B1 blogcsalád



Erősen szennyezett olaj jön a Barátság-vezetéken

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. április 25. - Szelestey

• Orbán már messzire jutott a fékek és ellensúlyok felszámolásában, most éppen a bíróságok függetlenségét darálja be

• Grasszálnak a világban a megválasztott önkényurak, az uniós tagállamok politikai középpártjainak mégsem kellene összecsinálniuk magukat miattuk, mert az emberek nagy része nem szereti a szélsőségeseket 

• Az menekültügyi főbiztosa gyalázatosnak tartja, hogy egyes kormányok politikai okokból uszítanak a migránsok ellen és megtagadják a bajba jutott emberektől a menedékjogot

                                                         Nemzetközi sajtószemle, 2019. április 26.

 

Reuters

reuters.jpg

Az utóbbi csaknem egy hétben jelentősen romlott a Közép-Európába szállított orosz olaj minősége, mert vegyi anyag szennyezte meg és ez igen nagy gondot okoz a feldolgozóknak. Kereskedők, valamint orosz hivatalos források is megerősítették, hogy jelenleg Magyarországra, Németországba, Lengyelországba, Csehországba, valamint Fehéroroszországba olyan energiahordozó érkezik a Barátság vezetéken át, amely nagy mennyiségben tartalmaz szerves kloridokat. A folyadékot a kitermeléshez használják, de külön kellene választani, mielőtt a csőrendszerbe töltik, mert tönkreteheti a feldolgozó berendezéseket. Az adatok szerint a szintje időnként eléri a megengedett határérték 33-szorosát.

Az orosz Energiaügyi Minisztérium elismerte a minőségi gondokat, de azt közölte, hogy a vezetéket kezelő Transznyeft már dolgozik a megoldáson, ám hogy mikorra várható eredmény, azt nem árulta el. Egy másik orosz forrás szerint a hét végére megoldódhat a helyzet. Hasonló bajok kb. 10 éve fordultak elő utoljára, igaz, akkor jóval kisebb mértékű volt a szennyeződés. Most viszont annyira jelentős, hogy a lengyeleknél és a németeknél több feldolgozó is fontolgatja: leállítja a vásárlásokat a Barátság-vezetéken keresztül, pedig azon át jön a legtöbb olaj. Ráadásul legalább öt tankhajó is úton van a balti-tengeri Ust Luga kikötőjéből, tartályaiban a kifogásolt kőolajjal. A vásárlók jelezték, hogy adott esetben kártérítésre tartanak igényt.

https://www.reuters.com/article/us-russia-oil-quality/russian-oil-flow-contamination-roils-europes-refiners-idUSKCN1S01TU

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A hírügynökség szerint éppen az unió által vizsgált bírói függetlenség ügyében tárt fel törésvonalat Kövér László, amikor arra bíztatta a bírákat, hogy a nemzet szuverenitását erősítsék munkájuk során, és ne a saját autonómiájuk miatt aggályoskodjanak. Az Országgyűlés elnöke az igazságszolgáltatás önállóságát kimondó törvény megszületésének 150. évfordulóján beszélt, de amit mondott, az elárulja, milyen messzire jutott Orbán Viktor a demokratikus normák felszámolásában. Így kiterjesztette befolyását a független intézményekre, propaganda gépezetet épített ki és törvényekkel igyekszik elfojtani az elégedetlenséget, ideértve az egyetemeket és a civil szervezeteket. A fokozódó szembenállás jele, hogy a Néppárt jó egy hónapja felfüggesztette a Fidesz tagságát és a kormány ellen jogállami eljárás is folyik.

A legújabb fejlemény, hogy a fideszes képviselők döntése értelmében a közigazgatás felügyeletét külön bíróságok veszik át a Kúriától, ideértve olyan kényes kérdéseket, mint a választások és a korrupció. Az új testületekben javarészt az igazságügyi miniszter dönt a kinevezésekről. Ennek ellenére Darák Péter azt közölte a tegnapi eseményen, hogy semmi gond nincs a bíróságok önállósága körül.  

https://www.bloomberg.com/news/articles/2019-04-24/hungarian-judges-told-not-to-worry-about-court-independence

FT

financial_times.jpg

A kommentár ’Populizmus’ felcímmel arról ír, hogy itt a megválasztott despoták kora. Az emberek hinni akarják, hogy egy igazságtalan világban erős és karizmatikus vezető áll az oldalukon. Pedig az olyanok, mint Putyin, Erdogan, Maduro, Duterte, Bolsonaro, Netanjahu, Salvini és Trump a félelemre és a haragra építi politikáját – ráadásul sokszor bejáratott demokráciákban. Ám különböznek abban, hogy mennyire körmönfontak. Ezzel együtt nem véletlen, hogy valamennyien előkelő helyen szerepelnek a Freedom House idei jelentésében, amely kimondja, hogy a világban immár 13 éve hanyatlik a demokrácia. Leginkább azokban az államokban, amelyek a rendszerváltás után léptek új útra, de idetartozik az USA, a demokratikus értékeke legfontosabb védelmezője is.

Hogy milyen emberekről is van szó, azt már Plato úgy írta le, hogy ők – a csőcselékkel a hátuk mögött – nem éreznek bűntudatot az ígéreteik, illetve tetteik miatt. De mindenképpen az „igazi emberek” védelmezőként lépnek fel az idegenekkel, a kisebbségekkel és az áruló elittel szemben, ám könnyen zsarnok lesz belőlük. Politikájukra jellemző a paranoia is.  Ha valami félrecsúszik, azért csakis belső vagy külső ellenség a felelős. Jan-Werner Müller populistáknak nevezi őket. Egy ír szerző szerint az ilyen vezetők narcisztikusak vagy pszichopaták. Laikus szemmel nézve őket: félresiklottak, mert különben miként állíthatná bárki is, hogy kizárólag ő mentheti meg a nemzetet?

Ha egy ilyes valaki fel akarja forgatni a demokráciát, könnyű dolga van. Meg kell kaparintania a bíróságokat, az adóhatóságot, a hírszerzést és a rendőrséget, ügyészséget. Hatástalanítania kell a politikai ellenfeleket és mindenekelőtt a sajtót. Át kell írnia a választási szabályokat. A nép bízni akar az ilyen politikusokban, ha megrendül a hit az intézményekben és a normákban. Ekkor lép színre a törzsfőnök. És a demokratikus fékrendszer önmagában nem képes kivédeni a fenyegető önkényuralmat. Olyan politika kell hozzá, amely részben a reményre épül.

https://www.ft.com/content/9198533e-6521-11e9-a79d-04f350474d62

Die Zeit

die_zeit.jpg

„Csigavér, Európa!” Ezt tanácsolja a kommentár az uniós választások előtt a nacionalisták ellen készülőd politikai középnek, kiemelve, hogy kifejezetten káros, ha most bárki sorsdöntő ütközetet emleget. Az biztos, hogy a földrész nagy kihívásokkal szembesül, de akik antifasiszta harcról beszélnek, azok nem veszik észre, hogy a másik oldalon a nacionalisták és populisták ugyanilyen drámai eszközökkel próbálkoznak. Pl. Orbán Viktor azt hajtogatja, hogy az igazi tét a keresztény civilizáció létezése. Itt nacionalisták harcolnak a globalisták, tekintélyelvűek a világra nyitottak ellen. Csakhogy így nem lehet megnyerni a kontinens jövőjét. Tény persze, hogy megerősödött a radiális jobboldal, Svédországtól Spanyolországig. A politikai közép nagy nyomás alá került. De azért még sincs arról szó, hogy a nacionalisták és a populisták már Strasbourg vagy Brüsszel falai alatt állnának.

Az is tévedés, hogy egy hónap múlva igazából népszavazás volna, mert itt nincs két, egymással szöges ellentétben álló álláspont.  Az Európai Parlamentben mindig az adott erőviszonyok tükröződnek. A Néppárttól jobbra álló erők elhódíthatják a helyek egynegyedét, de nem szerzik meg a többséget, viszont nem is tűnnek el: maradnak. Az integráció feltétlen hívei, illetve az EU feltétel nélküli ellenfelei csapnak össze nagy lendülettel, lásd Orbán Viktor szélsőséges kampányindítóját. Azonban a tényleges politika a két pólus között zajlik. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a magyarok, a lengyelek és a románok jelentős része azonosul Európával, pedig náluk többé-kevésbé nacionalista pártok vannak hatalmon. Az emberek többsége nem kér a végletes álláspontból, de mindenképpen változást akar.

Ennek megfelelően a nacionalisták már nem követelik az unió felbomlását, a Brexit miatt elhaltak azok a vélemények is, hogy ki kell lépni. Immár belülről kívánják radikálisan átalakítani a szervezetet. Sem Orbán, sem Kaczynski nem kérdőjelezi meg alapvetően az EU létezési jogát. Ám mindketten lényeges változást ígérnek, egy másik Európát. Csak azt nem árulják el, milyen is volna az. De – szavakban legalábbis – az átalakulás mellett vannak. A hagyományos pártok megnyilatkozásai viszont úgy hangzanak, mintha ezek az erők csupán a status quo-t akarnák megőrizni. Kampányuk félelemről tanúskodik, és ily módon alighanem nagyobb kárt okoznak saját maguknak, mint a nacionalista riválisok.

Fontos, hogy az unióban nincsen ellenzék, ezt lovagolja meg Salvini és Orbán, amikor támadja a brüsszeli elitet. Amikor megpróbálják őket „Európa-ellenesként” kirekeszteni, az teljesen hiábavaló, csupán az általuk terjesztett legendát erősíti, és közben elfedi, hogy mind a ketten jócskán beleszólnak a brüsszeli döntésekbe. Hatalmon vannak, ám egyidejűleg ellenzékként jelennek meg. A mostani választás egyáltalán nem sorsdöntő, mégis nagyon fontos, mert látnivaló, hogy Európa milyen lényeges tényező. A populisták ellen az segít, ha az EU hívei terveket dolgoznak ki, ahelyett, hogy pánikba esnek.  

https://www.zeit.de/2019/18/europawahl-wahlkampf-parteien-nationalismus-populismus-eu/komplettansicht

Die Welt

die_welt.jpg

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint Európa nincs felkészülve arra, ha netán újabb menekültválság tör ki, de ebben nem segített, hogy egynémely államok különféle kampányok során fenyegetésként állították be a menedékkérőket. Grandi megkerülte a választ arra, hogy kifejezetten Magyarországra gondol-e. Viszont azt tanácsolja, hogy az EU használja ki a mostani nyugalmi időszakot és találja ki, mit csinál, ha netán újra megindul az emberáradat. Azon kívül foglalkoznia kell a már itt lévő emberek beilleszkedésével. De a kérdést semmiképpen sem szabad levenni a napirendről, hiszen bőven vannak válságövezetek. Annál is inkább, mert a környező térségben csakis Törökország képes megálljt parancsolni területén a beözönlő tömegeknek.

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad magukra hagyni a déli peremállamokat a gonddal. Így gondoskodni kell arról, hogy a kérelmeket gyorsan elbírálják, de arról is, hogy aki nem maradhat, az hamar térjen vissza a saját hazájába. Ám mivel ez ügyben idáig nem sok történt, virágzik az embercsempészet. Ráadásul a tagállamok más és más irányba húznak. Sok helyen mondogatják, hogy a migránsok elveszik a munkát, bizonytalanságot hoznak magukkal és veszélyeztetik az értékeinket. A lakosság szemében gyengének számít, aki hajlandó megosztani a terheket. De ettől Európának még kötelessége segítenie a bajbajutottakon. Csak éppen ezt megfelelőképpen meg kell szervezni, nehogy újra beüssön a káosz.

Emellett az EU-nak az eddiginél több legális csatornát kell teremtenie, hogy bejussanak azok, akik dolgozni akarnak. Ez esetben kevesebben akarnának visszaélni a menedékjoggal. A diplomata arra is kitért, hogy a belső határellenőrzés önmagában még nem rossz, ha közben megkaphatják a menedéket mindazok, akik arra rászorulnak. Ám itt közbeszól, hogy a migránsellenes hangulatot gyakran politikai megfontolásból gerjesztik, és ez szégyenletes. Megosztja a társadalmat és utána az árat évtizedeken át fizetjük. A legszörnyűbb erőket engedik szabadjára a közösségben, amint azt Chirstchurchben látni lehetett.

https://www.welt.de/politik/ausland/plus192395273/UN-Fluechtlingskommissar-Fuer-die-Daemonisierung-von-Migranten-bezahlen-wir-Jahrzehnte-lang.html?wtrid=onsite.onsitesearch

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5714785100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Na most megbasszatok kurvaanyatokat tetves sorosbe 2019.04.25. 06:03:26

"Egy ír szerző szerint az ilyen vezetők narcisztikusak vagy pszichopaták. Laikus szemmel nézve őket: félresiklottak, mert különben miként állíthatná bárki is, hogy kizárólag ő mentheti meg a nemzetet?"

Mikozben valojaban kizarolag az arabok es allahk menthet meg minket. Az egyetlen feltetel van csupan, hogy utalni kell a bankkartyaikra a penzt.

22ben is szopni fogtok rohadt lipsik 2019.04.25. 06:14:06

"Ám mindketten lényeges változást ígérnek, egy másik Európát. Csak azt nem árulják el, milyen is volna az."

Egy iszlám liberális terror diktatura mentes Europát igérnek.

Jobb halottnak lenni mint libsinek ! 2019.04.25. 06:42:38

..A Néppárttól jobbra álló erők elhódíthatják a helyek egynegyedét, de nem szerzik meg a többséget, viszont nem is tűnnek el: maradnak.......

index.hu/kulfold/2019/04/24/notre-dame_tuzvesz_adomanygyujtes_osszeg_euro_helyreallitas_adakozas/
"Lassan több pénz gyűlik össze a Notre-Dame-ra, mint amennyibe a felújítás kerül"

ISTEN is a lipsiket szopatja.
Ez a tűz nagyon rosszkor jött a libbantaknak.
Ekkora keresztény összefogás nem volt meg Europa történetében, legfeljebb a keresztes háboruk idejében.
A Notre Dame- nak köszönhetöen ORIÁSIT fognak bukni a libbantak.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.25. 06:46:30

"az emberek nagy része nem szereti a szélsőségeseket"

Így van, pl. nem szeretik a szélsőliberálisokat, akik le akarják cserélni az őshonos, keresztény európai népességet egy kevert vallású és etnikumú, kulturálisan inhomogén népességre.

Az emberek nem szeretik, ha valaki az életterüket, a békéjüket és biztonságukat akarja veszélyeztetni.

Ezért kap majd a Fidesz 50% felett májusban, és küzd majd a DK, a Momentum (stb.) a bejutási küszöbbel

Cycmen 2019.04.25. 08:13:34

Erősen szennyezett olaj jön a Barátság-vezetéken...........................

Természetesen erről csakis Orbán tehet! Vessünk ennek véget, várjuk tehát a sikló Clark Ádám téri végállomásán a nyugdíjas prolikat hogy megostromoljuk a Karmelita Kolostort! Ajánlott öltözék melegítő és kínai tornacipő, összecsukható háztartási létrát és uzsonnát mindenki hozzon magával! Este fellép a Kispál és a borz, konferál az időközben felépült Kulka János bőrtangában!

Cycmen 2019.04.25. 08:28:37

Az menekültügyi főbiztosa gyalázatosnak tartja, hogy egyes kormányok politikai okokból uszítanak a migránsok ellen és megtagadják a bajba jutott emberektől a menedékjogot..............

Ez a főbiztos teljesen hülye! Hát nem tudja hogy nincsenek is migránsok és nem kell szétosztani őket?

István Tamasi 2019.04.25. 09:47:59

A rémhírtévében gajdics ifjúgárdista pajtás-eftárs azzal a szörnyűséggel ostorozta a cúna árjópaji júnijót, hogy a kamionsofőrök pihenőidejének szigorításával csak a magyar kamionosok kiszorítása a cél merthogy a szigorítással megszünteti a magyar kamionosok azon előnyét ami abból fakad, hogy azok a vezetőfülkében alszanak. Gajdics ifjúgárdista eftrás-pajtásnak nem fontos, hogy rendesen kipihent kamionosok járjanak az országutakon és ne veszélyeztessenek másokat.
Ó mily borzalmas ez az eju hogy még a közlekedők biztonságára is gondol.

Cycmen 2019.04.25. 10:22:54

@István Tamasi:A rémhírtévében gajdics ifjúgárdista pajtás-eftárs azzal a szörnyűséggel ostorozta a cúna árjópaji júnijót, hogy a kamionsofőrök pihenőidejének szigorításával csak a magyar kamionosok kiszorítása a cél ...........................

Furcsa és érthetetlen a büdös proli libsi agyadnak, hogy valaki nem örül valaminek ami árt a magyarnak?

rallus 2019.04.25. 10:51:49

Nagyon szórakoztató lenne a bírói függetlenség, ha nem lennének orbitális "tévedéseik".
Nem sorolnám csodálatos ítéleteiket, de nehéz arra gondolni, hogy nincs közük kézzel fogható és megszámolható vaskos realitásokhoz...

Cycmen 2019.04.25. 11:25:40

@rallus: Nagyon szórakoztató lenne a bírói függetlenség, ha nem lennének orbitális "tévedéseik". ..................

Némelyik belehülyült a tudományába. Sportot csinálnak belőle hogy előkotorjanak valami "irányadó" paragrafust, ami segítségével a józan észnek tökéletesen ellentmondó következtetésre tudnak jutni! Másik részük meg egyszerűen egy állat! :D

GyMasa 2019.04.25. 11:46:41

@Cycmen:
Ja, konkretan ezek az ervek nem csak magyar reszrol hagzottak el, hanem egyontetuen a komplett volt keleti blokk orszagai reszerol, ugyanis ennek a torvenynek valojaban a nyugat Europai orszagok fuvarozoinak a helyzetbe hozasa volt az elsodleges (termeszetesen nem kimondott) celja.

GNDL 2019.04.25. 11:51:56

@rallus: A bíróság függetlensége gyakorlatilag a demokrácia egyik alapja, a hatalmi ágak szétválasztásának elve... a demokrácia márpedig egy eléggé bináris dolog, vagy az ha minden feltétel adott, vagy nem az ha nem minden feltétel.

Emellett a bírák hozott anyagból dolgoznak, büntetőügyekben többnyire az ügyészség/rendőrség által összeállított vád alapján kell a törvényhozás által megszabott jogszabályok szerint eljárniuk... akadnak bizony kétes ítéletek, főleg politikai- vagy politikusokat érintő ügyekben, ugye, de ebben az esetben talán az ügyészséggel és a törvényhozással van a baj, nem gondolod?!

Cycmen 2019.04.25. 12:01:51

@GyMasa: Ja, konkretan ezek az ervek nem csak magyar reszrol hagzottak el, ...........

Tisztában vagyok vele, csak a kolléga a Gajdics-magyar sofőr vonalról beszélt és nem kívántam fitogtatni a tájékozottságomat, így is volt elég muníció hogy alápörköljek.
Az igazi problémám az úr szokásos magyarok elleni kárörvendésével volt amit nagyon aljasnak tartok, maga a szabályozás viszont a sofőrök szempontjából nem biztos hogy rossz, van exkamionos ismerősöm aki mesélte hogy régen hogy hajtotta ki a tulaj a belét!

István Tamasi 2019.04.25. 12:16:36

@Cycmen:
Valóban érthetetlen a büdös proli agyamnak, hogy mi a problémája gajdics ifjúgárdista elvtárs-bajtársnak meg a hozzád hasonló agyatlan fitymaszbirkáknak egy olyan szabállyal ami nem a magyarok ellen irányul hanem mindenki életének védelmében hoztak aki Európa útjain közlekedik.

2019.04.25. 12:17:20

fidesznyik elvtársak!
amíg ti itt fröcsögtök, soros és gyurcsány elárasztotta a magyar szent földet sivatagi homokkal!
(igyönöst afrikábul)

rés a pajzson!

imádkozzatok jóságos vezérünkhöz, magasítsa meg azt a kerítést!

ez így nem mehet tovább, mosathatok megint kocsit.

Cycmen 2019.04.25. 12:25:24

@István Tamasi: Segítek! Az a probléma ahogy előadtad! A kárörvendés a probléma! A rendszeres magyargyalázásod a probléma! TE vagy a probléma! Meg a hozzád hasonlók a probléma!
Hogy még kikre is gondolok és mit is kifogásolok, arra rögtön itt van példának a büdös bunkó Beverneky, olvasd el a debilségét, biztosan tetszeni fog!

István Tamasi 2019.04.25. 12:30:58

@Cycmen:
Segítek. Az a probléma, hogy gajdics ifjúgárdista elvtárs és a többi senkiházi nyalonc meg a hozzád hasonló agyatlan fitymaszbirkák még ott is magyargyalázást látnak ahol ilyen nincs. Az említett konkrét esetben éppen hogy a közlekedő magyarokat is védi az EU szabályozás.
Illetve magyargyalázás van csak azt éppen a fideszmaffia és annak feje o1g műveli például amikor az araboknak, egyéb muszlimoknak és mindenféle ázsiaiaknak benyal.
Bevernekyt nem ismerem, semmi közöm hozzá.

rallus 2019.04.25. 12:49:28

@GNDL: A szociban a vezetők kiválasztásának három szempontja közül legfontosabb a politikai megbízhatóság volt. Jogász dinasztiák keletkeztek akkor és mint tudjuk, a vér nem válik vízzé...(gondolom nem kell példa...)
Amikor történt egy bátortalan próbálkozás a jól működő hálózat meggyengítésére, azonnal felhördült a "demokratikus" világ, hiszen nagyon jó ez így, ahogy van...
Természetesen nem a bíró az egyetlen láncszem, már a nyomozati szakban is beépül néhány "hiba", ami később rohadtul hasznosnak bizonyul.
Nézd át a Kulcsár ügyet, valóságos állatorvosi ló....

GNDL 2019.04.25. 13:14:11

@rallus: „szociban a vezetők kiválasztásának három szempontja közül legfontosabb a politikai megbízhatóság volt”

Ez nem csak a szocializmusban volt jellemző, de a mai posztszocialista időkben Szájerné Handó elvtársnő hivatalának is hasonló a hozzáállása, illetve egészen konkrétan azért akarják létrehozni a közigazgatási bíróságokat a fideszes elvtársak (lásd ugyan olyan módon ahogyan szétverték a Legfelsőbb Bíróságot és a hűlt helyén létrehozták - persze már a hozzájuk lojális talpnyalókkal kitömve - a Kúriát), mert az utolsó még részben megmaradt független hatalmi ágat már nem lehet egykönnyen „fideszesíteni” EU-s tagállamnként.

„Jogász dinasztiák keletkeztek akkor és mint tudjuk, a vér nem válik vízzé”

Gondolom akkor ez a „vér nem válik vízzé” ugyan úgy érvényes Orbánra, Kövérre, Pokornira, Szijjártóra, és az összes többi ismertebb fideszesre akiknek a felmenői bizony vezető MSZMP-s apparatcsikok vagy moszkovita besúgók voltak, igaz?! :D

De egyébként ez hülyeség, egyrészt senki nem felelős a felmenőiért mert azokat nehezen tudná megválogatni (a barátaival és elvtársaival ellentétben, ugye), másrészt meg ez a „kommunista bírák” gyakorlatilag ugyan olyan alaptalan fideszes kamápányszlogen mint bármi más ebben a kategóriában. 1990-ben 55 év volt a bírák átlagéletkora, tehát az a korosztály már nem az 50-es és 60-as évek „vérbíráinak” generációja volt. Aztán amikor 2010 után a fideszes elvtársak először megpróbálkoztak az utolsó még részben megmaradt független hatalmi ág szétverésével, akkor 45-50 év volt a bírák átlagéletkora, tehát döntő részt már a 90-es évek bírái sem voltak köztük... tehát nettó faszság a „kommunista bírák” mese, de ha kommunistákat keresel, nézd meg a Fidesz de főleg a KDNP kormánytagok és frakciótagok átlagéletkorát, messze felülmúlja még az MSZP frakciótagok átlagéletkorát is. :)

„már a nyomozati szakban is beépül néhány "hiba", ami később rohadtul hasznosnak bizonyul”

Csak ismételni tudnám magam, a bírák már csak hozott anyagból dolgoznak büntetőügyekben.

„Nézd át a Kulcsár ügyet”

Te meg nézz át _minden_ posztkommunista politikai kalandort vagy posztkommunista pártot (Fidesz és MSZP) érintő ügyet a 90-es évektől napjainkig... nem a bírákat kéne baszogatni, hanem végre elfogadni a Jobbik lusztrációs törvényjavaslatát (amit a fideszes elvtársak kétszer szavaztak le), valamint elfogadni az LMP állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó javaslatát (amit pedig a fideszes elvtársak 19 alkalommal szavaztak le 2010 óta).

Igen egyszerű lenne megtisztítani a közéletet az egykori elvtársaktól és a nettó hazaáruló egykori moszkovita besúgóktól, de értelem szerűen a rendszerváltás híján nyakunkon maradt elvtársak ennek békés kivitelezését mindaddig szabotálni fogják, amíg fel tudják emelni a mocskos tolvaj kezüket és le tudják szavazni ezeket a javaslatokat... :)

rallus 2019.04.25. 15:00:29

@GNDL: Az összes szemét kommunista (akit nem az elvtársai nyírtak ki..) békésen, ágyban lehelte ki forradalmár lelkét, örököseik boldogan élvezik a rájuk hagyott, az országtól ellopott vagyont. Ehhez képest valóban praktikus lenne a változatos módszerekkel beszervezett "besúgókat" cseszegetni, hiszen senki nem tudja, mit tett volna az ő helyükben.
A rendszerváltás olyan volt, mintha Hitlertől Mengeléig mindenki maradhatott volna a posztján, (Na és?)csak a gyalogos közlegényeket zaklatták volna kampányszerűen...

2019.04.25. 21:10:36

@Nekoashi2005:
ezt nem tudják a fidesznyikek elviselni.
őket nem szabad kritizálni, mert akkor nem vagy magyar, nincs helyed az országban ami csak az övék!

2019.04.25. 22:13:35

A menekültügyi főbiztosnak nem kellene riogatni az embereket, mert az összes mérvadó EU vezető megmondta, hogy a migránsválságnak vége, soha nem fognak jönni többet csak Orbán meg a Salvini félék gyűlöletkeltése a válsággal riogatás, .. mert fasiszták vagy valami ilyesmi. Na puff a lengyel meg a cseh migránsokkal riogatót meg majdnem kifelejtettem.
Nagyot csalódtam a B1-ben, hogy már ők is migirkkel riogatnak, nem kellene behódolni Orbánék rémhírterjesztő offenzívájának!
Tiszta gyűlöletkeltés az ilyen!

2019.04.25. 22:26:26

A "független bíróságokkal" az a probléma, hogy 1987-ben volt az első olyan év amikor a politikailag fontos szakokra pártajánlás nélkül be lehetett jutni. Ilyen volt a jogász képzés is, nem véletlen, hogy sok mai politikai vezető úgy jutott be, hogy az apja, anyja pártfunkcionárius volt. Másként esélye sem volt senkinek. Ma még azok is praktizálnak, akik az 1978-ig működő SZET-rendszerben érettségi nélkül is juthatott jogász diplomához.
A bírók nyugdíjazásával azt el akarták érni, hogy legalább az akadémia rendszerben /1972-ig működött/ jogász diplomát kapott 6-8 általánost végzetteket kitakarítsák az igazságszolgáltatásból. Hát nem sikerült, mert Brüsszel bevédte őket, még bő 3 évig lehet bíró az is aki eredetileg segédmunkás volt csak kiemelték, mert jó elvtárs volt. Na az ilyen emberek szakmailag felkészültek és politikailag függetlenek :-) .
A lengyeleknél hasonló a helyzet és az ottani elvtársakat is megvédik a brüsszeli elvtársak a jogállamiságra hivatkozva.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.26. 06:37:32

@vitéz Beverneky: "nincs helyed az országban ami csak az övék"

Miért lenne ez az ország bárki másé a magyarokon kívül?

Válassz magadnak nyugodtan egy "befogadóbb" országot, ha a miénk nem tetszik.

Svédországot pl. különösen ajánlom, ott éppen a közelmúltban ajánlottak menekültstátuszt potenciálisan 10 millió ujgurnak, de van már náluk szomáliaitól arabusig mindenféle náció.

2019.04.26. 07:47:11

@Kigyozo kigyok: "Válassz magadnak nyugodtan egy "befogadóbb" országot, ha a miénk nem tetszik." Kire gondolsz ezzel a "miénk"-el? Beverneky nem magyar? Azt akarja, hogy az övé és a hozzá hasonlóké legyen az ország? Már mint ha nem magyar?

Magán?Véleményem? 2019.04.26. 15:59:41

@GNDL: " ... Aztán amikor 2010 után a fideszes elvtársak először megpróbálkoztak az utolsó még részben megmaradt független hatalmi ág szétverésével, akkor 45-50 év volt a bírák átlagéletkora ... "

Valami nem stimmel, amikor arról volt szó, hogy a véngecikomcsibírók takaroggyanak nyugdíja, nem az átlagéletkorosokról volt szó.... hanem a 70 éves öreg komcsiszemetekről...

Ugye aki 2010-ben 70 körül járt, az naggyábó 45 évvel azelőtt fejezte be a jogi tanulmányait... ez kb 1965, de csak ha jól kalkulálok....

Ugye ez a korosztály lenne az igazi demorácia letéteményese, és ezek ítélnék el elvileg azokat a vén rohadékokat, akik a rencerváltáskor szerezték a zavarosban a vagyonukat mint komcsi vezetők....
Az olyanok mint a Kurcsányi feleségének a fölmenője....

2019.04.26. 16:14:18

@Magán?Véleményem?:
"ugye ez a korosztály lenne az igazi demorácia letéteményese, és ezek ítélnék el elvileg azokat a vén rohadékokat, akik a rencerváltáskor szerezték a zavarosban a vagyonukat mint komcsi vezetők....
Az olyanok mint a Kurcsányi feleségének a fölmenője...."

(ja és ott ülnek az igazi demokratikus fideszben jelenleg is, mint szűrös, pozsgai, pintér, stb amíg ki nem halnak)
szerintem kár komcsiznod, mert ma több mszmp-s van a fideszben mit az összes többi pártban.
le vagy egy kicsit maradva de a szemellenzőt jól ráhúzta a fejedre a gazdád!

GNDL 2019.04.26. 16:28:10

@Magán?Véleményem?: „amikor arról volt szó, hogy a véngecikomcsibírók takaroggyanak nyugdíja, nem az átlagéletkorosokról volt szó.... hanem a 70 éves öreg komcsiszemetekről”

Az alacsony átlagéletkora a bíráknak pont azt mutatja/mutatta, hogy elképesztő módon nem volt (már akkor sem) jellemző az, hogy 70+ bírákkal lett volna kitömve a testület. :) Sőt, mint erre is rámutattam, az évtizedek során még „fiatalították” is a bírákat, mert közel egy évtizeddel alacsonyabb lett az átlagéletkor...

„ezek ítélnék el elvileg azokat a vén rohadékokat, akik a rencerváltáskor szerezték a zavarosban a vagyonukat mint komcsi vezetők”

Mint ahogyan fent is említettem, a bírák hozott anyagból dolgoznak, tehát ha a kedves ügyészség(ek) nem hajlandóak megírni a vádiratot, akkor a bírák maguk nem nyomozhatnak és nem hozhatnak ez alapján ítéletet... értelem szerűen. :) Tehát itt még mindig az a kérdés, hogy az ügyészség miért nem kezdte felgöngyölíteni ezeket a „komcsi ügyeket”?!

„olyanok mint a Kurcsányi feleségének a fölmenője”

Említhetnénk itt a jelenlegi Fidesz vezérkar és vezető minisztereik szinte összes felmenőjét is, csak mondom. Ha lehet ez válasz a fenti kérdésemre, hogy a jelenlegi ügyészség miért szarik magasról nem csak a „komcsi bűnökre”, de a 2010-ben beígért Nagy Elszámoltatás teljes kudarcára is... :D

2019.04.26. 17:13:27

a pohos vajda maga is kisz titkár, faterja meg párt titkár volt, ennyit a felmenőkről...

Magán?Véleményem? 2019.04.26. 21:10:55

@vitéz Beverneky: " ... zerintem kár komcsiznod, mert ma több mszmp-s van a fideszben mit az összes többi pártban. le vagy egy kicsit maradva de a szemellenzőt jól ráhúzta a fejedre a gazdád! ... "

Hát, fusd át mégeccer amit írtam. Hol állítottam olyat, hogy a Csuti Napóleon Büdös Bandájában nincsenek komcsik?

Egy dologra hívtam fel a figyelmet, hogy azok akikre a brüsszeli bürokraták kihegyezték a bíróság bedarálását, a legótvarabb komcsifélék, akiket a kádárrendszer nevelt ki és a párthűségük megkérdőjelezhetetlen...
És, hogy miért Kurcsányné felmenőjére utaltam velük kapcsolatban? Hát azé, mert amikor ezek a vénkomcsi bírák megkapták a kinevezésüket, akkor Apró Antal volt az országgyűlés elnöke, de felőlem védhetitek őket, az már a ti dolgotok.

Amúgy is tökmindegy, énfasiszta, és náci, és antiszemita vagyok, meg soviniszta, és nacionalista, meg persze homofób, és persze fidesznyik is....
DE egy dologba biztos vagyok, hogy a kétfarkú kutya igazságos! Egyszerre tudja szopatni a maszopitákat és az orbanitákat, mert két farka van :-)

2019.04.26. 21:18:35

@Magán?Véleményem?:
védi a fasz csak amolyan fideszes szokás komcsizni ami rohadtul unalmas.
a kétfarkú nem komcsiz, ott értelmesebbek vannak...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.27. 00:00:54

@vitéz Beverneky: " ez megin befutott a faszerdőbe!
index.hu/belfold/2019/04/26/nyelvvizsga_tuntetes_felveteli_egyetem_kossuth_ter/ "

Tüntetnek a rossz tanulók és a családjaik, mert ezentúl nyelvvizsga nélkül nem jutnak be pénzért se sehová, a szar egyetemekre sem.

Hát kérem, többet kéne tanulni. Egy nyelvvizsga a mai világban nem akkora elvárás, pláne egy értelmiségi pályára áhitozó nebulótól.

Akinek meg nem megy, az meg nem kell elkeseredjen, manapság egy jó kőműves vagy ács is meg tud élni a munkájából, még jobban is, mint pl. egy gagyi, nyelvvizsga nélküli bölcsész.

Az úgy a világ csúfsága volt, hogy egyes egyetemek a záróvizsgát letett hallgatók 20-30%-ának nem tudták kiadni a diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt; pedig a mai világban az érvényesüléshez az idegen nyelvek ismerete már elengedhetetlen, enélkül a szakmája fejlődéséről sem tud tájékozódni senki.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.27. 00:04:36

@Kigyozo kigyok: Mellesleg, ezek a tüntetők azért is hülyék, mert magyaros akcentus ide vagy oda, a miniszterelnök, Orbán Viktor bármikor, külön felkészülés nélkül le tudná tenni a B2-es nyelvvizsgát. (A középfokún csak a magyaros akcentusért még nem vágnak ki senkit.)

2019.04.27. 08:55:10

@Kigyozo kigyok:
"Tüntetnek a rossz tanulók és a családjaik, mert ezentúl nyelvvizsga nélkül nem jutnak be pénzért se sehová, a szar egyetemekre sem"

na mekknyugottam, megjött a páttól, hogy mit kell válaszolni, a fideszhez illő arroganciával...

hát igen más időket élünk, nem úgy jutnak az egyetemre a nebulók, mint a tescos napóleon, aki a kisz-titkárságáért plusz pontokat kapott a felvételin és nemhogy ő fizetett volna a tanulmányaiért hanem neki fizetett ösztöndíjat valami soros nevű libsi milliárdos. nem tudom hallottál e róla, nagyon veszélyes ember!
a focigeci azóta is "hálás" neki, hát ilyenek a gerinctelen emberek...

Cycmen 2019.04.27. 09:42:05

@vitéz Beverneky: "Tüntetnek a rossz tanulók és a családjaik, mert ezentúl nyelvvizsga nélkül nem jutnak be pénzért se sehová, a szar egyetemekre sem"

na mekknyugottam, megjött a páttól, hogy mit kell válaszolni, a fideszhez illő arroganciával...

Itt inkább te mutattad fel az ostobaság arroganciáját. Nálad érhető tetten a libsiproli egységválasz, ti. hogy minden szar ami Orbánhoz köthető.
Egy diploma megléte már feltételez olyan szellemi szintet, ami mellett a középfokú nyelvvizsga letehető. Aki erre képtelen fiacskám, az nem méltó rá. Abban ugye egyetértünk hogy az idegen nyelvek ismerete mára elengedhetetlen.

2019.04.27. 09:53:56

@Cycmen: " Aki erre képtelen fiacskám, az nem méltó rá. Abban ugye egyetértünk hogy az idegen nyelvek ismerete mára elengedhetetlen."

kivéve a vajdátokat, mert egy miniszterelnöknek nem szükséges.

Cycmen 2019.04.27. 10:29:50

@vitéz Beverneky: Jól van címeres ökrök között is a legnagyobb! Oxfordban sem kellett neki ahol az általatok állandóan emlegetett ösztöndíja okán tanult mi? Neked tényleg nagyon vicces fogyatékod van!

2019.04.27. 12:05:21

@Cycmen: "Jól van címeres ökrök között is a legnagyobb! Oxfordban "
ezt honnan veszed?

esetleg lopni...
a párttitkár apuka és soros pénzén a csúszó-mászó geci!!!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.27. 12:19:04

@vitéz Beverneky: "»Jól van címeres ökrök között is a legnagyobb! Oxfordban«
ezt honnan veszed?"

Te még az átlag ballib kommentelők közül is kimagasló tájékozatlanságról és debilségről teszel tanúbizonyságot. A te szellemi szintednek megfelelően ezért egy CEU-s hivatkozással raklak helyre:
"Pembroke is the college that Hungarian Prime Minister Viktor Orbán attended while at Oxford as a Soros Scholar 1989-1990"
www.ceu.edu/article/2017-04-05/pembroke-college-oxford-viktor-orban-attended-expresses-deep-concern-about-attack

2019.04.27. 14:20:36

@Kigyozo kigyok:
ez veszélyes!
na hagyjuk, hogy soros nevessen a végén!
most, hogy ciciman barátnődnek benyaltál, kiverheted...
süti beállítások módosítása