B1 blogcsalád



Hatékony az agymosás: a magyarok nagy többsége hallani sem akar migránsokról

Nemzetközi sajtószemle

2019. április 16. - Szelestey

zuzana-caputov.jpg

  • Bunkók vagyunk a civilizált világhoz képest, de azt legalább nagy mellénnyel hirdetjük. 
  • Az EP-választás utáni helyzet majd megmutatja, mennyire gondolja komolyan renitens magyar, illetve román párt megzabolázását a két nagy európai pártcsalád.
  • Hogy a szlovák elnök asszony lett a befutó, az nagy lökést adhat az újraéledő liberális irányzatnak Közép-Európában, ám ez nem érvényes Magyarországra.

Pew Research

 pwe.png

A magyarok megerősítették azt a hírüket, hogy ritka mód utálják az idegeneket. A Pew közvélemény kutató világszerte 18 országban végzett felmérése arra jutott, hogy a többség nyereségnek tekinti a bevándorlókat, ám ez messze nem igaz Magyarországra. Olyan államokról van szó, mint Kanada, az USA, Dél-Afrika, Izrael, Japán, vagy éppen Oroszország. Nálunk 73% úgy gondolja, hogy a migránsok terhet jelentenek, és csak 5% értékeli úgy, hogy hasznot hajtanak. Ezzel az utolsók vagyunk a ranglistán, noha idehaza édeskevés befogadott menedékkérő van. Utóbbiak megítélése persze sok helyen romlik, főleg az olaszoknál és a görögöknél. Ellenben javult a spanyolok, britek és a franciák körében.

A politikai hovatartozást tekintve a baloldaliak általában pártolják a bevándorlást, a jobboldaliak nem annyira. Az első megállapítás vonatkozik a magasabb képzettségűekre, a fiatalokra és a jobban keresőkre is. A magyarok szintén sereghajtók a tekintetben, hogy mennyire gondolják hajlandónak a migránsokat a beilleszkedésre. 66 %  szerint nem, 10 % szerint igen. Ugyanakkor a középmezőny alsó felében foglalunk helyet, amikor a felmérés az iránt tudakozódott, hogy az idegenek mennyire tehetők felelőssé a bűncselekményekért. 33 % azt válaszolta, hogy inkább, 45 % szerint viszont nem annyira. A magyarokat viszont csak az olaszok múlták alul, amikor arról faggatták őket, hogy a népvándorlás mennyire növeli meg a terrorveszélyt. Itt esetünkben az arány: 66 a 15-höz. Egyébiránt nálunk 68 % támogatja, hogy toloncolják ki az illegális bevándorlást, míg 21 % ellenzi azt, amivel a 7-ek vagyunk az értékelésben.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A román szociáldemokraták helyzete kissé más, mint a Fideszé: hogy a magyar párt tagságát jegelik az EPP-ben, az a tekintélyelvű magyar változásokkal függ össze, míg Romániában a korrupció a fő gond. Így látja ezt a konzervatív lap „Vészfék” címmel megjelent kommentárjában. A cím arra utal, hogy a szociáldemokraták is meghúzták a vészféket és befagyasztották viszonyukat a PSD-vel. Ez persze még mindig nem menti fel őket teljesen a vád alól, mármint hogy vakok a bal szemükre. Mindazonáltal a felfüggesztés pontosan olyan jogos, mint a Fidesz esetében. A két országban zajló fejleményeket nem lehet összeegyeztetni sem a jogállammal, sem a két nagy pártcsalád által kitűzött célokkal. Ám feltűnő, hogy mindkét frakció nyitva hagyta a kiskaput a nem szeretett tagok visszatérte előtt. Hiszen mindkettő szép számú képviselőt küldhet Strasbourgba. Majd meglátjuk, hogy a sokat idézett európai értékek mennyire számítanak, amikor a választás után többséget kell kialakítani.

Der Standard

der_standard.jpg

Ahhoz képest, hogy mekkora visszhangot váltott ki a Fidesz ellen hozott néppárti szankció, jóformán észrevétlen maradt, hogy az európai szociáldemokraták további intézkedésig befagyasztották az együttműködést a román tagpárttal, sőt most már a liberálisoknál is zajlik az eljárás, hogy kizárják a kisebbik román kormánypártot. Az ok az, hogy a kontinentális választás előtt a mérsékelt, EU-barát pártcsaládok jó pontokat kívánnak szerezni, ezért lépnek fel a politikai „utcagyerekek” ellen. Főként a nagy német pártok nem szeretnék, ha az egyre erősebb zöldek a szemükre hánynák, amiért szövetséget alkotnak olyan tömörülésekkel, amelyek idegenellenesek és járszalagra veszik az igazságszolgáltatást, valamint a sajtót.

A CDU-CSU hónapokon át halogatta, hogy bármit is tegyen Fidesszel, noha az többször is Európa-ellenes, sőt antiszemita hangokat hallatott. Ám a felfüggesztés után a német kereszténydemokraták elnök asszonya azonnal felszólította a szociáldemokrata pártszövetséget, hogy az se tétlenkedjen, miután a román koalíció politikájával szemben már a Bizottság is felemelte hangját. Ezek után mondták azt a liberálisok, hogy a PSD-nek egyértelműen állást kell foglalnia a jogállami elvek mellett, mert csak akkor kapcsolódhat be ismét a közös munkába. Viszont ha a románokat eltávolítják, akkor a frakció esélyei nőnek, hogy meg tudja nyerni magának Marcon En Marche-át. Ugyanakkor Orbán ezek után csatlakozhat a jobboldali populisták klubjához, arról nem beszélve, hogy a kelet-európaiak május után regionális tömböt képezhetnek. Összeköti őket az uniós menekültpolitika elutasítása, illetve a vitatott bírósági reform.    

New York Times/Washington Post/AP

new_york_times.jpg

Le Pen megerősítette, hogy támogatja Salvinit, aki jelenetős populista frakciót akar létrehozni az új Európai Parlamentben. A francia szélsőjobb vezére úgy fogalmazott, hogy megbízta az olasz Liga elnökét: próbálja meg életre hívni az „Európai Nemzetek Védelmének” nagy képviseletét Strasbourgban. Hozzátette: hogy szerinte az érintett pártokat több köti össze, mint amennyi szétválasztja őket. A jelentés rámutat, hogy a szélsőséges figurák gyakran igen nagy zajt csapnak az EP-ben, ám a margóra szorulnak a szavazások során.

Az utóbbi években a populista és szélsőjobbos pártok több országban is bekerültek a hatalomba, Salvinitól Orbánig, de idetartozik a Finnek vasárnapi jó szereplése is. Most bizakodnak, hogy ha összefognak, akkor első ízben érvényesíteni tudják a befolyásukat, bár külön-külön kampányolnak a korteshadjárat során. Azonban Le Pen már abban gondolkodik, hogy ők adják majd a legnagyobb, esetleg a legerősebb politikai tömörülést. Egyébként együttműködést ajánlott Farage-nak, a brit populista bujtogatónak is, bár annak új pártja a Brexit miatt aligha tölt sok időt a testületben.

Independent

independent.jpg

Olaszország közelebb került a fasizmushoz, miután a Liga képviselői megkérdőjelezik a Bologna-i Egyetem tanszabadságát. Mostanság sokfelé visszatér a jobbos, demokrácia-ellenes etnikai nacionalizmus, amit az értelmiség szemléletmód elutasítása kísér. Így talán nem meglepő a demagóg olasz szélsőjobb mostani támadása. A vita tárgya, hogy a tanintézmény két munkatársa monográfiát jelentetett meg Salviniről és az nem éppen kedvező képet fest a politikusról. A Ligát pedig szélsőjobbosnak minősíti.  A szerzők arra is kitérnek, hogy a párt fasiszta, idegengyűlölő és erőszakos vonásokat mutat, és erősen emlékeztet a dél-afrikai apartheidre. Ezek után reagáltak úgy a belügyminiszter helyi hívei, hogy meg kell védeni az egyetemen a hátrányos megkülönböztetéstől a párthoz közel álló diákokat. Az ügyet azután gyorsan felkapta a szélsőséges bulvársajtó.

A Liga helyi képviselői szerint egy egyetem nem támogathat pártellenes anyagokat vagy politikai propagandát. Azon kívül a két említett professzor köztisztviselő, így hűségesnek kell lennie az államhoz. Megjegyzendő, hogy az állam és a kormány két teljesen külön dolog. Viszont a bírálat nagyon is jellemzi a tekintélyelvű gondolkodásmódot. Idetartozik, hogy szélsőjobbos erők igencsak igyekeznek befolyásolni a kulturális életet, valamint a közvéleményt, ennek érdekében támadják a közoktatást az egész nyugati világban.

Ám a mostani kirohanás tovább megy, el akarja hallgattatni a szabad hangokat, a kritikus hozzáállást, a társadalmi és kulturális ellenállás minden formáját. Olyan mintha a fasiszta időkbe tekernék vissza az órákat. A populista uralom nem csak falak építését és a nem nyugati kultúra elutasítását, a Kereszténység kisajátítását, az etnikai homogenitást és a fehér faj felsőbbrendűségét jelenti. Beleértendő az is, hogy a szólásszabadság és az egyetemek autonómiája csak akkor lehetséges, ha az kedvére van a hatalomnak. Viszont mennyire van távol attól, amit Orbán Viktor igyekszik valóra váltani a maga illiberális demokráciájában? A gond az, hogy manapság az ultranacionalizmus, a szélsőjobbos felfogás és a rasszizmus mind inkább bekerül a politikai fő áramlatba. Olyasmivel álcázzák, mint a hazafiság, szuverenitás, a mi nemzetünk a legfontosabb, vagy mint az ideológián túllépő nemzeti populizmus.

FT

financial_times.jpg

Caputová sikere erőt ad a haladó politikusoknak Kelet-Európában, ahol a liberálisok arra készülnek, hogy feltartóztatják a populista nyomulást a hat hét múlva tartandó európai választáson. Abban bíznak, hogy győzelmük beharangozza a liberális újrafelvirágzást a térségben. Az érintett magyar párt, a Momentum szintén reményt merít a szlovák eredményből. Cseh Katalin, a listavezető ezt úgy érzékelteti, hogy kedvező változás megy végbe a régióban, mert az embereknek elegük van a gyűlöletből, a hatalmat gyakorló pártok populizmusából, kilépnek az apátiából. Ez pedig fellendítheti a progresszív oldalt. Lengyelországban is új mozgalom rajtolt, a cél mindkét esetben az, hogy visszaszorítsák az Orbán-, illetve Kaczynski fémjelezte illiberalizmust. A Momentum azonban jelenleg azzal küzd, hogy venni tudja az 5 %-os küszöböt.

Caputová győzelmében nagy szerepet játszott kettős gyilkosság miatt támadt közfelháborodás. De Szlovákiában egyébként is könnyebb dolguk van a haladó köröknek, mint a magyaroknál vagy a lengyeleknél. A távozó elnök a legliberálisabbak közé tartozik Közép-Európában. Ugyanakkor Tóth Csaba a Republikon Intézettől azt mondja: a magyar liberálisok szerint nálunk aligha lehet elérni a szlovákhoz hasonló változást. Más a sajtó befolyása, a kampány, ráadásul a választási rendszer sem nekik kedvez. De azért az előrejelzések szerint május végén Szlovákiában is nagyjából 30% körüli eredményre számíthatnak a nacionalisták, populisták és szélsőjobbosok, azaz fokozódik a polarizálódás, hiszen ezzel párhuzamosan feljövőben vannak a haladó pártok is.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A megválasztott liberális szlovák elnök környezetvédőként indult, akár csak több más vezető a térségben, amely egyre inkább alulmarad a nacionalizmussal és korrupcióval szemben. Caputová azzal szerzett nevet és közéleti tapasztalatot, hogy szülővárosában megakadályozta egy hatalmas hulladéklerakó létesítését. Mellesleg a nyugati szemét importja jövedelmező üzlet Keleten a szervezett bűnözés számára. A leendő államfő viszont jogászként sokat tanult az évekig tartó küzdelem során, hogy miként is fonódik össze a politikai és gazdasági erő. De arról is, hogyan kell mozgósítani a tömegeket és viszonyulni a sajtóhoz. Akkori fő ellenfele, egy Kocner nevű üzletember jelenleg börtönben van, mert feltételezik, hogy ő adta a megbízást az oknyomozó újságíró és menyasszonyának meggyilkolására. 

Nagy lökést jelentett számára a kampány vége felé tartott tévévita, mert a bűncselekmény miatt megdöbbent szlovákok rájöttek, hogy Caputová ugyanazt mondja, amit ők. Hogy rászavaztak, azzal azt fejezték ki, hogy elutasítják az eddigi politikát és korrupciós rothadást. A politikus kitart amellett, hogy elutasítja a félelmek kiaknázására épülő populizmust, nem hajhássza a népszerűséget. De nem rendszerellenes. A populizmus kifejezés rossz érzéseket kelt Kelet-Európa nagy részében az olyanok miatt, mint Orbán, Kaczynski és Babis. Viszont a szlovák államfő populista abban az értelemben, hogy az utca emberét képviseli, aki úgy érzi, hogy cserbenhagyta a politikai elit. 

A régión belül a környezetvédelem sorra termeli ki az ilyesfajta, jóindulatú populistákat, akik nem a kulturális identitást, vagy az alantas ösztönöket igyekszik meglovagolni. Ezek a mozgalmak gyorsan betörhetnek a politikába. Ezt még Putyin is kénytelen volt megtapasztalni. Kelet-Európában a jövő polgárbarát gondolkodású, karizmatikus és tehetséges vezetői, akik kezdik kihívni a posztkommunista nacionalistákat, egytől egyig az erősödő civil társadalomból indulnak. Amint Caputová példája mutatja, könnyen lehet belőlük a holnap elnöke vagy kormányfője. 

Reuters

reuters.jpg

A MOL-lal közösen az idén négy kutatófúrást akar végezni Magyarországon egy nagy kanadai energiacég, mert úgy gondolja, hogy a térség mélyén jelentős gázkészletek húzódnak meg, és ez vonatkozik Horvátországra, valamint Szlovákiára is. Az eredményeket előreláthatólag már kora ősszel közzé teszik. A horvátoknál két kutat létesítenek az ország északkeleti sík vidékén, mert jelentős készleteket gyanítanak arrafelé, csak abban nem biztosak, hogy megéri kitermelni. A munkálatok júniustól kb. egy hónapon át tartanak. A szlovákoknál négy helyen próbálkoznak.   

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Németországban lényegesen alábbhagyott a Kelet-Európából kiinduló bevándorlási hullám és ez gondot okoz a német gazdaságnak. A berlini Statisztikai Hivatal friss adatai szerint tavaly 357 ezerrel többen vándoroltak be az országba, mint amennyien elhagyták azt. De a különbség egy évvel korábban még csaknem kétszer akkora volt. A visszaesés elsősorban abból ered, hogy kevesebben jönnek Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból, Romániából és Bulgáriából. Számuk 2018-ban 124 ezerre csökkent, szemben a 2017-es 268 ezerrel. A titok nyitja a keleti demográfiai helyzet. Ezért a német kormánypártok azt fontolgatják, hogy megkönnyítik a munkavállalást 3. országok polgárai számára. Az elmúlt évben máris a korábbinál 50 ezer több ilyen vízumot adtak ki, összesen 266 ezret, főként macedónoknak és albánoknak, de igazából már ott sincs elég munkáskéz. A többiek főként kínaiak, indiaiak, illetve amerikaiak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1814766508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője 2019.04.16. 05:02:01

"Bunkók vagyunk a civilizált világhoz képest, de azt legalább nagy mellénnyel hirdetjük"

véghre beishmertétek lippshykék

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.16. 06:36:07

@a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője:

"véghre beishmertétek lippshykék "

ezek a lippshykék sajnos arról sem akarnak tudomást venni, hogy a részükre az EU tól idefolyó pénz nagyja, mészáros lölő és haverjai zsebében landol, a csuti staddioncziggány közreműködésével, is.

ez tényleg csodás, fidessf@siszta.

még több staddiont, még több lölőt, még több trafikot, még tobb kaszinót, még drágább benzit, magasabb áfát, több lopást!

Lakatos Rodolfó 2019.04.16. 06:54:08

"Bunkók vagyunk a civilizált világhoz képest, de azt legalább nagy mellénnyel hirdetjük"

Bunkó vagy te, Lajoskám! De legalább valóban nagy mellénnyel hirdeted!

Migránsokról meg én sem akarok hallani, de az összes hozzád hasonló dk-s és mszp-s befogadhat 1-1 "szír-szomáliai" migránscsaládot a brüsszeli, strasbourgi otthonába!

rallus 2019.04.16. 07:02:17

Az viszont érhetetlen, hogy a nembunkó felvilágosultaknak még mindig nincs szükségük a nagyszerű Ahmed H.-ra és hagyják Orbán diktatúrájában sínylődni...

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.16. 07:05:09

@Lakatos Rodolfó:

"Migránsokról meg én sem akarok hallani, de az összes hozzád hasonló dk-s és mszp-s befogadhat 1-1 "szír-szomáliai" migránscsaládot a brüsszeli, strasbourgi otthonába! "

hozzád költözhetne, meg anyukádhoz az összes HŐS utcai romák is, de vidékről is van vagy 800e+ tanult példány.

ne, ne ugass, hogy rasszizmus, költöztesd őket az utcádba meg az ágyad alá, aztán figyeljünk, teccik e.

persze tudjuk, hogy sokat tett értük a csutti cziggányod és f. flórika is (aki megdurrantotta a lét) csak valahogy mégse sikerült, így maradtak problémának a nem létező migráncsok (nem ide nem jönnek) és a 89 éves gyurika.

fidessparasz.

ELIOS ügyeket és sok lopást és mégtöbb staddiont nekünk!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.16. 07:09:17

@rallus:

"Orbán diktatúrájában sínylődni... "

majd akkor fogsz igazán sínylődni te is, seggynyaló, mikor az országban csak lölő cégeinél dolgozhatsz, csutti cziggányod törvényei szerint (rabszolga tv.)

természetesen a fél Balaton is lölőé, az ott elköltött pénzed is a fidessmaffia zsebében, de az is, amit pl. Egerszalókon tapsikolsz el a szexxy 2RULE fidessnyik pólódban.

átmegy a lényeg, te fidesspatkány????

kunzoo 2019.04.16. 07:24:25

A németek miért a kelet európaiakra ácsingóznak? Az volt a tervük majd a migrik megoldják a német munkaerő gondokat. Tán nem jött be?

A kanadaiak addig nagy bevándorlópártiak amíg munkások, mérnökök mennének. Mikor a cigányok indultak neki Kanadának vízummal fenyegetőztek. A csehekkel szemben tán be is vezették. Álszent banda.

rallus 2019.04.16. 07:24:59

@csüngőhasú norvégbáró: A sok rizsa helyett befogadhatnád meleg családi otthonodba Ahmed H.-t! Legalább a statuálás miatt, mert az nagyon fontos...

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 08:52:31

Bunkók vagyunk a civilizált világhoz képest, de azt legalább nagy mellénnyel hirdetjük ...........

Ezt vissza kell, hogy utasítsam! Nem is a bunkó jelzővel van bajom, a vagyunk sért! Lajos! Ti libsik és mi normális emberek nem képezünk egységes tömeget és nem is fogunk soha! Ne sértegess ilyesmivel!

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 09:03:21

a magyar liberálisok szerint nálunk aligha lehet elérni a szlovákhoz hasonló változást. ........

Miután az SZDSZ lejáratta a fogalmat és a mostaniak is tök hülyék persze hogy nem! Még ahhoz is kevesen vannak, hogy az úttesten vonuljanak, nemhogy egy "változáshoz"!

sZulamith 2019.04.16. 09:04:10

Nem győzzük hangoztatni keresztény mivoltunkat, és amikor bizonyitani kellene akkor hátat forditunk. Miközben hiszek a jó Isten és a természet erejében, nem járok templomba, a menekültet nem befogadókkal, szemben.
Mindezek mellett csodálom azokat akik az emberi akaratot, észt, legyőzhetetlennek tartják:)

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 09:16:34

A Liga helyi képviselői szerint egy egyetem nem támogathat pártellenes anyagokat vagy politikai propagandát. Azon kívül a két említett professzor köztisztviselő, így hűségesnek kell lennie az államhoz. Megjegyzendő, hogy az állam és a kormány két teljesen külön dolog........................

Így van kedves professzorok, nem támogathattok politikai propagandát állami posztokon, ha függetlenkedni akartok akkor húzzatok a sunyiba, vár a piacgazdaság!
Azon sem vagyok meglepődve hogy megint elméleti síkon fogalmak félremagyarázásával takargatjátok a disznóságaitokat, nagyon is a kormány most az állam, a győztes párt alakít kormányt ha tetszik, ha nem és ők működtetik az államot az államapparátuson keresztül. Lesztek szívesek picsánrúgás terhe mellett végezni a feladataitokat, mert nem a kisebbségi frusztrációitokra vagyunk kíváncsiak az elbukott választások okán és nincs helye a szabotálásnak!

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 09:21:02

@sZulamith: Nem győzzük hangoztatni keresztény mivoltunkat, és amikor bizonyitani kellene akkor hátat forditunk...............................

Látom te viszont jó keresztény vagy. Mit adtál ma reggelire a migránsaidnak akiket befogadtál?

élveteg 2019.04.16. 09:22:28

"a mérsékelt, EU-barát pártcsaládok jó pontokat kívánnak szerezni, ezért lépnek fel a politikai „utcagyerekek” ellen. "

Jó pontokat kivánnak szerezni ...... Kinél ?

"Németországban lényegesen alábbhagyott a Kelet-Európából kiinduló bevándorlási hullám és ez gondot okoz a német gazdaságnak. "

Nem oda ment véletlenül sokszázezer beiilleszkedni dolgozni vágyó menekült akikről nem akárki hanem a Daimler konszern elnöke így beszélt :

"A Daimler konszern elnöke, Dieter Zetsche Frankfurtban, a nemzetközi autókiállításon is beszélt arról, hogy szükség van a menekültekre az újabb fellendüléshez."

nol.hu/gazdasag/csodara-keszul-a-daimler-1569591

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 09:25:10

A MOL-lal közösen az idén négy kutatófúrást akar végezni Magyarországon egy nagy kanadai energiacég, mert úgy gondolja, hogy a térség mélyén jelentős gázkészletek húzódnak meg,.............................

Na ha tényleg lesz, akkor Magyarország lehúzhatja a rolót a büdös picsába, mert gázkészlet birtokában már nem kerülhetjük el a demokrácia exportot!

Magán?Véleményem? 2019.04.16. 09:42:57

" ... Kelet-Európában, ahol a liberálisok arra készülnek, hogy feltartóztatják a populista nyomulást a hat hét múlva tartandó európai választáson. Abban bíznak, hogy győzelmük beharangozza a liberális újrafelvirágzást a térségben ... "

Már az újságíróknak is bilibe lóg a kezük.... A keleteurópai liberálfasiszták valamit nagyon benéztek ezzek a Kaputoló csajjal.... Hiába nyerte meg a szlovákiai "bajszos szar" pozíciót, ugyanolyan főbólintó mint az itteni, kirakati "néger". Mindemellett gyakorlatilag a szlovákiai választásból magyar liberálfasiszta győzelmet vizionálni elég nagy merészség.

Magán?Véleményem? 2019.04.16. 09:44:19

@csüngőhasú norvégbáró: a gyengébb forintot és az ellopott nyuggerkasszát kihagytad....

Magán?Véleményem? 2019.04.16. 09:55:13

" ... Mellesleg a nyugati szemét importja jövedelmező üzlet Keleten a szervezett bűnözés számára ... "

Ez a faszorrú írja a cikkeket az atomcsapdára is?
atomcsapda.blog.hu/2019/04/13/nem_fogod_elhinni_pedig_igaz_a_szomaliai_kalozkodas_is_az_atomiparnak_koszonheto

Magán?Véleményem? 2019.04.16. 10:00:54

" ... Kelet-Európában a jövő polgárbarát gondolkodású, karizmatikus és tehetséges vezetői, akik kezdik kihívni a posztkommunista nacionalistákat, egytől egyig az erősödő civil társadalomból indulnak ... "

Hát, ha az erősödő civil társadalomnak tekintjük a 2006-os kurafiak akciózását és nevetséges performanszait, akkor itt is megvannak a tehetséges vezetők, akik majd eltakarítják a Csuti Suttyó Napóleont és Dicső Kompániáját.... pl: Kunhalmi 'aLYtónindzsa' Ágnes és Bangóné "kurvaerőskép" Borbély Ildikó

Magán?Véleményem? 2019.04.16. 10:04:21

" ... Németországban lényegesen alábbhagyott a Kelet-Európából kiinduló bevándorlási hullám és ez gondot okoz a német gazdaságnak ... "

De nincsen semmi baj, Merkel Mutti willkommenskutur agysebészei és mérnökei pár nap alatt beleszoknak a német munkatempóba és megkétszerezett teljesítménnyel kezdik el tolni a német liberálfasiszták szekerét....

Aztán lehet, hogy mégsem.

Magán?Véleményem? 2019.04.16. 10:07:30

" ... A MOL-lal közösen az idén négy kutatófúrást akar végezni Magyarországon egy nagy kanadai energiacég, mert úgy gondolja, hogy a térség mélyén jelentős gázkészletek húzódnak meg ... "

Miért érzem úgy, hogy melegítik a káposztát?

www.napi.hu/magyar_gazdasag/elkepeszto_gazkincs_magyarorszag_alatt_vege_az_almoknak.596603.html

2019.04.16. 11:19:59

@sZulamith: "Nem győzzük hangoztatni keresztény mivoltunkat, és amikor bizonyitani kellene akkor hátat forditunk."

Nem győzitek ócsárolni, gúnyolni a keresztényeket... ám ilyenkor szemrebbenés nélkül a keresztényi könyörületességre apelláltok. Szemforgató bagázs vagytok....

" Miközben hiszek a jó Isten és a természet erejében, nem járok templomba, a menekültet nem befogadókkal, szemben. "
Hát persze... neked van a farzsebedben egy mérvadó kutatás, minek alapján megállapítod, hogy a templomba járók az akadályai a szegény menekültek befogadásának..

darlacko 2019.04.16. 11:34:10

@sZulamith: én mondjuk ateista vagyok, pont ezért nem kérek abból a politikai ideológiából, ami szerint a keresztények életben maradhatnak, mint a könyv népe, de a magamfajta istenteleneknek el kell választani a fejét a testét

A kereszténység is egy agresszívan, főleg gyerekekre és közpénzekre nyomuló ábrahámita szekta. Meg ott vannak, a katólikusok, akik még csak nem is keresztények, hanem a római birodalom ceremóniáinak továbbvivői, egy római székhelyű szupranacionális szervezetet követnek, aminek élén egy varázslónak öltözött szűz öregember áll.
Szóval én ezekből se kérek.
De csak mert ateista vagyok, nem akarok egy a kereszténységnél (ami egy pénzéhes vallási szekta) még rosszabb valamit, egy totalitárius politikai ideológiát Európában látni. Ez a totalitárius ideológia pedig az iszlám. Jog, államelmélet, adórendszer, családjog, tisztasági, étkezési és hadászati szabályok egyvelege. A valláshoz vajmi kevés köze van.

F1 L M 2019.04.16. 12:33:27

"Bunkók vagyunk a civilizált világhoz képest, de azt legalább nagy mellénnyel hirdetjük."

Miközben az úgynevezett "civilizált világ" a középkorban rekedt elmaradott barbár népeket fogad be, akik majd hálából elvágják a torkukat és megerőszakolják lányaikat.

F1 L M 2019.04.16. 12:35:05

Szelsti ha te migráncsokról akarsz hallani. Javaslom fogadj be néhányat. Élj velük boldogan.

rasztaszív 2019.04.16. 13:03:02

@Helga Beauty Salon: @F1 L M: szerintem legyen úgy,hogy mi eltartjuk a menekülteket,ti meg a papokat.meglátjuk,ki jár jobban.

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 13:07:34

@rasztaszív: szerintem legyen úgy,hogy mi eltartjuk a menekülteket,ti meg a papokat........

Téged bazmeg megbaszott egy plébános, hogy állandóan az egyházon jár az agyad? :D Ennyire fájt?

rasztaszív 2019.04.16. 13:11:06

@Helga Beauty Salon: ha csak ez lehet az ok,akkor téged tényleg megbaszhatott egy migránshorda...:)

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 14:34:39

@rasztaszív: ha csak ez lehet az ok,akkor téged tényleg megbaszhatott egy migránshorda...:)............................

Nem, viszont őszintén megmondom neked, hogy nagyon szeretném elkerülni ennek még a lehetőségét is!

rasztaszív 2019.04.16. 15:34:32

@Helga Beauty Salon: ha tényleg a menekültek lennének a nagyobb probléma ebben az országban,akkor nem érintene ilyen érzékenyen a felvetésem...:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.04.16. 15:47:47

@Helga Beauty Salon: "szeretném elkerülni ennek még a lehetőségét is!"

Nagyon szomorú életetek van, hogy mindentől rettegnetek kell, amit a geci kitalál nektek. :))

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 16:23:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nagyon szomorú életetek van, hogy mindentől rettegnetek kell, amit a geci kitalál nektek. :)).....................

Ki mondta hogy rettegek? Kétharmad van, migráncsok nem jöhetnek, ti őrjöngve szoptok, a tavasz is eljött immár, kell ennél több? :D :P
Mi a tippelsz amúgy, mekkorát buktok EP választáson, akkorát, vagy nagyobbat mint tavaly? Természetesen a nem Fideszre szavazókat összeadhatod, már sértésnek is venném ha nem tennéd!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.04.16. 16:42:37

@Helga Beauty Salon: "Kétharmad van"

Hát elég baj az. A geci akár valami jót is tehetett volna az elmúlt 9 évben az ország felvirágoztatásáért, a kétharmad birtokában AKÁRMIT megtehetett volna. Ehelyett csak orbitálisat lopott, magát tette az ország leggazdagabb emberének, és az országot lecsúsztatta az EU legszegényebb államává. Sokan azt hiszik, hogy a bolsevik fideSSnek bármi köze is lenne a jobboldalhoz, ezzel a geci a jobboldalt is lejáratta, teret adva egy majdani baloldali uralomnak, amivel majd azok folytathatják az ország fosztogatását.

"nagyobbat mint tavaly"

A kétfarkúak tavaly nagyot buktak EP választáson??? Nagy zavar van a te fejedben, haver. :))

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 16:50:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A kétfarkúak tavaly nagyot buktak EP választáson??? Nagy zavar van a te fejedben, haver. :)).......................

Természetesen nem EP, hanem "csak" országgyűlési választásra utaltam, de ezt te is tudod, csak próbálsz púposkodni! Persze megbocsájtom, el tudom képzelni hogy milyen szar lehet két farokkal úgy, hogy egyik sem áll fel! :DDDDDDDDDDDDDDD
Háháháháháháhá!

sZulamith 2019.04.16. 17:36:47

@Womb Raider: Nem ártana ha laposabban átgondolnád, mit irtam. Isten hívőnek, tartom magamat, ezért nem értek egyet a menekültek üldözésével. Egy sem akar Magyarországon maradni, vajon miért?
Aztán a személyes tapasztalatom alapján irtam, hogy a templomba járók nagy része a menekültek befogadása ellen van. Amelyik pap másként prédikál az megnézheti magát:)

sZulamith 2019.04.16. 17:43:40

@darlacko: Nem tudom hol olvastad, hogy a keresztények életben maradhatnak. Ez igy nem igaz. Az viszont igaz, hogy hitük alapján könnyebben viselik az élet nehézségeit, mert abból mindenkinek kijut akár gazdag, akár szegény.

sZulamith 2019.04.16. 17:57:55

@Helga Beauty Salon: Maradjunk annyiban, hogy egy sem akar Magyarországon maradni. nem kell reggelit adnom.
Megéltem gyerekfejjel, hogy szüleimmel beköltöztettek egy családhoz, mi elől, ők hátul kuporogtak. amit a mai napig szégyellek. Kiváncsi lennék hány menekült székely, vagy felvidéki érez hasonlóan amikor a befogadásról van szó.

2019.04.16. 18:05:33

@sZulamith: "Maradjunk annyiban, hogy egy sem akar Magyarországon maradni. nem kell reggelit adnom."

Maradjál.. jól adod a naív, rácsodálkozó szőke nőt..
1. A zöme nem menekült, csak vándorló
2. Maradhatna.. de hülye lenne, ha a német, vagy a svéd ellátórendszert fejheti.. Egy menekült adjon már magára.. A másik, hogy naná, oda fog 'menekülni', ahol már jelentősebb iszlám közösségek alakultak ki. Mert eszébe nincs igazodni a gyaur kutyák istentelen szabályaihoz.. a sajátjai közt telepszik meg, ott kifelé összezárnak, védett.

"Megéltem gyerekfejjel, hogy szüleimmel beköltöztettek egy családhoz, mi elől, ők hátul kuporogtak. amit a mai napig szégyellek. Kiváncsi lennék hány menekült székely, vagy felvidéki érez hasonlóan amikor a befogadásról van szó."
A szívnek kell megszakadnia..
Arról regélj már, hogy TE konkrétan hányat öleltél keresztényi kebledre? TE mit tettél szegény üldözöttekért??
Ne másokat rój meg, miközben te éppen annyira nem teszel semmit.

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 18:11:32

@sZulamith: . Isten hívőnek, tartom magamat, ezért nem értek egyet a menekültek üldözésével. Egy sem akar Magyarországon maradni, vajon miért? ........................

Azért mert itt kicsi lenne a segély! És nem menekültek, valamint nem üldözik őket, hanem gazdasági migránsok akik jönnek élősködni és eltüntetik a papírjaikat hogy ne derüljön ki a személyazonosságuk, így nem akarjuk őket beengedni de ez még messze nem üldözés!
Egyébként sem a keresztények vonakodása a befogadástól az alap probléma, hanem az hogy kik és miért űzik el őket az otthonaikból egyenesen a mi nyakunkba. És mire fel mi vagyunk a szemetek amiért nekünk ide nem kellenek? Ott vannak a lelkes országok akik hívogatták őket, nyaljanak szart, ne nekünk ugassanak! Van itt zsidó meg cigány bőven, nem kell még egy beilleszkedésre képtelen, kibírhatatlan bagázs!

taga20 2019.04.16. 18:12:18

@Helga Beauty Salon: téged bazdmeg anno beakart íratni egy zsidó az iskolába, ezért utálod őket ennyire!:))

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 18:18:13

@sZulamith: : Maradjunk annyiban, hogy egy sem akar Magyarországon maradni. nem kell reggelit adnom...........................

Akkor miről is beszélsz? Ők nem akarnak maradni (ez az érzékenyítés ugye, szégyelljem magam a szar országom miatt, hogy a kecskebaszónak nem jó! ) mi nekünk sem kellenek, tehát miről beszélsz, milyen keresztényi magatartást vársz el, ejtsük foglyul őket? Zavarosch vagy!

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 18:23:43

@taga20: Mi van, te tényleg samesz vagy a zsiniben és azért szopd őket, hogy hátha olvassák? Ha így is van akkor se reménykedj, nem lesznek hálásak, pucolhatod a klotyójukat tovább!

taga20 2019.04.16. 18:32:59

@Helga Beauty Salon:

csak beleverem a pofádat a saját szarodba, retek!

Helga Beauty Salon. 2019.04.16. 18:42:09

@taga20: csak beleverem a pofádat a saját szarodba, retek!.................

JÓ, ITT A CÍMEM Budapest, Kerepesi út 47-49, 1101

taga20 2019.04.16. 18:45:22

@Helga Beauty Salon:

ezt már elsütötted korábban gyökér, és akkor is lábon lőtted magad!:)

má rá se guglizok:)))

Európai téridő 2019.04.17. 08:03:48

Hát jól el lettél küldve a sunyiba, Olajos Lajos, mert kissé elvetetted a sulykot.

Magán?Véleményem? 2019.04.17. 09:40:27

@Helga Beauty Salon: A tavalyi kúrmányválasztás során 2 párt érte el a kitűzött célját. Az egyik a kleptokrata fidesz, a másik pedig a MKKP.

Akik buktak, azok pedig a liberálfasiszták voltak A-tól Z-ig.

A másik dolog, pedig az, hogy azért van a 2 farkúaknak 2 farka, hogy a kurcsányiták és a maszopiták eccerre tudják bekapni :-)

darlacko 2019.04.17. 11:34:09

@sZulamith: a könyv népei jizya megfizetése fejében ideiglenesen életben lesznek hagyva

A nyugat már most is fizeti a jizya-t. A brit mohamedánok a hitetlenek különadójának tekintik a benefiteket. Ezt az imámjaik is így magyarázzák nekik.
Nekem ateistának nem lesz kibúvóm a mohamedán hatalomátvétel után. Ezért mindenképp ellenzem a betelepítésüket.

sZulamith 2019.04.17. 12:51:04

Az idős bölcselők szerint, a bibliában a sárga veszedelemről irnak. Részeben ők már itt vannak:), aztán a szin változhat. Mindenesetre a 2030 at sem szeretném megélni.
Nem ártana jó pár egyszerű paraszt gondolkodásút küldeni az EU-ba, mert a diplomások levizsgáztak.Merem ezt mondani azért, mert a főnőkeim még az érettségit is gyorstalpalón végezték, de remekül ment a szekér. Aztán jön a diplomás nagyképű, tönkre is mentünk. Igaz ő bagóért megvett bennünket. Mindeközben házassága tönkrement, most a kukoricatáblán kapál nyaranta.:)

sZulamith 2019.04.17. 13:03:50

@darlacko: Az előbbit folytatva.
Ma mindenféle sportlétesitmény van az általunk, a tagok pénzéból épitett uj épületben, a diplomás fia. meg valami kis létszámú műhelynek talán a tulajdonosa?

2019.04.17. 13:06:24

@darlacko: "Nekem ateistának nem lesz kibúvóm a mohamedán hatalomátvétel után. Ezért mindenképp ellenzem a betelepítésüket."

Mégis, ha megfigyeled, pont azok küzdenek értük, akik először mennek majd a levesbe, ha fordul a kocka :)))A tűzközelben élő zsidóknál már leesett a tantusz, az idiótább ateisták meg azt képzelik, hogy valójában a romkat/keresztény egyháznak lesznek ellensúlyai :) Gyermeki naivitás..és ez csak a vallási aspektus, miközben a rasszizmus nagyon nem idegen a bevándorlók zömét-kemény magját adó színesbőrűektől sem..
süti beállítások módosítása