A kormányzásra való alkalmatlanság nyílt beismerése, hogy Magyarország csak és kizárólag háborúban képes működni. Békeidőre, nyugodta prosperálásra Orbánnak nincs mondanivalója. Leszámítva a nemzeti öncélúság kormányzati programmá emelését. Azzal pedig mindenki, aki legalább életében egyszer vásárolt, tisztában van: egy termék nem attól válik „jóvá”, hasznossá vagy hasznosíthatóvá, hogy szent magyar kezek érintették-e.
A magyar nem szép vagy jó – önmagában attól, hogy magyar – hanem: magyar. Ezt a fogalmi keretet pedig mindenki saját élményei, tapasztalatai, intellektuális öröksége és pillanatnyi hangulata szerint tölti meg. A NER éppen erre képtelen: annak elfogadására, hogy ahány magyar, annyi személyes, szubjektív magyarság, és épp ennyire képtelen/alkalmatlan olyan fogalmi eszközkészletet alkotni, melyet a nemzet többsége magáénak érezhet. (Tévedés lenne itt a választási eredményre hivatkozni, tekintettel arra, hogy a többen szavaztak ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, valamint abban sem lehetünk egészen biztosak – sőt –, hogy aki az állampártra voksolt, az őszinte meggyőződésből tette.)
Háborúban nincs helye az egyénieskedésnek, a szubjektum felszínre engedésének. A hadsereg diktatórikus szervezet, melyben az egyén akaratának, egyéniségének, hangjának elnyomását egy nagyobb jó, a közös cél, a háború megnyerésének szándéka legitimálja. A háború során azonban nem csupán a konkrétan a fronton szolgáló katonák, hanem a hátország is hadban áll. Ott sincs helye széthúzásnak, ellenvéleménynek, a morál megbontásának – mert mindez gyengíti a harcoló egységeket, összességében pedig a győzelem esélyét.
Háborúban a világ leegyszerűsödik a puska jó és rossz végére.
Az emberölés evolúciós tabujának ledöntéséhez pedig össztársadalmi pszichózis szükségeltetik. Annak véget nem érő sulykolása, hogy a puska rossz végén állók rászolgáltak aktuális helyzetükre, a gondviselés volt kedves leosztani a szerepeket, és a legmagasabb rendű jót szolgálja az elsütőbillentyű finom lenyomása.
Háborúban a világ parancsok mentén működtethető. A parancs végrehajtatására pedig a legszélsőségesebb eszközök is rendelkezésre állnak. A parancsot nem teljesítők, a megszegők – a társadalom teljes egyetértésével – az életükkel fizetnek rebelliójukért.
Háborúban kormányozni könnyű. A legkönnyebb. Nincs szükség intellektuális teljesítményre – csak parancsokra.
Békében kormányozni nehéz. Külső fenyegetettség hiányában hirtelen szárba szökken az indivídum, az egyéni akarat és vélemény. Nincsenek parancsok, csak kérések, alkuk, megállapodások, véget nem érő tárgyalások.
Békében egységbe kovácsolni a nemzetet, közös, a társadalom elsöprő többsége számára elfogadható, támogatható célt kijelölni – na ehhez kell intellektuális teljesítmény.
Ennek képessége azonban Orbán Viktor számára nem adatott meg.
Ő vezénylő tábornok, az első számú parancsosztogató.
Nincs benne elfogadás, megértés – és főként nincs benne türelem.
Orbán legnagyobb tragédiája, hogy politikai harcosként, békeidőben lett egy ország vezetője.
Ha intellektuális tőke nem is, másmilyen azonban számolatlanul áll rendelkezésére. Így a kihívást jelentő, békés prosperitás helyett a könnyebb ellenállást, a számára ismerős utat választotta: háborús vezér lesz. Ehhez pedig csak egy háborút kell rittyentenie.
Magyarország ezért áll háborúban. Háborúban a migránsokkal, az imperialista sorosista felbújtókkal, az ENSZ-szel, Brüsszellel, az IMF-fel, bárkivel/mindenkivel.
A világunk megint leegyszerűsödött a puska jó és rossz végére. És persze aki megkérdőjelezi a háborús erőfeszítések létjogosultságát, az áruló, a rossz végre való. Az emberek egy része pedig szomjazik egy bonyolult világ leegyszerűsítésére: hős hazavédők kontra benvándorláspártiak. Ebben a narratívában valahova mindenki tartozik. Valahova mindenkit bekategorizálnak – egyre inkább függetlenül az egyén saját szándékaitól. Nincs se Magyarországon, se Európában olyan, aki örülne az illegális migrációnak, miként az sem népszerűsíti vagy támogatja az abortuszt, akinek fontos a nők saját testük fölötti önrendelkezési joga.
Magyarországon ma 2,5 millió ember készséggel elhiszi, hogy háború dúl. Az ő félelmeik, hitük, nem egyszer rettegésük tartja hatalmon Orbánt és a NER-t. Két és félmillió ember félelme, szorongása pedig csekély ár a vezénylő tábornoknak azért, hogy megtarthassa hatalmát.
