B1 blogcsalád



Fegyverbe!

2019. március 14. - ashwood

cikkep320130603-19838-sespnv_gallery.jpgA kormányzásra való alkalmatlanság nyílt beismerése, hogy Magyarország csak és kizárólag háborúban képes működni. Békeidőre, nyugodta prosperálásra Orbánnak nincs mondanivalója. Leszámítva a nemzeti öncélúság kormányzati programmá emelését. Azzal pedig mindenki, aki legalább életében egyszer vásárolt, tisztában van: egy termék nem attól válik „jóvá”, hasznossá vagy hasznosíthatóvá, hogy szent magyar kezek érintették-e.

A magyar nem szép vagy jó – önmagában attól, hogy magyar – hanem: magyar. Ezt a fogalmi keretet pedig mindenki saját élményei, tapasztalatai, intellektuális öröksége és pillanatnyi hangulata szerint tölti meg. A NER éppen erre képtelen: annak elfogadására, hogy ahány magyar, annyi személyes, szubjektív magyarság, és épp ennyire képtelen/alkalmatlan olyan fogalmi eszközkészletet alkotni, melyet a nemzet többsége magáénak érezhet. (Tévedés lenne itt a választási eredményre hivatkozni, tekintettel arra, hogy a többen szavaztak ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, valamint abban sem lehetünk egészen biztosak – sőt –, hogy aki az állampártra voksolt, az őszinte meggyőződésből tette.)

Háborúban nincs helye az egyénieskedésnek, a szubjektum felszínre engedésének. A hadsereg diktatórikus szervezet, melyben az egyén akaratának, egyéniségének, hangjának elnyomását egy nagyobb jó, a közös cél, a háború megnyerésének szándéka legitimálja. A háború során azonban nem csupán a konkrétan a fronton szolgáló katonák, hanem a hátország is hadban áll. Ott sincs helye széthúzásnak, ellenvéleménynek, a morál megbontásának – mert mindez gyengíti a harcoló egységeket, összességében pedig a győzelem esélyét.

Háborúban a világ leegyszerűsödik a puska jó és rossz végére.

Az emberölés evolúciós tabujának ledöntéséhez pedig össztársadalmi pszichózis szükségeltetik. Annak véget nem érő sulykolása, hogy a puska rossz végén állók rászolgáltak aktuális helyzetükre, a gondviselés volt kedves leosztani a szerepeket, és a legmagasabb rendű jót szolgálja az elsütőbillentyű finom lenyomása.

Háborúban a világ parancsok mentén működtethető. A parancs végrehajtatására pedig a legszélsőségesebb eszközök is rendelkezésre állnak. A parancsot nem teljesítők, a megszegők – a társadalom teljes egyetértésével – az életükkel fizetnek rebelliójukért.

Háborúban kormányozni könnyű. A legkönnyebb. Nincs szükség intellektuális teljesítményre – csak parancsokra.

Békében kormányozni nehéz. Külső fenyegetettség hiányában hirtelen szárba szökken az indivídum, az egyéni akarat és vélemény. Nincsenek parancsok, csak kérések, alkuk, megállapodások, véget nem érő tárgyalások.

Békében egységbe kovácsolni a nemzetet, közös, a társadalom elsöprő többsége számára elfogadható, támogatható célt kijelölni – na ehhez kell intellektuális teljesítmény.

Ennek képessége azonban Orbán Viktor számára nem adatott meg.

Ő vezénylő tábornok, az első számú parancsosztogató.

Nincs benne elfogadás, megértés – és főként nincs benne türelem.

Orbán legnagyobb tragédiája, hogy politikai harcosként, békeidőben lett egy ország vezetője.

Ha intellektuális tőke nem is, másmilyen azonban számolatlanul áll rendelkezésére. Így a kihívást jelentő, békés prosperitás helyett a könnyebb ellenállást, a számára ismerős utat választotta: háborús vezér lesz. Ehhez pedig csak egy háborút kell rittyentenie.

Magyarország ezért áll háborúban. Háborúban a migránsokkal, az imperialista sorosista felbújtókkal, az ENSZ-szel, Brüsszellel, az IMF-fel, bárkivel/mindenkivel.

A világunk megint leegyszerűsödött a puska jó és rossz végére. És persze aki megkérdőjelezi a háborús erőfeszítések létjogosultságát, az áruló, a rossz végre való. Az emberek egy része pedig szomjazik egy bonyolult világ leegyszerűsítésére: hős hazavédők kontra benvándorláspártiak. Ebben a narratívában valahova mindenki tartozik. Valahova mindenkit bekategorizálnak – egyre inkább függetlenül az egyén saját szándékaitól. Nincs se Magyarországon, se Európában olyan, aki örülne az illegális migrációnak, miként az sem népszerűsíti vagy támogatja az abortuszt, akinek fontos a nők saját testük fölötti önrendelkezési joga.

Magyarországon ma 2,5 millió ember készséggel elhiszi, hogy háború dúl. Az ő félelmeik, hitük, nem egyszer rettegésük tartja hatalmon Orbánt és a NER-t. Két és félmillió ember félelme, szorongása pedig csekély ár a vezénylő tábornoknak azért, hogy megtarthassa hatalmát.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5614687804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Behaton 2019.03.14. 11:09:08

Nézd ashwood, felejtsd már el azt a 2,5 millió választópolgárt, és nyavalygás helyett foglalkozzatok azzal a közel 5 millióval, mely értelemszerűen titeket támogat. Ez a többség biztosítaná azt, hogy békésen...vagy akár háborúval...megdöntsétek a NER-t. Tehát inkább a saját portátokon kellene újból sepregetni, mert kissé szánalmas már ez az ómagyar kesergő, melyet a tehetségtelenségetek és sorozatos bénázásotok okán majd 10 éve előadtok.

Behaton 2019.03.14. 11:19:21

És még mielőtt valamelyik "túlokos" azzal jönne, hogy a Fidesz médiafölénye, elnyomó és propagandagépezete miatt szinte lehetetlen az ellenzék üzenetét eljuttatni az említett 5 millió választópolgárhoz, annak felhívnám a figyelmét arra, hogy Orbán, egy az 1994 -es választásokon épphogy bejutott, médiaháttérrel nem rendelkező és folyamatosan ellenszélben politizáló pártból csinált, egy mára megkerülhetetlen politikai erőt. Tehát elég a szánalmas kifogásokból.

Bambano 2019.03.14. 11:58:30

@Behaton: nem is követi el viktor azt a hibát mégegyszer, hogy olyan környezetet teremtsen, amiben egy ellenzéki erő meg tud erősödni. az mszp kormányok alatt az ellenzéket hagyták élni, szemben a mostanival.

ezért (is) lett élhetetlen ez az ország.

Lakatos Rodolfó 2019.03.14. 12:10:17

"Nincs benne elfogadás, megértés – és főként nincs benne türelem."

Így van.

A migránspárti, liberális elhajlókkal nem lehet megértőnek, türelmesnek lenni.

Vagy meghúzzák magukat, vagy…

2019.03.14. 12:19:24

@Lakatos Rodolfó: "A migránspárti, liberális elhajlókkal nem lehet megértőnek, türelmesnek lenni.

Vagy meghúzzák magukat, vagy…" Miért, milyennek kell velük szemben lenni? Az úgynevezett "migránspárti, liberális elhajlókkal" szemben? Egyébként nyugodtan befejezheted a mondatot, nem hiszem, hogy valami meghökkentőt közölnél.

Tangooo 2019.03.14. 12:38:44

Szánalmas vergődés a poszt.

Lakatos Rodolfó 2019.03.14. 12:42:11

@Thomas Grande: "Miért, milyennek kell velük szemben lenni?"

Keménynek és könyörtelennek. Ezek csak az erőből, az erő nyelvén értenek.

"Az úgynevezett "migránspárti, liberális elhajlókkal" szemben?"

Igen.

"Egyébként nyugodtan befejezheted a mondatot"

Nem hiszem, hogy örülnél, ha hallanád, mi a vége…

Secnir 2019.03.14. 12:55:42

@Lakatos Rodolfó:
"A migránspárti, liberális elhajlókkal nem lehet megértőnek, türelmesnek lenni."

hm. és a migránspárti, konzervatív jobboldaliakkal szemben megértő és türelmes vagy? apropó: melyik párt a migránspárt? amelyik szeretne migránsokat... ...mit csinálni? és amelyik már behozott?

kunzoo 2019.03.14. 12:57:42

Nincs senki aki örülne az illegális migrációnak....a dajcsok virágcsokrokkal meg fesztivállal várták őket. Igaz, később már szétkenték volna a szarukat de nem jött össze.

Bambano 2019.03.14. 13:46:21

@Lakatos Rodolfó: aki 2019-ben Európa közepén polgárháborút akar, az teljesen idióta.

Lakatos Rodolfó 2019.03.14. 13:53:35

@Bambano: Nem akarunk, reméljük, nem is lesz rá szükség. De nem tűrhetjük némán, amit velünk művelnek: mindenszo.hu/a-fidesz-kimondta-az-igazat-es-betortek-a-fejet-brusszelnek-szinte-mindenben-engedett-a-kormany/

Lakatos Rodolfó 2019.03.14. 13:58:10

"hm. és a migránspárti, konzervatív jobboldaliakkal szemben megértő és türelmes vagy?"

A migránspárti konzervatív az milyen? Olyan, mint a homofób meleg? Ilyen állat nincs, de ha mégis, skizofrénekkel nem kell foglalkozni.

"melyik párt a migránspárt?"

Az ellenzéki pártok (tisztelet a kevés kivételnek).

"amelyik szeretne migránsokat... ...mit csinálni?"

Hazánkra ráerőszakolni. Hozzáteszem, itt nem mindenfajta migránsokról van szó, vannak olyan külföldiek, akik legálisan jöttek ide, tartózkodnak itt, őket nem is akarja bántani senki.

A papírok nélküli, segélyre ácsingózó álmenekültekkel van a probléma, akiket a nyakunkra hoznának.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.14. 14:45:58

" ... Békében egységbe kovácsolni a nemzetet, közös, a társadalom elsöprő többsége számára elfogadható, támogatható célt kijelölni – na ehhez kell intellektuális teljesítmény.
Ennek képessége azonban Orbán Viktor számára nem adatott meg. ... "

Nos, akkor ki vele, hogy kinek adatott meg. A Csuti Csüngőhasúnak nem, ez rendben van... ezen nincs vita, de akkor nevezd meg azt, hogy melyik politikus az a jelengiek közül akinek ez a képesség megadatott....

Elő a farbával, ne szarozz, mert a végén hülyének foglak tartani, hogy csak a pofád jár :-)

Jaaaa, hogy jelenleg egy nyüves politikus sem alkalmas erre a feladatra.... Gondolom sejted, hogy az ilyetén szakértelmük lemérhető abból a szervezési hatékonyságból, és meggyőző erőből, amit regnálásuk során felmutatnak... kurcsányiták, maszopiták bukott szemétrevaló hiteltelen népség, jobbik pedig kimosakódóban levő szalonnáci....

Nyilván pedig közöttük kellene megtalálnom azt az entellektüellt, aki képes a nemzetet egybekovácsolni... csak hát csupa igen szerény képességű szánalomraméltó politikus alkotja a fő erejüket... Sajnos nem látok közöttük senkit, aki egy hangyányit is jobban tudna teljesíteni a Csuti Suttyónál...

Ez nem más, mint az ellenzék szegénységi bizonyítványa! A történelem szemétdombján a helyük.... Csak foglalják a helyet a parlamentben... hogy szoktátok mondani, ja megvan biodíszlet...

Oxica 2019.03.14. 15:59:07

Csak hát, a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány, nem egy vezénylő tábornok, hanem egy egyszerű pitiáner tolvaj, egy falusi suttyó, akinek megengedtük sajnos, hogy a putriból a Várba költözzön, kár volt.

Na de sebaj, egyszer úgyis eljön az igazság órája és akkor oda kerül ahova való, a történelem szemétdombjára, ahol jó pár cimborája is van már.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

morpho 2019.03.14. 17:09:43

@Magánvéleményem: Te emlékszel még, hogy mit művelt a fidesz ellenzékben?

Secnir 2019.03.14. 17:42:24

@Lakatos Rodolfó:
"A migránspárti konzervatív az milyen? Olyan, mint a homofób meleg? Ilyen állat nincs, de ha mégis, skizofrénekkel nem kell foglalkozni."
-köszönöm, itt a fideszre gondoltam, amelyik zsákszámra hozza be felségjelzés nélkül a migránsokat, gondosan eltitkolva a sajtó elől (is)

"melyik párt a migránspárt?"
Az ellenzéki pártok (tisztelet a kevés kivételnek).
-egyszerű ember, egyszerű gondolatok, igen.

"amelyik szeretne migránsokat... ...mit csinálni?"
Hazánkra ráerőszakolni. Hozzáteszem, itt nem mindenfajta migránsokról van szó, vannak olyan külföldiek, akik legálisan jöttek ide, tartózkodnak itt, őket nem is akarja bántani senki.
A papírok nélküli, segélyre ácsingózó álmenekültekkel van a probléma, akiket a nyakunkra hoznának."
-oké, mutass segélyre ácsingózó álmenekültet. mondjuk a venezuelából idetelepített, magyarul nem beszélő magyarokat? vagy a hazánkba betelepített egyiptomi koptokat? folytassam?

Bambano 2019.03.14. 18:17:59

@morpho: persze, nadrágot cseréltek, akkora volt a sokk, hogy ellenzékbe kerültek :P

morpho 2019.03.14. 19:23:21

@Bambano: Én a nadrágcsere utáni szakaszra gondoltam. Ott kezdődik, hogy Orbán Viktor az ellenzéki vezér évekig be sem járt a parlamentbe, csak felvette a fizuját. Aztán csináltak ezek mindent. A köztársasági elnökválasztást levitték vakondba. Kivonulgattak, ha felszólalt a miniszterelnök, mert hogy az hazudott. (ezen azóta is röhögök, de a jelen fényében méginkább). Aztán felnyomták az országot az EB-nál, hogy az autópályaépítéseket ki akarják venni a központi költségvetésből. (Ez az Eximbank viszonylatában szintén vicces) Aztán elfogadtattak egy határozatot a Néppárttal, (ahonnan most basszák ki őket), mi szerint Magyarországon az emberi jogok Kubával és Burmával vannak egy szinten. Aztán ott tettek keresztbe, ahol csak tudtak, az ország érdekeit magasról leszarták, mondjuk ez azóta sem változott. De volt bátor ellenzéki kordonbontás is. Akkor is harcoltak és azóta is harcolnak. Ellenség nincs, de csinálnak. Legalább is azt hazudják, hogy van. Aki azt bírja mondani ellenzékben, hogy a haza nem lehet ellenzékben, az bármire képes.

morpho 2019.03.14. 20:59:48

@Ms.Cunnesburry: Megosztom, aztán elkezdem hősiesen egybekovácsolni...

rallus 2019.03.14. 21:03:28

@morpho: Gondold végig, hogy hol tartanánk most, ha Orbán nem "keresztbe tesz" Gyurcsányéknak, hanem támogatja csodálatos ötleteiket!
Még mindig Iryna Ivaschenko döntene mindenben a kormány helyett és talán már királynőnek is meg kellett volna választani.
Az viszont igaz, hogy nem löktek volna ki bennünket a túlzott deficit eljárás előnyeit élvezők közösségéből...

rasztaszív 2019.03.14. 21:27:19

@rallus: az imf-et már rég elsöpörte,marginalizálta a fed,és az ekb által generált pénzeső.tudod,ugyanaz,ami az orbánodat is felszínen tartja,az eu-s pénzeső mellett.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.14. 21:30:21

@morpho: Igen, mindenféle csúfságot, ennek ellenére ki tudott mászni a gödörből.... mondjuk kurcsány és a rendőrattak hátán... de ki tudott mászni...

Ellenben a mostani ellenzék a vergődésével egyre mélyebbre süllyed....

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.14. 21:35:51

@Ms.Cunnesburry: " ... Ki kellene már dobni azt a propagandaszótárt! ... "

Álljon meg a fáklyás menet! Miért nekem címzed a propaganda szótárasat, és miért nem a poszternek akit idéztem... " ... Békében egységbe kovácsolni a nemzetet ... " írja a poszt közepe táján asswood magiszter...

Te is olyan trollféle lehetsz, aki csak a kommentek miatt jön trollkodni, a posztot el sem olvassa, nemhogy érdemben reagájon rá... :-)

taga20 2019.03.14. 21:45:39

@Magánvéleményem: anno a fityeszt megbaszta a számvevőszék több száz misire?

én pl. ilyenre nem emlékszem. és sorolhatnám a geci maffia húzásait az utóbbi 9 évből.

morpho 2019.03.14. 22:12:28

@rallus: Hülyeségeket firkálgatsz. Az IMF a világválság miatt kellett. Bezuhant 7%-ot!!! a GDP. Ráadásul le se hívták a teljes zsetont. Sőt, Orbán is költött belőle rendesen! Az IMF a mi bankunk. (Orbán mondta, nem én)
A túlzott deficit eljárást valóban Orbán szüntette meg. A manyup pénztárakat államosították, abból fizették ki. Nem ártott volna megkérdezni az embereket, hogy inkább takarékoskodni akarnak, vagy inkább fizessük ki a hiányt?! De ez valahogy elmaradt. Viszont azóta Orbánék sokkal több EU pénzt el tudnak lopni. Talán ezért nem kérdezték meg a zembereket. Inkább valami faszságról "konzultáltak".

morpho 2019.03.14. 22:17:41

@Magánvéleményem: A mostani ellenzék "vergődése" talán nem igazán lényeges. Ugyanis nincs ellenzék. A fidesz leválthatatlan. Ha aranyat szórnának a tömegbe minden nap, akkor is Orbán nyerne. Putyini rendszer van. Ha ezt nem veszed észre és az "ellenzéket" szapulod, akik kb semmit nem tudnak tenni, akkor hülye vagy!
Egyébként az "ellenzék" semmi mást nem csinál, csak észre akarja vetetni magát. Tök mindegy, hogy. Orbán is ezt csinálta. Ha megbukik Orbán, bukik vele a saját nevelésű ellenzéke is. Ez talán megnyugtat.
Egyébként Orbánéknál nem lehet mélyebbre süllyedni, pláne "ellenzékből".

Bambano 2019.03.14. 22:56:22

@rallus: hát persze, mert az imf sokkal rosszabb, mint az, hogy most putyin meg a kínaiak döntenek mindenben...

el nem tudom képzelni a hülyeségnek azt a szintjét, amikor háttérben olyanokhoz dörgölőzik viktor, akik 40-150 évre megszálltak minket, miközben publikusan horthyt élteti. szerintem viktor egy hosszútávú tervet hajt végre már vagy 20 éve, amiben első pont volt, hogy a számára veszélyes helyeket gyorsan ki kell iktatni, felszámolni. mint pl. a lipót.

morpho 2019.03.14. 23:46:17

@Bambano: A Lipótot nem ő záratta be, a többi stimmel.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.15. 01:54:45

@Bambano: végre valaki le meri írni, miért zárta be kurcsányi
mindenki csak ingatlan panamáról beszél, nem a lopcsány félelmeiről a diliházba zárásáról

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 09:58:03

Ma 40 ember halt meg UJ-ZSelandon a multikulti miatt

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.03.15. 11:58:12

"Orbán legnagyobb tragédiája, hogy politikai harcosként, békeidőben lett egy ország vezetője."

HABORU VAN !!!!!!!!!!!!
Europat megtamadtak. Mar nem csak a mi orszagunk ketharmadat veszik el, hanem az osszes Europai orszagot megakarjak semmisiteni. Gyurcsanyek ki is mondtak, hogy orszagok nelkuli, nyelvek nelkuli, kultura nelkuli EGYESULT ISZLAM EUROPAT akarnak.

Hungryhorse 2019.03.15. 12:23:14

@Nincs közöttünk csicska: értük nem szólnak a sófárok a ballibbant bandáknál.

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 10:16:46

@morpho: "Aztán ott tettek keresztbe, ahol csak tudtak, az ország érdekeit magasról leszarták, mondjuk ez azóta sem változott."

Csak nem a balliberális ellenzékre gondolsz?

Sajnos ez az ellenzéki csürhe valóban nem az ország barátja, abban lelik az örömüket, ha valahol (az Európai Parlamentben, a sajtóban) rossz hírét kelthetik a példátlanul magas támogatottságú, nemzeti kormánynak.

Szívem szerint szétkergetném ezt az egész csürhét most azonnal, de sajnos jogilag erre nincsen lehetőség.

Ehelyett a választópolgárok küldhetnek nekik egy erős üzenetet 2019 májusának utolsó vasárnapján! Mindenkire számítunk!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.16. 11:01:03

@Nincs közöttünk csicska:
@Hungryhorse:
Úgy már a cikk címéből lehetett tudni,hogy mi történt fidióták!
süti beállítások módosítása