B1 blogcsalád



Mégis, ki ellen kampányol az állampárt?

2019. február 26. - ashwood

20150522hungarian-prime-minister-viktor-orban.jpgA totális tudathasadáson túl immár az értelmetlenség sem probléma az állampárt számára. Az uniós választások előtti „tájékoztató” kampánnyal nem csupán saját magukat köpik szembe, de a józan észt is.

Bár Magyarország 15 éve az EU tagja, a kormány folyamatos hazugságcunamija miatt érdemes tisztázni: az Uniónak három meghatározó szervezete van – a Parlament, a Tanács és a Bizottság –, ám ebből döntési jogköre kizárólag a Parlamentnek és a Tanácsnak van. A Bizottság nem hozhat a tagállamokra érvényes szabályokat, kizárólag javaslatokkal élhet a másik két szervezet számára. És nem ár észben tartani: Magyarország – és dedikáltan a Fidesz – mindhárom testületben jelen van.

Innen próbáljuk megérteni a Soros-Juncker plakátokat, a „Brüsszel”, vagy az Európai Bizottság elleni uszítás értelmét.

Juncker politikai munkásságát – akár luxemburgi pénzügyminiszterként, akár bizottsági elnökként – lehet méltatni, lehet kritizálni. Azt azonban érdemes észben tartani, hogy jobboldali politikus, aki az Európai Néppárt 2014-es győzelmével került a Bizottság élére. Olyannyira, hogy négy éve még egészen más plakátokat gyártott a Fidesz: „Juncker for president” – olvasható a Deutsch Tamás előtti szöveg. Sőt, a győzelem és Juncker megválasztását követően Szájer József kijelentette: „nem Juncker úrral van gond, hiszen Orbán Viktorkifejezetten jó személyes viszonyt ápol vele.”

Nem bizony: Orbánnak azzal volt problémája, hogy az Európai Parlament, és nem a kormányfőket tömörítő Tanács választja meg a bizottsági elnököt. Utóbbi csak jelölt, a képviselők – többségükben jobboldaliak – pedig megszavazták saját pártjuk tagját.

Nem tudjuk pontosan, mit remél Orbán a Junkcer elleni hergeléstől, elvégre a luxemburgi bizonyosan nem lesz ismét bizottsági elnök. Helyette a Néppárt – Orbánnal egyetemben – Manfred Webert jelöli a posztra. Aki megszavazta a magyar kormánnyal szembeni 7-es cikkely érvénybe léptetését, és sosem rejti véka alá Orbánnal szembeni ellenérzéseit.

Vagyis borítékolhatóan Juncker eltűnik, és jön helyette egy ugyancsak jobboldali, néppárti politikus, hasonló fenntartásokkal Orbán autokráciájával szemben. A százmiliós plakátkampánnyal tehát a távozóba rúg bele hazugságaival az állampárt.

De miért uszít az Európai Bizottság ellen hazugságokkal a kampány, néhány héttel az EP-választások előtt? A Bizottság vezetését – mint látjuk – a Parlament választja, a testület biztosait pedig a nemzeti kormányok delegálják. Vagyis a Fidesz embere – épp Navracsics Tibor – ott ül a Bizottságban, ahogy az EP-ben képviselői és a Tanácsban személyesen Orbán. Nincs olyan ügy, kérdés, döntés, amelyben ne venne részt Magyarország, az állampárt vagy személyesen a miniszterelnök.

Ennek ellenére a szokásos démonizálással – Sorossal és a menekültekkel – igyekszik kompromitálni az egész Európai Uniót Orbán és sleppje. Vállalva az állami szintre emelt összeesküvés-elmélet és hazugságáradat miatti nemzetközi felháborodást.

A tudathasadást tovább cifrázza a lakájsajtó, amely kizárólag a Néppárttól jelentősen jobbra álló, EU-ellenes pártoknak drukkol, miközben teli torokból ekézi a konzervatív politikusokat – akik, ugye, Orbánt is a soraikban tudják.

Nem számít a józan ész, nem számít a hazugságok cáfolata. Hiszen a Fidesz világában, ahol kizárólag angyalok és démonok léteznek, nincs helye a gondolkodásnak, a racionalitásnak. A Jó (Orbán) és a Rossz (mindenki más) gigászi csatájában bármit lehet mondani annak, aki mindezt lelkesen elhiszi. Pontosabban – ahogy ezzel a Fidesz tisztában van – aki hisz Orbánban, annak mindegy, mit mondanak. A lényeg, hogy az adóforintok jó, vagyis baráti zsebbe kerüljenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7114655357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoltan Hazafi 2019.02.26. 15:38:27

@paraszthajszal: A vesztes te leszel, parika. Már ide tart fél Dél-Amerika, de egyszer ez sem fog segíteni rajtatok.

paraszthajszal 2019.02.26. 15:48:26

@Zoltan Hazafi: „ A vesztes te leszel, parika”
Tavaly áprilisban kiütéssel győztünk – visszavágó idén májusban, de eddig ott se áll jól a szénátok…

„Már ide tart fél Dél-Amerika”
Hazugság, csak a magyar származású venezuelaiakat fogadjuk be.

„egyszer ez sem fog segíteni rajtatok”
Reménykedni lehet, libbantkám: két hónap – és eljön az igazság pillanata!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.26. 15:51:04

" ... De miért uszít az Európai Bizottság ellen hazugságokkal a kampány ... "

Azért, mert ez kampány, és egy kampányt egy ELLENSÉGRE könnyebb felépíteni, mint egy semmitmondó szlogenre. Namármost, a kampánynak a bizottság csak hátteret ad, előtérben ismert politikus és civil aktivista található. Valójában ez a két személy testesíti meg mind azt a démoni rosszat, amitől a Csuti Rablóbanda majd jól megvédi az országot. Ha alaposan megfigyeled, látni fogod, hogy semelyik plakáton nincsenek magyar pártnevek, csak az ellenségek nevei, így ez a plakátsorozat NEM RÉSZE a kampánynak (pedig DE, csak jogilag nehéz lesz bizonyítani)... ki van ez találva....

Aztán majd eljön az idő, kiderülnek a listák és a jelöltek, és majd jön az igazi kampány, ahol a két főellenséggel fognak ölelkezni az ellenzéki pártok jelöltjei, így az emberek majd jól összekapcsolják a rossz, gonosz, démoni dolgokat az ellenzékkel, és inkább szavaznak majd a fideszre, mert az csak lop, de nem gonosz démoni stb...!!!

Az, hogy épp a Junkert találták meg, nem véletlen, annyit agitált már a néppárt dolgaiba beleszólva a fidesz ellen, hogy adta magát... Aki ezeket a dolgokat nem látja át, semmi dolga itt, miaf@sznak politizál, főleg miaf@sznak blogol :-)

Aztán meg van az a jó komcsi duma a permanens háborúról, tudom ajánlani az öregebb MSZMP-s haverjaitokkal nézzétek át... Nem a Csuti Törpe találta ki (ezt se)

A lipsik egyre szarabbul teljesítenek. 2019.02.26. 16:17:13

"Mégis, ki ellen kampányol az állampárt?"

Például az Europát iszlám állama alakitani akarok ellen. A libbant Gyurcsányék europai egyesült iszlám álamot akarnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.26. 16:58:17

@A lipsik egyre szarabbul teljesítenek.: ""Mégis, ki ellen kampányol az állampárt?"
Például az Europát iszlám állama alakitani akarok ellen."

Szóval senki ellen. És erre elbaszik sokmilliárdot a pénzünkből. A te pénzedből is. De te ennek örülsz, sőt bő nyállal leszopod a gecit. Gyomorforgató vagy, fideSfasszopó.

rasztaszív 2019.02.26. 17:11:05

@A lipsik egyre szarabbul teljesítenek.: az orbánod próbálja kikezdeni a szekularizációt - és ezzel szépen megnyitja az utat minden vallási szélsőség előtt.

2019.02.26. 17:24:27

@paraszthajszal:

"Tavaly áprilisban kiütéssel győztünk – visszavágó idén májusban, de eddig ott se áll jól a szénátok…"

lehet paraszt, hogy te és a primitív famíliád a közmunkával győzött, de az ország zöme valszeg nem örül annak, hogy a főciggányod hordja el az országot, tudod, ELIOS meg LÖLÖ stróman meg ilyenek.

de az EU plakátozással is csak lop, a mi pénzünkön hirdet a haverjainál úgy, hogy kamu KÚRMÁNY propaganda, mely teljesen véletlen a főtolvaj fidesspárt kampányával egybevág.

hát a jó k.rva fidesses any@tok.

kussolnál te fidessféreg.

2019.02.26. 17:27:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"És erre elbaszik sokmilliárdot a pénzünkből"

nem b@sz el, a plakátozásra költött 56 milliárd forint a haverjai plakáthelyein landolt, azaz a geci számláin is....

tapsot neki!!

Zoltan Hazafi 2019.02.26. 17:32:54

@paraszthajszal: Két hónap, és.... "Arról írt a Bloomberg, hogy egységfrontba kezdenek rendeződni a Fidesz ellen az Európai Néppárt (EPP) skandináv és balti pártjai annak hatására, hogy Orbán Viktorék újabb EU-ellenes plakátkampányt indítottak."
...kiebrudalják a Fideszkét a néppárti akolból.
Ez lesz a nagy győzelem?

rallus 2019.02.26. 17:39:07

Az a baj, hogy Soros és Juncker is Orbán malmára hajtja a vizet!
Még a naiv szemlélőben is felmerül a gyanú, hogy ez a két úr csak azért áll ki teljes mellszélességgel a kizárólag problémát és gondot jelentő migránsimport mellett, hogy Orbánnak legyen lehetősége konkrét ellenfelet megnevezni! Nincs okunk feltételezni, hogy bármelyikük annyira hülye lenne, hogy ne látná be, ez a folyamat Európa pusztulásával jár.

paraszthajszal 2019.02.26. 17:46:49

@Zoltan Hazafi: „kiebrudalják a Fideszkét a néppárti akolból”

Ez a szappanopera már hónapok óta megy, eddig is csak a nyálatokat csorgattátok erre, minden eredmény nélkül.

De ami a számotokra a legszomorúbb lehet, hogy ha még be is jönne ez a várakozás, ugyan mi a fenétől lenne akkora katasztrófa nekünk, ha tényleg megtörténne a szakítás a részben lippsi, sorosista téglákkal is gyengített Néppárttal?

Akkor majd alakít vagy választ magának másik pártcsaládot a Fidesz; ez még új esélyt is adhat: egy erős bevándorlásellenes frakciót lehet alakítani az EP-n belül, amire a Fidesz részéről biztosan meglesz a nyitottság.

„Ez lesz a nagy győzelem?”

Nem, a nagy győzelem az EP-választáson várható, ahol az ellenzék a számunkra legpesszimistább becslések szerint sem szerez (együtt sem) annyi mandátumot, mint a Fidesz-KDNP, akik a mostani várakozások szerint eggyel növelhetik a mandátumaik számát a legutóbbi választásokhoz viszonyítva.
index.hu/kulfold/ep/2019/02/18/ep-valasztas_mandatum_momentum_parbeszed_kutyapart_mkkp_europai_parlament/

rallus 2019.02.26. 17:47:22

@Zoltan Hazafi: Egyszer volt Budán kutyavásár! Az igaz, hogy a dicsőséges Vörös Hadsereg már kétszer hatalomra segített benneteket, de erre a csontgyenge, a lopott jólétbe belehülyült északiak nem képesek! Maximum arra alkalmasak, hogy boldog vigyorral kivárják, amíg a harcedzett migráns lekászálódik a feleségükről...

2019.02.26. 18:08:41

@rallus:

most hol van soros pénze, te fidesspatkány??? hogy hogy nem jut ellen kampányra?

mert a czigggányod közpénzen teli-köpi az EU vezetőit is a győzelemért a hatalomért, a pénzért, semmi nem számít, csak a strómanjai és a lopható lóvéééééé, ezt ő is tudja.

még két hónap, és megveszi kilóra a fajtája szavazatait is, közpénzből. ehun

www.youtube.com/watch?v=-ti_JBWwgUA

rallus 2019.02.26. 18:30:15

@az EU pénzek zsákolója: Köszönt már neked valaki az eddigi életedben előre?

Oxica 2019.02.26. 18:34:13

Lápi hülyemagyarországnak már mindegy de az európai néppárt is kibaszottul rá fog baszni, mert nem fékezték meg időben a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányt.

A weréb gyerek majd csak passog, mikor a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány leszalámizza a néppártot is de meg is érdemlik.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

2019.02.26. 18:47:59

@rallus:

"Köszönt már neked valaki az eddigi életedben előre?"

soha, senki, egy fidesses tetű se, neked?

ELIOS mond valamit? lopott a gazdád veje v sem?

kunzoo 2019.02.26. 19:55:31

Elmondom a saját verzióm a dologról.
Ez egy jó zsaru, rossz zsaru játék. A jó zsaru Daul, Weber, akik a centrumból politizálnak. Viktor a rossz zsaru, aki megtestesíti a néppárt radikálisabb szárnyát. Neve már széles körben ismert, mindenli a kemény migrációs politika garanciáját látja benne. Kit támad a fidesz kampány? Döglött lovat. Juncker nem indul újra, a jövendő vezetőknek ez nem fáj. Miért van ez? A német afd ellen, a néppárti szavazók ne kezdjenek átszavazni az afd re. Hisz ilyen platform már van a néppárton belül, csak Német politikus túl PC ahhoz hogy ezt nyíltan kimpndja. Arra van Orbán Viktor.

Willkommenskultur 2019.02.27. 09:41:54

Becsokiztak ezek a brusszelita komcsik.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.27. 14:24:36

Szaromat nem erdekli.

Voltak hirek is:

Zorban 6 pontja
Matolcsy 333 pontja

ugyhogy pofa lapos, puttana

VT Man 2019.02.27. 14:31:57

"az állampárt"

A blog szerzoi kezdenek teljesen megbolondulni.

Allampart!?! Tudjatok egyaltalan, hogy mi az?

Birom ezt a suttogo propagandat... addig kell ismetelgetni, hogy "allampart", amig mindenki el nem hiszi. Csak egy a baj: ehhez kevesen vannak a szelsobalon.

Killary Fucking Clingon 2019.02.27. 14:53:13

Anélkül hogy bárki bármit elhinne a Fidesznek, mégis mindenki tudja hogy a baloldali liberálisok hazátlan hazug férgek, ehhez nem kell Fidesz, ez nyilvánvaló, mint Coelho baromságai :)

Killary Fucking Clingon 2019.02.27. 14:56:36

@az EU pénzek zsákolója: Gyurcsány, a retkes felesége meg a Czeglédy csak 6.6 milliárdot loptak, van miből kampányolni nektek DK-s köcsögöknek. :) Faszkalap

Killary Fucking Clingon 2019.02.27. 14:58:46

@paraszthajszal: bár csak idetartana fél Dél Afrika :) kimondottan jobbos, fegyvertartás párti, igaz keresztények :) Szopnának a szocik rendesen ha befogadnánk vagy 200 ezret. Támogatnám is, lenne rendes mezőgazdaságunk is.

Bkkzol 2019.02.27. 14:58:59

A blog írója valószínű komolyan aggódik Juncker isiáza miatt is!

Bkkzol 2019.02.27. 15:02:20

@VT Man: hogy ne tudnák mi az az "állampárt", az apja mondta neki, hogy gyerekkorában még evett fagyit 1,50 forintért.... ennyit tudnak róla.

2019.02.27. 15:13:17

B1-eseknek végleg elment az esze.

Kivlov 2019.02.27. 15:14:50

És az ellenzék ki mellett kampányol? Ja, hogy arra nem képes. :D

Sir Galahad 2019.02.27. 15:18:34

A választási sikerhez a tábor mozgósítására van szükség, ahhoz pedig ellenfelet kell felmutatni. Parlamenti választáson erre az ellenkező oldalon álló pártok politikusai megfelelnek, de egy uniós választás tétjét az emeli meg, ha az ellenfél európai politikus. Juncker azért jó választás, mert eleve nem szimpatikus Magyarországon, és a dolognak amúgy sincs nagy tétje, így is, úgy is távozni fog.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.02.27. 15:34:39

"aki hisz Orbánban, annak mindegy, mit mondanak."

Ez nagyjából igaz. Egyébként aki hisz Gyurcsányban, annak is mindegy, mit mondanak. Aki egyikben sem hisz, azok pedig már nem tudják, hogy még kinek hihetnének.

Orbánban azért hisznek sokan, mert ebben a migránstémában egypárszor már kiderült, hogy ő mond igazat. És egypárszor megmondta előre, hogy mi fog történni. Orbán jó politikus, és kihasználta azt a lehetőséget, hogy kivételesen az igazsággal lehetett sok hívet szerezni. Stipi-stopi, és a többiek ezt a hajót lekésték. Mondhatták volna ugyanazt, mint Orbán, ebben az egy dologban, de ennyi eszük nincs, és mérlegelés nélküli Orbán-fóbiájukban elfelejtettek elgondolkodni a természetes emberi reakción, amikor valaki be akar költözni az otthonodba.

Orbán sok belpolitikai hibát követett már el, és már a migránspártiak tartják őt a székében. Bizony nem lehetetlen, hogy szándékosan, hiszen ellenzéki helyzetből, a pálya széléről, a tett kényszerének kockázata nélkül pofázni sokkal könnyebb, mint kitalálni, hogy mit is kellene csinálni.

Az ellenzék azt kántálja évek óta, elég fantáziátlanul, és most már kurva unalmasan, hogy meg kell dönteni Orbán rendszerét, aztán pedig meglátjuk, mi lesz. Ehhez a legtöbb energiát arra fordítják, hogy valahogy letagadják azokat a híreket is, amelyek a migránsok ILLEGÁLIS beáramlásának veszélyeit sugallják, és a liberális sajtóban is olvashatók, hiszen egy merényletnek még a kísérlete is busásan fizető hír. Ha az ellenzéki pártideológusok ilyen ostobák, az vagy megsemmisítő szégyen, vagy ijesztő gazemberség.

Azt letagadni, hogy a brüsszeli többségi politikusok számtalanszor követelték az illegális migráció elleni álláspont feladását, a behódolást, elég ciki. De akik Orbánt valamiért utálják, azoknak is bármit lehet mondani.

2019.02.27. 15:41:34

En peldault ennek a beszednek hiszek:
www.youtube.com/watch?v=hHjPdckxL9s

Nem azert mert Orban mondta. Ha Gyurcsany mondana, akkor is elhinnem.
Mert tudom hogy igy van, es magamtol jottem ra mar reg. Tehat egyet ertenek velem. :)

Mindenkinek ajanlom.

enrikokaruszo 2019.02.27. 15:42:24

az illegális bevándorlás visszaszorításában a legerőteljesebb eredményeket olyan országok érték el, amelyeket brüsszel elitél, és megpróbál lehetetlenné tenni
tehát, mi európa célja?
hogyan került a magországokba több millió illegális bevándorló?
ehhez nem kell semmi propaganda

pizo 2019.02.27. 15:49:08

@paraszthajszal: Sajnos az, hogy győztök, az ország többségének igen alacsony szellemi színvonaláról tesz tanúbizonyságot - függletlenül az iskolat végzettségtől, lásd Palkovics.

Zoli

nemecsekerno_007 2019.02.27. 15:52:21

"...az állampárt?"

Állampárt?! Gratulálok, a szokásos ótvar hazudozás... Az volt az állampárt amivel '94-ben koalícióra lépett a "csodálatos" SZDSZ...

Egyébként meg jobban tennétek ha figyelnétek, hogy a patás milyen gazdasági stratégiát vázolt fel a mai napon, ezen kívül még a Matolcsy-féle programot is tanulmányozhatnátok.

Csak azért mert nem ártana valami értelmeset reagálni rájuk.

Legalább reagálásban nem ártana ha sikerülne valamit felmutatni...
Más úgyse jut nektek....

Minden ballib bérretteg 2019.02.27. 15:53:02

Na végre..

Kíváncsi voltam, mikor jön rá végre a B1 blog, mint ballib seggnyalóknak írodótt fake news gyár a megoldásra !

És megszülték.

Le kell barmozni mindenkit, aki nem hisz a migrációban, és akik szerint azt meg kell állítani.

Ez tuti működni fog !

:DDDD

nemecsekerno_007 2019.02.27. 15:54:35

@pizo: "Sajnos az, hogy győztök, az ország többségének igen alacsony szellemi színvonaláról tesz tanúbizonyságot"

A 2010-ig elért elképesztő eredmények meg .... miről is tesznek tanúbizonyságot... Ööööö

Szóval ha valóban okosak vagytok, akkor talán azt is tudjátok, hogy mikor kéne inkább kussolni....

pizo 2019.02.27. 16:03:08

@nemecsekerno_007: Beérett orbán munkájának gyümölcse: aki nem fideszes, az csak baloldali hazaáruló lehet, igaz?
Nagy ráfaragás lesz sokaknak pár év múlva, oldaltól függetlenül. Nekem már mindegy, még 4 év, leérettégizik a fiam, elmegy innen, külföldi egytemre, aztán az sem érdekel ha meghalok. Jobb is lenne. A politikusok oldaltól függetlenül nekünk, a 70-es években születetteknek vették el az életét. Teljesen.

Zoli

Nincs közöttünk csicska 2019.02.27. 16:06:34

@pizo: persze, nyomi.

Mondjuk aki a politikusoktol varja a sultgalambot, annyitiser. Csanyi meg disznopasztor volt, pedig oregebb nalad te nyomorek!

Minden ballib bérretteg 2019.02.27. 16:09:08

@pizo:

Hülye vagy..
Ha elolvasod a posztot amibe írkálsz figyelmesen, éppen azt látod, hogy erőteljesen barmozza a más véleményen állókat.
Azaz éppen a ballibek uszítanak, és keltik a gyűlöletet. Itt is, ahogyan azt olvashatod.

nemecsekerno_007 2019.02.27. 16:10:09

@pizo: "...elmegy innen, külföldi egytemre,..."

Mehet, szabad a mászkálás. De vihetne magával, mert nem szívesen fizetjük helyette a nyugdíjadat, ha már ilyen über-f@s ez az ország, ugye....

gyurmicsek 2019.02.27. 16:17:21

Nem látom az egyéni nyugdíjszámlámon az egyenleget. Ti le tudjátok kérdezni?
Ők nem hazudnak, igaz?

gyurmicsek 2019.02.27. 16:18:06

Hol van Gabi, aki megvédte a nyugdíjam? Hozzátok máááá vissza!!!!!

gyurmicsek 2019.02.27. 16:19:12

Vak komondort minden gyereket nem szülő kurva mögééééééé!

oassasa 2019.02.27. 16:40:51

A plakát arról szól ami rá van írva, nem lehet túl bonyolult , mert a cél, minnél több ember elérése. Jelenlegi brüsszeli vezetés támogatja a migrációt OV nem támogatja, kire szavazol ? Ennyi.

pizo 2019.02.27. 16:50:38

@nemecsekerno_007: Barátom befizettem már rengeteget az államkasszába, plusz nekem kerül sokszor pénzbe hogy dolgozom. Ne aggódj, gondoskodom magamról, nem akarok SENKIRE sem szorulni, a gyerekemre sem.

Zoli

Nincs közöttünk csicska 2019.02.27. 17:04:00

@pizo: Meg mindig elmehetsz gaz/viz/villany-szerelonek, azt egy majom is megcsinalja. 1 milla/ho adomentes minimum.

nemecsekerno_007 2019.02.27. 17:08:06

@pizo: "Barátom befizettem már rengeteget az államkasszába, plusz nekem kerül sokszor pénzbe hogy dolgozom."

Más is. Azok is akinek a gyerekük itthon fizet járulákot. A rendszer ugyanis úgy működik, hogy a mostani járulékból a mostani nyugdíjat fizetjük... Ahogy történt ez a te befizetéseddel is anno...

De ha nem az államkasszát terheled, akkor nincs gond....

Semper Fidelis 2019.02.27. 17:11:13

Állampárt megboldogult gyerekkoromban volt. Most nincs. Még.

anyadmajma 2019.02.27. 18:41:44

@oassasa: na, te hazaáruló bolsevik geci terrorista birka, megint új nicked van? Ugye-ugye, a minimálbér emeléssel az arabok ára is feljebb ment, már nem elég a napi 1000 nicken kommentelned, hogy let udd szopni őket, kell a napi 2000 nick:)

anyadmajma 2019.02.27. 19:29:29

@Semper Fidelis: amúgy akkor sem volt állampárt.
Legális, legitim választások eredménye volt a rendszer. és nem csak MSZMP volt, hanem képviseltette magát a Hazafias Népfront is. És nem ám úgy, mint a kdnp, hanem rendesen meg lettek választva, lehetett rájuk szavazni.

Fröccs Öntő 2019.02.27. 20:34:54

Kurva anyját aki a fideszre szavazott, és annak is aki nem!

megamedve 2019.02.28. 07:24:50

Nem az a lényeg, hogy ki, vagy mi ellen...
Az a lényeg, hogy az agyatlanok úgy érezzék, csapataink harcban állnak a gonosz ellen, és mi, csak mi tudunk küzdeni ellenük....
mindenki más hülye, meg soros (mi lesz, ha soros meghal?)

2019.02.28. 21:33:53

@megamedve:

(mi lesz, ha soros meghal?)

addig a mi főcziggányunk ellensége Brüsszel lesz, aki nem ad több lopható pénzt.,
süti beállítások módosítása