B1 blogcsalád



A kormánypropaganda végre elismerte az Alkotmánybíróság pártosságát

2019. február 05. - ashwood

72000_20.jpg"Kevéssé valószínű, hogy bármilyen érvelés meggyőzheti őket" – írta a nevet váltó pártlap konkrét alkotmánybírókról. Meg azt is, hogy nem függetlenek. Ugyanis egy konkrét politikai körhöz, személyhez köthetőek.

A Magyar Időknek - avagy már Magyar Nemzetnek, a cím mindegy, hisz a beltartalom, úgy a propaganda, mint az adófizetők pénzén vásárolt hirdetések változatlanok – az fáj most éppen, hogy a Velencei Bizottság küldöttsége tesz fel kérdéseket a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatban. Hosszan sorolják a fájdalmaikat, de a lényeg még is csak ez: jön valaki és kérdezni merészel.

Fájlalják, hogy nem kizárólag a kormány álláspontjára kíváncsiak. Márpedig tudjuk: aki nem a kormány, az Soros. Magyarország mindig is híres volt egyszerűségéről. A "velük vagy ellenünk" politikának csak a hangsúlyai változtak, a lényege nem.

Meg az is nagyon fáj a propagandistáknak, hogy kikből áll e delegáció: "Monika Hermanns Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) jelöltjeként vált a szövetségi alkotmánybíróság tagjává 2011-ben, míg Christoph Grabenwarter a zöldpárti osztrák államfő, Alexander Van der Bellen személyes jelöltjeként lehetett Ausztria alkotmánybíróságának alelnöke."

Tehát nem lehet pártatlan, független, objektív az, akit egy párt vagy politikus jelölt az adott ország alkotmánybíróságába.

Mi már attól végtelenül boldogok lennénk, ha a magyar Alkotmánybíróság tagjai "mindössze" Orbán jelöltjei lennének. Ennél persze idehaza sokkal többről van szó:

– Balsai István a Fidesz frakcióvezető-helyettesi stallumát dobta le a talárért,

– Pokol Béla, pártpolitikus, ex országgyűlési képviselő, a kisgazdák szakadásakor az Orbán-hű csoport egyik jeles tagja,

– Szalay Péter, a Fidesz és Fidesz-cégek állandó jogi képviselője sajtóügyekben a bíróságon, majd az Alaptörvényt iPad-del márványba véső Szájer József tanácsadója,

– Stumpf István, Orbán egykori kancelláriaminisztere, a Századvég vezetője,

– Salamon László, a Fidesz parazitapártjának, a KDNP-nek a padsorából ült át az Alkotmánybíróságba. Külön pikantériája az átnyergelésnek, hogy előbb az általa vezetett bizottság megszövegezte az Alaptörvényt, majd átlendült az igazságszolgáltatásba és most magyarázza. Ilyen pompás hermetikusan el van választva idehaza a törvényhozó hatalomtól az igazságszolgáltatás.

Ha a propaganda ítélete szerint már önmagában az a tény alkalmatlanná teszi az alkotmánybírót feladata ellátására, hogy ki jelölte a posztjára, mit mondjunk a konkrétan Orbán zsoldjában álló politikusokról? Bármilyen talárba is bújnak, csúnyán kilóg az orbáni lóláb.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4714608958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neko1967 2019.02.05. 13:39:30

@rallus:
Az lesz majd szép, ha majd itt is orosz hatékonysággal fog működni az "igazság" szolgáltatás! A perek 98%-ban el is ítélik a vádlottat! Számomra inkább azok a személyek érdekesek, akikkel szemben nem indúl eljárás.... Mondjuk a nemzet veje.....

neko1967 2019.02.05. 13:55:23

@paraszthajszal:
Megjelentél görényherén lévő pattanásból nőtt szőrszál! Mennyi pénzt kapsz a Lendvai utcából, hogy baromságokat fossál a szádon keresztül, ha élhetek némi képzavarral......

"Azért hadd ne adjunk má' egy kiutált vörösbíró szavára."

Az általad "vörösbírónak" nevezett jogász 1998-ban érettségizett, így a rendszerváltáskor 10 éves volt! Ő az eddigi élete során a liberális demokráciában - amelynek a kialakításában a jelenlegi kormánypárt jogelődje tevékenyen részt vet - szocializálódott, és nem szeretne az új-kádári rendszerben tevékeny alkotórésze lenni.

Tiszteletet érdemel, hogy ameddig tudott, az esküjének, a lelkiismeretének és a törvények szellemének megfelelően dolgozott!

2019.02.05. 14:03:06

@paraszthajszal:

Már hogyne lett volna! :D :D

2010 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselőként többször is szerepelt a címlapokon. Vagy azért, mert elaludt a parlamentben /2013/, vagy tragikomikus kijelentése kapcsán /2012/ -
"Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" – vélekedett a tegnap esti parlamenti vitán Varga István fideszes képviselő.
2014 után az összeférhetetlenségi törvény miatt vonult vissza az országos politikából.

A nemzeti oldal megbecsült híveként 2018 augusztusába magas állami kitüntetést kapott, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.
Az érdemrend a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató személynek adható- Wikip.

neko1967 2019.02.05. 14:09:16

@paraszthajszal:

Ja igen te fidesspatkány, Keviczki István az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány önkéntese. Nem csak szavakban magyar, mint a hozzád hasonlóak!

paraszthajszal 2019.02.05. 14:18:56

@Ms.Cunnesburry: „Már hogyne lett volna! :D :D

2010 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselőként…”

???

A neko1967 által linkelt cikk Keviczki Istvánról szólt, Varga István hogy jön ide…?

(Ő szegény csak naiv volt, ill. a KESMA élére nem való, érdemei elismerése mellett csak az interjúért érdemel egy tockost.)

rallus 2019.02.05. 15:22:17

A szocializmusban a "Vezetői hármas követelmény" alapján döntöttek a kinevezésekről. Ezek közül az első és legfontosabb a politikai megbízhatóság volt, különös tekintettel az erőszak szervezetekre, az oktatásra és az igazságszolgáltatásra. Tetszik-nem tetszik, ezek a rendszerek valamilyen szinten ma is működnek, hiszen nálunk nem volt lusztráció. Minden beavatkozási kísérletet dühös ordítással fogadnak az érdekeltek és azok, akik ennek köszönhetően érinthetetlenek. Még egy napi szinten érdeklődő is előre meg tudja jósolni az ítéleteket, bár sok esetben még ő is ledöbben...

Habony Árpád 2019.02.05. 17:29:10

L1G libsi egy geci
L1G libsi egy geci
L1G libsi egy geci
L1G libsi egy geci
L1G libsi egy geci

2019.02.05. 17:50:30

@paraszthajszal:

Bizony naiv. Varga azt hitte, következmények nélkül fogalmazhat meg kritikát. A bíró úr tőle sokkal jobban ismeri a rendszert. Csak azután szólalt meg, miután kérte felmentését.

AvéCézárVavan 2019.02.05. 18:15:01

Az a baj, hogy már nem emlékezünk az első hazugságokra!

John Brennan 2019.02.05. 18:40:19

@Ms.Cunnesburry:
nyanyus, szerintem az agyad repedezik folyamatosan

paraszthajszal 2019.02.05. 19:31:39

@Ms.Cunnesburry: „Varga azt hitte, következmények nélkül fogalmazhat meg kritikát”

Nincs olyan, hogy a nyilvánosság előtt kritizálja valaki a saját „termékét”, és annak nincs következménye. Az, hogy szóltak neki, hogy „Pista, hülye voltál, el kéne húznod a retekbe”, már csak a végjáték volt, a valódi következmény, hogy a ballibbant sajtó csámcsoghat ezen két hétig. A konstruktív kritikának lehet helye, de ott és úgy nem lehet kritizálni, ahogy ezt ő előadta.

Szerinted meddig maradna a Renault elnöke az az ürge, aki nyilvános interjúban előadja, hogy „Kár, hogy igazán jó autót csak a németek tudnak építeni, ezt el kéne tanulnunk tőlüi – én eddig csak Audit és Merdzsót vettem, francia kocsiba én jelenleg be nem tenném a lábam.”?

2019.02.05. 19:41:07

@paraszthajszal:

Csak azt ne mondd, hogy Varga eddig ezzel nem volt tisztában! Hisz azóta fidesz tag, mióta kilépett az mdf-ből.
Ennyire buta ő sem lehet!

John Brennan 2019.02.05. 20:11:24

@paraszthajszal: de legalább reped/szakad a NER; mindegy, hogy A vagy nem-A történik, minden nap reped/szakad

paraszthajszal 2019.02.05. 20:18:44

@John Brennan: :)

Egy konkrét hülye egy konkrét hülyesége max. az ő egyéni karrierjét fogja bedönteni (amúgy is nyugdíjas korú, ezentúl majd legfeljebb unokázik).

@neko1967: Ha liberális demokráciát akar, mehet Isten hírével nyugatra, csak nagyon meg ne lepődjön aztán, ha ott libdem mennyországban a feleségét, lányát az utcán erőszakolja meg valamelyik „újnémet” vagy „újsvéd” lieblingjük.

paraszthajszal 2019.02.05. 20:25:27

@Oxica: „Romániában, működése alatt

9 minisztert, 21 képviselőt és hat szenátort és egy korrupt EP-képviselőt ítéltek el jogerősen.”

Hát, anélkül, hogy sokat tudnék ezekről az ügyekről, azért ez a bezzegRomániáról is legalább olyan sokat elmond, mint Laura asszonyról. (Mondjuk a restitúciós ügyek alapján egy „kissé” túlmozgásosnak is tűnik ez a román igazságügyi gépezet. Az azért aligha lehet cél, hogy mindenkit elkaszáljanak, függetlenül attól, hogy csinált-e valamit, vagy csak született ellene egy komoly, géppel írt névtelen feljelentés.)

neko1967 2019.02.05. 20:56:36

@paraszthajszal:
"Ha liberális demokráciát akar, mehet Isten hírével nyugatra, csak nagyon meg ne lepődjön aztán, ha ott libdem mennyországban a feleségét, lányát az utcán erőszakolja meg valamelyik „újnémet” vagy „újsvéd” lieblingjük."

Te nagyon hülye fidesspatkány! Mutatok neked néhány "újbrittről" hírt!

24.hu/kulfold/2018/03/19/szexualis-zaklatas-nagy-britannia-budapest-manchester/amp/

444.hu/2017/09/22/szexualisan-bantalmazott-egy-gyereket-egy-angliaban-elo-magyar-ferfi-aki-korabban-budapesten-volt-rendortiszt#

De akkor jöjjön néhány magyarországi szexragadozó:

444.hu/2018/06/16/orizetbe-vettek-a-tyukodi-polgarmestert-akit-zaklatassal-vadolt-a-helyi-helyi-anyakonyvvezeto

A polgit Czibere Józsefnek hívják és fidesses!

privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hirmix&AN=kovacsarpadugy&MN=Hirmix&LN=Hungarian

Ez 5 perc google! Nem migránsok követnek el bűncselekményeket, hanem szexuális bűnözők nemzetiségre, fajra és vallásra tekintet nélkül!

Szóval húz el a búsba, patkány, mert annyiszor verem bele az orrod a szádból kiömlő szarba, ahányszor megszólalsz!

Felfogtad?

paraszthajszal 2019.02.05. 21:09:05

@neko1967: „Mutatok neked néhány »újbrittről« hírt!”

Senki nem mondta, hogy a Magyarok krémje megy ki mosogatni Londonba… Attól még, hogy Magyar állampolgár, lehet magatokfajta is.

„Nem migránsok követnek el bűncselekményeket”

Kivéve, amikor mégis.

Persze, nagy az Isten állatkertje, ha nagyon keresel, találhatsz fehér, európai, keresztény bűnözőket is; statisztikai alapon 20 000-ből 1 belőlük is akad. Csak aztán, ha utánanézel az arányoknak is…

neko1967 2019.02.05. 21:45:36

@paraszthajszal:
Te idióta fidesspatkány, te élvezed ha a szarodba verik az orrod!

Akkor vegyük a statisztikát! A szexuális bűncselekményeknél rendkívül magas a látencia! Nagyjából 10 %! Ennek oka az elkövetők körében keresendő. Kik közül kerülnek ki az elkövetők? A közeli és távoli hozzátartozók, barátok, ismerősök, szomszédok, osztály- és évfolyamtársak, tanárok, munkatársak és főnökök....... És az áldozatok miért nem tesznek feljelentést? Mert félnek a szégyentől, hogy nem hisznek nekik, mert őket fogják hibáztatni "miért vett fel miniszoknyát!, miért úgy ment dolgozni"!

Az a ritka, ha az áldozatot nem ismerő elkövető követt el szexuális bűncselekményt! De ugyanakkor ennek a feljelentése sokkal gyakoribb!

Szóval megint a szarba vertem az orrod!
Kezd unalmas lenni, vesztes!

neko1967 2019.02.05. 21:46:46

@paraszthajszal:

Mármint 10 % kerül a hatóságok elé!

paraszthajszal 2019.02.05. 22:03:52

@neko1967:
„Akkor vegyük a statisztikát!”

Helyes, vegyük:
„A Svédországban és Európában elkövetett szexuális támadásokat 88 százalékban migráns hátterűek követik el, miközben az áldozatok nagy része fiatal, fehér lány.”
m.origo.hu/nagyvilag/20181205-sved-kepviselo-az-europai-nok-elleni-szexualis-tamadasok-mogott-vallasi-motivacio-all.html

„Hetven százalékkal emelkedett egy délnyugat németországi városban, Freiburgban a szexuális bűncselekmények száma. Az egyetemi város valóban megszenvedte a migránsbetelepítéseket.”
m.origo.hu/nagyvilag/20181119-70-szazalekkal-emelkedett-egy-nemet-varosban-a-szexualis-buncselekmynek-szama.html

„A migrációs válság kitörése óta ugrásszerűen megnőtt a kézigránátos támadások száma a svéd nagyvárosokban. A szakértők szerint összefüggés van a Közel-Keletről érkezett migránsok és a támadások között. Nyugat-Európában a migrációs válság kezdete óta radikálisan megnőttek a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények, sőt a terrortámadások száma is megugrott.

Robbanásszerűen növekedett a kézigránátos támadások száma Svédországban az elmúlt években. Míg a hivatalos statisztikák szerint 2011-ben csupán két kézigránátos támadást jegyeztek fel, addig 2016-ban már 39-et, és ennek a fele Stockholmban történt. 2011-2018 között összesen 116 kézigránátos támadás volt a skandináv országban, főleg a migránsok által nagy számban lakott városokban.”
m.origo.hu/nagyvilag/20190115-migrans-bunozes-svedorszag-europa-kezigranatos-tamadas.html

„Kezd unalmas lenni, vesztes!”
Ti vagytok már nagyon unalmasak, vesztes ballibák!

neko1967 2019.02.05. 22:11:19

@paraszthajszal:
Vesztes patkány! Az origo akkor volt komoly forrás amikor lézer jani szállodaügyeiről írt! Ez szar amit idehánytál! Mennyi pert is vesztett mostanában a kormánysajtó?

index.hu/kultur/2019/02/04/kormanyparti_mediaalapitvany_elnok_varga_istvan_kesma_fuggetlen_sajto/

John Brennan 2019.02.05. 22:20:49

@neko1967:
melyik oldal szokott mindent szart perre vinni?

neko1967 2019.02.05. 22:28:26

@John Brennan:
Az az oldal, amelyikről minden szart összehazudoznak a hozzád hasonlók, fidesspatkány! Te nagyon hülye vagy, házhoz mentél a pofonért!

John Brennan 2019.02.05. 22:44:52

@neko1967:
amikor az index azt a rágalmat terjesztette Áderről, hogy sorkatonai szolgálata alatt részegen lövöldözött és ezért egy hónap fogdára ítélték? Ezekre gondolsz?

megamedve 2019.02.06. 04:38:16

Csúnyán kilóg a lóláb?

Neked lehet, de 3 millió embernek ez csak Soros.

Sima ügy.

megamedve 2019.02.06. 04:40:55

@John Brennan:
Sorkatonaként részegen lövöldözött?
Még ha igaz volna is, leszarom.
Sorkatonaként sok baromságot művelt az ember.

De ez a savanyú halleves pofa, ez az idegeimre megy...

neko1967 2019.02.06. 05:39:15

@John Brennan:
Pont a bajszos szarral jössz, IQ negatív fidesspatkány? Ha igaz lenne, elmondhatná, hogy egyszer az életben, ha hülyén is, de emberként viselkedett!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 09:31:43

@neko1967: Azért az is mutat valamit, hogy ehhez neked 5 percre volt szükséged, és találtál 4 hírt.... míg ha migráncsos nemi erőszakra keresel nincs 5 másodperc a 100 találat

neko1967 2019.02.06. 09:42:29

@Magánvéleményem:
Buta vesztes fidesspatkány! Tanukj meg szöveget értelmezni! Egy migráns rá néz egy nőre, azt rögtön jelentik, de ha egy fidesses polgármester vagy lelkész zaklat, akkor csak nagyin keveden merik felemelni a hangukat!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 09:55:23

@neko1967: Ez nem volt meggyőző érvelés. Amúgy viszont a vesztesek a kurcsányita és maszopita senkiháziak... Már a vergődésetek is nevetséges, amit a közelmúltban előadtatok a TV székházi komédiákban.

Az pedig harmadrangú, hogy én nem vagyok fideszita, én a MKKP szavazója vagyok, ja, és troll, és náci, időnként kiskomcsi, vagy vörös pribék IS :-)

neko1967 2019.02.06. 09:58:58

@Magánvéleményem:
Fidesspatkány vagy te és IQ negatív akárhogy vergődsz......

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 10:18:30

@neko1967: Te meg kurcsány úr felszopója, agyatlan barma a világnak

neko1967 2019.02.06. 10:23:46

@Magánvéleményem:
Ebből is látszik, hogy fidesspatkány vagy, mert én kifejezetten örülök annak, hogy a háttérbe húzódik, és keveset haalani róla! Sok hibát követett el, de legalább nem épített közpénzből stadiont a kerti budija mellé, mint a csuti geci gazdád!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 10:28:30

@neko1967: Nem húzódott eléggé a háttérbe! Foglalja a helyet a parlamentben, ahelyett, hogy átadná azt egy hiteles és vállalható ellenzéki formációnak. A történelem szemétdombján a helye, már rég ki kellett volna vonulnia a politikából... Kurcsányról ennyit.

gyurmicsek 2019.02.06. 10:31:00

Vak komondor minden portára!!!!! Nem kell migráncs!!!!!

Thunder_th 2019.02.06. 11:21:24

Tök mindegy mit ír a propaganda! Konzisztenciát vagy következetességet nem szabad feltételezni róluk. Még szép hogy bőven van benne önellentmondás. Az ilyen sajtótermék csak az ország legsötétebbjeinek szól kizárólag. Akik egy kissé eufemisztilkus módon ugyan, de keresztény konzervatívnak nevezik magukat idióták helyett. Nézd meg az itt kommentelő agyhalott fideszeseket. Ha az összes értelmi színvonalát szummázuk, majd hozzáadjuk még egy ponty értelmi színvonalát. Akkor vannak talán nullán (köszönhetően a pontynak).

Larry Silverstein 2019.02.06. 11:26:56

Velencei Sohivatal Bizottsag

lehet vergodni lippsik

neko1967 2019.02.06. 11:30:41

@Magánvéleményem:
Milyen a hiteles ellenzéki? Aki nem törölte fel a csuti gecivel a padlót tévévita során? Aki mindenben támogatja a bűnöző fidesspakányokat?

A jelenlegi ellenzékkel az a problémátok, fidesspatkányok, hogy elkezdtek működni, és nem a fidess által meghatározott játékszabályok szerint játszanak!

Larry Silverstein 2019.02.06. 11:31:55

@neko1967: Hat mar epp ideje volt hogy elkezdtek mukodni, meg a vegen meglesz a parlamenti kuszob csont nelkul.

neko1967 2019.02.06. 11:40:43

@Larry Silverstein:
Buta fidesspatkány, lesz még egy önkormányzati választás, amin haa fidesessel szemben csak egy ellenzéki jelölt indul! Akkor lesztek bajban! Aztán majd lesz 3 év, hogy a csontvázak kiessenek a fidesspatkány polgik szekrényéből!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 11:41:12

@neko1967: Az, hogy ki törli fel a padlót a Bonsai Duce-val, kutyát nem érdekli, de azt nem tudom hitelesnek tekinteni, aki érintett a 2006-os rendőrattak elrendelésében.

neko1967 2019.02.06. 11:43:45

@Larry Silverstein:

És honnan írsz fidesspatkány elvtárs, hogy nincs ékezeted? Moszkvából, az Fszb központból?

neko1967 2019.02.06. 11:45:22

@Magánvéleményem:
Jaj menjél már, nem mered felvállalni hogy fidesses vagy? Ennyire nincs gerinced?

Larry Silverstein 2019.02.06. 11:51:40

@neko1967: Mi a legrosszabb ami tortenhet?

1. Ha a Budapestiek nem Tarlost valasztjak meg, aminek kicsi az eselye, akkor a kormany nem ad Budapestnek egy fillert se, meg a szemetet sem fogjak elvinni. Szoval van terv erre az esetre is, ne aggodj...:)

2. Nyizsnyij-Novgorod a hely ahol allomasozom

neko1967 2019.02.06. 12:15:05

@Larry Silverstein:
Ha a budapestiek nem választják meg Tarlóst, meg a nyíregyháziak, miskolciak, pécsiek, békéscsabaiak stb a helyi fidessest, akkor mi lesz? Mindenhonnan elvonják a pénzt? A választók felétől?

Gondolkozz már fidesspatkány, mielőtt leírsz valamit!

Orbán veje 2019.02.06. 12:17:27

@Larry Silverstein: Haver! Jó látni, hogy ti rohadék fideszesek hogyan gondolkodtok a nemzetről. Te éppen olyan patkány vagy, mint a geci gazdád.

Orbán veje 2019.02.06. 12:19:17

@John Brennan: Haver! Te olyan folyékonyan hazudsz, mint múltkor. Vagy mint a tolvaj geci orbán.

Larry Silverstein 2019.02.06. 12:22:56

@neko1967: Onkormanyzatok 20 eve fideszesek mindenhol, nem aggodnek a helyedben a Fideszert...:)

Hamihami 2019.02.06. 12:27:33

@paraszthajszal: "a nemzeti oldalr ráhúzni a vizes lepedőt, és az fájt nekik, hogy az ügyészség szakszerű, pártatlan működése miatt erre nincs lehetőségük."
- mitől ún. nemzeti oldal ez a nemzeti oldal? Csak mert ráakasztották ezt a jelzőt a kommunikációs szakik, attól az még nem lesz se jobb, se rosszabb. Tudod, ha a szarra nemzeti szalag pántlikát kötsz, attól az még szar marad.
A "szakszerű, pártatlan" jelzőt meg gondolom bekopiztad ide az ukázból, no comment. Ja várj, rárakom a nemzeti pántlikát, hogy értsd: "nem fűzök hozzá megjegyzést" - ugye mennyire más?!

Hamihami 2019.02.06. 12:34:28

@gyurmicsek: "Nem kell migráncs" - akkor a gruevszki miért kellett? Ja, hogy ő jattolt szépen az elvtársaknak? Úgy mint a bevándorlási kötvényesek? Úgy mán vili!

Larry Silverstein 2019.02.06. 12:37:54

@Hamihami: Gruevszki nem fikifikizik, s nem el magyar segelybol, tehat a normalis embereknek semmi baja vele.

Csak a rasszista fasiszta libbantaknak, akik kizarolag a segelyes terroristakat fogadnak be, de oket aztan korlatlanul.

Hamihami 2019.02.06. 12:38:58

@Magánvéleményem: ha esetleg ráfanyarodsz és kíváncsiságból az origon keresed, akkor feleannyi idő sem kell ahhoz, hogy őrjöngő migráns hadseregekről találj "híreket"!

Minden ballib bérretteg 2019.02.06. 12:44:16

Én ezt nem értem. Orbán kedden szokott bukni, erre csak szerdán jön a leleplezés ?!
:DDDD

Hamihami 2019.02.06. 12:45:46

@Larry Silverstein: Jajj, ki fogadott be terroristát? Szerinted ki akar befogadni terroristát? Észnél vagy, bubi?

Larry Silverstein 2019.02.06. 12:49:54

@Hamihami: Minden europai terroristat a ballib migrisimogato lobbinak koszonhetunk.

Nalunk Feri ment keritest bontani a tobbi libbant bohoccal, de ez mar biztos kiment a fejedbol.

Hamihami 2019.02.06. 12:54:39

Ja, azt nem tudtam, hogy a magyar ellenzék terroristákat támogat meg hogy keresztényeket üldöz. De ha te mondod, biztos úgy van.... én is megkergetek ma még pár katolikust itt a városban, és robbantok néhányat a központban. Aztán remélem, ma már utal soros, mert eléggé lement az egyenlegem.

Larry Silverstein 2019.02.06. 12:56:00

Sorosnal dolgozni nem csak moka es kacagas:

444.hu/2019/02/06/borzalmas-mergezo-munkahelykent-jellemeztek-a-dolgozok-az-amnesty-international-londoni-kozpontjat

"Mérgezőként" jellemezték munkahelyi körülményeiket az Amnesty International londoni székhelyű Nemzetközi Titkárságának munkatársai abban a külső vizsgálatban, amit tavaly azután rendeltek el, hogy a jogvédő szervezet két munkatársa is öngyilkos lett. A KonTerra Group által végzett, pszichológusok által vezetett vizsgálat eredményei szerint a londoni központban rendszeresen alázták, zaklatták a munkatársakat, akiket még nemi és faji alapon is diszkrimináltak."

geco

Zorban mindig belenyul a tutiba, nem tud hibazni

bkkzol 2019.02.06. 12:56:00

Mindig a "súlyok.. ellensúlyok" volt a kívánatos eddig. A sok komcsi bíró ellensúlya lesz az új csapat....

2019.02.06. 13:01:24

Listázgattok? Undorító!

Hamihami 2019.02.06. 13:01:43

@Larry Silverstein: Hát ilyen ez az orbán: tévedhetetlen.
Tudod, van egy olyan kínai mondás (nem dakota): "Amíg a tigrisen ülsz, addig te irányítod, de ha leesel róla, akkor felfal."
Így megy ez, főleg a maffiánál.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 13:12:51

@neko1967: Neked az a bajod, hogy mindenkiben fidessest látsz, aki nem ajvékol a liberálfasisztáknak. Ez van. Nem több.

Hamihami 2019.02.06. 13:16:36

@Magánvéleményem: Márminthogy azt akartad mondani, hogy mindenhol sorost lát aki nem orbán seggéből lóg ki?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 13:16:48

@Hamihami: Én megelégedek azzal a hírrel, amivel itt látnak el a kommentelők.... :-)
Origót nem olvasok, mert az nagyon régóta unalmas, gagyi volt már azelőtt is, hogy a fityisz bekebelezte volna...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 13:20:58

@Hamihami: Nem neked írtam, hanem annak a szerencsétlen neko-nak....

Ami meg azt illeti csak az lát mindenhol sorost, aki Csuti Vajda seggéből lóg ki.... Egyszóval az állításod logikailag hibás. :-)

Hamihami 2019.02.06. 13:26:56

@Magánvéleményem: "Origót nem olvasok, mert az nagyon régóta unalmas" - ilyeneket ne írj, mert megtalálnak és levadásznak. Látod, a Vargával is mi lett 1 nap alatt. Éberség, elvtársak!

gyurmicsek 2019.02.06. 13:36:14

@Larry Silverstein: "Gruevszki nem fikifikizik, s nem el magyar segelybol, tehat a normalis embereknek semmi baja vele."

Ha esetleg a Románok kimenekítenék Czeglédy Csabát, mondván itt üldözik, elfogult a bíróság és betennék egy lixushotelbe, gondolom azzal sem lenne problémád.

Minden ballib bérretteg 2019.02.06. 13:45:37

@paraszthajszal:

A ballib majmoknak hiába magyarázod el, hogy minden kibaszott migránsokkal tömött EU-s országba a 80%-át a szexuális erőszaknak muszlim migránsok követik el.

Ott az eredeti forrás minden ami kell.
A ballib majmok ezeket letagadják, mert rohadtul nem illik a Soros féle "hozzunk az EU-ba minden integrációra képtelen muszlim majmot" koncepcóba.

Így egész egyszerűen letagadják a híreket, csakmert az INdex, 444 féel fake news gyárak nem írják meg nekik az igazságot.

Ennyit tudnak meg a nevüket.

Kuglóf. Az 2019.02.06. 13:46:26

Nem értem, hát Orbán a múlt héten meg fog bukni, nem?
Vagy ha mégsem, akkor tavaly mindenképp!

Minden ballib bérretteg 2019.02.06. 13:48:35

@Larry Silverstein:

"az Amnesty International londoni székhelyű Nemzetközi Titkárságának munkatársai ... rendszeresen alázták, zaklatták a munkatársakat, akiket még nemi és faji alapon is diszkrimináltak."

Ez naggyon durva. Mondjuk azt tudtam eddig is hogy a korrupciós indexet, meg hasonlókat azt Soros szimpátiája alapján lövik be, de hogy ekkora köcsögök dolgoznak ott azt nem sejtettem !

Minden ballib bérretteg 2019.02.06. 13:51:08

@Magánvéleményem:

Most tényleg a "neko1967" féle Gyurcsnyista agyhalottaknak magyarázod el, hogy mi volt a baj a beazonosíthatatlan rendőr csürhével 2006-ban, mikor több tizezer (Index becslés szerint 40ezer) ellenzékit verettek egyként, mert tüntetni merészeltek ?

Minden ballib bérretteg 2019.02.06. 13:52:44

@Magánvéleményem:

Az Origó egyébként tényleg unalmas, mert minden muszlim migránsok erőszakot követnek el.
Cserébe viszont minden hír meg is történt, és az Index és 444 féle hírhamisítók ezekről mélyen kussolnak.

Minden ballib bérretteg 2019.02.06. 13:53:26

@Minden ballib bérretteg:

"mert minden muszlim migránsok erőszakot követnek el." = Mert minden muszlim migránsok által elkövetett erpszakról beszámolnak, és ezekből kurva sok van.

Larry Silverstein 2019.02.06. 13:57:49

@Minden ballib bérretteg: Altalaban igy megy ez a lippsi biboldo cegeknel

Meg akkor is alaznak, diszkriminalnak es kinozzak a melosaikat, ha a szervezetuk elvileg pont az elnyomas ellen kuzd, itt csak azert bukott ki a dolog mert mar paran ongyilkosok lettek

Hat persze, nehez egyutt elni azzal, hogy soros megrendelesere elitelo cikkeket, reportokat kell irniuk pl. a magyarokrol, vagy soros egyeb ellensegeirol. Nehanyan inkabb ongyilkosok lettek, ide vezet a parttalan lippsizmus.

Larry Silverstein 2019.02.06. 14:00:32

@gyurmicsek: Azzal nem lenne, ugyanis magyar vagyok, nem fuggetlen sorstalan.

Homo fideszbirkusz 2019.02.06. 14:02:46

@Larry Silverstein: "Sorosnal dolgozni nem csak moka es kacagas"

De nem ám Homo fideszbirkuszom, erről a teljes fidesz be tudna számolni, hiszen mind Soros fizetett alkalmazottai:

Rengeteg pénzt kapott Sorostól a Fidesz és személyesen Orbán
origo.hu

Többször írtunk már mi is arról, hogy a nagyobbik kormánypárt prominensei vagy a Fideszhez közel állónak mondható emberek közül hányan és kik profitáltak Soros György és alapítványa ténykedéséből. Közéjük sorolható Orbán Viktor, Lázár János, de például Schmidt Mária vagy Habony Árpád is.

Az origo.hu most viszont azt is összeszedte, hogy pontosan mennyit köszönhet a párt a milliárdos befektető filantróp tevékenységének.

A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

A ma szintén tele szájjal sorosozó Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t a minap államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.

A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul

– emlékeztet az origo, független internetes hírportál.

Homo fideszbirkusz 2019.02.06. 14:05:30

@Larry Silverstein: "ugyanis magyar vagyok, nem fuggetlen sorstalan."

Rólad mindenki tudja hogy szlovák vagy a másik 24 álnickneveddel együtt. Még ékezetre se telik a troll béredből amit a külföldi álmagyar egyesületed kap a magyar adófiezetők pénzéből.

Homo fideszbirkusz 2019.02.06. 14:08:36

@John Brennan:

Nincs a Soros bérenc Takony Árpi gazdidnak központi válasz brossúrája? De le vagytok robbanva fidióta trollocskák!

Nekem viszont nem uncsi elnézni, ahogy ti kőbuta Homo fideszbirkusz állatok minden nap kijöttök ide hülyét csinálni magatokból.

Sir Gombóc 2019.02.06. 14:17:10

@Magánvéleményem: az ugye megvan, hogy a keresők két különböző felhasználó esetében még azonos kulcsszavaknál sem fognak azonos találatokat hozni? Vagyis ha te a migráncsos hírekre izgulsz, abban a közegben mozogsz, akkor azok lesznek túlsúlyban (amúgy az 5s, 100 találatból, 99 ugyanaz a hír csak más tálalásban). Míg annak, aki nem erre izgul, sokkal kevesebb ilyen találata lesz..

Sir Gombóc 2019.02.06. 14:21:44

@Larry Silverstein: én úgy látom ti vergődtök egyfolytában, pedig állítólag nálatok van az intellektuális, még a szellemi fölény. Kár, hogy az írásaitokból ennek az ellenkezője jön le. Csak így tovább.

Sir Gombóc 2019.02.06. 14:26:01

@Larry Silverstein: 1. ha így lesz, akkor orbán büszkén állíthatja majd, hogy ő a kakas a szemétdombon.

Világít a torony 2019.02.06. 14:50:32

@paraszthajszal:" Azért hadd ne adjunk má' egy kiutált vörösbíró szavára. Politikai alapon ezek akartak ítélkezni, a nemzeti oldalr ráhúzni a vizes lepedőt, és az fájt nekik, hogy az ügyészség szakszerű, pártatlan működése miatt erre nincs lehetőségük. Nem tudom sajnálni őket."
Még időben rájöttem, hogy ez az igazi tömény irónia.

törppicur 2019.02.06. 15:12:17

Vissza az elejére.
Ezt idézi savanyú pofával ashwood a bevezetőben:
"kikből áll e delegáció: "Monika Hermanns Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) jelöltjeként vált a szövetségi alkotmánybíróság tagjává 2011-ben, míg Christoph Grabenwarter a zöldpárti osztrák államfő, Alexander Van der Bellen személyes jelöltjeként lehetett Ausztria alkotmánybíróságának alelnöke."

Akkor jól értem, hogy nem fideszes pártkötődésű lehet egy alkotmánybíróság tagja, fideszes nem lehet?
Azt is jól értem, hogy ha valaki elég zöld vagy szélballibbant, akkor az már alkalmas a magyar viszonyok független vizsgálatára?

Amúgy hány olyan nagyon kiváló alkotmányjogász szaladgálhat pl. Magyarországon, akinek nincs, nem volt és nem is lesz kormánypárti vagy ellenzéki kapcsolata? Ha jól értelmezem a szöveget, már a jelölésükhöz is parlamenti pártok támogatása kell.

Az Alkotmánybíróság tagjaira az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai által jelölt legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből álló jelölő bizottság tesz javaslatot"

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 15:40:35

@Minden ballib bérretteg: Az origó már 2002-ben is uncsi volt, nem a hírek miatt, hanem azért mert érdekes írások híján volt már akkor is. Nem is érdekelt a dolog, hogy megvette a fidesz kilóra. Ha volt aki eladja... kettőn áll a vásár.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.06. 15:44:31

@Sir Gombóc: Ez nálam irreleváns. amikor kilépek a böngészőből, törli az előzményeket, és amikor leállítom a számítógépet elfelejti az IP-címet is... Minden nap tiszta lappal indulok a gugli keresőmotorja szerint :-)

Hamihami 2019.02.06. 17:57:39

@Sir Gombóc: "állítólag nálatok van az intellektuális, még a szellemi fölény. Kár, hogy az írásaitokból ennek az ellenkezője jön le." - ezen állításodra épp a minap cáfolt rá a nagymagyar nemzeti őskeresztény nagyon fontos médiaholding kinevezett főmuftija.... mondjuk repült is. Nem a sorosbérenc-ballipsi-hazaáruló oldaltól jött ezen megállapítás, hanem fideszen házon belülről.

Hamihami 2019.02.06. 18:54:29

@Világít a torony: Ez sajna önmagában nem irónia, hanem csak azzá válik, ahogy a rendszeres szerecsen-fürdetéssel kínlódnak a fideszes komunikátorok. Aztán a kérdésekre adott válaszok átcsapnak cinizmusba, majd a végletekig leegyszerűsödva abban csúcsosodnak ki, hogy "CSAK"!

Sir Gombóc 2019.02.06. 19:20:10

@Hamihami: khmm, nézd már meg kinek írtam..

paragrafus 2019.02.07. 01:37:09

Pokol Béla azt írja egy 2010. augusztus 17-iki cikkében, hogy függesszék fel az egyenlő bánásmódról szóló törvény hatályát a magánszemélyek (pl. étteremtulajdonosok) vonatkozásában, "ha az adott településen az előzetes tapasztalatok alapján a közvéleményben meghatározott nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók esetében fokozott bűnelkövetés valószínűsége vált bevetté […]. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak az etnikai kisebbséghez tartozás esetén a panaszok elbírálásánál mindig az érintett település közvéleményének előzetes tapasztalataiból kell kiindulnia."

Ha tehát, írja a bizottság, egy település közvéleményében (hogy ez pontosan kinek a véleményét jelenti, azt Pokol Béla nem fejti ki) az a benyomás alakul ki, hogy a romák nagy számban követnek el bűncselekményeket, akkor például a településen működő étteremben ezen az alapon jogszerűen kitiltható minden roma a saját egyéni magatartására való tekintet nélkül.

A javaslat tehát ezeket az embereket pusztán az etnikai hovatartozásuk alapján kizárná abból a megkülönböztetés elleni védelemből, amely mindenki mást törvény szerint megillet, Pokol Béla tehát nem másra tesz javaslatot, mint az emberek közötti, nyíltan etnikai alapú különbségtételnek, azaz az egyenlő emberi méltóság megtagadásának törvénybe foglalására. Pokol Béla korábbi írásai, cikkei, publikációi, véleményei alapján
- Helytelennek tartja a jogállami korlátok létét, azt összeegyeztethetetlennek gondolja a demokráciával
- Helyesnek tartja a hatalomegység elvét és helytelennek hatalommegosztás tanát. (Én jegyzem meg: az előzőn alapult a sztálini alkotmány.)
- Helyesnek tartja az alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását.
- Helyesnek tartja az ombudsmani jogvédelem gyengítését.
- Helyesnek tartja a bírói szervezetrendszer minisztériumi igazgatás alá helyezését, a bírói önigazgatás felszámolását.
- A sarkalatos törvényeket nem szabad felülvizsgálnia az Alkotmánybíróságnak
- Az egyenlő bánásmód követelménye és a kollektív megbélyegzés tilalma nem érvényes erkölcsi elv magánszemélyek közötti viszonyban, így a diszkrimináció tilalmát sem tartja helyesnek e körben.

Az alkotmánybíróságot Pokol Béla már 1990-ben kritizálta, amiért a testület alkotmányellenesnek nyilvánította és törölte a Btk.-ból a halálbüntetést. Érvelésének alapja az, hogy az alkotmány betűje nem tiltja a halálbüntetést, az élethez és az emberi méltósághoz fűződő alapjog kiterjesztő értelmezése pedig olyan aktivizmus, ami a parlamentarizmus alapjait kezdi ki, mert a társadalmat érintő fontosabb döntések súlyát a parlamenttől az AB-hez helyezi át.

• Tessék mondani, ilyen ember hogyan lehet alkotmánybíró? Gyakorlatilag mindent támad és elutasít, ami alkotmányos és emberi jog. Holott éppenhogy ezeket védenie kellene. Pokol Béla a törvényalkotás kontrolljaként működő alkotmánybíráskodást alárendelné a törvényalkotásnak. Pokol Béla eddigi korábbi szakmai munkássága az Alkotmánybíróság, az alkotmánybíráskodás lényegét tagadja, egy nemzeti kollektivista alkotmányértelmezés jelenik meg munkájában. Vagyis Pokol Béla a hatalom kontrollja helyett annak kiszolgálója lenne. Hát ennek az embernek semmi keresnivalója sincs az Alkotmánybíróságon.

paragrafus 2019.02.07. 01:39:29

Salamon László azért is alkalmatlan alkotmánybírónak, ezért is indokolt a kizárása, mivel számára a parlament szuverenitása mindenek felett áll. Parlamenti képviselőként 2010 óta 11 alkalommal járult hozzá igen szavazatával az 1989-1990-es alkotmány módosításához, majd két alkalommal is támogatta a fidesz alaptörvény álnevű politikai fércművének a módosítását is.

Nemcsak az alkotmány átírásához járult hozzá, hanem megszavazta azokat a törvényeket is, melyeket a házszabály figyelmen kívül hagyásával, az utolsó pillanatban beadott módosítókkal egészített ki a Fidesz. Pedig 2002 és 2006 között ellenzéki politikusként gyakran felemelte a szavát, ha sérült a házszabály: 2004-ben azt mondta, a képviselői felszólalások, interpellációk korlátozása sérti az parlament alapszabályát. Igaz, 1998 és 2002 között az ügyrendi bizottság elnökeként még támogatta a három hetenkénti ülésezést, amely révén az ellenzéki képviselők ritkábban szólalhattak fel az Országgyűlésben.
1997-ben még úgy vélte, „vészhelyzet”állna elő, ha a kétharmaddal bíró MSZP és az SZDSZ megszegné azt az 1995-ben tett ígéretét, hogy az ellenzék jóváhagyása nélkül nem módosítja az 1989-es alkotmányt. A Magyar Nemzetnek akkor azt mondta: nem engedhető meg, hogy „az ország közjogi berendezkedésének alakulása kizárólag a kormányzó pártok megállapodásától függjön”, amelyek „bármikor a saját akaratunknak megfelelően változtathatnák meg” az alaptörvényt. És amikor a fidesz hatalomra került, már azt nyilatkozta: „a kétharmados többség kétségtelenül közjogi biztosíték arra, hogy az alkotmányos akarat megtestesüljön". Ekkor már nem okozott neki sem lelkiismereti kérdést, sem alkotmányossági aggályt, hogy kizárólag a kormányzó pártoktól függjön az ország közjogi berendezkedése.
A megválasztás körülményei is paródiába illő meghallgatással történtek. Már a második Orbán-kormány is – Salamon László támogatásával és szavazatával - a kétharmadra hivatkozva azt a megoldást választotta, hogy nem egyeztetett az új alkotmánybíró-jelöltek személyéről. Megváltoztatták a jelölés szabályait, de az erre a célra felállt kilenctagú eseti bizottság összetétele olyan volt, hogy itt is megvolt a kormánypárti kétharmad, miközben a jelöltséghez öt igen kell – magyarán a fidesz-konglomerátumnak minden eszköze megvolt arra, hogy az ellenzéki jelöltről (ha egyáltalán állítottak volna ilyent) még csak szavaznia se kelljen a parlamentnek – mert elbukik már korábban.

És Salamon László 1997-ben még úgy vélte, ezzel a jelölési módszerrel az Alkotmánybíróság „fokozatosan a kormánykoalíció eszközévé válna”, 2010-ben már támogatta ennek a rendszernek a bevezetését. Így Salamon László is megszavazta azt a törvényjavaslatot, mely a jelölő bizottságban is garantálta a fidesz többségét. Azóta nem is választottak meg egyetlen ellenzéki alkotmánybíró-jelöltet sem.

Salamon László még 1997-ben nyilatkozta: Komikussá válna a jogállamiság, ha a többség törvényhozó tevékenységének ellenőrzésére hivatott Alkotmánybíróság tagjait kizárólag e többség határozhatná meg.

Bár 1997-ben még úgy vélte, ezzel a jelölési módszerrel az Alkotmánybíróság „fokozatosan a kormánykoalíció eszközévé válna”, 2010-ben már támogatta annak a rendszernek a bevezetését, melyet 13 évvel korábban még az MSZP szorgalmazott. Így Salamon is megszavazta azt a törvényjavaslatot, mely a jelölő bizottságban is garantálta a Fidesz-KDNP többségét

Míg ezzel szemben a jelenlegi fidesz-érában már nem vált számára komikussá a jogállamiság. Le is bontották szépen, többek között Salamon László hathatós támogatásával és szavazataival. És felépítettek egy diktatúrát. Na egy ilyen ember ne alkotmánybíráskodjon.

paragrafus 2019.02.07. 01:40:26

Salamon Lászlóra is jellemző a kettős mérce. Ugyanazt a jogkérdést annak függvényében ítéli meg eltérően és ellentétesen, attól függően, hogy a politikai értéktelen rendje adott esetben éppen hatalmi, avagy ellenzéki oldalon áll. Mindig úgy, ahogy éppen a számára kedvenc politikai oldalnak mi az éppen aktuálpolitikai érdeke. Salamon László jogi véleménye is előszeretettel forog aszerint, hogy éppen mi áll érdekében a pártjának, mostanság a fidesznek a hátán a szatellitpárttal. Aztán Salamon László hétfőn levezette az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülését, majd aznap este már fel is esküszik mint alkotmánybíró.

Salamon Lászlónak alkotmánybíróvá választása előtt komolyan vehető, jelentős tudományos pályafutása nem volt. Igaz, azóta sincs. És aki mellett jelölői szempontból egyedül Orbán Viktorhoz való törhetetlen és elvakult lojalitása szólt. Talán ezért sem véletlen, hogy pl. arra a kérdésre, hogy hogyan viszonyul majd azokhoz az Alkotmánybíróság elé kerülő törvényekről, amelyeket maga is megszavazott az Országgyűlésben, azt mondta: a törvény előírásainak és az Alkotmánybíróság ügyrendi rendelkezéseinek megfelelően fog eljárni.
Tehát a törvény előírásainak megfelelően fog eljárni. És nem az Alkotmány alapján. Az Alkotmányt egy szóval sem említette, pedig annak kellene lennie számára is az etalonnak. De ezek szerint nem.

Salamon László közel negyedszázada még így beszélt, mint ellenzéki képviselő: „Megelégedéssel nyugtázzuk azt is, hogy az új Házszabály közös, hatpárti előterjesztésben képezi az Országgyűlés előtt megvitatás és megalkotás tárgyát” – mondta 1994. augusztus 30-án a Házszabály vitájában.
Ezt az tette lehetővé, hogy a kormánypártok eredetileg javasolt és az ellenzék által joggal kifogásolt elképzeléseivel szemben sikerült valamennyi parlamenti pártnak az általuk lényegesnek ítélt kérdésekben olyan mértékben megegyezésre jutni, hogy az lehetővé tette kormánypárti és ellenzéki pozícióra tekintet nélkül a Házszabály-javaslat szerzőségének közös vállalását. Ezt nemcsak önmagáért a tényért tartom üdvözlendőnek, hanem azért is, mert amíg a közelmúlt történései sorában az ellenzéknek nem egy ügyben azt kellett megélnie, hogy az arra vonatkozó ígéretekkel ellentétben véleményünket egyáltalán nem kérik ki és szerepünket puszta formalitásnak tekintve az országot és az ellenzéket alapvetően lényeges kérdésekben kész helyzet elé állítják, addig a jelen esetben az események menete nem így alakult.
A Házszabály ügyében ez idő szerint nem a 72 százalékos többségre alapított túlhatalom határozta meg – az ellenzék ellenére és kirekesztésével – a dolgok menetét, hanem eme alkotmányos jellegű jogalkotási lépésben a konszenzusos, konstruktív alkotó munka vált irányadóvá. Bízunk abban, hogy ez a hozzáállás a kormánypártok részéről nem marad elszigetelt jelenség – fogalmazott akkoriban Salamon László. És ahogy elnézem a fidesz utóbbi hat évi alkotmányozási ténykedését, ami ellen Salamon Lászlónak egy rossz szava sem volt, erősen gyanítom, hogy az akkori Salamon László és ez a mai (hogy finoman fogalmazzak) igencsak szembekerülnének egymással.

Mert Salamon Lászlónak a konszenzus, a pártközi kompromisszum a mindene. Keményen ostorozta a kétharmados Horn–Kuncze-koalíciót, mikor (idézem Salamon Lászlót):…„a közelmúlt történései sorában az ellenzéknek nem egy ügyben azt kellett megélnie, hogy az arra vonatkozó ígéretekkel ellentétben véleményünket egyáltalán nem kérik ki és szerepünket puszta formalitásnak tekintve az országot és az ellenzéket alapvetően lényeges kérdésekben kész helyzet elé állítják”….
Mindezek tükrében különösen érdekes, hogy pontosan ez történik, csak sokkal brutálisabb módon, mióta a fidesz restaurálta a diktatúrát és Salamon Lászlónak már egy szava sem volt mindezek ellen. Csak addig voltak neki fontosak a jogszerűségek, a jogállami eszközök, amíg a pártja ellenzékben volt.
Salamon Lászlónak, mint a konszenzus nagy hívének, az ellenzéki jogok nagy barátjának, csak addig voltak fontosak ezek, amíg a kormánypárti túlhatalmat az ő rovására gyakorolták. Mindjárt megenyhült viszont az elvi szigora, amint ezeket (kvázi) ő érvényesíthette mások rovására.

paragrafus 2019.02.07. 01:41:00

Szívós Mária munkásságában pedig nem nagyon lehet alkotmányjogi szempontokat felfedezni, sokkal inkább érződik az, hogy meg kívánt felelni annak a ráosztott szerepnek, melyre kiválasztották. És tökéletesen fel is tálalja a fidesz szája íze szerinti kívánalmakat. Balsai Istvánnal karonöltve pl. azt fogalmazta meg, hogyan lehet börtönnel szankcionálni a hajléktalan embereket, pusztán a hajléktalanságuk okán.

“Külön ki kell emelni, hogy a szóban forgó szabályozás (annak ellenére, hogy büntetőjogi jellegű) végső soron a hajléktalanok evidens érdekeit szolgálja, az ő méltóságukat védi. Kifejezetten visszásnak tartom a határozat e körben alkalmazott érvelését, amely szerint az emberi méltósággal (az abból folyó cselekvési szabadsággal) összeegyeztethetetlen az, ha az állam az érintett személyi kört a szociális szolgáltatások igénybevételére kényszeríti. Elveim és szilárd jogi meggyőződésem szerint nem sérti (nem sértheti) az emberi méltóságot egy olyan szabályozás (legyen az akár büntető jellegű szankciókkal fenyegető törvény), amely alkalmas lehet arra, hogy az embert az emberhez méltóbb életkörülményeket lehetővé tevő eszközök igénybevételére rávegye, hovatovább az egészséget, végső soron az életet veszélyeztető életmód felől a mind fizikálisan, mind mentális értelemben egészségesebb lét felé terelje.”
Vagyis Szívós Mária az emberi méltósággal összeegyeztethetőnek tartja, hogy valakit önmagában büntetőjog eszközeivel szankcionáljanak – talán épp az állam rendszerének felróható okból – nincs hol laknia. És mivel az állam idézhette elő az ő hajléktalanságát, ezért az állam bűnéért a hajléktalan ember bűnhődjön. Hát nagyon szépen vagyunk. És Szívós Mária is ezzel az eltorzult értéktelen renddel alkotmánybíró. Ami gyakorlatilag nem más, mint az Alkotmánybíróság jogintézményének a megcsúfolása.

paragrafus 2019.02.07. 01:42:16

Varga Zs. András sem lehet alkotmánybíró, ugyanis Varga Zs. András dékáni tisztsége összeférhetetlen alkotmánybírói tisztségével.

187/2010. (XI. 12.) AB határozat
Az Alkotmánybíróság értelmezte az Abtv.9.§.(1) bekezdésébe foglalt összeférhetetlenségi szabályt és megállapította, hogy – a tanszékvezetői megbízatás kivételével – a kérdésben megfogalmazott felsőoktatási tevékenységhez kapcsolódó (rektori, rektor helyettesi, dékáni, dékán-helyettesi) megbízatások összeférhetetlenek az alkotmánybírói tisztséggel. [3/2007. (II. 20.) Tü. határozat]

Varga Zs. András bejelentette az Ab teljes ülésének, hogy a PPKE rektora mentesítette őt a dékáni tisztséghez kapcsolódó gazdálkodási és munkáltatói feladatok ellátása alól, s a rektor döntése alapján ezeket a feladatokat „önállóan, teljes felelősséggel a kar más vezetője látja el”. Lenkovics Barnabás korábbi elnök közlése szerint Varga Zs. azt is bejelentette, hogy erre tekintettel dékáni pótlékban nem részesül, anyagi ellátást e tisztségéért egyáltalán nem kap, az erről szóló rektori levelet pedig az Ab teljes ülésének bemutatta. Sőt, még arról is tájékoztatta az Ab-t, hogy „a dékáni tisztséget e csökkentett feladatkörrel is csak az új dékán megválasztásáig látja el”. Az Ab teljes ülése ezek alapján döntött úgy, hogy a dékáni tisztség ellátása nem akadályozza Varga Zs. alkotmánybírói munkáját, s ezért összeférhetetlenségi eljárást sem indított.

Kérdés, hogy az Ab ezen álláspontja felülírhatja-e a 2007-es Ab-határozatot. Hiszen a 3/2007. Ab-határozat egyértelmű, és nem sorol fel kivételeket a rektori és a dékáni tisztség összeférhetetlensége kapcsán. Ugyanakkor nem ismer olyant, hogy csökkentett feladatkörű dékán.
Varga Zs. András személye kapcsán ez bizony csak egy szánalmas szerencsenmosdatás, akárhogy is cizelláljuk.

paragrafus 2019.02.07. 01:44:24

Balsai István tökéletesen alkalmatlan szakmailag alkotmánybírónak, másrészt alkotmánybírói kinevezése sem felelt meg az alkotmányos követelményeknek. Ráadásul tökéletesen kiszolgálja a fideszkormány despota, diktatórikus és autokrata politikai érdekeit. Arról nem is beszélve, hogy alkotmányos keretek között olyan személy lehet (és lehetett volna) alkotmánybíró, aki kiemelkedő elméleti tudású, vagy legalább húszéves szakmai gyakorlattal rendelkező jogász. Balsai István egyiknek sem felel meg. Ugyanakkor Balsai nem tekinthető pártok felett álló személynek és már megválasztásakor is erősen kérdéses volt pártatlansága, amelyet eddigi alkotmánybírói talárban végzett ténykedésével mindez idáig fényesen igazolt és alátámasztott. Mindenesetre 2010.-ig, a jelenlegi despota és autokrata diktatúra kezdetéig nem az volt a jellemző, hogy 20 év tyúkperekkel töltött idő után ültek be alkotmánybírónak, hanem komoly jogtudósi múlttal. Ezzel a komoly jogtudósi múlttal egyébként a jelenlegi összetételű Alkotmánybíróságból senki sem dicsekedhet, mert ilyennel egyikük sem rendelkezik.
Balsai István a saját bevallása szerint ügyvédi tevékenységet a képviselői munka mellett, 1995 és 2007 között is folytatta. Így az ügyvédjelöltség éveivel 30 évnyi szakmai gyakorlata van, és ehhez jön még hozzá a négy év igazságügy-miniszteri munka 1990-94 között.

Csakhogy ezzel komoly aggályok vannak. Egyrészt az igazságügyi miniszteri pálya – lehet politikailag cizellálni, de attól még nem áll meg – nem jogi szakmai gyakorlat és nem is minősíthető annak. Másrészt a Balsai István megválasztásakor hatályos, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 5. § (2) bekezdése szerint legalább húsz év szakmai gyakorlattal rendelkező jogász lehetett alkotmánybíró. Tehát a törvény nem kamarai tagságot kívánt meg, hanem szakmai gyakorlatot. Kíváncsi lennék, hogy Balsai úr 1995 és 2007 között a frakcióvezető-helyettesség, a frakcióvezetőség, az országgyűlési képviselőség, a számtalan bizottsági tagság, az EP képviselőség mellett és helyett hány peres ügyben és kiket képviselt, hány kirendelésen volt és kiket védett, milyen szerződéseket szerkesztett és jegyzett ellen és úgy alapvetően milyen érdemi szakmai munkát végzett. Egyszerűen kizárt és életszerűtlen, hogy Balsai Istvánnak bokros képviselői tevékenysége mellett még ügyvédi praktizálásra is volt ideje. Azt csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy egy ügyvédnek nem az ügyvédi kamara a munkahelye. Mert ha mégis, akkor a kamarában nem jogi szakmai gyakorlatot folytatott, ugyanis a kamarában nem a joggyakorlat a munkavégzés.

Megjegyzem, eléggé árulkodó a vagyonnyilatkozat azon része, amelyben a munkahely szerepel: Budapesti Ügyvédi Kamara. Nem egy ügyvédi iroda, hanem maga a Kamara. Ami csak azt a gyanút erősíti meg, hogy Balsai István valójában nem is dolgozott ebben az időszakban ügyvédként, legfeljebb csak kamarai tag volt a kérdéses időszakban. Amivel viszont sehogysem szerezhetett szakmai gyakorlatot. A kamarai tagság, vagyis hogy valaki tagja egy irodának, fizeti a kamarai tagdíjat meg a biztosítást és évente örül a pénznek, amit a többiek keresnek, az aligha szakmai gyakorlat. Ez semmiképpen sem minősíthető jogi szakmai gyakorlatnak. Alkotmánybírói alkalmassági szempontból egyáltalán nem.

Az már lényegesen nagyobb probléma, különösen alkotmányjogilag, hogy az elérhető legnagyobb függetlenséget jelképező bírósági rendszer csúcsát jelentő alkotmánybíróság tagjává választanak egy olyan aktív képviselőt, akinek a felfogása jogkorlátozó. Mindezeken felül ami alapból etikátlan és erkölcstelen, hogy Balsai István volt az elnöke az alkotmánybírókat jelölő bizottságnak, amiről a jelöltek bejelentése után kegyesen le méltóztatott mondani. De csak azután, hogy Balsai István előterjesztett egy alkotmánymódosítási javaslatot, mely szerint 15-re emelik az Alkotmánybíróság létszámát, a kinevezésük időtartamát pedig 12 évre növelte. Ezt követően Balsai István megszavazta Balsai István előterjesztését. Ezután Balsai Istvánt jelölik a Balsai István kezdeményezésére keletkezett helyek egyikére. És lőn! Balsai István megszavazta, hogy Balsai István legyen a Balsai István jóvoltából létrehozott alkotmánybírói státusz egyik betöltője. Nehéz elhinni, hogy ezt megelőzően, egy hónappal ezelőtt Balsai ne tudta volna már, hogy szerepel a jelölésre esélyes személyek listáján, így valószínűnek tekinthető, hogy jogalkotói munkájával e ponton részben épp a saját karrierjét is egyengette.

paragrafus 2019.02.07. 01:45:13

Csak megjegyzem, hogy a Balsai Istvánnak köszönhetően, az alkotmánybírák megválasztásának július végére előrehozott időpontja pedig meglehetősen egyértelművé tette a fideszkoalíció célját: amikor a különadónál nagyságrendekkel nagyobb jelentőségű magánnyugdíjpénztári törvény az Alkotmánybíróság elé került, ott már biztosítva volt ezáltal a kormány többsége.

Balsai volt az egyik szerzője az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő, az adójogszabályokat a normakontroll köréből kivonó alkotmány- és törvénymódosításnak is, amit az Orbán-kormány eddigi legsúlyosabb jogállamellenes intézkedése. Balsai alkotmánybírói jelölésének a pikantériája, hogy (két társával) ő jegyezte a 98 százalékos különadóról szóló első törvényjavaslatot is, amit az Alkotmánybíróság azon melegében el is kaszált.

Egyedüli beterjesztője a semmisségi törvénynek, ami lényegében a rendőrök megbízhatatlanságát deklarálva semmisítette meg a 2006 őszi tömegoszlatások nyomán született ítéletek közül azokat, amelyek kizárólag rendőri tanúvallomásokon alapulnak. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezen az alapon akkor azon közlekedési szabálysértéseket sem lehetne megállapítani, amelyek kizárólag a rendőr feljelenésén alapulnak. Márcsak az esélyegyenlőség alapján is).

paragrafus 2019.02.07. 01:45:47

Dienes-Oehm Egon alkotmánybíróként jegyzett határozataiban néhol elszakad a létező alaptörvénytől, és előre feltételez a kormány részéről egy alkotmányozói szándékot, majd e szerint ítél. Ugyancsak a kormányzati elvárásoknak megfelelően. Dienes-Oehm Egon képes elszakadni az alkotmányos valóságtól és a politikai teóriák mezejére téved, amelyben megfordítja az alkotmánybíráskodás koncepcióját. Nem az Alkotmányhoz viszonyítja a támadott jogkérdést, hanem a jogkérdést akarja az alkotmánnyal igazolni.

Erre kiváló példa pl. a közéleti szereplők bírálhatóságának szigorításáról szóló kérdésben kifejtett álláspontja. Azt írja: A szólás- és sajtószabadság jogával való visszaélés tömegessé válása alkalmas a köznyugalom megzavarására. Tehát azontúl, hogy gyakorlatilag egyenlőségjelet tesz a sajtószabadság és a köznyugalom közé, nem a sajtószabadság alkotmányos jogát védi, hanem megfordítja a kérdést és a köznyugalmat kívánja igazolni azzal, hogy – szerinte – miért alkotmányellenes (az egyébként alkotmányos alapjognak minősülő) sajtószabadság. Úgy néz ki, Dienes-Oehm Egonnak is vissza kellene adnia a jogi diplomáját, mert teljességgel érdemtelen rá. Dienes-Oehm Egon is szabályosan megcsúfolja az Alkotmányt, az alkotmányos értékeket, valamint kiforgatja őket a belsejükből.

paragrafus 2019.02.07. 01:46:32

Juhász Imre szintén tökéletesen kiszolgálja a kormányt. Hajlamos félretenni az alkotmányossági érveket határozataiban, a megváltozott történelmi körülményekre tekintettel.

Amikor Juhász Imrét megválasztották, akkor – a hivatalos jegyzőkönyv szerint - mindössze 8 perc kellett ahhoz, hogy 10 igen szavazattal, egyhangúlag Juhász megválasztását javasolják az Országgyűlésnek. Ebbe belefért a jelölt fideszes méltatása, hogy "fantasztikus" szakmai életútja mellett négy gyereke is van. Nyolc perc alatt irreális azt hitelt érdemlően bemutatni, hogy alkalmas alkotmánybírónak.
Az Alkotmánybíróság lepusztulásának legújabb jele, hogy belőle alkotmánybíró lehetett. Ahhoz is több mint 20 év kellett, hogy megszerezze a doktori fokozatot. A publikációinak száma alig két tucat, bármelyik komolyabb egyetemi kutató három év alatt ír ennyit. Évente legalább hat komolyabb publikációt illene összehozni, de a Juhászt meghallgató alkotmányügyi bizottság fideszes alelnöke, Papcsák Ferenc a jegyzőkönyv szerint elképesztő módon külön kiemelte, hogy szakmai publikációs jegyzéke is alkalmassá teszi a posztra. Publikációs jegyzék alapján valakit alkalmasnak találni és megválasztani? Hát ennek köze nincs az alkotmánybírói szakmaisághoz. (A jelöléséhez becsatolt publikációs listában 22 munkát sorolt fel Juhász Imre, míg a nemzeti bibliográfiai adatbázisként működő Magyar Tudományos Művek Tárában feleennyi publikációja található meg.) Juhász Imre egyébként sem alkotmányjogász, sőt még csak nem is alkotmányjoggal, közjoggal foglalkozó jogász, pedig nem véletlenül hívják ezt a testületet alkotmánybíróságnak.
süti beállítások módosítása