B1 blogcsalád



Die Welt: a német liberálisok főtitkára védi a magyar kormányt

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. január 24. - Szelestey
  • Ha májusban netán szavazhatnak a britek is, az nagyon megdobhatja az EU-ellenes erőket, viszont az jó, hogy Merkel és Macron figyelmeztette a populistákat: hátrébb az agarakkal!  
  • Olaszországban Macron ugyanarra szolgál, mint nálunk Soros György, de Orbán Viktor ez utóbbi tény miatt is szélsőjobbos 
  • Kelet-Európa nagy pénzeket kap Nyugattól, majd a nevetségesen alacsony adókkal idecsábítja a legnagyobb nemzetközi konszerneket, amit a gazdag szövetségesek cseppet sem vesznek jó néven.

nicola_beer_liberalen.jpg 

                                               

FT

financial_times.jpg

A Brexit zűrzavara közepette taktikát vált az EU többi ellenfele és Brüsszel számára most már az a feladat, hogy megvédje a szabályokra épülő együttműködési rendszert. A nacionalista politikusok szemében ünnepelni való a brit kiválás, Juncker ellenben tragédiának nevezte azt. A képhez hozzátartozik, hogy a válás angol kormányzati szakemberek szerint igencsak megviseli majd a szigetország gazdaságát, a számítások legfeljebb a mértéket tekintve különböznek. Viszont a politikai megrázkódtatást megérzi majd a szervezet is, amely még mindig a pénzügyi és migrációs válság következményeivel küszködik. Ez még akkor is így van, ha a 27-ek egységbe tömörültek Londonnal szemben, ennélfogva nem kell tartani dominóhatástól.

Változást jelez, hogy Franciaország, Németország és a Bizottság a reformokat elsősorban az euróövezetben kívánja végrehajtani és kevéssé törődik azokkal az államokkal, amelyek kívül maradtak. Ugyanakkor fontos fejlemény, hogy előretörtek a populisták és várhatóan jól szerepelnek a májusi európai választásokon is, ám ezzel párhuzamosan erősödött az EU támogatottsága is. Az euroszkeptikus pártok immár nem kérdőjelezik meg országuk tagságát, hanem próbálják azt átalakítani, liberális demokráciából az autoriter vonásokat mutató államok összefogásává. Brüsszelnek most velük szemben kell fellépnie, legyen szó a migrációról vagy a tekintélyelvű magyar és lengyel eltolódásról.

A nemzetközi feltételek nem kedveznek az európai integrációnak, ezért az a jövőben nem tudja majd a kellő mértékben befolyásolni a világkereskedelmet.

 

Frankfurter Rundschau

frankfurter.jpg

A vezércikk igen fontosnak nevezi, hogy a német-francia együttműködés hivatalos megerősítésével a két ország jelzést kívánt adni az erősödő európai populizmus ellen, mert ez esélyt kínál az EU számára is. Az Aachenben aláírt dokumentumok persze messze nem oldják meg az unió összes gondját, de nem azt hangoztatják, amit a magyar, olasz vagy brit kormány, hogy ti. az ő országuk mindenek előtt. Hanem azt, hogy együtt tudunk túljutni a nehézségeken, közösen vagyunk erősek. A németek és a franciák sok területen járhatnak elöl jó példával az ügyben, miként kell eltávolítani az útból az akadályokat az egységes Európa és szorosabb unió felé. Azt is igazolhatják most, hogy már jól működik a Berlin-Párizs motor.

De a sikerhez az is kell, hogy az együttműködés összhangban legyen más szereplők kezdeményezéseivel. Így működőképes migrációs politikára van szükség, és véget kell vetni a gazdasági bajoknak. Ám ha nem sikerül rövidesen tisztázni az ellentéteket a Nyugaton belül katonai és kereskedelempolitikai kérdésekben, akkor az EU nemsokára csakis magára támaszkodhat ezeken a területeken. Jó lett volna, ha éppen ennek érdekében a Merkel-kormány már előbb Macron oldalára áll, de itt a német szociáldemokraták köptek bele a levesbe.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Az olasz koalíció vezérei a francia elnököt találták meg, hogy jó populista módjára, a hazai nacionalizmus feltüzelésére belőle csináljanak külső ellenséget, és ily módon szavatolják a maguk számára a jó választási eredményt.  Csak az a kérdés, mit találnak ki a római stratégák, amivel még tovább provokálhatják Franciaországot. Lehet, hogy nem kívánatos személlyé nyilvánítják Macront? Nem tudni, de az biztos, hogy a támadások folytatódnak ellene, de Párizs ideális célpont, mert a két kormány érdekei bőven ütköznek. Az olaszok pl. joggal érzik úgy, hogy a franciák magukra hagyták őket a menekültkérdésben. Ám Salvini és Di Maio elsősorban az érzelmeket igyekszik felkorbácsolni. Ezért sokszor személyében mennek neki az államfőnek, méghozzá olyan stílusban, ahogyan az szövetségesek között nem szokás.

Macron gyűlöletes figura lett a két populista számára, mert sok mindenben éppen az ellentétüket testesíti meg. Erősíteni kívánja Európát, konstruktív együttműködésre törekszik Brüsszellel és Berlinnel, továbbá egyértelműen állást foglal az olyan újnacionalista uralkodók ellen, mint amilyen Putyin is. Ezzel szemben Salvini áradozik az autokrata orosz vezetőről és Orbánról. Azaz itt az a két irányzat feszül egymásnak, az európai polgárok lelkéért harcolva: a szabadelvű-európai tábor és a tekintélyelvű-nacionalista kör. Májusban összecsapnak, Róma most éppen arra készülve fegyverkezik.

 

Der Standard

der_standard.jpg

A lap vezető kommentátora úgy értékeli, hogy Orbán Viktor szélsőjobbos, mivel a „ tiszta”, keresztény, magyar nemzet ideológiáját terjeszti, aláássa a demokratikus intézményeket, illiberális demokráciát akar és kemény, antiszemita kampányt folytat Soros György ellen. Hasonszőrű a lengyel PiS, valamint az olasz Liga is. Hogy azután az osztrák koalíció kisebbik pártja, az FPÖ szélsőséges vagy csupán jobboldali-populista, azt nehéz megmondani. Az biztos, hogy annak idején volt nácik alapították volt náciknak. Ám vezére, Strache egy éve a legkeményebben szélsőséges fiatal tagok előtt elítélte a zsidóellenességet, valamint a nemzeti szocializmust. Utóbbit többször is megerősítette. Ezzel párhuzamosan kizárták és a közhivatalokból is eltávolították azoknak a jó részét, akik a párt holdudvarában fogékonynak mutatkoznak a náci tanok iránt. De ettől még bőven vannak ilyen megnyilatkozások. Azon kívül az érintettek rendre újra felbukkannak a Szabadságpárt háza táján.

Ebből a szempontból igen fontosak a párthoz kötődő és annak utánpótlási bázisául szolgáló szélsőséges diákszervezetek, amelyek holnap tartják báljukat, úgy hogy megint nagy balhé várható Bécs belvárosában. Azon kívül mostanában felhívta magára a figyelmet az FPÖ-s belügyminiszter, aki a menedékkérők elleni kemény intézkedésekkel szembemegy az Emberi Jogi Konvencióval, valamint a jogállammal is. Mindent egybevéve ezek után azt lehet mondani, hogy a pártnál megtalálni mind a jobboldali populizmus, mind a szélsőjobboldaliság jegyeit. Csak megtanulta, hogyan kell utóbbit az előbbi eszközeivel elfedni. Vezetői most már nem szeretnék, ha Ausztria otthagyná az EU-t. Azt hajtogatják, hogy másfajta unióra van szükség. De a lényeg: az erősen jobbos pártok egészen mást vallanak a politikai és társadalmi rendről, mint a liberális demokrácia hívei.

 

Yahoo/Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Olaszországtól Magyarországig, az EP-választásokra készülődnek a nacionalisták, és ehhez szövetségeseket keresnek az euroszkeptikusok soraiban az általuk begyepesedettnek tekintett liberális elit ellen. Ám lehet, hogy most támogatást kapnak olyan helyről, amelyre nem is számítottak: ha csúszik a Brexit, a csalódott britek is voksolhatnak és ők egy sor EU-ellenes képviselőt küldhetnek Strasbourgba. Akár 73 Nagiel Farage-t. Moscovici, francia biztos ezt úgy fogalmazta meg Davosban, hogy a májusi erőpróba azért kényes, ha nem veszedelmes, mert erősödnek a populisták. Most először van arra esély, hogy az unióellenes erők sokan lesznek, így blokkolhatják majd a mindennapi munkát. A nacionalistáknak a migráció ügyében ellenzik a közös bevándorlási politika java részét, és megvan a maga vitája Brüsszellel az olasz, a lengyel és a magyar kormánynak is. Salvini és Orbán több nemzeti hatáskört akar a németek és franciák által támogatott szorosabb integrációval szemben

 

NZZ

neue_zurcher.jpg

A kommentár szerint az az állam, amely milliárdosoknak árul útlevelet, saját magát nem veszi komolyan. Az elemzés annak kapcsán látott napvilágot, hogy a Bizottság kifogásolja a bolgár, ciprusi és máltai gyakorlatot, mármint hogy ott jó pénzért állampolgársághoz juthatnak tehetős külföldiek. A vásárlók számára azért vonzó a lehetőség, mert ily módon utána bármelyik uniós országban lakhatnak, dolgoznak, alapíthatnak vállalkozást. Bulgáriában ehhez legalább egymillió eurót kell invesztálni, egyéb feltétel nincs. Szimpla üzlet az egész. A három államban az utóbbi 10 évben 6 ezren szereztek ily módon „arany útlevelet”.

Viszont ha egyes államok kétes alakokat fogadnak be, akkor ez érinti a többi ország biztonsági érdekeit. Ezzel együtt Brüsszel csak mérsékelten támadja a rendszert, mivel ötéves vizsgálat után nem terjesztett elő bizonyítékokat arról, hogy voltak visszaélések. Azon kívül a honosítás nemzeti hatáskörbe tartozik, végül pedig mert a módszert a 28 kormány közül immár 20 alkalmazza, mégpedig úgy, hogy tartózkodási engedélyt árul vagyonos idegeneknek, egyes esetekben akár pár százezer euróért, gyorsított eljárással. Felmerül a pénzmosás gyanúja is. Ám az állampolgárság mindig kötelező viszonyt jelent az ember és az állam között, de sokat elárul egy ország önértékeléséről, ha az a szóban forgó jogokat olyanoknak adja el, akikhez a világon semmiféle kapcsolat nem fűzi.

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Kelet-Európa valóságos adóparadicsom, a társasági kulcsa jóval alacsonyabb, mint Nyugaton, de épp ezért ezekben az országokban stabilak az állami pénzügyek. Az európai zöldek egyik tanulmánya kimutatta, hogy a nemzetközi konszernek a földrészen sokkal kevesebb nyereségadót fizetnek, amint amennyit a törvény szerint kellene, és különösen igaz ez a keleti végeken. Az EU átlaga 22 %, a 11 keleti tag esetében azonban ennél alacsonyabb. A ranglistát Bulgária vezeti – 10 %-kal, utána a 11 %-os Magyarország következik, ami úgy jön ki, hogy az Eurostat a 9 %-os kulcshoz hozzávette a helyi közterheket is. Németországban ellenben összesen 30 %-ot kell fizetniük a jól gazdálkodó cégeknek. 

A mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ a tényleges adókat tekintve a bolgárokat teszi az első helyre, mindössze 9 %-kal, utána Magyarország, Ciprus és Litvánia a sorrend. Így a térség valóságos adóparadicsom. A közpénzügyek pedig azért vannak olyan jó állapotban, mert az alacsony adó vonzza a külföldi vállalatokat, ami persze nyomást gyakorol a szomszédos nyugati államokra, mármint hogy ők is vigyék lejjebb a kötelezettségeket. Viszont dühöngenek az EU nettó befizetői, mert sok pénzt adnak a keleti infrastruktúra fejlesztésére, ám az ottani kormányok igencsak kedveznek a cégeknek.

 Die Welt

die_welt.jpg

A német liberálisok főtitkár asszonya visszautasítja, hogy bizonyos értelemben a magyar kormány 5 hadoszlopa volna Németországban. Előzőleg a Spiegel három oldalon tételesen bizonyítja, hogy Beer és férje, aki sokáig dolgozott a Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Budapesten, meglepően leplezetlenül védelmezi az Orbán-rezsimet. Ideértve, hogy igencsak kíméli, sőt védi azt, amikor másutt a jogállam megsértését kifogásolja. De még azzal is megpróbálkozott, hogy befolyásolja saját pártját a magyar vezetés érdekében. A mindössze 8 soros válasz azt hangsúlyozza, hogy a politikus, akit vasárnap elvileg az FDP listavezetőjévé választanak az európai választásokra készülve, nos, hogy ő csupán nem szeretne elfelejteni, milyen sokkal járult hozzá Magyarország, Lengyelország és Csehország a német egységhez. Azon kívül rokonszenve a magyaroknak és nem a hatalomnak szól. Az újság ugyanakkor megjegyzi, hogy Beernek ennél többel is ki kell rukkolnia, ha pártja részéről el akarja kerülni a büntetést.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5714585362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2019.01.24. 07:28:54

"Kelet-Európa valóságos adóparadicsom"

"Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament pénzmosással, adóelkerüléssel és az adókijátszással foglalkozó vizsgálóbizottságának keddi ülésén elismerte, hogy luxemburgi miniszterelnöksége idején "elhanyagolták" tisztességes adóversenyt."

Van szálka és van gerenda....

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.24. 09:27:31

ELSÖ!!!!!!!!
Kiváló vitaindító, válogatás!!!! Mindennapra jut egy pofon az országnak!!!! Mikor hagyja már az únió abba a fidesz biankócsekkekel való tömését???????? Kevesebb pénzt, több megaláztatást Magyarországnak!!!!! DUDÀLJ HA TE SEM AKARSZ RASZOLGA LENNI!! SZRTÀJK!!!!

kunzoo 2019.01.24. 10:03:23

A nyugati államok is mesélhetnének róla hogy milyen rejtett csatornákon dotálják a saját cégeiket. Az aldi, penny tele van olcsón árult német termékekkel, amit ott többszörös bérért és magasabb adóval állítanak elő. Ahhoz képest hogy mennyit gyengült a forint, aranyáron kéne adniuk.
A régi történet is tanulságos amikor itthon annyiért adtak 7 deci olasz bort mint amennyi olszországban a szőlő felvásárlási ára. Közben fel kellett dolgozni, ide kellett hozni, valaki keresett is rajta.

Helga Beauty Salon. 2019.01.24. 10:44:34

"Kelet-Európa nagy pénzeket kap Nyugattól, majd a nevetségesen alacsony adókkal idecsábítja a legnagyobb nemzetközi konszerneket, amit a gazdag szövetségesek cseppet sem vesznek jó néven."

A tőke szabad áramlása! Nem mi találtuk ki! Ilyenkor látszik világosan hogy csak piacnak kellünk, meg a használható munkásaink elszipkázására, azután ki vagyunk oktatva hülyegyerek módjára ha úgy tartja a kedvük!
Már egy ballib magyar vezetés venné a lapot és készségesen hozzáigazítaná a paramétereket a kívánalmakhoz, leszarva hogy nekünk jó e vagy nem!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.24. 11:57:13

"Kelet-Európa nagy pénzeket kap Nyugattól, majd a nevetségesen alacsony adókkal idecsábítja a legnagyobb nemzetközi konszerneket, amit a gazdag szövetségesek cseppet sem vesznek jó néven"
Ahogy azt a drága tisztelt Szelestey úr olyan frappánsan megfogalmazta, Magyarország a SZEMÈLYZETI bejáraton lett beengedve abba palotába amit EU-nak hívnak!! Igaz csak a szolga priccsekig meg a konyháig szabad a bejárása, de jól megvan fizetve!!!!!! Ha most orbán elkezdi a méltóságos urak Cognac-ját lopkodni meg megtagadni a parancsokat, gyorsan ki lesz az ország dobva!!!! Akkor mehet majd MO. putyin csicskásának, éhbérért!!!!

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 12:54:07

@rallus: ebben most teljesen igazad van baribaszó!...

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 13:01:31

arra mikor eszméltek rá, hogy a bmw nem elég, hogy olcsóbb munkaerőt vesz igénybe, kevesebb adót fizet, mint noban, de még kap egy nagy halom (a moi lakosság által már befizetett adóból!) dotációt is az államtól! nem ez az út vezet a nyugati életszínvonal elérése felé;-)... ez csak konzerválja a helyzetet...

Helga Beauty Salon. 2019.01.24. 14:21:48

@Sir Bates dö Hól: Esetleg van javaslatod is az összeszerelés helyett?
Nincs, csak ugatsz!
Addig is létesül néhány munkahely és nem a BMW összeszerelés miatt nem gyártunk lopakodó bombázót meg atom-tengeralattjárót, meg szuperszámítógépet, meg részecskegyorsítót!

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 14:31:34

@Helga Beauty Salon: persze hogy lenne, de ahhoz konszenzusra lenne szükség, hájas testvér! pontosan olyan konszenzusra, mely a finn oktatást átalakította és ezáltal az élvonalba emelt egy agrikulturális gazdaságot európa perifériájáról, vagy nézhetjük a horvátok konszenzusát is, ahol minden ideológiai különbség ellenére soha senki sem kérdőjelezte meg az országot átszelő autópálya fontosságát a gazdaságuk életben maradásával kapcsolatban, s azt világszinten is rekordgyorsasággal fejlesztették a szükséges mértékre;-)...

tudod, az összeszerelő üzemek moi letelepítése nem lehet cél egy intelligens ember szemében, csupán eszköz, s ezt nem értitek;-)... mert jöttek a "félművelt, sunyi parasztok" ©Márai;-)... de ezt miként is érthetnéd levélszavazó ner-hájpoló?;-)...

Helga Beauty Salon. 2019.01.24. 14:52:40

@Sir Bates dö Hól: Erről beszélek, hogy csak ugatsz! A konszenzus számonkérése után egyébként miért használsz olyan hangnemet amiért egy kocsmában is pofán vágnának? :D Érdekes módja a megegyezésre törekvésnek!
Egy buzi zsidrák vagy, de nem békülünk ki? Meghívlak piálni, elhozhatod a kurva anyádat is! :D Na? Benne vagy?

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 14:58:50

@Helga Beauty Salon: hájas testvér! már írtam, elég kevert a családfám, de zsidó az nincs benne (bár az sem lenne gond, jó, hogy megszülettem;-))...
látod, írtam, hogy úgy sem érted mit írok;-)... ha maximum két szótagos szavakat használok akkor szerinted menne a megfejtés?...

(már jeleztem, bármikor kijöhetsz ide, te vagy beszarva a lehetőségtől;-))

Populista tekintélyelvű autokrata diktátor 2019.01.24. 15:17:10

". A közpénzügyek pedig azért vannak olyan jó állapotban, mert az alacsony adó vonzza a külföldi vállalatokat, "

Hogy lehet mar ilyet leirni, hogy penzugyek jo allapotban vannak ??? Amikor 9 eve katasztrofa, borzalom, ehezes van, es meg lelegezteto gepe sincs minden magyarnak.
Biztos hogy a Habonyek megvettek a b1 blogot, maskep ez nem tortenhetne meg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.24. 15:40:58

@Populista tekintélyelvű autokrata diktátor: "Hogy lehet mar ilyet leirni, hogy penzugyek jo allapotban vannak ?"

Úgy érti, hogy a csúti geci pénzügyei. 380 milliárd forintra igazán rá lehet ezt mondani.

Nyilván nem az országra érti, hisz a geci uralkodása 8 éve alatt az EU legszegényebb államává tette Magyarországot.

rallus 2019.01.24. 15:51:33

@Sir Bates dö Hól: A "baribaszó"-t inkább elfogadom, mint hogy egyetértsünk...

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 16:10:04

@rallus: egyrészt a jelző ül, másrészt bizonyítod a minősítés helyénvaló voltát...

6.Lenin 2019.01.24. 16:58:48

@Sir Bates dö Hól:

Valamikor 90-ben A József azt mondta egy beszédében, hogy rövidesen 10 millió vállalkozó országa leszünk.
Nagy marha vagy te Józsi mondtam akkor, te fox sokáig me lenni. (nem tudtam, hogy beteg, de nem is erre gondoltam.

Elolvastam az országnak szánt vízióidat, te se lennél sokáig me. Ja, és nem tudom a kereszt neved. Nagy marha vagy te is ????, mellesleg, és ezt, csupán tényként írom.
Mo-ot rövid idő alatt felemelni nyugati szintre (?) a 90-előtt, és közvetlen utána történtek a után, hát......Basszátok meg......na, minde1....
Konszenzus....hát persze... és ki a faszommal? A komcsikkal? Nyugattal? A szomszédokkal?
Édes Istenem.

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 17:52:35

@6.Lenin: nem Lajos, országon belül;-)... tudod-e hogy mi a konszenzus alapja? hogy mindketten megtaláljuk azt, ami valóban fontos a közösségnek, s lemondunk, háttérbe helyezzük saját primér önző érdekeinket (miként dzurinda tette ezt az euró bevezetésekor szlovákiában, tudva, hogy bukni fog!), ennek megvalósításához azonban tényleg államférfiak kellenek;-)...

"Mo-ot rövid idő alatt felemelni nyugati szintre (?) a 90-előtt, és közvetlen utána történtek a után, hát......Basszátok meg......na, minde1...."
Lajos, én mindig jól elvoltam, s minden szempontból elitnek számítottam '95 óta (bár minden invitálás ellenére elutasítottam őket folyamatosan, sz'al nem ők nem fogadtak be, nekem voltak büdösek;-)), ennek ellenére nem szarhatom le azt, hogy miként él a népem... Lajosom, könnyebb sírni, mint tenni valamit;-)...

6.Lenin 2019.01.24. 18:27:13

@Sir Bates dö Hól:

Ismered te a szlovák mentalitást? Olvasod, és érted is, hogy pl ezen a blogon kik is vitáznak?
Konszenzus Mo-on? Kivel? Mit gondolsz hány részre szakadna az ország ma? (van már szakadva)
Az ellenzék képes konszenzusra? Pedig egyetlen közöz érdek lenne.

Mit gondolsz miért megy állandóan a másokkal való hasonlítgatás?

"(bár minden invitálás ellenére elutasítottam őket folyamatosan, sz'al nem ők nem fogadtak be, nekem voltak büdösek;-))"

Konszenzusképes vagy, amint látom. B+, hagyjuk.

paraszthajszal 2019.01.24. 18:53:50

„Kelet-Európa nagy pénzeket kap Nyugattól, majd a nevetségesen alacsony adókkal idecsábítja a legnagyobb nemzetközi konszerneket, amit a gazdag szövetségesek cseppet sem vesznek jó néven.”

Luxemburg már lett említve itt (nagyon helyesen), de további példának ott van az étlapon a dupla ír-holland szendvics is.
hvg.hu/kkv/20160831_apple_ado_buntetes_irorszag_europai_unio

Sz'al a szálka-gerenda kettős nemcsak a luxik miatt jön elő…

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 19:22:47

@6.Lenin: Lajos, biztos ugyanaz a póstás csöngetett mindkettőnk anyjához? mert elég nehezen érted meg, hogy a másik mit is ír;-)... Báttya, nálam nagyobb barátját a konszenzusnak nem találod (az, hogy nem keveredem vállalhatatlan társaságba, az előbbieket nem zárja ki);-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 19:25:39

@paraszthajszal: tajparaszt, ebben tökéletesen igazad van, ezt orvosolná az európai egyesült államok...

6.Lenin 2019.01.24. 19:34:49

@Sir Bates dö Hól:

Az nem konszenzus, hogy valakire rákényszeríted a véleményed, vagy csak azt fogadod el, amit te szeretnél.
A konszenzushoz azért valaminek közösnek kellene lennie, mondjuk valamilyen érdeknek, és eltérés csak az oda vezető megoldásban lehetne különbség, a célban, érdekben, nem.
Szerintem. Ha nincs közös érdek, nincs, nem is lehet konszenzus.

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 21:07:55

@6.Lenin: a leírtakon nem is vitatkozom veled, esetleg annyival egészíteném ki, hogy van olyan eset, mikor valaki enged, pedig az érdeke mást diktál, nevezhetjük ezt belátásnak is... mindig jön a közös úton egy "antagonisztikus" útelágazás, minél inkább ki lehet ezt topni, annál hosszabb ideig tart a konszenzus...
jó éjt Lajos...

6.Lenin 2019.01.25. 09:39:13

@Sir Bates dö Hól:

" mikor valaki enged, pedig az érdeke mást diktál, "

Már majdnem jól érted. A közös érdekhez vezető részmegoldásokban lehetne csak "belátni",engedni.
Szerintem.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.26. 14:35:49

@Európai téridő:
Ahogy a társelnök úr szokta volt mondani: "az észért sorba kell állni, nem hozza ki a pizzafutár!!!!"

Európai téridő 2019.01.26. 19:25:03

@R.V.J.: Ahogy elnézem, ez a te agymenéseidre pontosan ráillik, neked ezt vitte ki a pizzafutár.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.26. 20:02:40

@Európai téridő:
Hát ez még tőled is gyenge replikázás volt!!! Ti tai chi-ztok a szájkarate tanfolyamon???? Várjál segítek:
Te olyan hülye vagy, hogyha tudnád, hogy a föld forog, akkor kapaszkodnál!!!!

eßemfaßom meg áll 2019.01.26. 20:21:36

csak így tovább, még mindig több szavazója van az ellenzéknek mint az ideális. Folytassátok

Hegyimеdve 2019.01.26. 20:27:40

@Helga Beauty Salon: "Esetleg van javaslatod is az összeszerelés helyett?
Nincs, csak ugatsz!" - Még több stadiont! De most ismerted be hogy Orbánéknak sincs jobb ötletük.

Hegyimеdve 2019.01.26. 20:28:47

@R.V.J.: Te meg olyan primitív vagy hogy a faék hozzád képest űrrepülő komplikáltságú.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.26. 20:47:27

@Hegyimеdve:
Hát téged sem a beszélőkédért alkalmaznak a pártban! Biztos te is egy olyan wannabe verőember vagy mint a @taga20 Frédi Flintstone. De hát ilyenekre is szükség van a komment háborúban!!!!! Ahogy azt a társelnök úr szokta volt mondani:
"Munkás ököl vasököl, seggedbe is csúszik ha köll"

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.01.26. 22:20:44

"Az euroszkeptikus pártok immár nem kérdőjelezik meg országuk tagságát, hanem próbálják azt átalakítani, liberális demokráciából az autoriter vonásokat mutató államok összefogásává. Brüsszelnek most velük szemben kell fellépnie..."

Szóval mégiscsak van olyan, hogy "Brüsszel"? Egy hatalom, amely pártokkal száll szembe? Milyen alapon? Ez egy pénzügyi, kereskedelmi és munkaerőpiaci unió, amelynek koordináló testületei vannak, nem volt szó arról, hogy háborút viselhetnek bárki ellen. Amikor Orbán azt mondta, hogy Brüsszelt meg kell állítani, akkor az volt az ellenérv, hogy olyan nem is létezik. De lám, a mértékadó Financial Times néven nevezi őket, mint a tagállamokban működő különféle pártok elleni fellépésre feljogosított, sőt, biztatott hatalmat.

"Ám ha nem sikerül rövidesen tisztázni az ellentéteket a Nyugaton belül katonai és kereskedelempolitikai kérdésekben"

Kábé egy évvel az I. világháború előtt ehhez nagyon hasonló követelések voltak olvashatók a nacionalista német lapokban. Németország, Franciaország, Olaszország, ismerős felállás, nem?

"Azonkívül a honosítás nemzeti hatáskörbe tartozik, végül pedig mert a módszert a 28 kormány közül immár 20 alkalmazza"

Érdekes érzés ezt egy nyugati lapban látni, amit aztán idéz a kormánypárti Index is.

nemecsekerno_007 2019.01.26. 23:43:23

"Kelet-Európa nagy pénzeket kap Nyugattól, majd a nevetségesen alacsony adókkal idecsábítja a legnagyobb nemzetközi konszerneket, amit a gazdag szövetségesek cseppet sem vesznek jó néven."
A kelet-európai munkavállalók meg termelik a gazdag országokban a nyugdíjakat, és ingyen kapták ezeket a szakembereket. Szóval tisztázzuk vsak szépen a pénzügyeket...

apro_marosan_petergabor 2019.01.27. 08:17:03

A ballib sajtó buta és makacs, mint egy öszvér. De a bal(lib)-bolsevik(tudjuk a bolsevikok valójában mindig kisebbségben voltak) sajtó mindig is ilyen volt. Mi magyarok igazán megtanulhattuk, milyen a szabadnép, népszabó, népszava - stb. Címkéz, kategóriákba rámol, s szereti elkerülni(vagy gyártani) a tényeket. Nyelvi világot teremt, Göbbels után szabadon - ez a PC. Az új találmány a "populista" (meg a fórumokon) a troll. Mindenki populista - korábban és/vagy (fasiszta, nacionalista, náci, szélsőjoboldali de minimum tekintély elvű, autoriter), aki nem simul be tökéletesen a ballib vélemény és politikai diktatúrának, akinek nem lehet a cselekedeteit beleilleszteni a ballib/libero (ultralibero) elképzelésekbe, aki hallgat a saját józan eszére, aki mer hosszútávú elképzelések szerint saját országa, netán Európa érdekei mentén gondolkodni, fellépni a globalista, internacionalista, kozmopolita elképzelések ellen és hozzá ráadásul még keresztény húrokat penget (ez útóbbi nagyon megbocsáthatatlan). Ez utóbbi esetben az ateista és keresztény gyűlölő sajtó megmagyarázza neked, milyen egy jó keresztény, s ki a jó keresztény - az a ballib oldal, aki anno megakadályozta, hogy az EU alapokmánybe bekerüljenek Európa keresztény gyökereire történő hivatkozások.
No, hát ezek előre bocsátásaval könyen interpretálhatunk bármilyan ballib-libero cikket, a világ bármely sarkából.

Che21 2019.01.27. 11:27:32

"Viszont ha egyes államok kétes alakokat fogadnak be, akkor ez érinti a többi ország biztonsági érdekeit.

Érdekes, amikor a nyugsati államok milliószám fogadták be a tisztázatlan hátterű migráncsokat, akkor ez a szempont nem játszott.

Európai téridő 2019.01.27. 11:40:02

@R.V.J.: Töröld le a habot a fröcsögő szádról, Popókobak!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.27. 11:57:55

@Európai téridő:
"Töröld le a habot a fröcsögő szádról, Popókobak!"

Tényleg ez minden???? Még egy nyamvadt leszbi vicc sem jut az eszedbe????? Várjál segítek:
Miért hùznak a leszbikus nők sísapkát a fejükre, azért mert papirzacskót sokkal de sokkal megalázóbb lenne!!!

patkányarcúáginéni 2019.01.27. 15:08:42

@apro_marosan_petergabor:
Napi rutin, de fárasztó, időnként idegesítő.

Európai téridő 2019.01.27. 15:27:39

@R.V.J.: Ilyenkor haragszom utólag is néhai dr. Molnár Lajosra, aki bezáratta a Hűvösvölgyi út 116-ott. Ott lenne a helyed, ápoltként.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.27. 16:15:00

@Európai téridő:
Hát, nem egy ligában focizunk!!! Adom itt a magaslabdákat, te meg rendre az arcoddal veszed le azokat. Ahogy a társelnök úr szokta volt mondani: "Ha kést viszel a pisztoly párbajba, ne csodálkozz ha egy perc múlva már a konyhán pucolod a krumplit!!!!"

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.27. 17:27:37

@Európai téridő:
"Jó hülyének lenned?"
Ez egy igazán megalázó kérdés volt. #metoo

Európai téridő 2019.01.27. 18:09:33

@R.V.J.: Most a GULAG-ot olvasom, ne zavarj!

Európai téridő 2019.01.29. 21:37:51

@taga20: Nem, de te viszont egy szófosó elmeháborodott vagy.
süti beállítások módosítása