• Az Orbán-kormány állítólag üzemi balesetnek tekinti, hogy antiszemitizmusba torkollt a puszta szavazatmaximálást szolgáló hadjárat Soros ellen
• Bár az izraeli kormány azt ígéri, hogy besegít az elfogadható koncepció koncepció kialakításába a Sorsok Házánál, Köves Slomó nem bízik abban, hogy az idén már látogatókat fogadhat az intézmény, amely sok kérdést vet fel Orbán történelemértelmezése, a magyarok háborús felelőssége kapcsán
• Ha így megy tovább, a jogállam aláásása arra ítéli a magyar gazdaságot, hogy a Nyugat bedolgozója maradjon, kevés hozzáadott értéket előállítva
Magyarország és Lengyelország ugyan azt szeretné, ha a populista pártok győznének a májusi európai választásokon, ám a jelek szerint az EU technokrata vezetése hatékony eszközhöz jut, hogy pénzügyileg megbüntesse a lázadókat. Az EP túlnyomó többséggel megszavazta a héten, hogy a Bizottság tartsa vissza a támogatásokat, ha valamely tag megszegi a jogállamot. Ha a javaslat átmegy a teljes jóváhagyási folyamaton, Brüsszel véget vet a mostani holtpontnak az illiberalizmus felé tartó és mind inkább felelőtlen kormányok ügyében. Ugyanis jelenleg leginkább üres fenyegetést jelentenek a szankciók. Az asztalon lévő indítvány értelmében viszont minősített többséggel el lehet fogadni a megtorló intézkedéseket, amivel a büntetés lehetőségéhez jut a senki által meg nem választott uniós technokrácia, valamint Németország és Franciaország.
A hangsúly nem okvetlenül a felelősségre vonáson van, az alapcél az, hogy korrupt rezsimek ne fosztogathassák az EU alapjait. Magyarország esetében pl. kifejezett visszaélésekről számolnak be ilyen tekintetben a kutatók és a tényfeltáró újságírók. Ennek ellenére az Orbán-kabinet a brüsszeli pénzek 4. legnagyobb kedvezményezettje volt tavaly, ami 3,1 milliárd eurót hozott az országnak. Ettől a miniszterelnök még azt állítja, hogy a Bizottság és fő tagok a bevándorlás kapcsán elfoglalt kemény álláspontért igyekeznek benyújtani a számlát. Ez köti össze az olyan populistákkal, mint Le Pen, Wilders és Salvini, valamint az AfD. Viszont ha a Bizottság most gyorsan keresztülhajszolja a Strasbourgban elfogadott kezdeményezést, az szétrobbanthatja a tárgyalásokat a következő költségvetés ügyében. Ugyanakkor ha leállnak a szubvenciók, akkor az a magyar és a lengyel társadalom leginkább nyugatbarát részeit sújtaná, szóval a történet zajlik rendületlenül.
A lap úgy ítéli meg, hogy a beképzelt Macron és a populista Salvini Tom és Jerry-szerű küzdelmet vív egymással, ám a csata Európa lelkéért folyik, merthogy ők a földrész két arcát testesítik meg, ám csak az egyikük győzhet. Olyanok ők, mint két összezárt skorpió egy palackban. A tét az EU jövője a kontinentális elit és a zendülő politikusok között. Mindketten vezető szerepet kívánnak betölteni a szavazópolgárok mozgósításában a májusi választások előtt, egymás ellen fordítva az elitek és a dühös átlagember Európáját. Ám az államfő eddigi teljesítménye csalódás. Ahelyett hogy egyetértésre törekednek a 27-ek soraiban, inkább a német-francia tengelyt igyekszik újjáéleszteni, mintha az még képes lenne átalakítani a közösséget. Pedig szinte már teljesen érdektelen a gondok megoldása szempontjából.
Macronnak arra kellene összpontosítania, hogy megszűnt a bizalom az EU központja és perifériája között, és hogy szétszakadoznak a hagyományos politikai osztályok. Ezt Salvini jól megérezte és ezzel gyötri a francia vezetőt. Az elitnek igazolnia kell, hogy nem hagyja magára a szavazókat, akik megszenvedték a globalizációt. Viszont nem igaz, hogy a populisták a nép nevében beszélnének, de ettől Magyarország és Lengyelország még kevés jó szót veszteget az elnökre. Az olasz miniszter azért került Macron célkeresztjébe, mert meg akarja szervezni a populista erőket a májusi választásra, és amióta ő hatalmon van, ezek ez erők egyre több területet foglalnak el. De még ha összeállnak is a jobboldali euroszkeptikusokkal, akkor sem alkothatnak többséget Strasbourgban. Ám az eddiginél könnyebben blokkolhatnak döntéseket. Az olasz, a magyar, a lengyel és az osztrák kormány olyan biztosokat akar küldeni, akik az ő véleményüket képviselik Brüsszelben.
Ha a populisták egyvalamiben egyetértenek, akkor az az, hogy a nekik címzett brüsszeli bírálat csodákat művel odahaza, de még jobb, ha a francia államfő undorítónak minősíti az olasz bevándorlási politikát. Viszont mind Marcon, mind Salvini részéről illúzió azt hinni, hogy képesek megváltoztatni a világot.
A kommentár azt ajánlja, hogy az EU a Brexit minden baja ellenére vegyen példát Nagy-Britanniáról, mert ott a vezetés már szembesült a demokrácia alapkövetelményével, azaz hogy fontos döntéseket nem lehet olyan távoli intézményekre ruházni, amelyeket a polgárok nem értenek, és általuk ismeretlen figurák irányítanak. Merkel és Macron ugyan mélyebb integrációt akar, de a hazai felfordulás miatt mindketten meggyengültek. Viszont Juncker és Tusk a jelek szerint nem fogta fel, hogy a brit kiválás, valamint a sárga mellényesek mozgalma a dolgok természetéből következő jelenség, nem csupán a két ország, hanem az egész unió számára. A szervezet egyre nagyobb belső feszültségekkel és a visszaesés mind nagyobb eshetőségével néz szembe. Pontosan itt van a fő gond.
Brüsszel ugyan azt a stratégiát választotta, hogy keményen szembesíti Londont a kiválás következményeivel, ám a 27-ek kemény frontja csupán illúzió. A közép-európai államok igényt tartanak a további támogatásokra, viszont mentességet kérnek a közösségi politika alól, főleg a kvóták ügyében. Olaszország nagyban elősegítheti a recessziót. A Hansa Liga, Hollandiával az élen, nem kíván szorosabb összefogást. Szóval nem baráti országot közössége ez, amely a szövetségi Európa felé tart. Itt eltérő politikai hagyományokat és kultúrákat tapasztalni, ami elég az egységes piachoz és az együttműködéshez, de ennél nemigen szeretne többet. A feladat most az, hogy meg kell határozni, miként lehetne többsebességes szervezetet kialakítani, amibe belefér a szövetségi EU valamint a nemzetállami szuverenitás megőrzése is. Ha kényszerzubbonyt húznak az unióra, az csak súlyosbítja a bajokat és vereséget szenved az eredendő cél, ti. hogy új világhatalom jöjjön létre a szabadság érdekében.
A konzervatív lap igencsak hihetőnek tartja, amit a magyar kormány volt tanácsadója, Birnbaum elmesélt, hogy ti. Soros György azért lett ellenségkép Orbán Viktor számára, mert a szocialistákat gyakorlatilag lelőtték az asztalról és egyszerűen kellett egy új ellenség. Vagyis csak ürügyként volt rá szükség, mármint hogy a kampány tanúsága szerint legyen valaki, akivel riogatni lehet a választókat. Hiszen az üzletember befolyásos, de nem tud visszavágni. Úgy hogy ha ma bárki bírálja a hatalmat - akármilyen okból is, rögtön jön a hivatalos válasz: működik a Soros-hálózat. De azért valami mindig megragad a vádakból. Az is valósnak tűnik a lejáratásban annyira otthon lévő tanácsadó nyilatkozata alapján, hogy az antiszemitizmus nem volt betervezve, bár számításba vették, noha ez azért meglehetősen fura volna.
Mindez azonban nem mond ellent Orbán hivatalos változatának, tehát hogy a milliárdos fű alatt ellene dolgozott, csak színvallásra kényszerítették, mert a befektető valóban támogat a kormánnyal szemben kritikus civileket, illetve sajtóorgánumokat. Hogy azután minden a migrációra futott ki, az a véletlenek összejátszásából következett. A miniszterelnök 4 éve még kijelentette, hogy Soros jó ideje jelen van az NGO-k világában, ezért ez érzékeny terület. De hozzátette, hogy támogatta Orbánt, valamint még a szocializmus idején a Fideszt is, ezt nem szabad soha eltitkolni.
A kiküldött tudósító úgy látja, hogy a politika viharába került a Sorsok Háza, miután a háttérben vita tombol arról, mi a helyes, illetve téves emlékezetpolitika. Pedig itt a magyar kormány egyik presztízs tervéről van szó, de kérdés, mikor nyithat az új holokauszt múzeum. A költségek idáig átszámítva 20 millió eurót tesznek ki. Az egész ügy tanpélda lehet arra nézve, milyen ellentéteket tud kiváltani az emlékezés, ha politikát csinálnak belőle. A főszereplő a kormány, a nemzeti-konzervatív Orbán Viktorral az élen. A csatát a két rivális zsidó szervezet vívja, de beleszól a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet, valamint a Netanjahu-kabinet is. Ebben a feszült mezőben jócskán trükköznek, fura szövetségek alakulnak, és közben az fenyeget, hogy az eredeti ügy húzza majd a rövidebbet.
Hogy a Sorsok Házának ötlete egyáltalán felmerült, abban az alapos gyanú szerint szerepet játszott, hogy a már létező Holokauszt Emlékközpontot a szocialisták kezdeményezték. Ezzel együtt a kezdetben egyetértés volt, ám annak hamar vége szakadt, mert a Mazsihisz, valamint a Yad Vashem hiányolta Schmitt Mária koncepciójából annak beismerését, hogy Magyarországot felelősség terheli a történtekért. De hát az áldozati mítosz központi elemet képez Orbánnak a nemzeti identitásról vallott elgondolásában, ami ütközik a bonyolult történelmi igazsággal. Erről tanúskodik a Szabadság téri emlékmű is. Sőt, ez idáig ment, hogy a miniszterelnök kivételes államférfiként méltatta Horthyt – a bevalottan antiszemitát, Hitler hűséges szövetségesét. Ennek bizony revizionizmus szaga van, és éppen az ilyesfajta történelemhamisítás miatt marad távol mind a mai napig Heisler András a holokauszt múzeumtól, a Yad Vashem szakértőivel egyetemben.
Orbán azzal kerül szemben, hogy a zsidók ellenállása folytán nem lehet olyan emlékhely Budapesten, amelyet a zsidó áldozatoknak szentelnek. A kiutat Köves Slomóban vélte megtalálni, a Mazsihiszt egy klasszikus „oszd meg, és uralkodj”-manőverrel kipaszírozták a programból. Heisler dühös és azt mondja, az EMIH csupán pár száz embert képvisel, és nem ismeri a valós helyzetet. Köves közben új izraeli szakértőket vont be a tervbe, de neveket nem árul el és további részleteket sem mond. Azt ígéri azonban, hogy teljes egészében figyelembe veszik majd a történelmet, ideértve, hogy az antiszemitizmus milyen lényegi szerepet töltött be a magyar politikában 1920 óta. Ezzel együtt a múzeum semmiképpen sem kíván vádirat lenni az egész társadalom ellen.
Az elképzelés azonban egyáltalán nem győzte meg a bírálókat. A Yad Vashem könyvtárának igazgatója, Robert Rozett továbbra is hiányolja a tényleges történelmi összefüggést. Az is háttérbe szorul, hogy a magyarok milyen szerepet játszottak a zsidók üldözésében. Vagyis az fenyeget, hogy súlyosan meghamisítják a történelmet. A színfalak mögött keményen megy a csatározás. Hírek szerint Netanhaju Bolsonaro beiktatásakor megígérte Orbánnak hogy új tervet állítanak a Sorsok Háza mögé. Köves azonban ezzel együtt nemigen gondolja, hogy az idén megnyílhat az intézmény.
Közép-Európa mára a populizmus gazdasági laboratóriuma lett. A térségen belül ezek a pártok 10 országban a szavazatok jó 20 %-át hódították el a 2008-as válság óta, társadalmi ígéretekkel és gazdasági patriotizmussal. Májusban minden eddiginél hevesebb összeütközésre lehet számítani a hagyományos nagy erők, illetve az Orbán Viktor által megtestesített nacionalisták és populisták között. Hogy utóbbiak előretörtek, annak sokféle oka van, de a jelenséget gyakran félreértik a Nyugaton – figyelmeztet Jacques Rupnik, a párizsi Sciences Po történésze. Az mindenesetre közös volt, hogy ezek az országok 1989 után nagy lendülettel vetették be magukat, hogy felzárkózzanak a nyugati szinthez, ám az utánzás az alacsonyabbrendűség érzetéhez vezetett, ráadásul jött 2008 és az fölöttébb megrendítette a bizalmat a modell iránt. De napjainkban a populista mozgalmak leglényegesebb közös jellemzője, hogy elvetik a liberális bevándorlás-politikát.
Gazdaságilag nagy különbség van a keményen nacionalista magyar és lengyel politika, illetve a sokkal mérsékeltebb cseh és szlovák álláspont között. De amúgy közös bennük, hogy el akarják törölni a rendszerváltás utáni privatizáció következményeit. Ennek érdekében saját gazdasági elitet hoznak létre, hogy a minimumra csökkentsék a külföldi beavatkozás lehetőségét a kulcságazatokban. A magyar és a lengyel kormány azonban különbséget tesz aszerint, hogy az idegen beruházás sok munkahelyet teremt-e, lásd a német autógyárakat. Másutt azonban, így a bank-, az energiaszektorban és sajtóban próbálnak minél nagyobb befolyáshoz jutni, hogy hatalmon maradjanak. Egy európai diplomata szerint azonban pontosan tudják, hol húzódnak a vörös vonalak. Magyarország pl. hozott egy sor diszkriminatív döntést, ám közben 9 százalékra vitte le a társasági adót, hogy becsábítsa a multikat. Egyben 400 órára emelte az éves túlmunka keretét.
Az biztos, hogy a térség igen sokat profitál az előnyös gazdasági környezetből, mind a növekedés ütemét, mind a munkanélküliséget tekintve. És az alacsony munkaerő költségek, valamint adók sokkal jobban hatnak a befektetőkre, mint a jogállam elleni támadások. Az uniós tagság fontos biztosíték számukra. A dinamizmus ugyanakkor köszönhető az európai alapoknak is. Brüsszel ugyan szívesen kötné a támogatást a demokratikus normák betartásához, de az ötletet nem helyesli az összes tag. A jogok korlátozása azonban középtávon azzal fenyeget, hogy visszaveti ezeket a gazdaságokat. Egyrészt mert nagyon sokan emigrálnak, főként képzett emberek. Másrészt, a magyar igazságszolgáltatás és a jegybank fölött gyakorolt gyámkodás kihat majd az üzleti környezetre is. Ilyen körülmények között félő, hogy a régió megmarad az olcsó munkáskézre épülő modellnél, a Nyugat ipari alvállalkozójaként, mivel ezek az országok nem fordítanak eleget a kutatásra-fejlesztésre, valamint az oktatásra.
A kommentár valószínűnek tartja, hogy az Audi vezetése el fogja fogadni a győri munkások követelését, pedig az vaskos, 18 %-os emelést jelent, továbbá azt, hogy a kereseteket közelítsék a szlovákiai szinthez. De hát jelentős beruházások sorsa és hatalmas haszon forog kockán, nemcsak Magyarországon. A keleti államokat a rendszerváltás után gúnyosan csak a Nyugat meghosszabbított munkapadjaként emlegették, mára azonban tökéletesen beilleszkedtek a termelési láncba. A magas szintű munka eredményeként emelkedik nem csupán az alkalmazottak képzettsége, hanem igényszintje is, ez pedig felnyomja a munkaerő költségeit, egyben befolyásolja a döntéseket az újabb beruházásokról. Ez azonban azt az üzenetet tartalmazza a régi tagállamok protekcionistái számára, hogy nem kell egységes minimálbért meghatározni az EU-ban, továbbá bonyolult kiküldetési szabályokat felállítani, ha el akarják venni Keleten az alacsony bérek nyújtotta versenyelőnyt. Csupán türelemre és növekedésre van szükség és az rózsát terem.
Az OECD körképe alapján kedvezően alakul a migránsok beilleszkedése Németországban. A tanulmány szerint java részük el tud helyezkedni, és a fiatalok igen jó teljesítményt nyújtanak az iskolában. Azaz az összkép rendkívül előnyös. Jelentős előrelépést tapasztalni mind az újonnan érkezőknél, mind a második nemzedék tagjainál. Az érintettek közül tavaly már csaknem 68% dolgozott, vagyis az arány majdnem 8 százalékkal javult és egyre kisebb a különbség a németekhez képest. Ez azonban nem minden államban van így. Pl. Franciaországban a hazai vetélytársakhoz képest igen csekélyek azoknak az esélyei, akik már régebben érkeztek, viszont nem túl nagy képzettséget tudnak felmutatni. Kanada viszont nagyon jól áll, mert sok magasabban iskolázott embert is befogadott.
Viszont az is igaz, hogy az alacsony képzettségűek esetében a gyerekek sem igen tudnak felzárkózni az oktatásban. A migráns diákok negyede nem érettségizik és szakképesítést sem szerez. Az illetékes német államtitkár azonban mindenképpen változtatni kíván a helyzeten, ideértve, hogy a közigazgatást jobban megnyissák a már az országban élő bevándorló fiatalok előtt. Arányuk jelenleg 8,5 százalék. Örvendetes ugyanakkor, hogy az érintetteknek csupán nem egészen 11%-a tapasztalt diszkriminációt származása, bőrszíne vagy vallása alapján. 10 éve még több mint 15% volt ez az arány. Németországban jelenleg 13 millió olyan ember él, aki külföldön született.
