B1 blogcsalád



Az EU-nak elege van abból, hogy egyes tagok kilopják a szemét

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. január 19. - Szelestey

• Az Orbán-kormány állítólag üzemi balesetnek tekinti, hogy antiszemitizmusba torkollt  a puszta szavazatmaximálást szolgáló hadjárat Soros ellen

• Bár az izraeli kormány azt ígéri, hogy besegít az elfogadható koncepció koncepció kialakításába a Sorsok Házánál, Köves Slomó nem bízik abban, hogy az idén már látogatókat fogadhat az intézmény, amely sok kérdést vet fel Orbán történelemértelmezése, a magyarok háborús felelőssége kapcsán 

• Ha így megy tovább, a jogállam aláásása arra ítéli a magyar gazdaságot, hogy a Nyugat bedolgozója maradjon, kevés hozzáadott értéket előállítva 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Magyarország és Lengyelország ugyan azt szeretné, ha a populista pártok győznének a májusi európai választásokon, ám a jelek szerint az EU technokrata vezetése hatékony eszközhöz jut, hogy pénzügyileg megbüntesse a lázadókat. Az EP túlnyomó többséggel megszavazta a héten, hogy a Bizottság tartsa vissza a támogatásokat, ha valamely tag megszegi a jogállamot. Ha a javaslat átmegy a teljes jóváhagyási folyamaton, Brüsszel véget vet a mostani holtpontnak az illiberalizmus felé tartó és mind inkább felelőtlen kormányok ügyében. Ugyanis jelenleg leginkább üres fenyegetést jelentenek a szankciók. Az asztalon lévő indítvány értelmében viszont minősített többséggel el lehet fogadni a megtorló intézkedéseket, amivel a büntetés lehetőségéhez jut a senki által meg nem választott uniós technokrácia, valamint Németország és Franciaország.

A hangsúly nem okvetlenül a felelősségre vonáson van, az alapcél az, hogy korrupt rezsimek ne fosztogathassák az EU alapjait. Magyarország esetében pl. kifejezett visszaélésekről számolnak be ilyen tekintetben a kutatók és a tényfeltáró újságírók.  Ennek ellenére az Orbán-kabinet a brüsszeli pénzek 4. legnagyobb kedvezményezettje volt tavaly, ami 3,1 milliárd eurót hozott az országnak.  Ettől a miniszterelnök még azt állítja, hogy a Bizottság és fő tagok a bevándorlás kapcsán elfoglalt kemény álláspontért igyekeznek benyújtani a számlát. Ez köti össze az olyan populistákkal, mint Le Pen, Wilders és Salvini, valamint az AfD. Viszont ha a Bizottság most gyorsan keresztülhajszolja a Strasbourgban elfogadott kezdeményezést, az szétrobbanthatja a tárgyalásokat a következő költségvetés ügyében. Ugyanakkor ha leállnak a szubvenciók, akkor az a magyar és a lengyel társadalom leginkább nyugatbarát részeit sújtaná, szóval a történet zajlik rendületlenül.  

The Times

the_times_1.jpg

A lap úgy ítéli meg, hogy a beképzelt Macron és a populista Salvini Tom és Jerry-szerű küzdelmet vív egymással, ám a csata Európa lelkéért folyik, merthogy ők a földrész két arcát testesítik meg, ám csak az egyikük győzhet.  Olyanok ők, mint két összezárt skorpió egy palackban. A tét az EU jövője a kontinentális elit és a zendülő politikusok között. Mindketten vezető szerepet kívánnak betölteni a szavazópolgárok mozgósításában a májusi választások előtt, egymás ellen fordítva az elitek és a dühös átlagember Európáját. Ám az államfő eddigi teljesítménye csalódás. Ahelyett hogy egyetértésre törekednek a 27-ek soraiban, inkább a német-francia tengelyt igyekszik újjáéleszteni, mintha az még képes lenne átalakítani a közösséget. Pedig szinte már teljesen érdektelen a gondok megoldása szempontjából.

Macronnak arra kellene összpontosítania, hogy megszűnt a bizalom az EU központja és perifériája között, és hogy szétszakadoznak a hagyományos politikai osztályok. Ezt Salvini jól megérezte és ezzel gyötri a francia vezetőt. Az elitnek igazolnia kell, hogy nem hagyja magára a szavazókat, akik megszenvedték a globalizációt. Viszont nem igaz, hogy a populisták a nép nevében beszélnének, de ettől Magyarország és Lengyelország még kevés jó szót veszteget az elnökre. Az olasz miniszter azért került Macron célkeresztjébe, mert meg akarja szervezni a populista erőket a májusi választásra, és amióta ő hatalmon van, ezek ez erők egyre több területet foglalnak el.  De még ha összeállnak is a jobboldali euroszkeptikusokkal, akkor sem alkothatnak többséget Strasbourgban. Ám az eddiginél könnyebben blokkolhatnak döntéseket. Az olasz, a magyar, a lengyel és az osztrák kormány olyan biztosokat akar küldeni, akik az ő véleményüket képviselik Brüsszelben.  

Ha a populisták egyvalamiben egyetértenek, akkor az az, hogy a nekik címzett brüsszeli bírálat csodákat művel odahaza, de még jobb, ha a francia államfő undorítónak minősíti az olasz bevándorlási politikát. Viszont mind Marcon, mind Salvini részéről illúzió azt hinni, hogy képesek megváltoztatni a világot.   

Reuters

reuters.jpg

A kommentár azt ajánlja, hogy az EU a Brexit minden baja ellenére vegyen példát Nagy-Britanniáról, mert ott a vezetés már szembesült a demokrácia alapkövetelményével, azaz hogy fontos döntéseket nem lehet olyan távoli intézményekre ruházni, amelyeket a polgárok nem értenek, és általuk ismeretlen figurák irányítanak. Merkel és Macron ugyan mélyebb integrációt akar, de a hazai felfordulás miatt mindketten meggyengültek. Viszont Juncker és Tusk a jelek szerint nem fogta fel, hogy a brit kiválás, valamint a sárga mellényesek mozgalma a dolgok természetéből következő jelenség, nem csupán a két ország, hanem az egész unió számára. A szervezet egyre nagyobb belső feszültségekkel és a visszaesés mind nagyobb eshetőségével néz szembe. Pontosan itt van a fő gond.

Brüsszel ugyan azt a stratégiát választotta, hogy keményen szembesíti Londont a kiválás következményeivel, ám a 27-ek kemény frontja csupán illúzió. A közép-európai államok igényt tartanak a további támogatásokra, viszont mentességet kérnek a közösségi politika alól, főleg a kvóták ügyében. Olaszország nagyban elősegítheti a recessziót. A Hansa Liga, Hollandiával az élen, nem kíván szorosabb összefogást. Szóval nem baráti országot közössége ez, amely a szövetségi Európa felé tart. Itt eltérő politikai hagyományokat és kultúrákat tapasztalni, ami elég az egységes piachoz és az együttműködéshez, de ennél nemigen szeretne többet. A feladat most az, hogy meg kell határozni, miként lehetne többsebességes szervezetet kialakítani, amibe belefér a szövetségi EU valamint a nemzetállami szuverenitás megőrzése is. Ha kényszerzubbonyt húznak az unióra, az csak súlyosbítja a bajokat és vereséget szenved az eredendő cél, ti. hogy új világhatalom jöjjön létre a szabadság érdekében.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A konzervatív lap igencsak hihetőnek tartja, amit a magyar kormány volt tanácsadója, Birnbaum elmesélt, hogy ti. Soros György azért lett ellenségkép Orbán Viktor számára, mert a szocialistákat gyakorlatilag lelőtték az asztalról és egyszerűen kellett egy új ellenség. Vagyis csak ürügyként volt rá szükség, mármint hogy a kampány tanúsága szerint legyen valaki, akivel riogatni lehet a választókat. Hiszen az üzletember befolyásos, de nem tud visszavágni. Úgy hogy ha ma bárki bírálja a hatalmat - akármilyen okból is, rögtön jön a hivatalos válasz: működik a Soros-hálózat. De azért valami mindig megragad a vádakból. Az is valósnak tűnik a lejáratásban annyira otthon lévő tanácsadó nyilatkozata alapján, hogy az antiszemitizmus nem volt betervezve, bár számításba vették, noha ez azért meglehetősen fura volna.

Mindez azonban nem mond ellent Orbán hivatalos változatának, tehát hogy a milliárdos fű alatt ellene dolgozott, csak színvallásra kényszerítették, mert a befektető valóban támogat a kormánnyal szemben kritikus civileket, illetve sajtóorgánumokat.  Hogy azután minden a migrációra futott ki, az a véletlenek összejátszásából következett. A miniszterelnök 4 éve még kijelentette, hogy Soros jó ideje jelen van az NGO-k világában, ezért ez érzékeny terület. De hozzátette, hogy támogatta Orbánt, valamint még a szocializmus idején a Fideszt is, ezt nem szabad soha eltitkolni.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

A kiküldött tudósító úgy látja, hogy a politika viharába került a Sorsok Háza, miután a háttérben vita tombol arról, mi a helyes, illetve téves emlékezetpolitika. Pedig itt a magyar kormány egyik presztízs tervéről van szó, de kérdés, mikor nyithat az új holokauszt múzeum. A költségek idáig átszámítva 20 millió eurót tesznek ki. Az egész ügy tanpélda lehet arra nézve, milyen ellentéteket tud kiváltani az emlékezés, ha politikát csinálnak belőle. A főszereplő a kormány, a nemzeti-konzervatív Orbán Viktorral az élen. A csatát a két rivális zsidó szervezet vívja, de beleszól a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet, valamint a Netanjahu-kabinet is. Ebben a feszült mezőben jócskán trükköznek, fura szövetségek alakulnak, és közben az fenyeget, hogy az eredeti ügy húzza majd a rövidebbet.

Hogy a Sorsok Házának ötlete egyáltalán felmerült, abban az alapos gyanú szerint szerepet játszott, hogy a már létező Holokauszt Emlékközpontot a szocialisták kezdeményezték. Ezzel együtt a kezdetben egyetértés volt, ám annak hamar vége szakadt, mert a Mazsihisz, valamint a Yad Vashem hiányolta Schmitt Mária koncepciójából annak beismerését, hogy Magyarországot felelősség terheli a történtekért. De hát az áldozati mítosz központi elemet képez Orbánnak a nemzeti identitásról vallott elgondolásában, ami ütközik a bonyolult történelmi igazsággal. Erről tanúskodik a Szabadság téri emlékmű is. Sőt, ez idáig ment, hogy a miniszterelnök kivételes államférfiként méltatta Horthyt – a bevalottan antiszemitát, Hitler hűséges szövetségesét. Ennek bizony revizionizmus szaga van, és éppen az ilyesfajta történelemhamisítás miatt marad távol mind a mai napig Heisler András a holokauszt múzeumtól, a Yad Vashem szakértőivel egyetemben.

Orbán azzal kerül szemben, hogy a zsidók ellenállása folytán nem lehet olyan emlékhely Budapesten, amelyet a zsidó áldozatoknak szentelnek.  A kiutat Köves Slomóban vélte megtalálni, a Mazsihiszt egy klasszikus „oszd meg, és uralkodj”-manőverrel kipaszírozták a programból. Heisler dühös és azt mondja, az EMIH csupán pár száz embert képvisel, és nem ismeri a valós helyzetet. Köves közben új izraeli szakértőket vont be a tervbe, de neveket nem árul el és további részleteket sem mond. Azt ígéri azonban, hogy teljes egészében figyelembe veszik majd a történelmet, ideértve, hogy az antiszemitizmus milyen lényegi szerepet töltött be a magyar politikában 1920 óta. Ezzel együtt a múzeum semmiképpen sem kíván vádirat lenni az egész társadalom ellen.

Az elképzelés azonban egyáltalán nem győzte meg a bírálókat. A Yad Vashem könyvtárának igazgatója, Robert Rozett továbbra is hiányolja a tényleges történelmi összefüggést. Az is háttérbe szorul, hogy a magyarok milyen szerepet játszottak a zsidók üldözésében. Vagyis az fenyeget, hogy súlyosan meghamisítják a történelmet. A színfalak mögött keményen megy a csatározás. Hírek szerint Netanhaju Bolsonaro beiktatásakor megígérte Orbánnak hogy új tervet állítanak a Sorsok Háza mögé. Köves azonban ezzel együtt nemigen gondolja, hogy az idén megnyílhat az intézmény.

Le Monde

le_monde.jpg

Közép-Európa mára a populizmus gazdasági laboratóriuma lett. A térségen belül ezek a pártok 10 országban a szavazatok jó 20 %-át hódították el a 2008-as válság óta, társadalmi ígéretekkel és gazdasági patriotizmussal. Májusban minden eddiginél hevesebb összeütközésre lehet számítani a hagyományos nagy erők, illetve az Orbán Viktor által megtestesített nacionalisták és populisták között. Hogy utóbbiak előretörtek, annak sokféle oka van, de a jelenséget gyakran félreértik a Nyugaton – figyelmeztet Jacques Rupnik, a párizsi Sciences Po történésze. Az mindenesetre közös volt, hogy ezek az országok 1989 után nagy lendülettel vetették be magukat, hogy felzárkózzanak a nyugati szinthez, ám az utánzás az alacsonyabbrendűség érzetéhez vezetett, ráadásul jött 2008 és az fölöttébb megrendítette a bizalmat a modell iránt. De napjainkban a populista mozgalmak leglényegesebb közös jellemzője, hogy elvetik a liberális bevándorlás-politikát.

Gazdaságilag nagy különbség van a keményen nacionalista magyar és lengyel politika, illetve a sokkal mérsékeltebb cseh és szlovák álláspont között.  De amúgy közös bennük, hogy el akarják törölni a rendszerváltás utáni privatizáció következményeit. Ennek érdekében saját gazdasági elitet hoznak létre, hogy a minimumra csökkentsék a külföldi beavatkozás lehetőségét a kulcságazatokban. A magyar és a lengyel kormány azonban különbséget tesz aszerint, hogy az idegen beruházás sok munkahelyet teremt-e, lásd a német autógyárakat. Másutt azonban, így a bank-, az energiaszektorban és sajtóban próbálnak minél nagyobb befolyáshoz jutni, hogy hatalmon maradjanak. Egy európai diplomata szerint azonban pontosan tudják, hol húzódnak a vörös vonalak. Magyarország pl. hozott egy sor diszkriminatív döntést, ám közben 9 százalékra vitte le a társasági adót, hogy becsábítsa a multikat. Egyben 400 órára emelte az éves túlmunka keretét.   

Az biztos, hogy a térség igen sokat profitál az előnyös gazdasági környezetből, mind a növekedés ütemét, mind a munkanélküliséget tekintve. És az alacsony munkaerő költségek, valamint adók sokkal jobban hatnak a befektetőkre, mint a jogállam elleni támadások. Az uniós tagság fontos biztosíték számukra. A dinamizmus ugyanakkor köszönhető az európai alapoknak is. Brüsszel ugyan szívesen kötné a támogatást a demokratikus normák betartásához, de az ötletet nem helyesli az összes tag. A jogok korlátozása azonban középtávon azzal fenyeget, hogy visszaveti ezeket a gazdaságokat. Egyrészt mert nagyon sokan emigrálnak, főként képzett emberek. Másrészt, a magyar igazságszolgáltatás és a jegybank fölött gyakorolt gyámkodás kihat majd az üzleti környezetre is. Ilyen körülmények között félő, hogy a régió megmarad az olcsó munkáskézre épülő modellnél, a Nyugat ipari alvállalkozójaként, mivel ezek az országok nem fordítanak eleget a kutatásra-fejlesztésre, valamint az oktatásra.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A kommentár valószínűnek tartja, hogy az Audi vezetése el fogja fogadni a győri munkások követelését, pedig az vaskos, 18 %-os emelést jelent, továbbá azt, hogy a kereseteket közelítsék a szlovákiai szinthez. De hát jelentős beruházások sorsa és hatalmas haszon forog kockán, nemcsak Magyarországon. A keleti államokat a rendszerváltás után gúnyosan csak a Nyugat meghosszabbított munkapadjaként emlegették, mára azonban tökéletesen beilleszkedtek a termelési láncba. A magas szintű munka eredményeként emelkedik nem csupán az alkalmazottak képzettsége, hanem igényszintje is, ez pedig felnyomja a munkaerő költségeit, egyben befolyásolja a döntéseket az újabb beruházásokról. Ez azonban azt az üzenetet tartalmazza a régi tagállamok protekcionistái számára, hogy nem kell egységes minimálbért meghatározni az EU-ban, továbbá bonyolult kiküldetési szabályokat felállítani, ha el akarják venni Keleten az alacsony bérek nyújtotta versenyelőnyt. Csupán türelemre és növekedésre van szükség és az rózsát terem. 

Deutsche Welle

deutsche_wellw.jpg

Az OECD körképe alapján kedvezően alakul a migránsok beilleszkedése Németországban. A tanulmány szerint java részük el tud helyezkedni, és a fiatalok igen jó teljesítményt nyújtanak az iskolában. Azaz az összkép rendkívül előnyös. Jelentős előrelépést tapasztalni mind az újonnan érkezőknél, mind a második nemzedék tagjainál. Az érintettek közül tavaly már csaknem 68% dolgozott, vagyis az arány majdnem 8 százalékkal javult és egyre kisebb a különbség a németekhez képest. Ez azonban nem minden államban van így. Pl. Franciaországban a hazai vetélytársakhoz képest igen csekélyek azoknak az esélyei, akik már régebben érkeztek, viszont nem túl nagy képzettséget tudnak felmutatni. Kanada viszont nagyon jól áll, mert sok magasabban iskolázott embert is befogadott. 

Viszont az is igaz, hogy az alacsony képzettségűek esetében a gyerekek sem igen tudnak felzárkózni az oktatásban. A migráns diákok negyede nem érettségizik és szakképesítést sem szerez. Az illetékes német államtitkár azonban mindenképpen változtatni kíván a helyzeten, ideértve, hogy a közigazgatást jobban megnyissák a már az országban élő bevándorló fiatalok előtt. Arányuk jelenleg 8,5 százalék. Örvendetes ugyanakkor, hogy az érintetteknek csupán nem egészen 11%-a tapasztalt diszkriminációt származása, bőrszíne vagy vallása alapján. 10 éve még több mint 15% volt ez az arány. Németországban jelenleg 13 millió olyan ember él, aki külföldön született. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5514571960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2019.01.19. 07:10:02

Soros György minden tőle telhetőt megtesz Orbán Viktor érdekében. Az ő alapítványának köszönhetően kaphatott lehetőséget a szocializmuson kívüli világ megismerésére, ma pedig a cselekedeteivel támogatja a politikáját. Ennek érdekében milliárdokat költ kizárólag bajkeverésre szakosodott "civil" szervezetekre és támogatja a migrációt. Akinek mindez nem lenne elég, az is láthatja, hogy nehezen magyarázható okból úgy járkál Junckerrel csókolózni Brüsszelbe, mintha erre bárki felhatalmazta volna..
Derék, hazaszerető ember, éljen soká!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.19. 07:59:45

A keleti népeknek elegük van a nyugat pénzeléséből.

élveteg 2019.01.19. 08:35:00

"Az OECD körképe alapján kedvezően alakul a migránsok beilleszkedése Németországban. A tanulmány szerint java részük el tud helyezkedni, és a fiatalok igen jó teljesítményt nyújtanak az iskolában. Azaz az összkép rendkívül előnyös. Jelentős előrelépést tapasztalni mind az újonnan érkezőknél, mind a második nemzedék tagjainál.

Aha......

Milyen a hangulat tifelétek?
Háááát.....
Azt olvastam kitünő
Hol olvastad ?
A hangulatjelentésben
Akkor biztosan kitűnő

2019.01.19. 08:48:44

@rallus:

ma is azért kelték fel anyád mellől te rakász szar, hogy O1G seggét nyald?

attól még a fidess csürhe durván lop.... tőled is te idióta, hiába kapsz tolldíjat.

unjuk már a czigányt, ennyi.

2019.01.19. 09:03:09

lopásra van ideje ennek a mocskos fidess kormánynak, a nyugdíjpénzünk ellopására is volt, szépen átalakított az alkotmányt úgy, hogy lophasson, mindeközben a népnek egyre kevesebb JÁR az adójáért, pénzéért, melyet ez a czigány és bandája ellop!

ébresztő!!! nem a soros soros migráncs migráncs a gond, hanem O1G!!

www.youtube.com/watch?v=rvkpgABMYgQ

taga20 2019.01.19. 09:07:40

@rallus: "Akinek mindez nem lenne elég, az is láthatja, hogy nehezen magyarázható okból úgy járkál Junckerrel csókolózni Brüsszelbe, mintha erre bárki felhatalmazta volna.."

de közel se olyan meleg a viszony, mint a geci és kágébésputyin között.

az a szarházi úgy jár ide, mint ha magyarország ruszki gyarmat lenne!

GRATULÁLOK NEKTEK!

2019.01.19. 09:35:02

@taga20:

ne lázadj, majd jön Erdogan is, Gruevszki haverja meg már itt is van.

ez kell a kis fidessbirkáknak, 1 fasisztoid pökhendi puttony.

Róbert László 2019.01.19. 10:11:20

Ez van gyerekek, ti akartátok ! Lesz ez még rosszabb is, mert mindeneteket megvesz valaki kilóra és mehettek hozzá rabszolgának. Természetesen eu-s pénzből ahogy illik, pályázat mellőzésével.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.19. 10:12:45

Utolérjük ausztriát,ja.
Na most viki visszaveti az országot olyan 30-40 évvel.
Innen szép nyerni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.19. 10:14:47

fideszbirkáknak az jelenti a nemzeti egységet,hogy mindenki önfeledten viktorozik a téren!
Nos,ez már összejött,még ha kicsit más előjellel is..:))

2019.01.19. 10:58:32

@Róbert László:

" mert mindeneteket megvesz valaki kilóra és mehettek hozzá rabszolgának. "

nem gond a sok fidess parasztnak, hogy a fél ország M Lölőé (O1G é) és a fidess haveroké, majd költhetjük náluk a megmaradt kafeteriát az M lölő féle kikötőben szállodában és strandon, mivel a Balaton is az övék.

morpho 2019.01.19. 11:57:07

@élveteg: "Milyen a hangulat tifelétek?
Háááát.....
Azt olvastam kitünő
Hol olvastad ?
A hangulatjelentésben 
Akkor biztosan kitűnő"

Tökéletes leírás! Így működik a Mediaworks (origótol 888-ig, köztévétől megyei lapokig, tv2 töl rádió1-ig.+amit kihagytam+a blogszféra narancssárga bérkommentelői) Csak a hangulat problémás kicsit.
Örülök, hogy egyetértünk!

paraszthajszal 2019.01.19. 12:54:12

„Az asztalon lévő indítvány értelmében viszont minősített többséggel el lehet fogadni a megtorló intézkedéseket, amivel a büntetés lehetőségéhez jut a senki által meg nem választott uniós technokrácia”

:-)))))))

Szokatlanul őszinte cikk.

Ennél őszintébb csak akkor lenne, ha bevallaná, hogy nemcsak, hogy senki nem választotta meg őket, de ráadásul mindannyian Soros György zsebében vannak.

fox7hill 2019.01.19. 13:29:21

Az EU-nak miből vqan elege ? Kamuzik, a fejlett nyugati országok sokkal jobban fejlődtek a keleti piacok megnyitása eredményeként, mint a cserébe nekik juttatott alamizsna megmaradásával történt volna... ezt

2019.01.19. 14:08:28

@paraszthajszal:

"Soros György zsebében vannak."

senki nincs soros zsebében, csak O1G, neki érdeke sorosozni. reklámoz..

Peter Götz 2019.01.19. 14:08:39

csak,hogy mindenki értse, O1G !

morpho 2019.01.19. 14:13:10

@paraszthajszal: "senki nem választotta meg őket, de ráadásul mindannyian Soros György zsebében vannak" Te nem unod még ezt kurvára? Én már nagyon!

@fox7hill: Maradhatott volna szocializmus is. Most úgy is újra afelé tartunk. Aztán majd összehasonlítod. Utána megdumáljuk melyik a jobb?!

Helga Beauty Salon. 2019.01.19. 14:24:41

@Peter Götz: Nyugodj meg értjük! Egy idióta vagy.

paraszthajszal 2019.01.19. 14:41:34

@morpho: A Bloombergnél vagy Szelestey Lajosnál reklamálhatsz, ők írtak arról, hogy egy senki által meg nem választott technokrácia dönt az országok sorsáról…

rallus 2019.01.19. 15:28:33

Soros úr távoli rokonsága pénzelte Hitlert a karrierje kezdetén, de európai rokonsága halt bele... Aztán a távoli rokonság precízen átszámolta az áldozatokat DM.re és felmarta a pénzt. Most a távoli rokonság forszírozza a migránsok Európába özönlését, mit sem törődve azzal, hogy itteni rokonaikat kezdik majd még intenzívebben hajkurászni, ha erősebbek lesznek....
És van aki pénzért, van aki önként dalolva (ld:"hasznos idióta") segíti ebben...

2019.01.19. 15:29:17

nem lehetséges, hogy O1G van soros zsebében, rég, mikor ellenzékben volt sok sok pénz kér tőle, és most mocskolja az öreget? pénzért ez bármit...

2019.01.19. 15:35:02

ez a NER alja.........

www.youtube.com/watch?v=WiGGUtD8jKg

fidessgecik, szerintetek ez normális? ez lenne O1G csodaszép rendszere?

Mi van lipsik ? Már megint nem bukott az Orbán ? 2019.01.19. 15:50:13

Az index dicsőséges beszámolója a tüntetésről::
" Több menet egyesült a Clark Ádám téren, több mint ezren vannak a tiltakozók. "

Uristen több mint EZER ember, hát mi lesz most szegény Orbánékkal ???
Ez lenne az országos GIGA, MEGA, HIPER, SZUPER, ÁLLJON LE AZ ORSZÁG tüntetés ? ? ? ? ? ?

Hát igen le fog állni az ország, de csak azért mert mindenki a hasát fogja, és a földön gurul a röhögéstöl, hogy az ellenzék mennyire szánalmas. Elképzelem, ahogy az Orbánék egymást csapkodva, fulladoznak a röhögéstől, és közben kurjongatják az "álljon le az ország"-ot.

2019.01.19. 15:57:35

@Mi van lipsik ? Már megint nem bukott az Orbán ?:

"Elképzelem, ahogy az Orbánék egymást csapkodva, fulladoznak a röhögéstől, és közben kurjongatják az "álljon le az ország"-ot."

azt is elképzeled te NER szopógép, hogy O1G anyád szemét is kilopja? esélyes.

Oxica 2019.01.19. 16:03:27

A felcsúti lótolvaj cigányok eddig 286 milliárdot harácsoltak össze, nagyrészt uniós pénzeket.
Persze, ha májusban többséget szereznek a felcsúti lótolvaj cigányok, akkor 2021 után is folytatják az unió kifosztását, feltéve ha lesz elég sok hülye, akik feltöltik nekik az uniós kasszát.
Az ellenszer, az Európai Egyesült Államok létrehozása, közös pénzügyekkel, közös ügyészséggel és persze közös hadsereggel.
Ahova a putris felcsúti lótolvaj cigányok már nem kaphatnak meghívót, csak kívülről, a saját szemétdombjukról kukorékolhatnak.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

István Tamasi 2019.01.19. 16:06:41

@balcán maxval birca: De a bulesz birkáknak nincs elegük O1G hátsójának nyelvükkel történő fényesítéséből.

2019.01.19. 16:06:42

@Oxica:

"Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G."

ennyi, sajnos ebben úszunk.

István Tamasi 2019.01.19. 16:10:17

@paraszthajszal: A hozzátok hasonló droidokat nem zavarja a valóság: az EU-ban nem technokraták hozzák a döntéseket hanem a tagországok választott képviselői.

Magyarország Europa jövője. 2019.01.19. 16:16:40

Ez most elege gyenge lett, a nyujorktajmsz, mar meg sem irja hogy diktatura van. Pedig tutira az van, ezert van osszesen kb 2 ezer ember az orszagos tunteteseken.

2019.01.19. 16:17:51

@paraszthajszal:

"Ha minden annyira rossz ebben az országban, mint ti mondjátok, akkor hol vannak a tüncikézők? Miért vannak ennyire kevesen?"

nyilván otthon ül, nehogy a tünti közben a fidessztolvajok kirabolják, erre komoly az esély... a szánkból is kilopják a kaját a gazdáid, te fasz.

paraszthajszal 2019.01.19. 16:22:12

@István Tamasi: Én csak azt idéztem, amit Lajos szemlézett a Bloombergtől, ez nem egy Magyar droid agyszüleménye:
„Imposing sanctions may be easier said than done for the EU. (…) Unless the next parliament rebels against the European Union's technocratic elite, the latter is likely to get effective tools to punish maverick nations financially. (…) Essentially, this would put the power to punish member states in the hands of the unelected technocracy in Brussels”
www.bloomberg.com/opinion/articles/2019-01-18/how-the-eu-plans-to-punish-hungary-and-poland

+Ez nem csak az unióval kapcsolatban merül fel: www.bloomberg.com/opinion/articles/2018-06-17/we-need-to-stop-giving-technocrats-so-much-power

Magyarország Europa jövője. 2019.01.19. 16:24:32

@az EU pénzek zsákolója: "azt is elképzeled te NER szopógép, hogy O1G anyád szemét is kilopja? "

Szazszor inkabb, mint hogy liberalisok Gyucsany vezetesevel kilojek.

taga20 2019.01.19. 16:40:10

@Magyarország Europa jövője.: te örülsz annak, hogy ellopják a közösből a te adódat is?

István Tamasi 2019.01.19. 17:38:17

@paraszthajszal: Melyik rész, melyik szó vagy kifejezés az ami szerint nem az országok választott képviselői hozzák a döntéseket az EU-ban? Az én ortodox angol tudásom szerint ilen nincs az idézetben.

Magyarország Europa jövője. 2019.01.19. 18:20:40

@taga20: ": te örülsz annak, hogy ellopják a közösből a te adódat is? "

Most senki nem lop semmit. Igen 2010-ig a liberalis diktaturaban valoban ezer milliardok tuntek el honaprol honapra, de annak vege. Az garantalt, hogy azota egy filler sem tunt el, es ez latszik is, az orszag es az emberek gazdasagi helyzeten. Akkor ugye allamcsod volt, 30 %-os munkanelkuliseg, teljes gazdasagi es tarsadalmi csod, most pedig sosem latott merteku fejlodes es gazdagodas minden teruleten.
Es persze a sokadik CSUFOSAN megbukott ellenzeki tuntetes is mutatja, milyen az orszag valodi allapota.

paraszthajszal 2019.01.19. 18:32:52

@István Tamasi:

Ez a rész: „this would put the power to punish member states in the hands of the unelected technocracy”

Ti. a döntéseket elsődlegesen maga a technokrácia, a NEM a tagországokat képviselő Bizottság hozná meg; ezt a Tanács csak minősített többséggel tudná megvétózni.

Tehát a Tanácsban nem az elmarasztaló döntéshez, a büntetés kiszabásához kellene minősített többséggel dönteni, hanem ahhoz, hogy ez a büntetés ne lépjen életbe. Márpedig ehhez, ahogy itt és a Bloomberg-cikkben is írják a kettős többség (országok 55%-a, amelyek a lakosság 65%-át képviselik) kéne, tehát a büntetés már akkor is átmegy, ha a Tanács többsége nem ért vele egyet, de a nagy tagországok (elsősorban Németország, Franciaország és Olasz- vagy Spanyolország) blokkoló, 35%-os kisebbséget alkot.

taga20 2019.01.19. 18:37:18

@Magyarország Europa jövője.:

"Most senki nem lop semmit. "

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

A KURVAANYÁDAT BASZD TELIBE FITYESZDROID!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

István Tamasi 2019.01.19. 18:40:11

@paraszthajszal: Mit is jelent a would"? Talán azt, hogy kijelentő vagy azt, hogy feltételes mód? Azt a feltételes módot jelenti amit akkor is használnak vélemény ( nem tény, hanem vélemény) közlésben amikor el akarják kerülni azt, hogy hazugságon kapják a használóját.

Kunhallmi Agnes 2019.01.19. 18:53:02

Könyörgöm mondjátok, hogy megbukott az Orbán.
Ne mondjátok, hogy az országos gigatüntetés nem Orbán felakasztásával zárult
mert akkor mindjárt ajtonak rohanok.

taga20 2019.01.19. 18:54:19

@paraszthajszal: döbbenet, hogy mekkora egy féreg vagy!

ja nem döbbenek meg, me fityeszork vagy!

taga20 2019.01.19. 18:55:56

@Kunhallmi Agnes:fityeszretek, meg fogtok bukni.

ezé most mennyé a dunának!

2019.01.19. 18:59:04

@Magyarország Europa jövője.:

"Szazszor inkabb, mint hogy liberalisok Gyucsany vezetesevel kilojek."

most a főgeci nem lövetné ki? gyakorlatilag akit tud rabosít, fényképez, archivál, a kövér fasiszta sunyimód öl.

egyébként, 10 millió meglopott magyar és a szétrabolt haza, vagy 2 kilőtt szem nagyobb bűn????

sinus67 2019.01.19. 18:59:30

@fox7hill:
Stadionok építéséből, térkövezésből és az EU pénzek jelentős részét az "új arisztokrácia" üzleti, majd onnan magánszámlákra történő átjátszásából egy ország nem is fog fejlődni. A stadion építésének és a térkövezés végrehajtásának idejére ugyan megugrik a foglalkoztatottság és az állam adóbevétele, de az EU-s zsozsó elapadása után mindent az államkasszából és hitelekbő kell majd csinálni. Plussz pénz nélkül.
Fejlődhetnének a keleti EU országok, főként Magyarország, ha ezeket a "plussz" pénzeket okosan használnák fel!
De túlárazott hülyeségekre, nagyzolós projektekre költjük!
Na ezért nem fogjuk soha utolérni a nyugatot!
Ha ennek a szarházi bandának tényleg fontos lenne a nemzet és valóban fontosak lennének a zemberek, akkor nem nyugodnának bele, hogy pl. a szomszédos és egyéb baráti országokban lévö bizonyos autógyárban dolgozók többet keresnek, mint nálunk, mindezt úgy, hogy állítólag (legalábbis a kormányközeli médiákban lenyomott "hangulatjelentések" szerint) az ország gazdasága hasít, mint a szélvész es sose volt még ilyen jó!
A Viktor azt mondta jobban fejlődtünk, mint a nyugati EU tagállamok.
Erre Te leírod, hogy a nyugat jobban fejlődik.
Tudom, ez nem ellentmondás, mert mi a béka segge alól jönnénk fel, ők meg a gólya térde magasságát is elhagyták már, de csak hát na ... :)
Szegény prolik meg csak forgatják a fejüket, hogy most akkor WTF?

morpho 2019.01.19. 19:07:11

@Magyarország Europa jövője.: "Most senki nem lop semmit." Az emberek nem egészen így gondolják, viszont gratulálok! Ezzel a mondattal elnyerted a "Nap Hülyéje" címet! Csak így tovább!

Median:
"Az emberek 67 százaléka szerint nagyon nagy mértékben vagy csak simán nagy mértékben jellemzőek a mostani kormányra a pénzügyi visszaélések. Egy évvel korábban 62 százalék gondolta így.

57 százalék gondolja úgy, hogy a hazai korrupciót felülről irányítják. Tavaly 60 százalék volt ezen a véleményen. Többen vannak viszont azok, akik szerint a korrupciós cselekmények tisztességtelen köztisztviselők magánakciói.

A teljes szavazókorú népességen belül 39 százalék tartja nagyon valószínűnek, hogy Garancsi István, Mészáros Lőrinc és Andy Vajna valójában Orbán Viktor strómanjai. Legutóbb még csak 31 százalék gondolta így. A Fidesz-szavazók között is valamivel többen gondolják így (3 százaléknyival), mint korábban. A kormánypárti szimpatizánsok fele pedig elképzelhetőnek tartja, hogy az említett oligarchák Orbán strómanjai."

2019.01.19. 19:14:08

@Magyarország Europa jövője.:

"Most senki nem lop semmit. "

hazánk a föld 9. legkorruptabb országa. :) ezek nem lopnak, rabolnak.

A garantált bérminimum összege
2019.01.01-jétől 195.000,-Ft (nettó 129.675 Ft)

Minimálbér
2019.01.01-jétől 149.000,-Ft (nettó 99.085 Ft)

egyik sem elég még az albérletre se, erre veri O1G????????????

a közmunkások száma nagyjából 122 ezer fő, a kivándorolt magyaroké 600 ezer+ , ha hazajönnének lenne vagy 25% os munkanélküliség.

az ország fele minimálbérre van bejelentve, annak háromnegyede annyit is keres.

egy rétegnek jól megy, az a fidess holdudvar vállalkozói réteg, a többi magyar kkv vegetál, no meg van a gdp 70% át adó szalagmunkás multi.

szóval, a kurvaanyád az van, nem jólét.

Magyarország Europa jövője. 2019.01.19. 19:29:11

@morpho: Ha tenyleg ekkora az elegedetlenseg, akkor magyarazd meg, az emberek miert nem tuntetnek ? ? Hogy lehet, hogy az orbanrezsim most mar 9. eve atveri az embereket, mindenki ehezik, nyomorog, menekul, hogy lehet hogy az emberek ennyi ido alatt meg sem ebrendtek ra a borzalmas helyzetukre ?
Ha ilyen szornyu allapotok lennenek, akkor hogy lehet, hogy nem vagytok kepesek 2 ezer fosnel nagyobb tunteteseket osszehozni. Kik azok akik 9. eve eheznek, nyomorognak, szenvednek, rettegnek es meg mindig nem mennek ki tuntetni, pedig ez volt kb 100. giga tunti az elmult 9 evben.
Es ne mond, hogy nem tudnak rolla, mert mar 2 honapja veritek magatok, es a teljes kulfoldi liberalis media besegitett a panik keltesbe, az orszagos elegedettlenseg felszitasaba, a tuloratorveny kapcsan. Es meg is, nem hogy millios, de meg egy 10 ezres tuntetest sem tudtatok osszehozni, ennyi ido alatt.
A szemkilovetok idejeben, az Orbanek siman 1- 1.5 millios tunteseket csinaltak, pedig akkoriban tenyleg eletveszelyes volt tuntetni. Tehat az emberek ha van miert, akkor tudnak tuntetni, most megse, pedig mar honapok ota szervezitek.

morpho 2019.01.19. 19:41:20

@Magyarország Europa jövője.: "Most senki nem lop semmit. " :))) A kutatás szerint az emberkék ezt nem így gondolják!

Ezzel most megcáfoltad?? :)))

Összejön ez a "Nap Hülyéje" cím! Bár egy bejegyzéssel feljebb egy rallus nevű narancskullancs is pályázik a címre, úgyhogy kapd össze magad. Ha meg ugyanaz a hülye vagy mindkét nick alatt, akkor még a "Duplánhülye" titulus is összejöhet! Én drukkolok neked. Még tolsz egy-két bejegyzést "Most senki nem lop semmit." témakörben és tuti a siker!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.19. 19:49:23

@Magyarország Europa jövője.: "Most senki nem lop semmit."

Kormányozni sincs ideje a geci gazdádnak, annyira el van foglalva az ország fosztogatásával. A legszegényebb országgá tette Magyarországot. Lop az minden percben mindent, gyárat s vad laktanyát, szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, és szántóföldeket...

Európai téridő 2019.01.19. 20:02:56

1. A rendszervált((oz)tat)ás hajnalán a szocializmus gazdasági-ipari örökségének az újdonsült komprádor elvtársurak általi ész nélküli szétverése és elkótyavetyélése is korrupció volt, de jóhiszeműség okán a fügefalevélként használt mellébeszélésekkel két évtizednyi haladékot kaptak, és csak a vége felé ismerte be Fletó, hogy ezt jól el...nem is kicsit, nagyon. Bizonyos helyreállítási munkák váltak szükségessé, amelyek a megbukott elszabóknak érthető módon nem tetszenek, ezért beszélnek a "helyzetbe hozottak" kapcsán oligarchákról, maffiáról, korrupcióról, lopásról, stb., sajnos nemcsak idehaza, hanem jó komprádorként a "vakvilágban" is.
2. Meglehetősen furcsa, hogy egy patinás napilap "hihetőnek" tartott információkat közöl alapos utána járás helyett.
3. Magyarország és Lengyelország az államalapításai után be akart tagozódni a nyugati keresztény Európába, amely számos "válság" alkalommal elmulasztotta az égetően szükséges segítség megadását és az ebből keletkező előnyöket alaposan kihasználta. Hogy ez európai érték, vagy érdek, az nyitott kérdés - vagy mégsem?

morph on deer 2019.01.19. 20:30:12

@az EU pénzek zsákolója:
“ez lenne O1G csodaszép rendszere?”

Ez.
Csak nem azt akarod mondani, hogy nem tetszik a rendszer???
Szűzmáriám!

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.01.19. 20:33:50

Gigatünci volt ma is :DDD
SZ R T Á J K

Szép dolog ez az állandó lopásozás, de akkor honnan van:
- megtízszerezett, 31,5 tonna aranytartalék
- csúcs- haditechnika Németországból megrendelve
- 5% körüli gazdasági növekedés
- GDP- hez képest csökkenő államadósság
- munkaerő hiány
stb stb

Már az első kettőt sem bírjátok meg- drágabolgárúr- azni sem...

morph on deer 2019.01.19. 20:35:03

@Magyarország Europa jövője.:
“1- 1.5 millios tunteseket csinaltak, pedig akkoriban tenyleg eletveszelyes volt tuntetni.”

Sajnos nem eléggé, úgy látom. De sebaj, már csak pár hónap, és megint az lesz, akkor majd újra próbálkozhatsz.
Addig meg csak kibírjuk valahogy..:))

taga20 2019.01.19. 20:39:02

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt:

ne hazudozz köcsög! százszoros az!

a rák egye ki a köcsög májadat! a geci gazdád egy isten!

morph on deer 2019.01.19. 20:41:37

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt:
“- megtízszerezett, 31,5 tonna aranytartalék”

Muszáj volt, mert egyre csak bővül a család!
Meg hogy az új gépek bírják a terhelést, akkor meg miért ne..;)

“- csúcs- haditechnika Németországból megrendelve”

Majd akkor szóljál megint, ha ki is lesz fizetve, jó?
Bár ha ez is úgy megy mint a Gripen beszerzés, akkor Lőrincünk vagyona minimum meg fog háromszorozódni...

Pista Sagemono 2019.01.19. 21:51:55

@Magyarország Europa jövője.:
Az a szerencse, hogy nem rajtad és a többi vezetőszáron logo fitymeszen múlik..
Kérlek nézz körül a világban és időnként gondolkozz is

Pista Sagemono 2019.01.19. 21:54:24

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt:
Milyen szerencse, hogy vannak akik még a tuningolt statisztikákban is hisznek.
Erről szólt a Kádár rendszer.
Otthon érzed magad?

Pista Sagemono 2019.01.19. 22:01:30

@Európai téridő: Itthon minden lehetőséget elkúrunk. Most nemzeti tőkéseket termelünk pártállami szisztéma szerint.
Hallottál már piacgazdaságról:
Nem gond , ha valaki ügyesebb és piacképes. De ez vazze orbitális.
Nem az a baj , hogy a bunkó feljött pestre, csak azt hiszi , hogy Ő osztja az észt.
Viktorka , fel kéne nőni a feladathoz.

Ellenzéki BOHOC kommandó 2019.01.19. 23:44:29

Ezek szerint Kunhalmiek Oralis szex igerete nem jott be. Nem tudom mennyire mondtak komolyan, hogy oralis szexben reszesitenek mindenkit aki kimegy Orban ellen tuntetni, de szekhaz akcio utan lehet hogy ezt is komolyan gondoltak Bernivel. Szoval meg igy sem tolongtak az emberek a tuntiken. Vagy csak rossz a technikajuk.

Magyarország Europa jövője. 2019.01.20. 01:33:47

@morph on deer: @Pista Sagemono: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hat szoval akkor gyartsatok le egy magyarazatot, miert nem tiltakoznak, miert nem tuntetnek az emberek ? ? ? ? ? ? ?

Miert nem tiltakoznak az elnyomott, megalazott, kizsigerelt ezerszeresen kifosztott, kirabolt, megfelemlitett, rettego, ehezo, a korhazba csak meghalni jaro, demokraciatol, szolasszabadsagtol, sajtoszabadsagtol, europai ertekektol megfosztott emberek.
9 evnyi elnyomas, terror, diktatura, totalis korrupcio, kiszolgaltatottsag utan HOGY A KURVA ISTENBE LEHET, HOGY A HOSOK TEREN CSAK 8, CSAK NYOLC EMBER TUNTET, AKIKET 6 UJSAGIRO FIGYEL ? ? ? ? ? ?
9 ev alatt hogy nem tunt fel az embereknek hogy milyen kegyetlen embertelen orszagban elnek ? ? ? ?

Csak nem azert, mert nincs semmifele valodi elegedetlenseg, es csak par ezer kulfoldrol penzelt szarhazi van, aki forradalmi hangulatot, kormany buktatast probal eloidezni, mert nem engedtuk be az arabokat ? ? ? ?

9 evnyi allitolagos brutalis elnyomas utan hol van a nepharag, hol vannak az utcan tombolo milliok ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
E helyett NYOLC ember van a hosok teren 6 ujsagiroval. :)))))))))))))))))))))))))

Magyarország Europa jövője. 2019.01.20. 01:45:59

Persze nem gondolom, hogy valodi valaszt tudnatok adni, mert tudom, hogy csak sertett ketsegbeesesben gatlastalan, aljas, pritiv modon HAZUDTOK, HAZUDTOK ES HAZUDTOK, mert ti is tudjatok, hogy az orszag a tortenelme soran, meg sosem volt olyan jo helyzetbe allapotban, mint most. Es ezt csak toporzekolo hulyegyerekkent lehet letagadni, eltagadni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 02:48:23

@Magyarország Europa jövője.: "az orszag a tortenelme soran, meg sosem volt olyan jo helyzetbe allapotban, mint most."

Az EU legszegényebb állama Magyarország. Hát ilyen még sose volt, az szentigaz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 02:50:54

@Magyarország Europa jövője.: "rettego"

A rettegő emberek rettegnek, nem tüntetnek.

Kérjél már Putyintól egy magyar klaviatúrát, hazaáruló! Biztos lehet Moszkvában is kapni.

Európai téridő 2019.01.20. 08:48:36

@Pista Sagemono:
Te, aki csacsiságot mantrázol, te lennél az a bizonyos Ész? Muhaha!

Ménár Atya 2019.01.20. 12:20:38

A valós helyzet az, hogy az emberek leszarják a néhány hőbörgő csőcselék ajvékolását.
Az eu megunta" szövegek, pedig súlytalanok lettek, főleg, mivel az eu nem egyenlő a brüsszeli baloldallal, és a bevándorlást erőltető idiótákkal.
Még próbálkoznak nagy csinnadrattát kelteni a fasiszta illiberális nacionalista meg a rák tudja milyen negatív jelzőkkel ellátott felhívásaikban, de a magyarország a bűnbak, már nem állja meg a helyét, közben a világ fordult egyet, és a valóság orbit igazolta migri kérdésben.
A tüntikézés meg kb saskabaré szintjén van, a kutyát nem érdekli, Van úgy kb 5000 fogatlan nyugger, meg néhány hőbörgő , a csőcselék, ők randalíroznak, de inkább ellenszenvet váltottak ki az emberekből, mint szimpátiát.
Az ellenzéki politikusok meg kínjukban az álképek,és kamu videók után, most másolják a francia sárgamellényeseket.ők lettek a fehérsapkások :D:D
Ha így folytatják, akkor a fehérzubbonyosok lesznek lassan a diliházban :D:D

Zionnépe 2019.01.20. 12:27:43

@Magyarország Europa jövője.: Hányan szoktak tüntetni Oroszországban, Törökországban (ja ott most pár ezren 80 millóból) és Észak-Koreában a kormány ellen?
.
.
.
.

És tudod miért ilyen kevesen? Nem, nem azért mert elégedettek, hanem mert félnek!

Gyurcsaány idején max a gumilövedéktől kellett tartani, most meg a maffiamódszerekkel kicsináló kormánytól.

Zionnépe 2019.01.20. 12:30:31

@Ménár Atya: Továbbra is a megfélemlítés miatt nem tüntetnek.

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.20. 12:33:58

@Zionnépe: ezt tudta kiizzadni az agitprop irodátok?

Ennyit?

Ez még tőletek is gyenge pedig már elég alacsonyra tettétek a lécet az elmúlt években.

Zionnépe 2019.01.20. 12:46:15

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt:

Lopásból még soha senki nem vett semmit? Vagy lopott pénzt csak elégetni szokás (esetleg elrepülőzgetni..)?

-Nehogy már azzal az aranytartelékkal gyere, amit pár stadion árából összedobnak! Mennyi is ez a Manyupos pénzhez képes? Kerekítési különbözet kb
- A hadifelszerelés most az egész bm-nek le lett cserélve, vagy csak mutatóba pár darab? Mennyi is ez az éves ktségvetéshez képest esetleg a lopott Manyuphoz?
- Az 5 százalékos növekedésből mennyi is az EU-s támogatás?
- A munkaerőhiány jelenleg nagyobb gond, mint anno a munkanélküliség volt, ráadásul ez is a keresőképes szakemberek külföldre költözése miatt alakult ki. Ami ugye jelenleg fáj a nyugdíjrendszernek, az eü-s bevételeknek és általában az egész országnak. Na most akkor jó ez?

Fordult már elő, hogy gobdolkodtál is mielőtt leírsz valamit, vagy a kopipészt az egyetlen elvárás egy fidesz bérkommentelőtől?

Ménár Atya 2019.01.20. 12:48:16

@Zionnépe:
Hát persze, rettegnek a plázákban , meg a hotelekben hétvégenként :)
Szerintem nézz kevesebb atv-t.
A valóság az, hogy az emberek elkezdtek kicsit jobban élni, nem kilátástalan a helyzetük,mint a szoci mafia alatt volt, ezért érdektelenségbe fulladt a hisztizés.
Megfélemlíteni a fletó féle banda akarta a népet, lövette-verette őket, aztán meg is buktak rendesen.
Ezek tények.
Amit te állítasz az meg scifi :)
Nem érzem hogy rettegnék bárkitől is, a kormánytól meg pláne nem.
Azon lehet vitatkozni, hogy egy törvény jó vagy rossz, korrupcióról meg akármiről.
De ez a rettegős éhezős ,fasisztázós mondóka már szánalmas, semmi köze a valósághoz.
Bármikor tüntikézhetsz ha akarsz, ha betartod a szabályokat, semmi bajod nem lesz, ha nem tartod be, akkor igazoltatnak, és ennyi, ép szemmel térhetsz haza, és nézheted fletó marhaságait az atv-n.

Ménár Atya 2019.01.20. 12:51:37

@Zionnépe: Tehát olyan rossz a magyar gazdaság, ahonnan menekül a tőke, hogy kb 300 e. ember hiánya miatt munkaerőhiány van az országban...
Te érted amit írsz, vagy diktálják neked kunhalmi cicáék, mert nekik van ennyi eszük, hogy az ajtó is összeveri őket :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 12:53:04

@Zionnépe: "maffiamódszerekkel kicsináló kormánytól"

Lásd például a gimis lányt, akire hazugságáradat és propaganda össztűz zúdult.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 12:54:11

@Vazelin Atya: "olyan rossz a magyar gazdaság"

Nem túl fényes. Az EU legszegényebb államává tette a geci gazdád Magyarországot. Persze, ezt egy hazaárulónak hiába mondom...

Zionnépe 2019.01.20. 12:54:23

@Ménár Atya: Merta felsorolt országokban nem plázázik a lakosság? Ja, de. Akkor most arra felé mindenki boldog és oda menekülnek a tömegek? Ejj valahogy mégsem.

Akkor most hogy is van ez?

seepheerd 2019.01.20. 12:57:43

@Ménár Atya:
ne vegyél mérget a gondolataidra, ha lehet ilyet mondani. :)

Ménár Atya 2019.01.20. 13:00:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mondjuk ez sem igaz, de mantrázhatod.
De kicsit gondoljuk tovább mit makogsz te egyszerű lény.
A világ egyik legfejlettebb részének csoportjában vagyunk csórók, tehát a világ többi része aki nem tartozik e fejlett csoportba, akkor szegényebb :)
Köszi a segítséget,, így talán megértik az elvtársaid is hogy milyen jó dolguk van.
Eszed annyi mint a karfiolnak.az is fehér sapkás mi? :D:D

Ménár Atya 2019.01.20. 13:04:52

@Zionnépe:
Értelek, tehát a francia lakosság ami úgy 70 millió fő, akkor otthon, meg a plázákban fél macron megtorlása miatt,mert csak néhány ezer sárgamellényes tüntizett...........
Te gondolkodsz is, vagy csak a propagandát tudod ide másolni? :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 13:04:56

@Vazelin Atya: "ez sem igaz"

Oké. Sorold lécci a nálunk szegényebb államokat. Figyelek. :))

"csoportjában vagyunk csórók"

Igen. A hozzánk hasonló országok elhúztak mellettünk. Ez csak egy hamisítatlan hazaáruló fideSSfasszopónak öröm.

Zionnépe 2019.01.20. 13:06:14

@Ménár Atya: Nem csak pár ezer ember lépett le, hanem 300.000? 2-3 éve még arról szólt a Fideszes propaganda, hogy alig pár ezer ember lépett le?!
Akkor most 2-3 év alatt ilyen ugrászerűen sokan eltűntek, vagy csak ilyen lassan tudja a kormány ezt összeszámolni? Ha igen, akkor lehet mégis 6-800.000 a valósabb szám, ami 4, 5 millió foglalkoztatotthoz képest mégiscsak elég jelentős?

Nem vágom mit akarsz Kunhalmival, de talán jobb, ha rá vagy inkább kattanva, mint a ministránsfiúkra :)!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 13:07:18

Kihullott egy apró fogaskerék a NER gépezetéből. Timike vigasztalhatatlan...

Vagy vigasztalják? Tuti! :))

Zionnépe 2019.01.20. 13:08:29

@Viszlát és kösz a halakat: Nálatok lehet kell erre egy komlett agitprop iroda, nekem ilyesmire nincs szükségem :)!

Zionnépe 2019.01.20. 13:10:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Igen lásd pl.. De tudna erről mesélni Nagybandó, Lovasi vagy a Jobbik is Vonával az élen.

Edebedebácsi 2019.01.20. 13:11:42

@fox7hill: azt mitől fejlődtek volna a keleti országoktól? Mert keletről vesznek tőlük farhátot? Vagy mi? Valahogy ők akkor is fejlődtek, amikor az örök orosz-magyar barátság jegyében putyin, és elvátársai elzárták tőlük a keletet :)

Edebedebácsi 2019.01.20. 13:29:38

@balfaszokkal sáncoló: meg a strabagnak, ami eléggé puszipajtás szintén a fideszes elvtársaknak.
bmw, meg audinek mi lenne a baja? Azok nem EU segélyből működnek. Ami EU segélyből működik az magyarország, és nekik csak jó, ha még olcsóbban szereli össze a lecsúszó ország népe kompenzátor autóikat.

Pont most fogadott el az EU egy lopás elleni lépést, amit Sargentini is el akart érni. Szóval miről beszélsz elvtárs?

Zionnépe 2019.01.20. 13:32:35

@balfaszokkal sáncoló: Most akkor néhány "rabló" multihoz igazítja O1G az országot vagy hogy is van ez?
A Sargentini-jelentés meg annyira jelentéktelenedik folyamatosan, hogy folyamatosan hivatkoznak rá az EU-s vezetők, amikor Magyarország büntijét és rossz példáját emlegetik... Persze most májusig (de inkább júniusig) csend lesz e téren, de ettől még folyton emlegetik!

rallus 2019.01.20. 13:34:20

@Zionnépe:
"Románia és Litvánia lakosai a leginkább mobilak: a munkaképes korú románok majdnem egyötöde, 19,7 százaléka, a litvánoknak pedig a 15 százaléka tartózkodott tartósan más uniós tagállamban 2017-ben. A két országot Horvátország (14,0 százalék), Portugália (13,9 százalék), Lettország (12,9 százalék) és Bulgária (12,5 százalék) követte, Magyarország pedig 5,2 százalékkal a 13. helyen állt tavaly."

Zionnépe 2019.01.20. 13:35:59

@Edebedebácsi: Mivel a kormánymédia nyilván agyonhallgatja meg bagetelizálja, azt hiszik ez történik EU szerte is... Tisztára, mint Észak-Koreában!

2019.01.20. 13:40:56

"Az EU-nak elege van abból, hogy egyes tagok kilopják a szemét" Az EUnak maximum abbol van elege, hogy nem nyugateuropai cegekhez csorognak vissza a kelet EUnak adott kohezios penzek. Ami teljesen ertheto. Habar erdekes modon Nemetorszag, aki a legfobb haszonelvezoje ennek nem pattog nagyon. Mondjuk amit manapsag az EU parlamentben megszavaznak, annak nemsok a hitelessege. Tekintve hogy ha nem olyan eredmeny jon ki, akkor addig szavaztatjak ujra mig elegendo ember van tavol mas ugyek miatt a parlamentbol, es a tavollevok tartozkodasait ismeretesen nem szamoljak, igy elobb utobb az jon ki amit akarnak => migrans vizumos szavazas. Sot olykor meg a jelenlevok tartozkodasait sem szamoljak, ha eppen ugy jo nekik a matek => MO jelentes. Felteszem a kerdest: ezekutan ki az aki hitelt ad barminek is ami ott tortenik?

Zionnépe 2019.01.20. 13:42:22

@rallus: Attól, hogy ezt a statisztikát adta át az a kormányunk, nem feltétlenül igaz is.
A másik, hogy most akkor már hivatalosan is a sereghajtókhoz kell mérni az országot? Ha onnan kikopunk, akkor már jöhetnek az afrikai országok (ahogy ugye példálózott már vele kormánytag)?
Szóval egyre leljebb adjuk a mércét és onnan mutogatunk a nálunk szegényebbekre?

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.20. 13:43:58

@Zionnépe: "Gyurcsaány idején max a gumilövedéktől kellett tartani, most meg a maffiamódszerekkel kicsináló kormánytól. "

KIBASZOTT ELMEBETEG ALLAT VAGY !!
KURVARA MEGERDEMELNED, HOGY KB 200-SZOR POFAN LOJENNEK GUMILOVEDEKKEL.

Zionnépe 2019.01.20. 13:47:14

@CaptainG: Mert O1G köztudottan kozmetikázott statisztikái hihetőbbek? A kohéziós pénzek eredménye meg az adott országban jelenne meg, ha nem ilyen Farkas Flórián-szerű enyveskezű tolvajok lennének megbízva vele. Lásd ott is jól vissza lettek vezetve 1,5 milliárd forintból a romák a munka világába... ja nem komplett ellopták azt is.
Most akkor hova is megy a pénz?

Zionnépe 2019.01.20. 13:49:01

@Orbán 1 GÉNIUSZ: Hány embert lőttek ott 200x pofán, és hány embert lehetetlenített már el gazdaságilag/egzitenciálisan O1G maffiája?

rallus 2019.01.20. 14:01:38

@Zionnépe: Az adatok az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) jelentéséből származnak, de nektek úgyis mindegy, mert nektek csak az a tény, amit Gyurcsány és Veres aláírása hitelesít...

smkguru 2019.01.20. 14:02:59

Kedves fideszesek!
Ha ennyire nem értitek, miért csak pár ezren tüntetnek még, elárulom.
Vannak az elvakult fideszesek (itt is pár állandó kommenter), meg az elvakult baloldaliak. Róluk nem írnék, hisz nincsenek túl sokan.
De az átlagpolgár azért nem mozdul meg, mert egyrészt fél, másrészt most nem érdeke.
Tudom, hogy sokan félnek, hisz mi is arc és név nélkül kommentelünk. A munkahelyemen is látttam, hogy pl. a fideszes jelölt rendezvényeire kézivezérléssel küldték a tapsolókat, és nem volt de...
Azt is látom, hogy az átlagpolgár nem szereti a politikai nézeteit elárulni, ha erről kérdezik, rögtön bizalmatlanná válik mások felé. Emiatt én azt mondom, hogy flnek az emberek politikailag megnyilvánulni.
A másik ok az érdektelenség. A legtöbb munkavállalónak jó ez a helyzet. Nem számít, hogy fiatalok tízezrei hagyják el az országot, hiszen ettől munkaerőhiány lesz, és az jó. Jó, mert jobban kinyalják a seggünket a munkaadók, emelkednek a bérek, mert a kormány erre van kényszerítve. Nehogy azt gondoljuk, hogy kedvességből...
Persze valahol mindenki tudja, hogy ez nagyon rossz, de most még jó.
A rengeteg támogatás elszórása miatt nincs látványos gazdasági növekedés.
Utolérni Ausztriát? Ugyan! Stadionok számában már meg is előzzük. :-D
Ha ennyi fiatal elhagyja az országot, az én nyugdíjamat ki fogja megtermelni?
Tudjuk, hogy mozdulni kellene, mert nagyon rossz irányba haladunk, de most kényelmes ez a sumákolás, majd lesz valahogy... A lelkiismeret meg nem számít. Majd valahogy elviseljük, hogy nem tettünk semmit ez ellen a bayerzsoltos értelmiségiekkel támogatott populista rendszer ellen, hisz' most még nekünk jó.

jandera 2019.01.20. 14:06:45

@paraszthajszal:
A hozzászólásod picit módosítva:

„Az asztalon lévő indítvány értelmében viszont minősített többséggel el lehet fogadni a megtorló intézkedéseket, amivel a büntetés lehetőségéhez jut a senki által meg nem választott magyar technokrácia”

:-)))))))

Szokatlanul őszinte cikk.

Ennél őszintébb csak akkor lenne, ha bevallaná, hogy nemcsak, hogy senki nem választotta meg őket, de ráadásul mindannyian Orbán Viktor zsebében vannak.

antiinternáci 2019.01.20. 14:08:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A gimnazista lány leprolizta a munkásokat. Megint trágárkodott, azt monda, hogy a prolik=munkások. Meg társadalmi osztályokról beszélt, ami ugye színtiszta kommunista zagyvaság.

A tisztességes munkások nem tartják magukat prolinak, kikérik maguknak, nem is vettek részt az agyament internáci felforgatásban.
A munkás alkot.
A proli rombol.
Ezért van, hogy a prolik képviselete, a ballib ellenzék. Egymásra találtak.

smkguru 2019.01.20. 14:10:50

@antiinternáci: Ne mosdasd a Zsótit! Nem érdemes! Én kérek elnézést.

inteligencs elenzeki 2019.01.20. 14:15:09

@az EU pénzek zsákolója:

"gy rétegnek jól megy, az a fidess holdudvar vállalkozói réteg, a többi magyar kkv vegetál, no meg van a gdp 70% át adó szalagmunkás multi.

szóval, a kurvaanyád az van, nem jólét."

Én nem tudom, most voltam (kb 2 órája ) egy bevásárló központban, (vidéki város) nyitva volt vagy 6-8 pénztár, és sorok voltak, Vasárnap. Hétköznap ez méginkább igaz. és ez minden nap.
Lehet hogy nyomor van, de ez q.vára nem látszik. (Én még emlékszem arra, hogy ezek a sorok valahogy szellősebbek voltak mondjuk 2006-ban).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:16:06

@antiinternáci: "A gimnazista lány leprolizta a munkásokat."

Szerintem nem. De ha szerintük igen, majd tüntetnek ellene. A munkásokhoz a fideSSfasszopóknak semmi köze.

"Megint trágárkodott"

Ah, trágárkodott. Keress valakit, és sírd ki magad a vállán. :))

Ti fideSSfasszopók olyan érzékeny lelkek vagytok, mikor titeket ekéznek. :))

antiinternáci 2019.01.20. 14:19:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Mondj egyetlen olyan országot, amelyik jobban áll nálunk, és amelyben szintén volt Gyurcsány-dúlás, meg volt olyan szar, tolvaj, korrupt, hazug és tehetségtelen kormány, mint a szadeszmp.

Orbán menjen a levesbe, ha bárki leelőzi, aki olyan hátrányból indult, mint mi.

paraszthajszal 2019.01.20. 14:25:32

@jandera: „A hozzászólásod picit módosítva”

Sikerült úgy módosítani, hogy a világon semmi értelme ne legyen.

„Az asztalon lévő indítvány értelmében viszont minősített többséggel el lehet fogadni a megtorló intézkedéseket, amivel a büntetés lehetőségéhez jut a senki által meg nem választott magyar technokrácia”

Mondd, hol találsz olyan „senki által meg nem választott magyar technokráciát”, amire mindez igaz lenne? Emlékeztetőül, az eredeti (Bloomberg-) cikkben és a posztban az Európai Bizottságra utal a kifeiezés.

antiinternáci 2019.01.20. 14:28:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Szerintem nem. De ha szerintük igen, majd tüntetnek ellene."

Szövegértési problémáid vannak? Hát igen, az a fránya értő olvasás. Csak az ne lenne...

Egyébként tüntettek ellene: a munkások távolmaradtak az idióta bolsevik felforgatók szeánszáról, csak a prolik voltak ott.
Persze neked ez nyilván a munkások óriási arányú támogatását jelenti, mert hát ugye, kifordítva kell látni nálatok a dolgokat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:29:11

@antiinternáci: "Mondj egyetlen olyan országot, amelyik jobban áll nálunk"

Lengyelország

Litvánia

Szlovénia

Szlovákia

Észtország

...

Tudod ki a miniszterelnökük? Nem tudod. És ki volt az elmúlt 8 évben? Nem tudod. Miért? Mert nem érdekes. Akárki kerül a kormányrúdhoz, az ország ÉRDEKÉBEN politizál. Mit csinált a geci gazdád az elmúlt 8 évben? Az ország ÉRDEKE ELLEN politizált. Már az EU legszegényebb országa lettünk. És hiába mutogatsz Sorosra, Kádárra, az elkúróra, Ulászlóra, a civilekre, a négy évszakra, egyedül a geci gazdád tehet a gazdaság 8 éve tartó lecsúszásáért.

Ménár Atya 2019.01.20. 14:29:33

@Zionnépe: 300000.
Azt még sem omlott össze a gazdaság :)
Szar amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy a fejetekben játszódig :)
Azt meg meg sem említem, hogy ez a 300 e, azért lépett le, mert az előző kormány politikája miatt elszegényedett az ország, és csőd szélére került :)
Csak nézőpont kérdése minden.
Amúgy vicces, hogy választások előtt már milliós számban éltek kint a magyarok, csak az volt a gond, hogy akkor itthon mínusz fő maradt már, az ellenzéki propaganda szerint :)
Törődj bele, nem ment csődbe az ország orbi alatt, sőt, lassan fejlődik a gazdaság,és a többséget nem érdekli a csőcselék utcai hisztije.
:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:30:43

@Ménár Atya: "még sem omlott össze a gazdaság "

Csak az EU legszegényebb országa lettünk. A fideSfasszopók tapsolnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:34:58

@Comte de Gippaud: "Lehet hogy nyomor van, de ez q.vára nem látszik."

Akkor néz meg, ha nem látod, faszfej. Hasonlítsad össze, mennyit lehet vásárolni az átlagfizetésen Szlovákiában. Lengyelországban. Litvániában... Mindenhol többet, mint Magyarországon. Sereghajtók lettünk. Az a bajod, hogy nem nyomorog még mindenki? Hát a geci gazdád tesz róla. Folytatja az ország lecsúsztatását a béka segge alá.

Ménár Atya 2019.01.20. 14:36:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Figyelj karfiol agyú , guglizd ki ha érdekel, hol állunk, vagy költözz ki romániába,mert ott jobb .......szerinted :)
Bár szerintem még a lakásod küszöbét sem lépted át, nemhogy a határt.
Voltál már afrikában karfiol, ahol nincs a csapban nem ivóvíz, hanem víz, ahol néha van áram, de inkább nem, ahol nincs közbiztonság,oktatás, viszont van járvány, és emberrablás.
Szóval,magyarázd már meg, hogy milyen rossz itt nekünk.
Amikor azt mondtam, annyi eszed van, mint a karfiolnak tévedtem, és bocsánatot kérek a karfioloktól, mert ez sértés rájuk nézve :D
Na nézd tovább a fehérsapkás kommandót az atv-n, az való neked, meg a bérrettegés :D:D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:40:35

@Vazelin Atya: "guglizd ki ha érdekel, hol állunk"

"Az Eurostat által alkalmazott egyéni fogyasztási mutatót tekintve, amit az uniós statisztikai hivatal a háztartások által megvásárolt javak és szolgáltatások alapján számol, hazánk a legszegényebbek közé tartozik: tavaly utolért bennünket Románia, és csak a horvát és bolgár háztartások állnak mögöttünk. Mi az EU-átlag 63 százalékát érjük el, a bolgár háztartások átlagos fogyasztása alig több, mint az uniós átlag fele."

24.hu/fn/gazdasag/2017/06/18/lehagyta-a-roman-eletszinvonal-a-magyart/

A fideSfasszopók tapsolnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:42:36

@Vazelin Atya: "még a lakásod küszöbét sem lépted át"

Évekig dolgoztam Finnországban, Japánban. Mind a két helyen fényévekkel jobban élnek az emberek, mint Magyarországon. Erre varrjál gombot, faszfej. :))

Ménár Atya 2019.01.20. 14:43:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hála az elkúró maszop-szadesz dilettáns gazdasági tevékenységének, ami abból állt, hogy nem csináltak semmit.
És ennek örül a magadfajta karfiol szinten álló lény :)
Egész végig azért dolgozott a fajtád, hogy bukjon magyarország, aztán azért sírsz hogy bukni fog..
Hát zöldség cimbora, akkor ne sírj ha esetleg bukik is, és rossz neked itt, az elnyomásban, éhezésben :D

Ménár Atya 2019.01.20. 14:45:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
És mit csináltál, mszp-s nagykövet voltál mi? :D
Karfiol, amikor te ott dolgoztál, és ott jobban éltek az mikor is volt?
Bátran írd le ne titkold :)

nemecsekerno_007 2019.01.20. 14:45:55

@CaptainG: :) Ott a pont. Ezek az ún. "ballib demokraták" mindent elhisznek pár üveggyöngyért, eladnák a Balatont is egy-két fékért v. ellensúlyért. A politikusaik meg bármit megszavaznak amit az "über-demokraták" kívánnak Brüsszelben, tök mindegy mennyit ártanak vele az országnak. A túlóratörvényt is valszeg azért támadják mert a magyar kkv szektor versenyképességét növeli. Persze ezek a naív idióták nem látnak tovább az európai értékeknél meg a sajtószabadságnál, hogy csak két üveggyöngyöt említsek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:46:45

@Ménár Atya: "afrikában karfiol, ahol nincs a csapban nem ivóvíz, hanem víz"

Magyarország a legszegényebb ország az EU-ban.

VISZONT MÉG VAN A CSAPBAN VÍZ!!!!! A FIDESSFASSZOPÓK ŐRJÖNGVE TAPSOLNAK, ÉLJENEZNEK. VAN MÉG VÍZ A CSAPBAN. HURRÁ!!!

O1G mosolyogva nézte a hasznos idióták tömegét. Pedig közibük is lövethetett volna :))

Ménár Atya 2019.01.20. 14:48:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Látod karfiol,milyen hülye vagy, már megbeszéltük, hogy az eun belül sereghajtók vagyunk, igaz nem az utolsók ahogy írtad, de mindegy, próbáltam elmagyarázni, hogy ez igaz, a világ legfejlettebb részének a végén vagyunk, viszont nálunk sokkal szarabb a világ nagyobbik része, erre te megint jössz az eus listáddal.
Te funkcionális analfabéta vagy, vagy szimpla karfiol? :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:49:41

@Vazelin Atya: "az elkúró maszop-szadesz dilettáns gazdasági tevékenységének"

És a geci gazdád esküt tett az elkúrónak hogy mindent pont úgy folytat? Mi kötelezi a gecit, hogy az EU legszegényebb államává tegye Magyarországot? 8 év után már nem sikk emútnyócévezni. Kubatov nem mondta az eligazításon? Megint nem figyeltél? :))

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.20. 14:53:05

@Zionnépe: Nem vagy te normalis, hogy az altalatok kitalalt KEPZELT elnyomast,(hangsulyozottan csak a fejetekben letezo) ami meg akkor is jelentektelen SEMMISEG lenne, ha letezne, egyenlove teszed emberek MEGVAKITASAVAL, MEGKINZASAVAL, MEGALAZASAVAL, FIZIKAI MEGSEMMISITESEVEL. Az ilyen gondolkodas, az rendkivul sulyosan torzult elmebeteg lelkivilagot mutat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 14:53:53

@Ménár Atya: "Egész végig azért dolgozott a fajtád, hogy bukjon magyarország"

Az MDF kormány 1990-1994-ben azon dolgozott, hogy bukjon Magyarország? Magadnál vagy fideSSfasszopó?

A fidesz-kisgazda-MDF kormány 1998-2002-ben azon dolgozott, hogy bukjon Magyarország? Kubatov nem fog örülni, ha ilyeneket delirálsz.

Orvos látott már? :))

Zionnépe 2019.01.20. 14:55:08

@Ménár Atya: Most akkor annak kellene örülni, hogy ugyan az EU-s országok között sereghajtók lettünk a korábbi középmezőnyből (pláne, hogy közben az akkori magunknál szegényebbek léptek be, nem gazdagabbak), de vannak még szegényebb országok a világon?
Ugye ez nálad is jelentős életszínvonal-romlást jelent?

Ménár Atya 2019.01.20. 14:55:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Karfiol, egyre jobban égeted magad, láthatóan nem érted a problémád.
Buta ,pártpropagandista vagy, és próbálod tolni a jujj de rossz itt minden marhaságot, pedig a helyzet az, hogy az emberek többsége szerint ez nem így van.
Te egy elmaradott magyar valóságot vázolsz, én meg a te szinteden próbálom elmagyarázni, hogy ez nem így van, de tévedtem, te tényleg egy zöldség szintjén vagy.
Azt meg csak jelzem, hogy a csapból jövő ivóvíz, valóban természetes nekem, meg ezek szerint neked is, pedig a világ nagy részén ez nem így van.
Szóval karfil, buta vagy.
Tüntiztél te is benne vagy a 2000 vérnyugger csapatában? :D:D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 15:00:02

@Ménár Atya:

A FIDESSFASSZOPÓK ŐRJÖNGVE TAPSOLNAK, ÉLJENEZNEK. VAN MÉG VÍZ A CSAPBAN. HURRÁ!!!

Te nem vagy komplett. :))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.01.20. 15:02:09

Tök jó, hogy vannak akkora faszok, akik védik azokat, akik nyilvánvalóan lopnak tőlük, milliárdszámra és üzemszerűen. Nincs nagyobb idióta, mint egy fideszes. Mindeközben még hülyének is nézik őket, mint az állat. Tapsikoljatok csak fideszállatok!

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.20. 15:03:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Mi kötelezi a gecit, hogy az EU legszegényebb államává tegye Magyarországot?"

Termeszetesen ez egy nevetseges hazugsag, mert kb kozepen helyezkedunk el, de az sem szamitana SEMMIT SEM, ha az utolsok volnank.
Mert nem masokhoz kepest elfoglalt pozicio a lenyeg, hanem hogy magunkhoz kepest hol tartunk.
Az pedig TAGADHATATLAN, hogy a 2010 es ALLAMCSODHOZ, gazdasagi es tarsadalmi KATASZTROFAHOZ kepest E L K E P E S Z T O a fejlodes. Es nem ketseges, hogy par even belul az ELSOK kozott leszunk. Az elso 5-ben vagy 3-ban.

Ménár Atya 2019.01.20. 15:04:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Minden kormány a rendszerváltás után hibázott, a baloldal viszont csődbe vitte az országot :)
Ugrálhatsz karfiol, de ezek a tények.
A te fajtád képes volt a várból szart építeni, orbiéknak viszont ebből a szarból kellett volna várat építeni szerinted.
Te karfiol, még az átlagnál is zöldségebb vagy.
A fajtád a gazdaságot úgy nullázta le,mint a legszebb épülettet egy bomba, egy pillanat alatt, újra építeni valamit az alapoktól, kicsit tovább tart mint lerobbantani.
Szerencsések azok az eus országok, akiknek nem volt mszp-s vezetőjük, mert akkor pont úgy jártak volna mint mi a fletó féle bandával.
Szóval karfiol, tapsolj a gazdáidnak a tüntizésen, hogy milyen okosan döntötték a porba az országot.
Ennyit tud a magad fajta, szerencsére lassan kihaltok,mint a dodo. :D

Zionnépe 2019.01.20. 15:09:33

@Orbán 1 GÉNIUSZ: Mielőtt ennyire elszállnál, hogy ki mit képzeleg kérdezd csak meg a korábbi földtulajokat, trafikosokat, bm-eseket, eü-söket, közalkalmazottakat, nézd meg Magyarország útjait, kórházait és oktatási színvonalát.

Ha ezek szerinted így enblock mind rendben vannak/elégedettséget tükröznek, akkor te vagy Észak-Koreában szocializálódtál (esetleg valamelyik diktátoros Afrikaiban), vagy szimplán hazudsz!

Az országban vadászbaleset is több van évente, és több ember sérül meg/hal meg benne, mint ahány az akkori tüntetésen! Az pedig szimplán elképzelhetetlen, hogy véletlenül is megsérülhetett pár ember a rendőrségi fellépés következtében? Minden rendőrünk tökéletesen lő (lásd a TEK-esek egymást is hasbalőtték)? Soha nem volt még példa túlzott rendőri erőszakra Magyarországon (ahol jobban eljárt a kezük, és bele is halt urambocsá' a sértett)?

Márészt nem fura, hogy mióta Viktor nem ellenzékben van nyugisabbak az ellenzéki tüntetések, és nem szedik fel a macskaköveket sem azokkal randalírozni?

Ménár Atya 2019.01.20. 15:09:47

@Zionnépe:
Nem barátom, annak örülj, hogy nem az elkúró,és reinkarnációja van megint hatalmon, mert akkor megint csőd lenne, és tényleg éhezés.
Azért én még emlékszem ahogy jött a konvergencia programok sora, a várólisták, meg az imf.
Aztán a sírás,meg a giga hitelek, amit ugye vissza is kellet fizetni.......nekünk polgároknak.
De persze ezért orbi volt a hibás, nem az idióta maszop-szadesz politika...........
Te tényleg elhiszed, vagy csak szimpla orbi fóbiád van, mert akkor megértem, hogy nem akarsz feleslegesen gondolkodni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 15:09:48

@Orbán 1 GECI: "Termeszetesen ez egy nevetseges hazugsag"

"Az Eurostat által alkalmazott egyéni fogyasztási mutatót tekintve, amit az uniós statisztikai hivatal a háztartások által megvásárolt javak és szolgáltatások alapján számol, hazánk a legszegényebbek közé tartozik: tavaly utolért bennünket Románia, és csak a horvát és bolgár háztartások állnak mögöttünk. Mi az EU-átlag 63 százalékát érjük el, a bolgár háztartások átlagos fogyasztása alig több, mint az uniós átlag fele."

24.hu/fn/gazdasag/2017/06/18/lehagyta-a-roman-eletszinvonal-a-magyart/

A fideSfasszopók tapsolnak.

"de az sem szamitana SEMMIT SEM, ha az utolsok volnank"

A fideSfasszopók éljeneznek és tapsolnak. Nekik nem számít semmi, csak leszophassák a GECIT.

"E L K E P E S Z T O a fejlodes"

Igen. ELKÉPESZTŐEN L A S S Ú. Minden EU ország lehagyott minket. Mindezt egy ELKÉPESZTŐEN hosszú és ELKÉPESZTŐEN erős gazdasági konjunktúra alatt tudta elbaszni a geci gazdád.

A fideSfasszopók tapsolnak.

Zionnépe 2019.01.20. 15:12:10

@Ménár Atya: Amikor beléptünk az EU-ba, sőt egészen 2009-ig a középmezőnyhöz tartoztunk.
Most majd 10 évvel később a sereghajtók között, és azóta csak szegényebb országokat vettek fel.

Akkor most ki nullázza le módszeresen az országot?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 15:13:16

@Zionnépe: "Észak-Koreában szocializálódtál "

Tuti, hogy nem járt @Orbán 1 GECI: Észak-Koreában. Az ottani kórházak fényévekkel jobbak a magyaroknál. Ezek konkrétan halálgyárak. Magyarországon van sok no-go zóna. A kórházak azok.

Ménár Atya 2019.01.20. 15:14:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ehhez képest egy még erőssebb gazdasági konjuktúra alatt, a fajtád 2006-ra lemaradt mindenkitől :)
Jujj de buta vagy te.
Karfiol, nézd az atv-t, az való a fajtádnak, :D
Megyek bezárom az ajtót, mert jön orbi a verőlegényeivel megint, azt retteghetek,meg éhezhetek mi? :D
Na mit is csináltál te japánban, meg finnországban? És mikor?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 15:19:40

@Vazelin Atya: A geci gazdád EGYETLEN fegyverténye, hogy nem rosszabb az elkúróál? MÉG TE SE TUDSZ ENNÉL TÖBBET FELHOZNI A MENTSÉGÉRE??? Azért szopod le szerelmed tárgyát minden nap, mert ő nem az elkúró? Hát te kurvára perverz vagy. :))

Ami persze nem igaz, a geci ezerszer szarabb az elkúrónál. De ez semmi örömre nem ad okot.

Ménár Atya 2019.01.20. 15:24:34

@Zionnépe:
Hol tartoztunk középmezőnyhöz?
A trükkök százaival meghamisított adatok szerint, amit Veres elvtárs rejtegetett? :)
Nem tűnt fel, hogy a válság idején magyarország dőlt be elsőként, mert kibukott, hogy a gazdaság, meg a középmezőny, csak papíron létezett?
Te hol élsz, a hold másik oldalán, ahol nincs semmilyen hírforrás?
Az országot a maszop alatt leminősítették, a kórházak, bkv, máv eladósodtak, megjelentek a várólisták, az emberek lecsúsztak, hazug jóléti államot hoztak létre, ezért a nyugdíjasokat megtévesztették,később megszívatták.
Szerinted ennek a bandának kellene megint visszajönni?
Most legalább tudhatod,milyen szarok vagyunk eun belül, nem ér meglepetés,mint amikor 2009-ben a dübörgő gazdaságrol kiderült, hogy csak egy dübörgő gyomorban a fing volt.....ki is fingott...............

Zionnépe 2019.01.20. 15:24:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Azért oda se mennék szívesen... Tavaly reklámozta ugye az ottani főokos, hogy van egy tökéletes gyógyszerük az Aids-re, ebolára.. stb. Nem bánnám, ha pl influenza ellen nem kezelnének vele :)!

Ménár Atya 2019.01.20. 15:28:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem, jobb az elkúrónál, ezért nem járt még úgy, mint fletó pojáca, és stabil még mindig a szavazótábora.
Ha jól emlékszem a maszop-szadesz giga párt, már a 2006-os önkoris választáson megbukott, mert hiteltelenné vált, pedig az még az ő általuk rajzolt választási körzetekben volt, és a saját választási rendszerükben, mégis buktak, és a válságnak akkor még nyoma sem volt, minden dübörgött a gazdaságban,mindenhol........kivéve nálunk.
2006!
Érted karfiol, 2006!

Zionnépe 2019.01.20. 15:29:29

@Ménár Atya: Nem dőlt be semmi Magyarországon, sőt abszolút felesleges volt lehívni is anno az IMF hitelkeretet. A Fidesz pedig kb ugyanannyit fosztogatott belőle utána is, mint az Mszp.
Mindrn más meg azóta lett ilyen rossz, kár elmúltnyócozni!

Anno volt egy megyi kórházban mri-re 2-3 hét várólista, most 3 hónap. Sajnos akkor is volt rákos beteg a családban, most is. Nagyon látszik mi mennyivel lett rosszabb!

conchita 2019.01.20. 15:30:25

@Ménár Atya: Ne kárálj, te vén pedofil! Magyarország GDP-je pont azért esett keveset sok országhoz képest, mert időben vette fel az IMF hitelt. És ma nagyobb az adósság és sokkal kisebb a valutatartalék.

conchita 2019.01.20. 15:32:38

@Ménár Atya: Még te mondod másra hogy buta pártpropagandista? Bagoly mondja verébnek!

Zionnépe 2019.01.20. 15:32:56

@Ménár Atya: Akkoriban ráadásul a mostani 28-as listát nézve a 14-15. helyen álltunk, most kb a 22-en(rosszabb nyelvek szerint 26).

Nehéz ezt nem lecsúszásnak hívni.

VT Man 2019.01.20. 15:33:21

"Ha így megy tovább, a jogállam aláásása arra ítéli a magyar gazdaságot, hogy a Nyugat bedolgozója maradjon, kevés hozzáadott értéket előállítva"

Azaz minden a legjobb úton halad, ha a nyugati országok szemszögébõl nézzük.

Nekik nem kell a konkurencia.

Helga Beauty Salon. 2019.01.20. 15:36:41

@conchita: Magyarország GDP-je pont azért esett keveset sok országhoz képest, mert időben vette fel az IMF hitelt. ......

Ők így szállnak le a bicikliről! :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 15:41:08

@Vazelin Atya: "Nem, jobb az elkúrónál"

Nem látod, milyen szánalmas vagy a vergődéseddel, hogy a geci vagy az elkúró tette jobban tönkre Magyarországot? És ha a geci nem tett volna ezerszer több kárt, mint az elkúró, csak százszor több kárt? Akkor előrébb vagy? Mind a két tetves fasz takarodhatna a történelem szemétdombjára. Az is akit imádsz - geci -, és az is akit imádva gyűlölsz - elkúró.

Tudom, most azt akarod, hogy ódákat zengjek az elkúróról, hogy alatta nem csak a gazdaság volt sokkal jobb állapotban, a középmezőnyhöz tartoztunk, de jobb volt az oktatás, nem volt szétbaszva, alatta jobb volt az egészségügy, nem voltak a kórházak halálgyárak, hogy alatta nagyrészt még működött a demokrácia, és akkor a szövegkörnyezetből kiragadva az orrom alá dörgöld, hogy védem az elkúrót.

Ménár Atya 2019.01.20. 15:42:46

@conchita: Miért is kellett imf hitel, hiszen volt egy működő gazdaságunk, rengeteg tartalékunk, és minimális államadósságunk........
Ja, mégsem :)
Tehát, ha a maszop vesz fel adósságot,mert elkúrja a gazdaságot, az jó,
Ha a fidesz visszafizeti, és lassan újraéleszti a növekedést, az rossz.........
Te érted a saját gondolataid amúgy?
Mert elég vicces :D

kerszi 2019.01.20. 15:47:14

@VT Man: Konkurencia? jól vagy?

Ménár Atya 2019.01.20. 15:53:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Eszem ágában sincs hogy ilyesmire kényszerítselek.
Én nem a statisztikát nézem, hanem a valóságot.
Elkúróék alatt az eü, azoktatás tönkre ment.
Az államadósság az egekbe szökött, a gazdaság megszünt 2006-ra.
A válság csak annyiban érintette őket, hogy lett egy hivatkozási alapjuk.
Amúgy simán csődbe is mentünk volna, szerencsére az eu, meg az imf kihúzott a szarból, igaz ezért a lelküket is eladták, de megúszták a lámpavasat.
Ehhez képest orbi, még mindig fényévekkel jobban kormányoz, a várva várt bukás,éhezés meg nem akar eljönni, a 2000 tüntető mszp-s családtak, meg a demenciával küzdő néhány nyugger, nem oszt -nem szoroz, az emberek leszarják őket.
Amit a saját bőrömön érzek, hogy jobban élnek az emberek, és nyugodtabban, mint bármelyik maszop kormány alatt, tudom, ez szörnyű, mert így nem lesz forradalom, de hát ez van.
Majd a választásokon meglátjuk, hogy a többség hogy dönt, vagy megy orbi, vagy marad, de szerintem maradni fog, mert a jelenlegi helyzet sokkal jobb,mint a bolond fletó alatt volt.
Te pedig karfiol, nagyon hallgatsz a japánban végzett tevékenységedről.
Biztos valami maszopos kiküldetésen voltál mi?
Most meg véded a gazdáid rémtetteit :)
Na várok reggelig, hátha megbukik orbi, mert tegnap megint nem sikerült a puccs, csak néhány hülye, meg a csőcselék randalírozott, de valahogy megint elmaradt az országbénító forradalom :D:D

jandera 2019.01.20. 15:56:17

@paraszthajszal:
A 2/3 is minősített többség, ill. a kormányunk nem az aminek vallja magát. Ott a technokrácia

jandera 2019.01.20. 15:58:35

A technokrácia szakértői kormányzást jelent, a magyar kormány minden, de nem szak/hozzáértő.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 16:01:13

@Vazeklin Atya: "Elkúróék alatt az eü, azoktatás tönkre ment"

Minden szavad hazugság.

Például az oktatás a maszop alatt enyhén javuló tendenciát mutatott. A geci alatt a mélybe zuhant. Elég, ha a tragikus PISA eredményeket nézed. Tudom, téged a számok nem kötnek, te csak a geci propagandájának hiszel. Rohadj meg a nevednapján hazug fideSSfasszopó.

2019.01.20. 16:05:35

Hogy az EU-nak miből van elege, az majd idén a választáson derül ki. Az, hogy egyes (le)fizetett újságírók mit hordanak össze, nem számít.

2019.01.20. 16:06:24

És persze B1 1 G.

paraszthajszal 2019.01.20. 16:07:28

@jandera: „Ott a technokrácia”

Hol?

„A technokrácia szakértői kormányzást jelent, a magyar kormány minden, de nem szak”

A szakértői kormányzásnak csúfolt valami leginkább súlyos válságok idején szokott felmerülni lehetőségként, szerencsére nálunk ilyesmire nincs szükség. Válság nincs, politikai súly, választói felhatalmazás pedig van a kormány mögött.

„nem szak/hozzáértő”

Ellentétben Fletóékkal ugye, akik a kormányzati gazdaságpllitikai elkúrásnak az unióban élenjáró szakértői voltak:
„Tudományosan is bebizonyították, hogy Gyurcsány Ferenc történelmi léptékben is szörnyű hatással volt a magyar GDP-növekedésre kormányzása idején.
William Easterly, az egyik leghíresebb, gazdasági fejlődést kutató közgazdász és szerzőtársa, Steven Pennings nemrég jelentették meg új kutatásuk első verzióját, amiből egyrészt kiderül, hogy gyakran olyan diktátorokat magasztalunk fel országuk gazdasági teljesítményéért, akiknek valójában ehhez a teljesítményhez sokkal kevesebb közük van a valóságban, mint amennyit nekik tulajdonítanak, másrészt viszont a kutatásban használt három adatbázisból

KETTŐ ESETÉBEN GYURCSÁNY FERENC, AKI KORMÁNYZÁSA ALATT ÁTLAGOSAN NAGYJÁBÓL 1-1,5 SZÁZALÉKKAL RONTOTTA A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉST ÉVENTE, BEKERÜLT A VILÁG LEGROSSZABB VEZETŐI KÖZÉ.”
index.hu/gazdasag/2017/12/22/gyurcsany_ferenc_vezeto_politikus_gdp_novekedes_tanulmany_kutatas_william_easterly/

Sütemény1975 2019.01.20. 16:10:20

Ez jó hír, mert akkor az elvtársaid sem jutnak a húsos fazékhoz többet. Pedig nagyon éhesek már....

Ménár Atya 2019.01.20. 16:38:50

@Zionnépe: Mondjuk az mri-t kapásból cáfolom.
Anno vártam 3 hónapot, 2 éve meg ct azonnal, mri meg 3 nap múlva.
Ezeket rajtam végezték.
Persze lényegtelen, elhiszem hogy vannak most is várólisták, sajnos az mszp elkúrta ezt is, és még nem tudták helyrehozni................

Ménár Atya 2019.01.20. 16:48:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Rád is rád férne egy pisa teszt, de simán a körzeti orvosnál, mert a demencia jeleit mutatod. :)
Szóval az úgy történt, hogy 2010-ig minden szép és jó volt, egészen áprilisig, aztán nyert a fidesz, és a tesztek rosszak lettek, a nép éhezett, többmillió gyermek éhező bukkant fel, és fasiszta árpádsávosoktól rettegett az ország :D:D:D
Ja, ilyen pillanat volt az, emlékszem, azonnal rossz lett minden.
Figyelj karfiol agyú, kár erőlködnöd, magad sem hiszed amit mondasz , csak tolod a propagandát.
Mikor is voltak a nagy tanár tüntetések, ...ja a jó mszp idejében :D
Várólisták mikor lettek?
Ja, a jó mszp idejében.
Mikor nőtt az államadósság?
Ja a jó mszp idejében :D
Hát butus nyugger aki japánban is járt, meg finnben, szerintem csak evésre használd a fejed, meg tüntizésen kiabálásra.
A tényeket akarod szembehazudni, de csak beszarsz az erőlködéstől :D
Ha annyira rossz lenne, akkor tegnap egymillióan tüntettek volna, és nem egy párezres csőcselék, meg a fehérsapkás cicakommandó aki megtámadta a tv székház ajtaját, de az is legyőzte a buta liba képviselőjét :D:D

BaitHrunner 2019.01.20. 16:59:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Tudom, most azt akarod, hogy ódákat zengjek az elkúróról..."
Jól látod, teljesen felesleges lenne ódákat zengened. Ténykedése a tatárjárással összemérhető katasztrófa volt.
Hozzá képest még Orbán is megváltás ennek az országnak.

torró 2019.01.20. 17:07:00

@smkguru:
Most dobom el az agyam! Ki a faszomtól kéne félni? Magyarázd már el pontról pontra, mert nem értem! A munkahelyedet nem az Orbán vezérli! Hétvégén oda mész ahová akarsz! Sztrájkolni akkor lehet ha az érdekképviseletek megegyeznek a munkaadókkal!
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Az oktatás már régebben összekavarodott az SZDSZ is csak próbálkozott valamivel, és az Orbán szintén azt teszi. Nincs egységes elképzelés. És még mindig tőlünk vesznek fel a külföldi egyetemekre legtöbb fiatalt, és mi nyerjük a szakmai versenyeket. Ami inkább a tanáraink teljesítménye a gyerekekkel közösen, mint a akármelyik kormányzaté.

kolomparlole1114 2019.01.20. 17:14:01

"büntetés lehetőségéhez jut a senki által meg nem választott uniós technokrácia, valamint Németország és Franciaország"

Választott képviselők ülnek Brüsszelben (még mi is be tudunk oda tolni ilyen dajcstomika féle kábszeres bohócokat), akiknek a többsége dönt, mint minden demokráciában. Ha ezek a döntésképes arcok épp felvilágosultak és nem hazaárulók, akkor ez van. Szerencsére. A németek és a franciák pedig egyszerűen azért diktálhatnak, mert övék az a pénz amit szétosztanak. Majd ha Hungarisztán is nettó befizető lesz, akkor bolseViktátor is pampoghat hogy mire menjen el a lé. Addig nem.

torró 2019.01.20. 17:18:26

@Orbán egy Palpatine:
Ki bizonyította be, hogy mennyit loptak? Mert az EU egyenlőre a Gyurcsány időszakról állapította meg azt a 160 milliárdot, amit most kell vissza fizetni! Na az kinek a pénzéből megy el? Hahó! Az egy dolog, hogy a kormány közeli cégek nyernek több pályázatot. De ezeket a pénzeket az EU ellenőrzi, mert csak arra lehet költeni amit az EU előír. Ha nem arra megy, akkor azt is vissza kell fizetni! És megfogják nézni azt is, hogy az Orbán veje jogosan használta e fel! Ahogy most az Orbánt nem szeretik az EU-n, tuti hogy megnézik!

exterminador 2019.01.20. 17:38:40

@torró: neked is jót tenne, ha nemcsak a lakájmédiát olvasnád...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 17:55:18

@BaitHrunner: "Hozzá képest még Orbán is megváltás"

Látod, már a legelvetemültebb fideSSfasszopók se mondják, hogy a geci jól kormányoz, vagy kormányoz egyáltalán. Legfeljebb annyit hisznek, hogy szar ugyan, de legalább az elkúrónál jobb. A valóság persze az, hogy ezerszer szarabb.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 17:56:24

@torró: "Ki bizonyította be, hogy mennyit loptak? Mert az EU egyenlőre a Gyurcsány időszakról állapította meg azt a 160 milliárdot"

És akkor miért nincs börtönben? A elkúrót is bevédi Poltpot Péter? Minden tolvajt bevéd? Miért?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 18:03:09

@Ménár Atya: "2010-ig minden szép és jó volt, egészen áprilisig, aztán nyert a fidesz, és a tesztek rosszak lettek"

Rosszul emlékszel. Szar volt 2010-ig, de legalább az oktatás enyhén javuló tendenciát mutatott a maszopék alatt. A valamilyen rózsa franciatanár, aki annyit értett az oktatáshoz, mint tehén a kéménysepréshez, szétdúlta, poroszosította az oktatást. Aztán államosították az iskolákat, tönkretették a tankönyvpiacot, krétára se volt pénz, káosz lett a geci alatt. Az első aggasztó jelek már a 2013-as PISA teszten megjelentek, a tragikus a 2015-ös PISA teszt volt.

Magyarországon a legszegregáltabb az oktatás, aki szegénynek születik, az szegény marad.

"Kijöttek a PISA-eredmények: rosszabb, mint valaha"

index.hu/tudomany/2016/12/06/pisa_felmeres_eredmenyek/

"A legújabb PISA-felmérés eredményei alapján kijelenthető, hogy a matematika, szövegértés és természettudomány után a kollaboratív problémamegoldás nevű modulban is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Ráadásul az adatok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak."

24.hu/belfold/2017/11/21/problemamegoldasban-is-a-leggyengebbek-kozott-a-magyar-diakok/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 18:08:28

@Ménár Atya: "Elkúróék alatt az eü, azoktatás tönkre ment"

Te egy álomvilágban élsz, amit a geci hazugságaiból építettél magad köré. Azt képzeled, hogy az elkúró elkúrta az oktatást, a geci gazdád alatt meg pozitív irányba fejlődött. A valóság pont fordítottja, amiben te hiszel, az elkúró alatt javult az oktatás, és a geci tette tönkre. A tehetséges magyar fiatalok migrálni tudnak egy jobb világba de te soha nem érheted el a geci hazug álomvilágát, mert az nem létezik, az azzal ellentétes valóságban kell élned, nincs menekvés, csak ideig-óráig hazudhatsz magadnak.

kolomparlole1114 2019.01.20. 18:13:37

"ha leállnak a szubvenciók, akkor az a magyar és a lengyel társadalom leginkább nyugatbarát részeit sújtaná"

Egyszerű: Költsék el ők a pénzüket nálunk, ne adják oda hazaáruló "magyar" tolvajoknak! Mint amikor az ovisok helyett apunál van a pénztárca, és ő vesz velőle fagyit a purdénak. Koszovó mintájára lehetnénk mi is protektorátus. Szabadág már így sincs, azt már nem tudnánk elveszteni, de legalább a lopás megszűnne.

kolomparlole1114 2019.01.20. 18:15:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az elkúró legaláb őszinte volt, és bevallotta hogy hazudott. A Cigány még azt se.

kolomparlole1114 2019.01.20. 18:17:40

Tényleg, most hogy kifingott a Télapó (jövőre elmarad a Karácsony, hehe), vajon kik fognak osztozni az általa összeharácsolt közpénzen? Azt gondolom senki nem hiszi hogy a Nemzet Kurvája fogja vinni tovább a közpénzbirodalmat.

torró 2019.01.20. 18:19:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Na Bakke! Éppen ez az! Medgyesiékre emlékszel. Azzal kezdtek, hogy most aztán minden fideszest átvizsgálunk és börtönbe velük! Mi volt a neve annak az államtitkárnak? Valamilyen László. most nem ugrik be! És hány fideszest csuktak be? Egyet sem! Mit mondtak Orbánék, most minden mszp tolvajt lecsukunk! Kit csuktak le? Ide jön az idézet a "Tanú" c filmből: "Egy brancs maguk mind" Megy a színjáték. Nézd meg a tüntetés képeit. Vihorásznak, van egy két bekiabálás lézeng pár öreg figura. Komolytalan. A képviselőknek a parlamentben kéne kicsit komolyabban dolgozni. Csak az a baj a szlogenekkel is, hogy amikor elmész egy bevásárló centrum környékére, az a mondat, hogy mélyszegénység, hát kissé felül íródik! Vagy látod hogy a velnesz centrumokban már napokkal előre telt házak vannak a hétvégékre. De ha elmész láthatod is! Basszus az ellenzék 8 éve ül a babérjain, semmi hálózat építés, csak az a lopott logó a teljesítmény! Az meg túró! Ezt ugye te is látod? Ez az összeállósdi sem fog működni, mert mindegyik ragaszkodik a vezető szerephez. Rossz az irány és a tematika!

kolomparlole1114 2019.01.20. 18:20:30

Timikémek valszeg ideje újra előkeresni Damu Roland telefonszámát. :D

élhetetlen 2019.01.20. 18:25:23

@nemecsekerno_007: „eladnák a Balatont is egy-két fékért v. ellensúlyért. Ez jó vicc! Már nem lehet, már eladták. „Mészáros Lőrinc cége felvásárolta a balatoni kempingek nagy részét, egész pontosan a legnagyobb balatoni turisztikai vállalatot, a Balatontouristot.”.” 106 hektáron 12 tóparti kempinget működtet a Balaton körül 5800 kempinghellyel, 550 bungalóval, 180 mobilházzal, 50 bérelhető lakókocsival.”. Ja, és kap az államtól ötmilliárdot kempingek fejlesztésére. Mészáros Jászaival megvette Hunguest szállodalánc 14 szállodáját. Tudom, de legalább nem viszi ki a Balatont az országból! (Hogy a haszonnal mit csinál, azt meg te sem tudod).

kolomparlole1114 2019.01.20. 18:25:31

@torró: Van hely a lámpavason, Viktor mellé lehet lógatni a többieket is, ez még nem ok arra hogy elmaradjon az akasztás. :)

"A képviselőknek a parlamentben kéne kicsit komolyabban dolgozni."

Max ha lenne köztük 1-2 Klicskó, és úgy dolgoznának mint az ukránok. Na azok rendesen képviselik az álláspontjukat. :D De ilyen buddhista zászlólengetés amit ezek a mieink művelnek, na arra pont semmi szükség, a Parlamentben se, mert teljesen hatástalan. Ezeket a hazaárulókat csak erővel lehet elkergetni. Martens bakancs a szájukba, abból értenek. A "lécci ne már..."-ból nem. Azt kiröhögik. Ebből forradalom lesz, ahogy Antall akarta, csak ahhoz meg meg kell várni a tömeges felháborodást, mert 1-2 emberrel nem lehet olyat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 18:26:20

@torró: "hány fideszest csuktak be? Egyet sem!"

Ezredszerre is megpróbáltok relativizálni, de már elsőre se sikerült. Más gecisége nem menti a gazdád geciségét. Miért nincs az elkúró börtönben? A elkúrót is bevédi Poltpot Péter? Minden tolvajt bevéd? Miért?

Az elmúlt 30 évben EGY minisztert se ítéltek börtönre. Pedig korrupcióért minisztereket elítéltek MINDEN környező országban. Ebből két dolog következhet:

1. Magyarország a legkevésbé korrupt ország az EU-ban, ez a jelenség egyenesen ISMERETLEN hazánkban.

2. Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban, annyira korrupt, hogy már nem is bünteti a korrupciót, az az állampárt integráns RÉSZE.

Innentől rádbízom. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 18:29:56

@kolomparlole1114: "Azt gondolom senki nem hiszi hogy a Nemzet Kurvája fogja vinni tovább a közpénzbirodalmat."

Schmidt Mária is éles szemmel kezeli a férjétől örökölt vagyont. Remélem Timike azért nem fogja magát beleártani a történelemhamisításba.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 18:35:18

@kolomparlole1114: "Az elkúró legaláb őszinte volt, és bevallotta hogy hazudott. A Cigány még azt se."

Nyugodtan csinálhatná. Mindenki tudja, a szektatagokat meg nem érdekli. A geci nyílt színen elevenen megnyúzhatna egy csecsemőt, a fideSSfasszopók tapsolnának, legfeljebb az áldozatot hibáztatná néhány együttérző.

kolomparlole1114 2019.01.20. 18:40:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Lehet, de a Soros-ügynök Marikának legalább van egy szakmája amivel tud is valamit csinálni, a Timikének meg a pináján kívül semmije. Le lesz rabolva mint a felrobbantott gengszterek feleségei. És nagyon nem is bánja senki ha megszűnik a burzsuj magamutogatása, amit lopott közpénzből végzett.

we dont want arabs here..So what 2019.01.20. 18:56:43

@smkguru: Mi a kurva anyádtól félsz Te ratyi köcsög???? Mitől félsz???? Ki a fasznak volt félni valója ebben az országban 89 óta????? Teeee fasszopó féreg.

we dont want arabs here..So what 2019.01.20. 18:57:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Te vagy még egy komolytalan bérkommentelő bakker, állandóan, mindenhol ott vagy. Bent lax az index.hu szerkesztőségében????

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 19:09:05

@we dont want arabs here..So what: "mindenhol ott vagy"

Tilsál ki. Ja, ez nem a 888. Akkor te menj a faszba. Ja, Kubatov pont ide küldött. Akkor sajnállak így jártál, személyemben állandóan szembe megy veled az igazság. :))

KunnHalmiAgnes 2019.01.20. 19:37:22

"Az EU-nak elege van abból, hogy egyes tagok kilopják a szemét"

Sebaj jovoheten orszagos GIGA tuntetest lesz es akkor majd megbukik az orban.

Blogolo Blogi 2019.01.20. 19:45:41

@Ménár Atya: Aszondod:
"Voltál már afrikában karfiol, ahol nincs a csapban nem ivóvíz, hanem víz, ahol néha van áram, de inkább nem, ahol nincs közbiztonság,oktatás, viszont van járvány, és emberrablás.
Szóval,magyarázd már meg, hogy milyen rossz itt nekünk."

Európa közepén annak kéne örülnünk, hogy van ivóvíz meg áram, oktatás(?) meg közbiztonság? Ezek lesznek az új sztenderdek, amikért ezután hajtanunk kell? Te normális vagy b+?

Magyarország Europa jövője. 2019.01.20. 20:19:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "
A rettegő emberek rettegnek, nem tüntetnek."
@Zionnépe: "És tudod miért ilyen kevesen? Nem, nem azért mert elégedettek, hanem mert félnek!"

Ezt az eszement baromsagot ti sem hiszitek, csak hat ugye nincs magyarazatotok, a nevetseges HAZUGSAGON kivul, hogy miert nem tuntetnek az emberek, a sokadik tuntetesen sem.
Persze mindenki fel, de azert a libbantak kimennek rendorre tamadni, meg dobalozni, karacsonyfakat gyujtogatni, es megis evek ota soha senkinek nincs semmi baja. Tegnap vagy 60 helyszinre jelentettek be tuntetest. UGYAN MI A FASZ AKADALYOZTA VOLNA AZ EMBEREKET, HOGY KIMENJENEK RA ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
Valojaban siman csak elmebetegek vagytok, akik nem tudjak elviselni hogy nem a ti oldalatok van hatalmon, ez minden tiltakozas alapja.

alöksz róz 2019.01.20. 20:23:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: azokkal az eurostat adatokkal mostanában nem stimmel valami, mondtam már neked, mami.
(de nemcsak ebben, lásd pl. a 100 ezer lakosra jutó rendőrök száma)
a románoknak alig van jövedelmük (83%-uk bruttó 700 euró= bruttó 225 ezer forint alatt keres, 50%-uk minimálbéres), de magasabb az életszínvonaluk? hogy jön ki a matek? ezen még mindig nem sikerült elgondolkodnod?
nyilván lehet mondani, hogy itt drágább minden, de a románok jövedelmének nagyobb hányadát teszi a létfenntartás költsége.
valami nagyon nem adja.

alöksz róz 2019.01.20. 20:33:36

@torró: "Csak az a baj a szlogenekkel is, hogy amikor elmész egy bevásárló centrum környékére, az a mondat, hogy mélyszegénység, hát kissé felül íródik! Vagy látod hogy a velnesz centrumokban már napokkal előre telt házak vannak a hétvégékre." - de papám, mit akarsz ezzel, nem a mélyszegénységben élők csapják tele a kocsit a teszkóban, meg nem a mélyszegénységben élők mennek a wellness-központba...
nagy faszságot írtál, leesett már? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 20:38:47

@alöksz róz: "az eurostat adatokkal mostanában nem stimmel valami"

Ja, ha úgy érzed, téged igazol, akkor minden rendben velük, ha cáfol, akkor nem stimmel. :))

Vergődhetsz összevissza, akkor is a legszegényebbek, sereghajtók vagyunk. A bolgárok vannak mögöttünk még egy ideig, és a románok előttünk vagy mögöttünk, mindegy, pár euró az eltérés, ha tegnap még mögöttünk voltak, holnapra beelőznek. MINDENKI MÁS LEHAGYOTT!!!

Ezt nem tudod kimagyarázni semmilyen hazugsággal.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.01.20. 21:21:53

@torró: Na most akkor ostoba vagy, vagy fizetett fidesz agitpropos? Eszerint válaszolok, mert ha az előbbi, akkor fogyatékosokat nem nagyon illik bántani, de ha tetű fideszes, akkor nem kíméllek. :-)

alöksz róz 2019.01.20. 21:24:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem szoktam ész nélkül nagyjából ellenőrizhetetlen statisztikákra hivatkozni.
jóval nagyobb az eltérés, pár euró különbséggel sehogy nem jön ki a matek. jövedelmi szinten nincsenek a közelben sem a románok, szóval így ebben a formában biztos hogy nem állja meg a helyét az életszínvonalas összehasonlítás.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 21:35:39

@alöksz róz: "pár euró különbséggel sehogy nem jön ki a matek. jövedelmi szinten nincsenek a közelben sem a románok"

Vásárlóerő paritáson a jövedelmünk pár euróval van már csak előttük. Ha előkeresem neked a portfolio cikket, kijelented, hogy segget hordasz a nyakadon?

alöksz róz 2019.01.20. 21:47:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: az a minimálbérre vonatkozik...
de náluk sokkal nagyobb arányban vannak minimálbéresek és a minimálbér közelében keresők, azt ne felejtsd el!

(az meg csak apróság, hogy az utolsó minimálbéres összehasonlítás a román 2019-es és a magyar 2018-as adatokkal történt. de nem ez a lényeg, hanem az arányok.)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 21:58:50

@alöksz róz: Blabla, kimagyarázod. Hol voltak a románok 2010-ben? Csak vergőcc itt, szánalmas.

conchita 2019.01.20. 22:09:54

@we dont want arabs here..So what: Hááát... úgy tűnik te nagyon félsz valamitől. Biztos, attól hogy birca nem visz vazelint a veled való találkára.

alöksz róz 2019.01.20. 22:24:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: az a helyzet, mami, hogy pont nem blabla, amit írtam, hanem teljesen jogos felvetés (és még tovább is tudnám árnyalni)... és ezt te is nagyon jól tudod, csak nem tudsz vele mit kezdeni, mert a propagandádhoz nem passzol, az igazság meg nem érdekel :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 22:37:27

Sereghajtók vagyunk, akárhogy hajtogatod. Most azt ünnepled, hogy hátulról a harmadikok vagyunk?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 22:39:14

A geci gazdád azt ígérte, hogy 5. leszünk ELÖLRŐL, nem harmadikok HÁTULRÓL.

alöksz róz 2019.01.20. 22:42:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mi van mami, így besértődtél, hogy faszság a statisztikád? :D

kolomparlole1114 2019.01.20. 22:44:06

@we dont want arabs here..So what: Anyámat akkor vedd szádra, ha szarik. Hülye zsidó...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 22:51:08

@alöksz róz: Nem fasság, itt vannak a románok a nyakunkon.

Most azt ünnepled, hogy még pár napig hátulról a harmadikok vagyunk?

teéjesenmindegy 2019.01.20. 23:14:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Eu legszegényebb országa lettünk. "
Az anyád picsáját azt cicus.

teéjesenmindegy 2019.01.20. 23:17:24

@élhetetlen: És az miért is baj, hogy valaki fejleszti azokat a kurva kempingeket, meg turizmust a Balatonon?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 23:24:23

@teéjesenmindegy: És 2010-ben még a középmezőnyben voltunk, azóta sereghajtók lettünk. A geci gazdádét, azt, aki ezt csinálta.

élhetetlen 2019.01.20. 23:29:25

@teéjesenmindegy: Ezt sem érted, ugye? Nem az a baj, hogy fejleszti, hanem az, hogy öt milliárd adópénzből fejleszti a saját hasznára. Bonyolult?

teéjesenmindegy 2019.01.21. 01:49:58

@élhetetlen: Pont mint másik tízezer vállalkozás, aki állami támogatást kap. Tehát ezzel mi a baj?

teéjesenmindegy 2019.01.21. 01:52:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Igen, te agyilag mindenképpen sereghajtó vagy, bár a középmezőnybe nem hinném, hogy valaha is tartoztál.
Amit 2010ig elbasztak azt 8 év melójával lehetett ledolgozni balfaszkám. Meg már mondtam, ha szerinted annyira jó románia, akkor menj oda

Magyarország Europa jövője. 2019.01.21. 01:58:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "
Vergődhetsz összevissza, akkor is a legszegényebbek, sereghajtók vagyunk. "

Lofaszt sem ersz, ezekkel nevetseges kitalalt statisztikakkal. Az embereket ez kurvara nem erdekli. Mert jol erzik magukat a borukben. Van munkajuk, turheto fizetesuk, stabil kiszamithato eletuk. Ezert nem erdekli az embereket a libbantak tuntetesei. Az orszag a leheto legjobban mukodik, akarhanyadikok is vagyunk akarmilyen listaban.
Ezert az emberek legfeljebb ertetlenul nezik, hogy par ezer kulfoldrol fizetett karacsonyfa gyujtogato barom veri magat orszagszerte.

Ez nem Fraciaorszag, itt nincs altalanos elegedetlenseg, mint a nulla tamogatottsagu Macronnal szemben.
Tovabbra is csak elkeseredett elmebetegek vagytok, akik 9. eve remelitek az osszeomlast, es megorultok, hogy 9 eve toretlenul fejlodik az orszag.

2019.01.21. 04:42:31

@Magyarország Europa jövője.: azért nincs sztem nagyobb tüntetés, mert ahogy a rendszerváltás előtt, senki sem hisz abban lesz eredménye. én sem gondoltam, h valaha ki mennek az oroszok, ezt úgy fogtam fel, amíg élek, itt maradnak
most meg mindenütt fideszesek vannak, az ügyészségtől kezdve a választási irodán át az alkotmánybíróságig, stb. mindenütt. semmi esélye az ellenzéknek.
még egy nyomorult népszavazást sem lehetett benyújtani, ahol lehetne látni, h a hatalommal szemben a polgárok az érdekeiket érvényesíthetik.
nemzeti konzultáció marhaság, csak olyan kérdéseket tesznek fel olyan témakörben, amelyben tudja a hatalom, neki kedvező válasz születik. pl azt nem kérdezik meg, h a stadionokra, sportra költsenek-e vagy az egészségügyre, oktatásra.

2019.01.21. 04:52:03

@Magyarország Europa jövője.:ami meg a fejlődést illeti csalóka dolog. abban a városban, ahol élek majdnem mindenütt ott van az EU támogatásával épült. múltkor még egy nyilvános wc-énél is ott volt, ami nevetséges. most olvasom, a zöld város, egy régi sörgyár felújítása is 1-1 milliárdos EU-s vissza nem térítendő támogatásből készül el
a fejlődést más országokéhoz képest nem érzékelik az emberek, mert itt élünk. pl. naponta nézünk tükörbe, nem tűnik fel az öregedés.
de ha az ember kirándulna, feltűnne neki: pl. én Temesvárra járok át 20 éve, és hatalmas a fejlődés, és nagyon sokat behoztak a lemaradásukból, míg Ausztriába átmenve nem venném észre, h a leszakadásunkat ledolgoznánk.

Ménár Atya 2019.01.21. 06:46:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Figyelj, te karfiol tudású nyugger!
Nézd már meg mit küldtél, és próbáld értelmezni.
Az általad küldött grafikon szerint a kezdetektől lefelé mutató tendenciát mutat a teszt, tehát épp zuhanni kezdett a saját kis világod értelmezése szerint, ráadásul akkor amikor szerinted az oktatást épp rendbe tette a maszop. :)
Nézhetjük úgy is, hogy a maszop elkúrta azt is, amit a fidesz 2002 ig feléptett, persze ez is marhaság lenne.
Ráadásul a listán, szlovákia is mögöttünk van, pedig ők gazdaságilag elhúztak tőlünk alaposan, tehát, hülyébbek, és mégis jobbak lettek 2006-ra mint mi.
De még egy érdekesség, ha megnézed a sereghajtókat, akkor előttünk 2-3 hellyel áll a pisa teszten Luxemburg, na most akkor itt megbukik az elméleted, mert ott ugye a legmagasabb az életszínvonal, az oktatás, és mégis szarok, akkor ezt mivel is magyarázod? :)
Szóval karfiol, a fejed evésre használd, mert a szövegértésen , és kognitív képességekben, még egy brazil erdei őslakos is előtted jár :D:D

apro_marosan_petergabor 2019.01.21. 08:05:15

Mitől volt jobb az összes FIDESZ+ kormány a maszop-szadeszeeseknél?
Röviden.
1) A Kormány + technokratái gondolkodtak is, nem csak a hatalom megszerzésével voltak elfoglalva
2) Nem foxi-maxi tankönyvekből tanulták a piacgazdaságot, hanem valóban igyekeztek idomulni a pillatanyi helyezet követelményeihez
3) Mindig volt stratégiájuk, A-ból B-be jutni, amit végrehajtottak, a magyar érdekek mentén
4) EU pénzek: Míg a MASZOP-SZADESZ 35-40%-át tudta lehívni a pénzeknek, a FDESZ-KDNP igyekezett megközelíteni a százat.... (ehhez kellettek értelmes pályázati stratégák, megfelelően működtetetett keretrendszer (mndkettő kormányzati feladat), és ellenőrző rendszer (detto), illetve a hazai pályázok értelmes helyzetbe hozása, akik azután pályáztak - ehhez a NER is sokat hozzá tett
5) Mind ehhez sokat kellett dolgozni - és ezt megtették
Ezután a liberok utsó vergődésükben szeretnék az EUs-s pénzfelvételi lehetőségeket elzárni - de ez nem fog menni, mert a kohéziós alapok arról szól: Az EU piacot kap, ingyen, a belépők pedig ezért kohéziós támogatást - ebben pedig az nem szerepel, ha te nem szeretnél migránsokat, akkor nincs kohézió...
Ezért lehet itt - még egy darabig - kellemetlenkedni, de igazából ez nem fog menni...

chrisred 2019.01.21. 08:27:32

@apro_marosan_petergabor: "Míg a MASZOP-SZADESZ 35-40%-át tudta lehívni a pénzeknek, a FDESZ-KDNP igyekezett megközelíteni a százat...."

A ballibek még lopni se tudtak szervezetten. :)

chrisred 2019.01.21. 08:33:13

@apro_marosan_petergabor: A kohéziós alapok az uniós régiók közti egyenlőtlenségek csökkentését és a hátrányos helyzetben lévő országok felzárkóztatását szolgálják. Ha egy ország az idők végezetéig kapja ezeket a pénzeket, akkor nyilvánvaló, hogy ott nem arra használják a támogatásokat, amire szolgálnak.

erkölcsi hulla 2019.01.21. 09:24:40

Statisztika. Persze. Főleg ha egy cucked ultraliberális ország teszi közzé őket, akik az összes sajtóhírt cenzúrázzák, sőt még a maganembereket is, bármilyen kecskebaszó ellenes posztèrt börtönbe zárják.

citrix 2019.01.21. 10:48:33

Ha ez így lesz és nem tolja a zsét az EU akkor Mészáros Lölő mesés vagyonosodása megfeneklik. Nem mintha a cirka 380 milliárd kevés lenne a nemzeti gázszerelőnek, de mégse érheti utol a Brunei szultán vagyonát. Keseregnie nem kell, egy gázszerelőtől ez is szép teljesítmény volt, strómanként.

teéjesenmindegy 2019.01.21. 11:07:07

@lujo1111: "abban a városban, ahol élek majdnem mindenütt ott van az EU támogatásával épült."
Te, sötétke!
1, az megvan, hogy az eu-ba be is fizetünk rendesen? Az egy dolog, hogy többet lehet lehívni de cserébe meg van szabva, hogy mire lehet költeni. Na, ezután van az, hogy a magadfajta seggfej megy, és mindenhol eu-s táblát lát, akkor megállapítja, hogy itt mindent az eu fizetett. Lófaszt. Abban benne van a mi pénzünk is.
2. Temesváron nincs kiírva, hogy Eu fizette? Pedig ugyanúgy vannak mint mi
3. Miben távolodunk Ausztriától, mesélj már

lenörd hofstadter 2019.01.21. 12:35:54

Agymosott fideSStálibok. Jó látni a vergődéseteket, csak megint az látszik belőle, mekkora idióta barmok vagytok.
Az EU-nak lassú az átfutási ideje, így amikor kedvenc alulméretezett kancigányotok 2005 körül kiment Brüsszelbe sírni, hogy Magyarország ne kapjon pénzt, azt az EU most teljesítette. Ezt ti fogjátok majd a legjobban megérezni, amikor elapad az utolsó pénzcsap is, akkor a ti hazaárulásotokért fizetett díjatok lesz az első amit a kancigány gazdátok megvon. De ne aggódjatok, majd felemeli a túlórát 800 órára és mehettek Recskre dolgozni, hogy megtermeljétek azt amit ellophat.

teéjesenmindegy 2019.01.21. 13:03:35

@lenörd hofstadter: HÁt, ennél nagyobb baromságot ma már biztos nem fogok olvasni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.21. 13:09:24

@lenörd hofstadter: Hájó de az 2005-ben volt,amikor a csúnya gyurcsány volt!
Most meg magát nemzetinek hazudó kormány van!
Amúgy a fideszbirkának szelektív a memóriája.
Meg különben is ,a gazdi mindent megtehet.

Narancsik Zsolt 2019.01.21. 13:13:28

Jól halad az európai arab kalifátus kiépítése. Köszönhető ez az idióta politikusoknak. Az emberkék a pénzecskéjüket féltik, veszekednek, nem sejtenek semmit. Még a közigazgatás emberei sem sejtik, mi folyik. Idézek: Az illetékes német államtitkár azonban mindenképpen változtatni kíván a helyzeten, ideértve, hogy a közigazgatást jobban megnyissák a már az országban élő bevándorló fiatalok előtt. --- lefordítva: nem kell rinyálni, átadjuk az országunkat az araboknak. Ez mindenkinek jó lesz, nem kell nekik már gyilkolászni sem, robbantgatások és késelések nélkül is megkapják a hatalmat. A Makaróni Júdásfélék á-la MéérKell? meg megkaphatják az arab olajmágnások fizetségét Európa eladásáért és az árulásukért. Nem baj, majdcsak rendbejön a gazdaság, a fő cél közel van!! Allahért az életünket is odaadjuk majd. Ha akarjuk, ha nem. Ez ám a demokrácia emberek. Nem kell félni, a mennyországban mindenki jól fogja magát érezni. Előre!! A Liberális Egyesült Arab Európai Kalifátusért!! Csak így tovább emberek, vakon veszekedjetek!!! Orbán, nemorbán, Nyurcsány, nemnyurcsány, mitsemszámít. A fő cél meglesz. Készülhetünk a napi 5-szöri imára Mekka felé fordulva szépen, közösen, demokratikusan, mindenki. Aki nem akar, sáriakövet kap a fejébe, jó sokat, hurrá.

rasztaszív 2019.01.21. 13:16:22

@Narancsik Zsolt: érdekes,ehhez képest itt valahogy mindig keresztények próbálják a vallási baromságaikat a társadalomra erőltetni.muzulmánnal itt ilyen problémám még nem volt.

Helga Beauty Salon. 2019.01.21. 13:25:45

@rasztaszív: " érdekes,ehhez képest itt valahogy mindig keresztények próbálják a vallási baromságaikat a társadalomra erőltetni.muzulmánnal itt ilyen problémám még nem volt."

Mit erőltettek rád azok a csúnya erőszakos keresztények arany pici szívecském?
Furcsa ez a vád, hiszen annyira balfaszok, hogy még a feszülettel a faszát vakaró buzinak sem taposták ki a belét!
A muzulmán türelem már nem ilyen nagy, ki is savazták a Charlie Hebro (direkt) nevű szennylap szerkesztőségét és jogosan!

rasztaszív 2019.01.21. 13:28:29

@Helga Beauty Salon: pici szívem,a kultúrharcról hallottál?szerinted az mi?színészek az útkoprók ellen...?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.21. 13:42:59

@Ménár Atya: "Az általad küldött grafikon szerint a kezdetektől lefelé mutató tendenciát mutat a teszt"

Neked meg mi bajod?

2003: 486
2009: 492

Ez melyik univerzumban számít lefelének te agyhalott? Nálatok mindenről hazudni kell? A reggelre azt mondjátok, este, a fehérre, hogy fekete?

Nagyon bezuhan a geci uralkodása alatt, persze, erről beszélek.

"előttünk 2-3 hellyel áll a pisa teszten Luxemburg"

Hol mondtam, hogy Luxemburgban jó az iskola, te kretén? Ott 3 nyelvet tanulnak, másra nem is nagyon marad idejük.

Helga Beauty Salon. 2019.01.21. 13:55:10

@rasztaszív: " pici szívem,a kultúrharcról hallottál?"

Persze! Sárosdi Lilla a színpadon küzd két fasszal!

élhetetlen 2019.01.21. 14:22:32

@Ménár Atya: „Hát persze, rettegnek a plázákban , meg a hotelekben hétvégenként :)”. Ez olyan ostoba szöveg! Nézz be nyáron a Cannes-i Carlton hotelba, vagy valamelyik tengerparti luxus szállodába, tele van, de ez nem jelenti azt, hogy az egész világ összes embere millárdos. Szerinted a magyarok hány %-a tölti a hétvégéit szállodákban?

rasztaszív 2019.01.21. 14:36:52

@Helga Beauty Salon: kinek mi jut az eszébe róla,ugye...

élhetetlen 2019.01.21. 14:40:08

@we dont want arabs here..So what: „Ki a fasznak volt félni valója ebben az országban 89 óta?????„. Igazad van. A trafikosok sem féltek, mert nem tudták elképzelni, ami aztán megtörtént, csak meglepődtek, mikor egy mozdulattal kirántották alóluk a megélhetésüket. Az ötszáz birkás juhász sem félt, mert nem tudta elképzelni, hogy tényleg otthagyják legelő nélkül. A kishantosiak sem féltek, aztán mégis mentek a levesbe. Nem sorolom tovább.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.21. 15:05:47

@élhetetlen: pintér papa által megszerzett biztonságiőr cégek tulajdonosai sem féltek,aztán hoppá.Volt céged,nincs céged!

élhetetlen 2019.01.21. 15:09:10

@teéjesenmindegy: „Pont mint másik tízezer vállalkozás, aki állami támogatást kap.„ Hát, igen. „A kormány először bejelentette, majd tavaly július elején visszavonta a Balaton fejlesztésére előirányzott 300 milliárd forintos támogatást.”. Mészárosnak eszébe sem jutott kempingeket venni. „december 27-én kormányhatározat született”, … „a kempingfejlesztésre szánt ötmilliárd forint, ami új tétel a korábbi tervekhez képest. A kormányrendelet elfogadása után kevesebb mint négy hónappal pedig Mészáros Lőrinc cége megvette a balatoni kempingek jó részét.” 11-et. A már biztos támogatás tudatában. Nyilván így csinálja a másik tízezer vállalkozás is.

teéjesenmindegy 2019.01.21. 22:17:39

@élhetetlen: Beszélsz faszságokat.
Kisfaludy program 80 milliárd. Lehet pályázni. Kurva unalmas a marhaságotok, hogy bezzeg aMészárosmennyitkapott.

"Az igényelhető támogatás új szálloda létesítése esetén minimum 250 millió, maximum 3 milliárd forint, új panzió létesítése esetén minimum 25 millió, maximum 315 millió forint, míg a támogatás intenzitása maximum 60%. Szállodák felújításához 16 millió forint és 1,5 milliárd forinti összegre lehet pályázni, maximum 70%-os támogatási intenzitással. A pályázatok benyújtása 2018. március 14-ig lehetséges. "

élhetetlen 2019.01.21. 22:59:44

@teéjesenmindegy: Persze. Nem akarok veled vitatkozni, mert semmi éertelme. „Kisfaludy program 80 milliárd. Lehet pályázni.” vs. 500 milliárd célirányosan. Nincs itt semmi látnivaló. És persze, megvesz valaki egy lerobbant szállodát, aztán pályázik, és ha nem nyer, akkor bukta. Megsúgom, az veszi meg, aki tudja, hogy nyer a pályázaton, mert úgy írták ki, vagy úgy bírálják el. Így működik a NER. Mondhatod, hogy faszságokat beszélek, én is mondhatnám, hogy néha gondolkodjál is. Csak egy régi példa. Jól előkészitve. Hódmezővásárhely megbízta Tiboczot a közvilágítás megoldásával. Aztán kiírtak egy országos pályázatot, hogy csak az pályázhat, aki már csinált ilyet. Csak Tiborcz cége felelt meg a követelményeknek, és elszarta a fér országot. Te ezeket nem látod? Na, ennél többet nem tudok erről mondani, te csak higgyed, hogy minden igazságos, és tökéletes.

teéjesenmindegy 2019.01.22. 00:20:24

@élhetetlen: Milyen 500 millárdot találtál ki itt hirtelen?

"És persze, megvesz valaki egy lerobbant szállodát, aztán pályázik, és ha nem nyer, akkor bukta." Ez egy faszság. TE nekiállnál úgy szállodát venni, hogy nincs pénzed fejleszteni?

"Megsúgom, az veszi meg, aki tudja, hogy nyer a pályázaton, mert úgy írták ki, vagy úgy bírálják el." És? Bazmeg, ha van pénzed, akkor ne vegyél szállodát.

Igen, Tiborcék sok helyen megcsinálták a közvilágítást. Működik. Indultál ellene? Nem. Próbáltad? Nem.

Tudod, a legkönnyebb ugatni. Úgysem fogod fel, amit mondok, de mondom. TE nem állsz neki semminek, mert úgyse kapsz támogatást, úgyis más kapja meg a munkát, stb. Ez a mi lett volna ha duma.
Tény és való, a tűzköz közel állók olyan vállalkozásba kezdenek aminek van értelme. Indultál ellene? Nem.

élhetetlen 2019.01.22. 12:21:02

@teéjesenmindegy: Ezt találtam: 24.hu/belfold/2017/04/14/nem-csoda-hogy-meszaros-lorinc-bevasarolt-a-balatonon-otmilliardot-szan-az-allam-kempingfejlesztesre/ , és, ha hazudik a cikk, akkor velük baszakodj, ne velem. „Úgysem fogod fel, amit mondok”. Mert te aztán mindent értesz. „Igen, Tiborcék … Indultál ellene?”. Te biztosan indultál volna akkor is, ha az egyik feltétel az, hogy csinált már ilyet, ezzel a technológiával. És ilyet csak Tiborc csinált Hódmezővásárhelyen. Egy cégre írták ki a pályázatot. „Ez egy faszság. TE nekiállnál úgy szállodát venni, hogy nincs pénzed fejleszteni?”. Az vesz így szállodát, aki biztos benne, hogy vagy támogatást, vagy kamatmentes kölcsönt kap, sokat. Úgy megéri. Vagy a kastélyprogram. mno.hu/gazdasag/meg-jobb-uzlet-a-kastelyfelujitas-1352744 . Schossberger-kastély 200 millió forint. A szomszédom a balatoni házát hirdeti 550 milláért. Szóval ez is jó üzlet. De, ha te úgy gondolod, hogy, ha rálicitálsz, és 220 milla + 100 ezer forintot ígérsz, akkor te kapod meg, ugye? De te csak hajtogasd, hogy itt mindenki egyenlő esélyekkel indul, de ne nekem mondd, hanem a tükrödnek. Na, pá…

apro_marosan_petergabor 2019.01.22. 19:02:00

@chrisred: Na most ez hogyan csatlakozik ide?(úgy véled befejeződött a felzárkózás?)

chrisred 2019.01.23. 05:21:56

@apro_marosan_petergabor: Három magyar régió van az Unió legszegényebbjei között, náluk csak a később csatlakozott országok régiói vannak rosszabb helyzetben, meg a franciák tengerentúli régiója. Szerinted befejeződött?

apro_marosan_petergabor 2019.01.23. 09:53:01

A 600e cigány sokat ront bármilyen statisztikán. Igen, jár nekünk a támogatás - nyilvánvaló, ezért nem (volt) világos a megjegyzésed.
süti beállítások módosítása