B1 blogcsalád



Európa végre szembeszáll Orbánnal

2019. január 17. - nickgrabowszki

Két nagy csapás is érte a rezsimet csütörtökön. orban-ep.jpeg

Először is: mint az várható volt (itt írtunk róla), a Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése nagy többséggel megszavazta, hogy 2021-től jogállamisági feltételekhez köthessék az uniós pénzek kifizetését. Akár a teljes összeget elvonhatják, ha ezt a Bizottság, egy független szakértői testület, a Parlament és a Tanács is támogatja.

Ez nyilvánvalóan a Sargentini-jelentés folyománya. Európa megelégelte, hogy egy csak színleg demokratikus, voltaképpen despotikus rezsimet finanszíroz.

A Fidesz persze élénken tiltakozik a döntés ellen (nem is szavazták meg). Költségvetési zsarolásnak nevezik, és tulajdonképpen az is: Brüsszel (metonímia) azt üzeni az Orbán-kormánynak,

vagy viselkedtek polgári, civilizált demokrata módjára, vagy mondjatok búcsút a pénzünknek.

A Fidesz nem tud mit tenni. Ha 2021-ben nem engedelmeskedik az elvárásoknak (ti. nem felel meg a jogállamiság feltételeinek), akkor nincs pénz a klientúrának. A Bizottság és a Parlament ezt minden bizonnyal meg fogja szavazni, és Orbán a Tanácsban sem fog tudni vétózni, mert a pénzmegvonási javaslat elfogadásához (amihez a mostani döntés a lehetőséget teremtettem meg) elég lesz a minősített többség, azaz 15 tagállam és a lakosok 65 százalékának képviselete.

Az egyetlen reménye, ha földcsuszamlásszerű győzelmet aratna a szélsőjobb a május végi EP-választáson, amivel érdemben átalakulna a Parlament, és a vétójog miatt a Tanács is egy olyan elnököt kapna, aki egyszerűen nem indítványozná majdan a pénzmegvonást, azaz figyelmen kívül hagyná, hogy

  • az Orbán-rezsim lépésről lépésre korlátozza a demokratikus rendszert,
  • fokozatosan szárítja ki az ellenzéki pártokat és sajtót,
  • valamint egyszerűen privatizálja a közpénzeket (egész magyarul: lop).

Orbán számára tehát nem egyszerűen ambícióinak kiélése, hogy fölfelé tekintget, és európai pozíciókra-befolyásra tör, hanem már létkérdés. Csak úgy tud véget vetni annak, hogy Európa harcbaszáll ellene, ha maga foglalja el előbb Európát (de legalábbis a Parlamentet és a Bizottságot).

Azonban ezt addig sem nézik tétlenül. Az EP másik csütörtöki döntése szerint a tervezettnek mintegy háromszorosára, 18 milliárd euróra emelik a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben. 

Eszerint: ha egy tagországban

hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek,

akkor az Európai Bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az ott működő civil szervezetek támogatására a demokratikus párbeszéd előmozdítása céljából.

Ez egészen nyilvánvalóan szintén az Orbán-kormánynak üzenet, mivel jelenleg egyetlen másik uniós tagállamban korlátozzák a "másként gondolkodó" civil szervezetek hozzáférését a közpénzekhez. Magyarországon viszont dehogynem, és ezt a napokban ismerte el hivatalosan is Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár.

Igyekszünk kiszűrni minden olyan szervezetet, amelyről úgy gondoljuk, nem végez hasznos munkát, hanem alapvetően olyan politikai célokat kíván megvalósítani, amelyekkel nem értünk egyet.

Szóval ha nem értenek vele egyet, akkor már nem is végez hasznos munkát, tehát nem kap pénzt. Miközben a választáson a Fidesz mellett kampányoló CÖF meg hasznos munkát végez, és számolatlanul kap pénzt az államtól és az állami vállalatoktól.

És még csak nem arról van szó, hogy gondolják, a magyar közpénzek a választási győztest illetik meg. Emlékezzünk csak a norvég Civil Alap 4 és fél évvel ezelőtti esetére, amikor az Ökötárs ellen hatóságilag (ahogy a kommunisták mondták volna: adminisztratív eszközökkel) léptek fel. Nem nekik kell a pénz, hanem azt akarják, másnak ne jusson.

A Fidesztől, a jobboldaltól, a kormánytól, Orbántól független élet kiszárítása, ellehetetlenítése, megsemmisítése a cél.

De a gleischaltolásnak most vége: az Unió maga ad pénzt, ha a magyarországi állam működése erre rákényszeríti.

A Fidesz persze tiltakozik, és a bevándorláspárti szervezetek támogatásáról csahol. Miközben már nem csak Magyarországot nem érinti a migráció, de pillanatnyilag Európát sem.

Abban viszont nyilvánvalóan igazuk van, hogy ez az ellenük irányuló lépés.

Úgy tűnik, mintha Európa végre felébredt volna, és szembeszállna Orbánnal.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr114568692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2019.01.17. 16:52:55

„Az EP másik csütörtöki döntése szerint a tervezettnek mintegy háromszorosára, 18 milliárd euróra emelik a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben.”

Szóval a színleg Magyarországnak címzett kifizetéseket, támogatásokat ezentúl nem a Magyar emberek, cégek, állami szereplők kapják majd, hanem Soros álciviljei?

És Ti ennek tapsoltok?

Na sebaj, majd a fejlesztéseket ezentúl az uniós támogatások helyett az álcivilektől beszedett emelt összegű bevándorlási adóból finanszírozzuk majd, Brüsszel pedig bekaphatja!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 16:57:56

@paraszthajszal: "Soros álciviljei"

:))

Mondj EGY álcivilt, aki Soros György magyar hazafié.

Az egész cöfkét nem mondhatod, azok a csúti geci álciviljei. :))

FCUK5 2019.01.17. 17:01:48

2021-ben talán életbe lép a változtatás, ezt még nem tudjuk. azt viszont tudjuk, hogy 2022-ben itthon parlamenti választás lesz. ha "nem tartjuk be az értékeket", mire megvonnák a pénzt, szintén lenne vagy 2022. következésképp a b1 szerint 2022-ben is nyer a fidesz, hiszen ezt a kormányt érinti szerintük a döntés.

te nick, te már kiskorodban is sorba álltál szopni, vagy csak az utóbbi években lett ez a szokásod? :D:D:D

rasztaszív 2019.01.17. 17:02:44

majd két év múlva...?komolytalan.

paraszthajszal 2019.01.17. 17:11:09

@rasztaszív: Pláne az, ha meggondoljuk, hogy idén EP-választások lesznek, a migrációellenes pártok előretörésével, Juncker sem folytatja bizottsági elnökként, és semmi garancia nincs arra, hogy a közhangulat és az erőviszonyok megváltozása nem söpörheti el uniós szinten is a bevándorláspárti rezsimeket.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Egy álcivilt? Zsohár Zsuzsa / Migration Aid.

„Apáti Bence – A migránspárti párt

Párttá alakul a Migration Aid nevű álcivil szervezet, mert nem szeretne adót fizetni. Nincs ebben semmi különös, megszokott, hogy odaát így, kisebb-nagyobb trükkök segítségével próbálnak kiangolnázni a törvény kezei közül a tisztességtelenek…”
mindenszo.hu/apati-bence-a-migransparti-part/

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.17. 17:13:38

Nincs ezzel döntéssel semmi baj. Mert végre megmutatták a fidesznek, hogy nem csak a fideszben vannak a tagokra előírt nyelvcsapási szabályok. Aki az unió szabályait nem tartja be, annak majd a lábára lépnek, és nem jut annyi stadijonyra, meg a nemzeti gázszerelő kis családjának, akik cégéről pont tegnap írták meg, hogy még a polgármester szerint is túlzás a közbeszerzésben elkövetett túlárazási csintalanság. Márpedig a Cser-Palkovics igen csak erős fideszes kötődésű.;D

24.hu/fn/gazdasag/2019/01/17/szekesfehervar-cser-palkovics/

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.17. 17:15:34

Mellesleg nemis értem, hogy Szijjártó nertárs miért nem hívatta be azonnal az unió vezetését raporta.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 17:21:41

@paraszthajszal: "Zsohár Zsuzsa"

Ő egy civil. ÁLCIVILT mondjál, faszfej.

paraszthajszal 2019.01.17. 17:26:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Zsohár Zsuzsa.

Te, nem tűnt fel, hogy a Migration Aid már párttá alakult?

Szerinted Orbán Viktor, Sneider Tamás, Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András is civil?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 17:35:15

@paraszthajszal: "a Migration Aid már párttá alakult"

Ilyen a magyar jogban nem lehetséges.

Gondolom, a Migration Aid alapítói alapítottak egy pártot. Mi a baj ezzel? Értelmét persze nem látom, de ez legyen az ő gondjuk.

Egyébként a Migration Aid neve megtévesztett téged, nem a migrációt segítik, hanem a Magyarország által hivatalosan befogadott, menekültstátusszal rendelkezőket segítik. Állami feladatot vállaltak át jóérzésű emberek.

"Szerinted Orbán Viktor, Sneider Tamás, Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András is civil?"

Ezek politikusok, de semmi akadálya annak, hogy civilként viselkedjenek, civil szervezetekben vállaljanak feladatokat. Ha O1G odaáll, és ételt oszt a Klauzál téren, akkor nyugodtan mondhatod rá, hogy civilként tevékenykedik. Ha O1G ételt oszt a Klauzál téren, és odacsődíti a fél sajtót, hogy ételosztóként tetszelegjen, az politikusi propaganda, nem civilség.

FCUK5 2019.01.17. 17:37:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: kicsit gyorsan felejtesz, többek között ami a Migration Aid működését illeti. keress rá a googleon Zsohár Zsuzsa nevére, meg fogsz lepődni, mivel is foglalkoznak valójában:)

rasztaszív 2019.01.17. 17:39:20

@paraszthajszal: a jogállamokat egyelőre semmi nem söpri el európában.lassúak,balfaszok,mégis jobb lenne közéjük tartozni.na de ez az,amire nincs semmi garancia.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 17:43:53

@MOTHERFCUK5: "keress rá a googleon Zsohár Zsuzsa nevére"

Rákerestem. Egy civil szervezet szóvivője. Nehéz nálánál civilebbet mondani.

"Újabb kezdeményezéssel áll elő a magyar menekültsegítő társadalom oszlopos tagja, a Migration Aid szóvivője, Zsohár Zsuzsanna. A cél immáron túlmutat az országhatáron, és még igazodik is az EU által szorgalmazott irányhoz: Törökországban tartani a menekülteket úgy, hogy ne fulladjanak a menekülttáborban tétlenségbe és apátiába? A terv ambiciózus, de ettől igazán vonzó az aktivista számára."

hvg.hu/itthon/20151018_Menekultek_Forradalmi_magyar_otlet_a_lath

Tisztelem érte.

ÁLCIVILT mondjatok, faszfej.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 17:51:10

"Migráns lett a migránssimogatóból"

24.hu/belfold/2016/12/19/migrans-lett-a-migranssimogatobol/

Ez a Zsohár Zsuzsa példakép lehet bárkinek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 17:56:22

Valaki szóljon Soros Györgynek, a legnagyobb magyar hazafinak, hogy támogassa a Migration Aid civil szervezetet, igazán megérdemelnék. Sajnos korábban nem támogatta őket.

hirtv.hu/video/135788

FCUK5 2019.01.17. 18:06:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: érdekes, én úgy tudom, 2016 óta nem szóvivő :)

de látom, elvesztél az internetben :) segítek: a MigAid pl hangulatot keltett a Keleti pályaudvar előtt letáborozott szerinted menekültek között. persze ha menekültek lettek volna, akkor van papírjuk, és nem kell nekik ráborozni, mert lehetőségük van jogszerűen utazni, de ugye ez nem így volt :)

te, miért jó az neked, ha aláállsz a pofonfának? :)

morpho 2019.01.17. 18:12:04

"Az Európai Parlament Strasbourgban megszavazta, hogy 2021-től jogállami feltételekhez köthessék az EU-pénzek kifizetését. A Fidesz természetesen a javaslat ellen szavazott."

Tessék már nekem elmondani, hogy miért nem szavazta meg ezt a fidesz? Nem értenek egyet a jogállamisággal? Vagy miért nem?

paraszthajszal 2019.01.17. 18:21:39

@morpho: „A Fidesz szerint az Európai Parlament csütörtöki döntései újra rávilágítanak arra, hogy gyakorlatilag Soros György diktáltja a brüsszeli migrációs politikát, ugyanis az EP megszavazta, hogy az európai emberek pénzéből ezután több száz millió euróval több pénzt adjanak a Soros-szervezeteknek – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus hozzátette: arra is készülnek, hogy akár a brüsszeli bevándorláspárti politikával szembemenő tagállamoktól is pénzt vegyenek el, hogy aztán ezeket az összegeket a bevándorláspárti Soros-szervezeteknek adják.”
Bővebb: www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2019/01/17/tamogatja-az-ep-az-unios-kifizetesek-jogallamisagi-feltetelekhez-koteset

morpho 2019.01.17. 18:34:22

@paraszthajszal: Nem ezt kérdeztem pubi! Próbáljuk meg még egyszer!

"Az Európai Parlament Strasbourgban megszavazta, hogy 2021-től jogállami feltételekhez köthessék az EU-pénzek kifizetését. A Fidesz természetesen a javaslat ellen szavazott."

Tessék már nekem elmondani, hogy miért nem szavazta meg ezt a fidesz? Nem értenek egyet a jogállamisággal? Vagy miért nem?

rasztaszív 2019.01.17. 18:36:36

@morpho: a migráncsok miatt van,nem érted...?:)

kunzoo 2019.01.17. 18:38:11

@morpho:
Gumiszabály. Amikor Merkel egyoldalúan hatályon kívül helyezte a dublini rendeletet akkor jogállamot sértett-e? Bírósági ítélet birtokában vonható-e el a pénz vagy a többiek hasraütés alapon bemondják?

paraszthajszal 2019.01.17. 18:38:31

@morpho: Nem akartam az egész cikket bemásolni, de részletesebben is benne van, hogy miért nem:
„Az előző napi vitában Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kijelentette, hogy az Európai Bizottság eredeti javaslata gyenge, ráadásul a parlamenti előkészítés során tovább romlott, nélkülözi a normativitást, és nem lehet belőle világosan kihámozni, hogy pontosan mely szabályok milyen megsértése esetén indulna eljárás.

A Fidesz–KDNP európai képviselőcsoportjának csütörtöki közleménye szerint »elfogadhatatlan, hogy az EP bevándorláspárti többsége újabb durva politikai nyomásgyakorlási eszközt vezetne be a Soros-tervet elutasító, bevándorlásellenes tagállamok polgáraival szemben«. »A bevándorláspárti magyar ellenzék EP-képviselői politikai céljaik elérése érdekében támogatták a javaslatot, amivel szándékosan ártanak a hazájuknak, a magyar embereknek«'– írták, hozzátéve, hogy a kormány minden körülmények között meg fogja akadályozni az uniós fejlesztési források jogszerűtlen elvonását.”
www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2019/01/17/tamogatja-az-ep-az-unios-kifizetesek-jogallamisagi-feltetelekhez-koteset

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 18:39:09

@MOTHERFCUK5: "2016 óta nem szóvivő "

Akkor volt szóvivő. És?

"a MigAid pl hangulatot keltett"

Mire gondolsz? Zenéltek???

Vagy arra gondolsz, hogy mikor Zsohár Zsuzsa azt mondta nekik az anyanyelvükön, hogy üljenek le, akkor mind leült?

Beszélj már érthetően, az isten szerelmére! Így továbbra is mindenki idiótának fog tartani.

"a Keleti pályaudvar előtt letáborozott szerinted menekültek között."

Nem tudom, hány százalékuk volt menekült, a geci törvényellenesen megtiltotta, hogy a menekültügyi eljárást lefolytassák. Nem láttam statisztikákat. Az a gyanúm, hogy nagy részük valóban menekült volt.

rasztaszív 2019.01.17. 18:53:26

@paraszthajszal: ez nagyjából ugyanaz az eset,mint amikor a tetten ért bűnöző rasszizmusra hivatkozik...

morpho 2019.01.17. 18:54:09

@paraszthajszal: Ez a fidesz közleménye. Köszi. De ebben nincs benne, hogy miért nem szavazták meg, hogy a kifizetések összefüggjenek a jogállami normák betartásával. Melyik az a rész? Rávilágítanál? Mert ez a mondat: "nem lehet belőle világosan kihámozni, hogy pontosan mely szabályok milyen megsértése esetén indulna eljárás" egyszerűen nem igaz. Az EU alapokmányában pontosan benne vannak a jogállamiság alapvetései.
eur-lex.europa.eu/summary/glossary/rule_of_law.html?locale=hu

@kunzoo: Ez nem gumiszabály, lásd fenn, ráadásul Merkel mióta tagja az EP fidesz frakciójának?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 19:00:10

@kunzoo: A schengeni határt őrizni kell. Regisztrálni kellett volna a magukat menekültnek mondókat, és lefolytatni a menekültügyi eljárást. Nem pedig buszoztatni őket.

rallus 2019.01.17. 19:00:22

Nem is lenne helyes, ha a tagállamokban a demokratikusan megválasztott kormányok döntenének! Sokkal egyszerűbb kihagyni az amúgy is költséges választásokat és áttételek nélkül végrehajtani Soros úr utasításait, ne kelljen neki állandóan Brüsszelbe járni és alkoholistákon keresztül intézkedni. Ennyi humánum lehetne Orbánban is...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.17. 19:02:28

@morpho: "Nem értenek egyet a jogállamisággal?"

Ja. Már éppen 9. éve. A Kádári diktatúrával értenek egyet jelenleg, de lassan közeledünk a sztálini-rákosi-féle felé.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.17. 19:09:53

Nem azért szeretjük az Eu-t, mert hogy követhetetlenül gyorsan reagálnának bármire is. :-( De legalább reagáltak. :-) Zord idők jönnek a nertársakra? Úgy legyen. :-)

Mondjuk ebbe mi - egyszerű népek is bele fogunk rokkanni, de hát valamit valamiért. :-)

morpho 2019.01.17. 19:12:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Csak nem azt akarod mondani, hogy azért nem szavazták meg, mert pontosan tudják, hogy Magyarország nem jogállam, ezért érintené a törvény?

Zoltan Hazafi 2019.01.17. 19:14:18

@rdos: Éppen a (túl) egyszerű emberek szavazták őket oda, ahol vannak... sőt: 2/3-os ál-többségbe. ;-)

morpho 2019.01.17. 19:15:09

@rallus: Már hivatalosan is kiderült hogy Soros úr démonizálása egy politikai termék volt. Ráadásul unalmas is már kurvára. Ha mellé akarsz beszélni, legközelebb inkább linkelj be valami jó zenét, vagy filmajánlót.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.17. 19:20:10

@Zoltan Hazafi: Kellett azért ahhoz még egy minden korábbinál nagyobb nemválasztásicsalás is. :-( Apránként reméljük minden és főleg mindenki a helyére kerül. :-)

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.17. 19:32:01

No kiküldték a pulikat, hoyg tereljék a témát?

Mert ugyé a klubban a többséget képviselő államok bemondták az ultit, és nincs rá fideszes válasz? Hát így jártak. Majd a Deutsch Tamás aki állítólag dr. is jogból, majd őmegmondja nekik a tutit. Nem a magar egyharmadnak, hanem az uniós államok képviselőúinek, meg polgárainak.
No de hol van az okos külügyérünk, nem hívat be senkit?

Erre szokja mondani a magyar, hogy addig jár a korsó a kútra, míg oldalba nem vágják.

rallus 2019.01.17. 19:38:03

@morpho: Gondolom Soros úr azért járt legalább húsz alkalommal Juncker úrnál, mert csak ő árulhat az EU hivatalos helységeiben pálinka ízű rágógumit... Egyébként mi a sz.rt keresne ott egy Amerikában élő spekuláns, aki 18 milliárd dollárt különített el "emberbaráti" céljainak megvalósítására. Természetesen ezt a pénzt is emberek és országok boldogulásának elősegítésével kereste...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.17. 19:40:53

@látjátok feleim szümtükkel: Terelni a témát valóban lehet. Más, de ide tartozik.

Új nicken gondolkodhatom ezután. :-( LopkoVitya helyett kellene valamit kitalálni. :-) LopkodottVitya? de a kezére csaptak? :-) Erőltetettnek tűnik. Na mindegy, még próbálom csiszolni. :-)

élveteg 2019.01.17. 19:44:32

ahhha Most majd 2021 től vonják meg Évek óta megy ez hogy most aztán de már tényleg megvonják a pénzeket Ha valamit akarnak azt ennnyi idő alatt meg is csinálják De kár a habot verni Grabowski Ahogy eddig sem vonták meg 21 után sem fogják

Zoltan Hazafi 2019.01.17. 19:48:04

@rdos: Amikor már a Unió körmére ég Viktor úr és csapata.

morpho 2019.01.17. 20:05:25

@rallus: Tehát nem tudod, hogy mit keres ott, de tuti migráncsok milliói...
Kurva unalmas! Egy halom milliárdos tárgyal Junkerrel évente. Egyébként a Finkelstein kampánycsapat maga ismerte be, hogy kamu volt az egész kampány. Mi a faszt magyarázol te még? Buta propagandista...

morpho 2019.01.17. 20:06:28

@élveteg: Most elfogadtak egy törvényt. Ezt vetted?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.17. 20:10:09

@Zoltan Hazafi: Szerintem azért léptek (na jó, teremtették meg a "lépés" lehetőségét), mert az eu-s politikusok megértették, hogy moszkoVityánk célja az Eu fasizálása. :-( Szó szerint már az ő bőrükre is megy túl kedves vezetőnk új keletű ambíciója (azt hiszi itthon már végérvényesen győzött, kell az újabb legyőzhető ellen). Ezúttal embereire akadt (európai politikusok), miközben a háta megett a hazai tyúkudvarban változhat és változni is fog a "csípési sorrend". :-)

rallus 2019.01.17. 20:21:37

@morpho: Ti ezért pusztultok...Az események tényszerű ismerete és annak korrekt interpretálása... Te legalább nem taga szint vagy, de így még keserűbb kenyér....

6.Lenin 2019.01.17. 20:49:14

@morpho:

"Akár a teljes összeget elvonhatják, ha ezt a Bizottság, egy független szakértői testület, a Parlament és a Tanács is támogatja."

Vetted, pubi, majd 1x lesz belőle valami, talán.

Pista Sagemono 2019.01.17. 21:08:08

Aki a pénzt adja annak lehetnek elvárásai, sőt ellenőrzési joga is. Ha nem tetszik a feltételrendszer nem kell elvárni a "felzárkózási támogatást", vagy simán kösz szépen nem kell.Ha már beléptünk a klubba tartsuk be az elvárásokat.
Amennyiben a "soros tervhez" (újságcikkek az elgondolásáról) ragaszkodunk akkor minden fogadó ország szuverén joga megválasztani kit enged be a területére.
A menekült pedig humanitárius kérdés, vagyis más tészta. ENSZ aminek az alakulás óta tagjai vagyunk.

2019.01.17. 21:36:23

@látjátok feleim szümtükkel:

Mégsem hívathatja magához az összes EP képviselőt! Holnap felháborodott nyilatkozatot tesz előhúzva mindkét adu ászát:
- Soros
- migráncsok

paraszthajszal 2019.01.17. 21:52:23

@rovid: Ha az eredeti terv nem tetszik, esetleg megjátszható az is, hogy a semmirekellő lippsiket eladjuk ranszolgákat Afrikába. :-)))

paraszthajszal 2019.01.17. 21:53:36

@rovid: *Ha az eredeti terv nem tetszik, esetleg megjátszható az is, hogy a semmirekellő lippsiket eladjuk rabszolgának Afrikába. :-)))

morpho 2019.01.17. 22:40:29

@paraszthajszal: Fáradsz azért. Kemény lehet elszegődni narancskullancsnak.

paraszthajszal 2019.01.17. 22:49:04

@morpho: A lónak is négy lába van, mégis megbotlik. :-))

Egyébként szimpla sértegetésre nehéz bármi érdemivel válaszolni. :P

morpho 2019.01.17. 23:04:15

@paraszthajszal: Hol volt itt a sértegetés? Ha már narancskullancs vagy, legalább vállald fel! Úgy is látja mindenki!

Sics68 2019.01.17. 23:33:27

@paraszthajszal: " idén EP-választások lesznek, a migrációellenes pártok előretörésével"

Egyrészt ez nem borítékolható - nem szeretek előre inni a medve bőrére.

Másrészt pedig a nyugat-európai "befizető" országok szavazóinak bármely párt színeiben remekül eladható a keleti országoknak (vagy bárkinek) szánt támogatások csökkentése... hisz ezek voltaképp a befizető államok (polgárainak) a adójából mennek oda. Remek példa erre, hogy a migránspártinak véletlenül se mondható osztrák kancellár épp pár hónapja csökkentette a kelet-európai munkavállalók családjának járó ausztriai szociális segélyt... Vagyis ez a dolog nem vagy nem csak migránspártiak/migráció-ellenesek küzdelméről szól, hanem sokkal egyszerűbb dologról: pénzről ...

trabant 2019.01.17. 23:40:12

"vagy viselkedtek polgári, civilizált demokrata módjára, vagy mondjatok búcsút a pénzünknek."

Az uniós választásnál májusbn nagyon észnél kell lenni a választóknak, mert ha Orbán nyer, képes az országot kivezetni az EU-ból, ha politikai hazardírozása miatt nem kap több pénzt onnét. A nép pedig fizetheti a 30%-os vámtarifát minden külföldi termékre, és majd arra teszik rá a 27%-os áfát. Megfizethetelenül drága lesz a banántól a kávéig és a mobil telefonoktól az autókig minden.

Zoltan Fish 2019.01.18. 01:04:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Valoszinu DK-s madar vagy, nem volt Nehez teged felrevezetni egyjegyu IQ-val!

2019.01.18. 06:55:59

@Sics68:

"Vagyis ez a dolog nem vagy nem csak migránspártiak/migráció-ellenesek küzdelméről szól, hanem sokkal egyszerűbb dologról: pénzről ..."

czigányunk soror soros migráncs migráncs programjának lényege is, az ő kis pénze...

2019.01.18. 07:00:43

így beszél egy NER czigány, O1G csicskája az emberekről...

www.youtube.com/watch?v=X0yzCaTm7Hc

werecke 2019.01.18. 07:23:05

@morpho: Hogy is mondja Torda a táltos ,az István a királyban ? Ősi jognál , erősebb az ősi érdek.

FCUK5 2019.01.18. 07:55:40

@trabant: miért ne lehetne vámunióban egy ország az unióval? a britek is pont ezt csinálják majd. nagyot akartál szólni, de csak vicces lett belőle :D

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.18. 10:04:36

@FCUK5: " ... britek is pont ezt csinálják ... "
Hát, egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy lóf@szt se csinálnak...

@látjátok feleim szümtükkel: " ... Mert végre megmutatták a fidesznek ... "
Aha, ez eléggé kétélű fegyver, egyrészt jól megszopatják vele a fideszt, másrészt ezt a szívást továbbadja a fidesz a lakosságnak, és jól megindokolja, hogy a szívás azért van, mert a szarszeméthazaáruló ellenzék... Ezt tolják majd éjjel nappal a lakájmédiában... szerinted a következő választáson mennyit fog nyerni a fidesz 4/5-öt? Szerinted fel fog értékelődni a fidesz-féle Böskeutalvány, ha egyébként córesz van? Ha a liberálfasiszták azt hiszik, hogy ezzel a fideszt megállítják, akkor nagyon fognak csalódni...

A fideszt egyetlen módon lehet megállítani, ha eltakarítják a közéletből a 2006-os ártányokat és felépítenek egy MSZMP örökség nélküli hiteles és vállalható ellenzéket.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.18. 10:09:36

@kunzoo: "Bírósági ítélet birtokában vonható-e el a pénz vagy a többiek hasraütés alapon bemondják?"

Bírósági ítélet nem jáccik, mert az nálunk már régen legyalulva ( finoman fogalmazva ), a többieken van a hangsúly. Kevesebbet kellett volna a többi oroszlán bajszát rángatni a kismacskának.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.18. 10:12:13

@Magánvéleményem:

És szerinted ki takarítson? A fideszbe beszippantott, és lebuttott fiatalok akik csak az orruk hegyéig látnak? Akik úgy félnek félnek, mint még ebben az országban a fiatalok soha. Szoktál te néha gondolkodni?

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.18. 10:16:22

@trabant:" Az uniós választásnál májusbn nagyon észnél kell lenni a választóknak, mert ha Orbán nyer, képes az országot kivezetni az EU-ból, ha politikai hazardírozása miatt nem kap több pénzt onnét. A nép pedig fizetheti a 30%-os vámtarifát minden külföldi termékre, és majd arra teszik rá a 27%-os áfát. Megfizethetelenül drága lesz a banántól a kávéig és a mobil telefonoktól az autókig minden."

Ez már a választási programbeszéd?:D

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.18. 10:18:25

@morpho:

Narancs kullancsnak nincs gerince, miért várod, hogy felvállalja saját meggyőződését, vagy talán nem is saját, és nem meggyőződés???

6.Lenin 2019.01.18. 10:22:31

@morpho:

Pubikám, milyen alapon vonod kétségbe mások jogait? Milyen alapon te szeretnéd eldönteni, hogy ki, mi tarthat a maga számára jónak, vagy elvetendőnek?

Pubikám, te olyan sötét vagy mint egy néger segge luka éjfélkor egy mindkét oldalán berobbantott alagút közepén.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.18. 11:22:29

@látjátok feleim szümtükkel: Szerinted a fiatalok félnek? Mennyi idős vagy? Éltél te a 70-es években? Akkor biztos nem, mert akkor tudnád mit jelent, hogy ha rendszerellenes tevékenységért elvisznek valakit. Elég volt egy felirat az iskolában a padra, mindenkit, aki az adott padban ült, bevittek a kapitányságra, és néhány pofon kíséretében kikérdezték, hogy miért írta oda... Most, kisöreg ahhoz képest nyugalom és békesség van. Nyilvánosan lehet O1G-zni retorziók nélkül, lehet skandáltatni a tömeget, hogy "mocskos fidesz" max azt mondják hogy bukott szamár vagy és lehüjepicsáznak...

És hogy ki takarítson? Hát az nekem mindegy. Amíg a 2006-os tetvedékek a parlamentben vannak, a fidesznek garantált a többség... Inkább szavazok a MKKP-ra mint bármelyik mostani parlamenti gittegyletre.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 11:39:58

@Magánvéleményem: A Fekete-Győr András apját elbocsátották.

hvg.hu/itthon/20180109_Kiall_kirugott_apja_mellett_FeketeGyor_Andras

Azért nem alaptalanul félnek. A geci bosszúálló. Persze legalább el lehet menni, itthagyni barátokat, rokonokat...

Visceroid 2019.01.18. 11:41:11

Ááá, jó lesz ez, semmi következménye nem lesz, a pénz ugyanúgy fog jönni, Orbán széttrollkodja Európát! A libsik pedig megérdemlik!

Jakab.gipsz 2019.01.18. 11:56:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A Fekete-Győr András apját elbocsátották." És ?

Állami alkalmazásba volt: gondolom igen.

Van bőven munkaerőre szükség a verseny szférába.

És egy kérdés MIÉRT NINCS MINDEN SZDSZ-es TOLVAJ BÖRTÖNBEN? Szerinted?

regbor 2019.01.18. 11:56:18

@Magánvéleményem: Te barátom, HAZUDSZ! Ilyenért senkit nem vittek sehova, főleg nem az óberhére. A 70-es években Magyarországon volt kb. 200 fő kemény ellenzéki, meg pár ezer lapító szimpatizáns, persze párttagkönyvvel a zsebben a biztonság kedvéért. A kemény mag szerkesztette, sokszorosította a Beszélőt, a szamizdat folyóiratot, amiben terjesztették az ellenzéki nézeteket. Őket keményen vegzálta a hatóság, megfigyelték és időnként el is tángálták őket, de ez a világon mindenhol így működik, hogy az adott rendszer ellenzékét nem nagyon szeretik. Ha valaki nagyon erősködött, akkor március 15. előtt bevitték, lecsukták, ennyi. Azért elég szépen működött a Rajk-butik... Szóval írhattál te akármit a padra, azért maximum a dirihez vittek be egy jó kis igazgatói intőért a köz rongálása miatt. Jobb, ha nem hazudozol, mert még élnek, akik végigcsinálták a hetvenes éveket!

MACISAJT1 2019.01.18. 11:59:14

"Akár a teljes összeget elvonhatják, ha ezt a Bizottság, egy független szakértői testület, a Parlament és a Tanács is támogatja."

Ha. Haha.Hahaha.

Már megint előreszaladtak a hazaáruló eftársak, hátha....
Csak hát az EP választásokig reménytelen hogy a kinti eftársaikkal bármit is összehozzanak( szar hentini volt a legtöbb mi adható).

És abban is tévednek a (cseppet sem) kedvesch ettársak, hogy ez ellen csakis Orbánék lépnek fel.
Jó sok ország méri fel, hogy ilyesféle gumiszabályokat("2021-től jogállamisági feltételekhez köthessék az uniós pénzek kifizetését.") öngyilkosság bárki kezébe adni.
ugyanis majd ki mondja meg mi az a "jogállamiség" ? szar hentini? verhofstadt@co?

Muhaha

pioneer2016 2019.01.18. 12:06:57

Végre! Az EU felébredt.

putris72 2019.01.18. 12:21:08

Márcsak azt kellene tudnunk, hogy Brüsszelnek mi is az az Európai érték!

Sir Gombóc 2019.01.18. 12:22:33

@FCUK5: a Keletinél egyvalaki keltette a hangulatot, nem más, mint szeretett kormányod. A szemellenzőtől nem látod a valóságot.

Sir Gombóc 2019.01.18. 12:24:14

@paraszthajszal: értem én, hogy hülye vagy, állampolgári alapjogod. De hogy ezt még reklámozod is. :-)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 12:31:56

@putris72: "Márcsak azt kellene tudnunk, hogy Brüsszelnek mi is az az Európai érték! "

Minden, amit a geci gazdád utál.

"Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában."

Sir Gombóc 2019.01.18. 12:34:21

@6.Lenin: orbánnak nincs semmi félnivalója, hisz Magyarországon demokratikus, az európai értékeket valló jogállam van. Nem is értem, a fidesz miért berzenkedik, hisz ők nem érintettek a témában?

Kivlov 2019.01.18. 12:35:11

hivatalosan is egy zsarolószervezet lett a nagy demokrata, jogvédő eu. brafó, brafó...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 12:40:42

@Kivlov: "zsarolószervezet"

Az nem zsarolás, ha a tolvaj gazdádat lecsukják.

Sir Gombóc 2019.01.18. 12:43:32

@6.Lenin: nem hallottad? A sötétség új mértékegysége 1 Lenin.
Te már a 6.-nál tartasz.

illaim 2019.01.18. 12:45:09

@putris72: Olvasd el Lisszaboni Szerződést! LOL
Örülök hogy segíthettem!

Nagykörúton túli magyar 2019.01.18. 12:47:02

"a Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése nagy többséggel megszavazta, hogy 2021-től jogállamisági feltételekhez köthessék az uniós pénzek kifizetését."

Ha ez tényleg megvalósul, akkor szinte csak Magyarország kaphat majd uniós pénzt...

Kivlov 2019.01.18. 12:47:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Muhahaha, persze, mesemondó. Az ellenzék 90%-ával kellene kezdeni.

n3spr3ss0 2019.01.18. 12:48:08

@paraszthajszal: Ha így lenne, akkor vastaps!!!

chrisred 2019.01.18. 12:48:55

@Kivlov: Minden munkáltató zsaroló, aki elvárja, hogy a munkavállaló a fizetésért elvégezze a feladatait. A magyar kormány ingyenpénzt akar, dolgozni viszont nem hajlandó.

Sir Gombóc 2019.01.18. 12:49:16

@MACISAJT1: na megjött a másik hülye, aki még az általa betett idézetet sem érti.

Sportbíró 2019.01.18. 12:49:25

Alapvető problémának látom, hogy ezzel a megoldással nem Orbánnal, vagy bármely másik vezetővel szállnak szembe, hanem a nemzettel, a néppel, amely fölött egy ilyen vezető "uralkodik". Függetlenül attól, hogy az adott nemzet elégedett-e a vezetőjével vagy sem. Ez olyan, mint a holnap napra tervezett "blokád". Csak azokkal nem szúrnak ki, akik ellen a szervezkedés folyik. A hétköznapi embereket viszont alaposan megszívatják...

megvagyhadnagy 2019.01.18. 12:49:27

@morpho:
"Egy halom milliárdos tárgyal Junkerrel évente"
Éspedig?

Sportbíró 2019.01.18. 12:50:22

Alapvető problémának látom, hogy ezzel a megoldással nem Orbánnal, vagy bármely másik vezetővel szállnak szembe, hanem a nemzettel, a néppel, amely fölött egy ilyen vezető "uralkodik". Függetlenül attól, hogy az adott nemzet elégedett-e a vezetőjével vagy sem. Ez olyan, mint a holnap napra tervezett "blokád". Csak azokkal nem szúrnak ki, akik ellen a szervezkedés folyik. A hétköznapi embereket viszont alaposan megszívatják...

n3spr3ss0 2019.01.18. 12:51:26

Nyílt bevallása a vádaknak, hogy a fidesz nem szavazta meg a javaslatot, elismerték hogy igazak a vádak.

6.Lenin 2019.01.18. 12:53:00

@Sir Gombóc:

Az én meghatározásom, mértékegységem jobb, szerintem.
Sir, Ön egy puha pöcsnec teccik lenni.

chrisred 2019.01.18. 12:53:03

@Sportbíró: A jogállamiság alapvetően a közhatalom által a polgárok számára biztosított jogok gyakorlását jelenti, tehát ez a probléma nem áll fenn.

high up! 2019.01.18. 12:53:45

Orbaneszkunak megint igaza volt: 2019 a lázadás éve lesz!

2020 meg a fegyházé, meg a Moszkvába futásé.

FOLYTASSUK!

Sir Gombóc 2019.01.18. 12:53:47

@Kivlov: csak azt lehet zsarolni, aki érintett. De, mint tudjuk, a gazdád és kormánya nem az, hisz itthon minden rendben, legalábbis ezt állítjátok. Akkor mégis mitől féltek?

KUHULIN 2019.01.18. 12:54:28

Alig várom, hogy jól megszívassák a magyarokat!
Aztán talán már tudják, hogy kire kéne szavazni! :D

Kivlov 2019.01.18. 12:55:59

@Sir Gombóc:
Nem kell félni, de már maga az elv is bicskanyitogató.
Kb mintha azt mondanád, hogy minden 3 méter feletti magasságú embert azonnal felakasztunk. Nincs ilyen, de azért mégis necces...

Sir Gombóc 2019.01.18. 12:57:35

@6.Lenin: ez nagyon gyenge volt, még egy 6. szintű sötéttől is, erőlködj még egy picit.

chrisred 2019.01.18. 12:57:59

@KUHULIN: Miért, Mészáros Lőrinc
vagy Tiborcz alapból nem tudja, kire kell szavaznia, hogy rárabolhasson az uniós pénzekre?

2019.01.18. 12:58:00

@MACISAJT1: "És abban is tévednek a (cseppet sem) kedvesch ettársak, hogy ez ellen csakis Orbánék lépnek fel."
Persze, fellép még Kaczynski is, meg a román eetássak is, akikkel pont úgy lett a bolt kitalálva, hogy szépen megfúrják a másik elleni 7-es cikkelyt.

KUHULIN 2019.01.18. 12:58:25

@Kivlov: Majd az EU megmondja...

Sir Galahad 2019.01.18. 12:58:36

Meggyőződésem, hogy ebből a gyakorlatban - bárhogyan alakul is az uniós választás - nem lesz semmi. Ha lenne, az EU gyakorlatilag szétszakadna, értelmét vesztené, ugyanis ha az illetékesek úgy akarják, lényegében egész Kelet-Európára vonatkozóan tudnak találni úgynevezett jogállami kifogásokat. Halkan jegyzem meg, bizonyos szempontból nyugatiakra is, csak ezt ugye nem szokás firtatni...

Ez egy propagandisztikus lépés az EP-választások előtt. Aki rosszul jár vele, az a hazai ellenzék, amelyik megint belesétált abba a csapdába, hogy a javaslatot képviselői megszavazták, így újra (mint a Sargentini-jelentés alkalmával) kiállították magukról a bizonyítványt, hogy hazaárulók. Meggyőződésem, hogy a Fidesz ezt a választási propagandában ki is fogja használni.

high up! 2019.01.18. 12:59:42

@Sportbíró: "Alapvető problémának látom, hogy ezzel a megoldással nem Orbánnal, vagy bármely másik vezetővel szállnak szembe, hanem a nemzettel, a néppel, "

Hát az a nép amelyik az ilyen semmirekellő, EU bomlasztó, Putyin felszopó diktátort választ meg magának, ráad´ásul többször is, az teljesen megérdemli hogy azt kapja vissza amit a közösségnek ad.
Ha nem tetszik, akkor az EU-N KÍVÜL IS VAN ÉLET.
Vagy Orbaneszku nélkül.

FOLYTASSUK!

Sir Gombóc 2019.01.18. 13:01:07

@Kivlov: ez nagyon rossz hasonlat, gondolkodj még picit.
Mert ebben a klubban nem kötelező tagnak lenni, de ha az akarsz lenni, akkor be kell tartanod a játékszabályokat. Ugye nincs ezzel semmi gond, hisz minden szabályt betartanak, nem?

high up! 2019.01.18. 13:05:17

@MACISAJT1: "Jó sok ország méri fel, hogy ilyesféle gumiszabályokat("2021-től jogállamisági feltételekhez köthessék az uniós pénzek kifizetését.") öngyilkosság bárki kezébe adni."

A jó sok ország az egyedül a te Dajcstompikád volt az EP-ben, aki tökegyedül adta a segghülyét (nem játszotta, hanem ez a faszi tényleg az), hogy nehogy má megbüntessék azokat az országokat, amelyek inkább illibant rendszert akarnak, meg lopják a klánjuknak az EU pénzt.

Olyan gyönyörű látvány volt ahogy a te fidióta Dajcs eftársad az EP-ben hülyét csinált magából, mint amilyen gyönyörű látvány volt Lázár, aki Bécsbe ment komplett hülyét csinálni magából. Aztán meg fel is rakta a világhálóra, hogy nézze a világ, hogy miylen is a politikusnak ment Átlaghülyemagyarja.

FOLYTASSUK!

2019.01.18. 13:06:29

Elég baja az az EU-nak, hogy ilyen szar ügyekkel kell foglakozni, mint Orbán meg a görögök. Megoldás: hagyják ott a nyugatiak az EU-t, Swexit, Danxit, Gerxit, Fraxit, Holxit, Fixit (na ez még "pun"-nak se rossz!), és alapítsanak egy újat, ahová sumák délieket és korrupt, tekintélyelvű keletieket nem vesznek fel. Fulladjanak bele a saját szarukba, vagy menjenek Putyinhoz.

morph on deer 2019.01.18. 13:06:52

@putris72:
“Márcsak azt kellene tudnunk, hogy Brüsszelnek mi is az az Európai érték!”

Miért, azt tudod, hogy orbánnak mi?
Még rosszabb: szerinted orbán tudja egyáltalán, hogy mi az, amikor arra hivatkozik és azt “védi”?

Ezt mind érdekes lenne tudni, valóban!
De mielőtt beleélnéd magad, most a jogállamisági feltételek betartásáról volt szó, és NEM az európai értékekről.

A jogállamiság kritériumai pedig eléggé világosak, így a be nem tartásuk is egyértelműen látszik.

Azt azért már most megigérhetem, hogy majd fogod hallani a kormánypropaganda sikítozását, hogy félreértették, meg Magyarországon mást jelentenek bizonyos szavak, továbbá Soros, - ahogy szokták, - ha eljön a tökönrugás ideje.

Tudod, “nem nőnek az orbánok az égig” - ahogy a mondás tartja.

Kivlov 2019.01.18. 13:07:43

@Sir Gombóc:
Nem rossz, mivel ez a klub sem azért jött létre, hogy beleszóljunk mindenbe.
Arról nem beszélve, hogy a "játékszabályok" betartásának véleményezése már eddig is eléggé szubjektív volt. Hát akkor még ezután?

Kivlov 2019.01.18. 13:10:48

@high up!:
"...Olyan gyönyörű látvány volt..."
...az április választási eredmény. Harmadszorra! :D

@Kispangit:
"...elég baja az az EU-nak, hogy ilyen szar ügyekkel kell foglalkozni..."
Nem is kéne, mert nem ezért jött létre! Ahogy a junker előtti bizottság nem is foglalkozott ilyenekkel, csak ez a hibbant piás f*sz és a libbant makron kutyája nyomja ezt a semmit, elterelve a figyelmet a lényegi dolgokról.

Emmett Brown 2019.01.18. 13:11:23

Pedig pont Orbán mondta, hogy az Eunak nem szabad segédkezet nyújtania hazug, csaló a kommunizmus örökségét fel nem adó kormányzatoknak semmilyen megfontolásból.

István Tamasi 2019.01.18. 13:12:30

@paraszthajszal: A biernbaum nyilatkozat (az egész sorosozás egy kitalált és hazug politikai kampány) utánn már igazán szánalmas a sorosozás.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.18. 13:13:02

@regbor: Hát, te már csak tudod, hiszen ott voltál :-)

Az ominózus versike ez volt:
Ne vigyorogj Iljics, Nem tart ez örökké
150 év alatt sem lettünk törökké

És elég nagy pofontot osztott ki az őrmester, leestem a székről...
Az igazgatói intőt pedig mindenki megkapta, aki abban a padban ült, kivéve azt a srácot, aki felnyomta a dolgot...

Akkoriban a nyóckerben sokkal csöndesebben viselkedtek a népek, mint mondjuk a 90-es évek derekán... Akkoriban a Yard-nak még hatalma volt, nem voltak ilyen taszos állatvédők...

Emmett Brown 2019.01.18. 13:16:06

@Magánvéleményem: tehát jobb volt amikor egy ilyenért pofánbasztak, és senki nem mondhatta, hogy ezt talán egy kicsit túlzás?

morpho 2019.01.18. 13:18:16

@megvagyhadnagy: Junker randilistája nyilvános. Nézz utána!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.18. 13:19:09

A brüsszeli oligarchák kétségbeesett próbálkozása a kelet-európai néptömegek ellen kudarcra van ítélve.

Quadanium 2019.01.18. 13:19:48

Európa egy kontinens.

citrix 2019.01.18. 13:20:09

A Fidesz persze élénken tiltakozik a döntés ellen (nem is szavazták meg.
Nocsak. Akinek nem inge, ne vegye magára. Mivel a fidesz magára vette, elismeri hogy a rezsim a jogállam fogalmával köszönőviszonyban sincs, autokrata pártállamban rendezkedett be.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.18. 13:20:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hát részvétem, gondolom izibe fel is akasztotta magát....

Ez legyen a legkomolyabb retorzió, ami éri... Ettől senki nem fogja összerosálni magát... Mondjuk, ha az ellenzéki tüntetők vezérszónokait rendszeresen bevinnék eszmecserére, és utána 3-4 napig lábadoznának, azt mondanám, rohadék elnyomó diktatúra stb... és van ok a félelemre, de az, hogy egy embert elbocsátanak, amiről csak ennyi info van, nem ad okot a lakossági szintű általános rettegésre, amit itt egyesek vizionálnak.

2019.01.18. 13:21:35

@Kivlov: És mik azok a lényegi dolgok? Gondolom az, hogy európát iszlamizálni kell, hiszen tudjuk, hogy Soros utasítására máson se dolgozik a Piás Fasz meg a Libbant Makron kutya - 400 óra túlórával per év. Mert ez így logikus.

Nagykörúton túli magyar 2019.01.18. 13:22:10

@KUHULIN:
"Alig várom, hogy jól megszívassák a magyarokat!
Aztán talán már tudják, hogy kire kéne szavazni! :D"

A szívatás 2010 előtt már megtörtént. Mennyivel is nőtt a devizahitelesek száma 8 év alatt? Folytonos gázáremelések? Munkanélküliség? Nyugdíjelvonás? Bérbefagyasztás? "Demokratikus" vipera a rendőröknél? Na, ezek voltak a szívatások.
2010 óta tudják a magyarok (legalábbis a kétharmaduk) kire szavazzanak, köszi!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.18. 13:22:59

@Emmett Brown: Nem erről volt szó, sehol nem állítottam azt, hogy az volt a szép világ! Hanem arról szólt a disputa, hogy akkor volt oka rettegni bárkinek a hatalomtól, de az, hogy most rettegni kell a fidesz miatt, az nettó f@szság!!!

Trollie 2019.01.18. 13:23:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A schengeni határt őrizni kell. Regisztrálni kellett volna a magukat menekültnek mondókat, és lefolytatni a menekültügyi eljárást. Nem pedig buszoztatni őket."
lol, te tényleg ennyire retardált vagy? :D
Hogy gondoltad lefolytatni az eljárást, amikor még nem volt kerítés se, a horda egyáltalán nem működött együtt a hatóságokkal, százan százfelé futottak.
Csak úgy lehetett volna ha ZÁRT táborokba terelik a retkeket és kötelezik őket, hogy várják meg az eljárás végét de azért meg a libsi fajtád sírt volna a leghangosabban...
Jó lenne ha egyszer kimásznál a rózsaszín kis buborékodból fogyatékos... :DDDD

morpho 2019.01.18. 13:23:36

@Sir Galahad: Tehát aki a jogállamiságra szavaz az hazaáruló, aki ellene, az meg hazafi. Aha. Lelked rajta.

nemecsekerno_007 2019.01.18. 13:24:35

@Sir Galahad: Jól leírtad, de nem fogják érteni :) Az ellenzék évek óta házhoz jár lóf@szért és még élvezik is

chrisred 2019.01.18. 13:25:40

@Kivlov: Te most tényleg Barrosonak nyaltál be?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.01.18. 13:28:19

Soros álciviljei Magyarország ellen

2019.01.18. 13:28:42

@Magánvéleményem: "Akkoriban a Yard-nak még hatalma volt, nem voltak ilyen taszos állatvédők..."
Tényleg jobb lenne, ha lenne tekintélye a Csendőrségnek, nem kéne szarakodni, be kéne vinni a delikvenst az őrszobára, és jól móresre tanítani, az ellenzéki pártok támogatását megvonni, minek agitálnak és akadályoznak, meg rohangálnak brüsszeli gazdáikhoz, a taszos állatvédőknek egy nagy pofon, hogy megtudják, merre az arra, az ellenzék meg c sak ne randalírozzon a köztereken, gumibotot-vízágyút nekik + 3 nap elzárás - legyen már végre rend ebben a kurva országban!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 13:29:46

@Szabolcs Karakay: "És ki hozná el a demokráciát?"

Bárki, aki nem velejéig korrupt bűnöző.

Emmett Brown 2019.01.18. 13:30:06

@Magánvéleményem: az utolsó mondatod a taszról meg a yard hatalmáról eléggé ezt sejteti pedig.

2019.01.18. 13:31:15

@Ma is mentek gecizni?: 2010 előtt azért volt egy világválság is, a gazdád meg beleült a konjunktúrába.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.01.18. 13:31:55

A Tisztességes Bírói Magatartásért mozgalom elfogad az Eu-tól ilyen támogatást.
A jogállamiság helyreállítása céljából.
erkolcstan.blog.hu/2017/11/23/tisztesseges_biroi_magatartasert_mozgalom_megalakult

lenörd hofstadter 2019.01.18. 13:33:32

Egyszerű, egybites agyú fideSSnácik. Mivel ti érdekeltek vagytok, áruljátok már el, hogy milyen érzés amikor nektek, a vérnáci agyhalottaknak, egy komcsi proli cigánygyerek fütyüli a kottát?

Kivlov 2019.01.18. 13:35:47

@Kispangit:
Igen, például az ellenőrizetlenül illegális úton ideözönlött csürhe ügye.
Vagy a tényleges gazdasági integráció, a fellzárkóztatás.
Persze, ezek berlinnek meg párizsnak nem érdekei, ezért kell mondvacsinált dolgokkal foglalkozni, meg óvodáskodni a ruszkik embargójával, még akkor is ha az öntökönlövés.

2019.01.18. 13:36:34

@lenörd hofstadter: Biztosan olyan, mint a Nagy Művelt Németeknek, amikor 70 éve majd hanyatt estek a nagy karlengetésben egy fing osztrák festő előtt...

komiszár 2019.01.18. 13:37:41

Idióta barom büdös zsidóbolsevista szemét szarrágó patkányok.
Hazátok ellen szavaztok rühes disznó balliberális seggfejek.

komiszár 2019.01.18. 13:39:07

Szarrágó komcsik siserehada,mint a döglegyek.

Emmett Brown 2019.01.18. 13:39:36

@komiszár: oszt milyen érzés, hogy 10 éve folyamatosan egy Birnbaum nevű arc által kitalált narratívát nyomnak le a torkodon?

2019.01.18. 13:39:56

@Kivlov: Azt is Mekel oldotta meg inkább a török-EU deal-lel, mert egy 20 ezres "csürhe" úgy ment volna át Gazdád tyúkketrec-kerítésén, mint a harckocsi a facsemetén.
A ruszkik embargójával se kell óvodáskodni, csak ügyelj, hogy ne szedj fel a földről kölnis üvegcséket, ha elfogyott otthon a Krasznaja Moszkva

komiszár 2019.01.18. 13:39:58

Szétverünk benneteket,csak még egyszer menjetek vonulgatni az utcára.

midnightcoder2 2019.01.18. 13:43:13

A KGST él, élt, és élni fog (még egy darabig, mert a sorsa ennek is rég megpecsételődött).

2019.01.18. 13:43:39

@komiszár: Gondolom, már tudod is a megoldást: "Hátravinni, agyonlőni!". Illetve addig is ráküldeni a NAV-ot meg Polt rohamosztagosait.

2019.01.18. 13:44:30

A szokásos módon, kedden megbukik a kormány. Ahogy szokott. B11G

Kivlov 2019.01.18. 13:46:20

@Kispangit:
"Mekel" aztán meg. Idejött már kb 1M ember, amire észrevette, hogy ez nem jó. :D
A törökök meg akkor rúgják fel a megállapodást, amikor csak akarják. Pontosabban, amikor csak további pénzeket akarnak. Nagy megoldás.
Kerítés persze kevés. Fegyver is kéne oda. Aki átlépi a vonalt, annak golyó. Dehát a zeu miatt nem lehet!

2019.01.18. 13:48:56

@valaki nagyon más: A kormány le van szarva. Ha majd Vezéretek bukik, ránt magával mindent. Köpönyegeket idejekorán beszerezni, legyen mint széles suhintással gyorsan megforgatni.

2019.01.18. 13:51:15

@Kivlov: Pedig milyen jó lenne! Mint a régi jó Horthy-rezsóban! Akkor azt lőhettetek le, akit akartatok! Hová fajult a világ...

nnnnnnnn 2019.01.18. 13:51:50

adhatnak akármennyi pénzt soroséknak, vagy vehetnek el a magyaroktól, attól még a nép 2022-ben is megszavazza a fideszt kormányzópártnak.

Sir Galahad 2019.01.18. 13:53:24

@morpho: Szerintem a Fidesz ezt nem így fogja kommunikálni. Inkább úgy, hogy az ellenzéki szavazatok miatt az a veszély fenyeget, hogy Magyarország támogatásoktól esik el, s hozzáteszik, hogy az úgynevezett jogállami kritériumok megítélése meglehetősen szubjektív. Mit gondolsz, szerinted elég hatékony lesz a Fidesz propagandagépezete, hogy ezt az értelmezést átvigye a köztudatba? És ha igen, akkor az ellenzéki politikusoknak hogy nem volt annyi esze, hogy ezt lássák?

chrisred 2019.01.18. 13:53:24

@Kivlov: Már értem, mi volt szimpatikus Barrosoban. Őt egy kis apró-cseprő szemkilövés nem zavarta.

midnightcoder2 2019.01.18. 13:55:33

@Kivlov: Alapvetően amúgy nincs nagy baj ezzel. Ide amúgy sem jönnek még egy darabig, azt pedig hogy nyugat-európát megszállják a migrik amúgy sem lehet megakadályozni, max. késleltetni. Majd aztán amikor a derék nyugat-európai polgárokat elkezdik kardélre hányni az újeurópaiak akkor a maradék szépen ideköltözik, és lesz egy fejlett kelet-európa és egy MadMax-os nyugat. Merkelék neve pedig Hitleré mellett szerepel majd a törikönyvekben.

Nagykörúton túli magyar 2019.01.18. 13:57:35

@putris72:
"Márcsak azt kellene tudnunk, hogy Brüsszelnek mi is az az Európai érték! "

Érték, Brüsszelnek. Olyanokra gondolj, mint mentőöv. Na az jó kis "érték" volt nekik. Fizethettük az 5-6%-os kamatot, sőt a le sem hívott pénzre is 0,25%-ot!!! Nem jó volna neked is ilyen biznisz? Gondolj bele, adsz valakinek hitelt, de fel sem veszik tőled a pénzt, de te azért elkérsz 0,25%-ot. Na ez nem kis "érték" nekik!

"A készenlétben álló pénzre 0,25, a lehívottra 5-6 százalék volt az éves kamat."
Forrás: 444.hu/2013/08/12/imf

Bezzeg az orosz hitel 3,95-4,95%-os kamata na az rossz!
index.hu/gazdasag/2014/02/05/megallapodtunk_paks_penzugyi_reszleteirol/

Kérdés kinek rossz, ha kevesebb százalékért kapunk hitelt? Na, kapizsgálod már, kinek mi az "érték"?

lenörd hofstadter 2019.01.18. 13:57:52

@R.V.J.:

Elég nagy. Én az összes pártot leszarom, ti borultok ki ha a komcsi cigányotokat valaki tolvaj féregnek meri nevezni amiért kirabolta és elárulta a hazáját.

rallus 2019.01.18. 13:59:16

@Kispangit: Horthy idején együtt ült a börtönben Szálasi és Rákosi.... Kun Béla idején nem tixaroztak Szamuelyék azokkal, akiknek nem tetszett a pofája..., amivel örökre belopták magukat a magyar nép szívébe...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 14:02:32

@Trollie: "Hogy gondoltad lefolytatni az eljárást, amikor még nem volt kerítés se,"

A kerítés nem sokat számít, bárki átvágja.

Úgy kellett volna, mint most, hogy határőrökkel, ha kell kivezényelt rendőrökkel védik a határt. Ez nem agysebészet, faszkalap. A legtöbb ország kerítés nélkül védi a határait. Az EU adott volna rá sok pénzt? Igen. Az EU adott volna hozzá határőröket? Igen.

Sok munka lett volna lefolytatni az eljárást? Igen. Az Az EU átvállalt volna sokat belőle szolidaritásból. Csak aztán valamelyik náci kormányfő azt mondta, hogy ő nem vállal szolidaritást. Ja, a geci gazdád volt az. Az EU adott volna adminisztrátorokat? Igen.

Miről beszélünk? Rengeteg erőforrás állt rendelkezésre a határ megvédésére, a menekültek ellátására, regisztrációjára, de a geci gazdád inkább buszoztatta őket, az osztrákok és németek oldják meg.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.18. 14:03:18

@lenörd hofstadter:
cigányozol = náci vagy. Nem kell ezt kimagyarázni.

chrisred 2019.01.18. 14:03:32

@rallus: Mert Héjjas Iván annyira válogatós volt?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 14:03:52

@Sir Galahad: "az úgynevezett jogállami kritériumok megítélése meglehetősen szubjektív."

Egy faszt. A geci elég objektíven bontotta le a jogállamot.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 14:05:21

@nnnnnnnn: "adhatnak akármennyi pénzt soroséknak"

El vagy tévedve. Soros György patrióta 35 éve támogatja Magyarországot. Nem ő kap pénzt.

morpho 2019.01.18. 14:06:41

@Sir Galahad: Akár átviszi a fideszagitprop akár nem, azt nehéz megmagyarázni, hogy a fidesz miért nem szavazta meg a jogállamiságot alapvetésnek tartó jogszabályt? Nem hisznek a jogállamban? Magyarország érintett, mert nincs jogállam??

2019.01.18. 14:11:30

@komiszár: Na te fotelterminátor ! Mit ettél ? Csak nem birkozószart és ettől vagy oly bátor és erős ?! Vagy a kósalala disznószar telepéről hordják neked a "vegakaját " ?
Egyél még, legalább erőd legyen ha már eszed nincs , "elftárskám" !

Sir Galahad 2019.01.18. 14:15:58

@morpho: Erre azt fogják mondani - most is azt mondják, lásd pl. a reakciójukat a Sargentini-jelentésre - , hogy Magyarország valójában igenis jogállam, de politikai okokból, például a migrációellenesség miatt azzal támadják, hogy nem az. És azért nem szavazták meg, mert nem lehet érdekektől, politikai hátsó szándékoktól mentesen, pusztán szakmai alapon megítélni egy országról, hogy jogállam-e. A részletekben meg az egyszerű polgár elveszik. És nyugodj meg, átviszi a fideszagitprop.

rallus 2019.01.18. 14:20:56

@chrisred: " Aki bottal köszön, annak doronggal felelnek!"
Az arányok ismeretében az "Aki doronggal köszönt, annak bottal feleltek!" lenne a korrekt változat...

chrisred 2019.01.18. 14:21:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Amennyiben Orbán vagy Szijjártó ösztöndíja Magyarország támogatásának számít.

chrisred 2019.01.18. 14:23:46

@rallus: Ja, csak ez a két hóhér nem egymásra utazott, mindenki megfelelt nekik, aki éppen a közelben volt.

rasztaszív 2019.01.18. 14:25:27

@Sir Galahad: én pedig azt mondom,ez pont ugyanaz az eset,mint amikor a tetten ért bűnöző rasszizmusra hivatkozik.

Sir Galahad 2019.01.18. 14:25:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A Fidesz mindig arra hivatkozik, hogy amikor konkrét, jogszabályi kifogásokat emeltek valami ellen - lásd pl. a Velencei Bizottság ajánlásait - , akkor azokat mindig módosította is. Ugyanakkor a kritikák nagy része olyan intézkedésekre vonatkozik, amelyek más európai államokban is léteznek, és ott nem jelentenek problémát. Ezt általában konkrét példákkal is igazolják, és ezzel tényleg nehéz vitatkozni.

Emmett Brown 2019.01.18. 14:27:37

@Ma is mentek gecizni?: a rendelkezésre tartási díj létező banki fogalom, aminek a létezése teljesen logikus. az összes bank/takszöv használja is, ráadásul nem 0.25%-on ketyeg.

Sir Galahad 2019.01.18. 14:28:29

@rasztaszív: Lehet, de a kérdés az, hogy hisznek-e neki. A magyar választók többségével - ezt 3 parlamenti választás eredménye igazolja - a Fidesz eddig sikeresen hitette el, hogy neki van igaza. Nem tartom valószínűnek, hogy most ne sikerülne nekik.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.18. 14:29:47

Sajnos az a baj, hogy már késő. Évtizedes károkat okoztak ezek a fidesztetvek, ami már egy emberöltő alatt helyrehozhatatlan. Ha legközelebb egyszerű többséggel nyer az ellenzék, akkor az ország működésképtelen lesz, ha kérharmaddal, akkor elítélnek minden fideszbűnözőt és anarchiába fordul az ország, ha meg a fidesz nyer akkor tovább folytatódik a dúlás, rablás, az ország politikai megosztása, a rasszista fasiszta idegenüldözés. Egyik sem jó, az ország már csak akkor változhat meg, ha a jelenlegi generáció kihal.

Jakab.gipsz 2019.01.18. 14:31:29

"Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában."

Ez a szöveg azért agyrém mert tele van belső ellentmondásokkal .

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 14:36:26

@Sir Galahad: "azokat mindig módosította is"

Nem ilyen minden hájjal megkent bűnözőhöz szoktak azok. A geci csinált egy geci törvény, és tett bele egy még nagyobb baromságot. Mindenki felhördült, ő kivette a még nagyobb baromságot, és maradt az általa kitalált geciség.

"olyan intézkedésekre vonatkozik, amelyek más európai államokban is léteznek"

Na igen, de együtt így nem.

Franciaországban is mondják, hogy "ge". Németországban is mondják, hogy "ci". De csak Magyarországon mondják, hogy "geci". :))

Így már érted?

rasztaszív 2019.01.18. 14:37:10

@Sir Galahad: lehet,de itt most nem az a kérdés,hogy a magyar választók hisznek-e nekik.

szerintem az eu-ban ezt a viselkedést egy sajátosan magyar jelenségként kezdik értelmezni - szép kis országimázs...

morpho 2019.01.18. 14:58:22

@Sir Galahad: Ebben valszeg igazad van, de ez csak egy hakni. Attól nem lesz egy ország jogállam, hogy azt mondjuk rá.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 14:58:28

@Jakab.gipsz: "agyrém"

Akkor elmondom neked az EU értékeit parasztosan:

Ne légy geci, és ne szarj az asztalra.

Így már érthető? :))

morpho 2019.01.18. 15:03:04

@Sir Galahad: "olyan intézkedésekre vonatkozik, amelyek más európai államokban is léteznek"
Ez nem úgy működik, hogy elkezdünk mazsolázni a moslékból. A torta is finom, meg a bableves is, de ha összeöntöd moslék lesz belőle. Lehet erre mondani, hogy finom az, hiszen torta is van benne, de azért ez egy hazugság ugye?

lenörd hofstadter 2019.01.18. 15:07:44

@R.V.J.:

Ostoba vagy.

A rassz az rassz. Ha cigány, akkor cigány, hozzád hasonló ostobának kéne lenni, hogy a cigányt eszkimónak vagy mulattnak vagy bármi másnak nevezze valaki mert a te buta értékrendednek nem felel meg a valóság.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.18. 15:13:59

@lenörd hofstadter:
Értem én amit mondasz nácikám, de azért fejtsd már ki nekem, hogy hogyan jön a rassz a magyar belpolitikához?

lenörd hofstadter 2019.01.18. 15:15:08

Amúgy jópofa ez a gecizés, jópofa a rabszolgatörvény, jópofa a diáklány a kirakatban, de valaki számontartja, hogy a gecigány és baráti maffia köre megint a forinttal játszik? Nem kevés lesz az a lóvé amit ezek a tetvek a forintárfolyammal megint kilopnak a közösből és a vállalatok, vállalkozók vagyonából.
Tudod ostoba orbánista, amit a Soros is csinált egész életében, azt most a kegyelted az ország pénzével követi el a saját zsebére. Te meg fizetsz, mert buta vagy ahhoz, hogy észrevedd, csak egy üveggyöngyökkel megvásárolható egyszerű és ostoba biodíszlet vagy orbán rablásában.

lenörd hofstadter 2019.01.18. 15:16:01

@R.V.J.:

Értem, hogy nem érted a szavakat, de a cigányod az cigány marad még ha sokadszorra is hülyét csinálsz magadból.

Sir Galahad 2019.01.18. 15:16:01

@rasztaszív: Szerintem meg pont ez a kérdés. az első beírásomban ugyanis arra hívtam fel a figyelmet, hogy az ellenzék megint kelepcébe sétált azzal, hogy képviselőivel megszavazta a posztban ismertetett uniós javaslatot. A Fidesz ugyanis a választási kampányban ennek nyomáén nagyon könnyen rájuk tudja égetni majd a bélyeget, hogy hazaárulók.

lenörd hofstadter 2019.01.18. 15:18:21

@Sir Galahad:

A fideSSférgeknek tök mindegy milyen hazugságot tolnak le a torkukon, ostoba az összes. Ha nem azok lennének akkor azért emlékeznének még a gecigány kirohanására Brüsszelbe és a könyörgésére, hogy ne adjanak több pénzt Magyarországnak.

Sir Galahad 2019.01.18. 15:20:42

@morpho: Persze, ebben van egy logika. De ha csak pusztán magukat a jogi megoldásokat nézzük, azokba nehéz belekötni, pont amiatt, hogy külön-külön jóformán mindegyik megtalálható különböző uniós országokban. Ami meg az összhatást illeti, az már bonyolult elvi, jogfilozófiai kérdés, amit az átlag választó nem ért. Nem is érdekli. Annyit lát az egészből, hogy Magyarországot támadják, Orbán meg kiáll és megvédi, és közben konkrét jogszabályokra tud hivatkozni, az ellenoldalról meg valami emelkedett, lila ködös hablaty jön.

Ellenzéki Tüntető 2019.01.18. 15:21:34

@Sir Galahad: "s hozzáteszik, hogy az úgynevezett jogállami kritériumok megítélése meglehetősen szubjektív. "

Mert nem az? A mesterlövészek a tetőn egy francia tüntetésnél az demokratikus, a spanyol határkerítésről levízágyúzott, nyakukat törő fekák az demokratikus, a katalón népszavazás betiltása demokratikus, fél afrika behívása az demokratikus, no de kérem, hát ez az orbán már tényleg kibírhatatlan :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.18. 15:21:44

@lenörd hofstadter:
Hülyét csak te csinálsz magadból te vörös náci :D

Sir Galahad 2019.01.18. 15:22:36

@lenörd hofstadter: Szerintem az sem célravezető taktika, hogy trágár jelzők kíséretében lehülyézitek a választópolgárok többségét. Így azért elég nagy kihívás elnyerni a bizalmukat és kormányra kerülni.

Ellenzéki Tüntető 2019.01.18. 15:24:10

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: " a rasszista fasiszta idegenüldözés. "
lenörd: "egy komcsi proli cigánygyerek "

lassan döntsétek el hogy az országban óriási a fasizmus, vagy orbán cigány, vagy értitek, mert ez már bohózat amit előadtok

pulsarito 2019.01.18. 15:25:56

Az EU jogállamisági feltételekhez köti az EU-s pénzek kifizetését.
Aha, és ki dönti el, hogy
ad1. mik a jogállamiság feltételei? (és azok közül pl. melyik nem teljesül Mo.-on?)
ad2. ki fogja vizsgálni ezen feltételeket?
ad3. mi alapján fognak dönteni ezek meglétéről?

Az ugyanis több mint megmoslyogtató, hogy egy olyan senkiházi politikai megbízott vizsgálta a magyar jogállamiság helyzetét, mint Sargentini, aki semmilyen jogi végzettséggel nem rendelkezik.
Ez kb. olyan mint ha orvosi műhibaperben felkérnének egy lakatost (elnézést a lakatosoktól, írhattam volna bármilyen becsületes kétkezi munkást, aki nagy valószínűséggel nem ért az orvostudományhoz) hogy állítsa már össze a javaslatát a bíróságnak, ami alapján azok dönthetnek.
A másik meg az, hogy ez jogszabály olyan tipikus liberálfasiszta furkósbot, amit belengethetnek mindenkinek, aki más véleményen van! Ma velünk szórakoznak, holnap meg mással fognak, ahogy a szűk brüsszeli elit elképzeli.
Lásd még a Sargentini jelentés elfogadását, ahol, még a saját szabályaikat sem tartották be (vö. érvénytelenítették a terózkodásokat).
Szép új világ jő!

pulsarito 2019.01.18. 15:26:50

terózkodásokat = tartózkodásokat

Aquincum 2019.01.18. 15:26:58

@Sportbíró: "ezzel a megoldással nem Orbánnal, vagy bármely másik vezetővel szállnak szembe, hanem a nemzettel, a néppel, amely fölött egy ilyen vezető "uralkodik"" Európának egyszerűen nincs más eszköze ezzel a tolvaj bandával szemben. Hazánkban teljesen nyilvánvaló a korrupció és a lopás. Sok Fidesz szavazó ezt annyival elintézi, hogy közben jól mennek a dolgok. Mintha egyszerűen nem akarnák látni, hogy milyen sok ember él szegénységben, hogy milyen rengetegen vándoroltak el, hogy milyen az egészségügy és az oktatás. Mintha nem érdekelné őket, hogy milyen eszméletlen veszélyei vannak a demokrácia fölszámolásának! Nem beszélve arról, hogy az egész térségben, egész Európában komoly gazdasági fellendülés vége felé vagyunk, ömlött ide az uniós pénz is, tehát elsősorban nem a fantasztikus Fityesz kormányzatot dicséri a jó gazdasági helyzet. A fideszes képviselők "nem" szavazata az Európai Parlamentben az említett törvényekre felért egy beismerő vallomással. Nyugodtan kiírhatnák egy papírra a mellkasukra, hogy "tönkretesszük a magyar demokráciát, jogállamot, korruptak, tolvajok és csalók vagyunk".

Ellenzéki Tüntető 2019.01.18. 15:28:00

@Sir Galahad: De de, az nagyon jó. Ugyanis minden kívülről jövő, a közösséget érő támadás összezárásra késztet, növeli a belső egységet és a vezető erejét.

Az ilyen lenördfélék arra se jönnek rá, hogy ha a fidesz szavazókat nem szólítják meg, akkor soha a büdös életben nem nyernek választást, mert nem lehet egy ekkora szavazóü réteget figyelmen kívül hagyni. Én sokkal jobban örülnék egy normális ellenzéknek, de ameddig az orbángecizés meg ez megy, addig dübörög a tank tovább.

alöksz róz 2019.01.18. 15:30:53

@morpho: na és akkor mi van? nem az a kérdés, hogy finom-e.
teljesen alap dolog, hogy ami az egyik országban nem üti az uniós jogot, az a másikban sem.
ezt még egy ostoba lippsi is meg kell hogy tudja érteni...
sőt szerintem meg is érti, csak jobban esik a lelkének, ha hazudozhat.

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.01.18. 15:35:57

Erőlködnek a lippsik.

Jogállamban az lenne a kis tüncikézőkkel, amit TótaWé megírt 15 éve:

index.hu/velemeny/eheti/kendernap/

Megint szegényebbek lettünk egy sortűzzel. Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. Arra tartjuk ugyanis többek között, hogy megfegyelmezze azt a fix csőcseléket, amely időnként hídblokáddal és utcai garázdálkodással éli ki aktivista ostobaságát. Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát. Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás.

morph on deer 2019.01.18. 15:37:04

@Jakab.gipsz:
“Ez a szöveg azért agyrém mert tele van belső ellentmondásokkal .”

Hálistennek te meg nem. De jó...

Aquincum 2019.01.18. 15:42:33

@Ellenzéki Tüntető: "lassan döntsétek el hogy az országban óriási a fasizmus, vagy orbán cigány, vagy értitek, mert ez már bohózat amit előadtok" Orbánra vonatkozóan egyszerű a válasz: O1G.
Az országban pedig véleményem szerint egy áldemokrácia működik. A média túlnyomó többsége a kormánypárt kezében van. A mi adónkból fenntartott közmédia kormánypropagandát harsog nap, mint nap, több órában, tehát nincs normális tájékoztatás. A függetlenségre törekvő, vagy esetleg ellenzéki sajtó nem kap zsíros hirdetéseket, így várhatóan kivérzik. Az ügyészség és bíróság pártkatonákkal van telerakva, tehát nincs egyenlő igazságszolgáltatás. Határon túlról szavaznak olyan magyarok (igaz, csak listára), akik nem élnek itt, nem látják át teljesen a helyzetet és nem ide fizetnek adót. Az ellenük nyíltan felszólalók pillanatok alatt fenyegetett helyzetbe kerülnek. És ehhez kétmillió honfitársunk asszisztál, hányinger nélkül, többek között értelmiségeik is. És bőgik, hogy Soros, Brüsszel, migráncsok, meg Nagymagyarország, meg Horthy. És ha ezzel nem értesz egyet, idegenszívűnek, Soros-bérencnek, hazaárulónak neveznek. Ez a NER. A Fidesz által létrehozott Magyarország 2019-ben. Szerintem undorító.

morph on deer 2019.01.18. 15:47:49

@lenörd hofstadter:
“de valaki számontartja, hogy a gecigány és baráti maffia köre megint a forinttal játszik?”

Ott tartom. Már a klasszikus Szijjártó-Kósa alakítás óta, amikor ugye “rosszabbul” álltunk, mint Görögország.

Biztos nem kaptak időben NERzsébet utalványt...

morph on deer 2019.01.18. 15:59:43

@alöksz róz:
“teljesen alap dolog, hogy ami az egyik országban nem üti az uniós jogot, az a másikban sem.”

Tegyük fel, hogy mindenütt engedélyezett, hogy fél méternyire megközelíts valakit, aztán még azt is, hogy kezedben egy késsel fejmagasságban hadonászhass, de nálunk ez úgy jelenik meg, hogy ezt akkor is megteheted, ha tőled fél méternyire áll valaki.

Végül is ez mind megtalálható máshol is, de “érdekes” módon csak nálunk jár vérfürdővel.

Gyanítod már, hogy mi a gond?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 16:21:16

@morph on deer: A kurvaéletbe, hogy ezeket a fideSSfasszopókat csak a leg-faék-egyszerűségűbb példákkal lehet...

...ne meggyőzni, ha nem makacsolnák meg magukat csakazértis. :))

rasztaszív 2019.01.18. 16:40:48

@Sir Galahad: az eu-ban nem az a kérdés,hogy kinek hisznek a magyar választók.ott átlátják a migránsozás gagyiságát,amikor a jogállamiság helyzetéről van szó.egyébként meg a fideszed sétál kelepcébe azzal,ha a jogállamisággal gondja van,mert ezt itthon is egyre nehezebb lesz eladni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 16:41:41

@Sir Gombóc: Kell a ruszki hitel mindenképp. Mi lesz, ha egyszer nem dől a lé az EU-tól, de a gecinek éppen lophatnékja van? Ne tudd meg, milyen borzasztóak az elvonási tünetek. :))

Sir Gombóc 2019.01.18. 16:43:08

@Sir Galahad: de ha Magyarország jogállam, akkor ez nem is rólunk szólt ez a szavazás. Akinek van egy kis sütnivalója, annak feltűnik ez azt ellentmondás. Ezzel gyakorlatilag azt mondod, hogy a fidesz szavazó önálló gondolkodásra képtelen, megvezethető.

morpho 2019.01.18. 16:44:28

@Sir Galahad: Ha pusztán magukat a jogi megoldásokat nézzük, akkor a fidesz inkább kussoljon! Törvénytelen törvényeket szavaznak meg sorra Magyarországon, törvénytelenül, pusztán a jogászkodásra hivatkozva. Ilyen logika alapján a numerus clausus, vagy a 48-as államosítás is törvényes volt. Megszavazta a parlament. Az meg nálam nem érv, hogy a hazugságot ügyesen adják be a választóknak.

Továbbá: "lehülyézitek a választópolgárok többségét"
A fidesz ellen, darabra többen szavaztak, mint rá. Tehát nincs szó választópolgárok többségéről, arról nem is beszélve, hogy a nem szavazókat bele se tudod számolni. Maximum a szavazáson megjelenteket tudod számolni, azok közt meg több volt a fidesz ellen szavazó.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 16:44:57

A csúti lótolvaj 1 geci.

ACSL1G

Hát ez se nem frappáns, se nem vicces. A hazámra nézve egyenesen elkeserítő.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 16:47:57

@morpho: Értelmetlen a választási matek. Kádárt mindig 98% szavazta meg, afelé haladunk. Amíg nincs rendes tájékoztatás, és ipari méretű hazudozás megy, akárhány százalékkal nyer a geci.

antiinternáci 2019.01.18. 16:48:14

Ezek az elvetemült tervek mindenképpen megállítandók.
A bolsevista felforgató szervezetek számára érkező EU-pénzeket államosítani kell. Nem szabad hagyni, hogy külföldről pénzelt ügynökök szélsőséges felforgató, magyarellenes tevékenységet folytathassanak hazánkban.

VT Man 2019.01.18. 16:51:35

@trabant:
"Az uniós választásnál májusbn nagyon észnél kell lenni a választóknak, mert ha Orbán nyer, képes az országot kivezetni az EU-ból,"

Van aki le van maradva az ellenzeki kozponti kotta olvasasban...

Par napja volt a b1-en poszt, hogy Orban az EU elnoki poziciojara fog palyazni.

Amit ugye nehez, ha kilep az EU-bol.

De ertelmet ne nagyon keressunk a baloldalon...

morpho 2019.01.18. 16:51:42

@pulsarito: Olvasd el a jogszabályt. Sokat segít. Az összes kérdésedre benne van a válasz. Az egy dolog, hogy ostoba vagy, van ilyen. De miért kell ezt egy kommentsávba is beleírni?

@alöksz róz: Te nem létezel. Írtam már. Mit nem lehet ezen érteni?

antiinternáci 2019.01.18. 16:51:44

@morpho:
"A fidesz ellen, darabra többen szavaztak, mint rá. "

A maszop ELLEN szavazott csaknem 90%.
Az ávokratikus koalició ELLEN szavazott 95%.
Juhász-kábszerészék ELLEN szavazott 99%.

morpho 2019.01.18. 16:57:11

@antiinternáci: És? Ez hol cáfolja amit írtam? Én meg szeretem a tökfőzeléket.

antiinternáci 2019.01.18. 17:08:30

@Aquincum:

"Határon túlról szavaznak olyan magyarok (igaz, csak listára), akik nem élnek itt, nem látják át teljesen a helyzetet és nem ide fizetnek adót."

De nekik is közük van ahhoz, hogy ne egy magyarellenes kormány legyen hatalmon. Gyurcsányék románnak nevezték és tekintették az erdélyi magyarokat, uszítottak és gyűlölködtek ellenük, és teljesen meg akarták semmisíteni a kötelékeket a határon túlra rekesztett magyarsággal.
A határon túli magyaroknak minden joguk megvan arra, hogy védekezzenek az ellenük azóta is aljaskodó elvetemültekkel szemben, és szavazataikkal megakadályozzák az internáci hatalomátvételt. Nekik ez létkérdés, nem úgy mint sok itteni felelőtlen embernek, aki a szaros pénzét félti tőlük. Undorító, hogy valakinek a nemzeti összetartozás és szolidaritás pénzkérdés.

Sir Galahad 2019.01.18. 17:09:24

@rasztaszív: Nincs igazad. Itthon a jogállamiság egy szűk értelmiségi csoporton kívül nem igazán érdekel senkit. Elvont, értelmezhetetlen dolognak tartják és a jogállamisággal kapcsolatos külső kritikákat Magyarország elleni támadásnak tekintik. Ezt a Fidesz ügyesen ki is használja.

rasztaszív 2019.01.18. 17:09:30

@antiinternáci: "Nem szabad hagyni, hogy külföldről pénzelt ügynökök szélsőséges felforgató, magyarellenes tevékenységet folytathassanak hazánkban."

tüntess!

kökörcsin utca 7,orbánhegyi út 30

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 17:10:31

@antiinternáci: "De nekik is közük van ahhoz, hogy ne egy magyarellenes kormány legyen hatalmon."

Ahhoz képest éppen a magyargyűlölő csúti gecit segítették.

we dont want arabs here..So what 2019.01.18. 17:11:09

Jaj de nagyon fogok röhögni amikor a balos libsi gecik rájönnek hogy kilépünk a fos unióból. Lesz nagy sírás rívás:)

chrisred 2019.01.18. 17:11:10

@pulsarito: Sargentini modernkori történelmet tanult az Amszterdami Egyetemen a totalitárius rendszerekre és Európa demokratizációjára specializálódva, és 1999-ben mesterfokozatot szerzett. Ez nem megfelelő képesítés a jogállamiság helyzetének felmérésére? Akkor nézd meg, milyen végzettségük van a jelentés ellen szavazó Fidesz-KDNP képviselőknek.

antiinternáci 2019.01.18. 17:13:19

@morpho:

Nem cáfolja.
Elismeri, hogy a fidesz a legkevésbé elutasított párt. A különböző internáci gittegyleteket ötször-tízszer több ember utasítja el.

Sir Galahad 2019.01.18. 17:13:24

@Sir Gombóc: Az ellentmondás kiválóan feloldható, a választók nagy többségének ugyanis a jogállamiság egy értelmezhetetlen elvont valami. Ők annyit értenek az egészböl, hogy Magyarország ellenségei megint találtak valamilyen jogászkodós ürügyet arra, hogy pénzt vegyenek el tőlünk.

we dont want arabs here..So what 2019.01.18. 17:14:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem nagyon értem ezt a magyargyűlölözést Orbánnal kapcsolatban kiscsiga, rosszul ülsz a lovon.
Aki embernek hitvány az magyarnak alkalmatlan..szóval a baloldali liberális, idegen segget nyaló férgek nem igazán számítanak magyarnak.. Lehet téged gyűlöl, de te nem vagy magyar :) Szóval gondold újra.

Measurer 2019.01.18. 17:14:54

Minden rosszban van valami jó, innéttől kezdve jól kell kommunikálnunk a pozitív változásokat.

rasztaszív 2019.01.18. 17:16:13

@Sir Galahad: de most az eu-ról van szó,hogy ők mit reagálnak.

a fideszed pedig az átlátszó hazudozásával lenézi a választókat,ez nem ügyesség,erre csúnyán rá lehet faragni.

morpho 2019.01.18. 17:18:19

@antiinternáci: "Nem cáfolja" Akkor meg mi a fasznak írtad le??? Unatkozol?

morph on deer 2019.01.18. 17:19:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
“csak a leg-faék-egyszerűségűbb”

Ráadásul puhafa!
ÉKtelenül igyekeztem, hogy érzékletes legyen a példa.
Ráadásul igaz is, hiszen pont ez a probléma az egészben.

Egyúttal pontosan ez mutatja azt is, hogy orbán egy nagyon tehetséges geci: legtöbbször olyasmikre tud hivatkozni, amiben majdnem mindig van némi igaszságmorzsa, igaz, hogy kifordítva.

Ez persze önmagában nem csoda, hiszen minden valamire való bűnözőnek tehetségesnek kell lennie ahhoz, hogy sikeres lehesssen, - addig ameddig, persze.
Szóval van egy tehetséges geci a csúcson, ami még jó is lehetne, csak sajnos az a szépséghibája, hogy mindez a saját megalomániájának kielégítésére szolgál.
Hát ez van.

we dont want arabs here..So what 2019.01.18. 17:19:41

@chrisred: Baromság amit beszélsz. Sargentini politikai alapon mondott véleményt az országról, nem történelmi kutatás alapján. Nincs semmilyen összefüggés az európai totalitárius rendszerek és Orbán politikája vagy kormánya közt. Aki mást állít az egy ostoba fasz, akár holland akár magyar.

Ha holnap bevinnének mondjuk kormányzati emberek a kommentjeid miatt és letépnék a körmeidet és anyádat deportálnák a büdös picsába, na akkor igazad lenne, de amíg pl a hazaáruló index.hu szerkesztősége vígan vásárolgat az ikeában és tömi a fejébe a szar hotdogot ócsóért ahelyett hogy a szerkesztőségben sercegne a bőre a rádobott Molotov koktéltól addig Te itt ne ugass se elnyomó se diktatórikus se totalitárius rendszerről köcsög.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 17:20:53

@we dont want arabs here..So what: "Nem nagyon értem ezt a magyargyűlölözést Orbánnal kapcsolatban"

Mit nem értesz faszfej? A hazaáruló geci gazdád kiárusítja az országot a ruszkiknak meg a kínaiaknak, a gazdaságot tönkretette, a legszegényebb állam lett az EU-ban Magyarország, az egészségügyet tönkretette, magyarok tízezrei halnak gyógyítható betegségekben, ez a nyugati államok átlagának két és félszerese, az oktatást tönkretette, a következő 20 évben félanlfabéta összeszerelő munkások jönnek ki az iskolából. Egy román titkosügynök, akinek a feladata a magyarság tönkretétele, erre a pusztításra csak elvigyorodna, és kérne egy kávét.

chrisred 2019.01.18. 17:21:08

@Sir Galahad: A választók nagy többségének az uniós támogatás értelmezhetetlen elvont valami, amiből 50 centis kilátók épülnek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 17:22:54

@we dont want arabs here..So what: "Nincs semmilyen összefüggés az európai totalitárius rendszerek és Orbán politikája vagy kormánya közt."

A geci rendszere egy az egyben a Kádár rendszer. Annyi különbséggel, hogy -Kádár nem lopta el a fél országot.

Sir Galahad 2019.01.18. 17:23:23

@morpho: Nálad nem érv, de nem is egyedül te szavazol. Egyébként rosszul számolsz: a többség azt a pártot vagy pártszövetséget jelenti, amelyikre a legtöbben szavaztak. Nem tudsz másikat mondani, amelyikre többen szavaztak, ugyanis a többi párt külön indult. Fel lehet vetni, hogy Fidesz mögött nincs abszolút társadalmi többség, de akkor hozzá kell azt is tenni, hogy ilyen Magyarországon sose volt és nem is lesz.

antiinternáci 2019.01.18. 17:23:52

@chrisred:

"totalitárius rendszerekre .... specializálódva, és 1999-ben mesterfokozatot szerzett."

Jól megtanulta Sargentini elvtársnő.
És úgy gondolta, akkor elkezdi alkalmazni...

chrisred 2019.01.18. 17:25:13

@we dont want arabs here..So what: Az elemzésed színvonala nem győzött meg arról, hogy a nyolc általánosnál magasabb végzettséged lehet, ezért nem tűnsz megfelelő személynek ahhoz, hogy felülbíráld a Sargentini jelentést.

morpho 2019.01.18. 17:26:11

@we dont want arabs here..So what: "Nincs semmilyen összefüggés az európai totalitárius rendszerek és Orbán politikája vagy kormánya közt. Aki mást állít az egy ostoba fasz, akár holland akár magyar." "a hazaáruló index.hu"

Orbán rendszere demokratikus, az index hazaáruló, te meg elmeroggyant vagy, vagy hazudozol. Hogy melyik jobb, azt döntsd el te! Egyébként egyik rosszabb, mint a másik. Szeretem az olyan embereket, akik azt gondolják, hogy a magyarméter náluk van. Szeretem...kiröhögni szegényeket. Így szoktam, figyeld: Muhahahahahahhahahahha :))))))))) Amúgy tényleg szórakoztató vagy :))) Néha azt hiszem, hogy a narancskullancsoknak nincs humora, de azért neked van! :)))))))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.01.18. 17:28:18

Tetves manipulátor hazug tolvajokat én sem pénzelnék szívesen. Ráfér a fideszre egy megtisztulás. Ha ez kényszeríti ki, nekem úgy is jó, bár az árát megint mi magyarok fizetjük meg. Persze mi is hagytuk magunkat hülyére venni orbi és sleppje által.

antiinternáci 2019.01.18. 17:29:08

@morpho:

Próbáltam egy kis fény gyújtani a sötétségben. De látom, nem sikerült.

morpho 2019.01.18. 17:29:25

@Sir Galahad: Én azt vetettem fel, hogy ha valaki azt mondja, hogy: A fidesz szavazói hülyék", akkor az nem a szavazók többsége, ahogy ezt te írtad. Ennyi.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 17:29:40

@Sir Galahad: "Egyébként rosszul számolsz: a többség azt a pártot vagy pártszövetséget jelenti, amelyikre a legtöbben szavaztak."

A geci olyan választási rendszert vezetett be, ahol a szavazatokat kétfelé kell bontani. Így teljesen jogos az állítás, hogy a fideSSnek a kisebbik fele jutott.

De értelmetlen a számháború, a geci bármikor csinál 90% szavazatot. Szinte korlátlan erőforrásai vannak a választási csalásokra. Valamelyik itteni faszfejnek nemrég ki is mutattam.

we dont want arabs here..So what 2019.01.18. 17:31:16

@rasztaszív: Milyen választókról beszélsz Te agyhalott.

A fideszre szavazott 2 millió 800 ezer ember

a második Jobbik kapott 1 millió 90 ezer
a harmadik MSZP kapott 682 ezret
a negyedik LMP 404 ezer 429
DK 308 ezer 161

Ha összeadod még mindig fél millióval többen szavaztak a Fideszre mint teljes ellenzékre.. És ez a szám nem csökken hanem nő, ahogy a Jobbik szépen, napról napra kinyírja magát , az eddig fasisztázott jobbik szavazók nem sétálnak át a ratyi LMP vagy Momentum zászlója alá, de nem ám.. Lesz az a Fidesz szám 3 millió viszonylag könnyedén ahogy a dolgok állnak. Szóval ébredj föl, mert amit Te gondolsz az szimplán baromság. Nem fognak elpártolni a Fidesz szavazók csak azért mert Te azt álmodod.

morpho 2019.01.18. 17:32:22

@antiinternáci: "Próbáltam egy kis fény gyújtani a sötétségben. De látom, nem sikerült."

Hát mivel képtelen vagy leírni egy 7 szóból álló magyar mondatot úgy, hogy amúgy helyesírás ellenőrző program is van a kommentsávon, tényleg nem sikerült!

we dont want arabs here..So what 2019.01.18. 17:32:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ostoba vagy mint egy faék csak annak haszna nélkül.. Számolni tudsz? leírtam neked faszkalap, add össze ..

Sir Galahad 2019.01.18. 17:33:23

@chrisred: Van ilyenre is példa, de lesz az uniós pénzből kórház, üzemcsarnok, biciklút és sok hasonló dolog is - és mindre bazi nagy táblát tesznek, hogy az egyszerű polgár erről véletlenül se feledkezzen meg.

we dont want arabs here..So what 2019.01.18. 17:34:10

@chrisred: te is leszophatsz szargentinivel egyetemben :)

Világít a torony 2019.01.18. 17:34:23

Újmagyar Mária néni siralom:
„Csoda, hogy kivan a szívem?! Az uram nyilas volt, a fiam ávós, az unokám fideszes…”

chrisred 2019.01.18. 17:37:22

@we dont want arabs here..So what: Mert a Momemtumra, a Kétfarkúakra és az Együttre szavazók biztosan fideszesek voltak. A Munkáspártra szavazó volt munkásőr elvtársak narancsbarátságával kapcsolatban nincs kétségem, Thürmer elvtárs ki is jelentette, hogy azok nem ellenzékiek szavazatok, még 15 ezret felírhatsz Orbán mellé.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.18. 17:38:48

@we dont want arabs here..So what: " Ostoba vagy mint egy faék"

:))

Mint egy faék... :)) Szóval ki az ostoba? :))

Sir Galahad 2019.01.18. 17:38:59

@morpho: Jó, akkor pontosítsunk: a Fidesznek több szavazója van, mint bármelyik másik pártnak, ráadásul elegendö a kormányzáshoz. És szerintem a kormányváltásban reménykedők részéről nem célravezető egy ekkora tömeget lehülyézni.

morpho 2019.01.18. 17:40:32

@we dont want arabs here..So what: 2018 évi országgyűlési választások listára leadott szavazatai:

Listákra leadott érvényes szavazatok száma összesen: 5 732 283 (100,00%)

FIDESZ, KDNP: 2 824 551 (49.27%)

Nem FIDESZ, KDNP: 2907732 (49.73)

Szerinted melyik a nagyobb szám? Akkor meg mit hazudozol összevissza buta narancskullancs?!

Sir Galahad 2019.01.18. 17:41:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem jogos. Nincs másik párt, amelyiknek annyi szavazója lenne, mint a Fidesznek.

chrisred 2019.01.18. 17:41:39

@we dont want arabs here..So what: Ezt Judith asszonyra hagyom, remélem, harapós kedvében lesz. Érdekes lesz a vérmacsó szövegeidet szoprán hangnemben elképzelni. :)

we dont want arabs here..So what 2019.01.18. 17:43:14

@chrisred: www.valasztas.hu ovasni számolni csak tudsz..a magas belvárosi romkocsma végzettségeddel :) Nekem sem volt könnyű elviselni Medgyessyt Gyurcsányt Bajnait Oszkót Kókát...de nem vergődtem ennyit mint ti itt teszitek.. Politizálj, gyűjts szavazókat, csinálj programot és nyerj..de aztán nem legyen minden kormányzásod alatti évben 2.5 % mínusz a GDP adatokban, ne legyen 45 % szja, francia víz számla, francia étkezési jegyek, német gáz és villany számla etc etc.. Értem én hogy a francia becsület rend jól mutat egy CV-ben de ne azért kapd már mert eladtad a hazádat aprópénzért mint a fent említett köcsögök egyike másika.. Szóval ez van. Nem nyertetek és nagyon valószínű hogy nem is fogtok.

morpho 2019.01.18. 17:44:23

@Sir Galahad: Ez így ok, de az előbb nem ezt írtad. Amire reagáltam az nem ez a mondat volt.

we dont want arabs here..So what 2019.01.18. 17:44:55

@morpho: Faszkalap vagy, még azt sem érted hogy működik egy országgyűlési választás.. Együtt indultak az ellenzéki pártok? Nem. Akkor mi a fasznak adod össze Te isten barma..

6.Lenin 2019.01.18. 17:47:46

@we dont want arabs here..So what:

Beleszámolják a bejutási küszöböt el nem érőket is. Könnyebb így elviselni a vereséget.
Sőt a nem szavazók is mindig őket támogatják, de félnek elmenni szavazni.

Nem ismered a kretének gondolkodásmódját?

chrisred 2019.01.18. 17:48:03

@we dont want arabs here..So what: Nekem sem volt könnyű elviselni Medgyessyt Gyurcsányt Bajnait Oszkót Kókát, de amikor végre leléptek, nem tudtam, hogy a feketeleves még hátravan.

chrisred 2019.01.18. 17:49:37

@we dont want arabs here..So what: Biztos voltam benne, hogy neked a Lenin-rend jön be, és nem a Becsületrend.

Jakab.gipsz 2019.01.18. 17:51:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: + @morph on deer:

"Akkor elmondom neked az EU értékeit parasztosan:"

A válaszom a következő: az EU süket dumás értékeit csak a lebutított bunkók, fogadják el, ez egy a neoliberális maszlag mint ahogyan sátánfajzat Soros politikailag korrekt globálisan nyitott társadalma is, amely csak a jövőben létezhet.

Már pedig a magyarok és a szövetségeseink jövőjét nem szabhatjátok meg.

chrisred 2019.01.18. 17:53:08

@6.Lenin: A szokásos kristálytiszta logikád. Mivel nem volt volt még 300 ezer listás szavazat ugyanarra a pártra, ezért annak a szavazatnak a leadója biztosan azt akarta, hogy maradjon a kormány.

morpho 2019.01.18. 17:53:29

@we dont want arabs here..So what: Isten barma? Na nézzük akkor:

-"Nincs semmilyen összefüggés az európai totalitárius rendszerek és Orbán politikája vagy kormánya közt" Ezért nem szavazta meg a fidesz a jogállamisághoz kötött támogatási rendszert ugye? :)))

-"Ha összeadod még mindig fél millióval többen szavaztak a Fideszre mint teljes ellenzékre.." Biztos? :)))) Nem megy ez a matek pubi!

- "Együtt indultak az ellenzéki pártok? Nem. Akkor mi a fasznak adod össze Te isten barma.." Azért mert egy veled ellentétben értelmes jobboldali kommentelővel így sikerült tisztázni egy félreértést. Amúgy mi közöd hozzá, hogy másokkal miről beszélgetek?

-"Ostoba vagy mint egy faék" Ez a hét dumája! Hallottál valami valami faékkel kapcsolatos poénról, aztán megpróbáltad alkalmazni. Nem sikerült pubi! Azt úgy mondják, hogy "egyszerű vagy mint egy faék" Te isten narancsbarma! :))))

Eddig remekül állsz a nap hülyéje cím várományosaként. Mondjuk nincs itt Lenin, így könnyű! :)

chrisred 2019.01.18. 17:54:27

@we dont want arabs here..So what: Hát, ha ez beismerés volt, akkor valakinek biztosan az.

morpho 2019.01.18. 17:56:23

@chrisred: "Biztos voltam benne, hogy neked a Lenin-rend jön be" Az bejött bazmeg! Mégis harcba száll a nap hülyéje címért! van rá esély, nem rutintalan versenyző, de ez az arabofób idióta elég magasra tette a mércét ezzel a faékkel! :))

rasztaszív 2019.01.18. 18:04:52

@we dont want arabs here..So what: te miről beszélsz,te agyhalott...?:)ahányszor migráncsozni kezdetek,amikor a lopásaitokról van szó,tulajdonképpen lejáratjátok ezt a témát,magatok alatt vágjátok a fát...:)

pulsarito 2019.01.18. 18:10:42

@morpho:
ezzel az ellenzéki matekkal az a baj, hogy nem volt olyan lista hogy nem Fidesz.
A többi stimmel!
Annyira szánalmasak vagytok az erőlködésetekkel.
Meg hogy a Fidesz rendszere egy az egyben a Kádár rendszer!
Ha te ezt komolyan ezt gondolod, akkor te vagy nem éltél a Kádár rendszerben, vagy ha igen akkor egy aljas hazug vagy.
Mondjál már a Kádár rendszerből egyetlen egy ellenzéki újságot?
Mondjál a Kádár rendszerből egyetlen pártot az MSZMP-n kívül amire szavazni lehetett?
Várom türelemmel az összehasonlítás végeredményét!

Aquincum 2019.01.18. 18:13:02

@antiinternáci: " Gyurcsányék románnak nevezték és tekintették az erdélyi magyarokat, uszítottak és gyűlölködtek ellenük, és teljesen meg akarták semmisíteni a kötelékeket a határon túlra rekesztett magyarsággal." Egyetértek, Gyurcsányék ezt is elszúrták nagyon keményen, ezen túl pedig a leghülyébb választ adták, bekapva a horgot, milliószámra megsértették a kint élő magyarokat! Egy megjegyzés: annál a 2004-es népszavazásnál pontosan a határon túli magyarok szavazataira hajtott a Fidesz! Egy pillanatig se gondold, hogy ez a banda bármilyen érték, vagy elvek mellett őszintén kiállna! Rendkívül értékes a sok százezer támogató szavazat, amit akkor megnyert a kis csuti szarházi, sokkal értékesebb, mint az a pár milliárd, amit odadobnak az ottani magyaroknak. Az erős hatalmuk egyik pillére pont ez. Abban szintén egyetértek, hogy támogatni kell a szomszédos országbeli magyarokat, segíteni a megmaradásban. De ne szavazzanak rólam, rólunk! Azok szavazzanak, akik itt élnek, itt fizetnek adót és pl. itt "élvezik" ennek a korrupt, rohadt, cinikus bandának a ténykedését! Azt is kikérem magamnak, sokunk nevében, hogy a másik tolvaj, a csuti zseniális gázszerelő, a tőled, tőlem, tőlünk ellopott pénzen pl. Eszéken stadiont építhessen, csapatot vásárolhasson! Azért ez már tényleg a pofátlanság netovábbja!

pulsarito 2019.01.18. 18:15:47

Amúgy a blog címe is mutatja a hazai libsik siralmas helyzetét, már megint kívülről, most éppen Brüsszelből az új Moszkvától várjátok a megváltást, mint az elvtársaitok a szocializmus felépítésében.

pulsarito 2019.01.18. 18:20:39

@Aquincum:
Egy pillanatig se gondold, hogy ez a banda bármilyen érték, vagy elvek mellett őszintén kiállna!
Az a baj, hogy ez a megállapításod minden jelenlegi pártra igaz sajnos, már megtapasztaltuk.
Amúgy én benne vagyok zavarjuk el OV.-t és után ki lesz, a félhülyén vigyorgó két pártot már eláruló Karácsony Gergely?
A nyugdíjast zaklató Hadházy?
Az ajtóval szélmalomharcot vívó Kunhalmi?
Vagy Szél Dettike?
esetleg jöjjön vissza az öszödi böszme?
Szerinted?

morpho 2019.01.18. 18:23:06

@pulsarito: "nem volt olyan lista hogy nem Fidesz+ Ki mondta, hogy volt? Valakivel vitatkoztam itt a kommentsávon, aminek semmi köze nem volt a választási rendszerhez. Neked fingod nincs, hogy miért írtam ezt, de azért beleugatsz! Bravó!

Meg hogy a Fidesz rendszere egy az egyben a Kádár rendszer!
Beszélő, Hazafias Népfront!

De ami tényleg probléma, hogy pont ugyanúgy basszák át a kisembereket és a középosztályt, mint a Kádár rendszerben. Ugyanolyan oszd meg és uralkodj rendszer van, ugyanúgy a vidéki párttitkárok a kiskirályok, csak most narancssárgák, ugyanolyan oroszbarátság van, ugyanolyan vízfejű a közigazgatás, ugyanúgy nem működnek a nagy ellátórendszerek(egészségügy, közoktatás, nyugdíjrendszer, közigazgatás) ugyanúgy 10 ezer forintokkal tömik be a nyugdíjasok számát, akik a rendszer legnagyobb támogatói. Ugyanúgy egy Kedves vezető uralkodik, aki mindig 98%-ot kap. Ugyanolyan mutyi van, mint a Kádárrendszerben volt. Ugyanúgy "okosba" csinálnak mindent a mutyihalom közepén. Csak a fideszesek jobban urizálnak, többet lopnak (van miből) és kulturálisan a komcsi helyett horthysta mázzal öntik le az egészet. Amúgy egy az egyben Kádár rendszer 2.0.

Aquincum 2019.01.18. 18:23:43

@morpho: "Eddig remekül állsz a nap hülyéje cím várományosaként. Mondjuk nincs itt Lenin, így könnyű! :) Elképzelem versenyezni ezeket az észkombájnokat. :-)) Még a Birca nevezetűt azért érdemes lenne rajtkőre állítani! Nála pl. azon bosszankodom, hogy rendszerint féligazságokat, vagy néha teljes hülyeségeket ír, de mindezt ex catedra, kinyilatkoztatva. Javaslom Gipsz Jakab nevezését is! ;-)

morpho 2019.01.18. 18:25:16

@pulsarito: Amúgy én benne vagyok zavarjuk el OV.-t és után ki lesz, a félhülyén vigyorgó két pártot már eláruló Karácsony Gergely?
A nyugdíjast zaklató Hadházy?
Az ajtóval szélmalomharcot vívó Kunhalmi?
Vagy Szél Dettike?
esetleg jöjjön vissza az öszödi böszme?

Csak ezekben tudsz gondolkozni? Még él az országban pár millió ember nem?

enrikokaruszo 2019.01.18. 18:26:08

@morpho: valamit elutasítani, az 12 éves kor után már kevés....

morpho 2019.01.18. 18:28:26

@Aquincum: Ez a Hungarian Bullshit Open! Bárki indulhat! :))

morpho 2019.01.18. 18:29:07

@enrikokaruszo: "valamit elutasítani, az 12 éves kor után már kevés...." Oszt mire tetszik gondolni?

pulsarito 2019.01.18. 18:31:48

@morpho:
"Csak ezekben tudsz gondolkozni? Még él az országban pár millió ember nem? "
Igen de csak ezeket lehetett választani április 8.-án ha emlékszel.
Ja meg még Vonát, pfejjj!
Szóval igen jelenleg sajnos ez a felhozatal. Ha lenne más aki elfogadható és nem az alkesz Juncker bólogató Jánosa, akkor szavaznék rá, de nincs!

morpho 2019.01.18. 18:33:19

Minden hülyének, aki még egyszer megtalál ezzel! Ez az egész számítósdi onnan indult, hogy reagáltam erre a kommentre!

"Sir Galahad 2019.01.18. 15:22:36
@lenörd hofstadter: Szerintem az sem célravezető taktika, hogy trágár jelzők kíséretében lehülyézitek a választópolgárok többségét. Így azért elég nagy kihívás elnyerni a bizalmukat és kormányra kerülni."

Azt vetettem fel halványan, hogy a fidesz szavazók nem a választók többsége! Ugye figyelitek, hogy pártokról, elutasítottságról és választási rendszerről nincs szó benne? Ugye mindenki látja?? Ennyit erről!

chrisred 2019.01.18. 18:33:54

@enrikokaruszo: Pedig a Tízparancsolatból hét parancs valaminek az elutasítására szólít fel.

morpho 2019.01.18. 18:35:33

@pulsarito: Ha valaki felbukkan, aki elfogadható és veszélyes a fideszre, azt azonnal kinyírják. Ha gimnazista akkor is. Erre van egy külön kommandó, amely a NER szerves része! Orbán leválthatatlanná tette magát, ne csináljunk úgy, mintha demokrácia lenne és csak a rossz jelölteken múlna itt bármi is! Orbánt választáson legyőzni nem lehet. Tökmindegy, hogy ki a jelölt.

enrikokaruszo 2019.01.18. 18:37:40

@chrisred: nos, a BTK önmagában nem elég útmutatás ahhoz, hogy mit kezdj az életeddel, ahhoz saját gondolat kell

morpho 2019.01.18. 18:39:55

@enrikokaruszo: Tízparancsolat volt, nem BTK ! Kásler doktor szerint ennyi elég is! Vagy te kétségbe mered vonni a MINISZTER szavait?!!!!

pulsarito 2019.01.18. 18:44:17

Morpho:
Az a rossz hír, hogy le lehet győzni OV-t, legyőzte a dadogós Megyó és Fletó is, csak meg kellene találni azokat a kulcsmondatokat, amik az embereket (választópolgárok) valóban érdeklik, és annak mentén felépíteni egy programot, ami hiteles.
Korábban már írta valaki, hogy a tagadás itt kevés, a Mészáros Lőrincezés is kevés, mert eddig minden kormány pofátlanul lopott csak más-más módszerrel.
A közmédia befolyásolása szintén nem veri ki a biztosítékot, mert arra is minden kormány rátette a kezét, és a saját propagandáját nyomatta.
Szóval valahogy így csinálják a fejlett demokráciákban.
Azokban a fejlett demokráciákban, amelyekre a belvárosi ellenzék is előszeretettel hivatkozik.
Talán másolni kellene a módszerüket.

Aquincum 2019.01.18. 18:48:19

@morpho: "ugyanúgy nem működnek a nagy ellátórendszerek(egészségügy, közoktatás, nyugdíjrendszer, közigazgatás)" Alapvetően egyetértek, annyit hozzátennék, hogy szerintem lényegesen jobban működtek a nagy ellátórendszerek a Kádár rendszerben! Pl. az egészségügy a kor színvonalán, de jobban, gyorsabban, humánusabban teljesített! Nem voltak pl. ezek az iszonyú várólisták. Hálapénz, az viszont valóban akkor is volt, de sokkal kisebb léptékben, mint most. 29 év a rendszerváltozás óta nem volt elég a rendbetételére? Ebből már összesen 15. éve ez a fos társaság van hatalmon, utóbb már 10 éve. Egy átlagos kórház ma lerohadtabb. Erről is Soros tehet? A kötszert, gyógyszer sok esetben a betegnek kell megvenni és bevinni. Az élelem? Szerény, de százszor jobb volt, mint ma, egy lapon nem lehet említeni a kettőt! Nézd meg az oktatást, hol tartunk ma! A PISA felmérések szerint az egyik legszarabb helyzetben vagyunk egész Europában, világszinten rosszul állunk. Az egyetemeink között egy sincs a világ száz legjobb egyeteme között, ill. egy volt, amelyet, éppen most üldöztek el ezek a barmok a gaz Soros bácsi ellen folytatott harcban! Végezetül állítom, hogy ilyen eszméletlen mértékű és mennyiségű mélyszegénység nem volt! A kisemberek, a szegények, százszor jobban éltek, mint ma! Gyermekéhezés érdemben nem létezett! Természetesen nem kívánom vissza, és nem hittem, hogy ezt fogom gondolni, de mégis: a konszolidált Kádár rendszer sokkal jobbindulatú volt a kisemberekhez, mint ez a mostani, nálunk létező féldemokrácia!

chrisred 2019.01.18. 18:48:52

@enrikokaruszo: Nem az egyéni egzisztencia kialakításáról volt szó, hanem a közösségi lét minimumkövetelményeiről. Harminc évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a társadalom eléggé határozottan és egyöntetűen elutasított bizonyos társadalomépítési elveket. Most meg ott tartunk, hogy eléggé eltolódott a véleményalkotás abba az irányba, hogy az nem is volt annyira rossz. És azok vannak nyerésben, akik visszaemelnek elemeket abból a rendszerből.

alöksz róz 2019.01.18. 18:50:32

@morpho: pont leszarom. ez egy nyilvános fórum.

azért sírsz, mert mindig rámutatok, hogy akkora ostobaságokat írsz, hogy az hihetetlen.

morpho 2019.01.18. 18:58:24

@pulsarito: Nem lehet legyőzni. Megyó, Fletó idejében Demokrácia volt. Most nincs. Meghekkelték a választási rendszert. Orbánt lehetetlen demokratikus eszközökkel leváltani. Vannak még sokan, akik ezt nem látják, de erre mindig azt szoktam írni, hogy ha majd húsz év múlva is Orbánnak hívják a miniszterelnököt, akkor térjünk vissza erre a kérdésre. Attól, hogy azt írod, hogy demokrácia van, még nem lesz az. Az meg, hogy volt a szocik alatt néhány kormánypárti műsor (főleg a Napkelte) az nem ugyanaz, mint amikor a köztévé 5!!! csatornája valamint további több száz médium mapi 25 órában fossa a fideszpropagandát. A mértékre figyeljünk kicsit jobban!

@Aquincum: Nem tudom, hogy az átlagos életszínvonal mennyit változott. Vannak erre számítások. Például a kádár rendszerben is volt mindenkinek autója, de az egy Trabant volt, most meg egy Suzuki. Szóval azt azért nem mondanám, hogy a Kádár rendszer életszínvonala jobb lett volna, csak ott senkinek nem engedték el a kezét. Most meg simán. Sőt!

alöksz róz 2019.01.18. 19:00:56

@morph on deer: nem, ne tegyük fel.
(ne tegyünk fel semmit. pláne egyáltalán ne tegyünk fel olyat, ami nyilván teljesen véletlenül pont a te álláspontodnak kedvez.)
nem feltevésekről kell dönteni, hanem konkrétan meg kell nevezni, melyik jogszabály kifogásolható. és azt is meg kell tudni mondani sajnos, hogy miért.

enrikokaruszo 2019.01.18. 19:01:02

@chrisred: én azt látom, tiszta rendszerek sehol sem működnek, a gazdasági, politikai kategóriák folyamatos korrekcióra szorulnak, mert az alapfelállás is változik

Alick 2019.01.18. 19:04:07

@Aquincum: "Nem voltak pl. ezek az iszonyú várólisták"

Nemcsak hazai jelenségről van szó, a szociálisan fejlett Svédországban már sok-sok éve hosszabb várólisták vannak.

Aquincum 2019.01.18. 19:08:09

@Alick: "Nemcsak hazai jelenségről van szó, a szociálisan fejlett Svédországban már sok-sok éve hosszabb várólisták vannak." Remélem, csak viccelsz, hogy a rohadó magyar egészségügyet egy szintre akarod hozni a svéddel!

pulsarito 2019.01.18. 19:08:09

@morpho:
"Orbánt lehetetlen demokratikus eszközökkel leváltani"
Ti tudjátok...
Mindenesetre én csak annyit jegyeznék meg, hogy Orbánnak 2002-ben nem volt semmilyen médiája, legfeljebb ilyen 10000-es példányszámú Demokrata.
Felépítettek egy vékony média portfóliót (pl.: HírTV), amivel 2010-ben olyan média ellenszélben nyertek, amilyen most sincs (pedig akkor nem is rájuk szavaztam).
Most amekkora kormány szimpatikus média van van legalább akkkora kormánykritikus is 50-50 %, RTL Klub, index, hvg, stb. szóval média túlsúlyról beszélni minimum blődség!
Főleg úgy hogy néha azt mondjátok, hogy az MTV-t nem nézi kutya se, akkor meg miért fáj , hogy mi megy rajta?
A választási rendszer meghekkelése meg hülyeség.
Mondom álljatok ki hiteles programmal, és hiteles emberekkel, ne ilyen félhülye bohócokkal, ha nem tudtok, akkor valóban 20 év múlva is OV-nak fogják hívni a miniszterelnököt is!
Na csá vár a család!

Hollandexxonvaldez 2019.01.18. 19:15:02

Egy észrevétel,elnézést.Egy hozzászóló a 2,8millió fidesz szavazattal szembeállitotta az összes liberális-gyurcsányista szavazatot,hozzáadva 1,09millió nemzeti jobboldali szavazattal.
A probléma az,hogy ez igy hülyeség.Ugye tőlünk jobboldaliaktól a fidesz balra van,és a szélsőbalon az mszp,dk,együtt,momentum.
Természetesen mi annak örültünk volna legjobban ha a 2002-2010 közötti ámokfutó országrontó diktatúra pártjai esetleg be se jutnak!!!!!
Tehát 2,8millió fidesz szavazó és 1,09millió jobbik szavazó mondta azt hogy kösz nem,szélsőséges balos elemek mégegyszer nem juthatnak a hatalom közelébe!
Ez 3,89 millió ember! Több mint a 2/3!!!!
Most ugye hogy a Jobbik megszűnik,a szavazótábora nem fut a másik oldalra,hanem kivárjuk egy megfelelően jobboldali-nemzeti radikális párt kiépülését.
Ugyanis a fideszt jobbról lehet váltani,balról nem!

A 2022-es cél,hogy a baloldal be se jusson.

sutyerák 2019.01.18. 19:32:49

ez egy hazaáruló maffia. ha így kell eltüntetni,akkor omoljon ránk és rájuk minden. ezektől szabadulni kell,-aztán újrakezdeni.
orbán is lehetett volna Ember,de nem azt választotta,- maradt inkább pitiáner kis strici.

Jakab.gipsz 2019.01.18. 19:36:35

T. nickgrabowszki ! A cikked címe így helyes ! Fogalmazzunk pontosan.

A keresztény demokrata Orbán, végre szembeszáll a neoliberális társadalmi tudat módosító Európai rezsimmel !

chrisred 2019.01.18. 19:38:01

@Hollandexxonvaldez: Ez egy irreális cél, a Fideszre szavazó nyugdíjasok száma egyre nagyobb lesz, egy polgári programmal induló jobboldali pártra szavazó középosztálybelieké egyre kisebb. Sajnos, bármennyire is örülnék neki, nyugdíjasok nélkül nem lehet választást nyerni, vagyis szociális ígérgetés nélkül sem.

2019.01.18. 19:42:47

@Hollandexxonvaldez:

A fidesz hatékonyan felszalámizta a jobbikot. Valószínűleg erre a sorsra jutna a következő jobboldali-nemzeti radikális párt is.
Hasonló eszközökkel, hasonló módon bánnának el vele.

BiG74 Bodri 2019.01.18. 19:45:15

Európa szembeszáll orkúrral? Komoly? Éppen ki fizeti a meccset?

6.Lenin 2019.01.18. 19:45:56

@chrisred:

Ez is egy téves következtetés volt, igaz érdekes, eddig nem jött vele senki. Csak ott a bibi, hogy a Jobbik is a Fidesz ellenében szavazott, hiszen Vona szeretett volna me lenni.

Nyilvánvaló, hogy az érvényes szavazatok többségét elnyerőket nevezik többségnek.
ez így rögzült a közbeszédben, és így is logikus.
ez a többség nyilván sehol -demokráciákban, ahol nem kötelező a szavazás-nem egyenlő a válsztásra jogosultak, de nem szavaókat is beszámított többséggel.

Az érvényes szavazatok többségét eényerők nyernek, tehát ők jelentik (a parlamentben) a többséget. ez akkor is így van, ha a mostani ellnzék nyerne, nyerné el az érvényes szavazatok többségét.
Minden más sebnyalogatás.
Szerintem.

morpho 2019.01.18. 19:46:03

@pulsarito: Én nem akarlak a hitedben megingatni. 2010-ben Orbánnak mázlija volt. A szocik elárulták a saját miniszterelnöküket és bezuhant egy gazdadági válság. 7%-ot zuhant be a GDP. Ezért nyert simán Orbán. Az 50-50% viszont megmosolyogtató.

Jakab.gipsz 2019.01.18. 19:47:02

@Aquincum: Helyesek az észrevételeid, ámde felszínesek.

Egy kis kiegészítés. Anno megkérdezte Kádár az akkori KB mit akarhat tőlünk a magyaroktól ez a Soros és a "Nyitott társadalom" alapítványai.

Ma már tudhatjuk: kirabolni az országot. Mert minden csak annyit ér amennyit a piacon adnak érte.

BiG74 Bodri 2019.01.18. 19:48:27

@Hollandexxonvaldez:
Jó várakozást! Azt mondják, hogy a vektor megszánt benneteket, és majd csinál nektek egy másik pártot, de aztán kuss legyen!

alöksz róz 2019.01.18. 19:53:49

@Ms.Cunnesburry: ugyan. magának a jobbiknak nagyobb felelőssége van a "felszalámizódásban", mint a fidesznek. egyik fele nemzeti radikális akart maradni, a másik nem.
de valószínűleg tényleg erre a sorsra jutna a következő nemzeti radikális párt is, hasonló okokból
a jobbik mára miért vesztette el a szavazó többségét szerinted?

chrisred 2019.01.18. 19:54:07

@6.Lenin: Nem értem, ez hogy jön ahhoz, amit írtam.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.18. 20:01:31

"Európa végre szem­be­száll Orbánnal"

Nem Orbannal szallnak szembe, hanem a magyar emberekkel, mert ok valasztottak meg a kormanyt. A nemzettel szallnak szembe, aki nem akarja beengedni az illegalis eroszakos arabjaikat.

6.Lenin 2019.01.18. 20:03:28

@chrisred:

Mert semmi sem igazolja, hogy lehet egy nagyobb jobboldali párt, mint jelenleg a Fidesz, a Fidesz teljes szétesése nélkül.
Aki a Fideszt szeretné legyőzni, annak a jelenleginél nagyobbat kellene létrehozni.

Van 8 millió választásra jogosult. + millió körüli Fideszre zavazó, 20-30-40 % soha nem szavaz, az 1,6-2,4-3,2 szavazó.
3+1,6 billeg, 3+2,4 nincs esély, 3+3.2 semmi esély.
Álmodozni lehet, de minek.

2019.01.18. 20:04:08

@pulsarito:

Elég riasztó képet festesz a magyar társadalomról. Ezek szerint bárki kerül hatalomra
- nyugodtan lophat, hisz az előző kormányok is loptak
- simán bekebelezheti, saját céljaira használhatja fel a közmédiát, hisz az előzőek is ezt csinálták
- etc.
Ott, ahol a fentiek nem verik ki a választópolgárok biztosítékát, milyen hiteles kulcsmondatokra vagy programra lenne szükség, hogy végre elkezdjenek gondolkodni az emberek?

BiG74 Bodri 2019.01.18. 20:06:51

@6.Lenin:
Milyen jó a matek! Nincs ideológiai háttere, csak könyörtelen igazsága.

ember100 2019.01.18. 20:09:28

@we dont want arabs here..So what:
Helló !

Ne mond már ! A Fényességes Vezetőnél hitványabb embert még nem hordott hátán a föld !
Ehhez képes Szmeagold egy angyal .
Drágaszág - hatalom
Az összes Magyar jövőjét lopja szét !
Bocsika NEM az összesét pl. a Nemzet Gázszerelője , A Nép Veje , az Átlátok Mindenen Bankár ....Ők tényleg jobban élnek.
És mi lesz a gyerekeinkkel ?
Külföldre mennek , autókat szerelnek össze .... ?

6.Lenin 2019.01.18. 20:11:59

@BiG74 Bodri:

A választás mindig is matek kérdése.

Mire alapozta ápr. 8 előtt néhány köcsög, hogy me lehet?

Aki nyerni akar, ki kell számolni az esélyt, hány szavazót lehet megszólítani. A következő lépés, hogy kik is azok. a harmadik, hogy mivel.
Természetesen fontos, hogy ki is akar nyerni, képes-é ezeket átlátni, hitelesen véghezvinni.
Aki ezekre nem képes, kergessen lepkéket.

Ellenzéki BOHOC kommandó 2019.01.18. 20:14:27

"Miközben már nem csak Magyarországot nem érinti a migráció, de pillanatnyilag Európát sem."

Es ezt mindennap elmondjak mar 4 eve, mikozben szamolatlanul ellenorizetlenul ozonlenek az arabok. Es mindennap szuletik egy ujabb torveny, hogy tamogasak az illegalis bevandorlast, tamogassak az embercsempeszeket.
Kuldik nekik a milliard eurokat, bankkartyakat. Az ENSZ emberi alapjaga teszi a korlatlan bevandorlast barkinek barhova barmikor. Alapjogon jaro migrans vizumokat osztogatnak, kiterjesztik a kotelezo kvotat.
Es persze megallas nelkul hazudjak, hogy mind ez nem letezik.

2019.01.18. 20:15:32

@alöksz róz:

Ne tegyél úgy, mintha először aprítana darabokra a fidesz egy konkurens jobboldali pártot!
Gusztustalan kampányt folytattak a Jobbik ellen, Vona buzizásától, megfigyelésétől kezdve a simicskázásig. A fideszes potentátok, akik folymatosan a család szentségéről papolnak simán betámadták Vona családját. Feleségére, gyerekére lesifotósokat küldtek.
Ez nem megmérettetés volt, hanem rágalomhadjárat.
Nem volt olyan rég, emlékszem még a mocskos részletekre.

ember100 2019.01.18. 20:24:14

@Hollandexxonvaldez:
Helló !

Nem gondoltad végig b:) Ne állj meg félúton :)
2022 ben az legyen a cél hogy CSAK egy párt legyen a fityesz . és akkor minden rendben lesz .
Vissza a gyökerekhez éljen az egypártrendszer , kommunizmus !
CSASZTUSKA !

Hajdú Peter 2019.01.18. 20:28:59

"hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek,
akkor az Európai Bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az ott működő civil szervezetek támogatására a demokratikus párbeszéd előmozdítása céljából."

Haj jol ertem, ez egy ilyen Europai hadsereg lenne, amit oda vezenyelnek rendet tenni, ahol nem akarjak a megfelelo szamu arabot beengedni. Es akkor ok biztositanak az arabok szabad vandorlasat. Ez igy mar teljesen olyan lenne mint a kommunista szovjetunio.
Ha majd mar csak tankokkal tudja az unio fenntartani az arabok jogait, abbol elobb utobb, egy ujabb 56-os forradalom lesz.

BiG74 Bodri 2019.01.18. 20:29:06

@6.Lenin:
Hozzá tenném, hogy az átlag választó is nyugodtan oszthatna-szorozhatna. Mert, hogy a vona honnan gondolta, hogy me lehet, az is furcsa. De a jobbik az összeférhetetlen beltartalmával, hogyan gondolta, hogy működésképtelen pártként választást fog nyerni, pláne egy ilyen rendszerben.

alöksz róz 2019.01.18. 20:29:23

@Ms.Cunnesburry: de a jobbik szavazói nem a fidesz kampánya miatt tűntek el.
a jobbik radikális tagjai sem a fidesz miatt nem értettek egyet a nemzeti-radikális vonal feladásával.

milyen kényelmes ez a 'stratégia', igaz? elég, ha azt mondjuk, hogy mindig minden csak a fidesz miatt van, így nem is kell szembenéznünk azzal, hogy esetleg mi is faszok vagyunk...

ember100 2019.01.18. 20:29:48

@Ellenzéki BOHOC kommandó :
Helló !

Szépen felmondtad a fityesz katekizmust .
5 ös leülhetsz .

2019.01.18. 20:33:50

@Hajdú Peter:

Kösz, hogy pillanatok alatt prezentáltad mindazt, amitől el kellene határolódni minden normálisan gondolkodó embernek.
Itt az egybites propaganda benyelésére gondoltam.:D

taga20 2019.01.18. 20:34:03

@alöksz róz:

"Gusztustalan kampányt folytattak a Jobbik ellen, Vona buzizásától, megfigyelésétől kezdve a simicskázásig. A fideszes potentátok, akik folymatosan a család szentségéről papolnak simán betámadták Vona családját. Feleségére, gyerekére lesifotósokat küldtek.
Ez nem megmérettetés volt, hanem rágalomhadjárat."

ERRŐL POFÁZZÁL FITYESZORK!

ne süketelj itt, mint a geci gazdád és bandája!

apro_marosan_petergabor 2019.01.18. 20:36:44

Nem Európa, hanem egy liberális kisebbség.
Nem is egy liberális kisebbség, hanem egy álliberális - általam liberonak nevezett csapat.
(nem sok közük van a hagyományos liberalizmushoz...)
Európai értékek? Miféle értékek? Azok, amelyeket a ballib csapat önkényesen meghatároz, majd szintén önkényesen elbírál?
Nevetséges. Most nagyon sietnek, nagyon aktívak, félnek az EU parlamenti választásoktól. Valószínüleg ritkítani fogja a Timmermansok, Sargentinik és más Soros bérencek sorait - kérdés, hogy mennyire?
Rövidesen meglátjuk.

2019.01.18. 20:38:28

@alöksz róz:

"így nem is kell szembenéznünk azzal, hogy esetleg mi is faszok vagyunk..."

Szembe kell nézni! Csak ne lejárató kampány segítsen rá, hanem pl. nyilvános politikai vita.
Programokat ütköztessenek, elveket, véleményeket.
Terry Black Tényekbeli szerepeltetése nem tartozik ide.

alöksz róz 2019.01.18. 20:38:40

@taga20: na mit mondjak róla, nyomi?
kamuzzam azt a kedvedért, hogy ezért akart nemzeti radikális maradni a jobbik egyik (sokak szerint jobbik) fele? :D

6.Lenin 2019.01.18. 20:40:05

@BiG74 Bodri:

Az átlag választó másként gondolkodik, mint a politika irányítói.

Ezért írtam azt, hogy aki nyerni akar, elsőként meg kell nézni hány választót tudna megszólítani, kik is azok. és mit szeretnének hallani. Mi az aktuálisan fontos kérdés, mitől félnek, mit szeretnének, stb. aztán ezt megpróbálni hitelesen elhitetni velük.

Ez több ezer éve így működik.
Az ellenfél egy 4 milliós tábor, nekem lehet 100 drb szavazóm, megpróbálom beadni nekik, hogy egyenek minden nap sárgarépát, miközben ők a disznóhúst szeretik.

Mekkora az esélyem, hogy én leszek a me?

alöksz róz 2019.01.18. 20:40:49

@Ms.Cunnesburry: de nem terry black miatt tűnt el mára a jobbik szavazótáborának nagy része
meg nem terry black miatt szakadt ketté a jobbik

taga20 2019.01.18. 20:46:43

@alöksz róz: arról pofázzál fogyatékos, hogy a kibaszott fityeszmaffiád, miért csinál ki mindenkit, akit egy kicsit veszélyesnek talál a bűnöző életükre?

na fityeszdroid?

Világít a torony 2019.01.18. 21:01:56

@Jakab.gipsz: "Soros politikailag korrekt globálisan nyitott társadalma is, amely csak a jövőben létezhet."
Veled meg mi történt?
"Már pedig a magyarok és a szövetségeseink jövőjét nem szabhatjátok meg."
csak töröm a fejem, hogy kikre gondolhatsz? A neo Szovjetunióra? Fehéroroszokra, vagy Azerbajdzsánra? Esetleg a törökökre?
Segítenél?

morph on deer 2019.01.18. 21:07:33

@Orbán 1 GÉNIUSZ:
“A nemzettel szallnak szembe, aki nem akarja beengedni az illegalis eroszakos arabjaikat.”

Milyen igazad van!
Így inkább beengedjük orbán “legális” kínai, orosz és iráni importját, a halom afrikai és közelkeleti mellé!
Az nyilván csak véletlen, hogy egy Rogán nevű kis geci üzlettársai milliárdokat keresnek ezen a migránsbeengedô gesztuson..!
(Igen, migráns! Nézd meg s szótárban a szó jelentését! NEM ugyanaz, mint ami az orbáni propagandában áll! Ja igen: NEM a szótár téved!)

2019.01.18. 21:07:38

@alöksz róz:

Igazad van! Nem miatta.
Hanem az egy a tábor, egy a zászló elv miatt.
Mondtam már, rágalomhadjárat zajlott ellenük.
A választási kampányhoz sok köze nem volt.
Mihelyst a jobbik elkezdte firtatni a kormányszintű korrupciót, az Orbán-Gyurcsány tandem egymásra utaltságát, a fidesz össztüzet nyitott.
Kérdezd már meg magadtól! Nincs az országban annyi keresztény ember, hogy eltartson egy önálló pártot? Nincs az országban annyi konzervatív gondolkodású jobboldali érzelmű ember, hogy beszavazzon a parlamentbe egy önálló pártot? De említhetném a kisgazdákat is.
Muszáj mindenkinek a hazafias népfront jellegű gyűjtópártba betagozódnia?
Csak azt ne mond, hogy ez hagyomány a magyar politikai életben!

alöksz róz 2019.01.18. 21:14:18

@taga20: ezt magadtól is kitalálhattad volna, roki, ez teljesen egyértelmű: hogy ne legyenek rájuk veszélyesek.
na, nem kellett hozzá nagy ész, igaz? :D
elég szép, hogy neked még ennyi se adatott

alöksz róz 2019.01.18. 21:16:43

@Ms.Cunnesburry: volt rágalomhadjárat meg egyatábor, nem azt kell bizonyítani :D
de nem az az oka.

morph on deer 2019.01.18. 21:17:26

@Ms.Cunnesburry:
“Csak azt ne mond, hogy ez hagyomány a magyar politikai életben!”

Nem ez a hagyomány, drága Irén(ke), hanem az elvtelen megalkuvás, egyéni érdekek mentén.
Na ez az, amiben verhetetlenek vagyunk.
Meg leszünk is, attól tartok...

Minden környékbeli nemzet - akiket mi lekicsinylően és arrogánsan lenézünk - messze gerincesebb, mint mi valaha is leszünk, a “nemzetthy” jelzők halmozása ellenére is!

Ebben végül is semmi megkepő nincs, ilyen orbánhitű aljanépnek lenni...

(A gratulációkat külön fogadom...)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.18. 21:20:27

Ahszthakurva!
Látom ma mindenki dolgozik!

taga20 2019.01.18. 21:21:24

@alöksz róz: te arra vagy büszke, hogy a gecigazdád és bandája, közpénzen kicsinálja a politikai ellenfeleit?

és te dumálsz észről és erkölcsről?

döbbenet vagy mocskos fityeszes parazita, és a többi szutyok rohadék fityeszes retek, aki itt is mérgezi a légkört!

2019.01.18. 21:32:19

@alöksz róz:

Bizonyítani! :D :D :D

Magyarországon a hivatalos álláspont szerint csak egy személy képviselheti a nemzetet és a jobboldali eszméket és az Orbán Viktor.
Nem hivatalos álláspont szerint lenne igény több képviselőre is, de akkor veszélybe kerülne a kormány szakrális küldetése.
Ki van ez találva, okosan.
Ellenkező esetben minimum három jobboldali párt versengne a szavazatokért.
Természetesen felsorakoztathatod a jobbik szakadásának általad vélt okait. Én pedig újra megkérdezem, miért csak egy jobboldali gyűjtőpárt létezhet?

2019.01.18. 21:40:06

@morph on deer:

Érdekesmód eddig minden felszalámizott jobboldali párt kormánnyal szimpatizáns része egy idő után a fideszben folytatta pályafutását.
Minden bizonnyal így lesz ez Volner esetében is, miután a mór megteszi kötelességét.

Bambano 2019.01.18. 21:49:39

brüsszelben tényleg azt hiszi mindenki, hogy a rajtuk kívüli világ teljesen esélytelen és fegyvertelen?

taga20 2019.01.18. 22:08:26

@Bambano: meséjj fityeszdroid, mit nem értesz? segítek!:)

putris72 2019.01.18. 22:15:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Okostojás! Az általad leírtak közül melyiket tartja be az UNIÓ!!Amúgy egy gazdasági szövetséghez csatlakoztunk,és nem egy a tagállamok felet,és a választásokon nyertes pártok felet átnyúló,és helyettük döntő szervezethez!

taga20 2019.01.18. 22:21:13

@putris72: én egy olyan országba szeretnék élni, ahol nem a gecimaffiád az úr!

ahol az unios normák az evidencia, és nem a lopás!

putris72 2019.01.18. 22:23:49

@illaim: Ezt az Unió vezetőinek kellene elolvasni,és visszatérni hozzá! Amúgy egy gazdasági szövetséghez csatlakoztunk!De ha nekem belinkeled,hogy mikor irtunk alá olyant,hogy korlátok,és felső határ nélkül,és ellenőrzés nélkül be kell fogadnunk bárkit akiket az unió ránk küld akkor hiszek neked!Valamint,hogy a határ ellenőrzést,és bizonyos állami hatásköröket át kéne adnunk nekik! Ilyent soha nem irtunk alá! Aki menekült volt az eddig is befogadtuk!

alöksz róz 2019.01.18. 22:25:51

@Ms.Cunnesburry: na és miért kellene minimum három? mert az nem kettő?

a jobbik nem gyűjtőpárt volt, hanem nacionalista, elég nyíltan rasszista (és antiszemita), radikális párt. ezen az alapon szerveződtek, nagyrészt ezen az alapon léptek be a tagjaik. akik nagy része nem akarta feladni ezen 'elveket', nem akarták elfogadni a vona-féle vonalat, ez nem volt titok, ki is rakták a pártból a vezetőiket, pl. novákot, balczót.
a számukra csalódást keltő választási eredményük után nem igazán volt semmi, ami egyben tudta volna őket tartani

egy ilyen 'radikális' párt viszont sose fog tudni választást nyerni.

taga20 2019.01.18. 22:26:43

@putris72: "mikor irtunk alá olyant,hogy korlátok,és felső határ nélkül,és ellenőrzés nélkül be kell fogadnunk bárkit akiket az unió ránk küld akkor hiszek neked!"

MIÉRT HAZUDOZOL FITYESZDROID?

ilyet senki sem akart tőlünk!

alöksz róz 2019.01.18. 22:27:28

@Ms.Cunnesburry: szerinted miért tűnt el a jobbik szavazóinak nagyobb része az utóbbi időben?

taga20 2019.01.18. 22:28:04

@alöksz róz: mi van fityeszretek, beszartál?!

alöksz róz 2019.01.18. 22:28:56

@Ms.Cunnesburry: szerinted volner a fidesz miatt lépett ki a jobbikból?

putris72 2019.01.18. 22:30:11

@taga20: És mi lenne az Uniós norma? Hazudunk a hiányról!Csalunk a választáson!Meg tiltjuk az állami vállalatoknak,hogy nem balib újságokban reklámozzanak!Mindenhová saját garnituránk ültetjük! 4 honaponta új költségvetést kell írnunk,mert mindig átbasztuk őket!adozona.hu/archive/20110728_afa_visszaigenyles_dontott_eb Csak pár 100 milliárdot tartottak vissza jogellenesen!

alöksz róz 2019.01.18. 22:30:31

@taga20: na de nagy szerencse, hogy itt vagy te a színvonalat emelni

rasztaszív 2019.01.18. 22:31:11

@putris72: "mikor irtunk alá olyant,hogy korlátok,és felső határ nélkül,és ellenőrzés nélkül be kell fogadnunk bárkit akiket az unió ránk küld"

képzeld el,erről szól a schengeni szerződés.uniós papírral bárki bárhova mehet.szeretnél kilépni?

rasztaszív 2019.01.18. 22:33:22

@taga20: dehogynem,erről szól a schengeni szerződés.elvileg akár minden európai idejöhet,ha akar.

taga20 2019.01.18. 22:33:38

@alöksz róz: sunnyogsz mi, fityeszork?!

má előre sajnállak, hogy mikor bezuhan a gecigazdád rendszere, akkor kurvára el foksz tűnni!

alöksz róz 2019.01.18. 22:34:37

@taga20: várnak malmöben, brüsszelben, marseilleben szeretettel

putris72 2019.01.18. 22:35:36

@taga20: Te honnan tájékozódsz? Napi szinten tanácskoznak erről,és próbálják átvinni az akaratukat! hu.wikipedia.org/wiki/Kv%C3%B3taper

alöksz róz 2019.01.18. 22:36:53

@taga20: ha bezuhan, akkor hamarabb tűnik el a rokkantnyugdíjad mint én, nyomi...

taga20 2019.01.18. 22:37:39

@putris72: te fityeszork, te most előadtad a gecimaffiád összes mocskát?

nem lesz ebből bajod, fityeszjobbágy? nem bánnám, de azé csak te is egy embernek láccó tárgy vagy. ezé!

na mennyé ötforintost gyűjteni!

putris72 2019.01.18. 22:38:09

@rasztaszív: Te összekevered a dolgokat! Uniós állampolgárként ,tényleg bárhova elmehetsz,és bárhol letelepedhetsz az unión belül!

alöksz róz 2019.01.18. 22:38:36

@rasztaszív: ja. tehát nem bárki, hanem európai uniós ország állampolgára

morph on deer 2019.01.18. 22:38:57

@putris72:
“Amúgy egy gazdasági szövetséghez csatlakoztunk”

Ezt neked ki modta, picim?
Csak mert hazudott, akárki volt is!

Mi egy európai értékalapú szövetséghez csatlakoztunk, mindeközben elismerve az azonos erkölcsi és politikai értékrendet, amit ez a csatlakozás jelent!
Ha MOST nem tetszik, akkor ki lehet lépni, - ami amúgy qrva nagy siker, lásd a britek bohózatát, - vagy meg nem, de akkor ez van!

Egyet nem lehet: ágálni, hogy “én ezr nem is így gondoltam”! Illetve dehogynem, lehet, csak akkor csodálkozni nem kell, hogy egy büdös bunkónak néznek, aki még azt sem tudja, hogy mihez is csatlakozott, és ott mik a játékszabályok!

Szóval megyünk, vagy maradunk?

Mert azt mondjuk illuzórikus elképzelni, hogy egy orbán kaliberű porbafingó fogja meghatározni az EU szabályrendszerét, ugye..!

Tehát?

putris72 2019.01.18. 22:39:44

@taga20: Nyugalom demokrata! Beszélj szépen,mert még téged is elítél a bíróság,mert csúnyán beszélsz!

rasztaszív 2019.01.18. 22:41:48

@putris72: @alöksz róz: aki uniós papírokkal,legálisan tartózkodik itt,az bárhova mehet az unión belül.

taga20 2019.01.18. 22:44:32

@putris72: nyugalom jobbágy! melyik része volt a kommentemnek csúnya?

putris72 2019.01.18. 22:45:38

@morph on deer: Nem tudom,hogy nektek feltűnt e,vagy nem ,de az EU nem tartja be a játékszabályokat!Erről a te általad jónak vélt EU-rol a választok elég kemény kritikát fognak mondani a választáson majd!Persze akkor megint hihetetlenül nem fogjátok érteni,hogy miért is történt ez!Nyilvánvalóan megint mindenki iskolázatlan,hülye tahó,xenofób,homofób,náci és fasiszta lesz!Csak most már egész Eu-ról állítjátok majd ezt! De megérteni nem fogjátok,mint ahogy a 3 választás után itthon sem sikerült!

taga20 2019.01.18. 22:50:19

@alöksz róz: ne projektálj fityesznyugger, me nem áll jól!

viszont, ha már farhátra se futja neked, akkor rám számíthatsz.

persze csak akkor, ha a csúti gazdádat megtagadod!:))

putris72 2019.01.18. 22:50:35

@taga20: Ja bocs!Elfelejtettem,hogy ez a kb 8-10 mondat az alapszókincsed,és a bennük levő szavakkal építesz új mondatokat!Melyik nem volt az?

morph on deer 2019.01.18. 22:51:33

@rasztaszív:
Oh no!
Csak nem azt akarod mondani, hogy például negboldogult (:))) Gaith Pharaon is utazhatott volna - MAGYARKÉNT - bárhova, az FBI nemzetközi körözvénye ellenére is?? Tudod, “most wanted” meg hasonlók..!

Vagy bármelyik csecsen “szabadságharcos”, ha kifizette Rogánéknak a sarcot?

Azt ugye nrm gondolod komolyan, hogy az orbán kormány megkönnyíti a potenciális teroristák európai betelepülését?

Hát nem volt elég a Bataclan merénylőit hagyni randalírozni, meg több ezer telefonkártyát vásárolni Magyarországon, - még ez is?
Szűzmáriám!

putris72 2019.01.18. 22:54:40

@rasztaszív: Nem igazán! Itt szépen le is írják,hogy pont a balib többség nem tartja be az EU-s szabályokat sem:magyaridok.hu/velemeny/az-alapszerzodes-durva-megsertese-1960075/

rasztaszív 2019.01.18. 22:55:34

@morph on deer: nyilván ez az értelme az uniós papírnak.

taga20 2019.01.18. 22:56:42

@alöksz róz: rözse, és szerinted ezek nem jobb helyek, mint felcsút alsó, a gecivel, lölövel, rezsivel, és a többi bűnözővel, akiket te istenként tisztelsz?!l

hallod, már szánlak. nem haragszom rád, és a többi két misi agyhalottra.

csak szánlak benneteket.

alöksz róz 2019.01.18. 22:59:20

@taga20: felcsútnál biztos nem jobb helyek

rasztaszív 2019.01.18. 23:00:02

@putris72: ott ezt írják:
"Ha valamely harmadik országból érkezett személy az unió bármely tagállamában menekült-, ideiglenesen letelepedett vagy bevándorlóstátust szerzett, az meghatározott feltételek szerint szabadon mozoghat az unió területén, és maga dönteti el, mely tagállamban kíván letelepedni."

és,egyébként helyesen,felvetik,hogy a kvóta sérti a szabad belső mozgás elvét.

nem tudom,te mi mást olvashattál ott...?:)

taga20 2019.01.18. 23:00:32

@putris72: haver, a sorost, a migráncsot, és a brüsszelt kihagytad az előző kommentedből.

nem lesz ebből bajod?

még egyszer kérdezem!

nyugalom jobbágy! melyik része volt a kommentemnek csúnya?

lássuk fityeszretek!

rasztaszív 2019.01.18. 23:02:23

@alöksz róz: inkább legyenek újra határok...?

alöksz róz 2019.01.18. 23:02:48

@taga20: nagy szavak ezek egy rokkantnyugdíjastól...

taga20 2019.01.18. 23:03:58

@alöksz róz: ez komoly? te ennél azé kisebb fasz voltál.

taga20 2019.01.18. 23:07:45

@alöksz róz:

úgy gondolod fityesznyugger?
meséjj, hogy csinálod a farhátot, úgy hogy még örülsz is neki, hogy ennyit dob a pofátokba, a csúti istenetek?

te rosszabb vagy, mint rallus!

pedig az nem semmi, az valami!:))

alöksz róz 2019.01.18. 23:07:47

@rasztaszív: ja. most is vannak, sok helyen ellenőrzik is őket.

morph on deer 2019.01.18. 23:08:46

@putris72:
“Nyilvánvalóan megint mindenki iskolázatlan,hülye tahó, xenofób,homofób,náci és fasiszta lesz”

Ó, hát dehogy!
Szó se lehet róla!
Ők már most is az iskolázatlan,hülye tahó, xenofób, homofób, náci és fasiszta népséghez tartoznak, tehát kizárt, hogy újabb besorolásra lenne szükség!

Amúgy pedig az EU-s választás őnmagában NEM válzoztat meg semmit!
Fogod, szivi?
Attól még az eredeti csatlakozási nyilatkozat érvényes marad, hogy netán az iskolázatlan, hülye tahó, xenofób, homofób, náci és fasiszta orbanista népség kerül többségbe, mert Magyarország ezt a kötelezettséget vállalta a belépéskor!

Nem mondtam még?
Az eredeti szerződés MA IS érvényben van, függetlenül attól, hogy a felcsúti ganajtúró - a név “orbán” - miről ábrándozik!

Vagy éppen te, ha már ott tartunk!
(Bár veled semmi bajom, csak hogy tudd.)

Érdemes lesz egy kicsit tovább merengeni a dolgon, mert esetleg az is nyilvánvalóvá válik, hogy neked már megint hazudtak..!
Hát ja...

rasztaszív 2019.01.18. 23:11:51

@alöksz róz: jó nekünk a schengeni szerződés,vagy nem?ennyi a kérdés.

alöksz róz 2019.01.18. 23:16:46

@rasztaszív: a jelenlegi folyamatokat tekintve hosszabb távon nem jó.

alöksz róz 2019.01.18. 23:18:28

@rasztaszív: schengeni szerződés országai között is több helyen van határellenőrzés

rasztaszív 2019.01.18. 23:21:26

@alöksz róz: nos,egységes szociális rendszer nélkül valóban féloldalas.de talán inkább arra kellene mozdulni,nem a meglévő kis jót is szétrúgni.

rasztaszív 2019.01.18. 23:22:27

@alöksz róz: de uniós papírokkal szabadon mozoghatsz.

morph on deer 2019.01.18. 23:38:46

@putris72:
“Nem tudom,hogy nektek feltűnt e,vagy nem ,de az EU nem tartja be a játékszabályokat!”

Tudod, én az régimódi faszkalap vagyok, aki elsősorban saját magán kéri számon az általa vállaltak betartását.
Ez azt is jelenti, hogy én sohanem érzem felmentve magam azáltal, hogy “a másik is csal”! Én akkor sem, mert nem azt vállaltam!
OK, tudom, hogy ez manapság avítas szemlélet, de ez már csak ilyen, és igen nagy valószínűséggel így is marad.
(Csak zárójelben: nem vagyok hívő, szóval nem a vallásom tiltja.)

Nálam ez a norma, sajnálom.

Tehát például akkor, ha valaha is azt tapasztalom, hogy a szabályok változtak, vagy az én véleményem változott a szabályokról, akkor vagy megpróbálom elérni a korrekciót, vagy meg kilépek az egészből, - de nem próbálok meg csalni, és nem próbálom mindezt utólag elfogadhatóvá tenni.
Hát ez van.

(Ez [is] annak a bizonyos “polgári neveltetésnek” a hátránya: az ember elvből nem lop, csal és hazudik, és nem azért, mert büntetés jár érte,,, Nekem még mindig működik, bár nem ez a könnyebb út, bevallom.)

morph on deer 2019.01.18. 23:54:28

@rasztaszív:
“egységes szociális rendszer nélkül valóban féloldalas”

Így igaz!
Bár ezt nehéz elképzelni egyaéges adórendszer nélkül, akkor meg mindjárt ott vagyunk a bérúniónál, - ami slapjaiban kérdőjelezi meg az orbáni koncepciót, nevezetesen, hogy Magyarország lesz Európa “kici ócó” cselédje, és majd minden tehetősebb európai ország velünk dolgoztat, - a kínainál csak árnyalatnyival jobb bérért!
(Relatíve, mielőtf a yüan árfolyammal jön valaki!)

Magyarul: (rab)szolgaként próbál minket eladni hőn szererett miniszterelnökünk, és zokon veszi, hogy nincs újongás az érdekeltek között, hiszen mindenki dolgozhat rogyásig!

Itt a Kánaán!
Na jó: mindjárt itt aKánaán, hát nem értitek?

Hát nem.
Talán azért nem, mert köztünk feltűnően kevés a felcsúti gázszerelő, meg az uralkodói családba beházasodott vállalkozó...
A francba..!

2019.01.19. 00:01:46

@alöksz róz:

Nem is a jobbikra gondoltam, hanem a fideszre.
Egy igazi gyűjtőpárt, ahol békésen megfér egymás mellett az ex mszp, mdf tag, volt kisgazda, jobbikos. Nincs még egy ilyen párt a volt szocialista blokkban. Teljesen mindegy, milyen elveket vallottak tagjai a belépés előtt. A Párt mindet megbocsájt, amennyiben feltétlen hűséget és engedelmességet esküszik a megtért belépése után. Cserébe kap egy komplett eszmeredszert amivel azonosulhat, amit védhet és őt is megvédelmezik, bármi is történjen.
Nekem a vallási szektához hasonlít. Talán ezért sikeres annyira.

"szerinted miért tűnt el a jobbik szavazóinak nagyobb része az utóbbi időben?"
Vona a választásokhoz képest túl későn kezdte a néppártosodás. Szerintem a szavazókat erősen megzavarta a tény, hogy egy adott ponttól kezdve a fidesz már nem a nagyobbik testvér, hanem ellenfél.
A zavart fokozta a fidesz közeli média már említett rágalomkampánya.
De inkább az, hogy a fidesz kommunikációja egyre radikálizálódott. A "nacionalista, elég nyíltan rasszista (és antiszemita) tagság" megszerzése volt a cél.A Stop Soros szlogen győzött a Mi dolgozunk, ők lopnak felett.
Sok jobbikos a kleptokrata kormányt választotta. Hisz a lopás, mint megtudtuk ma, a mindenkori kormány velejárója. És olyan jól hangzik a nemzetvédés szólam! :))
Szerintem nagy vonalakban ennyi történt.
A fidesz stratégái biztosra mentek. Pontosan tudták, mivel lehet megingatni a jobbik vidéken valóban erős tagságát.
Aztán jött A mi hazánk- szégyenletes projekt. Na, itt a stratégák már elszámították magukat. Amennyiben legalább egy évet várnak a megalakítással, nem lenne ennyire nyilvánvaló a felszalámizás. Ez egy ugyanolyan álmozgalom, mint Szili Kataliné. Céljaiban és módszereiben is gyomorforgató. A kilépett volt jobbikosok természetesen folyamatosan rágalmazzák volt párttársaikat, kiteregetik volt pártjuk szennyesét. Mit lehet erre mondani?
Volner ominózus mondatára: „Bocsánat, de én nem kurvának álltam!” a válasz: Dehogynem, János!
Dúró Dórával, Apátival és Fülöppel együtt.
Mert a "mi hazánk" rákfenéje nem a liberális, balközép erőkkel való konszenzus keresése, hanem egy velejéig korrupt kormány közpénzeken hizlalt elitjének hatalomba tartása még néhány évig.
Ehhez asszisztáltál, ehhez asszisztálsz.

DR. Smit Pal 2019.01.19. 00:04:11

@taga20: ": én egy olyan országba szeretnék élni, ahol nem a gecimaffiád az úr!

ahol az unios normák az evidencia, és nem a lopás! "

Akkor huzza el a kurvaanyaddal egyutt sziriaba arabokat szopni. Mert az unios norma jelenleg Europa iszlam megszallasaval egyenlo.

2019.01.19. 00:12:57

@DR. Smit Pal:

Ne aggódj! Te kívül esel minden normalitáson. Rád nem vonatkozik. :D

Bambano 2019.01.19. 02:29:48

@taga20: sose voltam fideszdroid, sőt. most se vagyok. de ettől még az, amit pár megélhetési politikus művel brüsszelben, nem tetszik.
például ha sokat pattognak, akkor majd viktor elengedi a túlóra törvényt.
vagy lehet különadót kivetni a mobilszolgáltatásokra. végszükség esetén az is előfordulhat, hogy a tré csoport nem kap frekvencia koncessziót a következő időszakra.

sok lehetőség van, amit ha meglépnek, az a németeknek nagyon fog fájni. csak asimovot tudom idézni: semmit nem ér az a fegyver, amivel nem lehet visszafelé is lőni.

Bambano 2019.01.19. 02:41:05

@taga20: te meg a szinted lenne a választási lehetőség viktorral szemben?
és csodálkozol, hogy viktor marad?

hová lett a normális, középre tartozó tájékoztatás/média? hová lettek azok, akik képesek voltak acsarkodás nélkül leírni két bővített mondatott egymás után?

chrisred 2019.01.19. 04:21:41

@6.Lenin: Ebben csak az nem stimmel, hogy a Fidesz a többséget nem a polgári jobboldalra építi, hanem a centrális erőtér elve szerint a legnagyobb létszámú csoprtok megnyerésével - nyugdíjasok, közfoglalkoztatottak, vagyis azpk, akiket a baloldali pártok szoktak magukhoz vonzani.

chrisred 2019.01.19. 04:23:54

@Bambano: A német multiknak legjobban a túlóratörvény visszavonása fájna.

Dzendör Sztadiz 2019.01.19. 06:21:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: valóban, Kádárék nem a fél, hanem az egész országot lopták el. Bakker, azt hiszitek, senki sem emlékszik a Kádár "demokráciára"? Tudod, amikor politikai okokból még akasztottak is.

taga20 2019.01.19. 08:26:31

@Bambano: te dumálsz fityeszjobbágy a normális hangról? TI BAZDMEG, TI?!

ide vezet, a kibaszott populista, maffia oldalatok európában!

és ha nem vigyáz a józan többség, akkor szétütitek ezt a normális világot.

444.hu/2019/01/19/ez-a-temetes-a-gyuloletpropaganda-elleni-felvonulas-is-lesz

taga20 2019.01.19. 08:28:37

@DR. Smit Pal: mi van palibá? becsöngettél aztán elrohantál, mint egy kiskölök.:))))

taga20 2019.01.19. 08:38:32

@Bambano: ja és mutatom még az átlag fityeszesork világát, amilyen te is vagy.

"DR. Smit Pal 2019.01.14. 02:17:21
9. Szeretem Orban Viktort.
Ha holnap felgyujtana a lakasomat es kozben kajanul rohogne, akkor is gondolkodas nelkul ra szavaznak, mert a libsiket, meg AKKOR IS JOBBAN GYULOLNEM.
Ilyen a szeretet."

ez a szerencsétlen még magyarul se tud. az ékezetekről már ne is beszéljünk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.19. 08:53:28

@Dzendör Sztadiz: "Kádárék nem a fél, hanem az egész országot lopták el."

Hány van neki?

erőmű:
csúti geci: 1
kádár: 0

balatoni kemping:
geci: 8
Kádár: 0

kastély:
geci: 5
kádár: 0

szálloda:
geci: 15
kádár 0

Stb...

Szóval ne gyere nekem azzal a hazugsággal, hogy a geci sokat lopott, de kádár még többet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.19. 08:54:28

@Bambano: "hová lett a normális, középre tartozó tájékoztatás/média?"

A csúti geci bezáratta, amit nem, azt felvásárolta, és propaganda szócsővé silányította.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.19. 09:14:49

@DR. Smit Pal: "az unios norma jelenleg Europa iszlam megszallasaval egyenlo."

Neked az a bajod, hogy a gyíkemberek ellopták az agyadat, és basznak visszaadni. :))

6.Lenin 2019.01.19. 10:01:39

@chrisred:

Arra kell építeni, akivel nyerni lehet. A hülye politikus épít egy marginális kisebbségre, aztán csodálkozik, vagy a másikat szidja.

chrisred 2019.01.19. 10:18:01

@6.Lenin: Ahol a nagypolitika a társadalmi rétegek egymással szemben való kijátszásáról, és nem a köztük való konszenzus megteremtéséről szól.

Jakab.gipsz 2019.01.19. 10:32:17

@Orbán 1 GÉNIUSZ: @Világít a torony:

Elmagyarázom: Minden idióta és hazug rendszer olyan mint egy kártyavár, következtetés képen: van gyenge pontja, ilyen rendszer a sátánfajzat Soros globalizmusa is.

Sajnos "Viktor főnököt" egyenlőre még csak a megérzései, az intuíciója vezérli. (Ezért mulya és nyámnyila, óvatos, mentségére szólva, nem az a dolga, hogy komplex problémákat analizáljon és megoldásokat találjon). Nincs erre a munkára ideje ezért van permanens stressz helyzetbe tartva.

6.Lenin 2019.01.19. 10:33:34

@chrisred:

Beszélsz marhaságokat.Mennyivel jobb az a politika, ahol nincs támogatás, csak kényszerítés? Olyan gazdasági, politikai helyzetet teremt a "nagypolitika", hogy nincs is valójában választási lehetőséged? Ahol állandóan válsággal fenyegetnek, amit veled fizettetnek, de a haszonélvezője a fenyegető ?
Konszenzus a nyertesek és a vesztesek közt? Ismered te az embereket? akkor mit jelenten a fejlődésért folytatott örökös harc?
Nem kell kijátszani semmit, és senkit. Ez a dolog így működik csak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.19. 10:49:17

@Jakab.gipsz: "Nincs erre a munkára ideje ezért van permanens stressz helyzetbe tartva."

Ja, kormányzásra nincs ideje, ezért lettünk a legszegényebbek az EU-ban, ezért tette tönkre az oktatást és egészségügyet a geci. Persze tolvajlásra azért szakít valami időt. De hogy miért stresszel rajta? Addig nem lehet börtönbe zárni, míg Poltpot Péter a főügyész.

6.Lenin 2019.01.19. 10:56:45

@chrisred:

Mivel fenyeget az EU minket, és miért?

Jó a jelenlegi kormány nekik?
Nem.
Szeretnék megbuktatni?
Igen.
Miért nem tudják akkor?
Mert tömegek vannak mögötte.
Miért?
Mert a kormány olyasmit tesz, amivel tömegek elégedettek.
Akkor mi a teendő?
Olyan helyzetet kell teremteni, ami ezt az elégedettséget felborítja.
Hogyan kell ezt elérni?
Meg kell próbálni gazdaságilag tönkretenni.

Miről tárgyaltak most az EU-ban? Keresték a konszenzust? A nagy lófaszt. Le kell gyűrni, aki nem áll be sorba. Van, ahol ezt katonailag teszik, bombáznak, vagy csak egyszerűen kinyírják a politikust, politikusokat. Vagy kezdésként jól elverik.

Te még hiszel a mesékben?

6.Lenin 2019.01.19. 11:41:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ebben a játékban ő is csak egy bábú, szerintem már nem sokat érzékel a körülötte zajlóból a vén gazember. Ő egy jogerősen elítélt bűnöző.

taga20 2019.01.19. 12:17:43

@6.Lenin: egy bűnözővel, O1G-vel maksz. arról lehet tárgyalni, hogy mikor vonul börtönbe.

6.Lenin 2019.01.19. 13:01:42

@taga20:

Az, hogy te kiről, mit mondasz, annak akkora a jelentősége, .....mind1.
Orbánt bűncselekményért még nem ítélték el jogerősen. Sorost , igen.

chrisred 2019.01.19. 13:07:57

@6.Lenin: Nem minket fenyeget, hanem az autoriter berendezkedésű országok politikai vezetését. Ezzel az erővel mondhatnád, hogy az állam személyesen téged fenyeget a Btk-ban börtönbüntetéssel. Igen, ha elköveted azokat a bűncselekményeket, amikért börtön jár.

Mi egy tízéves csatlakozási folyamat során elfogadtuk azokat az elveket, és azt a gyakorlatba transzformáló szerződéseket, amiket a régebbi tagországok kialakítottak, és most lefitymálunk. Ott van a nagy példakép, Erdogan, aki szintén elindította ezt a filyamatot, majd leírt egy ugyanilyen vargabetűt, és most már szóba sem kerül a csatlakozása.

taga20 2019.01.19. 13:10:35

@6.Lenin: az, hogy te így életed végén, mit mondasz, a kutyát nem érdekel.

a geci gazdádnak sokkal nagyobb a bűne, mint sorosgyörgynek.

sorosgyörgynek egy bűne van, hogy ezt a gecit kivakarta a szarból.
O1G-nek az a bűne, hogy szétcseszi a magyar társadalmat.

remélem te is érzed a különbséget!

6.Lenin 2019.01.19. 13:33:57

@taga20:

Te, meg a hozzád hasonlók lennének a magyar társadalom?
Sajnos beletartoztok ti is, de jóval kevesebben vagytok, mint a normális része.

Neked a Soros pénzt adna, eszed is lenne rögtön? Mennyit kéne adnia?
Ne erőlködj, nem megy ez neked.

6.Lenin 2019.01.19. 13:42:24

@chrisred:

Gondolod, hogy Orbánék szívnának? A társadalom nagy része meg nem? Ne bassz.

Mi a faszért bombázzák ripityára Szíriát? Jobb most Líbiában, Afganisztánban? Ukrajnában? Minden muzsik hepi?

Már hogyne fenyegetne engem is személyesen? Ha nem tartom be a törvényeket, lecsukhatnak (mondjuk a gyakorlatban tényleg nem, mert az igazságszolgáltatás pont olyan korrupt, mint a hatalom többi része, ítéletek sora mutatja)
Minek csatlakozna? Lassan több a török Németországban, mint otthon. Ráadásul jól meg is fizeti az EU, hogy hatalomban maradjon.

Miért is foglalkozol te politikai kérdésekkel?

taga20 2019.01.19. 13:43:06

@6.Lenin:

Te, meg a hozzád hasonlók lennének a magyar társadalom?
Sajnos beletartoztok ti is, de jóval kevesebben vagytok, mint a normális része.

neked a geci pénzt szorna, akkor se lenne se eszed, se gerinced.

döbbenet, hogy mekkora egy nulla ember lettél a végére!

erőlködj, hátha mégis sikerül fityeszork a legvégére.

chrisred 2019.01.19. 15:10:01

@6.Lenin: Igen, a támogatások megvonása elsősorban a közvetlen elit anyagi helyzetét érintené hátrányosan. Nem tudnának a látványberuházásokért kapott ingyenpénzből extraprofitra szert tenni.

Nem tudom, hogy jön ide Putyin izmozása különbözöfriontokon. Az orosz gazdaságot rosszul érintette az energiahordozòk árának csökkenésr, és náluk a belpolitikai feszültséget militarista aktivitással szokták leplezni.

A török líra értékén egyáltalán nem az látszik, hogy annyira jól jött a török gazdaságnak az illiberális program.

Amiért te.

6.Lenin 2019.01.19. 15:18:43

@chrisred:

Hány milliárd az ország költségvetési bevétele/kiadása? Ebből menyi érintené hátrámyosan az elitet? Mennyi az uniós támogatás? Kiknek is megy még az a pénz(vissza)?

Hány török, muszlim lesz 20-30 év múlva Németországban? Mennyi német? Vagy a többi uniós országokban? Minek kéne őket külön felvenni?
Ők fognak már irányítani.

6.Lenin 2019.01.19. 15:22:44

@taga20:

Én is tagja vagyok, és az általam is támogatott párt irányítja az országot, nem is rosszul. Tudtad?
Hallottál már arról, hogy 2010 óta 3x nyertek? Ráadásul kétharmaddal.

Most olvasom/hallom, hogy 1000 drb igazi hazafi szertne rencert dönteni, de valamit otthon felejthettek, mert eddig még nem dől.

B+, ez 1re nevetségesebb. Vagy inkább szánalmas.

chrisred 2019.01.19. 15:34:03

@6.Lenin: Mi köze az uniós támogatások megvonásának az államháztartási főösszeghez? Ha azt akarod ezzel mondani, hogy arányaiban nem túl jelentős, egyetértünk, pont erre céloztam.

1961-ben, vagyis majdnem hatvan éve írták alá azt az egyezményt, ami alapján török vendégmunkások mehettek Németországba. Ezt figyelembe véve pár száz év kell ahhoz, hogy érdemben befolyásoló kisebbség legyenek (mondjuk, mint nálunk a cigányok). Ha Albániát felveszik, akkor ugrásszerűen fog nőni a muszlimok száma az Unióban.

taga20 2019.01.19. 15:34:39

@6.Lenin: szánalmas vagy papa.
te lassan innen elhúzol a pokolba, de itt hagyod a geci lelkivilágodat.

ez a legnagyobb probléma, nem az, hogy minden nap hülyeséget pofázol.

6.Lenin 2019.01.19. 15:42:16

@taga20:

Cáfoltál valamit?
Felőlem élhetsz akár 200 évig B+, eddig se zavartál.

6.Lenin 2019.01.19. 15:45:58

@chrisred:

Te beszéltél, hogy az elit ellopja, és őket fogja érzékenyen érinteni, nem a társadalom többi tagját. Most meg megint másról szeretnél.
De nem értetted a lényeget, hogy gazdaságilag próbálnak fenyegetni?
Látod te az összefüggéseket, vagy csak össze-vissza beszélsz? Terelgetsz.

taga20 2019.01.19. 15:54:31

@6.Lenin: te semmit. csak a bélsár jön ki belőled minden nap.

6.Lenin 2019.01.19. 16:00:02

@taga20:

Le tudnád írni, hogy tulajdonképpen mi is bánt téged? És mit tudnál helyette elképzelni, és kivel?
Mi is tart vissza ettől?
Hátha téged támogatnálak.
Képesnek érzed magad ilyen egyszerű dologra? Félsz, hogy kinevetnélek?
Kezd el, nem nézek oda.

taga20 2019.01.19. 16:12:58

@6.Lenin: papa, majdnem komolyan vettem a kérdésedet, de elolvastam az utolsó két mondatodat.

"Képesnek érzed magad ilyen egyszerű dologra? Félsz, hogy kinevetnélek?
Kezd el, nem nézek oda."

kezdd újra, fityeszretek, ha komolyan gondoltad!

6.Lenin 2019.01.19. 16:18:12

@taga20:

Ne vedd figyelembe az a 2 sort, visszavonom.

taga20 2019.01.19. 16:35:53

@6.Lenin: rendben.

engem az bánt, hogy a kontraszelekció fullra van tolva ebben az országban.

haver, minden látható jel ellenére, én bírlak.

csak azt nem bírom, hogy ezt a szart szereted.

szerinted egy normális országban, hol tartana mészároslölö, vagy kosalala, vagy németszilárd?

én olyan magyarországot szeretnék, ahol richtergedeonok, weissmanfrédok, guttmannarnoldok az idolok.

és én kussolok, mert kevés vagyok, hogy pofázzak.
természetesen a saját munkámat tolom ezerrel, ahogy a mai napig is teszem.

chrisred 2019.01.19. 17:03:28

@6.Lenin: Mi másról? Arról volt szó, hogy akkora összeg, ami a trón körüli oligarchák feltőkésítésére elég. Te kavartad bele az ország bevételét.

Igen, arról volt szó, hogy gazdaságilag próbálnak fenyegetni, a kérdés meg az, hogy kit/kiket.

6.Lenin 2019.01.19. 17:36:36

@taga20:

Bocs, de az unokám hajó modellt épít, és azt beszéltük meg.

Nos visszatérve rád. Olyan nagy baj nincs, csak az egészből nem sokat értesz. Nagyon az elejéről kéne kezdeni.

Talán az te utolsó 2 soroddal kezdem. Mi a fszt törődsz másokkal, és olyasmikkel, amihez nem sokat értesz. Miért nam azzal, amihez igen, amiből te, és a családod vígan megél(hetne) Tóljad ezerrel fejlődj benne, és hepi leszel.

De, ha téged izgatnak ezek a fszságok, akkor mondjuk néz utána, hogy a ma hatalmas országok miként is kezdték. Hol volt akkor Mo, milyen körülmények közt fejlődött az egyik, milyen úton a másik.
Aztán gondold végig, hogy mennyit pofáztál a gyerekeidnek, ők meg simán lebunkóztak, hogy nem értesz hozzá, vén fasz.

1xűbben, mindenkinek a saját útján végig kell mennie. ezt a környezetében is mindenki pontosan úgy gondolja? Vagy pont ellenkezőleg.

Miként lettek azok az urak, akiket te említettél, azok, és milyen körülmények közt.
A ma már "tisztességes" amarikai milliárdosok nagypapija hánynak volt sima gengszter. Vagy strici. Az unoka az összerabolt pénzből ma tisztességes családapa, aki csak hálaadáskor kefél félre, vagy esetleg kisebb ünnepek alkalmából is. Mind1.

Ha ezekkel megvagy, bólints, aztán továbbléphetünk.

6.Lenin 2019.01.19. 17:46:09

@chrisred:

1re inkább érdektelen lesz a fenyegetés az eu részéről. Valószínűleg ezt ők is tudják, azért kezd kapkodóvá válni minden. A csüngúhasú meg nyugodtabb.

De nehohy már elájuljak a nyugati demokráciától, amit fel szeretnének ellenünk használni.
Franciaoprszágban verik a jogaikat gyakorló tüntetőket, édes jogállami módszerekkel.
Németországban vicces jogállami módszerrel vernek majdnem halálra egy ellenzéki képviselőt, és se igen simogatjáék a saqját polgáraikat, ha tüntetni merészelnek.

Nekünk járna ezek után minden lóvé az unióban. Ráadásul nekünk elég, ha egy jóízűt röhögünk az ellenzéknek nevezett bohócokon.

De most várom, hogy taga20 bólintson, utána veled is tudok majd foglalkozni.

taga20 2019.01.19. 17:56:06

@6.Lenin: "Bocs, de az unokám hajó modellt épít, és azt beszéltük meg."

melyiket? a pintát vagy millennium falcont?

papa, jól tolod bullshitet:)

szerintem neked a ruszkikhoz kéne költöznöd, me ott sok ilyen fasz van, mint te!

6.Lenin 2019.01.19. 18:00:24

@taga20:

Saját tervezésűt.
Te tényleg nem értesz az egészből semmit.
Gyűlölködsz, irigykedsz, trágárkodsz, mert azért valószínűleg belül érzed, hogy nincs igazad. Minde1, ez a te dogod taga20. Nem sajnállak, és nem is szánlak. Vagy, és ilyen.

taga20 2019.01.19. 18:16:43

@6.Lenin: papa, te érted amit írok, csak nem akarod megérteni.

"Nem sajnállak, és nem is szánlak. Vagy, és ilyen."

én sajnállak és szánlak:)

fityesz retek, akinek egy libsi az utosó haverja, a zenét szereted?

nesze retek!:)))

www.youtube.com/watch?v=wGnOpXTVlbw&start_radio=1&list=RDwGnOpXTVlbw

6.Lenin 2019.01.19. 18:32:34

@taga20:

Ha már, akkor inkább nekem ez a zene jön le inkább.

www.youtube.com/watch?v=S7ixzKvS9C0

Nekem sok barátom van, akikről nem is tudom hová is tartoznak, vagy tudom azt is, hogy a másik oldalon, de ez egyikünket se zavarja .

Bambano 2019.01.19. 18:52:56

@taga20: "egy bűnözővel, O1G-vel maksz. arról lehet tárgyalni, hogy mikor vonul börtönbe. ": tegyük fel egy pillanatra, hogy viktor kikerül a hatalomból. ki következzen? te? a te szinteden álló elvakult ál-liberálisok? olyan gazdasági lobbierők potentátjai, akik alapvető matematikai meg fizikai tényekkel sincsenek tisztában?

nekem mondhatsz bármit, mivel az itt fórumozók zöménél régebben csinálom ezt a műfajt, nagy gyakorlatom van a hozzád hasonlók kezelésében, értsd: rólam lepereg a ronda kifejezésed. de azt végre meg kellene magyarázni, hogy például ez a b1.blog.hu miért pont ugyanolyan ócska propaganda fércmű, mint a magyar1-es tv.

merthogy mindkettő meglehetősen visszataszító, és azoknak, akik ezt hozzám hasonlóan gondolják, ma se pártjuk, se sajtójuk, se megszólalási lehetőségük nincs.

chrisred 2019.01.19. 19:07:45

@Bambano: Biztosan azért, mert aki működteti, annak így tetszik. Ha közpénz lenne benne, mint a köztévében, akkor nekünk is lenne hozzá közünk, hogy miért nem lehet normálisan, kiegyensúlyozottan csinálni.

Bambano 2019.01.19. 19:10:21

@chrisred: értem, csak nekik meg azt kellene megérteni, hogy ez így kontraproduktív. nem hiszem, hogy a működtetőnek az a célja, hogy gagyi blogot üzemeltessen. a működtetőnek az lehet a célja, hogy elősegítse orbán eltávolítását. csak ahogy csinálja, az nem szolgálja ezt a célt.

chrisred 2019.01.19. 19:30:05

@Bambano: Vagy mégsem. Nem biztos, hogy mindenkinek Orbán eltávolítása a célja, aki ezt reklámozza magáról.

kunzoo 2019.01.19. 20:45:59

@látjátok feleim szümtükkel:
Nemzetközi bírósági ítélet miért ne játszhatna? Bemondásra ki fogadná el?
A másik kérdés: A kifizetéseket beszüntetik mert úgymond nem jogállam. Na és a befizetések? Mi is fizetünk be a közös kasszába, a diktatúra pénze azért jó? Avagy akkor mentesülünk a befizetés alól is?

chrisred 2019.01.19. 21:01:20

@kunzoo: Befizetnie mindenkinek kell, a tagsággal jár, az uniós támogatás meg csak annak a körnek, akinek az uniós eljárások során megszavazzák.

Jakab.gipsz 2019.01.20. 01:09:54

@taga20:

Azt az észt, ami neked van, ne akard osztani, mert akkor neked semmid se marad.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.20. 01:16:38

@Jakab.gipsz: "Azt az észt, ami neked van, ne akard osztani, mert akkor neked semmid se marad."

Ha a tiedet megduplázza, észre se veszi a veszteséget. :))

Kivlov 2019.01.21. 07:58:52

@chrisred:
"Már értem, mi volt szimpatikus Barrosoban. Őt egy kis apró-cseprő szemkilövés nem zavarta. "

Nem is kellett hogy zavarja, épp itt a lényeg!
Hogy az EU nem azért jött létre, hogy belügyekbe belepofázzon! Ezt felejtette el junker. Ezt is.
Arról nem beszélve, hogy itt is megy a kettős mérce, mert amit szabad makronnak, meg merkelnek, azt nem szabad közép-ojrópában. Kabaré az egész gittegylet.
süti beállítások módosítása