B1 blogcsalád



Orbán elől elszívják a levegőt

2019. január 13. - nickgrabowszki

Az a faramuci helyzet áll elő, hogy alighanem úgy lesz igaza a magyar miniszterelnöknek, hogy ő semmit nem profitál belőle. orb_3.jpg

Az már-már közhely, hogy Orbán Viktort nem érdekli a magyar belpolitika. Túlnőtt rajta, unja, kikívánkozik belőle, feljebb vágyik. Erre utalt a csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatója is, ahol egyfelől a külföldi sajtónak szerepelt (Magyarországon valaki vagy vakon bízik benne, vagy egy szavát se hiszi, és ez ugyanúgy igaz a sajtóra is); másrészt viszont el is bagatellizálta az utóbbi egy hónap legjelentősebb belpolitikai fejleményét.

Ti. hogy az elleni pártok felismerték végre, ha már közös az ellenzéki szavazók tábora, nem osztozkodni kellene rajta, hanem egyben hagyni, mert

a kormány- (vagy rendszer-) ellenzéki szavazók tortája egyértelműen nagyobb, mint a NER-pártiaké.

Az országban rossz irányban mennek a dolgok, a szavazók többsége a kormány távozását kívánná - ez meglehetősen szokatlan, amikor az gleischaltolta a közvéleményformáló sajtó legnagyobb részét, és főként annak ellenére, hogy közben világgazdasági konjunktúra van.

De Orbánt nem érdekli a már minden Fidesz-KDNP-n kívüli formációt elérő ellenzéki együttműködés, és önsorsrontásnak tartja a közös lista gondolatát.

  • Ez most utalhat arra, hogy elveszítette az éléslátását.
  • Esetleg arra, hogy tud valamit, amitől nem fog összeállni a közös lista, vagy ha összeáll, se szerez többséget.

De a legvalószínűbb az, hogy Orbánt egyszerűen nem érdekelte az ügy, el akarta napolni a kérdést az EP-választás utánra. Mert azt mindennél fontosabbnak tekinti, ezt nem is mulasztja el hangoztatni soha, sehol az utóbbi egy évben.

A Fidesz elnöke a választás előtt még beleállt a tábornak mozgósításába, az újabb kétharmad megszerzésébe, de utána világossá tette, hogy ki akar szállni a magyar belpolitikából. Először is azzal, hogy nem ragadta meg az alkalmat a NER prezidenciálissá alakítására, és hatalmának kiterjesztésére formálisan is. Már az az április választás utáni legelső (és azóta csütörtökig: utolsó) sajtótájékoztatóján nagyon markánsan világossá tette, hogy nem akar köztársasági elnök lenni, még úgy se, ha kibővítik az államfő hatalmi jogosítványait (mint arra az újabb kétharmad birtokában lehetősége lett volna).

Ez már csak azért is váratlan volt, mert egyrészt nemzetközi nyomás is sürgette erre, másfelől pedig 2010-11-ben ez volt a rendszerváltoztató alkotmányozás mindent megelőző célja és értelme. Az alaptörvényt végül a Fidesz - Orbánon kívüli - hatalmi elitjének ellenállása miatt fogadták el annak lényege, a prezidenciális átalakítás nélkül. Azóta azonban a helyzet megváltozott, a belső - látens - ellenzék meggyengült és felbomlott, Orbán mégse tűzte újra napirendre az ügyet.

Nyolc éves kormányzása alatt alighanem meggyőződött arról, hogy a gazdaságának és lakosságának mérete miatt Magyarország kiszolgáltatott az aktuális nemzetközi helyzetnek és vezetésnek; Budapesten nem lehet bebetonozni a hatalmat, egy külföldi változás vagy erő bármikor elsöpörhet egy itteni autokratát.

Magyarország szuverenitása puszta illúzió. Felfelé kell törni.

Erre megfelelő alkalom a választás után egy évvel, egy másik választás, az európai parlamenti után kínálkozik, amikor nemcsak az EP-t, de az Európai Bizottságot is újjáalakítják.

Az Európai Néppártot régóta támadták a magyarországi autokrata miatt a politikai ellenfelei, de Berlinben illedelemesen megvárták a magyar választást, hogy ne rontsák egy tagpártjuk választási esélyeit, és csak utána szólították fel Orbánt arra, hogy a liberális-baloldali-zöld támadások miatt szakítson a 2015 (vagy 2010-11) óta követett politikájával. Vagy távozzon a Néppártból.

Orbán viszont ellenajánlattal élt. Ahelyett, hogy a Néppárt engedne ellenfelei sürgetésének, állítsa meg inkább a saját lecsúszását, és a szélsőjobboldal szavazóinak elszipkázásával erősödjön meg (vissza). Ehhez a politikához maga ajánlkozott, mint a kampány arca. Azt nem lehet biztosra venni, hogy kérte-e cserébe a néppárti csúcsjelöltséget, és majd az EB elnöki pozícióját, de

meglepő volna, ha olyan önzetlen lenne, hogy nem ajánlkozik királynak.

Orbán azt a csütörtöki sajtótájékoztatóján is elmondta, mire alapozza a politikai igényeit. A felmérései szerint Magyarországon az emberek 52%-a a bevándorlást tartja a legfontosabb kérdésnek, valamint - az Eurobarométer tavalyi adataira hivatkozva - azt állította, ugyanez a helyzet Európában is.

Ha pedig egy politikus sok embert lát irányba vonulni, és nem tudja megállítani őket, akkor az élükre áll. Még mielőtt ezt bárki megtenné előtte.

  • Orbán ugyanígy fordult liberális politikusból jobbra a 90-es évek közepén, amikor elfoglalta az Antall halála után vezető nélkül maradt jobboldalt.
  • Hasonló módon integrálta a magyarországi szélsőjobbot majd' egy évtizeddel később, a 2002-es választási veresége után.
  • És ugyanígy állt a migránsozás élére 2015 tavaszán-nyarán, attól tartva, hogy a kurrens politikai téma kezére játszik az akkor éppen jelentős hegymenetben lévő Jobbiknak.

Nem rasszista ő, csak a szavazói azok. Orbán pusztán pragmatikus populista, aki az élére áll bármilyen többségi véleménynek, legyen szó a halálbüntetés bevezetéséről vagy a bevándorlók kiutasításáról. Ez az illiberális demokrácia lényege: adjuk meg a szavazóknak, amit kívánnak, bármi is legyen az ára. Ők cserébe megadják nekünk, amit mi akarunk: a vagyont és a csaknem korlátlan hatalmat. Azonban a populizmus - másképpen: demagógia - a nyugati kultúrában Kleón és Caesar óta szitokszó,

a populizmus a csőcselék igényeinek kiszolgálása a hatalomra vágyó türannosz-jelöltek részéről.

A Néppárt vezetése ezért tavaly nyáron és ősszel elutasította Orbán ajánlatát, mert az kikezdte volna az önazonosságukat. Persze főként pragmatikus okokból: amit nyertek/nyerhettek volna a szélsőjobb felő fordulással és az ottani szavazók integrálásával, azt elveszítik a másik oldalon, mert lecsatlakoznak róluk a mérsékelt, liberális, centrista választók. (Mint ahogy erre több német tartományi választás, például a bajor választás is rámutatott.)

Az ügydöntő a svéd parlamenti választás volt szeptemberben, ahol a migráció által leginkább érintett európai országban sem történt meg a szélsőjobb áttörése. Ezután a Néppárt világossá tette, se királyként, se királycsinálóként nem kér Orbánból. Ennek manifesztációja a Sargentini-jelentés szavazása volt Strasbourgban, amelynek kétharmados elfogadását a Néppárt képviselőinek jelentős része - például a pártszövetség csúcsjelöltje - is támogatta.

A belső béke és a közelgő EP-választás miatt ugyanakkor elnapolták a Fidesz kizárását (hiába indítványozta például Juncker), ha az nem feszíti tovább a húrt májusig. Orbán akkor mindenbe belement, a kilépést ő sem forszírozta, mert még mindig bízik abban, hogy neki lesz igaza. Nem engedett Salvini kérésének sem, hogy váljon ki, és együtt vigyék győzelemre a populista szélsőjobbot.

  • Ha a Néppárt május után is jelentős tényező marad, akkor neki szüksége lesz a támogatásukra. De ez csak a C-terve, szuboptimális verzió.
  • Ha a jobbközép jelentősen visszaesik, miközben a szélsőjobb előretör, és a Fidesz legalább olyan erős marad, mint most, akkor Orbán kezébe csúszik át a hatalom a pártszövetségen belül.
  • Akár úgy is, hogy ő lehet a közös nevező a Néppárt és a szélsőjobb koalíciójában, ami esetleg szükséges lesz az Európai Bizottság parlamenti megszavazásához. És akkor esetleg ismét szóba kerülhet, hogy ki legyen az EB elnöke.

A Néppárt akkor ragaszkodni látszott a merkeli pozícióhoz, ami voltaképpen a centrális erőtér európai változata. Ti. a jobbközép a baloldallal, a liberálisokkal és a zöldekkel kötött centrista nagykoalíció legerősebb eleme, miközben mindkét szélen a radikálisok vannak ellenzékben.

És ebben most lehet egy jelentős fordulat. retorikailag mindenképpen. A Merkel lemondása után a CDU elnöki posztjára került Annegret Kramp-Karrenbauer interjújában jelentős fordulatot ígért a migráció kezelésében: felül akarja vizsgálni az egész kérdést egészen 2015-ig visszamenőleg. A revízió már februárban elkezdődne, és a kérdésbe bevonnák az Unió határvédelmi szervét, a Frontexet is.

Azaz egészen magyarul: a CDU - és vele természetesen az EPP - választási kampánytémává emelné a migráció kezelését. Már csak preventív csapásként is: ha nem teszik, a szélsőjobb úgyis megteszi helyettük.

A dolog voltaképpen csak kampánytechnika, mert nemcsak Magyarországon nincsenek bevándorolók, már az Unióban is alig, ezért tét nélkül lehet bármi mondani az ügyről, ami kifogja a szelet a szélsőjobb vitorlájából.

Úgy néz ki tehát, megvalósul, amit Orbán akar: a migráció az EP-választás kampánytémájává lesz, de anélkül, hogy az általa javasolt szélsőséges demagógiát és radikális állásfoglalásokat a mérsékelt jobboldal a magáévá tenné, és anélkül, hogy ő maga lenne az összeurópai kampányarc, és bármit is profitálna a dologból.

Jelen állás szerint ebből nem lesz se EB-elnöki poszt, se szélsőjobbal kötött szövetség és királycsinálás se. Hiába ígérte Orbán tavaly nyáron Tusnádon, hogy "most mi jövünk", a hatalmi játszma pillanatnyi állása azt mutatja, hogy

ismét foglalkoznia kell a belpolitikával és marad magyar miniszterelnök még egy ideig.

Legalábbis akkor, ha meg tudja oldani azt a problémát, hogy miként tud kijönni a Fidesz abból a helyzetből, ha az ellenzék és a kormányoldal egy-egy jelöltet és egy-egy listát állít egymással szemben, és a választónak világos alternatívája lesz: támogatni akarja a rendszert vagy leváltani.

Mert, ha nem tudja megoldani, akkor magyar miniszterelnök se marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3014559990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2019.01.13. 17:18:18

„Az országban rossz irányban mennek a dolgok, a szavazók többsége a kormány távozását kívánná”

Ez az unalomig ismert, kedvenc ballib matek frázisotok, de ez a vékony (listás) „többség” a ballib oldallal szemben is ugyanolyan hűvös kutyapárttal, a messze küszöb alatti munkáspárttal, a rend és igazság párttal együtt lett meg nektek. Ezeknek a pártok és szavazóik sem feltétlenül fognak beleállni egy nagy ballibbant összefogásba. Sőt, mint láttuk, a Jobbiktól a DK-ig terjedő EP-lista se jön össze.

Ezt nem (csak) én mondom, hanem a ballibbant index is:
„Közös, összellenzéki EP-listát javasolt az MSZP elnöke, ám a terv aligha fog összejönni. Hiába lobogtatnak a szocialisták egy tanulmányt a külön indulás esetén óhatatlanul elvesző szavazatokról, a többi ellenzéki pártban inkább úgy látják: a közös tüntetések és akciók rendben vannak, de amúgy mindenki járja a maga útját.”
index.hu/belfold/2019/01/11/a_kozos_ellenzeki_ep-lista_eselye/

paraszthajszal 2019.01.13. 17:24:37

„Jelen állás szerint ebből nem lesz se EB-elnöki poszt”

Amiről nem mellesleg soha nem is volt szó.

A Néppárt jelöltje a posztra a CSU-s Weber, aki a finn Stubbal szemben nyerte el a csúcsjelöltséget.

paraszthajszal 2019.01.13. 17:29:28

„Azt nem lehet biztosra venni, hogy kérte-e cserébe a néppárti csúcsjelöltséget, és majd az EB elnöki pozícióját, de meglepő volna, ha olyan önzetlen lenne, hogy nem ajánlkozik királynak.”

Azt, hogy titeket mi lep meg, azt nem tudom, de ez max. valami ballibbant álhírportálon, suttogó propagandában merült fel, mint olyan vészforgatókönyv, amitől „óvni kell Európát”, realitása soha nem volt.

paraszthajszal 2019.01.13. 17:40:57

„Legalábbis akkor, ha meg tudja oldani azt a problémát, hogy miként tud kijönni a Fidesz abból a helyzetből, ha az ellenzék és a kormányoldal egy-egy jelöltet és egy-egy listát állít egymással szemben, és a választónak világos alternatívája lesz: támogatni akarja a rendszert vagy leváltani.

Mert, ha nem tudja megoldani, akkor magyar miniszterelnök se marad.”

Hát azért a teljes ellenzéki térfélt egyesítő közös lista nem kevés politikai konmunikációs, koordinációs és pénzügyi kérdést vetne fel.

Azok után, hogy 2008-ban még a Párbeszéd-Liberálisok közös frakciót (két amúgy messze 5% alatti támogatottságú, azaz a maszop támogatása nélkül önálló bejutásra amúgy teljesen esélytelen formáció érdekszövetségét) sem sikerült tető alá hozni, nekem azért erős kétségeim vannak a megvalósításról. (És akkor még arról nem is szóltam, hogy minden jobbikos szavazó tényleg leszavaz-e egy Gyurcsánnyal, gyurcsányistákkal felturbózott közös listára; és mindez valóban elég lehet-e a hatalomátvételhez.)

De 2022-ben ki fog derülni.

rallus 2019.01.13. 17:42:43

Ha Orbán látta a még misszionárius pózban fetrengve is félelmetes Varjut, a csukott ajtónak bátran nekirontó Kunhalmit és a zseniális politikusként viselkedő ifjú fenetudjamiket, akkor minden oka megvan az aggodalomra!
Az éhező forradalmi munkás-paraszt tömegek utcai megmozdulásai és a folyamatosan prolongált országos sztrájk pedig előre vetíti az ellenzék várható eredményeit...

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.13. 17:47:28

"Nem rasszista ő, csak a szavazói azok. Orbán pusztán pragmatikus populista, aki az élére áll bármilyen többségi véleménynek,"

Oriasi szerencseje az orszagnak, hogy a libbant ellenzek, viszont kizarolag senkit sem erdeklo jelentektelen, vagy mindenki altal ellenzett vedhetetlen faszsagok melle all, teljes erobol.
Helyes igy tovabb.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.13. 17:51:30

"Azonban a populizmus - másképpen: demagógia - a nyugati kultúrában Kleón és Caesar óta szitokszó,"

A liberalisok megis KIZAROLAG ezt hasznaljak.
A 850 ft-os menut FEKTELEN LUXUSNAK beallitani, az a demagogia mesterfoka.

morpho 2019.01.13. 17:53:07

A poszt szerintem korrekt. Bár tartalmaz néhány feltételezést, de végül is a politika egy ilyen műfaj. Annyit tennék csak hozzá, hogy a bevándorlással szembeni fellépés szerintem a véletlen műve. A fidesz sosem volt bevándorlásellenes. Egészen 2015-ig legalább is nem. De még akkor sem Soros tervről meg migráncsok millióiról hantáltak, hanem olyan plakátokat ragasztottak ki, hogy ha "Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját, meg tisztelni kell a kultúránkat, stb. " Szó nem volt arról, hogy ne gyere Magyarországra. Aztán felismerték a Habony-Finkelstein művekben a migrációban rejlő politikai lehetőségeket és hirtelen elkezdtek úgy csinálni, mintha Magyarországot tényleg érintené ez a probléma. Akkor építettek kerítést, amikor már rég áthaladtak a migránsok az országon és akkor kezdtek el hisztériát kelteni, mikor már rég behalt a balkáni útvonal. Aztán erre pakolták később a Soros plakátokat és elkezdtek a nem létező Soros tervről hadoválni, hogy jól beszarassák a tudatlan választók tömegeit. Ez egy hatalomgyakorlási illetve kampánystratégia volt, semmi más. Fokozatosan alakult ki ez a politika, eredetileg semmilyen ideológiai alapja nem volt. Ha az kellett volna a fidesznek a hatalomhoz, hogy a bevándorlás élére álljon, akkor Németh Szilárd szír és nigériai srácokkal focizott volna a csepeli játszótéren. Mostanra viszont már annyira belekormányozta magát Orbán ebbe a migráncsellenes hülyeségbe, hogy úgy csinál, mintha tényleg lenne mögötte politikai ideológia. Pedig nincs. Ahogy a posztban is van, a fidesznek sosem volt valódi ideológiája, mindig a választók maximalizálására törekedett és mindig arra fordult, amerre a szél fújta. Orbán csúnyán rábaszhat erre, mert a munkaerőhiány és az elvándorlás miatt működésképtelen lesz az ország(bizonyos ágazatok már most is azok) és hát a hiányzó munkaerő pótlására nem lesz elég majd 800 órára emelni két év múlva a túlórát. Előbb utóbb muszáj lesz beengedni a bevándorlókat, mert nem lesz aki kipucolja a csatornát és vezesse a buszt. Orbán ugyan nagy mágus, de hogy miként fogják a megfélemlített társadalommal elfogadtatni, hogy mégis szeretni kell majd a szír aszfaltozót, meg a líbiai buszsofőrt, arra azért kíváncsi leszek.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.13. 18:18:53

", ha az ellenzék és a kormányoldal egy-egy jelöltet és egy-egy listát állít egymással szemben, és a választónak világos alternatívája lesz: támogatni akarja a rendszert vagy leváltani.
Mert, ha nem tudja megoldani, akkor magyar miniszterelnök se marad"

Ez nem az Orban problemaja, hanem az ellenzeke. Nekik kell azt megoldani, hogy melyik part maradjon meg es melyik part szunjon meg az osszefogas utan, maskepp nem lehet osszefogni. Vegul donteni kell, ki vezesse majd az osszefogast, es akkor fogjak legyilkolni egymast.

morpho 2019.01.13. 18:37:17

@Orbán 1 GÉNIUSZ: Szerintem Elefántcsontpart maradjon és az árokpart szűnjön meg, de igény esetén lehet fordítva is!

LKerekes 2019.01.13. 19:00:58

Anyám borogass! Ez a cikk egy vicc.

azigaziraptor 2019.01.13. 19:15:49

@LKerekes:
De csak neked, te ostoba!
A normálisan gondolkodók, az elmebeteg hatalommániájának elszenvedőinek NEM!
A köcsögök, + fikázzanak nyugodtan!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 19:23:06

@LKerekes: "Anyám borogass! Ez a cikk egy vicc."

Kubatovnál panaszkodj, ő küldött téged ide trollkodni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 19:31:21

@Orbán 1 GECI: "A 850 ft-os menut FEKTELEN LUXUSNAK"

A 8500 forintos menüt, csak a geci gazdád a 90%-át közpénzből fizetteti meg. Mert neki nem felel meg más, mint a Gundel, de kifizetni derogál.

azigaziraptor 2019.01.13. 19:41:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Vajon a Gundel menüt is megkóstolja a geci előkóstolója?

balu3 2019.01.13. 20:33:32

dolog voltaképpen csak kampánytechnika, mert nemcsak Magyarországon nincsenek bevándorolók, már az Unióban is alig, ezért tét nélkül lehet bármi mondani az ügyről, ami kifogja a szelet a szélsőjobb vitorlájából

_ácsi : Olaszország, Spanyol, Görögország
az nem Európa ezzek szerint, vagy a cikket író kártékony és beteg elméje szülte.

Toportyán Zsóti 2019.01.13. 20:35:25

@Orbán 1 GÉNIUSZ: Libbantozás mutassa szellemi kapacitásod,csak 1 agyhalált lábon hordó lát géniuszt abban aki baksisért szabadon enged kereszténygyilkos muzulmánt,ez inkább hazaárulás.

balu3 2019.01.13. 20:35:31

@balu3: költői kérdés : Bevándorolók vagy Menekültek,
Illib vagy libszoc!?

taga20 2019.01.13. 20:36:15

@balu3: az votmá, hogy bazd telibe a csúti gecit?

ha volt már, akkor elnézést!:)

taga20 2019.01.13. 20:41:39

@balu3: O1G a szellemed droid.

Toportyán Zsóti 2019.01.13. 20:43:18

@paraszthajszal: Annak a pénznek tizedéből csúfos buktát varázsolna az ellenzék a g csuti csüngőhasúnak és tolvajseregletének amit az ország rendbetétele helyett hazugsággyártásra és látványsportok kamueredményeire fordít....Ballibbantozás csak érzelmi nyomoronc mivoltod mutassa.

LKerekes 2019.01.13. 20:58:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem. A kurva anyád szólt szopás után, hogy a buzi fiát itt találom.

LKerekes 2019.01.13. 21:00:13

@taga20:
De csak a fasszopó kurva anyád után, te szarevő buzi köcsög geci!

LKerekes 2019.01.13. 21:01:41

@Toportyán Zsóti:
Annak a pénznek hányad részéből szokott leszopni a kurva anyád buzikám?

taga20 2019.01.13. 21:06:33

@LKerekes: laci bakker, megszerettelek. szerinted hülye vagyok?:)

kunzoo 2019.01.13. 21:36:24

@morpho:
Az egyik mondatodban az van hogy nincsenek bevándorlók, a másikban az hogy be kell engedni őket (munkaerőhiány) Most akkor melyik????

paraszthajszal 2019.01.13. 21:46:13

@morpho: "Előbb utóbb muszáj lesz beengedni a bevándorlókat, mert nem lesz aki kipucolja a csatornát és vezesse a buszt. Orbán ugyan nagy mágus, de hogy miként fogják a megfélemlített társadalommal elfogadtatni, hogy mégis szeretni kell majd a szír aszfaltozót, meg a líbiai buszsofőrt, arra azért kíváncsi leszek."

Nem kell sehogy elfogadtatnia, mert nincs szükség sem szír aszfaltozóra, sem líbiai buszsofőrre.

Mire odajutnánk, hogy nem lesz egyetlen hadra fogható magyar buszsofőr se, addigra már nem is lesz rájuk szükség, mert kiváltja őket az önvezető technológia.

Kínában van egymilliárd ember, de már most az önvezető buszok tömeggyártásában látják a jövőt:
"One of China's biggest technology companies has declared it has begun mass production of a self-driving bus." www.bbc.com/news/technology-44713298

A mesterséges intelligencia más területeken is humán munkaerőt tud majd kiváltani, így kevesebb munkáskézre lesz szükség:
"If you are sitting at a desk, driving a taxi or carrying a hod, stop for a moment and ask: could a robot or machine do this job better?

The answer, unfortunately for you, is probably - yes.

The debate about whether machines will eliminate the need for human employment is no longer just academic.

Boston Consulting Group predicts that by 2025, up to a quarter of jobs will be replaced by either smart software or robots, while a study from Oxford University has suggested that 35% of existing UK jobs are at risk of automation in the next 20 years."
www.bbc.com/news/technology-33327659

@Toportyán Zsóti: "Annak a pénznek tizedéből csúfos buktát varázsolna az ellenzék a g csuti csüngőhasúnak és tolvajseregletének amit az ország rendbetétele helyett hazugsággyártásra és látványsportok kamueredményeire fordít"

Ja, ha nálatok lenne a kormányrúd, akkor itt már Nirvána, de minimum Magyar Svájc lenne.

Milyen kár, hogy amikor a mostani ellenzék vezéralakjai (Gyurcsány Ferkó & tsai.) voltak kormányon, akkor ezt valamiért nem tudtátok bemutatni.

A másik pedig az, hogy azt a pénzt, amit részben kormányzati kommunikációra és sportfinanszírozásra fordítanak, először meg is kell termelni! Ebben pedig a mostani rezsim valamelyest hatékonyabbnak mutatkozik El Qró elvtárséknál...
www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2018/12/05/rekordot-dontott-a-gazdasagi-novekedes

Mano1970 2019.01.13. 21:46:50

2016-ban 6303,
2017-ben 9274,
2018-ban pedig 11 ezer munkavállalási engedélyt adtak ki az illetékes hatóságok.

444.hu/2019/01/12/11-ezer-kulfoldi-kapott-tavaly-munkavallalasi-engedelyt-magyarorszagon

taga20 2019.01.13. 21:50:05

@paraszthajszal: hétfőn ne várd a nyugdíjadat, me nem fog jönni!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 21:57:18

@kunzoo: "nincsenek bevándorlók, a másikban az hogy be kell engedni őket"

Látom, gondolkodni derogál neked, segítek. Akit hívsz, azt be tudod engedni. :))

taga20 2019.01.13. 22:02:40

@LKerekes: nagyon szerecc?

na elmész a köcsög kurvaanyádba fityeszjobbágy!

laci bazdmeg, ha te nem lennél, akkor ki kéne találni!:)))

taga20 2019.01.13. 22:10:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

vigyáz me kunzo fogaz:)

zenét bírod fityeszjobbágy?:))

nesze csöves, az egyik lekjobb!:)))

www.youtube.com/watch?v=J3S6dppNOcU&index=1&list=RDJ3S6dppNOcU

morpho 2019.01.13. 22:31:11

@kunzoo: "Az egyik mondatodban az van hogy nincsenek bevándorlók, a másikban az hogy be kell engedni őket (munkaerőhiány) Most akkor melyik????"

Hol látod az ellentmondást? Most nincsenek, de előbb utóbb ide kell csábítani őket, mert nem lesz aki csatornát tisztítson. Mondjuk nem lesz könnyű, mert a magyarok semmilyen idegen nyelven nem beszélnek, egy szír csóka meg szivesebben tanul angolul, vagy németül, mint magyarul.

@paraszthajszal: Oszt mégis mikorra várod az öntisztuló csatornarendszer és az önvezető autóbuszok tömeges elterjedését Magyarországon? Már jövőre, vagy 10 év múlva? Esetleg 20 év múlva? És addig mi lesz? Túlóra? Megmosolyogtató vagy narancskullancs :)

paraszthajszal 2019.01.13. 22:46:31

@morpho: „Oszt mégis mikorra várod az öntisztuló csatornarendszer és az önvezető autóbuszok tömeges elterjedését Magyarországon”

A Bloomberg az önvezető járművek elterjedésében a nagy meglódulást 2030-tól várja. www.bbc.com/news/technology-40570592

Ha azzal számolunk is, hogy ez Magyarországon Nyugat-Európához képest 5-10 éves késéssel történik is meg, a 20 év reálisnak tetszik. Öntisztuló csatornarendszerben nem vagyok otthon, de ennek a szír aszfaltozóhoz nincs sok köze.

A különböző ágazatokban az emberi munkaerő kiváltása az automatizáció révén eltérő ütemben történhet volt, az előző hozzászólásomban hivatkozott BCG tanulmány is már 2025-re jelentős munkaerő-megtakarítást vár.

„És addig mi lesz? Túlóra?”

Túlóra eddig is volt, ezután is lesz; meg lehet fontolni a nyugdíjasok rész- vagy teljes munkaidőben történő visszafoglalkoztatását is a nem fizikai munkát igénylő munkakörökben (ez a háziorvosok esetén már most is elterjedt), és ha már mindenáron munkaerő-importban gondolkodunk, akkor Kárpátalja közelebb van (földrajzilag és kulturálisan is), mint Szíria.

2üteműTomi 2019.01.13. 22:56:27

Valószínűtlen esetlegesség ellen háborúzik Orbán - mint valami paraszt Don Quijote. Magyarországra nem jön migráncs metrovezető, aszfaltozó, de senki sem. Nem akarnak itt letelepedni. Csak átutaznának. Magyarországon alacsony az életszinvonal Európához viszonyítva. Fideszes hazugság volt az egész. De a pártaktivistáknak szopni kellett. :) Ezt a marhaságot szopják még mindig. :)

morpho 2019.01.13. 23:01:00

@paraszthajszal: Tehát fogalmad sincs. Egy víziót írtál le, aminek momentán semmi realitása nincs, talán majd egyszer 20-30 év múlva. Kitűnő megoldás, gratulálok!

@2üteműTomi: A dolog ott kezdődik, hogy meg kell tanulni magyarul. Nem egyszerű...

2019.01.13. 23:06:50

@morpho:

Szlovákiában hivatalosan 6 ezer magyarországi munkavállaló dolgozik. A tavalyi évhez képest 1500 fővel emelkedett a számuk. Jelenleg 65 ezer külföldi munkavállaló van az országban.
Nemrég könnyítették a külföldi munkavállalók foglalkoztatási szabályait.

2üteműTomi 2019.01.13. 23:07:55

@morpho: Valóban nem egyszerű magyarul megtanulni. De minek tanulnának meg magyarul, amikor például a szíreknél hosszú 70 évek kötelező oktatás része az angol nyelv? Sok migráncs kibocsátó országban a franciát tanultak... Magyarul hol is?... Lehet ilyen? De nem tudunk olyan újrakezdési támogatást felmutatni, mint Európa, nincs olyan életszinvonalunk, - mi a fenének menekülnének ide? Ez pont olyan marhaság, mint például Afganisztánba disszidálni... De beszopják rendesen. :)

paraszthajszal 2019.01.13. 23:11:47

@morpho: „Tehát fogalmad sincs” „semmi realitása nincs”

Nálad okosabb emberek, a téma kutatói, szakértői (a citált BBC-cikkek által hivatkozott oxfordi, BCG, Bloomberg tanulmányok) szerint annak nincs realitása, hogy a munkaerőpiacokon minden marad a régiben. Sofőrökre pl. biztosan nem lesz szükség, ha itt lesznek az önvezető autók, sőt, a következő lépés a humán vezetők kitiltása lesz.

„20-30 év múlva”

Konzervatívabb becslések szerint is inkább 20, mint 30.

„Egy víziót írtál le”

Ahogy te is, a líbiai buszsofőrrel és szír csatornatisztítóval.

A különbség, hogy a Te víziódból a Magyarok biztosan nem kérnek, ezt már többször kinyilvánították, legutoljára tavaly április 8-án.

Persze májusban jön az újabb forduló, lehet, hogy addigra szimpatikusabb lesz nekik, hamarosan kiderül… ;-)

2019.01.13. 23:12:36

@paraszthajszal:

A kárpátaljaiak megnézik a béreket és eldöntik, hogy Szlovákiában vagy Magyarországon vállalnak-e munkát. Mivel tudnak ukránul, értenek szlovákul is.
Júliushoz viszonyítva decemberben 2 ezerrel több ukrán állampolgár dolgozik Szlovákiában, kb 10 000 ember.
De a csehek is az ukrán munkavállalókat próbálják elcsábítani. Ott még magasabbak a bérek.

paraszthajszal 2019.01.13. 23:52:48

@Ms.Cunnesburry: „A kárpátaljaiak megnézik a béreket és eldöntik, hogy Szlovákiában vagy Magyarországon vállalnak-e munkát.”

Kétségtelen, hogy a képzett munkaerőért verseny van és lesz is, ebben a bérek nagyon fontos szempontot jelentenek, bár nem az egyetlent (gondolok itt pl. a határon túli magyarokra).

Az viszont tény, hogy ebben a versenyben mi is ott vagyunk. Ha már idézted a szlovák statisztikákat, akkor én a magyarokat tudom idézni (KSH, 2017-re vonatkozó statisztikái 2018. áprilisában közzétéve):
„2017-ben a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege 13 200 fővel mérsékelte hazánk természetes fogyásból adódó népességszám-csökkenését. (…)
2018. január 1-jén a jogszerűen és huzamosan Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma 156 000 fő volt, az ország népességének 1,6%-át tették ki. Az itt élő külföldiek túlnyomó többsége, 65%-a Európából, ezen belül a környező országokból, főképp Romániából (15%), Németországból (11%), Szlovákiából (6,0%), valamint Ukrajnából (5,7%) érkezett. További 28%-uk Ázsiából, míg Afrikából 4,0%-uk, az amerikai kontinensről 3,4%-uk származik. Ázsiából elsősorban kínaiak és vietnámiak részesítették előnyben Magyarországot.”
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepmozg/nepmoz17.pdf

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 00:17:37

@paraszthajszal: "Az viszont tény, hogy ebben a versenyben mi is ott vagyunk."

Az utolsó helyen. Ide már Ukrajnából se jönnek migráncsok. Már a magyar migráncsok is Romániába mennek.

"Százak járnak Békésből Romániába dolgozni nap mint nap. Ehhez nem is kell közvetlenül a határ mellett lakni, már azok is ingáznak, akiknek ehhez reggel fél négyre kell állítani az ébresztőt. Néhányan azért kényszerülnek erre, mert otthon egyáltalán nem találnak munkát, de akik igen, azok is szívesebben mennek Arad környékére. Kényelmesebb, mert busszal viszik őket, és a munka sem túl megterhelő. Bárki el tudja végezni, egész jó a fizetés, nem nyomasztják őket percre kiszámított szünetekkel, és még légkondi is van."

abcug.hu/inkabb-nem-alszanak-csak-romaniaban-dolgozhassanak/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 00:24:21

@paraszthajszal: "A Bloomberg az önvezető járművek elterjedésében a nagy meglódulást 2030-tól várja. www.bbc.com/news/technology-40570592
Ha azzal számolunk is, hogy ez Magyarországon Nyugat-Európához képest 5-10 éves késéssel történik is meg"

Dehogy. Magyarország lesz az elsők között, hisz az EU legfejlettebb 5 állama között leszünk 2030-ra, akár az első helyen. :))

paraszthajszal 2019.01.14. 00:28:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ide már Ukrajnából se jönnek migráncsok"

Ez nem igaz.

Az előbb idéztem be a KSH vonatkozó adatait, amiből kiderül, hogy 2018. jan. 1-jén a jogszerűen és tartósan Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma 156 ezer fő volt, ennek 15%-a (=23-24 ezer fő) Romániából, 5,7%-a (majdnem 9 ezer fő) Ukrajnából. (Hogy most év elején mi volt, azt gondolom megint tavasszal publikálhatják.)

"Már a magyar migráncsok is Romániába mennek."

Az, hogy a határ közelében Magyarországról is mennek Romániába dolgozni (mondjuk Békés megyéből Aradra), az semennyire nem mond ellent annak, hogy a két ország viszonylatában fordított irányú munkaerő-mozgás is van.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.14. 09:40:02

@Mano1970: Ez 11 ezer olyan embert jelent akik dolgozni jönnek, igaz? Nem segílyért, nem iratok nélkül, nem hamis adatokat megadva, nem a zöld határon, nem embercsempészek által beszállítva.....

Csak hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi a különbség a vendégmunkás és a migráncs között. :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.14. 09:43:02

@taga20: Az eredeti jobb volt... a néni túlspilázta a művészkedést.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.14. 09:47:22

@2üteműTomi: " ... Nem akarnak itt letelepedni. Csak átutaznának. Magyarországon alacsony az életszinvonal Európához viszonyítva. ... "

Ja igen, egyébként elég sok németnek is tele a töke azzal, hogy a migráncsok 90%-a nem hajlandó Ájrópai normák szerint beilleszkedni, és főleg nem hajlandó dolgozni, de a markát tartja a havi ingyenpézért.... Pedig náluk van a tejjel mézzel folyó kánaán.... ezért olyan stabil a Merkelmami pozíciója is....

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.14. 09:56:25

@Ms.Cunnesburry: " ... A kárpátaljaiak megnézik a béreket és eldöntik, hogy Szlovákiában vagy Magyarországon vállalnak-e munkát. ... "

Hát ezaz b@zmeg, a Kárpátaljaiak dolgozni mennek külföldre, vízumot igényelnek, szabályosan lépnek az EU területére, míg a kedvenc arab és afrikai migráncsaid csak azért jönnek, papírok nélkül illegálisan, mert a nyugati demokráciák számolatlanul adják nekik a pézt, amiért nem kell dolgozni, és az se baj ha időnként elkapnak egy-két szöszke németet vagy skandináv luvnyát ungabungára, azért sem igazán tudják őket kitoloncolni, mert olyan béna a rendszerük....

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.14. 10:14:07

nickgrabowszki egyre obban tudja röptetni a fidesztrollokat.ÖÖÖÖÖ

FCUK5 2019.01.14. 10:45:48

@taga20: zsebremegy.hu/jo-tudni/mikor-fizetik-a-nyugdijat-2016-ban-ime-az-idopontok/

nem is kellene hétfőn, csak 14-e UTÁN
a bankszámlákra meg egy részük megkapta pénteken, a másik része pedig reklamáljon a bankjánál.

paraszthajszal 2019.01.14. 11:50:33

@morpho: „Tehát fogalmad sincs. Egy víziót írtál le, aminek momentán semmi realitása nincs, talán majd egyszer 20-30 év múlva”

Neki állítólag van fogalma (a libbant HVG szerint), mégis, 20 év helyett 15-ről beszél, és 40%-nyi munkaerő-megtakarításról
„10-ből 4 ember elveszti a munkáját 15 éven belül – állítja egy nem kispályás szakértő

(…) A Kínában élő szakértő-befektető a tévéműsorban azt mondta, nem csak a fizikai, hanem a szellemi munkát végzőknél is sok repetitív feladatot vehet majd át az MI. Lee példaként hozta a sofőröket, kamionosokat, szakácsokat, pincéreket, bolti eladókat, tanárokat. Úgy véli, összességégében a munkakörök 40 százalékában lesz lecserélhető az ember könnyedén gépre.”
hvg.hu/tudomany/20190114_mesterseges_intelligencia_automatizacio_kai_fu_lee_emberi_munkaero_levaltasa

BrianZ 2019.01.14. 12:51:28

@paraszthajszal: Azért az olyan jó, hogy a hülye fideszesek szerint minden oké és Gyurcsány mindent elkúrt. Csakhogy akkor nem volt tengernyi EU-s pénz, tehát a saját pénzünkkel, ami kevés, játszadozott Ferkó, elég rosszul. A ballibbantak azt mondják, hogy ők ezzel a tenger sok EU-s pénzzel jobban bánnának (a Jobbik is ezt állítja önmagáról), és ez egy normális országban rendben is lenne, ahol van a pártok között versengés. De ez az ország nem normális, ha elhiszi, hogy a fideszesek zsebének tömése az ország javát szolgálja. Komolyan: a fideszeseknél már Ferkó is jobb lenne, pedig őt is utálja az ország fele.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.14. 12:58:05

Ha a többség valóban Orbán távozását akarná mindenáron, már tavaly áprilisban megbukott volna a kormány.

sga 2019.01.14. 13:05:11

A brutál troll-aktivitást látva valószínűleg betalált a cikk :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 13:06:34

@BrianZ: "a fideszeseknél már Ferkó is jobb lenne"

Annyiban, hogy őt simán el lehetne zavarni. :))

Helga Beauty Salon. 2019.01.14. 13:08:27

Az országban rossz irányban mennek a dolgok, a szavazók többsége a kormány távozását kívánná -

Poszt helyett megint a libsi álomvilág rózsaszínű kivetülését láthatjuk.
Az egész EU bagázs bokáját összefosva készül a bukásra, ti meg itt ábrándoztok?

Helga Beauty Salon. 2019.01.14. 13:10:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Megbuktatni lehet, elzavarni nem. Gyurcsánynak vastag a bőr a pofáján, mindig lesz pár proli aki rá szavaz.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.14. 13:17:13

@BrianZ: " ... Csakhogy akkor nem volt tengernyi EU-s pénz, tehát a saját pénzünkkel, ami kevés, játszadozott Ferkó, elég rosszul ... "

Lett volna péz, csak nem használták fel, mert béna pöcsök voltak. Az előző, 2007–2013-as, hétéves uniós költségvetési időszak idejének jelentős részén hatalmon voltak, az akkori pénzeket is jobbára a Csuti Patásék költötték el, mert a Kurcsány/Bajnai országlás idején nem pörgették meg a fejlesztéseket .....

inteligencs elenzeki 2019.01.14. 13:18:01

Csakhogy nem fog létrejönni az ellenzéki koalíció. Ha meg létrejön, még több inaktív szavazó lesz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 13:18:26

@Helga Beauty Salon: A gecinek és az elkúrónak is mindig lesz egy 5%-os kemény mag hívője, nem tudnak olyat csinálni, ami a szektatagoknak ne tetszene. :))

Mondjuk annyi a különbség, hogy az elkúró szektáját gyogyósok alkotják, míg a geciét kemény hazaárulók. :))

És akkor az MSZP hívőkről még nem is beszéltünk. Ki képes kedvelni, vagy akár csak megtűrni a Lendvai Ildikót? Rejtély. Mindig feláll a hátamon a szőr, mikor az ATV meghívja egy beszélgetős műsorba.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 13:21:24

@Magánvéleményem: "Az előző, 2007–2013-as, hétéves uniós költségvetési időszak idejének jelentős részén hatalmon voltak"

Pont nem. Az EU-segíly 3 éves késéssel jön.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.14. 13:24:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Legfényességesebb Nemzetvezetőn is úgy rendelkezett, hogy előre kell elkölteni, kiírni, kifizetni, aztán majd akkor benyújtja a számlát Brüsszelnek, amikor a Forint jó gyenge.... az árfolyamnyereséget meg szépen zsebre teszi....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 13:30:13

@Magánvéleményem: Ja.

Kormányozni tudna olyan jól, mint a zsebét tömni! :))

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.14. 13:31:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hát ha Lendvai asszonyságot nem is kedvelem, de Kunhalmi Ajtónindzsa Ágnes asszony alakítása már kiemelkedő volt :-) Hát még Bangóné Kurvaerőskép Borbély Ildikó oszkáresélyes rendezése kiemelkedő volt az elmúlt időszakban...

Ha másképp nem is beszámíthatók, de legalább kezdenek felzárkózni Kurcsány Táncos-komikus Ferenc mellé a szórakoztató iparban :-)

konrada 2019.01.14. 13:45:20

Na akkor megnyugodtam, zorbán megy a levesbe.
(Mondjuk miért pont hétfőn?? Hétfőn EU-kilépés a program, kedd a zorbán-bukásé, na de mind1.)

Akkor már csak ki kell várni, milyen közös programmal jön ki egymást kézen fogva a holokauszt-túlélő a kampósorrút leütő, vagy a Dunaparti cipőbe köpködő nyilasokkal, és velük közösen az anarchisták, vérkommunisták, privatizátor oligarchák, és ki fogja mindezen progromokat integráló arcként összefogni.

...de ez már semmiség, hiszen a lényeg, hogy amint ez a közös progrom megvan, zorbán már bukik is!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 13:47:21

"Annegret Kramp-Karrenbauer interjújában jelentős fordulatot ígért a migráció kezelésében: felül akarja vizsgálni az egész kérdést egészen 2015-ig visszamenőleg."
No akkor lesz csak igazán foshatnékja a csuti patkánynak. Megállapítják, hogy a jelenleg Németországban tartózkodó milliónyi menekültek orbán-patkányisztán határán jöttek be illegálisan, orbángeci által buszoztatva, akkor orbánféreg menekültpolitikájának lőttek. Míg ő a faszát süttette mljeten milliószám özönlött a menekült orbanisztánon keresztül, és ezt a németek zokon veszik, ennek a csuti féregnek lőttek. És az lesz az egészben a legszebb, ha ezt a milliónyi menekültet visszabasszák az első EU országba, ahol bejöttek(jelen esetben orbán-patkányisztánba). No akkor a csuti patkány fel is kötheti magát.

konrada 2019.01.14. 14:11:48

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:
Erre azért ráélveznél.;)
De hiába reménykedsz, ez a visszadobós hajó elment.
Hiszen: 1. Csak azt lehet visszaküldeni, aki beadott az adott országban kérelmet. (Ezt ugye leszerelték azzal, hogy nem lehet se erőszakkal visszatartani a bejövőket, lásd: felrúgós Petra-ügy, osztrák taxiztatás.)
2. Még ha be is adott, fél éven belül kell oda visszadobni, miután beadta a kérelmet az új célállomásán.
(Megjegyzés: ha esetleg mégis túllépnének ezen: hogyan tudnák bizonyítani, hogy az EU területére Magyarországon lépett be először?? Az illegális belépő nem hiszem hogy megőrizné albán, Montenegrói, ukrán hajójegyét, vagy repülőjegyét, vagy egyéb olyan bizonylatot, melyben bizonyítaná, hogy Magyarország az első EU-s ország, ahol beléptek. (Majd hülyék lennének;))
Így meg elég sokat kéne kutatgatniuk a németeknek, hogy most görögökhöz, horvátokhoz, románokhoz, bulgárokhoz küldjék vissza őket, mint első EU-s ország.

...és elnézésed kérem, hogy szép álmaidban megzavartalak. Remélem, mire olvasod ezt, addigra túl vagy az első örömön...

2019.01.14. 14:15:58

@paraszthajszal: Nem beszélve a holokauszttúlélő néniről, aki nem biztos, hogy a Szávayékkal összebútorozó Gyurcsányékra már nem biztos hogy szívesen szavaz. Listán valamennyire működhet az ellenzéki összeborulás, de egyéni körzetekben elvéreznek..

2019.01.14. 14:17:56

A zsidó nőt megverő Szávay még mindig a Jobbik frakció tagja..:

www.parlament.hu/aktiv-kepviseloi-nevsor

---

hobb 2019.01.14. 14:19:14

Úgy tűnik, hogy az összes troll idesereglett, tehát ez egy fontos írás.
Most már nyugodtan kijelenthetjük, azt érdemes elolvasni és elhinni, amit ezek a hibbant NER-birkák szét akarnak trollkodni.
Köszönjük szépen a munkájukat. :-)

2019.01.14. 14:19:36

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: Németország röghöz akarja kötni orvosait. A zorbányi példa ragadós?

2019.01.14. 14:20:36

@hobb: A súlyosan antiszemita Szávay még mindig a Jobbik frakció tagja. Valami hozzáfűzni való?

konrada 2019.01.14. 14:22:44

@hobb: "Úgy tűnik, hogy az összes troll idesereglett"
...ezért te is megjöttél...;))

2019.01.14. 14:23:35

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:

Merkel elismerte, hogy a magyar határzár Németországot is védi:

www.youtube.com/watch?v=Kn2B85aP9pM

---

VT Man 2019.01.14. 14:24:58

"Azt nem lehet biztosra venni, hogy kérte-e cserébe a néppárti csúcsjelöltséget, és majd az EB elnöki pozícióját,"

Aha.

Azt kellene eldontenie a ballib oldalnak, hogy Orban most ki akarja leptetni Magyarorszagot az Europai Uniobol, vagy nem?

Eddig az volt a suttogopropaganda, hogy Orban kilepteti Magyarorszagot.
De akkor hogy lehet EB-elnok???

Vagy majd az elnokseg lejarta utan lepteti ki?

VT Man 2019.01.14. 14:26:54

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:
"És az lesz az egészben a legszebb, ha ezt a milliónyi menekültet visszabasszák az első EU országba, ahol bejöttek"

Baszhatjak, mivel az osztrakok es a nemetek nem mernek keritest epiteni, eleg gyorsan vissza fognak szivarogni azok a menekultek nemetorszagba.

VT Man 2019.01.14. 14:29:27

@morpho:
"Magyarországon? Már jövőre, vagy 10 év múlva? Esetleg 20 év múlva? És addig mi lesz? Túlóra? "

Probalj meg ma keresni egy komuvest vagy burkolot, es mondd meg neki, hogy 8 ora munkat kifizetsz, es meg 4 orat kene nyomni tuloraban ingyen.

Valoszinuleg kirohog.

Na, ennyit a tulorarol. Amig hiany van munkas kezben, addig fantazia az egesz.

Helga Beauty Salon. 2019.01.14. 14:33:38

@azigaziraptor: A normálisan gondolkodók, az elmebeteg hatalommániájának elszenvedőinek NEM!

Kizártnak tartom hogy te valaha is elszenvedtél volna valamit normális gondolkodás közben! Szoktam olvasni a kommentjeidet, ez alapján gondolom. Legközelebb olyat állíts amin nem buksz le azonnal! :D

Kivlov 2019.01.14. 14:34:33

"...ha az ellenzék és a kormányoldal egy-egy jelöltet és egy-egy listát állít egymással szemben, és a választónak világos alternatívája lesz: támogatni akarja a rendszert vagy leváltani..."

És egy ilyen esetben milyen lesz a kormány? A balabbik majd biztos enged a maszopnak meg az úkZSknek, meg ferkónak! Pár hónap és a marakodásuk után jön egy újabb választás, ahol jön az újabb fityisz 2/3. :D

Helga Beauty Salon. 2019.01.14. 14:36:03

@taxi546: Mi az a "ballibbant"?

Ha komoly a kérdésed, akkor szerintem inkább menj át valami főzős, vagy barkácsolós blogra.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.01.14. 14:50:33

- OV világosan látja a jövőt, 2015-ben elsőként zárta el a migráns csapot, azóta egyre többen követik példáját. Nálunk pont azért nincs migráns, mert nem engedjük be őket és ezért van sokkal kevesebb nyugat-Európában is. Olaszország is befejezte a tengeri migráns hívogatást és Spanyolország lesz majd a következő.
- FIDESZ-KDNP nagyon erős, Rosszabbik, Mszp, Lmp ment a levesbe, nincs magyar ellenzék, - szerencséjére a nemzetnek. - Az a néhány cirkuszi bérhempergő, bolond liba a néhány ezres tüntikéjükkel csak demonstrálják, hogy ők teljesen alkalmatlanok a kormányzásra, de a demokráciában az ilyen baggyantakat is meg kell tűrni, mint ők...

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.01.14. 14:52:44

A magyar nemzet számára ideális parlamenti összetétel: Ellenzék: Fidelitas + KDNP 40% Kormány: Fidesz 60 %

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.01.14. 14:55:20

Oszt ha ezen a kedden sem bukik a Sátán, irgalmatlanul oda kell magatokat verni a földhöz. Mind a 20an. Bizony. A demokráciáért meg kell küzdeni.

VadMacs 2019.01.14. 14:57:36

@taxi546:
>Mi az a "ballibbant"?

Fide$$tálib varázsszó. Inverz megfelelője a "jobbfasz". :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 14:59:07

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: "2015-ben elsőként zárta el a migráns csapot"

Tévedsz, aranybogár. Elsőként és utolsóként beengedett az EU-ba 200000 regiszrálatlan migráncsot.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 15:07:16

@VadMacs: "jobbfasz"

Kéretik a jobboldali hazafiakat nem inzultálni. A fideSS nem jobboldali, hanem náci bolsevik.

2019.01.14. 15:35:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ettől még igaz az az állítás,hogy elsőként zárta le az illegális migráció útvonalát Európában.És akkor ezért ajvékoltatok,nem pedig azért,mert a határzár előtti időszakban illegális migránsok haladtak át az országon..

eloi 2019.01.14. 15:37:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ja persze. Mert nem a szántóföldeken fogócskáztak velük a magyar határőrök és rendőrök, mi? Meg Röszkénél nem az ostromot verték vissza... Beengedte. Aha. Így hazudtok utólag egy alternatív múltat. Az igaziban meg fasisztáztátok, miért áll szegény menekültek útjába.
Szánalmasak vagytok.

taxi546 2019.01.14. 15:45:27

@Helga Beauty Salon: Annyira primitív. libsi; ballibbant; maszop; stb.

Hohó60 2019.01.14. 15:47:32

Már megint a vágyvezérelt, rosszindulatú, alávaló hangnemű baromságok.
Amiket már megszoktunk a szerzőtől.
Befejezett tényként ír a jövőről. Amennyiben a választók továbbra is elfogadják nyugaton a liberális szélsőség uralmát, akkor Orbánnak nincs mit keresnie az európai színen. És valószínűbb sajnos, hogy a ballib média átal lebutított, agymosott nyugati többség bégetve vonul majd tovább a vágóhíd felé. (De a jó hír az nekik, hogy addig lesz kenyér meg cirkusz... )
Ha a szerző ezt az egészet feltételes módban vezette vona fel, és az elvetemült hangnemet elhagyja, akkor az írás kiemelkedne a B1 színvonaltalan, elfogult és kártékony posztjai közül.
De így...

Orbán viszont úgy is Európa megmentője marad, ha ez az eredménye végül alighanem csak ideiglenes lesz is, és végül a liberálfundamentalista rák, amely az immunrendszer nagy részét már kiiktatta, lebírja a kontinenst.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 15:48:55

@Hata Mari..: "elsőként zárta le"

Fasságot beszélsz. Görögország határát hogy zárod le? Az EU sokezer kilométeres határán 170 kilométeres kerítést emelni értelmetlen dolog. Egyébként egy kerítés egymagában nem sokat segít, bármikor átvágják, cserébe kurva drága. Most a törököknek köszönhetően egy migráncs se jön, mégis sokezer rendőr, határőr védi a határt, ezzel kellett volna kezdeni, nem migráncsok buszoztatásával.

törppicur 2019.01.14. 15:52:43

Van egynéhány alapvető tévedés és sajnos arra épül az egész kártyavárszerűséged Grabowsky.

1. a kormány- (vagy rendszer-) ellenzéki szavazók tortája egyértelműen nagyobb, mint a NER-pártiaké -ez ugye az un. bullshit kategória. A parlamenti pártok közül egyedül a Fidesz növelte a támogatottságát, a többi veszített április 8 óta, amikor is döntetlen volt. Ha a még nem parlamenti momentum szaporodását hozzáveszed sem adja ki a jobbik/dk/mszp/lmp veszteséget.

2. annak a kimondhatatlan nevű szivárvány + pettyes-kockás-csillagos zászló alatt vonuló EU-listának a létszáma és összetétele több mint problémás. Ne tekintsünk el a szavazókk vektorának sima összeadhatatlanságától. De ha mégis megtesszük, kik fognak a lista első 6-8 befutó helyére kerülni? 1-1 jobbik/dk/mszp/lmp/momentum/ex lmp. Megtelt. Niedermüller, Újhülye és Szanyi kapitány ezt a zsoldfosztást tudja? Mert ugye a Parlamentbe sem sikerült mindenkinek bejutni, itt meg qrváranem jó az eszkimó/fóka hányados.

3. Ha ez a nagy egybesülés kitartana őszig a sikeres EU választás után, ki a fene fogja koordinálni a Debreceni visszalépőket a Győri visszalépőkkel, vagy kicsit kisebben Szolnok elestét ki áldozza be Sopronért. És ha ez mind nem lesz meg, ki fogja döngetni a mellét, hogy elqrtuk?

És ezeken kellene Orbánnak keseregni? Még sajnálja is őket?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 15:52:48

@eloi: "Beengedte"

Nem egyszerűen beengedte, egyenesen BUSZOZTATTA a geci a migráncsokat. A geci legnagyobb embercsempész.

Ki kell rendelni elég rendőrt és határőrt, amit végül is késve, de megtett.

törppicur 2019.01.14. 15:56:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
a lehetetlen kategória lezárásból odébb van
Ha jól tudom Ausztráliának kicsit több tengerpartja jut egy határőrre mint Európának, meg USA-Kanada sem 100 km-t véd meg. Sőt Putyint se sokat hallod panaszkodni a hosszú határszakasz miatt, pedig egy hangyapöcörőnyivel ott is jobb élni, mint Szudánban.

eloi 2019.01.14. 15:57:32

"Ti. hogy az elleni pártok felismerték végre, ha már közös az ellenzéki szavazók tábora, nem osztozkodni kellene rajta, hanem egyben hagyni, mert
a kormány- (vagy rendszer-) ellenzéki szavazók tortája egyértelműen nagyobb, mint a NER-pártiaké."

Közös az ellenzéki szavazók tábora???
A DK-s és a Jobbikos szavazók KÖZÖS TÁBOR???
Hát, majd meglátjuk. Az mindenesetre körvonalazódik, hogy mekkora színjátékot látunk évek óta. Hiszen, hogy máshogy lehetnének pár hónapja kibékíthetetlen ellenségek egy csapásra kebelbarátok? Hogy lettek a "nácik" villámcsapásra nem nácik?...
Oké, ne legyünk naivak: mindenki eljátszik egy szerepet, amíg hasznosnak tűnik, aztán vált. Nincsenek itt elvek. Csak a politika, amelyben az egyetlen cél a kormány megszerzése.
De sok szavazó ezt nem így látja. Őket megzavarhatja, hogyha a pártjuk száznyolcvan fokokat fordul.
Meglátjuk. Nem rossz taktika, talán az egyetlen reális, hogy az ellenzék EGYESÜLJÖN, és egy párttömbként álljon ki a Fidesz-tömbjével. De akkor felejtsük el azt, hogy KÜLÖNBÖZNEK!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 15:58:32

@VT Man: Ebből a kánaánból, ami itt van, miért akarnának a koszos, elmaradott nyugatra menni? De hiszen a pannon-türk turul szárnyal!

eloi 2019.01.14. 16:01:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Te egy alternatív valóságban élsz. Nem csoda, hogy nem érted mik történnek és miért körülötted. És emiatt jogosan vagy dühös.

Jakab.gipsz 2019.01.14. 16:04:00

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A STOP SOROS az STOP SOROS !

A sátánfajzat globalista Soros csicskásaival nincs alku, egy valamit megtehettek, szép csendben a történelem szemét dombra lecsücsültök és kuss.

Ennyi.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 16:04:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Oh a parókás usa bohóc, a trampli még erre is rátett egy lapáttal. Ő már több ezer kilométeres betonfalat akar építeni, ami még az űrből is látszani fog. A hülyeség határtalan, amikor a populista fasiszta idióták tervezgetnek. Alig várom ez a legújabb orbánc haver, a borzolano, milyen faszságot jelent be a jövő héten. Talán majd elaknásítja az Atlanti óceánt a brazil szakaszon, hogy az afrikai menekültek a passzát széllel Magellán nyomán átvitorlázhassanak.

konrada 2019.01.14. 16:04:21

@taxi546:
... azért ne zárd le stb-vél.
Egyértelműsids, hogy az ilyen címkézgetés minden oldalra primitív, nem csak akkor, ha a neked tetszőt bántják.

... mert ebben akkor egyetértünk...

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 16:06:03

@Jakab.gipsz: Mi van, hülegyerek, most nem te vagy a soros! Úgyhogy kuss!

eloi 2019.01.14. 16:06:10

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: Bírom, amikor a baloldalon egyszer az EU egy és közös EURÓPA, máskor meg nem is, hiszen akik bejöttek a nagy és KÖZÖS EU-s területre, ahol NINCSENEK HATÁROK, azok nem is nálunk vannak. Nem ugyanúgy mindenkihez bejöttek valójában. Függetlenül attól, hogy nyilván nem álltak meg a lábaknál, hanem rohantak a csöcsökig, ahol szopizzák a Nyugat bőségét!!! Amíg lehet. És láthatóan sokáig lehet, mert nekik ott van miből szoptatni. És elég hülyék is hozzá, hogy a keblükön melengessék őket.

Hohó60 2019.01.14. 16:08:02

@törppicur:

Ugyanilyen koalició jött létre Olaszországban korábban, a L'Ulivo. Ebben kommunisták, anarchisták, liberálextrémisták, mindenféle eszement és romboló ideológia követői fogtak össze a jobboldal leváltása érdekében.
Nyertek is, össze is vesztek hamar, tönkre is tették Olaszországot, amely így a régi tagállamok között az egyik legrosszabb mutatókkal rendelkező ország lett, negatív kilátásokkal.
(Ennek a kártékony szövetségnek az utóda volt Renzi, a migránsimportrőr, aki több százezer migráns behatolásában is bűnös.)

Szóval, nekünk nem kell a "El KurBik" koalició, vagy ha mégis, akkor romba fogják dönteni az országot.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 16:08:06

@törppicur: "Ausztráliának kicsit több tengerpartja"

Te alapvető dogokkal nem vagy tisztában. Afrikából Görögországba akár át is lehet úszni. Nézd már meg, hol van Ausztrália!

"Putyint se sokat hallod panaszkodni a hosszú határszakasz miatt"

Mármint szerinted Oroszországba be akar valaki menni? :))

Szibériába SZÁMŰZTÉK az embereket, onnan EL AKARNAK MENNI, nem oda. :))

lenörd hofstadter 2019.01.14. 16:08:20

Mindig visítva röhögök az agymosott orbánista hülyén, amelyik azzal áltatja magát, hogy a koszos cigány főtitkára előre gondolkodik. Ember, arra nem emlékszik ez a tetves csúti génselejt, hogy 3 perccel korábban mit mondott.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 16:10:18

@Hohó60: "össze is vesztek hamar, tönkre is tették Olaszországot,"

A geci csak símacskával veszett össze, mégis az EU legszegényebb országává tette Magyarországot. Ezt csinálja valaki utána!

2019.01.14. 16:12:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A határzár létrejötte,és az Eu-török megállapodás érvénybe lépése között eltelt jó fél év,és a magyar határzár hatékonyan blokkolta sz illeggális migrációt,ahogy most os

enrikokaruszo 2019.01.14. 16:20:59

@lenörd hofstadter: ...akkor ez most csak azt jelentheti, hogy az ú.n. baloldal ész nélkül is legyőzhető, zsinórban, háromszor....megbocsáss, de nem rád fogadnék, ha úgy hozza az élet

konrada 2019.01.14. 16:23:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Én megnéztem. Az, ami te a térképen 5 cm-nek látsz Afrika és Görögország között, az azért többszáz km.
... Persze úsztak már le nagyobb távot is, de azért kicsit túlzol az egyszerűségével.. ;)

2019.01.14. 16:25:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Volt olyan ország,amely a 2015-ös illegális migránsválság idején előbb léptetett életbe határzárat,mint Orbán?Nem.Vagyis ő blokkolta elsőként az illegális migrációt 2015-ben.Az meg nevetséges,hogy fizikai határzár nélkül hatékonyan elejét lehetne venni a beáramlásnak.A kerítés és az élőerő kombinációja sokkal hatékonyabb.A földközi-tengeren pedig az ausztrál mintát kell alapul venni.Ők igen hatékonyan blokkolják a tengerenk keresztül zajló illegális migrációt

exterminador 2019.01.14. 16:33:16

A keservit, semmi értelme nincs az ellenzéknek közös listát állítani az uniós választásra. Nagyon sürgősen el kéne engedni ezt a szánalmas ötletet. Majd tegyék 2022-ben az egyéni körzetekben.

törppicur 2019.01.14. 16:41:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: elég felszines riposzt volt

Ha valakimenekül vagy jobbra akar cserelni, az nem válogat
Nyilván a mtti szimpibb Putyinnál, de az ottani jolétet sem 200 millios lakosságra találták ki. Az magában nem érv hogy senki sem akar odamenni, mert hely is van, dolgozni is lehet, rend is van - az utobbi is sokkal jobb Szudannal

A mi van közel, mi van távol nem kritérium, az USA nincs nagyon messze Mexikotol vedi a hatarait,Ausztrália tényleg messze van, de ha nem vedekezne meghágnák, nem gondolod?

az egesz fejben dől el, akarjuk, küldünk meghivot vagy csak behunyjuk a szemünket, vagy jelezzük, ennyit, nem többet engedünk. Ha hozunk szabályokat, hogy pl a hatar azért határ,mert nem szabad átlépni, tartsuk be. holnap valamelyik nagy szabadgondolkodó kiötli a magántulajdon emberségből megosztandó oly módon, hogy mindenki,attól és azt vesz el amire szüksége van, mert a közös Eu értékek a dolgok közös tulajdonlását jelentik. másik szabad gondolkodó rájön, fölös kötmöttséget jelent a házasság, meg már elavult intézlmény is, csúnya maradi dolog Gertrudtól, hogy ellenkezik a szomszed Ahmed közeledését látva, a szabad gondolkozás megköveteli, hogy Ahmednek szabad. Ezek igy kicsit meredeknek tünnek, pedig csak a saját szabályaink semmibevételére analogia, ballib szabadosággal

6.Lenin 2019.01.14. 16:49:33

"De Orbánt nem érdekli a már minden Fidesz-KDNP-n kívüli formációt elérő ellenzéki együttműködés, és önsorsrontásnak tartja a közös lista gondolatát.

Ez most utalhat arra, hogy elveszítette az éléslátását.
Esetleg arra, hogy tud valamit, amitől nem fog összeállni a közös lista, vagy ha összeáll, se szerez többséget."

aki csak az elmúlt 8-9 évet ismeri, annak 1értelmű, hogy ezzel az ellenzékkel nem kell foglalkozni. Már csak azért sem, mert az összesnek sincs már annyi szavazója, mint a Fidesznek egyedül.
Összefogás nem lesz, esetleg addig, míg a listára kerülők nem foglalkoznak komolyabban az esélyekkel, aztán szépen kicsinálják egymást.
A másik, annyira türelmetlenek, hogy mindig túl hamar kezdik a kampányt, mire esedékes lenne, kifullad. és az ellenkezője lesz a vártnak. már 3x elkövették ugyan ezt.

De a leglényegesebb kérdés, Orbánnak miért kéne ilyen picsa üggyel foglalkoznia?
Még óvodásoknak se egy élmény.
Szerintem.

Helga Beauty Salon. 2019.01.14. 17:10:13

@taxi546: " Annyira primitív. libsi; ballibbant; maszop; stb."

Mennyire primitív drága csillagom? Annyira, vagy jobban, vagy kevésbé mint az Orbán egy geci, fityeszfasz, narancstálib, vagy úgy általában amiket írnak a libbantnak hívott faszfejek itt? Egyem azt a finom kis lelked! :P

lenörd hofstadter 2019.01.14. 17:10:52

@enrikokaruszo:

orbánnak minek ész? Olyanok nyalják a seggét, akiknek szintén nincs. Jó példa vagy erre.

lenörd hofstadter 2019.01.14. 17:13:17

@Hata Mari..:

Mesélj komcsi, te minek hívod a cigányt miközben a seggét nyalod?

Populista Pista 2019.01.14. 17:14:09

Nem tud mibe belekötni a blogger, de legalább egy jót botladozik a saját lábában. Orbán közt. elnök akar lenni, király akarlenni, de mégsem lett, hát mijjen buta ez a Zorbán.

paraszthajszal 2019.01.14. 17:27:33

@Lépegető Eszkalátor: A mesterséges intelligencia térnyerése még bizonyos diplomás állásokat is érinteni fog. A BBC cikke pl. az újságírókat és az orvosokat emeli ki, mint részben automatizációval, mesterséges intelligenciával kiváltható állásokat:
„Narrative Science chief scientist Kristian Hammond has previously said that in 15 years' time, 90% of news will be written by machines”
www.bbc.com/news/technology-33327659

Az tény, hogy az államnak is nagyon meg kell gondolnia, hogy kiknek a képzésébe fektet, hová próbálja terelni a fiatalokat.

taxi546 2019.01.14. 17:45:42

@Helga Beauty Salon: Azt sem helyeslem. Ne védekezz ha nem támadok! :)

enrikokaruszo 2019.01.14. 17:54:29

@lenörd hofstadter: Sigmund Freud szerint másfél éves kor körül váltja az anális szakasz az orálisat, a pszichoszexuális fejlődés során....tehát nálad ott történhetett valami gixer, a kommentjeidből itélve...kérdezd meg anyukádat

morph on deer 2019.01.14. 17:55:10

“Orbán elől elszívják a levegőt”

Azért a hatásfokon még lenne mit javítani, szó ami szó...

Lehet próbálkozni a migráns tematikával, de ennek a hitelessége már csupán az orbánhitű zombisereg számára elfogadható, bár a legtöbben még migránshoz hasonlót sem láttak életükben soha.

Azért kiváncsi lennék, hogy ki lesz az a balek, aki elviszi itthon a balhét majd orbán helyett, ha viktorunknak sikerül összekaparnia valamilyen tisztséget magának az EU-nál.

Valakinek van valamilyen tippje?

morph on deer 2019.01.14. 18:03:33

@paraszthajszal:
“Az tény, hogy az államnak is nagyon meg kell gondolnia, hogy kiknek a képzésébe fektet, hová próbálja terelni a fiatalokat.”

És akkor miért nem ezt teszi?
Azt nem lehetne, hogy netán olyanok is érdemi beleszólási és/vagy döntési lehetőséget kapjanak, akik értenek is a témához?
Vagy az akkor már túl unalmas lenne az unorthodox megoldások kormányának?
Most tényleg!

2019.01.14. 18:07:54

@paraszthajszal:
"Kétségtelen, hogy a képzett munkaerőért verseny van és lesz is, ebben a bérek nagyon fontos szempontot jelentenek, bár nem az egyetlent (gondolok itt pl. a határon túli magyarokra)."

A határon túli magyarok közül max. a kárpátaljaiak áttelepülésére számíthatsz. A többi országból már rég áttelepültek azok, akik Magyarországon akartak élni. Évente néhány száz egyetemről kikerült fiatal maradt még Mo-n, de ez a tendencia is változóban van. A vendégmunkások pedig elsősorban keresni akarnak, így a bér és a munkakörülmények alapján fognak dönteni.
Az égető munkaerőhiány leghatékonyabb megoldása az oktatás megreformálása. Amennyiben a szakmunkástanulók a munkaerőpiac igényeihez alkalmazkodó képzésben részesülnek, biztosan el tudnak helyezkedni tanulmányaik befejezésével.
Szlovákiában 2015/2016- os tanévtől indult a duális képzés egyes szakiskolákban. A képzésnek vannak előnyei és hátrányai, de jelenleg nincs ettől gyorsabb formája a hiányzó szakemberek pótlására.
2018 szeptemberétől módosították a duális képzésről szóló jogszabályt.Ezentúl a kisebb cégek a nagyobb vállalatokkal közösen is bekapcsolódhatnak rendszerbe. Ismét lehetővé tették az úgynevezett „vállalati iskolák” létrehozását, ahol az egyes vállalatok maguk vagy más cégek számára képeznének munkaerőt.
Nemcsak az ipar, az autóipar, hanem az agrárágazatból is hiányzanak a fiatal szakemberek. Így az élelmiszerkamara és az agrárkamara is bekapcsolódott a duális képzésbe.

enrikokaruszo 2019.01.14. 18:09:04

@morph on deer: tehát AZÉRT nem látják jól a zeccerűemberek a migránskérdést, MERT amúgy személyesen nem láttak elég migránst....a tudomány nagy vívmányai szerintem közel hozzák a világot, én pl elhiszem a Neptunuszt is...(na jó, a Plútó viszont inkább egy kutya)

törppicur 2019.01.14. 18:09:31

@morph on deer:
Az értenek is a témához kitétellel nem tudok mit kezdeni
Kicsit olyan degradáló, mint a zombisereg. Láttál már zombit? Mert migránst azért könnyebb.
Te tudod, kik azok?
Azt tudod, hogy a mostaniak nem?
Ki súgott, Hungarovalentin vagy Pifti esetleg a CEU itt hagyott valami direktívát?

2019.01.14. 18:10:04

@lenörd hofstadter: Ne terelj! Válaszoljál! Rasszista e vagy? Hadd lássák liberált elvbarátaid!

2019.01.14. 18:13:05

@morph on deer: Komolyan bazmeg, olyanok vagytok, mint Hitler a bunkerben '45 tavaszán. Májusban egy újabb orbitális szopás vár rátok ismét ,immár összeurópai szinten, de te azon filózol, hogy "ki viszi el a balhét Orvbán helyett".
Hihihihihihihihiháháháháhhhhhááááá.....:)))))))))))))))DDDDDDDDDDD)))))))))))))

Helga Beauty Salon. 2019.01.14. 18:13:30

@morph on deer: Azért kiváncsi lennék, hogy ki lesz az a balek, aki elviszi itthon a balhét majd orbán helyett, ha viktorunknak sikerül összekaparnia valamilyen tisztséget magának az EU-nál.

Amíg ilyen buggyantakból áll az ellenzék mint ti, Viki másodállásban elvezetgeti a kormányt!

törppicur 2019.01.14. 18:13:58

Kérek engedélyt visszatérni egy nem teljesen kifejtett, mondhatni elsunnyogott mellékszálhoz. Hogyan is működik a nagy egybesülés?

Szerintem nem kaptam választ az összefogásban reménykedőktől arra, hogy annak a kimondhatatlan nevű szivárvány + pettyes-kockás-csillagos zászló alatt vonuló EU-listának a létszáma és összetétele több mint problémás.
Kik fognak a lista első 6-8 befutó helyére kerülni? 1-1 jobbik/dk/mszp/lmp/momentum/ex lmp. Megtelt. Niedermüller, Újhülye és Szanyi kapitány ezt a zsoldfosztást tudja? Mert ugye a Parlamentbe sem sikerült mindenkinek bejutni, itt meg az EU-lista kapcsán qrváranem jó az eszkimó/fóka hányados.

2019.01.14. 18:24:32

@törppicur:

És?
Ezzel mi a gondod? A pártok majd megegyeznek, aztán nyilvánosságra hozzák. Vagy félsz, hogy valamelyik favoritod nem fér fel rá? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 18:28:35

@törppicur: "Hogyan is működik a nagy egybesülés?"

Veszel egy mély lélegzetet, csontig benyalsz a gazdádnak, erősen ráharapsz, és teljes erővel szívod. Szétválaszthatatlanok lesztek, gyakorlatilag egybesültetek. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 18:33:18

@Helga Beauty Salon: "Viki másodállásban elvezetgeti a kormányt"

Főállásban se tudja. Totál impotens. Fel tudod sorolni, ki volt az elmúlt 8 évben a szlovák miniszterelnök? Cseh? Észt? Lett? Litván? Stb? Mindegy kik voltak, ismertek, ismeretlenek, tehetségesek, tehetségtelenek, a geci MINDET alulmúlta, az EU legszegényebb államává tette Magyarországot.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 18:33:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Van szőr a hátadon? Nekem a pöcsömön, csöcsömön, tökömön, köldökömön, könyökömön, körmömön, börömön.
Láttam szőrös hörcsögöt. Éppen szörpöt szörcsögött. Ha a hörcsög
szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök. Igyál inkább fröccsöt: nem
törnek rád hörcsög görcsök.

törppicur 2019.01.14. 18:34:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: te a kérdést nem érted vagy nem tudsz rá válaszolni?
A sajóvelezdi Lenin-kocsmában az ilyen egyszerű, de csúnyán beszédű gyerekeket megnevelték régebben. Neked belpesten nem sikerült felépíteni magad.
Teljesen tudományos céllal kérdezem, te mi a jó büdös kurva anyádra gondolsz, amikor normál hangvételű beszélgetésből átváltasz szélsőballibbantba?

2019.01.14. 18:35:57

@paraszthajszal:

"Az tény, hogy az államnak is nagyon meg kell gondolnia, hogy kiknek a képzésébe fektet, hová próbálja terelni a fiatalokat."

A fiatalokat elsősorban itthon kellene tartani. Ez minőségi oktatás nélkül nem megy.
Az államnak először is meg kellene hallagatni az oktatásban résztvevő felek problémáit.
Pedagógusok, szülők, diákok.
Közösen meghatározni a prioritásokat.
Konzultáció, konszenzus, stratégia.
Ennyire egyszerű.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 18:36:28

@Hata Mari..: "ki viszi el a balhét Orvbán helyett"

Hát Soros György patrióta, vagy a jogvédő civik szervezetek, vagy az időjárás, mindegy, valakit okolnak, csak a csúti geci nem tehet semmiről, hisz nem is kormányozhatott, ha ugye napi 24 órában tolvajkodott.

törppicur 2019.01.14. 18:38:22

@Ms.Cunnesburry: én nem leszek olyan nagy bajban a listáról lemaradással, nem indulok.
A lista összeállítása még Fideszéknél is nehézkes lesz, mert azért nem rossz konc az amit Brüsszelben adnak. A másik oldalon viszont tényleg nehéz lesz úgy elosztania 6-8 helyet, hogy ne szüljön békétlenséget.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 18:38:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A miniszterelnök személye lényegtelen az ország fejlődése szempontjából. Ahhoz, hogy az ország fejlődjön, a nemzet teljes egységére van szükség. Nem árt, ha ezt a miniszterelnök megfelelően szolgálja. No, a csuti hatökör hosszú dúlása alatt mindent elért csak azt nem, hogy a nemzet egységbe kovácsolódjon. Inkább pont a fordítottját érte el, létrehozott egy teljesen megosztott nemzetet. Több mint a fele rühelli őt, a kisebbik fele meg királlyá koronázná. Mindenki döntse el maga hova tartozik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 18:40:43

@törppicur: Mi van, fideSSfasszopó, visszanyal a fagyi? :))

Sajnállak, nagyon sajnállak, hogy nem ízlik a saját orvosságotok. :))

Naszóval, nem lesz semmi baj, ha nem hagysz percnyi szünetet se a seggnyalásban. Szívd tovább erősen a meleg szart, és szétválaszthatatlan leszel a gazdáddal. :))

Populista Pista 2019.01.14. 18:40:57

@törppicur:
Le volt ez vajazva rendesen, csak most sem jött össze amit Soros és Juncker kiagyaltak

1. FIDESZ kIrúgva az Európai Nėppártból (nem Junckeren múlott)

2. Jobik felkészül (Szávaistól mennek az égbe)

3. Az egykori zsidózó jobikos biztos befutó

A többiek meg Soros lélegeztetőgépén élnek, de úgyis megszokták. Majd összeállítja Soros a listát,vagy kiszervezi a feladatot Hellernek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 18:41:55

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: Plusz a gazdag-szegény határvonalnál is kettévágta az országot, a szegényeket a rengeteg adóval még szegényebbé tette.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 18:42:04

@Helga Beauty Salon: Egy manikűrt esetleg vállalnál, úgy hogy közben leszopsz?

2019.01.14. 18:46:05

@törppicur:

Talán ez nem kívánságműsor. )))
A veteránokat, akik nem tudnak érdemi munkát felmutatni, eleve ki kellene húzni. Befutó helyekre csak olyanok kerüljenek, akik képesek megszólítani az embereket.
Aztán végre kezdjenek el dolgozni, minél hamarabb legyen lista és normális kampány.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 18:48:17

@Hata Mari..: "Rasszista e vagy?"

Nem, hisz nem fideszes.

Te remegsz, fideSSfasszopó, hogy mennyi cigány vér van a geci gazdádban. Szerintem tisztafajú árja, magas, szőke, kékszemű! Tőlem lehetne cigány-zsidó-indián-néger keverék is, csak ne tette volna Magyarországot 8 év alatt az EU legszegényebb országává, ne tette volna szisztematikusan tönkre a demokráciát, egészségügyet, oktatást, stb.

Populista Pista 2019.01.14. 18:48:27

@törppicur:
Van egy jó tippem az egységes ellenzéki listára:

az operettnácik csinàlnak egy játéklágert Brüsszelben, oszt oda deportálják a többi ellenzėket (akiket már úgyis listáztak). Így mindenki megtalálhatná a helyét.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 18:48:27

@balcán maxval birca: Már miért kellene ahhoz megbuknia orbáncnak, ha a többség nem őrá szavaz? Hiszen ezt láthattuk 2014-ban, 18-ban is, mégse bukott meg. Gondoskodott róla jogi szarkavarással, állami propagandamilliárdokkal ez a tetű, hogy ez soha ne történhessen meg, mégha a nemzet egynegyede szavaz rá, akkor is korlátlan többséget szerez. Ha kell még jobban összefossa-kutyulja a gránitszilárdságú, párhetet megélt szutyok törvényeit.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 18:49:41

@törppicur: "érveid előtt meg kell hajolnom."

Na, ez rendben. Az a fontos, hogy minden fideSSfasszopó tudja, hol a helye.

törppicur 2019.01.14. 18:49:49

@Ms.Cunnesburry:
tegyük fel, úgy müxik, ahogy mondod. lesz nagy békesség, testvériség, elosztott 6-8 hely. Minden hepi.
Kimennek Brüsszelbe, ott a portás megkérdezi őket, na ti sokszínű társaság, kit képviseltek, hova tartoztok, melyik frakcióba fogtok ülni.
Adekvát válasz csak 1 van, hát az Orbánellenes-frakcióba. Na szegény portás ott lesz bajban / szakad meg a röhögéstől.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 18:53:19

@Hata Mari..: "Rasszista e vagy?"
A kérdésre nem tudok válaszolni, az viszont egyértelműen kitűnik ékes mondataidból, hogy neked a magyarhoz semmi közöd, mert még helyesen se tudsz egy magyar mondatot leírni. Mielőtt ideböfögsz magyartalan orbanisztáni böfögéssel, előtte javaslom ennek áttanulmányozását:
www.e-nyelv.hu/2011-02-02/e-kerdoszo-helye/
Vagy legalább a 4 általánost végezd el!

2019.01.14. 18:55:14

@törppicur:

Nálad ez valami becsípődés? Felvázolsz egy jövőbeli helyzetet és azon élcelődsz? :D :D

Van múltja, kultúrája a sokszínű koalícióknak. Minden bizonnyal uniós szabályzása is.
Mire kikerülnek, meglelik a választ.

morph on deer 2019.01.14. 18:55:31

@enrikokaruszo:
“a tudomány nagy vívmányai szerintem közel hozzák a világot”

Hát hogyne. Ahogy akarják éppen.
Tudod, amikor például egy mondatnak csak az egyik felét közlik, meg ilyenek.

Pontosan ebből az okból alakul ki a rettegés, mivel nincs személyes tapasztalat, a gátlástalan propaganda meg olyan képet fest, amilent akar.
Erről egy tanulságos történet itt:
index.hu/belfold/2019/01/14/elmondta_a_fidesz_kampanytanacsadoja_hogy_csinaltak_sorosbol_demont/

A Plutó hatalmas! :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 18:55:37

@törppicur: "kit képviseltek"

Erre a geci gazdád azt feleli, azért jöttünk Brüsszelbe, hogy Brüsszelt megállítsuk. Mert ugye Brüsszel folyamatosan közeledik, nincs elég jól lehorgonyozva. Na, a portás ott fog lefagyni, hogy ezt most így hogy? :))

törppicur 2019.01.14. 18:57:43

@Ms.Cunnesburry:

elvitte a cica a hszm-et

Röviden, minden OK, ügyesen békésen kiválogatta a Zellenzék a Brüsszelitának megfelelő jelölteket. Volt elég hely, senki nem maradt ki.

Brüsszelbe megérkezik a szivárványos egybesült delegáció.
Portás üdvözi őket és kérdi, melyik frakcióba csinálhat nekik helyet?
Adekvát válasz összesen 1 van, mondják az Orbánellenesben.
Szegény portás kétségbe esik és sírva röhög.

törppicur 2019.01.14. 18:59:16

visszaadta a cica. Nem keveredtem önellentmondásba.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.14. 19:01:09

@Helga Beauty Salon: "Viki másodállásban elvezetgeti a kormányt"
A főállása mi? Tolvaj, bandavezér, maffiafőnök, keresztapa, birkapásztor, marhapásztor, droidkoordinátor, Sales Branch Manager, pártceleb?

törppicur 2019.01.14. 19:01:16

@Ms.Cunnesburry: igazad van, léteznek sokszínű koalíciók. De ahhoz előbb sok egyszínű frakció kell.
Attól, hogy pl. Feri körbecsókolgatja a jobbikosokat még a jobbikosoknak nem lesz jó a szocdemekél.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 19:05:42

@törppicur: "léteznek sokszínű koalíciók"

Például a pro-EU néppárti koalíció, ahol simán belefér az EU-ellenes fideSS. Erre varrj gombot, fideSSdasszopó. :))

morph on deer 2019.01.14. 19:06:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A "ki viszi el a balhét Orvbán helyett" kérdésnél én arra kerestem a választ, hogy ki lesz majd az a szerencsétlen fideszes fasz, akinek a nyakába varrja majd a miniszterelnöki posztot, ha tovább lép.
Az monjuk látszik, hogy Szijjártót nevelgeti, és idomítgatja már egy ideje.
Nála lelkesebben kevesen tudják művelni a nemzetthy fellációt, ország-világ előtt..
Kérdés, hogy meg meri-e lépni a saját régi elvtársaival szemben.

Dzseem 2019.01.14. 19:09:09

@Helga Beauty Salon: hát ez az .. a csávó mentálisan kész van. Mint egyébként kb biztosan mindegyik hasonló funkcióban levő ember. Nemkülönben ilyen pozícióba jutott ember alap, hogy szociopata. Ettől viszont függetlenül és fókuszálva dalia Viktorunkra ő egy más eset. Ő valamit kompenzál .. nagyon régen, talán tizenéves kora óta. Elbűvöli, ha tömegek nézik és éljenzik. Öncélú amit művel. Lehet ezt innen meg onnan nézni, ha úgy tetszik jobbról vagy balról, de emberek vagyunk. Van mindenkinek egyfajta hite/életfelfogása és van, akinek nincs. Én, mivel zenélek és mivel verseket írok, olyan berendezkedéssel gondolkodom, amiből ez táplálkozni tud. Nézem az embereket, nézem őt is és valahogy nem szimpatikus az egész ami körülveszi őt .. a stílus, az elegancia, az intelligencia, a modor. Ha nem rola van szó, nekem az ilyen vonalon mozgó emberek amúgy is egy kalap alá esnek. Szóval értem én, hogy “nade” ki van az ellenzékben .. de valahogy nem is ez számít. Az egyént magát kell nézni és amilyen világot és életet alakít ki maga köré. Ő egy politikus, rajongani érte számomra teljesen érthetetlen. A fentiek tükrében pedig abszurd is.

Gábris szomszéd 2019.01.14. 19:09:11

@morph on deer: Sajnos már megtanultuk, hogy a politikai hatalmi harc nem babazsúr. De attól is hányingerem van, hogy azok, akik Ron Werber miatt még visítva hazaárulóztak, most nem akarják érteni , hogy mi itt a látnivaló. Ráadásul pont ők azok, akik oly büszkék az "értékrendjükhöz" való kitartó ragaszkodásra.

2019.01.14. 19:11:26

@törppicur:

ez fáj neked? vagy mentális zavart okoz nálad?
szavazz rájuk, aztán kiderül. :D

törppicur 2019.01.14. 19:14:58

nem fáj, csak érdekesnek tartom. Nem gondolnám, hogy rájuk szavazok.
Csak úgy gondoltam, hogy a nagy örömködés közben vannak nyitott kérdések. Azt is elfogadom tőled, hogy majd májusra kiderül.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 19:18:58

@morph on deer: A karizmatikus vezető tartja össze a rajongótábort. Nem helyettesíthető senkivel. Másik karizmatikus vezetőt definíció szerűen NEM nevelhet ki. Rókafogta csuka.

Hitler is el kellett takarítsa az útból a riválisát. Csak egy maradhat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 19:20:17

@törppicur: "Nem gondolnám, hogy rájuk szavazok."

Csak úgy gondoltad, hogy trollkodsz egy jót. Na, vége a cigiszünetnek, vissza a geci gazdád seggébe! :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 19:34:20

@Hata Mari..: "Buzi e vagy?"

Ne reménykedj. Inkább a fideSSfasszopók között keress azonos nemű szexuális társat magadnak. :))

2019.01.14. 19:38:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem hallott egyikőtök sem erről a számról?Azt hittem ez az egyik libsi himnusz. Ha a kedves szőrös pöcsű liberált kollégád nem rasszista,akkor miért cigányozik a másik nickjén?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 19:49:10

@Hata Mari..: "nem rasszista,akkor miért cigányozik"

Nemtom, nyilván élvezi, ahogy remegtek a faji tisztaságért, náci fideSSfasszopók. :))

Európai téridő 2019.01.14. 19:54:35

"Az a faramuci helyzet áll elő, hogy alighanem úgy lesz igaza a magyar miniszterelnöknek, hogy ő semmit nem profitál belőle". - Nem helyes, hogy Ön ennek örül.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.01.14. 20:01:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Egy-két évvel előtte kényszerítették hazánkra a bolond EU szabályozást migráns ügyben, addig nem is jöttek. A Brüsszeli Bolondok Hajója intézte el ezt is nekünk.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.01.14. 20:04:39

Kívánom, hogy OV még nagyon sokáig, 80 éves koráig miniszterelnökünk maradjon.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 20:05:18

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: Bürsszel - amit a bolond gazdád mindenáron meg akar állítani - mi vagyunk. Teljes jogú EU tag Magyarország, a gecinek vétójoga van, mint minden más kormányfőnek. Miről beszélsz?

A schengeni egyezmény egyértelmű, hogy a gazdád súlyosan megszegte, egyértelmű. Ezt nem magyarázod ki.

kocsisj 2019.01.14. 20:06:28

@Hata Mari..: Ne haragudj, de Te magyar vagy? Mert ezt magyarul úgy írják: buzi vagy-e. Lehet a google fordítóban nem ez jött be.

kocsisj 2019.01.14. 20:08:27

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: Nekünk az lenne inkább jobb, ha elvinnéd magaddal mondjuk Türkmenisztánba és ott élnél vele, míg 80 nem lesz. Mindenki jobban járna.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.01.14. 20:09:02

Libsi-komcsi-stb. bérhazudozóink is elismerik, hogy FIDESZ-nek volt igaza, amikor elzárta a migráns-csapot. OV-t a bátor, tökös kiállása Európa informális vezetőjévé emelte. Az ismétlődő vereségekbe belekeseredő ellenségei látszólag lelkesen köpködik, miközben fű alatt figyelik minden mozdulatát, hogy ők is lekoppinthassák...

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.01.14. 20:10:11

@kocsisj: Az Ávósok öregek otthonából írogatsz az elvonószobából?

kocsisj 2019.01.14. 20:12:43

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: Nem is az MTV-ből, mint Te, Téged védenek ott ugye, nem akarnak kidobni?

2019.01.14. 20:18:56

@AZ IGAZI HUNGAROFIL:

infantilisnek olvastam. úgy is van értelme. ))))

Populista Pista 2019.01.14. 20:20:35

@Ms.Cunnesburry:
Akinek isten hivatalt ad, annak észt is ad. Csak tudnám, mér nem műxik ez Brüsszelben. Rajtuk már a Mindenható sem képes segíteni.

kocsisj 2019.01.14. 20:23:18

Néha elképzelem, hogy mehet ez az Index-en Fidesz párti kommentelünk brigád. Valszeg ülnek egy egy modern légkondis irodában - na nem átfestett freskójú karmelita kolostorban, annál valszeg egyszerűbb - modern közpénzen laptopoknál. Néha bejön valamelyik Habony-csicska egy új cédulával, hogy éppen melyik blogra kell ráugrani. Aztán uccu rajta... Így megy?

2019.01.14. 20:26:00

@Populista Pista:

Nem működik Budapesten, nem működik Felcsúton. Miért pont Brüsszelben működne? :D
Lehet, hogy a brüsszelieken segít a Mindenható. Viszont ők folyamatosan és hatékonyan segítik a magyar költségvetést.
Ki érti ezt???

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 20:26:35

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: "FIDESZ-nek volt igaza, amikor elzárta a migráns-csapot"

Na de miért nyitotta ki?

Egyébként nem a fideSS, hanem Erdogan zárta el. Csak, hogy a tényeknél maradjunk.

2019.01.14. 20:28:10

@kocsisj:

Én sms lánccal képzeltem el. Olyan, mint az imalánc, csak uccu van a végén ámen helyett.

Populista Pista 2019.01.14. 20:51:17

@Ms.Cunnesburry:
Brüsszelben van a pénznyomda?

Szerintem a tagállamok adják a pénzt, Brüsszel ehhez hozzáteszi a maga hülyeségeit.

2019.01.14. 21:04:04

@kocsisj: Neked,meg a többi retardáltnak is leírom utoljára,hogy a ”Buzi e vagy” egy Sickratman szám címe..

2019.01.14. 21:06:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Vagyis a híres antirasszizmus csak szemforgató képmutatás a részetekről..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 21:27:24

@Hata Mari..: "antirasszizmus"

Én nem vagyok se rasszista, se harcos antirasszista. Te, én kurvára leszarom, kinek milyen a bőrszíne, származása...

A nácik vergődése viszont szórakoztat. :))

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.14. 21:59:00

@paraszthajszal: a facér nem olvasod el a hvg cikket, mielőtt hivatkozol rá?
Ez egy sci-fi. Nem lesz elterjedve az önvezető busz, sem a távorvoslás. Hogy miért? Olvasd el a cikket, aztán a végén belinkelt hivatkozást.

Dzseem 2019.01.14. 21:59:58

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: amikor suliba jártam, ezt úgy mondtuk, hogy a “csehkettőt nézed” .. bolond lyukból bolond szél fúj” :-)))) nekem arról a csávóról mindig ez jut eszembe

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.14. 22:28:45

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: a legnagyobb példaképe például annyira tökösen vezeti Olaszországot, hogy most épp befeküdt az EU-nak.

paraszthajszal 2019.01.14. 22:37:07

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Nem lesz elterjedve az önvezető busz, sem a távorvoslás”

Aha, te biztos jobban tudod, mint az oxfordi kutatók vagy a PwC. Bizonyára ebből írtad a nagydoktoridat is.
www.telegraph.co.uk/technology/2017/03/24/robots-will-take-third-british-jobs-2030-report-says/

Azt, hogy a CES2019-en bemutatnak néhány hatásvadász, de amúgy használhatatlan terméket/szolgáltatást, nem újdonság; ahogyan azt se mondta senki, hogy már most készen áll az MI arra, hogy meghódítson minden iparágat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.14. 22:47:10

@paraszthajszal: akkor kicsit gondolkozz: ki fogja fizetni a robottaxit? A munkanélküli?
Jaaa, hogy a buszsofőröket átképzik rendszergazdának!
Ki fogja megvásárolni a robotbuszokat? Jaaa, hogy azok a cégek, akik most halmozzák fel a nyereséget a buszsofőrök kizsákmányolásából!
Ki fogja állni a baleset cehjét, ki ül a vádlottak padjára? A fejlesztő?

Te nagyonbuta, elektromos autó se fog elterjedni 20 év alatt!

De azt is áruld már el, hol fognak közlekedni?

Avagy hogyan fogod megvédeni egy hacker támadástól?

paraszthajszal 2019.01.14. 23:05:54

@Igazamvanvagyigazamvan?: „ki fogja fizetni a robottaxit?”

Igényfelmérések azt mutatják, hogy kereslet lesz rá – fogyasztók részéről is + kormányzatok (pl. Dubai) és önkormányzatok is szeretnék ösztönözni az elterjedésüket. www.bcg.com/publications/2016/automotive-public-sector-self-driving-vehicles-robo-taxis-urban-mobility-revolution.aspx

„se fog elterjedni 20 év alatt!”

A „hány évvel” kapcsolatban különböző becslések, elképzelések vannak, ennél optimistábbak is, szólnak becslések arról is, hogy az első teljesen autonóm járművek a következő évtized második felében jelenhetnek majd meg; az, hogy mikorra szoríthatnák ki a sofőrös járműveket, attól is függne, hogy a szabályozás ezt mennyire akarja ösztönözni (akár betiltással is). www.bcg.com/publications/2015/automotive-consumer-insight-revolution-drivers-seat-road-autonomous-vehicles.aspx

Ami már most biztos: a technológián már most sok tőkeerős multicég dolgozik, akik nem invesztálnának egy csomó pénzt a projektjükbe, ha nem hinnének abban, hogy ez belátható időn belül megérülhet. www.mercedes-benz.com/en/mercedes-benz/next/automation/

apro_marosan_petergabor 2019.01.14. 23:13:37

A liberok a következőkben jók: álhírek, téves elemzések, csúsztatások, hagymázos álmok, s mindezek együttes gyártásában.
A cikkben hemzsegnek a fentiek, féligazságkra hangszerelve, kellő zavarossággal- célja egyértelmű, akárcsak ennek és a többi libero blokknak, a pénzkeresésen kivül a hatalomba vagy hatalom közelébe kerülés.
OV mindig következetesen Mo-i politikát csinált, magyar érdekből.
(a cikkben hihetetlen mennyiségű álhír kavarodik féligazságokkal.
Pénz kellene szedni a bloggerektől, hogy ne írjanak ennyi zöldséget.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.14. 23:19:20

@paraszthajszal: az a gond, hogy nem a 4. szintű önvezetésről szólnak a cikkeid, miközben te azt sugallod.

Jelenleg a vezetőnek felügyelni kell a rendszert. Zárt pályán elképzelhető.
De hogyan hoz döntést egy software, ha a jármű elé lép egy gyerek?
Az utasok sérüljenek, vagy a gyerek?

Hogyan véded ki a software hivákat?
Jön a frissítés, aztán nem tudsz belépni a Windows-ba?

Kék halál? Ismerős?
Mi van, ha elromlik valamely szenzor?
Nincs jogilag meghatározható környezet.
Amiről beszélsz, az a 2. 3. szint.

Mellesleg a linkelt Mercedes oldal is erről ír, hogy elhatározták, a sofőr maximális kiszolgálását, széleskörű segítését elektronikus eszközökkel.

Mondjuk kíváncsian várom a pillanatot, amikor minden önvezető autó egyszerre leáll és kiírja: újratervezés.
Mondjuk egy napvihar miatt...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.14. 23:27:45

@paraszthajszal: a 2015-ös cikken meg szétröhögtem magam....ma is ugyanott tartunk.
De ugyan, mire alapozod az önvezető autókat? A gps system-re???

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.01.14. 23:28:47

A fideszkomcsik a következőkben jók: álhírek, téves elemzések, csúsztatások, hagymázos álmok, s mindezek együttes gyártásában.
A fideszes média birodalomban hemzsegnek a fentiek, féligazságkra hangszerelve, kellő zavarossággal- célja egyértelmű, akárcsak ennek és a többi Putyin vezérelte blokknak, a pénzkeresésen kivül a minenáron a hatalombam maradás. Mert utána a lámpavas jön.
OV mindig következetesen Mo elleni politikát csinált, egyéni érdekből, Putyint kiszolgálva.
(a fideszes médiában hihetetlen mennyiségű álhír kavarodik nulla igazságokkal.
Börtönéveket kellene kiróni a szerzőkre, hogy ne írjanak semmit ha csak hazudni tudnak).

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.01.14. 23:34:35

fideszes bérhazudozóink is elismerik, hogy a migráns-csapot az EU-Törökország megállapodás zárta el. OV ott maradt hülyén a 170 kilométeres szögesdrót kerítésével, és Európa nyiltan röhög rajta. Az ismétlődő vereségekbe belekeseredő Orbán tovább harcol a migráns, Soros, Brüsszel ellen, a grazi terápia léthatóan nem használ.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.14. 23:36:57

@paraszthajszal: ja, azt írja a cikk, hogy 2015-ben önvezető járműveket állítanak forgalomba Milton-Keynes-ben. Kipróbálnám...szólj, ha 2015 lesz!

morph on deer 2019.01.15. 00:05:43

@Igazamvanvagyigazamvan?:
“Nem lesz elterjedve az önvezető busz, sem a távorvoslás.”

Csak szólok, hogy engem már operált “robot” - igaz, ott még ugyanabban a helyiségben volt a manipulátor (vagy mi a bánat) része is a cuccnak.
Innentől nem nehéz elképzelni, hogy ugyanolyan jól működne a szomszéd kontinensről is, ha most az áramszünetet, villámcsapást meg az önfeledt földmunkagép kezelôt nem számítjuk.

Ezen túl még annyit, hogy pl a svédeknél bizony már van néhány nagyon jól működő “távrendelés”, - app a telefonodba, - ahol pl élő videólinken keresztül beszélsz az orvossal, nővérrel, pszihológussal, stb, akár mutathatod is, hogy hol, mi fáj, vagy épp hogy néz ki akármid, ami beteg.
Ha kell, akkor továbbküldenek a kórházba, rendelőbe, stb, ha nem, akkor kapsz gyógyszert, amit ki is küldenek a postaládádba, például. A laborba be kell menned, akárhol éppen, az eredményt egyenesben megkapják.
Működik, és most már több is van, én háromról tudok. Van ami ingyenes, és van ahol van vizitdíj, mint a rendelőben.

Az is igaz, hogy ott qrva nagy távolságok is vannak, tehát így nem kell megtenned pár száz kilométert, mégis “találkozhatsz” orvossal. (Van, ahol cirka 70 orvos áll rendelkezésre egy ilyen szolgáltatásnál!) Én csak jókat olvastam ezekről.

Ennyit a “távoli” jövőről. ;)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 00:12:58

@morph on deer: azért azt kijelenteni, hogy a MI műtött, vizsgált , kicsit távolesik a valóságtól. Egy videokonferencia azért nem orvos nélkül történik...ugye?
Tehát ez pont engem igazol, a vezető nélküli busz nem a közeljövő. Ott tudok ilyenről, ahol zárt pályán közlekedik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 00:18:52

@morph on deer: mondjuk hogyan fog különbséget tenni a távolból vizsgált betegnél az influenza, hanta vírus, idiopátiás tüdőfibriózis vagy a papagálykór között akármilyen képzett orvos?
Majd köpök a monitorra? A mikrofonhoz szorítom a mellkasom?

paraszthajszal 2019.01.15. 00:26:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: „azt írja a cikk, hogy 2015-ben önvezető járműveket állítanak forgalomba Milton-Keynes-ben”

Arra nem tenném le a nagyesküt, hogy ez akkor elindult, de azóta már biztosan mennek Milton Keynesben, de nyilván eleve egy igen korlátozott [sebesség, útvonal], szerintem bénácska tesztrendszerről volt szó. (Ennél jobb állapotban lévő projektek is vannak Amerikában.)

„De ugyan, mire alapozod az önvezető autókat? A gps system-re???”

Önmagában az még kevés, pl. a Milton Keynesben üzemelő bénácska tesztrendszerben is van Lidar-alapú rendszer is: youtu.be/7dmJMEMGojY

„az a gond, hogy nem a 4. szintű önvezetésről szólnak a cikkeid, miközben te azt sugallod.”

Nem CSAK arról szólnak; speciel a BCG cikk mondjuk leírja, hogy a legtöbb megállapítás a teljesen autonóm járművekre vonatkozik, kivéve, ha külön jelzi, hogy nem arról van szó.

De nyilván amit manapság (2019-ben) közúti forgalomban látsz, az nem ilyen (és ezt nem is állítottam én sem), csak korlátozott autópilóta-modul, ami állandó sofőr-felügyeletet igényel.

„De hogyan hoz döntést egy software, ha a jármű elé lép egy gyerek?
Az utasok sérüljenek, vagy a gyerek?”

Ahogy beprogramozzák.

A laikusok imádják ezeket az etikai dilemmákat hangsúlyozni, miközben a helyzet az, hogy ilyen helyzetben az emberi járművezető sem tud „jó” döntést hozni. (Ha lefagy és elüti a gyereket, akkor egy életen át lelkifurdalása lesz, bár nem ő sértette meg a közkekedési szabályokat).

„Hogyan véded ki a software hivákat?
Jön a frissítés, aztán nem tudsz belépni a Windows-ba?

Kék halál? Ismerős?
Mi van, ha elromlik valamely szenzor?”

Nyilván némi redundanciára, tartalék vészrendszerekre lehet szükség, hogy hiba esetén ne legyen azonnal katasztrófa, és pl. meghibásodás esetén legalább félre tud állni. (Kb. mint a nem teljes értékű pótkerék, amivel azért még a legközelebbi benzinkútba be lehet gördülni, ha defektet kapsz.)

A vezetés veszélyes üzem, amin emberéletek múkhatnak, ezzel a tervezőknek nyilván számolnia kell.

„Mellesleg a linkelt Mercedes oldal is erről ír, hogy elhatározták, a sofőr maximális kiszolgálását, széleskörű segítését elektronikus eszközökkel.”

Ja, most még csak itt tartanak, de ennél náluk is több van hosszú távon tervbe véve (ez a link csak arról szólt, hogy nem kispályás játékosok is beszálltak màr a buliba.)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 00:58:38

@paraszthajszal: tehát: Milton Keynes is full robots. A few hundred meters from the city's central shopping area, an autonomous car approaches Campbell Park roundabout. As the Tata vehicle arrives at the roundabout, which is indistinguishable from any of the city's 130 others, it lurches to a stop. Then waits to make its next move.

"Our system can detect traffic coming around roundabouts but at this point I think we need to do more testing before we allow it to make that final decision," says Andy Harris, a chief engineer at Tata Motors. The human safety driver, sat behind the steering wheel in anticipation of any problems, checks the road is clear and presses a red button telling the vehicle to advance.

2018 májusában indult, októberben a sofőrnek kell utasítani az autót, hogy induljon el, egy közönséges körforgalomban, ami a napi rutin része...
Ja, ha egy humán sofőr nem akarja elütni a gyereket, felszalad a járdára, ha az üres, és kikerüli. A robot nem fogja ugyanezt megtenni. Ha minden autó önvezető lesz, amik kommunikálnak egymással, akkor működhet. Amíg lesznek az úton kiszámíthatatlanul kòzlekedők, nincs algoritmus, ami lereagálná.

Mindennapos angliai szituáció: a szembejövő átjön a te oldaladra, megáll, és betolat, forgalommal szembe, a rossz oldalon a parkolóba...
A software szabálykövető.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 01:03:29

@paraszthajszal: ja, eddig 20 évről beszéltél. Mostmár valamikor a jövőben?

Egy másik modell szerint az önvezető autók nem fogják csökkenteni a városok zsúfoltságát.
Miért?
Ha közösségi megosztásról beszélünk, akkor sem valószínű, hogy pont ott lesz rá igény, ahol kiszállt az előző bérlő, mert takarításra, átvizsgálásra lehet szükség, stb. Tehát az autók üresen fognak járni...

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.01.15. 03:33:09

Lehullt a lepel a Soros Györgyöt gyalázó propagandáról:

24.hu/belfold/2019/01/14/soros-gyorgy-fidesz-kampany-arthur-finkelstein-george-birnbaum/

Az Index meg szinte eldugja a hírt. Miért nem öles betűkkel, vezető hírként foglalkozik vele??!

index.hu/belfold/2019/01/14/elmondta_a_fidesz_kampanytanacsadoja_hogy_csinaltak_sorosbol_demont/

dukeekud 2019.01.15. 04:02:02

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Egy másik modell szerint az önvezető autók nem fogják csökkenteni a városok zsúfoltságát."

Egyebbkent nincs igazad. Elsosorban nem az autok szama miatt van zsufoltsag, hanem az esz nelkul ossze vissza cikazo autok millioi altal okozott allando dugok, es balesetek miatt. Az onvezetok nagysagrendileg jobban fognak vezetni, nem lesznek dugok es balesetek. A forgalom sokkal egyenletesebb hatekonyabb lesz. Egy piros lampanal, most jo ha atmegy 20 auto, de az emberek benasaga miatt, meg ennyi sem. Az onvezeto autoknal egyszerre indul majd meg az elso 200 auto, es mind at fog menni a zoldon szaguldozas nelkul. Tehat nagysagrendileg javul a lampak atereszto kepesege, ezert ossz egeszeben kevesebb kell majd beloluk, es azok is rovidebb ideig fogjak megallitani a forgalmat. Osszehasonlithatatlanul jobb, gyorsabb, biztosansagosabb lesz a kozlekedes.

paraszthajszal 2019.01.15. 07:36:37

@Igazamvanvagyigazamvan?: „2018 májusában indult, októberben a sofőrnek kell utasítani az autót, hogy induljon el, egy közönséges körforgalomban, ami a napi rutin része”

Tehát ez még az a teljesen önvezető autó, amit 2030 körülre látni szeretnének az utakon.

„Ja, ha egy humán sofőr nem akarja elütni a gyereket, felszalad a járdára, ha az üres, és kikerüli”

Nincs ok arra, hogy azt feltételezzük, a szoftver algoritmusai (vagy az MI tanítására használt célfüggvények) mindenkor többre értékelik a szabályosságot az emberéletnél, sőt ez biztosan hülyeség.

Az etikai dilemma és a döntési probléma kb. ott merülne fel, hogy felfutna-e a járdára, elütve egy nyugdíjast, hogy megmentsen két szabálytalanul az úttestre futó gyereket. Na ez az a szituáció, ahol se a gép, se az ember nem tud „jó” döntést hozni, legfeljebb valamilyen szempontból kevésbé rosszat.

„Ha minden autó önvezető lesz, amik kommunikálnak egymással, akkor működhet”

Ezért is van olyan javaslat az asztalon, hogy tiltsák be az emberi vezetőket, ha a gép már készen lesz: www.wired.co.uk/article/driving-cars-illegal-2030

„eddig 20 évről beszéltél. Mostmár valamikor a jövőben?”

Nem, eddig is arról beszéltem, hogy különböző becslések, szakértői vélemények láttak napvilágot arról, hogy az önvezető technológia (ami akkorra már a jelen várakozásaink szerint rendelkezésre áll majd) mikorra szorítja ki az emberi vezetőket. Ez az, ami függ a szabályozástól is, ami ezt ellenösztönözheti, betilthatja azt.

paraszthajszal 2019.01.15. 07:39:01

@paraszthajszal: *Tehát ez még NEM az a teljesen önvezető autó, amit 2030 körülre látni szeretnének az utakon.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 08:12:20

@dukeekud: mégegyszer: a tanulmány szerint, ha nem p&r parkolók lesznek, a városok zsúfoltsága nem fog jelentősen változni, mert az önvezetők üresen is kell, hogy járjanak. Nem, az önvezető nem lesz kreatív. Jelenleg azzal szenvednek, hogy a hulló faleveleket mozgó tárgynak ítéli. Mi lesz egy hóviharban? Ha mondjuk viszi a szél a havat, a szenzor lefagyott? Megáll, biztonsági okokból, aztán ha lemerül az akksi, ott fagysz meg?

Gato666 2019.01.15. 08:12:33

@morpho: LOVÁRI PATTANTYÚSOK! SZEVASZTOK!!! HÉBER TÜZÉREK! SZEVASZTOK!!! SZÍR ASZFALTOZÓK! SZEVASZTOK!!! LIBANONI BUSZSOFŐRÖK! SZEVASZTOK!!!

szepipiktor 2019.01.15. 08:15:32

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy miért kell sokadszorra is hamisítani a tényeket, gyakorlatilag hazudni az posztokban?
.
"ha már közös az ellenzéki szavazók tábora, nem osztozkodni kellene rajta, hanem egyben hagyni, mert a kormány- (vagy rendszer-) ellenzéki szavazók tortája egyértelműen nagyobb, mint a NER-pártiaké."
.
Kamu, hazugság, mellébeszélés!
Rengeteg vizsgálat mutatja be feketén-fehéren, hogy melyik oldalnak mekkor a bázisa. Ezek közül eddig egyedül a Závecz intézet mutatta be becsületesen a teljes lakosság támogatási arányát, a többi rendre csak az aktív népességet mutatja be és abból készít hazug statisztikákat.
.
2018 végén az ellebnzékhez tartozó Závecz jelentés adatai:
- Fidesz (kormány) = 36%
- Passzív, pártnélküli halmaz = 33%
- Ellenzék összesen = 31%
.
Az ellenzékből több mint 10% a jobbik, a momentum, lmp nem éri el a küszöböt.
.
Azaz a "nép" nem egysésges, az ellenzéki összefogás csak a 31%-ot tudja összekovácsolni, ami kevesebb a fideszénél.
A hazugság most az rendszeresen, hogy feltételezik az ellenzéki véleményformálók, gyakorlatilag állítják, hogy a második erő, a passzív halmaz azért passzív, mert az ellenzék nem fog össze. De ez nem igaz, akkor az ellenzéki pártoknál lennének mérhetők.
De pont tőlük vándorol el a tömeg a passzív halmazba - miközben a fideszes bázis gyakorlatilag fix marad -, mert bebizonyosodott, ez a mai ellenzéki erő nem alkalmas a váltásra, ninsc hiteles politikusuk, nincsenek a társadalom számára hasznos programjuk.
A tavaszi választásoknéál az egyetlen lehetséges alternatíva, a jobbik-lmp-momentum koalíció sem mozdított meg senkit!
Miért állítják ma mégis, hogyha most összeállnak, akkor a bázisuk nőni fog?
Mert a meglévő már semmire sem elég.
Nem mindegy, hogy 15, 20, 25 vagy 30%-al a hátuk mögött kapnak ki?
.
A passzív halamazra lenne szükségük ehhez, de ez ma már - látva az időközi választásokat - ezzel az ellenzékkel nem lehetséges. Ők rombolták le a hidakat az emberek többsége felé, most azt várják, hogy azok, akiket évek óta arculköplnek, leszrnak, megaláznak, most majd tömegesen "visszaúsznak" hozzájuk???
Ezt erőlteti ez a poszt is.
Nem az a baj, hogy ne lenne igaz a leírt, hanem az CSAK az, hogy
- csak az ellenáézki bázis számolható össze (ideális esetben!)
- a népet nem szabad beleszámítani, mert az most nem áll az ellenzék mögött.
Ráadásul a poszter nem veszi figyelembe, hogy a "nép" sokszínű, nem a városi bölcsészekből, a ex-balosokból, nem genderalapú Y generációsokból áll, azaz az ellenzék által képviselt eszmék sem elfogadottak a társadalom döntő részénél!
A "falu népét" nem lehet ezekkel az eszmékkel elcsábítani, ahol söpörték a padlást, ahol kulákoztak, ott a baloldalnak nincs helye, ahogy az unokátat akarók sem a momentum "modern" globalizáció alapú világát kívánja, nem lesznek boldogok, ha az gyerekük nem a klasszikus családmodellt választja...
Értelmetlen ezt a kamut erőltetni, ettől az ellenzék nem lesz sem hiteles, sem nem lesznek irányítható az emberek.

DFK 2019.01.15. 08:15:32

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: az azért a térképre nézve ugye megvan, hogy földrajzi lehetetlenség, hogy Magyarország volt az első eus állam, ahova beléptek a migrik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 08:15:44

@paraszthajszal: márpedig döntést hozni kell. És kezdődhet a per a gyilkos gép ellen. Ismered az újságokat.
Az meg utópia, hogy tiltsák meg a vezetést.

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 08:23:24

@szepipiktor: " nem genderalapú Y generációsokból áll, azaz az ellenzék "

Rem,élem ez a besorolás önbeteljesítő és mivel az Y után már nem sok betű van, elfogynak a selejtek és elölről kezdődik az ábécé életképes egészséges fiatalokkal akik jók lesznek bölcsészmérnökségnél hasznosabb feladatokra is!

szepipiktor 2019.01.15. 08:23:53

@DFK:
Tudod valamiért mindkét oldal elfeledi a valóságot!
Amikor a népvándorlás történt, akkor hazánk a schengeni határ egyik része volt!
Nem az a lényeg, hogy másik állam miért nem állította meg a csordát, hanem nekünk kötelező lett volna.
De a csúti aljas politikai céljai miatt egy évig ezt nem tette meg, majd még kuncsorgott is támogatásért az EU-hoz.
Le kellen gondolkodni azon, hogy az otszrákok miért változtatták meg a határvédelmüket! Ők azonnal léptek és bevezették azt, amit nekünk lett volna kötelező meglépni.
Sokadik példa ez, hogy a csúti csak az előnyökre figyel, a schengeni szabad mozgás EU-n belül kell neki, de ennek rá vonatkozó feladatait nem végezte le.

DFK 2019.01.15. 08:24:07

@Hata Mari..: a holokauszt túlélő néni az szavaz bárkire, csak a magyaronak rossz legyen.

konrada 2019.01.15. 08:24:39

@Republic Forever!:
Mert nem akarják, hogy hívassa őket Soros György és azt mondja:
"Mi ez? .... elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Én már szart érek?"

;)))
;-P

DFK 2019.01.15. 08:27:43

@szepipiktor: pl Görögországnak kellett volna védenie a határt, de nem volt rá hajlandó.

szepipiktor 2019.01.15. 08:29:09

@Helga Beauty Salon:
Egyetértek!
A fiam X generációs és már elutasítja mindaqzt, amit az Y generációs mai világ képvisel.
Nem propagandaszakmát tanul, hanem tisztességes, hasznosat, nem csüng a neten, nincs facebook meg más szemét regje, abszolút bizalmatlan a poltikával szemben és a marketing-reklám vonalat is tagadja.
De sajnos még tömeges az X generációsoknál az olyan, akik még inkább netfüggők, ők már azt az alapot sem kapják meg, amit az Y generációsok megkaptak.
De ez sajnos a szülők, a mi felelősségünk.
A valódi társadalmi probléma - az egész modrn világban - az lesz, amikor az X generáció felnő és "egyesül" az Y generációsok gyerekeikel...
Na az lesz a valódi világvége.

DFK 2019.01.15. 08:30:19

@szepipiktor: arra emlékszel, miket mondtak Magyarországra, mert zárta a határt?

szepipiktor 2019.01.15. 08:36:18

@DFK: Görögország az EU ottani szakaszát védhette volna.
De utána volt még egy Szerbia is, aki nem EU-s ország, így a schengeni déli határszakasz ezen részének védelme a mi feladatunk lett volna!
A déli határ ugyanis nem összefüggő.
De nem az a baj, hogy nem védte, mert figyelmetlen volt, hanem kinyitotta azt és átzavarta a tömeget az EU belseje felé!
És amikor ott áll a bál, akkor gúnyosan széttárta a kezét, adjatok pénzt mert minekünk erre nincs.
Ja, ugye pont ezt teszi a NATO ránkeső kötelezettségével is.
Az USA fizeti évek óta, de ráküldi a magashomlokú teremfocist az amerikaiakra...
Ebben jól kiegészítik egymást az ellenzékkel, ők is napi szinten "rohadt trumpoznak", mert a pali elzárta az ingyenpénzeket.

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 08:36:57

@DFK: "a holokauszt túlélő néni az szavaz bárkire, csak a magyaroknak rossz legyen."

Ezt csinálják figyelmen kívül hagyva hogy ebből csak két dolog következhet.
A magyarok megunják hogy rosszat akarnak nekik és ajtót mutatnak.
Vagy a magyaroknak rossz lesz, eltűnnek, viszont akik helyettük jönnek azok nem lesznek olyan jólelkűek mint a magyarok és első dolguk lesz elkapni a nénit!

szepipiktor 2019.01.15. 08:41:33

@DFK: KI MONDTA? KIK MONDTÁK????
És nem mindegy?
Élő jogszabályok vannak, voltak.
Eleve ez háborús esemény következménye volt, alap lett volna, hogy a török határ túloldalán épül fel egy menekülttábor, azt támogathatta volna az EU is.
És ahogy 56-ban Ausztriában, ott történt volna meg az ellenőrzése a menekülteknek.
Amikor ment EU-s pénz, a törökök azonnal meglépték.
Ez megtehető lenne É-Afrikában is, de ugye van egy haza és nemzetáruló halmaz, akik aljas céljaik, elveik miatt támadják a jogot, a jogszerűséget.
Orbánt sem azért támadták (volna), hogy lezárja a határt és a mi oldalunkon ápít fel menekülttáborokat, hanem mert megsérti az szegények jogait, magyarán akármilyen kormányunk lett volna, a cél az volt, ma is az számukra, hogy az érkezők ellenőrzés nélkül vándorolhassanak Európában.
Ha szoci kormány lett volna, ugyanez a vád jött volna elő! Ha azok betartották volna a szerződéseket...

konrada 2019.01.15. 08:53:47

@szepipiktor:
Jó dolog az amnézia, mert az megszépíti a múltat és kitöröli a nem tetsző részeket....

...de én irigy vagyok, ezért felidézem a tényeket.

Először meg akarták állítani a határon őket élő erővel:
Egyből tele lett a nyugati sajtó azzal, hogy verik őket, erőszakoskodnak velük, a Petra eset ( a hp, aki rugdosódott) ikonikus lett számukra, szóval ezt kilőtték.

Másodjára: Be akarták vinni őket táborba, hogy visszatartsák őket.
Ebből lett az botrány is, amiben a sínekre lökött családot rendőrök verik. (na jó, ez nem jött be, hülye videósok!)

Harmadszor: miután nem engedték őket tovább, de az EU-ból utasítás is jött, hogy a határon nem lehet őket élő erővel feltartani, se táborba zárni, jött az, hogy nem engedték őket tovább - ekkor gyűlt fel a Keletiben a tömeg, majd indult meg az oly szívrázóan dokumentált éhségmenet, melyet az általad oly dicsért osztrákok taxiztattak aztán tömegével ki.

(Mindeközben az illegálisan belépők között terjesztették Mutti willkommenkultur-os köszöntőjét, valamint azt, hogy a belépőknek - ha ősz is a szakálluk, vagy koromfeketék is - a nevük Nofingerprint Ali, akik Szíriában születtek 17 ével ezelőtt január elsején.)

Aztán megépült az a senkit megállítani nem képes kerítés, és a tömeg rázúdult a megértően liberális Horvátországra. Amely pár nap alatt beomlott. Ekkor indult meg az a tömeges transzportálás - amit te felemlegetsz a hozzád hasonlóan amnéziás tolvaj börtönössel - melyben 4 ország megállapodása alapján, azok közlekedési cégeit beszervezve ment a horvát határtól Magyarországon-Ausztrián át a tömeg egészen a német willkommenkultur-ig, s tartott addig, míg azok be nem sokalltak, és megkötötték a törökökkel a sortűz-szerződést.

És csak utána jött az általad oly szépen felemlegett kapuk-szárnyakkal típusú osztrák megoldás.

...s elnézésed kérem, hogy felidéztem számodra olyanokat, amiket te már sikeresen el tudtál feledni, de nem féltelek: szvsz. ezek a leírtak is holnapra törlődni fognak, és lehet megint írni:
"De a csúti aljas politikai céljai miatt egy évig ezt nem tette meg, majd még kuncsorgott is támogatásért az EU-hoz.
Le kellen gondolkodni azon, hogy az otszrákok miért változtatták meg a határvédelmüket! Ők azonnal léptek és bevezették azt, amit nekünk lett volna kötelező meglépni."

Ami persze a tének ismeretében nem igaz, de hagyjuk is azt, mert leírhatod rá válasznak:
"Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"

paraszthajszal 2019.01.15. 08:54:47

@Igazamvanvagyigazamvan?: „márpedig döntést hozni kell. És kezdődhet a per a gyilkos gép ellen. Ismered az újságokat.”

Döntést hozni kell, de ha úgy gyilkol, hogy közben ő szabályos volt (és szabálytalanul sem tudta volna elkerülni, hogy min. egy áldozat legyen), akkor legfeljebb háborgás lesz belőle, pernyerés nem.

Egyébként „gyilkos gép” (önvezető autó) már volt is, az újságok fel is kalták, de csak annyi következménye lett, hogy egy időre leállították a teszteket.

Az emberi vezetők mellett jelenleg a jobb helyzetfelismerő képességük, nagyobb rugalmasságuk dönt; miközben a reakcióidejük hosszabb, a figyelmük megzavarható. A gépeket ezen a téren még fejlesztik.

Ahogy az Economist is megfogalmazta: „In the long term, AVs promise to be much safer than ordinary cars, given that 94% of accidents are caused by driver error.” www.google.com/amp/s/amp.economist.com/the-economist-explains/2018/05/29/why-ubers-self-driving-car-killed-a-pedestrian#ampf=undefined

„Az meg utópia, hogy tiltsák meg a vezetést”

Addig az, amíg nincs olyan gép, ami lényegesen jobban vezet, mint az ember (nem kell, hogy tökéletes legyen!) – akkor úgy vetődhet fel a kérdés, hogy akar-e a kormányzat, helyi önkormányzat kevesebb halálos balesetet, mint eddig? Persze ellenállás garantáltan lesz, de hosszú távon nem kétséges, hogy az önvezető lobbinak vannak jobb lapjai.

konrada 2019.01.15. 09:09:15

Egyébként az is hülye, aki az EU-s választáson összefogást akar, hiszen az tisztán listás választás, így amelyik párt eléri a 4%-ot, annak lesz képviselője kint, így
- hacsak nem attól retteg, hogy megtudják mennyi a valós támogatása, vagy esélytelen a 4%-ra: mert azok nem hülyék! -
teljesen feleslegesen akarnak hátukon olyanokat becipelni, akik később csak visszafogják őket (lásd a párbeszéd számukra haszontalan hülyéit), és csak elijesztik azokat, akiknek az összefogástól összefosás ugrik be, mert egyébként virtigli náciként a magában induló jobbikra, vagy holo-túlélőként valamelyik belvárosi pártra szavazna, de azt nem akarja, hogy az ő szavazatával kerüljön be egy másik értékrend képviselője, vagy egy náci...

konrada 2019.01.15. 09:12:34

@paraszthajszal:
...egyébként nem utópia: Az önvezető funkcióval ellátott Teslákkal 1/6 annyi baleset/mérföld eset történik, mint a többi autó esetén.... (És ezek is túlnyomó részben akkor, amikor ember vezeti.)

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 09:12:56

@konrada: "Egyből tele lett a nyugati sajtó azzal, hogy verik őket, erőszakoskodnak velük, a Petra eset ( a hp, aki rugdosódott) ikonikus lett számukra, szóval ezt kilőtték."

Ha csak a jogszerűséget nézzük akkor is támadhatatlan Petra cselekménye. Egy rendőri intézkedésnek ellenszegülő szabálysértő helyszínen tartásáról van szó, az elgáncsolás pedig arányos és az elkövető testi épségét nem veszélyeztető alkalmazása volt ennek! Figyelem! Amennyiben valaki intézkedő rendőrt lát, jogszerűen a segítségére lehet amennyiben ez szükséges és a képessége megvan erre!

konrada 2019.01.15. 09:16:25

@Helga Beauty Salon:
...de ettől még támadták, és ennek híre is volt.
Ezért is gondolhatták nofingerprinték, hogy nem kell megállni a határnál...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.15. 09:20:07

@konrada: "a Petra eset ( a hp, aki rugdosódott)"

Igen. Nem rugdosol senkit, értem? Én mindig is mondtam, hogy nem a HP. a valódi bűnös, hanem a geci, aki az ilyeneket uszítja.

"az EU-ból utasítás is jött, hogy a határon nem lehet őket élő erővel feltartani"

:))

Tucc még ilyen fasságot mondani? Bearanyoztad a napom. :))

Bár, lehet, hogy nem te vagy ilyen vicces, hanem a nagyüzemi hírhamisítók által üzemeltetett állampárti tévében hallottad. Minden baromságot elhisznek a fideSSfasszopók.

2019.01.15. 09:20:58

@DFK: Lehet, hogy Szávay mondatai elveszik a kedvét a nagy összeborulástól. Különösen, hogy Szávay a mai napig a Jobbik frakció tagja..

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 09:28:17

@paraszthajszal: amit írsz, az azt feltételezné, hogy nem folyamatosan, hanem rövid időn belül cseréljék le a járműállományt. Ez gazdasági nonszensz. Egy dolgot tudok elképzelni, az autógyártók tulajdonában marad a járműpark, amit a használók bérelnek. Közösségi autózás.

paraszthajszal 2019.01.15. 09:38:38

@Igazamvanvagyigazamvan?: „amit írsz, az azt feltételezné, hogy nem folyamatosan, hanem rövid időn belül cseréljék le a járműállományt. Ez gazdasági nonszensz.”

A kérdés kb. úgy vetődhet fel, hogy ha 2025-30-re meglesz a technológia, betiltsák-e 2035-40-re a normál autókat.

A gazdasági irracionalitás részben ugyan igaz, de ez nem zavarta pl. azokat a német városokat se, amelyek kitiltották a régebbi dízeles autókat, amelyek még bőven üzemképesek. www.reuters.com/article/us-germany-emissions-factbox/factbox-german-cities-ban-older-diesel-cars-idUSKBN1ND1ZV

A tulaj persze szívhatja a fogát, de az autó előbb-utóbb a keletebbre fekvő országok használtautó-piacán köthet ki. (Pl. Magyarországon is.)

Mindez a téma szempontjából kitérő: költségmegfontolások miatt a professzionális sofőröket jóval előbb fogják robotra cserélni, minthogy az emberi vezetést teljesen betiltsák. (Az eredeti kérdés az volt, hogy Magyarország tömegközlekedése összeomlik-e a jövőben líbiai buszsofőr nélkül.)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.15. 09:40:55

@Hata Mari..: Elítélem a rasszistákat, nácikat, bolsevikokat, hazaárulókat, hazugokat, tolvajokat, mindent elítélek, ami fideszes. :))

GyMasa 2019.01.15. 10:05:19

@paraszthajszal:
"Igényfelmérések azt mutatják, hogy kereslet lesz rá – fogyasztók részéről is + kormányzatok (pl. Dubai) és önkormányzatok is szeretnék ösztönözni az elterjedésüket."
Mondjuk ehhez legeloszor arra van szukseg, hogy letezzenek a MEGBIZHHATOAN mukodo, teljesen onvezeto jarmuvek.
Amivel azert ma meg vannak kisebb problemak:
- Az onvezetesnek 5 szintje van. Jelenleg a Tesla rendszere az, ami kereskedelmi forgalomban barki szamara elerheto, de az a rendszer is most valahol a 3-4 szintek kozott helyezkedik el.
- En egyaltalan nem vagyok biztos benne, hogy egyaltalan lehetseges letrehozni olyan 5. szintu onvezeto rendszert, ami:
* teljesen onvezeto, azaz kormany, es kezeloszervek nelkuli
* barmilyen utviszony es idojaras mellett mukodik (Azert vagyuk eszre, hogy a sok onvezeto autot MIND Kaliforniaban, Nevadaban es Floridaban fejlesztik. Es, mi a kozos ezekben e helyekben? Az, hogy a legdurvabb idojarast az erdotuz jelenti. Az utak szelesek, tukorsimak, es minden festes a helyen van. Majd, ha lesz egy olyan 5. szintu onvezeto auto, amelyik Januarban, havas uton, suru hoesesben, csupan a sajat szenzoraira tamaszkodva, Alaszkaban 30km/h sebesseg felett kepes egy nem autopalyan biztonsagosan elvinni valakit A-bol B-be, akkor mondhatjuk, hogy letezik valodi onvezeto auto)
* egy ilyen rendszernek legalabb egy nagysagrenddel biztonsagosabbnak kell lennie BARMELYIK kozlekedesi helyzetben, mint a human soforoknek. Ennek jelenleg meg a kozeleben sem vagyunk, meg a 4. szintu onvezetes eseten sem.
„se fog elterjedni 20 év alatt!”
Ebben en pl. 100%-ig biztos vagyok.
A Foldon ma van kb. 1 milliard auto.
Elektromos autobol eddig OSSZESEN 3 millio db-ot adtak el az elmult 6-10 evben.
A vilagtermeles szemelyautobok kb 70 millio db evente.
Tehat, ha MA letezne egy 5. szintu, onvezeto auto es matol be lenne tiltva a hagyomanyos autok gyartasa/forgalmazasa, akkor is legalabb 1000/70= 14,3 ev lenne, mire a MA az utakon futo autokat lecserelhetnenk onvezetore.
(Es, ez most egy igen-igen optimista becsles volt. Realisan nezve ugy mondanam, hogy 2050 az a legkozelebbi datum, amikor elkepzelhetonek tartom, hogy mar jelentos mennyisegu teljesen onvezeto auto lesz az utakon)
"A „hány évvel” kapcsolatban különböző becslések, elképzelések vannak, ennél optimistábbak is, szólnak becslések arról is, hogy az első teljesen autonóm járművek a következő évtized második felében jelenhetnek majd meg"
Az 2025.
En ezt teljesen kizartnak tartom.
Ma, az autoiparban egy normal fejlesztesi ciklus, (azaz, letezo, bejaratott technologia) 3 ev.
Egy generacio 6 ev (kozepen egy facelift).
Egy teljesen uj platform bevezetese ennel is tobb idobe kerul. (gondolj csak arra, hogy hogyan szerez az autogyar mubizonylatot egy olyan technologiara, amire meg torveny sincs?)
Tehat, ahhoz, hogy itt 2025-re valodi, level 5 onvezeto autokat lehessen kapni kereskedelmi forgalomban, mar MA leteznie kellene valamifele prototipusnak.
(ugyanis, ha rendesen vegigolvasod az autogyarak sajtokozlemenyeit, akkor minden egyes esetben a hangzatos focim (Mostmarztan bizony arulni fogjuk a sajat onvezeto autonkat 2022-ben) mogott a valos tartalma a cikknek MINDIG az, hogy level 3-4 "onvezeto" autokrol van szo.
Megcsak szo sincs rola, hogy mikor lesz majd igazi, vezetoallas nelkuli 5. szintu onvezeto auto.
Az onvezeto autoknak nem csak technologiai akadalya van, hanem igen eros jogi is.
(felelosseg, biztositas)
"az, hogy mikorra szoríthatnák ki a sofőrös járműveket, attól is függne, hogy a szabályozás ezt mennyire akarja ösztönözni (akár betiltással is)."
Hat, a jelenlegi, kapitalista viszonyok kozott elegge sulyos lenne vilagszerte kitiltani a kozlekedesbol a jelenlegi osszes autot...
" http://www.bcg.com/publications/2015/automotive-consumer-insight-revolution-drivers-seat-road-autonomous-vehicles.aspx"
Idezet a cikkbol:
"A fully autonomous vehicle, of course, can drive itself under virtually all conditions without driver intervention, although limitations—most notably, severe weather—are still to be defined, along with protocols for dealing with such situations."
Tehat az 5. szintu onvezeto autok eseten meg mindig a specifikaciorol folyik a vita.
Ez nem jelent tul sok jot a 2025-os elterjedessel kapcsolatban. (egeszen pontosan kizartnak tartom)
De, itt egy tanulmany a kulonfele megvalosult onvezeto projektekrol:
www.mdpi.com/2071-1050/10/9/3118/pdf
Osszefoglalva, valoban leteznek mar onvezeto buszjaratok.
Igaz, kisse savanyu meg az a citrom, mert a max sebesseguk 12km/h ( a "gyorsabbake" "akar" 20km/h is lehet) es a maximalis vonalhossz az 4 km.
"Ami már most biztos: a technológián már most sok tőkeerős multicég dolgozik, akik nem invesztálnának egy csomó pénzt a projektjükbe, ha nem hinnének abban, hogy ez belátható időn belül megérülhet."
Ezt hivjak "alapkutatasnak", aminek az a tulajdonsaga, hogy siman elkepzelheto, hogy a vegen kidobott penz lesz a raforditott osszeg, mert kiderulhet, hogy a dolog megvalosithatatlan.

konrada 2019.01.15. 10:05:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Persze hogy tudok ilyen fasságokat mondani:
Te nem vagy demagóg félremagyarázó. Ez például legalább akkora fasság, mint az, hogy szerinted lehet úgy is egy 120 km-es határszakaszon random módon feltűnő ezres nagyságú tömeget visszatartani úgy, hogy abból nincs olyan erőszak, amelyet nem lehet felhasználni a német köztévékben, és társaikban a fasiszta magyar rendőrségről, és nem ül össze azon mód a szargentinis statárium-bíróság...;))

konrada 2019.01.15. 10:12:56

@GyMasa:
A kérdés mégis az volt alapból, hogy összeomlik-e Magyarország közlekedése etióp buszsofőrök nélkül az önvezető technika bevezetéséig, vagy sem...

Az hogy kollega kissé túlzóan optimistán utópiázik (másnapos?;), az egy dolog, de egy beteg társadalomátalakító utópiára válaszolt...

GyMasa 2019.01.15. 10:13:15

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Ha minden autó önvezető lesz, amik kommunikálnak egymással, akkor működhet. Amíg lesznek az úton kiszámíthatatlanul kòzlekedők, nincs algoritmus, ami lereagálná."
Acsi, ez mar feltetelezi, hogy nemcsak az autok lesznek teljesen onvezetok a jelenlegi infrastrukrutan, hanem feltetelezi, hogy a vilag teljes uthalozatat ugy kell atalakitani, hogy tamogassa ezt a rendszert.
Szerinted ez mennyi penzbe/idobe kerulne?
(Es, itt az ido szerintem sokkal durvabb korlatozo tenyezo, mint a penz...)
Egyebkent nekem az a felelmem, hogy csak igy lesz megvalosithato a teljes onvezetes.

GyMasa 2019.01.15. 10:23:38

@paraszthajszal:
"akkor úgy vetődhet fel a kérdés, hogy akar-e a kormányzat, helyi önkormányzat kevesebb halálos balesetet, mint eddig?"
Ez mar most is megvan!
Nezz csak Franciaorszagra. Ott Macron batratunk a kivalo szakember kozlekedesi ministrerevel levitte az orszaguti sebesseghatart 90-rol 80-ra, mondvan, hogy NEKI (Macronnak es a miniszterenek) semmilyen ar nem draga, (amit a NEP FIZET ugye) azert, hogy azt az evente 400 embert megmentsek, aki most meghal kozuti balesetben.
Ehhez csatlakozott karacsony elott Macron papa, aki jol felelmelte az uzemanyagok adojat, hasonlo indokkal, azaz, hoyg "barmekkora arat hajlando megfizettetni az orszaga nepevel, hogy az ideologiai celjait (levegoszennyezes csokkentese) elerje.
" Persze ellenállás garantáltan lesz,"
Lasd Franciaorszag...
Nem is nagyon csipazta a nep azt a fajta progressziv arroganciat.
" de hosszú távon nem kétséges, hogy az önvezető lobbinak vannak jobb lapjai."
En mar ma is szivesen vennek ilyen autot, ha letezne.

konrada 2019.01.15. 10:31:25

@GyMasa:
De nem is feltétlen kell a teljes.
Ha valaki élvezni szeretné az alpok kietlen tájait, a sebességet, hagy menjen!
Az alapkérdés az volt, kell-e profi soffőrök tömegeit behozni Magyarországra (mint pl. Londonba), hogy a közúti személy- és teherszállítás fennmaradjon.

És erre már alakulnak a válaszok: Kamionok viszonylag hamar megkapják majd azt a képességet, mellyel autópályán önvezetőmódban tud menni - így a vezető kiiktatható, ezáltal csökkenthető az állásidő, ergo kevesebb kell belőlük.
Nagyvárosi környezetben viszonylag egyszerűen kialakítható olyan virtuálisan kötöttpályás rendszer, amely nem csak sínes, de sima úton is képes végig vezetni egy buszt, vagy egy taxit.
Mindezekhez persze kell majd ember is, de az inkább operátor, akinek nem kell PÁVII, és egyéb végzettség, végtelen monotónia-tűrés, és akár több járműre is képes távfelügyelni.

...tehát nem kell majd nomádok tömegeit idegen kontinensekről behozni...

GyMasa 2019.01.15. 10:33:08

@paraszthajszal:
"A gazdasági irracionalitás részben ugyan igaz, de ez nem zavarta pl. azokat a német városokat se, amelyek kitiltották a régebbi dízeles autókat, amelyek még bőven üzemképesek."
Azert, azt tegyuk hozza, hogy a nagy reszuk bizony nem onszantabol tette ezt meg, hanem egy birosagi vegzes miatt, amit a kornyezetvedok ertek el.
www.autonavigator.hu/cikkek/ujabb-nemet-varosbol-tiltjak-ki-a-dizelmotoros-autokat/

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 10:35:55

@paraszthajszal: Thursday, a court ruled that Cologne must introduce bans on older diesel vehicles in certain areas from April 2019. The nearby city of Bonn must impose bans for two roads"

Hazudni csak pontosan, szépen...
Nem a városból, két utcából...

GyMasa 2019.01.15. 10:36:00

@konrada:
"A kérdés mégis az volt alapból, hogy összeomlik-e Magyarország közlekedése etióp buszsofőrök nélkül az önvezető technika bevezetéséig, vagy sem..."
Ebben a temaban nem kivanok allast foglalni!
"Az hogy kollega kissé túlzóan optimistán utópiázik (másnapos?;), az egy dolog, de egy beteg társadalomátalakító utópiára válaszolt..."
En kizarolag a dolog technikai allasaval es a kilatasokkal kapcsolatban kapcsolatban reagaltam.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 10:39:18

@GyMasa: szerintem az önvezető autó nonszensz. Jelenleg azon dolgoznak, hogy ne satuzzon be, ha a szél faleveleket fúj az útra.

Azért elképzelem, hogy az egymással kommunikáló autók, egy napvihar miatt , biztonsági okokból félreállnak...mondjuk 40 ezer Budapesten...

Tangooo 2019.01.15. 10:43:02

Az ellenzéki közös lista az EP választáson csak arra jó, hogy ismét ne derüljön ki, hogy melyik párt mennyit ér. Még a végén kiderülne, hogy az MSZP teljesen feleslegesen tesz nímandoknak (nem létező pártoknak) szívességeket azzal, hogy egy-egy képviselőjüknek mentőövet dob: ezzel nem szerez több szavazatot, csak egy saját emberüket sértik halálra.
Amikor pedig olajat a vízzel próbálnak összekeverni (DK - Jobbik), annak az az eredménye, hogy csak a sz@r jön fel a felszínre.

GyMasa 2019.01.15. 10:46:43

@konrada:
"És erre már alakulnak a válaszok: Kamionok viszonylag hamar megkapják majd azt a képességet, mellyel autópályán önvezetőmódban tud menni - így a vezető kiiktatható, ezáltal csökkenthető az állásidő, ergo kevesebb kell belőlük."
Ezzel csak annyi baj, hogy:
- Ez nem 5. szintu onvezetes, hiszen a NEM autopalyas kozlekedeshez tovabbra is szukseg lesz soforre.
- Ezzel nem sproolnak meg szinte semmit, hiszen a sofor tovabbra is ott, kell, hogy legyen.
- AMi hasznos lehet ezugyben az az, amikor tobb kamiont osszekotnek olyan orszaguti vonatta, amit az elso kamionban ulo sofor vezet, a tobbiek meg pihenhetnek kozben, es, amikor eljon az elso sofor kotelezo pihenoideje, akkor egy masik kamion az elre allhat.
Ezzel viszont az a baj, hogy feltetelezi, hogy az a sok kamion pont MIND A-bol B-be megy EGYUTT.
"Nagyvárosi környezetben viszonylag egyszerűen kialakítható olyan virtuálisan kötöttpályás rendszer, amely nem csak sínes, de sima úton is képes végig vezetni egy buszt, vagy egy taxit."
Szerintem egy ilyet se nem egyszeru, se nem olcso megvalositani.
"Mindezekhez persze kell majd ember is, de az inkább operátor, akinek nem kell PÁVII, és egyéb végzettség, végtelen monotónia-tűrés, és akár több járműre is képes távfelügyelni."
Vaaaaaaaaaaaaaaaaaagy...
Majd ezt is rabizzuk valami MI-re, ami nem teved (de igen), nem ker enni, nem alszik, nem rug be, nem szrtajkol, es mindezt INGYEN csinalja.

GyMasa 2019.01.15. 10:49:11

@GyMasa:
Ja, es specifikusan Nemetorszagban a 30 evnel idosebb autok, amelyikeken H-rendszam van (a magyar OT-nek felel meg) azok barmifele megkotes nelkul, siman bemehetnek ezekbe a zonakba. Az iden az 1989-ben gyartott autok erik el a 30 eves kort.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 10:52:07

@konrada: nézd, 2015-ben a jóslat az volt, hogy 2018-ra megvásárolható lesz. Végülis így van, csak nem 5. szintű, tehát önvezető, hanem állandó felügyeletet igénylő. Ha valaki ott kell, hogy üljön a volán mellett, hogy felülbírálhassa a technikát, annak bizony megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie.

2018 májusában kezdték tesztelni az önvezető izéket Milton Keynes-ben. Októberben ott tart, hogy a körforgalomhoz érve megáll. A sofőr meg kell hogy nyomjon egy gombot, ha úgy látja, hogy biztonságosan besorolhat, amire az autó szerű izé elindul....hááát.
Nem látom se áttörésnek, se biztonságosnak.

Ha a szél falevelet fúj az útra, az autó megáll. Mozgó tárgy. El tudod képzelni egy hóviharban?
Nézd, Angliában volt már olyan köd, hogy nem láttál öt méterre, a gps /itt sat-nav/ nem működött, de még a mobilon sem tudtál hívást kezdeményezni. Szuper lesz, ha az M3-on megáll a csodamasín és ott fagysz meg télen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 10:56:23

@konrada: kötöttpálya??? Az milyen? Most épp a kerékpárosok használják a buszsávot. Ettől veszélyesebb párosítás nem nagyon van.
De Londonban azon lobbiznak, hogy a "iskola-anyukák " közlekedhessenek a buszsávban...ez pont ellentétes irány.

paraszthajszal 2019.01.15. 10:57:08

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Hazudni csak pontosan, szépen”

Má bocs, de ez szalmabáb. Ki a fene mondta, hogy a város minden részéből kitiltották? Mert én aztán nem. Azt ne nevezzük má hazugsàgnak, amit behaluzol egy hozzászólásba.

„Nem a városból, két utcából.”

Bonnban pont két utcában, Kölnben a belváros bizonyos részében, a többi városban pedig változatos helyekről fogják vagy tervezik kitiltani. Most komolyan azt vàrod, hogy részletesen foglaljam össze azt a cikket, ami az eredeti téma szempontjából amúgy mellékszàl?

GyMasa 2019.01.15. 10:57:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"szerintem az önvezető autó nonszensz."
Hat, ha nem is teljesen az, nekem sulyos ketelyeim vannak aziranyba, hogy siman csak a human vezetot lecserelve egy MI-re ez a feladat kello biztonsaggal megoldhato - egyaltalan.
Abban biztos vagyok, hogy a jelenlegi infrastruktura modositasaval ez a dolog megoldhato, de ez viszont valam oriasi erofeszites, es befektetest igenyel!
Kezdve egybol azzal, hogy ha erre lenne szukseg, az elso lepes egy jo rendszer kidolgozasa, amit a vilag minden orszaga elfogad es torvenyerore emel.
Tehat, mar ezen a ponton latok egy 5-25 eves csuszast a projektben...
Es, ekkor meg csak ott tartunk, hogy megvan az egyetertes, hogy hogyan modositsuk a vilag teljes uthalozatat.
Akkor jo utana a feladat, hogy ezt meg is kell majd valositani.
" Jelenleg azon dolgoznak, hogy ne satuzzon be, ha a szél faleveleket fúj az útra."
Ez csak egy apro problema.
Jelenleg a technologia a kozeleben sincs annak, hogy egy embert tetszoleges korulmenyek kozott helyettesito, es annal jobb teljesitmenyt nyujto teljesen autonom rendszert kialakitsanak.
"Azért elképzelem, hogy az egymással kommunikáló autók, egy napvihar miatt , biztonsági okokból félreállnak...mondjuk 40 ezer Budapesten..."
Ennel sokkal nagyobb gond lehet az, ha egy terrorista megall egy feluljaron, es kiadja az egymassal kommunikalo, alatta elhalado autoknak a "setspeed=255, *" utasitast.

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 11:02:03

@konrada: ...de ettől még támadták, és ennek híre is volt.

Volt bizony, ment a hangulatkeltés és érdekes módon az ellenoldalon nem találkoztam az én érvelésemmel, ami jogszabályokon alapul!
Ennyit a kormánypárti médiatúlsúlyról, és a kormánypárti média szakmai minőségéről!

konrada 2019.01.15. 11:06:10

@GyMasa:
Persze hogy szükség lesz.
De azt tudod, hogy milyen időközönként mennyi pihenőidőre kell kiállni? Ha sztrádás haladást elfogadják önvezető módnak, az már 30%-kal kevesebb jármű, ember.

Európában minden nagyobb város között van autópálya, és egy kamionos szállításnál ritka az, hogy egy-egy főfolyóson 300-400 km-nél kevesebbet halad folyamatosan egy-egy jármű. (Pl. Röszkénél belépő kamionok kb. 90%-a a bécsi ringig ugyanazon útvonalon halad, az közel 500 km.)
Így meg viszonylag könnyű lehet sorba rendezni is akár országúti vonattá a gépeket, ami 5-6 órás pihenőidőt is kiad.

...s biztosan nem olcsó, de ha megnézzük, egy fővárosi dugóban araszoló busz bérköltségét nyugati árakkal, az is kiba drága (legyen 3 000 €/műszak*3/hónap*12hónap/év. : ha kiszorzod, akkor évente cca. 110 ezer € minima a bérköltség. És ebből több százat kell összeadni.
Ha a MI fejlődésével ennek jó része megspórolható lesz, akkor meg fogják spórolni...

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 11:12:20

@GyMasa: "A gazdasági irracionalitás részben ugyan igaz, de ez nem zavarta pl. azokat a német városokat se, amelyek kitiltották a régebbi dízeles autókat, amelyek még bőven üzemképesek."
Azert, azt tegyuk hozza, hogy a nagy reszuk bizony nem onszantabol tette ezt meg, hanem egy birosagi vegzes miatt, amit a kornyezetvedok ertek el."

Pont nem irracionális a mostani gazdasági szemléletben. Ösztönöz új autó vásárlására, tehát felpörgeti a fogyasztást, az ipari szektor kívánalmainak megfelelően. Szerintem a környezetvédelem már régen a multinacionális cégek bábja, ahogy ennél a példánál is, kimutatható a hátsó szándék. Emlékszel a libatömést támadó négy mancs esetére amikor felfedték hogy a francia libamájlobbi keze volt az egészben?

konrada 2019.01.15. 11:17:43

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Kötött pálya: olyan virtuális, melyben a jármű kommunikál a térfigyelőkkel, a beépített szenzorokkal, így a megállás, elindulás, haladás kontrollált, a beépített vészfékrendszer-távolságtartó meg képes megállítani.

Ezek azért nem sci-fik már ma sem.

De eltértünk a témától, ami az, kell-e beduin sofőrök vagy sem a közlekedés fenntartásához...

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 11:18:50

@GyMasa: Kezdve egybol azzal, hogy ha erre lenne szukseg, az elso lepes egy jo rendszer kidolgozasa, amit a vilag minden orszaga elfogad es torvenyerore emel.

Akkor el is lehet felejteni, most 2019 van és még a menetirány sem egységes több mint 150 év után!
Mielőtt valaki nekem esik, a 1501 kb. reális megközelítés függetlenül a motorizáció elterjedésétől, hiszen már a lovaskocsik világában is szükség volt valamiféle KRESZ-re.

GyMasa 2019.01.15. 11:20:13

@konrada:
"De azt tudod, hogy milyen időközönként mennyi pihenőidőre kell kiállni?"
Hat a nyakamat nem tenne ra, de valami olyasmi remlik, hogy 4 ora utan kotelezo 30 perc piheno, 8 ora utan 1 ora piheno, es hetente tala 2x megtehetik, hogy erre rahuznak meg 4 orat, de akkor utana talan 24 oraig nem vezethetnek... De, mint mondtam, azt nem tudom, hogy ez hogy van. Arra viszont emlekszem, hogy a pihenoidoben ha vezetnek, akkor az nem franko.
" Ha sztrádás haladást elfogadják önvezető módnak, az már 30%-kal kevesebb jármű, ember."
Miert pont 30%, miert nem felezodik, vagy 1/3-a?
"Európában minden nagyobb város között van autópálya, és egy kamionos szállításnál ritka az, hogy egy-egy főfolyóson 300-400 km-nél kevesebbet halad folyamatosan egy-egy jármű. (Pl. Röszkénél belépő kamionok kb. 90%-a a bécsi ringig ugyanazon útvonalon halad, az közel 500 km.)"
Igen, de valakinek ezt ossze kell fognia, es megszerveznie.
Valamint szabalyozni is, hogy mi a minimum, es maximum szama az igy osszefoghato kamionoknak.
Mert mi van akkor, ha nem a Roszke- Becs utvonalrol beszelunk?
Mennyit kell/lehet varnia egy kamionnak egy (vagy tobb) masikra?
"Így meg viszonylag könnyű lehet sorba rendezni is akár országúti vonattá a gépeket, ami 5-6 órás pihenőidőt is kiad. "
Igen, de egy szervezore akkor is szukseg lesz.
Meg az ezt kezelni kepes kamionokra.
"...s biztosan nem olcsó, de ha megnézzük, egy fővárosi dugóban araszoló busz bérköltségét nyugati árakkal, az is kiba drága"
Mivel a kamionok NEM hajthatnak be pl. Budapestre, igy ennek a kepnek semmi koze nincs a kamionforgalomhoz.
"Ha a MI fejlődésével ennek jó része megspórolható lesz, akkor meg fogják spórolni..."
EZ igy van, viszont ehhez eloszor arra lesz szukseg, hogy ez a technologia letezzen, es rentabilisan elerheto legyen.
Ma meg nem ez a helyzet.

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 11:23:28

@konrada: De eltértünk a témától, ami az, kell-e beduin sofőrök vagy sem a közlekedés fenntartásához...

Kellenek és kellenek a sofőr robotok is, illetve a beduin-robot keverék, csak őket nem lehet humorosan a robot cigány mintájára gépLakatosnak nevezni!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 11:29:26

@konrada: igen, majd a kamion megáll, kisorol, és felszáll egy sofőr, hogy bevigye a városba???

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 11:32:18

@paraszthajszal: már bocs, de te mondtad, hogy központi döntéssel meg lehet tiltani a hagyományos autózást. Mert íme, a német városok is...ez pont olyan, mint a sétálóutca. Az nem jelenyi, hogy Budapest kitiltotta az autókat, mert a Váci utcába nem hajthatsz be.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 11:34:08

@GyMasa: biztos vagyok benne, hogy az önvezető technológia, annak karbantartása/felügyelete/frissítése nem lesz ingyenes.

kvp 2019.01.15. 11:40:51

Ahogy en latom Orban nem egy kozpontositott Europat szeretne, hanem egy nemzetek konfoderaciojabol allot. Ez volt az eredeti europai kozos piac otlete is, szoval nem all tul tavol a kezdeti elkepzelesektol. Egy ilyen rendszerben nincs EU-s vezeto, hanem a minisztertanacs, tehat a tagorszagok minisztereinek tanacsa allapodik meg mindenben. (ez egyebkent nagyjabol meg most is igy van) Itt minden orszagnak meretetol fuggetlenul azonos beleszolasa van a dontesekbe es (elvileg) csak a sajat orszagukban megvalasztott politikusok vannak benne. A rendszernek hatalmas elonye, hogy elvileg ugyanakkora szava van Magyarorszagnak mint Nemetorszagnak es mindenkinek vetojoga van, tehat tenyleg meg kell allapodni mindenkinek mindenben. Egy ilyen rendszer tamogatasa teljesen ellentetes barmilyen nem valasztott EU-s vezetoi pozicioval. Arrol nem beszelve, hogy a valasztas utan is 12 eves intervallumrol beszelt, tehat meg 2 magyar valasztast szeretne megnyerni. Addigra nagyjabol nyugdijas koru is lenne.

Fontos latni, hogy ha az embernek valamilyen celja van, akkor nem az a lenyeges, hogy milyen pozicioba kerul, hanem az, hogy az tortenjen amit szeretne. Egy szimbolikus EU-s pozicio, valodi dontesi jogkor nelkul sokkal rosszabb mint egy valasztott es kvazi vetojoggal rendelkezo pozicio. (mint amilyen a magyar miniszterelnoki jelenleg) Ezek fenyeben valoszinusitheto, hogy nem az EU-s vezetesben akar feljebb jutni, hanem azt inkabb el akarja takaritani, hogy visszalljon a tagallamok vezetoinek teljes jogkore, amilyenre eredetileg megalmodtak az EU-t.

Az ellenzek osszefogasarol pedig annyit, hogy a valodi jobboldali szavazok mar joreszt elmentek a valodi jobboldali kepviselokkel egyutt a jelenlegi szelsojobb(nemzetikommunista)-liberalis koalicio kozelebol, ezert minel szorosabb az osszefogas a baloldalon, annal kevesebb szavazo marad. Nem azert mert a jelenlegi vezetest szeretnek, hanem azert, mert a jelenlegi ellenzek sokkal rosszabb lenne. Az azert eleg szomoru, hogy ma az egyetlen komolyan veheto ellenzeki part az MKKP es akarmennyire rossz is a jelenlegi vezetes, meg mindig jobb az atlagos emberek sajat szempontjabol mint az osszes baloldali liberalis alternativaja.

konrada 2019.01.15. 11:41:54

@Igazamvanvagyigazamvan?:
...maradjunk annál, hogy a logisztika is egy szakma. Ahol sok pénz mozog, ott ezt is megoldják. (De mint írtam, csak a pihenőidő kiiktatásával 30% megtakarítható úgy is, hogy a vezető bent héderel.)

@GyMasa:
A válaszom kétirányú volt, az eleje az országúti áruszállításról szólt. (Teszem hozzá: jártál te Röszke-Bécs között? Így is egymás fenekében mennek folyamatosan, ti. biztosan kell legalább negyedóra, mire egy sor összeáll...)

A vége meg a városi személyszállításról szól, ahol kicsi az átlagsebesség, így egyszerűbb az irányítás is.

paraszthajszal 2019.01.15. 11:50:06

@GyMasa: „En egyaltalan nem vagyok biztos benne, hogy egyaltalan lehetseges letrehozni olyan 5. szintu onvezeto rendszer”

Maradjunk annyiban, hogy az általam eddig olvasott (komoly cégek által jegyzett) tanulmányok túlnyomó többsége abban egyetért, hogy az általad (is) vázolt mérnöki kihívások dacára a kérdés nem az, hogy lesznek-e teljesen önvezető autók, hanem, hogy mikorra.

„»különböző becslések, elképzelések vannak, ennél optimistábbak is, szólnak becslések arról is, hogy az első teljesen autonóm járművek a következő évtized második felében jelenhetnek majd meg«
Az 2025.”

A masodik fele az sokkal inkább 2025-2030 (amit koràbban írtam is). Nem mintha 2025-ös céldátumot nem olvastam volna sehol.

„Az onvezeto autoknak nem csak technologiai akadalya van, hanem igen eros jogi is.
(felelosseg, biztositas)”

Ha egy teljesen önvezető autóról beszélünk, akkor a felelősség vajon lehet-e a vezetőé? Ha a gyártó nem képes a biztonságos működést szavatolni (felelős, gondos üzemben tartót feltételezve), akkor milyen alapon dobnánpiacra a terméket?

Tény az, hogy a felelősség áthelyezése a vezetőről a gyartóra+üzemben tartóra jogszabályok módosítasát igényli, de ha kellő politikai akarat van a rendszer bevezetésére (márpedig a BCG felmérése alapján ez valószínűleg lesz), akkor a jogszabályok módosítása könnyebben megoldható, mint a mérnöki kihívások leküzdése.

„De, itt egy tanulmany a kulonfele megvalosult onvezeto projektekrol:
www.mdpi.com/2071-1050/10/9/3118/pdf
Osszefoglalva, valoban leteznek mar onvezeto buszjaratok.”

Ez megnyugtató, mivel a líbiai buszsofőr elsősorban buszt vezet(ne), előre kijelölt útvonalon, nem autót random földutakon.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.15. 11:52:39

@konrada: "kell-e beduin sofőrök vagy sem"

Feltétlenül, amennyiben sikerül hintázó, teve alakú autókat gyártani. :))

GyMasa 2019.01.15. 11:53:38

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ebben en is biztos vagyok. Semmi nincs ingyen.

paraszthajszal 2019.01.15. 11:57:55

@Igazamvanvagyigazamvan?: „központi döntéssel meg lehet tiltani a hagyományos autózást”

Központi döntéssel is, de valószínűbbnek tartom, hogy a német városok mintájára a nagyvárosok belvárosaival fogják kezdeni; ahogy az egyik BCG-tanulmány is előrevetíti.

„Some 60% of these policymakers expect that by 2025, at least one city will have banned traditional-car ownership, partly as a result of robo-taxi fleets.”
www.bcg.com/d/press/21july2016-self-driving-vehicles-robo-taxis-39100

(Szerintem a 2025 itt optimista, én pár évvel későbbre várom ezt.)

GyMasa 2019.01.15. 12:00:33

@konrada:
"A válaszom kétirányú volt, az eleje az országúti áruszállításról szólt."
Igen, mert ott van elsosorban a jelenlegi felallas szerint letjogosultsaga (es ugye rentabilis uzleti modellje) valami hasonlonak. Bar, a kamion-vnat rendszer meg mindig nem level 5 Autonomus driving.
" (Teszem hozzá: jártál te Röszke-Bécs között? Így is egymás fenekében mennek folyamatosan, ti. biztosan kell legalább negyedóra, mire egy sor összeáll...)"
Igen, ezzel nem is vitatkoztam. A kerdesem pont a sokkal egzotikusabb viszonylatokra vonatkozott, ahol mondju naponta 2 kamion jar csak.
"A vége meg a városi személyszállításról szól, ahol kicsi az átlagsebesség, így egyszerűbb az irányítás is."
Az lehet, hogy a sebesseg alacsonyabb, de cserebe a kornyezet sem annyira ingerszegeny. (ugye kevesebb kisiskolas szalad ki eled takarasbol az autopalyan, mint a varosban.)
De, ezzel a ket irannyal smetcsak az a problema, hogy kulon-kulon kezeli a ket felmerulo igenyhalmazt, es ahogy latjuk, sajnos nem teljes az atfedes a halmazok kozott. Marpedig ahhoz, hogy az onvezeto autok levaltsak a jelenlegi organikus vezetoket az kell, hoyg egy onvezeto auto BARMILYEN kozlekedesi viszonyok kozott JOBB teljesitmenyt nyujtson, mint az ember.

2019.01.15. 12:02:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerintem ne az előítéleteid alapján ítélkezz, hanem aszerint, hogy ki mit ír, mond. Márpedig jó néhány ellenzéki kommenttársad rendszeresen cigányozik, és rasszista megjegyzéseket tesz. Ez rímel arra a néhány éve készült felmérésre, mely szerint az Mszp és a Jobbik szimpatizánsok körében van jelen a legnagyobb arányban a rasszizmus és az antiszemitizmus..

GyMasa 2019.01.15. 12:10:33

@paraszthajszal:
"Maradjunk annyiban, hogy az általam eddig olvasott (komoly cégek által jegyzett) tanulmányok túlnyomó többsége abban egyetért, hogy az általad (is) vázolt mérnöki kihívások dacára a kérdés nem az, hogy lesznek-e teljesen önvezető autók, hanem, hogy mikorra."
Maradjunk annyiban, hogy parszaz eve meg az volt a kozvelekedes, hogy a fold lapos, illetve, hogy a nap kering a Fold korul.
Illetve en konretan az olyan onvezeto autokkal kapcsolatban fejeztem ki a ketsegeimet, amik az infrastruktura atalakitasa nelkul , kizarolag a sajat erzelelesukre tamaszkodva kepesek az embernek legalabb egy nagysagrenddel biztonsagosabb kozlekedest biztositani.
Ebbe nem tartozik bele az olyan rednszer, amihez komplett kulon autopalyakat kell epiteni, vagy ami rosszabb balesetbiztonsagi statisztikaval mukodik, mint az emberi vezetes, mert olyan rendszereket mar akar ma is siman lehetne csinalni.
"A masodik fele az sokkal inkább 2025-2030 (amit koràbban írtam is). Nem mintha 2025-ös céldátumot nem olvastam volna sehol."
Ezeket a hireket MINDIG oriasi alapossaggal kell elolvasni, mert az autogyarak (es atobbi fejleszto is) imadnak nagykepuskodni, es csusztatni. (Ahogy mar leirtam, "onvezeto auto" all a cimben, es egy sima Level3 savtartorendszerrol szol a cikk.
"Ha egy teljesen önvezető autóról beszélünk, akkor a felelősség vajon lehet-e a vezetőé?"
Hat, ha a kalsszkuis jogot nezed, akkor nem.
Ebben az esetben viszont ez a feleosseg atszall az autogyartokra.
Ezt viszont hulyek lesznek vallani.
" Ha a gyártó nem képes a biztonságos működést szavatolni (felelős, gondos üzemben tartót feltételezve), akkor milyen alapon dobnánpiacra a terméket?"
Na, eppen ez az!
Pont ezert illuzio a Level5 onvezetes, az elkovetkezo par evtizedben.
"Tény az, hogy a felelősség áthelyezése a vezetőről... a jogszabályok módosítása könnyebben megoldható, mint a mérnöki kihívások leküzdése."
Hat, en nem vagyok biztos benne, hogy letrehozni egy egyseges jogi kornyezetet az egesz vilagra, annyira egyszeru feladat lenne.

konrada 2019.01.15. 12:12:35

@GyMasa: ...a Volvonak olyan - már használatban lévő - vészfékrendszere van, amely nagyságrendekkel megbízhatóbb az emberi vezetőknél:
(Ti. az überest is megfogta volna, ha nem kapcsolják ki: azaz ha az elüti a takarásból kiszaladó iskolást, akkor az embersofőr is - s a vészféknek nem kell drága pszichológus...)

...de tényleg csak azért mentem bele a technikai részletekbe, hogy megértessem: kisebb ütemben fog annál kihalni az európai őslakos, mint amikorra elterjed, így nem lesz szükség bantu buszvezetőkre a pótlásukra...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.15. 12:18:08

@Hata Mari..: "ellenzéki kommenttársad"

Mit jelent, hogy ellenzéki? Nem szopja a geci faszát?

Mi az, hogy kommenttársam? Ő is, én is, egy blogban kommentelünk? Mitől lesz társam? Vedd figyelembe, hogy sokan szabad, önálló akaratunkból kommentelünk, igazat írhatunk, nem a Kubatov küldött ide hazudozni és trollkodni.

"rendszeresen cigányozik, és rasszista megjegyzéseket tesz."

Hajaj, a kommentelő mondanak mindent, zsidóznak, buziznak, cigányoznak, meg hazudoznak, hogy milyen jól megy a gazdaság, nem hullanak az emberek a kórházakban, stb. Én próbálok néhány hazugságot javítani, de ezzel az áradattal nem bírok.

Ha meg egy hazaáruló vérnáci faszt a geci vélt cigány származásával frocliznak, nem tudom szánalommal nézni a vergődését, bocsi.

GyMasa 2019.01.15. 12:23:58

@konrada:
Az akkor sem egy level 5 AV rendszer, csak egy db ADAS reszegyseg.
Ott van az adaptiv tempomat is, ami sokkal jobban megelozi a rafutasos baleseteket, mint egy, a dugoban esetleg elbambulo autos, es az sem egy onvezeto rendszer.

paraszthajszal 2019.01.15. 12:24:25

@GyMasa: „»Ha egy teljesen önvezető autóról beszélünk, akkor a felelősség vajon lehet-e a vezetőé?«
Hat, ha a kalsszkuis jogot nezed, akkor nem.
Ebben az esetben viszont ez a feleosseg atszall az autogyartokra.
Ezt viszont hulyek lesznek vallani.”

A jogszabály a szerződésekkel ellentétben kötelezhet valakit úgy is, hogy az illető azt nem szeretné. Ha nem akar felelősséget vállalni, akkor ne árulja a termékét úgy, mint (teljesen) önvezető autó.

Persze bizonyos mértékű felelősséget érdemes az üzemeltetőre/üzemben tartóra is telepíteni, hogy érdekeltté tegyék abban, hogy a szükséges javításokat, karbantartást, rendszerfrissítést időben meglépje; ne használja a járművet arra, amire nem lehetne (ne akarjon átgázolni a kukoricáson stb.).

„en nem vagyok biztos benne, hogy letrehozni egy egyseges jogi kornyezetet az egesz vilagra, annyira egyszeru feladat lenne.”

Biztosan nem lenne az, de ez nem is szükséges. Ha Kinshasa-külsőn egy önvezető autó sincs, akkor ott jó a korábbi jogszabály. Ha egy ország, tagállam (pl. Szingapúr, Dubai, Kalifornia stb.) első/vezető akar lenni az önvezető autók terén, akkor a helyi vezetők ezen ambiciójukat a megfelelő helyi jogszabályi környezet megteremtésével támaszthatják alá. (Amit aztán a legjobb gyakorlatok kikristályosodása az egyéb fejlett régiók [pl. USA szövetségi szinten, EU stb.] követhet.)

De ez a probléma tényleg nem most aktuális.

konrada 2019.01.15. 12:25:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...a somat már!
...hát már abban sincs közösség, hogy nem a zorbánt akarjátok, azaz ellenzitek??
Hogy a csába lesz így összefosás???

;))
;-P

konrada 2019.01.15. 12:28:00

@GyMasa:
Erről írtam én is:
Ezeket kell rendszerbe foglalni addig, mielőtt kihalnak a bennszülött sofőrök, és akkor nem kell buckalakókat ültetni a bakra...

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 12:29:16

@Hata Mari..: Ez rímel arra a néhány éve készült felmérésre, mely szerint az Mszp és a Jobbik szimpatizánsok körében van jelen a legnagyobb arányban a rasszizmus és az antiszemitizmus..

És mindkettőről elmondható, hogy egy határt meg nem haladóan az egészséges életösztön részei, hiszen tapasztalati úton levezetett objektív következtetések alapján alakulnak ki.
Részemről például szarok azokra akik ezt überelhetetlen szitokszóként alkalmazzák úton, útfélen, én igenis antiszemita és rasszista vagyok bizonyos ellenszenves jelenségek fennállásáig! A helyzet a kölcsönösség elve alapján bármikor változhat, bár ennek eljövetelére nem sok esélyt látok!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 12:36:02

@konrada: vége meg a városi személyszállításról szól, ahol kicsi az átlagsebesség, így egyszerűbb az irányítás is"

Nem, sokkal bonyolultabb. A balesetek java nem autópályán, hanem a városokban történik.

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 12:37:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mi az, hogy kommenttársam? Ő is, én is, egy blogban kommentelünk?

Még nem ismer igazán, az téveszti meg! Látszólag tényleg nem különbözöl a többi arrogáns alpári bunkó balos prolitól, de ez csak a felszín, én már látom hogy te egy különutas egyedülálló köcsög vagy! :P

konrada 2019.01.15. 12:37:22

@Helga Beauty Salon:
Álljatok már le erről a rasszizmus témáról pont ma, amikor ez az indexen az egyik fő hír:

index.hu/belfold/2019/01/14/felkutatjak_a_holokauszt_alatt_a_dunaba_lott_zsidok_maradvanyait/

(S azt jól p.csán kell rúgni, aki olyan hülyeségekkel jön, mint áramlástan, meg a biológiai lebomlás folyamata élővízben.
Mert azok rohadék rasszista tanok! Pont olyan rasszisták, mint az a 74 év, amely ezek segítségével próbálja eltüntetni a nyomokat!)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 12:41:24

@konrada: tehát az önvezető autó nem iktatta ki a sofőrt, hisz az ott héderel...de a 30% megtakarítás így nem jön ki...légbőlkapott.

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.01.15. 12:43:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A geci nem vélt cigány, hanem cigány.

Normál esetben én magam is elítélem a cigányozást, ugyanakkor Orbánnal kapcsolatban ez megengedhető, sőt. Nem árt gyakran felemlegetni egy olyan embernek a származását, aki bár a vérük, a romáktól csak a szavazatok kellenek, míg két választás között semmibe veszi őket, és még a vizet is elzárja előlük. Aki putris cigányként a Soros pénzén egyetemre tudott menni, onnan pedig a miniszterelnöki bársonyszékbe kerülni, ellenben Horthyt imádja, akinek idején a putriból minderre nem volt lehetőség. Egy horthyimádó putris cigány, akinek megtetszett a két vh közötti avitt úri világ, és az általa felépített rendszerben ezt a hamis "kereszténynemzeti" ideológiát a bolsevik gyakorlattal ötvözi. 2010 óta a Horthy idők és a szocializmus egyszerre köszön vissza ennek a horthyimádó putris cigánynak a jóvoltából, akinek a saját bevallása szerint nem az előző rendszerrel volt baja, hanem csak annak működtetőivel.

konrada 2019.01.15. 12:43:30

@Igazamvanvagyigazamvan?:
...emberi hibákból.
...azért már most is qrvára kell teperned, hogy egy önvezető funkcióval, parkasszisztenssel felszerelt A6-ossal balesetet okozz.
(Nem véletlen idéztem az önvezető funkcióval felszerelt Tesla - ami egyébként megbízhatatlanabb az Audi és a Volvo rendszerben lévő segédleteinél - 1/6 baleset/mérföld számait, amiből az az 1 is közel 100%-ban emberi tényező.)

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 12:45:51

@konrada: Lőjünk be újakat hogy legyen mit felmutatni?

konrada 2019.01.15. 12:47:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Mit nem értesz? Teljesen más szabályok vonatkoznak egy operátorra, mint a gépjárművezetőre. Egy operátor lenyomhat 12 órás műszakot egyben, egy sofőr csak 8 órát vezethet 1 nap összesen.
...no máris megtaláltuk a 30%-ot.

GyMasa 2019.01.15. 12:48:22

@paraszthajszal:
"A jogszabály a szerződésekkel ellentétben kötelezhet valakit úgy is, hogy az illető azt nem szeretné. Ha nem akar felelősséget vállalni, akkor ne árulja a termékét úgy, mint (teljesen) önvezető autó."
Hat, valami ilyesmit csinal a Tesla is...
Autopilotnak nevezi a rendszeret, de azert alairatnak az emberrel egy nyilatkozatot, hogy nem onvezeto a rendszer.
De ugyanez van majdnem az osszes sajtokozlemenyben is:
Full onvezetesrol beszelnek a cimek, de csak a cikkbol derul ki, hogy gey szimpla level3-4-rol van szo.
"Persze bizonyos mértékű felelősséget érdemes az üzemeltetőre/üzemben tartóra is telepíteni, hogy érdekeltté tegyék abban, hogy a szükséges javításokat, karbantartást, rendszerfrissítést időben meglépje;ne használja a járművet arra, amire nem lehetne (ne akarjon átgázolni a kukoricáson stb.). "
Nyilvan ez alap dolog, viszont a teljesen onjaro auto siman el tud menni a szervizbe, amig a gazdi dolgozik.
Arr ameg, hogy merre menjen, mar a Nissan GTR-ben evek ota megvan az ellenszer.
A GPS jel alapjan csak valamilyen versenypalya kozeleben engedi ki az osszes loerot a karambol.
"Biztosan nem lenne az, de ez nem is szükséges."
Mar, hogyne lenne szukseges?
Foleg, az "egyseges" szon all a hangsuly!
Az autogyartok nem fognak addig onvezeto autot gyartani, amig a vilagon van 40 fele, egymasnak sok-sok ponton ellentmondo jogi kornyezet.
" Ha Kinshasa-külsőn egy önvezető autó sincs, akkor ott jó a korábbi jogszabály."
Es, akkor hogy lesznek vilagszerte betiltva a hagyomanyos autok?
Vagy, mi tortenik, ha valaki megis oda akar latogatni autoval kulfoldrol?
"Ha egy ország, tagállam (pl. Szingapúr, Dubai, Kalifornia stb.) első/vezető akar lenni az önvezető autók terén, akkor a helyi vezetők ezen ambiciójukat a megfelelő helyi jogszabályi környezet megteremtésével támaszthatják alá."
Igen, es ezeknek a vege az, hogy lesz aa vilagon 40 fele, egymatol igen sokban kulonbozo jogi kornyezet.
" (Amit aztán a legjobb gyakorlatok kikristályosodása az egyéb fejlett régiók [pl. USA szövetségi szinten, EU stb.] követhet.)"
Kiveve, ha a nyomorult EU-rokratak nem zarjak le ezt a temat is a "jogalkotas nemzeti korbe sorolasaval", mint az oraatallitassal kapcsolatban.
"De ez a probléma tényleg nem most aktuális."
Mondjuk a jogszabalyi kornyezet megalkotasat nyugodtan el lehetne kezdeni akar mar ma.
Kezdve a felelosseg, es a moralis dilemmak tisztazasaval.

konrada 2019.01.15. 12:49:43

@Helga Beauty Salon:
Tudtam én, hogy elvicceled!
Ahelyett hogy értékelnéd azt az erőfeszítést, amivel megpróbálnak egy élő folyóban 74 év múltán konkrét személyeket megtalálni!

GyMasa 2019.01.15. 12:52:27

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"tehát az önvezető autó nem iktatta ki a sofőrt,"
Mert, mondjuk a fent nevezett rendszer semmilyen szempontbol nem onvezeto rendszer, igy nem is a vezeto kikuszobolese a celja.
Egy ilyen rednszerrel, ha 3, vagytobb kamiont igy osszekapcsolsz, idealis esetben el tudod erni, hogy a karavan 24/7-ben utazzon, es nem kotnek a mostani pihenoidore vonatkozo eloirasok, hiszen mindig lesz egy pihent sofor, aki a karavan elere allhat.

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 12:54:12

@konrada: Ahelyett hogy értékelnéd azt az erőfeszítést, amivel megpróbálnak egy élő folyóban 74 év múltán konkrét személyeket megtalálni!

Aztán megtalálnak egy csontvázat lóháton Attila kardjával az oldalán és elküldik Izraelbe?

konrada 2019.01.15. 12:58:45

@Helga Beauty Salon:
Naná!
Hiszen mindenki ugyanazon ősatyától származik, így az, hogy egy másik kor, másik folyó, az nem értékteleníti el erőfeszítésüket, és minek azon kekekckedni hogy holokauszt áldozet vagy sem! Víz alatt volt, akkor az már csak rasszista kekeckedés, hogy tán mégsem azt találták meg, akit kerestek...

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 13:11:13

@konrada: tán mégsem azt találták meg, akit kerestek..

Ja! Hogy korcsolya van a lábán, érthetővé teszi a rakparton hagyott cipőket!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.15. 13:16:32

@Helga Beauty Salon: "érthetővé teszi a rakparton hagyott cipőket!"

Ez talán még vicces is lenne, de kérlek, a nyilas dunábalövésekkel inkább ne viccelj, sírni tudnék, ha csak rágondolok. OK?

paraszthajszal 2019.01.15. 13:35:05

@GyMasa: „Az autogyartok nem fognak addig onvezeto autot gyartani, amig a vilagon van 40 fele, egymasnak sok-sok ponton ellentmondo jogi kornyezet.”

Hát ha ez így lenne, akkor a rossz hír az, hogy még sokáig várhatnának. Azt értem, hogy a méretgazdasagosság miatt a fragmentált jogszabàlyi környezet nem jó.

De a közlekedésre vonatkozó jogszabályok, sebességkorlátozások, infrastruktúra (utak állapota) eddig is igen nagy különbséget mutattak (pláne globálisan), és egy-egy gazdagabb ország (pl. USA, Japán) részére eddig is hoztak ki külön típusokat stb.

Egy új pilot típusnál, pláne elektromos busznál akár az is beleférhet, hogy ennél jóval kisebb területen (pl. Szingapúr, Dubai) értékesítsék, ha cserébe valamilyen szempontból a „global first” titulussal fényezhetik magukat.

„»Ha Kinshasa-külsőn egy önvezető autó sincs, akkor ott jó a korábbi jogszabály.«
Es, akkor hogy lesznek vilagszerte betiltva a hagyomanyos autok?”

Úgy, ahogy a régi dízelautók; egy-egy belvárosban, aztàn egy-egy orszàgban, egy-egy régióban (pl. EU); és ötven évvek ezután meg esetleg világszerte is. Érdekel az Szingapúrban bárkit, ha Romàniában még ma is találkozol lovaskocsival a vidéki utakon?

„Vagy, mi tortenik, ha valaki megis oda akar latogatni autoval kulfoldrol?”

Lebeszélik róla. :-))

Béreljen autót helyi sofőrrel helyben, ha màr mindenképpen a világ segglyukát akarja látni.

Az Antarktiszra se mehetsz hagyományos autóval, ez szerintem nem gond.

„Kiveve, ha a nyomorult EU-rokratak nem zarjak le ezt a temat is a »jogalkotas nemzeti korbe sorolasaval«, mint az oraatallitassal kapcsolatban.”

Ez inkább fordítva lesz: Ha most még a közlekedési jogszabályokat túlnyomórészt nemzeti szinten alkotják meg, akkor a tagállamok állam- és kormányfőinek (a Tanácsnak) kéne erről lemondani, ennek a lehetőségét uniós szintre delegálni, de politikai okokból ez nem biztos, hogy menni fog (l. német nemzeti büszkeség, sebességhatár nélküli autópályák).

Az eurokraták (Bizottság és csatolt részei), EP-képviselők alighanem szívesen vennék, ha növekedne a befolyásuk azáltal, hogy uniós jogszabályt alkothatnának.

„Mondjuk a jogszabalyi kornyezet megalkotasat nyugodtan el lehetne kezdeni akar mar ma.
Kezdve a felelosseg, es a moralis dilemmak tisztazasaval.”

Valami (EU-szinten) van, de megmondom őszintén, részletesen nem ismerem.

A rövid összefoglalót olvastam: www.europarl.europa.eu/news/en/headlines/economy/20190110STO23102/self-driving-cars-in-the-eu-from-science-fiction-to-reality (ez egész friss)

Az EP-határozattervezetet nem, mert hosszú és uncsinak látszik: www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=REPORT&mode=XML&reference=A8-2018-0425&language=EN

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 13:37:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ez a viccnél sokkal mélyebb értelmű megjegyzés volt. Ez a túlspilázott ikonikus történet ami a szakadatlan lelkiismeret furdalást követeli engem így nem hat meg. Nagyapámat az oroszok vitték el, ott halt meg, katona sem volt postásként, úgyhogy hadifogoly státuszúnak sem tekinthető teljesen ártatlan embernek minősül. Ő az én halottam, nem vádolok senkit ennyi év után, nem emlegetem egyfolytában, de nem felejtem még úgy sem, hogy nem ismertem. Ezt érts úgy, ahogy akarod.

GyMasa 2019.01.15. 13:48:14

@paraszthajszal:
"Hát ha ez így lenne, akkor a rossz hír az, hogy még sokáig várhatnának. Azt értem, hogy a méretgazdasagosság miatt a fragmentált jogszabàlyi környezet nem jó."
Vagy mostmar ebben a globalizalt vilagban siman megtehetik, hogy enyhe nyomast gyakorolnak az orsszagokra, az egysegesites iranyaba.
Igazabol azt hiszem, hogy az egyes orszagoknak is inkabb erdeke az egyseges jogi kornyezet.
SOkkal konnyebb ratifikalni egy, mar letezo jogszabalyt, mint egy ujat a semmibol kidolgozni.
"De a közlekedésre vonatkozó jogszabályok, sebességkorlátozások, infrastruktúra (utak állapota) eddig is igen nagy különbséget mutattak (pláne globálisan), és egy-egy gazdagabb ország (pl. USA, Japán) részére eddig is hoztak ki külön típusokat stb."
Ez viszont nem jelenti azt,hogy ezutan is igy kell lennie.
Azok, a regi szabalyok meg a nemzetallamok idoszaka alatt alakultak ki.
"Egy új pilot típusnál, pláne elektromos busznál akár az is beleférhet, hogy ennél jóval kisebb területen (pl. Szingapúr, Dubai) értékesítsék, ha cserébe valamilyen szempontból a „global first” titulussal fényezhetik magukat. "
Erre pleda az USA-ban Kaliforni, Nevada es Florida. Ott engedelyeztek az onvezeto autok hasznalatat.
". Érdekel az Szingapúrban bárkit,..."
Es erdekel engem, hogy mi van Szingapurban?
Ellenben egy BMW-t igen erosen erdekli, hogy hany varainst kell fejlesztenie egy adott modellbol. Illetve az is, hogy eleg-e nekik egy "global Level5 autonomus driving certificate"-ot beszezniuk, mondjuk 200 millio USD befektetessel, vagy ezt a vilag mind a 19x orszagaban egyenkent meg kell tenniuk.
"Lebeszélik róla. :-))"
Az am az igazi progressziv, tolerans hozzaallas...
"Béreljen autót helyi sofőrrel helyben, ha màr mindenképpen a világ segglyukát akarja látni."
OK, ertem.
"Az Antarktiszra se mehetsz hagyományos autóval, ez szerintem nem gond."
A kulonbseg "csak" annyi, hogy oda nem is TUDSZ, mig Kinszashaba vezetnek utak.
"Ez inkább fordítva lesz:..."
Nem forditva LENNE ERTELMES, de az idiota EUrokrataktol siman kitellik, hogy a jozan esz elleneben fognak torvenykezni.
(Lasd a NEDC koruli idiotizmust! Varatlan modon visszautott, amikor a fogalmatlan jogaszok elkezdtek jogszabalyokkal felulbiralni a fizika torvenyeit...)
"Az eurokraták (Bizottság és csatolt részei), EP-képviselők alighanem szívesen vennék, ha növekedne a befolyásuk azáltal, hogy uniós jogszabályt alkothatnának."
Hat, sokmindent el lehet mondani az EU-rol, de azt, hogy esszeruen cselekszenek, az sajnos nem a legjellemzobb erdemuk.
"Valami (EU-szinten) van, de megmondom őszintén, részletesen nem ismerem."
Akkor egeszen biztosan nem elegseges a haladas irama.
"Az EP-határozattervezetet nem, mert hosszú és uncsinak látszik:"
Ez, viszont jo hir, es igeretesen hangzik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 14:15:17

@GyMasa: így van. Csakhogy az volt az érv, hogy nem kell többé sofőr, mind elveszti a munkáját.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 14:35:01

@konrada: nem. Ha valakinek vezetni kell a járművet, az nem operátor. Ha valakinek a szakmája a közlekedés szabályainak ismerete, egy jármű működésének ismerete, annak irányítása, az nem operátor.
Nyilván pihenhet, de az is munkaidő. Avagy úgy gondolod, hogy az operátorod nem munkaidôben fog autókázni?
De két sofőr esetén ma sem kell pihenőt tartani. Hol a 30%?
süti beállítások módosítása