B1 blogcsalád



Hírcunami Magyarországról a világsajtóban, de ennek Orbán Viktor aligha örül

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. december 19. - Szelestey

• A felkelés már az egész illiberális rend ellen irányul, de sikeréhez meg kell nyerni a vidéket, ami a tömegtájékoztatás fideszes túlsúlya miatt nem lesz könnyű 

• 2018-ban is a demokrácia húzta a rövidebbet Magyarországon 

• Az EU tökéletesen impotens, ha Orbán Viktor megfékezéséről van szó és a CEU miatt szégyellheti magát az Egyesült Államok is 

                                        Nemzetközi sajtószemle, 2018. december 19.

 

FT

financial_times.jpg

A világ egyik legfontosabb újságjának vezércikke úgy ítéli meg, hogy Magyarország fellázad az orbáni uralom ellen. A rabszolga törvény új szintre emelte az elégedetlenséget és egyengeti az egységet az idáig széthúzó ellenzék között. Orbán 8 éven át támadhatatlannak tűnt. Időnként azért voltak tiltakozások a putyini irányított demokrácia felpuhított magyar változata ellen, de most valami új van kialakulóban. A megmozdulások még nem népesek és nem veszélyeztetik komolyan a hatalmat. De új szakaszt jelezhetnek a magyar politikában, immár a hatalommal szembeni általános elutasítás testesül meg bennük.  Továbbá az különbözteti meg őket az eddigi tüntetésektől, hogy sokkal indulatosabbak. Azon kívül összehozták a széttöredezett ellenzéki pártokat a szakszervezetekkel, a diákokkal és a civilekkel. A kabinet ezúttal is kedvenc mumusát, Sorost ostorozta, de sok részvevő nincs semmilyen kapcsolatban a milliárdos emberbaráttal. 

Az is új vonás, hogy ezek a szerteágazó erők széleskörű programban tudtak megállapodni, ideértve a független sajtót és bíróságokat, valamint azt, hogy az ország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, miután az a kormány körmére tud nézni. Előtte Orbán egy sor provokatív lépést tett, hogy kiterjessze ellenőrzését. Idetartozik a közigazgatási bíróságok felállítása, valamint a jobboldali sajtóbirodalom megteremtése. Lehet, hogy a kabinet a végén a rabszolga törvénnyel ment túl messzire. A helyzet rávilágít arra, mekkora ellentmondás van a bevándorlás heves hivatalos elutasítása és a magyarok tömeges kivándorlása között. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök rájön: a populista ígéretei beleütköznek a valóságba és engedményekre kényszerül. De az is lehetséges, hogy már így sem tudja megakadályozni a tartós kampányt a jogi, a tájékoztatási és demokratikus biztosítékok visszaállítására, miután oly energikusan lerombolta azokat.  

https://www.ft.com/content/4d2933e2-01f0-11e9-9d01-cd4d49afbbe3

Wall Street Journal

wsj_1.jpg

Magyarország az a kanári, amely arra figyelmeztet, hogy milyen veszélyek leselkednek az emberekre az illiberális bányában. Így érzékelteti a helyzetet a konzervatív lap nagy tekintélyű szemleírója, Willian Galston, a Chicagói Egyetem tanára, egyben a Brookings elemző intézet egyik vezető kutatója. A szerző igen aggasztónak tartja, hogy felerősödött az antiszemitizmus, illetve megszaporodnak a támadások a sajtó-, valamint a tanszabadság ellen. Mint írja, a magyar kormány a tényleges súlyánál nagyobb befolyáshoz jutott Európában. Megtorpedózta a kvótákat, illiberális politikája követőkre talált a térségben.

A magyar demokráciának az idei is rossz éve volt. Több mint 400 magán sajtóorgánumot egyesítettek Orbán egyik szoros szövetségesének a vezérletével. Az ellenzék azt mondja, ily módon újra felbukkan a kommunista időkből ismert központosított állami média. A vádakat alátámasztja, hogy a miniszterelnök felmentést adott a társaságnak a versenyjogi vizsgálat alól. A fékek és ellensúlyok megkerülését célozza az újonnan létesülő párhuzamos bírósági rendszer is, amelyet az igazságügyi miniszter felügyel. További fejlemény, hogy sokéves nyomással sikerült kipiszkálni a CEU-t, ami megaláztatás az amerikai diplomácia részére. Minden ígérete ellenére az új nagykövet nem tett semmit az eredmény megváltoztatására.

Az Orbán-rezsim megszilárdítása egybeesett a fokozódó zsidóellenességgel. A kormányfő már a választási kampány során olyan antiszemita retorikához folyamodott, amit a háború óta nem lehetett hallani Európában. De idetartozik a Figyelő legújabb címlapja is, rajta a Mazsihisz elnökével. A miniszterelnök nem ítélte el a folyóiratot, de nála ez stratégia, hogy előnyt húzzon a zsidóellenes érzelmekből. A professzor ennél a pontnál megemlíti, hogy Schmidt Mária a Sorsok háza igazgatónője, az emlékhely rendeltetése pedig az, hogy kedvezőbb színben tüntesse fel a magyarok szerepét a holokausztban.  A történésznő rendre védi a régi és a mai antiszemitákat, és igen érdekes a véleménye a nürnbergi perről, valamint a zsidók kiirtásáról.  

Egyre több a bizonyíték, hogy a magyar kormány demokráciaellenes és illiberális, ám a Trump-adminisztráció mégis néma marad. Ha az Egyesült Államok nem védi meg az elveit, akkor azzal zöld jelzést ad mindenütt az autokratáknak. Ebben a tekintetben leginkább Magyarország vetíti előre a dolgokat.

https://www.wsj.com/articles/hungary-canary-in-the-illiberal-coal-mine-11545179625?mod=searchresults&page=1&pos=1

New York Times

new_york_times.jpg

Köze nem volt a valósághoz annak, amiről a magyar állami tévé sugárzott hétfőn, éppen akkor, amikor a televízió székházában ellenzéki képviselők akarták beolvastatni a követeléseiket, kívülről pedig újabb társaik próbáltak bejutni. A műsor azonban a galambok életéről szólt. A szélsőjobbos Orbán Viktor világában Magyarország jó ideje két párhuzamos valóság létezik. Az egyiket a közmédia és az a több száz magánorgánum teremtette meg, amelyet épp most vontak össze egyetlen alapítványba. A másikat az egyre fogyatkozó számú szerkesztőségek tartják fenn, amelyek igyekeznek még elszámoltatni a miniszterelnököt. A két valóság azonban ritkán esik oly messzire egymástól, mint a héten.

Akik csak az állami csatornákat nézik, illetve az említett magánkiadványokból tájékozódnak, azok valószínűleg nem értesültek a szokatlanul hosszú tiltakozás hullám méreteiről, illetve úgy gondolják, hogy itt tényleg külföldi provokátorok mesterkednek. Soros-ügynökök, miután az emberbarát üzletember gyakori célpont a szélsőséges összeesküvés elméletek hívei számára. Az egész mostani botrány a rabszolga törvény elfogadásával, illetve a közigazgatási bíróságok felállításának elfogadásával kezdődött. Utóbbi döntés a legújabb fejlemény a demokratikus normák elleni támadássorozatban.

Hogy azután a tévénél látott szürreális jelenetek hol végződnek, azt nem lehet tudni. A tüntetések viszonylag kicsik, főként, ha a Fidesz táborához viszonyítjuk. Ugyanakkor Kovács Zoltán úgy látja, hogy ha van párhuzamos világ Magyarországon, akkor azt az éceszgéberek hozták létre a nemzetközi sajtóban, nem pedig az állami televízió.   

https://www.nytimes.com/2018/12/18/world/europe/hungary-protest-orban.html

New York Times/Reuters

reuters.jpg

Az egy hete tartó tiltakozások életre hívták a teljes ellenzék szövetségét, csak kérdés, hogy meddig tart ki az összefogás. Hogy az együttműködés képes-e gyökeret verni és életképes alternatívát kínálni egy karizmatikus politikussal szemben, aki általában tudja, miként kell leszerelni az elégedetlenséget, az nyitott. Mindenesetre az elmúlt napokban fiatalok özönlöttek az utcákra, hogy megmutassák: elegük van a mind inkább tekintélyelvű hatalomból. Ezzel együtt nem látszik lényegi változás az erőviszonyokban, de azért sokan érzik úgy, hogy Orbán túltolta a biciklit a két kifogásolt jogszabállyal

A tüntetések nem jelentenek közvetlen veszélyt a kormányfő szemszögéből, de ha a tiltakozók kellően makacsok és az ellenzék tartós kampányt tud indítani, akkor az alááshatna a Fidesz esélyeit az európai, illetve a helyi választásokon. Tóth Csaba a Republikon Intézettől azt mondja, hogy ehhez a következő napokban valami előremutatóval kell kirukkolni, különben összezuhan a tiltakozás. 

https://www.nytimes.com/reuters/2018/12/18/world/europe/18reuters-hungary-protest-opposition.html

Washington Post

washington_post_1.jpg

A héten a brüsszeli, illetve a budapesti tömegtüntetések pontosan tükrözték az európai állapotokat.  Az ív a populista dühvel és migránsellenes érzelmekkel indul, és ott ér véget, hogy az emberek kiábrándulnak a mind inkább tekintélyelvű valóságból. A belga fővárosban 5 ezer szélsőjobbos vonult az utcára, tiltakozva az ellen, hogy a kormány csatlakozott az ENSZ migrációs csomagjához. Budapesten ugyanakkor 15 ezren dacoltak a hideggel, hogy elutasítsák az illiberális rendszer által keresztülvert rabszolga törvényt, valamint a közigazgatási bíróságokat. Az első esetben a világ nacionalista dühöngést látott, amely már nagymértékben befolyásolja az európai politikát. A második esetben a mélyen nacionalista Orbán-kabinettel szembeni elégedetlenség nyilvánult meg, miután a hatalom populista retorikával igazolja a lépéseit, amelyek fokról fokra rendítik meg a magyar demokráciát.

Lehet, hogy éppen a budapesti tüntetések fejezik ki azt, milyen küzdelem készülődik a kontinensen.  Egyetlen európai vezető sem csapott le jobban a bevándorlás-ellenes lázra, mint Orbán Viktor, akit nem győznek ünnepelni a Bannon-féle szélsőségesek. A fokozódó tiltakozások azonban azt jelzik, hogy az elkeseredett ellenzék még kipukkaszthatja a kormányfő nacionalista lufiját. Természetesen, a kabinet megpróbálta bagatellizálni a dolgot, szokás szerint sorosozott. Csak éppen ez nem megy a végtelenségig – mondja Krekó Péter.

A jövő évi EP-választás lakmuszteszt lesz egy sor kérdésben. Orbán és hasonszőrűek távoli citadellának tekintik az EU-t és az ENSZ-t, ahol meg nem választott bürokraták azon vannak, hogy aláássák a nemzetállamok szuverenitását. De már látjuk, hogy a populisták csak korlátozott sikereket tudnak elérni. Orbán elutasítja a migrációt, pedig most éppen az tudna enyhíteni a magyar foglalkoztatási gondokon. Ám a hatalmon lévő bevándorlás-ellenes demagóg aligha fog élni vele.   

https://www.washingtonpost.com/world/2018/12/18/how-two-angry-protests-sum-up-europes-politics/?utm_term=.80285cb5617b

FT

financial_times.jpg

1. Az ellenzék számára az lesz a nagy próbatétel, hogy kitart-e a jövő évig a mostani egység, lendület és hangulat. Továbbá, hogy a tiltakozások átterjednek-e a vidékre is. Mindenesetre a szolidaritást csak erősítette a rendőrség, illetve a magán biztonsági szolgálat által hétfőn alkalmazott erőszak. Krekó Péter azt mondja, az új, hogy ellenzéki képviselőket bántalmaznak, ily módon nyilvánvalóvá vált, hogy az illiberalizmus új szintre lépett. Tóth Csaba ehhez azt teszi hozzá, hogy Orbán elszámította magát, mert a tiltakozást az ellenzék elhallgattatása eredményezte. Mint kifejti, amit most látunk, az a vég kezdete, csak még nagyon messze van az a bizonyos vég. Ezzel szemben a Fidesz közeli Alapjogok Központ igazgatója, Szánthó Miklós azt állítja, hogy az ellenzék lábon lőtte saját magát, amikor a munkaügyi változások helyett a “lázadásra” helyezte át a hangsúlyt. Ellenben gyerekségnek tartja, ha bárki nagy változást remél. 

https://www.ft.com/content/feeb9330-02be-11e9-99df-6183d3002ee1

2. Az újság egyik legjobb elemzője, Quentin Peel úgy véli, hogy Orbán Viktor hazai konfliktusa azt igazolja: van más is az EU-ban a populizmus szakadatlan erősödésén túl. A megmozdulások célpontja éppen a dacos, szélsőjobbos, nacionalista miniszterelnök. Arról tanúskodnak, hogy annak minden sikere ellenére sokan ellenállnak az autokrata stílusnak. A demokráciát követelő táblák egyfelől baljósak, másfelől viszont reménykeltőek Brüsszel számára. Arra utalnak, hogy uniós szankciós eljárás ide vagy oda, az Orbán-kabinet nem hajlandó letérni a maga útjáról, sőt arcátlanabb, mint idáig

A rabszolga törvényt – kaotikus jelenetek után – az uniós csúcs előestéjén hagyták jóvá, és a magyar vezetésnek tényleg nem volt oka, hogy féljen bármiféle komolyabb fejmosástól. Leszámítva Junckert, aki odaszólt, hogy a miniszterelnök ne terjesszen álhíreket a migrációról. De nincs ok különösebb aggodalomra Budapesten a csúcs után sem. A Bizottság nem tudta feltartóztatni Orbán az Európai Bírósággal sem. Egyébként talán éppen az a legnagyobb különbség a francia és a magyar események között, hogy Marcon gyorsan engedményekre kényszerült, a magyar vezetés ezzel szemben lerázza magáról a tiltakozásokat és ragaszkodik a radikális napirendhez, amely már kihatással van az egész EU-ra.

https://www.ft.com/content/0e3e486a-0278-11e9-99df-6183d3002ee1

Daily Telegraph

daily_telegraph.jpg

Niedermüller Péter azt mondta a lapnak, hogy több ellenzék képviselővel együtt azért mentek be az állami tévé épületébe, mert nincs lehetőségük, hogy kifejtsék a nézeteiket, javaslataikat, főként az Országgyűlésben nincs rá mód. És éppen azért választották a tüntetést, mert nincs más eszközük, de szeretnének nyomást gyakorolni a kormányra. Annak meg kell értenie, hogy nem létezik demokrácia, ha nem áll szóba az ellenzékkel. Jelezte, hogy jó pár tüntetést terveznek a következő hónapokban, amihez a tudósítás hozzátette, hogy péntekre 30 ezer embert várnak a megmozdulásra. 

https://www.telegraph.co.uk/news/2018/12/18/hungary-protests-spill-fifth-day/

Guardian

guardian.png

A nehéz helyzetben lévő magyar ellenzék azt ígéri, hogy fenntartja az Orbán Viktorra nehezedő nyomást. E cél érdekében a pártok napi szinten közös stratégián dolgoznak. Szabó Tímea elárulta, hogy a tervekben szerepel úti akadályok felállítása, továbbá egy sor újabb tüntetés, ha Áder János aláírja a rabszolga törvényt. Azon kívül polgári engedetlenséget kezdenek. A kormány úgy reagált az eddigi demonstrációkra, hogy szinte teljes egészében száműzte a vitát a köztévében a fejleményekről. Abban viszont van némi igaza a hatalomnak, hogy az ellenzék támogatottsága meglehetősen csekély, amint azt a választási eredmények mutatják. Erre a válasz az, hogy ez nem is meglepő a Fidesz hatalmas médiatúlsúlya mellett, de ettől még ezeknek a pártoknak is joguk volna szerepelni a köztelevízióban. 

Budapesten nagyon hideg van és már csak pár nap választ el a Karácsonytól, ezért már nem várhatóak nagyobb megmozdulások. Ám az elmúlt napok fejleményei felvillanyozták az ellenzéket. 

https://www.theguardian.com/world/2018/dec/18/hungary-opposition-plans-more-protests-after-slave-law-passes-viktor-orban

Economist

economist_1.jpg

A tiltakozáshullám egyesíti az ellenzéket és Orbán Viktornak most először van miért aggódnia. Pedig a tüntetéseken viszonylag alacsony a részvevők száma, a populista vezető számára mégis nyugtalanító kezdet ez az ünnepek előtt. Ritka jelenség, de a felvonulók egyaránt lengették az MSZP, illetve a Jobbik zászlóit, a szélsőjobbos párt a politikai közép felé igyekszik. Más baloldali, illetve liberális szervezetek szintén félretették a vitáikat. A két kiváltó ok, a rabszolga törvény, illetve az igazságügyi reform apróságnak tűnhet a nagy tervhez, az illiberális demokrácia megteremtéséhez képest. Csakhogy a megmozdulások öt napon át tartottak a csikorgó fagyban. Boros Tamás a Policy Solution-tól éppen az összefogás jelentőségét emeli ki. Orbán azonban a felmérések tanúsága szerint e pillanatban biztonságban érezheti magát. Ám a jelek arra utalnak, hogy az EU után egyre több magyar is elveti az illiberális reformokat. 

https://www.economist.com/europe/2018/12/18/a-wave-of-protests-is-uniting-hungarys-divided-opposition

BBC

bbc.jpg

A Fideszt felkészületlenül érték a spontán kirobbant tiltakozások. A tévénél összegyúlt tömeg annyira fura és vegyes volt, hogy olyat még nem látott a tudósító az utóbbi jó 30 évben. A nacionalista Jobbik hívei összeálltak a CEU-t támogató diákokkal.  Az erőszak csak fokozta a szolidaritást az ellenzéki vezetők között. Immár bizottság alakult a megmozdulások összehangolására. A kormány meg van döbbenve az utcai események láttán. A zászlóerdőben meleg italt és kekszet osztogattak az egyetemisták, az énekek és a jelszavak csak hozzájárultak a fesztiválhangulathoz. Igen humoros volt, amikor a részvevők azt kiabálták: „könnygázszerelő”, miközben szemben álltak a készenléti rendőrség kettős sorfalával. 

Hogy ezek után mi történik, az a tiltakozók állóképességétől, az ellenzék egységétől, a rendőrség önuralmától és a kormány szándékaitól függ. Döntő lesz, hogy Áder János áldását adja-e a rabszolga törvényre. Az egészben az az új, hogy egyszerű munkások is bekapcsolódtak a tiltakozásokba, amelyek szólnak a korrupciónak és a közmédia teljes kormányzati irányításának is. Szél Bernadett azt mondta, a Fidesz azt hiszi, hogy legyőzött mindenkit és azt tesz, amit csak akar. A párt ezúttal is arra számított, hogy az emberek befogják a szájukat és végzik a dolgukat, ám most lehet látni, mit válaszolnak azok erre a nagyképűségre. A hatalom ezúttal is Soros okolja mindenért. 

https://www.bbc.com/news/world-europe-46602736

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

1. A kommentár sürgeti, hogy minden magyar tiltakozzon, mert a kormány sorra számolja fel a fékeket és ellensúlyokat. A nemzeti-tekintélyelvű hatalommal szembeszálló erők persze aligha lehetnének még sokszínűbbek, hiszen együtt menetelnek Budapesten az ultrajobbosok és a zöldek, a liberálisok és a szocialisták, miközben egészen mást gondolnak az ország jövőjéről. Mégis nagyon jó, hogy összefognak a kabinet megbuktatására. Ha veszélyben van a szabadság, a demokrácia és a jogállam, akkor minden polgárnak elsődleges kötelessége elhárítani e fenyegetést

Magyarország veszélybe került, mert az Orbán-kabinet korlátozza az igazságszolgáltatás önállóságát, támadja a civil társadalmat és engedelmességre bírja a sajtót. Ezzel azonban nem csupán az országnak árt, hanem az EU-nak, is, amelynek kineveti az alapértékeit. A demokráciát kívülről csak akkor lehet érvényesíteni, ha belül sokan támogatják, és Magyarországon ez most megtörténhet. Ha így lesz, az a térség más államaiban is reményt és ösztönzést ad az embereknek. 

https://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-vereint-marschieren-1.4258054

2. Biztos, hogy már voltak nagyobb megmozdulások Orbán Viktor és Fidesz ellen, de ez a mostani hullám mégis más: egy kicsit harciasabb, mint az eddigiek, de a fő az, hogy egységre lépett az összes ellenzéki párt, hogy erőteljes nyomást gyakoroljon a kormányra. És ez tényleg figyelmeztetés a miniszterelnök számára. Hiszen a legutóbbi választási győzelmét is az „oszd meg és uralkodj”-elvének köszönhette. Idáig hagyatkozhatott az ideológiai megosztottságra és a másik oldalon meglévő személyes ellentétekre. De most a rabszolga törvény egyesíti az ellenzéki erőket és visszhangra talál az utcán is. A kabinetet azonban mindez idáig hidegen hagyta és ezt látványosan igazolja is. Az tény, hogy pár ezer ember még nem jelent tömegmozgalmat, és Budapest sosem volt az ő felségterülete. A hívei vidéken vannak és a falvak egyelőre nyugodtak. Ám az ellenzék bizonyítani kívánja, hogy kitart. 

https://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-proteste-ueberstundengesetz-1.4257912

Frankfurter Rundschau

frankfurter.jpg

A vezércikk szerint a magyarok sajnálatos módon magukra vannak utalva, nem sok segítségre számíthatnak Brüsszelből, amikor a jogaikért küzdenek, pedig egyre többen csatlakoznak az Orbán elleni tiltakozáshoz. Úgy tűnik, mintha végre felébrednének. Sokáig az volt a benyomás, hogy ez a büszke nép ellenállás nélkül tűri, amint a Fidesz a vágóhídra hajtja. De a miniszterelnök most nyilvánvalóan túlfeszítette a húrt. A lakosság nagy része a jól olajozott propaganda gépezet folytán eddig nemigen tudta átlátni a dolgokat. De a rabszolga törvény miatt mind többen vonulnak az utcára, mégpedig joggal. Orbán oldaláról persze következetes a lépés, hiszen mit ér a korlátlan politikai hatalom, ha a gazdaság nem tejel eleget a korrupció és az urambátyám-világ finanszírozására? A dolgozók pedig legyenek boldogok, hogy van munkájuk és nem rohanják le őket a menekültek.   

Ami Magyarországon az utóbbi években történt, az tanpélda arra, miként kell egy demokráciát tekintélyelvű rezsimmé átalakítani. Önmagában a legtöbb, újonnan hozott törvényen nincs sok kivetnivaló. Nem lett komolyabb következménye az igazságügy és a közigazgatás megszállásának sem.  Ez csúcsosodott most ki a közigazgatási bíróságok létrehozatalában, de hasonló a helyzet a sajtóban is. Hogy az EU általában tétlenül nézi a dolgokat, abba belejátszik, hogy nemigen tud mit tenni olyan kormányokkal, amelyek lábbal tapodják az európai értékeket. Ha azonban jobb belátásra tér, azonnal felül kell vizsgálnia a Magyarországnak szánt támogatásokat. Hiszen Orbán azok segítségével biztosítja be az uralmát. De inkább csak álom, hogy az unió végre magához tér. Bármennyire is szomorú, a magyarok nem támaszkodhatnak rá, csakis saját magukra. 

http://www.fr.de/politik/meinung/leitartikel/protest-gegen-sklavengesetz-die-ungarn-sind-auf-sich-allein-gestellt-a-1640061

Die Presse

die_presse.jpg

Új lendületre kap a magyar ellenzék, bár csak pár ezer embert tudott mozgósítani és a vidék idegen marad számára. A tévénél lezajlott tüntetés volt az eddigi csúcspont és az ellenzéki pártokat mintha kicserélték volna. Összefogtak a Parlamentben és azon kívül is. Találtak egy közös témát, a hatalom vitatott szociálpolitikai döntéseit és lett egységes jelszó is: a rabszolga törvény. Továbbá felfedeztek egy új, provokatív, radikálisabb stílust is. Az ébredés érzetét lehetett tapasztalni a kormányellenes oldalon. Hiszen hozzászoktak, hogy sorra vesztik el a választásokat, ám most azt remélik, hogy fordulatot érnek el az utcákon.

A vidékkel az a gond, hogy ott nem működik a szabályok megszegésének jelszava. Az ottani átlagembernek nem tetszik a provokatív fellépés. És Pesten sem sikerült jobban a mozgósítás, mint idáig. Vidéken pedig csupán néhány százan hallgattak a hívó szóra. A legnagyobb gond alighanem az, hogy az ellenzék részéről nincs senki, akiben a polgárok bíznának, mármint hogy képes elvezetni az országot. De már az is nagy eredmény volna, ha meg tudnának állapodni egy közös jelöltben, és egy így a vártnál jobban szerepelnének az EP-választáson.

https://diepresse.com/home/ausland/aussenpolitik/5548562/Ungarn_Opposition-gegen-Orban-findet-zu-neuem-Schwung?from=suche.intern.portal

Der Standard

der_standard.jpg

Orbán Viktor elfelejtette, hogy az nem járja, ha politikai koncepcióként nem hajlandó semmiféle párbeszédre. Aki csupa bólogató jánossal veszi körül magát, az hamarosan nem látja a saját korlátait. Ezzel a magyar miniszterelnök mostanság kénytelen megint csak fájdalmasan szembesülni. Pár éve szép csendben visszakozott az internetadó ügyében. Most a munkaügyi változtatások terelik a dühös embereket az utcákra és a reformok közös platformra hozzák az ellenzéket. Nem világos, hogy Orbánnak, aki biztos szavazótáborra támaszkodhat, miért nincsen szeizmográfja, amely előre jelezné a várható földmozgásokat. Miért nem jön rá, hogy a jelentős mennyiségű túlóra még saját hívei közül is sokakat ellene fordít?  A válasz az, hogy már nem emlékszik, miként kell lefolytatni a társadalmi vitákat.

Az Országházban nincs ráutalva semmilyen kompromisszumra, a megzabolázott média nem bírálja, kiutálnak az országból egy világra nyitott egyetemet, nevetséges polgári konzultációt folytatnak. Viszont ha ellenállás támad, akkor a bűnbakot ezúttal is Soros Györgynek hívják. Egyelőre nehéz felmérni, hogy a széleskörű ellenállási mozgalom hosszú távon árthat-e Orbánnak. De az biztos, hogy Magyarországon sincs jövője, ha elzárkóznak a politikai dialógustól.

https://derstandard.at/2000094180966/Proteste-in-Ungarn-Was-Orban-verlernt-hat

Kurier

kurier.jpg

A Helsinki Bizottság társelnöke úgy ítéli meg, a TV-székháznál lezajlott események pontosan megmutatják a nyilvánosság számára, miként bánik a rezsim az olyan jogokkal, mint a szólásszabadság, ám ez csak még inkább feltüzeli a haragot. Pardavi Márta szerint a megmozdulásokkal az ellenzék erős életjelet adott. Merthogy idáig Orbán ereje éppen ezeknek a pártoknak a teljes megosztottságában rejlett, ám most közösen lépnek fel és ebből a kormányfőnek még baja lesz.  Az új reformokat a lakosság 80 % elutasítja, azaz a politikus túlfeszítette a húrt. Méhes Márton, a Collegium Hungaricum volt igazgatója megjegyzi, hogy a mozgalomhoz a szakszervezetek is csatlakoztak és ezt a hatalom hosszú távon nem hagyhatja figyelmen kívül, valamit ki kell találnia.

https://kurier.at/politik/ausland/regimekritikerin-die-opposition-ist-geeint-das-wird-zum-problem-fuer-orban/400356562

Le Figaro

le_figaro_1.jpg

Budapesten az utca Orbán Viktoron és az állami megrendelésre dolgozó köztévén gúnyolódik, az MTVA lett a rabszolga törvény miatt tüntető tömeg céltáblája. Sok ezren immár szinte nap mint nap tiltakoznak a kormányfő hatalma ellen. De az utolsó csepp a pohárban a túlmunka újraszabályozása volt. A felvonulók azonban azzal is tisztában vannak, hogy a közmédia teljes mértékben a kormány ellenőrzése alatt áll, nem beszélve a csaknem 500 jobboldali magánorgánumról. A tömeg kifejezésre juttatja, hogy elege van a politikusból. Valóságos detonátorként hatott, hogy a biztonsági szolgálat szó szerint kidobott két ellenzéki képviselőt az MTVA központjából. Pedig csak éltek a jogukkal, hogy honatyaként beléphetnek az intézménybe.

Bíró Nagy András a Policy Solutions igazgatója úgy értékeli, hogy az Orbán-kabinet agresszivitása láttán az ellenzéki pártok összeállnak.  Vagyis azt lehet mondani, hogy az ország közeledik ahhoz, amit Erdogan vagy Putyin csinál: nyomást gyakorol a civilekre, az MTA-ra, a CEU-t kiszekálja. A kormányfő biztosan nem vonja vissza a rabszolga törvényt, de az biztos, hogy befolyásolná, ha nagy sztrájkok lennének. Egyelőre az elégedetlenség nem csitul.  

http://www.lefigaro.fr/international/2018/12/18/01003-20181218ARTFIG00288--budapest-la-rue-conspue-orban-et-les-teles-aux-ordres.php

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7714500496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.12.19. 07:38:09

A demokrácia jegyében meg kellene tiltani, hogy a TV -t elfoglalni akaró ellenzéki képviselőkről készült saját és az operatőrök által készült felvételeket bárki megnézhesse! A tiltás hiányában ugyanis a felületes szemlélő könnyen gondolhatja, hogy a világlapok független szerkesztői továbbra is úgy hazudnak, ahogy a torkukon kifér!

2018.12.19. 07:49:31

@rallus:

a fidess propagandagyár M' et elfoglaló 3 politikus? ti istenverte FIDESS gyökér.

ma reggel a független TV2, mely szintén a fidesspatkányok pénzkifizetőhelye, behívott egy szakembert (nem századvéges patkányt, de fidesses volt) aki szakszerűen megállapította, hogy a felvonulást SOROS finanszírozta, minden ember aki ott volt egy sorosiszta gazember, aki a kormány bevándorlás politikáját támadja.

na, itt a tisztességes FIDESS, nem a lopást, hazugságot gazemberséget, a népét megnyomorító O1G támadják, hanem a bevándorlást.

szakadtál volna anyukádba Rallus. Menj végre dolgozni!!!

rallus 2018.12.19. 07:57:37

@izopropanol: Zaklatottnak tűnsz és modortalan vagy!
Azt javaslom, hogy nézd végig a szerinted 3 (? ki nem politikus a hősök közül?) képviselő akcióját és ha normális ember vagy, akkor felszabadultan röhögsz egyet. Amennyiben tősgyökeres ballib vagy, akkor viszont zokogni fogsz, hogy ezeket ti tartottátok méltónak erre a posztra!
Mindkét reakció jótékonyan hat a megtépázott idegrendszerre!

2018.12.19. 08:06:31

@rallus:

kisköcsög, neked volt fontos, hogy fidess segnyalóként elsőként ugass tele egy blogot, amiben O1G ostorozzák, már aludni se tudsz, fél 8 kor már a gép előtt rohadsz és egész nap itt fogsz írogatni te kib..ott BÉRTROLL! ha elégedett vagy a tolvajok rendszerével, akkor kussolj és élvezd, ne ugasd tele a netet! te elmebeteg kis f@sz.

az M1 -is- egy mocskos propagandagyár, nem KÖZTÉVÉ a KÖZPÉNZBŐL.

nagyon, de nagyon unalmas az 1 éve tartó soros soros migráncs migráncs, miközben O1G földesúr hazabaxxa (elhordja) az országot.

ez már nem demokrácia.

sZulamith 2018.12.19. 08:18:30

"Miért nem jön rá, hogy a jelentős mennyiségű túlóra még saját hívei közül is sokakat ellene fordít? A válasz az, hogy már nem emlékszik, miként kell lefolytatni a társadalmi vitákat."
Az emberi természet már csak olyan, hogy könnyen elbizakodottá válik, /meg a pénzért mindent, gerincet is/ ezért volna jó ha a miniszterelnök maximum 2 ciklust tölthetne be. Jó, jó tudom, mert kiokositottak, hogy Amerikában másképp van, de úgy tűnik, hogy ott jól működik.

rallus 2018.12.19. 08:19:36

@izopropanol: Elkerülte a figyelmedet, hogy már ezen a korai órán a nemzetközi sajtó szavahihetőségéért aggódtam, mint Bernadett az agyonvert Hadházyért.
Az internet pusztító hatása ugyanis elérte ezeket a független orgánumokat, amelyek soha nem az ismeretlen tulajdonosok pénzéért igyekeztek megdolgozni, hanem makacsul ragaszkodtak az igazsághoz. Sajnos ma már bármire rákereshet, akit érdekel és ez tönkre zúzta az olvasók bizalmát. Ezen segíthetne, ha végre törvényesen is monopolizálnák a tájékoztatást , nem csak a tulajdonosi háttéren keresztül!

Nancsibacsi 2018.12.19. 08:20:31

Orbán Viktor pont lesz.rja ezt.
Most őszintén: sikerült 1-2 ezer embert az utcára vinnie az ellenzéknek - ok, ez tény. Most mi legyen? Mi az elvárás? Mondjon le a kormány? Ahogy Gyurcsányotok is lemondott 2006-ban mi? Ja várj... nem is az történt: hiszen tüntettek már ellene is, és mit is reagált: "Majd hazamennek". Aztán mikor nem akartak hazamenni, jöttek a gumilövedékek meg a vízágyúk meg a könnygáz. Nahát, visszanyalt a fagyi?

Fel kéne fogni, hogy a politika háború. Hazudik megszegi a szavát a Gyurcsány (adócsökkentési csomag, amelyet választás után azonnal visszavont)? Ez hatásos fegyver, választást lehet vele nyerni? Nyilván alkalmazni fogja ezt Orbán is. Gyurcsány leszarja a tüntetéseket, amikor meg sokan összegyűltek, akkor közéjük lövet, és szétvereti őket? Működött a dolog? Igen, ezért ugyanezt fogja csinálni Orbán is.

Vegyétek észre hogy tüntetésileg sehol nem vagytok 2006-hoz képest, sztrájkilag meg a taxis blokádhoz képest. És azok közül egyik se ért célt. A külföldi sajtó picsogása már 1956-ban se hozott semmi eredményt se. Aki változást akar, annak VÁLASZTÁST KELL NYERNIE. Nem picsogni a szabályok, a körülmény, a közmédia miatt - a FIDESZ se picsogott, hanem rakott az ügybe PÉNZT, sokat, és megcsinálta a váltást a jelenleginél sokkal szarabb helyzetből (ott pl. 2010-ben nem ült annyi milliárdos, mint jelenleg a baloldalon). Dolgozzatok b.zmeg, és tegyetek bele pénzt a hőbörgés helyett, mert a lusták és sz.rrágók SOHA nem fognak politikai sikert elérni.

2018.12.19. 08:30:24

@Nancsibacsi:

"Orbán Viktor pont lesz.rja ezt."

na, egy újabb fidess g..i. van Isten!!! Te, hogy találtál ide? Egyébként igazad van, O1G gőzerővel baxa szét a médiát foglalja őket holdingba, zülleszti le az oktatást, baxa szét az egészségügyet, és játssza át (közbeszerzés) a pénzeket a strómanjainak.

peszre akit ez nem zavar, és a propagandagyár TV2 M1 ORIGO PROSTISRÁCOK RIPOST és egyéb (közpénzből finanszírozott) szennyeken él, majd szopogathatja a földesura lábujját, közmunkában.

ugathattok fidessesz férgek, de a diplomás réteget már nem szopatjátok be. :D a hevesi romának meg sajnos elég a zsák tumpi.

tényleg nem fogjátok fel, GYOMORFORGATÓ MÁR AZ ÁLLANDÓ SOROS SOROS MIGRÁNS MIGRÁNS HABONY DUMA!!

élveteg 2018.12.19. 08:51:25

2Tímea elárulta, hogy a tervekben szerepel úti akadályok felállítása"

Arany szívem Te hol élsz ? Ez nem a 90 es évek Útakadályok ?
Előbb majd nézd meg ezt

index.hu/video/2014/10/21/lanchidzaras/

Mielőtt a rendőrök egyáltalán odaérnének úgy takarítanak el az emberek az útból akadályostul hogy nyomotok nem marad

Harry Hole 2018.12.19. 08:51:45

"Budapesten az utca Orbán Viktoron és az állami megrendelésre dolgozó köztévén gúnyolódik"

Az MTVA pedig Bangóné és Bősz béna konspirációján, Kunhalmi és a záródó ajtó konfliktusán, Varjú földharcán és vergődésén, Vadai kamu sírásán élcelődik, és azon, hogy Gréczy Zsolt megfenyeget egy újságírót a kérdései miatt.

Most majd kiderül, hogy mennyire erős a Fidesz médiahengere.
Mindenesetre jó ötlet volt élőben közvetíteni mindent, mert jól szórakoztunk.

paraszthajszal 2018.12.19. 09:04:41

„A felkelés már az egész illiberális rend ellen irányul, de sikeréhez meg kell nyerni a vidéket”

„Felkelés” basszus, ezek a cseh2-t nézik?

Párszáz felheccelt libbant hülyegyerek és akciónyugdíjas csinálja a fesztivált, néhány kisújságíróval, bukott politikussal és jelentéktelen politikusjelöltekkel (Donáth Annácska, Fegyőr Andriska, Ákoska, Bernike stb.) megerősítve.

Bárcsak a Szabad Földet ne kellett volna az alacsony nyereségesség miatt elpasszolni, akkor már a vidék is a ti zászlótok alatt lenne :-))) (vagy nem).

Ezt a színvonalat sikerült nyújtani:
mindenszo.hu/megrendezett-jelenetek-hatratett-kezzel-padlon-az-ellenzek/
mindenszo.hu/ellenzeki-szinvonal-emberi-urulekkel-kentek-ossze-az-kdnp-xii-keruleti-irodajat/
mindenszo.hu/ez-ma-az-ellenzek-eroszakra-uszito-ropcedulakat-szortak-szet-a-fovarosban/
mindenszo.hu/botrany-leontottek-a-parlamentnel-a-kossuth-szobrot/

paraszthajszal 2018.12.19. 09:08:24

@izopropanol: „Hitler is így kezdte, kissé aggasztó”

Ha már Hitler, nézd, kivel vállaltok közösséget: mindenszo.hu/exkluziv-hitlert-is-eltettek-az-ellenzek-tuntetok-video1/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 09:12:10

@Nancsibacsi: "rakott az ügybe PÉNZT"

Az ő ügyébe a mi pénzönket.

"sokat"

Sok-sok pénzünket. Milliárdokat.

"és megcsinálta a váltást a jelenleginél sokkal szarabb helyzetből"

Egy faszt. 2010-ben a szocikat úgy utálták, hogy ellenük egy üres öltöny is nyert volna 9/10-el. Azért lett csak 2/3, mert sok ember emlékezett még, milyen geci a geci gazdád.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 09:14:49

@paraszthajszal: "Ákoska"

Hadházy Ákosnak több gerince van, mint az egész fidesznek együttvéve. Egy igazi magyar hazafi.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2018.12.19. 10:54:29

A nyugati kisember értékelése: Soros Majdant próbál csinálni Bp-en, de a nép bölcsen ellenállt.

Pedig Soros mindent bevetett:
- hétpróbás profi tüntetőket hozatott külföldről,
- hatalmas propagandakampánnyal árasztotta el a magyar médiákat,
- prováltatta a rendőrséget,
- erőszakot szimuiált a rendőrség által,
- színdarabot rendezett ballib képviselők által.

Nancsibacsi 2018.12.19. 11:37:10

@izopropanol: Vigyázz a végén agyvérzést kapsz. Kezdjük ott hogy én pont lesz.rom hogy ki uralkodik éppen, mert a magam kis világát ki tudtam úgy alakítani, hogy nem befolyásolja hogy Orbán, Gyurcsány, vagy lánglelkű Momentumos-e a miniszterelnök. De ha én választhatnék, legalább legyen a Szél Bettike, mert neki legalább jó a s.gge.

Akit zavar Orbán az te vagy, de azzal nem fogsz közelebb jutni a megoldáshoz - ha már neked annyira életbevágó a leváltása -, hogy hazudsz önmagadnak. A médiahenger LÉNYEGTELEN. Nézd már meg 2006-ban, amikor az önkormányzati választásokat már megnyerte milyen médiagépezete volt a fidesznek: egy szál hírtv, amit tényleg nem lehetett a kis falukban fogni, mert akkor még nem volt minden 1000 fős koszfészekben kábeltv meg szélessávú net, illetve volt még a Magyar Nemzet, aztán kész is vagyunk. A Lánchíd rádió később indult, és azt se fogtad már Gödöllőn túl még 2010-ben se. Az MTV annyira volt független, hogy Gyárfás minden egyes reggel vérvörös nyakkendőben fogadta a politikusokat, csontig benyalt az mszp/szdsz-nek, a fideszeseket meg foghegyről b.sztatta, sokszor magánjellegű kérdésekkel (beszéljen a vállásáról, tényleg félredug a felesége?, stb).

Azt se kéne elfelejteni, hogy a hevesi romákat - ha tényleg 1 zsák krumpliért kaphatóak -, nyugodtan megvehetnétek ti is. Mint azt fentebb írtam, az ellenzékben jópár milliárdos van, pl. Ungár Péter a vagyonából tudna venni pár zsák krumplit - ha akarna. De Gyurcsány is meg tudna finanszírozni 1-2 megyényi krumplit. Miért nem teszik? Csak nem azért, mert az ellenzéki oldalon senki se akar győzni?

Az a nagy büdös helyzet - amit te nem veszel észre -, hogy az ellenzéknek rohadt kényelmes a jelenlegi pozíciója, mivel nincs felelősségük, a hőbörgésért meg jó fizetést kapnak. Kormányozni nem tudnak - azt már bizonyították. Nem akarnak ők kockáztatni, hogy egy esetleges győztes választás után a bénázásukat látva TÉNYLEG elégedetlen legyen a nép, aztán felkerüljenek a lámpavasra.

Ez ami most van, ez kérleg LÓF.SZ. Annyi hatása nincs, és nem is lesz, mintha belefinganál a gatyádba. Ez van.

Nancsibacsi 2018.12.19. 11:40:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Az ő ügyébe a mi pénzönket."
2010 előtt miből tudott volna pénzt rakni a dologba, zsenikém? Nem nála volt a kassza kulcsa, hanem Libajnainál éppen.

"2010-ben a szocikat úgy utálták, hogy ellenük egy üres öltöny is nyert volna 9/10-el."
Akkor jelenleg eléggé szerethetik a fidesz, mert ez a zseniális ellenzék se képes 1/3-od se összekaparni ellene :-D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 11:45:44

@Nancsibacsi: "2010 előtt"

Nem szóltak a pártirodán, hogy már nem divat emútnyócévezni?

"jelenleg eléggé szerethetik a fidesz"

Rettegnek a migráncsoktól a vidéki nincstelenek, hatott a közpénz milliárdokból harsogó fideSS propaganda. Ennek a pénznek a töredékéből nem 2/3-ot, de 9/10-et szerezne bármely párt a fideSSmaffián kívül.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 11:47:57

@Nancsibacsi: "pont lesz.rom hogy ki uralkodik éppen, mert a magam kis világát ki tudtam úgy alakítani, hogy nem befolyásolja"

Igazi, hamisítatlan hazaáruló vagy, gratulálok! Téged nem érdekel a néped, a hazád, de támogatod a fideSSmaffiát.

morph on deer 2018.12.19. 12:16:29

@Nancsibacsi:
“Aztán mikor nem akartak hazamenni, jöttek a gumilövedékek meg a vízágyúk meg a könnygáz.”

Alzheimer? Demencia?
Végül is mindegy: rosszul emlékszel.

A gumilövedék meg a vízágyú NEM akkor jött, hanem amikor autóégetéssé meg kődobálássá sikerült eszkalálni a hőzöngést, nem előbb.
Nézz utána, érdemes!

Gyurcsány egyébként bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, és megkapta a bizalmat,- pedig nem volt kétharmada, - ezért nem mondott le akkor. A parlamentnek módjában állt volna megvonni a bizalmat, de ez nem történt meg.

Csak a tényszerűség kedvéért.

al Dajjal 2018.12.19. 12:19:21

Annyira bájos, hogy mindig a demokratikus, liberális, szólásszabadságot hiányoló hozzászólók kezdik a más véleményen lévők gyalázását, a személyeskedést, gyűlölködést.
A cikkhez: Még az internetadó ellen is komolyabb megmozdulások voltak - és nem mellékesen azok mindenféle törés-zúzás nélkül értek célt.
A vasárnapi zárvatartás ellen egy fia tüntetés nem volt, holott még a fideszesek is utálták. Csak az NVB-nél ment a cicaharc, kiszorítósdi.
Nem tartom kizártnak, hogy most is visszavonják/módosítják, de ez a szánalmas hiszti, amit a baloldali politikusok nyomnak, az nevetséges. Pár ezres tüntetésekből meg forradalmat vizionálni még külföldi sajtómunkás részéről is ostobaság.

al Dajjal 2018.12.19. 12:22:51

@morph on deer: "Gyurcsány egyébként bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, és megkapta a bizalmat,- pedig nem volt kétharmada, - ezért nem mondott le akkor. A parlamentnek módjában állt volna megvonni a bizalmat, de ez nem történt meg. "
A bizalmi szavazás 50%-os. A saját pártja megszavazta, mert féltették a frissen szerzett képviselői helyüket. Tudták, hogy, ha akkor új választást írnak ki, még a 2010-es eredménynél is jobban nyer a fidesz.

Harry Hole 2018.12.19. 12:35:19

@al Dajjal:
Így van. 2007-ben viszont már simán megzsarolta az MSZP-t, hogy a pártelnöki tisztséget csak minimum 75%-os támogatottság esetén vállalja el. Ha ez nincs meg, akkor még a miniszterelnöki posztról is lemond. A helyüket féltő képviselők megszavazták, megtartották...

rallus 2018.12.19. 13:14:01

"A világ egyik legfontosabb újságjának vezércikke úgy ítéli meg, hogy Magyarország fellázad az orbáni uralom ellen." (Financial Times..)
Ennek fényében milyen lehet a többi.....
Ezek nézték atombomba gyárnak a bogrács alatt izzó teveszart és vegyifegyver üzemnek a f.ngós kecskéket Irakban, amikor a fegyver és olajbizniszben érdekelteknek ez véletlenül jól jött...
Szerető édesanyjuknak és a morph on deer kategóriának biztos támpont a napi küzdelmekhez, de aztán itt vége is...

Nancsibacsi 2018.12.19. 13:18:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Nem szóltak a pártirodán, hogy már nem divat emútnyócévezni?"
Hol elmútnyócéveztem hülyegyerek? Beírtam egy dátumot, aztán ebből az jött le neked hogy elmútnyócév? 2010-től vagytok szopóágon, 2010-ben a fidesz úgy nyert hogy nem volt SEMMI médiája, SEMMI pénze, SEMMILYE a kib.szott sok munkán kívül amit már 2006-tól kezdve beletett. Nektek nem volt elmútnyócévetek, 2010 és 18 között? Aztán mire is mentetek vele, milyen eredményt értetek el? Kitörölhetitek a seggeteket az elmútnyócév adta lehetőségetekkel.

"Rettegnek a migráncsoktól a vidéki nincstelenek, hatott a közpénz milliárdokból harsogó fideSS propaganda. Ennek a pénznek a töredékéből nem 2/3-ot, de 9/10-et szerezne bármely párt a fideSSmaffián kívül. "
Fentebb leírtam, arra reagáltál te csökkentértelmű, hogy 2006 őszén, meg 2010-ben miért is nem hatott a kormánypropaganda, amikor az összes média, és minden hatalom az mszp-szdsz kezében volt? Hogy sikerült ekkor kevesebb mint 1/3-ot összeszedniük?
Bazmeg már ekkora a gyász a baloldalon, hogy ilyen értelmi fogyatékosokat is felvesznek bérbloggernek?

Tangooo 2018.12.19. 13:23:28

Az tényleg baromi hiteles, ha ellenzéki képviselők megbeszélik, hogy most eljátsszák azt a játékot, hogy őket hasra fektették a csúnya biztonsági őrök és még arra is kényszerítették őket, hogy a tarkójukra tegyék a kezüket (szerencsére azt hagyták a csúnya bácsik, hogy mindezt több szögből videózzák és kommentálják!), majd egyikük (Vadai) mindezektől elborzadva a kinti tüntetőkkel közölje picsogós hangon, hogy bent ölik a parlamenti képviselőket, sőt egy gazember még a sapkáját is ellopta a fejéről, így hamarosan megfagy és éhen is fog halni.
Na ha ezt beveszi a nyugati média, mint az Orbán diktatúra bizonyítéka, akkor már ők is menthetetlenek, ahogy ezek a ripacsok.

Nancsibacsi 2018.12.19. 13:23:57

@morph on deer: "A gumilövedék meg a vízágyú NEM akkor jött, hanem amikor autóégetéssé meg kődobálássá sikerült eszkalálni a hőzöngést, nem előbb."
Igen, jelenleg még ehhez ROHADTUL MESSZE vagytok. Azért is írtam, hogy ez lóf.sz, meg esti fing, amit jelenleg az ellenzék csinál.

"Gyurcsány egyébként bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, és megkapta a bizalmat,- pedig nem volt kétharmada"
Ó, hát a szívem szakad meg: ez kell nektek? Kérhetnétek most is. 50%+1 kell ahhoz, hogy új kormányt alapítson UGYANAZ a parlament, szóval a kedvenc csótánykád egy pillanatig se forgott veszélyben (ahogy Orbán se forogna). Választást kellett volna nyerni a tavasszal, de lassan kiestek az NB2-be.

morph on deer 2018.12.19. 13:25:18

@al Dajjal:
“A bizalmi szavazás 50%-os. A saját pártja megszavazta, mert féltették a frissen szerzett képviselői helyüket.”

Azt akarod mondani, hogy az MSZP akkor 50% fölötti párt volt?
Komolyan?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 13:30:16

@Nancsibacsi: "Hol elmútnyócéveztem"

Ennyire kibaszott buta vagy? Itt: "2010 előtt miből tudott volna pénzt rakni a dologba"

2010-ben a fidesz úgy nyert hogy nem volt SEMMI médiája, SEMMI pénze"

... és SEMMI programja. Az elkúrót és az MSZP-t annyira utálta a nép, hogy egy üres öltöny is 9/10-del nyert volna. A fideSS azért nyert csak 2/3-dal, mert emlékeztek még az emberek a geci gazdád geciségeire.

"ekkora a gyász a baloldalon, hogy ilyen értelmi fogyatékosokat is felvesznek bérbloggernek?"

Én nemtom, te vagy a bolsevik fideszes bértroll. A pártirodán mit mondott Kubatov? Ennyi ésszel próbaidőre vett fel, vagy állandóra? :))

morph on deer 2018.12.19. 13:41:06

@Nancsibacsi:
“Ó, hát a szívem szakad meg: ez kell nektek? ”

Tudod, ez nálam nem működik.
Én ugyanis CSAK pontosítottam, amit mondtál, és nem arról írtam, hogy most mi lenne jó, - a válaszod ezért sajna érdemben NEM az én hozzászólásomra reagál, hanem a saját elképzeléseidre!

Ebben mondjuk semmi új, ez az obánhitű cselédnép zsigeri reakciója: ha a tárggyal magával nem tudnak mit kezdeni, akkor jönnek a csúsztatások.
Ha valamire nincs válasz, akkor valami hasonlóra próbálják terelni a szót, amiben erősebbnek gondolják az érveiket.

Csakhát ahogy mondom, ez nálam nem működik, ebben ém nem vagyok játszópajtás. Van ez így.

Nancsibacsi 2018.12.19. 13:58:29

@morph on deer: 178 MSZP, 20 SZDSZ, ez kb 51,3%. Vagy vegyük a KDNP-t is a fidesztől különálló pártnak? :-D

Nancsibacsi 2018.12.19. 14:02:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"2010 előtt miből tudott volna pénzt rakni a dologba"
Ebben hol a 8 év? Segítek, hogy értelmezd, mert gondolom akkor még a dömpert toltad az óvodában, rákeresni meg derogál: 2002 és 2010 között MSZP-SZDSZ kormányzás volt. Akkor hogyan is lett 2010-ben 2/3-a a fidesznek, amikor nem volt se médiája, se pénze, se semmi?

"Az elkúrót és az MSZP-t annyira utálta a nép, hogy egy üres öltöny is 9/10-del nyert volna."
És most vele meg az időközben átalakult sleppjével akarod leváltani a fideszt. Biztos sokat fejlődtek az elmúlt 8 év alatt, MEGÉRI :-D

Nancsibacsi 2018.12.19. 14:03:59

@morph on deer: "Csakhát ahogy mondom, ez nálam nem működik, ebben ém nem vagyok játszópajtás."
Nem, te simán csak buta vagy mint a hó, mert még gyurcsány bizalmi szavazását is bevetted, sőt 12 éve alatt se jöttél rá, hogy átb.szott az öreg a palánkon.

al Dajjal 2018.12.19. 14:12:56

@morph on deer: Pontosítás: A kormánypártok megszavazták.... Így megfelel?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 14:17:54

@Nancsibacsi: "2002 és 2010 között MSZP-SZDSZ kormányzás volt. Akkor hogyan is lett 2010-ben 2/3-a a fidesznek"

A választ magad is leírtad. De ha így se megy, ennek a kifejtését házi feladatnak hagyom. Ha magadtól nem jössz rá, és nem tudod értelmezni a korábbi kommentemet, bármely itt kommentelő hazafi - ugye ez kizárja a magadfajta fideSSfasszopókat - kapásból tud neked segíteni.

Ha ezt a rendkívül nehéz akadályt vetted, elismerem, hogy ha még 20-szal nagyobb lenne az IQ-d, lehetnél páfrány. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 14:20:35

Egyébként az MSZP-SZDSZ kormányzás alatt rengeteget lopott a fideSS is, a 70-30 szabály miatt. Csak ezután felrúgta a fideSS a megállapodást, azóta az MSZP éhezik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 14:23:57

@Nancsibacsi: "vele ... akarod leváltani a fideszt."

Te bolond vagy. Visszavonom, legalább 30 IQ pont kell még neked, hogy páfrány lehess. :))

Amíg az elkúró trollkodással a gecit segíti, azt csak forradalommal lehet leváltani.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.19. 14:24:55

De nem csak a DK, az MSZP is feloszlathatná önmagát. Más utat nem látok.

al Dajjal 2018.12.19. 14:26:53

@Nancsibacsi: 178 MSZP, 20 SZDSZ, ez kb 51,3%. Vagy vegyük a KDNP-t is a fidesztől különálló pártnak? :-D

Ők legalább a látszatra adtak, s papíron külön indultak. Mindkét pártnak volt saját választási eredménye, a közvélemény-kutatásokban külön mérték őket. Igaza volt Morphnak, nem fogalmaztam pontosan.

al Dajjal 2018.12.19. 14:32:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A Fideszt az ellenzéki töketlenkedés mellett leginkább az elkúró léte tartja életben, ez tény. Nagyon sokan vannak úgy, hogy még mindig inkább Orbán, mint Gyurcsány. Lehet mondani, hogy csak 5%-a van, de egy balos kormányt ugyanúgy zsarolna, mint anno az SZDSZ az MSZP-t, ha rajta múlik a parlamenti többség.

Nancsibacsi 2018.12.19. 15:53:45

@al Dajjal: Már bocs, de az SZDSZ-t 1994 óta épeszű ember nem tekintette másnak, mint az MSZP bölcsész tagozata. Az MSZP 2. fordulókban visszalépett az SZDSZ javára és viszont, szóval ők csak azért voltak párt meg külön frakció, mert így kaptak +1 interpellációs lehetőséget, meg hasonlók. Az hogy az MSZP elengedte az SZDSZ kezét amikor már önállóan életképtelenné amortizálta saját magát, az teljesen más történet.

al Dajjal 2018.12.19. 15:58:02

Ezért írtam úgy, hogy a látszatra adtak. Most is van külön KDNP frakció amúgy, de kb 20 éve mérték őket külön.

alöksz róz 2018.12.19. 16:45:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: akkor lehet nem is verte magát a földhöz a tévészékházban, hanem nehéz volt a sok gerince, az húzta le a földre, igaz?
roppant gerincesen belépett az lmp-be azért kampányolni, hogy inkább mégse legyen más a politika. roppant gerincesen bomlasztotta az lmp-t. roppant gerincesen összeállt bárkivel (még imádott elnököddel, ferenc testvérrel is), mert veszélyben érezte saját bejutását a parlamentbe. roppant gerincesen felesküdött parlamenti képviselőnek, miután arra buzdította az ellenzékieket, hogy ne tegyék. roppant gerincesen megtartotta a parlamenti helyét, miután az lmp megszabadult tőle.
ja meg még előzőleg azért az alkotmánybírák megszavazása is az ő projektje volt, azt se feledjük.

na most két lehetőség van
nem ismerted ezeket a tényeket
vagy nem ismered a gerinces szó jelentését

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.19. 17:42:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " ... ... és SEMMI programja. Az elkúrót és az MSZP-t annyira utálta a nép, hogy egy üres öltöny is 9/10-del nyert volna. A fideSS azért nyert csak 2/3-dal, mert emlékeztek még az emberek a geci gazdád geciségeire. ... "

Hát, ez benne van a mostani 2/3-ban is, nagyon sokan annyira rühellik 2006 óta a Maszopot és Kurcsányt, hogy ellenük szavaznak, még akkor is, ha az ellenfele maga a Patás Orbán.

Eleve nevetséges, ha egy 2006-os kormánypárti politikus tüntet, főleg ha a rendőri brutalitásra játszanak. Ha rajtam múlna megkapnák a viperákat, a célzott gumilövedékeket 2m-ről, a rugdosást, gumibotozást, kéz és lábtöréseket... csak hogy tudják mit tettek 2006-ban.
Ennél már csak az nevetségesebb, amikor egy firkász felkelést meg forradalmat kiáltozik 3000 tüntikéző láttán..... Marha jól mutatnak a fotókon a világító mobilok, és direkt úgy beállva, hogy tömegérzet legyen, de sajnos vannak légifelvételek is, amik már kiábrándítóak.... anno 96-97 környékén egy fradimeccsre nagyobb tömeg jött össze...

Ez nagyon nem jó így, megint csak a gumicsontot rágja a kollaboráns ellenzék (gondolom valami ízletes sz@rral lehet bekenve).... az helyett, hogy szervezné a következő választásra a szavazóbázist. Pótcselekvés ez, és szellemi recskázás, és még ripacskodnak is. Ez tényleg szánalmas!

2018.12.19. 19:29:12

@paraszthajszal:

Hová tűntél szarjankó?

A múltkor azt hazudtad, hogy nem is igaz a túlóra baszakodás a rendőrségnél.
Nesze neked cáfolat húgyagyú:

index.hu/belfold/2018/12/19/szabolcsi_rendorok_tulora_level_orfk/

paraszthajszal 2018.12.19. 19:55:50

@Látens Inszinuáció: Valakivel össze tetszett téveszteni, én a szabolcsi túlóraügyet külön nem kommentáltam, ez egy marginális, számomra érdektelen ügy.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.12.19. 20:06:53

Milyen meglepő.
Soros seggnyaló média ugyanazt löketi amit az ellenzéki lengőajtó-lefejelő, feküdjünk a földre jó lesz, színészkedő barmok.
Igazán kár hogy nem linkelték be a cikkek alá Bangóné elszólását:

www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/videos/314084659317015/

Itthon már 2,6 millióan látták. Aki egyébként tudja linkelje be fordítással a hazug geci médiák alá !

Ménár Atya 2018.12.19. 20:25:02

Az óriási 3000 fős tömeg elégedetlen a kormánnyal :)
Hát...ennek az erőlködésnek is csak beszarás lesz a vége.
Gumicsont, de nem működik, lassan elfogy a zseton a fizetett csőcselék,és a fizetett csőcselékvezér politikusok finanszírozásához, aztán megint jön a pofára esés.
Az embereket láthatóan nem érdekli ez a paródia amit a bukott ellenzéki politikusok nyomnak, inkább vásárolgatnak, és készülnek az ünnepekre.
A szállodákat lefoglalták az áruházak rekord eladásokat könyvelnek el.
Biztos mert szegények az éhező emberek :)
Na lépjünk tovább, várjuk a kövi próbálkozást, mindig van lejjebb a baloldali csőcselék megnyilvánulásaiban :)
youtu.be/qPcDymUo8dU

taga20 2018.12.19. 20:38:06

@Ménár Atya: "lassan elfogy a zseton a fizetett csőcselék,és a fizetett csőcselékvezér politikusok finanszírozásához, aztán megint jön a pofára esés."

haver, az votmá, hogy elmész te a fityeszes kurvaanyádba?

dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fkulfold%2F2018%2F12%2F19%2Fkulfoldi_tiltakozas_fidesz_kormany_ellen_szerda%2F

Ménár Atya 2018.12.19. 20:46:55

Hogy beszélsz te édes fiam, nem tanított meg anyukád viselkedni?! :)
Nagyon jó képek amiket küldtél, jól látható ahogy a 8 ,5 m,vidéki ember közül kb 300-at érdekelt a tünti, ezeknek a rokonai a pesti csőcseléknek :)
Ja és izlandon is vagy 3, és kínában is vagy 5 ember tüntetet...tisztára világforradalom :D:D
Na dobj be egy felest hátha segít leküzdeni ezt a nagy izgalmat amit a proletár forradalom okoz neked :D
Patyomkin eldurrantotta már a löveget, vörös mszp megindilt a meleg jobbik élén?:D

Alick 2018.12.19. 21:02:11

@Ménár Atya: Végülis ha elégedetlenség van a törvénnyel szemben, azt nem a párezres tüntetés és a magukat riszáló ellenzési politikusok fogják határozottan opponálni, hanem a szakszervezetek által megszervezett általános sztrájk.

Ekrü 2018.12.19. 21:09:05

A fenti cikkek bizony csak egyetlen dolgot bizonyítanak,nevezetesen azt,hogy ezek a sajtóorgánumok milyen pofátlanul hazudnak.Én pld.örülök ,hogy ezt így beollóztátok,mert aki az elmúlt napokban nézte a pár ezres "tömegnek" nevezett valamit,illetve az ellenzék produkcióját az MTV székházban és ma elolvassa ezeket a kis szösszeneteket ,világossá válik számára ,hogy a nyugati sajtó mennyire álszent és hazug.

taga20 2018.12.19. 21:14:57

@Ménár Atya: anyád nem tanította meg neked, hogy nem szopjuk diktátorok faszát?

nem toljuk a fityeszmaffia szekerét naponta szervilis faszként?

ja, hogy szeplőtelen fogantatás volt fityeszdroid?

:)))

u.i.: egy hónappal ezelőtt, nem voltál ekkora sutyerák, mint napjainkban.

morph on deer 2018.12.19. 21:16:26

@Ménár Atya:
“Ja és izlandon is vagy 3”

Azt hittem, legalább a számolás megy, ha már... De ha nem, hát nem.

From Reykjavík with Love:

index.hu/kulfold/2018/12/19/tuloratorveny_tuntetes_kulfold/

taga20 2018.12.19. 21:22:15

@Ekrü: csak a pravda, meg a régi reflekszek, mi munkásőrevtárs?!

Ménár Atya 2018.12.19. 21:30:19

@taga20:
Ugyan fiam ,nem változott semmi az elmúlt hónapban.
Én megértem, hogy neked mint elkötelezett orbán ellenzékinek fáj, ha a valós számokat és tényeket tolják az orrod elé.
De hidd el, attól hogy most pont úgy viselkedsz mint egy igazi bal-fék, még nem lettek többen az elmúlt tüntetéseken néhány ezer embernél.
Akármilyen ügyesen fotózzák.
A tény az, hogy az emberek leszarják őket.
Ezekkel a bukott politikusokkal nem mutatkozik az sem aki nem ért egyet a törvénnyel.
Amúgy meg nehogy elhidd ,hogy most a rabszolga törvény ellen mentek tüntetni, hiszen ez eddig is megvolt, de leszarták.
Csak kellett egy ürügy, hogy jó hasalós tarkóra tett képeket csináljanak róluk, mint a menekültről akit a gonosz magyar rendőr vert a sínek közé a gyerek meg az asszony mellé :) ....azt az is mese volt csak :D
Szóval maradjunk annyiban, hogy a törvény régi változata szar volt, de te sem ugráltál ellene, a mostani meg még szarabb szerintem, de most már te is megvilágosodtál, tehát akkor mivel az előzővel elégedett voltál akkor most te egy fityesztalpas orbifasszopó vagy ezek szerint :)
Amúgy hol látsz diktátort, te venezuelában élsz?, vagy törökországban?
Esetleg franciaországban,ahol a rendőrök a gyerekeket is tarkóra tett kézzel a falhoz térdeltetik,mert kimentek macron ellen tüntetni? :)
Az Úr világosítsa meg a te elméd, és láttassa tevéled, hogy a vak gyűlölet,és felesleges indulat csak ellenségeket szül ,és nem barátokat!
Ámen

Ménár Atya 2018.12.19. 21:32:11

@morph on deer: Tényleg, ez már világforradalom akkor :D:D
Ma már ne igyál többet, látom levetted a lényeget,nem 3,hanem 40 :D:D:D

Ménár Atya 2018.12.19. 21:34:23

@Alick: Ez így van, akkor lesz orbi szarban,ha a valódi civil emberek mennek ki elégedetlenségből.
Amúgy szerintem ebben az esetben jogos is lenne, sőt,már rég ki kellett volna menni az előző törvény miatt is.

taga20 2018.12.19. 21:38:35

@morph on deer: mi van a klónoddal? nagyon eltűnt mostanában:)

Gandosz 2018.12.19. 21:47:51

William Galston egy mocskos marxista, szolgálta Clintonékat meg a többi mocskos demokrata marxistát. Őt és álláspontját le kell szarni.

Ekrü 2018.12.19. 21:52:07

@taga20: Gondolom az emberek el tudják dönteni,hogy a fenti cikkek hazugságok vagy nem.:)))Azt majd ennek fényében ítélik meg a nyugatot....Amúgy tényleg nem értelek benneteket.:))) Mégis mit gondoltok?Az emberek majd elolvassák ezeket a hazugságokat és azt mondják ,hogy "Á,ha a nagy Financial Times ezt írta,akkor biztos igaz dehogy hiszek én a szememnek..." :))) Tele van a net az ellenzéki képviselők viselkedésével,mert amilyen ostobák , saját magukat járatták le a közvetítésükkel.Ahelyett,hogy ránk haragszotok,inkább küldjétek el őket már ahova valók,azt szervezzetek meg egy normális ellenzéki pártot.

Ménár Atya 2018.12.19. 21:54:06

@taga20: Na,milyen jó a közlekedésünk, átért pestről szombathelyre a különítmény tüntetni :D
Tehát az ország egy tízezred részét érdekli a törvény, a többi leszarja.
Köszi a segítséget, egyre jobb vagy:)
Remélem tisztában vagy vele, hogy a fideszes marhaságaid rossz helyre címzed.
Egyrészt nem állja meg a helyét, másrészt leszarom pont az első pont miatt :)
Úgy látom a vak gyűlölet átmenetileg funkcionális analfabétává tett.
Légyszíves olvass már vissza, értelmezd mit írtam a törvényről, aztán függőlegesen köpj magasra,és felfelé nézve állj a köpésed alá,miközben azt mormolod, kérlek uram bocsáss meg az én vétkemért, amiért a te Ménár szolgádnak azt bizonygattam amit nem is mondott! :)
Amúgy tényleg igyál egy felest, engedd el ezt a tüntetést,mert megfogsz zakkanni, azt olyan leszel mint matyi, magányosan töltöd az új évet,mert lelép az asszony ha ezért hanyagolod,és elbaszod a karácsonyát...........
Látom már az önkontrollod elvesztetted ,ezért szólok még időben.
Majd januáran anyázhatsz ,addig kicsit lazulj.
Dolgozol, vagy szabin leszel?

Jakab.gipsz 2018.12.19. 21:54:24

@taga20: A keresztény demokratáknak nincs mitől féli!

Ez a sátánfajzat Soros a nyugatot palira vette, csak a káosz gyártáshoz ért.

Gandosz 2018.12.19. 21:54:26

A gyerekszántógyújtogató leninfiúknál tízszer annyi embert tudnék utcára vinni azzal a követeléssel, hogy növeljék a túlóratörvényben a maximális évi túlóra mértékét 5000 órára.

Európai téridő 2018.12.19. 21:57:26

Kedves Lajos, ideje most már váltani és az Önnek nem annyira kedves médiákból is zsmlézni kellene. Az eddigi kommentekből is látható, hogy az Ön favorit méiái és médiamunkásai már be vannak árazva,úgy, ahogy, sok minden pedig be van tárazva. Istenkém, ilyen "provinciálisak" vagyunk. Ez van. "Gondolkozz el az okain is tán - s megérted !" (Kosztolányi Dezső: Csacsi rymek - részlet))

taga20 2018.12.19. 21:58:20

@Gandosz: próbáld ki fityeszbélsár. kíváncsi lennék rá!

taga20 2018.12.19. 22:00:10

@Jakab.gipsz: neked és a gecimaffiádnak semmi közötök a kereszténydemokráciához!

meséjj, mi van a veronai buszbaleset áldozataival! még mindig zsidózod őket?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.12.19. 22:04:01

a videk leszarja a belvarosi csicska fejeteket
az van.

taga20 2018.12.19. 22:04:09

@Ménár Atya: mi a hanukát toljuk, annak meg vége:))

egyébként, te faragod be a karácsonyfát, vagy a kereskedőnél bemaratod?

nekünk gömbcsuklós karácsonyfa talpunk van. na erre varrjál gombot!:)

Gandosz 2018.12.19. 22:14:27

@taga20: 9,9 millió ember nem tüntetett. Ugye ilyeneket szoktatok írni ellentétes esetben?

Ménár Atya 2018.12.19. 22:15:09

@taga20:
Férfi vagyok Bammeg, fogott már a kezem ütve fúrót, úgy hogy én faragom! :D
Adjuk meg a karácsony hangulatát azééi
És még megvan mind a tíz ujjam!
Négy a két kezemen, és hat az egyik lábamon:D
Gömbcsuklós?
Na de hol gömbcsuklik?
Tusztára mint egy scifi, valami árboc ledöntő mechanika van hozzá?

taga20 2018.12.19. 22:29:35

@Gandosz: "a videk leszarja a belvarosi csicska fejeteket
az van."

erre válaszoltam fogyatékos fityeszzombi. ORBAN 1 GECI!

444.hu/2018/12/19/videki-es-kulfoldi-nagyvarosokban-tuntettek-orban-es-kormanya-ellen

Ménár Atya 2018.12.19. 22:35:09

@taga20: Nem rossz, de ahogy ismerem a mai férfiak többségét, hát egy ilyen fúrás (munkavédelmi szempontból simán megbüntetnék amúgy) a hímek többségének tuti baleseti sebészet :D
Amúgy kb 2 perc amíg befaragom, és másik kettő amíg beállítom, de ez a gömbcsukló nem rossz ötlet, hasonlóra gondoltam egyből.
Na jó, most elengedlek, holnap is ráérsz egy bocsánatot kérni mert hülye voltál.
Reggel ne zavarj alszom, én befejeztem idén
Jó éjt :)

taga20 2018.12.19. 22:40:17

@Ménár Atya: jóéjt, álmodj bajszos kiszeltündékkel!:)))

Gandosz 2018.12.19. 23:09:53

@taga20: na és? én is válaszolhatom erre, hogy 9,9 millió ember nem tüntetett.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.12.19. 23:20:28

@taga20: szombathely 2018.Hende 49.9%
öblíthetsz

élhetetlen 2018.12.19. 23:50:51

@Tangooo: „Az tényleg baromi hiteles, ha ellenzéki képviselők megbeszélik, hogy most eljátsszák azt a játékot, hogy őket hasra fektették a csúnya biztonsági őrök és még arra is kényszerítették őket, hogy a tarkójukra tegyék a kezüket„. Ezt honnét szoptad, lehajolva eléred a hímtagodat gerinc híján, vagy csak a kisujjadból. Ki mondta, hogy azt akarták elhitetni, hogy az őrök fektették hasra őket? Itt a menthetetlenül hülye, az te vagy.

morph on deer 2018.12.20. 00:03:42

@taga20:
Aggódom is érte!
Remélem, nem kapták rajta, hogy másodállásban O1G feliratokkal diszíti a környezetet... Hiába na, nehéz idők.

De ő legalább használ ékezeteket, és ez már minőségjelző manapság!
Megtisztelve is érzem magam, mert ez nem mindennapi tehetségre vall!
Azokban a körökben..

élhetetlen 2018.12.20. 00:04:04

@Rettegek mert ballib vagyok: Nem sok eszed van, értelmezési képességed is messze elmarad az átlagtól is, nemhogy a jótól. Elszólás akkor lett volna, ha azt akarják elhitetni, hogy őket a földre kényszerítették, de erről szó sem volt. Ez egy performansz volt, csak azért, mert már órák óta nem állt szóba velük az illetékes. Szó sincs elszólásról, csak egy ötletről volt szó, amit megcsináltak.

mgdé 2018.12.20. 00:24:57

@balcán maxval birca:

"hétpróbás profi tüntetőket hozatott külföldről"

Csak nem itt(hon) voltál, Iván? :)

Союз нерушимый республик свободных
Сплотила навеки Великая Русь.

csakegyvalaszto 2018.12.20. 00:28:12

Mindenképpen pozitív dolgok történnek, ez bárhogyan is fog alakulni. Az ellenzéki pártok jelenlegi performansza, ha a választások előtt jön, akkor a fidesznek nem lenne két harmada, tehát végre felfogták, hogy ez nekik és a népnek is az érdeke. Kellett hozzá 10 év... Leegyszerűsödött a dolog, két oldal van, vannak a lelkes tehetségtelenek és a lelketlen tolvajok. Ki-ki választhat hozzá közel állót.
Az én szájízem szerint az lenne a legjobb forgatókönyv, ha a most megalapult teljes összeborulásból egy lépést hátralépne a DK és az MSZP, szerintem akkor a társadalom nagytöbbsége fintorgás nélkül szavazna a többi ellenzékre, a legkisebb rossz elvén. Nem kell teljesen eltűnniük, mivel sok ember ízlését képviselik, de ennek az ügynek jelenleg többet ártanak mint használnak.

Mindenesetre eddig nem voltam aktív részese a tüntetéseknek (vidéki lévén), de lassacskán bekapcsolódom én is. Jobb később mint soha. Pozitív, hogy a mélyálomból felébredtek az ellenzéki politikusok, civil szervezetek, szakszervezetek is. Remélem lesz folytatása!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:04:39

@rallus: mindenki szembe megy az Autobahnon, és már az élő, vágatlan videókat is máshogy értelmezik, mint az idióta, náci kisebbség. Mik nem vannak!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:09:28

@Nancsibacsi: "tüntetésileg sehol nem vagytok 2006-hoz képest, "

mármint, hogy most nem a csürhe tüntetett, és nem gyújtotta fel a székházat?!

lehet. de biztos vagy benne, hogy csak a csürhe, a székházfelgyújtás, és a 2,8 millió idióta megnyerése a választások megnyerésének a módja? mi van a többségi, értelmes társadalom megnyerésével?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:20:40

@Nancsibacsi: "a FIDESZ se picsogott, hanem rakott az ügybe PÉNZT"

egész pontosan ki rakott bele pénzt, és mennyit, és hova?! az Orbángeci a svájci bankszámlájáról, vagy mi?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:20:40

@Nancsibacsi: "a FIDESZ se picsogott, hanem rakott az ügybe PÉNZT"

egész pontosan ki rakott bele pénzt, és mennyit, és hova?! az Orbángeci a svájci bankszámlájáról, vagy mi?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:23:51

@Harry Hole: ezért fel kéne fogni, hogy más az MTVA-n és más Bangónén gúnyolódni. abból a szempontból is, hogy melyiknek van alapja, meg abból a szempontból is, hogy melyiknek van jelentősége. mondjuk az MTVA-nak elég kevés a jelentősége, de a pénz, amit lopnak, az azért sok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:25:49

@paraszthajszal: "akciónyugdíjas" mutassál már 1 nyugdíjast az MTVA székház előtt, 8 kilométerre a központtól, éjjel, -5 fokban, te idióta, Fideszes barom!

az akciónyugdíjast a Békemenetre viszik EU buszokkal.

annyi eszed van, mint a többi Fidiótának!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:28:13

@balcán maxval birca: "erőszakot szimuiált a rendőrség által"

persze, Soros fizette meg a rendőröket, hogy verjék meg az ellenzéki képviselőket! ja. idióta, Fideszes elmebeteg vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:52:07

@csakegyvalaszto: "hátralépne a DK és az MSZP, szerintem akkor a társadalom nagytöbbsége fintorgás nélkül szavazna a többi ellenzékre"

itt a sokadik hülyegyerek, aki azt hiszi, hogy a Momentumra azért nem szavazott senki, mert DK és MSZP. fel kéne már fogni, te barom, hogy a Momentumra azért nem szavazott senki, mert szarok, és az LMP is azért esett vissza, mert szétbaszták magukat, pontosan az ilyen MSZP és DK fóbiás részük baszta szét az LMP-t, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:56:50

@Gandosz: EUs buszokkal nyugdíjasokat, várost nézni, nappal, a Belvárosban. ja. nagyon ügyi vagy! ennyit tud a Fidióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:57:37

@Gandosz: EU-s buszokkal nyugdíjasokat, várost nézni, nyáron, nappal, a Belvárosban. ja. nagyon ügyi vagy! ennyit tud a Fidióta!

chrisred 2018.12.20. 05:57:50

www.portfolio.hu/unios-forrasok/gazdasagfejlesztes/hatalmas-karacsonyi-ajandekot-kapott-a-kormany-brusszelbol.308391.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

"A december 3-i 6,5 milliárdról mára 7,45 milliárd euróra ugrott a Magyarország felé kiutalt 2014-2020-as EU-támogatások brüsszeli kifizetési számlálója, azaz két hét alatt mintegy 953 millió eurónyi, kb. 308 milliárd forintnyi folyósítás történt meg."

A narancsosok rohamos gyorsasággal elfogadják a málenkij robot (Kleine Arbeit) törvényt, és Brüsszelből váratlan ajándék érkezik Viktor bankszámlájára. Vannak még véletlenek!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 06:00:18

@Ménár Atya: "átért pestről szombathelyre a különítmény tüntetni"

ja, nyilván. mert az ellenzéknek vannak EU-s buszai ehhez. és mert az ellenzéknek van több ezer embere, akik ingyen mennek Szombathelyre. vagy mert az ellenzéknek van pénze lefizetni a nyugdíjas tüntetőket. ja nem, ez valahogy nem jön össze, még 80-as IQ-val is láthatnád, hogy ostobaság!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 06:07:00

@Ekrü: nem, az emberek megnézték a videókat, látják, hogy Orbán csicskásai törvénytelenül és erőszakosan léptek fel a képviselőkkel szemben. az, hogy ez külföldre is eljutott, csak ráadás, és szégyen Orbanisztánnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 06:09:19

@Ménár Atya: " a rabszolga törvény ellen mentek tüntetni, hiszen ez eddig is megvolt"

ja, 400 óra és 36 hónap.

a franciák se a benzináremelés ellen tüntettek, hiszen a benzinnek előtte is vot ára, és az nem zavarta őket.

Fidióta barom vagy, mint tudjuk, de újra bemutattad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 06:10:25

@Ekrü: mindenki szembe megy az Autobahnon, csak ti, a náci kisebbség, ti látjátok az igazat.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2018.12.20. 06:23:33

@math0:

Már tisztáztuk, hogy senki se lett megverve a rendőrök által.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.20. 06:42:55

@Ménár Atya: Persze hogy ismersz egy csomó férfi. Még ministráns gyerek korukból.

Ménár Atya 2018.12.20. 06:56:22

@math0:
Tipikus komcsi kommunikáció,amikor egy szövegkörnyezetből kiragadva félremagyaráznak valamit, vagy egy képfelvételből csak bizonyos részletet mutatnak.
Matyi , te iq bajnok ez gyenge próbálkozás volt, azért ennél többet vártam a fajtádtól. :D
Láthatóan leszarják az emberek ezt a fizetett hisztit, de jó szórakozni a bér tüntető csürhén, meg az önmagukat tarkóra tett kézzel hasra fektető, áldemokrata
mű szabadságharcosokon, akik szimpla bukott politikusok.
Támogatottságuk, a rokonok és a volt hűbéresek,max egy két hibbant nyugger.
Matyi kvízjátékok mennek már, vagy a fene nagy iq-d még mindig pár egyszerű kérdés után megadja magát ,oszt megint zuhansz a mélybe a béka segge alá fletó mellé...:D:D

Ménár Atya 2018.12.20. 07:10:48

@math0: Matyi, te annyira okos vagy, majd kicsit olvasgasd az előző fidesz horrort ebben a témában.
Tudod amikor a munkáltató rendelkezhet az életeddel szabi alatt,túlóráztathat aztán majd jó kis szabadnapot adhat egy szép februári szürke kedden pl.
De gondolom ez nem zavart,mivel te már régen idegenben vagy senki, és leszartad ezt az egészet mert nem érintett.
Engem sem érint mert magamnak osztom be az időmet, mégis zavart mindig .
Na nem azért amiért téged,mert ez egy fideszes szar, hanem azért mert ez a fideszes,meg a nem fideszes embernek is szar, és nekem nem tetszik ha kihasználják azokat,akik nem sokat tudnak tenni az ilyen szarházi törvények-rendeletek ellen.
De a fajtád b+ olyan segg, hogy orbán a mumus"-al akar választásokat nyerni,ahelyett,hogy szimpla megfogható,és mindenkit érintő valós problémákkal kampányolna,pl ezzel.
Ezzel sem most kellett volna tüntetni a fizetett csürhének, hanem mmondjuk az ep választás előtt.
De ti hülyék vagytok, kari előtt dugót csinálni, hát......nem sok észre vall, biztos sokezer támogatótok lett,akit megszívattatok.
Komolyan mondom ha a villamosmegállóból minden tizedik embert összeszedem, és pártot csinálok belőlük, értelmesebb,és komolyabb társaság jönne ki belőlük, mint a jelenlegi ellenzéknek nevezett gittegyletből :)
Mikor jöttök rá, hogy ha orbánoztok,akkor csak stagnál, vagy nő orbi támogatottsága.
Na mindegy,látom nem megy nektek ez, így B+,a végén tényleg királlyá választják orbit, fletót meg udvari bolondnak............

Ménár Atya 2018.12.20. 07:12:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szerintem ezt te sem érted amit írtál...........

Ménár Atya 2018.12.20. 07:22:03

@math0: :D:D
Ja, az orbáncsicska ajtó megverte kunhalmit, elég jó video lett :D
De amikor megbeszélik hogy lesznek jó faszbuk képeik ha tarkóra tett kézzel hasalva rettegnek a lépcsőtől, az is elég hitelesre sikeredett :D:D
Matyi, minek iszol reggel töményet ha ilyen hatással van rád?
Marhaságokat beszélsz már megint iq bajnok! :D:D
Ennyikeh :D

Gandosz 2018.12.20. 07:49:59

@chrisred: hülye vagy
az eus projekteket előfinanszírozták

vergyula 2018.12.20. 08:07:51

@balcán maxval birca: "A nyugati kisember értékelése" - te azt mégis honnan ismered? Hozzád képest én erősen nyugati vagyok, és nem így értékelem.

"Pedig Soros mindent bevetett:
- hétpróbás profi tüntetőket hozatott külföldről," - ahogy O1G szokott vidékről buszoztatni rajongókat? Vagy ahogy ultrákat rendelnek ki balhézni némely eseményre?

"- hatalmas propagandakampánnyal árasztotta el a magyar médiákat," - itt szerintem tényleg ironizálsz. Ki is árasztja el hatalmas propagandakampánnyal a magyar médiát évek óta?

"- prováltatta a rendőrséget," - ez nem tudom mit jelent

"- erőszakot szimuiált a rendőrség által," - igen, Sorosnak vannak saját rendőrei Mo.-on

"- színdarabot rendezett ballib képviselők által." - az ilyen darabokat az élet írja. Várjunk még, hátha kap valami díjat.

Gandosz 2018.12.20. 08:12:31

@vergyula: vidékről buszoztatni - buta vagy, átveszed az index aljasságait, aki ezt tartja címlapon hetekig, ha békement van

Ekrü 2018.12.20. 08:13:22

@math0: Mi volt ott törvénytelen meg erőszakos,áruld már el? A szánkók felgyújtása és ellopása?Vagy Kunhalmi találkozása az ajtóval?Amúgy mi a véleményed Bangóné alakításához?:))))
Mint írtam,az emberek nem hülyék,el tudják dönteni mit láttak.Májusban meg majd kiderül.Végül is ha úgy van ahogy állítod akkor nem kell aggódnotok,toronymagasan megnyeritek az EP választást,nem igaz? :)))) (Isten ments,hogy én ingassalak meg a hitedben...)

vergyula 2018.12.20. 08:16:49

@Gandosz: Igen, buta vagyok, jobban hiszek az Indexnek, mint egy Gandosz nevű kommenternek. Bezzeg Soros bérelt külföldi tüntetőit nem hiszem el. Ejj, sok hibám van, főleg az a rohadt kettős mérce.

Egyébként gondold meg, lehet, hogy fordítva van: Aljas vagyok, átveszem az Index butaságait.

chrisred 2018.12.20. 08:19:44

@Gandosz: IQ bajnok, kettőig sem tudsz elszámolni? Mészáros Lőrinc projektjeit finanszírozták állami forrásból, ezért kell most a költségvetésben támadt lyukakat brüsszeli forrásból befoltozni.

Ekrü 2018.12.20. 08:19:56

@math0: " mindenki szembe megy az Autobahnon, csak ti, a náci kisebbség, ti látjátok az igazat. "-Mint az előbb írtam,az,hogy ki látja az igazat májusban kiderül.:))) Én biztos nem foglak győzködni,mert van akit érdemes,és van aki reménytelen.Te az utóbbi kategóriába tartozol.A nácizásod meg nem érdekel,csak az látszik belőle ,hogy mennyire frusztrált vagy.Amúgy tudod mit?Ha ti vagytok a demokraták,én inkább "náci" leszek.:)))))

Gandosz 2018.12.20. 08:22:38

@vergyula: én is olvasom az indexet és nem veszem át bután az aljasságait; te meg átveszed; buszoztattak békemeneteseket, mi, ez a legfontosabb, primitív férgek

meg hogy Trumpról férget neveztek el, Trump cipőjére wécépapír ragadt, baromi fontos hírek

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 08:22:55

"Elég súlyos menet volt a Hír TV Magyarország Élőben műsorában, ahol Jakab Péter országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője volt a vendég. A műsorvezető Szentesi Zöldi László eredetileg arról akarta kérdezni riportalanyát, hogy hogyan fér össze, hogy a Jobbik baloldali pártokkal együtt tüntetett. Jakab Péter egy EZ A TÉVÉ HAZUDIK feliratú pólóban, Orbán Viktornak címezve inkább belekezdett a tüntetők 5 pontjának felolvasásába, de előtte még megkérdezte, hogy Szentesi Zöldit, hogy mi a neve. A riporter ezután a düh és a döbbenet furcsa kombinációjával az arcán próbált meg közbevágni, és még azt is felajánlotta, hogy ad 10 ezer forintot, ha a jobbikos képviselő elszavalja az Anyám tyúkját."

index.hu/belfold/2018/12/19/paratlan_csorte_alakult_ki_a_jobbikos_kepviselo_es_a_hirtv_riportere_kozott/

Kötelező megnézni. Mind a két fél villantott tehetséget, de elsősorban a műsorvezető volt a vesztes, könnyedén kellett volna vennie a dolgot.

Nyers Fa 2018.12.20. 08:24:41

@chrisred: ezt az ajándékot azért kapta Orbán (szándékosan nem az országot írom, mert ezt a pénzt Orbán és bandája lenyúlja), mert nem lövetett a tömegbe.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 08:26:22

@Gandosz: "vidékről buszoztatni"

Nem kéne tagadnod az igazságot, és behunyt szemmel járkálnod, mert még nekimész egy busznak. Békamenet idején nem lehet lépni a városban a vidéki buszoktól.

chrisred 2018.12.20. 08:32:01

@Nyers Fa: Ezek a pénzek már akkor kezdtek csorogni, amikor a parlament tárgyra vette a törvényjavaslatot. Ne feledjük, az eredeti fideszes javaslatban az évi 400 óra túlmunkát a munkáltató egyoldalúan is elrendelhette volna, ez igazán tetszett volna az Audinak és a Mercedesnek.

Gandosz 2018.12.20. 08:33:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
mit tagadtam, te geci?
buszokkal érkeztek a békemenetre vidékről, mi ebben a probléma? Ez egy normális dolog. Ebből csinált problémát az aljas index, hetekig cikkeztek róla

Ekrü 2018.12.20. 08:50:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Békamenet idején nem lehet lépni a városban a vidéki buszoktól. "-Mégis szerinted aki el akar jönni a Békemenetre annak hogyan kéne jönni?Gyalog? :)))) Képzeld a metrók is tömve vannak olyankor a Békemenetre igyekvő emberekkel.Akkor most fúj,mert a BKK ingyen metróztatja az embereket? :)))

chrisred 2018.12.20. 08:56:45

@Ekrü: A metró is csak kizárólag a békamenet idején jár Budapesten?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 09:02:14

@Ekrü: "hogyan kéne jönni?"

Nem kéne jönni. Miért kéne? Most is vannak tüntetések a vidéki városokban a csúti geci ellen, nem kell ehhez Budapestre jönni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 09:03:29

@Gandosz: "aljas index"

Aljasul megírták az igazságot. :))

Zárassátok be, fideSSfasszopók, mint a Népszabadságot.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.20. 09:04:17

Annak azért biztosan örül, hogy májusban ismét rommá veri a buta, csökönyös, liberált kobakotokat..:))

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.20. 09:05:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Nem kéne jönni."

Ezt ti a saját megmozdulásaitok kapcsán szigorúan betartjátok..:)))

Orbán veje 2018.12.20. 09:09:52

@Ekrü: Haver! Te örülsz annak, hogy a tolvaj gazdád teljesen leépítette a jogállamot? Akkor mi a faszért nem telepedsz le észak koreába? Ott a hozzád hasonló szarházi embereket tárt karokkal várják.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 09:13:11

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "a saját megmozdulásaitok kapcsán szigorúan betartjátok"

Úgy van. A kétfarkúakat nem buszoztatják állami pénzből.

"Vejetek vagyunk!" :))

Nyers Fa 2018.12.20. 09:18:21

@chrisred: ne legyenek illuzióink, ez a törvény a legtöbb munkáltatónak tetszik, a sarki zöldségestől kezdve a multikig. Mindenkinek akinek alkalmazottja van.

gigabursch 2018.12.20. 09:24:17

Hircunami... khö-khö, bah-bah

1.) A hírszerkesztők nem jártak itt, mert ha itt jártak volna, akkor majdnem mind a 10 ujjukon megszámlálhatták volna a tüntikézőket.
2.) antiszemitizmus... Ja, persze. Ősi keresztény szokás a karácsonyfákat rombolni. JA, nem...

chrisred 2018.12.20. 09:25:18

@Nyers Fa: A sarki zöldséges feketén dolgoztatja és fizeti az alkalmazottját, magas ívben tesz rá, hogy mi van a törvényben. A multiknak van szüksége arra, hogy le is tudják papírozni a túlórákat.

Ekrü 2018.12.20. 09:40:53

@chrisred: Ez ragadt meg neked az egészből amit írtam?Szövegértés pls...

Ekrü 2018.12.20. 09:43:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem kéne jönni. Miért kéne? Most is vannak tüntetések a vidéki városokban a csúti geci ellen, nem kell ehhez Budapestre jönni. "-Sőt a legjobb ha otthon sem megy sehova,nem igaz?Szavazni meg végképp ne szavazzon.Elvégre ,hogy jön ahhoz egy vidéki suttyú ,hogy eljöjjön Budapestre.Hát tudod....

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.20. 09:43:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: De a DK-sokat viszont igen. (Nem állami, csak lopott pénzből..) De nem a buszoztatásra gondoltam, hanem a szerény létszámra szánalmas kis tüntijeitek kapcsán. Lesz ma tünti egyébként, vagy alább hagyott a forradalmi hevület..?:)

Ekrü 2018.12.20. 09:45:03

@Orbán veje:Csak "jogállamozzatok" még egy kicsit.:))) Azt 2022-ben jön az újabb 2/3. :)))

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.20. 09:45:44

@chrisred: " ... A narancsosok rohamos gyorsasággal elfogadják a málenkij robot (Kleine Arbeit) törvényt, és Brüsszelből váratlan ajándék érkezik Viktor bankszámlájára. Vannak még véletlenek! ... "

Azt se feledd el, hogy ezen jelentős profitja van a Patás Bandájának, mert amikor ezeket a pénzeket kiutalták a nyerteseknek (értsd: cimboráknak) akkor a forint jóval erősebb volt, így amikor a gonosz brüsszeli bürokratagecik kiutalták a Patás jussát, a mostani, jóval gyengébb forint árfolyamon realizálják.... Lehet fikázni a Kuszaszemet, mert hogy alapítványosítja az állam vagyonát, de, ide a rozsdás bökőt, hogy le volt zsírozva, hogy a rohamléptekben kifizetett támogatások után megrogyasztják a forintot, hogy az elszámolásnál jó legyen az árfolyam.

chrisred 2018.12.20. 09:46:18

@Ekrü: Ez volt benne a teljes értelmetlenség, egy kalap alá venni a menetrendszerű helyi tömegközlekedést az alkalomra rendelt különbuszokkal.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.20. 09:50:11

@Ménár Atya: " ... fletót meg udvari bolondnak............ "

A táncos-komikus Kurcsányira gondolsz? :-) Nem kell megválasztani, csinálja azt magától is :-)

citrix 2018.12.20. 09:52:50

Kovács Zoltán, a fidesz második legsármosabb/legokosabb (Rezsi Szilárd viszi a pálmát) megmagyarázója szerint a nyugati média félremagyarázza mi történik kis hazánkban. Ezen segítendő Párizsban leült elmagyarázni a "helyes" értelmezését az eseményeknek. Soros műve az egész, amivel néhány huligánt félrevezetve fel akarja forgatni a törvényes kétharmados demokratikus rendet. Világos mint a vakablak.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.20. 09:53:45

@Ménár Atya: " ... Ja, az orbáncsicska ajtó megverte kunhalmit, elég jó video lett :D ... "

A luvnyának mázlija volt, ha megpróbálta volna a kezével elkapni az ajtót, akkor az ujjai sz@rrá törtek volna....

Ekrü 2018.12.20. 09:59:25

@chrisred: A hangsúly nem a menetrendszerűségen,hanem az utasok számán volt.Azt te sem tagadhatod,hogy Békemenet előtt a pld. a metrók is zsúfolásig megtelnek. (Utaztam rajta ,tudom)Az egy helyről jövő emberek összefognak és egy úttal jönnek.Mi ebben a baj?Nagy szervezés sem kell hozzá,simán megteszi bármelyik vidéki osztály is mikor színházba jönnek .Ráadásul elég álszent dolog ezt úgy megszólni,hogy kiderült az egyik szánkótolvaj miskolci a másik pedig tatabányai volt.(A külföldi tüntetőkről már ne is beszéljünk.)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.20. 09:59:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ne adj nekik tippeket, akkor hol fogok jól beszólogatnia a maszopita-kurcsányita bagázsinak? Hol fogom tolvajozni O1G-t?

konrada 2018.12.20. 10:02:30

@chrisred:
Ebben teljesen igazad van.
Ennek a törvénynek csak ott van hatása, ahol le kell papírozni minden órát, és ott is csak azokon a helyeken, ahol olyan munkaerőhiány van, hogy túlórát kell kiadni a munka elvégzéséhez.
... s ez a cca. 4 millió munkavállalóból néhány százezer csak, és abból is csak egy része, akinek nincs más választása, mint végrehajtani az ilyen irányú utasítást.

...s ezért nem lesz ebből igazán forradalom, mert 1. kevés embert érint, 2. csak ott lehet végrehajtani, ahol a kollektív máshogy nem rendelkezik.
...s ha ezeken a helyeken egy jól megszervezett sztárjk nem tudja elérni a kollektív módosítását, akkor ott a többséget a saját kockázatvállalási elemzése nem mozgósítja...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.20. 10:04:18

@Orbán veje: Ne légy ostoba, ne kívánj a fajtádnak rosszat! Ha itt bevezetnék az É.-Koreai módit, akkor személyesen találkoznék veletek valahol Recsk környékén az újranyitott bányában. Valahogy az nagyon nem szimpi végkimenetel.... Egyrészt nem szívesen bányásznék rezet csákánnyal 1500 méter mélyen, másrészt meg rühellem a maszopitákat és a kurcsányitákat!

ZX 2018.12.20. 10:10:27

@konrada: "csak ott lehet végrehajtani, ahol a kollektív máshogy nem rendelkezik. " Ne hazudj, úgy van megfogalmazva a törvény, hogy ki lehet kerülni a kollektív szerződést.

konrada 2018.12.20. 10:11:11

@Nyers Fa:
A sarki zöldségesnek biztosan nem tetszik, mert ő úgy tud versenyképes fizetést adni, hogy minimált számol el, és minden túlórát feketén.
Ezzel ő többet tud fizetni zsebbe heti 60 ledolgozott óra után, mint a multi a 45 után fizet.
A multi 48 órája - és az, hogy nem kell kitermelnie az állásidőre a fizetést a bérkeretből, rontja a sarki zöldséges versenyképességét. (És még nehezebb lesz elmagyaráznia a dolgozónak, hogy azért fog minimálbérrel begsibe, meg nyögdíjba menni, mer a törvények nem engedik, hogy bérszámfejtse a túlórát.)

konrada 2018.12.20. 10:12:21

@ZX:
Akkor légyszi ezt a részt másold ide be, hogy mindenki lássa mi a hazugság.
Előre is köszi!!

ZX 2018.12.20. 10:21:16

@konrada: "Kollektív szerződés rendelkezése alapján továbbra is legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, de ezen felül ha a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodik, naptári évenként legfeljebb 100 óra rendkívüli munkaidő, “önként vállalt túlmunka” elrendelhető."

konrada 2018.12.20. 10:24:05

• 2018-ban is a demokrácia húzta a rövidebbet Magyarországon
Ez azért szörnyű! Elbukott egy titkos általános választáson, és ezt a fajta demokráciát még puccsal se tudják hatalomra segíteni....
...ajajajjaj....

citrix 2018.12.20. 10:24:08

@Ménár Atya: Ménár atya, a nagy Vezér szent fazeka, az megvan amikor Orbán Viktor térdre szólította a csuhásokat? Igen, a miniszterelnök úr.

chrisred 2018.12.20. 10:25:30

@konrada: Nem beszélve arról, hogy az állami beszerzéseket mennyire megdrágította a minimálbéremelés. Most már tudnak trükközni a munkaerőköltséggel, hogy két évig heti hat napban számolják a projekteket, és a harmadik évben kényszerszabadságolással érik el, hogy ne kelljen túlmunkát fizetni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.20. 10:29:48

@citrix: És meg is tették. Azóta lett a Patás kicsit engedékenyebb irányukba, amióta begyakorolták a megfelelő technikákat, és "jól térdelnek" :-) Ha latyakos az idő, megengedi, hogy a cipőjére térdeljenek....

konrada 2018.12.20. 10:32:18

@ZX:
...magyarán: a 400 óra ott nem rendelhető általánosságban el, ahol van kollektív, legfeljebb akkor, ha a munkáltató erről külön megegyezik a dolgozóval.

...azaz ott, ahol a kollektív máshogy nem rendelkezik. (Ezt írtam én is. Csak te ezt hazugságnak értelmezted.)
Egyébként köszönöm hogy kiegészítetted.

ZX 2018.12.20. 10:35:02

@konrada: Vannak cégek ahol már fogalmazzák az új szerződést, hogy ki tudják használni a 400 órát. Szerinted mi lesz az olyan helyeken ahol nincs más alternatíva? Ott majd csupa "önkéntes" túlóravállaló lesz ha még másnap is ott akar dolgozni.

ZX 2018.12.20. 10:39:21

@konrada: Ja, és még egy kis adalék, "A munkaidő-beosztásnak a jogszabályba most bekerülő módon történő módosítása alapján végzett munka nem minősül rendkívüli munkavégzések, a munkavállaló hozzájárulásával módosított beosztás alapján végzett munka: rendes munkaidő. Az a munkavállaló tehát, aki hozzájárul a beosztás módosításához, egyrészt lemond a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlékról, másrészt ez a munkavégzés nem számítható bele a rendkívüli munkaidő most bevezetendő 400 órás kvótájába sem."
Szóval akkor lehet 400 órát túlóráztatni valakit ha az önként beleegyezik. De ha beleegyezik akkor az nem számít bele a 400 túlórába és túlórapénz sem jár érte. Ez alapján tehát "önkéntesen" 0-24-ben is dolgohat valaki az év 365 napján.

Orbán veje 2018.12.20. 10:44:40

@konrada:

Haver! Gratulálok a jogállamleépítő gazdádnak. Világhírűvé tett bennünket! Elrettentő példaként mutogatnak minket szerte a világban a lapok címoldalán.

Mi lettünk az unió leprása. És te rohadék orbántroll mindezt védelmezed! Mocskos egy embertípus vagy te.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 10:44:55

@konrada: Láttál már olyan felmondást, hogy "közös megegyezéssel", faszfej? Láttál már egyáltalán olyat, hogy NEM "közös megegyezéssel"? Tudod miért, faszfej? Mert akkor nem kötelező végkielégítést fizetni. Gondolod, hogy mindenki a saját végkielégítésének az ellensége, faszfej? A munkavállalók alulképzettek, alultájékozottak és kiszolgáltatott helyzetben vannak. A túlórával dettó ez a helyzet.

konrada 2018.12.20. 10:45:36

@chrisred:
Na ja.
...mondjuk ha nem tudnak játszani bérpapírral, akkor elég hülye munkaszervezés a heti 6x8, jóval hatékonyabb akár a 4x10+8+8, vagy a 4x12+8 túlóra.
De valóban: aki ezt bevállalja, az jobb ha tudja.

(...mondjuk az is igaz, hogy ezeket a munkarendeket csak a fővállalkozók dolgozóival tartják majd be. Az alvállalkozók továbbra is 5x8+8 túlórával jelentik majd le dolgozóikat, miközben 60+ órákat dolgoztat le velük.
...aztán fogócskázhat tovább a munkaügyi ellenőr, hogy az este 6-kor az építkezésen dolgozó mikor kezdte az aznapi "kötetlen" munkaidejét...;)

konrada 2018.12.20. 10:46:18

@Orbán veje:
...ne magadból indulj ki.

konrada 2018.12.20. 10:50:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...elég sok fajtát láttam már. Ellentétben veled, aki legfeljebb csak a kocsmában hallottál "valamit" (A szókincsed erre utal, nem hinném, hogy komoly ember a való életben szóba áll veled.;)

...s megértem, hogy te a lumpen-fajtád érdekében harcolsz.
...pedig sokkal értelmesebb volna, ha nekik elmagyaráznád mik a jogai.
...persze igazad van abban, nem felvilágosítani kell - mert azért pofon vágnak ott - könnyebb másnak fröcsögni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 10:56:19

@konrada: "lumpen-fajtád érdekében harcolsz"

A magyar emberek érdekében szólalok fel. Ha ez főként a lumpeneket jelenti, arról a geci gazdád "munkaalapú társadalom" vágyálma tehet, hogy lerombolja az oktatás és a tudomány intézményeit. Nincsenek ásványkincseink, az agyunkat kínálhatjuk fel, de a geci gazdád szegénységbe és tudatlanságba taszítja a népet, hogy meglegyen a szavazóbázisa a rettegő nyomorgókból. Felfordul a gyomrom tőletek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 10:58:17

@konrada: "ne magadból indulj ki."

Ezt nem értem, mire mondod. A geci gazdádról beszélt és az országról. Te érted amit írsz?

chrisred 2018.12.20. 11:06:24

@konrada: "De valóban: aki ezt bevállalja, az jobb ha tudja."

Annak az ukránnak elég annyit tudnia, hogy még ez is jobb annál, mint agyonlövetni magát Putyin zsoldosaival Donbaszban.

konrada 2018.12.20. 11:08:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ha elolvastad volna:
Az előzményed érvek és értelem hiányában ezeket személyeskedéssel próbálta bepótolni (ismerős módszer?;)).

...és mivel az én gazdám én vagyok szabad polgárként (és mint írtam, én megértelek téged is, mert te rabszolgaként ezt fel sem vagy képes fogni), ezért engem próbál sértegetni, abból a tapasztalatból kiindulva, hogy náluk az a jani, aki a leghangosabban, legcifrábban tud ocsmányul beszélni.

...de te honnan is értenéd a különbséget???

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 11:12:44

@konrada: "az én gazdám én vagyok"

Az egyik legszervilisebb fideSSfasszopó vagy. Kubatov szégyene. :))

konrada 2018.12.20. 11:14:12

@chrisred:
Ebben is igazad van.
...és értük menjünk ki az utcára harcolni??
...mikor még az sem éri el az ingerszintünket, amikor a másik oldali határ túloldalán meg a magyar olyan másodrangú EU polgár, akinek az ott megtermelt jövedelméből feleannyi jár csak a gyereke után.
...pedig ez legalább annyira izgathatna, mint az, hogyan sz.patják majd az ukránokat a bömös gyárban. (Amit ők nem is fognak feltétlen annak tekinteni, hiszen nem feltétlen rossz az nekik, ha idegenben látástól vakulásig, aztán otthon akár hónapokig is kapják ugyanazt a fizetést a pihiért...)

konrada 2018.12.20. 11:16:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...már kérdeztem tőled, neked valahogy nagy fikszációd a f.szszopás.
Akarsz róla beszélni?;))
(De csak beszélni! Előre szólok - mielőtt bejelentkeznél - én más ligában játszok!;)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 11:20:24

@konrada: "a f.szszopás.
Akarsz róla beszélni?"

Nem különösebben. Ez a fideSSfasszopók professzionalitása. Undorodom tőletek.

ZX 2018.12.20. 11:20:52

@konrada: Na mi van bértroll? Már nem tudod megmagyarázni miért is jó ez rabszolgatörvény?

chrisred 2018.12.20. 11:23:25

@konrada: Most menjünk ki tüntetni az osztrák kormány ellen, amikor ők csak azzal élnek vissza, hogy Magyarországon tizenegy éve nem követi az inflációt a családi pótlék összege?

Gandosz 2018.12.20. 11:36:48

@chrisred: a családi adókedvezmény pedig évi többszázezer forint pluszt jelent. Nem tudnál végre rendszerben gondolkodni, te kretén?

konrada 2018.12.20. 11:36:50

@ZX:
....miért kéne megmagyaráznom????
Eddig hol magyaráztam én meg?
Ezt is nyugodtan linkelheted, ha már bértrollként (mert gondolom magadból kiindulva feltételezed ezt) rám vagy beosztva...;)

chrisred 2018.12.20. 11:41:24

@Gandosz: És mennyi mínuszt jelent az adójóváírás eltörlése, egyszerűkém? Halványlila fingod sincs arról, amiről írsz.

konrada 2018.12.20. 11:44:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Na jó, most már fárasztasz.

Egy ideig poénos olvasgatni a kocsma szóvivőit, megérteni milyen indulatok mozgatják.

...de van az szint, ami alatt már nem érdemes birkózni.
Így hidd el azt, amit a fogatlan kivénhedt qrva is a Nyugati aluljáróban - amikor hozzád hasonló szóhasználattal, személyeskedésen alapuló érvrendszerrel és színvonalon kiabálja ki az ő igazságát:
azért kerülik ki, mert nem bírnak az ő érveinek az igazával, nem pedig azért, mert nem akarják, hogy azt higgyék, vele egy szinten vannak.

Na pá....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 11:48:52

@konrada: "most már fárasztasz."

Kubatovnak panaszkodjál, faszé küldött ide trollkodni. :))

"színvonalon"

Színvonal??? :))
"neked valahogy nagy fikszációd a f.szszopás"
Ez a te SZÍNVONALAD? :))

konrada 2018.12.20. 11:49:19

@chrisred:
Na látod. Ők azért találtak ki új törvényt, hogy a keleti munkavállalókat sz.passák.
...ahogy megbeszéltük: a magyar kormány is inkább csak őket fogja.
Most ezért nem érdemes kimenni az utcára sem az osztráknak, se a magyarnak...

konrada 2018.12.20. 11:56:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
De ebben speciel igazad van. Néha valóban kapkodva írok, és néha ráhagyom magam a korrektorra, így az nem kiabált, és benne maradt a valóban hibás - mert nem elütés! - szó.
Elnézést kérek mindazoktól, akiknek ez zavart okozott megértésben.
Próbálok nem hibázni, de nem tudom megigérni.
Mea culpa.

konrada 2018.12.20. 11:57:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
De ebben speciel igazad van. Néha valóban kapkodva írok, és néha ráhagyom magam a korrektorra, így az nem kiabált, és benne maradt a valóban hibás - mert nem elütés! - szó.
Elnézést kérek mindazoktól, akiknek ez zavart okozott megértésben.
Próbálok nem hibázni, de nem tudom megígérni.
Mea culpa.

ZX 2018.12.20. 11:57:35

@konrada: Nem vagyok senki bértrollja, én nem ezért kapom a fizetésem mint azok akik itt 0-24-ben a fideszesek seggét nyalják.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.20. 11:59:15

@ZX: Majd én megmagyarázom. Ez az egész dolog arra jó, hogy a maszopiták és a kurcsányiták jól rámozduljanak, összeboruljanak az internacionálé hangjaira, és amikor jön az EP választás, akkor egymás torkának essenek újra, mert pézszagot éreznek.

Amúgy meg lehet, hogy a Csutiék kifogják a szelet a vitorlákból, a Pecás visszaküldi a parlamentbe megfontolásra a törvényt, aztán egy kicsit mojolnak vele, hipp-hopp január vége lesz, újra szavaznak, és közben az ellenzék meg hülyét csinált a politikusaiból, összehoztak a fidesznek egy csomó vágóképet a választási kampányhoz...

ZX 2018.12.20. 12:02:35

@konrada: azért majd a magyarok emlékezni fognak mikor legközelebb az urnához járulnak, hogy ki is akasztotta a nyakukba a rabszolgatörvényt. Mert addigra már érezhető hatása lesz.

Gandosz 2018.12.20. 12:04:22

@ZX: jobban bértroll vagy, mint bárki, akit annak gondolsz

Gandosz 2018.12.20. 12:10:20

@chrisred: mondtam, hogy próbálj meg végre rendszerben gondolkodni, te kretén!! Az adójóváírást bőségesen kompenzálták a gyerekek után járó kedvezmények! Elképesztően buta vagy! Legyél már minimálisan konstruktív, de csak rombolni tudsz mindenben!

konrada 2018.12.20. 12:12:18

@ZX:
Aham, értem.
Akkor csak azt a fajta vitamódszert képviseled, melyben a személyeskedés a legfőbb érvrendszer, mert azzal lehet terelni, és amennyiben a másik belemegy, úgy gyakorlatilag agyon lehet ütni egy témát.
A külső szemlélő már csak az odavissza anyázást látja, illetve a kevésbé pallérozottak azt, hogy a végén a páston csak 1 maradt, akkor bissztosan az a győztes, és ezért a személyeskedés legjobb módszer az igazuk megvédéséhez.

...egyébként meg a témához vágó megjegyzéseddel egyetértek.
Ha látni fogják, hogy az rosszabb nekik, és ehhez elég sokan lesznek, akkor a mostaniakat is pont úgy elküldik, ahogyan azt az elődeikkel tették.
...csak hát ehhez ki kell várni a következő választást.
...s ha akkor se akarja őket leváltani az istenadta nép, hát lehet írni arról továbbra is Szelesteynek, hogy a demokrácia vesztett.;)

ZX 2018.12.20. 12:13:10

@Gandosz: Most hogy mondod, soros tartozik nekem egy rakat lóvéval. megyek is azt leverem rajta...ja nem. :P

@Magánvéleményem: Majd meglátjuk mit lép erre a bajszos szar. Az viszont biztos, hogy ha tovább ütik most a vasat akkor a szavazáskor meg fogják köszönni a gecinek a törvényt, úgy, hogy picsán rúgják.

ZX 2018.12.20. 12:17:33

@konrada: Tőletek tanultuk a módszert. Amúgysem lehet értelmes vitát folytatnia nergecikkel, mert a következő párbeszéd szokott történni.

normál ember: érv 1, érve 2, érv 3
nergeci: hazudsz, ballib
normál ember: nem, érv4
nergeci: soros gyuri megvett, különben is brüsszel
normál ember: érv 1, 2
nergeci: ne hazudj soros, migráncs
normál ember: érv 3 te geci
nergeci: soros, migráncs, ballib, brüsszel

ezután már csak az anyázás megy. Már túlléptem ezen, így inkább az anyázással kezdek.

chrisred 2018.12.20. 12:24:08

@Gandosz: Nem, csak számolni tudok. Gondolom, még odáig sem jutottál el, hogy az adójóváírás két dolgozó szülő esetén mindkettőnek járt, a családi adókedvezményt meg csak az egyik veheti igénybe.

Orbán veje 2018.12.20. 12:29:16

@konrada: Haver! Már megint elfelejtettél tiltakozni a diktatúra kiépítése és a jogállam lebontása ellen. Hogy te micsoda rohadék egy orbántroll vagy.

nemecsekerno_007 2018.12.20. 12:36:30

Hírcunami. Azz!

Akkor nem kommunikációs háború?! :) Megnyugodtam. Ja nem!!! Muhahaha :)

Gyerekek ennyire naívak vagytok vagy ennyire hülyének nézitek a népet?!?! Esetleg mindettő?! :)

Tangooo 2018.12.20. 12:41:02

@élhetetlen: primitív panelprolik anyázása nem érdekel, úgyhogy hanyagolhatsz.

Gandosz 2018.12.20. 13:02:03

@chrisred: hazudni tudsz és félinformációkra hivatkozni
igen, a chipsadó miatt drágább lett a ropi
igen, az Áfa maximuma is nőtt
igen, menj a picsába ezekkel a nem rendszerszintű kiemeléseiddel
(ugye eredetileg arról van szó, hogy az adórendszer egy elemét emelted ki ostoba módon, és ehhez az eljárásodhoz körömszakadtáig ragaszkodsz)
NEM KELL VÁLASZOLNOD, TUDOM, HOGY TERELNI FOGSZ

Rettegek mert ballib vagyok 2018.12.20. 13:08:19

Eközben 2,8 millió megtekintésénél jár a balfasz ellenzék bohóckodása, színjátszási képessége a Köz-TV-ben.

www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/videos/314084659317015/

ZX 2018.12.20. 13:29:46

@Rettegek mert ballib vagyok: Szerintem ezt egyedül te láttad.... 2,8 milliószor, mert erre rejszolsz. :D:D:D:D

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 13:32:16

@Gandosz: igen, annak, aki igénybe tudja venni. és akiknél ez nem áll fenn, azokkal mi a helyzet? mert ők az út szélén vannak hagyva... erre mit mondasz baribaszó ner-cseléd?...

konrada 2018.12.20. 13:35:49

@ZX:

...na az ilyen értelmes hozzászólókról írtam. (@Orbán veje:)
Látod, ő is megelégszik azzal, hogy köszönésképpen személyeskedik.
...ezzel meg legfeljebb a hozzá hasonló képességűek között ér el valamit.
Benned azért talán több értelem van.

Én még úgy tanultam, hogy az ember a szavaival magát minősíti, bármennyire is azt hiszi, hogy azzal a másikat mutatja be.

...szóval az én hülyeségem engem minősít, és attól még nem leszek okosabb, ha bevetem a vitában a mindent vivő anyázást, g.cizást, legfeljebb csak bemutatom, hogy ennyire vagyok képes.

...de te tudod, hogyan köszönsz...

chrisred 2018.12.20. 13:41:34

@Gandosz: Nem, te emelted ki az adórendszer egyik elemét (családi adókedvezmény), és keverted bele a témába, ami nem is az adórendszerről szólt, hanem a szociális juttatásokról. Szóval a helyedben mélyen kussonék.

konrada 2018.12.20. 13:44:08

@ZX:
Ja és:

Szvsz. az egészet ott rontod el, hogy csak tömbökben, jelszavakban vagy képes gondolkodni, nem hiszel az egyén szabad gondolkodásában.
Így - mivel te önmagadat besorolod egy tábor alá - akkor az, aki nem a te táborodban van, az ebben a viszonyrendszerben csak más tábor alatt lehet.

...ezért írod le (vagy írjátok? ugye milyen hülyeség?;), hogy "Tőletek tanultuk "
és írsz oda olyanokat, amiket ha meggebedsz, se találsz tőlem.
...de akkor nem lehetne összemaszatolással magad (vagy magatok, ha királyi többeshez ragaszkodsz önmagadra is!;) személyeskedését mentegetni.
...pedig mint írtam, benned szerintem ennél több van....

ZX 2018.12.20. 13:50:09

@konrada: Folytatnék én értelmes vitát, de látod, mind ugyanúgy végződik. Megrekedtetek a gyurcsány féle trógereknél és még mindig azt képzelitek, hogy a 2002-2009 köti időszakot éljük. Ennek megfelelően pont ugyanazokat a paneleket puffogtatjátok amikkel akkor lehetett kezdeni valamit. Mert akkor valóban el kellett zavarni azt a szarházi bandát. Azóta viszont jöttek oda olyanok akiknek semmi köze nincs az akkori dolgokhoz, de ti ugyanúgy kezelitek őket. Szerencsétleneknek esélyük sincs semmire, mert mondanak valamit és jön a szokásos ballib, soros, brüsszel stb. mantra. Ahhoz bezzeg egy szavatok nincs, hogy időközben jött ez a másik tetű banda amelyik többet és pofátlanabbul lop. Aki pedig ehhez asszisztál az nyalja meg a bal herémet. Itt már elfogytak a szavak az értelmes vitához, csak az anyázás maradt.

konrada 2018.12.20. 13:55:30

@ZX:
Na ha már:
Mint írtam volt, ha nem tudtok (ha már nem tudsz leszakadni a többesszámtól, hát legyen) kilépni ebből a táborgondolkodásból, akkor valóban nincs más választásod (ópárdon: választásotok!;), mint a lényegedet (lényegeteket?;) adni, és anyázni...

ZX 2018.12.20. 13:59:49

@konrada: orbánt védted? igen. akkor egy táborban vagy azokkal akik orbánt védik. Egyedül vagy? nem. Akkor nem indokolt a többes szám? Vagy már megint tévedek és soros?

al Dajjal 2018.12.20. 14:07:07

@ZX: Hidd el, nagyon sokan látjuk, mi folyik itt, s nagyon szívesen szavaznánk a Fidesz helyett egy értelmes alternatívára, ha lenne. De nincs. A jelen baloldal még ellenzéknek is hülye, akkor milyen lenne kormányon? (Kormányozni is hülyék voltak, akárhányszor próbálták) Orbánnak fejébe szállt a 2/3, ez egyértelmű. De sokkal visszafogottabb lenne, ha lenne egy veszélyes ellenzék, amely akár leválthatja, ha elveti a sulykot. Ez láthatóan nincs, így cincoghat kedvére.
(Én is azok közé tartozom, akik azt mondják, inkább legyen újabb 2/3, akármilyen szarok is, mint hogy Gyurcsány, meg az MSZP jöjjön vissza.)

ZX 2018.12.20. 14:22:09

@al Dajjal: Tudod mi a vicc? Hogy pont erről beszéltem erre jössz és ugyanazt előadod.
Szerinted mit kellene tennie az ellenzéknek? Azzal ne gyere, hogy ilyen meg olyan program, mert van nekik, a fidesznek meg pont semmilyen nincs mégis nyernek. Szóval ezen kívül mit kell tenniük? Orbán legnagyobb trükkje, hogy úgy állítja be a baloldalt mintha az még mindig ugyanazokból az egyénekből állna (látod te is így utaltál rájuk), és ő lenne az egyetlen alternatíva. Meg az, hogy az új pártokat összemossa a régi lejáratottakkal. Voila! Az eredmény az, hogy elhiszitek azt, hogy nincs más alternatíva, és utána jöttök ide, hogy az ellenzék ilyen meg olyan hülye, meg gyurcsány és mszp. Tudtad, hogy Gyurcsány már nem az mszp-ben van? Tudtad, hogy a volt mszp-s lendvai már az orbán szekerét tolja? Tudtad, hogy a momentumnak se gyurcsányhoz se az mszp-hez nincs köze? Soroljam még hogy mi az amiért hülyeségeket írsz?

Orbán veje 2018.12.20. 14:24:26

@Gandosz: Haver! Énszerintem te egy idomított orbáncsimpánz vagy. A diktatúraépítő gazdád hitvány szekértolója.

konrada 2018.12.20. 14:25:37

@ZX:
...nézd, mindenki úgy gondol, értelmezi a világot, ahogy ő tudja, akarja.
Mindenki azt látja bele a másik mondataiba, amit ő akar.

Te azt nem vagy képes megérteni, hogy aki valamit kimond, leír, azzal magát jellemzi.
Ha te: amit leírok, abból azt látod, hogy a zorbánt védem - és nem a magam kis világát, amely politikából már annyit megtapasztalt, hogy igazat ad az az angol tengerészmondásnak: mindig a kisebbik rosszat érdemes választani - akkor lásd azt.

Attól még, hogy anyázol, mocskolódsz, én nem fogok a fejemhez kapni, hogy ezek azok az érvek, ami megváltoztatja a világom, életszemléletem...
...és félek: másoknál sem az fog dönteni az igazságodról, milyen sokoldalúan tudod mindezt cifrázni.
...mert mint írtam: az ember szavai magát jellemzik...

ZX 2018.12.20. 14:27:53

@konrada: " mindig a kisebbik rosszat érdemes választani"

Akkor megkérdezem, kire is szavaztál? Mert Orbán nem a kisebbik rossz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 14:29:21

@konrada: "nem hiszel az egyén szabad gondolkodásában"

Nem hiszek Kubatov trolljainak szabad gondolkodásában. Azért a kis fizetésért itt nyomják a hazug propaganda paneleket. A gondolkodás legapróbb jele nélkül.

al Dajjal 2018.12.20. 14:40:04

@ZX: Csak egy példa az ellenzék idiotizmusára: Az egész 2017-es évet azzal töltötték, hogy egymást köpködték, hogy akkor most összefogjanak-e vagy sem. Az egyik árulózta a másikat, az meg kollaboránsnak mondta a harmadikat. És így telt el az egész választás előtti év, aztán decemberben rájöttek, hogy valamit csinálni is kéne, mert nyakukon a választás. Van programjuk? Juttassák el az emberekhez! Ez a blog is folyamatosan kint van az Index címlapon, tehát felület lenne hozzá. (Az mszp-s "fizessenek, a gazdagok" aztán nagy ötlet volt! Én anno az átlagkeresetemmel a legnagyobb adókulccsal adóztam, tehát biztos valami szemét gazdag lehettem. Például ezért sem kérek belőlük többé.)
Amúgy, ha összefognak, s nyernek, milyen lett volna egy mszp-dk(tudom, hogy itt van Gyurcsány 2011 óta)-lmp-jobbik koalíció? Egyetlen közös pont bennük, hogy utálják Orbánt. Amúgy nincs kétségem, afelől, hogy ha Gyurcsány lenne a mérleg nyelve egy koalícióban, ugyanúgy zsarolna, ahogy azt anno az szdsz tette.

al Dajjal 2018.12.20. 14:41:41

@ZX: "Mert Orbán nem a kisebbik rossz."

Ezt kb egymillió szavazó nem így látta májusban. Elfogadom, ha neked ez a véleményed, te meg azt fogadd el, hogy másnak más.

konrada 2018.12.20. 14:45:08

@ZX:
...hát melyik lett volna? Az összefosás Gyurcsánnyal, MSZP-vel, vagy a cukiskodó Vona?

Én speciel el sem mentem volna szavazni, ha nem hitetik el ezek az ellenzéki pártok, hogy képesek győzni.
...és mint írtam, vagyok olyan tapasztalt, hogy ne kívánjak vissza olyan éveket, amelyben az MSZP meghatározó erő....

...mert mint írtam - és tették ezt mások is - a kisebbik rossz...

chrisred 2018.12.20. 14:49:55

@al Dajjal: "Én anno az átlagkeresetemmel a legnagyobb adókulccsal adóztam, tehát biztos valami szemét gazdag lehettem. Például ezért sem kérek belőlük többé."

Még egyszer a tények kedvéért: 2010-ben a bruttó átlagbér 202.600 Ft volt, az akkori adózási szisztéma szerint ennek a nettója 139.517 Ft volt. A jelenlegi, 2018-as adózás szerint bruttó 202.600 Ft nettója 134.729 Ft. Bármelyik bérkalkulátorban ellenőrizheted.

konrada 2018.12.20. 14:54:49

@chrisred:
2010-et már az utánunk az özönvíz jegyében tervezték.
Nézd meg a 2008-as és a 2009-es kulcsokat, amikor még úgy terveztek, hogy azt az évet nekik kell lehúzniuk....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.20. 14:55:40

@chrisred: "nettója 134.729 Ft"

És rögtön le is vonhatja belőle a világbajnok ÁFÁ-t, a szegények adóját.

chrisred 2018.12.20. 14:59:45

@konrada: Az utánunk az özönvíz jegyében emelték az áfát fél évvel korábban 20-ról 25%-ra és kezdték adóztatni a cafeteriát? Magad sem gondolhatod komolyan.

al Dajjal 2018.12.20. 15:11:09

@chrisred: Megnéztem. Igazad van. Viszont megnéztem Konrada tanácsa alapján a 2008-as kalkulátorral is. Abban 123 203,- jött ki a 202 600,- bruttóval. És 2010-ben ők már tényleg csak májusig számoltak.
De ha a mai helyzet rosszabb, mint a 2010-es milyen lenne, ha az átlagbér újra a legnagyobb adókulccsal adózna?
És még egy észrevétel. Akkora a csőd Magyarországon, hogy a nettó átlagkereset a 2010-es bruttó szintjén van. Bezzeg, amikor az mszp alatt dübörgött a gazdaság!

al Dajjal 2018.12.20. 15:12:47

@chrisred: Az áfacsökkentés 2006-ban volt. Januárban csökkentették, augusztusban visszaemelték. Egyértelműen választási fogás volt a részükről.

ZX 2018.12.20. 15:14:44

@al Dajjal: Bármilyen hihetetlen, neked mint választónak pont az a jó ha nem értenek egyet. Mert ugye tudjuk, hogy mi lesz abból ha az van, hogy aki nem lép egyszerre...
Van programjuk. Ennek a bemutatására kaptak is a köztévében 5 azaz öt egész percet. Miközben a fidesz hazugságaira volt 23 óra 55 perc. + Az ellenzéknek nincs annyi lopott pénze mint a fidesznek, hogy minden egyes emberrel levelezgessen mint o1g. + a saját szakmámból tudom, hogy az emberek azt sem olvassák el amit a saját érdekükben el kellene. Gondolod, hogy ha meglátnak egy levelet maszop vagy dk logóval akkor az nem a kukában landol olvasás nélkül a sok agymosás miatt? Ha már szóba jött a progresszív adózás. Az emberek 99%-ának fingja nincs nincs mire jó, és kiszámolni sem tudja, hogy mennyi az annyi. Ha jól rögzítik a sarokszámokat akkor mindenki jól jár. De hogy magyarázod el olyan embernek aki ha meghallja akkor élből elveti és meg sem hallgatja az érveket?
Magam is gyurcsányt látom a legnagyobb kerékkötőnek, jó lenne ha elhúzna, de az igazság az, hogy ő már csak egy kis pont a gépezetben, nem ő mozgatja már a szálakat.

ZX 2018.12.20. 15:16:10

@konrada: Az mszp hol meghatározó erő? Már csak álmukban.

konrada 2018.12.20. 15:25:20

@ZX:
Lehet.
De ez még április elején - főleg azzal számolva, hogy mindenképpen együtt kell működniük a volt csodálatos pártelnökük, miniszterelnökük új pártjával - még nem volt egyértelmű.

Bevallom, én megkajáltam az ő nagykabát dumájukat, és qrvára nem hiányzott egy olyan helyzet, ahol a cukisodó Jobbik a mérleg nyelve...

al Dajjal 2018.12.20. 15:27:18

@ZX:
Felület: Köztévét nem nézek, ott pl. hozzám nem juthattak el - s a kormányhazugság sem jut el hozzám. :-)
Ma már boldog-boldogtalan blogol, ott a jútyúb, videozni. A blog fenntartási költsége kb. 0 Ft, de ha költsége van, az ellenzéki oldalon is van egy-két milliárdos, aki meg tud finanszírozni egy pár fős szerkesztőséget is akár. Az Index ad felületet is szívesen, hisz a b1 is minden nap címlapon van náluk. Lehet, hogy 99% kidobja a szórólapot, de 1% elolvassa, s ha értelmes dolgok vannak benne, akkor képes elgondolkodni is rajta. Ha akkora hülyeség a szórólapozás, akkor miért van tele folyton az összes postaláda reklámmal? Nem hiszem, hogy azért mert a cégek így szeretik szórni a pénzt.
Gyurcsány valóban a háttérben van, de jelzi, hogy ugrásra kész, s bármikor képes előre lépni.

konrada 2018.12.20. 15:27:45

@ZX:
Ti.: a mostani 2/3 ennek köszönhető.
Mert amikor az ellenzék oldalán elhangzott a befogott orr taktika, akkor sokan mentek - velem együtt - befogott orral szavazni...

ZX 2018.12.20. 15:30:07

@konrada: Áhhh hidd el, ha nyertek volna utána szétesnek mint a földhöz baszott lego, de abból mi választópolgárok jól jöttünk volna ki. Ha viszont ez van, hogy egy párt leuralja a politikai palettát választhatsz a szar meg a szar között.

@al Dajjal: "Bezzeg, amikor az mszp alatt dübörgött a gazdaság!" Bezzeg most, hogy dübörög... ja nem. 2. legrosszabb gazdaság az unióban, rothadó kórházak, szar oktatás, elvándorló fiatalok, kilakoltatás, hajléktalanság stb.

ZX 2018.12.20. 15:36:27

@al Dajjal: Igazad lenne, ha lenne, de nincs. Nézd meg mikor az indexesek elmentek vidékre. Mindenki TV2-t meg M1-et néz, meg Kossuthot hallgat. Akkor is ha van net. Elég nehéz úgy, ha a média 90%-ából a fos ömlik.
Látod gyurcsányt mindketten utáljuk, mégis tök máshogy gondoljuk. Elég ennyi különbség és máris 2/3-uk van ezeknek a ganajtúróknak.

ZX 2018.12.20. 15:39:53

@konrada: A fideszre? mert mindenkinek ennyi esze van csak. Gyurcsány próbálja előadni magát, hogy ő mekkor jani meg ő még tényező, de a súlya szerintem a pehelynél is könnyebb. Csak sajnos Orbán is erre játszik és elhiteti, hogy az úgy is van. a szavazók meg benyelik ahogy te is.

chrisred 2018.12.20. 15:55:51

@al Dajjal: Jó, de akkor azt is nézd meg, hogy milyen SZJA kulcsok voltak 2003-ban, és azelőtt: 20, 30, 40%. Persze mindemellett működött az adójóváírás intézménye is. Szóval azt elég nehéz belemagyarázni, hogy a jó fiúk kevés adót szedtek, a rosszfiúk meg sokat, alapvetően durván magas volt az elvonás korábban is, meg most is. Amikor az államnak viszonylag jól ment, kicsit engedtek a présen, amikor meg nem, akkor szorítottak rajta.

chrisred 2018.12.20. 16:02:06

@al Dajjal: 2006 és 2009 július 1. között a legmagasabb adókulcs 20% volt. 2006-ban az történt, hogy a korábbi 25 és 15%-os kulcsok közül a választás előtt 25%-ot 20-ra csökkentették, majd a választás után a 15%-ost 20%-ra emelték.

élhetetlen 2018.12.20. 16:21:36

@Tangooo: Nem anyáztam, csak rólad beszéltem. És aki ezt a primitív szöveget képes összehozni, hogy „őket hasra fektették a csúnya biztonsági őrök és még arra is kényszerítették őket, hogy a tarkójukra tegyék a kezüket”, annál bármelyik panelproli okosabb lehet, mert tudod, az észt nem adják pénzért.

Gandosz 2018.12.20. 16:53:52

@chrisred: aljas módon elhallgatod, hogy az effektív adótartam csökkent, mert a gyerekkedvezményről sunyi módon megfeledkezel. Nincs benned gerinc, sokadszor bizonyítod!! Előbb is manipuláltál, egy rendszerelemet kiemelve!!!

Orbán veje 2018.12.20. 17:11:30

@Gandosz: Haver! Már megint elhallgattad az euro statisztika legújabb felmérését: már csak Bulgária van a magyarok mögött fogyasztás tekintetében.

Nincs benned egyáltalán gerinc. Még csökevény formában sem. Sokadszor bizonyítod!!!! Te rohadék orbántroll.

alöksz róz 2018.12.20. 17:13:32

@chrisred: csak most nem 202 ezer az átlagbér, átlagbért átlagbérrel kéne összevetni.

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 17:15:10

@al Dajjal: ugyan semmiképpen sem azonosulok alapállásoddal, s a progresszív adózás szükségességét vallom a jelen társadalmi állapotok esetén, az azonban tényleg egy agyrém, hogy bruttó 2000€/hó havi jövedelem esetén moon már szupergazdagnak voltál elkönyvelve; nem kellett volna annyit lopni az előzőeknek, s akkor nem lett volna erre szükség... sz'al ebben neked van igazad, ehhez kétség sem férhet, mint ahogy ahhoz sem, hogy a fidesz a teljes gazdasági leszakadásba vezeti moot...

chrisred 2018.12.20. 17:15:28

@Gandosz: Szokásod szerint önkényesen kiemeled az adórendszer egyik elemét, ami a 4 millió feletti magyarországi háztartás közül alig több mint másfél milliót érint, miközben elhallgatod az áfaemelést, ami viszont az összeset. Ugyanazt ismételgeted, mint egy papagáj, és nagyjából annyi értelem is van benne.

chrisred 2018.12.20. 17:17:41

@alöksz róz: Ez lényegtelen, pusztán nominális kérdés. Az egysávos adózás miatt a mindenkori átlagkeresetből a levonási arányok ugyanazok.

alöksz róz 2018.12.20. 17:20:04

@chrisred: "a családi adókedvezményt meg csak az egyik veheti igénybe" - ez nem igaz.

alöksz róz 2018.12.20. 17:28:44

@chrisred: nem lényegtelen az, papám. az egysávosnál ugyanazok az arányok, de a progresszívnél nem. az akkori átlagbér adóterhelését a mostani átlagbér adóterheléséhez hasonlítsd.
mert különben semmi értelme.
(és oda-vissza, a mostani átlagbért se szabad az akkori kulcsokkal kiszámolgatni, mennyi lett volna. meg amúgy se a 2010-est kellene összehasonlítani, de ezt már írták előttem.)

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 17:29:23

@alöksz róz: átlagbért semmivel sem kellene összevetni, mert az nem mutatja meg a szórásokat a társadalmon belül: én keresek 100€-t, te pedig 10000€-t, annak az átlaga pontosan 5050€, amitől mind az én, mind a te jövedelmet eléggé eltérő a valóságban...

Gandosz 2018.12.20. 17:34:59

@Sir Bates dö Hól: csakhogy a bérnek nem ekkora a szórása, tökike

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 17:38:03

@Gandosz: már mondtam, hogy anyádat inszinuáld a megszólítással, egyébként meg minek ugatsz bele olyanba, amihez fingod nincs?! bár anyád picsáján kívül érdemben nem igen tudsz hozzászólni semmihez...

alöksz róz 2018.12.20. 17:40:42

@chrisred: na egy kicsit lehet én is faszságot írtam :-) szóval az is kellene az összehasonlításhoz, hogy mekkora összegű lenne az adójóváírás és mekkora összegnél jönne a magasabb adókulcs.

chrisred 2018.12.20. 17:44:30

@alöksz róz: Gondolkozz egy kicsit. Ha az egysávos rendszerben mindenhol ugyanakkora az elvonás aránya, akkor nem mindegy, hogy azon belül mekkora összeghez mérem. A felvetés az volt, hogy akkoriban az átlagbért mekkora adóteher sújtotta, márpedig az adójóváírás miatt nagyjából bruttó 250 ezerig az adózók rosszabbul jártak 2011-ben az új adórendszerrel.

chrisred 2018.12.20. 17:45:53

@alöksz róz: Akkor ezt meg is válaszoltam. :) Ha időm lesz, kikeresem a vonatkozó táblázatot.

Gandosz 2018.12.20. 17:47:37

@Sir Bates dö Hól: na mi van töki, lebuksz egy ténykérdésben, és egyből káromkodsz. Vagy lehet, nálad családi hagyomány az anyabaszás, ezért természetesnek tartod. Ehhez az egy kérdéshez értesz, szánalmas vagy.

Orbán veje 2018.12.20. 17:51:56

@alöksz róz: Haver! Hajadra kenheted az összes hazugságodat. Csak a bulgárok vannak a magyarok mögött fogyasztásban! Úgy elqurtátok, hogy gyucsányék géniuszok voltak hozzátok képest, te rohadék orbántroll.

alöksz róz 2018.12.20. 17:53:22

@Sir Bates dö Hól: már miért ne viszonyíthatnánk az átlagbérhez? nem a béreket, hanem az adóterhelést vetettük össze.

chrisred 2018.12.20. 17:54:21

@alöksz róz: Ha a szülők megosztják egymás között, attól az összege még ugyanakkora marad. Egy szelet kenyér egy szelet marad akkor is, ha ketten eszik meg.

alöksz róz 2018.12.20. 18:01:02

@chrisred: van táblázat arról, mekkora lenne most az adójóváírás és mekkora összegtől kellene most magasabb adókulccsal adózni ha többkulcsos lenne az szja? :-O

alöksz róz 2018.12.20. 18:07:59

@chrisred: nem rossz analógia.
csak kicsit téves. az összege ugyanakkora, csak egy ember nem biztos hogy az egészet igénybe tudja venni, ha ilyenkor ketten veszik igénybe, több marad a zsebükben. hogy maradjunk a kenyérnél, mondok én is egy szar analógiát: nem csak egy szeletet esznek meg, hanem az egész kenyeret meg tudják kapni, ha ketten kérik.

alöksz róz 2018.12.20. 18:15:01

@chrisred: így van. csak gyorsabb volt a kezem, mint az eszem :-)

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 18:20:47

@Gandosz: papi, te nagyon sötét vagy, de kifejezetten jól replikálsz...

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 18:28:47

@alöksz róz: csak megjegyeztem, nem kívántam belefolyni az eszmecserébe;-)...

chrisred 2018.12.20. 18:35:51

@alöksz róz: Nem, a 2010 és a 2011 évi nettó keresetek összehasonlítása ugyanakkora bruttóval. Hét éves távlatban nem érdemes ilyen össxehasonlításokat csinálni, már előbb jeleztem, hogy 2003 és 2010 között az egyes sávok adómértékei és határai is jelentősen változtak, pedig ugyanaz az MSZP-SZDSZ koalíció volt kormányon. (Legalábbis nevében ugyanaz.)

nemecsekerno_007 2018.12.20. 18:53:48

Ha ezek a független médiumok, akkor az Origo, ECHO TV is az...

kutyás majmok népe (törölt) 2018.12.20. 19:05:04

Mindenki tudja, hogy a fideszesek hazudnak és lopnak. A nemzetközi sajtó nem hazudik, csak az itt liberális farkakat rángató Orbán-trollok. Szerintetek Orbán elvtárs kommunista csicskái hitelesek?

alöksz róz 2018.12.20. 19:12:32

@chrisred: a 2010-esig én nem látok jelentős változásokat, kis tili-toli, ahogy nőttek a bérek, módosulgattak a kulcsok.
mondjuk kinek mi a jelentős.
csak a 2010-es ugrott egy nagyot, jóval az átlagbér szintje fölé húzta a sávhatárt (nekem ez a jelentős változás), addig végig alatta voltak. de azt meg nem az mszp-szdsz csinálta, lássuk be. bár egyáltalán nem vagyok oda bajnaiért se. (mióta azzal kampányolt, hogy túl magas a minimálbér)

pedig érdemes lenne ilyen összehasonlítást csinálni, pont az lenne a lényeg, hogy lássa az ember, milyen jövedelmi szintek esetén jár jobban vagy rosszabbul.

alöksz róz 2018.12.20. 19:18:42

@nemecsekerno_007: tegyük fel, hogy ezek a tényleg független médiumok.

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 19:30:37

Most néztem a youtube-on az echo tv angardját: ezt a g. fodort remélem egyszer elkapják...

nemecsekerno_007 2018.12.20. 19:36:03

@Orbán veje: Akkor költözz Bulgáriába...

szepipiktor 2018.12.20. 19:37:39

Lám, lám, megint az ellenfél veszteségeit dobolja az ellenzéki bloggertársadalom...
Miközben pontosan ugyanolyan habonyi kamuval, hazugságokkal etetik az ellenzéki olvasókat.
Miért nem ír a poszter például az index aktuális hazudozásairól?
Az nem hír?
Ugye pár nappal ezelőtt a Závecz iroda hozott egy hiteles mérést, de az indexesek bennefelejtették a passzív, pártnélküli hatalmas halmazt, ami helyes, hiszen a 100% belőlük is áll.
Akkor látható volt, hogy a fidesz 36%-a mellett a második erő a 33%-os pártnélküli, passzív tömeg, míg az össz ellenzék csak a harmadik, azaz ha csak a jobbikot (aki a legerősebb közülük) kivesszük, akkor 20% alatti a komplett balos és neoliberális ellenzék támogatottsága, szemben a fidesz és a passzív halmaz 69%-val.
Most okosan figyeltek a indexes gyerekek, most csak egy aporó sorban említik a paszívak 33%-át...
Most a "maradékot vették 100%-nak áés ízt osztották újra - jellemző matematikai csalás, nyuilt hazugság!
Így a fidesz 35%, és az ellenzék 32%-át vették 100%-nak és abból készítették a grafikonokat.
Nem sokat segít, hiszen a háttérben irányító momentum még így sem ért el pár százaléknál többen, a jobbik kivétele után az összes pár gyakorlatilag a 10% alatti, illetve az 5% alatti értéket képviselik, azaz ma nincs társadalmi támogatottságuk.
Ha a 33%-os passzív halmazt visszatesszük (mert így a fidesz 50% feletti...), akkor visszaáll a korábbi "rend: fidesz 36%, semlegesek 33% és az ellenzék összesen 31%, amiből levesszük a jobbikot, mert azzal nem áll már össze egyik sem, akkor a 20% alatti össz ellenzéki támogatotságot kapjuk, ahol a dk és az lmp csússzan át az 5%-on...
Szóval mielőtt a külföldi lapoksegítségével igazoljuk az ellenzék hatalémas erejét és a fidesz elleni tömegindulatokat, talán a gazdi napi hazudozásait kellene vagy megírni, vagy valami hazugsággal szépítgetni...
A logia szerint, ha a fészek fertőzött, akkor a tojások is azok.
Azaz ha az index ma már napi szinten lépi meg a TV2, a riposzt és az M1 (origo,888) szintjét, akkor szerintem a benne publikálók sem a hitelesség képviselői...

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 19:43:06

Megnézve a szabadfogás, angard, csörte műsorokat pontosan látható, hogy iszonyatosan be vannak szarva a ner-propagandistái, totális támadásba kezdtek, gajdics eddig is egy elmeroggyant büdös munkásőr mentalitással rendelkezett, de az eddigiektől eltérően a kis gnóm g. fodor is magából kivetkőzve, az értelmiségi attitüdöt sutba dobva, vörös fejjel óbégatot... minden blogra kivezényelték a ner-cselédeket, orbán valószínűleg megemelt adag gyógyszert kap...

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 19:46:59

@szepipiktor: "Most a "maradékot vették 100%-nak áés ízt osztották újra - jellemző matematikai csalás, nyuilt hazugság!
Így a fidesz 35%, és az ellenzék 32%-át vették 100%-nak és abból készítették a grafikonokat.
Nem sokat segít, hiszen a háttérben irányító momentum még így sem ért el pár százaléknál többen, a jobbik kivétele után az összes pár gyakorlatilag a 10% alatti, illetve az 5% alatti értéket képviselik, azaz ma nincs társadalmi támogatottságuk."

most pontosan a ⅔-os felhatalmazásra való hivatkozásról bizonyítottad be, hogy hazugság. jól értem?

alöksz róz 2018.12.20. 19:51:44

@nemecsekerno_007: miért, elhinnéd? :D
nem, hanem amiket szemlézett a vén komcsi

alöksz róz 2018.12.20. 19:56:04

@Sir Bates dö Hól: nem jól érted, a passzívakat a fideszhez kell számolni

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 19:59:08

@alöksz róz: aha, de nem csak moon, mert a sarghentini-szavazáskor is odaszámolandóak, bár ott az előjel negatív;-)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 20:01:20

@szepipiktor: tesó, eddig úgy-ahogy működött az alusisak, sz'tem mostanában félrecsúszott, igazítsd meg, főleg így karácsony előtt...

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 20:09:38

@alöksz róz: van a független médiumnak egy általánosan elfogadott definíciója, és van a ner-magyar definíciója... a propagandasajtó propagandistái, sajtómunkásai azok bátran kiállnak politikai véleményük mellett, mely most teljesen véletlenül pontosan szóról szóra egybeesik a fidesz és a kormány álláspontjával (miközben teljes egészében a fidesz finanszírozza őket közpénzből), ellenben a világot máshogy látók a háttérhatalom gyíkembereinek csahos kutyái, idegen hatalom hazaáruló kiszolgálói...

morph on deer 2018.12.20. 20:11:35

@szepipiktor:
“20% alatti a komplett balos és neoliberális ellenzék támogatottsága, szemben a fidesz és a passzív halmaz 69%-val.”

A ‘passzív halmazt’ nem támogatja senki, képzeld! Már csak azért sem, mert nem egy politikai entitás. Pontosan arról van szó, hogy ők nem politizálnak, sem itt, sem ott!

Éppen ezért közölnek két táblázatot: az egyik a választókorú lakosság - beleértve a passzívakat is, mert ugyan ők választhatnának, de nem teszik, - valamint a biztos pártválasztók arányát.

A passzívakat elemi hiba bármelyik oldallal együtt számolni, mivel ők nem csak a lberális oldalra NEM zavaztak/szavaznának, de a fideszre SEM.

Na innen fuss neki még egyszer.

alöksz róz 2018.12.20. 20:11:46

@Sir Bates dö Hól: az mindegy, biszem-baszom ligás parlamentek minket nem érdekelnek.

(amúgy nézd már meg azt az index cikket, ez a forma most komolyan azt hiszi, hogy a biztos pártválasztó szavazók közé azokat is bele kellene számolni, akik nem mennek el szavazni? :D vagy mi?)

alöksz róz 2018.12.20. 20:14:15

@morph on deer: szerintem azon akadt ki, hogy miért nem számolták a szavazókhoz a nem szavazókat.

alöksz róz 2018.12.20. 20:15:44

@Sir Bates dö Hól: "a világot máshogy látók a háttérhatalom gyíkembereinek csahos kutyái, idegen hatalom hazaáruló kiszolgálói..." - lehet hogy így is van. ez a szép benne :D

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 20:33:16

@alöksz róz: nem igazán szoktam ilyeneket olvasni, ezt kivételesen pont tegnap olvastam:-)... faszom tudja, ez olyasmi, hogy kultúrember nem issza meg a citromos kézmosóvízet a vendéglőben, a nem alusisakos meg tud olvasni egy közvélemény-kutatást;-)... nálunk itt a gettóban tudnak számolni (dílerkedik mindenki), sz'al csak a vállam vonogatom:-)...

most a tegnapi szabadfogást nézem, a teljesen korrekt, apáti "engem nem lehet megvásárolni" bence (nol.hu/kultura/jo-akkor-kimondom-en-1553173) teljesen komolyan, igazán felháborodva mondja bele a kamerába, hogy a tüntetésen elhangzott a következő rigmus "kálmán olgát adásba, orbánt meg a dunába", illetve "többen is megtámadták a karácsonyfát":-)... ezek képviselik a ner intellektuális elitjét...

Orbán veje 2018.12.20. 21:36:31

@alöksz róz: Haver! Énszerintem ma annyit hazudtál itt minekünk, hogy az orbán kiváló seggnyalója kitüntetés a tied.
Mindenesetre jól be van szarva a gazdád! Pofára esett mert gyűlik a népharag, elsöpri a felcsúti Ránkszarsz fáraót, mert nem lesz rabszolga magyar a saját hazájában. Nektek kampec.

alöksz róz 2018.12.20. 22:06:29

@Orbán veje: ó, jaj.
akkor még gyorsan feltöltöm én is a karibi bankszámláimat az adótokból.
és veszek egy örökbérletet a kurvahajóra...
te meg nézheted egész nap a kígyózó ferenc testvéredet a komcsi haverjaival meg a kis genderbuzikkal a nagy demokráciában, pont leszarom :D

vergyula 2018.12.20. 22:14:32

@Gandosz: "én is olvasom az indexet és nem veszem át bután az aljasságait; te meg átveszed; buszoztattak békemeneteseket, mi, ez a legfontosabb, primitív férgek" - ha jól megfigyeled, én a békemenetesek buszoztatását csak "Soros felbérelt külföldi tüntetői"-vel állítottam szembe. Nem ez a legfontosabb. A fontos az, hogy ha valaki a kisemberek érdekeire hivatkozik, akkor miért véd egy olyan törvényt, ami a kisemberek számára biztos, hogy nem jelent jót.
Egyébként ha olyan nagy az egyetértés nálatok, és a békemenet célja az O1G-kormány védelme a csúnya libsiktől, akkor áruld már el, miért is kell buszoztatni - állami pénzen - a közmédián hülyített szerencsétleneket vidékről? Nincs belőlük elég Budapesten?

"meg hogy Trumpról férget neveztek el, Trump cipőjére wécépapír ragadt, baromi fontos hírek" - Nem fontosak, benned mégis mélyen megragadtak. Talán egy orvos segíthet.

alöksz róz 2018.12.20. 22:21:26

@Sir Bates dö Hól: eddig nem néztem a szabadfogást, de lehet adok neki egy esélyt.
mondjuk ha a hanukagyertyát nem szabad leköpdösni, akkor a karácsonyfát se támadják már meg, mi mán ez?
bayert néz(t)em néha amikor elalvás előtt kapcsolgattam és pont ment vmelyik ismétlés, mert elég jól ki tudja szemezgetni a liberális eszetlenségeket, abszurd dolgokat. de mióta kitüntetést kapott, olyan irritálóan pökhendi lett, hogy nem nagyon lehet elaludni rajta.

alöksz róz 2018.12.20. 22:30:11

@Sir Bates dö Hól: "ezek képviselik a ner intellektuális elitjét..." - nincs választék... mit vársz egy olyan környezetben, ahol egy havas henrik bír etalon lenni 20 évig

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 22:46:09

@balcán maxval birca: Vajdú Lászlót megverték a rendőrök.

HAZUDSZ, GECI FIDESZES, MINT A TÖBBI. egy autista elmebeteg vagy.

www.facebook.com/dk365/videos/376643486240612/

18 ezren osztották meg, több, mint 600 ezren látták.

hiába hazudtok, a nép értelmesebb többsége a saját szemánek hisz, és nem a hazugságaitoknak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 22:48:54

@Ménár Atya: "egy képfelvételből csak bizonyos részletet mutatnak."

ezt a Fideszes szennymédia csinálja.

"Láthatóan leszarják az emberek"

láthatóan nem. sok millió néző, sok tízezer megosztás. Orbánnak nincs ennyi.

Gandosz 2018.12.20. 22:50:36

@math0:
Varju elzárt területre akar menni, eléállnak, feltartóztatják. Ezután varjukoma egy ideig kapálózik és harapja a biztonsági őr lábát. A szemkilövető gondolom minimum kiverette volna a fogait.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 22:52:56

@Ménár Atya: az idióta te vagy, mert olyanokat hazudsz, mint, hogy az ellenzéknem kampányolt a rabszolgatörvény ellen. kampányoltak eleget, te egy beteges hazudozó vagy, egy elmebeteg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 22:54:32

@Gandosz: "Varju elzárt területre akar menni"

joga volt hozzá. sőt beengedték.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 22:57:03

@Ménár Atya: igazából tudod te,hogy a rabszolgatörvény geciség, és Orbán egy geci, csak próbálsz erőlködve kötözködni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:01:16

@Ménár Atya: szalmabáb érvelés, amit csinálsz. Orbán csicskásai nem verték meg Kunhalmit, ezt én nem állítottam sohasem. megverték Varjú Lászlót, erőszakkal kidobták Hadházyt,és Szél Bernadettet is erőszakkal kitoloncolták.

mindhárom az erőszakos és törvénytelen.

azt senki nem állította, hogy Kunhalmit verték meg, ne magyarázkodj oyan ügyben, amiben nem vádol senki senkit!

ennyit tudnak az idióta Fidszesek, mint te: terelni, hazudni, idiótaságokat írni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:01:55

@Ménár Atya: szalmabáb érvelés, amit csinálsz. Orbán csicskásai nem verték meg Kunhalmit, ezt én nem állítottam sohasem. megverték Varjú Lászlót, erőszakkal kidobták Hadházyt,és Szél Bernadettet is erőszakkal kitoloncolták.

mindhárom az erőszakos és törvénytelen.

azt senki nem állította, hogy Kunhalmit verték meg, ne magyarázkodj oyan ügyben, amiben nem vádol senki senkit!

ennyit tudnak az idióta Fidszesek, mint te: terelni, hazudni, idiótaságokat írni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:03:35

@Ménár Atya: azonkívül nagyrészt érthetetlen zagyvaság a kommented.

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 23:11:43

@alöksz róz: szabadfogás, csörte, angard: mindhárom esetében vércikinek érezném azt, hogy ilyenek szavaznak velem együtt, ha a ner-t támogatnám, ha konzervatív jobboldali lennék; döbbenetes a fidesz-csicskák és a velük szemben ülök közötti mind intellektuális, mind kultúrális szakadék... van még a saller az N1TV-n, az viszont tényleg priceless, annak ellenére, hogy ott havas is szerepel (én sosem értettem, hogy ő miért volt etalon), viszont para-kovács mindenért kárpótol; összehasonlítva a sallert és a keménymag műsorát, mintha a monthy pyton vs. adam sandler...
bayer szóra sem érdemes: egy piti áfacsaló volt, semmi más, s most nem a szlovák rendszámú kocsijáról beszélek; a népszabadságbeli tárcái viszont örökké mutatni fogják, hogy milyen hihetetlen karriert futhatott volna be, mint író...

alöksz róz 2018.12.20. 23:11:48

@math0: hát papám, nektek van tízezernyi facebook-megosztásotok, neki meg 2-3 milliós szavazótábora...
most mi legyen, vezessük be gyorsan, míg nektek van több, hogy lájkokkal lehessen bekerülni a parlamentbe?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:12:51

@Ekrü: már kiderült. Sargentini jelentés. 70%.

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 23:14:01

@alöksz róz: ja, egyébként nem tudtam, hogy a karácsonyfa vallási jelkép;-)...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:14:35

@alöksz róz: Orbánnak valójában sok százezer megvásárolt Facebookos droidja van, akik mára elfáradtak, demotivátak lettek. az ellenzék politikusai pedig most sokkal kevesebb erőforrásból felülmulták. mert Orbán geci.

Gandosz 2018.12.20. 23:14:49

@math0: annyi joga volt varjunak, mintha a női wécében akarta volna meglesni B. Anettet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:18:13

@Gandosz:

"Képviselői igazolványa belépésre jogosítja valamennyi államigazgatási szervhez, közintézethez, közintézményhez, valamint - a hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon - a Magyar Honvédség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendvédelmi szervek működésére szolgáló területre. (Já. tv. 8. § (4) bek.) "

www.parlament.hu/fotitkar/kepv/ogy_kepv.htm

de be is engedték.

tátott szájjal rohantál már megint bele a faszerdőbe, te Fidióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:19:19

@Gandosz: ha valakit a biztonsági őrök beengednek valahova, akkor már elismerték, hogy joga van, hiába hisztizel.

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 23:20:31

@Gandosz: neked lehet, hogy az, bár neked a koszlott birkakoponya is vallási jelkép, mely elé naponta lekuporodsz, mint tették azt egyeneságú értelmesebb majomember eleid...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:21:50

@Ekrü: ebből mit nem fogtál fel, te Fidióta?!

Orbán csicskásai törvénytelenül és erőszakosan léptek fel a képviselőkkel szemben.

Gandosz 2018.12.20. 23:24:45

@Sir Bates dö Hól: mit hittél, töki? Véletlen egybeesés, töki? Hm, töki?

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 23:26:48

@Gandosz: nem hittem azt, írtam, hogy egyenesági leszármazottja vagy a majomembereknek...

Gandosz 2018.12.20. 23:30:04

@Sir Bates dö Hól: akkor mit hittél a karácsonyfa minek a jelképe, töki? A nevében esetleg nincs benne, töki?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 23:31:55

@Ekrü:
Orbán csicskásai törvénytelenül és erőszakosan léptek fel a képviselőkkel szemben. "

a döntés és látható
www.facebook.com/dk365/videos/376643486240612/

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.12.20. 23:36:40

Én igazábol kurvára örülök a ballibek meg a dzsobbik performanszának!! Rengeteg szavazot vesztettek most ebben az egy hétben, a fidesz meg még erösödött is.

Nem kérünk az ellenzéki politikusok szinészkedéseiből!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.12.20. 23:40:04

@math0:

Te kretén olvastad a legujabb közvéleménykutatást??
Még a FIATALOK között is elsöprő fidesz fölény van!!

Az ellenzéknek kampó, az mtva székházbeli szemétkedéseikkel, szinészkedéseikkel leirták magukat végleg.
Vége a dalnak.

alöksz róz 2018.12.20. 23:40:10

@Sir Bates dö Hól: "mindhárom esetében vércikinek érezném azt, hogy ilyenek szavaznak velem együtt" - ezt nagyon nem vágom és nagyon nem is értek egyet vele, honnan jön ez, valami felsőbbrendű érzésből fakad, a hochkultur pártjára márpedig gyökér ne szavazzon? ez sérti a proletáröntudatomat. miért lenne akkor rosszabb a támogatni kívánt párt, ha buták vagy seggek is szavaznak rá? a világon minden pártot támogatnak seggek. csak legfeljebb nem mutogatják őket állandóan a tévében.
vagy még azt lehetne csinálni, hogy bemondja az adott párt a tévében, hogy seggfejek kérem ne szavazzanak ránk.

alöksz róz 2018.12.20. 23:53:54

@Sir Bates dö Hól: bár ha a "b.b.b.b.b." vagy a "miért nincs minden..." hozzászólásait tekintem, lehet h tényleg van egy kis igazságod

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 23:56:59

@alöksz róz: nem, nem ezt mondtam: amennyiben ner-szavazó lennék, mélyen felháborítana, hogy csak ilyen tuflákok jelenítik meg az oldalamat; nekem nagyon hiányzik például olyan jobboldali vagy konzervatív műsor, ahol nem minősíthetetlen hangnemben, a "ha hangosabban ordítok, akkor nekem van igazam" stílusban nyilatkoznának meg a szereplők... persze, most belegondolva vannak ilyen szereplők, de azok mindig a ner-rel ellentétes oldalon ülnek... gyakorlatilag a legtisztább kontraszelekció látható a ner-nél: senki sem adja hozzá a nevét, aki valamit is ad magára...

Sir Bates dö Hól 2018.12.20. 23:59:07

@alöksz róz: nézz meg egy-egy adást, szerintem jobban megérted:-)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.21. 00:06:15

@Gandosz: karácsonyfa? ajándékok, halászlé, bejgli dögivel és holnapután piedone film a tévében... neked mi a karácsony? elmélkedés a krisztusi tanokon? arra ott az egész év, oszt' semmit sem tartotok be tanításaiból...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.21. 00:09:45

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: megnézed, hogy ki nyert a legtöbb like-olót az elmúlt héten, és kiderül, hogy egyebek mellett Széll Bernadett és Kunhalmi Ágnes. és nem az MTVA, és nem Orbán, és nem is a törvénytelen csicskásai.

www.socialbakers.com/statistics/facebook/pages/total/hungary/society/

te szopni jársz ide!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.21. 00:10:31

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: megnézed, hogy ki nyert a legtöbb like-olót az elmúlt héten, és kiderül, hogy egyebek mellett Széll Bernadett és Kunhalmi Ágnes. és nem az MTVA, és nem Orbán, és nem is a törvénytelen csicskásai.

www.socialbakers.com/statistics/facebook/pages/total/hungary/society/

te szopni jársz ide!

Sir Bates dö Hól 2018.12.21. 00:11:49

@Gandosz: egyébként a karácsonyfa maximum a pogány germánok vallásának lehetne a jelképe, nem jézus krisztusnak... vagy te bejgli és piedone hívő vagy?...

Gandosz 2018.12.21. 00:28:35

@Sir Bates dö Hól: az a te bajod, ha neked ezeket a profán, silány dolgokat jelenti a karácsony, és ráadásul azt is hiszed, mindenkinek ezt jelenti, ami már szimplán egy erőszakos, gusztustalan projekció
ennyit rólad

alöksz róz 2018.12.21. 01:07:33

@Sir Bates dö Hól: na majd belenézek. amúgy láttál már közelről újgazdagokat? :D nekem egy az egybe olyanok..

a kontraszelekcióra pedig jár a pont :-)

Sir Bates dö Hól 2018.12.21. 01:49:03

@Gandosz: te szimplán elmeroggyant vagy:-)...
"és ráadásul azt is hiszed, mindenkinek ezt jelenti, ami már szimplán egy erőszakos, gusztustalan projekció"
ez tényleg csúcs:-DDD... baszod, én azt hittem, csak egy sima baribaszó vagy, de te egy alusisakos laposföldes ner-cseléd vagy:-DDD... te pubi, mi van, ha odaérsz a földkorong szélére? benézel alá?!:-DDD...

Sir Bates dö Hól 2018.12.21. 01:49:53

@alöksz róz: újgazdagot? oligarchát, s nem moi értelemben:-)...

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2018.12.21. 06:08:41

@math0:

Ha én rádüvoltok,, majd osszesem elotted, akkor te megvertél engem?

Ménár Atya 2018.12.21. 06:28:15

@math0: :D:D:D
Hát persze kisfiam, és így nyert a dk-s bolond fletó harmadszor is 2/3-al választást.......
Mert orbit nem támogatták.
Én is megnézem a tüntiket, ettől még qvára nem állok ezek mellett a bohócok mellett.
De a nézettségben ott vagyok én is.
Na a fajtád így manipulál,és próbálja becsapni az embereket.
Azután meg jön a sírás,meg a pofára esés.
Nem veszed észre hogy 12 éve szopsz Matyi?!

Ménár Atya 2018.12.21. 06:32:25

@math0: Persze, hogy érthetetlen a számodra.
Kicsit tanuljál, ha mást nem, akkor a hibáidból, és majd megérted.
Bár az az érzésem, hogy érted, csak nem mered elfogadni hogy igazam van.
Majd ha elfogadod, vagy némi képzés után megérted,akkor lesz esély orbi ellen, viszont így lószar nem lesz nálatok, nemhogy kétharmad.
Ennnyikehhh :D

Ménár Atya 2018.12.21. 06:33:23

@math0: Azt mutasd már meg mikor, te iq bajnok? :)

Ménár Atya 2018.12.21. 06:38:16

@math0: Figyelj fütyi, az utóbbi időben vagy funkcionális analfabéta lettél, vagy a drog meg a pia vette el a maradék eszed, én sem állítottam, hogy orbánék verték a képviselőket, én pont arról írtam, hogy brutálisan erőszakosak az ajtók, meg az ellenzéki képviselők,akik egymást fektetik hasra :)
Tökfej, ez megint mellé ment, mondtam már,igyál kevesebb töményet, nem bírod:D
Hiába próbálod jó baloldali megmondóként mellémagyarázni a tényeket, hát nem nagyon megy :)
Az úr legyen véled a te országodban ,és segítsen feldolgozni a stresszt hogy megszületik a megváltó!
Ámen

Orbán veje 2018.12.21. 07:07:50

@Ménár Atya:

Haver! Jól teszed, hogy ilyen korán nekirugaszkodtál a diktatúraépítő tolvaj gazdád seggét nyalni.

Úgy látom, te mint szarházi orbántroll percenként köpöd szembe a szabadságért és az önkényuralom ellen életüket adó magyar hősöket az '56-tosoktól kezdve a nyugatos költőkig bezárólag.

A hozzád hasonló trágyaemberek mindig is megtalálhatók voltak mi nálunk a történelemben, csak most az átlagnál kicsit több van.

Ménár Atya 2018.12.21. 07:13:38

@Orbán veje: Hülyegyerek fingod sincs miről beszélsz, csak tolod a marhaságaidat, majd olvass vissza mi a véleményem a törvényről, és majd utána ugass ahogy a gazdád parancsolja.

Gandosz 2018.12.21. 08:29:45

@Sir Bates dö Hól:
elfelejtettél válaszolni erre:
"az a te bajod, ha neked ezeket a profán, silány dolgokat jelenti a karácsony, és ráadásul azt is hiszed, mindenkinek ezt jelenti, ami már szimplán egy erőszakos, gusztustalan projekció"
az nem válasz, hogy én vagyok elmeroggyant, mert neked a karácsonyt a piedone filmek jelentik

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.21. 08:43:38

@balcán maxval birca: Vajdú Lászlót megverték a rendőrök.

HAZUDSZ, GECI FIDESZES, MINT A TÖBBI. egy autista elmebeteg vagy.

www.facebook.com/dk365/videos/376643486240612/

18 ezren osztották meg, több, mint 600 ezren látták.

hiába hazudtok, a nép értelmesebb többsége a saját szemének hisz, és nem a hazugságaitoknak. az, hogy te egy videóról is hazudsz, az csak azt mutatja, hogy ti Fideszesek micsoda idióta, elmebeteg, pszichopata faszok vagytok. mind.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.21. 08:44:49

@Ménár Atya: persze, nyuszókám, met te egy idióta Fideszes vagy. de érved, az nincs. az egyetlen érved, amit mondtál, az mellettünk szól.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.21. 08:44:51

@Ménár Atya: "mi a véleményem a törvényről"

Nincs véleményed. Csak a fideSS hazugságokat ismételgeted, mint Kubatov többi fizetett trollja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.21. 08:58:00

@Ménár Atya: Hitler is azt hitte, hogy 12 évig az antant szopik, aztán főbe lőtte magát.

i.imgur.com/NU18TOS.jpg

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.21. 09:25:11

@Ménár Atya:

"Ezzel sem most kellett volna tüntetni a fizetett csürhének, hanem mmondjuk az ep választás előtt."

nyilván most IS, és akkor IS. és nyilván fognak is. de most is az emberek eszébe kell vésni, hogy ezt a Fidesz csinálta. okoskodsz itt, de fingod nincs semmiről.

"Mikor jöttök rá, hogy ha orbánoztok,akkor csak stagnál, vagy nő orbi támogatottsága."

hasból hazudsz

ennyit tudnak a kétségbeesett Fidióták

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.21. 09:42:01

@Ménár Atya: Orbán csicskásai megverték Varjú Lászlót, erőszakkal kidobták Hadházyt,és Szél Bernadettet is erőszakkal kitoloncolták.

mindhárom az erőszakos és törvénytelen.

ennyit tudnak az idióta Fidszesek, mint te: terelni, hazudni, idiótaságokat írni.

egy elmebeteg, pszichopata, hazudós geci fasz vagy, mint a gazdád.

Gandosz 2018.12.21. 10:07:37

@Sir Bates dö Hól:
itt a haverod, egy "hiv aktivista" írása: mandiner.hu/cikk/20181221_bereczky_tamas_nyugodtan_szard_a_le_a_kisjezust
Figyelmedbe ajánlom a kommenteket is, rád is igazak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.21. 11:38:54

@Gandosz: miért lenne a haverja, és hogy jön ide? egy ember véleménye valamiről, semmi releváns köze nincs a posthoz.

Sir Bates dö Hól 2018.12.21. 14:09:05

@Gandosz: miva'? a karácsonyfa az nem egy germán pogány jelkép aktualizált megjelenése? akkor pontosan micsoda? mi volt az alap: nem is tudtam, hogy a karácsonyfa vallási jelkép (én ezt írtam)... ennyi volt, te pedig közölted, neked a karácsonyfa az vallási jelkép... most mit fogsz tenni elmeroggyant? leszopod magad?:-)... a karácsonyfa pontosan minek a vallási jelképe?! mondjad, torkosborz!...
süti beállítások módosítása