B1 blogcsalád



A rasszista rendőr esete a hangfelvétellel

2018. december 15. - Spitz and Deutsch

"Ne gúnyolgassál, mert olyat beverek, hogy beszakad a fejed, megértetted? Megértetted?" - jegyezte meg egy közrendőr, miközben túlórája idején éppen a többek között a túlóra törvény ellen tünető fiatalokat bántotta.

roma_police_bias.JPG

A 444.hu által közzétett történet sok szempontból is tanulságos. Az öntudatos rendőr, akit nem lehet tegezni:

"M.: Rám zártad az ajtót.

Rendőr: Rád zárta!?? Nem őriztetek együtt disznót. Mi rendőrök vagyunk, te meg egy állampolgár. Vagy Ön. Mer én önöztem, ugye?"

De ez a legkevesebb. Többet elárul a magyar rendőr lelkéről, gondolkodásáról, kiképzettségi színvonaláról - de ha úgy jobban tetszik, az országról is, a következő kis részlet.

"Rendőr: Zsebből telefonnal felvenni meg ennyi. Az utcán ki néz szembe a büdös cigányokkal, te nézel szembe? Azt itt dobáltok minket?"

Jegyezzük fel. 2018 hideg telén egy felhevült magyar rendőr úgy gondolja, hogy azért mi"fehérek" mégiscsak tartsunk össze. Az ok, hogy most itt balhé és ilyenek, de azért tudjuk már, hogy  ki véd meg titeket a "büdős cigányoktól"

Szegény rendőr, nem tehet róla. Fiatal ember, amióta az eszét tudja, rasszista szövegeket nyomnak neki. És persze normális világban szépen leülnének vele és a kollégáival és elmagyaráznák neki, miért nincsenek "büdös cigányok", hanem vannak olyanok, akiket bűncselekmények elkövetésével gyanúsítunk.

De itt inkább a képébe nyomnak egy adag sorosozást és migráncsozást, ahonnan valóban már csak egy aprócska ugrás a cigányozás.

Ja. És T. kommentelők! Ha a szokásos rasszista szöveget nyomják majd itt egyesek - akkor, mert nincs türelmem e provokátorokhoz, szépen leállítjuk a cikk alól a kommenteket. Tessék a Riposthoz menni a rasszista dumákkal, ott talán lesz rá igény.

 

spitz_and_deutsc.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6114485420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2018.12.15. 08:58:46

Nem lepne meg, ha ezek előtt a kisrendősök előtt most megnyílna az út magasabb pozíciőkba: épp ilyenekre van szüksége a rezsimnek!

Viszont: ilyne rendőrökre és ilyen szellemiséget eltűrő - burkoltak kifejezetten támogató - rendőrségre semmi szüksége a társadalomnak...

(Megjegyzés a korrektség kedvéért: fiatal őrizetbe vett egyetemista barátunk azzal nyitott, hogy gördeszkájával leverte egy rendőrautó tükrét - kérdéses, hogy van-e szükség ilyen egyetemistákra, akik közéleti véleményüket csak ekképp képesek argumentálni?)

rallus 2018.12.15. 09:24:38

A rendkívül kulturált és finom lelkű Kunze Gábor, (Révész Mártíriusz...)tegnap este ezt úgy kommentálta, hogy a rendőröket nem az akadémia tagjai közül toborozzák...
Azt pedig én sem értem, hogy ezek a bájos, törékeny termetű, nehezen eldönthető identitású fiatalok és az általuk dobált üvegek, füstbombák, tojások és padok miért frusztrálják a rendőröket. Ilyenkor inkább arra kellene gondolniuk, hogy mennyire illemtudók lennének ezek a csontgyenge ifjak, ha a rendőröknek nem lenne tilos arányos választ adni...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 09:48:41

@rallus: jön az idióta Fideszes, akit a székházat felgyújtó, kocsikat flegyújtó, a rendőrök ellen tankkal menő horda 2006-ban nem zavarta, de most hisztizik azért, mert eldobtak egy kukát.

idióta elmebetegek vagytok, ti Fidióták!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 09:50:08

@rallus: Révész Mártíriusz egyébként egy befejezett és feloszlatott tüntetés után nem volt hajlandó oszolni. ez törvénysértés. a rendőrök ma is gumibotoznak, de ma felszólítás nélkül, törvényes büntetésen csinálják. ez a különbség, te Fidióta fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 09:50:43

@rallus: Révész Mártíriusz egyébként egy befejezett és feloszlatott tüntetés után nem volt hajlandó oszolni. ez törvénysértés. a rendőrök ma is gumibotoznak, de ma felszólítás nélkül, törvényes tüntetésen csinálják. ez a különbség, te Fidióta fasz!

rallus 2018.12.15. 09:54:43

@math0: Kereshetnél most is Budapesten az utcán egy őrizetlenül hagyott, akkumulátorral és üzemanyaggal rendelkező T-34-est. A rendőrbotról és a kardlapozásról meg ne is beszéljünk.
A különbség többek között még az, hogy akkor a Rebiszesek vallomása szerint négyüket vert meg az utcán egy 56 kilós nyugdíjas tanárnő, amit a most tüntető munkásosztály tagjai nem tennének meg!

rallus 2018.12.15. 09:59:03

@math0: Révész Máriusz 2006. október 23-án, a Fidesz nagygyűlése után a Rákóczi út és a Síp utca sarkán odament a rendőrsorfalhoz, és képviselői igazolványával a kezében arról akarta meggyőzni őket, hogy ne oszlassák, és ne lőjék könnygázgránátokkal az engedélyezett rendezvényről távozó embereket. A nyomozás adatai szerint ezután a sorfal mögött néhány rendőr körbeállta, majd a fellépése miatti megtorlásként gumibottal és tonfával összeverte Révészt, akit még a földre kerülése után is tovább ütöttek és rúgtak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.15. 10:20:56

@rallus: "akkumulátorral és üzemanyaggal rendelkező T-34-est"

A 2006-ban elkötött T34-esben nem volt akkumulátor. Gázolaj is csak pár méter megtételéhez volt elegendő.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 10:41:13

@rallus: Révész Mártíriusz akkor egy már feloszlatott tüntetésen nem oszolt. törvénytelenséget követett el. az akkori rendőrség törvényesen járt el. ellenben ma, Orbán rendőrsége is törvényt sért, mert nem szólítja fel a tömeget oszlatásra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 10:42:24

@rallus: "A nyomozás adatai szerint ezután a sorfal mögött néhány rendőr körbeállta, majd a fellépése miatti megtorlásként gumibottal és tonfával összeverte Révészt, akit még a földre kerülése után is tovább ütöttek és rúgtak. "

Orbán rendőrsége ezt ma törvényes tüntetésen követi el, fel sem szólítja az embereket oszlásra. Orbán rendőrsége az, amelyik törvényt sért.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 10:43:59

@rallus: "Kereshetnél "

feltételes eset. nem tény. nem érv.

"A különbség többek között még az, hogy akkor a Rebiszesek vallomása szerint négyüket vert meg az utcán egy 56 kilós nyugdíjas tanárnő, amit a most tüntető munkásosztály tagjai nem tennének meg! "

ez sem tény, nincs hivatkozás, de nem is értem, hogy akar ez neked érv lenni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 10:45:58

@rallus: próbáld meg felfogni, hogy mik a tények! mert az, hogy miket álmodozol, nem érv.

2006-ban törvénytelen volt a tüntetés. a Fidesz tüntetése 17:30-kor befejeződött. 2006-ban a rendőrség egy törvénytelen tüntetést oszlatott törvényesen, felszólítás után.

2018-ban Orbán rendőrsége törvényes tüntetésen, felszólítás nélkül könygázozik és gumibotozik. ez TÖRVÉNYTELEN. ez diktatúra.

rallus 2018.12.15. 10:46:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Betolták a tankot? Esetleg kurbli?
Legalább néha olvass mielőtt írsz, mert egy felületes szemlélő könnyen hülyének néz...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.15. 10:49:54

@rallus: Vittek akkumulátort.

Ne olvass mielőtt írsz, úgyis hülyeséget írsz. :))

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 11:06:24

A legszebb, mikor a faszszopó ner-csicska a csendőrpertura hívja fel a figyelmet:
"Rád zárta!?? Nem őriztetek együtt disznót. Mi rendőrök vagyunk, te meg egy állampolgár. Vagy Ön. Mer én önöztem, ugye?"

nem bazmeg, te nem rendőr vagy, te csak egy beszari gyökér vagy, aki a jelvénye mögé bújva követel tiszteletet... azt ki kellene érdemelni...

rallus 2018.12.15. 11:06:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Igazad lehet, mert minden normális tüntető akkumulátorokkal és kábelkötegekkel megy vonulgatni, hátha talál az utcán egy őrizetlen T-34-est.

rallus 2018.12.15. 11:14:11

@Sir Bates dö Hól: Inkább azt kellene kiemelni, hogy a derék tüntető fiatalok egy oroszlán bátorságával vetik magukat az arányos ellenlépés tilalmától korlátozott rendőrökre! Legalább addig férfinak érezhetik magukat, fittyet hányva a gender elméletre. Annyit persze tanultak a migránsoktól, hogy az ATV közvetítéseiből látva feltűnően nagy előszeretettel tolják maguk elé a lányokat! Okos fiúk...

morph on dear 2018.12.15. 12:14:58

A cikkből elegánsan kimaradt hogy a "békés tüntető fiatal" a gördeszkájával lebaszta a rendőrségi autó tükrét. A 444-esben is éppen csak az említés szintjén van meg ez az aprócska, már-már jelentéktelen momentum.

taga20 2018.12.15. 12:19:47

@morph on dear: közben mészaroslölö és a geci gazdája ellopott egy milliárdot.

ez is kimaradt , ugye fityeszmajom?

midnightcoder2 2018.12.15. 12:28:21

Szegény rendőr valóban nem tehet róla: amióta az eszét tudja bűnözőket kerget, és azért köztük nem annyira a magyarok vannak felülreprezentálva.

yourmomtits 2018.12.15. 12:29:23

hogy röhög az álmártír a fotón ami róla készült. látszik, h nemhogy nem fáj neki a bilicsnelés, egyenesen élvezi

midnightcoder2 2018.12.15. 12:31:25

@rallus: Anno nem kellett hozzá akkumlátor vagy kábelköteg. A tank úgy volt otthagyva hogy simán be lehetett e nélkül is indítani, ahogy a bácsi aki anno a honvédségnél találkozott ezzel a típussal meg is tette. Nem mellesleg, ha a mostani vörösnáci tüntikézők találnának egy tankot, és bölcsészként nem lenne kihívás nekik a villanykapcsoló beüzemelése is, akkor aligha hagynák ott parlagon.

Harry Hole 2018.12.15. 12:38:19

Ezer köszönet az Indexnek...és mindenkinek aki élőben közvetíti a tüntetéseket mert rendkívül szórakoztató és nagyon tanulságos.
:))))

taga20 2018.12.15. 12:39:08

@yourmomtits: szerintem, mikor a geci gazdád csuklóján csattan a bilincs, akkor meg mi fogunk nevetni.

sőt! élvezni fogjuk, mikor a rohadék maffiád a börtönbe vonul:)))))

neovolontaire 2018.12.15. 12:40:12

@midnightcoder2: Nem a magyarok? Akkor kik vannak?A cigányok nem magyar állampolgárok?

Behaton 2018.12.15. 12:41:49

@Boar.:

"Ellenben azt felejtik el a rendőrök, hogy ezek a tüntetések értük is vannak."

Azért elég nehezen megy át az üzenet akkor, ha a lépcsőn posztoló rendőrhöz hozzávágnak egy sörösüveget, majd 5 centiről az arcába ordítják, hogy:
-Érted dobálok rendőr polgártárs!!!

Benikuty 2018.12.15. 12:42:08

@rallus: " gumibottal és tonfával összeverte Révészt, akit még a földre kerülése után is tovább ütöttek és rúgtak. "
nem eléggé...

Benikuty 2018.12.15. 12:43:58

@Boar.: "Őket már most is szanaszét szopatják a túlórával, a kifizetetlen túlórapénzekkel."
Aki kurvának áll, ne sírjon, ha basszák! "

taga20 2018.12.15. 12:44:47

@Behaton: ha én rendőr lennék, akkor azt mondanám, hogy gyere haver, menjetek be, és takarítsátok ki a fityeszes szemetet a házból.

apro_marosan_petergabor 2018.12.15. 12:51:20

Az egész tüntetés erről szólt, hogyan lehet provokálni a rendőröket. Az "ártatan fiatalok" gyújtották a karácsonyfát, törtek-zúztak, dobálták mindennel, a mi akezükbe került a rendőröket, majd a sajtó kiszolgálja a továbbiakat, születnek a cikkek... a "békés" tüntetőket vegzáló túlkapós rendőrökről.
Ilyan türelmes rendőröket én még a világon nem láttam.
Így csináták ezt Ukrajnában is Sorosék, csak ott lehetett még lövőket is találni, no, meg egy kicst másképpen élnek az emberek, mint itt, plána 10 éve...
Nem itt a tüntetők egy része békés, a fronton azsan provokatőrök csinálják a balhét, ha kell külföldi segédlettel.
Ez az ócska csapat nem tudja tudomásul venni a választások eredményét, ha tudna, lőne is...
Rég volt már békement, úgy látom...

Behaton 2018.12.15. 12:56:21

@taga20:
Igen....ez pont olyan, mint amikor az ellenzéki politikusok azt mondták, hogy a kormány benyalt a német és nyugat-európai multinacionális vállalatoknak, de majd ha az ellenzék leváltja a Fideszt, akkor majd jól visszacsinálják az egészet és beintenek a tőkének.
Azért erre nagyon kíváncsi lennék.
:)

hidroponi 2018.12.15. 12:58:00

@midnightcoder2: pedig ha mar ott orzi a kupoldat, akkor igazan megnezhetne par nagyon magyar bunozot benne. :DDD

Boar. 2018.12.15. 13:01:46

@Benikuty: Ez baromság. Senki nem úgy megy el rendőrnek, hogy felhívják a figyelmét, szanaszét lesz túlóráztatva és pénz helyett szabadnapot kap(ami egyben azt is jelenti, hogy az ő szabadnapján a többi rendőr túlórázik szóval ördögi kör).

Boar. 2018.12.15. 13:03:42

@apro_marosan_petergabor: Neked milyen vastag a bőr a pofádon, mérte már valaki?
A fideszes kurva anyádat baszd szájba a békemeneted kellős közepén te patkány...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:09:11

@Behaton: "Azért erre nagyon kíváncsi lennék."

akkor szavazz te is az ellenzékre!

Benikuty 2018.12.15. 13:09:18

@Boar.: ha feltételezzük, hogy nyeretlen kétévesek mennek rendőrnek, akkor baromság.
Szerintem meg az a baromság, hogy nem tudtak róla, mi megy ott.

pioneer2016 2018.12.15. 13:10:51

Érdekes, Franciaországban működik a dolog. Ott visszájára fordították az üzemanyag áremelést, béremelés és egyéb kedvezmények kikényszerítése történt. Itt nálunk az a baj, hogy nem tud tömegbázis kialakulni úgy, hogy beszarjon a rezsim. Ezen kell még javítanunk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:11:21

@apro_marosan_petergabor: megint itt a következő Fidióta, aki azon van felháborodva, hogy "gyújtották a karácsonyfát" ( a kurva anyádat se gyújtották, te hazug Fidióta), de 2006-ban éljenezte az autókat, székházat gyújtogató csőcseléket, meg a tankkal rendőrnek nekimenő csőcseléket.

kettős mércés, beteg állatok vagytok, ti Fideszesek!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:13:46

@apro_marosan_petergabor: "Ez az ócska csapat nem tudja tudomásul venni a választások eredményét, ha tudna, lőne is..."

A mostani tüntetők nem lőnek. Biztos tudnának. De nem akarnak. A 2006-os csőcselék viszont nem vette tudomásul a választások eredményét, és egy tankkal ment neki a rendőröknek.

Te egy fiktív lövöldözés miatt sipítozol, de amikor ténylegesen tankkal mentek neki a rendőröknek, akkor éljeneztél.

A jó édes kurva anyádat te beteg, Fideszes barom!

benko 2018.12.15. 13:15:40

Nem kell szidni a rendőrt nem tehet róla hogy csak annyi esze van(ők is tuloráznak )a törpe gecit kell ütni aki mosó jog rajtatok

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:15:46

@Behaton: Azért elég nehezen megy át az üzenet akkor, ha a lépcsőn posztoló rendőr könnygázzal szórja meg az ártatlan tüntetőt, majd 5 centiről az arcába ordítja, hogy:
-Érted őrzöm a tolvaj Fideszbandát, polgártárs !!!

Stenonis 2018.12.15. 13:17:18

@math0:
Utálom orbánékat. Ezt csak előzetesen megjegyzem a félreértések elkerüléséért.

Amit a rendőrség 2006 őszén művelt, az minden volt, csak szakszerű és törvényes nem.

Fölösleges mentegetni őket.

Révész esetében is a megbilincselés lehetett volna a maximális fellépés. De az is erős túlzás egy békés, magát igazolvánnyal azonosító állampolgárral szemben. (most lényegtelen, hogy Révész e mellett országgyűlési képviselő is volt).
Az agyba-főbe verés meg eléggé messze volt a jogállami normáktól.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:18:02

@Behaton: konkrétan azok a rendőrök is sztrájkolhatnának. maguktól is eszükbe juthatna, hogy nem dolgoznak ilyen geci diktatúrának. aztán legfeljebb kirúgják őket, és elmennek diszkóba securitysnek.

axolotl77 2018.12.15. 13:18:20

"Ha a szokásos rasszista szöveget nyomják majd itt egyesek - akkor, mert nincs türelmem e provokátorokhoz, szépen leállítjuk a cikk alól a kommenteket."
Mi ez itt? Origo? Kormánymédia?

taga20 2018.12.15. 13:19:20

@yourmomtits: ezt, ha meglátják a pártközpontodban, a lendvaiuccában, akkor szorúlni fogsz fityeszjobbágy. remélem ezt vágod!

Behaton 2018.12.15. 13:19:38

@math0:

Emlékszem, amikor beindult Kecskeméten a Mercedes, akkor az ellenzék azt mondta, hogy hiába örömködik a Fidesz, ez nem az ő érdemük, mert ezt a beruházást még a Gyurcsány kormány fixálta le. Mára eljutottunk odáig, hogy a debreceni BMW beruházás bejelentése után az ellenzék azon fanyalog, hogy Nyugat-Európa olcsó, keleti, összeszerelő műhelye lettünk.
Igen, igazad van. Tényleg érdemes lenne az ellenzékre szavazni, mert rendkívül mókás és szórakoztató végignézni azt, hogy a nagy mellény után felveszik a pelust és ugyanúgy segget csinálnak a szájukból, mint anno a Fidesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:19:50

@midnightcoder2: Magyarországon majdnem az összes bűnöző magyar, te náci, idióta fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:20:57

@morph on dear: "a "békés tüntető fiatal" a gördeszkájával lebaszta a rendőrségi autó tükrét. "

nekem is lebaszták már a tükrömet, nem bilincselték meg a tettest.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:22:26

@Sir Bates dö Hól: és utána, amikor elborul, akkor simán a rendőr is elkezd tegezni. idióta fasz! mármint a rendőr.

Behaton 2018.12.15. 13:24:10

@math0:
Szerintem a rendőr pont leszarná, ha a tüntető a Parlament épületét, a Sándor-Palotát vagy a Fidesz székházát dobálná. Akkor nem sprickolna annyit. De a tüntetők szerint az nem poén, nem olyan érdekes és néhányan úgy gondolhatják, hogy nem is annyira hatásos. Na de ha a rendőrt dobáljuk, köpködjük és lökdössük....na az már menő!
Aztán megy a könnygáz, és néznek, mint Bástya elvtárs a telefonhívás után:
-Nem értem...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:26:19

@rallus: próbáld meg felfogni, hogy mik a tények! mert az, hogy miket álmodozol, nem érv.

2006-ban törvénytelen volt a tüntetés. a Fidesz tüntetése 17:30-kor befejeződött. 2006-ban a rendőrség egy törvénytelen tüntetést oszlatott törvényesen, felszólítás után.

2018-ban Orbán rendőrsége törvényes tüntetésen, felszólítás nélkül könygázozik és gumibotozik. ez TÖRVÉNYTELEN. ez diktatúra.

Behaton 2018.12.15. 13:27:13

@math0:

Vajon miért nem sztrájkolnak a rendőrök?
Miért nincs vasutassztrájk? Hol a VDSZSZ?
Miért nincsenek melósok a tüntetésen?
Miért csak ilyen kevesen vannak?
Hol van az ellenzék által említett országos méretű felháborodás és elégedetlenség?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:28:15

@Behaton:

a hozzászólásod fele olyan baromság, amiről a kurva anyád se kérdezett, és nem volt ilyen kérdés. dugd fel magadnak!

a helyzet az, faszfejkém, hogy a könnygáz olyanokra is megy, akik semmit nem csináltak. ez törvénytelen, ez diktatúra. nem tudod felfogni?! erre válaszolj, Fideszbérenc elmebeteg, görény fasz!

axolotl77 2018.12.15. 13:28:21

@benko: A rendőrökre más törvény vonatkozik:
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1500042.TV
Ami még nagyobb szopás mint a most elfogadott túlóra-törvény.

martineden 2018.12.15. 13:30:16

@Stenonis: ,,Utálom orbánékat. Ezt csak előzetesen megjegyzem a félreértések elkerüléséért."....na,ebbol rogton tudtam, h egy hazudos fideszpatkany vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:30:42

@Behaton: segget csinálni a szájából?! Orbán ezt minden nap megteszi. nincs olyan kijelentése, aminek az ellenkezőjét nem mondta volna korábban vagy később. az oroszok neki a legnagyobb ellenség, de a legnagyobb barátok is. a muszlimok is nagy ellenségek, kivétel, ha arab konferencia van, akkor a legnagyobb barátok. stb stb.

szájából seggcsinálából Orbán világbajnok, nincs nála nagyobb!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 13:31:15

@Behaton: "az ellenzék azon fanyalog"

hivatkozás?!

taga20 2018.12.15. 13:31:44

@Behaton: szerinted miért?

szerintem azért, mer az olyan jobbágyból, mint amilyen te is vagy, dunát lehet ebben az országban rekeszteni.

franciaországban sokkal kevesebbért mekkora hajcihő van!

Behaton 2018.12.15. 13:35:53

@math0:

Ezért jó, hogy voltak élő közvetítések. Pont az Index közvetítésén volt látható, hogy három-négy ember egy párszor nekiszaladt a rendőrsorfalnak, lökdösték őket, miközben a körülöttük álló tüntetők nevettek és biztatták őket. Aztán jött a könnygáz, mert a rendőrök lefújták a lökdösődőket, de mivel nem mesterlövészek, bizony az ment másra is. Ezután persze az addig biztatók és nevetgélők megsértődtek.
De hát mire fel? Hát nem végső elkeseredésükben, minden be és felvállalva jöttek tüntetni? Mi ez a picsogás?
Vagy ott a magányos lökdösődő esete, aki mint faltörő kos rohant a sorfalnak, majd kiemelték, miközben segítségér kiáltozott. Az Indexes srác is kinevette, mondván, hogy magának akarta a bajt.
:))))

Behaton 2018.12.15. 13:38:09

@taga20:
Figyelj, állítólag mi vagyunk kevesebben. Az úgynevezett csendes többségnek kellene kint tüntetnie. Azt azért ne várjátok, hogy a fideszes birkák kaparják ki nektek a gesztenyét...
:)

martineden 2018.12.15. 13:41:19

@Behaton:..... ,,Miért nincsenek melósok a tüntetésen?
Hol van az ellenzék által említett országos méretű felháborodás és elégedetlenség?..........ne csak a partkozpontbol tajekozodj fideszpatkany!

Rabszolgatörvény: tüntetni készülnek az Audi-munkavállalók Győrben
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) felszólította tagságát és szimpatizánsait, hogy erősítsék jelenlétükkel a Munka törvénykönyve módosításai ellen szervezett győri tüntetést.

Behaton 2018.12.15. 13:41:41

@math0:

Ezért úgy teszek majd, ahogy javasoltad. Az ellenzékre szavazok, mert felkészültek, tehetségesek és végre rendet tesznek az országban....és biztos nem mondanak most olyat, amit később nem úgy tennének.
:)

Behaton 2018.12.15. 13:42:37

@martineden:

Nagyon jó! Van még ilyen máshol is?

martineden 2018.12.15. 13:48:01

@Behaton: hat,tudom ,h 4 faiskolaval nehez lehet olvasni,de szand ra magad es ket ev mulva menni fog.(bar a tanulas a csuti tolvajnak nem nagyon tetszik,mert meg kinyilik a ti csipatok is,ugyhogy ne reklamozd) Addig pedig kerd meg a nyugdijas utcaseprot a szomszedodban,o majd felolvassa neked a hireket.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.15. 13:49:12

@rallus: "minden normális tüntető akkumulátorokkal és kábelkötegekkel megy vonulgatni"

Csak a fogalmatlan fideSSfasszopók. Mondj még pár baromságot, szórakoztat, ahogy szénné égeted magad. :))

"Holló József azt is megemlítette, hogy a harckocsi tankjába csak egészen minimális mennyiségű üzemanyagot töltöttek, amire azért volt szükség, hogy a tank önerőből fel tudjon gördülni arra a szállítójárműre, ami a Városháza parkhoz szállította.

Ennek alátámasztásaként az altábornagy emlékeztetett arra, hogy a tüntetők által beindított harcjármű üzemanyaghiány miatt állt meg mintegy 100 méter megtétele után. A főigazgató a T-34-es harckocsi védelmét szolgáló óvintézkedések sorában említette azt a tényt is, hogy a kiállítást megelőzően még a tank elektromos zsinórzatát is eltávolították.

A főigazgató azt mondta, a járművet azért lehetett elindítani, s az utcára kormányozni, mert valakik teljesen új akkumulátorokat hoztak magukkal a Városháza elé, s azt szakszerűen be is szerelték a tankba. A szerelés szakszerűségére jellemző, hogy az elkövetők az eltávolított zsinórzatot is pótolták, valamint a helyszínre magukkal hozott két, személyautóknál használatos akkumulátort is sorba kötöttek, hogy a megfelelő teljesítmény leadását el tudják érni."

hvg.hu/itthon/20061024t34

Egyébkény a T34 20 liter gázolajat fogyaszt.

.

.

.

.

10 km-en. :))

Behaton 2018.12.15. 13:51:34

@martineden:

Azt hittem, legalább öt-hat hasonló hírrel örvendeztetsz meg minket. Ha már rám, tanulatlan fajankóra nem szánsz időt, legalább a többiekre gondolj! Ők is szomjazzák ezeket a jó híreket.

Bobby Newmark 2018.12.15. 13:53:20

Egyébként nem tudom, miért csináltok úgy, mintha ezek a rendőrök nem pontosan ugyanazok a személyek lennének, akik 2006ban szemet lőttek ki.
Ugye elvették tőlük a kedvezményes nyugdíjukat is Fideszék, és hát 2006 nem volt olyan régen.

Behaton 2018.12.15. 13:56:59

@Bobby Newmark:

Nagyot romlott azóta a minőség. A szakszerű szemkilövést felváltotta a béna könnygázfújás. Én teljesen megértem a tüntetőket, mert nem erre számítottak. Nem csöndben, birka módjára tűrő rendőrsorfalra készültek. Ez össze is zavarta őket.
:))

martineden 2018.12.15. 13:57:34

@Behaton: Ok tudjak a jo hireket,en viszont karacsony elott nem akarlak elszomoritani,es foleg a hazastarsadat kimelem ,hogy ne kelljen az unnepek elott a szaros gatyadat mosnia.

taga20 2018.12.15. 13:58:39

@Behaton: én tőled fityeszes birka, semmit nem várok:)

Stenonis 2018.12.15. 13:59:17

@martineden:

Muhaha. :)

Nehogy jobban tudd már nálam, hogy kit utálok és kit nem.

Publikus a kommentlistám. Nyugodtan el lehet olvasni a hozzászólásaim.

Utána jöhet a bocsánatkérésed ;)

taga20 2018.12.15. 13:59:51

@Behaton: terelésből ötös, haver!:)))

Behaton 2018.12.15. 14:00:26

@martineden:

Hát akkor így jártam. Addig is irigykedem majd a többiekre...
:)

martineden 2018.12.15. 14:02:46

@Stenonis: Tudod kiskancso ha valami kicsi,sarga,totyog es hapog ,az kacsa,hiaba mondja magarol h hattyu.Muhaha

Behaton 2018.12.15. 14:03:48

@taga20:
Ja, terelés...Emlékeim szerint a 2006-os rendőrgárdának a tüntetők terelése is jobban ment. Nem?
Sokat romlott azóta a minőség. Kár hogy nincs itt Gergényi és nagyon sajnálom, hogy Orbán nem tart telefonos kapcsolatot a rendőri vezetőkkel, mint anno Gyurcsány, mert biztos ő is tudna hasznos tanácsokat adni.

yourmomtits 2018.12.15. 14:08:44

@math0: utána feldugták az aranyeres picsádba a gördeszkát?

Behaton 2018.12.15. 14:11:04

Egyébként a tegnapi tüntetés legrémisztőbb része Molnár F. Árpád feltűnése volt.

taga20 2018.12.15. 14:11:05

@yourmomtits: színezd má ki a két szavas szókincsedet! zöd?:)

www.youtube.com/watch?v=fsLdhijtdwI

Bobby Newmark 2018.12.15. 14:11:56

@lac1: Talán ha nem a szarfaszú politikusokat védenétek, akkor nem lenne ez a konfliktus.
Hozhatnátok kötelet ti is, lámpavas meg van elég.

taga20 2018.12.15. 14:12:25

@lac1: laci, te mindig a buzitéma körül pörögsz.

nem vagy te bizonytalan?:)))

Bobby Newmark 2018.12.15. 14:17:58

@lac1: Egyébként menj már a faszba a hülyeségeddel. Ki a FASZOMAT érdekel szerinted, hogy amikor nem nyikhajt fojtogatsz, akkor mit csinálsz? Nyilván a nyikhaj meg amikor éppen nem rendőrautó visszapillantót basz le, akkor meg törvénytisztelő állampolgár.
De ahogy téged sem érdekel, hogy amikor épp visszapillantót basz le, akkor még ezen kívül mennyire rendes ember, hogy a pék véreres faszába várod el, hogy mi figyelmebe vegyük a cigányterelgetésed, amikor épp nyikhajt fojtogatsz kibaszottul bátor módon?

És egyébként mi a faszért nem pokrócozzátok meg az olyan gyökeret magatok közt, aki megbilincselt, vasággyal 50 kilós kölyköt ver?!

Bobby Newmark 2018.12.15. 14:18:54

@taga20: Nézd, elment olyan helyre dolgozni, ahol nagydarab, kigyúrt férfiakkal zuhanyozhat nap mint nap. Ezt én nem nevezném bizonytalannak. :P :D

taga20 2018.12.15. 14:19:13

@Behaton: hirtelen aszt hittem, hogy gruevszkire, vagy mogamedre gondoltál!:)))

taga20 2018.12.15. 14:21:49

@Bobby Newmark: eddig rendben is lenne, csak nem mindegy, hogy a fasz melyik végére kerülsz:)))

gifgifmagazine.com/wp-content/uploads/2017/06/kiss-kamera-gay-1.gif

Behaton 2018.12.15. 14:25:43

@taga20:

Na most ha az a Mago....Magomed....öööö....izé....Magoizé ott lett volna, akkor nagyon hamar vége a tüntetésnek úgy, hogy a kígyóvállú, nagyszájú bölcsészek elnézést kérnek a rendőröktől, a kordontól, a könnygáztól és a téren felállított karácsonyfától is. Sőt! Még a teret is feltakarítják maguk után.

Ha meg a Gruevszki ment volna ki, akkor azt azonnal túszul ejti a Szél Bernadett és a szabadon engedéséért cserébe, a letartoztatott ellenzéki tüntetők százainak szabadon bocsátását kérné.

lac1 2018.12.15. 14:26:05

@Bobby Newmark:

Kizárt, hogy rendes ember, nem aki éppen két tükör között van, eleve, hogy akkor ott volt, kizárja azt, nemhogy rendes legyen, hanem azt is, hogy ember.

Bobby Newmark 2018.12.15. 14:33:40

@lac1: Ja, értem. Viszont ez a hozzáállásod meg azt zárja ki, hogy ne repüljön feléd macskakő. Remélem ezt belátod így te is.

lac1 2018.12.15. 14:35:01

@Bobby Newmark:
Persze, csak ne is derüljön ki, hogy ki dobta.

martineden 2018.12.15. 14:38:26

@lac1: Ez a meghatarozas inkabb azokra a takonygerincuekre vonatkozik,akik rendornek alltak,mert tanulashoz hulyek voltak(Pl. lasd a kulturalt megszolalasaidat) es ennek ellenere igy nemi hatalomhoz juthatnak.

rallus 2018.12.15. 14:38:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Oké, vittek aksikat, kábelköteget, de mi az anyjuk valagáért nem vittek egy kanna gázolajat, (könnyebb, mint az aksi..) és néhány romboló gránátot, ha már egyszer kivetették nekik kártyán, hogy aznap egy T-34-est lelnek az utcán? Tíz perc alatt véget vethettek volna Ferenc dicsőséges uralkodásának és Bajnaival sem vert volna bennünket a sors.
Ezzel befejeztem a "TANK" témát.

ZX 2018.12.15. 14:39:44

@lac1: és ez megvan?
index.hu/kultur/klassz/xtszar1020/

Akkor bezzeg rohadtul nem háborodtál fel gondolom.

ZX 2018.12.15. 14:42:01

@rallus: Neked meg ezt küldöm
"https://index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/14/zarszamadas/"

Ezeknek a fideszes kutyáknak kurva rövid a memóriájuk, szerencsére az internet nem felejt.

Behaton 2018.12.15. 14:44:28

@ZX: Ez nem egy performance a művésznőtől? A művészet egy olyan magas szintje, melyet mi földi halandó nem érthetünk?

Spiritmonger 2018.12.15. 14:45:08

Ha ez ugyanaz a kiskancsó, aki miatt a hvg is óbégat, akkor nem árt tisztázni valamit. Gördeszkával leverni egy rendőrautó tükrét sosem az a dolog, amiért dícséret jár. Ha a köcsög az én autóm tükrét verte volna le, akkor nem viszem be a rendőrségre, hanem addig verem, amig taknya-nyála egyformán véres...
Nagyon olcsón megúszta, és még ő csinálja a palávert.

ZX 2018.12.15. 14:48:06

@Behaton: Ezek szerint a mostani csávó is művészeti perfomance-t tartott?

Behaton 2018.12.15. 14:51:30

@Spiritmonger:

Szerintem csak frusztrált volt. Nem telik neki autóra, csak gördeszkára. Ezért az épp legközelebb álló gépjárművön vezette le tehetetlen dühét. Balszerencséjére az pont egy rendőrautó volt. De abban sok mindenkinek igaza van, hogy járhatott volna rosszabbul is...Például ha Molnár Richárd autójának a visszapillantóját töri le, mert akkor meglátogatja az előemberfejű, a Ricsike haverjai és azoknak "kiscsaládja", rokonai is....
:)

taga20 2018.12.15. 14:52:00

@Behaton:"Na most ha az a Mago....Magomed....öööö....izé....Magoizé ott lett volna, akkor nagyon hamar vége a tüntetésnek úgy, hogy a kígyóvállú, nagyszájú bölcsészek elnézést kérnek a rendőröktől, a kordontól, a könnygáztól és a téren felállított karácsonyfától is. Sőt! "

még át is térnek a muzulmán vallásra, és mennek egy kört a csútigazdád kisvasútjával.

te most a maffiád szarával vagánykocc? hülye vagy?:)

Bobby Newmark 2018.12.15. 14:52:11

@Spiritmonger: Az egyébként hasznos eljárás, mert úgy rád basznak két év felfüggesztettet érte, hogy a fal adja a másikat.

ZX 2018.12.15. 14:52:38

@Spiritmonger: Meg még közelről ki is lőhették volna a szemét. Esetleg a golyóinál fogva fel is akaszthatták volna nem? Sőt ezután akár mindenkit aki akárcsak átmegy a piroson jó?

Behaton 2018.12.15. 14:55:39

@ZX:
Ja, nem értünk mi ehhez. Te, meg én, mi, csak simán kézzel letörjük a tükröt...
Na de egy gördeszkával! Kecsesen, lábujjhegyen állva, közben a szelfihez bepucsítva, vigyorogva, a deszkát jobb kézzel meglendítve...
Ez művészet. Magasabb szintű....

taga20 2018.12.15. 14:56:06

@Spiritmonger: gondolom 2006-ban, ha felgyújtják a haverjaid a verdádat, akkor ugyanezt
csináltad volna. mi?

seepheerd 2018.12.15. 14:56:31

Szabócsi tájszólásban beszél a pesti röndőr? Hun tanúta?!

martineden 2018.12.15. 14:56:43

@Spiritmonger: Huuu,mennyi bator es eros ember van itt a neten.Azert,biztos ,ami biztos. jo erosen kapaszkodj a vasagyba,el ne fujjon a szel.

Behaton 2018.12.15. 14:57:22

@taga20:

Na de hát ez történt volna! Azért mégiscsak jobb, hogy csak a Molnár F. Árpád ment ki.
Szerintem.
:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:01:21

@yourmomtits: utána feldugták az aranyeres picsádba a gördeszkát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:04:15

@Behaton: nem lökdösődött, nem csinált a rendőrökkel semmit, közelébe se volt a rendőröknek. jött a könnygáz.

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

ti, Fideszesek csak hazudni tudtok. orrba-szájba.

kifordított nagyanyó 2018.12.15. 15:05:38

Azé révész elverése után amit kuncemaczkó mondott,elkültem volna a halál faszára!

Behaton 2018.12.15. 15:08:45

@math0:

Mondjuk én a tegnapi tüntetésről beszéltem, de a momentumos csajt sajnálom, mert csak ennyi momentum jutott neki. A Fekete-Győr meg egy geci, mert bevallottan dobált, a kiscsajt meg elővédként, mintegy feláldozva, odadobta a kutyáknak, ő meg utána nevetve, mosolyogva nyilatkozott fűnek, fának, oszlopnak.
Remek momentumok voltak ezek...
:)

Behaton 2018.12.15. 15:10:50

@math0:

És bizony nagyon gáz az, hogy közel nyolc éve az ellenzék mégis arra figyel amit mond. És az ellen ágál...Közben meg azt tesz ami akar. Hosszú tanulási folyamat ez.
:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:12:46

@_B_: "Ha valaki leveri a rendőrautó tükrét, megérdemli, hogy elfogáskor durván földre rakják és megbilincseljék, de ennyi! "

még ez is túlzás. igazoltatják, felírják a nevét, feljelentik, és majd kifizeti a kárt. ennyi. megbilincselni sem kell. ez nem olyan bűncselekmény. idióta az összes Fideszes, aki itt a rendőr mellett áll.

2018.12.15. 15:12:47

Volner az Ech Tv-ben:

„Ha azt látjuk, hogy a Szent Korona veszélybe kerül, vagy azt látjuk, hogy ez a baloldali csürhe valamilyen komolyabb eredményt ér el, akkor be fogom riadóztatni a Betyársereget. Ki fogunk menni 300 emberrel a Kossuth térre a rendfenntartóknak segíteni a rendteremtésben. Ezt 5 perc alatt meg tudjuk oldani ezekkel a képzett emberekkel.”
444.hu/2018/12/15/volner-janos-az-echo-tv-ben-ha-a-baloldali-csurhe-komolyabb-eredmenyt-er-el-riadoztatom-a-betyarsereget

Bár azóta magyarázkodott egy sort az fb oldalán, viszont a Betyárseseggel való fenyegetőzést nem vonta vissza.
Ez nem törvényellenes véletlenül?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:14:24

@Behaton: mi valahogy nem szeretjük a hazug faszokat, te lehet, hogy szereted, ez a te bajod. csak akkor mit hisztizel, te barom?!

Behaton 2018.12.15. 15:14:57

@Ms.Cunnesburry:

Akkor igazi jobbikos ütközet lesz. Kilépettek a maradtak ellen. Vajon Gábris mit szól ehhez?
:))))

taga20 2018.12.15. 15:15:08

@kifordított nagyanyó: na, csináld meg kemény csávó, mék nem késő!:))

2018.12.15. 15:15:55

@Spiritmonger:

Kíváncsi lennék mit tennél, ha pl. a te fiad verné le azt a tükröt, s egy hozzád hasonló "erős ember" véresre verné.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:16:00

@Behaton: nem lökdösődött, nem csinált a rendőrökkel semmit, közelébe se volt a rendőröknek. jött a könnygáz.

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

ez Orbán rendőrsége. ez nem demokrácia, ez diktatúra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:17:33

@Behaton: nem lökdösődött, nem csinált a rendőrökkel semmit, közelébe se volt a rendőröknek. jött a könnygáz.

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

ennyit tud Orbán rendőrsége. ez nem demokrácia, ez diktatúra.

Behaton 2018.12.15. 15:18:17

@math0:
Csak megjegyeztem, hogy hiába az idézet, ha a mondanivalóját megértve sem tudjátok azt hasznosítani.
:)

2018.12.15. 15:19:31

@Behaton:

Majd megkérdezzük, ha felbukkan. Szerintem ő sem gondolta, hogy ennyire könnyedén szalámizzák fel Orbánék a Jobbikot.

ZX 2018.12.15. 15:24:05

@Cycmen: És te miért nem kutyázod a rendőröket mint a szemkilövetésnél?

Behaton 2018.12.15. 15:26:35

@math0:

"A Momentum tagjai színes füstbombákat gyújtottak, a párt elnöke, Fekete-Győr András egyet a rendőrök közé dobott. Később Donáth Anna alelnök is meggyújtott egy pirotechnikai eszközt..."

Szegény Anna...Ott áll a sorfal előtt, egy meggyújtott, füstölgő pirotechnikai eszközzel, és közben hiába mondja a rendőröknek, hogy nem kell becsomagolni, mert helyben szívja el....mert a sunyi elnök eközben meg dobál. Az egyszeri rendőr azt gondolja, hogy ez is dobálni fog. Nem gondolja, hogy Anna füstfüggő és azt sem, hogy gyógyíthatatlan pirotechnikizmusa van. Gyorsan kiemelik, hisz ott áll a sorfal előtt...takarva bátor, dobálózó elnökét.
Sajnálom Annát. Tényleg.
Fiatal, tapasztalatlan...
Most megismerte elnökét.
És még Jeanne d'Arc sem lesz belőle.
Luzer....

taga20 2018.12.15. 15:27:00

@Cycmen: haver, a zsidókat kihagytad.

mi van, öregszel?:))

Behaton 2018.12.15. 15:28:05

@Ms.Cunnesburry:
Gábris sok mindent gondol már máshogy. Gyógyíthatatlan idealista. Egy szebb világban boldog lehetne.
:)

Bobby Newmark 2018.12.15. 15:28:13

@Ms.Cunnesburry: Nemtom, jelentsd fel. Nem tart semmiből. :P

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:29:23

@Behaton: nem lökdösődött, nem csinált a rendőrökkel semmit, közelébe se volt a rendőröknek. jött a könnygáz.

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

ez Orbán rendőrsége. ez nem demokrácia, ez diktatúra.

Behaton 2018.12.15. 15:30:14

@kolompar lole 1113:

Ha ez igaz, akkor ez nagyon kínos az ellenzékre nézve.

taga20 2018.12.15. 15:31:49

@Behaton: a gazdád a geci, szinte mindenről mindent beszélt már. gyógyíthatatlan bűnöző. egy medmeksz világban kurva jó érezné magát!

:))

rallus 2018.12.15. 15:31:59

@math0: Ezt a gördeszkás rendőrautó tükörtörést bemutathatnád az amcsiknál, ott aztán valóban demokrácia van! Csak annyit kérek, hogy valakivel vetesd videóra! Nem árt, ha az kicsit távolabb áll tőled...

kifordított nagyanyó 2018.12.15. 15:32:08

@Behaton: Az a helyzet,hogy nem ő változik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:32:42

@Cycmen:

1) ez egy engedélyezett tüntetés volt, a 2006-os nem.
2) 2006-ban felszólítottak oszlásra, most nem
3) 2006-ban a Fideszes csőcselék tankkal ment a rendőröknek

a 2006-os oszlatás törvényes volt, a mostani rendőri fellépés törvénytelen

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 15:33:23

@rallus: nem lökdösődött, nem csinált a rendőrökkel semmit, közelébe se volt a rendőröknek. jött a könnygáz.

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

ez Orbán rendőrsége. ez nem demokrácia, ez diktatúra.

Behaton 2018.12.15. 15:34:34

@taga20:

Á, ha csak a film első két részét nézzük, akkor Orbánt egy ilyen világban pillanatok alatt kicsinálták volna.
:)

kifordított nagyanyó 2018.12.15. 15:35:27

@rallus: Meg ha ott csinálnának ilyen törvényt,csak pár millióan tüntetnének.

taga20 2018.12.15. 15:35:58

@rallus: vagy a putyinlandban, me ott még nagyobb a demokrácia.

igaz fityeszzombi?!

Behaton 2018.12.15. 15:40:15

@rallus:

Na most ez kérem veszélyes. Mert ha Brendel nem jó szögben áll, amikor a művészi szelfit készíti a rendőrautó rongálásáról, akkor könnyen előfordulhat az, hogy az amcsi rendőr, a félig takart gördeszkát fegyvernek nézi és két másodperc alatt golyót ereszt Mátyás bambuló arcába.
És még csak meg sem büntetnék ezért....
:)

2018.12.15. 15:42:18

@Behaton:

Megmosolyogtató, ahogy néhányan- többek között te is- vélekedtek a tüntetés résztvevőiről.

"Sajnálom Annát. Tényleg.
Fiatal, tapasztalatlan..."

Talán abban bíztok, hogy majd idővel, ha benő a feje lágya, csont nélkül benyeli a rabszolgatörvényekhez hasonlókat?

Behaton 2018.12.15. 15:43:25

@kolompar lole 1113:

Az előfordulhat, hogy a Fidesz felvállalná azt, hogy Molnár F. Árpád a Fidesz agytrösztje...hogy téged idézzelek. Na de az, hogy egy ilyen agytröszt által irányított politikai alakulatot az ellenzék nem tud legyőzni, na az kínos....nagyon kínos...
:)

2018.12.15. 15:45:42

@kolompar lole 1113:

Kérdezd Volnertől. Ezek szerint ő parancsol ennek a félkatonai szervezetnek.

Behaton 2018.12.15. 15:46:39

@Ms.Cunnesburry:

Nem. Abban bízok, hogy majd idővel, ha benő a feje lágya, akkor majd megérti, hogy ilyen helyzetekben bizony elviheti a rendőr, a krampusz, a rézfaszú....és nem nyeli be elnöke hülyeségeit, és egy ilyen helyzet politikai hasznát, termését, ő aratja le, nem pedig a főnöke.
:))))

aptikjampó 2018.12.15. 15:55:15

@taga20: "haver, a zsidókat kihagytad. "

Miért hiányolod? Soros az antiszemitázók között egy évre való pászkát és füstölt libanyakat sorsol ki?

rallus 2018.12.15. 15:57:04

@math0: Gondolom nem először keversz össze egy férfit egy nővel, de ez a te örömöd. A momi alelnöke, vagy mi, merő kedvességből meggyújtott egy füstgránátot a rendőrsorfal előtt. Természetesen már úgy emlékszik, hogy a világért sem akarta közéjük dobni, le akarta nyelni, mert nem tudott büfikézni! A rendőrök persze nem ennyire kifinomultak, ráadásul mindenki más midenfélét dobált közéjük, ezért kikapták a forradalmi munkástömegből és elvitték. Semmi baja nem lett, szerintem ma is megy, mert a rendőröknek azért sokkal férfiasabb marka van mint nemváltó párttársainak...

taga20 2018.12.15. 15:58:53

@aptikjampó: mi van helga, ma ezt a retardált nickedet pörgeted?:))

gratulálok!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 16:03:40

@rallus: nem lökdösődött, nem csinált a rendőrökkel semmit, közelébe se volt a rendőröknek. jött a könnygáz.

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

ez Orbán rendőrsége. ez nem demokrácia, ez diktatúra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 16:05:14

@rallus: nem lökdösődött, nem csinált a rendőrökkel semmit, közelébe se volt a rendőröknek. jött a könnygáz. ebből nem cáfoltál semmit. az, hogy mások mit csináltak, nem tartozik ide.

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

ez Orbán rendőrsége. ez nem demokrácia, ez diktatúra.

Dickon 2018.12.15. 16:07:26

@math0:
:DDD
Szar egy diktatúra a miénk. Már a tömegbe sem lőnek. Gumilövedékkel sem.
Orbán még diktátornak is szar. Nem könnyű az ellenzékiek élet sem, egy ilyen elbaszott diktatúrában.
:DDDD

Bobby Newmark 2018.12.15. 16:09:43

@Dickon: Gyurcsány is csak egy hónap tünti után lövetett a tömegbe, miután a fociultra csürhétek elkezdte lebontani a belvárost.

Orbán ennél sokkal beszaribb, már most vereti a nyikhajokat.

taga20 2018.12.15. 16:11:13

@kolompar lole 1112: haver, döncsdmá el, hogy cigány vagy zsidó a blogger!

egyébként, nem a csúti vajda a közös ellenség?:)

Dickon 2018.12.15. 16:12:32

@Bobby Newmark:

Akkor ennek örülhet az ellenzék, mert láthatóan nincs egy hónapnyi türelmük. Ezek szerint időarányosan jól haladnak a dolgok.
:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 16:12:56

@taga20: őnála a "zsidó" és a "cigány" jelzőknek nincs konkrét jelentése voltam én már nála zsidó cigány náci is.

taga20 2018.12.15. 16:13:57

@Dickon: mi van diki, neked tetszik a ner, a geci maffiája? ne mond má!

látom, hogy már neked is gáz, ami ebben a retek országban megy.
hiába bújsz a rengeted dé betűd mögé!

Behaton 2018.12.15. 16:14:03

@taga20:
:)
Nesze neked ellenzéki összefogás. Hogy mondták a szadeszosok? Orrbefogva...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 16:14:28

@Dickon: elég baj az, amit Orbán jelenleg csinál. amit a rendőrsége csinál, az is törvénysértő, de ennél jelentősebb az a diktatúra, ami a parlamentben folyik: a szó megvonás, a csalás-szavazás.

Dickon 2018.12.15. 16:15:39

@taga20:

Hogyne tetszene, hisz ismersz. Rendkívül igénytelen vagyok.
:DD

midnightcoder2 2018.12.15. 16:16:30

@math0: Ja. Csak többnyire sokkal kevésbé látszanak a sötétben mint az átlagpolgár.

taga20 2018.12.15. 16:16:51

@math0: akkor te egy kiválasztott vagy haver, engem még az anyámba se küldött el:)))

u.i.: nincs harag a múltkori miatt?

Dickon 2018.12.15. 16:17:56

@math0:

De most már országos elégedetlenség van. Nem sokára vége. Ugye?

midnightcoder2 2018.12.15. 16:19:19

@math0: Amit Orbánék csinálnak a parlamentben, az semmivel sem törvénysértőbb mint amit az ellenzék csinált (obstrukció). Amit pedig most a rendőrök csinálnak nem igazán törvénysértő, ellentétben azzal ami 2006-ban történt (fekvő emberek rugdosása, szemkilövés, stb).

Behaton 2018.12.15. 16:19:59

@taga20:

Uhhh!!!!
Felszopod a Brendelt?
Remélem a varánuszos cimbik látják hová süllyedsz.
:))))))

taga20 2018.12.15. 16:25:33

@Dickon: végre egyszer valamiben egyetértünk:)

de visszatérve angyalhoz, azért anno kábé azt tolta, mint amit te a mai napig.
utáltuk, mint a szart. most meg egy becsülendő európér csóka lett.

na ehhez, mit szósz?

taga20 2018.12.15. 16:27:06

@Behaton: melyik mondatom volt a felszopás, drága fityeszes jobbágy barátom?
segícs má!:)

nemecsekerno_007 2018.12.15. 16:28:58

@Behaton:

- Hát Bástya elvtársat már szemen se lövik? Én már szart érek?!!

:))))))))

Dickon 2018.12.15. 16:31:09

@taga20:

Mivel elég nagy a kétségbeesés, így megértem, hogy a sötétben egymás kezét fogjátok , egymás kezét szorítjátok....és nem engeditek el az istenért sem. :)))

Behaton 2018.12.15. 16:34:06

@taga20:
Hát úgy az egész komment. Már megtörtént. Itt marad, kitörölhetetlenül az utókornak. Nagy pillanat volt. Megkönnyeztem.
:))))))))

taga20 2018.12.15. 16:34:43

@kolompar lole 1112: szerintem ne a származás szerint szelektálj, me tévútra visz.

pl. guttmannarnoldot, radnótit, rejtőt bírod? gondolomigen. zsidók voltak.

zenét bírod? nesze tezsvérem!:)))

www.youtube.com/watch?v=6d-1G1Hn17c&list=RD6d-1G1Hn17c&start_radio=1

Bobby Newmark 2018.12.15. 16:37:45

@midnightcoder2: Kérdezem tőled is: szerinted még hány nap tünti kell ahhoz, hogy szemkilövés meg földön rúgdosás legyen? Csak mert 2006ban kb egy hónap után jutottak idáig, most meg már a második (első?) napon fojtogatták a megbilincselt metroszexuális tagot.
Plusz miért gondolod, hogy nem lesz, mikor ezek így személy szerint ugyanazok a rendőrök, akik szemet lőttek ki, meg földön rúgdostak?

Behaton 2018.12.15. 16:42:55

@Bobby Newmark:

Megannyi kérdés.
Kitart a tüntetők lelkesedése addig, míg elérik a szemkilövető szakaszt?
Mi lesz, ha nem lesz gumilövedékezés?

Bobby Newmark 2018.12.15. 16:47:52

@Behaton: Rögtön élessel..? Azt talán nem nézem ki a Vezérgeciből, mert akkor behívják ellene a NATOt...

taga20 2018.12.15. 16:51:41

@nemecsekerno_007: te ernő szart se érsz!

nemecsek ernő forog a sírjában, mikor te kommentelsz.

taga20 2018.12.15. 16:54:45

@Behaton: ez így kicsit gyenge, haver.

egyébként, 100 brendel kívánok ennek a szerencsétlen országnak, mint egy behatont:)

u.i.: egyébként kedvellek, ne érts félre!

Stenonis 2018.12.15. 16:58:45

@martineden:
Eddig nem nagyon fordult elő a pályafutásom során, hogy fideszesnek nézzenek :) Általában lisibolsizsidóhazaáruló jelzőket szoktam kapni.

Te is utálod a fideszt, én is utálom a fideszt.
A különbség kettőnk köz annyi, hogy te segghülye vagy.

Behaton 2018.12.15. 16:59:59

@taga20:
Jó, de semmi buzulás, buzulás az nuku.

nemecsekerno_007 2018.12.15. 17:01:59

@taga20: "te ernő szart se érsz!"

Teljesen igazad van, ti viszont felbecsülhetetlenül értékesek vagytok. Nélkületek soha nem lett volna meg a 3. kétharmad és nem lesz meg a 4. se...

Én kérek elnézést!!!

taga20 2018.12.15. 17:08:18

@nemecsekerno_007: ernő, te ne kérj elnézést, mert te csak egy agyhalott fityeszzombi vagy!

a gazdád kérjen majd elnézést a fogdaőrtől!

ember, te úgy el fogsz a picsába tűnni, ha a gecimaffiád bukni fog(FOG), hogy öröm lesz nézni.

taga20 2018.12.15. 17:10:21

@kolompa lole 1111: haver, én bírlak, de szerinted ennek van értelme?

u.i.: ne töröljétek 1111-et, mert beszédes a hülyesége. köszönöm:)

yourmomtits 2018.12.15. 17:12:54

@kolompa lole 1111: még a sajátjaid szerint is gáz vagy :)))) a forradalom felfalja gyermekét

taga20 2018.12.15. 17:14:25

@kolompa lole 1111: haver, gondolom te búza vagy, ha meglátsz egy bébetűt és rögtön ez ugrik be.

én lipsi vagyok, ezé nekem az ugrik be, hogy bombázó, vagy bula:)

taga20 2018.12.15. 17:18:33

@yourmomtits: látom visszasonfordáltál fityeszdroid!

ki fal fel, kit?

taga20 2018.12.15. 17:26:28

@kolompa lole 1111: ha nincs értelme tüntetni, akkor szerinted minek lenne értelme?

komolyan érdekel.

taga20 2018.12.15. 17:29:34

@kolompa lole 1111: mások meg az asszociációdról gondolkodik el, többek köszt én:)

taga20 2018.12.15. 17:32:13

@Bkkzol: "valami hasonló pirotechnikai dolgot gyújt meg és a rendőrök közé dobja."

konkrétan hazudsz, mint a fityeszmaffiád, de már megszoktuk tőletek!

egyébként, mi a kurvaanyádat akartál büfögni fityeszzombi?

nemecsekerno_007 2018.12.15. 17:33:30

@taga20: Ha továbbra is ilyen profin toljátoka fullba a kretént akkor valószínűbb az újabb 2/3-d...

taga20 2018.12.15. 17:35:10

@kolompa lole 1111: more, te és a kultúra? ne bassz fel má:)

én se vagyok egy matyóhímzés, de te egy fasz vagy. és eszt ne vedd sértésnek, me most dicsértelek:)))

zenét bírod? nesze köcsög!:))

www.youtube.com/watch?v=G6qgGKxU69U&start_radio=1&list=RDG6qgGKxU69U

yourmomtits 2018.12.15. 17:39:22

@taga20: eddig is voltam, de nem szólok hozzá mindenhez, mert nem szórok gyöngyöt a disznók elé.

taga20 2018.12.15. 17:40:54

@nemecsekerno_007: ha ügyesek vagytok fityeszjobbágy, akkor 3/2 lesz az.

és mehecc szarcsútra megcsókolni a gyűrűt!

ostoba egy állat vagy, ember! csak sajnálni tudlak parazita!

taga20 2018.12.15. 17:43:25

@yourmomtits: mongya egy fityeszesdisznó, aki 8 éve eszi a gyöngyöt, ami ráadásul üveggolyó!

:)))))

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 17:46:12

@math0: várjál, a "faszszopó ner-csicska" az nálam a rendőr volt:-)... nem az állampolgár! az lehet tiszteletlen, az megszegheti a törvényt, a rendőr soha nem szegheti meg a törvényt, ő lehet tiszteletlen, mert 1/a végrehajtó hatalmat képviseli, 2/kiemelt büntetőjogi védelemben részesül! rakja le a jelvényét és akkor legyen "férfi"!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.12.15. 17:47:49

Jujj, de mekkora marha a posztoló.
A rendőr nem tegez, és te sem tegezed. Ugyanis ő nem Kovács Jóska, hanem a rendőr, az állam a jog, a karhatalom. Pont az ilyenek miatt nem lehet mondjuk odébblökni, vagy megakadályozni vagy lefogni.

És igen rasszista minden rendőr. Pont annyira mint mindenki akinek van tapaszalata a cigókkal. Gyakorlatilag mindenkinek kivéve egy nagypofájú liberált kisebbségnek.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.12.15. 17:50:36

@kolompa lole 1111: "2006-ban lenéztétek, gúnyoltátok a szakszerűen eljáró rendőröket."
Hajjajj, de szakszerűek voltak a rendőrök. Legalább annyira mint a főnökük, Gergényivel az élen. Pont annyira szakszerűek voltak mint a komcsik alatt mindenki..

taga20 2018.12.15. 17:53:29

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: te tényleg egy kibaszott nagy fasz vagy!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.12.15. 17:57:45

@taga20: Ember, te még a nicknevemet sem tudod értelmezni, annyira hülye vagy...

taga20 2018.12.15. 18:02:34

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: akkor segícs, ha ekkora hülye vagyok!

az mekkora, mikor egy fityeszparazita öntudatra ébred!:)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:02:49

@midnightcoder2: te meg vicces vagy, amikor leégsz a napon, és vörös vagy

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:04:39

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: a fasz rendőr is tegezett. a fasz rendőr egy bűnöző volt. csak a hülyék rassziszták. te is idióta vagy.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 18:04:47

@Moin Moin: "(Megjegyzés a korrektség kedvéért: fiatal őrizetbe vett egyetemista barátunk azzal nyitott, hogy gördeszkájával leverte egy rendőrautó tükrét - kérdéses, hogy van-e szükség ilyen egyetemistákra, akik közéleti véleményüket csak ekképp képesek argumentálni?)"

argulmentálta normálisan előtte, az ellenzék is megpróbálta argumentálni előtte normálisan, de erőből, visszaélve azzal a fidesz megakadályozta...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:06:03

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: ha a rendőrök rasszisták a cigányokkal, akkor az hülyeség, hiszen a rendőrök hülyék. azért van annyi rendőrös vicc. minden ember tudja, hogy a rendőrök hülyék, akinek van tapasztalata rendőrökkel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:08:24

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: aha, tehát a mostani törvénytelen rendőri intézkedésekkel nincs bajod, csak a 2006-ossal, pedig akkor egy romboló csürhe törvénytelen tüntetését oszlatták fel, te idióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:09:46

@Sir Bates dö Hól: értettem, nem vitáztam veled, hanem kiegészítettem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:11:49

@Bkkzol: "A momentumos kislány is felveszi, vagánynak állítja be, hogy füstgránátot vagy/és valami hasonló pirotechnikai dolgot gyújt meg és a rendőrök közé dobja. "

nem dobta.

ennyit tudtok, hazudozós, Fideszes idióták!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:12:57

@Bkkzol: "A momentumos kislány is felveszi, vagánynak állítja be, hogy füstgránátot vagy/és valami hasonló pirotechnikai dolgot gyújt meg és a rendőrök közé dobja. "

nem dobta.

ennyit tudtok, hazudozós, Fideszes idióták! orrba-szájba csak hazudni tudtok. geci görények vagytok.

taga20 2018.12.15. 18:20:21

@math0: miért szítod a tűzet? aszt tisztáztam a tezsvéremmel, mekbánta:)))

BaitHrunner 2018.12.15. 18:21:36

Ne már srácok...
Dobálózunk, löködjük a rendőrt, lecsapjuk a visszapillantót, aztán picsogunk az eljáráson. Kisgyerek akkor sem szólhatott volna semmit ha kap egy pár pofont. Tipikusan az a fajta lehet aki bepisil ha kap egy pofont. Ami nem gond, mert vannak ilyenek, csak akkor nem kell gördeszkával hadonászni, mert előbb utóbb valaki tényleg megdurrantja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:21:57

@kolompa lole 1111: Már megint magadról ugatsz, te gender-szakos, buzi román?!

taga20 2018.12.15. 18:22:00

@kolompa lole 1111: kussojj má more! próbálok segíteni neked, erre belepofázol!:))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:22:56

@taga20: már nem elég, ha megbánja, beláthatná már, hogy mekkora idióta, és elhúzhatna már a gecibe!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:24:51

@taga20: minek van itt ez az elmebeteg, ha csak annyit tud, hogy zsidózik, cigányozik, buzizik, meg benéz egy technikai problémát cenzúrának, aztán teleszarja a blogot nagybetűkkel?! ezt a Fidióták is tudják, nem kell nekünk Jobbikos náci is!

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 18:25:40

@Spiritmonger: annyi a különbség, hogy a srác sosem tagadta, hogy letörte a trükköt, korrektül vitte a balhét, ellenben a kiemelt büntetőjogi védelemben részesülő ner-csicskával...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:26:35

@BaitHrunner:

Felgyújtjuk a székházat, autókat, tankkal megyünk a rendőrnek, aztán picsogunk az eljáráson. Akár le is lehetett volna bombázni a 2006-os csőcseléket tankostul együtt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:28:26

@BaitHrunner: remélem, legközelebb, ha valami karcolást okozol egy autónak, akkor jön a rendőr, és szétbassza az agyadat, te idióta!

taga20 2018.12.15. 18:28:46

@math0: haver, ha tetszik nekünk, ha nem, vannak más magyar emberek, akik mást gondolnak egy dologról, mint mi.

természetesen, ha valaki a kékről, azt mondja, hogy narancssárga, avval nincs mit tenni, de van akivel lehet valamit kezdeni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:29:31

@BaitHrunner: remélem szétverik az agyadat legközelebb, ha tüntetsz, és semmit nem csináltál, mert ilyen is volt, és te meg megérdemled.

dare 2018.12.15. 18:30:42

"És persze normális világban szépen leülnének vele és a kollégáival és elmagyaráznák neki, miért nincsenek "büdös cigányok", hanem vannak olyanok, akiket bűncselekmények elkövetésével gyanúsítunk."

Nem tudom honnantól kezdődik a rasszizmus, ezért óvatosan fogalmazok.
Az igazság az, hogy tényleg ő megy be a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak közé, és rendszerint azt tapasztalja, ami alapján ilyen gondolatok születnek meg a fejében.
Leülhetnek vele beszélgetni, de elküldik 10 bevetésre, és ugyanott fog tartani mint a beszélgetés előtt, nevezhetjük előítéletnek is ezt, de a tapasztalat útján szerzett ismeret is ugyanúgy megállja a helyét.
Ha az utóbbi eshetőség áll fenn, akkor nem fog segíteni a beszélgetés.
Képzeljük el, ha mondjuk valakit 5 év alatt ér 5 kutyatámadás.
Abból az 5-ből 4 alkalommal pitbull támadja meg.
Nem ugatja, megtámadja, meg is harapja.
Na ezután a fickó fejében az az asszociáció fog megszületni, hogy a pitbull az egy vérengző fenevad.
Ki lehet szedni belőle ezt a képzettársítást, de ahhoz már pszichológus kell, és nem elég egy beszélgetés a felettessel.
Tehát szépen leülni vele beszélgetni csak kimondottan arra hívatott személynek szabad, mert a jaj nem szabad ilyet mondani, meg a dorgálás ilyenkor semmit sem fog érni náluk.

Ettől függetlenül ennek a rendőrnek a stílusa és viselkedése más miatt is megkérdőjelezhető, ami szerintem sokkal érdekesebb mint a fentebb említett két szó.
Megérdemelné, hogy kirúgják, mert aki ennyire nem bírja idegekkel, annak semmi keresnivalója nincs egy ilyen alakulatnál.
Nem arra vannak tartva, hogy azt tegyenek bárkivel, amit csak akarnak.
Persze nem vagyok naiv, ismerek sztorikat meddig merészkednek el amikor már nem látja őket senki, sajnos ezen a téren kell még fejlődniük, viszont még mindig jobb a helyzet, mint az elődeiknél.
Nem erőszakszervezet, de nem is arra képezik ki őket, hogy hogyan tudnának minél jobban földig hajolni a bűnelkövetők előtt.
Sajnos ez ilyen, aki nem bírja ezt a fajta verbális inzultust, az inkább maradjon otthon.
Jó ha fel tudja venni telóra, de az még jobb ha előtte nem töri össze a járművüket.
Mert akkor már ha kiszállnak a kocsiból, rendszerint nem a sakk készletet szokták elővenni.

BaitHrunner 2018.12.15. 18:31:13

@math0:
Jah, hogy karcolást okozni véletlenül az ugyan az.
Ezt nem tudtam, bocs!
;)

BaitHrunner 2018.12.15. 18:33:17

@math0:
A szövegértés (sem) lehet az erősséged te balf*sz...
:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:33:19

@BaitHrunner: nem mintha tudnád, hogy véletlenül, vagy szándékosan okozta-e, de kurvára senki nem kérdezi, ha megkarcolsz egy másik autót, hogy direkt csináltad-e.

te melyik elmegyógyintézetben élsz, hogy ennyit se tudsz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:34:27

@BaitHrunner: A szövegértés (sem) lehet az erősséged te balf*sz!

(A helyesírás sem.)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:35:10

@BaitHrunner: A szövegértés (sem) lehet az erősséged, te balf*sz!

(A helyesírás sem.)

BaitHrunner 2018.12.15. 18:36:15

@math0:
Hát csórikám direkt csinálta...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:37:11

@BaitHrunner: nem mintha tudnád, hogy véletlenül, vagy szándékosan okozta-e, de kurvára senki nem kérdezi, ha megkarcolsz egy másik autót, hogy direkt csináltad-e.

te melyik elmegyógyintézetben élsz, hogy ennyit se tudsz?!

BaitHrunner 2018.12.15. 18:37:22

@math0:
Miért ismételsz?
Remeg a kezed?
Ittál?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:39:29

@BaitHrunner: Észrevettem még egy hibát az idióta hozzászólásodban.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 18:39:31

@Dickon: azért te is tudod, hogy moon valami nem kerek;-)... 2010 előtt még működött a parlament, még volt konszenzuskeresés, majd ezeknek a lehetőségét vette el a fidesz; mondhatod, hogy éltek a ⅔ adta lehetőségekkel, de te is érzed, hogy visszaéltek azzal... 2006-ban semmi sem indokolta az erőszakos fellépést a tv-székháznál, azt a fidesz forszírozta, hogy új választásokat kényszerítsen ki, holott akkor a pálya nyitott volt, ellenben ma nem csak zárt, de még lejt is... nem hagyott más lehetőséget...

taga20 2018.12.15. 18:41:12

@BaitHrunner: ezer milliárdot elloptok, szétbasszátok az országot.

és csodálkozik a gecimaffád, ha a pofájába basszuk?

BaitHrunner 2018.12.15. 18:41:18

@math0:
Ügyes vagy!
:)
Most írd meg a díszítősort!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:43:21

@BaitHrunner: nem mintha tudnád, hogy véletlenül, vagy szándékosan okozta-e, de kurvára senki nem kérdezi, ha megkarcolsz egy másik autót, hogy direkt csináltad-e.

te melyik elmegyógyintézetben élsz, hogy ennyit se tudsz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:43:58

@BaitHrunner: remélem szétverik az agyadat legközelebb, ha tüntetsz, és semmit nem csináltál, mert ilyen is volt, és te meg megérdemled.

BaitHrunner 2018.12.15. 18:44:04

@taga20:
Az hogy rendőrre nem támadunk, rendőrautót(meg másikat sem) nem rongálunk, az nem jelenti azt, hogy egyet értünk ezzel az egésszel.

BaitHrunner 2018.12.15. 18:45:09

@math0:
Megakadt a lemez?
Bedobjak egy huszast?
:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 18:46:36

@BaitHrunner: nálad akadt meg. nem fogtad fel, hogy egy autótükör letörése nem olyan dolog, amiért a földre kell teperni. érted, náci faszfejkém?!

BaitHrunner 2018.12.15. 18:48:07

@math0:
Szerintem meg olyan.
1-1

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 18:49:12

@ZX: mert akkor sem kutyázta őket, akkor még a cocik faszát szopta...

@taga20: européer alatt biztos nem ugyanazt értjük;-)...

@kolompa lole 1111: a jelzőkkel nem, de a többivel egyetértek: százszor inkább vállalok közösséget egy nyíltan rasszista, antiszemita vadbarommal (ez vagy te), mint egy sunyin szalonzsidózó és seggnyaló ner-cseléddel... (bár jobb lenne, ha nem zsidóznál/cigányoknál, mert nem látom az előző kommentjeidet)

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 18:51:52

@kolompa lole 1111: és ezzel is egyetértek... de nem várnék még buszra sem veled együtt:-)...

taga20 2018.12.15. 18:52:20

@BaitHrunner: ember, a fityeszesdroid haverjaidat nézd hülyének!

fullba tolod a geci agitpropját, erre besértőcc, ha a pofádba vágom?

nemecsekerno_007 2018.12.15. 18:52:23

@kolompa lole 1111: "2/3-a utoljára Horn Gyulának volt."

Ja, Horn Gyula az überdemokrata... Hivatkozzatok csak rá még sokáig, addig marad Orbán...

taga20 2018.12.15. 18:54:07

@Sir Bates dö Hól: tiszta sor, de a lényegét értetted haver, remélem!

BaitHrunner 2018.12.15. 18:55:17

@taga20:
Uhhh, jól a pofámba nyomtad... :)

nemecsekerno_007 2018.12.15. 18:57:48

@taga20: Toljad, toljad!!!!! Meglesz a 3/4 is...

taga20 2018.12.15. 19:00:22

@nemecsekerno_007: ha ügyesek vagytok fityeszjobbágy, akkor 4/3 lesz az.

és mehecc szarcsútra megcsókolni a gyűrűt!

ostoba egy állat vagy, ember! csak sajnálni tudlak parazita!

taga20 2018.12.15. 19:00:51

@nemecsekerno_007: ha ügyesek vagytok fityeszjobbágy, akkor 4/3@BaitHrunner: lesz az.

és mehecc szarcsútra megcsókolni a gyűrűt!

ostoba egy állat vagy, ember! csak sajnálni tudlak parazita!

taga20 2018.12.15. 19:03:20

@BaitHrunner: neked ki a példaképed?

mészaroslölö, kósalala, vagy rezsiszilárd?

azé van bőr a pofádon, fityeszjobbágy! és még büszkék is vagytok a szarra!

nemecsekerno_007 2018.12.15. 19:03:23

@taga20: Annyira, de annyira viccesek vagytok... :))))))

vagy szánalmasak, ügyetlenek.....

BaitHrunner 2018.12.15. 19:06:41

@taga20:
Nekem te vagy a példaképem!
;)

sutyerák 2018.12.15. 19:07:34

csendőrpertu. vhol olvastam,hogy a franciáknál meló után hazament a zsaru,lefürdött aztán kiment a másik oldal mellett tüntetni.

taga20 2018.12.15. 19:16:08

@nemecsekerno_007: aszt vágom, hogy neked mészaroslölö vagy kósalala a példaképed!:)

te szerencsétlen fityeszzombi, szétbasszátok a csútimaffiáddal az országunkat, és te itt vagánykocc a szaros gerinceddel?

BROÁF!

camilló 2018.12.15. 19:17:02

A felvételen szereplők nem valók rendőrnek! Kérdőre vonja szerencsétlen gyereket, hogy emberkedik, miközben álig fegyverben jelentős túlerőben beszél neki. Egyértelmű, hogy az egyetemistának sem kellett volna a tükröt letörni, de ez a bánásmód akkor is tűrhetetlen. Pont az ilyen rendőr az, aki csak jelentős túlerőben mer odaállni egy komoly balhénál is. Miért nem keres egy vele egy súlycsoportban lévőt és vonja kérdőre, mondjuk szemtől szembe? Addig az intézkedése rendben van, hogy elfogja és őrizetbe veszi, de felesleges erőszakot (verbális, vagy testi teljesen mindegy) alkalmazni ez erősen minősíti!

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 19:17:41

@BaitHrunner: a rendőr különleges büntetőjogi védelem alatt áll, akkor lenne igazad, ha lerakná a jelvényét és lemondana erről a védelemről, majd lerendezné egy az egyben: érdekes módon én egy párszor felajánlottam ezt otthon, de egyik sem élt a lehetőséggel... meg azt tapasztaltam még, hogy a nagyarcból azonnal visszavettek, ha megtudták a foglalkozásom, sz'al a rendőrök nagy többsége beszari csicska egyedül és jelvény nélkül...

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 19:21:08

@math0: én sem kamálom a nézeteit, de legalább korrekten kiáll a mellett amiben hisz és nem sunyi járadékvadász konjuktúralovag; s ez legalább becsülendő, mert egyenes, még ha vadbarom is sz'tem...

BaitHrunner 2018.12.15. 19:22:42

@Sir Bates dö Hól:
Ezt embere válogatja, de nem erről van szó.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 19:24:07

@Sir Bates dö Hól: nem érdekel. idióta, és bunkó, és embertelen állat.

taga20 2018.12.15. 19:24:49

@Sir Bates dö Hól: haver, majdnem 100%-ban igazad van, de a sógorom nyomozó, és mesélt egy-két dolgot.

akikkel a rendőrök találkoznak, azok nagy része full bűnöző.

ők csak a nyers erőszakból értenek. gondolom froban is ugyanaz a helyzet.

ja és szerintem kevered a csicskát, a jelvénnyel.

szepipiktor 2018.12.15. 19:25:04

A randőrség az egyetlen Magyarországon, ami nem ment át semmiféle átalakuláson a gengszterváltást követően.
A mai napig a szobjet kiképzési módszer alapján az emberek megfélemlítése a feladata, és a pintérsanya erre még utasítást is adott 2010-ben.
Már a talpasrendőrök már úgy vannak összeszedegetve, mert már nem megy senki rendőrnek, már lassan a közteres is intelligensebb egy magyar közrendőrnél.
Így nem várható el semmi normális ma tőlük.
.
De rasszistának lenni nem bűncselekmény, hanem erkölcsi kérdés.
Ma a sok idióta a PC elvei miatt lassan egy húsleves rendelést is rasszistának tart, mert ez az oldal meg rohadtul szeretné megszabni, mit goldoljunk, tegyünk, beszéljünk - és ez pontosan ugyanúgy aljas, kirekesztő, mint az 1 bites rendőreink mondatai.
Ja egyébként a kritikusok megpróbálhatnák egyszer, milyen is intézkedni egyes fertőzőtt területeken.
De persze rasszizmus szóba hozni, hogy Angyalföld Harlemében az alaposan benarkózott munkanélküli cigány miért sétáltat két "pitbullt" póráz, szájkosár nélkül, 20 méterre egy forgalmas óvodátol...
Meg kellene próbálnia a sok érdekvédőnek, aktivistának, vajon tudnának-e együtt élni ilyen helyeken a védett társadalmi csoportokkal, tudnának-e hatni rájuk..?

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 19:25:38

@taga20: persze, most, hogy ők is azt kapták jutalmul, mint a többiek büntetésből;-)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 19:28:02

@sutyerák: mert ő egy citoyen, nem egy alattvaló... moon a rendőr meg mindig a hatalom talpasa, soha nem a nemzet tagja...

taga20 2018.12.15. 19:28:19

@math0: te hülye vagy? nem mindenki olyan, mint te.
ha beleszállsz páros lábbal, akkor mire számítasz utána?

faszbarátom, zenét bírod? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=vjncyiuwwXQ&list=RDbojvCjxGtBY&index=2

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 19:30:48

@BaitHrunner: dehogynem, pont erről van szó, talán jobban fogalmazta meg @camilló:, mint én...

taga20 2018.12.15. 19:32:24

@Sir Bates dö Hól: nem tucc megbocsátani? nem tudod átlépni az árnyékod?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 19:32:29

@taga20: cigányozásra, zsidózásra, buzizásra nem számítok, a rasszista, homofób barmok nálam ki vannak zárva.

te pedig az idiótaságod miatt, például küldöd a hülye zenédet, pedig már párszor megrtam, hogy nem nyitom meg őket. de hát te egy elmegyógyintézeti szökevény vagy.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 19:35:39

@math0: nem is azért mondtam, hogy bármiben is befolyásoljon, s egyetértek veled... s a kettő kommentem között nincs ellentmondás...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 19:36:13

@szepipiktor: nekem még senki nem akart semmiféle PC dolgot előírni. ha neked igen akkor a baj veled van.

mert a pibull sétáltatás egy a cigányokra, és csak a cigányokra jellemző hülyeség, ugye? mekkora elmebeteg fasz vagy te!

taga20 2018.12.15. 19:36:17

@math0: bazdmeg, ha te nem lennél, akkor valakinek kikéne téged szarni!:)))

haver, veled az a baj, hogy hülye vagy, mint a segg, de neked ez se mond semmit!

na zene, me látom bírod!:)))

www.youtube.com/watch?v=j3qIBHStUc0&start_radio=1&list=RDj3qIBHStUc0

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.12.15. 19:54:32

@math0: @taga20: Öröm titeket nézni. Élőben még jobb lenne

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 19:55:25

@taga20: te pedig az idiótaságod miatt, például küldöd a hülye zenédet, pedig már párszor megírtam, hogy nem nyitom meg őket. de hát te egy elmegyógyintézeti szökevény vagy.

gyászhuszár 2018.12.15. 19:58:24

Mindenki fel, a rendőrök is felnek, féltik az allasukat az egzisztenciat. Ha egymillioan megyunk az utcara akkor mar nem kell felni.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.12.15. 19:59:11

@Sir Bates dö Hól: "én egy párszor felajánlottam ezt otthon, de egyik sem élt a lehetőséggel.."
Miért? Anyád rendőr, hogy el akartad verni otthon?

taga20 2018.12.15. 19:59:47

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Öröm titeket nézni."

hallod tezsvérem, mennyi fogyatékost küld ide a habonyelvtárs!

van olyan, aki nem olvassa, hanem nézi! bazdmeg a hülye barma nézi, mint a 400 órát!

asztán itt emberkedik!:_)))

szerinted van ilyen állat?:))

taga20 2018.12.15. 20:02:34

@math0: matyi, baszod meg az anyádat! zenét bírod fityeszretek?

nesze!:)) ( bocs, de nem bírom ki, hogy ne röhögjed rajtad droid:)))

na zenéjjünk, me látom otthon vagy!:))

www.youtube.com/watch?v=pWPlM2V4-3c

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.15. 20:03:31

@rallus: : "Révész Máriusz 2006. október 23-án, a Fidesz nagygyűlése után a Rákóczi út és a Síp utca sarkán odament a rendőrsorfalhoz, és képviselői igazolványával a kezében arról akarta meggyőzni őket, hogy ne oszlassák, és ne lőjék könnygázgránátokkal az engedélyezett rendezvényről távozó embereket."

Maradjunk annyiban, a képviselőség nem jogosít fel senkit arra, hogy a felettesei által vezényelt rendőrt bármiről megpórbálja meggyőzni. Ezt egy országgyűlési képiselőnek illik tudni. Attól függetlenül, hogy senki megverése a rendőr által soha nem volt és nem is lesz törvényes. A rendőr csak az intékedésnek erőszakkal ellenállóval szemben alkalmazhat erőszakot, de nem határtalanul. A határtalan erőszakot bünteti a törvény rendőr esetében is.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.12.15. 20:03:42

@camilló: "Kérdőre vonja szerencsétlen gyereket, hogy emberkedik, miközben álig fegyverben jelentős túlerőben beszél neki. Egyértelmű, hogy az egyetemistának sem kellett volna a tükröt letörni, de ez a bánásmód akkor is tűrhetetlen. Pont az ilyen rendőr az, aki csak jelentős túlerőben mer odaállni egy komoly balhénál is. Miért nem keres egy vele egy súlycsoportban lévőt és vonja kérdőre, mondjuk szemtől szembe?"

Te idióta! A rendőr nem faszméreget, nem szemtől szembe akar verekedni. Sőt, sehogy nem akar verekedni. A rendőrnek egy célja van, hogy megakadályozza ajogellenes cselekményt.
A hatalmas agyaddal úgy gondolod, hogy amikor kihívod mert betörő van nálad, akkor majd egy az egybe jöjjenek ki, aztán ha erősebb a rabló, akkor viheti az ezüstöt, vagy mégis hogyan?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.12.15. 20:05:19

@taga20: "hallod tezsvérem," Miért, te hallod a netet, nem olvasod, te ostoba fasz? :D
Te tényleg ennyi vagy?

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 20:05:23

@taga20: egy nyomozó? méh jó, hogy nagyobbrészt bűnelkövetővel találkozik a munkája során! ellenálló bűnözők elfogása? még jó, hogy erőszakot alkalmaznak az elfogás során! a ligetvédők és a security afférja? szólni nem mertek a kopaszoknak, helyette elvitték a ligetvédőt!
(biztos jó csávó a sógorod, sosem tett senkinek szívességet, nem intézett el senkinek semmit, ő biztos egy szent. biztos a többi is ilyen. nem fedezik egymást, ha törvénytelenül jár el valamelyikük. a bajtársiasság nem írja felül a törvényt. ha ezt állítod, akkor mi két külön moon mozogtunk.)

nem keverem, aki a jelvénye mögé bújik az csicska (itt most ebben az értelemben használtam)

az én sógorom is jó fej, mert a testvérem férje. ha nem az lenne, az első három mondata után fejbebasznám. így még ajándékot is vettem neki anno.:-)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 20:13:06

@szepipiktor: a rendőrséggel kapcsolatban egyetértek; amennyiben kiemeled, hogy a kutyasétáltató cigány, akkor igen, rasszista megnyilvánulást teszel... mi a gond vele? az amit csinál vagy az, hogy cigány? a büntetés kiszabása során figyelembe veszik az elkövető nemét? nem. akkor a nemzetiségét miért?

taga20 2018.12.15. 20:13:58

@Sir Bates dö Hól: bazdmeg, erre nem tudok mit mondani!:)

természetesen minden sorod egy fos, de nincs kedvem kifilézni téged.

csak a zenét bírom:)

mehet retek? nesze!:)

www.youtube.com/watch?v=SH_wfMAAP3A&start_radio=1&list=RDSH_wfMAAP3A

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 20:18:02

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: mindenki a családból, sőt, munkásőr meg önkéntes rendőr nyugdíjasként, anyádat meg nagyanyádat futtatták a kocsisoron, csak ők megöregedtek, a nejed meg egy bányarém, a te csókos szád sem kellett senkinek, így kénytelen voltam kimenni londonba a mekibe mosogatni...

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 20:19:18

@taga20: mindig is szerencsém volt, csak a már kimerülttel emberkedem mindig;-)...

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.15. 20:20:46

@Benikuty: " ha feltételezzük, hogy nyeretlen kétévesek mennek rendőrnek, akkor baromság.
Szerintem meg az a baromság, hogy nem tudtak róla, mi megy ott."

Nyugodtan aludhatsz feltételezés nélkül is, mert tényleg nem tudják mire vállalkoznak, amikor rendőrnek mennek. Azok sem tudták, akik 2006-ban 40-50 évesként, nyomozóként és egyéb besoztásból lettek kfelrendelve a fővárosi randalírózók megfékezésére.

Azt, hogy a rendőrségen belül mik az elvárások, és mi a belső rend, csak ott tudják meg. Egyet viszont visznek magukka, a "nekünk mindent szabad" mentalitást, amit különösen az elmúlt majdnem kilenc évben szedtek magukra. ezért ígérte meg a fejbe verést a bunkócska. Reméljük bunkó nem lesz belőle, és a legközelebbi alkalmassági vizsgán kibukik.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 20:23:47

@taga20: nem felejtek, nem felejtem el az orosz propaganda terjesztését, cigányozást, zsidózást... majd, ha látom, hogy megváltozott valóban, akkor mondom, hogy megjavult, de akkor sem felejtek... bajcsy-zsilinszkynél is mindig megjegyzik, hogy fajvédőből jutott el a mártírságig...

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 20:25:34

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: nekem ezzel sosem volt gondom, az, hogy te beszari vagy, azzal te kezdjél valamit, ez nem az én egyéni szociális problémám...

BaitHrunner 2018.12.15. 20:25:49

@Sir Bates dö Hól:
Elolvastam a másik hozzászólást is. Hát nem értünk egyet.
Nálam a rendőr szent és sérthetetlen. Nem támadunk rendőrre retorzió nélkül és kész, mert az csak anarchiához vezetne.
Csávókám meg ha elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy letőrje a rendőrautó visszapillantóját, akkor ne csikorogjon a ha csúnyán beszélnek vele.
Ennyi.
Nem kell ezt túlragozni. A gyerek fasz volt, el lett igazítva. Nem bántottak, nem esett baja, max egy kicsit befosott. Na bumm... túléli. Ha "normális" helyen nőtt fel akkor volt/lesz olyan görbe estéje ahol durvább dolgok is történnek. Legközelebb majd meggondolja mit csinál.

taga20 2018.12.15. 20:26:22

@Sir Bates dö Hól: hát haver, az öreganyám erre mindig aszt mondta, hogy neked csak mekszületni volt nehéz, a többi....

a mondatom vége olyan sires lett:)))

taga20 2018.12.15. 20:30:45

@Sir Bates dö Hól: de a vége a lényeg, ahogy saul esetében is.

ja bocs elfelejtettem a sok......................................................, így kicsit komolyabbnak tűnök:)

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.12.15. 20:36:30

@Sir Bates dö Hól: Na igen, te nem beszari.
Szóval, mesélj a kurvaanyád, hogy a 70 éves mami, vagy az ovi előtt a gyerekét váró 40 kilós csaj az lehet beszari? Vagy az intézkedjen az utcán, akinek akkora a karja mint Tarzannak? Az a jó társadalom, ahol az erősebbnek van igaza?
Figyelj kisköcsög, egészen meg vagyok győződve arról, hogy egy horpadtmellű fasz vagy, akinek csak itt nagy a pofája. Akinek van némi esze, meg némi tapasztalata az utcán, az nem beszél ennyi faszságot mint te. Fotelgengszter.

Jakab.gipsz 2018.12.15. 20:36:36

A rend és a törvény őrei elleni, tettlegességet és a verbális erőszakot a törvény erejével meg kell torolni, fajra, nemre politikai hovatartozásra tekintet és kivétel nélkül.

A vélemény és a szólás szabadság joga, nem jogosít fel senkit sem erőszakra.

A demokrácia lényege a szavazó fülke, ott van a döntés joga a vesztesnek pedig, kuss van.

Tessenek választást nyerni.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 20:38:41

@BaitHrunner: hogyne, az aki a törvényt képviseli az szent és sérthetetlen, pontosan azért, mert ő nem szegi meg a törvényt és nem él vissza kivételezett státuszával... itt visszaéltek ezzel; a srác elismerte a tettét, azt meg nem kifogásoltam, hogy megbilincselték, hogy őrizetbe vették, azt sem, hogy négyen ugrottak rá, semmit sem kifogásolok az ellenállás leküzdéséig... na de utána már más a helyzet... ha ezt elnézzük, akkor nem reklamálhatunk a szovjet front tömeges erőszaktevésén sem... aki a cigányokat összességében minősíti, az ne óbégasson a benes-dekrétumok ellen se...

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.15. 20:39:16

@rallus: "de mi az anyjuk valagáért nem vittek egy kanna gázolajat, (könnyebb, mint az aksi..) és néhány romboló gránátot, ha már egyszer kivetették nekik kártyán, hogy aznap egy T-34-est lelnek az utcán?"

Gondolom ezért: volt szerencsém a 2006-os események első napján vonattal utazni a fővárosba. Szolnokon felszállt egy fejenyaka egybe fickó, aki végi telefonozott. Miután nem suttogott, a következőket hallottam. Megbeszélte a haverjával, hogy a Kossuth térre megy, és ott fog éjszakázni, közölte azt is, mondták, hogy menni kell, de azt nem részleztezte ezt ki mondta. Megbeszélték, hogy a tér melyik részén van faház, ott van konektor, és hősugárzó, oda lehet menni melegedni.

Szóval te csak nem kártyán vettesd ki a részleteket, mert azokat valaki pontosan megírta előre. A kanna benzint kifelejtette.

taga20 2018.12.15. 20:39:52

@Jakab.gipsz: jakab, mi a helyzet a zsidókkal?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 20:48:59

@Jakab.gipsz: "A rend és a törvény őrei elleni, tettlegességet és a verbális erőszakot a törvény erejével meg kell torolni, fajra, nemre politikai hovatartozásra tekintet és kivétel nélkül.

A vélemény és a szólás szabadság joga, nem jogosít fel senkit sem erőszakra.

A demokrácia lényege a szavazó fülke, ott van a döntés joga a vesztesnek pedig, kuss van.

Tessenek választást nyerni. "

Ez akkor nyilván par "excellence" vonatkozik a 2006-os csőcselékre. Náluk vandálabb rombolást csőcselék Magyarországon a rendszerváltás óta nem csinált, és a rendőrökre sem támadtak brutálisabban.

camilló 2018.12.15. 20:49:11

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: A rendőrt semmi nem jogosítja fel arra, hogy jogellenesen cselekedjen, és a felvételek alapján bizony ez történt! Hogy várhat el jogkövető magatartást, ha maga sem jogkövető. Ez egy fiatal gyerek volt, aki mint írtam is olyat tett amit nem kellett volna. Egy rendőrnek ki kell tudni zárnia az érzelmeit mert ha nem tudja, akkor nem való rendőrnek. Ne az amcsi filmek "májer" rendőreit vedd alapul. Egyébként meg ne idiótázz. ha nem tudsz normálisan kommunikálni, akkor tartsd meg magadnak! Visszatérve a rendőrre. Pont az ilyen rendőrök azok akik csak a szemüveges tornából felmentett polgárokkal tudnak erősködni. Pont nem ez a fajta aki elé áll egy maffiózónak vagy kemény bűnözőnek. Mondom, az ilyen ne menjen rendőrnek. Külön felháborító, hogy a gyereket felszólítja az önözésre, amíg ő pont tegeződik! A rendőr az állampolgárért van. Hogy vár el tiszteletet, ha maga sem adja meg?

BaitHrunner 2018.12.15. 20:51:19

@Sir Bates dö Hól:
Egy tökéletes világban szépen hangzana amit mondasz.
A helyzet viszont az, hogy ha ezek dolgok nem lennének megtorolva(ez lehet nem is a legjobb szó), akkor két hét múlva minden jött-ment viselkedészavaros hülyegyerek rongálna meg hozzá baszna valamit a rendőrnek, aztán feltenné a kezét, hogy:"megadom magam".
Szóval aranyos amit mondasz, meg tényleg tök jó is lenne ha igazad lenne, de hidd el, a világ nem így működik. Nem csak itt, sehol sem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 20:51:22

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"Az a jó társadalom, ahol az erősebbnek van igaza?"

nem.

"Figyelj kisköcsög, egészen meg vagyok győződve arról, hogy egy horpadtmellű fasz vagy, akinek csak itt nagy a pofája."

A fentieket figyelmebe véve, ilyen faszságokat ne írjál, te nagyköcsög, mert magadat szarod pofán!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 20:53:05

@BaitHrunner: "Nem támadunk rendőrre retorzió nélkül és kész, mert az csak anarchiához vezetne."

A rendőr meg nem él vissza a pozíciójával, nem veri össze a csávót az autóban, nem beszél úgy, mint a felvételen, MERT AZ ANARCHIÁHOZ VEZET. Az ilyen rendőrséget a társadalom meglincseli.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 20:58:39

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: faszkalap, ha elviszed/kiforgatod az eredeti gondolatot akkor mire számítasz? tehát a pitbull sétáltatása a cigányokra jellemző, a külső sávban megállás lesötétített bömössel meg a kigyúrt nemcigányra, mi? akkor a nemcigányok sem különbek ezek szerint.
"Az a jó társadalom, ahol az erősebbnek van igaza?" jelen pillanatban ez a ner támogatóinak ára poeticája, ez a fidesz politikája, mert ⅔, így gondolod?
azt, hogy horpadtmellű fotelgengszter vagyok-e vagy sem, neten keresztül úgysem tudjuk meg... ha ettől jobban alszol, akkor hidd ezt...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 20:59:31

@BaitHrunner: "két hét múlva minden jött-ment viselkedészavaros hülyegyerek rongálna meg hozzá baszna valamit a rendőrnek"

1) Ha a endőrök tiszteletreméltóan viselkednének, nem.
2) A kárt ki kell vele fizettetni, az is elég.

Mondom, nekem letörték a visszapillantómat egyszer, nem lett meg a tettes. Most akkor világvége van, vagy mi?! Mit hisztizel, te idióta picsa?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 21:01:15

@BaitHrunner: "Nálam a rendőr szent és sérthetetlen. Nem támadunk rendőrre retorzió nélkül és kész"

arról felvilágosítanálak, hülyegyerek, hogy a történetben szereplő M. NEM TÁMADT RENDŐRRE, jó, fasznak kell itt hazudoznod, te Fideszes köcsög?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 21:02:27

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "ez az a réteg, akinek ez egyáltalán eszébe jut, hogy a társadalmi normákat ilyen szinten leszarja. "

a faszt, te náci hülye, hazudozzál a kurva anyádnak!

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 21:02:40

@BaitHrunner: mégegyszer: a srác vállalta a következményeket, ezt én sem kifogásolták...
persze, nem tökéletes a világ, s erre az a megoldás, hogy a kiszolgáltatottak tiszteljék a status quot, igaz? nem pedig az, hogy a törvény kesvezményezettjei járjanak elől jó példával...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 21:04:49

@Jakab.gipsz:

arról felvilágosítanálak, hülyegyerek, hogy a történetben szereplő M. NEM TÁMADT RENDŐRRE, jó, fasznak kell itt hazudoznod, te Fideszes köcsög?!

John Brennan 2018.12.15. 21:06:06

Az ilyen provokációkból akarnak megélni és valamilyen tőkét csinálni azok, akik egyfolytában magyarokat gyaláznak.

taga20 2018.12.15. 21:15:18

@John Brennan: "akik egyfolytában magyarokat gyaláznak."

téged ez hol érint fityeszdroid?

BaitHrunner 2018.12.15. 21:17:03

@Sir Bates dö Hól:
Azt hiszem mi nem fogunk egyet érteni ebben a dologban. :)
Nézd, nem tudom mit értesz az alatt, hogy vállalta a következményeket.
"Bocs fiúk én voltam... izé... jogaim vannak! elmehetek?"
Vagy hogy kell ezt elképzelni?
Kiszámlaznak neki 50.000 forintot aztán viszlát?
Aztán ha elég pénze van holnap is letör egyet?
Figyu, nem lett semmi baja az ijedtségen kívül. Otthon van, mehet tüntetni is, semmi gond, és most már kapizsgálja azt is hol van a határ.
(pont)

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.15. 21:20:51

@Jakab.gipsz: "...a vesztesnek pedig, kuss van. "

Ja, de a vesztes fizesse az adót, meg a sok elszórt pénzt? Nem is kicsit vagy te bunkó.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 21:21:04

@BaitHrunner: youtu.be/sbHoz9tN-kc ezt értem azalatt, hogy vállalta a következményeket...
szerintem meg pontosan egyetértünk:-)...

taga20 2018.12.15. 21:21:12

@BaitHrunner: gondolom arra gondolt, hogy a csúti geci kámingáutól.

taga20 2018.12.15. 21:40:38

@BaitHrunner: hát nem jó fityeszjobbágy, me hazudtál!

martineden 2018.12.15. 21:40:45

@BaitHrunner: Te igen hulye,mit eroskodsz? A rendor szerinted ugyesz es biro is egyben a 4 faiskolajaval?Remlik az a szo,h onbiraskodas? A flaszterkoptato azert kapja a fizeteset,hogy a szabalysertott illetve bunelkovetot elfogja,es a torveny kezere adja.(pont ezert rohejes ,h arra panaszkpdik,h oneki kell a bunozok,a szohasznalataval elve a cigok ele allnia,Persze a batrak batra egy ketajtos felfegyverzett szekrennyel szemben nana,h be van szarva.Alig varta ,h vegre szembekerulhessen egy megbilincselt 50 kilos hulyegyerekkel.Aztan a szabolcsbol fel;vezenyelt tajparaszt meg elvarna,h onnek szolitsak.)Semmi masrol.O nem szolgaltathat igazsagot,mert o van a polgareret ,nem a polgar o erte.Erted fideszberenc?Az inkabb a dolga lenne,hogy a sajat labra allo ratyikat elszamoltassa a lopasokert,az egy kicsit nagyobb kar,mint egy tukor.

BaitHrunner 2018.12.15. 21:45:43

@Sir Bates dö Hól:
Egyébként pedig valószínűleg jól végeztek a munkájukat a rendőrök.
Az index szerint az őrizetbe vettek között: "kábítószer, jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, garázdaság, csoportos garázdaság, lopás és rongálás miatt elítélt ember is található." 11 fő egészen pontosan.
Szóval ha csak nem elítélt bűnöző a tüntetők egy jelentős része(ez a felvételek alapján azért biztosan kizárható), akkor egész jól szűrtek a fiúk.

BaitHrunner 2018.12.15. 21:49:00

@martineden:
"A rendor szerinted ugyesz es biro is egyben a 4 faiskolajaval"
Ne haragudj, de a kommented színvonala alapján neked a két "faiskolad" sincs meg.
Így ha nem haragszol, nem is reagálnék rá. :)

martineden 2018.12.15. 21:50:49

,,...Az index szerint az őrizetbe vettek között: kábítószer, jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, garázdaság, csoportos garázdaság, lopás és rongálás miatt elítélt ember is található." ....hat igen,mar a fidesz szavazok is besokkaltak es nehanyuk meg tuntetni is elment.De hat nincsenek kitiltva,oket is szopatja a csuti tolvaj.

martineden 2018.12.15. 21:53:15

@BaitHrunner: Te beszelsz a stilusrol,fideszpatkany?Faj az igazsag mi?Vagy te is szabolcsbol jottel?Jol erzed,nem foglak onozni, de mas sem.

taga20 2018.12.15. 21:53:35

@BaitHrunner: csak hazudozol tovább fityeszork!

felső határ nincs 2018.12.15. 21:56:25

Mohacsi Marknak 1 fel szavat sem lehet elhinni, ide illik a B1re

conchita wurst 2018.12.15. 21:58:11

LEBUKOTT AZ INDEX HAZUDOTT A RENDOROK TULORAIROL

"Az álhírgyártás hazai koronázatlan bajnokai ugyanis most épp arról írtak, hogy a vezetőik nem hagyták meg a rendőröknek a választás szabadságát, hogy szabadidőben, vagy pénzben szeretnék a túlmunkát lecsúsztatni. Az oldal abban is hazudott, hogy 55 ezer túlórából csak 7 ezret hagytak pénzben kifizetni, a többit pedig szabadságként kellett kötelezően kivennie az érintetteknek - írja az Origo.

A Rendőr-főkapitányság közleményében mindezt tételesen megcáfolta.
A közleményből egyértelműen kiderül, hogy a választási szabadságot törvény biztosítja a rendőrök számára.

Nem igaz az Index 2018. december 14-i cikkében megjelent azon állítás sem, hogy az elrendelt túlóráknak csak egy töredékét fizethetik ki a szabolcsi rendőröknek.”

A rendőrkapitányság az álhír másik állítását is számszerűen tagadja, amikor kijelenti, hogy

Az elmúlt években a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon az összes elvégzett túlórának több mint 85 százalékát kifizették az állománynak, míg a rendőröknek kevesebb mint 15 százaléka a túlszolgálat szabadidőben történő megváltását kérte.”

A cikk nyilvánvaló célja a rendőrök hergelése és dühítése volt."

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 21:58:22

@BaitHrunner: elég szégyen az moon, hogy a kábítószer fogyasztás bűncselekmény... ennyi erővel a pálinka fogyasztás is lehetne az, de annak előállítása az hungarikum;-)... egyre jobbakat írsz;-)...

Mikrobi 2018.12.15. 22:00:59

2006-ban mit is mondtatok ennél 1000-szer aljasabb, ocsmányabb visszaélésekre? "Minek ment oda?" Nézzetek már egy kicsit magatokba!

morph on dear 2018.12.15. 22:01:29

@math0: "M. NEM TÁMADT RENDŐRRE"

Nem, csak "gyeregecizett" meg a gördeszkáját ütésre emelte többször. Hagyjuk már. Aztán meg nyafog. Ezek a hőseitek, ennyit rólatok.

Gavrossman 2018.12.15. 22:04:06

Rühellem ezt a becstelen rezsimet...
De azért ha a 21 éves diák fiam ali még nem dolgozott sose,'forradalomból' gördeszkával lebaszná egy autö tükrét, majd megpróbálna a tette után sunyin elmenekülni, nem hinném, hogy büszkén posztolgatnák.
Akkora rendőri túlkapás nem történt ha lett volna józanság , nevelés a srácban.
Azt nem írta meg, hogy másnap még bosszúbol valagba is rúgta szomszéd Viktor nevű tehenét, majd bosszúból tett egy kört 38-al mopedjével a lakótelepén található 30 ,km/h lakö- pihenő övezetben.
Sisak nélkül !

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:04:23

@conchita wurst: baribaszó, kérjen helyreigazítást a rendőrkapitány, ha nem tesznek annak eleget, indítson sajtópert, majd nyerje meg és akkor az indexnek kötelező lesz a helyreigazítást lehoznia, pontosan úgy, mint a propagandasajtó orgánumainak vona esetében;-)...
te torkozni jársz ide?...

morph on dear 2018.12.15. 22:05:40

BREAKING NEWS Tóta W is elítéli a tüntetést, rendbontást!!!

index.hu/velemeny/glossza/puccser/

"Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni. Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék. Működő demokráciában az ilyennek baja eshet. Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni. "

BaitHrunner 2018.12.15. 22:08:06

@Sir Bates dö Hól:
Ennyi erővel a dohányzás is. Mégis szívják mindenhol.
Szar hely a világ.
"egyre jobbakat írsz;-)..."
Számból vetted ki a szót...
;)

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:08:32

@morph on dear: "Nem, csak "gyeregecizett" meg a gördeszkáját ütésre emelte többször."

erről nem láttam felvételt, tudnál csatolni... csak, mert a tiborc "pufidzseki" istván sem lopott, a polt nyilatkozta...

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:11:10

@BaitHrunner: mi az hogy! azzal egyébként még a másikat is mérgezed, ez tény:-)...
olyan vagyok, mint a ner: a másoktól einstandolttal páváskodom... tiszta nemzeti dohányboltos:-)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:13:33

@morph on dear: ezzel mit akarsz mondani?
1/ te elítéled 2006-ot is;
2/ a mostanit is jogosnak tartod;

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:19:41

@felső határ nincs: te vagy a szabolcsi fősün? te ne politizálj! a ner-ben még egy közalkalmazott is fegyelmit kap egy zártkörű fácsés bejegyzésért! ha fegyelmivel kirúgnak, honnan lesz egy másik ekkora fasz?!...

2018.12.15. 22:20:54

@szepipiktor:

"Meg kellene próbálnia a sok érdekvédőnek, aktivistának, vajon tudnának-e együtt élni ilyen helyeken a védett társadalmi csoportokkal, tudnának-e hatni rájuk..?"

Itt Szlovákiában országszerte működik a roma polgárőrség, a szintén roma szociális munkások hálózata. Az unió ugyanis nagyon sok pénzt ad roma felzárkóztatási projektekre. Ha ezeket a támogatásokat ésszerűen használják fel, az általad fertőzött területeknek nevezett helyeken is megoldható a közbiztonság. A helyi közösség tagjai hatékonyan lépnek fel a rendbontókkal szemben. Természetesen szankcionálni csak a rendőröknek lehet.
Az érdekvédők és aktivisták nagy része terepen dolgozik.

morph on dear 2018.12.15. 22:20:54

@Sir Bates dö Hól: 2006-ban volt alternatívája Gyurcsánynak, hiszen ha akkor tartanak egy választást, azt Orbán lazán nyeri.

Ha ma tartanak egy választást, akkor azt szerinted ki nyeri? Ha ugyanúgy orbán, akkor ennek az egésznek mi értelme?

taga20 2018.12.15. 22:26:24

@Mikrobi: mi van fityeszzombi, pezseg a szar véred?

2018.12.15. 22:27:30

@Behaton:

Nem hiszem, hogy a momentumos kiscsajnak bármiféle illúziói lennének a rendőrséggel szemben.
Viszont a rend őreinek is tudatosítaniuk kellene, hogy nem engedhetnek meg maguknak mindent az előállított tüntetőkkel szemben. Pl. kötelesek ügyvédet hívni, vagy a családtagokat értesíteni, ha azt a letartóztatott kéri.

taga20 2018.12.15. 22:29:32

@felső határ nincs: mit csinálsz te geci zabáló? lecsapolod a gazdád gyíkját? és még kérkedsz is vele?

a kurvaanyádat baszd telibe fityeszdroid. és még kulturális is voltam retek!:))

felső határ nincs 2018.12.15. 22:29:44

szabolcsihir.hu/kozelet/2018/12/megszavaztak-a-tuloratorvenyt-itt-a-lenyeg

"A munka törvénykönyve 2019. január 1-jétől kimondja:
A munkaidőkeret tartama - ha ezt objektív, vagy műszaki, vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják - kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap. Eddig ez a passzus úgy szólt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 12 hónap - vagy 52 hét -, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.
Az a szabály nem változik, amely szerint évi 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, viszont rögzítik, hogy ezt meghaladóan a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján naptári évenként elrendelhető legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő. A törvény ezt hívja önként vállalt túlmunkának.
Kollektív szerződés rendelkezése alapján továbbra is legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, de ezen felül ha a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodik, naptári évenként legfeljebb 100 óra rendkívüli munkaidő, "önként vállalt túlmunka" elrendelhető.
A mostani változtatással azt is tartalmazza majd a munka törvénykönyve, hogy a munkáltató a közölt munkaidőbeosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja.
A heti pihenőnapra vonatkozó szabályozás ezentúl úgy szól, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani, és ez megtehető egyenlőtlenül. Egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén hat egybefüggő munkanapot követően legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Ugyancsak egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén a megszakítás nélküli, a több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalónak havonta legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell kiadni - kivéve a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben foglalkoztatottaknál."

tehat mind2 allitas, ami miatt az emberek tuntetnek, hamis

1. 400 ora kenyszermunka - hazugsag
2. 3 ev mulva fizetett tulora - hazugsag

Ezt be fogjak arazni a valasztok tavasszal, nem fogjak meguszni a lipsik.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:30:11

@morph on dear: de nem mentek, s ez alapján youtu.be/sbHoz9tN-kc, mely itt található 444.hu/2018/12/14/mit-mondtam-neked-senki-nem-latott-semmit-fel-tudod-fogni (második videó) a 444.hu nem állította, hogy ártatlan bárány, a srác is elismerte... s egy állampolgár veleszületett joga, hogy megszegje a törvényt és viselje annak következményeit... ami a hangfelvételen hallható, az nem törvényi következmény... s nem gondolom, hogy nyafogott volna... (én már írtam: egy szó kifogást sem emeltem az őrizetbevétele ellen)...

martineden 2018.12.15. 22:33:17

@felső határ nincs: ,,Ez van, lecsapoljuk a mocsarat."....ugye huzas a fideszmaffiatol mocsarnak nevezni az allamkasszat,de aert az lopas ,akarhogy is hivjatok.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:33:58

Ellenben ezen a videón 444.hu/2018/12/14/torvenytelen-volt-hogy-a-rendorok-kameraba-mondattak-a-tuntetokkel-a-nevuket ( itt a videó youtu.be/xO_Qg9aJ8qA ) mintha nem háborognának a ner-cselédek, hogy " nincs azonosító, nem azonosítja magát"...

morph on dear 2018.12.15. 22:36:24

@Sir Bates dö Hól: Nem minden kérdezgető hülyegyereknek kell azonosítani magukat, erre nem is lenne lehetőségük (képzeld már el, hogy egy rendőrségi akciót el lehetne lehetetleníteni úgy, hogy mindenki nekiáll az azonosítóját kérdezgetni).

Ja nem reagáltál a videóra, ahol a gyerek gyeregecizik meg a deszkájával keménykedik.

taga20 2018.12.15. 22:36:41

@felső határ nincs: az anyád mit fizet ki? má azt is megbánta, hogy kiszart!

undorító vagy fityeszszar!

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:38:19

@morph on dear: akkor még nem volt személyre szabott a választási törvény; állítsák vissza a választási törvényt és, ha úgy is nyer a fidesz, akkor nincs semmi gond, mo ezt akarja...

pontosan fogalmaztad meg: akkor volt választási lehetőség;-)... magasan vezet a fidesz állítólag, sokkal népszerűbb, mint a többi összesen, akkor miért nem csinálja ezt?;-)...

felső határ nincs 2018.12.15. 22:40:17

@martineden: Az allamkassza a mienk.

Es ugy nez ki jo sokaig nem teszitek ra a mocskos kezeteket.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:41:18

@morph on dear: dehogynem reagáltam: írtam, hogy nem mentek a gecik akkor... nem azt írtam, hogy hazudsz, azt írtam, hogy küld a videót (nyilván, mert én nem láttam... ha nem küldted volna a videót, akkor megkérdőjelezhettem volna az állításod;-))...

morph on dear 2018.12.15. 22:42:02

@Sir Bates dö Hól: "magasan vezet a fidesz állítólag, sokkal népszerűbb, mint a többi összesen, akkor miért nem csinálja ezt?"

Hetente legyen választás ha ezer hülyegyerek ordibál? Lesz majd májusban az EP választás, ha ott csúnyán alulmarad a Fidesz, akkor esetleg indokolt lehet.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:43:32

@morph on dear: egyébként látjuk, hogy ezt tóta w 2005.12. 21-én írta;-)... így ez nem 2006-ra vonatkozik;-)...

taga20 2018.12.15. 22:44:27

@Sir Bates dö Hól: ez a retek akivel dumálsz, valakinek a nick nevét plagizálja.
gondolom te is utálod az ilyen férgeket?

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:46:29

@felső határ nincs: milyen mocsarat csapoltok le, fősün szabolcsból?...

taga20 2018.12.15. 22:46:33

@Sir Bates dö Hól: te ennek a tolvaj gecinek válaszolsz?

BaitHrunner 2018.12.15. 22:48:19

@morph on dear:
Kössz a videót!
Ez alapján aztán végképp nem értem a felháborodást.

morph on dear 2018.12.15. 22:50:36

@BaitHrunner: Szívesen :D

Idemásolom, más is lássa: a fentebb szereplő "áldozat" a videón gyeregecizik a rendőröknek és a gördeszkáját emelgeti hogy üssön vele:

0:40-től

www.facebook.com/olahgellert888/videos/591720284598715/

felső határ nincs 2018.12.15. 22:51:12

@Sir Bates dö Hól: van meg par hely, ahol a lipsik szittyozzak az allami penzt, es abbol probalnak ellenunk kampanyolni, francia magyar intezet, elte mediaszak, stb.

Nem nagy ugyek, finomhangolas, de elintezzuk mindet, alaposak vagyunk.

martineden 2018.12.15. 22:52:25

@felső határ nincs: Hat a kasszara meg csak-csak,de a benne levot mar ellopta az orbanmaffia.Igy van ha 5 koloknek kell sajat labra allnia,es akkor meg ott vannak a huberesek meg a hozzad hasonlo seggnyalok..Szoval normalis ember tisztaban van avval,hogy mindent lenyultatok fideszpatkany,nem kell meg dicskedned is vele.

felső határ nincs 2018.12.15. 22:52:49

@morph on dear: letortetek a tukrunkot, mi is letorjuk a tukrotokot

felső határ nincs 2018.12.15. 22:53:33

@martineden: igy van jovore mar csodbe megyunk es bukikazorban

na hesspicsaba

taga20 2018.12.15. 22:53:57

@felső határ nincs: pezseg a véred, hogy egy jót zsidózhass, mi retek?

taga20 2018.12.15. 22:55:30

@felső határ nincs: közöd nincs a magyarokhoz? mi retek?:)

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 22:55:31

@felső határ nincs: szabolcsi fősün baribaszó! az egész idézett cikk hazugság! ezt fogadták el: "11. § Az Mt. 109. § (1) bekezdésében a „kétszázötven óra” szövegrész helyébe a „négyszáz óra” szöveg lép."

"önként vállalt túlmunka" ez hol szerepel a törvény szövegében? mert a törvény az az, amit elfogadnak szabályosan (persze attól még nem lesz legitim, hogy elfogadják)

sz'al a cikked szart sem ér;-)...

2018.12.15. 22:56:06

@felső határ nincs:

Ezek szerint számodra az a fontos, hogy ki kezeli az államkasszát, a hogyan már mindegy.

felső határ nincs 2018.12.15. 22:58:08

@Ms.Cunnesburry: A hogyan miatt folyamatos ketharmadokaty kapunk.

Ha az ellenzek barmely partja osszehoz egyharmadot, majd szoljal.

felső határ nincs 2018.12.15. 23:00:27

@Sir Bates dö Hól: Te nem ideztel torvenyszoveget, az enyemben egyertelmuen bennevan hogy "Az a szabály nem változik, amely szerint évi 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, viszont rögzítik, hogy ezt meghaladóan a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján naptári évenként elrendelhető legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő. A törvény ezt hívja önként vállalt túlmunkának."

szabolcsihir.hu/kozelet/2018/12/megszavaztak-a-tuloratorvenyt-itt-a-lenyeg

Akkor holnap pontosan miert is mesz tuntizni?

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 23:01:38

@morph on dear: ne tereljél:-)... van országgyűlési választás, van önkormányzati választás és van ep-választás... mi köze van egyiknek a másikhoz?... és nem ezt írtam, azt írtam, hogy állítsák vissza a 2010-es választási törvényt és úgy méressék meg magukat;-)... ne kezd el maszatolni a szart, mert azt kell gondoljam, hogy csupán egy baribaszó ner-cseléd vagy, márpedig ezt nem gondolom;-)...

martineden 2018.12.15. 23:02:08

@felső határ nincs: Mi van buzi,picsarol abrandozol?Elobb mosd le magadrol a szart,miutan kibujsz a csuti tolvaj valagabol,mert igy buzosen nem is lesz soha eselyed.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 23:06:10

@felső határ nincs: faszszopó, ott idéztem az elfogadott törvény szövegét, de tudod mit? először baszd telibe anyádat, majd tanulmányozd ezt: net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV

2018.12.15. 23:07:31

@felső határ nincs:

Kétharmad.:D:D

Jelenleg ti dolgoztok gőzerővel az ellenzék egyharmadán. Gondolom, a kisnyugdíjasok is megköszönik, ha elfogadjátok a Semjén által benyújtott törvényt és elkezdik a minimálnyugdíjból levonni a tartozásokat.

felső határ nincs 2018.12.15. 23:11:31

@Ms.Cunnesburry: Nem eppen, tavaszra meg nagyobbat buktok.

Miert, mert a tulorrol is hazudik az ellenzek (illetve baloldali sajto, mert ellenzek nincs)

A munka törvénykönyve jövő január 1-jétől kimondja: a munkaidőkeret tartama – ha ezt objektív, vagy műszaki, vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap. Eddig ez a passzus úgy szólt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 12 hónap – vagy 52 hét -, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.

Az a szabály nem változik, amely szerint évi 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, viszont rögzítik, hogy ezt meghaladóan a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján naptári évenként elrendelhető legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő. A törvény ezt hívja önként vállalt túlmunkának.

Kollektív szerződés rendelkezése alapján továbbra is legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, de ezen felül ha a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodik, naptári évenként legfeljebb 100 óra rendkívüli munkaidő, “önként vállalt túlmunka” elrendelhető.

A mostani változtatással azt is tartalmazza majd a munka törvénykönyve, hogy a munkáltató a közölt munkaidőbeosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja.

A heti pihenőnapra vonatkozó szabályozás ezentúl úgy szól, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani, és ez megtehető egyenlőtlenül. Egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén hat egybefüggő munkanapot követően legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Ugyancsak egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén a megszakítás nélküli, a több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalónak havonta legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell kiadni – kivéve a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben foglalkoztatottaknál.

A Fidesz a törvénymódosítás céljáról szólva azt hangsúlyozta, hogy aki szeretne többet dolgozni, és szeretne ezáltal több pénzt keresni, az elől elhárítsák a bürokratikus akadályokat.

(MTI)

ado.hu/munkaugyek/megszavazta-a-parlament-a-tuloratorvenyt/

Erre nagyon ra fogtok baszni.

taga20 2018.12.15. 23:14:08

@felső határ nincs:

"A munka törvénykönyve jövő január 1-jétől kimondja: a munkaidőkeret tartama – ha ezt objektív, vagy műszaki, vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap. Eddig ez a passzus úgy szólt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 12 hónap – vagy 52 hét -, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják."

mi a kurva anyádra foksz rábukni futyeszdroid?

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 23:15:12

@BaitHrunner: szerintem te is baribaszó ner-cseléd vagy;-)... vagy debil, de nem úgy írsz, mint egy debil, sz'al marad a baribaszó;-)... tehát, ha bármilyen bűncselekményt elkövetsz, akkor őrizetbe vételed után a rendőr mind fizikailag, mind pszichikailag, tettel és szóban bántalmazhat, ugye? ezek szerint jogos volt a 2006-os térdepeltetés, ezek szerint jogos a kényszervallatás? remélem egyszer pirosban mész át... vagy inkább a gyereked, majd akkor elmagyarázod neki: kicsim moon ez így megy, a csendőrpertu az normális;-)... igazi citoyen vagy:-DDD...

felső határ nincs 2018.12.15. 23:17:01

@Sir Bates dö Hól: Atneztem, ugyanaz van benne amit en mondtam, 250 orat rendelhet el a munkaltato, ahogy eddig is, a tobbi 150 onkentes.

Akkor, miert is mesz holnap tuntizni?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 23:17:10

@morph on dear: "Nem, csak "gyeregecizett" meg a gördeszkáját ütésre emelte többször. "

és ebben mi a törvénytelen, te Fidesznáci?! te most komolyan azt mondod, hogy az ilyet fojtogatni kell a rendőrautóban?! mié a fasznak reklámozod, hogy egy pszichopata veszett kutya vagy?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 23:18:17

@BaitHrunner: arról felvilágosítanálak, hülyegyerek, hogy a történetben szereplő M. NEM TÁMADT RENDŐRRE, jó, fasznak kell itt hazudoznod, te Fideszes köcsög?!

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 23:18:37

@taga20: miért lenne tolvaj geci? korrekten elküldött egy felvételt, aminek eredetiségében nincs okom kételkedni... az már más kérdés, hogy ki volt az eredeti forrása;-)...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 23:19:01

@Jakab.gipsz: arról felvilágosítanálak, hülyegyerek, hogy a történetben szereplő M. NEM TÁMADT RENDŐRRE, jó, fasznak kell itt hazudoznod, te Fideszes köcsög?!

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 23:23:52

@felső határ nincs: anyádat lerendezted öt perc alatt? mi vagy te? egy baribaszó nyúl?
szabolcsi fősün! mind az mti közlemény, mind az általad citált cikk szart sem ér, mert nem ezt írja a törvény szövege! a törvény értelmezést pedig bízd a hozzáértőkre (én ilyen vagyok, ez a szakmám, ezt tanultam a ruhatár-büfé szakon;-)... sz'al most csúnyán letorkoztál:-DDD)

taga20 2018.12.15. 23:25:41

@felső határ nincs: a geci gazdád kivel egyeztetett, erről a 400 óráról?

2018.12.15. 23:27:36

@math0:

Megírta a Magyar Idők, ő pedig terjeszti. A szennylap természetesen lehozta a srác teljes nevét. Azt hogy részt vett a Ceu melletti tüntetésen még videóval is megerősítette. Ennyi elég a zombiknak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.15. 23:28:39

@Ms.Cunnesburry: a 888 is lehozta. geci kis törvénysértő faszok!

felső határ nincs 2018.12.15. 23:31:51

@Sir Bates dö Hól: Akkor idezd kerlek a torveny szoveget kopipeszttel, mert kurvara sehol nincs benne szo 400 ora egyoldaluan elrendelheto tulorarol.

felső határ nincs 2018.12.15. 23:32:40

@taga20: A fideszes kepviselokkel. Miert kivel kellett volna?

2018.12.15. 23:33:41

@felső határ nincs:

Attól még nem lesz valós, ha százszor belinkeled.

Mit szólsz a Semjén által fémjelzett vadászati világkiállítás 50 milliárdos költségvetéskeretéhez? Ha már annyira jó kezekben van az államkassza.

felső határ nincs 2018.12.15. 23:35:42

@Ms.Cunnesburry: Meg egyszer kimegy emberkedni a rendorokkel az egesz csaladja fotoit is kozzeteszi a kuruc.

felső határ nincs 2018.12.15. 23:36:35

@Ms.Cunnesburry: Kemeny dolog a valosaggal szembesulni.

Mind1, majd az EP valasztason.

Sir Bates dö Hól 2018.12.15. 23:36:42

@felső határ nincs: baribaszó szabolcsi fősün! linkeltem a törvény szövegét, ott van, ha külön konzultációra tartasz igényt, természetesen állok rendelkezésedre, minden megkezdett óra 200€ kedvezményes áron... mert te is magyar vagy, s nyilván adok kedvezményt...

BaitHrunner 2018.12.15. 23:38:14

@Sir Bates dö Hól:
Azért csak kibújik a szög a zsákból... :)
Kezdesz lecsúszni a baromállat kollégáid szintjére.
Kár!

"ezek szerint jogos volt a 2006-os térdepeltetés"

Áruld már el, hol állítottam én ilyent? Meg amúgy az egész kommented... miért akarsz a számba adni olyan dolgokat amit én nem mondtam?

Azokkal szemben akik rendőrre támadtak jogos volt akkor is és most is. Itt a sráccal szemben a verbális dolog, annak idején meg aki eltörte a rendőr lábat azzal szemben a tettlegesség is.

Bizonyíték nélkül, ártatlanokat bántani bármilyen formában, viszont én sem tartok jogosnak egyáltalán, még mielőtt ezt is kitalálod. Így nyílván 2006-ban és most is vannak dolgok amiket elítélek. Csávó ügye nem ilyen, sőt(!) részemről egy-két tockost is megérdemelt volna.

Nem értem piros lámpát meg hasonló hülyeségeket is miért keversz ide. Kezded elveszteni a fonalat. Nem illik így kiszállni egy vitából ha alul maradsz öcsi.

"szerintem te is baribaszó ner-cseléd vagy"
Ezért meg kb. b+ az anyádat...
;)

felső határ nincs 2018.12.15. 23:38:18

@Sir Bates dö Hól: ne linkelj, mert ugy nem latszik hogy nincs a tv-ben szo a 400 orarol

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 00:53:54

@BaitHrunner: inkább baszom a tiéd:-)...

"ezek szerint jogos volt a 2006-os térdepeltetés"

Áruld már el, hol állítottam én ilyent? Meg amúgy az egész kommented... miért akarsz a számba adni olyan dolgokat amit én nem mondtam?"
itt mondtad: "BaitHrunner
1 órája
@morph on dear:
Kössz a videót!
Ez alapján aztán végképp nem értem a felháborodást."

"Azokkal szemben akik rendőrre támadtak jogos volt akkor is és most is. Itt a sráccal szemben a verbális dolog, annak idején meg aki eltörte a rendőr lábat azzal szemben a tettlegesség is."
ezt csak egy igazi kispolgári tajparaszt gondolja, akinek a makarenkói pofon a nevelési elve, ráadásul az önbíráskodás teljesen elfogadható számára, a jogállamról, a törvények uralmáról hírből sem hallott, valamint nem képes különbséget tenni az egyszerű állampolgár akár jogos felháborodása és egy, a végrehajtó hatalmat képviselő és ezért hivatalos személyként különleges büntetőjogi védelemben részesülő rendőr semmivel sem magyarázható bűncselekménynek minősülő (hivatalos személy által elkövetett bántalmazás) tette közt...
semmilyen körülményre való hivatkozással sem lehet felmentést adni ilyen cselekményekre, mert ezzel a rendőrségbe vetett bizalmat ássuk alá... és pont. ezen nincs mit vitatkozni. amennyiben ezt vitatod, az önkénynek adsz szabad utat.

"Nem értem piros lámpát meg hasonló hülyeségeket is miért keversz ide. Kezded elveszteni a fonalat. Nem illik így kiszállni egy vitából ha alul maradsz öcsi."
figyú, nekem nem kell méregetnem a farkam hosszát, ha gondolod, hogy te győztél, lelked rajta, most biztos hosszabb lett;-)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 00:55:29

@felső határ nincs: miva' anyád (remélem) egyszem hülyegyereke? mondom, 200€ minden megkezdett óra...

camilló 2018.12.16. 07:10:41

@felső határ nincs: Áruld el légy szíves, hogy mit dolgozol?

apro_marosan_petergabor 2018.12.16. 07:51:56

@Boar.: Anyáddal így beszélsz azt értem, ezt szoktad meg a panelben, vagy az aszódi nevelőben, de nem vagyok sem barátod, sem barátnőd, sem feleséged...
Inkább maradj otthon, így magadban sem teszel annyi kárt...

apro_marosan_petergabor 2018.12.16. 07:58:22

Az egész tüntetés erről szólt, hogyan lehet provokálni a rendőröket. Az "ártatan fiatalok" gyújtották a karácsonyfát, törtek-zúztak, dobálták mindennel, a mi akezükbe került a rendőröket, majd a sajtó kiszolgálja a továbbiakat, születnek a cikkek... a "békés" tüntetőket vegzáló túlkapós rendőrökről.
Ilyan türelmes rendőröket én még a világon nem láttam.
Így csináták ezt Ukrajnában is Sorosék, csak ott lehetett még lövőket is találni, no, meg egy kicst másképpen élnek az emberek, mint itt, plána 10 éve...
Nem itt a tüntetők egy része békés, a fronton azsan provokatőrök csinálják a balhét, ha kell külföldi segédlettel.
Ez az ócska csapat nem tudja tudomásul venni a választások eredményét, ha tudna, lőne is...
A libero (nem liberális, az egészen más, ebből manapság nincsen, idehaza sem) hozzászólások egy részének hangneméből levezethető a tüntetési viselkedésük is. Egy fórum sokat elvisel, a tüntetéseken ha ez a hangnem materializálódik, paprika spray, könnygáz jár érte, mindenütt a világon, de még a legtürelmesebb polgári kormány rendőreitől is..
Rég volt már békemenet, úgy látom...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 08:12:07

@apro_marosan_petergabor: mindenhova bemásolod ezt az elmentett idióta szövegedet?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 08:13:06

@apro_marosan_petergabor: te egy náci fasz vagy, bárki teljesen jogosan beszél veled úgy, mint ahogy egy náci fasszal kell.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 08:20:59

@BaitHrunner:

"Azokkal szemben akik rendőrre támadtak jogos volt akkor is és most is. Itt a sráccal szemben a verbális dolog"

1) a postban szereplő srác NEM TÁMADT RENDŐRRE, te faszfej!
2) a rendőrnek soha, senkivel szemben nem az a dolga, hogy ilyen hangnemben beszéljen, és a rasszista szöveg sem dolga. még egy terroristával szemben sem. azt lelőheti, de így nem beszélhet, ezzel a beszéddel ugyanis nem az a baj, hogy nem arányos büntetés, hanem az, hogy a rendőr ezzel tahó módjára viselkedik, amit neki nem szabad. senkivel szemben sem. a rendőrnek teljesen normális stílusban joga van letartóztatni, erőszakot alkalmazni, akár le is lőni valakit, de normális hangnemben.

a cikkben szereplő gyerek egy visszapillantót tört le, azzal szemben az adatok felírására van joga, és a kártérítési eljárás elindítására. ennyikeh, baromkám! ezt már megbeszéltük, baromkám, mikor fogod már fel, hogy ha valaki letöri a tükrödet, az egy teljesen normális biztosítási eljárás?!

"Így nyílván 2006-ban és most is vannak dolgok amiket elítélek. "

Ami különbség 2006 és most között, hogy most a rendőrség alapvetően törvénysértően jár el, amikor egy törvényes tüntetésen felszólítás nélkül szisztematikusan könnygázt alkalmaz. Parancsra. Ez törvénytelen eljárás a rendőrség egészétől. 2006-ban ezzel szemben egy törvénytelen tüntetést oszlattak felszólítás után, az törvényes eljárás volt.

BaitHrunner 2018.12.16. 09:03:11

@Sir Bates dö Hól:
"ezek szerint jogos volt a 2006-os térdepeltetés"

Áruld már el, hol állítottam én ilyent? Meg amúgy az egész kommented... miért akarsz a számba adni olyan dolgokat amit én nem mondtam?"
itt mondtad: "BaitHrunner
1 órája
@morph on dear:
Kössz a videót!
Ez alapján aztán végképp nem értem a felháborodást.""
Most akkor ezt, hogy raktad össze?
Istenkém... :) :) :)

Jól van öreg, itthagylak az "igazadban".

aptikjampó 2018.12.16. 09:11:57

@BaitHrunner: Jól van öreg, itthagylak az "igazadban".

Egyebet nem tudsz tenni. Ez egy buzi és így ismerkedik.

n_dy 2018.12.16. 09:21:43

ilyen felvételt bármikor bárki csinálhat ...bizonyíték sem kell, rugózhattok rajta

aptikjampó 2018.12.16. 09:22:11

@math0: : ha háborút akartok, akkor úgy fogjátok végezni, mint az elődeitek

Nem az elődeink, én is haragszom rájuk, mert nem rázták gatyába az elődeidet!
Anyádat fenyegesd akasztással te pszichopata állat! Egész nap nácizol itt meg ajvékolsz hogy fasizmus van, közben te fenyegetőzöl kötéllel?

aptikjampó 2018.12.16. 09:34:41

@math0: Ami különbség 2006 és most között, hogy most a rendőrség alapvetően törvénysértően jár el, amikor egy törvényes tüntetésen felszólítás nélkül szisztematikusan könnygázt alkalmaz.

Amikor a rendőröket bármilyen formában inzultálják, illetve be akarnak hatolni elzárt területre és egyéb garázda cselekményeket követnek el, úgymint rongálás, gyújtogatás, akkor mit is sérelmezel? Egyébként rendkívül primitív állat vagy, tele van a net ezekkel a cselekményekkel és azzal is hogy többször felszólították őket, te meg elkezded az ártatlan bárányok történetét mesélni? Kinek? Ez a beszélgetést felvevő hülyegyerek is összetört egy rendőrautót, nem tudom mit vártok hogy beszéljenek vele a rendőrök. Ha én állítom elő, biztosan nem hallotok beszélgetést, csak puffanásokat.

Toportyán Zsóti 2018.12.16. 09:36:23

@aptikjampó: „Az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek. Csak magának! És nem a lövöldözőket kell, hogy terhelje a felelősség, hanem azokat, akik nem voltak hajlandóak a békés szándékúakkal tárgyalni. Elismerni azokat, és működni hagyni. Erről van itt szó. A felelősség őket terheli.

Elzárkóznak a párbeszédtől, lehetetlenné teszik azt, hogy azokat az indulatokat, amik felgyülemlenek ebben a társadalomban, normális, civil polgár módjára, szerveződve levezessék. Ezt teszik lehetetlenné. Aztán amikor majd kergetik őket az utcákon, azt fogják mondani, hogy akik kergetik őket, azokat terheli a felelősség. Egy nagy fenét! Őket terheli, akik belekényszerítik az embereket, hogy csak elkergetni lehessen őket.” (Orbán Viktor 1988.)

F

Toportyán Zsóti 2018.12.16. 09:38:05

@apro_marosan_petergabor: Okuljál észkombájn.„Az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek. Csak magának! És nem a lövöldözőket kell, hogy terhelje a felelősség, hanem azokat, akik nem voltak hajlandóak a békés szándékúakkal tárgyalni. Elismerni azokat, és működni hagyni. Erről van itt szó. A felelősség őket terheli.

Elzárkóznak a párbeszédtől, lehetetlenné teszik azt, hogy azokat az indulatokat, amik felgyülemlenek ebben a társadalomban, normális, civil polgár módjára, szerveződve levezessék. Ezt teszik lehetetlenné. Aztán amikor majd kergetik őket az utcákon, azt fogják mondani, hogy akik kergetik őket, azokat terheli a felelősség. Egy nagy fenét! Őket terheli, akik belekényszerítik az embereket, hogy csak elkergetni lehessen őket.” (Orbán Viktor 1988.)

F

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 09:44:55

@aptikjampó:

1) a tüntetők nagy része semmi ilyet nem tett
2) sok tüntető kapott mégis könnygázt tök ártatlanul
3) nem volt felszólítás oszlásra

konkrét példa felvétellel:

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

aztán hazudoszhatsz itt, Fideszgeci, bizonyíték van ellened!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 09:46:28

@aptikjampó: nem én fenyegettem, hanem a náci elvtársad, én csak megmutattam, hogy az ilyen háborúnak mi lesz a vége. te is így fogsz járni, ezzel a náci dumával, és ezzel a nagy pofával.

aptikjampó 2018.12.16. 10:02:00

@Toportyán Zsóti: "„Az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek."

Segítek, hogy milyen fogalmakat használsz rosszul! A "politikai rendszer a parlamenti demokrácia, a hatalomból a pártok részesülnek a rájuk adott szavazatok alapján. Ezt a hatalmat most tényleg a Fidesz-KDMP gyakorolja, de még így sem ők a politikai rendszer. Amiket te a társadalom megszerveződő erőinek nevezel, azokról már régen kiderült hogy Soros által pénzelt szervezetek olyan konkrét emberekkel, akiknek a klasszikus értelembe vett társadalomhoz semmi közük. Ez egy külsőleg irányított bomlasztás kolllaboráns aljanép felhasználásával amely erőszakkal akar megváltoztatni egy törvényes berendezkedést, mint arra az "önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek." kitételed is utal. Egyébként ez az alkotmányos rend megdöntésére irányuló burkolt célzás és büntetendő, én személy szerint simán lesittelnélek jó pár évre.

aptikjampó 2018.12.16. 10:06:56

@math0: " nem én fenyegettem, hanem a náci elvtársad, "

Náci elvtársam!!! LOL! És nem elborult az az elme, aki őrjöngésében ezeket a fogalmakat egyben használja? Cimbora én nem aggódom a sorsom miatt, de a rendszer nagy hibája hogy a hozzád hasonlók nem az IMEI-ben vannak azt a kérdést eldöntendő, hogy zárt bolondokházában, vagy börtönben van e a helyük.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:11:23

@aptikjampó: nem én fenyegettem, hanem a náci elvtársad, én csak megmutattam, hogy az ilyen háborúnak mi lesz a vége. te is így fogsz járni, ezzel a náci dumával, és ezzel a nagy pofával.

ezt nem sikerült felfognod.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:13:24

@aptikjampó: " Amiket te a társadalom megszerveződő erőinek nevezel, azokról már régen kiderült hogy Soros által pénzelt szervezetek olyan konkrét emberekkel, akiknek a klasszikus értelembe vett társadalomhoz semmi közük."

konkrétan a Fidesz az a szervezet, amelyről kiderült, hogy Soros pénzelte:

Részletek Kovács Zoltán, Fideszes szóvivő életrajzából, aki rendszeresen pocskondiázza a CEU-t, holott ott végzett, Sorostól sok ösztöndíjat kapott. De odaszarik a saját fészkébe ez a faszfej.

2002. június: PhD diploma a CEU-n
1996. október-1999. szeptember: PhD ösztöndíj a CEU-n (”The Political Image of the Habsburg Monarchy in Great Britain, 1749-56”)
1995. június-1996. október: ’Pre-Doctoral Fellowship’ CEU
1994. október-1995. október: Soros/Foreign & Commonwealth Office ösztöndíj, Oxford, (Queen’s College)
1993: kitüntetéses történészdiploma a Kossuth Lajos Tudományegyetem, MA diploma a CEU-n
1992-1993: MA tanulmányok a Közép Európai Egyetemen (CEU, Budapest College, History Department, Kontler László irányítása alatt)

1996-1999: PhD ösztöndíj, CEU, Budapest, History Department
1996-1999: Central European University, History Department, PhD ösztöndíj
1995-1996: Pre-Doctoral Fellowship, CEU
1994-1995: egy éves Soros/Foreign &Commonwalth Office Scholarship, Oxford, The Queen’s College

1992-1993: MA ösztöndíj a Közép Európai Egyetemen (CEU)

www.kormany.hu/hu/a-kormanyszovivo/kovacs-zoltan-eletrajza

aptikjampó 2018.12.16. 10:13:47

@math0: a tüntetők nagy része semmi ilyet nem tett
2) sok tüntető kapott mégis könnygázt tök ártatlanul
3) nem volt felszólítás oszlásra

Ja, ez a könnygáz nagy hibája, nem lehet személyre címezni. Egyet lehet tenni, ne baszd ott az anyádat ahol lökdösik a rendőrt és a "felszólítom a cselekménye abbahagyására" az nem locsolóvers, utána nem kölni következik. Én egyébként a sokkal precízebb gumibotot használnám a lökdösődőkkel szemben, és utána megkínálnám bilinccsel is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:14:40

@aptikjampó: " Amiket te a társadalom megszerveződő erőinek nevezel, azokról már régen kiderült hogy Soros által pénzelt szervezetek olyan konkrét emberekkel, akiknek a klasszikus értelembe vett társadalomhoz semmi közük."

konkrétan a Fidesz az a szervezet, amelyről kiderült, hogy Soros pénzelte. ezzel szemben a szakszervezetekről például semmi ilyen nem derült ki.

Részletek Kovács Zoltán, Fideszes szóvivő életrajzából, aki rendszeresen pocskondiázza a CEU-t, holott ott végzett, Sorostól sok ösztöndíjat kapott. De odaszarik a saját fészkébe ez a faszfej.

2002. június: PhD diploma a CEU-n
1996. október-1999. szeptember: PhD ösztöndíj a CEU-n (”The Political Image of the Habsburg Monarchy in Great Britain, 1749-56”)
1995. június-1996. október: ’Pre-Doctoral Fellowship’ CEU
1994. október-1995. október: Soros/Foreign & Commonwealth Office ösztöndíj, Oxford, (Queen’s College)
1993: kitüntetéses történészdiploma a Kossuth Lajos Tudományegyetem, MA diploma a CEU-n
1992-1993: MA tanulmányok a Közép Európai Egyetemen (CEU, Budapest College, History Department, Kontler László irányítása alatt)

1996-1999: PhD ösztöndíj, CEU, Budapest, History Department
1996-1999: Central European University, History Department, PhD ösztöndíj
1995-1996: Pre-Doctoral Fellowship, CEU
1994-1995: egy éves Soros/Foreign &Commonwalth Office Scholarship, Oxford, The Queen’s College

1992-1993: MA ösztöndíj a Közép Európai Egyetemen (CEU)

www.kormany.hu/hu/a-kormanyszovivo/kovacs-zoltan-eletrajza

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:16:01

@aptikjampó: elismered, hogy a rendőrség törvényt sértett. most már csak magyarázkodsz, de a törvénysértés tény.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:17:11

@aptikjampó: "felszólítom a cselekménye abbahagyására"

sok esetben ilyen sem történt.

videó van róla, hiába hazudozol, fidesznáci!

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

aptikjampó 2018.12.16. 10:19:01

@math0: "konkrétan a Fidesz az a szervezet, amelyről kiderült, hogy Soros pénzelte:
Részletek Kovács Zoltán, Fideszes szóvivő életrajzából,"

Igen és Orbán is volt nyelvet tanulni Soros pénzen, ezt mindenki tudja. Ebből az a tanulság, hogy egy Soros ösztöndíj sem ok arra, hogy cserében az ember később elárulja a hazáját.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:19:25

@aptikjampó: "felszólítom a cselekménye abbahagyására"

azonkívül, hogy ilyen felszólítás sem mindig történt, ez a felszólítás hangosbemondóban eleve hülyeség, mert kit szólít fel, és mire?! ilyen felszólításnak akkor van értelme, ha 1 ember csinál valami törvénytelent, és intézkednek ellene. tüntetésen a tömegben ennek a felszólításnak eleve nincs értelme, te húgyagyú barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:20:24

@aptikjampó: abből vagy az a tanulság, hogy a Soros támogatás nem számít, vagy az a tanulság, hogy a Fidesz egy Soros szervezet. válassz!

BOAR 2018.12.16. 10:27:09

@aptikjampó: " Egész nap nácizol itt meg ajvékolsz hogy fasizmus van, közben te fenyegetőzöl kötéllel? "
Az megvan, hogy a nácikat is felakasztották?
Fuss...

BOAR 2018.12.16. 10:28:31

@apro_marosan_petergabor: Ne ugass, bújj vissza az anyád tripperes picsájába te fidesznyalonc. Nagy különbség nem lesz orbán valaga után ahol eddig tartottad a fejed.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:31:40

@aptikjampó:

amikor a Fidióta elmebeteg pszichopatát az nem zavarja, hogy a Fidesz fő maffiózóit Soros támogatta, de ha van 1-2 ember a civil szervezetekben, akiket Soros támogatott, az neki indok arra, hogy a qrmány ne tárgyaljon a szakszervezetekkel. nem mintha a szakszervezeteknek bármi köze is lenne Soroshoz, de a Fidiótát ez nem zavarja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 10:34:13

@aptikjampó: szóval, mi köze a szakszervezeteknek Soroshoz, te büdös náci hazug Fidióta pszichopata barom?!

aptikjampó 2018.12.16. 11:12:19

@math0: "videó van róla, hiába hazudozol, fidesznáci!"

Bizonyíték video arról hogy valami nincs? Ja állj háttal a Himalájának videózás közben és akkor az sincs! Nyugi köcsög bőven van video arról hogy felszólítják a jogellenes cselekmények elkövetőit!

aptikjampó 2018.12.16. 11:14:12

@BOAR: Az megvan, hogy a nácikat is felakasztották?

Nyugi, voltak Héjjas Ivánok! Lógj!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 11:22:00

@aptikjampó: "állj háttal a Himalájának videózás közben és akkor az sincs!"

a felszólítást háttal is hallod. vagy te valami nagyon beteg vagy?! nem volt felszólítás, volt gázspray. és akit lefújtak, az nem csinált semmi agresszívat. egyik szögből sem.

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

csak azt mutatod, hogy ti Fidióták milyen elmebeteg barmok vagytok

aptikjampó 2018.12.16. 11:25:46

@math0: szóval, mi köze a szakszervezeteknek Soroshoz, te büdös náci hazug Fidióta pszichopata barom?!

Egy szót sem írtam szakszervezetekről agyhalott! Arról lehetetlen leszoktatni benneteket hogy olyasmit kérjetek számon amit nem is írtam majd követelitek hogy magyarázzam meg, így javaslom hogy újítsunk!
Mivel már azt sem írtam amiről kérdezel, légyszíves hogy írd le most a válaszomat is helyettem, majd reagálj rá, azután írd le az én vélt reakciómat, azért vonj kérdőre, és így tovább! Én meg majd olvasgatom, röhögök és szörnyülködök felváltva!
Kezdheted hülyeúr!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 11:32:32

@aptikjampó:

"egy szót sem írtam szakszervezetekről agyhalott! "

te írtad:

" Amiket te a társadalom megszerveződő erőinek nevezel, azokról már régen kiderült hogy Soros által pénzelt szervezetek olyan konkrét emberekkel, akiknek a klasszikus értelembe vett társadalomhoz semmi közük."

HAZUDSZ FIDESZES IDIÓTA, PSZICHOPATA BAROM!

a szakszervezetek a társadalom szerveződő erői, és a qrmányodnak tárgyalnia kéne velük. par excellence a szakszervezetekől van szó. a szakszervezetek a tárgyalásokat követelték is. a szakszervezetek ott is vannak a tüntetéseken. a sakszervezetektről tehát kurvára hangsúlyosan volt szó, te idióta barom!

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/kudarcba-fulladtak-a-targyalasok-marad-a-400-oras-tulora.306597.html

aptikjampó 2018.12.16. 11:34:46

@math0: 24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

Pirotechnikai eszköz alkalmazása önmagában is tilos, nagy tömegben meg közveszély okozásnak minősül! Azonkívül büdös paraszt befutottál a csőbe is ezzel, mert ugyanúgy ahogy az általad kifogásolt könnygáz, ez is felszólítás és figyelmeztetés mellőzésével került felhasználásra, tekintet nélkül a környéken tartózkodók testi épségére!
Tök jó, hogy alapjában véve egy ostoba logikátlan, összetett gondolkodásra képtelen primitív állat vagy, könnyű téged kivégezni! Egyik kommented mondanivalóját párt percen belül cáfolod egy másikkal? Hülye e vagy?

aptikjampó 2018.12.16. 11:38:54

@math0: a szakszervezetek ott is vannak a tüntetéseken.

Arról beszélek hogy én nem írtam róluk, még ha ott is lehettek! Egyébként voltak ott kazánkovácsok, nőgyógyászok, buzik, és impotensek, de arról sem írtam, úgyhogy kérdezz bátran azokról is!

Benikuty 2018.12.16. 13:17:24

@látjátok feleim szümtükkel: "Nyugodtan aludhatsz feltételezés nélkül is, mert tényleg nem tudják mire vállalkoznak, amikor rendőrnek mennek. Azok sem tudták, akik 2006-ban 40-50 évesként, nyomozóként és egyéb besoztásból lettek kfelrendelve ..."
Ha csak nem vagy rendőr, ez pont olyan feltételezésen alapul, mint amit én írtam. Szóval nem győztél meg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 13:26:36

@aptikjampó: "Pirotechnikai eszköz alkalmazása önmagában is tilos"

faszt.

"Nem kell engedély a nagykorú személy részére a P1. pirotechnikai osztályba tartozó termék egyszeri felhasználáshoz szükséges mennyiségben történő, valamint a szcenikai tevékenységet végző vállalkozás képviselője vagy felhasználási engedély benyújtására jogosult vállalkozás felelős pirotechnikusa részére a T1. pirotechnikai osztályba tartozó termék maximum 20 kg nettó hatóanyag-tartalmú mennyiségben történő megvásárlásához, birtoklásához, tárolásához, valamint a használati és kezelési útmutatóban előírt célra és módon történő tárolásához és felhasználásához."

net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100173.KOR

ti Fideszesek csak hazudni tudtok. orrba-szájba csak hazudtok, és baromságokkal jöttök. ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 13:36:43

@aptikjampó: HAZUDSZ, írtál róluk.

de akkor menjünk vissza egy lépéssel:

"Az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek."

MIÉRT NEM TÁRGYAL A FIDESZ A TÁRSADALMI SZERVEZETEKKEL, te Fidióta, elmebeteg, náci fasz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 13:37:41

@aptikjampó:

HAZUDSZ, írtál róluk.

de akkor menjünk vissza egy lépéssel:

"Az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek."

pontosítok:

MIÉRT NEM TÁRGYAL ÉRDEMBEN A FIDESZ A TÁRSADALMI SZERVEZETEKKEL, te Fidióta, elmebeteg, náci fasz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 13:39:25

@aptikjampó: "Pirotechnikai eszköz alkalmazása önmagában is tilos"

faszt.

"Nem kell engedély a nagykorú személy részére a P1. pirotechnikai osztályba tartozó termék egyszeri felhasználáshoz szükséges mennyiségben történő, valamint a szcenikai tevékenységet végző vállalkozás képviselője vagy felhasználási engedély benyújtására jogosult vállalkozás felelős pirotechnikusa részére a T1. pirotechnikai osztályba tartozó termék maximum 20 kg nettó hatóanyag-tartalmú mennyiségben történő megvásárlásához, birtoklásához, tárolásához, valamint a használati és kezelési útmutatóban előírt célra és módon történő tárolásához és felhasználásához."

net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100173.KOR

rendőrség tehát egy törvénytelenséget el nem követő tüntetőre szórta a könnygázt, felszólítás nélkül.

de egyébként ha követett is el törvénytelenséget egy-egy tüntető, azok ellen sem vetheti be a rendőrség a könnygázt felszólítás nélkül.

Orbán rendőrsége törvényt sértett, sorozatban a tüntetéseken.

aptikjampó 2018.12.16. 13:55:38

@math0: net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100173.KOR

ti Fideszesek csak hazudni tudtok. orrba-szájba csak hazudtok, és baromságokkal jöttök. ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ez ismét micsoda? Magáról az alkalmazásáról írtam, hogy abban a helyzetben törvényellenes. Számtalan legális eszköz használható fel bűncselekményre, például én most egy mindenki által legálisan viselhető bakanccsal szívesen pofánrúgnálak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 14:05:48

@aptikjampó: ezt írtad: "Pirotechnikai eszköz alkalmazása önmagában is tilos"

HAZUDTÁL.

ti Fideszesek csak hazudni tudtok. orrba-szájba csak hazudtok, és baromságokkal jöttök. ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 14:09:56

@math0:

Azért megegyezhetünk abban, hogy egy tüntetésen a rendő őre nem azt vizitálja, hogy a füst engedélyezett szarból, vagy nem engedélyezettből jön-e. Tömegben a füst komoly következményeket is előre vetíthet. Buta az a politikus, aki a tömegben ilyen eszközzel integet. Nagysága megérdemelte, hogy elvitték. Máskor nem füstölögjön a tüntetésen, hanem értemesen, okosan, és felnőtt módjára beszéljen.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 14:11:34

@Benikuty:

Nem feltételzésekről szoktam írni. Nem vetted még észre?

aptikjampó 2018.12.16. 14:12:17

@math0: "MIÉRT NEM TÁRGYAL ÉRDEMBEN A FIDESZ A TÁRSADALMI SZERVEZETEKKEL, te Fidióta, elmebeteg, náci fasz?!"

Miről tárgyaljon és miért? Azokat a társadalminak nevezett szervezeteket ki választotta meg és ki adott nekik felhatalmazást a tárgyalásra, valamint az esetleges tárgyalásokon képviselt álláspont kinek az álláspontja és azt miként alakították ki?
Konkrét estünkben élvezném végighallgatni hogy a kint tüntető szemmel láthatóan a belvárosi életformák képviselőinek nehezebb tudományokra alkalmatlan, orvosnak, rabbinak, ügyvédnek nem használható bölcsész csemetéi, melyik tescos árufeltöltő nevében gyújtogatják a szánkókat a parlament előtt?

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 14:15:45

@math0:" Részletek Kovács Zoltán, Fideszes szóvivő életrajzából, aki rendszeresen pocskondiázza a CEU-t, holott ott végzett, Sorostól sok ösztöndíjat kapott. De odaszarik a saját fészkébe ez a faszfej."

Nem esetleg a Soros adta neki utasításban, hogy oda szarjon?

aptikjampó 2018.12.16. 14:16:44

@math0: @aptikjampó: ezt írtad: "Pirotechnikai eszköz alkalmazása önmagában is tilos"

Ezt írtam, mert így van! Ott ez tilos és ha nekem nem hiszel, az ott levő rendőröknek elhiheted hja elvitték, főleg hogy az adott körülmények között a provokátorokkal így is kesztyűs kézzel bántak.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 14:22:41

@Toportyán Zsóti: ".„Az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek. Csak magának! És nem a lövöldözőket kell, hogy terhelje a felelősség, hanem azokat, akik nem voltak hajlandóak a békés szándékúakkal tárgyalni. Elismerni azokat, és működni hagyni. Erről van itt szó. A felelősség őket terheli.

Elzárkóznak a párbeszédtől, lehetetlenné teszik azt, hogy azokat az indulatokat, amik felgyülemlenek ebben a társadalomban, normális, civil polgár módjára, szerveződve levezessék. Ezt teszik lehetetlenné. Aztán amikor majd kergetik őket az utcákon, azt fogják mondani, hogy akik kergetik őket, azokat terheli a felelősség. Egy nagy fenét! Őket terheli, akik belekényszerítik az embereket, hogy csak elkergetni lehessen őket.” (Orbán Viktor 1988.)"

No az ilyen dumára mondom én, hogy lássátok feleim szümtükkel.
Anno 1988-ban Orbán nagyon jól látta amit látnia kellett, de amint megnőtt a mellbéli büszkesége, meg a rokonyok, haverok csicskások vagyonkája, akkorra meg is romlott a látása.
No de a népnek is megromlott, meg a sok eccerű fidesz tagnak? Nem szégyelik magukat, amikor vezérük régi dumáját olvassák a fejükre?

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 14:27:40

@aptikjampó: féltékeny vagy? sz'al aki "buzi" annak nem lehet igaza, mert "buzi"?
érdemben tudod vitatni amit leírtam az üggyel kapcsolatban? mert azt én levezettem. persze megértem, hogy funkcionális analfabétaként neked ez nem menne;-)...

aptikjampó 2018.12.16. 14:33:36

@látjátok feleim szümtükkel: "Elzárkóznak a párbeszédtől, lehetetlenné teszik azt, hogy azokat az indulatokat, amik felgyülemlenek ebben a társadalomban, normális, civil polgár módjára, szerveződve levezessék. Ezt teszik lehetetlenné. Aztán amikor majd kergetik őket az utcákon, azt fogják mondani, hogy akik kergetik őket, azokat terheli a felelősség. Egy nagy fenét! Őket terheli, "

Nem fogtok ti senkit sem kergetni az utcán, hanem benneteket kergetnek majd és ha utolérnek picsán is rúgnak! A választások délelőttjén is kergetni akartatok, azután hatalmas módion leszoptátok a faszt de látom hogy mára felejtős lett! Ugyanannyian vagytok most is bazdmeg, a nagy pofátokon kívül semmi egyebetek sincs és ugyanúgy végetek lesz ahogy eddig, sőt még jobban!

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 14:35:12

@aptikjampó: "Én egyébként a sokkal precízebb gumibotot használnám a lökdösődőkkel szemben, és utána megkínálnám bilinccsel is."

itt ezt olyan könnyű leírni, persze nem kételkedem, hogy te egyedül is ilyen karakán vagy, ha arról van szó: gond nélkül elveszed az ötévestől a vattacukrát:-)...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 14:37:54

@látjátok feleim szümtükkel:

"Azért megegyezhetünk abban, hogy egy tüntetésen a rendő őre nem azt vizitálja, hogy a füst engedélyezett szarból, vagy nem engedélyezettből jön-e."

nézd, ha te ilyen idióta vagy, akkor remélem, kapsz egy kis könnygázt, ha legközelebb cigizel! vagy a cigiző rokonod, vagy barátod.

a lényeg, hogy húgyagyú idiótaság az, amit mondasz.

a valóság az, hogy a rendőrség könnygázt csak agresszív, veszélyes tüntetésnél alkalmazhat oszlatásra, CSAK FELSZÓLÍTÁS UTÁN. MINDEN ESETBEN.

olyan nincs, hogy a rendőr úgy gondolja, hogy fúj már oda egyet, oszt fúj.

ez törvénysértés. ez diktatúra.

aptikjampó 2018.12.16. 14:40:24

@Sir Bates dö Hól:" érdemben tudod vitatni amit leírtam az üggyel kapcsolatban? mert azt én levezettem. persze megértem, hogy funkcionális analfabétaként neked ez nem menne;-)..."

Feltéve,de nem megengedve hogy én funkcionális analfabéta vagyok, van itt egy kis gond.
Te másvalakivel vitáztál és az írta neked azt, hogy teljesen kiforgattad, félreértelmezted amit írt és egészen mást kezdtél el bizonygatni mint ami a téma volt. Tehát nem egyedül állítom hogy egy pöcs vagy. Hogy van ez? Nem kínos kicsit sem, ráfér a pofádra?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 14:40:53

@látjátok feleim szümtükkel: "Nem esetleg a Soros adta neki utasításban, hogy oda szarjon? "

és odaszart? akkor Fidesz Soros csicska.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 14:41:23

@látjátok feleim szümtükkel: "Nem esetleg a Soros adta neki utasításban, hogy oda szarjon? "

és erre tényleg odaszart? akkor Fidesz Soros csicska.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 14:44:48

@aptikjampó:

"Azokat a társadalminak nevezett szervezeteket ki választotta meg és ki adott nekik felhatalmazást a tárgyalásra"

a szakszervezeti tag munkások. én tudom, hogy ti Fidióták totálisan műveletlen faszok vagytok, de ezt miért reklámozod azzal, hogy olyanokat kérdezel, amire minden értelmes ember tudja a választ?! miért nem nézel utána szép csendben, otthon a budiban?!

"ügyvédnek nem használható bölcsész csemetéi"

azok a Fideszben vannak. élükön Orbánnal, aki még soha nem dolgozott, mert ahhoz lusta is, meg hülye is.

aptikjampó 2018.12.16. 14:50:53

@Sir Bates dö Hól: "itt ezt olyan könnyű leírni, persze nem kételkedem, hogy te egyedül is ilyen karakán vagy, ha arról van szó: gond nélkül elveszed az ötévestől a vattacukrát:-)..."

Ötévest???? Vattacukrát??? Álljunk csak meg! Nincs ebben valami Freudi izémizé? Esetleg a kis fantáziádban én így jelenek meg, ellentétben veled, aki vattacukrot vesz az ötévesnek, és csak azt kéri cserében hogy nézze ahogy maszturbálsz a bokorban?
Miért is kellett froba költöznöd haver? Kerestek már nagyon?

aptikjampó 2018.12.16. 15:37:26

@math0: "nézd, ha te ilyen idióta vagy, akkor remélem, kapsz egy kis könnygázt, ha legközelebb cigizel! vagy a cigiző rokonod, vagy barátod."

Remélem amikor ezt írtad, valahol érezted hogy a két dolog súlyaés körülményei köszönőviszonyban sem állnak egymással! Ha igen, akkor egy köcsög vagy. ha nem, akkor hülye!
VÁLASSZ!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 16:40:13

@aptikjampó: Remélem, érzed, hogy egy füstbomba, és a könnygáz a rendőrtől súlyban köszönőviszonyban sem állnak egymással! Ha igen, akkor egy köcsög vagy. ha nem, akkor hülye!

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 16:54:15

@aptikjampó: ezért vagy funkcionális analfabéta, mert még logikai hibát is vétesz:-)... mi volt a kiindulási pont? nem tudod, mert nem érdekel, hiszen én egy, a te szívednek nem kedves álláspontot képviseltem, s mivel az, aki ezt képviseli, az "buzi", így nem is vagy kíváncsi a tényekre:-)...
nem, neked ugrik be az ötévesekről a maszturbálás, ha foglalkoztál volna pszichológiával legalább egy kicsit, ezt tudnád: te asszociálsz így;-)...

aptikjampó 2018.12.16. 17:08:56

@Sir Bates dö Hól: ezért vagy funkcionális analfabéta, mert még logikai hibát is vétesz:-)..

Most azt csináltam amit te állandóan csinálsz és hiába szólok. Ahogy szembejött a batyufasz egyből feltűnt???? Pedofil! Pedofil! Ne Hájastestvérezz kis pedofil!
Mi van az öt évesekkel, miért foglalkozol velük, valld be őszintén, messze van az ORFK!

aptikjampó 2018.12.16. 17:12:06

@math0: Remélem, érzed, hogy egy füstbomba, és a könnygáz a rendőrtől súlyban köszönőviszonyban sem állnak egymással!

Jól reméled, mert tudom, veled ellentétben, aki a dohányzó könnygázzal lefújását hozta össze! Barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:15:36

@aptikjampó: a barom te vagy, aki azt nyomja, hogy egy füstbomba meggyújtására a rendőrök felszólítás nélkül nyomhatják a könnygázt. ami hülyeség, mert ez aránytalan is, és törvénytelen is.

érted, faszfejkém?! TÖRVÉNYTELEN. a füstbomba meggyújtása meg nem törvénytelen, akármennyit is ugrálsz, te húgyagyú, Fidióta barom!

aptikjampó 2018.12.16. 17:20:29

@Sir Bates dö Hól: Ja és ne nyomd a szmájlikat, mert ez most nem vicc, elegem van a pedofil nagyképű szar pofádból! Honnan jött a vattacukor öregúr???? Mit rejt a kis winchestered, ezek után kíváncsi lennék! Odaköltöztél Franciaországba a másik pedofil Kohn Banditához? Az elveitek amúgy is megegyeznek, ezek szerint a vonzalmaitok is?

aptikjampó 2018.12.16. 17:24:24

@math0: érted, faszfejkém?! TÖRVÉNYTELEN. a füstbomba meggyújtása meg nem törvénytelen, akármennyit is ugrálsz, te húgyagyú, Fidióta barom!

Értem faszfej, amit a húgyagyú libbant szarzsák csinál széles jókedvében az jó, a rendőr meg úgy ahogy van törvénytelen! Na ezért kellene kitaposni a beleteket, mert szót érteni veletek képtelenség!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:27:46

@aptikjampó: barom te vagy, aki azt nyomja, hogy egy füstbomba meggyújtására a rendőrök felszólítás nélkül nyomhatják a könnygázt. ami hülyeség, mert ez aránytalan is, és törvénytelen is.

érted, faszfejkém?! TÖRVÉNYTELEN. a füstbomba meggyújtása meg nem törvénytelen, akármennyit is ugrálsz, te húgyagyú, Fidióta barom, ÍGY VAN A TÖRVÉNY.

aptikjampó 2018.12.16. 17:35:33

@math0: érted, faszfejkém?! TÖRVÉNYTELEN. a füstbomba meggyújtása meg nem törvénytelen, akármennyit is ugrálsz, te húgyagyú, Fidióta barom, ÍGY VAN A TÖRVÉNY.

Akkor mi akadályoz meg a mindkét esetre vonatkozó törvény idemásolására?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:38:11

@aptikjampó:

"Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, a Rendőrség az e fejezetben szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazása mellett a tömeggel szemben a következő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja:"

mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99400034.TV

tehát a könnygáznak két feltétele van:

1) jogellenes tüntetés vagy jogellenes magatartást tanúsító tömeg. ez nem állt fenn, mivel a tüntetés be vot jelentve, a füstbomba használata pedig legális

2) a felszólítás, ami nem történt meg

ennyikeh. Fidióta. ezzel szemben te csak annyit tudsz, hogy hasból hazudsz mindenről.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:45:32

@aptikjampó: szard még egyszer pofán magad, Fidióta!

"Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, a Rendőrség az e fejezetben szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazása mellett a tömeggel szemben a következő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja:"

mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99400034.TV

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 17:45:35

@aptikjampó: miva', elgurult a gyógyszer?:-DDD... te most tényleg a vattacukor és az ötéves szavakról azonnal a maszturbálásra asszociálsz? ez ne velem vitasd meg hájas testvér!:-DDD... miért váltasz nicket? nem titkosügynök vagy, hanem egy kisnyilas házmester!:-DDD...
(továbbra is áll az ajánlat: gyere ki és referálj személyesen!:-DDD... bár az pont nem a fajtádra jellemző...)

aptikjampó 2018.12.16. 17:47:32

@math0: ennyikeh. Fidióta. ezzel szemben te csak annyit tudsz, hogy hasból hazudsz mindenről.

Hasból tudok mindenről természetesen mert egy hülye fidióta vagyok vele biszexes lipsivel ellentétben, ennek bizonyítására nem dobsz ide szokásod szerint egy integrálegyenletet? :D Az melletted szólna és nem lennél hülyébb! :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:48:02

@aptikjampó:

Fidióta köcsög, szard még pofán magad!

"59. § (1) Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, a Rendőrség az e fejezetben szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazása mellett a tömeggel szemben a következő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja:

a) vízágyút,

b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,

c) ingerlőgázt,

d) elfogó hálót,

e) lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást.

(2) Az (1) bekezdésben említett eszköz alkalmazására a tömeget előzetesen figyelmeztetni kell."

mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99400034.TV

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:48:33

@aptikjampó: @aptikjampó:

Fidióta köcsög, szard még pofán magad!

"59. § (1) Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, a Rendőrség az e fejezetben szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazása mellett a tömeggel szemben a következő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja:

a) vízágyút,

b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,

c) ingerlőgázt,

d) elfogó hálót,

e) lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást.

(2) Az (1) bekezdésben említett eszköz alkalmazására a tömeget előzetesen figyelmeztetni kell."

mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99400034.TV

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:49:58

@aptikjampó: "ennek bizonyítására nem dobsz ide szokásod szerint egy integrálegyenletet? "

Nem integrálegyenletet szoktam. Még csak nem is egyenletet. De hát a kisegítősíkólában ellógtál erről az óráról is.

aptikjampó 2018.12.16. 17:50:39

@Sir Bates dö Hól: Tiltott a hozzád hasonló pedofil poszter. Ennyi, vigyázz az ovisokkal, visíthatnak és mi apukák megfogunk!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:52:04

@aptikjampó: Fidióta köcsög, szard még pofán magad!

"59. § (1) Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri FELSZÓLÍTÁS nem tesz eleget, a Rendőrség az e fejezetben szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazása mellett a tömeggel szemben a következő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja:

a) vízágyút,

b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,

c) ingerlőgázt,

d) elfogó hálót,

e) lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást.

(2) Az (1) bekezdésben említett eszköz alkalmazására a tömeget előzetesen FIGYELMEZTETNI kell."

mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99400034.TV

sem felszólítás, sem figyelmeztetés nem volt. a rendőrség TÖRVÉNYT sértett. QED.

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 18:17:54

@aptikjampó: javaslom, inkább a mikropöcsöd fogd meg, hájas testvér!:-DDD... amint látom, a pedofil témában, mint érintett, jóval jártasabb vagy;-)... csak érdekességként: az a náci pedofilok jellemzője, hogy csak a kisfiúk jutnak eszükbe? freud zsiga nem hazudik: mikor elgurul a gyógyszered, kontrollálatlanul leírod a valót, s elárul a szóhasználatod;-)...

Bobby Newmark 2018.12.16. 18:24:09

@aptikjampó: VAGY téged fognak kollaboránsként felhúzni egy lámpavasra egyszercsak.

Reméld, hogy nem derül ki, hogy ki vagy, mert kezd keménnyé válni a helyzet...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 18:51:10

@aptikjampó: kiengedték, megint füstbombát gyújtott, most nem kapott könnygázt. hogy lehet ez, Fidijóta?!

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2312/23121/231214/23121438_c0c2c51b1bd54878e8f8642536ea0111_x.jpg

Mikrobi 2018.12.16. 19:06:00

@taga20: csak ennyit tudsz? Ettől még nem kaptok legközelebb több szavazatot! Sőt, ezzel a stílusú tüntetéssel még a maradék jóérzésű libsi is el fog fordulni a pártjaitoktól és sose váltjátok le a gyűlölt Fideszt:-)

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 20:02:21

@aptikjampó:

B+, amit idéztél, az maga Orbán Viktátorod mondta még 1988-ban. ezt valai beidézte, én meg annak válaszoltam az általam másolt részre a 2018.12.16. 14:22:41-kor írt hszben.

Ha nem iszol annyit, akkor észre veheted, hogy ketten is csak Or bánt idéztük.ÖÖÖÖÖ

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 20:06:43

@math0:

neked is gondod van a szöveg értelmezésével?

A 2018.12.16. 14:09:56 perckor írt hszben sehol nem írtam könnygázról. Arról beszéltem, hogy a rendőr csak azt látja füst van, ami lehet tűzből eredő is. Ne füstölögjön a tömegben senki, oszt nem viszik be. Vagy ez neked magas, mint tyúknak az abc?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 20:14:59

@látjátok feleim szümtükkel:

"sehol nem írtam könnygázról."

egy olyan vitába pofáztál bele, amelyben arról volt szó.

" Arról beszéltem, hogy a rendőr csak azt látja füst van, ami lehet tűzből eredő is. Ne füstölögjön a tömegben senki, oszt nem viszik be. Vagy ez neked magas, mint tyúknak az abc? "

a rendőrnek nem az a feladata, hogy bárkit bevigyen, aki akár csinálhat is valamit, hanem az, hogy értelmesen döntsön. már volt példa, hogy a cigiző tüntetőt se vigye be az az idióta rendőr, hanem gondolkodjon! kurvára nem helyes, és nem törvényes, ha a rendőr minden füstölgőt bevisz.

A Momentum alelnöke pedig csak olyan füstölgést csinált, ami pont olyan törvényes volt, mint a cigizés.

Egyébként ennek megfelelően ki is engedték, ma is füstölgött, és ma nem vitték be. Ez meg a tévedés beismerése.

Ennyike, idióta Fideszes barom!

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 20:16:33

@math0:" "59. § (1) Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri FELSZÓLÍTÁS nem tesz eleget, a Rendőrség az e fejezetben szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazása mellett a tömeggel szemben a következő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja:"

Magad írod, hogy a törvény szerint a rendőr a TÖMEGGEL szemben alkalmazhat bizonyos kényszerítő eszközöket. De ez nem zárja ki, hogy akit a tüntetésen szabálysértésen ér, azt ne emelje ki a tömegből. Tudod azt az egy embert, aki elkövető. Mert nem a tömeget fújta le, hanem csak egy nőt, aki füstölt. Nagy valósíznűséggel a füstbombát nem azért találták ki, hogy tömegben, és a rendőrökre füstöljön a politikus. Mert ugyan van az a mondás, hogy a füst mindig szépre száll, de ez nem igaz, mert megy az arra is, akinek nem szánták.

Mellesleg a tüntetéssel egyet értek, én dolgoztam sokat túlórában, amit nekem mindig adott hónapban kifizettek, és nem három év múlva. De dolgoztam úgy is túlórában, hogy soha nem fizették ki, hiába kértem.

Aki pirotechnikai eszküzzel füstölög, ne csudálkozzon. Még akkor sem, ha lefújjűk lekönygázzal. Legfeljebb a rendőr kap egy enyhe figyelmeztetést, hogy máskor jobban kell fújni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 20:16:54

@látjátok feleim szümtükkel: itt van faszfejkém a bizonyíték:

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2312/23121/231214/23121438_c0c2c51b1bd54878e8f8642536ea0111_x.jpg

a momentum alelnökét kiengedték, és ma is füstbombát gyújtott, nem vitték be. ezzel elismerték, hogy a csütörtöki akció helytelen volt.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 20:19:09

@math0:

A rendőrnek pont feladata, hogy bevigye, akiről ügy ítéli meg jogelleneesen csinál valamit. Tévedhet is, de attól még joga van bevinni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 20:21:04

@látjátok feleim szümtükkel:

" De ez nem zárja ki, hogy akit a tüntetésen szabálysértésen ér, azt ne emelje ki a tömegből. "

Ezt nem zárja ki. Ilyen esetben egyénileg kiderül, hogy a tüntető volt a hülye, vagy a rendőr. Csütörtökön végül nagyon sok embert kiengedtek, azaz nagyon sok esetben a rendőr volt a hülye.

"Mert nem a tömeget fújta le, hanem csak egy nőt, aki füstölt. "

EZT VISZONT KIZÁRJA, faszfejkém. ez törvénytelen. ilyen intézkedési módja a rendőrségnek tüntetésen nincs is. vagy kiemelik az illetőt konkrétan, vagy felszólítanak, és mindenkit oszlatnak, ez utóbbi esetben lehet könnygázt alkalmazni, felszólítás UTÁN!

előtte nem szabad,

előtte, egyénileg könnygázt fújni, ezt sem szabad, ilyen forgatókönyv nincs is a törvényben. meg egyébként nehéz is kivitelezni, a Momentum alelnökéről szóló videóban is látszik hogy kapott ott más is. szóval technikailag is igen aggályos, nem is sikerült, meg törvénytelen is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 20:22:00

@látjátok feleim szümtükkel: de fel is lehet jelenteni, ha tévedett, kártérítésért. remélem, megkapja a büdös rendőr!

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 20:22:12

@math0:

Semmit nem ismertek el. Nem az a rendőr állt a politikus nő mellett, aki tegnap, ezért honnan veszed ezt a hülyeséget? Egyébkánt meg nyugodtan lefényképezhetik, és eljárhatnak vele szemben, ha a füstölgését szabáslysértésnek látták. Utólag, és bevitel nélkül is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 20:24:42

@látjátok feleim szümtükkel: legalább 10 embert talált el az a könnygáz, te idióta fasz!

24.hu/belfold/2018/12/13/elvittek-a-rendorok-a-momentum-alelnoket/

a jó édes kurva anyádnak okoskodsz, remélem pofán talál egyszer egy ilyen könnygáz, te szemét, utolsó, senkiházi, faszfej!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 20:25:58

@látjátok feleim szümtükkel: "Nem az a rendőr állt a politikus nő mellett, aki tegnap, ezért honnan veszed ezt a hülyeséget? "

egyik rendőr így, a másik úgy?! na ez a rendőri önkényeskedés definíciója, te fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 20:30:08

@látjátok feleim szümtükkel: hol van az a törvényben, hogy a rendőr könnygázt alkalmazhat az oszlásara való felszólítás és figyelmeztetés nélkül?! HOL VAN? TE KÖCSÖG, IDIÓTA, EMBERTELEN FASZ?!

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 20:45:05

@math0:

Én nem tudom, hogy fért be ennyi fasz a szádon, de igen csak jönnek kifelé.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 20:48:35

@látjátok feleim szümtükkel: te rohantál tátott szájjal a faszerdőbe, te idióta. hogy találhattál te ki olyan idiótaságot, hogy a rendőr könnygázzal megszórhat egy tüntetőt, ebben az esetben 5 méterről?! hogy ezt ki lehet vitelezni, és hogy ez törvényes. hogy a faszban tudsz ilyen idióta lenni, te köcsög?!

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 20:50:05

@math0:

Szerintem kevesebbet igyál, mert elmegy az agyad, oszt a faszerdőben sem találod, hiába jársz annyit oda, és nyeled, mint kacsa a nokedlit.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 21:01:45

@látjátok feleim szümtükkel: te rohantál tátott szájjal a faszerdőbe, te idióta. hogy találhattál te ki olyan idiótaságot, hogy a rendőr könnygázzal megszórhat egy tüntetőt, ebben az esetben 5 méterről?! hogy ezt ki lehet vitelezni, és hogy ez törvényes. hogy a faszban tudsz ilyen idióta lenni, te köcsög?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 21:03:04

@látjátok feleim szümtükkel: hol van az a törvényben, hogy a rendőr könnygázt alkalmazhat az oszlásara való felszólítás és figyelmeztetés nélkül?! HOL VAN? TE KÖCSÖG, IDIÓTA, EMBERTELEN FASZ?!

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 21:17:15

@math0:

Tanulj tinó, hátha ökör lesz belőled!

173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet
a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről

104. § (1) 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termék
a)3
3 Megállapította: 300/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 8. § (6). Hatályos: 2015. III. 5-től.
közintézményben, középületben, sportlétesítményben, egyházi jogi
személy által használt helyiségben, védett természeti területen, valamint
RENDEZVÉNY HELYSZÍNÉÜL SZOLGÁLÓ NYILVÁNOS HELYEN PIROTECHNIKUS JELENLÉTÉBEN HASZNÁLHATÓ ÉS IRÁNYÍTÁSÁVAL
használható fel,
b) tömegközlekedési eszközön nem használható fel, és csak zárt
csomagolásban szállítható,
c) magánszemély által közúti és gyalogos közlekedésre (út, járda, híd stb.),
kikapcsolódásra, szórakozásra, sporttevékenységre, szabadidő eltöltésére
szolgáló területen - kivéve a december 28. 18 óra és a következő naptári év
január 1-jén 6 óra közötti időtartamot - nem használható fel

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 21:19:17

@math0:

sehol nem írtam könnygázról, csak a füstölésről. Talán csak el kéne menned egy olvasni tanító iskolába.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 21:31:53

@látjátok feleim szümtükkel: "tűzijáték termék"

ez nem tűzijáték termék volt, te idióta! te szopni jársz ide.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.16. 22:02:44

@math0:

Tényleg nem tüzijáték, csak pirotechnikai eszköz.

Gondolom anyád büszke, hogy ilyen jól nevelt matyit nyomott a világra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 22:48:58

@látjátok feleim szümtükkel: anyád téged arra tanított, hogy gondolkodás nélkül, teli pofával pofázzál bele más embereket érintő komoly kérdésekbe, és ontsad a hülyeséget?! és erre büszke?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.17. 07:04:45

@látjátok feleim szümtükkel: a te anyád büszke rád? a te anyád arra tanított téged, hogy a fiatal nőket arcon kell nyomni könnygázzal?! nem csoda, hogy egy magányos pszichopata lett belőled.

ZX 2018.12.17. 08:32:23

Nahát a tegnap esti és a ma reggeli események tükrében most már hivatalos, hogy MINDEN RENDŐR CSICSKA!
süti beállítások módosítása