B1 blogcsalád



Orbán élete múlik a rabszolgatörvényen

2018. december 14. - ashwood

download_6.jpegA magyar társadalom egyértelmű nemtetszése ellenében is áterőltette Orbán a rabszolgatörvényt - ugyanis politikai túlélésének a záloga. Az ügy azt is megmutatja: csak magunkra számíthatunk.

Orbán Viktor populista politikus, s mint ilyen, nem szeret a népének nem tetsző jogszabályokat alkotni a nyilvánosság előtt. Ha módja van rá, kormány- vagy miniszteri rendeletekbe rejti a mutyikat megalapozó jogszabályokat. Most azonban mégis kénytelen volt beleállni a rabszolgatörvénybe - igaz, nem jókedvében. Csupán annyit tudott tenni: nem adta hozzá a nevét. A jogszabályt kiszervezte alantasainak, így történhetett, hogy csillámló intellektusáról méltán híres Kósa Lajos jegyzi a törvénymódosítást.

Ahhoz kétség sem fér, kinek az érdekét szolgálja a rabszolgatörvény. Lehet hazudozni arról: csupán a munkavállalóknak könnyítették meg, hogy túlórázzanak – de ezt a békemenetelőkön kívül senki nem veszi be. (Lásd még: a sztahanovista brigádok önkéntes felajánlásait.)

Azt is tudjuk, hogy az Unióban az átlagos munkahét 37 óra, Németországban 35. Ezzel szemben – állítja a kormány – a magyar, az inkább a gyárban marad, mintsem szembe nézze az utcán őrjöngő migráncshordákkal.

Palkovics miniszter egy gyenge pillanatában azonban elkottyantotta: "A túlmunka-szabályozás módosítását pedig maguk a gazdasági szereplők kérték." De Szijjártó is kikotyogta – igaz, nem idehaza –, hogy "a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak. A rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni. A magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani."

Az eufemizmusokkal bőven ellátott mondatok jelentése: a külföldi – leginkább német – cégek követelték a kormánytól, hogy bocsássa rendelkezésükre a magyar munkaerőt egy évben plusz 50 nappal tovább, mint eddig. Így nem kell új embereket felvenni, nyűglődni a betaníttatásukkal, elég túlórára kényszeríteni a meglévő dolgozókat.

(Aki tényleg elhiszi, hogy a dolgozó nincs kiszolgáltatva munkaadójának, és következmények nélkül mondhat nemet a túlórára vonatkozó "kérésnek", az Orbán Viktorhoz hasonlóan, soha, egyetlen percet sem dolgozott valódi munkahelyen.)

A multikkal, külföldiekkel szemben szavakban mindig oly kemény Orbán-kormány most (is) meghajolt a Nyugatról jövő "kérés", elvárás, követelés előtt. Vajon azért, mert attól rettegett, hogyha nem teszi, akkor a Mercedes vagy az Audi szedi a sátorfáját? Ugyan már! Ezek a cégek évtizedekre terveznek egy beruházást. A kecskeméti gyárat nem azért húzták fel, hogy utána egy pimf ügy miatt lelépjenek.

Orbán azzal, hogy a magyar munkaerőt kiszolgáltatja a német autóipari cégeknek, valójában saját politikai túlélését vásárolta meg. Ne legyenek illúzióink: a berlini kormány számára sokkal fontosabb saját politikai életben maradása, mint holmi peremvidék demokratizmusa. Előbbi egyik sarokköve pedig a hatalmas vállalatbirodalmak támogatása. Az autóipar segítsége nélkül nincs az a népfelség elvén regnáló kormány Berlinben, amelyik meg ne bukna pillanatokon belül. Ha pedig az autógyárak támogatásához a peremvidék helyi autokratájának támogatása kell, hát legyen. Lehet, hogy keserű a pirula, de nyelik, mint kacsa a nokedlit.

Orbánnak pedig elemi szükséglete a németek politikai támogatása - csak így maradhat a Fidesz a Néppárt tagja, s nem lökik a szívének amúgy kedves szélsőjobboldaliak közé. Érdemes ennek fényében nézni például a néppárti frakcióvezető, Manfred Weber nyilatkozatát, aki kijelentette: a jogállamisági vizsgálat kapcsán nem Orbán, hanem Magyarország ellen szavazott. (Aha, mert a túlórázó Mercedes-munkás centralizálja a sajtót, nyeli le a független intézményeket, ültet pártkatonát mindenhova.) Weber valójában az alku ráeső részét teljesíti: miután Orbán kiszolgálta a német cégek érdekeit, most a német politikusok szolgálják ki Orbán érdekeit.

Csak Magyarország érdekét nem szolgálja senki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5914482334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neko1967 2018.12.14. 22:27:30

@6.Lenin:
A besúgó fidesspatkány sikeres ember? Érdekes.......

6.Lenin 2018.12.14. 22:30:05

@taga20:

Hozzád képest 1 fekete lyuk a legfényesebb csillag az égbolton.

Azért ne légy elkeseredve, hosszú életem során találkoztam már nálad nagyobb köcsögökkel is, bár, ha elveszteném az egyik kezem, akkor is képes lennék megszámolni őket a maradék felén vagy egy újatlan kesztyűn is akár.

neko1967 2018.12.14. 22:33:27

@6.Lenin:
Ötletek? Egy fidesspatkánytól?

Köszönöm, ha eddig nem voltam seggnyaló, ezután már nem leszek!

"Még időben ki kellett volna törnöd abból a nyomorult környezetből, ahová belecsöppentél."

Bunkó fidesspatkány, ha emberek nem élnének és dolgoznának vidéken a " nyomorult környezet"-ben, tényleg csak akkor lenne hús a szádban, ha a csuti geci vagy valamelyik samesza a szádba teszi a farkát!

GNDL 2018.12.14. 22:33:48

@6.Lenin: "hosszú életem során találkoztam már nálad nagyobb köcsögökkel is"

Anyáddal, mi?! :D Jellemző a magadfajta fideszes parasztokra, gyaníthatóan nem ilyen surmó geciknek születtetek hanem sokat jelentett személyiségetek torzulásában a hitvány családi háttér is...

taga20 2018.12.14. 22:36:23

@6.Lenin: haver, te olyan sötét vagy, hogy te még a feketejukat is beszippantod!

zenétbírod faszkalap? akkor nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=iSwoM7WIy5M&list=RDiSwoM7WIy5M&start_radio=1

Pár dollárral többért 2018.12.14. 22:36:42

@GNDL:

Itt arról van szó, mocskos korrupt szemétláda az egész bagázs.
Piaci árról papolnak ezek a komcsik és nem elég, hogy tonnaszámra lopják a közpénzt ezek a majmok, még a piaci árakat sem fizetik meg.
Akkor a társadalom többi tagja miért fizesse meg?
A mi pénzünkből élnek ezek a szarcsimbókok!

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2018.12.14. 22:37:43

Ezt már többször, többen cáfolták, maguk a német cégvezetők is.

Ez a törvény kizárólag az új, úrhatnám fideszes cégtulajoknak jó. Senki másnak.

6.Lenin 2018.12.14. 22:40:57

@neko1967: @GNDL:

Szerencsétlenek. Nem tudlak benneteket sajnálni, néha sajnos az élet kegyetlen is tud lenni.
Ismerem ezt a típust, a sikertelen, tehetségtelen ember próbálja a saját lúzer életének a hibáit másokra hárítani. Nagyon rossz irány.

Ez pontosan lemérhető a jelenlegi ellenzéken is. 8. éve tökölnek egy sikertelen taktikával- másokat alázni-és képtelenek észrevenni, hogy eredménytelen.
minde1, ti már így fogtok elpatkolni.

Jó8!
Legalább álmotokban végre sikerüljön valami (egy kisebb magömlés is beleférhet, talán)

GNDL 2018.12.14. 22:42:45

@taga20: Szokták mondani hogy tipikus fideszes... annyira ostoba hogy felfelé sikít a hullámvasúton... hozzá képest a faék távközlési műhold, vagy a százas szög integrált áramkör... még az óvodában is megbukott játékból, annyira szerencsétlen... :)

GNDL 2018.12.14. 22:45:13

@6.Lenin: "sikertelen, tehetségtelen ember"

A ma esti üveg borom többe került mint amennyit a fidszes proli "spórol" havi szinten a kommunista rezsiharccal... csak összehasonlításként említem... :)

neko1967 2018.12.14. 22:45:55

@6.Lenin:
Tipikus fidesspatkány! Neki a seggnyalás, a "felfele nyalok, lefele taposok" mentalitás siker........

taga20 2018.12.14. 22:49:24

@GNDL: ne báncsdmá a barátomat!

kicsit sárga, kicsit retardált, de legalább fityeszdroid:))

neko1967 2018.12.14. 22:50:27

@6.Lenin:

"néha sajnos az élet kegyetlen is tud lenni"

Erre te vagy a példa!

taga20 2018.12.14. 22:52:27

@GNDL: valjukba, ez azé szánalmas volt részedről!:)

ez olyan lézerjanis volt!

zenét bírod, te szerencse fija? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=cAnOt74e9_Q&list=PLcpBBg8UA1Oxz7973OVcCzyBR-caH7hCQ&index=11

2018.12.14. 23:19:45

@Magánvéleményem:

Tudod mi az ócska?

Az OGY kdnp-s alelnökének mai nyilatkozata:

"Azok, akik az elmúlt napok agresszív cselekményeinek résztvevői voltak, nem tisztelnek senkit és semmit nem tisztelik az alapvető értékeket, nem tisztelnek másokat, nem tisztelik a kereszténységet, „a nemzet karácsonyfáját, magát a karácsonyt, a kis Jézust sem”.

A kormány tisztelte annyira az ország dolgozóit, hogy az érdekvédelmi szervezetekkel konzultáljon a brutális túlóra emelésről?
Nem.

Tisztelte annyira a parlament ellenzéki képviselőit, hogy megtárgyalja módosító javaslataikat?
Nem.

Tiszteli annyira a tüntető állampolgárait, hogy ne a fentiekhez hasonló alaptalan vádakkal és rágalmakkal illesse őket?
Nem

Tiszteli annyira saját rendőreit, hogy ne őket küldje a feldühődőtt emberek elé, hanem pl. Kósát vagy Gulyás Gergelyt?
Nem.

Gazdád.... magadból indulsz ki!

2006..

Kíváncsi leszek mit tesztek, ha megjelenik az utcákon a b közép. Őket is lesorosistázzátok, vagy gyurcsányistázzátok?

taga20 2018.12.14. 23:19:51

MI VAN MOCSKOS FITYESZORKOK? ELTŰNTETEK SZARGERINCŰEK?

hol van ilyenkor, birca, paraszt, cicmen, maciszar, wommbi, lenyin és a többi fityeszork?

taga20 2018.12.14. 23:21:41

@Ms.Cunnesburry: szerintem a kereszténydemokratákat magyarországon a sátán szarta ki.

ezeknél romlottabb állatokat rég láttam!:)

Pár dollárral többért 2018.12.14. 23:24:25

@Ms.Cunnesburry:

A latorcai egy öreg vén komcsi.
Mi a szart lehetne tisztelni a komcsi korrupt tetveken?
A belüket kellene inkább kitaposni amiért a módszerváltás után 30 évvel itt tart az ország.

conchita wurst 2018.12.14. 23:26:11

@Ms.Cunnesburry: "A kormány tisztelte annyira az ország dolgozóit, hogy az érdekvédelmi szervezetekkel konzultáljon a brutális túlóra emelésről? "

A kormany a dolgozokkal konzultal, nem a szakszervezetekkel. Ezert nem a melosok tuntettek.

"Tisztelte annyira a parlament ellenzéki képviselőit, hogy megtárgyalja módosító javaslataikat?"

Mind a 3000et? Minek? 1 szavazatottok sem kell, van eleg.

"Tiszteli annyira a tüntető állampolgárait, hogy ne a fentiekhez hasonló alaptalan vádakkal és rágalmakkal illesse őket?"

A tunteto kulfoldieket kiutasitjuk az orszagbol. Soros tobbi szervezetevel egyutt.

"Kíváncsi leszek mit tesztek, ha megjelenik az utcákon a b közép. Őket is lesorosistázzátok, vagy gyurcsányistázzátok?"

Arra mar en is megvettem a popcornt, hogy mikor mennek ki leverni a ludtalpas hulyegyerekeket. Jo muri lesz!

taga20 2018.12.14. 23:35:18

@conchita wurst: "A kormany a dolgozokkal konzultal, nem a szakszervezetekkel. Ezert nem a melosok tuntettek."

HAZUDSZ MOCSADÉK!

Mind a 3000et? Minek? 1 szavazatottok sem kell, van eleg.

HAZUDSZ FITYESZ SELEJT!

A tunteto kulfoldieket kiutasitjuk az orszagbol. Soros tobbi szervezetevel egyutt.

TÉGED KÉNE KIUTASÍTANI FITYESZORK!

2018.12.14. 23:43:15

@conchita wurst:

Itt vertétek a nyálatokat a francia tüntetések alatt örömötökben, mert a bátor nemzet bátor fiai fellázadtak Macron ellen. Azok miért nem voltak lúdtalpas hülyegyerekek?
Ugyanez zajlik, hálistennek miniatűr változatban és jóval békésebben a pesti utcákon, de szerintetek ezt anarchista sorosisták / külfőldiek!!!/ művelik.

"1 szavazatottok sem kell, van eleg."
Talán van a T. Háznak szabálya is. Nem?

2018.12.14. 23:49:42

@taga20: Álszent bagázs.

@Pár dollárral többért: Az már nem bűn. A fidesz bárki múltját elfelejti, feloldozza, cserébe "csak" csontig és tövig kell támogatni őket.

conchita wurst 2018.12.14. 23:51:18

@Ms.Cunnesburry: Azert, mert macron elvesztene egy most rendezett valasztast, Orban meg 3/4-del nyerne.

Ez persze csak aprocska elhanyagolhato kulombseg, egy igazi liberalis demokratanak fel sem tunik.

..........:DDDDDD

conchita wurst 2018.12.14. 23:55:18

De most kicsit tullottetek a celon a marhaskodassal.

A ruszkiknak fogjuk kiadni az elitelt Soros zsoldosokat, nem az amcsiknak. Megnezzuk mennyire lesz oszinte a mosolyuk.

taga20 2018.12.14. 23:55:22

@conchita wurst: a gecigazdádnak örülsz fogyatékos?

te ennyire oda vagy a fityeszmaffiáért?

hogy mé nem rohadsz meg féreg?!

2018.12.14. 23:59:15

@conchita wurst:

Szerintem 5/4-del, ha okosan számolják a levélszavazatokat és megkapják a taváriscsoktól a megfelelő számítógépes programokat.
Valaki már tegnap vagy ma megjegyezte, hogy Franciaországban Orbán és kompániája már rég börtönben ülne.

taga20 2018.12.15. 00:00:34

@conchita wurst: fosol rohadék fityeszparazita!
csomagolj és vegyél jegyet a ruszkikhoz szargerincű féreg, me rábaszol!

taga20 2018.12.15. 00:05:02

@Ms.Cunnesburry: szerintem enged el a kolbászt, me csak egy kibaszott szar!

taga20 2018.12.15. 00:13:42

@Ms.Cunnesburry: a héten sok vicc volt.

zene? nesze!:) én nem tudok betelni vele!

www.youtube.com/watch?v=vjncyiuwwXQ&list=RDvjncyiuwwXQ&start_radio=1

Down by the river by the boats
Where everybody goes to be alone
Where you won't see any rising sun
Down to the river we will run
When by the water we drinks to the dregs
Look at the stones on the riverbed
I can tell from your eyes
You've never been by the riverside
Down by the water the riverbed
Somebody calls you somebody says
Swim with the current and float away
Down by the river every day
Oh my god I see how everything is torn in the river deep
And I don't know why I go the way
Down by the riverside
When that old river runs past your eyes
To wash off the dirt on the riverside
Go to the water so every near
The river will be your eyes and ears
I walk to the borders on my own
Fall in the water just like a stone
Chilled to the marrow in them bones
Why…

A folyónál a hajók
Ahol mindenki egyedül jár
Ahol nem fogsz látni semmilyen felemelkedő napot
A folyóig futunk
Mikor a víz mellett a poharakba itatunk
Nézd meg a köveken a folyóágyat
El tudom mondani a szemedből
Soha nem voltál a folyóparton
A víz mellett a folyómeder
Valaki hívja valaki azt mondja
Úszni az árammal és úszni
A folyónál minden nap
Ó, istenem, látom, hogy minden a mélyben szakadt
És nem tudom, miért megyek az úton
Lefelé a folyóparton
Amikor az öreg folyó elromlik a szemed előtt
A folyópart szennyeződésének megóvása
Menj a vízbe, hogy minden közel legyen
A folyó lesz a szemed és a füled
A saját határaimhoz járok
A vízbe esni, mint egy kő
A csontvelőbe hűtött csontokban
Miért…
 
kurvajó!:)

conchita wurst 2018.12.15. 00:15:38

@taga20: Ja, fasza cucc! Te retardalt B1 nyugger....:)

taga20 2018.12.15. 00:19:56

@conchita wurst: mi van fityesznyuggerzombi? hideg volt a cukrostejed fogyatékos?:)

conchita wurst 2018.12.15. 00:25:34

@taga20: Sikerult felbasznotok a Fonokot

Most olyan nemzetbiztonsagi torvenyeket fogadunk el, mint amerikaban 2001.09.11-e utan! Ez a mocskos terroristatamadas most nagyon felbaszott mindenkit, uj vilag jon jovore.

neko1967 2018.12.15. 00:32:54

@conchita wurst:
Most komolyan, elvtárs, szovjetúnióban nem tellik magyar ékezetes billentyűzetre? Ilyen szar a KGB beszerzési főcsoportfőnöksége?

2018.12.15. 00:33:07

@conchita wurst:

Hajrá! Bazi nagy öngól lesz. :D

Tetszik ez a királyi többes, mivel te csak egy talpas vagy. Azok közül is a b1-en éjszakai szolgálatot teljesítő. Vagyis a ranglétrán max. a vakodokat előzöd meg. :D

taga20 2018.12.15. 00:34:13

@conchita wurst:Ez a mocskos terroristatamadas most nagyon felbaszott mindenkit, uj vilag jon jovore.

Ez a mocskos terroristatámadás most nagyon felbaszott mindenkit, új világ jön jövőre.

így írják ezt felénk. nem tudom, hogy te ki vagy, de hogy magyar nem vagy az fiksz.

Etniez 2018.12.15. 00:35:29

@conchita wurst: Már mondtam, ha továbbra is ti számoljátok, lesz az 5/4 is.

2018.12.15. 00:35:32

@taga20:

Ezt elteszem holnapra. Itt alszik a dobi a lábamnál, nem szeretném felkelteni. :D

Etniez 2018.12.15. 00:36:24

@Ms.Cunnesburry: Elküldjem a másik bajszos szarnak a linket? Fent van a Parlament oldalán.

Etniez 2018.12.15. 00:39:07

@balcán maxval bircaman: A londoni követségen kevesebb volt a fidesz aránya, mint 10%. Nem véletlen.

2018.12.15. 00:44:56

@Etniez:

:D :D :D

Szerintem zavarba jönne.

taga20 2018.12.15. 00:47:06

@Etniez: fölösleges! szerinted poltpetya nem vágja, hogy lopnak, mint az állat?

megamedve 2018.12.15. 01:23:06

CSAK A FIDESZ!
CSAK VIKTOR!

megamedve 2018.12.15. 01:23:51

IMALÁNCOT VIKTORÉRT!

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.15. 04:23:32

@Etniez:

@Etniez:

Lehet, de az összes követségen együtt nem így volt.

Ménár Atya 2018.12.15. 06:34:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Szevasz kurafi!
Most kivételesen egyetértek veled, eddig ezt nem nagyon feszegette senki.
Nem is értem, hogy miért nem ezzel kampányol az ellenzék.
Valóban, a probléma , nem a túlóra, hanem az a lehetőség a munkáltatóknál,hogy ezt akár szabadidő biztosításával is fizetheti jó magyar forint helyett.
Na, amúgy a matek megy már, vagy még mindig tolod a hülyeséget az adósságról? :D:D
Ámen

Ménár Atya 2018.12.15. 06:50:55

@GNDL: Hát persze hogy te vagy a főnök, valahol a kis belső világodban , ahol te vagy Napoleon :)
Amúgy nem zavar, hogy orbi már megbikott 2010,11,12,13,14,15,16,17(itt már közeledett a kétharmados DK győzelem is), 18-ban, többször is naponta :)
Amúgy még ez miatt sem fog megbukni, mert a multik kifogják fizetni a dolgozókat, nem érdekük, hogy a harmadáron fizetett munkaerő sztrájkoljon, és pár nap alatt nagyobb veszteséget okozzon, mint amit nem fizetnének ki.
Sőt, mivel munkaerő hiány van szakképzett emberekből, így a magyar cégek is kifogják fizetni a dolgozókat.
De biztosan lesz néhány mszp-s paraszt aki vidéken valami céget vezet, és majd nem fizeti a melósát,mezőgazdasági munkását, mert így akar gazdagodni, mint régen,amikor dicsőség volt hogy nem adóztatja a miattuk minimálbéren tengődő éhező tömegeket :)
Amúgy édes fiam, szoktad a fejed ATV bámuláson és evésen kívül bármire is használni?
Most nézem , a forradalomnak vége, mind az 150 fizetett forradalmár nyugovóra tért, és várja az új direktívákat :D

chrisred 2018.12.15. 07:49:23

@balcán maxval bircaman: Kamu. Halványlila gőze nem lehet senkinek, hogy azt a szavazólapot követségen vagy egy másik hazai szavazókörzetben adták le.

"A külképviseleti voksokat nem számolják meg a külképviseleteken, hanem csütörtök éjfélig a Nemzeti Választási Irodába szállítják, ahol azokat választókerületenként szortírozzák, és az átjelentkezők szavazataival együtt eljuttatják a megfelelő választókerületekbe. Itt átadják az "utazó" szavazatokat a kijelölt szavazatszámláló bizottságnak, amely felbontja a szavazás éjszakáján lezárt urnát, a tartalmát összekeveri az "utazó" szavazatokkal, és így számlálja meg a szavazatokat, majd a szavazás szavazóköri eredményéről jegyzőkönyvet állít ki."

LebensraumamOsten 2018.12.15. 07:52:33

@6.Lenin: Tehát fityuszos beéböfögő voltál. Ha elfajult a helyzet és berendeltek túlórázni, akkor keményen "dolgoztál", bár amúgy hírből sem ismered a munka fogalmát. Annyit tudtok róla, hogy fárasztó és piszkos valami amit nem fizetnek meg és messziről el kell kerülni minden illibbantnak.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.15. 07:58:58

@chrisred:

Viszont a belföldi normál szavazatok eredménye még a választás napján megvan, a leveles szavazatokat meg eleve külön számolják.

Azaz ha a végeredményből levonod a normál belföldi szavazatokat és a leveleseket, megkapod a maradékot, ami az összes átjelentkező és főleg a külképviseleti szavazat. Tehát mégis megkapható ennek az önálló eredménye. Akár körzetenként is, de összesítva listásan minden további nélkül.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2018.12.15. 08:03:38

@Ménár Atya: Mi van, fideszpatkány? Kommunista szombatot tartasz? Gyakorlod a 400 túlórát? :))

2018.12.15. 09:03:52

@Ménár Atya:

"Most nézem , a forradalomnak vége, mind az 150 fizetett forradalmár nyugovóra tért, és várja az új direktívákat :D"

megnézném, mikor viktory atya az arcodba tolja a seggét, a garantált bérminimumért te kutya.

vicc, ahogy a fidesspatkány bizonygatja földesura jótékony hatását, az ellopott 3000 milliárd nyugdíjpénz, a pofátlan gazdagodásuk (helios, lölő) a felvásárolt fél ország, a megnyomorított média, az ellopott szabadidő és kafeteria mellet. hosszú még a sor.

menj, nyald urad valagát és klussolj.

rallus 2018.12.15. 10:25:51

@lazarus: Addig menj az eddig külföldre menekült 3 millió ember után, amíg van a 2002 -2010 közötti Arany-korszakban felhalmozott tőkédből annyi, hogy nem halsz éhen az itt maradt 6 millióval együtt! Jól néznek majd ki a trafikosok, zöldbárók és NER lovagok a te dolgos kezed nélkül!

taga20 2018.12.15. 12:06:53

@rallus: te tényleg ilyen fogyatékos vagy, mint ami a kommentjeidből lejön, vagy azé itt ráerősítesz?

nincs egy hazugságoktól mentes mondatod.
döbbenet, hogy neked ebben a retek rendszerben minden tetszik, akármit csinálnak a geciék. döbbenet!

2018.12.15. 12:19:33

@rallus:

" 2002 -2010 közötti Arany-korszakban felhalmozott tőkédből annyi.."

van annyi, s bizony abból az arany korszakból, te fidessféreg.

rallus 2018.12.15. 13:04:26

@lazarus: Örülök és így legalább tudjuk, hogy kik kerültek nekünk 16 000 milliárd forintba....

2018.12.15. 14:02:37

@rallus:

"Örülök és így legalább tudjuk, "

számold hozzá ha mered, az elmút8év fidessnyik lopását, ami legalább, ha nem kétszer ennyi te agyhalott.

az eu pénzek zöme.

rallus 2018.12.15. 14:14:43

@lazarus: Ki törődik itt az EU pénzek maradéktalan ellopásával, amíg ti mai áldozatos munkátokkal sosem látott gazdasági fejlődést produkáltok! Kár, hogy ezt nem a becsületes kormányotok alatt történt! Gondolom azért, mert akkor ezerszám fogadtátok el az ellenzéki Fidesz parlamenti javaslatait.....

alöksz róz 2018.12.15. 14:46:13

@taga20: "döbbenet, hogy neked ebben a retek rendszerben minden tetszik, akármit csinálnak a geciék. döbbenet!" - oszt honnan tudod, hogy tényleg minden tetszik neki??
most azért, hogy itt a munkáját végzi, még lehet attól eltérő magánvéleménye...
és úgyse fogja megmondani :-)

alöksz róz 2018.12.15. 14:52:02

@lazarus: "vicc, ahogy a fidesspatkány bizonygatja földesura jótékony hatását, az ellopott 3000 milliárd nyugdíjpénz, a pofátlan gazdagodásuk (helios, lölő) a felvásárolt fél ország, a megnyomorított média, az ellopott szabadidő és kafeteria mellet. hosszú még a sor." - inkább az a vicc, hogy mindezek ellenére se tűnik semmivel se jobbnak az, amit az ún. ellenzék kormányzásától várhatunk...
ez a vicc, papám.
vagy inkább a tragédia :-)

lazarus (törölt) 2018.12.15. 14:57:16

@rallus:

"hogy ezt nem a becsületes kormányotok alatt történt!"

szerencse, hogy a mostani becsületes kormányunk alatt a média haldoklik, a propagandagépezet meg hülyíti 24 órában a népet, nem csak hülyíti, hanem 24 órában USZÍTja is azt, mindenféle koholt sorosozó és migráncsozó okádék hírrel.
az M1 TV2 Origo és egyéb förmedvények arcátlan közpénzekből finanszírozott felhasználásával.
Szerencse, hogy mostani kurmányunk alatt az albérlet és lakásárak közel a 3 -szorosára ugrottak, kitörölhetjük a seggünket az alacsony kamattal.
Szerencse, hogy a gazdasági fejlődés mellett még mindig 27% os áfával és 96 féle különadóval kell lerabolni a népet.
Szerencse, hogy az 5% áfával ami a csirkén ül, közel 2 szeresére emelkedett az ár, mint ami az áfacsökkentésnél 2 éve volt.
Szerencse, hogy egy átlagos fiatal(pár) aki csak 1 gyermeket akar, esélytelen saját lakhatásra, mert a mostani fizetések a kikúrt módon száguldó gazdaság mellet- is kb. a ló legnemesebb szervére elegendőek.
Szerencse, hogy azu alkotmány helyett lett fidessalaptörvény, ahol a nyugdíjra való jogosultságot is eltörölték, miután a 3000 milliárdot ellopták.
Szerencse, hogy a Quaestorban fidesses pénze nem ragadt benne.
Fidess alatt egész életünk egy kibaszott szerencse.
Szerencse, hogy az ország vagyona (föld épületek pénzek) szép lassan a fidessközeli urak zsebébe tulajdonába vándorolnak.

lazarus (törölt) 2018.12.15. 14:59:14

@alöksz róz:

"amit az ún. ellenzék kormányzásától várhatunk..."

ez fikció. az ország le rablása tény. ez a differencia.

kifordított nagyanyó 2018.12.15. 15:04:43

@taga20: Ez hogy nem esett neked le elsőre?:))

rallus 2018.12.15. 15:21:44

@lazarus: A "lerabolt" nép szarik a hisztis ellenzéki politikusokra és a beltenyésztett tüntikézőkre. A "lerabolt" nép most végre újra tud ajándékot venni, utazni és pihenni. Most pótolja be azt, amit a Pannon puma idején nem tehetett meg. Nő a belső fogyasztás, a foglalkoztatás, a megtakarítás és ami a legfontosabb: a ballibek veszélyességi küszöbérték alatt vannak!, Persze nem adják fel, mindent elkövetnek a minél gyorsabb önfelszámolásért!Kell ennél több?
Ps. Nézz a tükörbe, hogy mennyire csúnyulsz a tehetetlen gyűlölet miatt! Menj el te is szánkót lopni a Kossuth térre, hátha a megszokott tevékenység ellazít...

alöksz róz 2018.12.15. 15:26:57

@lazarus: "ez fikció. az ország le rablása tény. ez a differencia." - hát ez az. nem fikció, hanem tény. nincs differencia.
nézzük milyen pártok vannak, amelyek egyáltalán szóba jöhetnek: mszp+dk+fodorgabika(liberálisok)+bokros(moma) már bizonyított. a többitől, akik ezekkel képesek szövetkezni (a megélhetési politikusok mintatípusával, karácsony gerivel az élen) nem tudom, mi a faszt lehetne mást várni.
a jobbik szó nélkül elfogadta a lopott pénzt simicskától.
marad tán még az lmp

kifordított nagyanyó 2018.12.15. 15:29:57

@rallus: Jaja,autóvásárlásban már elértük azt a szintet,mint a gyurcsány-bajnai érában.

kifordított nagyanyó 2018.12.15. 15:31:09

@alöksz róz: Apropó Bokros! viktorod kezet csókolt már neki?

alöksz róz 2018.12.15. 15:33:02

@alöksz róz: ja még van a juhászpeti. ő például nagyon ügyesen tud fütyülni.
bár azt nem tudni, miből él, csak azt, hogy a cégei felszívódtak.

alöksz róz 2018.12.15. 15:38:39

@kifordított nagyanyó: lehet hogy megtette... mert az egész biztos, hogy a mai napig nagyon tetszik neki a multicégeknek végletekig kiszolgáltatott olcsómunkerőországa meg az elszegényedett, tönkrement egészségű milliók, amit és akiket örökül hagyott neki bokros.

alöksz róz 2018.12.15. 15:40:29

@kifordított nagyanyó: "Jaja,autóvásárlásban már elértük azt a szintet,mint a gyurcsány-bajnai érában." - csak az a különbség, hogy akkor (deviza)hitelből vettük, most meg zsebből kifizetjük.

kifordított nagyanyó 2018.12.15. 15:47:02

@alöksz róz: Meg hát volt miből lopni,jótékonykodni.

alöksz róz 2018.12.15. 15:53:25

@kifordított nagyanyó: megteheted te is, kezet csókolhatsz bokrosnak, hogy így el bírta baszni az országot.

6.Lenin 2018.12.15. 16:05:46

Mii van horpadt mellűek? Ma a söpredék pihizik?
Így nem fog bukni a Patás, köcsögök.

alöksz róz 2018.12.15. 16:06:09

@kifordított nagyanyó: hát még a lerongyolódott milliók milyen jól megéltek belőle. felvirágoztatta magyarországot a csodatévő bokros, dőzsölés, kánaán a mai napig, sőt míg világ a világ.

alöksz róz 2018.12.15. 16:08:45

@kifordított nagyanyó: akkor mi a problémád? most ki tudjuk fizetni a kocsit, akkor meg nem tudtuk kifizetni. csodálatosan kormányoz orbán viktor miniszterelnök úr.

alöksz róz 2018.12.15. 16:09:34

sőt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr
adjuk meg a tiszteletet

alöksz róz 2018.12.15. 16:18:20

lepörögjük gazdasági növekedésbe mind az összes európai uniót, olyan ügyesen kormányoz.

kolompa lole 1111 2018.12.15. 17:16:52

@alöksz róz: Megadjuk: simán csak Csüngőhasú Cigány.

lazarus (törölt) 2018.12.15. 17:43:50

@rallus:

"A "lerabolt" nép szarik a hisztis ellenzéki politikusokra és a beltenyésztett tüntikézőkre. A "lerabolt" nép most végre újra tud ajándékot venni, utazni és pihenni. Most pótolja be azt, amit a Pannon puma idején nem tehetett meg."

levinnélek pucér seggel pl. olaszliszkára, ott bekennék a segged az igazság masszájával...

ez is a főroma retorikája, jól él az ország, dőzsöl, csak éppen te nem... neked nagy lóvé a 10e bözsi és a közmunka is. :D

de a többség a tolvajok dumáját nem eszi, csak tudd.

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 01:03:57

@alöksz róz: persze, scmidtfia ungár " az én apukám becsületesen megdolgozott az örökségemért" péterrel:-)...

alöksz róz 2018.12.16. 02:09:46

@Sir Bates dö Hól: hát ja. akkor csak a juhász peti marad mégis.
csinálhatna egy pártot puzsér meg juhász, a céljuk végül is azonos, mindketten több zöldet akarnak. lehet tényleg ilyen kis egyszerű, pártállástól függetlenül támogatható kis jelszavakkal feltörhetnének. csak a dopemant ne vegyék bele.

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 03:26:19

@alöksz róz: :-) mostanában láttam dopemant pár műsorban, komolyan mondom, hatalmas utat tett meg a "lopni, megyünk lopni" óta; röhejes, de nagyságrenddel korrektebb és lényeglátóbb, mint a mai politikai aktorok 95%-a...

Ferenc Nèmeth 2018.12.16. 10:27:36

Ashwood kérem keressen fel!

CSOKKI MÁLNA 2018.12.16. 13:16:24

@Etniez: Mondjuk azért, mert egész más a londoni magyarok korösszetétele, mint az itthoni lakosságért. A 18-35 korcsoportban itthon is igen népszerű a Jobbik a Momentum és az LMP..

alöksz róz 2018.12.16. 13:47:21

@Sir Bates dö Hól: az lehet, hogy lényeglátóbb, de taszítja a majkásokat. ilyen megosztó személyiségekre nincs szükség!

Mázlista51 2018.12.16. 16:52:13

Hát nem. A multik fizetést emelnek, hogy legyen munkásuk. Ez kizárólag AZ ÁLLAMI ALKALMAZOTTAKRÓL szól. Ők lesznek túlmunkára kényszerítve, ha nem lesznek elegen. És nem lesznek, mert aki teheti, elhúz innen.

Sir Bates dö Hól 2018.12.16. 17:00:55

@alöksz róz: ez lehet, viszont majka egy vamzer, ezt a curtis ügy bizonyította:-)...

Hungryhorse 2018.12.17. 09:29:16

@neko1967: takarodj anyádba.
Vagy szívj gázt.
Kapsz ingyen a sünöktől.

Hungryhorse 2018.12.17. 09:30:58

@taga20: takarodj trágár kurva anyádba.
Vagy szívj gázt, mint neko cimborád.
Kapsz ingyen a sünöktől te is.

Hungryhorse 2018.12.17. 09:44:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: összekeversz a kocsisoron tengődő kurva anyáddal te barom.
Neki pampogj.
Vagy szívj gázt, mint neko meg taga cimborád.
Kapsz ingyen a sünöktől te is.

hanglilla 2018.12.19. 13:41:53

"csillámló intellektusáról méltán híres Kósa Lajos"

Ez annyira találó :))))
Köszi, megnevettettél :))