A most elhunyt Randolph Braham a kortárs magyar történetírás egyik legfontosabb szereplője volt, s óriási munkát végzett a magyar holokauszt történetének feldolgozásában, megismertetésében. Munkáit, fontos politikai állásfoglalásait alaposan kell majd elemezni, most gyorsan csak vele talán 1998-ban  készített interjúmból idézek, amely legutoljára az Új Keletben jelent meg teljes terjedelmében.:

– Idéznék önnek az egyik itteni hecclapból: „Auschwitzban több mint valószínű a táborok komfortfokozata nem közelítette meg a Ritz hotelét és bizonyos túlkapások is előfordultak, de ezek elkövetőit az SS felelősségre vonta.” Nem azt állítják tehát, hogy nem volt Auschwitz, mert azt nehéz lenne letagadni, hanem azt, nem is volt olyan szörnyű. És különben is, a Don kanyarnál is pusztultak el magyarok – nekik sem volt jobb semmivel.

– Természetesen magyar katonák is haltak meg a háborúban. De ettől, amit idéz, még hazugság. Obszcén és politikai célokat szolgáló, ha egyenlőségjelet teszünk azoknak a katonáknak a halála között, akik fegyverrel a kézben, hősként estek el a hazájukért és azon zsidók között, akiket korukra, nemükre tekintet nélkül tömegesen gyilkoltak le.

– Ha valaki most azzal állna elő, hogy a nagy francia forradalomban, a jakobinus diktatúra idején nem is öltek meg annyi embert, amennyiről eddig beszéltünk, legfeljebb a szakembereket érdekelné, a nagyközönséget nem hiszem. Végülis a Soa is történelmi – szakmai – kérdés. Miért ne lehetne valakinek más véleménye?

– Persze. Lehet azon vitatkozni, hogy hatmillió vagy „csak” öt és félmillió zsidót öltek meg. De ha azt mondják, nem volt Holocaust, gázkamra, akkor eljutunk oda, hogy nem is veszélyes ez az egész. Én nem is azoktól történelmi sarlatánoktól félek igazán, akik az egészet tagadják, hanem azoktól a tiszteletreméltó politikusoktól, közéleti szereplőktől, akik ha nem is tagadják, de lekicsinylik vagy elferdítik a Holocaustot. Ők a veszélyesek.

– Kikre gondol?

– Neveket nem mondok. Inkább típusos véleményeket. Például, hogy Trianonhoz képest a Holocaust lényegtelen. Vagy, tényleg előfordultak kilengések a zsidókkal szemben, dehát háború volt, katonák is haltak meg a harctéren. Gyakran azzal jönnek elő, hogy a Holocaust semmi ahhoz képest, amit a kommunisták csináltak. Kulcsszavuk, hogy a kommunisták zsidók. És a zsidó kommunizmus éppen olyan szörnyű dolgokat művelt a gulaggal, mint a nácik Auschwitz-cal. No, én sokkal jobban tartok azoktól, akik ilyeneket mondanak.

Felelősek e a zsidók a tragédiáért

– Fontos és érzékeny része a vitának, miként következhetett be a zsidóság tragédiája Magyarországon, ott ahol korábban viszonylag békében éltek az emberek.

– A magyar zsidóság sokáig túlélte a háborút. Pedig 1944 márciusára, amikor a németek elfoglalták Magyarországot már gyakorlatilag befejeződött Európa zsidótlanítása. A magyarországi zsidóság vezetői abban a szent hitben éltek, hogy itt nem ismétlődhet meg az, ami Lengyelországban történt. Elhitték, hogy megúszhatják. És ennek volt is valami alapja. Hiszen a Kállay-kormány visszautasította a németek követelését a végleges megoldásra. Ám a sors iróniája, hogy Kállayék különutas politikája is hozzájárult a tragédia beteljesedéséhez. Amikor a miniszterelnök rájött, hogy a tengelyhatalmak elvesztették a háborút, akkor titokban tárgyalni kezdett a nyugati hatalmakkal arról, hogy Magyarország kiugrana a háborúból és a nyugatiak foglalják el az országot. Persze az itteni náci spicliken keresztül a németek mindent tudtak erről. Hitler elhatározta, hogy meggátolja a kiugrást, hiszen katonailag fontos volt neki ez a terület. Mert, ha Magyarországnak sikerül kiválnia, akkor a szövetségesek körülzárhatják a Balkánon lévő német hadsereget. Ami ezután történt, az tragikus volt Magyarországra, de még inkább a magyarországi zsidóságra nézve. Ha Kállay nem kezd bele a különalkuba, akkor talán nem puszul el a zsidóság. Arról nem is beszélve, hogy a „titkos” tárgyaláson nem társultak azzal, hogy a katonai támogatásról egyeztessenek. Úgy tűnik az egészet sokkal inkább a saját osztályérdekei motiválták, semmint a nemzet valódi érdeke.

. Fellép az itteni történelemhamisítók ellen is?

– Persze. A magyarországi Holocaustról írtam a Népírtás politikája című könyvemet. Vannak itt is sokan, a hatalmon lévők között is, akik megpróbálják elhomályosítani, relativizálni Holocaust tragédiáját. Például sok olyan települést tudok, ahol szép emléktáblát állítanak a mártíroknak, s ezen ábécé rendben együtt sorolják fel azokat a katonákat akik fegyverrel a a kézben a fronton, illetve azokat a senkinek sem vétkező zsidó gyerekeket, akik Auschwizban pusztultak el.

– Több mint fél évszázaddal a háború után éppen itt az ideje a megbékélésnek.

– Igen. Szükséges, a megbékélés. De ehhez nem kell hazudni. Ki lehet békülni úgyis, ha elismerjük, mi az igazság. Ahogy Németországban, Franciaországban és több más országban, Magyarországon is őszintén szembe kellene nézni a történelmi múlttal. Ehhez persze erkölcsileg erős, tisztán látó elit szükséges.