B1 blogcsalád



Orbán megüzente Kijevbe: nem tekinti érvényesnek a magyar-ukrán határt garantáló, Kárpátaljáról lemondó 1992-es alapszerződést

2018. október 23. - nickgrabowszki

Történelemhamisítás, újfasiszta induló és az ukrán-magyar alapszerződés felmondására, Kárpátalja visszafoglalására tett utalás a központi állami ünnepségen. orbterr.jpg

Nemzeti pátosztól dagadozva kezdődött, és kampánybeszédként végződött Orbán Viktor beszéde a Schmidt Mária Terror Háza nevű intézményénél összegyűlt, zömében nyugdíjasokból álló párezres közönség előtt.

A Fidesz elnöke már a jövő májusi európai parlamenti választásokra hangolta a közönségét, amikor is a globalista, spekuláns, bevándorláspárti, multikulturális olvasztótégelyt és egységes európai birodalmat akaró erők állnak szemben a (szerinte) öröktőlvaló nemzetek különállását védőkkel.

A voltaképpen apropót, a diktatúra elleni lázadást alig többel intézte el, mint hogy

a kommunista diktatúra alatt éltünk, ahogy tudtunk.

Azt már nem tette hozzá, úgy tudtak élni, hogy egészen azonosultak vele és beépültek a rendszerbe:

az apja párttitkár volt, ő maga meg az iskola élkommunistája: gimnáziumi KISZ-titkár.

A történelem teljes meghamisításának újraértelmezésének gondolatát a Fidesz elnöke előtt az LMP tulajdonosa, Schmidt Mária alapozta meg, aki  a bősz kommunistázása közepette azt bírta állítani, hogy

az 1989-es rendszerváltás antikommunista forradalom volt.

Ami legalábbis érdekes interpretációja egy tárgyalásos folyamatnak, amikor a legitimáció nélküli állampárt megegyezett a szabad választások kiírásáról a szintén legitimáció nélküli ellenzéki társaságokkal. Ahol ráadásul a frontvonalak sem voltak kifejezetten élesek: az antikommunista forradalom mostani hangoztatóinak oldalán tűnt fel később a kommunista tárgyalófél legerősebb alakja, Pozsgai Imre vagy Szűrös Mátyás. (Nem beszélve a választásokon rendre a Fideszt segítő Thürmer Gyula kommunista pártjáról, akinek a nemrég meghalt fia is a kormánypropaganda fizetési listáján volt.)

A központi ünnepségnek nemzetközileg a 2 legjelentősebb üzenete volt.

  • Az egyik: betétdarab alatt az Avanti Ragazzi di Budapest kezdetű olasz neofasiszta induló szólt, ami mostanság az SS Lazio focicsapata szintén szélsőjobboldali szurkolóinak kedvence. Üzenet az európai politika jobbszélének.
  • A másik: a magyar állam központi ünnepségén látta jónak Orbán súlyt adni egy kárpátaljai szónok (Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola rektora) azon véleményének, hogy a helyi magyarok állítólagos megfélemlítésével, üldözésével, kollektív jogainak elvételével Ukrajna felmondta az 1992-es, még az Antall-kormány alatt, de a kormánypárti képviselők jelentős részének tiltakozása mellett, az ellenzék támogatásával elfogadott ukrán-magyar alapszerződést.

Mint az közismert, annak lényege az aktuális magyar-ukrán határ tiszteletbenntartásának, az egyértelműen ruszin-ukrán többségű Kárpátaljáról való magyar lemondás deklarálása volt. Most viszont a magyar központi-állami ünnepségen, a miniszterelnök beszédét megelőzően üzenték meg Kijevbnek, hogy az Orbán-rezsim - szerintük Ukrajna lépéseire adott válaszként -

már nem tekinti magára nézve kötelezőnek az alapszerződést, nem mondott le Kárpátaljáról.

Vagy legalábbis annak egy részéről, a jelentős magyar lakossággal rendelkező beregszászi járásról.

Ez egy elborult elmével tett ajánlat Orbántól Kijevnek: ha nem akarnak magyarokat Kárpát-Ukrajnában, ő szívesen átveszi őket, de csak azzal a területtel együtt, amin élnek.

Orbán nem saját maga mondta ki az üzenetet. Mással mondatta ki, hogy ha balul ütnének ki a dolgok, utólag letagadhassa, de ezzel nemigen sikerül senkit megtéveszteni. A központi állami ünnepségen nyilvánvalóan minden beszéd minden sorát ellenőrizte a Rogán-féle kabinetiroda: nem maradhatott volna volna egyetlen szónok beszédében sem ilyen diplomáciailag kényes, politikailag súlyos mondat, ha nem engedélyezik előzőleg.

Vagy ha - mint az még valószínűbb - nem éppen a politikai kabinet volt az, aki beleíratta.

A híresztelések makacsul tartják magukat évek óta, hogy Vlagyimir Putyin többször felajánlotta már Orbánnak, hogy csatolja el Kárpátalját.

Tkp. egy másik ország területét osztogatta, mint anno Hitler. Továbbá az indoklás is hasonló volt, mint a náci diktátoré Csehszlovákia feldarabolásakor, 1938-ban: az etnikai kisebbség védelme. Ugyanerre hivatkozva vonul be amúgy Horthy hadserege is a Délvidékre 1941-ben: a náciknak - ahogy most Putyinnak - érdekében állt egy apróbb konccal megosztani a felelősséget az általuk megtámadott ország feldarabolásáért. (De lásd még az 1939-ben Hitler és Sztálin között kötött paktumot Lengyelország felosztásáról.)

Orbán eddig ellenállt Putyin ajánlatának, amibe amúgy az ukrán állam se mehet bele, és ami ellen az Egyesült Államok akár katonailag is készen áll fellépni. Hogy most mi vitte rá a magyar autokratát erre a lépésre, egyelőre még találgatni se nagyon lehet. (Nyár elején már történt erre utalás, amikor a kormány félhivatalos lapjában Raffay Ernő az elcsatolt területek orosz segítséggel történő visszafoglalását szorgalmazta. Akik akkor ezt a közismert szélsőjobboldali történész magánvéleményének tekintették, most már beláthatják: a kormánypropagandában semmi nem történik véletlenül.)

Orbán október 23-ai beszéde feltűnően visszafogottra és laposra sikerült. A liberális, muszlim, iszlám vagy migráns, Macron, Merkel, orosz szavakat egyszer se ejtette ki, a bevándorláspártit és Sorost is csak egyszer. De nem beszélt a kereszténységről sem. Láthatóan nem akart újabb frontot nyitni, csak hozta a kötelezően várt nemzeti pátoszt, ami átfordult az EP-választás kampánybeszédébe.

Az állami ünnepség legfontosabb üzenete azonban nem Berlinnek, Washingtonnak vagy Brüsszelnek szólt. Mégcsak nem is saját híveinek vagy szavazóinak: azt minden valószínűség szerint Kijevbe címezték.

  • Ami talán csak újabb kísérlet egy fehérházi meghívó kizsarolására.
  • De az is lehet, hogy komolyan gondolja, mert bízik Putyin segítségében.

Hogy a konfliktus rendezését nem szolgálja a fenyegetés, az teljesen bizonyos. Ha 2 állam közötti rossz viszony erőszakba torkollik, abból Magyarország semmiképpen nem jöhet ki jól. De a legrosszabb egészen biztosan azoknak lesz, akik érdekeire hivatkozással történik: a kárpátaljai magyaroknak.

És ezek után Orbán képes volt azt állítani, hogy a magyar nem hazardírozik a szülőhazájával. Pedig dehogynem, éppen azt teszi.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9614318125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.23. 18:39:08

Szegény ukrajnai magyarok, lesz nekik ezek után nemulass. Erre a nagyfejűek nem gondoltak.
Ráadásu Tramp most jelezte, hgy fegyverkezni fog, és nem velünk szemben, hanem az oroszokkal szemben. No, akkor most két szék közt hová fog ülni Orbán? Netán a földre, vagy összenyomja a két nagyhatalom?

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2018.10.23. 19:08:20

PÁREZRES?!?!????
Mit hazudozol bazmeg a mienken annyian se voltak!

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2018.10.23. 19:10:32

A kurva anyád a mieinknek meg jóformán ki se csúszott a pofájából 56

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2018.10.23. 19:27:12

Mi a faszt hoztatok össze a Bem téren! Hogy engedhettétek fel azt a kis pöcst a színpadra aki egy értelmes mondatott nem volt képes kipréselni magából?! HOGY!!? Csak artikulátlanul ordított az a szánalomhalmaz aki evvel lejáratta saját magát meg az egész politikai közösségünket is! Az ilyen szerencsétlen hülye gyerekek miatt fog csökkenni a népszerűsegem újjabb 2% ponttal!
A KURVA ISTEN TEGYE MÁR A FASZÁT BELÉTEK!!!!

Hofipisti 2018.10.23. 19:37:05

Ez az elmeháborodott még a végén fegyveres harcot képes kirobbantani Kárpátalja "birtoklásáért". Arra nem gondol, hogy a területen élő lakosság kisebb hányada magyar nemzetiségű? Avagy netán ez már mindegy? Hiszen a letelepedési kötvények révén az ukrán maffia már régen itt van, s "fél" Budapestet már felvásárolták!

Punxsutawney Mormota 2018.10.23. 19:58:32

Elvtársak!Fel, Kárpátaljára! Majd felveszünk IMF-hitelt, vagy kibocsájtunk 8%-on kamatozó állampapírokat, hogy feltölthessük a Grippeneket lőszerrel és kerozinnal. A töltést természetesen Mészáros Lőrinc gazda erre szakodosodott, 2 napja alapított cége végzi, s mivel vissza is kell osztani kb 80%-ot, így a kerozinpénzből már annyi sem marad, hogy a futópályáról a felszállóra átgurulhassanak a gépeink.

Szegedi Attila2 2018.10.23. 20:06:57

Mondja a fasiszta ukránbérenc magyarellenes b1. Uszítsatok a magyarok ellen,hazudjatok az ukránok kedvére,ezért kapjátok a pénzt....

morpho 2018.10.23. 20:12:06

@Szegedi Attila2: Te meg az ilyen buta kommentekért.

Sir Galahad 2018.10.23. 20:19:39

Az ottani magyarok elleni állítólagos megfélemítés - írja a szerző. Ja, állítólagos. Eddig kellett csak elolvasni a cikket, máris világos minden.

azigaziraptor 2018.10.23. 20:28:55

@Szegedi Attila2:
Sztem már be kellett volna venned az esti gyógyidat és akkor nem írnál ilyen ostobaságot!

dundyvega 2018.10.23. 20:45:33

Ha Orbán eléri, hogy Kárpátalját visszacsatolják Magyarországhoz mindenféle következmények nélkül, borítékolhatja a választási győzelmeket míg Fidesz létezik Magyarországon.

neko1967 2018.10.23. 20:46:15

Vajon miért csak "válogatott"közönség előtt mer felszólalni a csuti?
Egyébként sajnos itt látszik az ellenzék gyengesége, mert megvannak azok a helyek ahol nyugodtan lehetne szidni a "bonsai-napoleont"! Ezeket úgy hívják, hogy nb1-s labdarúgó mérközés! Ha az alcsút idegenben játszik, jó ha ezer ember ki megy a meccsre. Csak meg kellene szervezni pár száz embert, és szólna a tv nyilvánossága előtt, hogy "orbán takarodj!"

Gleccsertetű 2018.10.23. 20:49:24

bárcsak tényleg megüzente volna, és nem hazudozna a béegy

Brix 2018.10.23. 20:49:46

Ebben igaza van Orbánnak: Kárpátalja mindig is a Magyar Királyság rèsze volt, csak 1918- ban került Csehszlovákiához, amit kèsőbb a hódító vörös- hadsereg a Szovjetunióhoz csatolt. Erről hiába egyezkedtek, az 1100 èves visznyokat nem lehet eltörölni! Ami visszajár, az visszajár!

neko1967 2018.10.23. 20:50:05

@dundyvega:
Hogyne, átvesz 150.000 magyart, meg kétmillió ukránt, szlovákot meg ruszént. Lenne vérfürdő! De természetesen, lennének akik felmentést kapnának a háborús szolgálat alól, pl. NER bárók gyeremekei!

flydomi 2018.10.23. 20:51:03

@dundyvega: Ha Orbán eléri, hogy Kárpátalját visszacsatolják Magyarországhoz mindenféle következmények nélkül, borítékolhatja a választási győzelmeket míg Fidesz létezik Magyarországon.

Bruahhaahahahaha.Es mivel erne el?De ha el s eri,akkor valszeg a nagy magyar eresztenyorszagnak annyi fizikalisan is. :)
Ebbeol a beszedbol jol latszik,hogy a sajat hiveit,birkait,szavazoi elete se erdekli a nagy kereszteny fideSS-t. :) Batran visszi ket a vagohidra.Habar mar a felet ott tartja. :) Jo lesz ez.Mindent a nyakatokba varr. :) Megkapjatok a nagy Kaanant. :)

neko1967 2018.10.23. 20:57:47

@Brix:
"Kárpátalja mindig is a Magyar Királyság rèsze volt"
És előtte? Meddig mehetünk vissza az időben? Már a honfoglalás előtt mondjuk a Dunáig volt a római birodalom, akkor az olaszok felléphetnek területi követelésekkel?

Egyébként sok terület tartozott a történelem során a magyar államhoz, ahol soha nem volt a magyarság többségben. Követeljük vissza Horvátországot?

Gleccsertetű 2018.10.23. 21:04:59

@neko1967: buta vagy, a horvátokkal perszonálunió volt

Melee 2018.10.23. 21:05:08

@látjátok feleim szümtükkel: "Szegény ukrajnai magyarok, lesz nekik ezek után nemulass. Erre a nagyfejűek nem gondoltak. "
Ostobaságot írsz. A nagyfejűek gondoltak rá, de mivel leszarják a határon túliakat - csak a szavazatuk kell nekik -, ez nem volt elég nyomós ok ahhoz, hogy a beszédet átírják.

Melee 2018.10.23. 21:09:37

@maxval balcán bircaman: "Kijev gyenge, érdemes ütni a pofáját. "
Ja, gyenge. Kihez képest? Focis hasonlattal élve, annyira mennénk ellenük, mint a Vidi a Dinamo Kijev ellen.

neko1967 2018.10.23. 21:10:46

@Gleccsertetű:
Te meg idióta fidessnyik/bolsevik munkásőr! Írhattam volna a Bánátot, Felvidéket vagy Vajdaságot is!

LebensraumamOsten 2018.10.23. 21:14:20

@maxval balcán bircaman: Írogass csak még efféléket. Előbb-utóbb felfigyel rád az SZBU és véletlen gázrobbanás történik majd nálad. Megy ez nekik, nem szívbajosak. Mi meg jól megtapsoljuk és kikpipálunk a listán. Eggyel kevesebb. Aztán jönnek a többiek.

Brix 2018.10.23. 21:17:36

@neko1967: Kárpátalja előtte nem volt semmilyen állam rèsze. Ez magyar terület 1100 ève. A területre - de legalább a határközeli rèszekre- jogunk van. Vissza kell venni , ha lehetősèg adódik rá...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.10.23. 21:18:21

Még az kell, hogy ez a kis kreol zsebdiktátor egy háborút is összehozzon nekünk.

LebensraumamOsten 2018.10.23. 21:20:19

Hát, úgy néz ki, nem Viktorkánk benne lesz a hírekben nemsokára, ahogy hangos dörejjel katapultál az aranyozott várbéli klotyójáról. Kár érte. Mármint a retyóért, mert még zsírúj lesz (volt) akkor. Legalább tudnám, hogy pontosan mikor intézik a dolgot a morcos szláv bácsik, mert elmennék pár darabot összeszedni a klotyóból, hogy az árából megközelíthessem a(z) - akkora már - (ex)vezírünk által mindig is propagált életszínvonalat. Erre tessék, ő meg már nem örülhet majd velünk együtt. Milyen igazságtalan ez a sors! :)))

John Brennan 2018.10.23. 21:27:59

@Hofipisti: Kárpátalján élők többsége hungarus tudatú, a ruténeknek semmi közük a ukránokhoz. Ezért történhetett, hogy a 1939-ben a magyar hadsereg néhány perc alatt foglalta el egész Kárpátalját. A helyzet azóta sem változott.

Kjoji 2018.10.23. 21:29:52

"...az Avanti Ragazzi di Budapest kezdetű olasz neofasiszta induló szólt..."

szegény nagyon buta és ostoba szerző még a dal címét sem tudja leírni pontosan - honnan is értené annak mondanivalóját? nem Budapest, hanem Buda, te buta

John Brennan 2018.10.23. 21:30:04

@Brix: Egész Kárpátalja ismét Magyarország része lesz pár év múlva.
Kijev még saját időzónájának alkalmazását sem tudja érvényesíteni a területen.

John Brennan 2018.10.23. 21:31:28

@Kjoji: A neofasiszta ma a normalitás szinonimája a balliberális propagandamédia szóhasználatában.

Kjoji 2018.10.23. 21:33:32

meg mitől is neofasiszta? a jutyubon ott van fenn magyarul is, egy gramm neofasizmus nincs benne

"...Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.

Száz éjszakát virrasztottunk át
és hónapokon át álmodtunk
azokról az októberi napokról,
a magyar fiatalok hajnaláról.

Emlékszem volt egy puskád,
lehoztad a térre, vártam rád,
a tankönyveim közé rejtve
én is hozok egy pisztolyt.

Hat dicsőséges nap és hat dicsőséges éjszaka
a győzelmünk idején
de a hetedik nap megérkeztek
az oroszok a harckocsikkal.

A tankok összetörték a csontokat,
senki nem hozott segítséget
a világ csak figyelt
az árok szélén ülve.

Leány, ne mondd el édesanyámnak
ne mondd el neki, hogy ma este meghalok
de mondd neki, hogy a hegyekben vagyok
és hogy tavasszal visszatérek.

A bajtársaimmal elítéltek vagyunk,
elveszett a forradalmunk,
nemsokára megkötöznek
és a kivégzőosztag elé állítanak minket.

A bajtársaim már az osztag előtt állnak,
elesik az első, a második,
végetért a szabadságunk
eltemetve a világ becsülete.

A bajtársak elrejtik a fegyvereket
majd visszatérnek énekelve az indulókat,
azon a napon, amikor felsorakozunk,
és visszatérünk a hegyekből.

Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten..."

Gábris szomszéd 2018.10.23. 21:41:35

@Gleccsertetű: Gondolom mennél az első sorban a vágohídra. :)

paraszthajszal 2018.10.23. 21:44:44

„helyi magyarok állítólagos megfélemlítésével, üldözésével”

Állítólagos? ÁLLÍTÓLAGOS?! Mondd, te Magyar vagy egyáltalán??!

Hogy szakadna bele a körmöd a billentyűzetbe!

Gleccsertetű 2018.10.23. 21:48:53

@neko1967: persze, írhattad volna, ha tudnád. de nem azt írtad, mert buta vagy.

Brix 2018.10.23. 21:51:07

@neko1967: Érveid nincsenenek? Pofán b...lak!

Gábris szomszéd 2018.10.23. 21:51:56

@Gleccsertetű: Kár, hogy a geci nem tartana veled.

neko1967 2018.10.23. 21:56:30

@Brix:
Talán a kedves édesanyádat! Fidessnyik/bolseviknek érvelni olyan mint lóval imádkozni!

De lásd, okítalak egy régi mondással:
"A háborút mindig idős férfiak indítják és fiatal férfiak halnak bele!"

neko1967 2018.10.23. 21:57:31

@Gleccsertetű:
Istenem, hogy milyen buta vagy! Igazi fidessnyik/bolsevik!

Gleccsertetű 2018.10.23. 21:59:21

@neko1967: természetesen, beégsz, aztán ahelyett, h bocsánatot kérnél / elkotródnál, elkezdesz hisztizni, igazi retardált libsi módjára. zene füleimnek!!

neko1967 2018.10.23. 22:05:50

@Gleccsertetű:
Kedves édesanyád égett be a nemigondozóban, amikor megkapta az eredményt!
Hozzád hasonló barmoknak ott van a falán a Nagy-Magyarország térkép Horvátországgal a feszület Horty őfaszkalapsága meg a csuti vajda képe mellett! Ott térdepelaz előtte minden este, és kántálod "Hiszek Magyarország feltámadásában!"

Barom!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.23. 22:16:17

ORBÁN A MI HORTHYNK
ELHOZZA RÁNK A DON KANYART
DE Ö BIRKA MAGYAROKON
EKKOR MÁR EGY OFFSHORE SZIGETEN FOG RÖHÖGNI AZ ELLOPOTT MILLIÁRDJAIN ÜLVE

TRALLALA, TRALLALA , 48, 56,
HÁROM HATVANAS KENY´ÉR
MEG SOROS MIGRÁNS BRÜSSZEL
MEG KILÉPÉS AZ EU-BÓL
A MAGYAR MÁR CSAK MINDIG ILYEN HÜLYE MARAD
TRALLALALLALA
ÉNEKELJ VELÜNK
NÁLUNK MÁR CSAK ILYENEK A NEMZETI ÜNNEPEK
TRALLALALALA

Gleccsertetű 2018.10.23. 22:18:55

@neko1967: igen, mostmár keményen anyázol a monitor mögött. van kedved találkozni? anyázhatnál élőben.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.23. 22:21:49

@Brix:

Ukrajna az ukránoké te nyamvadt libsi!

Jó is lenne ha Magyarország meg a sváboké vagy a zsidóké vagy a többi idegen testü népé lenne!

Orbánnak igaza van, a nemzetállamoknak meg kell védeniük magukat minden külföldi bomlasztó erőtől határon innen, határon túl. Különben a nemzethalál!

neko1967 2018.10.23. 22:23:35

@Gleccsertetű:
Egy nyugdíjas kommunistával?

Gleccsertetű 2018.10.23. 22:29:25

@neko1967: az vagy? nézd, nekem csak az a kérésem, hha velem itt beszélsz akkor olyan szavakat használj, amiket mindig, minden körülmények között vállalni tudsz.

2018.10.23. 22:32:30

@Gleccsertetű:

Nem lettem megszólítva, de visszaolvastam néhány hozzászólásodat egyéb blogokon.
Te sem mész messzire egy-két durva megjegyzéstől. Sőt!
(Mielőtt. Természetesen nálam is elgurul néha a gyógyszer, bár anyázni csak akkor szoktam, amikor először személyeskedik a veréb.)

neko1967 2018.10.23. 22:32:51

@Gleccsertetű:
1. Utálom a fidesst, ergó nem lehetek kommunista, és még kisz-tag sem voltam.
2. Te egy mocskos fidessnyik/bolsevik vagy ergó kommunista vagy!

Ennyire egyszerű!

Gleccsertetű 2018.10.23. 22:38:58

@neko1967: jólvan, nemcsak buta vagy, még gyáva ratyi is.

@Látens Inszinuáció: persze, igazad van. nem a kemény beszéd ellen vagyok hanem az anyázás ellen. off: remélem jól vagy, tünetmentes maradsz!

Orbán veje 2018.10.23. 22:40:09

@Gleccsertetű: Énszerintem ma már eleget bohóckodtál itt, legfőbb ideje visszabújnod a soros ösztöndíjas orbán seggébe. Jó éccakát.

neko1967 2018.10.23. 22:42:14

@Gleccsertetű:
Gyáva? Nem lehetek gyáva, mert az a kommunista seggfej szinonímája, az pedig te vagy!

John Brennan 2018.10.23. 22:46:22

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Kárpátalja nem Ukrajna. Semmi közük hozzá az ukránoknak, ahogyan a Krímhez sincs. El a mocskos ukrán kezekkel Kárpátaljától!

AvéCézárVavan 2018.10.23. 23:00:04

Ennek a baromnak hiányzik, hogy az ukránok, akik az oroszokkal vívott háborún edződtek, simán bevonuljanak Debrecenbe a tankjaikkal, hogy a magyaroknak ne kelljen menniük?!

morph on deer 2018.10.23. 23:14:48

@AvéCézárVavan:
Ja, és mindjárt maradnak is vendégmunkásnak, ha már arra járnak.
Mivel a béemvé gyárnak még nyoma sincs, gondolom megteszi Kósa mama farmja is, egyelőre..

Brix 2018.10.23. 23:14:50

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Lipsi nem vagyok. Mielőtt leírsz valamit, vedd a fáradságot, és olvasd el figyelmesebben mit írtam , próbáld értelmezni...Amit te írsz, a teljes diszkrepancia...
@neko1967: Ostoba vagy! Nekem van itt az index politikai fórumokon, kb 4000 hozzászólásom. Vissza lehet olvasni: nem vagyok sem fidesz-bérenc, sem liberális, sem jobbikos. Engem csak az objektív igazság érdekel!
A tények pedig azok, hogy az Ukrán állam elveszi a magyar kisebbség szerzett jogait, sőt, kitelepítéssel fenyeget.. Ez ellen a jogos a legkeményebb fellépés! Orbánnak - szerintem igaza ebben a kérdésben. Ha valaki ismeri a történelmet, akkor méginkább látja, mennyire jogos a magyar kisebbségek igénye. A szomorú az, hogy a nyugat hallgat, ebben a nagypolitikai játszmában, amikor a NATO oda akar menni Moszkva közvetlen közelébe...Egy biztos: ennek nem lesz jó vége! Ukrajnában a lakosság elszegényedett és most a tehetetlen politika csapkod össze-vissza, bűnbakokat keresnek , így kerültek a magyarok képbe...

ember100 2018.10.23. 23:16:07

@Brix:
Helló !

Akkor ugye a Dunántúl visszajár az olaszoknak ?
Mert ugye 1900 éve itt a Római birodalom volt aminek a jogutódja a mostani Olaszország .

morpho 2018.10.23. 23:17:03

@Brix: Az ilyeneket szeretem: "Ez magyar terület 1100 ève" Az nem zavar, hogy Magyarország nevű állam kb 400 évig nem volt a térképen? Imádom, amikor az 1100 éves Magyarországra hivatkoznak ilyen hozzád hasonló idióta irredenta seggfejek! Mintha ez lenne Magyarország legnagyobb problémája, mintha néhány tucat tarsolylemezes seggfejen kívül érdekelne bárkit ez az egész! Te csak maradj a "soros tervnél", meg a beözönlő migráncsok millióinál, az sokkal jobban állt neked!

az_igazi_trebitsch 2018.10.23. 23:19:29

Nyugalom, polgártársak, nyugalom! Orbánnak csak a pofája nagy; esze ágában sincs olyasmit tenni, amivel elzárná az uniós pénzcsapot. Márpedig ha nekiugrik Ukrajnának, akkor agyő euró milliárdok, és akiket eddig ebből a pénzből tartott el, seperc alatt ellene fordulnának, és kipöccentenék őt a hatalomból. Ezért nem mer kilépni az Unióból se, csak az idióta brüsszelező ugatáshoz van bátorsága. Szóval, tessék szépen tovább menni, nincs itt semmi látnivaló!.... :-)

morph on deer 2018.10.23. 23:28:19

@Brix:
“így kerültek a magyarok képbe...”

Francokat. Úgy kerültek a képbe, hogy orbán elkezdte az ottaniakat is beédesgetni bérszavazóknak, ha már a szerbeket meg a románokat is sikerült ugye, így aztán kezdte támogatni az ottani magyarokat is.
Az meg rendszerint úgy történik, hogy majd ő megmondja, hogy ki- és hogyan legyen magyar, aztán itt van az eredménye.
Eddig még ez mindig így történt szinte mindenhol, csak Ukrajna egy puskaporos hely, ahol egyébként sem látják szivesen az orbán féle Putyin-nyaloncokat, aztán ez lett belőle.

A rövidebbet már megint az ott élők húzzák, akiknek a szerszámával viktorka olyan szivesen püföli a csalánt.
Sikerül úgy “megvédeni” a magyarokat, hogy belegebednek, de ez nem zavarja a nagy hadvezért, hiszen nem az a lényeg!
A lényeg az, hogy megint van hol és miért óbégatni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.10.23. 23:39:42

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc: Mi a baj cuncimókus? Miért vagy ilyen ideges? Odabújjak? vagy szopnál egy kicsit? Fáj a torkod? Kapsz rá meleget!

imi60 2018.10.23. 23:51:39

@dundyvega: Miért érné el? Ekkora baromságot is csak te tudsz írni

VT Man 2018.10.23. 23:52:42

Nem tudom, hogy a posztoló józan volt-e a cikk írásakor.

De azért ránézhetne a térképre és tényekre, és látná, hogy Magyarország, ha akarna se tudna semmit elcsatolni Ukrajnától, ami többszöröse népességben és hadierõben Magyarországnak.

Lehet, nem kéne annyit inni...

Arslab 2018.10.23. 23:52:46

@Hofipisti: tízezer katonával fegyveres konfliktust? Érdekes elgondolás.

VT Man 2018.10.23. 23:59:15

Ukrajna hadereje:
Aktív szolgálatban: 255000
Tartalékos: 1 millió
Csak a légierõben van 36000 katona
(Wikipedia)

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.24. 00:00:18

@John Brennan: @Brix:

Hazaáruló nemzet gyilkosok, hol van ilyen ország hogy Kárpátalja? Mutassátok már meg a térképen? Ukrajna az ukrámoké! Aki nem nemzetállamban gonolkodik, az hazaáruló!

Orbán Viktor harcát támogatni kell az EU ellen, hogy egy nemzetállamban csak a tisztafajú nemzet legyen, az idegen elemeket, a külföldi állampolgárságúkat pedig listázni kell, majd kitiltani az országból! Menjenek Bulgáriába, az is egy keresztény ország!

El a kezekkel Orbán Viktor tisztafajú nemzetállami szövetségeseitöl., el a kezekkel Ukrajnától!

birka menet 2018.10.24. 00:05:34

@Brix: "Ukrán állam elveszi a magyar kisebbség szerzett jogait, sőt, kitelepítéssel fenyeget.. "

Ezt megcsinálja Anglia is mostanában az oda migrált magyarokkal, meg az integrálódásra képtelne egyéb kelet-európai migránsookal, hozzájuk nem mész oda zokogni hogy ne tegye már, mert a magyarnak jár az élettér mindenhol?

birka menet 2018.10.24. 00:09:49

@Brix: " kitelepítéssel fenyeget.. "

Hát erre jó a kettős állampolgárság hogy legyen áldva a felcsúti hotdóhasú mindörökké: Mivel a magyaroknak van maygar állampolgársága is, így jót röhögve legfeljebb álköltöznek Magyarországra. Mert egyébként minek valakinek még egy állampolgárság ha nem is akar ott élni? Dísznek?

Kanada mondjuk megengedi a kettős állampolgárságot, de direkt azért, hogy aki komolyabban vét a rendjük ellen, azt már paterolják is oda vissza ahonnan jött.
Ukrajna vajon miért nem csinálhatja ezt meg?

Brix 2018.10.24. 00:21:42

@morph on deer: Miféle 400 évről beszélsz? A Regnum Hungariae mindig is létezett a habsburgok alatt is, 1867 -től pedig a Magyar Királyság egyenrangú partner a Monarchiában. Ukránok sehol sem voltak Kárpátalján, amíg a szovjet időkben be nem telepítették őket. Miért ne lehetne a trianoni jogtiprás következményeiről nyíltan beszélni? Hagyjuk már ezt az ócska , bolsevik irredentázást! Az Ukrán Állam nem nézte semmibe , hogy pozitívan álltunk hozzájuk, hiszen támogattuk vízummentességüket, gázt kaptak mikor az oroszok elzárták a gázcsapokat és ukrán katonákat kezeltünk ( meg egy csomó polgári személyt) magyar kórházakban....Ezek után mégis ellenünk fordultak ... Egyértelmű, hogy az ukránok generálják a konfliktust, a két két ország közötti politikában...

Brix 2018.10.24. 00:34:10

@VT Man: Az ukránok a Donbasz-t sem tudják ellenőrzésük alá vonni, a katonáknak nincs elég élelmiszer- éheznek...Az ország gazdasági csődben van,fizetés a negyede a Magyarországinak , a a lakosság menekül Nyugat-Európába....Nem hiszem, hogy új háborús frontot akarnának nyitni , nyugaton...

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.10.24. 00:45:55

"állítólagos"
Jaja, meg a másik, hogy a Szarbán miatt vannak bajban a kárpátaljai magyarok. Nem azért mert az ukránok nácik és nekiestek az oroszok után a kisebbségeknek és az áldott jó Nyugat a legvérmesebb gyűlölködőket hergelte be most éppen a szomszédban, mert amúgy bábnak jók lesznek azok is, mint anno a tálibok.
Nem, a Szarbán miatt van az egész. Sokkal jobb lenne az ottani magyaroknak, ha nem kapnának támogatást és kiállást innen és el is felejtenék, hogy magyarok. Kapnának pár kokit és sallert és szépen megtanulnának ukránul. Már azok, akiket nem vezényelnek a halálba a beteges testvérháborúban a nagy szent ukrán nacionalizmusért.

- duplagondol 2018.10.24. 00:53:30

Nyilván igen erős lehet a sejtésünk arra nézve, hogy a Fideszben így gondolkodnak. A párhuzam adott: 1939-ben a magyar hadsereg azon a napon vonult be Kárpátaljára, amikor Hitler Prága megszállásával felszámolta Csehszlovákiát. Ha a dolgok valaha, egyszer, talán Putyin és az ukránok esetében is hasonlóan alakulnának, nekünk készen kell állnunk: megerősített hadsereggel, az ukránoktól fokozatosan átvállalt állami feladatokkal (Csapon pl. magyar oldalról intézik a vízszolgáltatást már) és az oda öntött rengeteg magyarországi pénzzel. Ha az ambíciókból sohasem elég, akkor nem lehet akadálya annak, hogy vezérünk országgyarapítóként vonuljon be a történelem lapjaira.

BiG74 Bodri 2018.10.24. 01:25:52

Ork úr azt üzente, elfogyott a regimentje. Ha mégegyszer azt üzeni, minden birka el fog menni!
Amúgy tényleg az ukrajnai magyarok faszával veri csalánt véresre. Ráadásul a gyenge Ukrajna nekünk kurvára erős. Megint beugat a pincsi a komondor mögül!

Tamás Csacsicska 2018.10.24. 04:59:03

@Brix: A vesztesnek csak a szája jár.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.24. 05:52:41

@Melee:

Vannak olyan fegyvereink, melyeket szabadon használhatunk ellenük, s ők pedig nem tudnak visszaütni.

zsaruvér 2018.10.24. 06:02:05

Ennek a faszinak elgurult a gyógyszere. Annyian nyalják a seggét nem volt olyan aki egy pillanatra kivete volna a fejét a vezér seggéből hogy vezérem itt a gyógyszered. Ez még nem tanulta meg hogy a náladnál erősebbe nem kötünk bele? Előre mondom hogy erre az ukrajnában élő magyarok fognak rácseszni nem kicsit hanem nagyon.

tomfree 2018.10.24. 06:22:28

Az ukran hadsereg sokkal nagyobb es erosebb mint a magyar. Az USA egy ideje fejleszti fel oket. Karpatalja lakossaganak 10%-a magyar. A hatarok megvaltoztatasat senki se fogadna el nyugaton. Innen induljunk ki.

DFK 2018.10.24. 06:48:23

Aki szerint csak állítólagos a kárpátaljai magyarok jogfosztása, fenyegetettsége, és az, aki ennek nem mond ellen, semmi keresnivalója sincs Magyarországon. Nickgrabowski, morpho és a többiek takarodjatok.

Melee 2018.10.24. 06:58:10

@maxval balcán bircaman: Látod birka, tudsz te értelmesen is megnyilvánulni, ha akarsz. Akár ott is hagyhatnád a bértroll állást, ha csak nem élvezetből csinálod.

gaston 2018.10.24. 07:05:43

Ez az írás egyszerűen undorító. Azért tart itt az ellenzék,mert ilyen propagandaírói vannak. Aji ezt írta, az sem hiszi el ezt a mocskot, hazugságokat, hát akkor az emberek miért is hinnék!!? Csak így tovább! Toljátok a Fidesz szekerét! Zömében nyugdíjasok? Voltál ott!? Láttad!? Jah. Bocs, az ellenzék "megemlékezésének" közönségéről írtál... :-)))
Szánalmas!!!!

2018.10.24. 07:15:41

És ezek után Orbán képes volt azt állítani, hogy a magyar nem hazardírozik a szülőhazájával. Pedig dehogynem, éppen azt teszi.

A magyar nem is, de a cigány igen!

MACISAJT1 2018.10.24. 07:17:21

"Azt már nem tette hozzá, úgy tudtak élni, hogy egészen azonosultak vele és beépültek a rendszerbe:
az apja párttitkár volt, ő maga meg az iskola élkommunistája: gimnáziumi KISZ-titkár."

Már megint elsüti egy elmebeteg ezt az ótvar csúsztatást...
Orbán apja úgy volt "párttitkár" hogy a gánti bánya alapszervezetében...:P
Viktor meg iskolai Kisz titkár...édes jó istenem....mekkora beste kommunista...:P

" a helyi magyarok állítólagos megfélemlítésével, üldözésével, kollektív jogainak elvételével Ukrajna"

Állítólagos, mi?
Fenti mondat (is) fényesen alátámasztja azt a tételt, miszerint Magyarország tragédiája hogy errefelé ballib hazaárulókból is csakis a legalja jutott.

hatodikx 2018.10.24. 07:19:45

Bármit be lehet magyarázni, a legkévésbé azt, hogy Orbán megfenyegette Ukrajnát. De a blog szerzője akárhogy fordítja a szót, egy BIZTOS: amit Orosz Ildikó elmondott az IGAZ. A szerző miért nem ezzel foglalkozik, hogy miért is vonják meg a jogokat a magyaroktól Ukkrajnában. Ezért miért nem ajvékol?

Dzendör Sztadiz 2018.10.24. 07:23:12

@hatodikx: mert utálja a magyarokat ez a nickgrabowski.

MACISAJT1 2018.10.24. 07:29:02

Ami pedig az "újfasiszta dalt" illeti.

A FdG Trieste zenekar szerzeménye az 1956-os magyar forradalom alkalmából íródott.És a 2006 őszén gyurcsányos rendőrterror nyomán vették újra elő és lett népszerű.

Olaszul : Avanti Ragazzi di Budapest

Avanti ragazzi di Buda
avanti ragazzi di Pest
studenti, braccianti, operai,
il sole non sorge piu` ad Est.

Abbiamo vegliato una notte
la notte dei cento e piu` mesi
sognando quei giorni d’ottobre,
quest’alba dei giovan’ungheresi.

Ricordo che avevi un moschetto
su portalo in piazza, ti aspetto,
nascosta tra i libri di scuola
anch’io portero` una pistola.

Sei giorni e sei notti di gloria
duro` questa nostra vittoria
ma al settimo sono arrivati
i russi con i carri armati.

I carri ci schiaccian le ossa,
nessuno ci viene in aiuto
il mondo e` rimasto a guardare
sull’orlo della fossa seduto.

Ragazza non dirlo a mia madre
non dirle che muoio stasera
ma dille che sto su in montagna
e che tornero` a primavera

Compagni noi siam condannati,
sconfitta e` la rivoluzione
fra poco saremo bendati
e messi davanti al plotone

Compagno il plotone gia` avanza,
gia` cadono il primo e il secondo
finita e` la nostra vacanza,
sepolto l’onore del mondo

Compagno riponi il fucile
torneranno a cantare le fonti
quel giorno serrate le file
e noi torneremo dai monti

Avanti ragazzi di Buda,
avanti ragazzi di Pest
studenti, braccianti e operai,
il sole non sorge piu` all’Est.

Magyar:
Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.

Száz éjszakát virrasztottunk át
és hónapokon át álmodtunk
azokról az októberi napokról,
a magyar fiatalok hajnaláról.

Emlékszem volt egy puskád,
lehoztad a térre, vártam rád,
a tankönyveim közé rejtve
én is hozok egy pisztolyt.

Hat dicsőséges nap és hat dicsőséges éjszaka
a győzelmünk idején
de a hetedik nap megérkeztek
az oroszok a harckocsikkal.

A tankok összetörték a csontokat,
senki nem hozott segítséget
a világ csak figyelt
az árok szélén ülve.

Leány, ne mondd el édesanyámnak
ne mondd el neki, hogy ma este meghalok
de mondd neki, hogy a hegyekben vagyok
és hogy tavasszal visszatérek.

A bajtársaimmal elítéltek vagyunk,
elveszett a forradalmunk,
nemsokára megkötöznek
és a kivégzőosztag elé állítanak minket.

A bajtársaim már az osztag előtt állnak,
elesik az első, a második,
véget ért a szabadságunk
eltemetve a világ becsülete.

A bajtársak elrejtik a fegyvereket
majd visszatérnek énekelve az indulókat,
azon a napon, amikor felsorakozunk,
és visszatérünk a hegyekből.

Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.

Európai téridő 2018.10.24. 07:39:55

Önök aztán biztosan tudják, kik voltak az elvtársak, hiszön Maguk aztán tényleg azok! Ukrajna pedig sokkal firnyákosabb módon lett cserben hagyva, mint mi 1956-ban, ugyanazon seggszájúak által. Kárpátalja, Galícia pedig sokáig nem tartozott Ukrajnához, elég nehezen megemészthető falat a "független" Ukrajna számára. De már a csehszlovák telepesek, a szovjet korszak és sok más eléggé összekuszálta ott az etnikai viszonyokat, a ruszinok betelepülődése a Habsburg-éra alatt pedig szintén nem lett "lepapírozva". A II. vh. utáni Szovjetunióban Ukrajnában azért jobban éltek az emberek, mint Oroszországban. Talán ez is hiányzik nekik.

Fülig José 2018.10.24. 07:58:21

@MACISAJT1: remélem, te mész harcolni kárpátalájáért macilaci... akkor a Magyarok mindenképp nyernek... ismered ugye? faszfej...
ui: persze, nem volt párttikár, mi, csak úgy lett az övé a bánya, tök véletlen... a retek kölke meg miniszterelnök...ja, az nem azér lett, hanem a soros miatt, tényleg a kurva annyát a vén gecinek...édes Istenem, mekkora egy tukkó retkes paraszt vagy.. ménem húzol a kurva anyádba a zorigóra?

John Brennan 2018.10.24. 07:59:38

@morpho: Magyarország folyamatosan létezik 895 óta. Ezzel szemben mondjuk az USA mindössze 240 éves egykori gyarmat, Olaszország, Németország egy mindössze 150 éves, Csehország, Szlovákia, Szlovénia 25 éves fiatal állam.

Gleccsertetű 2018.10.24. 08:40:31

@neko1967: színvonaltalan vagy.

@Orbán veje: 2/3

@GIeccsertetű: szevasz pius úr, meg a többi nickedet is köszöntöm

tamask 2018.10.24. 09:01:16

Ukrajna egy olyan fikció, ami minden benne élő népnek az érdekeit sérti. A lengyeleket már elűzték onnan. Ősi lengyel városok lettek ukránná. Az ukrajnai oroszok pár éve borították a bilit, mert az ukrán neonácik átvették a hatalmat.
A kárpátaljai magyarokat eladták a korábbi magyar kormányok.

Ukrajnát fel kellett volna osztani már régen. Ahogy Szerbiával tették a nyugati hatalmak.

tamask 2018.10.24. 09:09:23

Ukrajnában a gazdagabb keleti és déli területek (Krímtől Odesszáig) egyértelműen orosz nemzetiségűek.
Nyugaton az ukránok kiszorították a lengyeleket. Az is igaz, hogy Lengyelországban a második világháború után áttelepítették a keleten élő ukránokat a németektől elvett sziléziai területekre. Tehát mindenki körbeszopatta a másikat, ahol csak tudta.
A kárpátaljai magyarok sose lázadoztak, pedig rettenetes elnyomás alatt éltek, most pedig az ukrán neonácik vannak hatalmon ott, most kell fellépni a védelmükben. Sajnos a korábbi magyar kormányok elárulták a határontúliakat (akikért én nem különösebben rajongok, de a román, szerb, szlovák, ukrán neonáciktól meg kellene védeni őket).

Az elég szomorú, hogy a magyarországi baloldali ellenzék inkább az ukrán neonácikkal szimpatizál.

pioneer2016 2018.10.24. 09:17:25

Ezt a debil Orbánt már nem kellene ennyit engedni kinyilatkoztatni. A V4-ek és Japán államfői találkozón is elmebetegen nyilvánult meg. Mindenki elhatárolódott tőle.
Csak süllyedünk egyre mélyebben általa a világpolitikában. Valaki állítsa már meg!

felső határ nincs 2018.10.24. 09:18:15

Ezt a musort Orban csak a tokhulye ellenzeknek csinalja, aki rendszeresen bekapja a horgot.

szepipiktor 2018.10.24. 09:22:13

Élvezetes ahogy a neoliberális és az újfasiszta kommentsereg egymásnak ugrik, leszarva a realitásokat...
Sajnos az, ami elhangzott és ami itt helyesen le van írva, azt a történelemből már ismerjük. Sokan írjuk ezt sok éve, de sokáig azért köpdöstek minket, mert le mertük eszeket írni.
A kis ostoba szarjankók úgy gondolják, hogy a nemzetközi határok, egyezmények a nagyhatalmak vagy a lrdekcsoportok nélkül megváltoztathatók, hogy majd mi, ki pici magyarok megszabhatjuk mindenkinek, hogy mi számukra a kötelező.
Ugye Ukrajna katonailag sokkal erősebb, és napi gyakorlata van, nem kisebb állammal, mint az oroszokkal szemben. Azaz semmiféle katonai akciónak nincs alapja.
A NATO akkor nem véd meg bennünket, ha mi vagyunk az agresszorok...
Ukrajnak fontos a NATO-nak, így hamar kidobnának bennünket, ahogy azonnal nemzetközi szankciók is életbe lépnének.
Maradna az annyyira remélt független, szabad Magyarország, gazdaságilag kirekesztve, katonailag lenullázva.
Akkor elindulhatna a második fázis, a Magyarország a magyaroké, amit itt ugat sok hőzöngő, és lenne pogrom a zsidók, svábok,cigányok, szlovákok stb. ellen.
Közben lenne tömeges kivábdorlás, a gondolkodók elmenekülnének, így maradna egy 3 milliós (amiből max. 500 ezer a hangos náci csoport) pici független nemzet, mendenhonnan kiutasítva és gazdaságilag, társadalmilag romokban.
De lennénk büszke magyar magyarok!
Sajnos a történelem ezt nem igazolja, pontosabban csak a tragédiákat igazolja, olyan szerződéseket, mint Trianon, sehol senki nem változtatott meg azóta sem, főleg nem katonailag, talán Krím lehetne példa, de az is orosz terület volt és a szovjet államforma miatt lehetett ukrán...
Szóval, hajrá! irány a múlt, tankkal lerohanni Romániát.

szepipiktor 2018.10.24. 09:28:54

@tamask: Hát te sem a történelemismered miatt élhetsz...
Az úkrán állam 1019-ben (!) jött létre. Azaz nem fikció.
A fölosztást pedig már az 1700-as években egyszer megcsinálták, akkor kerültek urán területek a lengyelekhez, az oroszokhoz...
A szerbeket nem osztották fel, Jugoszlávia bomlott fel az eredeti tagállamokra, a szerbek ezt akarták megakadályozni erőszakkal, és a NATO csak a népirtások idején avatkozott be, De szerinted biztos a NATO bontotta le a horvátokat, a szlovéneket... Gondolom te arra is tudsz igazolást, hogy a nygatiak az albán lakosságú Koszovót Albániának adták volna...
Két faj mélyostoba: a kommunisták és a nácik.
Választhatsz, hova tartozol...

6.Lenin 2018.10.24. 09:35:15

Drága Kedves Seggfej Ballib Honfitársaim!

Ukrajnát szeretnétek csatlakoztatni az EU-hoz.
Az EU-ból egy EEÁ-t( Európai Egyesült Államokat)
A jelenleg Ukrajnában élő magyarok is részei lennének ennek.
Mi már most is az EU részei vagyunk.

Mi a faszért kéne idecsatolni bármit, bárkit?

Drága agyatlan balfaszok, miért nem gondolkodtok néha?

Az egy másik kérdés, hogy mi nem támogatunk olyan országok csatlakozását, aki nem támogatnak olyan értékeket, amit tőlünk is megkövetel az unió. Ez egy másik balfaszság tőletek.

Seggfejek! Döntsétek már el, hogy mit szeretnétek!

Tenkes Kapitánya 2018.10.24. 10:01:24

@szepipiktor: "Az úkrán állam 1019-ben (!) jött létre"

Helesen: a kijevi nagyfejedelemségnek nevezett tákolmány jött létre, ami névlegesen is csak 106 évig létezett.
Egyik része Halics=Galícia sokáig magyar uralom alatt állt. Aztán kaptunk tőlük a 18-19 században egy nagyon kellemetlen zsidó migránsáradatot, amelynek a következményeit máig nyögi a magyar szellemi élet.

6.Lenin 2018.10.24. 10:01:47

@maxval balcán bircaman:

Mit számít?

Ukrajna ma létezik, és az unióba készül, ahol mi már bent vagyunk. Miért kéne egy csatlakozás után hozzánk csatolni. Eleve egy marhaság. Pláne akkor, amikor mi meg nem szándékozunk kilépni.

Zűrzavaros agyú egy társaság a ballibáké.

pioneer2016 2018.10.24. 10:02:16

@6.Lenin: "hogy mi nem támogatunk olyan országok csatlakozását, aki nem támogatnak olyan értékeket, amit tőlünk is megkövetel az unió."

Ugye ezt viccnek szántad? De az is lehet, hogy nincs önálló gondolatod, csak a fidesz propaganda szajkózása.

Az európai unió értékeit Orbánnál jobban, senki sem rúgja föl. Kicsit szedd össze a gondolataidat, mielőtt leírsz valamit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.24. 10:03:45

@6.Lenin:

Nyilván nem számít, de ez ténybeli tévedés. Ukrajna először 1918-ban lett független állam.

Belzebubi 2018.10.24. 10:06:37

Kedves Mindenki!

Véleményem szerint ezek a cikkek azért íródnak, hogy legyen mivel felizgatni benneteket. És ti hagyjátok is magatokat. Aki pedig a cikket írta, több dologra nem figyelt, ezért inkább akkor maradt volna bölcs, ha csendben marad. És személy szerint én még azt se tartanám túlzásnak a részéről, ha egy kicsit el is szégyellné magát.
Nekem fáj Trianon. Fáj a holokauszt. Fáj, ahogy a nagyhatalmak odadobták a hazámat többször egy másik nagyhatalomnak, hogy az beletörölhesse a lábát. Fáj, ahogy a magyarokkal az elcsatolt területeken bántak és bánnak. És fáj, hogy egy olyan embert, mint ennek a cikknek az írója, újságírónak hívnak. És fáj, hogy nincs egyetlen főszerkesztő vagy tulajdonos, vagy valaki, aki csak simán nyakon vágná és azt mondaná neki, hogy te nem vagy százas haver.

felső határ nincs 2018.10.24. 10:11:15

@pioneer2016: Az europanak egyetlen erteke sincs, a nemzeteken, meg a kozos keresztenysegen kivul.

Az europai unio ertekeirol meg mindenki azt mond amit akar, mi azt mondjuk ok nem tartjak be azt jonapot.

pioneer2016 2018.10.24. 10:12:55

@Belzebubi: "Fáj, ahogy a nagyhatalmak"

Nekem egy dolog fáj. Az amit Orbán Magyarországgal és a magyar emberekkel művel.

6.Lenin 2018.10.24. 10:17:02

@pioneer2016:

Menj oda, ahol szeretik a magyarokat (Ukrajna, Románia pl, vagy nyugatra, a klozetukat pucolni)

pioneer2016 2018.10.24. 10:17:32

@felső határ nincs: "Az europanak egyetlen erteke sincs ...."

Nekem többet jelent az EU, mint Putyin, Erdogan, vagy az Azeri minta. Úgy látom, hogy ezt a magyarok többsége is így gondolja a felmérések szerint.

István Tamasi 2018.10.24. 10:22:29

@Brix: Bezony. Hajrá előre a közös japán-magyar határért.

6.Lenin 2018.10.24. 10:25:01

@pioneer2016:

Az oroszoknak, törököknek, azeriknek mi a jó, bízd rájuk, ne te akard eldönteni.
Mutass példát, hogy te jól döntöttél, akkor majd talán ők is úgy döntenek.

felső határ nincs 2018.10.24. 10:28:13

@pioneer2016: S az unioban is vagyunk, a fidesz meg a neppartban. Az ellenzek meg a kukaban, mindenki a helyen.

Nzoltan 2018.10.24. 10:28:33

Katonai konfliktus esetén ukrajna nrm tehet semmit. Ugyanis mi nato tagik vagyunk, ukrajna meg nem. Ha megtámadna, akkor mellénk áll a szövetség. Ha a nato ettől eltekintve a soros-nuland féle kreált ukrán kormány mellé áll, akkor hiteltelenné válik, és a szövetség végét jelentheti. Az usa az ukrán céljait elérte, oroszországra koncentrál. Neki elemi érdeke a katonai szövetség egyben tartása.

Egy esetleges népszavazással Magyarországhoz lehetne csatolni kárpátalja egy részét. Most erre készül fel a csokigyáros az ukrán betelepítéssel. Viszont ha Magyarország célt ér, akkor ott vannak a szlovákok, lengyelek, stb... elindul ukrajna széthullása.

Persze ezt csak én gondolom így. Nemsokára eljön Magyarország ideje.
Egyébként meg ne gondolja senki, hogy a kárpátaljai ukránok nagyobbik része nem akarna Magyarországhoz csatlakozni.

Aztán jön Erdély kérdése.

pioneer2016 2018.10.24. 10:31:10

@felső határ nincs: "a fidesz meg a neppartban"

Nem sokáig.

felső határ nincs 2018.10.24. 10:33:30

@Belzebubi: azert ne tulozz, a cikkirot senki sem teveszti ossze egy ujsagiroval, sem a posztot egy cikkel

eloszor is alneves a poszt

masodszor a sajtotv. nem vonatkozik a posztokra, azaz le lehet irni barmit anelkul hogy vallalni kellene erte a felelosseget

nagyjabol arra jo az indexnek hogy sok kattintast general, politikai befolyasa nem tul komoly ha nincs kiteve a cimlapra akkor 10en, ha kint van akkor 50en olvassak

Nzoltan 2018.10.24. 10:33:53

@pioneer2016: Az EU egy egyre vállalhatatlanabb értékközösség. Közben gazdaságilag meredeken zuhan. Katonailag meg egyenesen egy nagy nulla.
Sajnos.

felső határ nincs 2018.10.24. 10:34:12

@pioneer2016: Ha nem lesz ott annak sem lesz tul nagy jelentosege

6.Lenin 2018.10.24. 10:35:39

@Nzoltan:

Ukrajna az unióba és a NATO-ba készülődik. Zajlanak az egyeztetések. Miért támadna bárki, bárkit?
Miért is kéne idecsatolni bárkit/bármit is?

aztán mi birkózhatnánk a vegyes lakosú területen a kettős állampolgárság, kétnyelvű oktatás stb problémákkal.

Belzebubi 2018.10.24. 10:37:37

Nagyon helyes, hogy az ukrán kormánnyal szemben elvárásaink vannak. És anno a román kormánnyal szemben is lehetett volna. Blokkolni kellett volna az EU csatlakozásukat addig, amíg Erdély nem kap autonómiát. Amit egyébként pont a trianoni szerződés garantált vala.

6.Lenin 2018.10.24. 10:38:44

@pioneer2016: @felső határ nincs:

Jövő tavasszal majd eldőlnek ezek a kérdések az EU-nak nincs alternatívája, csak nem a jelenlegi vezetéssel.
Ezek a jövő kérdései.

6.Lenin 2018.10.24. 10:42:15

@Belzebubi:

Csak az a baj, hogy ezek a jogos elvárások nem egyeznek meg néhány más, nagyhatalmi (?) elvárásokkal.
A nemzetek Európája harcol még a birodalmi Európával.

Nzoltan 2018.10.24. 10:45:01

@6.Lenin: Én ezzel kb egyetértek. Ezért is írtam, ha az ukránok megtámadnak...
Ha az ukrán hatalom erőszakot alkalmaz a magyar kisebbségeivel szemben, nem tudom lehet-e békés rendezés?
A közeljövőben nem reális ukrajna eu-s csatlakozása. A hollandok is keresztbe tesznek.

6.Lenin 2018.10.24. 10:58:39

@Nzoltan:

Szerintem ez csak izmozás, de teljesen értelmetlen, hiszen veszélybe kerülne mind az EU-hoz, mind a NATO-hoz csatlakozásuk.

szerintem minden abból ered, hogy a mai birodalmi elképzeléseket támogatók próbálják elhitetni azt, hogy az egyenjogú, egyenrangú nemzetek szövetsége lenne a rosszabbik megoldás (nekik mindenképpen)
A nemzeti és a kollaboráns tábor harcol egymással. Hosszú küzdelem lesz, de már zajlik.
Remélem a nemzetek Európája lesz a győztes.
A legnagyobb hazugságuk a kollaboránsoknak, hogy a korlátozottan szuverén nemzetek (önként vállalt eleve meghatározott körben) háborúkhoz vezetnének.

Kelly és a szexi dög 2018.10.24. 11:01:02

A lengyelekkel és az oroszokkal meg kellene beszélni, lehet, hogy benne lennének egy közös határmódositásban :)

felső határ nincs 2018.10.24. 11:04:21

@6.Lenin: Mindenkeppen bevandorlasparti lesz a kovetkezo EU vezetes is szvsz, hiszen nyugat europaban nem var az elit plusz 30 evet a kov. generacionyi munkaerore, az a kerdes, hogy a reszletes szabalyokat ratukmaljak majd minden tagallamra kozpontilag, vagy lesznek-e ebben a kerdesben kivetelek.

chrisred 2018.10.24. 11:06:16

@felső határ nincs: A nacionalizmus, azaz a nemzetek Európája liberális érték, tehát az európai polgári értékrend része.

Kard 2018.10.24. 11:10:53

Járt már valaki Kárpátalján mostanság? Szóval ok visszavesszük. De az egy totál lerobbant nulla infrastruktúrájú ország. Még csatorna sincs a legtöbb helyen hanem az emberek simán kiengedik a házuk alatt a szennyvizet az utcára ami meleg nyári napokon egész jó kis szagokat generál. Nem beszélve az utak a középületek állapotáról. Az még ok, hogy visszacsatoljuk, de utána végtelen pénzt kéne rákölteni. Nem beszélve arról, hogy már nincs egy magyar többségű város sőt már a falvak nagy része sem magyar többségű. A 90-es években egész exodus volt az értelmiség nagyon nagy része lelépett (köztük a szüleim is velem együtt). Beregszászban a magyarok aránya 85%-ról 40-re esett le és folyamatosan csökken.
Sokkal olcsóbb lenne egyszerűen venni minden kárpátaljai magyarnak itt egy lakást/házat.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 11:15:16

Szerencsétlen ballib hazaárulók nem győzik írni a baromságot.
Ritka kivétel az Index cikk, ahol leírják, hogy mi történik:

index.hu/belfold/2018/10/23/orban_1956_beszed_terror_haza/
Röviden összefoglalva tehát Orbán szerint nagyjából arról van szó, hogy miként a kommunisták a szovjet hadsereg fegyvereivel a magyarokra kényszerítették az uralmukat, most Soros György helytartóiként a brüsszeli bürokraták kényszerítenék Magyarországra uruk globalista, profitorientált uralmát.

E törekvés katonái a migránsok milliói, akik fellazítanák és lerombolnák Európa keresztény alapjait. Brüsszel feltartóztathatta volna őket, ahogy Magyarország is megtette, de nem tette, mert nem is akarta. Az inváziónak pedig a jogállamra és az emberi jogokra való manipulatív hivatkozással, és a politikailag korrektség álságosságával ágyaznak meg.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 11:16:13

@Kard:

Én se értem a hülye németeknek minek kellett az NDK.
Tiszta ráfizetés.

Tenkes Kapitánya 2018.10.24. 11:16:29

@Kard: Kárpátalját felfejlesztjük majd lépésről lépésre. Nincs itt probléma.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 11:18:03

@pioneer2016:

A magyarok többségének az értékrendje teljesen normális.
Első a család, majd barátok, rokonok, lakókörnyezet, ország, a nemzet, majd ezek után az EU, és a föld.

6.Lenin 2018.10.24. 11:20:51

@felső határ nincs:

Talán még igen, de az nem fogja kitölteni a teljes ciklusát. Ez a jelenlegi irány mindenképpen bukáshoz vezet majd. Lehetnek ideiglenes visszarendeződések, de, ha valami elindul, azt nem lehet megállítani.
Általában a nagy dolgok mindig egy-egy kimagasló személyhez is kötődnek, aztán, ha az bukik, a követője már esetleg nagyságrendekkel gyengébb lesz, a bukás elkerülhetetlen.
Vagy jön egy másik nagyság, valami mással.
Sőt ezek a ciklusok egyre inkább rövidülnek.
Valamikor évezredekig, majd feleződtek, ma már néhány évtizedig tartanak. Mit hoz a jövő? Jó kérdés.

felső határ nincs 2018.10.24. 11:21:49

@Kard: lofaszt se veszunk vissza, gondolod a romanok, szlovakok, csehek elneznek a magyar hatarkiigazitast? Ugyan dehogy. Se hadseregunk, se nagyhatalmu joakaronk nincs, a virtus ide keves lesz.

Az hogy Karpatalja lepukkant az se jo, de ezt lehet lehetosegkent is latni, a nemetek is ontottek a penzt a keletnemetekbe es azert csak nyertek vele hosszu tavon.

Kard 2018.10.24. 11:27:52

@Minden ballib bérretteg: Az NDK nem volt tele oroszokkal meg ukránokkal. Mint írtam ott már alig vannak magyarok. Leírom még egyszer. Nincs már magyar többségű város. Ez is olyan bugyuta hozzáállás mint a tipikus fotel liberálisoké akik ugatnak a kisebbségek jogairól. Voltál mostanság arrafelé? Kinek fejleszted fel? Az ukránoknak meg a huculoknak? Miért? Mi értelme van. Kurva sok pénzt beleölsz és egy másik nemzetet támogatsz. A városok közül Ungváron van 3-4% magyar javarészt vegyes házasságokban akiknek a gyerekei alig beszélnek magyarul (nekik nem autójuk van hanem avtojuk), Munkács hasonló. Szőlős dettó.
Pár falu van amiknek lenne értelme de annyi több nem.

chrisred 2018.10.24. 11:29:07

@felső határ nincs: A leginkább reális lehetőség, hogy Kárpátalja uniós régióként kapja meg a fejlesztési pénzeket. És remélhetően többek között a mi példánkból is okulva azott élők nem hagyják majd, hogy a politikusok és a sleppjük zsebében tűnjön el a kapott támogatás nagy része.

felső határ nincs 2018.10.24. 11:30:22

@6.Lenin: Dehogy vezet bukashoz. Minden nagyobb nyugat europai allamnak szuksege van nagy mennyisegu jo minosegu bevandorlora, es a jovoben meg tobbre mint eddig, sot ez meg Magyarorszagra is igaz.

Ez amugy tok termeszetes, ugyanigy vandorolnak minden fejlett goc fele.

A kontrollalatlan bevandorlas egy problema, es ma mar mindenki problemakent tekint ra az ebbol elo civileken kivul.

Orban abban bizhat hogy kap ugyanugy ahogy az eurohoz, ehhez a korhoz sem lesz kotelezo a csatlakozas. Nyitott EU hatarok mellett amugy sem jelent sokat hogy a magyarok vedjek a magyar hatart, hiszen barmikor ide telepulhet akarmilyen faju, vallasu nyugati allampolgar, csak szerencsere nem akar.

felső határ nincs 2018.10.24. 11:34:07

@chrisred: Karpatalja soha nem lesz EU regio, Ukrajna meg EU tag nem lesz.

Ok lesznek a GYEPU, egy utkozoallam es kesz. Amugy ez Magyarorszagnak jo hir vegul is.

6.Lenin 2018.10.24. 11:40:20

@felső határ nincs:

Miért ne lenne bukása a jelenleginek?

Az egy teljesen más kérdés, hogy mi lesz utána. Mi lett a honfoglalás előtt itt élőkkel, a birodalmakkal?
Az lehet, hogy az időnként beinduló vándorlást nem lehet megállítani, de azok mindenképpen az addig ott lévő akármi bukását is jelentették.

egy keresztény kisebbség és muszlim többség békés egymás mellett élése elég viccesen hangzik.
Ezt miként is képzelik majd kordában tartani a jelenlegi előidézői, az eddig rejtély.

felső határ nincs 2018.10.24. 11:51:16

@6.Lenin: Szo sincs muszlimokrol, gazdasagi bevandorlokrol beszelek. Ezekre nagy szukseg van, neha kicsit pukkantgatnak majd a radikalisok, ez az europai elitet hol erdekli, a gyaraknak termelni kell.

Europa birodalomma szervezesenek sem nagyon lesz alternativaja hosszabb tavon, leven meg a legnagyobb tagorszagok is tul kicsik, hogy birjak a versenyt Kinaval, USAval. Ok, az EUt most debilek vezetik az igaz, de ilyen birodalomnak eselye nincs ahol egy 1%-os kisebbseg is blokkolhatja a donteshozatalt.

Terrorral, haboruval, kieheztetessel, de elerjuk hogy europa birodalomma fejlodjon, s minden nep onkent csatlakozzon. Utana sanszos az is hogy az usa-val integralodni kell Oceania ellen.

Sajnos vagy nem sajnos, ez a valosag. Ha az USA es Kina`\oroszok kozt kielezodik a helyzet, akkor vege Orban pavatancanak, es nyilvan nyugat fele megyunk tovabb, vele vagy nelkule.

chrisred 2018.10.24. 11:53:38

@felső határ nincs: A jelenlegi politikai klímát tekintve valóban így néz ki, de szerintem ez egyáltalán nem jó hír, mert a magyar adófizetők pénzéből még arra sem futja, hogy a saját országunk keleti régióinak elszegényedését megállítsuk.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:00:28

@chrisred: Magyarorszag hozza a regios atlagot, ami europai relacioban nem rossz, sot. De ez meg keves a vilagmegvalto tervekhez. Mindenesetre a jelenlegi egypartrendszer - jo kepessegu fuhrer kombo meg akar versenyelonyhoz is juttathat minket a regios vetelytarsakhoz kepest, szerintem.

chrisred 2018.10.24. 12:05:13

@felső határ nincs: A keleti részről volt szó, azok meg az Unió legszegényebb régiói közé tartoznak. A közvetlen politikai irányítás alatt álló gazdaság egyáltalán nem versenyelőny, éppen ellenkezőleg, a kontraszelekció melegágya, ahogy a Kádár-rezsimben már megtanulhattuk.

Oxica 2018.10.24. 12:08:06

Ha a felcsúti lótolvaj cigány megy legelöl és utána a kétmillió agyhalott, bolsevik narancstálib, akkor támogatom Kárpátalja visszafoglalását.

Úgyhogy, fegyverbe elvtársak és sorakozó a pártház előtt.

Amúgy meg harcoljon az akinek partizán volt a jóédesanyja a nagy jugoszláv hegyekben. Elég baj hogy azok a félmagyar, félukrán g..ik, megint beszavazták a hatalomba a felcsúti lótolvaj cigány g..it.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

Belzebubi 2018.10.24. 12:08:58

@felső határ nincs:

Bizonyos részben a jelenlegi EU is szorosabb együttműködést, egységesebb "birodalmi" képet mutat, mint az USA.

Belzebubi 2018.10.24. 12:13:07

@Oxica:

A kommented alapján a te agyadat nem csak kimosták, ki is öblítették.

Belzebubi 2018.10.24. 12:15:05

@felső határ nincs:

Nem fontos részekben. Vagyis hát attól függ, kinek fontos és kinek nem. Például vannak államok, ahol van halálbüntetés és vannak, ahol nincs.

6.Lenin 2018.10.24. 12:15:45

@felső határ nincs:

Szerintem egy lényeges dolgot figyelmen kívül hagysz, mégpedig a jelenlegi cirkusz miért pont Európában zajlik.
Meddig, és mennyibe kerül majd a hatalmas képzetlen tömeg kiképzése a MUNKÁRA? Tényleg azzal az akarattal jönnek, hogy itt végre dolgozni szeretnének?
Talán majd az utódaik utódai, de nem a megalázó munkát.
Mi lesz a robotokkal?
Mi köze ennek Orbánhoz?

Ezek több évtizedes problémát jelentenek óriási költséggel, feszültségekkel.

Egyiptom, és a fáraók bukásához még évezredek kellettek, aztán már csak néhány évszázad, a kommunista birodalomhoz már csak néhány évtized, néhányhoz már elég volt néhány év is.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:17:11

@chrisred: Marhasag, kizarolag a vezer minosegen mulik ez. Nincs olyan osszefugges, hogy demokracia egyenlo eros gazdasagi fejlodes, diktatura egyenlo gyenge fejlodes.

Magyarorszag a legerosebb GDP emelkedest a Rakosi korban erte el a mult szazadban, de most sincs egy demokratikus orszag az elso 10ben sem.

Es Magyarorszag messze van a diktaturatol, mindossze szokatlanul nagy hatalmu a valasztasi gyoztes.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:19:58

@6.Lenin: szakadj mar le a kepzetlen tomegrol, nem fogjak beengedni a jovoben a kepzetleneket, hiszen a valasztoknak nyugaton sem tetszik a segelyesek tartasa

azt mondtam, szukseg lesz sok, jo minosegu bevandorlora, ennyi

Brix 2018.10.24. 12:25:37

Európának nincs szüksège bevándorlókra. Sőt, azt kellne valahogy kitalalni EU szinten, hogyan lehetne minèl inkább elszigetődni a globalizáció ezen káros jelensègètől...A migráció idehozza a fejleten országok problèmáit: a szegènysèget, az etnikai, vallási konfliktusokat, az ellensègeskedèst, aminek vège egy új európai haború lehet. Az ukrán- valság okai is az ország elkèpesztő szegènysège, ami most az etnikai problèmák felfokozódásában tör felszínre. A lènyeg: meg kellene őrizni az európai nemzetállamokat , - amennyire tudjuk- eredeti formájukban. Ahol felborult az etnikai equilibrium, mint Nèmetorszag, ès Nyugat- Európa jelentős rèsze, onnan deportálni kell az emberfelesleget. A homogèn nemzetállam problèmamentes, ahol nagy tömegben megjelennek olyan emberek, akik gyökeresen mást gondolnak a vilagról, masok az alapèrtèkeik, az rossz. A moderkori nèpvándorlas sem különbözik a korábbiaktól: a vándorló tömegek azèrt jönnek, hogy megszerezzèk erőforrásainkat ès a maguk kèpère formalják társadalmunkat. Mondjuk ki őszintèn: ez egy háború ellenünk, csak már nem fegyverekkel vívják, hanem demográfiai eszközökkel...

chrisred 2018.10.24. 12:27:45

@felső határ nincs: Ez legfeljebb százalékos arányban lehet igaz, amiatt, mert a második világháború végére a magyar GDP szinte nem is létezett. Valójában a Rákosi-korszak és a kádári rezsim időszakában az össz GDP emelkedése a töredéke volt annak, ami például a 2000-es évek első felében történt.

chrisred 2018.10.24. 12:29:55

@felső határ nincs: Egyébként szóba sem került ilyen összefüggés, a lényeg az irányított gazdaságon volt.

Belzebubi 2018.10.24. 12:30:42

És az hosszú távon mennyire jó, hogy miután leraboltak egy kontinenst korábban, és rabolják most is (ugyan most már nem mint gyarmatosító és gyarmat vonatkozásban), elszívják onnan azokat, akik esetleg fel tudnák emelni a szolgasorból a saját nemzetüket?
Mi lesz Afrikával? Irakkal, Iránnal, a palesztinokkal, vagy az ázsiai országokkal? És így, ezzel a felfogással megállítható-e valóban az illegális migráció? Vagy népvándorlás. Vagy nevezzük bárminek? És akkor még nem szóltunk a klímaváltozásról.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:33:21

@chrisred: Iranyitott gazdasag van az EUban is -lasd uborkagorbulet, kohezios politika, bankunio-, csak talan nem olyan szorosan kontrollalt mint Kinaban, de ki tudja. Mi szart sem tudunk Kinarol de ok sokat tudnak a nyugatrol.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:36:24

@Belzebubi: Az ember onzo, senki sem akarja felemelni Afrikat, felejtsd el. Ahogy minket se.
Illetve Kina megis oriasi penzeket fektet be Afrikaban is, mindenesetre nem lesz egyszeru vallalkozas.

chrisred 2018.10.24. 12:36:39

@Brix: Nem léteztek homogén európai nemzetállamok eredeti formájukban, ezt erőszakkal hozták létre az európai nemzeti mozgalmak során, kezdve a francia forradalommal, be- és összeolvasztva a különböző identitással és hagyományokkal rendelkező népcsoportokat. Magyarországból például Trianonban csináltak homogén nemzetállamot.

chrisred 2018.10.24. 12:40:29

@felső határ nincs: Ezt nevezik közvetett befolyásolásnak - standardok, szabályok, minőségi minimumok. Én a közvetlen irányításról beszéltem.

Fülig José 2018.10.24. 12:42:13

@Brix: "Európának nincs szüksège bevándorlókra"
tök szerencse, hogy te mindenhez (is) éretsz...
"migráció idehozza a fejleten országok problèmáit" amikor a magyar távozott a hanyatló nyugatra, gondolom ez nem zavart, mi?
"meg kellene őrizni az európai nemzetállamokat" igen, irtó sikeres mutatvány volt létrehozni is őket '18 ban.. " a homogèn nemzetállam problèmamentes", persze nácikám, neked a tied de a másiknak az ővé, 10000 év béke garantálva... tiszta szerencse hogy a fideSS nem egy nemztetiszocialista gyülekezet, csak a hívei...
"Mondjuk ki őszintèn: ez egy háború ellenünk" majdnem: a fideSS egy támadás a józan ész ellen. eriggy orvoshoz ha még nem késő..

chrisred 2018.10.24. 12:42:28

@felső határ nincs: Kína nem felemelni akarja Afrikát, hanem kiaknázni az erőforrásait.

Belzebubi 2018.10.24. 12:44:07

@felső határ nincs: Persze, hogy nem akarják. De az mindegy, hogy belesz.rok a kútba, vagy mellé és aztán belelököm. A probléma megmarad. És hosszabb távon súlyosbodni fog. Afrikában népességrobbanás van. Nálunk meg... nem kell sok idő. Nagyon nem.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:47:33

@chrisred: Igy van, ebben a haborus pusztitas donto szerepet jatszott. De a naci nemetorszag haboru elotti eredmenyeit mar nehez ugyanezzel magyarazni, hiszen 1933 elott a kor szinvonalan demokracia volt, megis eheztek! a nemetek.

Egyszeruen, ha bolcs a vezer, akkor nem egymas ellen dolgozik a tarsadalom, kevesebb energia megy poccsekba mint egy demokraciaban ahol minden politikus 4 evre kalkulal. Sot inkabb 2-3 evre, mert az utolso evben mar mindig osztogatni kell, a valasztas miatt. 2-3 ev alatt lehetetlen megreformalni olyan oriasi rendszereket, mint a nyugdij, ado, oktatas, egeszsegugy stb.

Belzebubi 2018.10.24. 12:48:02

@Fülig José: Amikor a magyar távozott a hanyatló nyugatra, nem összehasonlítható a jelenlegi helyzettel. Semmilyen szempontból.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:48:28

@chrisred: Igy van, ebben a haborus pusztitas donto szerepet jatszott. De a naci nemetorszag haboru elotti eredmenyeit mar nehez ugyanezzel magyarazni, hiszen 1933 elott a kor szinvonalan demokracia volt, megis eheztek! a nemetek.

Egyszeruen, ha bolcs a vezer, akkor nem egymas ellen dolgozik a tarsadalom, kevesebb energia megy poccsekba mint egy demokraciaban ahol minden politikus 4 evre kalkulal. Sot inkabb 2-3 evre, mert az utolso evben mar mindig osztogatni kell, a valasztas miatt. 2-3 ev alatt lehetetlen megreformalni olyan oriasi rendszereket, mint a nyugdij, ado, oktatas, egeszsegugy stb.

inteligencs elenzeki 2018.10.24. 12:48:54

@morpho:
"Az ilyeneket szeretem: "Ez magyar terület 1100 ève" Az nem zavar, hogy Magyarország nevű állam kb 400 évig nem volt a térképen?"

Abban igazad van, hogy Magyarország, mint önálló állam 400 évig legalábbis nemzetközi jogi értelemben nem létezett.
Azonban az is tény, hogy Kárpátalja sem volt (leszámítva az utóbbi 70 évet) soha Ukrajna része. Egy többnemzetiség lakta terület volt mindig. A trianoni nyertesek, egyszerűen törölni vagy újraírni akarják a történelmet azon keresztül, hogy a kisebbségeket megpróbálják különböző módszerekkel elsorvasztani.

Nos, ha egy kétoldalú szerződést az egyik fél nem tartja be, az tekinthető akár érvénytelennek is. És minimális elvárás lehet, hogy legalábbis, az adott szerződést ez esetben újratárgyalják, és új feltételek mellett újra kössék.
Természetesen opció lehet az is, hogy esetleg területi módosítással legyen megoldva, az ukránok kárpátaljai nemzetiségi problémája.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 12:49:31

@Brix: "Európának nincs szüksège bevándorlókra."

Ezt beszéld meg előbb a gazdáddal. A csúti geci 2015-ben 200000 illegális migránst engedett be az EU-ba regisztráció nélkül, és 20000 migránsnak, kémnek és terroristának adott letelepedési engedélyt Magyarországon.

Sir Galahad 2018.10.24. 12:52:14

Érdekes ez a vita, ami szemmel láthatóan úgy folyik, hogy senki el nem olvasta a magyar-ukrán alapszerződést. Amiben többek közt ilyen kitételek szerepelnek: "A Felek a demokrácia és a jogállamiság megteremtésére törekedve politikájukban
figyelembe veszik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit, és megteszik a szükséges politikai, jogi és államigazgatási intézkedéseket az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez és fejlesztéséhez szükséges kedvező feltételek kialakításának elősegítése érdekében", illetve "A Felek nem tesznek a kisebbségek asszimilálására vagy a nemzetiségek lakta területek lakossági összetételének megváltoztatására irányuló adminisztratív, gazdasági vagy egyéb
intézkedéseket", továbbá "A Felek meghozzák a szükséges törvényi, államigazgatási és egyéb intézkedéseket annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségek szabadon élhessenek anyanyelv-használati jogukkal a személyes és a társadalmi életben."

Orbánt lehet nem szeretni, de fentiek ismeretében kétségtelen tény, hogy magatartásával az ukrán fél borította fel az egyezményt, Orbán csak megállapította, hogy ez megtörtént, tehát nem Magyarország vagy személyesen ő okolható azért, hogy elveszítette az érvényességét.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 12:52:28

@felső határ nincs: "Magyarorszag messze van a diktaturatol,"

Ha sárba tiporja az emberi jogokat, és békés eszközökkel nem leváltható, akkor diktátor. Az, hogy még nem visz el a fekete autó, nem jelent semmit.

chrisred 2018.10.24. 12:52:28

@felső határ nincs: Nem nehéz magyarázni, akkor volt az első nagy világválság, ami Németországot a többi eutópai nagyhatalomhoz képest jobban megrázta, mert gyarmatok hiányában sem nyersanyagai nem voltak, és a megtermelt árukat sem tudták értékesíteni külső piacon.

Kard 2018.10.24. 12:52:42

@felső határ nincs: Mint mondtam anyagilag sem éri meg. Inkább importáljuk onnan ide a magyarokat és kész. Ma már egy osztrák se kesereg azon, hogy Temesvár vagy Arad nem német többségű város (mint ahogy azok volt Trianon előtt). A németek ha jól emlékszem még fizettek is Caucescunak annó mindegy egyes erdélyi német emberért. Nekünk még fizetni sem kéne csak támogatni az itteni letelepedést.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:52:56

@Belzebubi: Az embermennyisegek mar reg nem jatszanak fontos szerepet a haborukban, nem kell fosni 3 milliard majomembertol sem.

Europa meg tudja vedeni magat, ha akarja. Vagy csak siman fegyvereket kell eladni a feketeknek es ok boldogan kiirtjak egymast, ebben nagy gyakorlata van a nyugatnak egyebkent is.

tamask 2018.10.24. 12:53:05

@szepipiktor: a szerb állam feldarabolásánál arra céloztam, hogy leválasztották róla Koszovót, ott egy szervkereskedőből, drogkereskedőből lett politikus lett a vezető és a szerbeket elűzték. Aztán Montenegro is levált. Nem Jugoszlávia 90-es évekbeli felbomlásáról írtam. Hanem a koszovói példáról, ami alapján aztán a kelet-ukrán területek orosz lakossága is ki akart válni Ukrajnából. Ha minden népnek meg kell adni az önrendelkezési jogot, akkor a Beregszász-környéki magyaroknak is jár. Ukrajna egy fikció. Még durvább fikció, mint anno Jugoszlávia volt. Most magyarokat hurcolnak ott meg, terrorakciók vannak magyarok és magyar közösségi épületek ellen. Magyarország NATO-tag és EU-tag. De az ukrán neonáci kormány mögött ott áll a sorosista washingtoni lobbi. Simán eltussolnának egy kárpátaljai népirtást is. Sajnos az amerikai zsidó lobbicsoportok felismerték, hogy Ukrajna az utolsó nagy falat a privatizálandó kelet-európai országok sorában és mindent bevetnek ott, hogy pozíciókat szerezzenek. Ukrajna háborúban áll a saját polgáraival is, akik oroszok valójában, mindig is oroszok voltak.
Az ukránok is tudják ezt, ezért se törik magukat a Krím visszafoglalásán, mert ott aztán tényleg durván orosz többség van.

Ukrajna most egy olyan primitív fasiszta korszakát éli, mint Románia a 90-es években, csakhogy az ukrán neonácikat amerikai zsoldosok képzik ki, Izrael fegyverzi fel és McCain szenátor szónokolt nekik buzdítólag.

Belzebubi 2018.10.24. 12:55:57

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

És ha tisztelni tudnád a másik emberben az embert, az milyen jó lenne. :) Mert ezzel a stílussal csak olyanok fognak szóba állni veled, akik ugyanilyen emelkedetten nyilvánulnak meg. :)

Fülig José 2018.10.24. 12:56:08

@Belzebubi: na ne viccelj... mert mi annyival vagyunk különbbek mindenkinél, ugyi..? pontosan olyan gazdasági bevándorlók voltunk mint emezek az alakok, akik ellen a lótolvaj uszítja a csőcselékét.
"A probléma megmarad. "
pontosan ezért kéne MEGOLDÁS a problémára, együttműködés és nem a hagyományos nagymagyar szemtelenkedés, kekeckedés, balettozás ha nyeregben érezzük magunkat aztán a sértett gőg ha jól pofánbasznak.. mer' nem volt még ilyen... ez a lókupec a legrosszabb ami az országgal történhetett... komoly a poszt 2018 ban, hogy határrevízió, kiigazítás, elfoglalás?! valakinek megvan még 1936-45 történelme, már ahogy történt (nem ms. kuszaszem fideSS-kompatibilis átirata) ?? mindenképpen úgy akarjátok végezni? (én biztos nem fogok fegyvert a csúti gazemberért, legyek akármilyen "hazaáruló")

chrisred 2018.10.24. 12:56:17

@felső határ nincs: És azért a Weimari Köztársaság sem volt kifejezetten a többi európai demokráciához mérhető.

inteligencs elenzeki 2018.10.24. 12:56:19

@birka menet:

"Kanada mondjuk megengedi a kettős állampolgárságot, de direkt azért, hogy aki komolyabban vét a rendjük ellen, azt már paterolják is oda vissza ahonnan jött.
Ukrajna vajon miért nem csinálhatja ezt meg?"

Egyszerűen azért, mert nincs hova visszapaterolni ezeket az embereket, mert mindig is ott laktak. Ott van ingatlanjuk, vagyonuk, stb.
Azaz hogy de, épp erről volt szó, hogy ez a probléma megoldható némi határmódosítással, szerintem mindenki benne lenne, a "kipaterolásban".

felső határ nincs 2018.10.24. 12:56:42

@Kard: Ma is tamogatjuk a karpataljai magyarok hazai letelepedeset azaltal hogy utlevelet kapnak, sajnos ez azzal is jar hogy csak az idosek maradnak ott. Nem kell a karpataljai fiataloknak fizetni aki csak teheti menekul onnan, magyarok is ukranok is oroszok is.

En Pragaban elek, csak itt a varosban van 100ezer ukran. Ez nem semmi szam, Bp-en max. 30ezer kinairol szoktak beszelni, es Praga joval kisebb varos.

chrisred 2018.10.24. 12:57:34

@Sir Galahad: Ezek amolyan gumiszabályok, minden konkrétum nélkül.

felső határ nincs 2018.10.24. 12:58:57

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerintunk az EU tiporja sarba a zemberi jogot, azt jonapot. Nem fogadjuk el az EU debil vezetoit mint orakulumot, s ez igy helyes.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 13:00:06

@Belzebubi: Sajnállak. Egy hazaáruló fideSSfasszopó nekem nem ember.

6.Lenin 2018.10.24. 13:01:47

@felső határ nincs:

Akkor már csak arra kéne választ adnod, hogy miért pont Európába irányul az ellenőrizetlen migráció, és ehhez miért is asszisztál az unió jelenlegi vezetése?

Ha valóban képzett munkaerőre van szüksége sz uniónak, miért nem az adot országban választják ki?
Miért kell szerencsétlen tömegeknek a tengerbe fulladniuk , embertelen körülmények közt végiggyalogolniuk a fél világon?
Csak, hogy néhányat említsek. Túl sok a tisztázatlan kérdés -ebben is.

De, ha egy EEÁ-t szeretnénk, miért fenyegetődzik egy csatlakozni kívánó állam kölcsönösen egymás megtámadásával? Határrevízióval?
Valakik, valamiért mindkét kérdésben tudatosan hazudnak, szerintem.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 13:01:58

@felső határ nincs: "Szerintunk az EU tiporja sarba a zemberi jogot"

A diliház lakói szerint? Kiafaszt érdekel? Normális ember nem mond ekkora sületlenséget.

Fülig José 2018.10.24. 13:04:20

@felső határ nincs: "Szerintunk az EU tiporja sarba a zemberi jogot, azt jonapot. Nem fogadjuk el az EU debil vezetoit mint orakulumot, s ez igy helyes."
van ennek valami értelme..? ki az a "mi"? te, onnan Prágából fújod a passzátot, jól gondolom? neked (is) köszönhetjük a retkes cigány országrablását..? hát kösszépen..

felső határ nincs 2018.10.24. 13:05:57

@Sir Galahad: Ukrajnat soros-barat zsido oligarchak vezetik, akik tesznek az alapszerzodesre. Remeljuk, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. A CEU fontos tusz a sorossal valo alkudozasban.

"zsidó oligarchák finanszírozzák az ukrán szélsőjobboldali mozgalmakat."

www.szombat.org/politika/mintha-a-magyar-zsidok-a-jobbikot-tamogatnak?fbclid=IwAR2hEZDQRHEIDEBDkjCIKJlI-997jhP394Ov3GXHvQ5vAzdWWC-_72ByDxU

A zsidok maguk meselik el ezt a tipikus szeljobbos "osszeeskuves-elmeletet"

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 13:06:05

@Sir Galahad: "kétségtelen tény, hogy magatartásával az ukrán fél borította fel az egyezményt, Orbán csak megállapította, hogy ez megtörtént, tehát nem Magyarország vagy személyesen ő okolható azért, hogy elveszítette az érvényességét."

Kurvajó! Miénk az erkölcsi fölény. És akkor mi lesz?

Vedd észre, hogy nem szimmetrikus a helyzet. Magyarország nem tudja lerohanni a fél kontinensnyi Ukrajnát. A nagy kardcsörtetésnek meg csak a kárpátaljai magyarok isszák meg a levét. El kéne hajtani a kakadufejű futsalost, és visszahívni egy DIPLOMÁCIÁBAN jártas külügyminisztert.

Brix 2018.10.24. 13:07:21

@chrisred: Lehet, hogy erőszakkal hozták lètre a nemzetállamokat- Magyarország esetèben külső erőszakkal- de mègis úgy tűnik , most az egykulturájú, relatíve homogènebb nemzetállamok stabilabb, problèmamentesebb kèpződmènyek. Ezèrt törekednek a soknemzetisègű államok is arra - implicit vagy explicit módon- hogy beolvasszák a nemzetisègeket az államnemzetbe. Ha az ilyen törekvèseket nèzzük a Kárpat- medencèben , akkor azt látjuk mindenhol sikeres ez ilyen projet...A magyar kisebbsèg visszaszorul.. Trianon egyedüli előnye az volt, az anyaországon belül maradóknak, hogy a nemzetisègi problèmák megszüntek. Lehet azt mondani : homogèn egykultúrájú ország vagyunk. A nèmet kisebbsèg ès a cigányok is," magyar" kultúrájú.

6.Lenin 2018.10.24. 13:07:59

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @Fülig José:

Milyen alapon soroljátok esetleg magatokat a normális emberek közé?
Valami bizonyíték nem ártana, ami ezt bizonyítaná is.

felső határ nincs 2018.10.24. 13:08:48

@6.Lenin: Az unio vezetese csak lehetoseget lat ebben, hogy szorosabbra vegye az egyuttmukodest.

De a valodi hatalom, Berlin megallitotta a szarab invaziot, Brusszel nem szamit. Fra, GB mas teszta ok szeretik a gyarmati jellegu wc pucolokat, tovabbra sem mondanak le roluk a magyarok kedveert se.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 13:10:05

@chrisred:

Soros se felemelni akarta Ukrajnát, hanem csak saját embereit beültetni a kormányba, és bagóért a nemzeti erőforrásokat felvásárolni, mint pl Naftogáz.

Meg is tette. Az Ukránok azóta szétszakítva, nyomorban, de Sorosnak megérte.

inteligencs elenzeki 2018.10.24. 13:11:08

@Kard:

"Ma már egy osztrák se kesereg azon, hogy Temesvár vagy Arad nem német többségű város"

Mi sem keseregnénk azon, hogy ha Boszniában, (ami régen egy rövid történelmi időszakban magyar fennhatóság alatt is volt) néhány magyar diaszpóra megszűnt volna mondjuk bevándorlással.

Arad és Temesvár példája nem is alkalmazható erre az esetre. Ott van viszont dél Tirol.
Na, nézzél csak utána ott mik történtek a XX. század második felében ? Az osztrákok hogyan gyakoroltak nyomást az olasz kormányra ? És a végén rendeződtek a dolgok.

felső határ nincs 2018.10.24. 13:11:21

@6.Lenin: Az unio vezetese csak lehetoseget lat ebben, hogy szorosabbra vegye az egyuttmukodest.

De a valodi hatalom, Berlin megallitotta a szarab invaziot, Brusszel nem szamit. Fra, GB mas teszta ok szeretik a gyarmati jellegu wc pucolokat, tovabbra sem mondanak le roluk a magyarok kedveert se.

felső határ nincs 2018.10.24. 13:13:23

@6.Lenin: Az unio vezetese csak lehetoseget lat ebben, hogy szorosabbra vegye az egyuttmukodest.

De a valodi hatalom, Berlin megallitotta a szarab invaziot, Brusszel nem szamit. Fra, GB mas teszta ok szeretik a gyarmati jellegu wc pucolokat, tovabbra sem mondanak le roluk a magyarok kedveert se.

Fülig José 2018.10.24. 13:13:37

@6.Lenin: jaj, bazmeg, nincs valami dolgod máshol... még hányszor akarsz kapni a pofádra ugyanabban a témakörben? ...ostoba fityiszmajom.

felső határ nincs 2018.10.24. 13:23:10

@Minden ballib bérretteg: Az ukranok hagytak, hogy Soros nevessen a vegen.

Belzebubi 2018.10.24. 13:23:24

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ebben az esetben semmit se tehetek érted. Legyen szép napod.

Belzebubi 2018.10.24. 13:35:15

@Fülig José:

Kibontottad már az igazság minden részletét a kulturáltságodat illetően, vagy még érni fognak meglepetések és várjak nyugodtan?

Sir Galahad 2018.10.24. 13:37:12

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Természetesen igazad van, Magyarország képtelen lenne háborúzni és épeszű ember ilyet nem is akarhat. Azonban egy ilyen helyzetben érdemes világosan kimondani, kié a felelősség.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 13:39:13

@Brix: "most az egykulturájú, relatíve homogènebb nemzetállamok stabilabb, problèmamentesebb kèpződmènyek."

Bazmeg, te mit szívsz? Az ELLENKEZŐJE az igaz.

Londonnak muszlim polgármestere van. Ha nem szúrták volna magukat tökön a brexittel, továbbra is mindenki Angliába akarna menni. Így meg még jobban.

Berlinben minden színű embert megtalálsz. Németország húzza maga után egész Európát.

Magyarországon egy fejkendős nőre rögtön kihívják a TEK-et, mégis az EU sereghajtója lettünk, "kétharmad" rettegő, nyomorgó tömeggel.

chrisred 2018.10.24. 13:39:41

@Brix: Ezelőtt 30 évvel próbáltad volna az ETA vagy az IRA tagjait meggyőzni, hogy a homogén nemzetállamok problémamentesebb képződmények! :)

Szerintem pont az európai integráció kezelte a legsikeresebben ezeket az etnikai problémákat. Bár az EU-nak pont ezen a téren van inkább adóssága, a kisebbségi, kollektív jogok terén. De hát pont azért, mert az Európai Tanácsban a nemzetek többségi részének képviselői ülnek, akiknek eszük ágában sincs belenyúlni a darázsfészekbe.

Fülig José 2018.10.24. 13:40:51

@Belzebubi: nem nagyon vágom, hogy mi a problémád... mondjuk szoktam így érezni a szektásokkal kapcsolatban.. tegnap néztem egy vitaműsort kb. 3 percig, 2 p.na (+ a művezető) vitatkozott valami szerződésről...egyből lehetett tudni melyik a narancsos: az a fajta felsőbbrendőség, pökhendiség ami sütött a csajból, baszki, hihetetlen volt... minden "válaszát" egy kis kuncogással kezdte, mindegy jelezve, mit is gondol a vitapartneréről...megvagyunk?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 13:41:27

@Sir Galahad: "érdemes világosan kimondani, kié a felelősség."

Egy faszt. Érdemes diplomáciai eszközökkel javítani a helyzeten, amennyire lehet.

chrisred 2018.10.24. 13:41:57

@Minden ballib bérretteg: Ahogy a magyar kormány is tele van Soros ösztöndíjasaival. És akkor mivan?

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 13:51:35

Soros számtalan politikus képzését és hatalomra jutását támogatta kétségtelen.
Azokról, akik hűek maradtak hozzá a pénze és hatalma miatt, azokról listát is vezet.

Az EP-ben pl 224 darab Soros csicska dolgozik, akik pl Magyarországot is rendületlenül támadják, miközben az EU muszlimalizációjáért dolgoznak.
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Akiket listáz, azok mikor hatalomra kerülnek a Soros féle pénzügyi köröknek kiszolgáltatják az országot, ahogyan azt Ukrajna esetén láthattuk, tapasztalhattuk, és felvásárolják a bagóért az ország erőforrásait, miközben az országot nyomorba döntik.

És akkor ez van.

Thunder_th 2018.10.24. 13:52:52

Maradjunk annyiban, hogy a poszt baromság. Aztán Orbán hogyan lenne képes visszacsatolni Kárpátalját? Most tekintsünk el a nemzetközi politikától és az olyan apróságoktól, hogy például kibasznának rögtön az EU-ból és a NATO-ból azzal a lendülettel, amikor ez a terv kinyilatkoztatásra kerül. Nézzük csak a katonai oldalát? Rájuk zuhanunk azzal az egy darab megmaradt Grippennel? Vagy miként? Kivezényeljük a pocakos őrmestereket kézigránátot dobálni? Egy perc alatt sztékapnák a "magyar hadsereget". Emellett mi a fasznak Kárpátalja? Nincs elég szegény keleti megyénk már így is, ahol sem termelés, sem semmi csak a kibaszott közmunka? Inkább önként csatoljuk Ukrajnához Borsodot, Nógrádot, Szabolcs-Szatmár-Bereget, aztán szopjanak ők ott a szegénységgel és kilátástalansággal.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 13:55:49

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Anglia és Németország nem a muszlim megszállás okán került élre, hanem több évszázad melója fekszik ebben. Segített sokat az is, hogy nem voltak sokáig idegen megszállás alatt, az NDK-t leszámítva, amin az meg is látszik.

A muszlim megszállás pusztítása már most kézzel fogható (banda háburúk, antiszemitizmus, nők elleni erőszak, terrorizmus, munkanélküliség, gettók, párhuzamos társadalmak, ...), és cirka 50-100 év alatt le fog rombolni mindent amit évszázadokon keresztül felépítettek.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:02:02

@felső határ nincs:

Én se sajnálom az Ukránokat.
Soros által irányított uraik uszítják a nácikat a magyarok ellen, miközben őket kirabolják, és rabszolgának használják.

Ennyi agyuk van éppen.

Kard 2018.10.24. 14:02:08

@Comte de Gippaud: Pozsony, Budapest. Ezek is német városok voltak. Igen Budapest is német többségű város volt még a 18-ik században is. 20% magyar volt 1750-ben. 36.6% 1851-ben (és 56% német). Dél-Tirolban egyben maradt a német kisebbség. De Kárpátalján nem. Eljött onnan a magyarság nagy része. A tág ismerősi körből 1-2 család maradt ott közben 30-40 eljött. Mondom tessék elmenni Beregszászba és minden második hang ukrán lesz már. De ha elmész a többi városba (Ungvár, Munkács, Nagyszőllős) akkor a több órás ottléted alatt is lehet, hogy egy magyar hangot sem fogsz hallani. Sajnos ez van.
Az a magyar iskola ahová pl. én jártam a 80-as, 90-es években már nem is létezik. Bezárták diák hiányában.

Fülig José 2018.10.24. 14:02:48

@Thunder_th: nebassz ki velem... hát tele vagyunk hős fideSSessel, akik alig várják hogy bizonyíthassák hazaszeretetüket és a dagadt cigányért meg a döbrögi-klikkért megrohamozzák Ukrajnát... ja, nem is, csak a pofájuk nagy.

Fülig José 2018.10.24. 14:03:48

@Minden ballib bérretteg: "Ennyi agyuk van éppen."
...és még így is több, mint neked... azé' ez nem semmi!

inteligencs elenzeki 2018.10.24. 14:04:07

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Berlinben minden színű embert megtalálsz. Németország húzza maga után egész Európát."

Ja. De meddig ? Még a törökök bevándorlása is történelmi léptékben most történt csak.
Még dolgozik a német elit a cégek élén, felső vezetésében, a műszaki irányításban, de ki tudja meddig. Még kedvező a Német állami büdzsé, de ki tudja meddig.
Mondanám, hogy még jó a német autó de ebben már nem vagyok annyira biztos, egyenlőre a márkanévből megél.

Még egy. Mondd meg Tokiónak ki a polgármestere, vagy Pekingé ? Robbanásszerűen fejlődő régiók. Viszonylagos etnikai homogenitással.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 14:09:22

@Minden ballib bérretteg: "Anglia és Németország nem a muszlim megszállás okán került élre, hanem több évszázad melója fekszik ebben."

Bazmeg, neked mindenről ez jut eszedbe, rohadtul be van csípődve. Nincs "muszlim megszállás", csak a geci gazdád féknyúzában.

Milyen állapotban volt Anglia a háború után? Vagy mikor Margaret Thatcher hatalomra került? Vagy Németország a háború után? Nyílt, befogadó társadalmak, oszt mégis virágzanak, míg a fasiszta vezetésű Magyarország ere jobban leromlik. Egyre nagyobb megszállás alá kerülünk, vagy miafasz?

Belzebubi 2018.10.24. 14:10:57

@Fülig José: Én voltam?

Fidesznyik, f.szszopó, g.ci, stb. Nem a különböző elnevezéseken kellene gondolkodni, hanem azon, hogy vajon miért nincs a másik oldalon egyetlen olyan párt sem, amelyik kormányképes lenne?

inteligencs elenzeki 2018.10.24. 14:15:21

@Kard:
"Mondom tessék elmenni Beregszászba és minden második hang ukrán lesz már."

Tényleg ? Én rosszabb arányra gondoltam. Egyébként ha valami csoda folytán, történne egy határrevízió, ezek a települések visszakerülnének, meg lennél lepve szerintem, milyen hamar visszatérne a Magyar anyanyelvi dominancia.

Példát én is tudok mondani, van több ismerősöm, Horvát nemzetiségűek.
Horvát nyelvtudással, de már egymás közt sem használják (emlékszem, még rendszerváltás előtt egymás közt azért horvátul beszéltek, most már nem.) Némelyikük magyarosította a családi nevét is. Mindezt úgy, hogy ez irányban semmilyen presszió nem éri őket ma sem. Most azt képzeld el, hogy ahol különböző jogszabályokkal még forszírozzák is az asszimilálódást, ez milyen tömeges méreteket ölthet.

chrisred 2018.10.24. 14:15:43

@Minden ballib bérretteg: "Soros számtalan politikus képzését és hatalomra jutását támogatta kétségtelen.
Azokról, akik hűek maradtak hozzá a pénze és hatalma miatt, azokról listát is vezet."

Különben elfelejtené, amilyen vén szenilis. :) Maradjunk annyiban, hogy a hála nem politikai fogalom, mindenki addig hű valakihez, ameddig szüksége van rá. Orbánnak ellenzékben jól jött, utána már nem kellett. Tehát egy állandóan változó listáról van szó, akár igazi, akár képzelt.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 14:16:31

@Comte de Gippaud: "Robbanásszerűen fejlődő régiók. Viszonylagos etnikai homogenitással."

Bazmeg, ezt nem hiszem el. Japán ÉVTIZEDEK ÓTA RECESSZIÓBAN van. Kínai etnikai homogenitás??? :))

Fülig José 2018.10.24. 14:19:14

@Belzebubi: mellélőttél, komám, én mindig a szebbik pofámat mutatom (ha van ilyen) elsőre, ennek megfelelően nem írtam neked ilyesmit. A nyomoronc trollsereg már más tészta, ha megfigyeled kb a kötekedésig jutnak, eszük mint egy marék molylepkének... de hát nem is azért fizetik őket...
a kérdésre a válasz: mert nekik is jó így...kapják a stexet szépecskén, esélyük és hitelük leolvasható a választási "eredményükről"... de ettől még a zsebcsászár sem jó, akkor írd azt, hogy a legkisebb rossz bár én ezzel is vitáznék. de az a folyamatos fényezés és parasztmosdatás amit a jól zsírozott propaganda (köztük az itt burjánzó trollok) végezn az hányingert keltő... ugyanakor az is igaz, hogy amíg a vajdát el nem takarítják, itt nem fog változni semmi, esélye sincs semkinek felvenni a harcot a kormánypropagandával és eljutni az emberek (??)-hez...

Thunder_th 2018.10.24. 14:19:39

Muszlim megszálllás Európában? Epic. 2015-ben még az ment az agyatlan széljobbon, hogy küszöbön a polgárháború Németországban. Hónapok, de max fél év kérdése. Aztán az lett, hogy 1-2 éven belül. Volt már 5-10 év és most majd 50-100 év múlva tűnik el a német. Bravó. Mindig olyan dátumot mondjunk, amit aztán ki lehet tolni, mert nem lenne jó azt később számonkérni. Ezzel szemben Németországban annyi történt, hogy a menekültválság idején 10%-ra erősödött a széljobb. Németországabn is vannak barmok, de ott a totál idióták száma kábé ez a 10%. Ettől élhető és normális a német társadalom. Ellenben keletebbre az idióták száma jelentősen több, ezért élhetetlen ott a társadalom.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:20:38

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Az a szerencse, hogy a muszlim invázió okozta rothadás, igen hamar láthatóvá válik, ,még a ballib agyhalottak szemében is, akik csak a ballib hírhamisítók hazugságait olvassák.

Orbán még 8 évet simán behúz, utána meg már a ballibek is a muszlim invázió ellen lesznek kénytelenek ugatni.

Lásd Vadai is rájött, hogy a határon túliak elleni uszítás nem vezet sehova, éppen ma, 10-15 év elteltével.

Kard 2018.10.24. 14:21:58

@Comte de Gippaud: De ott nem asszimiláció van hanem elvándorlás. Összekevered a kettőt.
Egy hucult (ruszin hegyi népcsoport) hogy szedsz rá, hogy hirtelen magyar legyen amikor soha nem beszélt magyarul és senkije se volt soha sem magyar. A következő zajlik ott. Aki magyar és eltud jönni az eljön mert egy nyugdíj 10e forint egy jó fizetés meg 50e. Ezeknek a magyaroknak a helyére meg valami hucul, ukrán vagy épp orosz érkezik.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:23:09

@Thunder_th:

Akkor légyszi idézd ezt az 1-2 éves sztorit. Biztos van link, hisz megírták.
Ugye ? Kösz.
Persze te is tudod, hogy hazudsz. :DDD

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:25:38

@Kard:

Nem árt tisztázni, hogy az elvándorlás a Kelet-Európai blokkban hazánkban a legkisebb. Azaz jóval nagyobb, mindenhol máshol. Horvátoknál, és Románoknál katasztrofális 10%-ot meghaladó mértékű, de nagyobb a Szlovákoknál, Lengyeleknél is.

Azaz bizonyos hogy nem Orbán és a Fidesz az oka a kivándorlásnak, elvándorlásnak, hisz ott nincs Orbán.

Viszont itt van. Lehet ezért mennek ki kevesebben ! Nem gondolod ?

Belzebubi 2018.10.24. 14:25:40

Soros György valódi arca akkor mutatkozott meg, amikor azért, hogy megszerezhesse az OTP-t (amely akkoriban a legnagyobb bank volt az országban), megkísérelte bedönteni a forintot (a fontos egyébként sikerült is neki korábban).
Ne legyen már illúziója senkinek vele kapcsolatban.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 14:25:49

@enpera: "hazaáruló blog"

Csak úgy látszik a sok hazaáruló fideSSfasszopó miatt, akiket Kubatov ideküldött trollkodni. Te is elvégezted, ami feladatot mára kaptál, mehetsz vissza a pestises rácokhoz hallgatni az igét.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:27:17

@Kard:

"Pozsony, Budapest. Ezek is német városok voltak. "
Te egy igazi komplett elmebeteg vagy.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 14:28:18

@Minden ballib bérretteg: "Lásd Vadai is rájött"

Nálad a Vadai a LÁTÓ? Aki egy politikai hulla által vezetett pártban biciklizik? Mit vezetett, egy politikai hullából áll az egész "párt". Mindenük a trollkodás, ezért tetszenek?

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:30:55

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Vadai ugyanúgy Gyurcsány csicskája, mint te. Ugyanúgy szapuljátok a határon túliakat, és istenítitek a Soros féle pénzügyi köröket, és mestertervüket, a muszlim inváziót.

Az egyetlen különbség, hogy Vadai már rájött a határon túliak fikázása, lenézése, románozása, ukránozása, sehova nem vezet.
Te, és a többi ballib féreg, meg még nem.

inteligencs elenzeki 2018.10.24. 14:31:45

@Kard:
"De ott nem asszimiláció van hanem elvándorlás. Összekevered a kettőt. "

Nem, nem keverem össze, csupán arról beszélek, hogy lehet, hogy akiről azt hiszed hogy ruszin, az közben egy átnevezett magyar. Úgy tudom a II. vh. után is volt egy kis "tisztogatás", nagy lehetett a nyomás az irányba, hogy ukránosítsák magukat.
Találkozol valakivel, akit valami Dimitrij Uhgorodov-nak hívnak, aztán eredetileg a családi neve mondjuk Kovács volt. Vágod ?
Kétségtelen, nagy gond az elvándorlás is, de az ottmaradtak nemzetiségi összetétele is eléggé latens dolog lehet.

Sir Bates dö Hól 2018.10.24. 14:31:48

@Comte de Gippaud: szerinted sadiq khan nem angol?... és radnóti nem volt magyar? petrovics sándor?...

(arról nem is beszélve, hogy pekingben kinevezik a funkcionáriust, tokió fejlődését pedig nem nevezném robbanásszerűnek az utóbbi két évtizedben, miként a japán gazdaságét sem... budapest is robbanásszerűen fejlődött 1867 után, nem kis mértékben a magukat magyarnak valló izraelita vallású polgároknak köszönhetően...)

Kard 2018.10.24. 14:32:39

@Minden ballib bérretteg: Te meg egy fröcsögő idióta aki nem ismeri a saját országának a történelmét. Feltéve, hogy egyáltalán magyar vagy.

hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_n%C3%A9pess%C3%A9ge
1715 1737 1750 1851 1881 1891
magyar 19,4% 22,5% 22,2% 36,6% 55,1% 67,15%
német 55,6% 57,8% 55,2% 56,4% 33,3% 23,7%
szlovák 2,2% 5,6% 6,5% 5,0% 6,0% 5,6%
egyéb 22,8% 14,1% 16,1% 2,0% 2,8% 5,6%

felső határ nincs 2018.10.24. 14:33:22

@Kard: Orosz minek menne karpataljara, amikor az orosz nagyvarosokban hasonlo a fizetes mint Bp-en?

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:36:28

@Kard:

Ez anyanyelvi megosztás, te szerencsétlen barom, nem nemzetiségi.
Tekintve hogy a hivatalos nyelv mikor lett a magyar ez érthető, minden ballib idióta számára is nem ?

chrisred 2018.10.24. 14:36:37

@Belzebubi: Egy pénzpiaci spekuláns valódi arca valóban akkor mutatkozik meg, amikor a pénzpiacon spekulál.

Fülig José 2018.10.24. 14:37:04

@Kard: ne etesd a trollt... ez a legsötétebb a ledvaiban, már ott is szó van róla, hogy mutogati fogják mint elrettentő példát...

Sir Bates dö Hól 2018.10.24. 14:39:42

@Comte de Gippaud: akkor az asszimiláció sikeres, mindenkinek joga van meghatároznia a saját maga identitását... miként én sem vonom kétségbe novák előd, fónagy jános, deutsch tamás, bayer zsolt ehhez való jogát... sem az árpád-háziak, sem a hunyadiék magyar voltát, de még anjou (I. vagy nagy) lajosét sem...

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:40:27

@Kard:
Egyébként ugyanott olvashatod te majom, a wikipédián:

"A korai újkor előtti időkből kevés forrás áll rendelkezésünkre Magyarország és a mai Budapest etnikai arculatáról, ezek közül az egyik a Magyar Királyi Kincstár 1494-95-ös, az egész országra kiterjedő összeírása. E szerint Buda, Pest, Óbuda és a főváros teljes mai területe magyar többségű volt, ahogy a mai agglomeráció is teljesen magyar nyelvterület volt. "

Sir Galahad 2018.10.24. 14:40:27

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az a baj, hogy nem nagyon lehet látni, mit lehetne javítani. Eddig Magyarország mindenben támogatta Ukrajnát, ennek az lett az eredménye, hogy nekiálltak az ottani magyar kisebbséget csesztetni. Értem, hogy azért csinálják, mert furcsa lenne, ha a magyar kisebbséggel másként bánnának, mint az orosszal, de nekünk meg nincs más választásunk, mint hogy kiálljunk a kárpátaljai magyarokért és segítsük őket. Komolyan kíváncsi volnék: szerinted milyen diplomáciai eszközökkel lehetne az ukránokat rábírni, hogy tartsák tiszteletben az Alapszerződésben vállalt kötelezettségeiket?

chrisred 2018.10.24. 14:41:08

@felső határ nincs: Talán azért, hogy vegyen magának magyar állampolgárságot, és akkor az orosz nagyvárosok helyett nyugat-európai nagyvárosokba is mehet dolgozni.

Kard 2018.10.24. 14:41:09

@Comte de Gippaud: Voltál te Kárpátalján valaha is? Én ott laktam tudom miről beszélek és évente 2-3x megyek mert a feleségem is oda való és az ő szülei még ott élnek (már nem sokáig). Onnan a magyarok elmentek és akit helyükre jön legtöbbször benti ukránok (régebben oroszok) mert nekik Kárpátalja kész Kánaán ahhoz képest amilyen viszonyok vannak/voltak mondjuk az Urál környékén vagy épp most sokan költöznek a háború sújtotta régiókból. Tévedés azt gondolnod, hogy azért nőtt meg az ukránok száma mert hirtelen a Kovácsból valami ukrán lett, nem onnan a Kovácsok elköltöztek és még tart nagyon erősen a folyamat.

Thunder_th 2018.10.24. 14:43:04

@Minden ballib bérretteg: Színvonal alatti vagy, ráadásul hazudsz is. Persze te is tudod, hogy hazudsz. :DDD

Sir Bates dö Hól 2018.10.24. 14:43:04

@Belzebubi: vagy akkor, mikor keresett a fonton, mi?... bár mindig szól előtte, hogy ez így nem lesz jó...

chrisred 2018.10.24. 14:43:22

@Sir Galahad: Miben támogatta a kormány Ukrajnát? Például hogy Európában egyedül látta vendégül a náluk háborúzó Putyint?

Kard 2018.10.24. 14:46:15

@felső határ nincs: Mert kurva sok orosz él a háború lakta részeken és régebben (még a rendszerváltás előtt) teljesen megszokott volt, hogy mondjuk egy orosz katona tiszt aki itt szolgált Magyarországon próbált a legnyugatibb részen letelepülni mert ott sokkal jobb világ volt mint bent. Teljesen más okok miatt de folyamatosan települnek Kárpátaljára az ukránok, oroszok de még a hegyekből is lejönnek a huculok. Mellesleg azzal, hogy tömegesen lépnek a magyarok le ezért olcsó az ingatlan. Nagyon olcsó. A szüleim a kb. 300 m2-es házukat 26e dollárért adták el 96-ban és most is potom pénzért vehetsz ingatlant. Ez vonzó mondjuk annak aki épp Donyeckben él és nem akarja, hogy a gyerekét telibe verje egy tüzérségi gránát iskolába menet.

VT Man 2018.10.24. 14:48:07

@Thunder_th:
"Muszlim megszálllás Európában? Epic. 2015-ben még az ment az agyatlan széljobbon, hogy küszöbön a polgárháború Németországban. "

Most meg nincs.

De a muszlim csaladokban divat, sot elvaras a 3-5 gyerek, mig a nemeteknel az 1-2 (vagy annyi se).

Ennek idovel meglesz a bojtje.

inteligencs elenzeki 2018.10.24. 14:50:00

@Sir Bates dö Hól:

"arról nem is beszélve, hogy pekingben kinevezik a funkcionáriust, tokió fejlődését pedig nem nevezném robbanásszerűnek az utóbbi két évtizedben, miként a japán gazdaságét sem"

"pekingben kinevezik a funkcionáriust,"
igen. És ? Mennyiben változtat ez azon, hogy egy legalábbis nagy léptékben monokultúrális ország gazdaságilag a legerősebben fejlődő régió ?"

"Japán pedig akkor is egy sikertörténet, ha már kinőtte magát"

Egyébként pedig erősen félreérted amire rá akarok világítani. A kultúrák keveredése együtt jár egyfajta asszimilációs nyomással is.
Az a nyertes kultúra, amely asszimilálni tudja a másikat.
A magyar nyertes lett a Némettel és Szlávval szemben a kárpátmedence közepén, mert túlsúlyban volt.
A kárpátmedence peremén meg a környező kultúrák lettek dominánsak, ez eddig érthető.
Az azonban már igazságtalan, hogy olyan történelmi szituációba kényszerítették a magyarságot bizonyos területeken, ahol a természetes túlsúly ellenére kellett a magyarságnak kényszer asszimilálódnia.
Gondoljunk Kolozsvárra pl. amely a II. vh. végén még döntően magyar volt.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 14:50:22

Friss hír, az Európai "barátainkról"

Olvassátok és lássátok ballib seggfejek, a haverjaitokat:

www.origo.hu/nagyvilag/20181024-juncker-egesz-europaval-megunnepeltetne-erdely-es-romania-egyesuleset.html
Juncker egész Európával megünnepeltetné Erdély és Románia egyesülését
Kedden Klaus Iohannis román államfő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az Európa jövőjéről folyatott vitán vett részt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének a meghívására. Az „isiászban" szenvedő, vélhetően alkoholista Juncker az EP előtt elmondott beszédében kijelentette, hogy szerinte Erdély és Románia „egyesülésének" centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is, amit az EU-s tagállamoknak közösen kellene megünnepelniük. Juncker tehát velünk, magyarokkal is „megünnepeltetné" Erdély elcsatolását.

Fülig José 2018.10.24. 14:50:49

@Sir Galahad: már engedd meg hogy a csapos közbeszóljon...
a fideSS által manapság oly' sokat hivatkozott könyvben vagyon valami olyasmi, hogy amit nem akarod, hogy veled cselekedjenek te se cselekedd másokkal (bocs, ha pontatlan) szóval a neonáci narancsszekások ugyan hogyan reagálnának ha Hirtelentöttös-alsón, mondkuk a román kormány a helyi román kisebbségben "dobna" egy csiricsáré stadiont lánccal? meg saját kultúrházat? meg "külön" útlevelet? meg hozzá valami biztost aki igazgazítja a problémáikat? gondolom, a sok fotelforradalmár rögtön kitérne a hitéből...

Sir Galahad 2018.10.24. 14:54:22

@chrisred: Putyint nem csak Orbán látta vendégül Európában, például Merkel is (még tegeződnek is, de ez mindegy). Magyarország mostanáig támogatta Ukrajna uniós és NATO-integrációját, ukrán katonákat gyógykezeltek magyar kórházakban, ukrán háborús veteránok gyerekei nyaralhattak itt, különböző beruházásokat, fejlesztéseket finanszírozott Magyarország részben vagy egészben Ukrajna területén. Ennyi elég lesz?

felső határ nincs 2018.10.24. 14:57:25

@chrisred: barhol vehet allampolgarsagot, az usaban is

chrisred 2018.10.24. 14:59:00

@felső határ nincs: Csak oda el is kell jutni, ha már zöld kártyája van, állampolgárságra nincs is szüksége.

Belzebubi 2018.10.24. 15:02:42

@chrisred:
Magyarország volt az első állam, amelyik elismerte Ukrajnát, mint önálló államot. Magyarország verte leghangosabban az asztalt azért, hogy az ukránok vízum nélkül utazhassanak be az EU-ba. Magyarország az elsők között támogatta Ukrajna NATO és EU csatlakozását. Nemrég katonákat gyógyíttatott és gyerekeket üdültetett a saját költségén. Amikor a harcok miatt veszélybe került az ivóvízbázis, Magyarország elsőként adott segítséget.
Putyin pedig nem csak Magyarországon járt a Krim elcsatolása óta.

felső határ nincs 2018.10.24. 15:04:54

@chrisred: akinek van ra fel millio dollarja az el tud oda jutni

chrisred 2018.10.24. 15:04:55

@Sir Galahad: index.hu/belfold/2015/02/18/putyin_orban_egyezmenyek/

"Orbán kiengedte Putyint a karanténból"

Emellett folyamatosan próbáltuk az ukrán események miatti oroszellenes szankciókat megszüntetni. Nem kérdés, hogy a magyar kormány melyik oldalon áll a konfliktusban.

Kard 2018.10.24. 15:05:59

@Minden ballib bérretteg: Te ezt el is hiszed? Mert én kerestem más forrást de nem találtam. Érdekelne az eredeti cikk ahonnan átvette az origo.

Sir Galahad 2018.10.24. 15:09:30

@Fülig José: Tisztelt csapos úr, ismerős vagyok olyan vidékeken Magyarországon, ahol jelentős számú román kisebbség él. Stadiont ugyan nem épített nekik a román állam, kultúrház felújítását viszont támogatta, vásárolt a könyvtárukba román nyelvű könyveket, sőt nyári román nyelvtanfolyamot is finanszírozott az ottani gyerekeknek. senki nem volt érte morcos, sőt a települési önkormányzat egyik képviselője ezt külön meg is köszönte a román konzulátus ide látogató munkatársának. Azt majd' elfelejtettem: az itteni román ajkúak közül sok román állampolgárságú is, sőt olyan is van köztük, aki áttelepült és a magyart fel sem vette. És láss csodát, ez itt Magyarországon senkit nem zavar...

Kard 2018.10.24. 15:09:52

@Comte de Gippaud: "A magyar nyertes lett a Némettel és Szlávval szemben a kárpátmedence közepén, mert túlsúlyban volt." - vagy mert kitelepítették a háború után a németeket, a szlávokkal meg népesség csere volt 45 után. Innen is marhavagonokban deportáltak több százezer németet csak épp erre nem vagyunk büszkék ezért nem is jelenik meg a történelem könyvekben.
hu.wikipedia.org/wiki/A_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9metek_kitelep%C3%ADt%C3%A9se

felső határ nincs 2018.10.24. 15:10:23

@chrisred: az nem vesz se zoldkartyat se letelepedesi kotvenyt

felső határ nincs 2018.10.24. 15:11:57

@Sir Galahad: teljesen logikus magyarazata van ennek

chrisred 2018.10.24. 15:12:15

@Kard: "European Commission President Jean-Claude Juncker on Tuesday called on Romania to end infighting over anti-corruption efforts by the end of the year if it wants the green light to join the EU’s borderless Schengen zone before his term expires.

Juncker’s plea reflects a view in the Commission and among Western European governments that Bucharest is softening its approach to corruption and heading down the same path of democratic backsliding as Poland and Hungary."

Nem ez lehetett a központi téma, inkább a 7. cikkely alkalmazása Romániával szemben.

Belzebubi 2018.10.24. 15:12:48

@chrisred:
Mert egyébként a szankciók miatt gazdasági hátrányt szenvedünk el. Míg például az amerikaiak jelentősen növelték a két ország közötti kereskedelmet.

chrisred 2018.10.24. 15:12:56

@felső határ nincs: Szerintem se. Nem tudom, miért hoztad szóba.

felső határ nincs 2018.10.24. 15:14:38

@Kard: nem jelenik meg a tortenelemkonyvekben mert komcsi tortenelemkonyveink vannak, es komcsi torteneszeink, a nemet kitelepitest meg a komcsik egyenlo zsidok csinaltak

de lesz meg itt nacizas, amikor a Fidesz kidobja majd a komcsi konyveket, es torteneszeket! Aki uralja a jelent, az uralja a multat.

felső határ nincs 2018.10.24. 15:15:22

@chrisred:
Mert faszsagokat beszeltel, azert hoztam szoba.

Sir Galahad 2018.10.24. 15:17:16

@chrisred: .Az tény, hogy gazdaságilag ez súlyos veszteségekkel jár, emiatt aztán szorgalmazta is a magyar diplomácia, hogy inkább más eszközökkel próbáljon hatni az Unió Oroszországra, de miután ezt a javaslatot nem támogatta a többi tagállam, Magyarország fegyelmezetten betartja az Oroszország elleni szankciókat. Igazából én nem értem Kijev hozzáállását. Nem értem, miért akar magának a nyugati határnál is egy ellenséget? Nem elég neki Oroszország?

chrisred 2018.10.24. 15:19:03

@Belzebubi: Például miben? A szankciók meghatározott termékek exportjára vonatkoznak. 2017-ben a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatok is sosem látott szintet értek el.

chrisred 2018.10.24. 15:20:30

@felső határ nincs: Nem, a faszságot te keverted ide.

chrisred 2018.10.24. 15:22:15

@Sir Galahad: Szerintem semmilyen más alternatíváról nem volt szó, csak a szankciók megszüntetéséről.

Kard 2018.10.24. 15:23:24

@Sir Galahad: Mert a kibaszott politika. Otthon mutatni kell az ukrán szélsőségeseknek, hogy ők megtesznek "mindent". Mondjuk az se segít, hogy Orbán fél évente az orosz zászlót simogatja Putyin jelenlétében a Parlament erkélyén. Valahogy Juscsenkot egyszer sem hívták el pedig ők a szomszédaink és nem a ruszkik. Itt minden politikus megkapja a magáét csak épp a nép szív. Orbán tud tetszelegni a megmentő szerepében ezért rászavaz egész Kárpátalja, Juscsenko tudja uszítani az ukránokat a magyarok ellen merrt nézzék meg a magyarok milyen nagy oroszbarátok stb. A kárpátaljai magyarok meg szopnak az idióták miatt.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 15:24:00

@Kard:

Attól hogy az Index, meg a többi ballib hírhamisító nem írja meg Juncker faszságait, és magyar ellenes kirohanásait, Erdély elcsatolsásának ünneplését, attól még az létezik.
Pechedre az EP-ben minden beszédet rögzítenek:

www.europarl.europa.eu/ep-live/en/plenary/video?debate=1540283901995

Belzebubi 2018.10.24. 15:29:04

Igen. Válaszul az oroszok nem vesznek mezőgazdasági termékeket. Nem kis károkat okozva ezzel például Franciaországnak, de hát mi is profitálhattunk volna belőle.

felső határ nincs 2018.10.24. 15:29:21

@Sir Galahad: Most ezt ugy mondod mintha lenne egy ukran is az ukran kormanyban...

Annyi koze van az ukranoknak a kormanyukhoz, mint a magyaroknak a Tanacskoztarsasag idejen.

Minden ballib bérretteg 2018.10.24. 15:29:54

@Kard:

Attól, hogy a ballib hírhamisítók, mint Index, HVG, meg a többi szar, nem írják meg, a beszéd még létezik.

www.europarl.europa.eu/ep-live/en/plenary/video?debate=1540283901995

felső határ nincs 2018.10.24. 15:31:21

"zsidó oligarchák finanszírozzák az ukrán szélsőjobboldali mozgalmakat."

www.szombat.org/politika/mintha-a-magyar-zsidok-a-jobbikot-tamogatnak?fbclid=IwAR2hEZDQRHEIDEBDkjCIKJlI-997jhP394Ov3GXHvQ5vAzdWWC-_72ByDxU

A zsidok maguk meselik el ezt a tipikus szeljobbos "osszeeskuves-elmeletet"

patkányarcúáginéni 2018.10.24. 15:38:12

Ez a béegy a sajtószabadság szégyene, uszító magyarellenes blog!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 15:39:05

@Sir Galahad: "Eddig Magyarország mindenben támogatta Ukrajnát, ennek az lett az eredménye, hogy nekiálltak az ottani magyar kisebbséget csesztetni."

Úgy látom, el kell mondanom néhány alap dolgot. A 40 milliós Ukrajnában a százezres magyar kisebbség kerekítési hiba kategóriájában van. Az ukránoknak az oroszokkal van bajuk, nagyon nagy bajuk. Az oroszok minket is vissza szeretnének foglalni, de ez jelenleg több okból problémába ütközik. Ukrajnát viszont szabadon darabolhatják, elfoglalhatják. Ezért megerősödött a nacionalizmus, és nézd meg a csúti gecit, ő is azt tanítja, hogy nem vagy eléggé nacionalista, ha nem gyűlölsz mindenkit. A nacionalista patkányok már csak ilyenek.

"Értem, hogy azért csinálják, mert furcsa lenne, ha a magyar kisebbséggel másként bánnának, mint az orosszal"

Nyíltan nem bánhatnak másként, de fű alatt már sokmindent megtehetnek. A törvénybe is elhelyeztek kivételeket pont ezért. Na most a diplomácia olyan dolog, hogy nem kell mindent azonnal kikiabálni a széles nagyvilágba. Szép csöndben fű alatt meg lehet egyezni.

"de nekünk meg nincs más választásunk, mint hogy kiálljunk a kárpátaljai magyarokért"

Ha futsalos fogalmatlan tuskó vagy, akkor valóban nincs. De ha tanult, tapasztalt diplomata vagy, akkor jócskán ki tudod tágítani a korlátaidat.

"és segítsük őket."

Üres kardcsörtetéssel rengeteget ártasz, nemcsak hogy nem segítesz.

Sir Galahad 2018.10.24. 15:41:20

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Továbbra is kíváncsian várom a választ a feltett kérdésemre.

felső határ nincs 2018.10.24. 15:41:25

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az ukranoknak semmi bajuk az oroszokkal, minthogy ukrajna vezeteseben a puccs ota nincsenek ukranok.

chrisred 2018.10.24. 15:43:37

@felső határ nincs: Miért, mennyi nem ukrajnai van az ukrán kormányban?

chrisred 2018.10.24. 15:46:59

@felső határ nincs: Tudtommal éppen Janukovics volt az, akinek a felmenői között minden volt a környékről (orosz, belorusz, lengyel), csak ukrán nem. Már amennyiben ennek van jelentősége.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 15:51:12

Ez most komoly?
index.hu/video/2018/10/23/orban_viktor_oktober_23_teljes_vagatlan_beszed_terror_haza/
Ahol csak tudom kerülöm ennek a majomnak minden megnyilatkozását, akkor mi a vérvörös híg fosért kell itt megismételni? A tévében is ha már megszólal makogó, kuruttyoló, böfögő csuti tájszólásán egy BL meccs szünetében, már állítom is meg a felvevős tévém, és pár percre rá áttekerem ezt a húgyagyút, hogy ne is halljam a makogását. Miből gondolja az index, hogy én kíváncsi vagyok erre a hazudozó kreténre?

felső határ nincs 2018.10.24. 15:52:22

Victoria Nuland külügyminiszter-helyettestől tudjuk, hogy az Egyesült Államok ötmilliárd dollárt költött a neki megfelelő kijevi kormány megalakítására. E cél megvalósítása érdekében lázított a kijevi Majdan téren John McCain, aki Orbán Viktort neofasisztának minősítette. Az amerikai republikánus szenátort és elvbarátait az a tény sem zavarta, hogy zsidó- és idegengyűlölő ukrán nácikat támogattak, akik a választásokon a parlamentbe is bekerültek. Mindez ma már mit sem számít, végül is a cél szentesíti az eszközt, a siker pedig mindent igazol. Ennek szellemében McCain 2013 áprilisában illegálisan szír területre lépett, hogy találkozzon az Aszad elnök elleni „mérsékelt koalíció” tagjaival, köztük Ibrahim al-Badrival, akit azóta Abu Bakr al-Bagdadi néven ismert meg a világ: ő ma az Iszlám Állam kalifája. A találkozó időpontjában al-Bagdadi már évek óta szerepelt a legkeresettebb terroristák listáján.

Aki a legnagyobb pofont kapja
Ukrajnának ma az a Petro Porosenko az elnöke, aki a WikiLeaks-botrány során nyilvánosságra került dokumentumok szerint 2006-ban az amerikaiak „gyalázatos oligarchának” neveztek.

mno.hu/velemeny/amerikai-jatszma-ukrajnaban-iii-1298660

Azota mar masik zsido a kapo Porosenko helyett, neve grojszman

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 15:55:18

Pont azzal teszi naggyá a sok tévé meg internetes portál, hogy tele van ennek a csuti debilnek és a szaros-hosszúbajszú, seggéből ki se látszó parlamenti elnök haverjának a megnyilatkozásaival. Ezeket a kreténeket békén kell hagyni, böfögjenek a saját Echo meg hasonló ovodásszintű médiájukban, mert oda valók, az indexet meg meg kell hagyni az értelmes embereknek.

chrisred 2018.10.24. 15:56:44

@felső határ nincs: Ja, hogy ez a "zsideszezés" ukrán változata. Értem.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 15:59:48

Tetszik a kép, ahogy a csuti disznó feltartott kézzel, befosott arccal menetel a dutyiba. Már csak egy fegyveres, géppisztolyos őr hiányzik mögüle, aki a sittre kiséri a tolvaj, csalót.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 16:03:35

@Sir Galahad: :))

Kiváncsian várom, hogy ilyen részletes magyarázat után még milyen kérdésed maradt?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 16:03:50

Gondolom járt már a csuti féreg mostanában fogorvosnál, ahol betetette a ciánkapszulát, mint Göring, a rosszabb napokra. Mert arra bizony hamarosan szüksége lesz!

felső határ nincs 2018.10.24. 16:04:03

@chrisred: Nem erted. Ez egy zsido lap, ha mas hozza le az antiszemitizmus lenne.

chrisred 2018.10.24. 16:08:35

@felső határ nincs: Ebben a cikkben egy kormánytagról van szó.

felső határ nincs 2018.10.24. 16:16:04

@chrisred: mivan?

"Mennyi zsidó maradt Ukrajnában?

Maradt még vagy 100 ezer ember – belőlük került ki az üzleti elit. Amikor ma ukrajnai oligarchákról beszélünk, jelentős részben zsidókról van szó. (A többi is inkább orosz, tatár, stb.) Bizarr módon ők állnak a szervezett zsidó közösség élén, de ők azok is, akik az ukrán nacionalista kultuszt és a mindenféle ukrán szabadcsapatokat finanszírozzák. Ezen ma mindenki röhög Ukrajnában, de nyíltan antiszemitának lenni ma nem ildomos. Ezek az emberek egyébként rendszerint zsidó nevet viselnek, mert ott nem volt szokásban nevet váltani. És, miközben az ukrán nemzeti ügyet képviselik, kizárólag oroszul beszélnek. (Ahogy egyébként a nagy többség oroszul beszél az ukrán nagyvárosokban.)
Vegyünk egy példát: egy Pincsuk nevű zsidó fiatalember, Leonyid Kucsma, korábbi ukrán elnök veje találta ki a gazdaságirányítás és tulajdonlás oligarchikus rendszerét, ami ma Ukrajnát jellemzi. Ő maga öntudatos zsidó, olyannyira, hogy a Tel-Avivi Egyetemen saját zsebből finanszíroz egy, az ukrajnai zsidóság történetét kutató intézetet."

chrisred 2018.10.24. 16:19:09

@felső határ nincs: "Jelenleg éppen a miniszterelnököt is Grojszmannak hívják."

Ez van.

Alick 2018.10.24. 16:33:54

"az 1989-es rendszerváltás antikommunista forradalom volt."

Inkább az EKA gengszterszindikátus belső megállapodási paktuma.
(a korábbi állampárt engedelmével már az ellenzéki hiénák is zsákmányhoz juthatnak, ha választást nyernek)

chrisred 2018.10.24. 16:41:45

@felső határ nincs: Ez maradt az egyetlen érved, hogy bizonyítsd az állításodat: "Most ezt ugy mondod mintha lenne egy ukran is az ukran kormanyban..."?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 17:11:34

A képen a törpe-zsebdiktátor éppen behugyozott-befosott, és éppen a száját húzdalva(a nyelvöltés most valamiért kimaradt)próbál feltartott kézzel, magát a természet erejének megadva elbotorkálni a legközelebbi klotyóra, ahol a seggnyalói tisztába teszik nyelvvel.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 17:14:29

A keze a csuti disznónak meg azért van ökölben, mert éppen azon erőlködik, hogy ami széklet nem jött ki magától, azt maga nyomja a gatyájába.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 17:17:21

@GIeccsertetű: Ennyit érdemel ez az erőlködős beszéd, többet nem.

felső határ nincs 2018.10.24. 17:30:46

Újabb álhírt terjesztett a balliberális média, miszerint a magyar miniszterelnök miatt nem adott ki közös nyilatkozatot a V4 és Japán a csúcstalálkozójukat követően. A valóság ezzel szemben az, hogy Andrej Babis kérésére nem született közös nyilatkozat, Orbán Viktor pedig még ott sem volt, amikor a cseh miniszterelnök részéről elhangzott a javaslat.
A Soros-féle 444.hu tette közzé a nap folyamán azt az álhírt, mely szerint Orbán Viktor ellenkezése miatt nem adott ki közös nyilatkozatot a V4 és Japán a múlt heti csúcstalálkozót követően.

Az igazság ezzel szemben az, hogy Andrej Babis cseh miniszterelnök kérte, hogy ne legyen közös nyilatkozat, mert a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben"

– írja az Origo.

Hogy még teljesebbé váljon a 444.hu kínos hazugsága, az is kiderült, hogy a magyar miniszterelnök jelen sem volt akkor, amikor Babis ezzel a javaslattal élt, mivel még tartott az Európai Néppárt ülése, így Orbán Viktor késve érkezett a csúcstalálkozó helyszínére.

Ellenzéki Tüntető 2018.10.24. 17:34:44

"az apja párttitkár volt"

erre valami megbízható forrást lécci mert ilyet még sose láttam, lehetőleg nem egy körbeidézgetés részeként hanem eredeti forrással. Az hogy a 444 hivatkozik a 24-re, az az indexre, az meg a 444-re, az nem jó.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 17:40:24

@Ellenzéki Tüntető: nemcsak orbán apja volt kommunista, hanem az egész fidesz egy komcsi szekta fasiszta beütéssel. Orbánc és tolvaj haverjai pedig a kommunisták ifjúsági szövetségének titkárai voltak, vagyis kellően elsajátították a komcsi eszméket fiatalkorukban. Jelenleg pedig ott tartanak hogy ezeket a komcsi alapokat fűszerezik Horthy féle fasiszta mentalitással. Mindkettő eszmerendszer diktatórikus erőszakrendszer volt, így volt honnan tanulniuk.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 17:49:09

@Ellenzéki Tüntető: A kommunista elveikre bizonyíték még a volt komcsi KGB kémfőnökkel Putyinnal, a kínai és vietnami valamint volt szovjet tagországok kommunista pártjainak vezetőivel bratyizás. Le se tagadhatnák ezek, hogy kommunisták. Azért mert a szarosbajszú volt exkommunista jelenlegi szarházyelnök percenként elpofázza, hogy a politikai ellenfelei kommunisták még nem jelenti azt, hogy ő nem az.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 17:52:09

@felső határ nincs: No, az origo aztán tényleg hiteles hírforrás. Ki se látszanak orbánc seggéből. Még jó, hogy ezt odaírtad, így legalább tudjuk hova tegyük ezt a hírt.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.24. 17:57:55

@felső határ nincs: Sajnos az origo már többször leszerepelt a hazudozásaival. Számomra olyanok ők, mint a farkast kiáltó fiú: tanulsagos.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1193394

Géza Gem 2018.10.24. 18:15:00

A buta embereket nagyon könnyű befolyásolni és ezt orbán is tudja.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.24. 18:51:10

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "Orbánnak igaza van, a nemzetállamoknak meg kell védeniük magukat minden külföldi bomlasztó erőtől határon innen, határon túl. Különben a nemzethalál!"

Hüje mondat buta szájból!

Megszámoltad már azt, hogy a magyar nemzetben mennyi a fajtiszta magyar? No ugyé! Akkor mitől is nemzetállam az államunk? Meg mitől nemzetállam pl. az olasz, az osztrák, a cseh, meg a szlovák, francia, angol, a német, és a többi?
Mondjuk kezdhetnéd a fajtisztaság ellenőrzését magadon, oszt utána folytathatod az Orbánokon, Deutschokon, Wágnereken, Schmindteken, stb. Könnyen lehet, hogy már sokkal több a török gén a magyar állam lakosságában, mint a honfoglalóké. De az sem biztos, hogy tiszta volt, mert messziről jöttek, messziről jött ember azt mond amit akar.

wolves84lb 2018.10.24. 19:00:39

@John Brennan:
"Magyarország folyamatosan létezik 895 óta. Ezzel szemben mondjuk az USA mindössze 240 éves egykori gyarmat, Olaszország, Németország egy mindössze 150 éves, Csehország, Szlovákia, Szlovénia 25 éves fiatal állam."

De ostoba vagy, bazdmeg...egyrészt, Magyar Királyság 1000.01.01. óta létezik, előtte nem volt nyugati értelemben vett állam, csupán laza törzsszövetség. Másrészt, mint önálló ország/állam 1541 és 1920 között nem létezett, vagy 3 ill 4 részre volt szakítva, vagy egy birodalom része volt, vagy dualista államként létezett. Harmadrészt, ha a Magyar Királyság és a mai Magyarország közé egyenlőségjelet raktál, akkor a Német-Római Birodalom és a mai Németország közé miért nem? Vagy a Cseh/Morva Királyság és a mai Cseh Köztársaság közé miért nem? A németek és a csehek is nagyjából azon a területen vannak most is, mint 1000 éve, ahogy a franciák, angolok, németek, csehek is.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.24. 19:02:59

@felső határ nincs:

Ha jól éretem ez igazság?
"Az igazság ezzel szemben az, hogy Andrej Babis cseh miniszterelnök kérte, hogy ne legyen közös nyilatkozat, mert a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben", mármint az, hogy a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben? Hát ez jó hír. Kénytelen leszek ezután origót olvasni.:D

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.24. 19:10:24

@Ellenzéki Tüntető:

Ha jól emlékszem akkor valami kőbánya üzemben volt párttikár, és a pártitkárság tényét sosem kifogásta senki. De olvass után, ha nem hiszed. Neked is barát a gugli.

Egyébként ha utána goldolna a tyúkeszed, elgondolkodnál rajta, miért Orbán Viktor mondta a híres beszédet Nagy Imre újratemetésén, és miért nem te? Persze neked nem mondták, hogy gyere fijam, oszt mondjad! Ja, és miért volt a kivénhedt Pozsgai Orbán tanácsadója?

Azt tudod, hogy ki volt a Pozsgai, vagy arról is hiteles forrás kell?

Stenonis 2018.10.24. 19:22:00

@MACISAJT1:
Tisztességes magyar ember nem volt még alapszervezeti mszmp titkár sem.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 19:23:53

@látjátok feleim szümtükkel: "a nemzetállamoknak meg kell védeniük magukat minden külföldi bomlasztó erőtől határon innen, határon túl. Különben a nemzethalál"

Jól van fideSSfasszopó hazaárulókám. Az összes környező ország nyomja el, törölje el a magyar kisebbséget?

Trianon óta végre lehetőség lenne a Magyarság egyesítésére az egyesült Európában, de a geci gazdád és az egész maffiája ez ellen dolgozik.

wolves84lb 2018.10.24. 19:27:24

@Minden ballib bérretteg: ""Pozsony, Budapest. Ezek is német városok voltak. "
Te egy igazi komplett elmebeteg vagy."

Ugyan, batyufasz, ő csak tanult történelmet, veled ellentétben. Mizu, ma is mész leszopni 6.leninéket?

Stenonis 2018.10.24. 19:31:38

@Nzoltan:
Vicces vagy.
Erdélyben él kb. 4,5 millió román és 1,5 millió magyar.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 19:34:03

@wolves84lb: A rettegő a batyu. Csak szégyelli már saját magát is.

Nem tanult ez semmit, teljesen tudatlan.

Fülig José 2018.10.24. 19:37:20

@wolves84lb: ne is törődj vele, ez a balfék értékesíti a zorigo reklámfelületét ill. népszerűsíti a portált... párszor jeleztük már hogy nem igazán mi vagyunk a célközönség de szegény sajnos gyenge magyarból, nem igazán érti... vagy nem fogja fel a zsugornarancs agyával, az is lehet

wolves84lb 2018.10.24. 19:40:37

@6.Lenin: most akkor téged fog batyufasz leszopni, vagy te kúrod birkát batyufasz és rollan ölében?

birka menet 2018.10.24. 19:44:33

@felső határ nincs: "Az igazság ezzel szemben az, hogy Andrej Babis cseh miniszterelnök kérte, hogy ne legyen közös nyilatkozat, mert a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben"
– írja az Origo."

origo???? A fidesz fake news media legosotbább és a legostobább aljanépnek szóló portálja?? A hírhamisítás tömeggyára???

Öcsém taknyos fideszes, ezzel a mutatvánnyal ma te lettél A NAP HÜLYÉJE!

birka menet 2018.10.24. 19:48:52

@felső határ nincs: " John McCain, aki Orbán Viktort neofasisztának minősítette."

És milyem igaza volt!

Azóta már megszámolatlan politikus mondta ki a felcsúti fideSS führerre ugyanezt. Csak a kezdet tartott sokáig, de orbán lejtmenete ma már exponenciás sebességgel robog. Látszott is a pofáján 23-án hogy micsoda fosás uralkodott végig az arcán míg felolvasta azt az elmebetegeknek való beszédét. Fosott a fideszes führer, hogy vele is megförténhet ami elödjével ceacescuval, hogy a tömeg nem tapsolni jött ki hanem lámpavasozni.

6.Lenin 2018.10.24. 19:49:39

@Fülig José: @wolves84lb:

Miattam vagytok a béka seggénél? Végre 1 jó hír.

De most ennek hatására kivételt teszek, elárulok 1 titkot.
Szerintem ti alapjáraton vagytok ekkora seggfejek. 8. éve nyomtok egy teljesen hatástalan (vagy inkább ellentétes hatást kiváltó) szöveget.
nézve a 23.-i vergődést, nem nagy jövőt jósolok egyik ellenzéki bagázsnak se.
Fiúk a játékotoknak vége.

wolves84lb 2018.10.24. 19:50:10

@felső határ nincs: aham, szóval hazudott a 444, az origo szerint? :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

YOU MADE MY DAY, DUDE :))))))))))))))))

6.Lenin 2018.10.24. 19:53:30

Mi a fene, ma a délutános műszak a ballibák (+ Jobbik resztli)
hülyébbje?

wolves84lb 2018.10.24. 19:56:05

@6.Lenin: na mi van, az esti szex említése miatt már nem is tudsz úgy csinálni, mintha gondolkodnál?

Leírod, hogy alapjáraton vagyok ekkora seggfej, aztán mégis az ellenzékről pofázol...most akkor döntsd már el, mit gondolsz rólam, troll vagyok-e, vagy sem. :)

És hidd el, a véleményed fontos számomra...:)

Fülig José 2018.10.24. 19:56:38

@6.Lenin: semmi baj öcsi, adnak a doktorbácsik szurit és elmúlnak a hangok a fejedben... elolvastad a trollok okádékák? Vissza Kárpátalja, vissza Erdély... mindenkinél különbbek vagyunk... hát, ja... különb szellemi fogyatékosok... hallottad 23. senkiházi csicska fideSS-kápót a házi tévében? Mindenki hülye, csak a fideSS ütvefúró... figyelj tökhülyefasz: az utódaink életét basszátok szét a folyamatos feszültségkeltéssel, békétlenséggel... érted? ..dehogy

6.Lenin 2018.10.24. 20:05:35

@Fülig José:

Olvastam a hozzászólásokat, kevés értelmes volt köztük. A tiéidet sajnos nem tudom a legnagyobb jóindulattal se közéjük sorolni.
Orbán beszédét nem láttam. Nem szoktam ünnepi beszédeket nézegetni egyik rendszerben sem, pedig néhányat már túléltem.
Az utódaidért te vagy a felelős, bár ha túl sokat örökölnek tőled, kevés esélyük lesz normális életet élni. Egy remény van...előfordulnak olyan esetek, amikor az anya tulajdonságai a dominánsabbak. Lehet szerencsés eset nekik is, én szorítok nekik.

6.Lenin 2018.10.24. 20:11:32

@wolves84lb:

Bevallom, hogy amit eddig tőled olvastam, én inkább arra fogadnék, hogy egy jó nagy seggfej vagy élősúlyban.
De ez engem tulajdonképpen nem zavar. Van egy védőfólia a monitoromon, véd az ilyen külső hatások ellen. Néha ugyan valami az alján szivárog-elég undorító-de tettem oda egy jégkrémes dobozt, aztán a dobozzal együtt kibaszom a kukába ( a sárgába).
Ha valami gondod van, nyugodtan kérdezz.

wolves84lb 2018.10.24. 20:15:25

@6.Lenin: bevallom, én meg egy nyeszlett kis fideszfasznak gondollak, akibe minden arrajáró beletörli a szart a cipőjéről. Igazam van, ugye? Az vagy? A kis csicska, akinek este is itt kell basznia az anyját? :)

A jövőre nézve, megtennéd, hogy ignorálsz, te kis gennyzacskó? És akkor nem kell a fagyisdobozaidat szürcsölgetned, ha megtelnek.

wolves84lb 2018.10.24. 20:16:55

@6.Lenin:
"Orbán beszédét nem láttam."

Nem hát, hogy is láttad volna...

John Brennan 2018.10.24. 20:18:33

@wolves84lb: Sajnálom, de az említett országok közül egyedül Magyarország jogfolytonosan létező 895 óta. Német állam nincs többszáz évig, egyedül a német kultúra folytonosságáról beszélhetünk. Cseh kultúra nincs, csak csehországi. Olaszok ma sincsenek, csak állam lett egységes, de egyébként kulturálisan ma is régiók sokasága.
Az, hogy Magyarország törzsszövetségként vagy királyságként létezett, mindegy, mert a nemzetet folyamatosan összetartotta a szkíta szokásjog és származástudat. Hogy a Habsburgok trónbitorlók voltak, az befolyásolt néhány dolgot, de a jogi és eszmei folytonosságot nem.

felső határ nincs 2018.10.24. 20:19:17

@GIeccsertetű: s hol a 444es fake news forrasa? Mert en nem talalom.

Fülig José 2018.10.24. 20:20:58

@6.Lenin: vicces gyerek vagy te. A beszéd ma este volt, hidd el nem direkt néztem bele. szégyellem magam hogy ilyen állatok képviselnek engem az unióban és szégyellem magam miattatok is hogy ilyen ordenáré sötét parasztok vagytok. Talán elgondolkodhatnál rajta hogy mi lesz ha már mindenkivel összerúgta a port a cigánykirály. Hogy regél a geci 23-án az 56-os hősökröl miközben fényesre nyalja a ruszki diktátor seggét... elgondolkodhatnál, ha lenne mivel, de nincs. Szánalmas troll vagy akinek a feladata az utolsó ellenzéki médiát kinyírni vagy egy fanatikus náci vagy akinek arra áll fel ha köpködhet kicsit minden nap.. dönsd el te de bármelyik is legyél igaza van a vajdádnak: ti vagytok az igazi nagymagyarok, minden jellemző tulajdonságával. Gratula. Hányok tőletek.

Fülig José 2018.10.24. 20:22:27

@John Brennan: semmi nincs csak mi...ádám is magyar volt...jézus is meg gandhi... édes faszom mennyé má aludni te retardált fasz

6.Lenin 2018.10.24. 20:23:49

@wolves84lb:

Mindig te kötsz belém, köcsög. Még 1 titok...

Egy ablakban elindítok egy kedvencemtől valami jobb zenét, a Blues a mindenem. aztán egy másik ablakban csodálkozom, hogy szerencsére többségben vannak a nálam hülyébbek. Ez egy önbizalom erősítő tréning. És nagyon örülök, amikor néhányan megjelentek. ezeket az estéket kedvelem a legjobban. Jó a zene, erősödik az önbizalom, mi kell még ennél jobb?

www.youtube.com/watch?v=QJbOOm3p9s0
(több, mint 2 óra, de megéri végighallgatni)

felső határ nincs 2018.10.24. 20:25:50

@John Brennan: ez mind nagyon szep de jo lenne mar ha a magyarok nem a dicso multtal foglalkoznanak mar allandoan, hanem a dicso jovot epitenek

a kutyat nem erdekel hany eves az allam, vagy a nemzet, ha meg a sehonnai totok es a romanok is lekoroznek minket sok teren MOST, nem vigasztal mi volt 1000 eve

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:27:05

Az ukránok akkor verik szarrá a mi kis röhejes hadseregecskénket amikor csak akarják, még csapatokat se kell átcsoportosítaniuk a donyecki lázadóktól. Faszt ugrál ez a Cigány, még a végén Gödöllőnél fog húzódni az ukrán határ.

John Brennan 2018.10.24. 20:28:24

@Fülig José: Kár, hogy nem tudsz érvelni, ha nem értesz egyet valamivel. Ezt nevezik kreténségnek.

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:29:16

"A voltaképpen apropót, a diktatúra elleni lázadást alig többel intézte el, mint hogy
a kommunista diktatúra alatt éltünk, ahogy tudtunk."

Mire ez a múltidő? Mintha már nem lenne kommunista diktatúra...

John Brennan 2018.10.24. 20:29:48

@felső határ nincs: Te ehhez nem értesz, mert proletármentalitású vagy. A te bajod.

wolves84lb 2018.10.24. 20:30:14

@John Brennan: mindegy, hagyjuk...csak nyomod a mantrát, így felesleges. Ha számodra a Német-Római Birodalom nem a mai Németország jogelődje, akkor nincs miről beszélnünk. Halvány sejtéseid vannak a történelemről, ennyi.

A honfoglaláskor, és az államalapításkor SEM volt egységes magyar nemzet, hiába dobod be a szkíta szót. Tényleg olvass sokkal többet, talán akkor nem beszélsz majd hülyeségeket.

John Brennan 2018.10.24. 20:31:20

@kolomparlole1114: Sorold fel azokat a tízezreket, akiket meggyilkoltak, bebörtönöztek, megcsonkítottak a politikai nézeteik miatt az elmúlt évben! Ezzel tudnád bizonyítani állításod.

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:32:54

"Azt már nem tette hozzá, úgy tudtak élni, hogy egészen azonosultak vele és beépültek a rendszerbe:
az apja párttitkár volt, ő maga meg az iskola élkommunistája: gimnáziumi KISZ-titkár."

Meg III/III-as besúgó is. Ezért nem meri nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat. Egyedüliként a magyar pártpalettán, mert még az MSZP is nyilvánosságra hozná, csak Kommunista Viktor nem.

wolves84lb 2018.10.24. 20:32:54

@6.Lenin: egyrészt, te köcsög, a réti kutya valagán lévő bolha sem szólt hozzád. Az, hogy látod a neved leírva, köcsög, még nem azt jelenti, hogy bele kell ugatnod, köcsög.

Na, még egyszer kérlek: ne foglalkozz velem. Ennyi. (hiába hajtasz, nem érdekelsz, köcsög)

felső határ nincs 2018.10.24. 20:35:06

@John Brennan: Kossz a bokot, de attol meg semmire nem megyunk a dicso multunkkal. El kell ezt engedni.

6.Lenin 2018.10.24. 20:36:08

@Fülig José:

Mondom, hogy nem néztem. Minek, elolvasom a hozzászólásokat és lejön a lényeg.
Ha a sok hülye nyüszít, akkor a beszéd jó volt. Eddig csak jó beszédekről tudok.
Az, hogy te kit szégyellsz, kit nem, a te dolgod, leszarom.
Én élem a magam életét, nem zavart se Rákosi, se Kádár, egyik se nagyon, főleg mert teljesen eltért a véleményem az övékétől. Orbánéval sok a közös, de sok mindenben nem. Én jobban odabasznék a hülyéknek, de szerencsétekre nem én vagyok hatalmon, nem is szeretnék oda jutni.
Az én utódaim szerencsére jól vannak, sőt az unokáim is. A zene is jó, mi kellene még?
Amit eddig összeharácsoltam, most élvezem.

Fülig José 2018.10.24. 20:38:52

@John Brennan: ugye nem hiszed hogy ekkora varomsagra reagálok? Hogy leállok vitázni valakivel aki ennyire sötét? Figyi, feladvány: ha keresztények vagytok, nyilván olvastátok a bibliát. Abban van valami szösszenet a megbocsájtásról... (tudom, ki lehet forgati mert azt a szart direkt úgy írták, de maradjuk egy percre az elfogadottabb olvasatnál) szóval most akkor ez hogy van? Keresztény meg demokrata de közben véresszájú náci, vissza levédiától, st gallenig mindent...

John Brennan 2018.10.24. 20:38:53

@wolves84lb: Miért ne lett volna egységes a nemzet? Bizonyítékot kérek, például olyan törzsi-nyelvi (dialektusbeli), szokásbeli elkülönültséget, amely megfigyelhető a lengyeleknél, németeknél, franciáknál, spanyoloknál, olaszoknál!
A Német-római birodalomnak a mai Németország volt a magterülete, de egy laza és névleges szövetség volt, amely a mai Svájc, Hollandia, Belgium, Franciaország, Csehország, Szlovénia, Luxemburg, Olaszország etnikailag kevert területeit is nagyon lazán integrálta. Maga a császár pedig egy volt a jelentős és erőszakos földbirtokosok közül, a szakrális uralkodók minden tulajdonsága nélkül.

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:39:22

Persze nem volna rossz visszacsatolni Kárpátalját, legalábbis a magyarok lakta részét, mert ukrán kakukkfiókák nem kellenek, de hát mivel? Átdobunk 10 gárdistát, akik IDDQD + IDKFA üzemmódban majd lerendezik az egész ukrán hadsereget? Ha valahogy lepottyanna nekünk a terület annyi haszna lenne, hogy az oláhoknak üzenet lenne hogyha tovább irtják a magyarokat, akár Erdélyt is visszavehetjük. Már ha a 10 gárdistánk bírja még szusszal...

John Brennan 2018.10.24. 20:39:52

@felső határ nincs: Igen, egy proletár így gondolkodik, ahogy te.

6.Lenin 2018.10.24. 20:40:23

@wolves84lb:

Én szívesen szarok a véleményedre (eddig se érdekelt) , de akkor ne hivatkozz az én nickemre se. Ha írsz, én is fogok válaszolni.

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:41:27

"Orbán eddig ellenállt Putyin ajánlatának, amibe amúgy az ukrán állam se mehet bele, és ami ellen az Egyesült Államok akár katonailag is készen áll fellépni."

Úgy mint 56-ban? Vagy Srebrenicában? Ugyan már, nincs itt olaj... Nem az amcsiktól kell itt félni, hanem maguktól az ukránoktól, akik a ruszkik által szarrá verve is fényévekkel erősebbek nálunk.

felső határ nincs 2018.10.24. 20:43:29

@John Brennan: inkabb vagyok sikeres proletar, mint sikertelen filozofus

John Brennan 2018.10.24. 20:46:08

@kolomparlole1114: Kárpátalja békésen fog visszatérni Magyarországhoz.

6.Lenin 2018.10.24. 20:46:21

@kolomparlole1114:

Tagja vagyunk a NATO-nak, az ukránok is szeretnének azok lenni (vagyis jobban mondva az USA szeretné, ha azok lennének).
Miért támadnának meg egy NATO országot?

wolves84lb 2018.10.24. 20:48:31

@John Brennan: mert nem volt olyan, hogy magyar nemzet. Én nem tehetek róla, ha te nem érted a nemzet fogalmát, de ez van. Vagy akkor te a 3 kabar törzset pl hova tennéd, akik velünk honfoglaltak? Hm? Ők a magyar nemzet részei voltak? Mégis emlékszünk rá, hogy KABARok voltak, nem MAGYARok.

Az a laza és névleges szövetség azért párszáz évig uralta és irányította egész Európát. A császár maga meg speciel ennek a birodalomnak a vezetője és tejhatalmú ura volt.

Ha a történelmi Magyar Királyságot nézed, hát ott aztán marhára nem ugyanazt a nyelvet beszélte egy felvidéki magyar, meg egy erdélyi. De ez még a mai Magyarországra is igaz, csak, mivel 100 éve elrendezték, nincsenek akkora távolságok, nincsenek akkora különbségek. De a töltött káposztát nem ugyanúgy csinálják Szabolcsban és Zalában, pl...

wolves84lb 2018.10.24. 20:51:46

@6.Lenin: jaja, most ahogy mondod...5 perccel azután, hogy kérdeztem batyufasz cimbidet, te megjelentél, és reagáltál...ezt hívják buktának, picinyem. Na, mára elég volt a baromságaidból, úgyis várnak rád kifent kardokkal a srácaid, úh hesspicsába.

6.Lenin 2018.10.24. 21:01:28

@wolves84lb:

Milyen bukta, te szerencsétlen? Megláttam a nickem a hozzászólásodban, arra reagáltam.
Miért írnék más néven is? Én nem vagyok lelkileg sérült, nincs ilyesmire igényem.
Ha valahonnan kizártak, oda többé nem írok, más néven se.
Innen is kizártak már néhányszor, nem írtam, aztán egyszer visszafogadtak. Azóta írok, kizárnak, nem fogok írni, ez ilyen 1xű.
Ennyire nem érdekel ez a dolog.

wolves84lb 2018.10.24. 21:03:44

@6.Lenin: mondom, hesspicsába, kisköcsög. Szinten aluli vagy :)

6.Lenin 2018.10.24. 21:07:58

@wolves84lb:

A te szinted alatt szerintem már nincs semmi. Az a legalja.

John Brennan 2018.10.24. 21:19:24

@wolves84lb: Én értem a nemzet fogalmát: nyelvi és kulturális szövetség és ennek tudata; még állam sem kell hozzá.
Bíborbanszületett Konstantin szerint volta kabarok, egyéb forrás vagy nyom szerint pedig nem voltak. Erről ennyit. Ez még kevésbé teszi kevertté a magyarokat, mint amennyire Elisabeth Warren amerikai szenátort cseroki indiánná teszi a 6-10 generációval korábbi észak-amerikai indián genetikai nyom. Az utóbbi is semmi, a cseroki indiánok fel is vannak háborodva miatta.
Ezzel szemben besenyő falvak ma is vannak, kunok ma is vannak jászok ma is vannak! Kabarok pedig pl. a 15. században sem voltak, amikor a világ második leghatalmasabb könyvtára Budán volt, tehát írhattak volna róluk!

kolomparlole1114 2018.10.24. 21:26:13

@6.Lenin: Hát ezt mondom, hogy az USA nem fog idejönni és helyretenni minket hogy ne pattogjunk már. Ellenben az ukránok megoldják önerőből, asszem Viktorka nem nézett rá a térképre hogy van "némi" méretbeli különbség a 2 ország között, és a különbség nem sivataggal van feltöltve.

kolomparlole1114 2018.10.24. 21:27:34

@John Brennan: Mint Erdély, a Vajdaság vagy a Csallóköz? Ennél jobban nem hiszem.

6.Lenin 2018.10.24. 21:35:03

@kolomparlole1114:

Nem tehetnék meg, hogy egy megtámadott NATO országot nem védenének meg. Az a szétesését is jelenthetné, hiszen más tagok is kétségbe vonhatnák a jogosultságát.

Nyilván nem lesz támadás, de kőkemény izmozás az igen, hiszen mi blokkoljuk a csatlakozásukat, mind az EU-ba, mind a NATO-ba.Kényes helyzet. Nyilván előbb-utóbb valakinek engednie kell (ene). Valószínűleg azok mi leszünk, hiszen az USA érdekei felülírhatnak sok mindent, de meg kell(ene) próbálni elmenni a lehetőségek határáig, mert, ha nem, akkor talán annak a következményei súlyosabbak lennének az ottani magyarokra. Meglátjuk. Talán minden részlete sem nyilvános ennek az ügynek.

wolves84lb 2018.10.24. 21:35:19

@John Brennan: áruld el, a DAI-ból melyik részeket fogadod el, és melyikeket nem? Csak mert ha nem hiszel Konstantinnak a kabarokról, akkor a többit se hidd el, amit a korabeli magyarokról írt. Más forrás meg nem igen van sajna úgy összességében a korabeli magyar népről, erről ennyit.

Mátyás könyvtára (gondolom, arra utaltál) közel sem volt az akkori világ második leghatalmasabb könyvtára, ezt nem tudom, honnan vetted egyáltalán. Max Európáé.

Kabar utca van speciel Budapesten is, szóval a helységnév semmit nem bizonyít jelen esetben.

kolomparlole1114 2018.10.24. 21:39:18

@6.Lenin: Mi lennénk az agresszorok, nem a megtámadottak. Elvileg Srebrenicánál se nézhették volna végig 8000 civil lemészárlását, gyakorlatilag meg... Ne legyünk naívak, nem fognak nekimenni egy Ukrajnának se egy ilyen putyinszopó mini szemétdombért mint mi vagyunk. Nyilván eszükbe jutna az is hogy mi mindig mindenből kivonjuk magunkat, a románok sokkal többmindent beleadnak a közösbe, mi csak gázálarcokat küldünk harcoló alakulat helyett, hát majd vissza is kb. ennyit várhatunk.

kolomparlole1114 2018.10.24. 21:40:38

@6.Lenin:

"hiszen mi blokkoljuk a csatlakozásukat, mind az EU-ba, mind a NATO-ba"

Mint a románokét? Mi lett volna ha nem blokkoltuk volna, még Mongólia is becsusszant volna? :D

6.Lenin 2018.10.24. 21:57:35

@kolomparlole1114:

Majd -szerintem- a mostani fegyverkezési verseny elindul, vagy megegyeznek, ebben a kérdésben is döntő lesz. Trump is ért az izmozáshoz. De volt/van szándék a megegyezésre.
De ezek az EU szempontjából is precedens értékű kérdések, kisebbségek önállósága, helyi függetlenedési kísérletek stb.
sok minden múlhat a jövő évi eu-s választások után is. Van veszteni valója minden oldalnak. Az biztos, hogy elég tűzveszélyes a helyzet, de eddig óvatos is volt minden oldal. Senkinek nem hiányzik egy komolyabb konfliktus ma Európában. Azon csak mi buknánk, Európa (Kína, Oroszország meg nyerne rajta )

John Brennan 2018.10.24. 22:06:26

@wolves84lb: A DAI-ból teljesen hiteltelen, hogy a besenyők tönkreverték a magyarokat, és előlük menekülve jöttek be a Kárpát medencébe. Ez a besenyő támadás sunyi mítosza. Hol van a magyarokat tönkreverő egykori hatalmas besenyő törzsszövetség ma? Miközben a magyarok a tönkreverés után 600 évig Európa elsőszámú katonai hatalma volt. Néhány magyar falu hagyománya őrizte meg csak azt, hogy ők besenyő származásúak.
De hol vannak a kora középkori oklevelek, amelyek megemlítik a kabarokat? Miközben a zsidókat, böszörményeket, izmaelitákat megemlítik pl.
Az utcaneveket és településneveket ne keverd. A kabar utca nyilván nem honfoglaláskori vagy középkori utcanév. Az annyira bizonyító erejű lenne, mint mondjuk az Amerikai vagy Mexikói út. A besenyőkről sok oklevél van, a jászok, kunok pedig ma is élnek, jász és kun tudatúak.

6.Lenin 2018.10.24. 22:13:25

@kolomparlole1114:

Szerintem vannak itt nagyobb gondok is Ukrajnával.
Nem véletlen, hogy Trump annyira barátkozik É-Koreával, egy esetleges É-koreai támadás (Kína a háttérben) az USA támaszpontok ellen, sőt már közvetlen a államok is elérhetők koreai rakétákkal, lekötné az USA-t. Az oroszok meg simán lerohannák Ukrajnát. Eu meg nézne, mint vak a moziban. Nem 1xű dogok ezek.

wolves84lb 2018.10.24. 22:21:21

@John Brennan: nézd, mivel nincsenek írásbeli emlékeink abból a korból, ezért ezt talán már sosem tudjuk meg biztosan. Mindenesetre az nem működik, hogy számodra kedves dolgokat elfogadsz a DAI-ból, és másokat meg nem. Szerintem.
Másrészt, valami oka volt annak, hogy elvándoroltunk az ősi szálláshelyről. Abban a korban ez valószínűleg egy idegen nép támadása lehetett. Akár úgy is, hogy a sereg éppen távol volt, és a szállást érte támadás, ami elől menekülniük kellett.
A magyarok meg egyáltalán nem voltak 600 évig Európa első számú katonai hatalma. Lásd már a 955ös augsburgi vereséget, ami után változnunk kellett, minden téren. Tényezők voltunk Kelet-Közép-Európában, de a franciák, angolok, stb... magasról tettek ránk.
A tatárjárást csak azért nem hozom fel, mert akkor az akkori világ legnagyobb hatalmával kerültünk szembe, törvényszerű volt a bukás. Ahogy később az Oszmán Birodalommal szemben is.

Szóval akkor szerinted azért van Kabar utca, mert Konstantin kitalálta, hogy voltak kabarok?

John Brennan 2018.10.24. 22:36:25

@wolves84lb:
A DAI-ból nem önkényes alapon dönthető el, hogy mi igaz, mi nem, hanem a többi forrással (írásos források, régészet, szájhagyomány - és a kabarok esetében ennél sokkal több, vagyis nyomtalanul kellett volna pár generáció alatt eltűnniük, felszívódniuk, ami lehetetlen) való összhangja alapján.

Franciák, angolok nem voltak tényezők a kora középkorban, eleve feudális széttagoltságban éltek. Azért tartozott a mai Franciaország fele Angliához névleg, mert Angliát francia eredetű királyok uralták. A magyar király bevétele pedig messze meghaladta az angol vagy francia uralkodóét.
A mongolokat megfutamítottuk, óriási kudarc volt számukra a magyarok elleni hadjárat. Spalatoi Tamás hülyeségeket írt a muhi csatáról (ahol egyik ősöm is részt vett) és a hadjáratról, annyira "hiteles" pl., amikor szó szerint közli, hogy Batu mit beszél a katonáinak. A mongolok gyakorlatilag elmenekültek, utána pedig könnyedén visszafoglaltuk Harcias Frigyes által megszállt dunántúli megyéket, Harcias Frigyes is meghalt elég hamar (1246-ban) egy magyarok elleni csatában.

John Brennan 2018.10.24. 22:39:32

@wolves84lb: A Kabar utcanevek 20. századi névadások, annyi értelmük van, mint pl. a Mexikói utcáknak.

kolomparlole1114 2018.10.24. 23:03:19

@6.Lenin: Dehogy lesz itt háború, tök esélytelenk vagyunk háborúzni. Simán elpicsáznák az ukránok a magyar "expedíciós csapatokat", jól seggbekúrva jönne vissza mindegyik, és kb. ennyivel vége is.

kolomparlole1114 2018.10.24. 23:06:22

@6.Lenin: ÉKorea nem komoly fenyegetés, ők csak annyit akarnak hogy őket ne rohanja le az USA. Nem mintha nagyon akarná, mert ott sincs olaj, de valamiért ez a fantazmagóriájuk, az USA meg csak azért válaszolgat, mert hát azért ő se hagyhatja hogy egy kis szarfészek diktálja neki a tempót.

Ukrajnáról valszeg le fognak válni a donyecki orosz részek is, de ettől még nem lesz miénk Kárpátalja. Még egy része se. A maradék Ukrajnával se vaagyunk 1 súlycsoportban.

Arslab 2018.10.24. 23:59:03

@wolves84lb: Soha sem voltunk nagyhatalom. Mindegyik nagyhatalom vesztett csatákat, háborúkat. De pl. a mohácsi síkra kiállított haderőt bármelyik nyugati nagyhatalom megirigyelhette volna (úgy hogy az erdélyi, horvát és cseh seregrészek meg sem érkeztek). Ők sem tudtak kiállítani akkor nagyobb sereget. Jó a törökökkel nem voltunk egy súlycsoport.

Arslab 2018.10.25. 00:05:03

@wolves84lb: A mai Németország nem a Német-római Császárság jogutódja. Olaszország sem a Római Birodalom jogutódja.

Világít a torony 2018.10.25. 02:57:41

Szijjártó Péter (2018. okt. 4) „Az mégis csak furcsa, hogy egy NATO-tagország határára, vagy ahhoz nagyon közel telepítenek katonai és rendőri erőket abban az országban, amely állítólag a NATO-tagság irányába igyekszik. Ahova Kárpátaljára hozzák ezeket a katonai-rendőri erőket, azt három ország határolja, mind a három ország NATO-tag”
Ezek szerint, mégsem annyira furcsa. A magyar kormány a szovjeteket támogatva igyekszik minél nagyobb nemzetiségi válságot generálni Kárpátalján a már amúgy is meglévő felett.
Tessen mondani, miért van az, hogy Orbán Viktornak nem kell átesnie a nemzetbiztonsági átvilágításon? Még egy mezei parlamenti bizottsági tagnak is át kell esnie rajta. Horn Gy. és Medgyessy P. is átestek az átvilágításon. Orbán V. hogy, hogy nem?

kolomparlole1114 2018.10.25. 03:50:41

@Világít a torony: Mert a kommunista Cigány nemzetbiztonsági kockázat, és megbukna.

chrisred 2018.10.25. 05:37:59

@John Brennan: "Én értem a nemzet fogalmát: nyelvi és kulturális szövetség és ennek tudata; még állam sem kell hozzá."

Ez a nép fogalma.

"A nation is distinct from a people, and is more abstract, and more overtly political, than an ethnic group. It is a cultural-political community that has become conscious of its autonomy, unity, and particular interests."

Tenkes Kapitánya 2018.10.25. 07:20:27

@wolves84lb: "Tényezők voltunk Kelet-Közép-Európában, de a franciák, angolok, stb... magasról tettek ránk."

Ha Magyarország beavatkozik a százéves angol-francia háborúba, amibe mindkét fél részéről összesen néhány ezer ember vett részt, napok alatt eldőlt volna annak kimenetele.

wolves84lb 2018.10.25. 07:27:35

@Arslab: kicsit zavaros, amit írsz. Egyrészt de, voltak időszakok, amikor nagyhatalomnak számítottunk...csak nem 600 évig folyamatosan, ahogy a kolléga írta. Másrészt, a mohácsi csatát még így is megnyerhettünk volna, ha nem "magyarkodjuk el", illetve, ha nem a janicsároknak vezetik a nehezlovasságot.

wolves84lb 2018.10.25. 07:32:22

@Tenkes Kapitánya: persze...a kb 14 milliós Franciaországban pár ezres sereg vett részt a 100 éves háborúban. Sztem ezt inkább hagyd...

wolves84lb 2018.10.25. 07:52:52

@John Brennan: de nem érted, hogy akkor magukat a magyarokat is hagyni kell veszni, ugyanis abból a korból nincs másik írásbeli emlék, amiben említenének minket, mint népcsoport.

Én kicsit másképp látom az angolok és franciák helyzetét. A francia királyság nem volt széttagolt, sőt, ott uralkodott a leghosszabban egy adott dinasztia...az egész középkort tekintve. Anglia keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, elfoglalta Franciao egy részét...nekem ők sem tűnnek gyengének, "nem tényezőknek".
A magyar királyi bevételek maximum időszakosan, 1-1 nagy király alatt haladták meg a többiekét. A gyarmatosítások kezdetekor meg végképp elenyészett a Kárpátok nyújtotta nemesfém-előnyünk.

Mármint, hogy megfutamítottuk a mongolokat? Aham, hát persze...azért is futott utána a király egész az Adriáig, mert a mongolok veszítettek.
És hogy egy ősöd ott harcolt? Hát, ha dobsz erre egy szép családfát, akkor talán. De mivel magam is dolgoztam családfa-kutató cégnél (a hugom és sógorom már tizenéve ott dolgoznak), elég tudásom van ahhoz, hogy hitetlenkedjek. Párszáz évre is borzalmasan nehéz visszavezetni az ősöket, nem hogy 800 évnyire.

chrisred 2018.10.25. 09:06:38

@John Brennan: "Azért tartozott a mai Franciaország fele Angliához névleg, mert Angliát francia eredetű királyok uralták."

Nem. Aquitánia (ami messze nem Franciaország fele) tartozott az angol koronához a százéves háború végéig, mert II. Henrik az Aquitániai Eleonórával kötött házassága révén megszerezte. A Plantagenetek a francia trónra való igényüket arra alapozták, hogy III. Edward maradt Szép Fülöp utolsó egyenesági leszármazottja, miután mindhárom fia utód nélkül halt meg.

sic! 2018.10.25. 09:28:04

@nickgrabowszki: Oroszország manapság elsősorban le nem zárt, befagyott konfliktusokkal operál, úh. Orbán sokszorosan bután jár és járt el. Megfelelő nemzetpolitikával a kárpátaljai magyarok Ukrajna hídja a Nyugat felé is lehettek volna (és ezzel Ukrajna számára értékes országrész), ehelyett Orbán a Putyinnak behódoló és Ukrajna Európához (EU-hoz, NATO-hoz) közeledésének keresztbe tevő politikájával Putyin eszközeivé tette a kárpátaljai magyarokat. Arra viszont nem gondol, hogy Putyinnak nem érdeke Kárpátalját Magyarországhoz csatolni, hanem az, hogy a donyecki, luhanszki, dnyeszter-menti stb. "népköztársaságok" után újabb, soha meg nem oldódó konfliktusgócpontot teremtsen Ukrajna nemzetközi ellehetetlenítésére. Ennél rosszabbat a kárpátaljai magyarok számára nemigen tudok elképzelni, aki egy ilyen "népköztársaságból" el tud jönni, az el fog jönni, a többiek meg ott fognak pusztulni az örök posványban :(

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.25. 12:41:54

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

B+!

Hurrá, ezt is megértem. Már voltam libsi, bolsi, komcsi, de fideszes még nem.:D

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.25. 12:44:48

@chrisred:

Az egészben meg az a legszebb, hogy Isten az első párnak előbb az egész paradicsomot adta, majd utána az egész FÖLDET. A hatalomat birtoklók meg kisajátítottak belőle sokat, sőt az összesre fáj foguk.

kolomparlole1114 2018.10.25. 13:26:04

@wolves84lb: Az összecsapó seregek létszáma tényleg nem volt nagy, 5-30k-s nagyságrendben mozogtak.

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cr%C3%A9cy
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Poitiers
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Agincourt

Persze nyilván nem ennyi hadrafogható ember volt csak az egyes országokban, valakinek a várakat is kellett védeni, nehogy egy szomszéd úgy gondolja most jött el az idő egy kis hátbatámadásos területszerzésre. Azt is tegyük hozzá hogy a franciák valóban 14 millán voltak, Anglia meg csak 2, de mivel a francia földek jó része angol fennhatóság alatt állt (még Hódító Vilmos öröksége, aki onnan ment Angliába), ezért a 14 milka francia is megoszlott a 2 fél között. Persze egy angol fennhatóságú francia lojalitása azért nem 100%, valszeg könnyebb volt onnan a franciáknak toborozni, mint az angoloknak (ugyanakkor ez nem egy megszállás volt, mint nálunk az "ideiglenesen" itt állomásozó ruszkik, tehát akkora ellenszenv se volt az angolokkal szemben, de azért mégis csak franciául beszéltek, az volt a haver). A végeredmény is ezt mutatja, a francia túlsúly döntő volt, a sok balfaszkodás ellenére mindig talpra tudtak állni és végül győzni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.25. 13:31:06

@látjátok feleim szümtükkel: Jóvanna, bocsi, mellément. Ahol fideSSfasszopókat vágnak, ott hullik a forgács. :))

kolomparlole1114 2018.10.25. 13:44:33

@wolves84lb: Végülis elfoglalta, de nem annyira. Jó része eredetileg is az övék volt, mert Hódító Vilmos őseinek a földje volt Normandia, csaaládi birtok, azt már nem kellett elfoglalni. Aquitániát pedig házassággal szerezték meg (hozomány). Az angoloknak nem volt gyarmatosítási igényük Franciaországra, a franciáknak nem tetszett hogy a vazallusból egyenrangúvá vált angol királyoknál van a francia földek egy része, ami ugye egy angol-francia konfliktusban nem őket szolgálja (a francia földek tekintetében az angol király a francia vazallusa volt, tehát nem angol gyarmat, hanem inkább haszobérlet jellegű volt ott a felállás, de akkor se full francia fennhatóság, ami szúrta a frnciák szemét). Szóval a franciák erőltették a háborút, az "elveszett" területek visszaszerzését, de az elején (és közepén) elég szarul ment nekik, az angolok valóban többet hódítottak mint amit vesztettek, de aztán a franciák csak kibaszták őket mint macskát szarni (Jean d'Arc egyfelől, másrészt a tűzfegyverek elterjedésével már az angol íjászok nem voltak annyira királyok, harmadrészt rájöttek hogy nem mindenkinek csak a nemesekre kéne hajtani, mert a szinte csak íjászokból álló angol seregekben olyan nem sok volt, és amíg a maradék pár ilyet kergetik, a paraszt íjászok szarrá lövik őket).

Belzebubi 2018.10.25. 13:44:44

Örömmel látom, hogy többen csillogtatnak meg történelmi tudást (remélem, hogy nem adott pillanatban ollózták ki a gugliból). Bárcsak azt is mondhatnám, hogy a magyar történelmet illetően is legalább ilyen csillogás látható a hozzászólásaikban.

kolomparlole1114 2018.10.25. 13:51:08

@Belzebubi: Mikor került itt egyáltalán szóba a hungarisztáni történelem? Ha meg nem, akkor miért kellett volna ahhoz bárkinek is hozzászólnia?

Belzebubi 2018.10.25. 14:00:18

@kolomparlole1114: Szóba került. És hozzá is szóltak. Én pedig csak egy megjegyzést tettem, semmi mást.

kolomparlole1114 2018.10.25. 17:44:39

@Belzebubi: Ha meg hozzászóltak, akkor mi a gond? Nyilván tudtak arról is beszélni, tehát elvárás teljesítve.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.25. 18:49:35

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Semmi gond, a sok minősítés még valaha jól is jöhet. Majd ha számonkérnek, rád hivatkozok, mint hiteles minősítőre, a többi meg úgy is magától értetődő ebben az országban.:D:D:D

John Brennan 2018.10.25. 23:51:51

@wolves84lb: "akkor magukat a magyarokat is hagyni kell veszni, ugyanis abból a korból nincs másik írásbeli emlék, amiben említenének minket"

Ekkora butaságot még soha életemben nem olvastam.
Tehát pl. nem léteztek azok az emberek, akik létrehozták Stonehenget, mert nincs róluk írásos emlék. 1620-ban nem léteztek ausztrál bennszülettek, mert róluk sincs írásos emlék.

John Brennan 2018.10.25. 23:56:54

@wolves84lb: tényleg nagyon ciki, hogy Mátyás király könyvtára nem a világ, csak Európa második legnagyobb könyvtára volt (a legnagyobb egyébként a pápai könyvtár volt)

wolves84lb 2018.10.26. 07:49:24

@John Brennan:
"Ekkora butaságot még soha életemben nem olvastam.
Tehát pl. nem léteztek azok az emberek, akik létrehozták Stonehenget, mert nincs róluk írásos emlék. 1620-ban nem léteztek ausztrál bennszülettek, mert róluk sincs írásos emlék."

És mindezt az az ember bírta leírni, aki szerint Muhinál tulképpen mi győztünk, és aki szerint 1242ben a mongol-tatár seregnek el kellett menekülnie. Vicces fiú vagy te, dzsoni :)

A DAI-ról beszéltünk, bameg...arról, hogy te fogsz részeket, amik szerinted nem igazak, és azokat negligálod.
Nem a magyarok nem léteztek, te f.sz, csupán nem tudunk róluk semmit, amit bármi alá is támasztana. Stonehenge ott van, ahogy mi is itt vagyunk. Csak épp nem tudni, ki a nyavalya rakta össze a köveket, meg mi honnan a halál faszáról kerültünk ide.

wolves84lb 2018.10.26. 07:57:40

@John Brennan: igen, neked ciki, hogy megint baromságokat beszéltél.

A családfát nem sikerült összerakni azóta sem? Sebaj, nyilván neked fog hinni mindenki, nem a krónikáknak, történészeknek...mert a te ősöd ott harcolt Muhinál :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Geonczeol Gyula Felvidek 2018.10.26. 10:27:18

fölösleges a nyugati hatalmakat mentegetni. A britek és franciák csináltak új államokat, amiket a saját zónáiknak tekintettek és megosztottak. A véres Közel Keleten folyó háborúk is a Sykes Picot paktum eredményei, tehát a befolyási övezetek miatt vannak. Közép Európában az utódállamok mindenféle hazugságot összehordanak. Kárpátalján ruszinok is élnek és ott nincsenek ukránok. Ukrajnának semmi keresnivalója Kárpátalján. Az alapszerződést a szovjet titkosszolgálat agyalta ki és Sarajevo felmentéséig abban reménykedtek, hogy visszajöhetnek Közép Európába. Elkerültünk egy teljes világháborút, amit etnkai alapon próbáltak kirobantani, mint most teszik. Nem lesz Szovjetúnió. Ezt Kisingeréknek és az anyaországi baloldali söpredéknek meg kell tanulnia. A kifolyt vér meg rájuk száll.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.26. 14:01:03

@Geonczeol Gyula Felvidek: "Ezt Kisingeréknek és az anyaországi baloldali söpredéknek meg kell tanulnia. "

Mit hablatyolsz itt össze-vissza Kissingerről? Hiszen már 95 éves, és örül, ha pisilni bír. Már régen nem ő a politikai szálak fő mozgatója. Vagy te is olyan vén trotty vagy mint ő, és felakadt a tűd?

Mindenki tudja, hogy aki kicsi, az is marad, ha a nagyok nem akarnak neki területet adni. Mi magyarok általában a bunkó rosszabbik végére mindig kaptunk beutalót, és ezért nem jutott terület az előző évszázadban. Miért gondolod, hogy most jobb helyen vagyuk, amikor most is kicsi játékszer a magyar állam kicsi miniszterelnökével együtt.

John Brennan 2018.10.26. 17:29:51

@látjátok feleim szümtükkel: Orbán 4 centivel magasabb Putyinnál, 12 centivel Medvegyevnél, te gecimaci.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.27. 18:44:09

@John Brennan:

hehehe-hahaha!

Napóleon sem volt magas. DE! A politikus nagyságát nem a magasságával mérik. Essetudni?

Sir Bates dö Hól 2018.10.28. 14:44:33

@Comte de Gippaud: nem, a magyarság asszimilációra való képességét elvesztette a kiegyezés után bizonyosan (valóban egyfajta csoda, hogy megmaradt a nyelv!), de jelenleg az a helyzet, hogy aki asszimilálódni akart és képes volt arra, azokat kivetette magából (zsidóság), akiket asszimilálni kellene, azokat meg képtelen (cigányság), mindezt egy sovén nacionalizmus, de szvsz inkább etnicizmus okán, azzal az attitüddel, hogy a magyarság kiválasztott nemzet, nem kell befogadnia semmit az idegen kultúrából... mindezt úgy, hogy a leginkább elvesztette minden hagyományát a környező népek közül, sőt tán még európában is, a leginkább a globalizácios usa-beli kultúrszenny hatása alá került... enyhén szólva nevetséges az erőlködés, a magyar identitás nem a fehérvári huszárokban található, hanem a fonó zenéjében, hamár...

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.28. 15:52:37

@John Brennan:"Orbán 4 centivel magasabb Putyinnál, 12 centivel Medvegyevnél, te gecimaci."

"Gecimaci" nertárs! Lenin elvtárs már régem megmondta, hogy "A töténelmi érdemeket nem aszerint szokták megtélni, hogy mit adtak a történelmi személyiségek a mai követelményekhez viszonyítva, hanem aszerint, hogy mi újat adtak elődeikhez képest. " Lehet keresni ezt az újat, hátha nem találsz semmit.

De azt is megmondta, hogy "Szitkozódásal azok szoktak érvelni, akiknek nincsenek érveik." Pont.

No, ezt osztd -szorozd, és a végeredmény egy nagy nulla lesz.
süti beállítások módosítása