B1 blogcsalád



Orbán megint nem mert emberek közé menni

2018. október 11. - nickgrabowszki

Eltitkolták a miniszterelnök pécsi látogatását. ovipecs.jpg

Orbán Viktor csütörtökön átadott egy sportcsarnokot Baranya megye székhelyén, ahol olyanokat mondott, hogy

a magyar közéletben és sportban van egyfajta kötelező álszerénység, és amikor siker van, van egy elvárás, hogy úgy kell csinálni, mintha kisebbek lennénk. Ez baj, ha van mire és kire büszkének lenni, igenis legyünk büszkék.

Továbbá hogy

a kormányzati munkának a sok konfliktus és nyűg mellett van néhány szép pillanata, mint például ez az átadó.

A szép pillanatokhoz bizonyára hozzájárult, hogy a Miniszterelnökség előzetesen megszűrte az átadó résztvevőit:

  • a pécsiek nem vehettek részt az eseményen,
  • ahonnan kizárták a sajtót is, még csak nem is értesítették a nyilvánosságot a dologról.

A "szép pillanatról" csak az előre kiválasztott agitprop-orgánumok tudósíthattak, pedig Orbánnak nem kellett aggódnia, hiszen ez csak egy beszéd volt, kérdezni úgysem lehetett volna.

A Szabad Pécs beszámolója szerint ők informálisan megtudták, létezik egy 

ún. pozitív sajtólista,

és csak az azon szereplők kaptak meghívást a jeles eseményére. 

Továbbá értesítést kapott  a helyi Fidesz is, sőt utasítást arra, szervezzen Orbánnak ünneplő közönséget a rajongókból.

A sportcsarnok, amelyik Rátgéber László érdekeltsége tartozó Nemzeti Kosárlabda Akadémia tulajdona lesz, amúgy teljes egészében közpénzből, 2,3 milliárd forintból épült fel. Ennek ellenére sem a sajtó, sem az érdeklődők nem lelhettek ott a megnyitón, csak azok, akik szerepeltek a az előzetes vendéglistán, amire - mint láttuk - lehetetlen volt felkerülni, kivéve persze azoknak, akik informális csatornákon előre értesültek az eseményről.

  • A nyilvánosság kizárását a szervezők egyfelől azzal indokolták, hogy magánterületről van szó (amely magánterület amúgy közpénzből készült el).
  • Másrészt meg azzal, hogy a szigorú biztonsági intézkedések miatt nem engedhetnek be bárkit.

Ami egészen magyarul azt jelenti, hogy a magyar miniszterelnök fél emberek közé menni, csak a saját klientúrája vagy az előzetesen kiválasztott rajongótábor előtt mer megjelenni.

Erre a szép pillanatra álszerénység nélkül igazán büszke lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7914295665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

0dzsud0 2018.10.12. 21:03:04

@Sir Bates dö Hól: hogy félreértés ne essék, mindig itt a legnagyobb a buli, épp azért mert ez a legnagyobb fertő mocsok. a cikkek szinte minden indexre kirakott ballib síróblogon kellőképp ócskák (van kivétel, de ritka), a kommentek miatt járok ide, mert azok viszont szórakoztatóak, a cikkeket már kb. olvasni is felesleges.

a kérdésedre egzakt választ adva: a hafr és a vincent egy kicsit más szint, értelmes postok, (többnyire) értelmes csevej. és hogy kedvemre való kommentelőket is megnevezzek (nem erről a két blogról, csak úgy általában), midnightcoder és $pi$ hozzászólásait pl. mindig szeretem olvasni.

0dzsud0 2018.10.12. 21:09:29

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: jól visszavágtál. még ha nem is derült ki, hogy a hozzászólásom melyik részére írtad, hogy "bármikor sokkal inkább", akkor is: valaki bántani merte a rajongói klubotokat, és te megvédted. :D

(egyébként sosem szavaztam a fideszre, egyszerűen a szocikat az összes többi pártnál jobban utálom)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.12. 21:12:47

@0dzsud0: Szarul esik az igazság,mi?

Ez a spis gyerek kurvajófej.
Akkoriban úgy kezdte:Én nem vagyok fideszes,de.....
MEGALOL!

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 21:13:39

@0dzsud0: ok, ezzel nincs is vita, de azt tudod-e, hogy vannak jobblibek is? te az vagy?...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.12. 21:16:26

@0dzsud0: Az erkölcsi alapról.
De talán felfogod ha akarod.

taga20 2018.10.12. 21:17:18

@0dzsud0: "cikkek szinte minden indexre kirakott ballib síróblogon kellőképp ócskák "

kolozsvaros.com/2018/10/10/ha-lenne-egy-orszagom/

0dzsud0 2018.10.12. 21:23:04

@taga20: szórakoztató a vergődésed. kérlek, folytasd. :) egyébként szerinted azért van a fidesz hatalomban, és nem a te kedvenceid, mert a sok hülye nem olyan tájékozott, mint te, és nem hallott még a mészárosról meg a tiborczról? :) ezzel a szarsággal sosem fogtok nyerni, a te kedvenc tolvajbrigádodról a privatizáció, kakaóbiztos számítógép, völgyhíd, hagyó miklós és egyéb faszságok jutnak a kisember eszébe (mármint ez csak egy kis része az egésznek, nem említve pl. a totális gazdasági dilettanizmusukat). ez a réteg azt mond bárkire és bármikor, amit és amikor akar, a lőtéri kutyát nem fogja már érdekelni soha többé. hagyjátok egy kicsit békén az lmpt-t és a jobbikot, hadd tolvajozzanak nyugodtan ők, és akkor talán lesz is valami eredménye (nem valószínű persze, de veletek a kétharmad is garantált)

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 21:23:19

@0dzsud0: két trollt kiemelték, érdemi vitába nem nagyon keverednek, mert ahhoz kevesek intellektuálisan...
igen, én sem igazán olvasom el a posztokat, mert zavar, hogy negligálják a korrektort
(az említett két blog kissé belterjes, meg eleve nem értek egyet a cenzúrázott blogokkal)
azért én olvasgatom a mandinert és a pestisrácok, 888 írásait, azokhoz képest a b1 még mindig tényekkel alátámasztott szépirodalmi székfoglaló az akadémián... kommentszekcióikra pedig a "mosdatlan csőcselék" kifejezést eufemizmusként használnám...

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 21:24:12

@vénkujon: már rájöttem, hogy a magyar bajnokot linkelted...

0dzsud0 2018.10.12. 21:25:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: jaja, a ballibek igazsága nagyon felkavaró tud lenni. majdnem úgy megdöbbent néha, mint őket az áprilisi választások eredménye.

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 21:27:19

@0dzsud0: azért az lmp-t ne vegyük önálló entitásnak, főleg ungár "az én apukám megdolgozott az örökségemért" péterrel...

0dzsud0 2018.10.12. 21:30:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: egyébként elég régóta követem ($pi$ kommentelőt), tisztán emlékszem, hogy 2010 környékén nem volt elégedett a kormány teljesítményével, nemrég viszont olvastam tőle, hogy bevallottan fidesz szavazó...8 év eltelt, miért ne változhatna meg a véleménye? mi a probléma? ha egyszer nem volt fideszes, sosem lehet az? vagy ez olyan logika, mint hogy orbán viktor soros ösztöndíjas volt, ezért szerintetek ma is sorost kellene hűen szolgálnia és soha, semmiben ellent nem mondani neki?

taga20 2018.10.12. 21:31:58

@0dzsud0: szórakoztató a fityeszmaffia mosdatásod, kérlek folytasd!:)

én nem folytatom a sort, mert ha valaki nem látja, hogy mit csinálnak a geciék, annak mit pofázzak!

kolozsváriszalonna, hogy tetszett muzsik? me arról nem dumáltál véletlenül.

0dzsud0 2018.10.12. 21:32:50

@Sir Bates dö Hól: oké, ne vegyük. viszont ők nem voltak még kormányon, engem az ilyen nem zavar, ha kritikát fogalmaz meg a mindenkori kormánnyal szemben. a szocik ámokfutása, na az nagyon zavaró, nekik egy életre elveszett a hitelességük bármilyen, a mindenkori magyar kormányt érintő kérdést illetően...

0dzsud0 2018.10.12. 21:38:34

@Sir Bates dö Hól: én mandinert, pestisrácokat és 888-at nagyon-nagyon ritkán, még a 444-nél is ritkábban olvasok (ez pedig nálam nagy szó), de nálam ez nem felmentő körülmény a b1-re nézve, hiszen piszok mélyen vannak.

"azokhoz képest a b1 még mindig tényekkel alátámasztott szépirodalmi székfoglaló az akadémián"

nem lehet egész véletlen, hogy a b1 a te véleményedet döntően tükröző blog? :)

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 21:39:58

@0dzsud0: ok, de ki a faszom támogatja a cocikat?... te olyan vagy, mint a búsképű lovag, szélmalommal harcolsz... persze, hogy az mszp és a dk/gyurcsány nélkül már orbán sem tudna rabolni, de a fidesz már középhosszú távon is behozhatatlan hátrányt okoz mo népességének... ezt tényleg nem látod?
pici figyelmet fordítanál esetleg a jobblibek? te jobblib vagy?

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 21:40:54

@0dzsud0: eddig én nem sértegettelek... egy szóval sem...

0dzsud0 2018.10.12. 21:45:01

@taga20: natyon durva volt, totálisan rávilágított az orbáni diktatúra működésére, úgy kellett már, mint egy falat kenyér, hiszen nem olvashatom ugyanezt az index címlapján, napjában huszonötször. akinek ez nem nyitja fel a szemét, na annak már semmi. ne félj, tanga. egyre többen vagytok, bukik már az a zorbán.

fogd már fel végre, te szerencsétlen. ember nincs az országban, még bivalyborzasztó-alsón sem, aki nem hallott még titeket sírni, hogy diktatúra van, meg hogy ezek lopnak. mindenki hallotta, mindenhol tudják, ki az a mészáros. csak ha ti mondjátok, akkor leszarják, mert titeket még jobban utálnak. ezt lenne nagyon fontos megértened, bár nem mintha annak drukkolnék, hogy a következő választást ti nyerjétek...

0dzsud0 2018.10.12. 21:50:20

@Sir Bates dö Hól: szerintem én sem sértegettelek. a b1-et fényévekkel előbbre sorolod a minőséget tekintve, mint a többi említett oldalt. ebben elég durva elfogultságot véltem felfedezni. tévédnék?

támogatom a törvény előtti egyenlőséget, a női egyenjogúságot, nincs problémám a melegekkel stb., de nem vagyok semmilyen "lib" (a mai lib már nem az a lib). jobboldali viszont igen.

0dzsud0 2018.10.12. 21:53:17

@Sir Bates dö Hól: "de a fidesz már középhosszú távon is behozhatatlan hátrányt okoz mo népességének... ezt tényleg nem látod?"

de látom. épp ezért lenne nagyon fontos az országra nézve, hogy a ballibek soha többé ne lépjenek színre. abban a pillanatban tehetünk lépéseket a fidesz leváltására, addig egyszerűen nem fog menni. azért kell a szocikat még mindig megemlíteni, mert még mindig ők szeretnének a hatalomba visszatérni.

vénkujon 2018.10.12. 21:59:31

@0dzsud0: jobboldali? ez azt jelenti, hogy ilyen magyaros, magyarognak szorító ur? és még a pogányos féle magyar vagy má az istván királyos, keresztjén féle? vagy egyéb féle jobboldalias tulajdonságu? vagy csak simán fideszmagyar?

taga20 2018.10.12. 22:05:47

@0dzsud0: "ne félj, tanga. egyre többen vagytok, bukik már az a zorbán."

nagyon eredeti, és vicces volt a tangázás részedről. szarrá röhögtem magam:)))

a geci és rendszere bukni fog, ebben igazad van, mert egy kontraszelektált szar rendszer.

a ner a kukában fog kikötni, ez fiksz!

lásd kádár rendszer.

0dzsud0 2018.10.12. 22:08:35

@vénkujon: egyszerű. ballib: minden, ami jó. jobboldali: minden, ami nem jó.

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 22:09:12

@0dzsud0: "nem lehet egész véletlen, hogy a b1 a te véleményedet döntően tükröző blog? :)"
ennél sokkal enyhébb a "menj a kurva anyádba!" szerintem...
az, hogy nem a hatalom háta mögül, adómilliókkal megtámogatva, azt elvtelenül kiszolgálva mocskolódik, már önmagában piedesztálra emeli az azokkal kapcsolatos összehasonlítás során (megjegyzem, voltam én már itt is beépített fidesz-ügynök is kritikám okán)
a ma jobboldaliak döntő többsége is liberális alapokon áll, emiatt csúszott ki a liberális pártok alól a talaj mindenhol, amit itt felsorolsz ("
támogatom a törvény előtti egyenlőséget, a női egyenjogúságot, nincs problémám a melegekkel stb.") az nem jobboldali sajátosság, csupán a XXI. századi humanizmus minimuma, mondhatnám az emberré válás alfája, nem pedig omegája...
sz'al miben is rejlik a te jobboldaliságod?... mert az, hogy nem akarod vissza az mszp/dk/szdsz fémjelezte társaságot még nem tesz jobboldalivá (bár fogalmam sincs, hogy ezeket miért tekinted baloldaliaknak)...

0dzsud0 2018.10.12. 22:15:09

@taga20: igazad van, a tanga valóban gyenge és méltatlan volt, de ne akadjunk fenn ezen.

"lásd kádár rendszer." ezen akadnék inkább fenn. az mindig nevetséges szerintem, ha pont a ballibek mérik össze a kádár rendszert a mostani kormánnyal. pont ők egy kommunista utódpárt, pont ők azok, akiket benn tart a parlamentben a kádári nosztalgiában élő nyugdíjas rajongótáboruk. annyi érv van a fidesz ellen, de ti megtaláljátok pont azt, ami rátok igaz, micsoda inkompetens banda...

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 22:19:31

@0dzsud0: én meg kúrni szeretnék a gyerekkori szerelmemmel, de ennek sincs reális esélye, ugyanúgy, mint az mszp újbóli kormányzásának...

ugye a gazdaság "szárnyalását" inkább a hihetetlen mennyiségű eu-támogatások és példátlan hosszúságú konjuktúra valamint ingyenpénz szerencsés csillagzat alatti együttállása okozta, nem kancsal gyurka és think-tankja zsenialitása, ezt kezeljük axiómaként... szégyenletes, hogy az előbbiekkel és a háromszoros ⅔-dal csupán a világ jelenleg egyik legtörékenyebb gazdaságát tudják felmutatni... a kongói gazdaság is stabilabb, mint moé...

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 22:23:35

@0dzsud0: a társadalmi mobilitás elősegítését, az esélyegyenlőség biztosítását (különös tekintettel az oktatás mindenki számára elérhető tételével) minek látod? jobboldalinak vagy baloldalinak? vagy csupán egy XXI. századi transzatlanti minimumnak? (én az utóbbira szavazok)

0dzsud0 2018.10.12. 22:28:59

@Sir Bates dö Hól: "ennél sokkal enyhébb a "menj a kurva anyádba!" szerintem..."

akkor maradjunk annyiban, hogy igen. szerinted. tisztáztam, hogy nem sértésnek szántam, amit írtam, de innentől kezdve annyira nem fogok aggódni akkor sem, ha te annak vetted.

a jobb- és baloldaliságba, liberalizmus kérdésébe kérlek, hadd ne menjek bele. bevallom, nem vagyok maximálisan tájékozott azt illetően, hogy melyik korban, melyik országban mik feleltethetőek meg ezeknek a fogalmaknak. a múltkor is volt egy ehhez hasonló beszélgetésünk, akkor épp a "ballib" kifejezésen rugóztunk.

"bár fogalmam sincs, hogy ezeket miért tekinted baloldaliaknak" ez nekem kicsit szarpasszírozás, de szerinted minek kell tekinteni definíció szerint az mszp/dk/szdsz pártokat?

a napjainkban a liberalizmusra jellemző esztelenséggel nem tudok azonosulni. amelyik napi rendszerességgel manipulálni próbál a hajléktalanok, a gendertudományok, vagy épp a migránsok ügyében. a fentebb felsoroltakat én is úgy értettem, hogy a liberalizmus alapértékei között a helyük, nem nehéz velük egyetérteni. túl vagyunk azon a ponton, amikor - számomra - már nehéz.

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 22:30:31

@0dzsud0: a puzsér-féle nyuggerek (egységesen, egy tömbben kezelt, nyugdíjas választópolgárok, akiket egyéni szükségletükre és rászorultságukra való tekintet nélkül üveggyöngyökkel próbál lekenyerezni mindkét oldal, szerintem felháborító módon, a jövőt felélve) jelenleg a kormánypárt szavazói inkább...

0dzsud0 2018.10.12. 22:35:39

@Sir Bates dö Hól: persze, hogy ez alapján az utóbbinak, mert meglehetősen tágan értelmezhetőek. a mindennapi problémák ennék sokkal specifikusabbak. pl. az oktatással kapcsolatosan: az erőltetett deszegregációt kifejezetten baloldali felfogásként értelmezem, és kifejezetten károsnak tartom. hiszen ha több, mint 3 cigány van egy általános iskolai osztályban, a szülők részéről abszolút racionális döntés, ha a gyerekét kiveszi az osztályból és átviszi máshová, mert úgy gondolja, hogy ebben az osztályban sok minden lesz, de tanítás aligha. az én felfogásomban (ami szerintem jobboldali szemléletmódot tükröz) a szülőnek ezt a választási lehetőséget továbbra is meg kell hagyni.

taga20 2018.10.12. 22:37:05

@0dzsud0: spongyát rá!

a kádár népe meg szerintem átment a fityeszhez.

lásd a minden területet elöntő államosítást, a szolga sereg kinevelését, az öncenzúra mérhetetlen megjelenését, a bolsevik fityeszolligarhák tobzodását és rongyrázását.

neked ez tetszik?

0dzsud0 2018.10.12. 22:38:53

@Sir Bates dö Hól: én sem állítottam ennek az ellenkezőjét. az állításom arra vonatkozott, hogy pl. a DK kifejezetten annak köszönheti parlamenti helyeit, hogy több, mint 5%-nyi szavazójuk volt, akik közül szerintem meglehetősen sok a kádári nosztalgiában élő nyugdíjas szavazó. ezzel nyilvánvalóan nem mondok véleményt a nyugdíjas szavazók többségéről, arról viszont igen, hogy a ballib rajongóknak már megint nem sok alapjuk van a kádári rendszerrel dobálózni, mert még meg találják sérteni a saját szavazótáboruk egy nem elhanyagolható részét is...

0dzsud0 2018.10.12. 22:45:36

@Sir Bates dö Hól: "a kongói gazdaság is stabilabb, mint moé..." volt valami kimutatás nemrég, amiben kongó is figyelemre méltó volt, de nem úgy rémlik, hogy abban gazdasági stabilitásról volt szó. belinkelnéd az ezt alátámasztó forrást?

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 22:52:24

@0dzsud0: mszp/dk/szdsz mind neoliberális gazdaságpolitikát és főként a status quo fenntartását preferáló jobboldali társadalompolitikát némi szociáldemokrata szociálpolitikával megspékelő társaság... ezek nem baloldaliak, de még csak nem is szociáldemokraták...
az, hogy valaki szolidáris-e az elesetttekkel, a leszakadókkal (főleg a globalizáció korában), az nem politikai, hanem humanitárius állásfoglalás (egyébként mind a tízparancsolat, mind az iszlám öt alappillére között szerepel, sz'al nem újkeletű)...
a gendertudományok pedig a tudományok kérdéskörébe tartoznak, nézz utána, hogy valójában mit is jelentenek, pl. itt egy rövid tájékoztató youtu.be/wI05qQHlwls (konokra koncentálj, ne puzsérra, ő világtalan ebben a kérdésben)...
a migráció valóban égető kérdés, mint a klímaváltozás és a nukleáris fenyegetettség, s mivel globális probléma, globálisan kezelendő, de pont a fidesz az ma moon, aki lehetetlenné teszi ennek megvitatását, ostoba és önző érdekből... tudtad, hogy az előrejelzések szerint sztyeppe lesz mo ⅔ területe 2050-re?... ezen a téren nem megoldás a folyamatos harciállapot... nem tudom, hogy hány éves vagy, de akkor már nem lehetsz mad max semmiképpen, ha ez lenne az egyéni stratégiád...
(nem sértődtem meg, csupán jeleztem, hogy miként állok a blog posztjaihoz, hogy ne legyen vita, ne vigye el a diskurzust a prekoncepció)

illaim 2018.10.12. 23:16:50

@taga20: Komolyan nem értelek! Te az utcán is leállsz vitatkozni egy kutyaszarral?

vénkujon 2018.10.12. 23:19:45

sajnálatal tudatom, hogy a görökök elbaszták szélsebes labdahajtoinkat. no nem baj, majd akor a következö mecsen bisztos nyer a Miniszerelnők ur csapata:(
(nem) és ez igy megy még vagy 20 évig elnézve a lasan de biztosan jol épitkező erösen sportolo focis urakat. én rájuk szavazok

vénkujon 2018.10.12. 23:22:15

@0dzsud0: nem ugy van, inkáb hogy, ballib: általába fizet a navnak. jobóldali: nem:)?

vénkujon 2018.10.12. 23:23:43

ejj ezek a fránya görökök. de egy gecik ezek! nemhogy inkább a törökökel fodciztunk volna. nem intézte volna inkább ezt el a miniszterelnők úr a szultán urral?

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 23:33:45

@0dzsud0: deszegregáció: persze, amit leírsz az zavaró, van két megoldás: ad1) a cigányságot két gyerek után kémiailag vagy fizikailag sterilizálni, ekkor mehet a szegregáció, nem fog nőni a számarányuk a társadalomban, maradnak a jelenlegi pária státusban, viszont ez demográfiai problémákat okoz már a következő generáció során, de betelepíthetünk arabokat, nézeteket, bárkit a harmadik világból, kicsit durva, de végrehajtható, csak ki kell mondani;
ad2) komplex deszegregáció és integráció az oktatás révén (nem csupán díszcigányok felmutatása és a cigányság helyzetének javítására való hivatkozással újabb pénzösszegek elsíbolása, miként az az utóbbi 70 évben mindig is történt!), hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint spárta a helótákkal, hogy csupán fizikai terrorral tudjuk fenntartani dominanciánkat az egyre nagyobb számarányú cigánysággal szemben (hiszen, ha emelkedik bármely népcsoport vagyoni, szociális és kulturális helyzete, akkor egyre csökken a népszaporulata), melósabb -de nem durva-, viszont biztosíthatja a békés egymás mellett élést, egymás elfogadását, miként az utóbbi pár ezer évben mindig is, hiszen finnugor nyelvünk ellenére, nem balti genetikával rendelkező népünk mindig is integrálni tudott eddig mindenkit, annak ellenére, hogy jóval jelentősebb germán és szláv néptömegek közé sodorta az élet.
csupán választani kell. de választani azt kell. nincs több idő.
"ballibek" én nem ún. ballib vagyok, nekem nem kell említeni őket. én liberális vagyok erőteljes baloldali beütéssel, az nem ugyanaz, mint a moon használatos "ballib".
a kongói gazdaság stabilitása: irónia (olvass swiftet!), csupán arra akartam utalni, hogy monál a világgazdaság változásainak nem sok gazdaság kitettebb úgy, hogy egyidőben arra semmi ráhatása nincsen, csak sodródunk a globalizáció tengerén, esélytelenül bármely önálló aktusra (ezzel szemben kongó olyan szegény és elmaradott, viszont óriási ásványkincstartalékkal rendelkező ország, hogy még ott is kisebb megrázkódtatással vészelik át a következő gazdasági válságot), de ne kongóra koncentrálj, hanem arra, hogy semmit, de semmit nem tudunk felmutatni, csupán az átalakuló autóiparra való felkapaszkodást, mint gazdasági vaszizdaszt... mészáros "talán okosabb vagyok, mint zuckerberg" lőrinc, tiborc "saját láb" istván és a többi ner-lovag gazdagodásán kívül...
(több kommentre reagáltam, remélem nem zavaróan)

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.13. 00:29:24

@0dzsud0: figyelj nagyon: nem beszélhetsz államadósság csökkenésről, ha az nominálisan nő.
Amire te gondolsz, az egy viszonyszám. Az államadósság a gdp-hez viszonyítva.
Vettél már fel hitelt? Gondolom, feltűnt, hogy összegszerűen fizettették vissza. Nincs hitelező, aki százalékot elfogadna.

A gond: az állam bevétele nagyban saját devizában adódik, míg adóssága idegen devizában törlesztendő.
Ha a forint árfolyama változik, az államadósság/gdp viszony is változik.

A fidesz nagy erénye, hogy az adósságot idegen devizáról átváltotta saját devizára.
Csak ezt úgy érte el, hogy hitelt vett fel hozzá...
De nekem ne hidd el, nézd meg a ksh adatait.
2010 -ben 78 ezer millió euro, 2016-ban 84.500 millió euro.

Mutass rá, mennyivel kevesebbet kell visszafizetnünk???

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.13. 00:31:03

@0dzsud0: ja, és a forint/euro árfolyam hogyan alakult ???

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 01:27:40

@0dzsud0: Te faszfej! Én euróban számoltam.

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 01:35:59

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Csak ezt úgy érte el, hogy hitelt vett fel hozzá..." Bizony. Csak 2013-ban több mint 5 milliárd dollárt vettek fel, 5,7 százalékos kamattal. Abból fizették a 4 százalékos kamatozású IMF hitelt.

2018.10.13. 03:32:14

mi ebben az új? még a kormánypárt saját parlamenti frakciójának tagjai is tájékozatlanok, azért is menekülnek az újságírók kérdései elől. nehogy ostobaságot mondjanak. Kövér korlátozta még az újságírókkal való találkozást is, így mindenki sunyít, semmitmondó válaszokat mer csak adni.

OV 2010 óta csak annak ad interjút, akiről tudja, nem kekeckedik vele, nem kérdez vissza, stb. ezért a közmédia eleve csak unalmas, érdektelen lehet.
ami volt az 50-es években, uaz a sajtó szerepe, figyelemelterelés, gumicsontok, álproblémák, akkor Tito, most Soros, akkor az imperializmus, most a migráns, akkor belső ellenség, most az állandóan újabb, harcok, a filozófusoktól kezdve a civilszervezeteken át, most épp a kultúrharcig
kialakult a második nyilvánosság, akkor a SzER, Amerika Hangja, ma az Internet.

tpl 2018.10.13. 06:42:35

Nick Grabowski megint elérte a legalját. Hajrá Orbán-gyűlölet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 06:51:17

@Ménár Atya: Na és mesélj! Ha négyszer voltál elsős és kétszer másodikos, akkor hány évet voltál suliban? Hogy jött ki neked a nyolc? :-)) Te korlátozott pontosságú algebrát tanultál?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.13. 06:51:45

Egyszerűen szólva: szokásához híven orbánc újra befosott.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.13. 06:56:59

@lujo1111: Igen a történelem ismétli önmagát. Horthy, Kádár, Orbán. Így jönnek a hasonló korszakok szépen libasorban. Ebbe a sorba orbán rendszere tökéletesen illeszkedik. A magyar nép nem változik. Kitermeli mindig időről időre a maga kis seggfej führerét.

0dzsud0 2018.10.13. 06:57:45

@Sir Bates dö Hól: ez az autóipari függőség nagyon gyakori érv, és nyilván, ha lehet választani, akkor vélhetően mindenki arra szavaz, hogy több lábon kell állni. de szerinted mi a megoldás?

kicsit megnyugodtam, hogy Kongót nem gondoltad komolyan, mert a valóság az, hogy sima középmezőnyben van most az ország sérülékenység szempontjából. ez elég nagy szó ahhoz képest, hogy milyen állapotban szaladtunk bele anno a válságba.

0dzsud0 2018.10.13. 07:21:39

@Igazamvanvagyigazamvan?: komolyan, ez már kemény. hányszor kell leírni, hogy az államadósságot a GDP arányában nézzük, és ez alapján vonunk le következtetéseket. amikor azt mondjuk, hogy csökkent, akkor annak ellenére is igazat szólunk, hogy összegszerűen nőtt. nem értelmezheted másként, mert ezt így kell értelmezni. mindenki így is értelmezi, széles e világon, egyedül a hazai baloldal hiszi azt, hogy ebbe mankóként kapaszkodhat, mondván Orbán hazudott.

képzeld el a következőt sarkított példát: van 100 Ft adósságom, és 120 Ft jövedelem, pár évvel később pedig 130 Ft adósságom, és 200 Ft jövedelmem. a te logikád szerint nőtt az adósságom. szerintem meg csökkent, és nekem lesz igazam.

másik példa: ha egy mosonmagyaróvári fogorvosnak is van 10 millió hitele, amit a rendelője korszerűsítésére vett fel, meg van egy nyíregyházi, válófélben lévő buszsofőr, aki szintén 10 millió hitelt vett fel a házára, és alig győzi fizetni a törlesztőt, akkor ezáltal két ember szerinted ugyanolyan helyzetben van? ha a nominális értéket vennénk figyelembe, azt látnád, hogy Németország jobban el van adósodva, mint mi, ami ugye nyilván nonszensz. szóval ezt a hülyeséget abba is lehetne akár hagyni.

$pi$ 2018.10.13. 07:30:53

@0dzsud0: "egyébként elég régóta követem ($pi$ kommentelőt), tisztán emlékszem, hogy 2010 környékén nem volt elégedett a kormány teljesítményével, nemrég viszont olvastam tőle, hogy bevallottan fidesz szavazó...8 év eltelt, miért ne változhatna meg a véleménye?"

Megtisztelő, hogy velem foglalkozol.

1) Ma sem vagyok "elégedett" a fidesszel. Az "elégedett" azt jelentené, hogy nem akarnék semmin változtatni, ez azonban így nagyonerős lenne. Én sok mindenen változtatnék, de attól még a fideszre szavaztam, mert nem tudok jobbat. Nem vagyok kimondottan elégedetlen és nem vagyok kimondottan elégedett sem, úgy gondolom, hogy a jelenlegi felhozatalból a fidesz a legjobb.

2) Sokáig gondoltam úgy, hogy a jobbik jobb lesz. Bíztam bennük, azt hittem, hogy jó lenne adni nekik egy esélyt. Csalódtam bennük, megváltozott a véleményem. Nem most, a legútóbbi választások után, amikor előadták a hisztit meg a nagy pártszakadásukat, hanem már előtte. Miután bekerültek a parlamentbe hamar kiderült, hogy túlságosan baloldali párt.

3) Az embernek megváltozhat a véleménye, de ez még csak nem is szükséges. Az értékrendem szerintem ugyanaz, alapjában véve a véleményem sem változott sokat. A pártok változtak, vagy legalábbis az, amit a pártokról tudok.

Nyilván kormányképes pártot láttam volna szívesen hatalmon 2010-ben és most is, a különbség csak annyi, hogy 2010-ben még nem tudtam, hogy a jobbik nem kormányképes.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 08:28:47

@0dzsud0: omolyan, ez már kemény. hányszor kell leírni, hogy az adósság, az adósság, nem relatív szám. hányszor kell leírni, hogy a tartalékokat felélték?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 08:32:25

@Ménár Atya: Különben meg ne gyere olyan cikkel, amely nem veszi figyelembe, hogy a fidesz úgy csinálta mindezt, h közben sokkal több EU-s pénzt kapott, felélte a manyupot, meg a valutatartalékból eltüntetett 10 milliárd eurót.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.13. 08:36:20

@wolves84lb:

Látom, kezded elveszteni türelmedet. Ez érthető, hiszen nem kaptál érveket trollbéred mellé.

Na nem baj, majd a mai pedofil esten lenyugszol a Soros-romkocsmában...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.13. 08:37:29

@mocser48:

Minden pénzelfogadás attól függ, mi a feltétele a pénznek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.13. 08:40:12

@sinus67:

Onnan, hogy nem elég a fizetése, amit eddig kapott pl. arra a házra se, amiben lakik.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2018.10.13. 08:41:34

@maxval balcán bircaman: Nem vagyunk elégedettek tovaris! Nem ilyen semmitmondó kommenteket várunk. A pénz feltétele az orosz propaganda terjesztése volt.

mocser48 2018.10.13. 08:55:26

@maxval balcán bircaman:

te egy becstelen, gerinctelen politikai prostituált vagy, ami minden szinten látszik is rajtad. Egy emberi hulladék vagy. Anyád forogna a sírjában, ha látna téged.

mocser48 2018.10.13. 09:08:14

@maxval balcán bircaman:

te vagy itt a politikai prosti, a felszopó. A fizetett fideszes ügynök. Aki napi 24 órában tolja a maffia propagandáját.

Növessz már végre gerincet, és próbálj meg önálló gondolatokat megfogalmazni! Nem fog fájni. Hacsak a tartótiszted nem gondolja ezt másképp. Tőlük tartasz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.13. 09:11:55

@mocser48:

Nem vagyok az, de ezt te is tudod, csak neked azt a feladatot psztptta ki a Pártközpont, hogy trágárkodja a független közírókkal...

mocser48 2018.10.13. 09:16:09

@maxval balcán bircaman:

Kettőnk közül az egyik napi 24 órában nyomja a fidesz maffia propagandáját. Ez a genny féreg egy politikai prosti. Egy gerinctelen, becstelen senkiházi.
Egy hazug emberi hulladék.

Na ez lennél te......
Ide jutottál, ezt érted el az életben, egy szaros kis prosti lett belőled.

0dzsud0 2018.10.13. 09:49:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: értem. ez esetben szegény németek, a föld pedig lapos. köszi.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.13. 10:41:07

@maxval balcán bircaman:

te tetves ruszki ügynök, Putyin gazdád már nagyon ideg hogy tele van a hozzád hasonló segghülye titkos ügynökökkel, akik naponta buknak le. Hamarosan törölni fognak téged a szentpétervári trollgyár fizetési listájáról, de még ez lesz a jobb ha eset ha csak onnan törölnek majd.

felucca02 2018.10.13. 10:54:58

@0dzsud0: Nem, a kisember eszébe nem jut már semmi ilyesmi, csak a miheztartás végett. A kisember ezeket (is) régen elfelejtette. A kisembert most mészáros és tiborcz kurvára irritálja, de amíg ilyen a tévéhiradó (a tegnap esti):

index.hu/video/2018/10/13/hirado_mtva_migacio_migrans_soros_gyorgy_brusszel/

addig a kisember rettegve szavaz arra, akik megvédik a migráncsoktól, és azt is megbocsátaná, ha a saját anyját mészárolná le. Némi államaparátusba oltott nagyipari korrupció neki már smafu, megbocsájtható botlás, és ami a tragédia, az is marad jó ideig.

Ha tehát valamit köszönhetünk a fidesznek, az az, hogy az általad emlegetett kisembert abszolút immunissá tette olyan bűnök ellen, amikbe máshol azonnal kormányok buknak bele.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.13. 10:55:20

@0dzsud0: Jaja,és hogy honnan van simonnak 240 milliója?!
viktorék meg csak a gázüzleten kerestek 55 milliárdot.
Csak ez ugye nem kerül szóba minden választásnál.

wolves84lb 2018.10.13. 11:08:00

@maxval balcán bircaman: tudom, hogy számodra furcsa, hogy valaki betartja az ígéretét, még feléd szemben is, holott egy ócska szar emberutánzat vagy csupán.

Este pedig mondd meg batyufasznak és rallusnak, meg a többi fasznak, hogy nem tudok menni, sajnos másnak kell a kamerát kezelnie, amikor szájbabasszátok egymás anyját és testvéreit.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.13. 11:12:50

@0dzsud0: ez tényleg kemény. Ha az állam bevétele forintban van (nagyon leegyszerűsítve. Adók), az adósságát pedig dollárban elszámolva fizeti, egy 10%-os forintromlás mekkora veszteséget okoz? Miközben a te varázslatos arányszámodon ez még nem látszik...

Ha a nemzetközi pénzügyi viszonyok változnak, az államkötvényre már nem elég 3,5% kamatot adni, mert Amerika is ad annyit, fel kell vinni 5,5 %-ra, mennyiben befolyásolja a viszonyszámodat?

Ezek pont reális veszélyek, épp most történnek, és nem vettük bele a kínai-amerikai kereskedelmi háborút...

Azt pedig illene tudnod, hogy az államadósságunkat nem a gdp-ből fizetjük vissza, hanem újabb hitelekből...
Ha nő az összege az adósságnak, az azt jelenti, hogy a kifutó hiteleken túl veszünk fel hitelt.
Az államadósság/gdp index, ha úgy tetszik, egy hitelképességi mutató.

De tartozásod devizában jelentkezik.

Ha hitelt veszel fel egy banktól, és később jelentkezel, hogy vennél fel még, mert a jövedelmed nőtt, az nem azt jelenti, hogy csökkent a hiteled!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.13. 11:17:36

@0dzsud0: Ha a fidesz lenne ellenzékben,akkor persze nem így kellene nézni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.13. 11:20:16

@0dzsud0: a példáid meg úgy szarok, ahogy vannak.
Az orvosod csinál egy műhibát, és elveszti állását. Mondjuk legyen Venezuela.
Miből fizet?

A matematika és statisztika alapvető fogalmainak nem ismerete szánalmas érvekhez vezethet.

Tudod, mint a negatív növekedés is növekedés.

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 13:49:53

@0dzsud0: összeszerelő üzemeket létesítenek, lajtántúli, de még cseh összehasonlításban is gyakorlatilag jogfosztott munkavállalókkal (sokkal könnyebb leállítani a moi üzemeket, mint a többi eu-belit -nincs szakszervezet pl.- egy válság esetén), az egy audi valódi érték, mivel fejlesztés is folyik ott... de nem ez a fő gond, hanem az, hogy mi lesz, ha elfogy az eu-pénz? azokat önmagukat fenntartó fejlesztésekbe kellett volna invesztálni. az egy debrecenen és az etyeki korda-studión kívül, mutass még egyet, ahol ennek akár a legcsekélyebb esélye is van. graphisoft-park. nem sérül, a világpiacra dolgozik. olyan környezetet kellett volna teremteni, amely magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások nyújtására alkalmas. ezzel szemben lerohasztják az oktatást. pontosan ellenkező a tendencia.
a tudásba kellett volna invesztálni. az tény, hogy ez nem hoz azonnali szavazatokat, de nehogy már azt kelljen akceptálnom, hogy mi a jó bármely fasszopó pártnak!! mi az ország érdeke!! az összes funkcionális analfabéta kommentelő a pártérdekek mentén fejti ki nézeteit! ez a legnagyobb gond! a társadalom érdekeit vegyük már figyelembe!

rallus 2018.10.13. 14:16:33

@Sir Bates dö Hól: Mit javasolsz? Gyártsunk H1N1 vakcinát, adjuk el a síkvidéki alagútépítés technikáját, vagy vegyük meg mindenkinek a libáját és ne fizessük ki? Esetleg kérjünk megint hitelt az IMF-től és hitelezzünk belőle Amerikának?
A kórházi páncélszekrényeket és a vizitdíj automatákat is átalakíthatnánk elektromos kerékpárrá... Segíts szegény Varga Mihálynak!

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 14:38:58

@rallus: többet kellene költeni oktatásra és akkor az ilyen szerényebb képességű szerencsétlenek is megtanulnának értőn olvasni, kritikusan vagy legalábbis alapszinten gondolkodni, nem lennének funkcionális analfabéták, túllépnének az ösztönök állati szintjén... érthetőbben: rálépnétek az emberré válás rögös útjára... amelynek hidd el, nem a csúcsteljesítménye a fehérvári huszárok házipálesztől bebaszva eldanolászása...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 14:46:28

@rallus: Ennél sokkal jobb ha elverjük a tartalékokat és stadionokat építünk külföldi csapatoknak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 14:47:17

@rallus: "Esetleg kérjünk megint hitelt az IMF-től és hitelezzünk belőle Amerikának?" - na ezt támaszd csak alá! vagy majd most megint eltűnsz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 14:50:22

@maxval balcán bircaman: "független közírókkal." - persze, te világítótorony. Te csak egy rubelben fizetett komment kurva vagy, semmi több.

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 15:29:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: csak pontosan, csak szépen: kommersz kommentkurva...

rallus 2018.10.13. 15:32:59

@Sir Bates dö Hól: Ha visszaolvasod a ballibek 2010 óta leírt hozzászólásait, rájössz, hogy bizonyos emberek oktatására költeni kidobott pénz! Arisztrotelész, Seneca, Bólyai Farkas is hiába izzadt volna vért, de még maga Makarenkó is fölöslegesen verte volna véresre rajtatok a tenyerét, akkor is csak anyázni tudnátok és a bruttó államadóssággal leleplezni a kormányt...

rallus 2018.10.13. 15:39:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Esetleg kérjünk megint hitelt az IMF-től és hitelezzünk belőle Amerikának?"
Tőletek (és Ferenctől...) tudom, hogy az IMF hitelre igazán nem is volt szükség, hiszen az országban nagy és biztos volt a jólét. (ezt Kókától hallhattuk...)
Azt nem feltételezhettem, hogy a közpénzek kezelésének tisztaságára oly kényes Ferenc a mindent ellopó Fidesznek szánta ezt a könnyen szerzett néhány milliárdocskát, ezért feltételezem, hogy hazánk vagyonát akarta tovább gyarapítani az extra kamattal...

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 15:53:44

@rallus: seneca miként került ide? a gúgli segített? seneca néróval se ment sokra. nérót is a ballibek közé sorolod? vagy az alábbiak miatt emlegeted: "Örömmel hallom azoktól, akik tőled jönnek, hogy rabszolgáiddal barátságosan viselkedsz. Ez illik okosságodhoz, ez műveltségedhez. „Rabszolgák.” Még inkább: emberek. „Rabszolgák.” Még inkább: lakótársak. „Rabszolgák.” Még inkább: alacsonyabb sorsú barátok. „Rabszolgák.” Még inkább: rabszolgatársaink, ha meggondoljuk, hogy a sorsnak ugyanannyi hatalma van fölöttük s fölöttünk"? mert a fentiek szerint a ner-cselédek esetén is kudarcot vallott...

nem vagyunk egy súlycsoportban; én a csúcsról már visszaérkeztem, miközben te még csipás szemmel kezdesz el vízet forralni a kávéhoz az alaptáborban... keresve a pbpalackot, hogy azzal indulj el a csúcsra...

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 15:56:14

@rallus: hivatkozzunk horthyék frankhamisítási próbálkozására, mint a jelenlegi helyzet okára?...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.13. 17:12:39

@rallus: Már egyszer leírtam, te nagyon hülye, h az IMF hitelt úgy fizették vissza Orbánék hogy dollárhitelt vettek fel nagyobb kamatra.

taga20 2018.10.13. 17:14:34

@maxval balcán bircaman: belőled indul ki te szutyok ruszkitroll!

0dzsud0 2018.10.13. 17:52:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ami egyébként szintén egy racionális döntés, csak ehhez is annyit értesz, mint az államadóssághoz általában...

rallus 2018.10.13. 21:06:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Egyszer elárulhatnád, hogy honnan szeded ezeket a csodálatosan hiteles adatokat. Azt nem értem, hogy ilyen tudással a fejedben miért nem tőzsdézel nagyban?

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 22:08:50

@rallus: azt ellenben igen, hogy miért nincs könyvtártagságid...

rallus 2018.10.14. 08:35:00

@Sir Bates dö Hól: Ha ez segít, örömmel elütök mégy egy bettűt, hogy ma is legyen sikerélményed. Legalább ennyi...
süti beállítások módosítása