B1 blogcsalád



A német államfő keményen bírálta Orbánt

Szelestey Lajos nemzetközi lapszemléje

2018. október 02. - jdesi
  • Németország elnöke szerint Orbán Viktor sületlenségeket beszél,  viszont megkérdőjelezi a demokráciát.
  • A finn konzervatívok egyik vezetője azt szorgalmazza, hogy az Európai Néppárt mielőbb intsen búcsút a magyar kormánypártnak.
  • Fukuyma: a magyar kormányfő nemzetfelfogása kirekesztő jellegű és Orbán számára Putyin barátsága fontosabb, mint Merkelé.

frank-walter-steinmeier-.jpg

FAZ

A német államfő antidemokratikus törekvéseket vetett Orbán Viktor szemére. Steinmeier Münchenben azt mondta, hogy illiberális demokrácia nem létezik, a fogalom önmagában ellentmondást takar, hiszen a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia. A politikus közvetve a lengyel kormányt is bírálta, mondván, hogy a tekintélyelvű vezetések első lépésként gyakran korlátozzák a bíróságok függetlenségét, visszaszorítják az alapjogokat és a jogállami normákat. Ám név szerint csak a magyar kormányfőt említette. Egészen pontosan úgy fogalmazott: egyes országokban kétségbe vonják a liberális demokráciát és a jogállamot, ám aki ezt nem hiszi, az olvassa el Orbán tusványosi beszédét.

Süddeutsche Zeitung

A német törvényhozás korábbi elnöke szerint leginkább a magyar és a lengyel példa mutatja, milyen nagy és veszedelmes a jobboldali-populista kísértés, a nacionalizmus újbóli felemelkedése, az igény a gyors és egyszerű megoldások iránt. A német egység napja alkalmából írott cikkében azonban Wolfgang Thierse felhívja a figyelmet, hogy Kelet-Németország nem sodródhat ebbe az irányba, ezt a liberális demokrácia érdekében meg kell előzni. Az ország keleti fele persze még jócskán el van maradva a nyugati területektől, ami csalódást és dühöt eredményez, de itt a lényeg ugyanaz, mint ami egész Európában: veszélyben van a liberális, jogállami demokrácia. Éppen ezért nem csupán gazdasági lépéseket kell tenni az életszínvonalbeli-fejlettségi különbségek eltüntetésére, hanem szükség van demokratikus meggyőzésre is, hatni kell az érzelmekre, a megértésre, mert csak akkor lehet sikeres az újraegyesítés.

FT

 s3-news-tmp-137339-fin--2x1--940.jpg

A korábbi finn kormányfő azon van, hogy az Európai Néppárt a hónap 2. felében esedékes tanácskozásán igenis vitassák meg a Fidesz tagságát. Stubb, aki a pártcsalád strasbourgi frakcióvezetője riválisaként pályázni kíván a Bizottság elnöki tisztére, mégsem Webert, hanem Orbán Viktort tekinti fő politikai ellenfelének. Azt mondja, mindenkinek színt kell vallania az illiberális demokráciával kapcsolatban, tehát hogy melyik oldalon áll. És tiszteletben kell tartani a szabályokat. Épp ezért azért kampányol majd, hogy őrizzék meg a liberális nemzetközi rendet, benne olyan értékekkel, mint a nyíltság és a jogállam, amit azonban Franciaországtól Lengyelországig egyre inkább támadnak a feltörekvő euroszkeptikus erők. Úgy fogalmaz, hogy azért kel barikádra, mert szeretné megvédeni az európai életformát.

A politikus a lap szerint régi idők maradványának tűnhet, hiszen a konzervatívok mind inkább jobbra tolódnak, válaszul a populista, migránsellenes pártok nyomulására. EU-párti politikusként szövetségesének tekinti Macront a Brüsszel-ellenes nacionalistákkal szemben, függetlenül attól, hogy a francia elnök nem jobboldali. Kijelentette: Salvinival szemben pl. mindenképpen az államfő mellé állna. A küzdelemben jól jön neki, hogy közvetlen tapasztalatai vannak neki Finnországból, miként kell ártalmatlanná tenni az euroszkeptikus erőket. Mint mondta, az Igazi Finneket halálra simogatták, ezt a taktikát azonban nem alkalmazná Orbánnal és annak populista szövetségeseivel szemben. Ugyanakkor közölte, hogy a lengyel PiS vagy az olasz Liga csak a testén keresztül csatlakozhatna az EPP-hez.  

pol.png

Politico

Alexander Stubb arról tájékoztatta az Európai Néppárt vezetését, hogy ha ő lesz a konzervatívok jelöltje a Bizottság élére, akkor azért kíván dolgozni, hogy enyhítsenek a felesleges ellentéteken a Kelet és Nyugat, illetve az Észak és Dél között. A politikus, aki várhatóan ma jelenti be indulását, úgy fogalmazott, hogy határozottan meg kell védeni az EU értékeit, azok ideológiai DNS-ét az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállam és az emberi jogok tisztelete alkotja. Megfigyelők úgy értékelik, hogy Stubb azért írta meg levelét, mert szeretne elhatárolódni Webertől, aki megszavazta a jogállami eljárás kezdeményezését Magyarország ellen, de azt is jelezte, hogy nem tesz lépéseket az EPP-ben a Fidesz eltávolítására. A finn egyébként nemrégiben az Európai Befektetési Bank alelnöke lett, de most azt közölte, hogy öt hétre felfüggeszti a poszt ellátását, mert kampányolni kíván. A Néppárt a jövő hónapban, Helsinkiben tartandó kongresszusán határoz a Spitzenkandidatról.

Economist 

A világhírű politológus, Fukuyama úgy látja, a populista magyar kormány ma minden ideológiai különbség ellenére közelebb érzi magához Oroszországot, mint a liberális Németországot. Az elemző majdnem két évtizede meghirdette a liberális demokrácia győzelmét, ám legújabb könyve arról tanúskodik, hogy szerinte mára romokban hever a rendszer – az identitáspolitika miatt. Utóbbi azt jelenti, hogy az emberek etnikai, faji, nem vagy vallási megfontolások alapján határozzák meg viszonyukat a politikához. Orbán Viktor pl. azt mondja, hogy a nemzeti hovatartozást szempontjából az a döntő, része-e valaki a magyar etnikumnak vagy sem. Márpedig ez kizáró jellegű, hiszen nem férnek bele mindazok, akik ugyan az országban élnek, de nem magyarok. Ezzel szemben Franciaországban aki elfogadja a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, az francia. Amerikában ugyanezt jelenti, ha bárki tiszteletben tartja az alkotmányt, a jogállamot és az egyenlőség elvét, amit a Függetlenségi Nyilatkozat fogalmaz meg.

Fukuyama úgy gondolja, hogy napjainkban a liberális demokráciáknak, amelyek de facto multikulturálisak, ha fenn akarnak maradni, a hitvallásra kell építeniük, szemben a vérre alapozó nemzeti identitással. A populisták lázadnak a globalizáció ellen, részben az egyenlőtlen gazdasági következmények, részben a nemzeti identitást ért fenyegetések miatt, utóbbiak oka a migráció. A szerző arra is kitért, hogy a liberálisoknak az egyéni jogokat kell védelmezniük a csoportok igényeivel szemben, már ha hűek akarnak maradni az elveikhez.

The American Conservative

Egy Egerben dolgozó anyanyelvi angoltanár úgy véli, vaklárma a kelet-európai fasizmussal riogatni, mert szó sincs arról, hogy Orbán Viktor vagy a PiS miatt a térség tekintélyelvűségbe csúszna át, bármennyire is állítsák ennek ellenkezőjét bizonyos körök, ideértve az EP közelmúltban hozott határozatát is. Vannak ugyan errefelé illiberális vonások, ám a politikai rendszer teljesen más, mint Nyugaton, és nem igaz, hogy javában haladna az autokrácia felé. Igen tanulságos Orbán esete, őt az európai baloldal szörnyetegnek tekinti. Tény, ami tény, valóban mutat illiberális hajlamokat, de ez még nem jelenti azt, hogy Budapestből Duna-menti Moszkva lett. A választásokon keményen harcoltak a pártok, a nyilvános tiltakozásokat nem nyomják el. Az internet még szabad fórumot nyújt a vitához. Az ellenoldal azonban hajlik arra, hogy megfeledkezzen a tényekről. Pl. hogy a kormánynak milyen nagy szerencséje van az ellenzékkel.

A lengyel fejlemények szintén túlzott reakciókat váltottak ki. Egy lapon emlegetni a lengyeleket és a magyarokat, illetve az igazán tekintélyelvű rezsimeket, nemcsak, hogy helytelen, hanem árthat a liberális intézmények terjedésének a világban. Japánban pl. a Liberális Demokrata Párt több mint 50 éve hatalmon van, mégsem mondjuk, hogy autoriter, egypártrendszerrel van dolgunk. A kelet-európai nemzetek érzékenyek a szuverenitás kérdésében, így nem meglepő, hogy Budapest és Varsó gyanakodva nézi az EU túlterjeszkedését, illetve a tömeges migrációt. Nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy az aránytalan kritikák oka pontosan a bevándorlás elutasítása Orbán és Kaczynski részéről. És hogy a tekintélyelvűség vádja azért merül fel, mert szembemennek Brüsszellel. Van ok aggódni Kelet-Európában a liberalizmus állapota miatt, de az euroszkepticizmus vagy migráció-ellenesség még nem bizonyíték a lopakodó fasizmusra. Ha a régióban választani kell a nemzeti függetlenség és a liberális demokrácia között, sokan az utóbbi mellett tehetik le a garast. Ne kényszerítsük őket döntésre!

Der Standard

Az újság felfigyelt Kocsis Máténak arra a kijelentésére, hogy Soros György, aki a Fidesz frakcióvezetője szerint súlyos pszichopata, hálózatán keresztül utcai provokációkra készül Magyarországon, bár részleteket nem árult el. A jelentés magyarázatként hozzáteszi, hogy az amerikai milliárdos, akit Orbán Viktor az állam ellenségének minősített, támogatja a nyílt társadalmat segítő civil szervezeteket. A miniszterelnök azzal vádolja, hogy meg akarja változtatni a földrész nemzeti és vallási jellegét, ezért a muzulmánok tömeges bevándorlását szervezi. A hatalom tavaly plakátkampányt indított ellene, ám azt zsidó szervezetek kifogásolták az antiszemita felhangok miatt. Majd törvények születtek, hogy illegalitásba kényszerítsék azokat az NGO-kat, amelyek bírálják a Fideszt. A brüsszeli Bizottság emiatt normaszegési eljárást indított.

unnamed_9.png

Reuters

Az ukrán vezérkari főnök cáfolta, hogy Magyarországnak szólt volna az a hadgyakorlat, amelynek egy része a Kárpátalján, a magyar határ közelében zajlott. A manőverek aggodalmat keltettek Budapesten, mármint hogy azok nem erőpróbát akarnak-e jelenteni, miután a két ország diplomáciai vitába bonyolódott az ukrán nyelvtörvény, illetve a kettős állampolgárság kapcsán, Muzsenko azt mondta, hogy a katonákat az orosz veszély miatt rendelték ki öt napra, ideértve annak lehetőségét, hogy Oroszország Nyugat felől támadja meg az országot. Arról is beszélt, hogy nem szeretnének felkészületlenek lenni, ha netán bármi történik. Épp ezért támaszpontot építenek az Azovi-tengeren, egyben több egységet küldenek a térségbe, mivel ott egyre nagyobb a feszültség. A tábornok szerint az oroszok már odáig jutottak, hogy az ukrán kikötőkbe tartó hajókat háborgatják. Átvizsgálják, sőt visszatartják azokat. A vezérkari főnök ugyanakkor kizárta annak a lehetőségét, hogy katonai kíséretet adnának kereskedelmi járművek mellé.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2614276313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szegedi Attila2 2018.10.02. 07:34:30

Steinmeier hogy lapított ,amikor Erdogán ott volt,bezzeg akkor nem panaszkodott.....

tamask 2018.10.02. 08:08:07

Oroszország nyugatról támadná meg Ukrajnát... Ezek az ukránok tényleg ilyen segghülyék a földrajzhoz vagy hazudni se tudnak.
Ha Oroszország belendült volna, akkor kelet felől úgy végigsöpört volna Ukrajnán, hogy Kijevig és Odesszáig meg se álltak volna az orosz tankok. És azon a keleti "ukrán" területen elég valószínű, hogy felszabadítóként fogadták volna az oroszokat a helyi orosz ajkú lakosok.

Steinmeier egy papírtigris. Erdogan most nyitott egy megmecsetet nem máshol, mint Kölnben, ahol a tömeges szexuális erőszakot a mohamedánista migránsok elkövették pár éve. Németország iszlamizációja árütő sikerrel és sokak megelégedésére folytatódik.

morph on deer 2018.10.02. 09:01:10

@Szegedi Attila2:
Talán azért nem, mert Erdogan nem szándékozik belepofázni az európai demokrácia és liberális szemlélet ügyébe, mint ahogy azt orbán teszi.
Ugyanis erről beszélt Steinmeier.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.02. 09:44:23

@tamask: "Ha Oroszország belendült volna, akkor kelet felől úgy végigsöpört volna Ukrajnán, hogy Kijevig és Odesszáig meg se álltak volna az orosz tankok. "

Ha Oroszország belendült volna, akkor megmérgezi az összes angolt. De Putyin jólelkű, csak néhányat gyilkolt meg.

tamask 2018.10.02. 11:11:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a ruszkik véletlenül mérgeztek meg pár angolt
De ha az oroszok akarják, akkor elzárják a gázcsapot és Ukrajnában fagyhalál pusztíthat télen.
Az európai országok se véletlenül szorgalmazzák az Ukrajnát északról és délről is elkerülő gázvezetékek építését. Ugyanis még a geci románok, szerbek, lengyelek, fehéroroszok se vetemedtek soha olyanra, hogy ellopják a nyugatra tartó orosz gázt. Az ukránok meg párszor már ezt eljátszották. Orbán is ezért csináltatta meg a magyar gáztározókat. Mert az orosz egy veszélyes banda, de ők el akarják adni a gázt nyugatra, pénzért. Viszont az ukrán banditaállam lopja a gázt, ha kedve tartja.
Na ezt a vircsaftot az orosz tankok pár hónap alatt felszámolhatnák. Nem lenne szép látvány, de Kelet-Ukrajnában pár millió ember fellélegezne, ha orosz rubelben kapnák ezentúl a nyugdíjukat.

@morph on deer: Erdogan folyton beleugat az európai politikába. Csuklóztatja a németeket, ha nem fizetnek neki, akkor küld pár százezer álszírt nekik.
Ha kedve tartja, akkor egy olyan szimbolikus városban, mint Köln, felavat egy megamecsetet.
Kézivezérléssel szavaztatja a németországi török kisebbséget (pár millió ember csupán). Felborogatja a német futballválogatottat azzal, hogy a németországi török játékosaikat felhasználja a politikai céljaira.

Tangooo 2018.10.02. 11:22:35

"...törvények születtek, hogy illegalitásba kényszerítsék azokat az NGO-kat, amelyek bírálják a Fideszt. A brüsszeli Bizottság emiatt normaszegési eljárást indított."
A HÉT VICCE!

n_dy 2018.10.02. 14:18:45

hagyjuk már ezt a "demokrácia, fasiszta, náci..." elcsépelt baromságokat ... a magyar nép demokratikusan döntötte el, hogy mit akar ... sokadszor ...
a német kormányfő meg nem a szabadság apostola, csak egy szerencsétlen valaki, aki véleményez másokat ...más, meg mást mond ... sepregessen a saját országában, van szemét, ami eltakarítandó, Merkellel az élen ...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.02. 15:09:41

@n_dy: "a magyar nép demokratikusan döntötte el, hogy mit akar ... sokadszor ..."

Ha eltekintünk attól, hogy a fidesz elcsalta a választásokat, sokadszor, akkor valóban demokratikusak volta a választások. Csalás nélkül csak a 3-4% hazaáruló kemény mag szavazott volna a tolvajokra.

Sir Bates dö Hól 2018.10.02. 20:01:07

@Szegedi Attila2: pontosan milyen apropóból szólalt meg? pontosan mi is a közjogi szerepe a német szövetségi köztársaság elnökének a köztársaságban? pontosan miként is zajlott le a német szövetségi köztársaság kancellárjának és a török köztársaság elnökének közös sajtótájékoztatója?...

alöksz róz 2018.10.03. 01:25:58

ez a fukuyama egyszer már nem beégett valamivel?
most is elbaszta, liberálist írt az anarchista helyett :-)

chrisred 2018.10.03. 10:29:59

@tamask: "Ugyanis még a geci románok, szerbek, lengyelek, fehéroroszok se vetemedtek soha olyanra, hogy ellopják a nyugatra tartó orosz gázt."

Talán mert az oroszok egyik országnak sem emelték még meg politikai okokból a gázárat, amiben korábban megállapodtak.

Hohó60 2018.10.04. 14:12:49

@tamask:

Azt hiszem, ez a kölni mecset nem véletlen. Ezzel fejezik ki az internacionalisták, hogy nem volt ott semmi gond, illetve ez nekik nem fontos.

Hohó60 2018.10.04. 14:18:31

@morph on deer:

Erdogannak semmi oka beszólni a németeknek, mivel az ország és a térség iszlamizációja a tervet meghaladóan, kiváló ütemben folyik. Pár évtized múlva német-török perszonálunió is lehet ha minden így megy. És nem a németek fogják adni az uralkodót...
Orbán viszont nem támogatja ezt, szóval neki meg kötelessége beszólni a német bolsevistáknak és a velük kollaboráló félkegyelműeknek/árulóknak..

tamask 2018.10.04. 15:31:23

@chrisred: Az ukránok kezdték túltolni a politikát, elnyomni a kisebbségeiket. Most majd fizetnen többet. Illetve nem fizetnek, mert lopják.

Elárulok valamit. Ilyen államközi bizniszekben, barter ügyletekben, energiahordozók, katonai beszerzések körül minden politika. Ha politikai alapon kaptak az ukránok alacsonyabb áron gázt, akkor ha a politikai feltételeknek nem felelnek meg, változik a politikai széljárás, vagy ők borítják fel az asztalt, aminek a közepére szartak, akkor a politikailag nyomott gázárnak is annyi. Ez egy ilyen sport.

Magyarország is olcsón kapta a gázt és kőolajat a Szovjetuniótól. Aztán változott a politika, szövetségesből ha nem is ellenség, de elhidegült szövetséges lett Magyarország 1989 után és emiatt nőttek az energiahordozók árai. Politikai okokból.
Az ukránok a közelmúltig lubickoltak az oroszok gázában, olajában, de ennek ellenére szembefordultak a ruszkikkal. A magyar emberek 20 éve fizetik, nyögik a magasabb gázárakat, mert korábban szakítottak a ruszkikkal, az ukránoknak eddig tartott a szovjet éra energiapolitikában.

Ja és Magyarország nem lopta a gázt akkor se, amikor politikai okokból megemelték az árát az oroszok.

tamask 2018.10.04. 15:37:17

@Hohó60: a kölni mecset üzenet a törököktől, hogy bármit megtehetnek, a németeknek le kell nyelniük azt. Sőt a németek közt is több a moszlimokkal kollaboráló, mint a hazafi.
A kölni mecset szimbólum, egyenértékű azzal, mint amit a középkorban, kora újkorban a lófarkas, félholdas török jelvények kitűzése jelentett. Konstantinápoly, Buda, Nándorfehérvár, Szabács, Kőszeg váraira. Bécset akkor megvédték a magyar területeken folyó harcok. Ma a németek maguk adják át a városaikat a moszlim hódítóknak.

antiinternáci 2018.10.04. 16:54:24

@tamask:

Ja.
Talán annyit, hogy a törökök üzenhetnének bármit, nem számítana, ha a németek normálisak lennének. De inkább mecsetet épitenek. És pont Kölnbe.
Mondjuk, Köln még Németországon belül is extrém libberrált viperafészeknek számít, nagyon más... Nem véletlen, hogy itt ez megtörténhetett.

antiinternáci 2018.10.04. 16:59:47

@chrisred:
"Talán mert az oroszok egyik országnak sem emelték még meg politikai okokból a gázárat, amiben korábban megállapodtak."

Talán mert az ukránok, az amerikai bolsevisták uszítására elég idióták voltak ahhoz, hogy nekiálljanak elnyomni az orosz kisebbséget, és talán mert Putyin eléggé érthető módon ezt nem nézte jó szemmel...

chrisred 2018.10.05. 05:44:18

@tamask:. "Ilyen államközi bizniszekben, barter ügyletekben, energiahordozók, katonai beszerzések körül minden politika."

Ez egy bolsevik szemlélet volt, ők mindent politikának tartottak, ezért küldték azokat is a gulágra, akik kevésbé lelkesen tapsoltak a pártgyűléseken. Valójában az állam, ha gazdasági tevékenységet folytat a saját tulajdonú cégein keresztül, ugyanolyan vállalkozónak számít, mint bármilyen magántulajdonú gazdasági társaság, vonatkozik rá a pacta sunt servanda elve. És hát született azóta nemzetközi döntőbírósági határozat is, ami megállapította, hogy az oroszok szegtek szerződést.

chrisred 2018.10.05. 05:48:07

@antiinternáci: Arrafelé így mennek a dolgok, mit csináljunk, hiszen majdnem Ázsia. Putyin nyilatkozott a Szkripal ügyről: "Képzelje el: ön hazája egyik állampolgára, és hirtelen feltűnik önöknél egy ember, aki elárulja a saját hazáját. Hogy fog hozzá viszonyulni? Ő egyszerűen egy söpredék, ennyi." Na most az ukránok pont ugyanígy gondolkodnak azokról, akik Ukrajnában élnek, és az ukrán állam ellen fordultak.

antiinternáci 2018.10.05. 07:53:41

@chrisred:

Ez nem egészen így volt...
Az ukránok fordultak ellenük, ők támadták meg az orosz kisebbséget, akik védekeznek az ukrán agresszió ellen.

A Szkripal-ügyben lenne egy kérdésem, én nem tudom:
Ha van egy ilyen kémcsere -ügylet, feltételezem, hogy kikötés az, hogy a szabadon engedett kém nem folytathatja korábbi tevékenységét.
Mert a sajtó szerint Szkripal folytatta az orosz ügynökök lebuktatását. Ha pedig igen, akkor az ilyen ellenséget bármely ország titkosszolgálata likvidálná elrettentésül. És soha, egyetlen ország sem ismeri el, hogy titkosszolgálati akciót hajtott végre. Nézd meg pl. Izraelt, aki szerint mindig "csak úgy", véletlenül lelövődtek, felrobbanódtak az ellenséges célszemélyek, de nem ismeri el az akciókat.

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 20:37:27

@antiinternáci: nem, a donyecki moszkvai ügynökök a moszkovita impérium utasításának megfelelően, mint ötödik hadoszlop funkcionáltak, oroszország alacsony intenzitású háborút folytat agresszorként ukrajnában, melyet polgárháborúnak aposztrofál...
(az, hogy mi vezetett kelet-ukajna destabilizálódásához, s ebben kinek és milyen felelőssége van, az más kérdés, melyet itt nem gondolom, hogy meg lehet vitatni, több okból sem)

antiinternáci 2018.10.06. 08:11:28

@Sir Bates dö Hól:

A háború ukrán területen folyik, mert nem Oroszországban van tizenmilliós ukrán kisebbség, hanem fordítva. És nem az oroszok nyomják el az orosz kisebbséget, hanem fordítva. (És most már nem csak az oroszt...)

Sir Bates dö Hól 2018.10.06. 11:06:37

@antiinternáci: jeleztem, hogy ezt biztos nem fogom itt megvitatni, több okból sem, az egyik és legfőbb, hogy más a percepciónk a moszkovita impériumról, valamint a konfliktuskezelés módjáról...

chrisred 2018.10.07. 05:34:11

@antiinternáci: Nem tudom, miről beszélsz. A polgárháborút a szeparatisták robbantották ki orosz állami segítséggel. Az ukránok a saját országuk területén védekeznek az agresszió ellen.

Természetes, hogy egy ország sem ismer el más ország területén végrehajtott titkosszolgálati akciót, mivel a nemzetközi jog megsértésének minősül.
süti beállítások módosítása