Maruzsa Zoltán valószínűleg fejjel lefelé tartva olvashatta a legutóbbi OECD-jelentést, mert fordítva értelmezte a grafikonokat.

Miközben a Sargentini-riport körül forgott minden az utóbbi napokban, egy másik jelentés méltatlanul kevés figyelmet kapott. A Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezet, az OECD kiadta rendes évi értékelését tagországainak közoktatási helyzetéről Education at a Glance címmel.  A közoktatásért felelős helyettes államtitkár ezt a következő szavakkal kommentálta sajtótájékoztatóján: 

Pozitív jelentést adott ki az OECD a magyar oktatás helyzetéről, a jelentésben foglalt megállapítások nem okoztak meglepetést az oktatási kormányzatnak

Azért a pontosság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy az elemzés valójában nem a mi országunk oktatásának helyzetéről szól, hanem az összes OECD-tagországéról,  egymáshoz képest és az uniós átlaghoz képest is vizsgálva őket. Érdekes módon a helyettes államtitkár által felfedezni vélt

elismerő szavakat nehéz megtalálni benne

még annak is, aki az elejétől a végéig lelkiismeretesen végigböngészi a több mint négyszáz oldalas jelentést. Amiben pedig erősnek találtattunk, arra sem lehetünk annyira büszkék. 

Kiugróan jók vagyunk például abban, hogy mennyit fordít az állam a kisgyemekkori nevelésre a többi oktatási formához képest. Ez praktikusan viszont csak annyit jelent, hogy az összes oktatási intézmény közül az óvodák vannak a legnagyobb arányban állami fenntartásban. Azonban az, hogy a gyerekek eljutnak-e ezekbe a remekül fizetett ovikba egyáltalán, attól függ, hogy milyen környezetbe születnek. Az elmaradottabb térségekben élőknek sokkal kevesebb esélyük van arra, hogy a gyerekeik színvonalas ellátásban részesüljenek az állami rendszerben, választási lehetőségük pedig, hogy hova íratják be a kicsiket, szinte alig van. 

Maruzsa Zoltán szerint az eredményeken jól látszik, hogy a pedagógusok életpálya-modelljének bevezetése milyen csodálatos hatással van a rendszer egészére, hiszen a pedagógusbérek folyamatosan emelkednek ,és ettől mindenki sokkal boldogabb és elhivatottabb, mint  korábban.  Bár azt ő is kénytelen volt megjegyezni, hogy ezek a szárnyaló bérek kissé még elmaradnak a nemzetközi szinttől. A helyettes államtitkárral ellentétben a jelentés eredeti szövege erősen hangsúlyozza, hogy az oktatás egészére fordított összegek a GDP-hez mérten Magyarországon messze alulmaradnak a nemzetközi átlaghoz képest, és olyan országok is megelőznek minket ebben, mint Brazília vagy Litvánia. 

A jelentés aggályosnak tartja

továbbá, hogy a diplomás  nők és a férfiak fizetése között mennyire aránytalanul nagy a különbség Magyarországon. Egy nő mindössze 67 százalékát viheti haza egy férfi fizetésének ugyanazzal a felsőfokú végzettséggel. A helyettes államtitkár úr, lévén a szerencsésebbik nem képviselője, valószínűleg ezt nem érzékeli problémaként. Neki végülis tényleg nem az. És még mindig jobban keresnek nálunk a nők a statisztika szerint, mint Mexikóban. Különben is, a családok éve van, miért nem szülnek inkább néhány leendő diplomás férfit, akik aztán majd több pénzt vihetnek haza?

Maruzsa Zoltán azzal zárta sajtótájékoztatóját, hogy bár ez a mostani OECD-jelentés hihetetlenül pozitív, de nem teljesen naprakész, hiszen két évvel ezelőtti adatokkal dolgozik. Azóta minden még sokkal jobb lett, és a friss adatok ismeretében ennél is csodálatosabb eredményekkel büszkélkedhetnénk. 

Na, majd jövőre. Már ha addigra marad itt még valaki, aki a szárnyaló oktatási rendszerünkben nevelkedve el tud olvasni úgy egy elemzést, hogy meg is értse. 

Kerényi Kata