• Timothy Garton Ash: a liberális demokráciát jelenleg a nyugati rendszeren belül hatalmon lévő politikusok fenyegetik leginkább, az orbánizmus már jelen van a legtöbb európai országban
• A 2. világháború utáni időszak példátlan vívmányai kerülnek veszélybe az Orbánok, Trumpok és Putyinok miatt
• Az elutasítás kultúrája falakat épít a fejekben
Timothy Garton Ash szerint a világban jelenleg antiliberális ellenforradalom megy végbe, méghozzá minden irányból egyszerre, Putyin, a kínai elnök, Erdogan, Trump és Orbán oldaláról. Az Oxfordi Egyetem történelem tanára, napjaink egyik legkiválóbb politikai elemzője hozzáteszi, hogy a legnagyobb veszélyt azok a politikusok jelentik, akik a nyugati rendszeren belül vannak, de geopolitikailag a legfontosabb Kína példátlan megerősödése. Ily módon ugyanis globálisan jelenik meg egy komoly ideológiai vetélytárs a liberális demokráciával szemben. És Hszi Csin-ping most már exportálni akarja a modellt, ami persze jó is, mert remélhetőleg élénkíti a versenyt.
A szakértő arra figyelmeztet, hogy senki se higgye azt: ami a magyaroknál és a lengyeleknél történik, az erre a két államra korlátozódik, mondván, hogy egyik ország sem tartozott teljes egészében a Felvilágosodás Európájához. Magyarország jelen van Nagy-Britanniában és Franciaországban is, hiszen mindenütt ugyanazok a jelenségek kerülnek felszínre. Így a hollandoknál, az osztrákoknál és csak most igazán a bajoroknál is. Ebben szerepet játszanak a Nyugat hibáit is, hiszen elhanyagolta az emberek igényét a közösségre és az identitásra. A liberális elit megfeledkezett a szolidaritásról és az egyenlőségről, amibe az esélyek is beletartoznak. Nem szabad az olyan fogalmakat átengedni a populistáknak és a szélsőjobbnak, mint haza, hazaszeretet, hazafiság. Létezik liberális patriotizmus is.
Németország egymaga nem tudja megőrizni az európai egységet, hiányoznak hozzá a szövetségesek pl. magyar, lengyel, olasz részről. Csak éppen Ash úgy érzékeli, hogy a németek nem fogták fel a helyzet súlyosságát, legyen szó Nagy-Britanniáról, Olaszországról vagy éppen Lengyelországról, ahol tényleg lebontják a jogállamot. Az Európa-barát, nyitott, liberális politika jelenleg mindenütt gyenge és béna. Az talán segíthetne, ha rájövünk, hogy a világ könnyen visszaeshet a káoszba és barbárságba. Ehhez megfelelő módon kell megmagyarázni a történelmet a fiataloknak, amihez egy kicsit olyannak kell lenni, mint Lenin volt, aki kijelentette, hogy holnapra meg kell nyerni a csatát.
Trump a rossz oldalon áll korunk legfontosabb harcában, a liberalizmus illetve a szélsőségesség és a tekintélyelvűség viszályában, mégpedig olyanokkal együtt, mint Orbán, Salvini, Kurz, Le Pen, Wilders, Kaczynski, Zeman, Erdogan és Putyin. A szerkesztőségi kommentár szerint egyiket sem lehet konzervatívnak nevezni, valamennyien jobboldaliak. Szinte mindegyikük kapós a sajtó számára, és ez rossz hír országuknak, mert azzal keltenek figyelmet és jutnak hatalomra sokszor, hogy bűnbaknak tesznek meg kisebbségeket, becsmérlik a sajtót és az ellenzéket, egyszerűsítő és működésképtelen politikát propagálnak, személyi kultuszt teremtenek és aláássák a demokratikus intézményeket. A két világháború között ugyanezt csinálta Mussolini, Franco, Salazar, Horthy, Pilsudski, és természetesen Hitler, illetve Sztálin. Nem arról van szó, hogy győznek a nácizmus. A hétköznapi tekintélyelvűség kerekedik felül Lengyelországban és Magyarországon, illetve már győzött is a törököknél és az oroszoknál.
Ezek a radikálisan jobboldali erők a magányos baloldallal csatáznak és idáig csakis May-nek, Macronnak, Trudeau-n ak és Merkelnek köszönhetően nem történt tragédia, mert ők megpróbálják megtámogatni az eltűnőben lévő politikai középet. Trump viszont őket támadja, és megbízottai, mint a berlini amerikai nagykövet, illetve Steve Bannon az európai szélsőjobb mellett korteskednek. Azaz a washingtoni kormányzat a rossz oldalon van a mérsékeltség és a szélsőség, a demokrácia és az autokrácia harcában. Az USA napjainkra sötét, destabilizáló erő lett, amely azzal fenyeget, hogy megsemmisíti a 45 utáni időszak páratlan békéjét és jólétét.
Európában terjed az elutasítás kultúrája. Erre figyelmeztet az osztrák író, Martin Pollack. Felidézi, hogy az idegenekkel szemben háromféle stratégiát lehet alkalmazni: 1. nyílt viszályba keveredünk velük, de ez általában katasztrófával végződik az összes érintett számára 2. bezárkózunk, magas kerítésekkel és szigorúan őrzött határokkal tartjuk őket távol. 3. egyenlő félként fogadjuk őket, ha kell, segítséget nyújtunk nekik. Ez utóbbihoz azonban az is szükséges, hogy ne a másság megtestesülését, a fenyegetést lássuk beléjük. Sokáig úgy látszott, hogy Európában ez a 3. felfogás érvényesül, mégpedig alapvetően a nemzeti szocializmus és a sztálinizmus bűnei láttán. 89 után újabb és újabb országokat hódított meg a demokrácia, de azóta egyes államokban győzedelmesen veszik tudomásul az EU bajait. Orbán Magyarországa és Kaczynski Lengyelországa rá a dicstelen példa.
Sokfelé tapasztalni a világban radikális jobbra tolódást, amit a látszólag feltartóztathatatlan populizmus vezérel, utóbbi hívei csak nagyon nem szívesen határolják el magukat a velük együtt érkező idegengyűlölő, gyakran nyíltan fasiszta erőktől. A jelenség járványként söpör végig Európán, még nem találták meg az ellenszerét. A magyaroknál és a lengyeleknél már évekkel ezelőtt kormányra került. Megerősítette pozícióit és hozzálátott, hogy lebontsa a liberális demokráciát, autoriter rezsimet honosítson meg. Olyan múlthoz nyúl vissza, amely minden volt, csak nem demokratikus. Legfőbb érvük a menekültkérdés, rajta keresztül újabb és újabb választói rétegeket érnek el.
A mantrával, mármint hogy egyre nagyobb a veszély, a jobboldali populisták elérték, hogy jelenleg mindenütt ismét határokról és kerítésekről gondolkodnak és beszélnek. Európát szerintük erőddé kellene változtatni, ahogyan azt Orbán Viktor képzeli. A magyar vezető pár éve még a margóra szorult radikális nézeteivel, manapság ő a megmondó ember ez ügyben. Ausztriát és Olaszországot szövetségesnek tartja, ha a menedékpolitika szigorításáról van szó. A jelszó, hogy le kell zárni a határokat. Mindehhez hozzájön még, hogy ellenállásra szólítanak fel Brüsszel állítólagos diktátumával szemben. Ez a propaganda nagy erővel harsog Budapesten és Varsóban. A következmény az, hogy széttöredezik az európai szolidaritás, de pont ez a cél. A menekültek kérdése csak ürügy, az Orbánok, Kaczynskik, Zemanok az egyesült Európa lerombolásán dolgoznak. Brüsszel ugyanakkor túl bátortalanul próbálja megvédeni a liberális demokráciát ezekben az országokban, illetve azután egész Európában.
A Kínai Nagy Fal sem csupán a külső veszély elleni védelmet szolgálta, azt is lehetővé tette, hogy a hatalom ellenőrizze, ami a birodalmon belül történt. A segítségével követni lehet, ki jön be, ki megy ki. Vagyis egyszerre pajzs és csapda, védvonal és ketrec. De a legrosszabb az benne, hogy előhozza a gondolkodásmódot, miszerint a falak mindenütt jelen vannak és általában véve is elválasztják kint lévő gonoszokat és alacsonyrendűeket a bent található jóktól és magasabb rendűektől.
A kommentár úgy látja, hogy az erkölcsi újragyarmatosítás bűnébe esnek azok, akik a migrációs válság megoldására fejlesztési segélyeket adnak Afrikának. De azt is tévedésnek tartja az újság, hogy a földrészen a bevándorlást szabályozni lehet olyan törvényekkel, amelyeket a hideg háború idején a cseh, vagy éppen szovjet ellenzékieknek fundáltak ki. Ily módon tény, hogy határvédelem nélkül Európa milliós tömegek célpontja és ezen a jelenségen nem lehet az elavult menedékjoggal segíteni. És ez így is marad mindaddig, amíg érvényben van az az álláspont, hogy aki eljut a kontinensre és kiejti a száján a „menedék” szót, az meg is kapja, a hozzátartozó ellátással együtt.
Ezek után a kérdés az, hány országnak kell még ellenőriznie a schengeni belső határokat az osztrákok, csehek, dánok, lengyelek, magyarok és olaszok után, mielőtt a kollektív menedék hazugsága ad acta kerül? Divatos az a válasz, hogy az áradat okait Afrikában kell felszámolni, csak éppen az ötlet keresztülvihetetlen. Ahhoz nincs elég eszköze az EU-nak. Meg egyébként is a pénzek igen sokszor azoknál kötnek ki, akik az éhínséget vagy a polgárháborúkat okozzák. Minél működésképtelenebb egy állam, annál inkább. És ne feledjük: Afrikában hetente majdnem egymillió ember születik! Vagyis rá kell venni ezeket az országokat, hogy tegyenek valamit a saját jövőjükért. Európa nem mondhatja azt, amit a misszionáriusok és a katonák 150 éve, vagyis, hogy csakis az öreg kontinens mentheti meg a fekete földrészt. Itt az idő szakítani ezzel az erkölcsi neokolonializmussal.
