A meséből jól ismert Kis Gömbőcnek megvan az a tulajdonsága, hogy mindig be kell valamit kapnia. Szájszervét eleinte Simicskának nevezték, aztán amikor az már nem működött, új szájszerve egy megbízhatóan minden önálló gondolatra alkalmatlannak tűnő ember lett. Aki a kis Gömbőc utasítására szakszerűen minden felfal.
De miért is lenne önálló gondolata, ha üzleti és közéleti sikereit annak köszönheti, hogy semmi eredeti megbízhatóan soha nem fog az eszébe jutni. Még csak fel sem ötlik benne, hogy az a mérhetetlen vagyon, amit pár év alatt felhalmozott az övé lenne. Az ember tudja, hol a helye.
Elődje minden bizonnyal itt rontotta el. Elhitte, hogy ő egy üzleti zseni és nélküle megáll még a Föld forgása is. Aztán, amit kiderült, hogy nincs már mögötte az adóhatóság, a törvényhozás, a végrehajtó hatalom – már nem is akkora üzleti zseni. Könnyű úgy gazdagodni, ha az államtól rendszeresen és megbízhatóan beesik egy túlárazott tízmilliárdos megrendelés, amiből kisebb milliárdokat pillanatok alatt zsebre lehet vágni. (Szép nagy zseb lehet az már.)
Sok a gyerek, nagy a család, rengeteg a láb, amely sajátjára akar végre állni.
El lehet persze azon gondolkozni, hogy egy bizonyos vagyonmennyiségen felül mire jó ez az egész. Többet nem tud enni, ruházkodásra sem sokkal jelentősebb összeget költeni és így tovább. Jó, Mészáros Lőrinc szenvedélye a hajózás persze igen drága sport, ott aztán több stadionnyi pénz is el tud gyorsan tűnni. Ráadásul erős mezőnyben kell helytállni, hiszen ott az a csomó unatkozó arab olajsejk és orosz oligarcha, aki unalmában mindig nagyobb és nagyobb jachtra vágy. És most képzeljük el, mit érezhetne egy egyszerű felcsúti víz- és gázszerelő, ha azt kellene megélnie, hogy az övé kisebb. Hát csak azért sem. A pénz persze hatalom és a hatalom pénz. Pénzért lehet hatalmat szerezni, a hatalommal rengeteg pénzhez jutni. Kiszállni pedig elég kockázatos, mert akkor még a végén valaki megkérdi egy elhagyott tizmmilliárdosnál vagy egy ottfelejtett fél megyénél, hogy bocs, de ezt kitől vetted el. És akkor jöhet az a kínos magyarázkodás. Akkor inkább még ide mindent. A Kis Gömbőc szépen halad előre. Rövidesen a királyi várba hurcolkodik fel, visz magával majd pár focipályát és egy szotyimag köpködő üzemet. A szolgaseregnek már kijelöltetett a helye, hogy nézni is tereh. Szóval, alakul a szép új világ, ne tessenek aggódni. Mindenki annyit ér, amilyen közel (távol) van a Kis Gömbőzhöz. Aki hasznossá tudja magát tenni gömbőcködésben, az maga is lehet helyi jellegű K. G.
Mert ahol gömbőcködés van, ott mindenki szem a gömbőcben.
Egy klasszikus egyszer azt mondta, hogy „ne mi nyerjük a legtöbbet” – ebből aztán baj lett. Elmúltak az efféle lovagias dolgok és szépen megtanulta, hogy dehogynem, csak nyerjük mi a legtöbbet, vagy esetleg mindent, a többieknek meg coki. Olyan coki vagy.
Enyém a vár, tiéd a lekvár – kiáltotta a Kis Gömbőc és bekapta a nagymamát is lekvárostúl. Közben arra gondolt, hogy miért adná ezt a jó kis lekváros nagymamát másnak.
Közben a zenekar, amelyik ellenzéknek nevezi mostanában valamilyen oknál fogva magát, a süllyedő Titanicon vállalta a zenekar szerepét. S miközben a hajó szép egyenletesen süllyedt, s már világos, hogy mentőcsónak sincs elég, ők csak húzzák, húzzák. Illetve, modern kutatások kiderítették, hogy az elsőhegedűs – már nyakig ért a víz – összeveszett a brácsással, mert az egy kicsit hamisan játszott szerinte. S míg ezen vitatkoztak természetesen a tenger fenekére süllyedtek és szépen meg is fulladtak.
A Kis Gömbőc ezen nagyot nevetett és bekapott egy nyujdíjpénztárat, két bankot, s közben jó savasat böffentett.
Ám, mint tudjuk, ekkor jött a kiskanász a bicsakjával.
Ugye jössz, Kiskanász?
