B1 blogcsalád



Az osztályharc jobban teljesít

Gábor György írása

2018. június 07. - B1blog

2_2.jpgMár az ókeresztény kor egyházfegyelmi intézkedései, rendeletei, zsinati kánonjai egyértelművé tették, hogy a leggyűlöletesebb és legfélelmetesebb ellenség a belső idegen, azaz az eretnek.

„Gyűlöletesnek, megvetésre méltónak és utálatosnak” nevezték az eretnekséget: „meneküljetek tőlük, mint az égő tűztől. Mert ha valaki, aki szakadást okoz, tűzre juttatja magát azokkal együtt, akik követik a tévelygésben, mennyivel inkább alá fog merülni az, aki eretnekséghez csatlakozik?” – írja a Didaszkália, majd hozzáteszi: „A pogányok azért részesülnek ítéletben, mert nem ismerték (Istent), az eretnekeket viszont azért ítélik el, mert Isten ellen lázadtak…”

Később, így például a IV. Lateráni Zsinatnak az eretnekekkel szemben hozott határozataiban olvashatjuk, hogy „kiközösítünk és átokkal sújtunk minden eretnekséget… az eretnekségben elmarasztaltakat át kell adni a mindenkori világi hatalom legfőbb képviselőinek megbüntetés céljából, javaikat el kell kobozni, az egyházi átok kardjával kell őket sújtani, ki kell őket közösíteni, ne legyen jogképességük, senki ne tartozzék nekik felelősséggel semmiféle ügyben, őket viszont lehessen kényszeríteni a felelősségvállalásra. Az egyház szentségeit nem lehet ezeknek a „pestiseseknek” kiszolgáltatni, egyházi temetésben nem részesülhetnek. Ahol pedig gyanítható, hogy eretnekek vannak, mindenkit meg kell esketni, hogy „sietve feljelentik őket”, amint valami tudtukra jut.

II. Frigyes aztán birodalmi törvénnyé tette a IV. Lateráni Zsinat határozatát, s rendeletében kiemelte, hogy az eretnekség azonos a felségsértéssel. „Az eretnekeket a nép szeme láttára tűzhalállal kell sújtani” – hangzik a császári verdikt –, „mivel az eretnekség állam ellenes bűncselekmény”, következésképp „az eretnekséget a mi fenségünk elleni bűncselekményként kell elítélni.”

A munkásmozgalom története is a belső ellenséget tekintette a legnagyobb veszedelemnek: azt, akit – legalábbis a hatalom – az „örök” eszmék eretnek (revizionista) megszentségtelenítésével vádolhatott, s nevezhette őket trockistáknak, titoistáknak, „négyek bandájának” stb. A belső ellenség a nép ellensége, épp ezért az ellenük folytatott harc a rendszer legfontosabb eleme, vagyis elengedhetetlen az éberség fokozása. Zsdanovtól tudható, hogy a sarokba szorított ellenség a legveszedelmesebb, vagyis ha minél jobban a sarokba lett szorítva, annál inkább próbál hadakozni: a harc tehát örök, a harcot sosem lehet feladni. Különben is a szocialista rendszer (vagy a NER) világra szóló sikerei egyre dühödtebbé, egyre frusztráltabbá teszik az ellenséget, hogy fizetett ügynökök útján egyre pimaszabbul és gátlástalanabbul fejtsék ki ellenséges tevékenységüket. Velük szemben indokolt a besúgóhálózat szélesítése, s a szolgálatok szerepének bővítése, továbbá elvárandó az állampolgári éberség: az, hogy a kormányhoz hű sajtó igyekezzen lerántani a leplet a fenyegető erőkről, s teret adjon a munkáslevelezők hazafias leleplezései számára.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert a 2018. évi választást követően a magyar nép kívánságára végre megkezdődött a sötétben bujkáló, a nemzet testét belülről rágcsáló-marcangoló, alattomos belső ellenség leleplezése. A kormány szívéhez oly közeli sajtónak immár egy sor belső idegent, elhajló eretneket sikerült tetten érni, s leleplezni. Így például a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezető Prőhle Gergelyt, akinek a műhelyében „tobzódnak a magyarokat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó balliberális véleményformálók. És Prőhle úr fizeti a számlát, és természetesen nem a saját zsebéből, hanem a magyar adófizetők pénzéből.” Mert kiket is népszerűsít a Prőhle Gergely vezette PIM? Megannyi honárulót, népre és nemzetre fenekedő, a miniszterelnök dicsőségét hirdetni továbbra sem hajlandó, amúgy teljesen jelentéktelen firkászokat, például Spiró Györgyöt, Nádas Pétert, Esterházy Pétert, Konrád Györgyöt, Krasznahorkai Lászlót, Závada Pált, Péterfy Gergelyt, Tóth Krisztinát, Parti Nagy Lajost, Dragomán Györgyöt, Grecsó Krisztiánt és másokat.

Aztán ugyanez a szemfüles, az ércnél maradandóbb NER-hez hű sajtó leplezte le azt a Pálinkás Józsefet, aki átlátszó módon, a CEU megmaradása melletti érveibe igyekezett elrejteni a magyar nép és annak lánglelkű vezetője iránti féktelen megvetését és idegenből szított gyűlöletét.

Aztán itt van Ókovács Szilveszter, aki a homoszexualitás propagálásával, s a lopakodó meleglobbi kiszolgálásával olyan közpénzből létrehozott botrányos előadáshoz adta nevét, amely produkció hozzájárul hazánk népességének csökkenéséhez, és amely előadás szélesre tárja a kapukat a hazánkat fenyegető idegen invázió előtt. Az Ókovács vezette Operaház „penetráns, féktelen melegpropagandájával” „tökéletesen szembemegy az állam céljaival.” S a konklúzió: „kormányunk… a családi boldogulást próbálja meg sok eszközzel és pénzzel elősegíteni, így érthetetlen és tűrhetetlen, hogy egy vezető állami intézmény szembemegy ezzel a szándékkal… Az egyik oldalon a jó szándék, a rendszerbe tett milliárdok, míg a másik, általában alábecsült oldalon pedig az állami pénzből mindezt a visszájára fordítják.​”

És aztán – last but not least – itt van Hörcher Ferenc, az MTA BTK Filozófiai Intézetének sunyi és mindenre elszánt igazgatója, aki a minap annak nevetséges látszatára hivatkozva, hogy erre az évre esik 1968 történelmi, politikai és szellemi eseményeinek ötvenedik évfordulója, 1968 tanulságainak áttekintése ürügyén „marxista szeánszot rendezett állami pénzen”, ahol „a legvállalhatatlanabb kriptokommunista előadók „ – harsog az éber tollnok – mindenféle filozófusnak és történésznek álcázott magyargyűlölő és nemzetidegen háttérhatalom-bérencek, Heller Ágnes, Vajda Mihály, no meg a „marxista (!!!)” Hörcher Ferenc egy cipőben evezve próbálták visszafordítani az Orbán-éra feltartóztathatatlanul és dicsőségesen zakatoló kilométerkövét a NER ragyogó égboltján.

Minden félreértést előre bocsátva: e sorok írójának a fenti eretnekek közül a korábbiakban hárommal is (Prőhle, Pálinkás, Ókovács) akadt vitája, de ez teljesen természetes és rendjén való. Most azonban feltűnő, ahogy a legutóbbi, kissé áthazudott és meghamisított fülkeforradalom belekezdett saját gyermekeinek felzabálásába. Egyfelől tudjuk: a nyershúsevők sosem laknak jól, folytonosan zabálniuk kell.  Hitetlenekre, belső elhajlókra van szükségük, akikre a maguk dicsőségére újra és újra rámutathatnak, akiket újra és újra leleplezhetnek, bizonyítván nélkülözhetetlenségüket, megvezethetetlen tisztánlátásukat, hűségüket, örökös harci készenlétüket és éberségüket, s persze a vezér és rendszere iránti, sírig hű lojalitásukat.

Meg persze helyet kell követelni a feltörekvő, az aljasabbnál aljasabb propaganda által manipulált és radikalizált új undokak számára, hiszen – amint ezt egy agitpropos NER-munkásőr egyértelművé is tette – ezek az eretnekek még mindig különböző pozíciókat töltenek be, „miközben jobboldali emberek állás nélkül vannak.” Szóval kell a hely a feltörekvő nyershúsevők számára.

A szép emlékezetű filozófus-ügy során a saját bőrömön tapasztalhattam meg: a történések mögött mindig ott lapítanak a „tanácsadók”, a fülbe súgók, a szakmányban be- és feljelentők, a hóhérok, a hóhérinasok és a kivégző osztagosok. Saját érdekből, privát megfontolásból, egzisztenciális reményektől fűtve és hajtva.

Nincs semmi új a nap alatt.

Egészen biztosan most is akadnak ilyenek, s még az sem kizárt (elvégre kicsi az ország), hogy egyik-másik személye megegyezik amazokéval.

NER-társak, az osztályharc fokozódik!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7714029354

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jelentenem kell rólad Lajos ... 2018.06.08. 14:56:40

"Jelentenem kell rólad Lajos... " összevág sok más egyéb dologgal is.

Trackback: Handó Tünde férje és az elhagyott sunyi pártiratok 2018.06.08. 14:55:56

Nem városi legenda: - Szájer József elhagyta, az ellenzék olvasta és választási beszédtaktikát váltott. Hangyaf.szny.val bukott a zorbán és összetörte az irodáját mérgében majd évekig nem az Országházba, hanem kezelésre járt :-) Minek kellene a zorbá...

Trackback: Gyógyító vakcina gondolatvírusok 2018.06.08. 14:55:17

Hasonló írásaimat eddig, mind az index, mind az origó fórumáról kimoderálták a hitkomisszárok, de attól még a hatása mérhető volt. A "Bontsuk fel a vatikáni szerződést" című 10 hónap alatt csúcsra járt. A legtöbb vallás gondolatvírusokkal, vagy má...

Trackback: Ateizmus mint tagadásvallás képekben 2018.06.08. 14:54:31

  Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet                                                                 ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon2 2018.06.07. 10:03:54

Az ellenzék az ország ellenzéke. Uniós feljelentgetések, büntetéseknek tapsikolás.
Az említett firkászok nettó magyargyűlölő megnyilvánulásai, majd ezek visszautasítása után nemzetközi botránykodás ún. "értelmiségi üldözés" matt.
A filozófusokra ki sem térek, a minap ünnepelték Lukács Györgyöt.
Viselkedjetek, mert ha nem lennének az általatok lenézettek akkor ti meztelenül járnátok!

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.07. 14:15:30

@Hilda kisfia:

No és amikor a mostani hatalom emberei a szoci kormáynokat jelentgették, pocskondiázták, az mi volt? He?

Egyébként miért is járnánk meztelen? Mert nem jutott neki pancsós mez a fűtött gyepen?;D

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.07. 21:35:48

Egébként meg a vidéki potentátok egymás közt jelentgetik azokat, akik a rokonaik szerint nem jól viselkednek. Néprádió szerint azért rúgta ki egy alpolgármester egy ogy képviselő rokonának a volt párját, mert a pár másik tagja megfenyegette, hogy szól a rokonynak és kirúgatja. Úgy is lett. A város meg röhög rajta.

Sőt a néprádió egyes nervitézek általi beígérésről is beszél, ami szintén úgy is lett, mert állítások szerint egyes volt nervitézeknek nem véletlenül nem lett hely a kormányban.
Mindez akkor is az erodálódás megindulását sugallja, ha csak a fele igaz annak, amit a néprádió beszél.

zokogjatok 2018.06.08. 12:34:46

Mai nyafi is megvolt, bár most orbán nem bukott meg. Úgy néz ki az tényleg keddenként szokott csak lenni.

Minden ballib bérretteg 2018.06.08. 12:42:13

Hallatlan..

Folyamatosan zabálja a NER a belső ellenségeket, valahogy a szimpatizánsok száma meg folyamatosan nő mégiscsak.
24.hu/belfold/2018/06/06/median-kozvelemeny-kutatas-fidesz/

A b1 blog hírhamisítói meg rettegnek kitartóan, mintha rendszerváltás óta bármikor is sikert hozott volna ez a style, mikor éppen nem az exkomcsik kúrták el.

Peter Götz 2018.06.08. 13:21:07

@Hilda kisfia: a fidesz meg csak egyszerűen MAFFIA

2018.06.08. 13:26:59

Robespierre a megmondhatója .... Eléggé szembetűnő a hasonlóság az Orbán rezsim és Ceau rendszere között, még az idegengyűlölet is megvan, ha nincs nemzeti kisebbség, akiket utálni kell, akkor talál a rendszer más csoportokat.

Netuddki. 2018.06.08. 13:32:41

Sok hülye nem jön rá, hogy mindez csak a diktatúra trükkje.
Amíg a zemberek egyik fele az ellenséget keresi a másikban, a másik fele meghúzza magát, nehogy a máglyán végezze. Mocskos, aljas egy módszer ez, mint azok akik ezzel a módszerrel élnek.

Netuddki. 2018.06.08. 13:35:01

@Hilda kisfia: Annyi eszed van mint egy marék fidelitasosnak...

vanRob 2018.06.08. 13:37:38

@Minden ballib bérretteg: Medián: "...Talán már nem is meglepő, hogy a valóságos részvételi aránynál lényegesen többen (kerek 80 százaléknyian) emlékeznek úgy, hogy áprilisban elmentek szavazni. A „győzteshez húzás” jelensége az idén is megfigyelhető: azoknak, akik emlékeik szerint voksoltak, és meg is nevezték a választott pártjukat, 55 százaléka állította, hogy a Fideszre szavazott (szemben a tényleges, 49 százalékkal). A többi párt esetében 1 százalékponton belüli eltérések voltak a felidézett és a tényleges listás szavazatarány között."

Hát, erről akkor ennyit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 13:48:11

Minden közösségben vannak súrlódások.

Pálinkás büntetése valóban hülyeség.

Hörcher régóta nem fideszes, ő még a 90-es végi Fidesz híve volt.

Ómolnárral meg semmi nem történt.

morph on deer 2018.06.08. 14:25:08

@maxval balcán bircaman:
Viszonzás képpen remélem, már nem kell sokáig várnunk Németh Szilárd akadémiai tagságára, és talán Kósa Lajos összes fiozófiai munkájának megjelenésére sem...

Nincs megállás a fejlődésben, hál’isten!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 14:37:08

@morph on deer:

A Fidesz fő baja, hogy nincs kidolgozva az ideológiája.

Ezért fontos ugyan mpst a Fidesz mint a nép harci kocsija a hatalmasok ellen, de a pártnak nincs jövője hosszú távon.

2018.06.08. 14:44:11

@maxval balcán bircaman: A Fidesznek nincs ideológiája, már a hatalom megtartásán kívül, de azt legalább bármi áron ....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 14:50:52

@Pink Petsch:

Nem, ez nem igaz így.

Nyilván ez egy néppárt, azaz mindent akar képviselni, de van eszméje: a függetlenség, a nacionalizmus, a nyugatkrtikusság.

Arra akartam utalni, hogy mincs koherens, kidolgozott eszmeisége.

Jelenleg a Fidesz részben kereszténydemokrata (azaz liberális-konzervatív), részben populista, részben nacionalista, részben harmadikutas, ezek így mind együtt, s ad hoc alapon jön elő az egyik vagy a másik, nincs egységes koherens koncepció.

Míg ez pl. a ballib oldalon megoldott: koherens jobbos liberális gazdasági vonalat képviselnek progresszivista balos társadalmi eszmékkel. Ez egy koherens eszme mindenképpen, gyakorlatilag progresszív liberalizmus. Nyilván semmi köze a baloldalhoz ennek, de a "baloldal" eleve csak egy címke náluk.

Helga Beauty Salon2 2018.06.08. 14:52:36

@Pink Petsch: A Fidesznek nincs ideológiája, már a hatalom megtartásán kívül, de azt legalább bármi áron ....

Ez rátok jellemző idióták! Most is azt ugatjátok hogy az ellenzéknek kellett volna kormányoznia, közben párton belül csinálják a faszságaikat, biztosan fantasztikus négy évünk lett volna velük!

rasztaszív 2018.06.08. 14:56:14

@maxval balcán bircaman: orbán abszolút koherens módon egy fasiszta féreg.

maxvall baribaszó 2018.06.08. 15:10:45

én meg egy kibaszott birka vagyok

és tolytam egy tojást

2018.06.08. 15:23:18

@maxval balcán bircaman: Tudod, van az a mondás a szarkával meg a farkával ... pontosan illik. Liberális meg legutóbb 1988-ban volt a párt, amikor Soros pénze nagyon is jól jött, és ő volt a megváltó. Néppártokból lesznek a legfaszább diktatórikus rezsimek ....

2018.06.08. 15:24:10

@Hilda kisfia: Én soha nem mondtam ilyet, ugatni meg a legritkább esetben szoktam, mondhatni, soha ...

rasztaszív 2018.06.08. 15:28:21

@maxval balcán bircaman: tegyünk egy próbát.válassz ki egy,a neten elérhető definíciót,és idézz belőle olyat,ami NEM illik az orbánodra.

Miki Telepi · http://chienenchaine.wordpress.com 2018.06.08. 15:29:23

Amekkora mázlink van a szocializmus analógiája abban is pásszol, hogy ebben a szarban is kell töltenünk magyaroknak vagy 40 évet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 15:31:45

@Pink Petsch:

A Fidesz progresszív-liberális volt alapításától a 90-es évek közepéig.

Én is az voltam, Fidesz tag is voltam, s éppen azért léptem ki 1993-ban, mert már nem értettem egyet ezzel az eszmeiséggel.

Mi gond lett volna a szintén progresszív-liberális Soros pénzével akkor?

Ha éltél akkor felnőttként, emlékezhetsz, ahogy én, akkor a 3 fő politikai vonulat Mo-on mind máshonnan kapott pénzt:
- a legkisebb csoport, az MSZMP, mely akkor még 3 ellentétes platformot tartalmazott, komoly saját forrásokkal rendelkezett, majd az MSZMP liberális platformja komoly pénzeket kezdett kapni a német nagytőkétől,
- a nagyobbik ellenzéki rész, az MDF és holdudvara akkor még eklektikus volt, részben liberális-konzetvatívok, részebn nacionalisták és harmadikutasok, őket a német nagytóke finanszríozta, de hamar bejöttek az amerikai alapítványok is (elsősorban az amerikai szakszervezeti alapok).,
- a kisebb ellenzéki rész, a liberálsok, az SZDSZ és a Fidesz, őket Amerika pénzelte, részben Soros, részben az amerikai szakszervezeti alapok (ezek 2 lóra tettek egyszerre!).

A mai nyugati pártok zöme néppárt, pont ez kudracuk oka.

BiG74 Bodri 2018.06.08. 15:35:07

A fityisz ideológiája: tartsátok nyitva a szemeteket, mit lehet még ellopni!

nyerafidesz 2018.06.08. 15:36:00

Csacsiság. A választók nem hülyék (még akkor sem, ha elsöprő többséggel a Fideszre voksoltak).
Az a baromság pedig, hogy az ellenzék többségben volt, így őket illetné a kormányzás joga, egy dupla baromság.
1. Ha csak választási szövetséget köt az ellenzék, az nem koalíció, így megbízást sem adhat nekik az államfő.
2. Ha bejelentik, hogy koalícióra készülnek, a fele-harmada választóikat is elvesztik.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy egy dk-s nem lesz egy kormányban egy jobbikossal. Főleg nem úgy, hogy a kormánytagok többségét a Jobbik adná.

rasztaszív 2018.06.08. 15:39:24

@maxval balcán bircaman: megkapod ezt az előnyt:)

de ha nem akarod,legyen a wikipédia.

2018.06.08. 15:40:42

@maxval balcán bircaman: Ja, amikoris szembeköpték saját magukat. Szerinted, mit szólna az 1988-as Orbán Viktor, mai despota önmagához?
A néppárthoz kapcsolódóan, meg álljunk meg egy pillanatra! Szerinted a CDU néppárt?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 16:06:22

@Pink Petsch:

A véleményváltozás szembeköpés?

Mitől lenne Orbán despota?

rasztaszív 2018.06.08. 16:07:06

@maxval balcán bircaman: wikipédia.hu

ha továbbra is terelni próbálsz,az azt jelenti,hogy nincs válaszod.

2018.06.08. 16:08:18

@maxval balcán bircaman: Oké, akkor hagyjuk ... a CDU nem néppárt.

2018.06.08. 16:09:41

@maxval balcán bircaman: A 180 fokos fordulat nem véleményváltozás, hanem korábbi önmagunk szembeköpése. Persze, ez az én véleményem, nem kell vele egyetérteni.

Attilajukkaja 2018.06.08. 16:12:47

Az idézetek kitől, honnan vannak?

BiG74 Bodri 2018.06.08. 16:16:29

@Pink Petsch:
A 180-as fordulat nem lenne szembeköpés, ha volna benne annyi, hogy elismerné, akkor azt tettem, mondtam, gondoltam de rosszul. De mit vársz tőle, meg a trolljaitól?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 16:18:23

@Pink Petsch:

180 fokos változás nemigen volt a Fidesznél, hanem lassú folyamatok.

Egyébként a 180 fokos változás se szembeköpés.

rasztaszív 2018.06.08. 16:19:49

@maxval balcán bircaman: nem volt itt semmi kérdés.

"válassz ki egy,a neten elérhető definíciót,és idézz belőle olyat,ami NEM illik az orbánodra."

de képtelen vagy rá.

Male39 2018.06.08. 16:21:52

@Hilda kisfia: mekkora egy balfasz vagy ..

2018.06.08. 16:25:00

@BiG74 Bodri: Én már semmit ... Ezért is nem élek Magyarországon. Persze, az én fejemben egy olyan Magyarország képe élt, amely sosem létezett.

2018.06.08. 16:27:58

@maxval balcán bircaman: Azok a szerinted lassú folyamatok vezettek a mai állapotokhoz, ami egy jogbiztonság nélküli országgá tette a mai Magyarországot. A Fidesznél, ilyen téren még a Kádár-rendszer is következetesdebb volt. Következetesen szar, de legalább következetes.

rasztaszív 2018.06.08. 16:29:08

@maxval balcán bircaman: az orbánod is egy gusztustalan féreg,de hozzád képest az igazmondás,és morális tartás élő szobra.

hu.wikipedia.org/wiki/Fasizmus

képes vagy felhagyni a félrebeszéléssel?

Attilajukkaja 2018.06.08. 16:37:35

@maxval balcán bircaman:
"Nyilván ez egy néppárt, azaz mindent akar képviselni, de van eszméje: a függetlenség, a nacionalizmus, a nyugatkrtikusság. "
Ugyan mitől lenne néppárt a Fidesz? Mert azt harsogja? Mitől lesz egy párt néppárt? Mert mindent képvisel? Milyen mindent??????
A függetlenségnek és a nacionalizmusnak, vagy a "nyugatkritikusságnak" csak akkor lenne értelme, ha ezeket bárki is támadná Nyugatról. A nácizmusnak eme formája viszont kifejezetten kártékony, elszigeteli Magyarországot a fejlett Európától, és újra Oroszország karjaiba sodorja a jövőnket. Arról meg mindannyian tudjuk, milyen csuda jó!

BiG74 Bodri 2018.06.08. 16:45:37

@Attilajukkaja:
Mindent képvisel. Az idiótáknak azt mondja, amit hallani szeretnének, és szór nekik alamizsnát. A seggnyaló eszeseknek sok hatalmat és lóvét, közben a demokratikus rendszeren belül kiépít egy pénzre épülő abszolút hatalmat. Belülről megesz mindent, mint egy vírus, esetleg ha a gazdaszervezet nem is éli túl, őket ez nem érdekli már, hiszen a lopott vagyonból bárhol, bármikor megélnek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 16:49:19

@rasztaszív:

Megint nem írtad le...

Esetleg ez a hu.wikipedia.org/wiki/Fasizmus#Defin%C3%ADci%C3%B3k 10-pontos rész?

1) Különböző rétegekből származó tagságú tömegmozgalom, amelynek azonban mind a vezetésében, mind a tagságában dominálnak a középosztályból származó tagok, akik általában frissen kapcsolódtak be a politikai tevékenységbe; szervezett párt-milícia, amely identitását nem társadalmi helyzetére, hanem a bajtársiasságra alapozza, és a társadalom újjáteremtésére irányuló elhivatottságot érez; harcban állónak tekinti magát politikai ellenfeleivel szemben a politikai hatalom teljességének megragadásáért, a terror eszközeit is felhasználva, hogy egy új rendszert hozzon létre, amely felszámolja a parlamenti demokráciát.
2) Ideológiája „anti-ideológia”, pragmatikus, magát materializmus-ellenesnek, individualizmus-ellenesnek, antiliberálisnak, antidemokratikusnak, antimarxistának deklarálja, tendenciájában populista és antikapitalista; inkább érzelmileg, mint elméletileg fejezi ki magát, új politikai stílust hoz létre mítoszokkal, rítusokkal, jelképekkel, mintegy világi vallás formájában, amelynek célja a tömegek akkulturációja, szocializációja, hitének integrálása egy „új embertípus” létrehozása érdekében.
3) Miszticizmuson alapuló kultúra, az élet értelmének tragikus és aktivista felfogása, a hatalom akarásának manifesztációja, a történelmet alkotó ifjúság mítosza, a politika, mint életmodell és közösségi aktivitás végletes militarizációja.
4) A politika elsődlegességének totalitárius felfogása, a nemzetnek, mint az egyének és tömegek misztikus, erkölcsi fúziójának a felfogása, az ezen a közösségen kívül álló emberek elleni személyeknek, mint a rezsim ellenségeinek, vagy alsóbbrendű fajokként való meghatározása, diszkriminációja és üldözése.
5) A nemzeti közösség iránti önkéntes, fegyelmezett és totális odaadás polgári etikája, férfiasság, bajtársiasság és harci szellem.
6) Egyetlen állampárt, amelynek feladata a nemzet fegyveres védelme, a vezető káderek kiválasztása, a tömegek állandó érzelmi mozgósítása.
7) Az ellenzéki fellépések, eltérő törekvések feltárására és akár szervezett terrorral történő felszámolására létrehozott rendőri apparátus.
8) Felülről kinevezett személyekből álló politikai hierarchia, amelyet egyszemélyi vezető koronáz meg, akinek a személyét szent karizma övezi, aki végső soron a párt és a rezsim minden tevékenységét irányítja és koordinálja.
9) A gazdaság korporatív elvek mentén történő megszervezése, a szakszervezeti tevékenység elnyomása, az állami beavatkozás fokozatos kiszélesítése annak érdekében, hogy a gazdaság „produktív ágazatai” a technokrácia és a szolidaritás elvei alapján működjenek együtt az rezsim ellenőrzése alatt, a rezsim hatalmi céljainak elérése érdekében, de megőrizve a magántulajdont és az osztálykülönbségeket.
10) A nemzeti hatalom nagyságának mítosza által inspirált külpolitika, imperialista expanzió.

Nos, nem igaz a Fideszre: 1., 3., 4., 5., 6., 7., 9., 10. pont.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 16:54:39

@Attilajukkaja:

A néppárt szó azt jelenti nem képvisel valamilyen társadalmi részérdeket, legyen az osztályérdek, réteg- szakmai, etnikai, vallási érdek, hanem az egész népet akarja képviselni.

Pl NEM néppártok a zöld pártok, a kisebbségi pártok, a klasszikus liberális pártok, a klasszikus kommunista és szocdem pártok, a nacionalista pártok, a nácik, stb.

rasztaszív 2018.06.08. 16:55:51

@maxval balcán bircaman: ezek közül egyedül a hetes pontból a szervezett terror nem igaz - még.egy pontból egy kitétel.

Attilajukkaja 2018.06.08. 16:56:18

@BiG74 Bodri:
"Mindent képvisel. "
:o)))
Az ilyenek a legrosszabbak.
Amúgy kimaradt a felsorolásból a tisztesség, a keresztényi értékek, mások tisztelete vagy a becsület. Csupa apróság .....

Attilajukkaja 2018.06.08. 16:58:31

@maxval balcán bircaman:
"A néppárt szó azt jelenti nem képvisel valamilyen társadalmi részérdeket"
Akkor ez nagyon nem illik rá a Fideszre! Egy álkeresztény-náci-posztkommunista párt nagyon is részérdekeket képvisel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:00:00

@Attilajukkaja:

Te is tudod, a magyar politika fő ellentéte a labanc-kuruc, azaz urbánus-népi, s nem a jobb-bal.

A magyar politikában a bal pl. jellemzően a kapitalizmus tapsolása, míg hát eredetileg pont az ellenkezőjét jelenti. Ahogy Mo-on a kapitalizmus kritikája manapság is jobboldali érték (marginális szélsőbalos csoportokat leszámítva), pedig eredetileg a jobb éppen a teljes gazdasági lberalizmust jelenti.

S ma már ez a zagyvaság nyugat is jelen van a 90-es évektől. A "középbal" és a "középjobb" tök ugyanazt vallja gazdasági, de már társadalmi ügyekben is.

Próbáld meg elmondani egy a magyar helyzetet nem ismerő külföldi ismerősüdnek az egyes magyar pártok jellemzőit, s meg fogsz lepődni kit minek fog hinni.

Én ezt megtettem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:00:41

@Attilajukkaja:

Miben lenne náci és álkeresztény és posztkommunista a Fidesz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:03:25

@rasztaszív:

Ezek egyike se igaz:
- "miszticizmuson alapuló kultúra"
- "férfiasság, bajtársiasság és harci szellem"
- "állampárt"
- "korporatív elvek"
- "imperialista expanzió"

2018.06.08. 17:13:56

@maxval balcán bircaman: Nem, nem az... egy olyan országban, ahol az Alkotmány, a min den törvények alapját egyéni érdekek alalpján lehet módosítani, ott mindenről lehet beszélni, csak jogbiztonságról nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:15:29

@Pink Petsch:

Az alkotmány mindig, 1990 óta legitím módon lett változtatva.

Minden módosítás ÉRDEKEK mentén van, mindig és mindenhol.

2018.06.08. 17:15:48

@maxval balcán bircaman: Aki mindenkit képvisel, az tulajdonképpen senkit sem.

rasztaszív 2018.06.08. 17:17:20

@maxval balcán bircaman: tényleg jó lenne,ha hozzáfűznéd az idióta kinyilatkoztatásaidhoz.de valahogy lemaradt.úgyhogy kezdheted.

2018.06.08. 17:18:12

@maxval balcán bircaman: Ez téves, és már kezdelek érteni ... ugyanis vannak egyetemes emberi értékek, de te csak a pillanatnyi ÉRDEKEK mentén gondolkozol.

Attilajukkaja 2018.06.08. 17:20:19

@maxval balcán bircaman:
"a magyar politika fő ellentéte a labanc-kuruc, azaz urbánus-népi, s nem a jobb-bal."
A jobb-bal ellentétnek már réges régen nincs értelme Európában. Az urbánus-népinek talán. Ma valaki vagy Európához akar tartozni és demokrata, vagy az autokrata "keleti" modellt preferálja. És akkor mi van?

"Miben lenne náci és álkeresztény és posztkommunista a Fidesz?"
Más nemzetiségek kárára nacionalista, a keresztény értékekkel szembe megy, és egy sajátos kádárista diktatúrát próbál visszahozni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:22:05

@rasztaszív:

Azt akarod, hogy valmait cáfoljak. Ehhez jó lenne érveket is hallani tőled?

Felsoroltam neked pár részletet, ezekre mondj valamit, mert máskülönben ez így nehéz lesz.

Pl. "állampárt" - ez azt jelenti, az állam egybeforr a párttal, ahogy pl. Kádár alatt. Mivel ennek ma SEMMI jele, ezért jó lenne tudni, milyen alapon állítod, hogy ma a Fidesz állampárt.

Attilajukkaja 2018.06.08. 17:23:19

@maxval balcán bircaman:
"Az alkotmány mindig, 1990 óta legitím módon lett változtatva."
Egy alkotmány attól lesz legitim, ha azt a nép nagy része is megszavazza, nem pedig egy szűk klikk írogatja össze. Nem is merték Alkotmánynak nevezni!

Attilajukkaja 2018.06.08. 17:24:10

@maxval balcán bircaman:
"milyen alapon állítod, hogy ma a Fidesz állampárt"
Miért, mi más lenne?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:25:04

@Pink Petsch:

Az alkotmány nem az egyetemes emberi érdekekről szól, ez ugyanis filozófiai kérdés. Az alkotmány arról szól, mik az állam működésének alapvető szabályai. Ezt pedig az alkotmányozó többség dönti el. A másik megoldás a hagyomány, azaz van valamilyen vallási vagy más tradíció, ami eleve eldönti ezt, s az állam ezeket nem változtathatja meg.

A modern államok esetében ez utóbbi nem létezik, így marad az előbbi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:25:56

@Attilajukkaja:

"A jobb-bal ellentétnek már réges régen nincs értelme Európában."

S ez egy hatalmas probléma. Mert nagyon nem mindegy ez.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:27:45

@Attilajukkaja:

"Más nemzetiségek kárára nacionalista, a keresztény értékekkel szembe megy, és egy sajátos kádárista diktatúrát próbál visszahozni."

Mik a keresztény értékek szerinted a politikában?

Hol látsz diktatúrát?

Mely nemzetiségek kárára történik bármi is?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:29:10

@Attilajukkaja:

Kapaszkodj meg: a magyar alkotmány SOHA nem lett megszavazva a nép által, s az 1949 előtt íratlan, se azóta lévő írott.

rasztaszív 2018.06.08. 17:29:18

@maxval balcán bircaman: az én érvem az,hogy a fasizmus meghatározása tökéletesen illik a fütyi orbánra.a tied mi is volt...?mert egy felsorolás,ami ráadásul végig engem igazol,az nem érv.

rasztaszív 2018.06.08. 17:30:28

@maxval balcán bircaman: szerinted mások a keresztény értékek a politikában...?!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:30:49

@Attilajukkaja:

Normál politikai párt, a szó modern, értelemében, azaz:
- nincs tömeges tagság,
- a párt fő szerepe a választási kampány,
- a párt nem vesz részt az állam irányításában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:31:34

@rasztaszív:

Nem tudtál egy pontot se megindokolni, azt se még, amire direkt rákérdeztem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:34:10

@rasztaszív:

Én nem tudok a politikában keresztény értékekről nyilván leszámítva azt, hogy egy keresztény politikus köteles kiállni a keresztény álláspont mellett minden olyan politiai kérdésben, mely kapcsolatos a keresztény erkölcsi elvekkel. Pl. nem támogtahatja az eutanáziát, a abortuszt, az egynemű párok kapcsolatát, a rasszizmust, stb.

BiG74 Bodri 2018.06.08. 17:34:47

@Attilajukkaja: @Pink Petsch:
Basszus ez nem olyan bonyolult. Kéviseletében az elsődleges prioritás a saját atombiztos hatalma, minden körülmények között. Mindegy, hogy demokrácia, autokrácia, diktatúra, illiberális ökörség, a fontos, hogy a hatalom alapját adók harapjanak rá. Demokráciából indulva kell egy szűkebb kör aki az anyagiak 90%-át viszik, meg az ő kitartottjaik. Kell még egy nagy adag demagóg populizmus a naiv "művelt" rétegnek. Hazudnak? Igen! És?
Máris megvan nekik egy többpárti rendszerben, egy mindent visz választási törvénnyel a folyamatos többség. Nem nézheted a fityiszt normál elvek mentén politizáló pártnak. A fityisz egy szövetkezet, melynek egy célja van a totális hatalom, és ezért mindent meg fog tenni. Nem számít semmit, hogy mit mond, minek néz ki, milyen gúnyát ölt éppen magára.
Ha a hatalomért le kellene és lehetne lövetni a fél országot, azt is megtenné.

Attilajukkaja 2018.06.08. 17:42:47

@maxval balcán bircaman:
A világ változik, ezért a bal-jobb felosztás mára értelmét vesztette.

"Mik a keresztény értékek szerinted a politikában?"
A tízparancsolat egyes passzusainak betartása. Pl.:
- Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
- Mások tulajdonát ne kívánd!
- Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
És mindaz, amit az emberek iránti szeretet diktál.

"Hol látsz diktatúrát?"
Még egyszer olvasd el, nem mondtam, hogy Orbánnak már sikerült kiépítenie a diktatúrát, hanem hogy erre törekszik.

"Mely nemzetiségek kárára történik bármi is?"
Mindenkiére, aki nem népnemzeti Nagymagyar.

rasztaszív 2018.06.08. 17:43:17

@maxval balcán bircaman: amit te hozol fel,azt neked kell megindokolni.csak a szokott patkány stílusodban próbálnád áttolni.tudod,ennek valahogy úgy kellett volna kinéznie,hogy "nem igaz a fideszre ez,és ez a pont - ezért,meg azért".és ha már te hoztál érveket,utána követelőzhetsz úgy,hogy ne legyél egy utolsó féreg.

2018.06.08. 17:43:48

@maxval balcán bircaman: Mondd, az Egyesült Királyságot modern államnak tartod?

Attilajukkaja 2018.06.08. 17:45:03

@BiG74 Bodri:
"Basszus ez nem olyan bonyolult."
Ki állította, hogy az? :o)))))

"Kéviseletében az elsődleges prioritás a saját atombiztos hatalma"
Így van. És?

"Ha a hatalomért le kellene és lehetne lövetni a fél országot, azt is megtenné."
Én is kinézem belőle.

rasztaszív 2018.06.08. 17:45:06

@maxval balcán bircaman: akkor mi értelme volt a kérdésednek?csak a szokásos patkányság...?

Attilajukkaja 2018.06.08. 17:47:33

@maxval balcán bircaman:
"a párt nem vesz részt az állam irányításában."
Itt van a kutya elásva. Nálunk pedig Fidesz = kormány. Az állam pénze = Fidesz pénze. Fidesz = Orbán.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:52:12

@Attilajukkaja:

"A tízparancsolat egyes passzusainak betartása. Pl.:
- Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!"

Politikában nem lehet nem hazudni, már minden kampány is az.

Ami elérhető: a keresztény politikus legalább ne saját önös érdekei mentén hazudjon.

"- Mások tulajdonát ne kívánd!"

Ez maximálisan teljesül. Még túl jól is.

"- Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!"

Ez is teljesül.

"És mindaz, amit az emberek iránti szeretet diktál."

Ez teljesíthető.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:53:01

@rasztaszív:

Te állítasz valamit, s nem vagy hajlandó érvelni. Ez te bajod. Érveljek helyetted is?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:53:40

@rasztaszív:

Ráadásul az "állampárt" esetében le is írtam miért nem igaz.

2018.06.08. 17:54:08

@BiG74 Bodri: Ha figyelmesen olvastál engem, akkor pontoisan ugyanezt moindtam én is, a mai magyar kormány egyetlen, tettenérhető, világos programja, a mindenáron való hatalmon-maradás. Ha éppen úgyb fordulna valamiért, akkor simán, minden szégyenérzet nélkül fogadnák el a Soros-féle támogatásokat, és nyíltan fel is vállalnak azokat.
Erre értettem a 180 fokos fordulatot, nem valamiféle magasztos elvek nyomán "utálják" Sorost, illetve nem is személy szerint őt, hanem, amit képvisel, hanem jól megfogalmazott önérdekből. Ha úgy adódik, majd szeretni fogják, újra. Erre mondtam, hogy a Fidesznek nincs ideológiája, a hatalom megtartásán kívül, aminek az érdekében a mai ellenség a holnapi jóbárat, és vice versa.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:54:34

@Pink Petsch:

Minden mai európai állam modern állam, talán leszámítva a Vatikánt és Liechtensteint.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 17:56:41

@Attilajukkaja:

A Fidesz nem foglalkozik az állam irányításával semmilyen szinten. A kormány irányít. A pénzügyeket illetően is.

Orbán valóban a Fidesz, de ez hogy jön ide?

rasztaszív 2018.06.08. 17:57:03

@maxval balcán bircaman: te suttyó,az én érvem maga a definíció.te érvelj csak a magad nevében.sikerülni fog?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 18:00:11

@rasztaszív:

Felhoztamneked öt elemet is, ami nme igaz:
- "miszticizmuson alapuló kultúra"
- "férfiasság, bajtársiasság és harci szellem"
- "állampárt"
- "korporatív elvek"
- "imperialista expanzió"
s egyikre se válaszoltál.

rasztaszív 2018.06.08. 18:01:59

@maxval balcán bircaman: ja,azt írtad,hogy a fidesz nem vesz részt az állam irányításában...bocs,de nem győztél meg:)vagy legfeljebb csak arról,hogy szégyentelenül hazudsz.

rasztaszív 2018.06.08. 18:02:44

@maxval balcán bircaman: válaszoltam.pont ugyanannyi érvvel:)

Attilajukkaja 2018.06.08. 18:11:51

@maxval balcán bircaman:
"Például?"
Nem hallottál még Orbán xenofóbiájáról?

"S ez honnan tudható?"
Már megindult a diktatúra felé.

"A Fidesz nem foglalkozik az állam irányításával semmilyen szinten. A kormány irányít. A pénzügyeket illetően is."
Jól nyomod! :o))) Ha sokáig hajtogatod, még a végén te is elhiszed, amiket leírsz.

"Politikában nem lehet nem hazudni, már minden kampány is az."
A Fidesz is szeretné ezt hinni, mert csak a hazudozást ismeri.

"Ami elérhető: a keresztény politikus legalább ne saját önös érdekei mentén hazudjon."
Már ez is szép lenne egy "keresztény" politikustól!!! De hol vannak ettől Orbánék, ajaj!

Amúgy jól nyomod ezt az álszent orbánista dumát. Rendesen és rendíthetetlenűl megdolgozol a napi betevő rubelért!

2018.06.08. 18:13:03

@maxval balcán bircaman: No, csak azéfrt kérdeztem, mert az Egyesült Királyság esetében a hagyomány-alapú törvénykezés még ma is a szeren van ... csak mondom ...

BiG74 Bodri 2018.06.08. 18:13:48

@Attilajukkaja: @Pink Petsch:

Elnézést kérek, de értem amit mondtok. Figyelmesen olvasva is enyhe naívságot, vagy oda nem illő figyelmességet, és udvariasságot vélek felfedezni kommentjeitekben, melyek egy kleptokrácia hatalomi túltengéseit vetik fel, ezt a zagyva rendszert boldogan istenítő trolloknak.

Attilajukkaja 2018.06.08. 18:27:44

@BiG74 Bodri:
Ebben van igazság. De mi ezzel a baj?

2018.06.08. 18:31:00

@BiG74 Bodri: Ennek az lehet az oka, legalábbis az esetemben, hogy nem élek Magyarországon, szóval megengedhetem magamnak az udvariasság és figyelmesség luxusát, mivel nem bassza fel az agyam és igazságérzetem hetente minimum kétszer a mai magyar kormány idióta, antidemokratikus valamilyen intézkedése. Illetve hát Bircát blog.hu-s létezése óta "ismerem", és tisztelem benne azt az elszántságot, amit a szerinte helyes világrend érdekében képvisel, számos tapinthatóan fideszes, fizetett trollal ellentétben. Ugyanis meggyőződésem, hogy ha a Fidesz holnap beállna a "ballibbantak" közé, mert megvehető, mint minden prosti, akkor Birca ellenük is ugyanúgy kikelne. Figyelj, ennek az embernek elvei vannak ... egy leszerepelt, és többszörösen megbukott KGB-ügynök elvei, de legalább vannak.

BiG74 Bodri 2018.06.08. 18:39:18

@Pink Petsch:
Az utolsó mondatod nagyon ül! De volt szerencsém magyar ajkú exkgbs-hez, nos az elvek, azok valójában nagyon egyszerűek, rövidek.

BiG74 Bodri 2018.06.08. 18:44:18

@Attilajukkaja:
Nincs vele baj félre ne érts, csak számomra furcsa. Kb. olyan mint egy kupac szarról ezer irányból megállapítani, hogy egy kupac szar, majd mosolyogva löködni, hátha mégsem az.

Attilajukkaja 2018.06.08. 18:55:24

@BiG74 Bodri:
Tényleg az a benyomásod, hogy mosolyogva lökődjük a szart, hátha mégse az? Szerintem pontosan látjuk, tudjuk, hogy az, de ha nem "mosolyogva lökődnénk", akkor bediliznénk. Ha mentálisan épp akar maradni ebben az országban az ember, akkor nem hagyatkozhat csak az indulataira. Én legalábbis így fogom fel, és megteszek mindent, amit tudok, hogy változtassak azon az irányon, amibe ez az ország jelenleg halad.
Az udvariatlan szitkozódás, más kommentelők becsmérlése pedig sehova nem vezet. Kerülöm azt a stílust, még akkor is, ha nagyon nem értek egyet az illetővel. Talán ez a furcsa számodra. :o)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 19:04:41

@Attilajukkaja:

"Már megindult a diktatúra felé. "

Nem lesznek szabad választások?
Megszűnik a népszuverenitás elve?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 19:05:24

@Attilajukkaja:

""A Fidesz nem foglalkozik az állam irányításával semmilyen szinten. A kormány irányít. A pénzügyeket illetően is."
Jól nyomod! :o))) Ha sokáig hajtogatod, még a végén te is elhiszed, amiket leírsz."

Mindezzel a kormány foglalkozik, ami furcsa, hiszen ha pártállam van, nem így kellene lennie.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 19:07:44

@Attilajukkaja:

"Amúgy jól nyomod ezt az álszent orbánista dumát. Rendesen és rendíthetetlenűl megdolgozol a napi betevő rubelért!"

Jól fizet neked Soros.

2018.06.08. 19:11:19

@BiG74 Bodri: Soha nem mernék olyan kijelentést tenni, hogy az említett embercsoport valamilyen komplexebb gondolkodási folyamatra is képes lehet, ami meghaladja egy átlagos cerkófmajom értelmi és tanulási/befogadóképességi szintjét. De tudod, velük legalább tisztában vagy, és hogy ne legyek igazságtalan, ez a jelenség nemcsak egyoldalú, minden egyes irányzatnak megvannak a cerkófmajmai ...

2018.06.08. 19:14:34

@maxval balcán bircaman: Nem egészen erre utaltam, hanem a precedens-alapú jogalkotásra ... amig te egy korábbi kommentedben elvetettél, mint a modern államok alapjait. Ezért is kérdeztem, hogy az Egyesült Királyság szerinted modern-e, amire meg rábólintottál ...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 19:18:28

@Pink Petsch:

Nem vetettem el.

A modernitás alapja a népszuverenitás. Nem mondtam, hogy ez kizárná korábbi intézmények felhasználását.

2018.06.08. 19:21:09

@maxval balcán bircaman: Ezek névleg Ceausescu Romániájában is léteztek. Mered állítanmi, hogy az nem egy diktatórikus rendszer volt?

2018.06.08. 19:26:32

@maxval balcán bircaman: Nem erről beszéltem, hanem konkrét törvényekről, amelyek a mai Egyesült Királyságban is érvényben vannak 100-200-300 olykor több éve, tudod a szokásjog, a common law, vagy az esetjog, a case low ...

BiG74 Bodri 2018.06.08. 19:27:47

@Attilajukkaja:
Nagyon ritkán mondok vulgáris véleményt másokról, inkább kerülöm őket.

2018.06.08. 19:31:42

@maxval balcán bircaman: Nagyon szépen kérlek, ne akarj kioktatni Romániából, ott születtem, ott éltem életem egyharmadát, a családunk nagyon beszopta Ceau-papát és a rendszerét. Hidd el, nálad sokkal jobban tájékozott vagyok Romániából, és nemcsak a születésem, hanem a felsőoktatási végzettségem okán is, amióta néven nevezhető alkotmánya van Romániának, azt mind ismerem, a Ceau-félét különösen, mivel a szakdogám témája volt.
Emberileg kérlek, ezt a trémát nekem soha ne hozd többé elő, ne akarj ebben "okosabb" lenni ....

Protokolldroid 2018.06.08. 19:32:32

@maxval balcán bircaman: miben nyílvánul meg Soros György beavatkozása a magyar politikába? Holvannak a hódító muszlim hordák? Mit is ártott az országnak pontosan a CEU? Stb...

2018.06.08. 19:34:33

@maxval balcán bircaman: Nem is ellenérvként fogalmaztam meg, hanem tényként, hogy ilyen, szokás- és precedensjogon alapuló alaptörvények a modernkori államokban is előfordulnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 19:34:33

@Pink Petsch:

Azt mondod a kommunista Romániában voltak szabad választások, s az alkotmány nem tartalmazta a párt vezető szerepét?

Lásd: "Art. 3.
In Republica Socialista Romania forta politica conducatoare a intregii societati este Partidul Comunist Roman."

Nem tudok románul, de latinul és spanyolul igen, s elég jól megértem a román szöveget.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.08. 19:36:33

@Protokolldroid:

Az álcivil szektor nagy részét ő vezeti. Így úgy tesz, mintha ezek valamiféle komoly erő lennének, pedig csak az ő fizetett lobbistái.

2018.06.08. 19:49:41

@maxval balcán bircaman: Annyira voltak szabadok azok a választások, mint Magyarországon az MSZMP idejében ... választhattál, Kis Jóska MSZMP-tag, vagy Nagy Jóska MSZMP tag.
Mellesleg, a mai magyar alkotmány, még a fideszes mutyik után is, az 1949-es XX. törvény alapjain nyugszik ... ami minek is az átvétele? Te mondd meg!!!

Aquincum 2018.06.08. 20:34:48

@Pink Petsch: Már ne haragudj, de ezzel a bircaman nicknevű alakkal totál feleslegesen vitatkozol. A legjobb, ha el sem olvasod a kommentjeit. Egy mondatban mindenről tévedhetetlenül nyilatkozik, nem egyszer veretes hülyeségeket, amiket ő még komolyan is gondol.

2018.06.08. 21:16:48

@Aquincum: Hm, hát néha éppen ez az üdítő benne, hogy tényleg hótkomolyan gondolja a lelkem. Ő az egyetlen troll, akivel kéthavonta egyszer szóba állok, mert néha kell egy ilyen kihívás is, és általában, ha szól neki az ember, hogy figyelj-ez-így-személyes-ne-legyél-paraszt, akkor igyekszik nem parasztnak lenni. Ami értékelendő. Szegényt sokszor lefidesz-trollozzák, pedig köze sincs hozzájuk, ő mindig is ilyen volt, csak most a szovjet-nosztalgia egybecseng a Fidesszel. No, ez az elgondolkozató, nem a Birca ... !

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.08. 22:23:42

@Pink Petsch: "Aki mindenkit képvisel, az tulajdonképpen senkit sem."

Ez így nem igaz, mert a maga, és a rokonai/haverjai/csicskásai érdekeit képviseli. Azt viszont nagyon, még alaptörvénnnyel is védi.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.08. 22:26:25

@Pink Petsch:

Nem jól emlékszel, mert a mszmp és a hazafias néprfont jelöltje közt lehetett választani. Én meg sosem értettem minek a két jelölt.
Most meg lassan oda jutunk, hogy a fidesz, és hátsó vége közt lehet majd választani.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 08:26:21

@Pink Petsch:

Azaz nem voltak szabad választások.

Én is erre utaltam már a legelején.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 08:27:27

@látjátok feleim szümtükkel:

Nem, nem lehetetett a HNF és az MSZMP jelöltje közt választani, rosszul emlékszel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 08:28:11

@Aquincum: @Pink Petsch:

Én mindig szóba állok a ballib trolokkal, a legtöbjük nagy gyenge.

Aquincum 2018.06.09. 09:06:32

@maxval balcán bircaman: “Én mindig szóba állok a ballib trolokkal, a legtöbjük nagy gyenge.” Nem akarlak agyoncikizni, de a nagyképű megnyilvánulásaid mellett azért mégiscsak érdekes, hogy egy mondatban három durva helyesírási hibát vétesz. Ez is a “világító szellemed” kisugárzásának eredménye?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 09:17:29

@Aquincum:

Csak 2 helyesírási hiba van benne, a harmadik hiba tipikus elírás.

Ilyen a kommentelés, laza és gyors, az írás nyelvészeti ellenzőrzése nem fér bele.

morph on deer 2018.06.09. 10:05:25

@maxval balcán bircaman:
“nem lehetetett a HNF és az MSZMP jelöltje közt választani”

Dehogynem, csak teljesen mindegy volt,
ugyanis a HNF jelöltek többnyire ugyancsak az MSZMP tagjai voltak, vagy legalább is elkötelezett párton kívüliek.
Tehát még csak eltérő érdekekről sem lehetett beszélni, de legalább ha elég messziről nézted már majdnem úgy nézett ki, mintha ‘demokratikusan’ választottunk volna...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 11:23:55

@morph on deer:

Nem lehetett, Csak a HNF állíthatott jelölteket.

Már 1987-ben tervezték ennek a megszüntetését, de már nem volt választás az új rendszer alapján. De a lényeg: a Kádár rendszer ÖSSZES választásán csak HNF-jelöltek voltak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 11:24:35

@morph on deer:

Eltérő érdekek voltak, a pártvezetésben, de ennek nem volt tükröződése a választásokon.

Attilajukkaja 2018.06.09. 18:12:12

@BiG74 Bodri:
"Nagyon ritkán mondok vulgáris véleményt másokról, inkább kerülöm őket."
Ezt üdvözlöm. Ezek szerint te is udvarias vagy. :o)

Attilajukkaja 2018.06.09. 18:14:07

@maxval balcán bircaman:
"Jól fizet neked Soros."
Ha úgy lenne, én is egész nap és éjjel a gépem előtt ülnék és nyomnám a szöveget, ahogyan te teszed. De nekem szerencsére van rendes munkám is. :o)
süti beállítások módosítása