B1 blogcsalád



A kormánypropaganda már Erdély visszafoglalását vizionálja

2018. június 04. - nickgrabowszki

A Mészáros Lőrinc tulajdonában álló félhivatalos kormánylapban a Putyin segítségével megvalósuló revízióról álmodoznak. raffay.jpg

A magyar jobboldalt összeragasztó kovász az irredentizmus, ez rógóta köztuodtt. Ezért is érinthette érzékenyen őket, hogy a legtekintélyesebb modernkor-történész, Romsics Ignác a múlt héten azt tudta nyilatkozni, hogy

Erdély örökre elveszett.

Már államjogilag értve, de persze az számít igazán. A bérsajtó nem nézhette tétlenül a nemzeti érzelem ilyetén elbizonytalanítását, és oda is tromfolt egy jókorát:

Erdély nemhogy nem veszett el, de egyenesen vissza lehet szerezni.

Ennek kimondásához egy Raffay Ernő nevű történészt, az Antall-kormány volt államtitkárát (a fenti képen) használták fel. A 93-ban a kormányból a Csurka-irányzattal való szakításkor kirúgott Raffay a körvetkezőket nyilatkozta:

A magyarok háromféleképpen viszonyulhatnak Trianonhoz. Az első: elfogadjuk véglegesnek a trianoni helyzetet, ezt szorgalmazza az akadémiai történészi világ is. Ez végzetes következményekkel járhat. A második: egyes országokban magyar etnikai-területi autonómiáért kell küzdeni. A székely autonómiát eddig minden esetben elutasította a román parlament, legutóbb az elmúlt hetekben.

Ebből arra következtetek, hogy mivel az EU-nak nincs autonómiák létrehozására vonatkozó törvénye, a román parlament pedig mindig elutasítja ezt, el kell felejtenünk az autonómiáért való hősies, viszont mindig eredménytelen küzdelmet. Szerintem új útra kell lépnie a nemzetpolitikának: s e harmadik út a területi revízió, a határmódosítás útja. 1938 és 1941 között négyszer módosították javunkra a határt, ami a korabeli nagyhatalmak segítségével történt.

Most is ez a feladat: megnyerni egyik vagy másik nagyhatalmat az ügy érdekében

Raffay csak azt tudta elfelejteni - ami történészként azért nem kis dolog -, hogy a két világháború közötti revíziós politikából csak néhány éves átmeneti siker jött ki: a tartós eredménye újabb 3 falu elvesztése, és több százezer ember áttelepítése lett.

Még érdekesebb talán, hogy milyen nagyhatalom jöhetne szóba a 98 éve aláírt trianoni békeegyezmény megváltoztatáshoz (és most itt elegánsan tekintsünk el attól, hogy az már egyáltalán nem is hatályos, az 1947-es párizsi békeszerződés váltotta fel).

  • Berlinnel és az Unió nagy többségével az Orbán-kormány kifejezetten rossz viszonyban van, és nem látni, hogy miért volna érdekük a nagyratörő álmok támogatása.
  • Washingtonnal eddig szintén kiegyensúlyozottan rosszak voltak az Orbán-rezsim kapcsolatai, a helyzet attól függően változhat, hogy a magyar kormány mennyire támogatja az amerikaiak a kelet-európai státus quo fenntartására irányuló törekvéseit. A Bukaresttel szoros szövetségben lévő Washington ugyanis éppen hogy nem területrendezést akar errefelé, hanem az orosz befolyás visszaszorítását.
  • Pekingnek és a Közel-Kelet vagy Kis-Ázsia hatalmainak pillanatnyilag nincs érdemi beleszólása a térség ügyeibe.

Ilyenformán egyetlen olyan nagyhatalom maradt, aki képes és akár hajlandó erre: Moszkva. Putyinnak egyértelműen érdekében állna Kelet-Európa destabilizálásása, az Amerika-barát, NATO-tag országok egymásnak ugrasztása, hogy ennek füstje alatt szabad kezet kaphasson Ukrajnában. Makacsul tartja magát az a soha meg nem erősített pletyka is, hogy

Putyin többször felajánlotta már Kárpátalját Orbánnak ,

azaz ugyanúgy szeretné megosztani a felelősséget Ukrajna felosztásáért, ahogy Hitler osztotta meg az akkorit 1939-ben Csehszlovákia, majd 1941-ben Jugoszlávia feldarabolásáért.

Orbánban eddig volt annyi józan ész és reálpolitikai érzék, hogy elutasítsa ezt az ötletet. Most Raffay - Orbán saját lapjában! - nem kevesebbet javasol neki, mint hogy 

fogadja el az ajánlatot, és terjessze ki Romániára is.

Az igazi kérdés valójában az, hogy miként jelenhetett meg a különben a kormányból kézzel vezérelt, a Fidesz-hívek orientálását szolgáló harci- és propagandalapban egy ilyen javaslat, ami Orbánra a saját lapjában, a saját hívei előtt gyakorol nyomást.

Annyi azért látszik a dologból, hogy a Fideszben és a mögötte álló ún. értelmiségi holdudvarban valószínűleg Orbán a legjózanabb ember, a többi mind lunatikusabb nála. Mert aki kevésbé, az már mind szemben áll vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6114022932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

citrix 2018.06.05. 09:17:53

@chrisred: Magyarország népszavazással tehát a legautentikusabb módon döntött az uniós és NATO csatlakozás mellett. Nem a tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérték hanem szabad munkaerő és tőkeáramlást, szabad lakhely választást az unión belül. Nem kell útlevél, vízum. Szabadon utazunk bármelyik európai országba, mi kell még? Otthon vagyunk bárhol, de ha megint elkezdjük az irredenta álmokat dédelgetni akkor meglehetősen ellenséges országokkal vesszük körbe magunkat pillanatok alatt. Arról nem is beszélve mivel néznének szembe a kérdéses országokban élő magyarok, a helyi nacionalisták rajtuk töltenék ki bosszújukat. Legyünk már reálisak. A kilépés egy lehetőség aminek sokkal több a hátránya mint az előnye, pláne ha a kilépést a szovjetoroszokhoz csatlakozás követi. A lehető legrosszabb forgatókönyv ami létezik. Szóljon akinek nem volt elege az orosz testvériségből és szeretetből, szívesen meghallgatom. Kivéve a bircaman nevű agyhalott pszichopata orosz ügynököt mert neki szakembert javasoltam, csak az segíthet rajta.

IdomitottFoka 2018.06.05. 09:27:48

A posztban bedobott hamis dilemmára azért jönnek a licitek rendesen. Ha szóba kerül Trianon, még mindig elég sokan ejtik a bilibe a kezüket rögvest, de régebben sokkal jobb agymenéseket is lehetett olvasni, bár az hogy majd pont a ruszkik segítenek meg minket, elég erős.

chrisred 2018.06.05. 09:48:33

@IdomitottFoka: 1941-ben volt realitása, mert a románoknak Besszarábia miatt szinte kötelező volt hadat üzennie Szovjetuniónak. A ruszkiknak meg igazából semmibe nem került, hogy Magyarország semlegességéért cserébe odaígérjék Erdélyt. Más kérdés, hogy Sztálin ugyanúgy megszállta volna Nagy-Magyarországot és Kis-Romániát, mint ahogy a fordított verzióban történt, függetlenül attól, hogy milyen határvonal kerül bele a párizsi békeszerződésbe.

IdomitottFoka 2018.06.05. 10:13:46

@chrisred: Nekünk is szinte kötelező volt hadat üzenni a Szovjetuniónak.

pepin_nymburk 2018.06.05. 10:26:57

Megjelent Willkommenskultur, és jó szokása szerint ordas hazugsággal kezd...micsoda meglepetés...hehe

L von Richthoven 2018.06.05. 10:27:00

@Európai téridő:
"amikor a kontinens felzárkózó keleti felét, veszedelmes konkurenciájuktól félvén"
b+, bearanyoztad a napomat..ilyen jót régen röhögtem...

Trackers 2018.06.05. 10:29:01

Nem fogjátok elhinni mi történt..

"A diplomácia kardinális szabálya, hogy a nagyköveteknek nem szabad beleszólniuk a fogadó ország belügyeibe"
- mondta Nicholas Burns korábban a NATO és Görögország amerikai nagykövete

"A németországi amerikai nagykövet, Richard Grenell világossá teszi, hogy ő egy politikai aktivista, aki arra használja majd a pozícióját, hogy a politikai változás szükségességét hangoztassa a fogadó országban (és egész Európában)"
- mondta Mathieu von Rohr, a Der Spiegel főszerkesztője

---

Emlékszik még valaki Goodfriend vagy Soros kapcsán miket mondanak ezek az urak, és a ballib mainstream média ?

Willkommenskultur 2018.06.05. 10:37:18

@chrisred: "Ezért támogatják ők a befizetett adójukból az anyaországiakat.
Ja, nem. "

A nemetek 1`0.000x annyit koltottek a keletnemetekre, es megerte.

_atpijkamo_ 2018.06.05. 10:46:24

@IdomitottFoka: "Nekünk is szinte kötelező volt hadat üzenni a Szovjetuniónak. "

Ezt a fasságot honnan vetted?

Az ellenkezője véletlenül igaz. Molotov nekünk ígérte Erdélyt, ha NEM háborúzunk ellenük.

Csak volt egy baromállat hazaáruló háborús bűnös hortink.

Európai téridő 2018.06.05. 10:47:59

@L von Richthoven: Földbuta vagy, komám. Agyad naftalinban a szekrényben.
@chrisred: Ha az amerikaiak a versailles-washingtoni békerendszer diktátumainak negatív hatását nem gonbdolták volna át, és nem szóltak volna rá az európaiakra, hogy ácsi, akkor azok a tökfejek a földbedöngölős bünti politikáját folytatták volna, Németország újólagos földbe döngölésére tett próbálkozásaikkal. Ne fényezt túl az arra érdemtelent.

marosy 2018.06.05. 10:52:57

@LebensraumamOsten: Szájbabasztam a kurva anyádat.

zokogjatok 2018.06.05. 10:55:43

@felucca02: "gallyravágni "

gajra, szívem, gajra. Gaj, mint gajdesz, nem pedig gally, mint kis ágacska.

IdomitottFoka 2018.06.05. 10:56:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kb azért, mert akkor nem a Don kanyarban kell háborúznunk a szovjetekkel, hanem Magyarországon a németekkel, egy halom potenciális árulóval sorainkban. Mellesleg Molotov ígéreteiben megbízni...

chrisred 2018.06.05. 10:58:01

@Trackers: Melyikük volt nagykövet?

zokogjatok 2018.06.05. 10:58:22

@deneskata: "100 éve vesztettük el, és még mindig azon nyavalygunk. Egy egészséges népnek már rég fel kellett volna dolgoznia a veszteséget."

Egy pillanatra nem tudtam melyik népről is beszélsz, arról aminek a tragédiájának a kritizálását törvényben tiltják, vagy csak a magyarokról.

felucca02 2018.06.05. 11:00:06

@zokogjatok: Ja, ja, valóban, köszönöm!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.06.05. 11:00:34

@zokogjatok: Igen, igazad van: gajra. Van is erről egy versem:

Gajra ment gallyra menés

Gajra megy, vagy gallyra talán?
Gajdesz a szó eredete,
Vagy gally takart gödör falán
Mászva teszed voksod le te?

Gajdesz jelentése halál,
Származása val’szeg jiddis,
S ha ez netán elmén talál,
Fontos: ne csak tudd, de hidd is!

-ítéleted, hogyha Elő-,
Jobb helyeken nem pálya már,
S erkölcsileg ítél el Ő,
Ha Bálám vagy s nem a szamár.

Minden, amit eddig hittél,
Gallyra vág, illetve gajra,
S nyelvszokást, mi sajnos itt él,
Kenheted, leginkább hajra...

„A helyesírás többnyire egyértelmű dolog, bár az etimológia nem mindig az, és elvileg az utóbbi meghatározza az előbbit. Kivéve, ha a kétharmad megszavazza, hogy ne. Milyen voksod? Milyen előítélet?? Ki él itt sajnos???” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Kár, hogy nem a szamaram írta ezt a verset, mert akkor talán valami értelme is lenne! S hogy én mit keresek benne? Rejtély!” /Bálám, ószövetségi próféta/

„Ünnepélyesen kijelentem, hogy a gajra szót nem ismerem, és ennél fogva, ha valaki mégis belém gépeli, akkor piros hullámvonallal ott helyben aláhúzom! Vesszen a kultúra! Vágjuk gallyra az etimológiát!” /Microsoft Office Word szövegszerkesztő/

„Hahaha, gajra ment a méregdrága Word! Én ingyen is többet tudok nála! Az én helyesírás ellenőrző szoftveremet még nem vágta gajra a megélhetési bérnyelvészek kontraszelekciója!” /Open Office szövegszerkesztő/

„A híressé vált ’Füstbe ment terv’ c. versem eredetileg ’Gajra ment terv’ akart lenni, de a suttyó labanc gyártmányú szövegszerkesztőm folyton kicenzúrázta gaj szót! Ezen annyira felhúztam magam, hogy mérgemben elugrottam a Pilvaxba jól berúgni! A többi már történelem…” /Petőfi Sándor, költőkolléga/

„Jaj, segítség, itt most alkotmányellenesen ki akarnak akolbólítani a történelmileg tévesen kialakult langymeleg kuckómból a nyelvtannácik!” /a gajra ment gally/

„Helyesírásban csak semmi fejlett demokrácia, merjünk preskriptívnek lenni! Éljenek a felvilágosult nyelvtannácik!” / ismét F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„A helyesírást és a szépirodalmi nyelvművelést a szívén viselő költő a népét nem középiskolás fokon tanítani szándékozó kollégájához hasonló hangerővel műveli a már-már művelhetetlenül műveletlen rögvalóságba ragadt nemzettudat hasadásaiban csordogáló elsavasodott életerő toldalékolását. Az óhéber-ősmagyar koalíciós költészet vágott gallyakkal eltakart etimológiai csapdái fölött táncoló poéta bátran keni a világirodalom hajára önnön gajra vágásának önfeledt halálsikolyait. Frady Endre utórezgései még sokáig fognak visszhangozni az élettől meggyötörten ajvékoló olvasóközönség vájt füleiben.” /Nyeregalatti Nyihámorné Córesz Cecília, a Képlékeny Kőtáblák Kavalkádja c. irodalmi orgánum szócsöve/

„No komment, ennyit tudok ehhez hozzátenni. Vagyis még annyit, hogy várom a következőt, mert ez után kell, hogy jöjjön a balansz. Ha ebből indulunk ki, akkor az hihetetlen jó műnek ígérkezik, mert ez... Menthetetlen, ez a vers olyan, mint a megasztár előválogatón a legrosszabb kornyikáló, aki nem érti mi a gond... Fergeteges.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Mi ez a bulvárnyáladzás?! Ki ez az irodalomtalanításból visszamaradt salabakter?! Frady Endre amúgy is leszedált agya egy gallyakkal fedett szellemi pöcegödörbe zuhanva végleg gajra ment, majd rögvest verset izzadt róla! Nála ez pavlovi reflex! Vannak élőlények, amelyek vészhelyzetben valamilyen váladékot termelnek, ez az elfajzott mentális gnóm viszont rímeket! Anyám elővigyázatlanul visszaküldte a Frady förmedvényt tartalmazó emailt a feladónak, de olyan sokan próbálták vele egy időben ugyanezt, hogy lefagyott az internet! Frady Endre egy új jégkorszak kezdete?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A ragrím kedvéért stílszerűen mondhatnám, hogy emlékszem rengeteg jajra a bűnözőktől, akiket vágtam gajra, de az az igazság, hogy megijedni sem volt idejük, nemhogy kiáltani, amikor hirtelen megfojtottam őket az összevont szemöldökömmel.” /Chuck Norris/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2017/04/gajra-ment-gyallyra-menes.html

chrisred 2018.06.05. 11:01:03

@IdomitottFoka: Így az oroszokkal kellett harcolnunk Magyarországon az utolsó csepp vérünkig, mert mi üzentünk nekik hadat. Az szóba sem került egyébként, és nem is volt feltétel, hogy mi megtámadjuk Hitlert 41-ben.

chrisred 2018.06.05. 11:02:33

@zokogjatok: Nem a kritizálását, hanem a tagadását.

2018.06.05. 11:02:53

@chrisred: "Az biztos, hogy Orbán direkt válogat ellenszenves pszichopatákat és komplett elmeroggyantakat a pártvezetésbe közvetlenül maga alá, ők biztosan nem fogják megpuccsolni."

Orbán nem direkt választja ezeket a figurákat, ha tudnád az igazságot, még jobban kiakadnál. A helyzet az, ezeket csak akkor fogja megérteni a nép, ha alapvetően változtat a világlátásán, mert így ezek az okok a határ túloldalán maradnak.

2018.06.05. 11:05:34

@L von Richthoven: "na most komolyan, ez egy történész?"

Mennyire ismered a munkáit? Lehet vele egyet nem érteni. ám a szaktudását csak akkor illik becsmérelni, ha fel tudsz mutatni vele szemben kellő tudást és képességet.

Boar. 2018.06.05. 11:09:28

@maxval balcán bircaman: Te szerencsétlen, láttál már térképet?
Székelyfölded és a magyar határ között van párszáz kilométer milliós román lakossággal...
Oszt kell a faszomnak...
Nagyjából ez a véleményem székelyföldről is. Majd ha megtanulnak összefogni és tenni valamit a saját sorsukért akkor KÉRHETNEK segítséget. De amíg a felcsúti cigányvajda céljainak megfelelően egymást marják és közben az asztalt csapkodva követelőznek, addig kusti van.

2018.06.05. 11:10:19

@maxval balcán bircaman: "Erdély nem szerezhető vissza, ez nyilvánvaló, de egyes részei igen. Pl. a Székelyföld biztosan.

Csak készen kell lenni, várni egy nagy konfliktusra, majd okosan cselekedni."

Ha már itt tartunk, Erdély még visszaszerezhető lenne, ám van egy jobb megoldás, amire senki sem gondol sem itt, sem ott. Mert egyiknek sem érdeke. Ez pedig a független Erdély!

Az okosan cselekvésen azt érted, amit a románok tettek, amikor megszerezték? Mert egy győztes csatájuk nem volt, az egyetlen amit tettek, hogy hátba támadtak minket. Egy magyar seregnek kellett odamennie újra agyonverni őket és megkapták Erdélyt a franciáktól, mert lekötöttek minket. Aztán jöttek a magyarmészárlások és a román nemzetállam.

2018.06.05. 11:12:49

@deneskata: "Egy egészséges népnek már rég fel kellett volna dolgoznia a veszteséget."

Nagyon nehéz úgy, hogy közben magyarok tömegei élnek egy megszegett békeszerződés hatálya alatt olyan nemzetek alatt, akiken tisztán látszik az agresszor lélektana. Ez a románok esetében a "Tisza vonaláig érő Nagy Románia", azaz még mindig ők az áldozatok.

2018.06.05. 11:16:22

@Gleccsertetű: "pedig az osztrákoknak fáj Tirol elvesztése, olasz barátaim akik ott élnek azt mesélik, h nem is nagyon beszélnek az ottaniak olaszul"

Vajon az a magyar anyanyelvű román állampolgár egyenlő eséllyel élhet Erdélyben a román nyelv ismerete nélkül, mint az a német anyanyelvű olasz állampolgár Tirolban?

2018.06.05. 11:18:55

@Trackers: Az új divat is ez, hogy valamit kijelentünk, majd csináljuk az ellenkezőjét. Az új amerikai politika jobban hasonlít az orbánira, mint az európaira.

2018.06.05. 11:20:05

@maxval balcán bircaman: Birca, eleinte még bírtalak, aztán valami történt benned és azóta szó szerint csak mérgezed a netes életet.

Fülig José 2018.06.05. 11:20:15

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: gondolkozz kicsit még tovább, öreg... milyen magyar hadsereg vert meg és kit?? mert a román hadsereget a német csapatok verték, (miután a bolgárok hátulról betámadták a mócokat)... a független Erdélyt hány évig is próbálták?! oszt' mennyire bejött.

chrisred 2018.06.05. 11:21:16

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Mármint egy német seregnek kellett odamennie.

A független, autonóm Erdély lehetősége a kiegyezésnél lett megtorpedózva, amikor odacsapták Magyarországhoz.

2018.06.05. 11:27:28

A sok nyavalygásról. Változtassuk meg a nemzeti himnusz szövegét! Ami nem szól másról, mint egy nagy kesergésről istenhez, azaz majd isten megoldja helyettünk.

A zenei résszel már megbarátkoztam, amikor kiderült, hogy a szerző csak az elejét és a végét tette hozzá egy felgyorsított középkori toborzóhoz. Ez kiválóan illik hozzánk, amióta mi már nem nagyon találhatunk fel semmit, amitől gazdag országban élhetnénk. A dánoknak ez egy LEGO-val sikerült, itt a lista, nézzetek bele és az okokat azokban a gazemberekben kellene keresi, akik állandóan eljátsszák a magyar elitet (most épp izraeli segítséggel):
logout.hu/bejegyzes/attilasd/a_rengeteg_magyar_talalmany_listaja.html

2018.06.05. 11:28:00

Bocs, javítom: lelassított középkori toborzóra.

2018.06.05. 11:33:04

@maxval balcán bircaman: A kellemetlen igazság az, hogy a kormánypárti beszólások önálló gondolatokkal való megerősítése híján az a vélelem támad az olvasóban, hogy ezek az önálló gondolatok esetleg hiányoznak.

IdomitottFoka 2018.06.05. 11:34:11

@chrisred: Én sem arra gondoltam, hogy mi támadjuk meg a németeket, hanem hogy ők minket. Mellesleg az, hogy a németek mellé állunk, amikor az megtámadja az akárkit és felkérnek minket is táncra, az elég determinált volt. Megágyazott neki az elmúlt 20 év.

Jakab.gipsz 2018.06.05. 11:34:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Horthy kormányzó úr volt az egyetlen egy igaz ember a második világháború során aki nem kötött alkut, a vörös kommunista fene vadakkal.

Németországgal kötöttünk szövetséget, nem a nemzeti szocializmussal és nem Hitlerrel.

Hitlerről mindenki tudta Magyarországban, hogy hülye, csak a politikailag korrekt módon nem volt szabad beszélni róla, ugyanis a német hadsereget nem hülyék vezették.

2018.06.05. 11:35:18

A svédek már készülnek a háborúra. Itthon úgy gondolja a 100 millió magyar kormánya, nem kell tudnia a lakosságnak, hol keressen kaját és hogyan ilyen esetben, mert a haverok úgyis hozzájutnak, a többi meg dögöljön meg.

IdomitottFoka 2018.06.05. 11:39:29

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: "Változtassuk meg a nemzeti himnusz szövegét! Ami nem szól másról, mint egy nagy kesergésről istenhez, azaz majd isten megoldja helyettünk." Ráadásul isten szarik ránk, juszt se oldja meg. Cseréljük ki putyinra. Amúgy nem a himnusz miatt vagyunk ilyenek, hanem miattunk ilyen a himnusz, hiába cserélnénk ki valami népnemzeti dölyfcsicsergőre.

chrisred 2018.06.05. 11:42:29

@Jakab.gipsz: Hát ez egy az egyben lefordítható oroszra :), mert Zsukov és Csujkov se volt hülye.

_atpijkamo_ 2018.06.05. 11:43:01

@Jakab.gipsz: A hazaáruló horti sokszázezer magyar honfitársunk gyilkosa. Csak a szintén hazaáruló fideSSfasszopók soraiban van kultusza.

2018.06.05. 11:46:54

@maxval balcán bircaman: Tudod te mit csinálsz valójában? Ha nem, értelmezd újra a nevedet, amit itt használsz, mert lennének, akik ezt spirituális támadásnak látnák a megmaradt demokrácia ellen.

2018.06.05. 11:49:31

@IdomitottFoka: Tehát ha jól értem, lett egy jó javaslatom, de fogjam be és éljen a magyar hanyatlás? Vagy hol kellene szerinted a változást kezdeni, ha nem az agyunkban? Mert bárki tenni akar valamit, a többiek hurrogják le és ez nem magyar, hanem cigány vonás. Itt egy link, ajánlom figyelmedbe, amit a főoldalon találsz, mert pont ide illik.
holdsugarszellemiesirodalmimuhely.blogspot.hu/

2018.06.05. 11:50:21

@maxval balcán bircaman: Na és tudod, milyen a te nagy szemfelnyitásod végén a világ? Vagy ezt nem mondták el neked?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.05. 11:55:37

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:

Szürke kisemberként szerepem kicsi, egércincogásnyi.

De sokan vagyunk, s a sok kisember cincogása képes együtt olyan zajjá nemesedni, mely lyukat üt a globálkulákság dobhártyáján!

Fülig José 2018.06.05. 11:57:54

@IdomitottFoka: "dölyfcsicsergőre" ez k.va jó..! szerény számításaim szerint kb. az univerzum keletkezéséig kellene vissza menni megérteni, miért ilyen tapló a magyar. ugye 1301 óta nincs vér szerinti magyar királyunk, de már az utolsó is véleményes... viszont már a pompás I. Bandi is csalafinta ember volt, nem igen válogatott eszközökben, hogy hatalmát biztosítsa. ...és ez nem is változott 2018-ra sem, osztán hogy a (z istenadta) néppel mi a f@sz lesz, hát nem tökmindegy?! csak az egybites fidesseknek elég a propaganda önnön nagyságunkról és a sz á/a rnyaló gazdaságunkról...még más nem is kell mint a revízió, bazzeg...

2018.06.05. 12:05:51

@maxval balcán bircaman: Mondanám, hogy egy harcot vívunk. Ám én a "primitív emberben" határoztam meg az ellenséget és erre figyelni kell, mert elég magasan van a léc.

2018.06.05. 12:37:19

@maxval balcán bircaman: Álláspontom szerint a Jó és Rossz közötti eltérés csakis az időnek köszönhető, különben minden egyszerre történne. Így kell egy jó és egy rossz, aki előreviszi az eseményeket, illetve blokkot képez/eltérít, hisz az autókban is van kormány és fékrendszer, nem csak gázpedál. A gonoszt keverik sokan a rosszal, aki amúgy (mint gonosz) úgy nem létezik, csak mint magasabb szintekre jutott fejletlen lény és egy új megfigyelésem alapján alacsonyabb szintekre jutó fejlett lény.

A primitív embert nem is akarom gyógyítani, mert senki sem érzi magát jól máshol, mint az ő saját szintje. Ez így van velem is és így van veled is.

Andriska 07 2018.06.05. 12:55:24

1. "egy Raffay Ernő nevű történészt" - Raffay Ernő a téma legnagyobb szakértője, a lesajnáló megnyilvánulásokat kéretik mellőzni. A poszt elkövetőjével szemben neki van neve, amit használ is minden publikáláskor. Nézz utána a munkásságának.
2. Erdély és a többi elcsatolt rész valamilyen módon történő visszaszerzése nem képezheti vita tárgyát.
3 - az etnikai alapon történő megközelítés sem szerencsés, mert itt elsősorban területekről beszélünk mindig. Aki az etnikai hovatartozást veszi csak mérleg alá, s az alapján ítél, arra simán ráfogható, hogy fasiszta.

Fülig José 2018.06.05. 13:12:57

@Andriska 07:
1: attól még hülyeségeket beszél.
2: nem bizony. 80 IQ felett legalább is...
3: ld. az előzőt.

IdomitottFoka 2018.06.05. 13:35:39

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Nana, a javaslat nem jó. De semmiképpen se fogd be. Mellesleg az aktuális himnusz gondolatvilága is inkább a saját korában lehetett jellemző, a mostanira sokkal jobban illeszkedne a ketchup song

@Fülig José: Köszönöm, de az érdem a sajnálatosan megszűnt Kretén magaziné. Vér szerinti? Miért csak az Árpád ház számít? A Hunyadiakat is annak veszem, hiába félig románok.

_atpijkamo_ 2018.06.05. 13:38:42

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Aki a birka nevű csetrobottal vitázik - legalábbis azt hiszi, hogy válaszokat kap, nem pedig előrecsomagolt automatikus mondatokat - az annyit is ér. :))

2018.06.05. 13:40:04

@IdomitottFoka: Szerintem a ketchup nem fejezné ki eléggé korunk megoldandó kérdéseit. Ennél komolyabb szöveg kellene, de a mulatós zene biztos többséget kapna.

IdomitottFoka 2018.06.05. 13:42:20

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: A megoldandó kérdéseket talán nem fejti ki elég részletesen, de az azokra adott válaszokat szinte szó szerint.

2018.06.05. 13:42:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Arról, hogy ki mennyit ér, csak tisztességes viszonyok között lenne értelme komolyan beszélni. De a lehetőségek között ott van az is, hogy egy spirituális mutáns vagyok, aki képes messziről is elmével gyógyítani. :)

2018.06.05. 13:58:30

@IdomitottFoka: Akkor bontsuk le:

Isten áld meg a' Magyart
- itt jegyezném meg, hogy mennyire mást ért áldás alatt az Ég, mint a Föld, azt korunk minősége is jelzi
Jó kedvvel, bőséggel, Ha küzd ellenséggel;
- nem érthető égi szemmel az, hogy miért taposol át a másikon a pénzért, miközben olyan jó dolgod van (bolt a sarkon, hideg-meleg víz a lakásodban, stb.), hogy senki sem érti, miért nincs jó kedved
- bőségesen van ivóvízbázis alattunk, amit a világ több pontján jobban értenének, bőséggel van termőföld és jó éghajlat, stb.
Nyújts feléje védő kart,
- sajnos ezeket a védőkarokat elég nehéz ebben a környezetben önzetlen emberek képében telepíteni
- egy másik értelmezésben (ilyen volt az előző világ, ahol a hunok voltak a mai amerikaiak) a föld nem képezte magántulajdon tárgyát és a magyarok nem egy nemzet voltak, hanem egy minőséget képviseltek, akik soha nem háborúznak (ugye itt erős értetlenség is támad) és lehet, hogy a fogyó államhatár ennek az imának az eredménye
Bal sors a' kit régen tép, Hozz rá víg esztendőt,
- ez ellentmond ugye az imának is, amiről eddig szó volt, lefordítva "na mi van már, b*g?"
Megbünhödte már e' nép A' múltat 's jövendőt!
- szakmailag ez a leggázosabb, mert beleprogramoztunk valamit (aminek célja lehet nemes) egy nemzeti imába és közben végig azon kesergünk, hogy ez a program működésbe lépett.

Kölcsey a pályázat beadása előtt egy nappal még ott ült egy üres kotta előtt. Aztán bevillant a nagy megoldás, egy elfeledett középkori toborzó, amit csak le kellett lassítani és kitalálni hozzá egy kamu betétet. Meg a biztonság kedvéért a végére is betenni, nehogy lebukjunk vele. . Úgy gondolom Bergendy Süsü főcímdala is valahogy így készülhetett. youtu.be/6QAYTARFRJ8

chrisred 2018.06.05. 14:04:57

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: De azért valljuk meg, nem kis kihívás kottapapírra verset írni.

arabok balrol 2018.06.05. 14:18:59

Na kibasztak vegre a CEU segget nyalo MTA fonokot

werinter 2018.06.05. 14:19:11

@citrix: Teljesen igazad van. Nem értem azokat akik még mindig az ilyen fajta irredentizmus mellett teszik le a voksukat. Az EU-n belül bárhol otthon lehetünk, bárhová mehetünk, bárhol dolgozhatunk, élhetünk kötöttségek nélkül. Ezt a fajta együttműködést kellene tovább fejleszteni, mélyíteni, hogy tényleg egy nagy egységes "állam" lehessen Európa. A határoknál már így sincs igazán szerepe az EU-n belül, szóval fölösleges azon siránkozni, hogy elszakították az országunk nagy részét. Ha egységes lesz a kontinens, tekinthetjük úgy, hogy minden Magyarország (igaz egyben semmi sem Magyarország).
A nagyhatalmaknak az volt anno az érdekük, hogy ezt a térséget (Közép-Európa) destabilizálják és ellentéteket kreáljanak az itteni népek között.
Most már inkább az ellentétek elsimítására kellene koncentrálni, hiszen egyedül egy-egy ország nem tud talpon maradni a globalizált világban.

2018.06.05. 14:20:59

@chrisred: "@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: De azért valljuk meg, nem kis kihívás kottapapírra verset írni."

Öregem, ott a Pont! A poén méltó leütéséért csodálatosan világító pirosban. :)

2018.06.05. 14:22:11

Akit érdekel ez a "cseréljük le" ötlet, kattintson ide, mert azonnal továbbgondoltam: szigoruanszakmai.blogspot.com/2018/06/uj-himnusz-kellene.html

2018.06.05. 14:23:26

@werinter: Ezt, amit ide írtál, mindenki aláírja, de úgy, hogy azon a papíron CSAK AZ Ő neve szerepeljen.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.05. 14:24:53

@werinter: szerencsere az EU mar kitalalta hogy kell a feszultsegeket eltuntetni

ezert importalja a huggyos arabokat, niggereket

masik fontos EU program a buzik reklamozasa

naggzabol ennyiben kimerul az EU tarsadalompolitikaja, mellette mondjuk a szekely autonomiat pont lefossak ivesen

werinter 2018.06.05. 14:30:26

@Nincs közöttünk csicska: Az EU-nak sok baromsága van, de az ALAP koncepció teljesen normális és jól ki lett találva anno. A liberális maszlagot kellene elfelejteni és egy normális, hagyományos értékek mellett szerveződő közösséget létrehozni.
Az autonómiáról meg annyit, ha tényleg megvalósul az EU alapvető célkitűzése akkor értelmét veszti. És én is pont ezt írtam, ha nincsenek belső országhatárok, vagy akár országok sincsenek, akkor autonómia is értelmetlen.
Azt pedig ne higgye senki, hogy olyan országokkal szemben politikailag, gazdaságilag vagy bármilyen szemszögből nézve egy Magyarország méretű kis országocskának van BÁRMILYEN előnye / "fegyvere", mint Kína, az USA, India vagy Oroszország.
Még sok ilyen kis országocskának sincs. Sőt! Egész Európának nagyon meg kell "feszülnie", hogy akár KÖZÖSEN is bármilyen ellensúlyként funkcionálhassunk.

morph on deer 2018.06.05. 14:35:50

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
“Ennél komolyabb szöveg kellene, ”

Ennél?
Hát ne már! Szerintem ez tökéletesen tükrözi a NER szellemi mélységét!
Pláne ketchuppal..:

“aserejé ja de je
de jebe tu de jebere
seibiunouva majavi
an de bugui an de güididípi”

Nincs közöttünk csicska 2018.06.05. 14:36:43

@werinter: errol kerdezz mar meg egy erdelyit milyen faszan hasznalhatja o a postan meg az adohivatalban a sajat nyelvet

citrix 2018.06.05. 14:39:16

@werinter: Örüljünk és éljünk a lehetőséggel, a szabadsággal. Oda utazunk és ott élünk ahol akarunk. A szocialista rendszerben, ahol minden a dolgozó népé és akkora népi demokrácia (pártállam) volt hogy csak na, szó se volt szabad mozgásról. Útlevél, vízum, valutakeret, honvédségi/munkahelyi/iskolai javaslat birtokában lehetett utazni nyugatra. Keletre is útlevél kellett, a piros. A fináncok mocskos viselkedéséről, bőröndök átkutatásáról nem is beszélve. Rohadt rendszer volt az, kár szépíteni.
Még egy gondolat a "szerezzük vissza amit elvettek"-ről. Emlékezzünk 1968. augusztusára amikor a MN is bevonult Csehszlovákiába a Varsói Szerződés részeként. Évtizedekig leköpték utána a magyarokat de legalábbis elutasítóan, megalázóan viselkedtek velünk. A visszacsatolást kormánypropaganda szintjére emelni beláthatatlan következményekkel járna.

2018.06.05. 14:41:50

@citrix: Ebben igazad van, ám ennek az éremnek is két oldala van és ezen az, amiről senki sem beszél, az a fennmaradás.

chrisred 2018.06.05. 14:43:03

@werinter: Nem értek egyet. Az uniós és a nemzetállami hatáskörök gyakorta ütköznek és kioltják egymást. De az autonóm helyi közösségek szerepvállalása nem gyengítené az uniós állam funkcióit, hanem kiegészítené, a helyben lakók számára értelmezhetővé, befogadhatóvá tenné azokat.

2018.06.05. 14:43:21

@morph on deer:

Hofitól kellene végig idézni.

"Isten, Haza, Család!" Az isten se megy haza, ha otthon van a család.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.05. 14:44:46

@werinter: Az EU autonomia es nemzetellenes

A gazdasagi unio tok jo es szuksegszeru is de a luxemburgi parasztokat el kell kergetni a tronrol

mi az h szekely, katalan, skot autonomia-ellenes az EU verhetik a tuntetoket nem antidemokratikus

ILLEGALIS migransokra csunyan neznek antidemokrata xenofobnaci fasiszta soviniszta izek lesznek

eszem fa*om megall bzmg

2018.06.05. 14:46:35

@chrisred: Igen, de a rendszer igényelni fogja előbb-utóbb a közös nyelvet. Ha elveszted a nyelved, elvesztetted az identitásodat is, illetve felveszed másét, akik a legrégebbi írásaikat is fele annyi idősre teszik, amennyire te tudod magadról.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.05. 14:48:21

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: azert Magyarorszag valahogy tulelte a latin/nemet hivatalos nyelvet

meg a mediterranok se beszelnek semmilyen nyelven vegul is csak 80 eve EU tagok

citrix 2018.06.05. 14:52:51

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: fennmaradni úgy lehetséges ha a szomszédainkkal jóban vagyunk. Ellenségeskedés és háború csak bajt és szenvedést hozott ránk. A másik az, nagyhatalmi szándék nélkül egy négyzetmétert se lehet visszaszerezni senkitől. A kisantant pillanatok alatt összeáll ellenünk ha valós szándékként megjelenne a visszacsatolás igénye. Ez senkinek se hiányzik, szerencsére nem is reális. Aki pedig álomvilágban és hát csak álmodozzon a Mátyás király korabeli Magyarországról. Szép álmokat hozzá.

chrisred 2018.06.05. 14:53:02

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Erre ellenpéldának mindig az íreket szoktam hozni. Nagyon sok más eleme van a helyi kultúrának, ami alkalmas az identitás megőrzésére, és éppen emiatt szükséges vigyázni rájuk.

chrisred 2018.06.05. 15:02:44

@citrix: Sokkal egyszerűbb lenne, ha a szomszédaink lennének. De valójában a szomszédaink mesterségesen létrehozott államok. Mi a Kárpát-medence többi népével nem térben egymás mellett élünk, hanem elválaszthatatlanul össze vagyunk keveredve egymással. Ezt semmilyen nemzetállami határrendezéssel nem lehet megoldani. Ezért a jószomszédi viszony csak fikció lehet.

2018.06.05. 15:04:27

@chrisred: Tudod a skótokat hogyan lehet felheccelni? Ugyanúgy hívnak benneteket, ugyanazt a nyelvet beszélitek, oda is szavaztatok, miért ne lennétek észak-angolok?

Egy angoltól azt kell kérdezni, hogy milyen érzés az, hogy tegnap még egy világhatalom voltatok, ma meg csak bámuljátok otthon a tengert?

Egy olasznak viszont semmi esetre se mondjunk ilyeneket, hogy logikailag tudod kikből állhatnak az olaszok? 20% római és 80% rabszolga.

2018.06.05. 15:07:36

A franciát kihagytam. Nem illik ugye őket ilyen listáról lehagyni. :)

Nekik azt kell mondani, látom mindenben az angolokat majmoljátok, de homokból nem volt hiány!

werinter 2018.06.05. 15:24:37

@Nincs közöttünk csicska: És mi szükség van a globalizált világban a nemzetre? Provokatív kérdés, de indokold meg légyszíves és VALÓS indokokat írj. Az, hogy "HÁMERJÖNNEKAMIGRÁNSOKEVSZIKAMUNKÁTROHADTLIBSIK" nem indok.

werinter 2018.06.05. 15:26:28

@chrisred: EGy nagy gazdasági, politikai közösségen (ha úgy tetszik unión) belül, hogy milyen kisebb egységek szerveződnek az már részletkérdés. Senki nem mondta, hogy ne legyenek ilyesmi csoportok, akik valamilyen tényezők alapján összetartozónak érzik magukat.

2018.06.05. 15:35:28

@werinter: Figyu! Most vagyunk a bolygón több, mint 7 milliárdan. Afrika és India hatalmas népességrobbanás előtt áll. Akik MOST jönnek, azok valami nagyobb első kontingense. Előbb utóbb harc lesz belőle és ha valami, ez fogja megteremteni azt az európai egységet, amit mi, európaiak képzelünk el ahelyett, amit Washingtonban.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.05. 15:47:31

@werinter: a demokracia miatt politikailag

a kozeposztaly miatt gazdasagilag

Ha nem lesznek nemzetek, csak 1 kormany az automatice diktatura, meg ha demokratikusnak is van alcazva onnantol a kisember a zeronal is kevesebb, a kis csoportok, nemzetek szinten

Senkinek sem erdeke az egyvilag csak a globalkulakoknak...aki meg dolgozott multinal ismeri demokratikus nepvidamito termeszetuket szvsz

chrisred 2018.06.05. 15:48:37

@werinter: Európában egyáltalán nem mindegy. Amerikában a nemzetet a saját népükből, kultúrájukból kiszakadó egyének, csoportok hozták létre, ezért természetes, hogy az ottani nemzeteszme, az alkotmány az egyén autonómiáján, szabadságán alapul. Európa viszont az itt élő népek több évszázados, évezredes kultúráinak egyvelege.

chrisred 2018.06.05. 15:54:52

@Nincs közöttünk csicska: A nemzetállamokra épülő európai integráció addig volt sikeres, amíg csak a nagyjából hasonló fejlődési utat bejáró politikai nemzetek vettek részt benne. A keleti bővítéssel ez az út megfeneklett, mert a kelet-európai államiság teljesen másként alakult, mint a nyugati országoké.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.05. 15:56:26

Amugy kik is mentek utoljara a nemzet, csalad, Isten ellen? Csak nem a komcsik?

Ezert jonnek olyan jol ki a lippsikkel. Fo a progresszio.

IdomitottFoka 2018.06.05. 16:08:37

@Nincs közöttünk csicska: Te most milyen komcsikról beszélsz? Akik a Fideszben ülnek, vagy akik a Kremlben?

Nincs közöttünk csicska 2018.06.05. 16:16:42

@chrisred: Szerintem nem feneklett meg.

A szorosabb politikai osszefogas doglodik, reszben mert globalisan az EU jott ki a legszarabbul a 10 evvel ezelotti valsagbol, az orszagok feleben meg a 2008as szintet sem erte el a GDP, reszben meg a migrik miatt.

A keleti bovitesnek nincs olyan oriasi jelentosege, csak a nemet gazdasagnak igazan fontos.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.05. 16:18:48

@werinter: Ezek a valos indokok.

Mkinnel tobben osztoznak a "szabadsagon" annal kevesebbet er, mint a romai polgarjog, vagy a valasztojog.

Van persze aki jol jarna az egyvilaggal csak nem a zemberek 99%-a.

_atpijkamo_ 2018.06.05. 17:46:55

@Nincs közöttünk csicska: A hatvanas években az EU még csak nemzetállamok közössége volt. Mindent zárt ajtók mögött kötött megállapodások határoztak meg, és mindig a kis országok jártak pórul. A hazaáruló csúti geci fél évszázaddal vissza szeretné forgatni az idő kerekét, hogy a magyaroknak rossz legyen. Ezért hívjuk gecinek.

kiskutyauto 2018.06.06. 01:49:21

És akkor nézzük, hogy mi lenne a forgatókönyve ennek a vízionált esetnek.
1. Putyin bejelenti, hogy orosz-magyar szövetség annektálja Erdélyt vagy legalábbis Székelyföldet és Kárpátalját
2. Románia hadat üzen ennek a szövetségnek, tehát hazánknak és az oroszoknak
3. az összes Nato ország élén USA-val szintúgy hadat üzen az orosz-magyar annektáló szövetségnek, mivel ugyebár egy annektálás az agresszió, szuverenitás megsértése stb... tehát csak eleget tesznek a Nato alapszerződésének
4.1 kitör a 3. Világháború és atomháború, kihal az emberiség
4.2 idióta orbánpatkány és hasonlóan beteg agyú Putyin haverja észbe kapnak és behúzzák a farkukat, lemondanak az annektálásról és jól beégnek... az egész világ rajtuk fog röhögni...
...ennyi...

kosapeve 2018.06.06. 11:27:47

Azt gondolom, hogy Romsics Ignác (bár a szakmai munkásságát nagyra értékelem) az Erdély örökre elveszett kijelentésével tévedett. A jövő sok mindent hozhat... 80-100 év nem nagy idő 1000 évhez képest, s pl. az etnikai viszonyok is megváltozhatnak (lsd. Koszovó), stb.
Azt pedig végképp nem értem, hogy az miért ördögtől való, ha valaki esetleg számol a revízióval. Nyilván a békés verzióval. Egyébként én még egy Székelyföldi enklávét is el tudnék képzelni. Egy biztos: a románoktól semmit nem várhatunk.

kiskutyauto 2018.06.06. 13:53:19

@kosapeve: Igen, hosszú távon amúgy nyilvánvaló, reális és valószínű, hogy enklávé lesz Székelyföld, de legelőbb az autonómiát kéne megkapja ugyebár, és még ezen az úton sem járnak szegények túlzottan előre sajnos....
süti beállítások módosítása