B1 blogcsalád



Orbán náci érvelése: az antiszemitizmusért a zsidók a felelősek

2018. május 18. - ashwood

71ybc72dq50wnydds.jpegAz áldozathibáztatásnak nagy hagyományai vannak Magyarországon, de Orbán most elérte a nagy elődök, Szálasi és pribékjeinek magaslatát: az európai antiszemitizmusért a zsidók a felelősek.

Orbán vállalhatatlan kirohanásának előzménye, hogy Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt merészelte nyilatkozni a Soros-alapítvány elüldözése kapcsán, hogy ugyan nem kell mindennel egyetérteni, amit Soros György mond vagy csinál, de méltatlan a bánásmód egy olyan emberrel szemben, aki olyan sokat tett a kelet-közép-európai országokban a demokrácia terjesztéséért a kommunizmus bukása után.

Több sem kellett az illiberális után épp most kereszténydemokráciát építő miniszterelnöknek, elvégre Lauder nyilatkozata "mélyen sérti Magyarországot és polgárait" - írta levelében Orbán.

(Nem árt újra és újra deklarálni: sem az ország, sem annak polgárai nem egyenlőek Orbán Viktorral. Ha valaki, esetleg bárki a miniszterelnököt, esetleg kormánya valamely tagját, netalán rokonait, barátait, üzletfeleit, kedvenc oligarcháit illeti kritikával, az nem az országnak, és nem minden egyes polgárának személyesen szól. Sőt. A kritikát az vegye magára, akinek az inge, ne akarja saját felelősségét szétkenni azzal, hogy tízmillió magyarra teríti, ami csak neki szól. Úgyhogy: kedves Viktor! Minket, akik – akármennyire is nem tetszik – magyar állampolgárok vagyunk, a legkevésbé sem sért a kormányfőnek szóló kritika. Sokkal jobban sért a kormánypropaganda és a folyamatos hazudozás.)

Orbán persze képtelen leállni a hazudozással. Könnyű bemelegítésként közli: a Soros-alapítvány "elköltözésének Budapesten köztudott és nyilvánvaló oka, hogy Magyarország olyan szabályokat vezetett be, amelyek a transzparenciát kiterjesztik a külföldről finanszírozott szervezetekre is."

Hát persze. Még véletlenül sincs köze ehhez a két éve tartó, adómilliárdokat haverok zsebébe csúsztató gyűlöletkampánynak, a propagandakiadványok listázásainak, a hazaárulózásnak, a soros-bérencezésnek, a minden alapot és bizonyítékot nélkülöző vádaskodásnak. Természetesen nem ezért, hanem azért, mert gyűlöli a transzparenciát. Naná. Mi pedig, boldog, bégető barikák módjára, akiket megsértett egy csúnya, zsidó bácsi, bólogatunk bőszen bölcs pásztorunk szavaira.

És most kanyarodik rá Orbán a nagy elődök argumentációjára:

Tisztelettel felhívom az elnök úr figyelmét, hogy az alapítványt és annak alapítóját személyes felelősség terheli az európai antiszemitizmus növekedéséért is."

Tényleg? Ki más? Az biztosan nem, aki az ősgonosszal azonosít egy zsidót, majd telepakolja a képével az országot. A zsidó, az felelős az antiszemitizmusért.

Csak hogy tudjuk, mire alapozva mondja ezt Orbán, megjegyzi: "Politikánknak erkölcsi és elvi okai vannak." A "zsidó vezetőktől több éleslátást és együttérzést, a nyilvánosság elé tárt véleményükben több tényszerűséget, tiszteletet és méltányosságot" várunk el.

Magyarul: Lauder úr és bandája maradjon nagyon csöndben, vagy nagyon hangosan zengjen hálaimát, különben a következő plakátkampányra az ő képük is felkerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8213977046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.18. 13:22:06

@maxval birca szürke balkáni proletár:

Ha nem ezt, akkor mit mondott? Talán a saját antiszemitizmusát is a Soros, és az ő pénze nevelte bele ottan az oxfordi mezőkön?

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.18. 13:27:43

@látjátok feleim szümtükkel:

Olvasd el mit mondott, semmi ilyesmi nincs benne. S miért lenne Orbán antiszemita, mi igazolja ezt?

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.18. 13:32:42

Hitlerék is azt akarták, hoyg a zsidók átláthatók legyene, ezért előbb sárga csillagot tettek rájuk, majd megfüstölték őket.

A kedvenc legfőbbügyésze elmondhatná már az Orbánnak, hogy a civilekről szó szabályokba már akkor benne volt az ügyészség korlátlan átlátási feladata, amikor még nem volt 2010. Ha nem láttak, akkor a hiba az ügyészség szemében volt. Mert a bevételeket és kiadásokat bármikor megnézhették, ezen túl az adóhivatal is mgtehette ugyan ezt. Ezkből pedig mindg lehetett látni, hogy a támogatást ki adta, és az mire lett elköltve. Mit akar ettől láthatóbbat? Talán valami skarlátbetűt rájuk égetni?

András L 2018.05.18. 15:42:35

@Grand Prix 1801: Én meg hányok bizonyos magyarok nacionalizmusától és pökhendiségétől!

kommentes nikk 2018.05.18. 16:06:06

Csak szólok, Sorost Izraelben is rühellik.

Alick 2018.05.18. 17:40:53

Szinte viccesn kifejezés az antiszemitizmus, amikor az askenázik nem is sémiták. :)

András L 2018.05.18. 18:18:10

@kommentes nikk: Ahogyan igen sokan az izraeli miniszterelnököt is a saját hazájában! Pont olyan elmeháborodott, mint Viktorka itt!

Alick 2018.05.18. 18:19:19

"...egy olyan emberrel szemben, aki olyan sokat tett a kelet-közép-európai országokban a demokrácia terjesztéséért"

No igen, O.V. Soros-ellenessége visszavezethető odáig, hogy S.Gy. ugyan több pártot, politikust is támogatott, de a favorizált, befutónak várt szervezet az SZDSZ volt, a korabeli, szintén liberális Fidesz afféle második vonalas utánpótlás-csapatnak számított. Már az MDF győzelme is kisebb botránykő volt a támogató szemében, O.V. pedig belátta, hogy kispályás liberálisként neki nem fog babér teremni.
Ezért jó érzékkel az MDF bukása után támadt "nemzeti lyukba" kezdett el beszivárogni és '98-ban a "népies" programmal éppen a megfelelő helyen volt.
Ezért az "árulásért" persze kapott a fejére rendesen az ex-szoc és a liberális sajtótól, illetve a volt ideológiai szövetségesektől is.
Mi lett ebből? megfogadta Medgyó tanácsát ("szerezz sajtót") és keresztbe tett a "független civileknek", akiknél az "ételosztó kéz" néha pórázt és szájkosarat is osztogat...

káposzta 2018.05.18. 18:54:09

@abcdefghijklmm: Nem fogyott el az összes érv :) Több száz érv van, de a magadfajta narancsgecit habzsoló ostoba pór fel sem fogja ezeket :)

MACISAJT 2018.05.18. 18:58:03

"Orbán érvelése: az antiszemitiz­musért a zsidók a felelősek"

1. Nem így érvelt.
2. De ha már leírta a posztoló, valóban a soros(ok), lauder(ek) rengeteget tettek hozzá hogy a világban terjedjen az "antiszemitizmus"(bármi is legyen az).

Az pedig már-már banális, ahogy Lauder mint a Zsidó Világkongresszus elnöke, úgy ugrott mint akit a darázs csípett arra a fejleményre hogy a Nyílt Társadalom alapítvány átteszi székhelyét Budapestről Berlinbe.
És még fogadjuk az sem jut eszébe, hogy a mezei állampolgár erre rácsodálkozik hogy nű, há mi a fasz köze van az egyiknek a másikhoz? Csak nem ...?

András L 2018.05.18. 19:22:29

@abcdefghijklmm: Mindkettő igen szélsőséges és rengeteg uszító, manipulatív hazugságot terjeszt! Rettegésről nincs szó, csak végtelen undorról!

taga20 2018.05.18. 19:38:18

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: az egész úgy ahogy van.

te öt napja baszod itt a rezet, de tőled még egy értelmes, morálisan elfogadható kommentet nem láttam. tolod a ful kretént, ha valaki rákérdez az egyik vagy másik baromságodra, akkor pedig elkezdesz pl. a csigák párzásáról dumálni.

egy döbbenet vagy fityeszdroid, gondolom valami honfoglalás2000-s zombi lehetsz.

taga20 2018.05.18. 20:09:48

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:

látod ember, pont erről dumáltam. most is elkezdtél a csigák párzásáról dumálni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 20:27:28

@látjátok feleim szümtükkel: Nem.

De a helyzet úgy működik, hogy hála a Facebooknak, a kocsmai diskurzusnak vannak elég kemény visszhangkamrák.

Ha Sorosról beszélnek a visszhangkamrán belül, akkor nem a zsidókról, hanem Soros Györgyről állítanak ki véleményt.

Ha itt valaki kijátssza a "zsidó" kártyát, az antiszemitizmus vádját és eléri azt, hogy Soros György kapcsán ne Soros Györgyről, hanem a zsidókról mondjanak sok ilyen visszhangkamrában véleményt, és van alapja a haragnak, akkor ebből antiszemitizmus lesz.

Az, hogy a Soros György által terjesztett ideológia hány helyen veteti elő a konkrét emberek, konkrét bűnei kapcsán a kisebbségi, faji, stb. kártyát és terelte az elkövetők elleni jogos haragot egész kisebbségek ellen, miközben pl. Izrael ellen épp úgy beszél, mint az adott környezetben szintén félő, félelem miatt keményebben cselekvő fekete zsaruk ellen, bőven elég ok arra, hogy Soros Györgyöt megvessük.

taga20 2018.05.18. 20:30:26

@Behaton: haver, lézerdzsonit bírod? csak hogy a szétbaszásról is dumáljunk.

szerintem az elején voltak jó mondatai, de mára egy geci lett, na nem annyira, mint a csúti:)

uploads.disquscdn.com/images/1c1388a3c3a3cffad813384e6505ffa62634eccf60dbe53386e62b73c000f10b.jpg

Behaton 2018.05.18. 20:36:32

@taga20:
Ja, bírom.
És ha már a zsidózásról szól a poszt, akkor el kell mondani, hogy valószínűleg az ő akciója, az ő ötlete volt Slomóék támogatása a MAZSIHISZ ellenében. Az "oszd meg és uralkodj" elve itt jól működött...

taga20 2018.05.18. 20:36:36

@Válasszunk: ostoba barom! ki plakátolta ki avval az országot, hogy ne sorosgyörgy nevessen a végén?

és ki a kurvaanyád vetette le a vízesvébé alatt? és ki rakta ki utána?

döbbenet, hogy hullámba jönnek az olyan fityeszhullák, mint te is!

Behaton 2018.05.18. 20:38:06

@FCUK23:
Ez nagyon durva sértés. Mármint tagát humortalannak nevezni.
:)
Be fog rágni rendesen...

taga20 2018.05.18. 20:40:52

@FCUK23: hát haver, te egy humorherold vagy:)

bakker, egy fityeszes droid leolt, hogy nem szeretem a humort!

te bazdmeg tényleg egy..., szavam sincs rád vagy!:))

i2.wp.com/gifrific.com/wp-content/uploads/2012/06/Shaq-points-laughs-and-leaves-press-conference.gif?ssl=1

Eperzöld 2018.05.18. 20:47:58

A szokásos B1 poszt. Kitalálnak valamit, és rámondják, hogy Orbán biztos ezt gondolja, majd elkezdik utálni érte.

A zsidózásról bizony a zsidók tehetnek. Ez nem "áldozathibáztatás" (miért, ki itt az áldozat? lett valakinek valami baja?), hanem egyszerű megfigyelés. Senkinek nincs semmi problémája, de azok, akik valami fogást akarnak találni valakin, egyszer csak előpattannak, hogy az illető antiszemita. A Soros-plakátról is az ellenzék mondta legelőször, hogy Soros zsidó, és NYILVÁN antiszemita okból tetté a plakátra. Varázslatos húzás ez, mert azt nem lehet bebizonyítani, hogy a megvádolt illető NEM zsidózott. Majdnem olyan szuper módszer ez, mint mostanában rámondani valakire, hogy szexista, mert egyszer megnézte egy nő seggét.

Szoktuk hallani, hogy itt félnie kell a zsidóknak. Hát, a minap az utcán láttam egy embert kipában, a kutya nem foglalkozott vele. Mert senkit sem érdekel, csak azokat, akik valamiért már nagyon szeretnének rettegni, mert az olyan megtérülő dolog. Szemét, aljas dolog ez.

taga20 2018.05.18. 20:57:42

@Eperzöld: ember az a baj veled, hogy hülye vagy, mint a segg, de neked ez se mond semmit!

össze-visszahazudsz, ami kibaszott szemét aljas dolog. semmivel se vagy jobb mind a gazdád a geci!

na ezen gondolkodj el faszkalap!

morph on deer 2018.05.18. 20:59:49

@Válasszunk:
“Az, hogy a Soros György által terjesztett ideológia hány helyen veteti elő a konkrét emberek, konkrét bűnei kapcsán a kisebbségi, faji, stb. kártyát...”

Mert szerinted az összes orbánhitű szerencsétlen tisztában van a “Soros György által terjesztett ideológia” mibenlétével, - akármi legyen is az, - és hát mi mást tehet az a szerencsétlen fideszes, mint előveszi azt a bizonyos kártyát, hát nem?

Ezért aztán jogosnak érzed/érzitek, hogy “megvessétek” Soros Györgyöt, holott a jelek szerint még olvasni sem tudtok rendesen, sem te, sem orbán és a negyven rabló a kormányban és körülötte, sem az az óbégató csürhe, amelyik retteg Soros Györgytől még Bibajbasznád Alsón is, nehogy “elvegye az országunkat”!

És ezt nyilván a Soros György által terjesztett ideológia ismeretében teszik, mert ugye semmi egyéb ok nincs rá!
De legalább emiatt előveszik a “kártyákat”, és erről Soros tehet egyedül..!

Benned az ugye még fel sem merült, hogy vajon annak mi az oka, hogy egyáltalán VAN olyan kártya, és VAN honnan elővenni, ugye nem?

Gondolom, mert arról még nem volt plakát, így honnan tudnád...

Európai téridő 2018.05.18. 21:09:57

Genyóresz blogger, OV éppenséggel azt mondta, hogy a korlátlanul beengedni szándékozott, illetve beengedett migránsok többsége bizony antiszemita, már csak ezért is helyes volt a kerítés megépítése, hogy a hazánkban élő zsidók ne legyenek kitéve azoknak az atrocitásoknak, merényleteknek, amelyeknek ki vannak téve azokon a helyeken, ahol az Európába befogadott muszlimok sokaságai élnek.

taga20 2018.05.18. 21:15:11

@Európai téridő: a geci gazdád rászabadított cca. 400ezer migráncsot európára, buszoztotta őket a keleti határról a nyugatira. úgy hogy a geci gazdád az egyik legnagyobb
migráncs utaztató!

taga20 2018.05.18. 21:28:14

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: szerintem mennyé a krímbe, az a fasza hely az olyan faszoknak, mint te.

ott nincsenek se migráncsok, se zsidók, se melegek. fasza hely az olyan agyhalottaknak, mint te:)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 21:31:26

@morph on deer: Az, hogy te a "Gondolom, mert arról még nem volt plakát, így honnan tudnád..." szinten vagdalkozol bőven elég ok arra, hogy megkérdezzem: Te eleve ilyen hülye vagy, a szüleid neveltek ilyenné vagy más mosta ki az agyad?

A "zsidó" kártyát nem a FIDESZes veszi elő, hanem Soros, amikor a saját bűnei kapcsán pontosan arról beszél, hogy a vád antiszemitizmus. Ezt a fajta megoldást mindenki ismeri, csak te ugye letagadod, hogy a beszólásod mellé írj valamit.

Aki a saját bűneit egy közösségre keni és azt mondja a saját bűnei miatti vád a közösséget érő támadás az felel azért, ha immár a közösség kapcsán beszélnek a bűneiről és ezért a közösséget hátrány éri.

És ehhez elegendő azt ismerni, hogy Soros vagy a támogatottjai hol ártottak valakinek és azt látni, hogy a soros a kritikát "antiszemitizmusnak", "zsidók elleni támadásnak" állítja be, amit "azért kap, mert zsidó". Ugyanis ezzel ő, a bennfentes kereskedelemért elítélt bűnöző, a saját bűneit keni másra.

Így a bűnei kapcsán nem róla, hanem az általa említett közösségről beszélnek sokan.

taga20 2018.05.18. 21:33:30

@Behaton: haver, csak csinálod, hogy annyira ostoba vagy, mint ez a bézból sapkás ostoba gyökér.

minden mondatod hemzseg a hazugságoktól és csúsztatásoktól.

ha fész tu fész lennénk, el is magyaráznám, de így nincs kedvem, me nem vagyok gyorsésgépíró.

na zene, me hétvége van:))

és nézd a csaj száját, egy élmény:)))

www.youtube.com/watch?v=KkM71JPHfjk&list=RDKkM71JPHfjk&start_radio=1

Behaton 2018.05.18. 21:41:55

@taga20:
:DDDDDDDD
És taga elkezdett a csigák párzásáról beszélni.
Aztatat viszont nem vágom, hogy mit látsz a csaje száján élményszerűnek, mer szerintem ez fogaz uborkatisztítás közben, ami salátakészítés esetén okés, de szexuálisan és morálisan ingoványos.

taga20 2018.05.18. 21:45:44

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: ahhoz képest, hogy megátkoztak, még most is itt esz a penész:)

egyébként itt magyarországon se jobb a helyzet. a kozanosztra kihelyezett szekciója uralkodik 8éve, és a sok sötét jobbágy gyökér még 4 évre beszavazta őket.

úgy, hogy örülj, hogy máshol élsz!

Behaton 2018.05.18. 21:47:59

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:
Ja vazze! Bóvli és gagyi cuccokat áruló niggerek hadán kell átvágni Pisa-ban, hogy bejussak a csodák terére.....és ott meg mit látok? Egy olasz katonai terepjáró, a tetején egy 50-es csúzlival és katonákkal a keresztelő kápolna előtt.
Mondjuk az ázsiai turista csajok imádtak a katonákkal pózolva szelfizni. Kicsit irigy is voltam...

taga20 2018.05.18. 21:48:27

@Behaton: azt nem is reméltem, hogy a zenéhez fogsz hozzászólni!

á, nem olyan családból származol!:))) hülye fasz vagy haver!

na zene, hátha:) nem reménykedek!

www.youtube.com/watch?v=ddOAFzImZk0&start_radio=1&list=RDddOAFzImZk0

Rwindx 2018.05.18. 21:53:38

Én csak abban bízom hogy a fideszkormány betiltja az öngyilkosságot, a ballibek azonnal elkezdik magukat főbe lődösni amilyen hülyék, szemlátomást. :D :D :D

Behaton 2018.05.18. 21:53:46

@taga20:
A zenéhez:
Ez szar.
Az előbbihez, Morricone zenéjéhez pedig gondoltam nem kell hozzáfűzni, hogy zseniális. Vagy tán aztatat gondoltad, hogy nem ismerem? Elvárható volt, hogy a dánok se basszák el, ha már...

morph on deer 2018.05.18. 21:54:40

@Válasszunk:
“Így a bűnei kapcsán nem róla, hanem az általa említett közösségről beszélnek sokan.”

Kár, hogy az előbb nem ezt mondtad.
Ha nem emlékszel megértem, de akkor tedd már meg magadnak a szivességet, hogy elolvasod még egyszer a saját szövegedet, fog segíteni. Remélem.

A témáról csak annyit, hogy Soros hónapokig nem is reagált ennek a véglénynek, - szerintem rosszul tette, - nemhogy ő maga jött volna elő az antiszemita érveléssel. Nézz utána, fogod látni.

Attól még, hogy az explicit cél nem az aniszemita vonal erősítése volt, hanem a migránsoktól Brüsszelig minden egyéb bullshit, a kimondatlan, de nyilvánvaló szándék a jobbikban esetleg csalódott szélsőséges - és közismerten antiszemita - szavazók átcsábítása egy “lehetőséggel”, ami beleillik a világképükbe.

Abban igazad volt az előbbi hozzászólásodban, hogy a szélesebben értelmezhető átlag szívesen általánosít, és egy bármilyen csoport egyes tagjainak viselkedése alapján könnyen általános következtetésekre jut, ebben egyetértünk.
Viszont azt kár is lenne cáfolni, jogy ez sz ostoba - és baromi ronda - plakát-áradat igenis kiváltotta az antiszemita indulatokat sokaknál, és ez soha nem jelent jót, tapasztaltuk eleget.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 21:55:29

@taga20: Az, hogy te otthon kurva anyázni tanutál pontosan három embert minősít.

Téged.
És azt a két alakot, aki téged felnemvelt és akiknek a génjeit hordozod.

A mostani viselkedésed tökéletesen leír téged is, őket is. Nekem nem kell rájuk egyetlen jelzőt sem használni.

Az meg, hogy ki a hülye, egyszerűen kiderül.

Ki van a plakáton? Soros vagy az a szöveg, hogy "a zsidók"?

Segítek, ha magadtól nem jöttél rá: Soros.

Kire mond ez valamit, Sorosra vagy általában a zsidókra?

Na, akurva anyázás már megy, felfogni azt, hogy ez a Sorosra vonatkozik is megy? Nem a zsidókra általában. Vagy ez még magas, mert nálatok az anya szót a kurva szóval sszekötni fontos (azzal reklámozható a családi vállalkozás) de ilyen bonyolult dolgokat megérteni, amire egy átlag három éves képes csak nem megy?

Ki mondja azt, hogy ez a zsidókra vonatkozik és antiszemitizmus? A Soros által támogatott civilek és Soros maga.

Ki az aki a saját bűnei miatti kritikát a zsidókra keni, hogy azokról legyen szó? Soros és a támogatott szervezetei.

Ki kurva anyázott? Te vagy "általában az M betűs nickű emberek"? Ha az M betűs nickű emberekere kennéd, és ezek után őket más utálná az a te seggfejséged lenne, és nem azoké akik a kurvanyázó büdös bunkó fajtádat kritizálják.

És nyugodj meg: Az, hogy én nem illetem jelzős szerkezettel sem a szüleidet nem jelenti azt, hogy az a jelző, amit ki sem kellett mondani, nem fog hozzájuk tapadni. És amikor előadod, hogy a visszaszólást csak azért kaptad, mert 8 évesekkel szexelő pedofil buzeráns vagy, akkor ugyan lesz aki ez alapján rólad beszélve a buzikat fogja szidni, de lesz olyan is aki megjegyzi: TE felelsz azért, mert itt csak TE érdemled meg a kritikát, és az rólad szól. Nem minden Priden vonaglóról.

taga20 2018.05.18. 21:56:22

@Rwindx: bazdmeg, ez humor vot?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 21:56:52

@morph on deer: De. Az előbb is azt mondtam. Ebben a körben, ebben a közegben Ő jön elő a zsidó kártyával és az Ő nevében antiszemitizmust emlegetők.

Nem más.

És ezen múlik.

taga20 2018.05.18. 22:01:33

@Válasszunk: "Téged.
És azt a két alakot, aki téged felnemvelt és akiknek a génjeit hordozod. "

az a baj veled fityeszdroid, hogy ha a geci aszt mondaná neked, hogy harakiri, te szó nélkül megcsinálnád.

olyan szinten vagytok fityeszmuzsikok, hogy a kutyám önállóbb, mint te, te szánalmas szarkupac!

és akkor még anyádról nem is dumáltam, aki inkább janicsárnak adott volna, és n

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 22:05:23

@taga20: Ezt nem hiszem. Főleg azért nem, mert ugye pl. arra bíztattam sokakat, hogy pártlistán ne a FIDESZre szavazzanak. És véletlenül sem azzal vádoltam meg Sorost amivel Orbán. Csak ugye te nem csak kurvaanyázol, de hazudsz is.

Tudod ebben az a szép, hogy aki így viselkedik, mint te, az azt is bizonyítja, hogy nincs érve, nincs ellenérve, csak ennyire képes. Azaz már felmutattad, hogy nincs igazad.

taga20 2018.05.18. 22:11:47

@Válasszunk: "Ki van a plakáton? Soros vagy az a szöveg, hogy "a zsidók"?"

miért volt a plakáton soros? miért?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 22:26:47

@taga20: Azért, mert az általa támogatott társadalalom-mérnöki, ideológiai elképzelés, amiről ő maga is publikál, számos elemével van nem kis bajunk, hanem nagy.

Orbán Viktor nyilván a migrációval kapcsolatos érvelésért támadja. Soros érvelése közben változott, de sajnos sok alapkérdésben ennek ellenére nem korrigált.

Ugyanakkor sok más kérdésben még mindig sokan érzik úgy, hogy a Soros féle elképzelés rossz.

Erről kellene értelmesen beszélni, csak olyan emberekkel akik kurvaanyáznak, vádaskodnak, feltételezik hogy az izraeli zsidóság aki ugyanígy szidja Sorost is biztos antiszemita (ami marhaság a részetekről) ellelehetleníti az érdemi párbeszédet.

És annyi emberi tartás és gerinc nem volt azóta sem benned, hogy bocsánatot kérj azért, mert kurvaanyázással indítottál. Ha már oldalakat vakon követő emberekből indulsz ki, akkor téged, mint a Soros által közvetített ideológiához kapcsolódó embert látok, és az elvbarátaidat, akkor rögtön megvan egy fontos tapasztalatom.

Te a kurva anyázással úgy döntöttél, elsőre a másik ember emberi méltósághoz való jogát, mint alapvető emberi jogot semmibe veszed, ha más nem ért veled egyet. Ez az a viselkedés, amit már 20 vagy 25, vagy akár 30 éve is láttunk ettől az oldaltól. Akkor Orbán is ezen az oldalon volt. Ő sem volt kevésbé bűnös.

Az, hogy a PC nevében egyes emberek "érzelmei" fontosabbak, mint más szólásszabadsághoz való joga, de te a szólásszabadságot túllépve az emberi méltósághoz való jogot megsértheted, önkényesen meghatározva kinek vannak jóogai, kinek nincs, az a viselkedés amit pl. migráns vs kamionsofőr vitában húgyos kamionost emlegetve, szegény vidéki ember vs tolvaj vitában "megélhetési bűnözést" emlegetve a bűnöst védve is képviseltek.

Amivel emberi jogokat sért Soros féle ideológia.

Orbán ebbe nőtt bele, Soros támogatta, eszerint tanult. Ő nem tud őszinte kritikát megfogalmazni, és az ultis gógyi kevés ehhez. De azt tudja, hogy a Sorossal szemben kritikus, vagy ellenséges csoport élére állva tud találni egy tömegbázist akit megpróbálhat képviselni.

Lesz olyan akinek érvei vannak, és lesz olyan akinek csak a baloldali, liberális jogvédőkből van elege, mert vele szemben bűnözőt támogattak. És lesz olyan aki eljutott oda, hogy szerinte kb. mindenki rossz akit Soros támogat.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 22:27:31

@anyadmajma: Az, hogy te már a nickedben is anyázol, nincs érved, más ellenőrizhető dolgokkal jön és beszólsz is téged minősít.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 22:37:24

@taga20: És hogy értsd: Soros kapcsán sem feltétlenül igaz az, hogy ez itt döntően Soros felelőssége. Sok előzménye van ennek a politikának. Soros abban tér el, hogy pénze van, és ha valamit ő mond komolyabban veszi sok ember, és van némi befolyása.

Ebből annyia bűn, hogy a pénzét bennfentes kereskedelemmel szerezte, így bűnöző, és ebből vásárolni a befolyást nem túl elegáns. Mondjuk úgy, ez is korrupció.

De ettől még ő ugyanúgy hihet ebben, mint te vagy más. Jó számndékkal is árthat, és az általad is felmutatott stílus miatt nem tudja ezt kijavítani. Így pedig az ellene felhalmozódó érzelmek fontosak.

És bizony a hozzá kötődő szervezetek kezdtek el antiszemitizmusról beszélni.

taga20 2018.05.18. 22:38:00

@Válasszunk: te aztán tudod fosni a szót droid, szó mi szó.
kábé annyi értelme van a süketelésednek, mint a
szilvásváradi betonteknőnek!

annyi hülyeséget hordasz össze, hogy megfájdult a fejem.

taga20 2018.05.18. 22:45:04

@Válasszunk: a gazdád a geci és sleppje, pedig a mi pénzünket lopja.

sorosgyörgy a vörösiszap károsultaknak adott 1misi dollárt, amit a tetves gazdád a geci lenyúlt!

sorosgyörgy a 80-as évek óta sok millió dollárral támogatta a magyar demokráciát, többek között a csúti gecit is.

te miről pofázol droid egyébként?

taga20 2018.05.18. 22:48:15

@anyadmajma: tudom haver, hogy én vagyok a hülye, de még így ötven felé se hiszem el, hogy vannak ilyen barmok, mint ez is.

zenét bírod? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=EvuL5jyCHOw&list=RDEvuL5jyCHOw&start_radio=1

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 22:51:33

@taga20: Az, hogy te kurvaanyázáson és beszóláson kívül mást sem értesz az a te bajod. Mint mondtam ezen az alapon nincs értelme veled, és a fajtáddal beszélgetni. Márpedig ez azt is jelenti, hogy elvárom Orbán Viktortól, hogy olyan helyzetet teremtsen, ahol a ti jogaitokaat egy cseppet sem tiszteli vagy védi jobban az állam, mint amennyire az én jogaimat meg tudja védeni a fajtádtól.

Ha téged elüldöz, az innen jó pont.

taga20 2018.05.18. 22:58:40

@Válasszunk: azé a végén csak terítettél kicsi náci gyökér. milyen a fajtám szutyok?
mesélj gyökér, me amit előadtál itt pár órán keresztül, az ájtatos manót, azt nem szoptam be!

azt látom, hogy a gecit szereted, viszont az egyenes beszédet nem.

cdn.blog.hu/b1/b1/image/goebbels_likes_this.jpg

taga20 2018.05.18. 23:01:17

@anyadmajma: na küldök egy másikat, ezt hallgasd meg mielőtt beszopod a cukrostejedet!:))

www.youtube.com/watch?v=atyvdC15HFA

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.18. 23:07:25

@taga20: Az a személyeskedő, anyázással indító fajta, ami a "homo sapiens sapiens" fajból kiírta magát, és homo inprobus upstart lett. Igen, az ezt a változást választó genetikai hulladékok megérdemlik a megvetést.

BiG74 Bodri 2018.05.18. 23:08:55

Orkbán náci? Kizárt, de sok idióta náci hátán táncol ügyesen.

kolompar lole 1113 2018.05.19. 01:01:14

Orbán egy halmozottan kátrányois helyzetá, mivel zsidó + cigány egy személyben. Cigányságát az eredeti, Orsós neve is mutatjha, zsidóságát meg a purdéja, Ráhel. Ezért frusztrált a cigány, hogy lenézik a magyarok, mert ő nem az, és előjönnek ősi cigány ösztönei, a lopás, cigánykodás. Tiszta pszihológia.

Arthur Bloch 2018.05.19. 03:36:19

@maxval birca szürke balkáni proletár: Aztán tessék mondani : mi az "zsidó kártya..." ? Aki ilyen proletár az lelki proletár: másként bunkó , vagy bozo ,,,,

bkkzol 2018.05.19. 04:16:38

Csak egyes médiák próbálják össze mosni Sorost és szervezeteit a zsidósággal. A zsidóság jelentős része és Izrael is nem kvánatos személynek tartja.
Ebből következik, hogy csak felületes szemlélők, tudatlanok antiszemiták Soros miatt. Akik ismerik a tevékenységét és embert az tudja, hogy ő csak egy hataloméhes, beteg ember aki sajnálatos módon zsidó vallású.

Tothotto 2018.05.19. 07:36:35

@Válasszunk: Elismerésem a kuturált,értelmes hangnemért,ebben a stílusban van értelme vitatkozni !

"Ebből annyia bűn, hogy a pénzét bennfentes kereskedelemmel szerezte, így bűnöző, és ebből vásárolni a befolyást nem túl elegáns. Mondjuk úgy, ez is korrupció."
Bizony,bizony! Mintha a Matolcsy-klán,Csetényi és nem utolsó sorban Lőrinc testvér is gazdagodna...

Tothotto 2018.05.19. 07:41:30

@bkkzol: Az izraeli kormány peldául azért üldözi,mert a szervezetei kiállnak a megszált területeken élő palesztínok jogaiért velük szemben.Az ottani korrupcióra is rávilágítgatnak,mintahogy máshol is.Az állam stiklijeire,jogsértéseire a kisemberrel szembenfelhívni a figyelmet, egyetlen kormány szemében sem szimpatikus tevékenység.

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.19. 08:00:22

@Arthur Bloch:

Magyarországon a zsidókátya a "baloldal" hagyományos fegyvere már 1990 óta. A lényeg: rá kell bizonyítani minden ellenkező állításra, hogy az antiszemita.

Aztán túltolták, s lassan maguk estek bele a csapdába. Ma meg tombolnak, mert éppen a zsidók helyezték ezt hatályon kívül.

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.19. 08:04:34

@Tothotto:

A nyitott társadalom gonosz elmélete szerint össze kell zúzni minden természetes emberi közösséget. Így tremészetesen a zsidókat is. Ezért folytatnak Sorosék aknamunkát Izrael ellen.

Izraeli humorista csoport: www.youtube.com/watch?v=utesGk6WajE - héber szöveg, de van angol felirat

Alex Lavour 2018.05.19. 08:50:56

Rühellem kimondani, de most Orbánnak igaza van. A zsidók gerjesztik az antiszemitizmust, mert az "ellenség" összetartásra késztet, és ez egyben tarja őket.
Orbán is az ellenség képet gerjeszti, csak másképp.
Antiszemitizmus nélkül a zsidók nem tudnák "megkülönböztetni"" magukat, mint különleges jogokkal bíró nép.

rnz 2018.05.19. 08:58:23

Látom asswood megint alkotott egyet két belövés között.

agarik 2018.05.19. 09:12:24

Ők IS.
De lássuk be, egy vallás ami a hitetlenek holokausztját hírdeti, és tagjai nem hajlandók/a dogmáik miatt képtelenek dolgozni, az meg is érdemli hogy útálják.

agapornisz 2018.05.19. 09:27:57

Az, hogy ez a nyolcvanas ember, továbbra is a világ általa képzelt megváltására szánja szinte minden idejét és pénzét, nem fedi el a tényt, hogy megalomán. Valami új Marxként, Jézusként , vagy mi képzeli magát. Kihasználva részint a ténylegesen pozitív hajdani tevékenysége iránti ájult tiszteletet egy generálisan megváltozott ideológiát akar a gyakorlatba ültetni. Szervezete, mint hajdanában a -Szovjet Unió által gründolt - kommunista pártok az országokban céljai elérését szolgálják. Amikor kezdte, a boldogult 80-as években, nem volt szó ezekről az új eszmékről, csak a lehetőségekről, hogy fiatal egyetemisták, kinti oktatási intézményekben kapjanak képet egy "más világról" ,, mint a Fulbright ösztöndíjnál ,bár az hosszabb és magasabb képzési lehetőségeket adott -. Most az általa gründolt szervezet, oktatás egy egészen más célt szolgál. Azzal semmi baj, ha egy itteni civil szervezet, itteni fenntartással -pl- 1%-ok, stb.- a tagjai és fenntartói céljait próbálja felmutatni, propagálni. De ez a mostani szerveződés -mint hajdan a szovjetek - ideológiai, politikai importot testesít meg. Ez az új propagált világ éppen olyan totális mint a hajdani kommunista ideológia. Ezért gondolom, hogy az egész emlékeztet az ún felszabadítási ideológiára, és az említett kommunista példára. Soros, bármennyire is tagadja szavakban a világ befolyásolására törekszik egy szuper szervezet segítségével, mely eszköz erre. Ezért vagyok én is ellene, 24 karátosként, és nem tartom a legkevésbé sem antiszemitizmusnak az ellene, szervezetei tevékenysége elleni védekezést. Mint ahogyan Netanjahú sem antiszemita, vagy más "rokonom", aki éppen olyan károsnak tartja ezt a nyomulást. Azt felhozni , hogy antiszemita reakciókat is szülhet ez az ellen folytatott tevékenység nem releváns, noha lehet rá jó pár példa. nehogy már ne lehessen egy zsidó embert , aki elveszti a mértéket és akaratát rá akarja erőszakolni másokra, támadni. Tegyük fel, hogy Soros nem lenne zsidó. Akkor lehet-e kampány az ő kampánya ellen, vagy nem? Szerintem lehetne. Mármost, kikérem magamnak, hogy ne lehessen valakit támadni, tevékenységének kiterjedtsége arányában azért mert zsidó. Ez maga a diszkrimináció lenne. Soha nem szégyelltem zsidó származásomat és ha valaki világhírű tudós, művész, válalkozó, akkor lehessen akár "dicsekedve" mondani, hogy zsidó származású, de ha egy rohadt Lenin fiú .-volt egy ilyen szemét a családunkban anno - , vagy ávos tetű, akkor miért érdekes, hogy zsidó, nem érdekes, de tény, mint ahogy az is , hogy pl. Sváb is lehet.

agapornisz 2018.05.19. 09:29:14

Bocs elszállt a szösszenet, mielőtt kigyomlálhattam volna a hibákat!

agapornisz 2018.05.19. 09:35:47

Az orbáni megszólalás nem azt jelenti, hogy kik a felellősek, hanem pont azt kéri, hogy ne zsidózásként tekintsék ezt, hanem egy elszállt, megalomán ember és szervezetei elleni küzdelemnek, aki éppen zsidó, de lehetne albán, angol, szingaléz, vagy bármi más. Ahogy egy híres kitüntetés mottója mondja: "hamis aki rosszra gondol". Amúgy Erec Izraelben is sok politikus egyetért Orbánnal és a legkevésbé sem tartják antiszemitának ezeket a lépéseket. Ők, pedig csak tudják, úgye?

szepipiktor 2018.05.19. 09:57:35

Mindig jót röhögök, amikor látom, a magyar közember soha nem értelmezi a hallottakat, leírtakat, csak keres benne egy számára utált dolgot és már nyúl is a kurblihoz...
A csúti mondanivalója egyszerű nyelvi és elvi okokból igaz, hiszen minden áldozat egyben a probléma kiváltója, okozója is, például igaz ez "innen" nézve a keresztesháborúkra, a négerek üldözésére is. Hiszen, ha nem lennének (!!!), akkor az ellenük indított aljas dolgok sem történnének meg. A csúti szokás szerint ügyelt arra, hogy jogilag ne lehesen támadni, közben hergelhesse a kollaboráns csűrhét!
De ha a konkrét dolgot nézzük, tényleg igaz, hogy a holokauszt mára egy kizárólagos propaganda, marketing lett. Számtalan hasonló népirtás történt és mégis kizárólag a holokauszt a kiemelt, arról készülnek ma is filmek, könyvek, a politikai térben kizárólag ez hallatszik. Például miért nincs ugyanilyen reakció a radikális iszlám keresztényellenességére??? Miért nem lép itthon sem senki, a cigányság egy rétegének nyilt "fehérellenességére"? Miért kell (!!!) eltűrnöm közterületen pár benarkózott galádtól, hogyha nem adok nekik cigit, akkor azonnal üvöltözni kezdenek, hogy "lenézem őket mert CIGÁNYOK!"
Az antiszemitizmus és más galádságok okozója ma 1) marketing; 2) a neoliberális szekta pozitív diszkriminációja, azaz a meghatározó többséggel szemben a mikroözösségek elvtelen megvédése.
Nálunk a cigányellenesség ma erre vezethető vissza, érdekes, a 70-es, 80-as években ez nem volt... A zsidóellenesség is a döntő többség arcába kéretlenül naőpi szinten belenyomott PROPAGANDA következménye, hiszen észreveszi mindenki, hogy a pénzalapú "áldozatok" kapnak mindenhol nyilvánosságot, de pélsául a bennünket is érintő kommunista bűnökről hallgat ugyanez a propagandagépezet. Egy átlag lengyelt hogyan vonjuk ki a zsidóellenesség alól, amikor náluk a megtörtént borzalmak közül csak ez van terítéken, de az ellenük elkövetett német és szovjet tömeggyilkosságokról beszélni sem szabad.
Az antiszemitizmus mögött ráadásul megtalálható a cionizmus is, gondoljunk arra, hogy miért lett hirtelen Roger Waters ellenség, miközben az egyik vezető békeharcos a világon. A cionisták semmiben nem különböznek a náciktól, a bolsevikektől, kizárólag egy álláspontot fogadnak el és mindenki ellenségük, aki ezt nem osztja...
(Nem furcsa, hogy ezen elvek mellett "harcolnak" az aktivisták is, aki nem áll be a #metoo-ba az ellenség, aki nem támogatja a gendermozgalmakat, az ellenség, aki nem harcol a feministák kvótaelvéért, ellenség... Ez mind irányított marketing, semmi köze az élet egészéhez.)

szepipiktor 2018.05.19. 10:07:18

@trtr:
Én arra gondolok, hogy majd, amikor rend lesz a világon, a hozzád hasonló elvakult rasszistákat is bíróság elé viszik...
Te ugye most egy jót sorosoztál, egy jót zsidóztál?
Soros "ott" azért lett ellenség, mert csak egy zsidó származású üzletember, és nem ócska cionista! Pontosan igazolja ezt Roger Waters letiltása, meghurcolása, aki több évtizeden át állt Izrael mellet és egyszer szólt csak a palesztinok jogaiért.
Onnantól egy rasszista mocskos disznbó lett - a cionisták szemében.
Nekd el kellne gondolkodnod azon is, hogy a kirekesztelkedett bayerzsótti vajon miért eggyire zsidógyűlölő? Mint a fidesz megmondócsatornája... Mert a kikeresztelkedett zsidók nagy számban lesznek mocskos antiszemiták! Ahogy a melegsztájlisztok sem komálják a hetero férfiakat és több történelmi alapú analógia is felsorolható lenne.
Nem komám, ma az országunk súlyosan fasizálódott, a kormány generálja a zsidó, cigány és arabgyűlöletet (az idegengyűlöletet). És a magyar kapható erre, egy sérült nép, elég nagy tábora van azoknak, akik hiszik, hogy minden bajunkért az idegenek felelősek, jellenmzően a zsidók és a cigányok, aztán a nyugat, a liberálisok, szóval mindenki, kizárólag a valódi népnyúzóinknak nyalják a seggüket, a szovjeteknek és a törököknek.
Szolganép lettünk egy ocsmány jellemű vezetővel, aki bármit beáldoz a hatalomért és a PÉNZÉRT!
Remélem téged is be fog, aztán vonyíthatsz majd...

Armatúra 2018.05.19. 11:25:21

@szepipiktor: Nem gondolod, hogy talán te látod fordítva a dolgokat? Miért gondolod, hogy az a zsidó -zum Beispiel én - vagy kikeresztelkedett, vagy -másik finomság- öngyűlölő? Ha ennek az embernek a mániákus világmegváltást, ill. az e célból folytatott erőszakos szervezeti tevékenységét elítéli? Érdekes módon közülünk sokan elvárják, hogy mások nézzenek szembe akárkik ellen elkövetett tett béli vagy szóbeli agresszióval, súlyos beavatkozással. De ha valaki kijelenti, hogy pl. az Ávóban, szamuelystáknál túlreprezentáltak voltunk, akkor az antisimi, vagy öngyűlölő. Soros tevékenységét, különösen annak agresszív voltát károsnak gondolom. Ami a poszt idézett képét illeti, bizony ilyenre emlékezem az SZDSZ plakátokon lévő Pető Iván képnél, több helyen írt hasonló szövegekre. Aki elvakult, az mindenre "ráüvölti" véleményét. Amúgy ilyen elvakult f@szok nálunk is leledznek szép számmal, csak náluk ez a mániákus antiszemitázásban, mucsaizásban,etc. nyilvánul meg. Az IQ eloszlása bizony minden népcsoportnál "fajtánál" hasonló menetű gráfot ad. Mint írtam, soha nem volt bibsi komplexusom, azaz se nem szégyelltem, se nem voltam büszke származásomra. Amúgy, ezért nem tudok mit kezdeni a meleg büszkeséggel, sőt magával a meleg kifejezéssel, ami a gay-jel együtt, szerintem vastagon eufemisztkus. Ha meleg lennék, ugyanúgy viselkednék mint zsidóként. Üdv.

Demokrata Hungarofil 2018.05.19. 12:52:20

Sörös Ördög csak az USA-ban 46(!) különböző szervezetet támogat és irányít, melyek lefedik a társadalom egész(!) keresztmetszetét, de ezen kívül világszerte több ezer(!) hasonló cége működik...Egy embernek sem ambíciója, sem képessége nem lehet, ennek a birodalomnyi szervezetnek a működtetésére...Ez maga USRAEL-t működtető Deep State, a CIA, melynek érdekeit eddig véletlenül seholsem és sohasem keresztezte Ördög Bácsink...

Demokrata Hungarofil 2018.05.19. 12:58:50

USRAEL-nek több okból is érdeke az Európai Unió meggyengítése: 1. EU egyre komolyabb gazdasági konkurensként szorítja ki USRAEL termékeit. 2. Az EURO világpénzként kiszoríthatja a világgazdaságból a dollárt, melyből USRAEL a korlátlan bankóprés útján évente 10%-kal megsarcol. 3. Az Európai Unió országai már 2008-tól kezdve kezdték sorban elismerni a Palesztin Államot. - Erre küldték Breiviket a norvégoknak, az Arab (Moszad) Tavaszt, háborúk és polgárháborúk sorozatát, melyekkel ránk zavarták az Izrael melletti arab népfölösleget...

Demokrata Hungarofil 2018.05.19. 13:00:40

Ki tudja megmondani, hogy mi volt előbb, a szemitimus vagy az antiszemitizmus, - a tyúk vagy a tojás?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.19. 13:11:50

@Tothotto: A rövid válasz az, hogy amikor a jelenlegi kormánypárt a szavazói és számos politikusa, akár vezető politikusa is "rettenetesen rossz, de a legkisebb rossz" a hazai politikai palettán, akkor természetes elismerni az Orbán rendszer hibáit.

A jobb kérdés viszont nem ennek az elismerésére irányul, hanem arra, hogy miben látom a különbséget.

A Mészáros ügy és társai nem vesztegetésről, hanem összeférhetetlenségről szólnak, ez érzésem szerint kevésbé súlyos formája a korrupciónak.

Egyik kedvenc könyvem Moldova György tollából a Bűn az élet, ebben egy rendőr mutat rá egy nyugdíjastól elvenni az utolsó ötszázasát lényegében nem sokban különbözik egy gyilkosságtól. Ennek az állításnak igaza van. Mindkettő az empátia hiányára utal, és a felőled akár éhen is dögölhet irány bizony az életet sem tiszteli.

Bennfentes kereskedelemmel kifosztani többek között nyugdíjbiztosítót, az idősebb korra félretett pénzt kezelő alapokat, embrek sokaságát taszítja hajléktalanságba, éhezésbe. Soros György ebből szerzi a pénzt.

Mészáros Lőrinc olyan projektekre szánt pénzt visz el amit mindenképpen elköltenénk, de amiből senki más nem számíthatott biztos bevételre. Így itt nem merül fel, hogy valaki éhen halna. És Mészáros Lőrincz, Tiborcz, stb. rossz pályázatokon, nem túl hasznos dolgokat épít, *de épít* és ezzel *munkahelyet teremt*, és szerencsére keletkezik adóbevétel is. Ezen az alapon a kétféle bűn között meg lehet próbálni különbséget tenni.

Innen az ő esetükben 2 fontos kérdés van, miért csak ők nyernek? És miért haszontalan, sőt időnként káros dolgok épülnek?

A gazdagodásuk alapja, hogy bizonyos állami beruházások területén kvázi monopóliumként működnek. A Gyárfás ügy, az Aranykéz utcai merénylet a hirtelen gyors meggazdagodás lehetősége, az államtól érkező milliárdok elegendőek voltak arra, hogy azért megérje ölni. Ha a FIDESZ legfőbb érdemeit kellene elmondani, akkor jelezném: 1998-ban bezárták az olajszőkítéses trükköt, lezárták a kárpótlási jegyes trükköket.

És hoztak egy döntést, hogy bárhol jelenik meg nagyobb összegben kiosztandó pénz, a legfőbb szempont az, hogy ebből olyan megbízható emberek kapjanak csak, akik nem hozzák ezzel vissza a maffiaháborút. Csakhogy közben volt egy olyan baloldali kormány, ahol nem indult újra a hasonló háború, így érzésem szerint a FIDESZ megoldása szükségtelen, és mivel nem oda kerül a tőke, ahol az jól hasznosul, így a nemzeti nagytőke projekt piactorzító hatása jelentős és káros.

Számos EUs támogatásból minden támogatott országban értelmetlen dolgok épülnek, mert ez egy felcimkézett pénz. Elvben úgy működne, hogy a helyi politikus átad, a helyi választó azt látja az EU miatt épül valami. És helyi pénzekkel kiegészülve az EUs támogatás Európa leginkább versenyképes vállalalataihoz kerül. Hatalmas felárakkal dolgoznak akár jót, akár rosszat építenek ilyenkor, de az EUs támogatáson Német, Francia, stb. cég gazdagszik. Sokszor nem lesz itt adózás, munkaerőt sem itt kötnek le. És mivel van hazai társfinanszírozás ÉS ennél alacsonyabb a valós költséghányad mi támogatnánk itt nagy EUs cégeket. És itt is lenne piactorzító hatás. És ezért nem sikertül Dél-Európát sem felzárkóztatni, szóval ez még nem is posztkommunista betegség.

A szoci 30 centis kilátó, a FIDESZes magánlakásként használt panziója, a negyedik újratérkövezés helyett épülő felesleges stadion ennek a része. Itta pénz Magyarországon tartására tett kísérletet látok. Érdekes dolog, hogy a hasonló támogatások eltűnése esetén nem a pályázatok önrészét kellene kitermelnünk, hanem az önrészre szánt pénzt valóban hasznos dolgokra is költhetnénk. A most képzett nagytőke is bevonható lenne pl. kórház építések és más hasonlóó projektek finanszírozásban.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.19. 13:45:10

@Armatúra: Nem teljesen értek egyet.

Apai ágon a nagyanyám kikeresztelkedett zsidó. A család egy része Izraelben él, de amikor el kellett menekülni jutott belőlünk Ausztráliába, Braziliába, stb. is, hogy csak az egzotikusabb helyeket említsem. Az Erdélyben ragadt rokonságot is segíteni kellett, majd később lett aki onnan Németországig jutott.

Érzésem szerint az ember tulajdonságait a genetikánál nagyobb mértékben határozza meg a neveltetés, az ideológia és ezzel párhuzamosan a vallás.

Ma az ember "fajtája" nem fehér, fekete, cigány, arab, zsidó, stb...

Hanem döntően két fő irányra szakadt.

Bűnbakkeresőkre, akik a problémákra szükségszerűen nem találnak megoldást, és így az olyan problémákkal sem tudnak mit kezdeni, amik akár kihaláshoz vezetenek.

És megoldáskeresőkre.

Úgy gondolom e két fajta között már nem egyforma az intelligencia megoszlása. Nem véletlenül jeleztem azt, hogy Orbán sem tudja jól képviselni a választóinak jelentős részét. Hiszen Orbán Viktor, amikor a Soros alapítvány támogatta, egy bűnbakkereső politika, ideológiai képviselője volt, ebben a közegben szocializálódott, és tanult. A közeg hibáit felismerve viszont bűnbakot (Soros) tud találni, a probléma megértésére, megoldás keresésére viszont sem a szocializációja, sem az "ultis gógyi" nem teszi igazán alkalmassá.

Nem fog eljutni addig a képig, hogy a visszhangkamra jelenség gond. Nem fog odáig eljutni, hogy ide kívülről baráti érv nem jut el, de azok az érvek, állítások amikkel a visszhangkamra tagjai vitatkoznának eljutnak. Akár szájhagyomány útján, akár közvetlenül, akár azon az úton, hogy a baráti média szintén vitatja ezeket az állításokat. A közvetlen eljutás esetét kivéve ráadásul torzulva jutnak el ezek az állítások.

Azaz a FIDESZes szavazók visszhangkamrájába könnyebben jut el a Helsinki Bizottság eltorzított álláspontja, mint Orbán Viktor torzítatlan álláspontja. A kialakulú "ellenvélemény", ami sok esetben a bűnbakkereső szavazói között igen éles lesz viszont egy "ha nem tudsz elé állni, állj az élére" helyzetet teremt.

A bűnbakkereső "fajta" eljut oda, hogy előbb indítson anyázással, mint kérdéssel. És ez a folyamat viszont árokásást, a politikai konfliktus elmélyülését, a párbeszéd ellehetetlenülését hozza.

Ebben a helyzetben jó megoldás egyre inkább elérhetetlenné válik. Kisebbik rosszra lehet szavazni, vagy egy olyan jövőképre, ami semmi mást nem kínál, mint azt, "ha olyan rosszat is megszavazunk, mint X, akkor a másik oldali domináns politikával talán alkalmasabb ember is szembe mer szállni és nem fél, hogy ellehetetlenítik".

Az optimális megoldás az lenne, ha a másik oldal hallgatna az építő és tartalmi kritikára, és nem anyázás, vádaskodás lenne a természetes. Mert sok elképzelést könnyű lenne kijavítani. De jelenleg a javítás lehetőssége kimaradt. Ennek hiányában csak rossz és rosszabb közül kell választani.

Amikor azt írod "Amúgy, ezért nem tudok mit kezdeni a meleg büszkeséggel, sőt magával a meleg kifejezéssel, ami a gay-jel együtt, szerintem vastagon eufemisztkus. Ha meleg lennék, ugyanúgy viselkednék mint zsidóként. Üdv." az ugyan egy szimpatikus álláspont. De nem teszed fel a kérdést, hogy vajon van-e ebben ellentmondás.

Ha meleg lennél, akkor előtted is felmerülne választási lehetőségként a látens homoszexuális és a gyakorló homoszexuális irány. Ha az életben piszok sok értéket érzel fontosnak, nem érzed úgy, hogy a több és jobb szexuális kielégüléssel kellene valamit kompenzálnod, és a látens homoszexualitás gyereket, családot kínál, a képességet, hogy ezeket az értékeket, örömöket a saját (biológiai) utódodnak továbbadd egy olyan partner mellett, aki mellett a közös értékek, sokféle közös öröm miatt az életed nagyobb részében jól érzed magad, még akkor is, ha a szex mással jobb lenne, akkor merőben gyenge szempont az, hogy ez a pár ellentétes nemű, neked azonos neművel jobb lenne a szex.

Ha a szeretet nálad azt jelenti, hogy a másikat a hibáival együtt is elfogadod, akkor el tudnád fogadni azt, hogy a másik millió és egy okból ideális, millió és egy okból szereted, csak sajnos ellentétes nemű, pedig neked az ágyban az azonos nemű sokkal jobb lenne. Ha homoszexuálisnak születsz, mit kezdenél ezzel a választási lehetőséggel?

Azt, hogy a zsidó származás miatt "nagy és kampós az orrom" nem tudom zárójelbe tenni, látensnek tekinteni. Azt, hogy a családba kik gyakorló zsidók, nem tudom zárójelbe tenni. Hogy amikor Izraelben baj van rokont is érinthet, nem tudom látenssé tenni.

A frusztrált bűnbakkereső, kevés örömmel az életében, aki nehezen talál olyan partnert aki ne bűnbakká vállna és ezért a több és jobb szex és az ettől való függőség az ami kitölti az életét nem rendelkezik ezzel a választási lehetőséggel. Ha ő homoszexuálisnak születik, akkor gyakorló homoszexuális lesz. És igénye lesz a Pride-ra, az eufemizmusra.

Szóval a homoszexualitás és a zsidó származás nagyon más helyzetet jelent.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.19. 14:21:00

@Armatúra: (Folytatás) A nácizás, sorosozás, orbánozás, homofóbozás egyaránt bűnbakkereső viselkedés. Ugyanakkor a bűnbakkereső viselkedésnek vannak ismert korlátai. Többek között a bűnbak nem feltétlenül lesz valóban bűnös, nem jelent kiutat. Így a problémák megoldására, valódi sikerre nem vezet.

Mi marad pozitív visszacsatolásnak?

1. "Jól megadtam nekik" c. erőszak. Nemzetközi balos tüntetések, legyenek akár G8 ellen, akár USA katonai intervenciója ellen, akár Izraeli politika mellett ezért járnak sokszor együtt erőszakkal. És ezért is tűnik el sok hazai tüntetésből az érdemi tartalom és marad az "Orbán takarodj", ezért nincs konstruktív ellenzékiség, építő kritika. Viszont ez oda is vezet, hogy nincs olyan kritika amit Orbán Viktor meg tudna fogadni. Ez súlyos demokratikus deficit.

Az itteni festékdobálás, rongálás is ebből ered. Ami viszont egy furcsa helyzethez vezet. Az ellenzéki nem kínál fel olyan kritikát, amit meg lehetne fogadni, de felkínál olyan tettet, amit el lehet ítélni. Mivel e tettek sértettjeinek is vannak jogai, és jogállamban a sértett jogainak is érvényesülnie kell, ezért az így viselkedő ellenzéki oldal nem is tud beleszólni a közéletbe (kirekesztődik) és szembe is kell, hogy nézzen a törvénnyel.

Hiába keresünk középutat, hogy "jó a másiknak joga van az igazsághoz, de az ő tiltakozását is megértjük" a középút a törvény teljes szigora és a büntetlenség között nem tud hosszútávon a büntetlenség lenni.

Ha egy ilyen magatartás nem az elsöprő többséget képviseli, de az államot erőszakkal kényszerítené, akkor nem forradalmár, szabadságharcos, hanem terrorista.

2. A visszhangkamrában érkező baráti megerősítés. Ehhez viszont az ellenvéleményt el kell űzni, ki kell zárni. Sőt az ellentétes irányú saját tapasztalatot, a helyzetfelismerést, az intelligenciát is féken kell tartani.

Az utóbbi helyzet egyik jellemzője az, hogy a saját elméleteik alapján valamit kutatni akarnak, erre lesz lehetőség (bárminek a kutatása belefér a tudomány szabadságába) viszont így akadémiai körökben is jelentkezik visszhangkamra. Ott is megjelenik a személyeskedés és a tények ignorálása mint eszköz.

Így megszületnek a tényekkel köszönőviszonyban sem lévő hisztitudományok überdoktorai, és mondjuk egy erőmű építése, vagy éppen közlekedési eszközök biztonsága vagy más hasonló kérdésben szembe kerülnek mondjuk a mérnöki tudományok doktora címmel rendelkező szakértővel.

Ha a kétféle doktorit azonos értékűnek tekintjük, akkor be kell látnunk, hogy az ideológiai képzés, sok szabadon választott témával, annál kevesebb objektív mércével nagyobb tömegek számára lesz elérhető. Mint ahogy a bármely ideológiának teret adó kevesebb objektív mércét használó humán szakok többsége is "megszállható" ilyen módon és így lehet belőle tekintélyérvet képezni, hogy "velünk szavaz az értelmiség". Olyan érvekhez szokni amihez nem kell, sőt nem is szabad gondolkodni viszont változást jelent.

A fenti két szempont rámutat, hogy aki ilyen irányban szocializálódik az tudatosan építi le a meglévő intelligenciáját, a megoldáskereső szocializáció pedig egyre bonyolultabb problémák mérlegelésével próbálja ezt fokozni.

Véleményem szerint a két csoport esetében a használt és elérhető intelligencia ezen folyamatok eredményeképpen különbözni fog.

A kétféle mintának (megoldáskereső és bűnbakkereső) az egyes társadalmi csoportok, népcsoportok eltérő mértékben vannak kitéve.

Ez az első fele az állításaimnak.

A másik fele viszont a születési adottságok terén vitat pár dolgot, és rámutat miért volt sok zsidó tudós, miért volt hülyeség ezt kvótával fékezni.

Az IQt minden népcsoportban 100-as átlagra strandardizálják. De ha a globális átlagot tekintenénk 100-nak és egységesen strandardizált lenne a teszt, már nem feltétlenül lenne mindenhol 100 az átlag.

Hogy miért? Mert ahogy minden genetikailag meghatározott tulajdonságnál működik a természetes szelekció, és természetes az, hogy egyes csoportok tagjai ezért tudnak jobban futni, mások ezért tűrik jobban a monotonitást, úgy természetes, hogy 40-50 generáció (vagy több) pénzváltóként, kereskedőként olyan szelekciós nyomást jelent, ami mind a matematikai készségeket, mind a kereskedő számára fontos megfigyelési készségek terén fog elérni jelentős javulást.

Nincs olyan, hogy amiben az egyik csoport jobb (atlétika) abban elismerjük a különbséget, mert ugye genetika, és természetes szelekció, amiben a másik csoport (zsidó kereskedők, bankárok leszármazottai) abban minden népet egyforma átlagra standardizálunk és ne legyen különbség.

És ezt nagyon fontos szempontnak érzem, és ez az a kérdés, ahol pl. Soros György szerepét kifejezetten kockázatosnak, károsnak látom, sőt ahol a mai liberális elit és a hitleri náci elit viselkedésében analógiát látok.

(folyt. köv)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.19. 14:50:31

@Armatúra: Amikor egyes csoportok túlreprezentált voltát, mások alulreprezentált voltát a cégek, államok vezetésében elnyomásnak, hibának, hova tovább az adott csoport kollektív bűnének állítják be, akkor teljesen mindegy, hogy a zsidókat, a fehéreket, a cisz neműeket, a heteroszexuálisokat vagy a zsidókat mondják ki bűnösnek. Sőt az egyik csoportot a másik után lehet bűnösnek kimondani, és már több csoportot ennek mondanak. Ez eddig analóg a hitleri Németország viselkedésével.

Az ilyen esetben bevezetett diszkrimináció, ha csak a másik oldal pozitív diszkriminációjának hazudják is, egyre több csoportot érint, és ez az emberi jogok sérelmét érinti. Az ilyen csoportok egészét bűnbakként beállító politika és ezek visszhangkamrái hosszútávon mindig gyűlölethez, vérengzéshez vezettek.

Márpedig Soros György ilyen politikát támogat. És szükségszerű, hogy amikor elmondja, hogy a fehér férfiak túlreprezentáltak a cégek vezetésében, akkor sokan ismerjék fel azt, hogy a fehér férfiak nem mondjuk Detroit munkásnegyedéből származnak. Az ottani férfit a pozitív diszkriminációra, eségyenlőségre mutogatva bevezetett diszkrimináció súlyosan hátrányosan érinti a karrier-építés során.

És nem tudja nem észrevenni, hogy a cégek, pénzügyi cégek vezetésében az old money, a zsidó bankárok leszármazottai az erősen túlreprezentáltak. Egyszerűen azért, mert nekik van pénzük sok mindenbe befektetni, egymásban bíznak (egymást ismerik máshonnan is).

Soros politikája nem csak az Izrael-ellenes szólamok miatt lesz antiszemitizmus felé terelő, hanem az itt leírt jelenség miatt is. Csakhogy ez a nemzetközi antiszimetizmusról szól, nem a magyarról. De Soros ezen a ponton is felel az antiszemitizmusért. A visszhangkamrák sokaságát itt is megtölti antiszemitizmussal ez a politika.

De az izraeli-palesztin konfliktus egyoldalú tárgyalása is problémás. Hiszen ezzel Izraelt és a zsidókat állítják be bűnbaknak.

Nézzünk meg pár állítást.

1. Az első világháború alatt piszok sok zsidó harcolt, hogy a területet a török uralom alól felszabadítsák. Nem más állam volt itt. Ők voltak elől, a fronton, ők értek oda.

2. Terrorizmussal szorították ki őket onnan, és ezért nem tudtak sokan elmenekülni a nácik és a holokauszt elől.

3. A háború után kapott országuk és az ott lévő zsidóság megsemmisítése az érintett arabok célja volt, ebben a palesztinok részt vettek.

4. Izrael védekező háborút nyert meg. Ahogy Trianon legitim, minden itt elfoglalt terület Izrael általi birtokolása is legitim.

5. Amíg az ott lévő arabok módszeresen harcolnak Izrael ellen, nincs olyan béke amiben elismerik a bűneiket és vállalják a teljes felelősséget, addig igazságos megbékélés sem lehet, és addig az ő támadásaik legitim okot jelentenek a megszállás fenntartására.

A jaj szegény elnyomott palesztin c. szólamok remek eszközök az antiszemitizmus szítására, de ebben a helyzetben a terrornak engedni pont azért halálos, amiért a második világháború előtt ugyanez halálos volt. Mert a kezdeti megállapodást felrúgó csoport addig mondja azt, hogy "de a békéért legyen kompromisszum" és rúgja fel az új kompromisszumot is, hogy ismét erre a szólamra térjen vissza, amíg az eredeti célját, Izrael és a zsidóság megsemmisítését el nem éri.

És erre jön rá, az antiszemitizmus vádjával operáló viselkedés. Hiszen ez azt mondja, "nem velem van gondondod, hanem a zsidókkal, ne rám haragudj, hanem a zsidókra".

Egyenlőséget tenni a gyilkosság és az önvédelemből elkövetett emberölés között sem túl elegáns. Az olyan hazugságok sorozata ami egyes csoportokat (fehér, zsidó, cisz nemű, heteroszexuális, férfi) igazságtalanul mutatja be elnyomóként, erőszakosként, gyilkosként, ebben az irányban következetesen és tendenciózusan hazudik szerintem elítélendő.

És, ha ezt elítéljük, akkor minden hazugságával sszembe kell szállni. El kell ismerni, hogy intelligencia kapcsán is van szelekció. És semmivel sem másabb az, hogy sok a zsidó cégvezető, mint az, hogy sok a fekete top atléta.

agarik 2018.05.19. 15:37:42

@szepipiktor: A zsidó nem származás, csak hogy ezt tisztázzuk.

@Válasszunk: 4. Izrael agresszívháborút folytat. A háború sosem ért véget mióta Izrael terroristaállam elkezdte. Izrael hovatovább soha nem alakult meg, ahhoz először el kellene ismernie a független Palesztín államot. Ezen kívül míg Trianont szerződések garantálják, addig Izrael agresszív terjeszkedését semmiféle irat nem ismeri el, mi több minden évben fel van szólítva hogy kotródjon a kijelölt határai mögé.

taga20 2018.05.19. 15:44:33

@agarik: a hülye haverjaid többször megtámadták izraelt, és mindannyiszor el lettek picsázva.

nem értem mi a gondod ibrahim?

András L 2018.05.19. 17:45:11

@agarik: Csak jó, ha tudod, hogy a zsidó bizony származás, és az izraelita pedig vallás!

shakespeare 2018.05.19. 22:32:35

tisztelt blog írója: Orbán a behozott muszlimokrol beszélt, ne okoskodjunk úgy, hogy közben jatszuk a hülyét ugyanabban a mondatban

olvasói vagy hülyék es vezethetőek vagy olvasott es információval rendelkező emberek, de semmi esetre sem a kettő egyszerre

Zsidó emberrel egyet nem érteni illetve általa terjesztett gondolatok, tettek ellen fellépni pedig nem antiszemitizmus

minden embernek joga van ellenvéleményt megfogalmazni, tettei miatt masik emberrel nem egyetérteni stb.
akkor is ha zsidó származású emberről van szó, mert ő is csak egy ember

aki pedig ősei szenvedései mögé menekul egy kuzdelemben,nem all ki magáért az minimum gyáva de inkább hazug, itt es mostrol van szó nem a 70 eve történt tragédiákról

agarik 2018.05.20. 17:55:23

@András L: A "zsidó" a náci mitológiában élő fajnép. A valóságban nem létezik.
A vallás pedig a JUDAIZMUS.
A történelmi (mára nem létező) törzsi alapú népcsoport a héber.
Izrael állampolgárai pedig egyéb hovatartozástól függetlenül az IZRAELI. Ezt Izrael alapító szerződései garantálják (és be nem tartásáért Izraelt szankcionálni kellene már régóta).

agarik 2018.05.20. 17:57:17

@shakespeare: Kegyed barom.
Az antiszemitizmus a "zsidók" sztereotíp kirekesztése. Modern jelentésében ok nélküli bigott-rasszista gyűlölködést jelent, történelmileg és aktuálpolitikailag viszont legitim politikai irányzat.

bkkzol 2018.05.20. 18:33:26

@Tothotto: Szép is Soroséktól hallani a "kisemberek jogvédelméről". Sok száz ezer embert nyomorított meg a dél-kelet ázsiai tözsdei játékával, vicc kedvéért bedöntötte az angol fontot.... A "palesztínok jogvédelme" a terrorozmus támogatása tulajdonképen....

agarik 2018.05.20. 22:04:37

@bkkzol: Orbán dettó, szóval azon kívül hogy értelmetlen volt benyögni mert nem Sorosról volt szó, még értelmetlen is volt benyögni mert Orbán is ugyanúgy bűnös benne. CsakOrbán a saját országát lopta meg, tehát hazaáruló. Az alapesetben 10 év börtön.

shakespeare 2018.05.22. 10:58:41

@agarik: köszönöm az értékelést, ajánlom Noam Chomsky és Stephen Hawking mondatait tanulmányozni a témában, hátha ők elég reputációval rendelkeznek, hogy ön gondolkodni kezdjen a szavaik hatására

de nem muszáj, ökör is kell a munkához
süti beállítások módosítása