B1 blogcsalád



Éberség, elvtársak! Éberség! – üzente az évtized interjújában Kocsis Máté

2018. május 13. - ashwood

kocsi_mate_fideszes_polgarmesterjelolt_8kerulet_jozsefvaros_bemutatkozas.JPGA Fidesz frissen kinevezett frakcióvezetője elképesztő interjút adott a propagandalapnak. Igaz, ehhez az adómilliárdokkal kitömött orgánum is nagyban hozzájárult. Sajtótörténeti pillanatok egy Kocsi Máté szövegben.

A Fidesz egyik erős jellemzője: amikor már tényleg azt gondolja az ember, hogy az éppen nyilatkozónál nem létezik arrogánsabb, beképzeltebb, lekezelőbb politikus a tarsolyban, rögvest előhúznak egyet, amelyik simán tromfolja az előzőt. Elegendő a Rogán, Kósa, Németh Szilárd sorra gondolni. Most a cserepadról egyből az élbolyba ugrott a fenti urakat kenterbe verő Kocsis Máté.

Az interjú kezdete – felmondatják Kocsissal a már megszokott lózungokat – nem is sejteti még az igazi fordulatokat. Természetesen ismét megtudjuk, hogy Magyarországra "politikai feladatot végrehajtó "álcivilek" támadnak – de hát ez hozzá tartozik a "Stop, Soros!" fantázia nevű kodifikációs propagandaszörny indoklásához.

Az igazi, sajtótörténeti fordulatot ott veszi a beszélgetés, amikor a Baranyai Gábornak titulált szerző azt kérdezi a Fidesz frakcióvezetőjétől: "Milyen minőségű munkára számít az ellenzéki frakciók részéről?" A kétharmados többségben lévő Fidesz frakcióvezetője pedig készségesen veszi át az ellenzéki képviselőcsoport-vezetők helyét (is) és válaszol, bő nyállal: " Az ellenzék magatartása az Országgyűlés megalakulása során egy bohózat volt." De az válasz szemmel láthatóan nem elégítette ki a riportert, konkrétabb kérdést is feltesz: "Gyurcsány Ferenc valószínűleg maximálisan kihasználja majd a frakció adta szereplési lehetőségeket a parlamentben. Újabb matekórákra is számíthatunk tőle?" Még egyszer: ezt nem Gyurcsánytól kérdezi a propaganda, hanem Kocsi Mátétól. Aki nem azt válaszolja, amit 100-ból 100 normális ember mondana: kérdezze meg tőle. Nem, Kocsis, talán mint Gyurcsány táskahordója, esetleg titkára, vagy a kétharmad fejbe szállása után frissiben látnokká avanzsált jós, közli: "a legutóbbi ciklusban sem sokat láthattuk az ülésteremben, nem gondolom, hogy ezen radikálisan változtatna."

Majd újra a szokásos mantra: "Az ellenzéknek már nem igazán maradt más, csak a személyeskedés, jól láthattuk a kampányban, ezért erre számítok a jövőben is." És azt is visszaböfögi szolgaian – mit sem zavartatva magát a tényektől –, hogy az elmúlt hetek tüntetései radikalizálódni fognak. Emlékezetes, az első megmozdulás előtt a propaganda-sajtó attól volt hangos, hogy Soros-legények fogják felgyújtani a fővárost. Amikor pedig másodjára is közel százezer ember tiltakozott békésen, a legkisebb rendbontás nélkül a kormány politikája ellen, akkor mélyen hallgattak korábbi hazugságaikról. A jelek szerint ismét ez a szöveg jön: aki Orbán ellen tüntet, az hazaáruló, Soros-ügynök, fizetett provokátor, és mindjárt lángba borítja az utcákat.

Végtelenül szomorú - ha nem is meglepő –, hogy a magát újságírónak nevező mikrofonállvány nemhogy visszakérdezne, esetleg szembesítené az aktuális propagandistát a hazugságokkal, inkább maga lelkesíti Kocsit a hazudozásra.

A frakcióvezető, miután az ellenzéket teszi felelőssé a személyeskedő hangnemért, két sorral arrébb már "gyáva ellenzik politikusokról" értekezik. Ez természetesen nem személyeskedés, hanem a legkereszténydemokratább politizálási stílus az egész kontinensen.

De a legszebb mégis a klasszikus kommunista jelszóvakhoz való visszatérése Kocsisnak. Tegyük hozzá: a fiatal politikusnak személyes élményei nem igazán lehetnek az "átkosból", így nem tudunk másra gondolni, minthogy pártjában tanulta el a fekete öves komcsi dumákat. Ugyanis nem állít kevesebbet, mint egy uniós tagállam elvben vezető politikusa, hogy a legnagyobb harcot az Európai Unióval kell vívnunk, amely "folyamatos éberséget követel". Tehát: éberség, elvtársak! Éberség! A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

Nemhogy változni nem fog a Fidesz és Orbán stílusa a következő négy évben, sokkal inkább egyre elviselhetetlenebbé válik majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr313915494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras J Fazekas 2018.05.13. 15:42:50

A helycserés támadás a jobboldallal, hiába szeretné a bolsevista baloldal, nem fog összejönni.

Andras J Fazekas 2018.05.13. 15:57:41

Amíg nemzetellenes, globalista, internacionalista retorikával nyomul a magyar ballib, tök röhejes és értelmetlen dolog a nemzeti érdekeket és értékeket védő, jobboldali Fideszt "elvtársazni".

azigaziraptor 2018.05.13. 21:20:32

@Andras J Fazekas:
Figyu pubi:

"Az Alkotmányba belefoglalták az MSZMP bűnösségét. Néhány kormánypárti képviselő, vagy a hatalom környezetében tébláboló ember is érintett lehet.

A régi mondás szerint az én tolvajom jó tolvaj, a te tolvajod az viszont tolvaj… Az én kommunistám jó kommunista, a te kommunistád viszont nem az…

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár"

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.05.14. 06:56:43

Nem is értem igazából, hogy mire ez az acsarkodás. Mert amig mi egymást szapuljuk addig a fiuk degeszre lopják magukat. És vannak akiknek ez még tetszik is. De ha belegondolnak valójában az ő pénzüket is ellopják. Lehet tapsolni

werecke 2018.05.14. 07:52:08

@azigaziraptor: Kádár alatt mindenki kommunista volt (papíron ). Nem tudtad ?

Emese most már kapd be a faszom 2018.05.14. 09:18:10

Az a vicc, hogy ez a nagy nulla blog, ami ilyen tartalom nélküli cikkeket ír, benne van az ellenzéki top ötben simán. Ennyira nulla az ellenzék mindenhol, parlamentben, írásban.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2018.05.14. 09:41:42

@Emese most már kapd be a faszom: "ez a nagy nulla blog, ami ilyen tartalom nélküli cikkeket ír"

Kubatovnak sírjál, hogy máshol fizessen a trollkodásodért, ne pont itt.

Új Ember 2018.05.14. 09:45:33

"klasszikus kommunista jelszóvakhoz való" Nemcsak az ilyen elírások miatt, hanem egyébként is elég gyenge kis iromány. Vajon miért nem arról arról a blogoló, hogy akik most az alpári jelszavakkal, mondatokkal tüntettek, azoknak mikor fog megváltozni a stílusa, ugyanis ehhez képest a FIDESZ stílusa szende úrilány stílusának felel meg. .

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2018.05.14. 09:51:58

@Új Ember: Nem a fidesz stílusával van baj, hanem azzal, hogy hazudik.

Andras J Fazekas 2018.05.14. 09:57:38

@azigaziraptor:

Akkor most te figyelj Dupla Pubi !

Az internacionalista, globalista, nemzetellenes, bolsevista ballib mentalitást, a nemzeti és hagyományos érdekeket és értékékeket védő jobboldallal csak sültbolond idióták próbálják felcserélni, vagy összekeverni.

Hajrá !

FCUK22 2018.05.14. 12:16:16

egy aprócska kérdés: a fénykép felhasználásához kértetek engedélyt, drága b1?

földforgató 2018.05.14. 13:00:09

@Andras J Fazekas: Szeretném tanácsodat kérni , mivel én egy viszonylag tájékozatlan ember vagyok.Kedves vezetőnket ugyanis csak a FIDESZ hívők bírják követni, mások nehezen.Kezdte kommunistaként, lehet bagatellizálni de ahhoz hogy KISZ titkár legyen valaki mutatni is kell, nem elég a szülői háttér.Utána egy kis Soros támogatás személyesen ,majd a FIDESZEN keresztül.Utána liberális 1992-2000-ig a liberális internacionálé alelnöke.Közben konzervatív,majd illiberális.Jelenleg a három harmad miniszterelnökeként keresztény demokrata.Ezek után nem tudom hova tenni az örökös "komcsizást, libsizést, sorosbérencezést,de a migráncsozást sem igazán értem.

Andras J Fazekas 2018.05.14. 13:21:54

@földforgató:

Kedves "@földforgató, ez itt nem ingyenes oktatási intézmény, ha többet szeretnél tudni a témáról, nézz, kutass utána.

Mindent megtalálhatsz, mert az ellenzéki hazugságok ellenére, a sajtó, a vélemény, szabad, bármit, bárki publikálhat, az információkhoz való hozzáférésnek csak a saját lustaságod szabhat határt.

Hogy milyen téveszméket, rágalmakat, meg hazugságokat engedsz be, és tárolsz a saját elmédben, az a te személyes felelősséged.

Jó kutakodás !

Isten áldjon !

Andras J Fazekas 2018.05.14. 13:57:29

@földforgató:

Egy gondolat erejéig azért megpróbálok segíteni.

A általad felvázolt "rejtély" megértésének a kulcsa a "liberalizmus" metamorfózisában keresendő.

Amikor Orbán, meg a jobboldal jelentős liberálisnak tekintette magát, akkor az még a "nemzeti liberalizmus" eszmerendszerének volt köszönhető. (Kossuth, Széchenyi, stb.)

Aztán, valakik, még a 80-as években kiagyalták a neoliberalizmust, mint modern, és minden gazdasági bajra gyógyírt hozó eszmerendszert.

Mivel nem megoldotta problémákat, hanem elmélyítette, menet közben az alkotói is elhatárolódtak tőle. Persze akiknek busás hasznot hozott, azok nem tágítanak, mai napig ragaszkodnak hozzá.

Aztán jöttek a Soros féle disznók, és évtizedek alatt szépen sunyin, felvásárolták a baloldalt kilóra, persze a liberalizmus nevében.

Így jött létre a "balliberális" állatfaj, ami a baloldaliságot próbálja ötvözni a liberalizmussal, mind a kettő legundorítóbb és legvisszataszítóbb elemeit örökölve.

A két dolognak ugyanis semmi köze egymáshoz, sőt eredeti értelmük és tartalmuk szerit egymás halálos ellenségei.

A magyar helyzet még ennél is rosszabb.

A rendszerváltáskor a pártállami időkből hatalmukat átmentett kommunista-posztkommunista baloldal kezdte el magát " balliberálisnak" feltüntetni.

Mivel Orbán a rendszerváltás levezénylésére és lezárására, ezek elkergetésére esküdött fel, egyszer csak azon kapta magát, hogy ugyanabba a "liberális" kalapba került ezekkel.

Egyszerűbb volt ettől elhatárolódni, mint azt magyarázgatni, hogy bocsi, és másféle liberális vagyok, semmi közöm ezekhez.

Mostanra pedig világossá vált, hogy amit ma liberalizmusnak neveznek, azt menet közben valakik meghekkelték, sem céljaiban, sem eszközeiben, sem eszmeileg semmi köze az eredeti eszméhez.

Szándékosan, zavarkeltés végett egy kalap alá veszi a "liberalizmus" összes formáját, hogy ne lehessen tisztán látni ez ügyben, és hogy másokkal szemben támadási alap lehessen.

Ugyanazzal az ócska retorikai trükkel, ahogy szándékosan nem hajlandók megkülönböztetni és szétválogatni a tényleges menekülteket az illegális bevándorlóktól, ugyanolyan jogokat követelni mind a két csoportnak, holott a jelenleg hatályos nemzetközi jog is világosan fogalmaz ezzel a tárgykörrel kapcsolatban.

földforgató 2018.05.14. 14:03:16

@Andras J Fazekas: Köszönöm a kimerítő mellébeszélést.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.14. 19:14:24

Nem olyan meglepő hogy szupererős pártunk nem a bukottlipsiktől kér viselkedési tanácsokat.

Maxim Tsigalko 2018.05.14. 19:48:16

@azigaziraptor: Annyira bírom, amikor ebben a listában szerepeltetik Chikán Attilát, a Figyelő lista miatt meg megy az össznépi sírás-rívás, hogy szegény-szegény Chikán...

Alick 2018.05.14. 20:11:25

@azigaziraptor: A tagok és az alapszervi titkárok a hatalmi mechanizmusban tizenkettő - egy tucat kategória, mint anno a Wechmacht-ban egy Unterscharführer (tizedes).
A "függetlenített" (főállású) pártitkárok kérdése persze egy másik kategória...

Macur Kovacs 2018.05.14. 21:34:22

Mimél butább valaki a fideszbe mindig feljebb kerül viktor nem szereti az okos embereket.az összes buta embereket a fideszbe van.

hordalek 2018.05.14. 21:49:40

@Macur Kovacs: Pfff...elolvastad amit írtál? Oké. Mint szavak, esetleg, itt-ott még stimmelnek, érthetőek. De valahogy mondattá nem nagyon akarnak összeállni. Vagy netán te is a Fideszbe' nyomod?
(Sírva röhögős szmájli)

Aston Kanál 2018.05.14. 21:59:04

@werecke: Ez faszsag, nem tudtad? Ja, az orszag komcsi volt, de azert parttagnak nem volt am kotelezo lenni. A tagsag egy bizonyos szintu elkotelezettseget jelentett. Es akkor jon ide az mszmp bunossege. Arrol most ne is beszeljunk, hogy miert is nem valtjak be a nagy kampanyigeretet, es hozzak nyilvanossagra az ugynokaktakat...a valaszt melyen te is tudod.

Aston Kanál 2018.05.14. 22:08:55

@Alick: azert azt el kell ismerned, hogy az egyszeri ember es a tizedes kozott eleg nagy a kulnbseg. Az elobbi vagy egyetert az uralkodo szelirannyal, vagy nem, de az utobbi, ha alacsony szinten is, de resze annak es aktivan tesz a sikerert. Szoval ilyenforman teljesen mindegy, hogy Unterscharführer vagy Obersturmfuhrer.
Es ha mar torvenybe foglaltak, hogy az mszmp bunos, akkor illene az ilyeneket eltakaritani onnan. Mar, ha a hitelesseg legalacsonyabb szintjet fent kivanjak tartani.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.14. 22:09:55

@Aston Kanál: Igazából tökmind1 kit minek akarnak most címezni.

Voltak, vannak árulók, akik magyarország függetlensége ellen dolgoztak mindig, meg voltak akik a függetlenségért.

Ez a 2 csoport hihetetlen könnyen elhatárolható.

morph on deer 2018.05.14. 22:16:16

@Aston Kanál:
“Mar, ha a hitelesseg legalacsonyabb szintjet fent kivanjak”

Ahhoz előbb el kéne érni, nem gondolod?

káposzta 2018.05.14. 22:53:13

@Andras J Fazekas: Aha, már megint soros, unalmas vagy. És hülye, mint mindenki, aki a fideszre szavazott idén. Ez nem jelenti azt, hogy 2.5 millió hülye van az országban, csak azt, hogy minimum ennyi van.

kiskutyauto 2018.05.14. 23:22:40

Nem kell aggódni, már csak kis türelem kell és ez is fel lesz lógatva az összes többi hazaáruló patkánnyal együtt...

Andras J Fazekas 2018.05.14. 23:53:25

@káposzta:

Meglátásom szerint meg azok a "hülyék" akik 2006 ősze óta egyfolytában, kipróbáltan és garantáltan vesztes stratégiával nyomulnak.

Arra meg magasról teszek, hogy egy ilyen féleszű lúzer kétségbeesésében és tehetetlen dühében sérteget, meg hogy mit gondol rólam.

Akinek ennyi idő nem elég egy probléma megoldására, az hagyjon fel minden reménnyel.

Bye !

chrisred 2018.05.15. 03:37:14

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Így van, vannak objektív szempontok. Teszem azt, a függetlenségért harcolók soha nem nyaltak be a Kremlben ülő aktuális orosz vezérnek, éppen ellenkezőleg, a középső ujjukat mutatták neki, ahogy Máté csinálja. Került, amibe került.

MACISAJT 2018.05.15. 07:08:26

Hogy Kocsis Máté mit nyilatkozott, azt tegyük egy pillanatra félre.

De hogy a helyére pályázó, "lehető legszélesebb összefogás" a Józsefvárosban jelöltként éppen egy bukott eszdéeszesből hivatásos migránsoltalmazóvá vált kádert bírt kiállítani....ez már maga a tragikomédia :-P

U.I. " Amikor pedig másodjára is közel százezer ember tiltakozott"

Nem, az harmadjára volt,,

Nyihihi

Ballib vagyok rettegek 2018.05.15. 08:01:57

Kocsis Máténak igaza van. A ballib bérrettegők meg beszopták megint, aztán itt sírnak.

Vagy azt hittétek szervilisen nyalni csak a 444-nek, meg az Indexnek lehet ?

blah 2018.05.15. 09:41:26

tényleg meg kéne fontolni azt az opciót, hogy el kell tenni láb alól a fideszt. ezek a legpofátlanabbak eddig, példát kéne statuálni rajtuk. a bérpropagandistáik is totál összeszarnák magukat... :)

Ballib vagyok rettegek 2018.05.15. 09:46:16

@blah:

Na ja..
Az mindig is jól veszi ki magát, ha egy szűk ballib kisebbség külföldiek segítségével magyarokat mészárol le, akik demokratikusan választottak kormányt.

Tetves hazaáruló banda vagytok.

Alick 2018.05.15. 10:05:37

@Aston Kanál: Ha a kollektív bűnösség elvét helyezzük előtérbe a számonkérhető egyéni felelősség helyett, akkor pontosan ugyanott tartunk, mint a nácik és a kommunisták.

Aston Kanál 2018.05.15. 11:03:07

@Alick: igaz. De erre akkor kellett volna gondolni, mikor torvenybe foglaltak az mszmp bunosseget.

Alick 2018.05.15. 11:04:05

@Aston Kanál: Arról nem is beszélve, hogy ha mindenkit kiiktatunk, akinek valaha is köze volt a Kádár-rendszerhez, akkor az EKA is kiürült volna. :)

Alick 2018.05.15. 11:05:38

@Aston Kanál: Jogos... a felelősség mércéjét pontosan meg kellett volna húzni.

chrisred 2018.05.15. 11:14:24

@Alick: Nem lett volna nagy kár érte. :)

Cycmen 2018.05.15. 12:43:35

@földforgató: ".Kedves vezetőnket ugyanis csak a FIDESZ hívők bírják követni, mások nehezen."

Ez nem hit egyszerű barátom. A ballib szenny hazaárulás és töketlenség ellenében a Fidesz és Orbán egészen jó alternatívát kínál. Ha nem ezt tenné nem szavaznánk rá. Az ország nagyobbik része ezt már felismerte, ideje lenne neked is.

Lorlam 2018.05.15. 13:50:57

@Andras J Fazekas: "a nemzeti és hagyományos érdekeket és értékeket védő jobboldal" ugye arra gondoltál hagyományos értékek alatt, mint pl. a lopás.. vagy talán finomabban kell fogalmazni, a "közpénzek" magánosítása O1G klientúrája által... a magas szintű hozzáértés a kormányzás minden területén, mint pl. Rezsi Szilárd.. a hazudozás minden szinten a közmédiában.. néhány hagyományos értéket írj már, ami konkrét, és amit tisztelnek azok, akinek a rajongója vagy.
Lehet egy privát kérdésem is? Az új ciklusban, ugye népesedni fogsz, hiszen ez egyetlen cél, amit a kormány fő célként kitűzött. Remélem, a küzdők közé tartozol...

Lorlam 2018.05.15. 13:54:32

@Cycmen: Csak szólok, hogy a "hazaárulás" nem egyenlő azzal, hogy nem rajongunk ezért a "jó alternatíváért", amit kínálnak. Vagy ha nem O1G-ért imádkozom vasárnaponként, akkor máris árultam a hazámat? Felvilágosítást kérek, mi ennek a szátokban elkopott lózungnak az igazi tartalma.. ha van egyáltalán.