B1 blogcsalád



Simicska védte a sajtószabadságot, nélküle tovább csúszunk a diktatúra irányába

2018. április 25. - Mr Flynn Rider

Tovább esett Magyarország a sajtószabadság-ranglistán, de ami meglepő, hogy Simicska Lajos médiabirodalma őrizte a sajtószabadságot 2017-ben. Legalább is a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szerint.simicska_echo_tv.jpg

A tavalyihoz képest két hellyel került lejjebb Magyarország sajtószabadság-ranglistán a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet felmérése szerint, most a nem túl előkelő 73. helyen állunk.

A Riporterek Határok Nélkül 2002 óta vizsgálja meg évről évre, mennyire érvényesül az egyes országokban a médiapluralizmus, a sajtó függetlensége, mennyire tartják tiszteletben, védik az újságírók szabadságát, testi épségét. Azt is figyelik, hogyan változik az intézményi és infrastrukturális környezet.

Az RSF tavaly is 180 országot vizsgált. Az élen Norvégia, Svédország és Hollandia áll, mögöttük az első tízben Finnország, Svédország, Jamaica, Belgium, Új-Zéland, Dánia és Costa Rica áll.

Magyarország évek óta szabadesésben zuhan a rangsorban:

  • 2011-ben még a 40. helyen állt,
  • 2012-ben 16 helyet rontott "a vitatott médiatörvények hatályba lépése óta széles körben elterjedt az öncenzúra a szerkesztőségekben".
  • Azóta is egyre lejjebb csúszik, 2016-ban a 71.,
  • 2017-ben a 73. helyre esett vissza.

Mindezek okait a nemzetközi újságíró-szervezet több mindennel magyarázza:

  • a Fidesz-közeli üzletemberek (Andy Vajna, Schmidt Mária, Heinrich Pecina és Mészáros Lőrinc elsősorban) folyamatosan vásárolnak fel újabb és újabb médiát;
  • 2017-ben még voltak a magyar sajtópiacon még mindig akadtak olyan nyomtatott és online kiadványok, amelyek a Fidesz és a vezető kormánypárti politikusok korrupciós ügyeiről publikáltak oknyomozó anyagokat;
  • a magyar média két malomban őröl (két „médiabuborék” jött létre): az egyiket a kormány- és Fidesz-párti propagandakiadványok alkotják, amelyek lelkesen visszhangozzák a vezetés migrációellenes szólamait, és támogatják a Soros György elleni gyűlöletkampányt. A másik a korrupciós botrányok felderítésére összpontosít;

A jelentés legmeglepőbb része az, hogy a tavalyi állapotokra úgy reflektál:

a kormánykritikus médiumok túlélését nagyrészt Simicska Lajos biztosította.

Ő azóta a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió bezárásáról és a Heti Válasz eladásáról döntött.

A riport felhívja a figyelmet, hogy tovább szűkülhet a kormánnyal kritikus médiatér, mert Orbánék és üzleti köreik szemet vetettek az RTL Klubra és az Indexre is.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6113869706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilágyi Imre 2018.04.25. 16:41:06

Hogy? Mit védett Simicska a wiskys-üvegen kívül?
Ezt a baromságot!
Persze ebből néhány következtetés azért levonható.
Simicska, csicskásaival egyetemben bedobta a törülközőt.
A minősítő szervezet olyan, mint a kommunisták. A számok szentek számukra, a többi smafu. Összeadnak, kivonnak és megvan a végeredmény.
Nagyjából ennyire lehet komolyan venni a liberális bagázst.
:)

sinus67 2018.04.25. 19:14:15

@Szilágyi Imre:
Azért azt ne feledd, hogy azok a "csicskák" a G nap előtt Orbán "csicskái" voltak javarészt!
Mellesleg, ha ők "csicskák", mit mondhatunk azokról, akik a köz(pénzbőlüzemeltetettfidesz)média- és fidesz-közeli újburzsuázia kezében lévő média felületeken ontják a f@szságokat? Egyes perek által igazoltan hazugságokat!

BUZIakinezegetiazadatlapom 2018.04.25. 21:32:21

Az kib*szott vicces. A személyes vendetta az mióta sajtószabadság védés?
Mit szól az a 40 kolléga akit kib*szott az utcára? Kettőt ismerek is közölük. Nem így gondolják, mint ez a nemzetközi szervezet.

Lehetnék én is 2018.04.25. 22:46:49

Az élen Norvégia, Svédország és Hollandia áll, mögöttük az első tízben Finnország, Svédország, Jamaica, Belgium, Új-Zéland, Dánia és Costa Rica áll.

Kicsit nagy a skandináv túlsúly. Különösen a svédeké.

Az egész cikk ennyit ér

nemecsekerno_007 2018.04.25. 22:50:40

Ezt a sz@rt ti kavartátok. Az ún. "balloldali-liberális" blogok, meg azok a sajtóorgánumok ahol megjelentek. A sok-sok "demokrata"agytröszt, meg a sok-sok észkombájn politikai elemző. Ti kavartátok ezt a sz@rt b@ssz@tok meg és ebből egész jól megéltek. Azok a naív, átlagpolgárok akik a frontvonalban vannak azokat meg kirúgták. Persze nem lehet vitatni az egyéni felelősséget, de azért az mégis vérlázító, hogy a választások óta folyamatosan magatokat mosdatjátok, magaszos eszmékkel f@ssátok tele a közéletet, keresitek a bűnbakokat. Mindezt úgy, hogy igazából nem sok vesztenivalótok van, ahogy írtam még kerestek is rajta. A gyalogok meg hadd hulljanak.
A választók viszont köszönik nem kérnek belőletek, ebből a mentalitásból egyáltalán nem kérnek. Senki se akar feláldozható gyalog lenni, annál még a közmunkás lét is jobb.

Talpig Jimmy 2018.04.25. 22:54:18

@Szilágyi Imre: pedig micsoda szent ember volt Simicska a G-nap előtt :D

Laciii 2018.04.25. 23:02:15

Ezek aztán jól lejáratták magukat. Azt még elhinném, hogy Magyarország a 73-ik, de ezzel, hogy Simicska védi a sajtószabadságot bizonyították, hogy lila gőzük sincs, hogy mi folyik nálunk.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.04.25. 23:38:14

Hogy mit védett ez a bunkó Orbán gengsztere? Ez az Orbán seggéből előbújt gazdasági gengszter arra játszott a G nap után hogy Orbánt a Jobbikkal buktassa meg és akkor majd ő megint ő osztja le a közbszeszerzéseket meg a m´édia piacot magának.

Nem sikerült neki a terv, mert aki falusi suttyónak született, az akkor se lesz városi értelmiségi ha közben milliárdokat sikerül lopnia.

Azt azonban röhögöm, milyen gyorsan elfolynak a milliárodok ezeknek az orbán által kreált gengsztereknek a kezéből. Simicskának, Szimának, a gázszerelőnek meg a többi kiválasztott börtöntöltelék tolvajnak nyomina kell a pénzeket olyan médiába, sportba ahol évente sok száz millió forint a veszteség. Simicska lapjai meg rádiói kimúltak, 1-2 éven belül a Hír Tv-nek se marad se híre se hamva. Eddig tartott a milliárdos vagyon a segghüly Orbáni strómanok kezében.

morph on deer 2018.04.25. 23:44:23

@Lehetnék én is:
“Kicsit nagy a skandináv túlsúly. Különösen a svédeké.”

Hát úgy nem csoda, ha a svédek mögött is a svédek állnak!
:)
Mert ezt írtad:
“Az élen Norvégia, Svédország és Hollandia áll, mögöttük az első tízben Finnország, Svédország,”

morph on deer 2018.04.25. 23:46:41

@Szilágyi Imre:
“Összeadnak, kivonnak és megvan a végeredmény.”

Tudod ez azért van így, mert ők tudnak számolni.
Szemben például a NVI számítógépeivel...

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.25. 23:52:13

Ez is vmi határok nélküli Soros szervezet?

Svédország a második, ja akkor értem.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.26. 00:00:29

@morph on deer: Ja a lippsi számolási tudományból a legutóbbi ÁLAMcsőd óta nem kér a lakÓsság!

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 00:09:48

Ez már valami vudu szertartásra emlékeztet, ahogy a libbancsok megpróbálják a gonoszt kiűzni a világból. A gonosz = Orbán (ezt nem volt behéz kitalálni), és minden amivel rontást lehet vinni rá az helyes és üdvözlendő. Csirkevérrel, bagolyköpettel, patkánykakival kenegetik az Orbán-bábut a szertartásmesterek

Lehetnék én is 2018.04.26. 00:10:13

@morph on deer: én csak a keretes cikk második bekezdését kopiztam.

ezért is tünt katyvasznak a cikk.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 00:15:48

"a Fidesz-közeli üzletemberek ... Heinrich Pecina ...) folyamatosan vásárolnak fel újabb és újabb médiát;"

Ez a Pecina úgy kerül a libbantak átokimáiba, mint Pilátus a Credóba

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 00:18:09

@Lehetnék én is:
Meglásd Orbán lesz nemsoká az utolsó és az utolsó utáni helyen

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 00:40:05

Lássuk akkor a listázás eredményeit!

Burkina fasso áll a 41. helyen, toronymagasan megelőzve Magyarországot. Mit kell tudni róla?

Gyakorlatilag francia protektorátusként működik, az egykori francia Nyugat-Afrika formálisan felszabadult gyarmataként. Az első elnök Maurice Yaméogot volt. Őt 1966-ban leváltották, majd Sangoulé Lamizana lett az ország katonai diktátora 1980-ig. Az 1982-es puccsban alakult kormány nem volt hosszú életű, és 1983. augusztus 4-én Thomas Sankara újabb puccsot hajtott végre. Sankara egy pánafrikai szocialista forradalmat szeretett volna elérni, Líbia és Kuba felé orientálódott. Ő változtatta 1984-ben az ország nevét Burkina Fasóra. A név jelentése: becsületes emberek országa

Ja hát így könnyű...

A lakosság 90%-a földműves, nagyobbik része írástudatlan. Gondolom nagyon élvezik a sajtószabadságot

.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 01:02:28

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
Lássuk mit látnak a "becsületes emberek országában" az írástudatlanok: egy állami tv csatorna működik a hét 6 napján, az ezer főre jutó tv-készülékek száma 12

A 12 család az ezerből a hét 6 naján lubickolhat a sajtószabadságaban

retkeslaci 2018.04.26. 05:18:11

@Szilágyi Imre: @BUZIakinezegetiazadatlapom: Simicska nem szent ember, a személyes vendettája volt az oka, hogy valameddig tolta a pénzt Orbán ellen a mediába, kiderültek ügyek, amik az általa tamogatott médiák nélkül nem derültek volna ki. Érdeke fűződött hozzá, hogy futtasson ellenzéki médiákat. De nyilván neki is volt vaj a fején, ezért se dobott atombombát Orbánra, hisz emlékszünk, hogy milyen pozíciókat töltött be annak idején Simicska. APEH elnök? Közbeszerzések császára? Amiket akkor műveltek, azért ma ő is menne a hűvösre, főleg, hogy az ügyészség és bíróságok Fidesz irányítás alatt állnak. Ez van.
A maffiózókat általában kiugrott maffiózók vallomásai álapján buktatják le. Csak most Viktor kezében van az igazságszolgáltatás, ha Simicska oda menne kitálalni, akkor az ő kezén kattanna a bilincs. Ezért közvetve, ellenzéki médiákon keresztül támadta Viktort.

kigyozó kigyógyogyók kigyóznak 2018.04.26. 06:19:45

"Tovább esett Magyarország a sajtószabadság-ranglistán,"

Hat pedig mar 8 eve is a legutolso helyen voltunk. Hogy tudtunk tovabb esni hova, hogy ?
" Legalább is a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szerint."

Ezek komolyan elhiszik, hogy van, meg olyan ember a foldon, aki ezeken a megallapitasokon nem rohog ? Ezek ugy latszik nem ertesultek rolla, hogy nalunk az elmult 8 evben minden heten megszunt a sajtoszabadsag, egyszeruen keptelenseg mar lejebb csuszni. Mienk az orokos utolso hely.

nemecsekerno_007 2018.04.26. 07:35:39

Amikor a tehetségtelen b@lf@szok megmondják a tutit a demokráciáról, meg a sajtószabadságról. :(

citrix 2018.04.26. 10:31:33

A narancsnyikok miért nem az origót olvasgatják, nem értem. A lakájmédia kifejezetten a NERtársaknak készül, nem kis (köz)pénz árán, mégse azt látogatják. Fene érti ezt. Ja, hogy ott semmit se lehet kommentelni. Az az igazi sajtószabadság ha véleményt nem fűzhetsz semmihez se.

Armatúra 2018.04.26. 11:09:55

Az nem kifejezés mennyire védte. Különösen a G nap előtt, amikor még több lehetősége volt. De így is megtette a magáét. Különösen kitűnő jelzés, hogy nem adja el a Lánchidat és MN-et, mert így az eddigi RTL, ATV, HÍr Tv, MN, Index, Lánchíd adta megszólalási lehetőség a hiteles -tehát nem kormányközeli -felmérések szerint überelte a lakáj média látogatottságát. Ez, pedig egy hangyányi kétséget ébreszthetett a nagyérdeműben azzal kapocsban, hogy nem tudhat meg a nyájas média fogyasztó minden kormányzati galádságot. Mer' bizony, ha halált megvető bátorsággal is, de a valódi demokrata média aprólékosan, napi rendszerességgel hívta fel a figyelmet szerte meggyötört hazánkban a pszeudónácibolsevikelnyomó maffia mindennapi szörnyűségeiről. Gott sei Dank! Most, a két médium szundikálásával csak a maradék tudja nemes feladatát teljesíteni. Hót szerencsére, teszik is dolgukat, az egész országban foghatóan. Így hát, hogy klasszicizáljak: nincs még veszve Buda vára.

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.04.26. 11:25:27

@citrix: "A narancsnyikok miért nem az origót olvasgatják, nem értem"

Elismerem, hogy azert olvasom az indexet, es nezem a Hirtv-s musorokat, mert elvezem a sorosberenc libbantak tehetetlen nyusziteset, ahogy masok is irtak mar zene fuleimnek.
Annyi aljas szemet gonoszsag utan, amit ezek az emberek az orszagunk ellen elkovettek, ennyi elvezet jar.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.26. 11:50:47

Az semmi... A korrupciós mutatónk is folyamatosan romlik.

Tulajdonképpen minden mutatónk rohadtul folyamatosan és teljesen kiszámíthatóan romlik, amit Soros szervezeti csak mérni bírnak.

A jó hír, hogyha a ballib elkúrók visszatérnek, azonnal visszaáll minden mérés a 2010 elötti állapotokhoz. Ez ilyen. Ha ballibek kormányoznak, akkor minden szipi-szuper, akkor is ha gumilövedékkel lövik az ellenzéki tüntetőket, és nulla darab ellenzéki újság van forgalomba, és a miniszterelnök azt javasolja, hogy "Akinek TV kell, vegyen magának".

citrix 2018.04.26. 11:51:10

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: Nem vágom mi élvezet van az olyan oldalak látogatásában ami csak feldühít, bosszant. Még véletlenül se keveredek a lakájmédiára, legyen az tv rádió vagy netes felület. Pont annyira viszolygok a propagandától mint a szocializmusban. Azzal egyenértékű a mai lakájmédia, még a vízállásjelentést is visszakaptuk hogy teljes legyen a retro érzés. Pedig dögöljek meg ha egy cseppet is visszasírnám azt a rendszert.

Armatúra 2018.04.26. 12:08:53

@citrix: A sajtószabadság azt jelenti, hogy a médiumokban,ill. a modern időkben a tömegmédiumokban az ország érdeklődő lakosságához eljut a vélemények széles spektruma, az országot érintő információk. A magyar média helyzet ilyen. Ennek ellenkezőjét állítani, vagy ordas hazugság, vagy nettó hülyeség. Az valóban igaz, hogy a kormány kisajátította a közmédiát. De, vagyok olyan öreg, hogy emlékszem a régi helyzetre , pl. Napkelte, stb. Akkor is, igaz kicsit stílusosabban, ravaszabbul, de gyakorlatilag uniszóló volt az akkori közeg is. Ez bájos hazai -vagy nem(?)- attribútum. De az RTL, ATV, Hír Tv, Lánchíd, Index, MN, HVG, és onleányaik, mint már leírtam, minden -nem kormi közeli - felmérés szerint verte a lakájt. Mivel ezen médiumok sok millió emberhez jutottak és még ma is jutnak el, az ismeretek, történések értelmezése minden oldali érdeklődő számára elérhetőek. Sőt, ha a tömegmédiumok spektrumát nézzük, a vélemények gazdagságát illetően, enyhén szólva nem kell szégyenkeznünk még az áhított svéd példaadók előtt sem. Nem vagyok oda az Origóért, sőt a köztévéért sem, sőt őszintén szólva az egész magyar médiáért sem, de azt mondani, hogy itt nincs sajtószabadság, az -bocs- idióta hazugság. Üdv.

FCUK21 2018.04.26. 12:15:52

@citrix: nem azt mondta, hogy feldühít, bosszant, hanem hogy "mert elvezem a sorosberenc libbantak tehetetlen nyusziteset". próbáld meg értelmezni, sokan vagyunk ezzel pont így: szórakozni jár az ember ide meg tájékozódik ellenzéki médiumokból. jobb mint egy kabaré :D

Gleccsertetű 2018.04.26. 12:25:25

@citrix: hát tényleg nem érted?! minket se nem idegesít se nem bosszant, HANEM KIBASZOTT JÓT RÖHÖGÜNK.

dukeekud 2018.04.26. 12:32:25

A M1 elo egyenesbe adja a libe bizottsag magyarorszagot elitelo uleset. Szijjarto odament, es megvedte az orszagot. Amikor majd kerdezitek 22-ben hogyan gyozott megint ketharmaddal a fidesz, akkor arra itt a valasz, itt es most tortenik.

konrada 2018.04.26. 12:45:56

...no az Index címlapon is be kellett nyalni a főninek, nehogy aztán ezt is bezárassa!;))
(Azért elismerésem az indexes újságíróknak, hogy egy B1-esen engedték csak el ezt...;))

Cycmen 2018.04.26. 12:46:30

Simicska védte a sajtószabadságot, nélküle tovább csúszunk a diktatúrába?
Egyszerűen feltett egy nagyobb összeget egy bizonyos céllal (most nem nevezem meg a célt, de nem a demokráciáról meg a sajtószabadságról van szó).
Szerintem kedves libsi firkászok ti itt attól féltek hogy egyre kevesebben fognak rátok tenni!

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 13:42:05

@Cycmen:
Olcsóbb lett volna Simicskának, ha befizeti a reklámadót, ami miatt összerúgta a patkót orbánnal. Így most kifizette a sokszorosát, belebukott, hülyét csinált magából és lenullázott a végére egy 80 évet megért napilapot

A RSF udvari mártírjaként most belőlük is bohócot csinált

Armatúra 2018.04.26. 14:04:16

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Kedves kommtársam! Az őrületbe kergetsz nickneveddel. Mivel k......va -kurva, a gyengébbek kedvéért- vén szar vagyok, 47-től itt ragadva, viszket ez a ..vágtak e tájnak. Melyik gyönyörkés mozgalmi nóta, vers rongyolt neki ezzel az Ansatz-cal a bájos oskolásoknak? Ha nem mondod meg, megvuduz-lak, de piszkosul. Üdv.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.27. 09:49:08

@Armatúra:
Akkor csakis a kedvedért:

www.youtube.com/watch?v=uoMoVA1G1OA

NGO-sok vágtak hajdan e tájnak
Élükön Soros György járt

Tudta hogy győznek
Ők a pénzesek
süti beállítások módosítása