B1 blogcsalád



A kutyát se érdekelte a bulinegyedes népszavazás, de a bezárásért kampányolók szerint "hatalmas siker"

2018. február 19. - Mr Flynn Rider

16% ment el. Pontosabban: 15,89 százalék. Gyakorlatilag csak azok szavaztak, akik a leginkább érintettek.

bulinegyed_gozsdu.jpg

Vasárnap helyi népszavazást tartottak a VII. kerületben a bulinegyedről. A hetedik kerületben lakókat arról kérdezték meg, hogy szeretnék-e, hogy a Károly körút-Király utca-Erzsébet körút-Rákóczi út határolta területen működő szórakozóhelyek nyitvatartását korlátozza az önkormányzat. ha a helyiek megszavazták volna, a szórakozóhelyeknek éjfél és hajnal hat óra között zárva kellett volna tartaniuk.

A VII. kerületi önkormányzat közleménye szerint a jogosultak 15,89 százaléka, összesen 6918 fő adta le a szavazatát.

Mint írták, 4572-en az éjféli zárórára voksoltak, míg 2316-an az éjfél utáni nyitva tartás mellett foglaltak állást, további 30 szavazat érvénytelen volt. Az önkormányzat azt is jelezte: az eredménytől függetlenül a városvezetés olyan törvényalkotást kezdeményez, amely az ott lakók életkörülményeinek további javulását, védelmét és biztonságát segíti elő.

A bulinegyedben működő szórakozóhelyeket tulajdonosait és a velük szimpatizálókat tömörítő Élő Erzsébetvárosért Egyesület értelemszerűen ellenezte a zárvatartást. A sajtóval azt közölték, hogy

a számok azt mutatják, hogy még az érintett belső-erzsébetvárosi lakók többsége sem vett részt a népszavazáson.

Szerintük az alacsony részvételből arra lehet következtetni, hogy a lakók többsége nem ért egyet a korlátozással.

Az Élhető Erzsébetváros Facebook-csoportot képviselő Garai Dóra szerint viszont hatalmas siker, hogy anyagi háttér nélkül, ellenszélben és manipulációk ellenére ez az eredmény született, ami

"nagyon tisztán és egyértelműen megmutatja, mit szeretnének a lakók a kerületben".

Garaiék szerint a kvóta népszavazáskor teljes kampány és médiajelenlét mellett sikerült körülbelül ugyanekkora részvételt nagyon sok pénzből összetalicskázni, míg a civilek pénz nélkül, önkéntesen kampányolva érték el. Ezért szerinte ez a civilek győzelme. 

Az éjféli záróra mellett kampányolók szerint a részvételi arányért nem őket, hanem az önkormányzatot terheli felelősség, ez nem a csoportja kudarca. Ezt Garai Dóra azzal indokolta, hogy a lakosság nem kapott megfelelő tájékoztatást a referendumról, és emlékeztetett arra, hogy a polgármester és helyettese is jelezte korábban, hogy nem az érvényességhez, hanem az igenek többségbe kerüléséhez kötik "a lakók akaratának figyelembe vételét".

Az Élhető Erzsébetváros nevű Facebook-csoportban egyébként azzal nyugtatják magukat és egymást a tagok, hogy azokban a szavazókörökben, ahol a turisták a legnagyobb sűrűségben fordulnak meg, mindenhol a szórakozóhelyek éjféli bezárására szavaztak és azt várják az önkormányzattól, hogy tegyen valamit.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2213682244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK18 2018.02.19. 18:58:29

elég nagy DK-s bukta...
süti beállítások módosítása