B1 blogcsalád



4 dolog, amit a fideszeseknek hazudniuk kell Orbán vejéről

2018. február 16. - nickgrabowszki

Ezek nem is képviselők, hanem papagájok.tib.jpg

Újabb jel, hogy érzékenyen érintette a kormánypártot Tiborcz István szervezett csalási ügye. A Fidesz nem tudta eltitkolni vagy elhallgatni a botrányt, most már kénytelen válaszolni rá. Mint az 1300 (valójában 2300) befogadott menekült ügyében, ezúttal is kommunikációs útmutatót küldtek a képviselőiknek, mit kell mondaniuk, ha a kukacos ellenzéki sajtó netalán kérdezni meri őket erről.

Simicskának azonban lehetnek még barátai a Fideszben, ezért Gulyás Gergely frakcióvezető levele egyenesen a Magyar Nemzetnél landolt.

Itt vannak a panelek, valamint annak bizonyítékai, hogy ezek hazugságok, csúsztatások vagy mellébeszélések.

1. "Az Elios-jelentés egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel beavatkozása a magyar választási kampányba."

Az Elios-jelentés nem kampányjelentés, hanem az Unió Csalás elleni Hivatalának állásfoglalása. Nem beavatkozás a választási kampányba (az OLAF nem indul a választáson), hanem

feljelentés.

2.  "2014-ben is a választások előttre időzítették az ezzel kapcsolatos híreket, most ugyanezt teszik. Ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták, most csak megismétlik a vádaskodásokat."

Ezt az ügyet egyáltalán nem vizsgálták ki, hanem a Polt-féle ügyészség vagy még mindig vizsgálja vagy nem emelt vádat. Hogy történt-e bűncselekmény, azt egy független bíróságnak kellene megítélnie (amíg az újabb kétharmaddal fel nem számolják azokat is), amihez persze előfeltétel a vádemelés. Polt így tudja blokkolni a Fidesznek kellemetlen ügyeket, nem véletlenül lett az ügyészségnek vádemelési monopóliuma.

3. "Orbán Viktort próbálják támadni vele, pedig az OLAF-jelentéssel érintett időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt a tulajdonos."

Ez igaz, csak mellébeszélés. Itt írtunk arról, hogy a cég alapítója, eljárója, operatív vezetője, valamint utóbb tulajdonosa is Tiborcz István volt. Simicska nem részesült a csalással szerzett jövedelemből, osztalékot sem vett ki.

+1. De akkor ott a probléma, ami még Gulyás Gergelynek is feltűnt, hogy valamely akadékoskodó újságíró esetleg felveti, 

De Tiborcz István is tulajdonosa volt a cégnek.

Erre azt kell mondani a papagájkommandónak:

"Még egyszer megismétlem, a vizsgált időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt az Elios többségi tulajdonosa."

A helyzet azonban az, hogy

  • Simicska nem vett ki pénzt az Eliosból.
  • Tiborcz viszont milliárdos lett belőle.

Minden más hazugság vagy mellébeszélés.

Egyszer, majd, valamikor, ha Magyarország újra jogállam lesz, és nem lesz kiváltságos kaszt, nemcsak Tiborcznak kell leülnie az elsíbolt 13 milliárdot, de némely ügyészeknek is felelniük kell a kötelességteljesítés elmulasztása miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5213674092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 02:54:03

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Hidd el, nekünk magyaroknak lesz még beleszólásunk a magyar ügyekbe, mindig megszabadulunk a diktátoroktól. Rákositól is, és fiától, Orbántól is.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 02:57:11

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Tudod, mi ilyen lázadó nép vagyunk, az idegen elnyomás alól 48-ban, meg 56-ban is fellázadtunk. Most is fel fogunk a cigánykommunizmus ellen, csak még pármillió nyuggerzombinak is fel kell ébrednie. De nemsokára ez is megtörténik, amikor elfogy a maradék apró is a közösből, és az emberek saját zsebében kezdenek el turkálni a tolvajok. A nyugdíjunkat már ellopták, nemsokára a bankszámlánk, házunk, autónk következik. Na akkor minden lámpavasra fog jutni egy fideSSes, ahogy 56-ban ÁVÓs elődeitek.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 03:06:29

@David Bowman: Az oláhok a középkor folyamán vándoroltak Albániából a Duna mellé. Kurvára nem őslakosok azok sehol.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 03:07:47

@Womb Raider: Rákosi elvtárs meg Orbán elvtárs tanítómestere.

szopjátok le a arabjaitokat tetű sorosbérencek 2018.02.18. 03:13:04

@morph on deer: "
Mi az akadálya?

Miért ne lehetne egy nemzeti kormány tisztességes?
Ezt most komolyan kérdem!
Na? "

Akar lehetne is, de ez NEM szempont egy kormannyal szemben. Az az allitolagos (hangsulyozottan allitolagos) korrupcio, meg lopas, NEM TENYEZO EGY ORSZAGNAK.
A legrosszabb esetben evi par szaz milliard veszteseg az semmi az orszagnak.
EZERSZER tobbet er az, ha egy orszagot a sajat nemzeti erdekeinek megfeleloen kormanyoznak.
Kb 200 evente egyszer adatik meg egy orszagnak, hogy ilyen jo vezetoik legyenek, eszem be nem jutna fillerbaszassal foglalkozni.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 03:42:59

@6.Lenin: Mekkora poénok. ha-ha-ha... Ha még egy kicsit fejlődsz, akár kurva szarnak is lehetne nevezni, de most még nem éred el azt a szintet. Ezt személyesen Kokainárpi találta ki neked, vagy Luxustóni súgta a füledbe? Ja és mennyit kapsz azért hogy nyilvánosan csinálsz hülyét magadból?

kolompa lole 1111 2018.02.18. 03:45:17

@morph on deer: Ő nem beszél magyarul, ezért nem értette a rendőri utasításokat, aztán meg csodálkozott hogy kapott gumilövedéket a pofájába.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 03:50:55

@taga20: Nem a legszarabb számuk, de azért az igazi GNR slágerekhez köze nincs. Jukuldbímájn, szivilvór, szvítcsájdofmájn. :)

kolompa lole 1111 2018.02.18. 04:25:14

@szopjátok le a arabjaitokat tetű sorosbérencek:

Hát akkor fizesd te a cehhet, nekünk 1 fillért nem ér meg ez a hazaáruló tolvaj kommunista cigány bűnszervezet!

A nickedhez pedig: arabjaitok nektek vannak, akiket a Soros bérenc Orbán importálti ide pénzért. Annyira szereti őket, hogy a szomszédjába is telepített egy FBI által körözött arab terroristát, Gaith Pharont. Bizonyára jól szopott Viktorka, Pharon meg infarktust kapott, így dögölhetett meg, szegény Viktátorka legnagyobb bánatára, így most nincs kit leszopnia. Sebaj, majd megy Luxustónihoz, de némi kokain után Habonyárpika is bizonyára hajlandó lesz egy kis buzulásra. Te meg legfeljebb csak köcsögnek lehetsz jó, ha nem fogazol.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 04:39:11

@morph on deer: Egy nemzeti kormány az lehet, de ez nem az! Ez csak egy kommunista bűnszervezet, még kormánynak se lehet nevezni, merr semmit nem csinál, csak lop, ami ugye nem munka.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 04:47:02

@szopjátok le a arabjaitokat tetű sorosbérencek:

"Nem tudok rolla, hogy lopnak"
De tudsz róla, csak júdáspénzzel befogták a pofádat. Ja és nem rolla, hanem róla, mi magyarok ezt így mondjuk, de nálatok cigóknál biztos van olyan szó is hogy rolla...

"siman megadnam, mert ilyen jo kormany boven megerne"
A saját - adózott! - forintjaidat arra herdálod el amire akaord, de a miénket nem adjuk! Ezek meg nem kérdezik, csak lopják.

"Folleg ha arra gondolok, mi lenne nelkuluk."
A földi Kánaán.

"az orszag kulfoldiek altali kifosztasa, totalis nemzet es magyar ellenes politika, felsokorlat nelkuli arab bevandorlas, iszlamizacio, saria torvenyek, katasztrofa, terrorizmus, polgarhaboru"
Ez megy most, jól látod. Ennyit tudnak a kommunista haverjaid. Külföldi offshore lovagok kokainozzák el a pénzünket Ibizán.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 04:48:38

@szopjátok le a arabjaitokat tetű sorosbérencek:

"ez NEM szempont egy kormannyal szemben"

Te hülye mocskos zsidó hazaáruló vagy? Neked lehet hogy nem szempont hogy a mi pénzünket lopják ezek az élősködők, de nekünk nagyon is az!!!

kolompa lole 1111 2018.02.18. 07:26:05

@rabelais:

"Faszfejkém"
Ez gondolom a jó büdös kurva anyád akar lenni, az a cigány fasztarisznya felszopógép.

"a Kárpát medencét a honfoglalás előtt szlávok, bolgárok és román pásztorok néesítették be:"
Természetesen kurvára nem. Szlávok még csak voltak a hegyekben, de oláhok nem.

"az Avar Birodalom bukása után a bolgárok népesítik be a mai Románia területét a 7. században, a bolgárokat a magyarok követik."
hu.wikipedia.org/wiki/Rom%C3%A1nok

Gondolom a kurva anyád ugrál apád faszán, te meg itt könyörögsz faszért, mert elmaradt az esti kúrás a buzi apáddal. Takarodj a kurva anyádba, te cigány felszopó!

2018.02.18. 07:54:36

@rabelais: Az én nácim jó náci, minden más náci rossz... ugye? Mi a véleményed Izrael külpolitikájáról? Az ő nacionalizmusuk ellen is rendezel ilyen heves kirohanásokat, kicsi gyűlölködő görcs?

"szlávok, bolgárok, vlachok és román pásztorok népesítették be:"
Zsidók? Neeem? Nemá... azok mindenholelőbb ott voltak... Mellesleg a 'benépesítették" enyhe túlzás, mert ennek a nagy benépesítettségnek azért olyan sok nyomát eddig nem leltük . Fura, hogy te mindenkit szívesebben látnál errefelé, mint a magyarokat... na, de akkor, ha ennyire zavar a levegő, miért nem alijázol? Onnan is írogathatnád a gyűlöletkeltő agymenéseidet megörökítő kommentjeidet.

"Egyedül Mészáros havi pár száz milliárdot lop."
Tetszik, ahogyan néha megelégszel a nagy fantáziáról tanúbizonyságot tevő, bizonyítékokat nélkülöző vádaskodással. Akkor te most (számoljunk) minimum 2400 milliárdról beszélsz, és mivel ott a csak szó, ezt minimum kettővel kell szorozni. Az 4 800 milliárd. Ami a költségvetés ~40%-a... a GDP 7.5%-a... ne akassz már hasba a hülyeségeiddel. Van bármi, ami az állításodat igazolja? Miből jött az eredmény? Vagy csak megint elborult az agyad és felváltva nácizol/tolvajozol?

2018.02.18. 08:08:55

@morph on deer: Pontosítsunk... olyan bizonyítékot nem sikerült találnod, amit TE elfogadnál :) Lényeges különbség. Azzal mi a helyzet, hogy nem volt azonosítójuk? Az mire utal?
A wikileaksos , később képzelgésnek :))) minősített dokumentum, az is csak egy véletlen egybeesés... hát hiszen a Népszava is megírta, hogy a Feri ilyet soha... ilyen esetekben már a több, egybeeső közvetett bizonyítéknak is örülhetünk, nem hiszem, hogy majd jön egy levél girbegurba betűkkel keletről, hogy "én is ott voltam, sorry".
Akik meg rábólintottak akkor, azok egészen biztosan nem fogják elmesélni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 08:11:53

@sinus67:

Dehát én nem mentek fel senkit.

A képlet a következő: van 2 iszákos villanyszerelő, más nincs, így választanom kell. Azt választom, aki képes a munkát elvégezni, s nem figyelek arra, hogy iszákos, mert mindkettő az.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 08:14:48

@kolompa lole 1111:

A nyugdíjpénz "ellopása" pozitívum.

A többi meg megvolt mindig. S persze 90 %-os lopás nem létezik.

Ajánlom neked Pogátsa elemzéseit erről, ő arra jutott, kb. a közbeszerzések 20 %-ában lehet korrupció. S összesen az ellopott pénz a GDP 2-3 %-a.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 08:35:39

@Womb Raider: Jó, lehet hogy alulbecsülte az elvtársaid lopásainak volumenét, van az több is. Bizonyíték kell? Hát olvasgass! Talán nem a pártállami propagandamédiából kéne "tájékozódni" (értsd: hülyíteni magad), akkor te is hallottál volna ezekről, tömegesen, évek óta.

2018.02.18. 08:39:45

@kolompa lole 1111: Nem, kispajtás, te vádolsz, te bizonyíts. Vagy hagyj fel a rágalmazással.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 08:40:35

@Womb Raider: Mi a bajod az azonosítókkal? Minek az? Ma már egyenruha se lenne rajtuk, fradista gyilkosokat szokott a pártod egyetemistákra küldeni. Ja és ma már ügy se lenne belőle, poltpetya, a hivatásos bűnpártoló mindig minden nyomozást megtagad. Természetesen a rendszerváltás után ő is el lesz számoltatva, készülhet a TÉSZ-re.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 08:41:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

És te azt választod amelyik nemcsak a piákat lopkodja ki a hűtődből, de még a házadat is felgyújtja, és még tapsikolsz is hozzá. Úgy látom fideszeséknél kötelező hülyének lenni.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 08:48:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A nyugdíjpénz "ellopása" pozitívum."
Anyád! Nekünk, akiktől lopták nem az. Te mennyit kaptál belőle? Add vissza!

"S persze 90 %-os lopás nem létezik."
Természetesen de.
kuruc.info/r/2/162711/

"ő arra jutott, kb. a közbeszerzések 20 %-ában lehet korrupció"
Ez vagy vmi fideszes majom lehet, vagy a maradék 80%-ot meg se vizsgálta.

2018.02.18. 08:48:12

@kolompa lole 1111: Megint... te jelenleg feltételezések alapján hozol ítéletet. Az elmúlt 8 évre visszatekintve még egy pofon sem csattant el utcai rendezvényeken, demonstrációkon. Pedig volt, ahol tettleg léptek fel rendőrök ellen (Parlamenti tüntike)
Vagyis: a vádjaid alaptalanok "mi lesz ha" alapúak. Azt viszont tudjuk, tény, hogy Gyurcsány idején volt erre példa, nagy létszámú rendőr esetében és azt is tudjuk, egyéb gondok is voltak azon a napon..

2018.02.18. 08:49:33

@kolompa lole 1111: Te vagy majom...nézz már körül az országban, juss tovább a sarki kisboltnál/kocsmánál...

kolompa lole 1111 2018.02.18. 08:50:35

@Womb Raider:

Öcsipöcsi, az egész nép vádol, ha még nem tűnt volna fel. Persze a közpénzelkötyavetyélő pártállami propagandamédiumokból nyilván nem fogod megtudni, azok a saját székházuk előtti tűntetést se képesek észrevenni, mert direkt nem akarják.

Bizonyíték kell? A google a barátod!

2018.02.18. 08:52:12

@kolompa lole 1111: "az egész nép vádol" Butus.. a közvélemény kutatások nem ezt mutatják :) Illetve lehet, hogy sokan, nagyon sokan vádaskodnak, vádolnak, de nem ugyanazon embereket/pártokat vádolják.

2018.02.18. 08:53:22

@kolompa lole 1111: Aztán az amúgy probléma forrása számodra?

kolompa lole 1111 2018.02.18. 08:54:01

@Womb Raider:

Ne hazudj, elítélt gyilkos fradiszekusok rángatták az egyetemista tűntetőket a fideSS székháznál, ugyanezek a sittesek akadályozták a népszavazást is.

"Pedig volt, ahol tettleg léptek fel rendőrök ellen (Parlamenti tüntike)"
Persze, volt amikor Orbán kordonbontogatós bűncselekményzt követett el a Parlamentnél, mi is emlékszünk. Sajnos nem lőtték ki a szemét gumilövedékkel mindenféle fantáziarendőrök, mint ahogy 1-2 fidesznyik utólag behazudta 2006-ban.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 08:54:49

@Womb Raider:

Inkább számodra. A véred a tolvaj cigányok oldalára húz, nem a magyarokéra.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 08:56:29

@Womb Raider:

Pedig de, ezt mutatják. Persze nem a fideSSes magánvélemény"kutatók", hanem a valósak.

Még a fideszes Elios ügynek sincs vége, már itt is a következő intézményesült lopás:
index.hu/gazdasag/2018/02/14/oveges-program_korrupcio_tularazas_nav_nyomozas/

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 09:02:00

@kolompa lole 1111:

A ballib tolvaj alkalmatlan, rossz politikát folytat.

A fideszes tolvaj alkalmas, mert kevésbé rpssz politikát folytat.

De kit választanál?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 09:03:24

@kolompa lole 1111:

A manyup-rendszert szét kellett zúzni, mert vitte ki a nép nyugdíját nyugatra.

2018.02.18. 09:20:54

@kolompa lole 1111: "ugyanezek a sittesek akadályozták a népszavazást is."

Pontosabban: kísérelték meg a beadvány elsőkénti beadását.. amit végül mégiscsak befogadott a bizottság és a boltzárat mindenféle felesleges népszavazós hajcihőt nélkülözve feloldották: ergo, amiért úgy küzdött az ellenzék, nos az végül megvalósult.

2018.02.18. 09:23:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a kmnyp egy felesleges kockázati tényező volt a rendszerben. természetesen senkit nem fosztottak meg a jogától, hogy a saját jövedelméből úgy takarékoskodjon, ahogyan csak szeretne. Cserébe a manyup buktájakor, vagyonvesztésekor nem fog az állam a hóna alá nyúlni (dehogynem... lásd: Carillion) viszont a kmnyp kidőlése esetén az államra hárult volna a kieső nyugdíjak folyósításánbak terhe. Mekkora buli..de tényleg...

kolompa lole 1111 2018.02.18. 09:36:34

@rabelais: A Gyűrűk Urát mint hiteles dokumentumot nem akarod felhozni esetleg? LOL! Az Odüsszeuszban, Trója ostroma mellett vannak mindenféle istenek, küklopszok, baszod, ez is hiteles, mert régen írták, és hát ugye régi ember nem hazudhat, azt csak most találták ki (mondjuk a fideSS hazudozási minőségben tényleg nagyot ugrott, lassan új szó kell rá).

"Ez nem zárja ki, hogy oláhok is voltak ott már az avar birodalom alatt is."
Aha... Izraelben meg nem találtak rézkábelt az ősi földrétegekben, ez azt bizonyítja hogy ők már ismerték a mobiltelefont is...

"Ennyit tud a hülye náci. Egy vázlatos wikipédia mondatot (amely mögött nincs hivatkozás)"

Pont mint nálad, hülye cigány!

kolompa lole 1111 2018.02.18. 09:37:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A fideszes tolvaj alkalmas"

... akasztásra.

"De kit választanál?"

A demokratikus oldalt, mert azok kevesebbet loptak, legalább 3 nagyságrenddel.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 09:45:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Vitte a faszt, akkor nem lett volna mit ellopni. Egyszerűen arról volt szó hogy az állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, a mai nyuggerek luxusnyugdíjat kapnak (igen, a magyar lehetőségekhez képest ez luxus, nem dobál be ennyit a közösbe a nép, főleg nem a fidesznyik offshorelovagok), és ezt a luxusszínvonalat a mi általunk, saját magunknak félretett pénzéből pótolták ki az elvtársak. Kizárólag azért mert a nyuggerzombik 10k böbicsekkért átpártoltak a zsideszhez, a nyuggerpárthoz, és ugye az ő pereputtyukat tömni kell, hogy a magyarokkal mi lesz, az meg kit érdekel. Nekünk meg majd marad a vállvonogatás nyugdíj helyett, de azt leszarják ezek, addigra már úgyis az akasztófán fognak lógni, hol érdekli őket hogy 30 év múlva nem kapunk semmit a befizetéseinkre? Pedig azt nem azért dobáljuk a közösbe hogy a fideszes nyuggerbirkák ne dögöljenek éhen (felőlem nyugodtan), hanem saját magunknak. Én nem akarok szolidáris lenni azokkal akik ilyen rablóhordát ültetnek a nyakunkba, oldják meg saját maguk a nyugdíjukat, ne az enyémet lopják el! Ha meg kell szorulni, mert nem fenntartható a rendszer, akkor mindenki szoruljon meg, a jelenlegi nyuggerek is! Lehet vágni a nyugdíjakat 47k-nál, annyiból az elvtársaid szerint úgyis kiválóan meg lehet élni, tehát hajrá nyuggerzombik, irány a 47k, 1 fillérrel se több!

kolompa lole 1111 2018.02.18. 09:48:00

@Womb Raider:

Igen küzdeni kellett érte, mint az internet adó ellen, és csakis kizárólag a népharag akadályozta meg mindkettő bevezetését. ezek csak az erőből értenek. ezért felesleges itt parlamentezgetni velük, frakciózgatni, felszólalgatni... szart se ér. 10 millió ember kaszával a rablótanya (parlament) előtt, na azt felfogják, de akkor már késő lesz, ott már nem áll le a nép jogászkodni, abból akasztás lesz.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 09:49:03

@Womb Raider:

"a kmnyp egy felesleges kockázati tényező volt a rendszerben"
Neked. Mert azt nem tudtátok csak úgy simán, fű alatt ellopni. Nekünk magyaroknak viszont nagyon is jó volt. Mindent vissza!

kolompa lole 1111 2018.02.18. 09:52:11

@Womb Raider:

"vagyonvesztésekor nem fog az állam a hóna alá nyúlni (dehogynem... lásd: Carillion) viszont a kmnyp kidőlése esetén az államra hárult volna a kieső nyugdíjak folyósításánbak terhe. Mekkora buli..de tényleg.."

Nem a faszt nem, a hülye frankhiteleseket is a mi pénzünkből stafírozták ki, pedig nem volt kötelező frankban eladósodni. Persze a Ft-nak magasabb volt a kamata, de nem volt benne árfolyamkockázat, azonban a "rafkós" "magyar" úgy gondolkodott hogy á, mi baj lehet, meg hát nem hülye ő magasabb kamatot fizetni... Amikor mégis rákényszerült, akkor meg kisírta magának hogy közpénzből mentsék meg. Nem kell ide manyupot hazudni, a fideszbirkákért mindent megtesz anélkül is a párt, a nép ellenében.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 10:30:40

@kolompa lole 1111:

A nyugdíj állami feladata, privatizálása emberellenes, plusz abszurd lépés volt. Visszacsináélás az utóbbi évtized legjobb gazdaságpolitikai intézkedése volt. Ennyi az egész.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 10:36:40

@kolompa lole 1111:

A "demokratikus", értsd ballib oldal programja rossz, s még lopnak is ugyanúgy. De ha nem lopnának, akkor se őket választanám a rossz programjuk miatt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 10:47:23

@rabelais:

Te valami manyup-cápánál voltál seggnyalói állásban, hogy ez ennyire személyesen érint téged? Törődj bele: a nép visszavette gazdáidtól az elsíbolt nyugdíjvagyont, s SOHA - ismétlem: SOHA - nem fogjátok már rátenni tolvaj mancsotokat. Ez van, lasssan omladozik szemét diktatúrárok...

morph on deer 2018.02.18. 11:09:16

@szopjátok le a arabjaitokat tetű sorosbérencek

“EGY TIZED MASODPERCNYI GONDOLKODAS NELKUL RAIRATNAM ORBANRA, ES CSAPATARA A LAKASOMAT, HA EZZEL MEGTUDNAM AKADALYOZNI A KORMANYVALTAST.”

Közben ne felets el pár petákot félretenni a gyógyszeredre is, nagyon látszik a hiánya ha kihagyod...

David Bowman 2018.02.18. 11:24:42

@rabelais: Megcsináltatta a fogát belőle a kuszafogú nő.

David Bowman 2018.02.18. 11:25:34

@rabelais: Látod, nekem nem volt, mert előre láttam a végét.

2018.02.18. 12:35:50

@rabelais: És összevertek valakit? Kicsi csacsi... almát az almához..

2018.02.18. 12:53:08

@rabelais: A bevándorláskori mesegyűlytemény nem érdekel, mert kb. 10 évente átírják a történelmet, amiben van logika, mikor új információk látnak napvilágot, de attól már távol vagyunk, hogy egészen pontos infóink legyenek. Mindenki kiszemezgeti a saját narratíváját igazoló elméleteket, 'bizonyítékokat' aztán harc, kard ki kard!

A mészárosos meséd meg látom finomodik. A havi 200 000 000 000 Ft jó poén volt, de nem jött be. Aztán amíg nem tudsz különbséget tenni egy megrendelés költségvetése az annak egy részét képező nyereség között, addig inkább menj és protestálj a náci fészbúk ellen.. hadd röhögjenek már ők is.

Hét év alatt 476 milliárd... hmm... ez miként is arányul azon időszak összes közbeszerzéséhez? Másrészt az elnyert tenderek melyikéről van bizonyítékod, hogy semmit sem építettek? Tekerj egy rakétát, az ellazít és akkor nem ugrasz mindenre habzó szájjal.

2018.02.18. 12:57:59

@rabelais: Értem! Jogsértésre jogsértéssel válaszoltak.. stimmt..
Akkor hadd kérdjek valamit: a Parlament előtti hőzöngés azon momentuma, amikor a sorfalat álló rendőrök közül többet is rángattak, lökdöstek a "fiatalok" az jogszerű, a bejelentett megmozdulás forgatókönyvében szereplő és engedélyezett reakció volt? Vagy amikor az egyik ellenzéki wannabe politikus kölök arról szónokolt, hogy be kell vonulni a Parlamentbe és kirángatni a képviselőket, az milyen rend ellen irányuló megmozdulás volt? A Magyar Országgyűlési képviselők legitim, demokratikus úton megválasztott képviselői a magyar választópolgároknak, az ellenük irányuló támadás felfogható az államrend megdöntésére tett kísérletnek. Tévednék?

2018.02.18. 12:59:09

@Womb Raider: Ja... még annyit.. ha a tüntikéző ifjak megmozdulásait csípőből nem engedélyezte volna a belügy, ahogyan anno Fegyenc &Co. tette, akkor mi lett volna?

2018.02.18. 13:00:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Te valami manyup-cápánál voltál seggnyalói állásban, hogy ez ennyire személyesen érint téged? "

Egy túróst... csak magyarfóbiás nagyazesze jobbatudja megmondóember. Nézd már meg a nickjét...

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:06:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A nyugdíj állami feladata"

A kommunistáidnál. De mi már 89-ben rendszert váltottunk, lemaradtál kicsit... Pont azért nem működött a kommunizmus, mert ha állambácsi mindent készen a segged alá tol, nem fogsz dolgozni, mert minek. De akkor meg ki fog? A pénz a munkajutalma - lenne elvileg, ha nem megint a kommunizmusban lennénk újra.

A komcsi nyugdíj se csak úgy a fénymásolóból jön ki, mi adófizetők dobjuk össze. De míg a kommunista modellben mindig az előtted állót dotálod, téged meg majd valaki mögötted, addig a kapitalista modellben mindenki magának gyűjt. Értelemszerűen magának sokkal nagyobb kedvvel mint másnak. Ezért nem működik a komcsi modell, míg a kapitalista igen. Ez tényleg ilyen egyszerű.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:07:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem, a demokraták programja jó, a jobberkommunistáid programja a szar és még lopnak is mellette, miközben a demokraták soha.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:13:24

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Mit vett "vissza", te szerencsétlen? Soha nem volt a tiéd, mert nem rakál bele semmit. Most meg a miénkből lóbálod a lábadat luxusnyugdíjon.

Tudom hogy azért jó neked az ingyenélősködés, mert adócsaló minimálbéres vállalkozóként nem raksz bele semmit, a manyupból így nem is kapnál vissza semmit, a kommunista államit meg így is pumpolhatod, de ennek a rendszerváltás után behajtás lesz a vége, nem luxusláblógatás!

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:14:53

@rabelais:

Csak? tőlem 3-at. Pedig még messze a nyugdíj.

2018.02.18. 13:15:00

@rabelais: Nem ezt kérdeztem:))))

Másrészt azt te is tudod, hogy az a megmozdulás egy aljadék hazudozó kiprovokált szituációja volt, hátha sikerül valami olyan káoszt teremteni, ami lehetőséget nyújt a hatalmuk bebetonozásához. Nagyon sok a tisztázatlan mozzanat, érthetetlen rendőri mozgások és rendőri tétlenség és továbbra is ott a megválaszolatlan kérdés: Kik voltak a beazonosíthatatlan de kiemelkedően brutálisan 'intézkedők'
Kár, hogy nem hagyták ott az útlevelüket, ahogyan az ikertornyokat állítólag leromboló tenoristák.

2018.02.18. 13:18:20

@rabelais: Blablabla. Az államhatalomtól meg azt várom el, ha saját bevallása szerint sem végezte a munkáját, minek következtében lejtőre lökte az országot, akkor az a kormány azonnal mondjon le.
Egyébként az ilyen-olyan tüntetésekről, zavargásokról.. ide a rozsdás bökőt, hogy a Majdan kapcsán semmi ilyen jellegű aggályod nem merült fel engededélyezett megmozdulás és az államrend megdöntésére irányuló tevékenységeket illetően. :)
Vagy tévednék?

2018.02.18. 13:20:04

@rabelais: A diktatúra már itt van, abban élük, hiszen nem a baloldal, de leginkább: nem a liberális agyamentek kezében a hatalom. Ez skandalum, ez felülír minden törvényt. Minden hatalmat a szovjeteknek!

2018.02.18. 13:22:34

@rabelais: Azon elgondolkodtál, miért is nem vonul a nép az utcára? (nem vagyok geci, segítek: mert elégedett azzal, ami jelenleg folyik. Dacára az eltagadhatatlan disznóságoknak és még mindig inkább ezt választják, mint párszázezres támogatottságú magyargyűlölő dilettánsok ámokfutását. )

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:25:47

@Womb Raider: A parlament előtt ti hőzöngtetek 2006-ban, az alkotmányo államrend megdöntésének kísérlete közben, Orsós Cigány Viktátor döntögette jogellenesen a parlament + rendőrség által kielyezett korlátokat, a fradista haverjaid uszítottak a rendőrök megverésére, autók felgyújtására, a tv székház kifosztására, felgyújtására. Enyhén megúsztátok pár kilőtt szemmel, én sortüzet vezényeltem volna, a túlélőknek pedig instant TÉSZ. Mert mind hazaáruló volt ott, a magyar nép ellensége. Ezek a gazdáid.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:30:53

@Womb Raider:

"a megmozdulás egy aljadék hazudozó kiprovokált szituációja volt"

Igen, Orsós cigányvajda provokálta ki, ez már akkor is nyilvánvaló volt. Az már kevésbé hogy miért nem sittelték le azonnal a demokratikus államrend megdöntésnéek kísérletéért. Most nem tudnák szétlopni az országot, sőt, hasznot hajtanának, mert forintjával ledolgoznák az 1. orbán rezsim által okozott mérhetetlen károkat.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:32:15

@Womb Raider:

"Az államhatalomtól meg azt várom el, ha saját bevallása szerint sem végezte a munkáját, minek következtében lejtőre lökte az országot, akkor az a kormány azonnal mondjon le."

Akkor várjuk együtt a hazaáruló tolvaj zsidesz lemondását !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:33:15

@Womb Raider:

Ez Orbáncigány igazi programja, tartótisztjének, Putyin elvtársnak jásza át az országot. Paksot már eladta.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 13:34:49

@Womb Raider:

"miért is nem vonul a nép az utcára? (nem vagyok geci, segítek: mert elégedett azzal, ami jelenleg folyik"

Akkor az 56 előtti Rákosi rezsimmel is elégedett volt, hiszen akkor se vonult az utcára. Meg 56 után se, tehát Kádár is jó volt. Legalábbis nektek, akik a legújabb kommunista diktátort, orsós c. vityát szopkodjátok.

2018.02.18. 13:55:40

@kolompa lole 1111: Úgy látod, benézett az ablakon valami államcsőd? Bezörgetett az IMF? Vagy kevesled a segélyt?

Dunába lővetésí miniszter... 2018.02.18. 14:00:51

MOCSKOS LIPSIK !
MINDJART JON ORBAN ES BETONBA DONGOL TITEKET AZT GARANTALOM !

2018.02.18. 14:02:04

@rabelais: Nos, akkor ahogyan másoktól szoktad volt követelni: az állításaid, elméleteid, feltevéseid mellé kérnék bizonyítékokat. A legegyszerűbbtől: hol állítottam, hogy a magyarok ősei nem voltak vándorló, területfoglaló népek? ...a legbonyolultabbig: Mészáros 'lopásai' mikor, hol. mennyit lopott? Vagy simán csak rágalmazol, mert ez van brossúrába.

Amúgy lergyen vér a pucádban és terítsd a lapjaid: ha menesztenénk a kormányt,. kit javasolnál a helyükre?

"vonul az, a legnagyobb nép, ami utcára vonult, a Fidesz ellen vonult, de ez nem a jobboldali csőcselék."

Aha... ha süt a nap tüntikézünk, mind a 80 000 eftársunkkal összefogásban, ha beborul, akkor a kormánydöntés elnapolva. Ne nevettesd ki magad. A baloldal támogatottsága arányaiban jóval kisebb, mint a jobboldali pártoké, azon belül is a fidesz-é.
Bögd már ki, hogy a legjobban Semjénék parlamenti jelenléte zavar...

2018.02.18. 14:04:33

@kolompa lole 1111: Jól van, sokat ittál, mára elég is lesz ennyi... ne rombold már ilyen vehemenciával a ballib tábor imázsát. Gondolj azokra, akik elvileg egy platformon vannak veled. Mennyire kínosan érezhetik most magukat miattad. Azt hittem egy darabig, hogy taga és ghost a 0K... de te minimum -20K vagy...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 14:25:27

@rabelais:

Nem volt atiéd, az adód egy része volt, szabadon nem rendelkezhettél vele.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 14:26:45

@kolompa lole 1111:

Ami biztos: nincs ok a nyugdíjadókat odajándékozni profitéhes magáncégeknek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.18. 14:27:54

@kolompa lole 1111:

Én másképp látom.

Nem szavazok olyan pártra, mely az 1990-2010 közti konszenzus mellett áll ki.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 15:08:59

@Womb Raider:

A segílyt te kapod az én pénzemből. És igen, keveslem a nyugdíjkasszámat, amit elloptak, viszont sokallom a fideSSrezsim alatt folyamatosan csak növő államadósságot. Hiányolom a demokrácia legkisebb jelét is, sokallom az 1 főre eső kommunista hazaáruló besúgó KISZ titkárokat.

Szebb jövőt!

kolompa lole 1111 2018.02.18. 15:09:39

@Dunába lővetésí miniszter...:

A te seggedet már megdöngölte apád, azt látom.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 15:12:42

@Womb Raider:

"ha menesztenénk a kormányt,. kit javasolnál a helyükre?"

Leginkább fideszmentes szakértőket, egyetemekről, kutatóintézetekből, akik értenek is hozzá, nem úgy mint a cigányok kommunista pártja. De ha csak pollert lehet választani, akkor a Jobbikot, annak van a legnagyobb esélye leváltani ezeket a gengsztereket, és az minden pénzt megér. Inkább legyen szentkoronatan, meg karlendítés, de a pénzünk maradjon meg! Védjük meg az országot a zsideSStől!

2018.02.18. 16:38:54

@kolompa lole 1111: Sokallod? Akkor mit is kezdenél a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai trojka országlása idején GDP arányosan megduplázottal? Az is megvan, ugye, hogy nominálisan a Kádár korszak lezárulta óta folyamatosan emelkedik? Hát, hiszen az államháztartás mindig deficites volt... csak mostanság olyan alacsony, hogy lazán befér a Maastrichti léc alá.. ahogyan a kamatláb is. Ez eddig kb Orbánéknak sikerült és egyedül náluk van remény az euróhoz csatlakozásra. A gdp arányos adósság ugyan még magas.. viszont szépen csökkenget.
Mondom én, hogy kevés a segélyed és csak ilyen szar herbálra futja..

2018.02.18. 16:40:34

@kolompa lole 1111: :) Álmodj gyökér... az EU-ban a Jobbik még egy darabig nem lesz kormányzati tényező. 1-2 év mosakodás kevés. Az emlékezet annál hosszabb időtávra tekint vissza.

kolompa lole 1111 2018.02.18. 20:26:31

@Womb Raider:

"Az is megvan, ugye, hogy nominálisan a Kádár korszak lezárulta óta folyamatosan emelkedik?"

... ami aztán az Orbán diktatúra alatt megint megduplázódott. Csak itt a dupla már jóval többet jelent. És amíg Medgyessyék a tanárok fizetését emelték belőle, meg 4-es metrót fúrtak, addig az Orbán rezsim semmit nem csinált, csak ellopta a lóvét. Elvileg a szétlopott manyup pénzeinket ennek a csökkentésére fordították. Csakhogy az nem csökkent, hanem még nőtt is. Akkor hol a lóvénk, gecik?

"és egyedül náluk van remény az euróhoz csatlakozásra."
A többieknek meg már eurójuk van, nem hiú ábrándjaik mint nekünk.

"A gdp arányos adósság ugyan még magas.. viszont szépen csökkenget."
A növekedés az mióta csökkenés, te fidióta? Ja, fideszül így kell hazudni a meredek emelkedést, ez áll a kiadott sorvezetőn...

kolompa lole 1111 2018.02.18. 20:28:40

@Womb Raider:

Ha lenne össznépi emlékezet, akkor a nyuggerbirkák is emlékeznének hogy ezt a mocskos kommunista bandát egyszer már elzavartuk (2002), mégis visszaette őket a fene.

Amúgy a Jobbikra mit kéne emlékezni, volt már kormányon? :D Ja, hogy meg akarsz emlékezni a következő, és hosszú idő után újra magyar kormányról...

2018.02.19. 07:24:07

@kolompa lole 1111: Ezt benézted, kisbogár... az a másik brigád volt..de várom a buti állításod igazolását. Egyéb handabanda nem érdekel, ne is erőlködj.

2018.02.19. 07:36:28

@rabelais: Nyitott kapukat döngetsz ... pontosan tudom, hogy Mészáros funkciója mi is a rendszerben. Az, ami minden más kormány alatt a hasonló embereknek.
Másrészt szemmel láthatóan azt próbálod elhitetnei, hogy egy megyszerzett állami megrendelésen realizált kisebb/nagyobb haszon az annyi, mintha a teljes összeget ellopták volna.
A statisztika is is mutatja: közel ötszáz milliárdnyi megrendelésen realizált 100milliárd vagyonnövekményt. Hűűűha... őszintén szólva én is szomorú vagyok, amikor az éves árbevételem húsz százalékát nem éri el az adózott eredmény.
Persze, egy részét kiviszi az országból..(mások is kivitték, ennél sokkal nagyobb a kiáramlott pénz) de idehaza is marad: pl. a Mátrai Erőmű..tudom, neked kedvesebb, ha német tulajdonosa van, de más meg másként gondolja. (Abba most ne mélyedjünk bele, hogy pontosan mi is a távoli jövőben a sorsa az erőműnek..)

"Hogy túlnyomórészt uniós pénzekből gazdagodik:"
Jáájj... basszus, én is... mi legyen? (A legtöbb partnerünk nem magyar tulajdonú)
Azt már azért kiveséztük, hogy az uniós pénzek forrása jobbára mi vagyunk, ha a mérleget nézzük. Kivisznek 10 Ft-ot, de visszadnak 8-at. Halleluja.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.19. 07:39:23

@rabelais:

Értem, hogy te mint pedofil mindenkit meg akarsz rontani, dehát ez van: vagy elfogadod a nép akaratát vagy irány a szigortúan őrzött intézmény a hozzád hasonló deviáns egyedek számára. Pont.

2018.02.19. 07:50:52

@rabelais: Nemááá... nem mondott ő fel semmit. Egyszerűen felkínált egy választási lehetőséget. Olyan szempontokra alapozva, ami a többség érdekeit (ne legyen államcsőd, pl.) helyezte az egyéni érdekek fölé. Megtarthattad a 'vagyonodat' kell a fenének.. de annak ára van. Egy befizetésért két helyről ne várj nyugdíjat.

2018.02.19. 08:54:08

@rabelais: Hazudsz. Ha a maradást választottad, akkor senki nem vette el a pénzed. Komolyan játszod a hülyét? Hatvanezren maradtak és a pénzük is maradt. Miről gagyogsz? A maradás feltétele annyi volt, hogy az állami kasszába be nem fizetett járulékok fejében nem kapnak nyugdíjat.
valamint talán az állami és a mnyp számlák közötti lényeges különbséget is érted..
Az egyiknél amennyit befizetsz és amennyi hozama van, annyi a vagyonod, se több, se kevesebb. Ha az alapkezelő bukik, úgy jártál, mehetsz sírni az államhoz. Az államinál meg vannak, akik mondjuk 35 év munkaviszony után elmentek nyugdíjba és ha mázlijuk van, tovább húznak nyugdíjat, mint ameddig járulékot fizettek.. vagyis messze több pénzt kapnak, mint amennyit valaha befizettek.
Mivel a többi gondolatkísérleted eleve hibás alapra épül, szerintem szükségtelen cáfolgatni. A mi lenne, ha , nos az nem érv. :) Tudod te ezt, csak a saját narratívádat minden lehetséges eszközzel igyekszel ráerőltetni mindenkinek. Most én is kérjek arra bizonyítékot, hogy Orbánék bárki lakását elvenni tervezték valaha is? Az inagtlanadó ötlete is pont szoci (fizessenek a gazdagok..) agyszülemény.

2018.02.19. 08:56:09

"Az egy dolog, hogy ez a véleménye ostobaság, de az államnak egy jogállamban nem az a dolga, hogy vélt közösségi érdekek alapján harácsoljon. Ez kommunista tempó."

Lassan írom: a köteelző mnyp vagyon (rád eső része) soha nem volt a tiéd és nem is fosztottak meg tőle. Cserébe életed végéig jogosult leszel az állami nyugdíjra. Ha te nem látod a különbséget, akkor vak vagy..de szerintem csak hazudsz.

flydomi 2018.02.19. 12:40:41

@szopjátok le a arabjaitokat tetű sorosbérencek:

Leszarom ! Eloszor is nem lopnak, de ha lopnanak is, az hogy egy VALODI HAZASZERETO NEMZETI KORMANYA VAN MAGYARORSZAGNAK AZ MINDEN PENZT MEGERNE. A SZAZSZOROSAT IS MEGERNE.

-----BRUAHAHAHAHAAH.Dehogy is lopnak.Dehogy korruptak,ahogy már a világ ismeri őket a címoldalakon. :) Becsületes emberek,akiknek a vagyona szinte az átlagember vagyonával vetekszik. :) Nemhiába van vagyon nyilatkozta. :) És,hogy mitől HAZASZERETŐ,miközben a saját nemzetét nyomorba dönti,miközben egyméás ellen hergeli a magyarokat,az jó kérdés.Ezért is ő a legszélsőségesebb párt vezír. :D De hajrá.

Es amugy is, azt a penzt amit ""ellopnak"", azt ugyis magyarorszagon az orszag erdekeben koltik el.

---Persze.Ez így van.Az ország érdekében költik el magukra. :D Abból te és a többi fidessz szavazó nem lát semmit. :)

Szoval meg a legrosszabb esetben sem tekintheto lopasnak, mert a mienk marad a penz.

---Az biztos.Csak nem tudom,hogy hol kellene keresni. :)

Ellentetben a lipsikkel, akik Soros Gyorgynek utaltak az EZER MILLIARDOKAT, aki most ebbol penzeli az orszagunkat lerohano arab hordakat.

--Értem.szóval a Jobbik ötlete volt,hogy kerítést kell épiteni,így megvédeni az országot.5 hónap semmit tevés után kénytelenek voltak megépiteni a kerítést,mert a buszozgatásal érdemben semmit nem tudtak elérni.Másfelől sutyi módban letelepedési kötvényt adnak ARABOKNAK,akiknek majd vissza kell fizetni kamatostul a lovét közpénzből,amit majd a fidessz szavazókkal fizettetik vissza. :D Ügyes ez a Vikkancs. :)
Mellesleg megint suttyi módban már 3 ezer arabot engedtek be,akiket megint közpénzből,fidessz szavazok pénzéből támogatják őket. :D Helyes vikibá. :)

Szoval a lipsik ketszeresen is kart okoztak, elloptak a penzt, es meg ellenunk is forditjak

.--Sajnos igen.Ebben igazad van.Kétszeresen is kárt okoztak.A mostani vezírünk pártjával egyetemben ezt megduplázza. :D

Long Live viktor.Irigylem,hogy sikeresen hülyének nézed szavazóidat is,és kétszínűséged ellenére,sunyi modon kibaxol velük.Ehhez kell pofa,ami neked van.És ezt bátran csinálod,ezért minden elismerésem. :D

2018.02.19. 17:28:06

@rabelais: "Választott a kurva anyád!" Na de doktor úr... egy liberálfasiszta is adjon magára.
Pikettyről azt mondasz, ami jólesik, ahogyan a facebookot is nácizhatod.. de azért el ne hidd magadról, hogy mérvadó a véleményed :) Viszont kétségkívül szórakoztató vagy.
Emlékeztetsz valakire, az is folyton a saját blogját hozta igazolásul.

Jajj... ahogyan végiggörgettem a nagy művedet, megint ezt olvasom:

"A Facebook magyar moderációja náci, férfisoviniszta és homofób"
:))))))))))))))) Kezeltesd magad...

2018.02.19. 17:30:08

@rabelais: Tehát úgy érzed, valami jogszerűtlen volt? Nemááá... a kmnyp-k jogászai sem érezték így... biztosan elfelejtették olvasni a blogodat :) megint azt tudom mondani, kezeltesd magad.

2018.02.20. 09:22:01

@rabelais: Biztosan figyelmetlen voltam... no, de előfordul, ahogyan te sem találtad a svéd, meg dán bűnügyi statisztikákat ;) Ugye?

Az, hogy a pénztárak reflexből bevetettek mindent, ami bevethető volt, az egy dolog, de tudtommal végül belátták, hogy ez nem jön be, nem találtak fogást a tv.-n
Teljesen érthető a kalimpálás, hiszen jó kis üzlettől fosztották meg őket. Persze az önkéntes rész maradt, de a nagy buli a garantált bevételt adó kmnyp volt.Azon is nagy puffogás ment, amikor beszabályozták a működési költségeket :)
Amúgy továbbra sem értem, hogy miként vehették el a befizetéseid, ha te másként nyilatkoztál. ... Gyakorlatilag ugyanúgy ott kellene figyeljen a számládon, maximum új befizetés nincs. Másrész az önkéntesbe úgy és annyit fizetsz, amennyit csak kedved tartja, és az állam amúgy is támogatja a nyugdíj célú megtakarításokat.

""A Facebook magyar moderációja náci, férfisoviniszta és homofób"

Bizonyítékaim vannak az oldalamon, de hát mit neked a bizonyíték, meg a valóság!"

Nahát... szóval mivel már ott is unják a kényszeres okoskodásod és fontoskodásod, már lepereg róluk a sok kis feljelentésed. Hmmm... micsoda náci világban kell élned.. nem csinálja mindenki azt, amit te elképzelsz, vagy jónak gondolsz... Kezeltesd magad és utazz el valahová, ahol vevők a hülyeségeidre. Mondjuk Szíriába..

2018.02.20. 17:04:27

@rabelais: Magyarán: szokás szerint okoskodtál..de rábasztál. Néha rádfér :) Kurva nehéz lett volna vagy a-t vagy b-t mondani, tényleg..

"2) A jelentések név nélküliek."

Persze :) ..és amit kitörölsz, annak nem marad nyoma..persze :) (amit te nem látsz, az nincs is.. ezt is tudjuk)

A svéd és dán bűnügyi statisztika pedig bizony ott van, csak te vagy láma. Az általad mutatott oldal nekem bizony nem jött be, lehet, összefügg a működő ad blockerrel is..
A Piketty kritika nem érdekel, mert amennyi kritikusa, legalább annyi egyetértő vélemény is kapcsolható hozzá.. hogy mindenkinek meglegyen az öröme, szájíze szerint. Ha Motyovszky azt mondja, akkor biztosan úgy van. Az unió jótékonysági intézmény, kicsavarja a nyugati adófizetők kezéből az utolsó kiflit is, hogy nekünk tele legyen a pocak. Nem is értem, miért is nem tud valamiért ez a pár peremország közelebb kerülni a nyugati középosztály életszínvonalához...

2018.02.21. 06:19:09

@rabelais: Hazudik az édes jó anyád, az. Ha nem tudod használni az internetet és a browsert, csak a feljelentő modul működik, azért ne engem okolj. Ahogyan azért se hápogj, hogy lapítottál mint aszar a fűben, kivárásra játszottál, ahelyett, hogy egy szimpla nemmel deklaráltad volna az álláspontod. Kihúztad volna a kígyó méregfogát, de te inkább most okoskodsz és panaszkodsz. Élhetetlen fasz vagy, akinek egyetlen öröme a folyton folyvást szenvedés. Ismerős ez nekem. Az állandó, vég nélküli panaszáradat és mások konstans hibáztatása, vádolása. Iparági szinten...

"e meg hiszel a télapóban, mert nem látod, tehát van. Tudjuk."

A facebookról már rengetegszer bebizonyosodott, hogy szereti az adatokat megőrizni és elbirtokolni. Nem látsz a frontend mögé. Nem tudhatod, hogy vajon minden egyes megmozdulásod nincs-e egy egyedi azonosítón keresztül hozzád kötve, örökre. Nem nagy kunszt, talán nem minden admin rendelkezik megfelelő jogosultsági szinttel ahhoz, hogy hozzáférjen, de bizton nem okoz gondot egy szint felett.

Keresd csak a linkekekt, ott vannak, csak már a lila köd eltompítja a látásod.
(jó leszek... ha lesz időm, kikeresem neked, hogy nyámmoghass egy hétig)

2018.02.21. 06:21:14

@rabelais: "A hozzád hasonló hisztis hülyék miatt."

Ohhh..hogyne.. bezzeg te.. a pofázáson túl mit is tettél te hozzá ehhez az országhoz? A suttyó blogjaid és a gyűlölködésed végtelen folyamát? Miért nem mész oda, ahol otthon érezhetnéd magad?

2018.02.21. 06:39:03

No, megnéztem, mert nem hagy nyugodni.. van egy pdf, ami a 2017.-es svéd bűnügyi statisztikát hozza, egy Aftonbladet cikk, meg egy hivatkozás a Gatestone oldalára :) , ide:

www.gatestoneinstitute.org/5195/sweden-rape

2018.02.21. 16:55:20

@rabelais: FGigyusz, te küldetéstudatos kiválasztott tetű... nagyon unalmas már, hogy te soha semmit nem vagy képes elfogadni, te mindent mindenkinél jobban tudsz, éljen bárhol a világon, te mindent kiforgatsz, ignorálsz, hiteltelennek bélyegzel, egyedül csak a te nézeteid és a te véleményed helytálló. Az egész világ hazudik, mindenki félreértelmez dolgokat, egyedül Brendel Mátyás birtokolja a végső igazságot.

Azt mondod, akadályoztatva voltál.. na, puff..pont akkor és egy hónapon át. Mégegyszer mondom: az a pénz nem veszett el, senkinek nem kell a szaros kmynp járulékod. Amíg élsz, lesz nyugdíjad, ha meg elpatkolsz, majd az özvegyed kapja .. ..

"A nemi erőszakokról szóló táblázatban, azt megfigyelted, hogy az első 10 országban egy kurva büdös muszlim ország nincs? Ezzel szemben az utolsó 3-ban 2 muszlim ország van? Öngól."

Némmá... nincsen rajta Afganisztán, Irán, Líbia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó.. ergo: ezekben az országokban nincs, soha nem volt erőszak. Vagy... talán a nyilvántartás nem ér egy hajítófát sem? A németeknél két éve szilveszterkor is keresztények erőszakoskodtak, ugye? Beteg vagy, egy alternatív valóságban. Tapsikolsz azoknak, akik a saját terepükön már régen átvágták volna a torkodat.. persze, ami kéásik, az nem múlik. Nem véletlen, hogy a francia zsidók az idők szavára vették a kalapjukat és Izraelbe költöztek
migracio.mandiner.hu/cikk/20160115_soha_ennyi_nyugat_europai_zsido_nem_vandorolt_meg_ki_izraelbe

Biztosan a zsidók is hülyék.. vagy a magyar keresztények elől menekülnek. Várom az elméleted.

2018.02.22. 07:51:19

Értem... ha a wikipédia neked hiteles (nyilván a hivatalos multikulti párti narratívát erősíti) akkor tényleg felesleges bármiről beszélni.

"Azért vagy náci, mert hülye vagy. Akárcsak a többi náci. " Naná, mindenki náci, aki nem esik hasra előtted... tudod kik nácik a javából? Az Izraelben élő cimbijeid, azok.

Az, hogy hová mennyi ember vándorol ki MUNKÁÉRT/PÉNZÉRT az nem ugyanaz, amikor valaki zsidó identitásából fakadó kockázatok (a migrációval összefüggően) vándorol el békésebb (pontosabban erősebben védett) országba. Hülyeség halmaz, amit idehánytál... Mo.-n összesen nem élt a háború óta annyi zsidó, amennyi szerinted elmenekült a magyar nácik (persze ilyen csak a múzeumokban és Drága Bolgár Úr műsorában található) elől. Fura módon viszont nem látszik a hazai zsidó közösségeken a nagy menekülési kényszer, sőt, emlegetnek mindenféle reneszánszt, aranykort, bódog, békeés együttélést... Persze nem szokatlan a hozzád hasonlatos, balos , elvakult gyűlölködő zsidók esetében a matematikával való hadi lábon állás... Elmenekült többszáz ezer, legyilkoltak többszáz ezret és jelenleg kétszer többszáz ezren élnek... Köves Slomóék érdekes módon (meg milliónyi Izraeli zsidó, Netanjahuval az élen,)valahogy az Orbán féle véleményt osztja... csak a abalos, komcsi gyökerekkel és fennspőbbrendűségi komplexussal küszködő elvtársaid rugdossák továbbra is azokat, akik hosszú távon közös érdekeiket védik. Aztán ne legyen sírás, ha a kapanyeletek visszafelé sül el...
süti beállítások módosítása