- A cseh államfő sikere jótétemény Orbánnnak és Kaczynskinak;
- A populisták folytatólagos sikere Kelet-Európában hosszú távon meglövi az unió reményeit a térségben;
- Orbán apafigurát alakít, jövőt csak azoknak ígér, akik behódolnak. Viszont veszélyt jelent Európa számára.
A cseh elnök győzelme ajándék a földrészen az euroszkeptikus erőknek. Zeman, aki már jó ideje Putyin szövetségese és Trump rajongója, arra figyelmeztette a szavazókat, hogy a terrorizmust importálnák, ha muzulmánoknak adnának menedéket – egy olyan országban, amely egyébként is megosztott az ügyben, hol van a helye az unión belül. Sikere feldobja az EU liberális, multikulturális értékei ellen hadakozó köröket, soraikban Orbán Viktorral és a PiS-szel. A cseh államfő különben táplálta az ideológiai szakadást egy olyan régióban, amelyet egyébként is polarizálnak az olyan kérdések, mint a jogállam, a bevándorlás és az oroszellenes szankciók.
A Teneo Intelligence brüsszeli elemző intézet szakértője csaknem elkerülhetetlennek tartja, hogy Zeman újrázását ne a Brüsszel-ellenes, ugyanakkor orosz- és Kína-barát politika eredményének tudják be. Nehéz ugyan a cseheket ugyanabba a kategóriába sorolni, mint Lengyelországot vagy Magyarországot, ám a benyomás az, hogy ők is abba az irányba tartanak, mint a másik kettő. Hogy a hivatalban lévő elnök lett a befutó, az aláhúzza: szakadék van azok között, akik hasznot húztak a rendszerváltás után a nyugati kapcsolatokból, illetve a szegényebbek között, akik ellenben úgy vélik, hogy ők kimaradtak a jóból.
Egy Macron nem csinál tavaszt Európában, Csehországban viszont az nyert, aki a félelmet gerjeszti. Így látja a helyzetet a müncheni lap, hozzátéve, hogy Zeman újraválasztása emlékeztet arra: mennyire megosztott még mindig az EU. Továbbá, hogy Németországnak nem szabad alábecsülnie a fejleményt. A cseh és a francia elnökben szinte semmi közös nincsen, mégis ugyanannak az éremnek a két oldalát jelentik, legalábbis az unió számára, mármint hogy ők győztek. A franciáknál egy pillanatra fel lehetett lélegezni Le Pen kudarca után, a cseh politikus sikere viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy kontinens még nem jutott túl a válságon.
Zeman a földrész megosztottságát jelképezi, földrajzilag, politikailag és szellemileg. Ha a rivális győzött volna, az halványan mutatta volna, hogy le lehet nyomni még egy olyan virtigli populistát is, mint a cseh államfő. De leginkább azt jelezte volna, hogy a meggyőződésés és meggyőző európaiak Keleten is képesek felülkerekedni. Lehet persze, hogy képesek is, csak épen inog a remény, hogy ez belátható időn belül bekövetkezik a magyaroknál és a lengyeleknél. Orbán Viktor éppen azon van, hogy lenyomja a még jobboldalibb ellenzéket és bebiztosítsa magát a választásra. Ez veszélyt jelent Európa számára, amivel azonban a német kormány nemigen törődik. Olyan kompromisszumot kell találni, ami összeegyezteti Macron reformtörekvéseit a lakosság egy részének borúlátásával, főleg Keleten. Zeman titka az, hogy megértette: a félelmeket nem csillapítani, hanem haszonelvűen szítani kell. Éppen ezért kell foglalkozni a történtekkel, mert ahol folyton azok kerekednek felül, akik rájátszanak az aggodalmakra és bezárkózást prédikálnak, nos, ott az EU-nak hosszú távon semmi esélye sincs.
Egy amerikai történésznő szerint Erdogan, Putyin és Orbán újfajta tekintélyelvű politikát testesít meg: inkább barátként állítják be magukat, semmint szigorú atyának. Holly Case, aki Rhode Island-en, a Brown Egyetemen európai történelmet tanít, és a kontinens keleti felére szakosodott. Azt mondja, a jelek szerint visszatérnek az autoriter szerkezetek. Orbán Viktor az illiberális demokrácia mellett kampányol, akárcsak az orosz elnök. Viszont jelenleg különbséget tapasztalni az érintett országok között abban, hogy mennyire lépnek fel keményen a bírálók ellen. A kiinduló pont az, hogy megtorlásra kell számítani, ha valaki szembefordul a rendszerrel, de a nyílt erőszak am már csak kevéssé jellemző. Sokkal inkább ravasz módszereket alkalmaznak, hogy félreállítsanak embereket, pl. úgy, hogy az érintettek nemigen találnak maguknak munkát. De ettől még egy nap ismét tömegesek lehetnek az őrizetbevételek.
A mai tekintélyelvűek ma már nem vágnak bele nagy társadalomátalakító tervekbe, inkább azt magyarázzák meg, hogy miért nem változik semmi, és hogy ez miért jó. Ugyanakkor nincs új típusú személyi kultusz. Ezek a vezérek inkább atyai jóbarátként jelennek meg. Védelmezik a gyerekeket a nehézségektől. Viszont ők mondják meg, hogy ki az, aki bármit várhat az élettől. Akik nem esnek bele ebbe a kategóriába, azokat kizárják és félreállítják. De ma már nem is a jövő ígéretével kecsegtetnek, inkább a múltat dicsőítik. Mégpedig azért, mert a kegyencpolitika folytán el kell dönteni, ki élvezheti annak előnyeit, és ki nem. Ehhez pedig visszanyúlnak a patriarchális szerkezetekhez, a nacionalizmushoz és a valláshoz.
