B1 blogcsalád



Orbán, a szélkakas

Best of, avagy Szelestey Lajos válogatása az elmúlt két hét nemzetközi sajtójából

2018. január 18. - Szelestey
00430977.jpegAlig két hét telt el az évből, de máris összejött a magyar miniszterelnöknek. Mind a program, mind a gond. Ám kitűnően érzi a széljárást ennek megfelelően azonnal módosítja mondandóját. Ehhez persze megfelelő gerinc is kell, de ővele ebből a szempontból szerencsésen bánt a sors.

Idei első németországi útja a CSU frakciójának ülésére vezetett, ahol igen kemény üzenetet fogalmazott meg Merkelnek, úgy hogy a konzervatív Frankfurter Allgemeine fel is tette a kérdést: a bajor keresztényszociálisoknak tényleg ennyire kell forszírozniuk ezt a kapcsolatot?  A Guardian úgy foglalta össze, hogy romboló nacionalista-populista, migránsellenes politikáját terjesztette. A vendég azonban még rá is tett egy lapáttal, amikor a Bild Zeitungnak azt bizonygatta, hogy mi bizony egyetlen menedékkérőt sem fogadunk be, mert ezeket az embereket muzulmán betolakodóknak tekintjük. Mármint a kormány. (Aztán pár nap múlva kiderült, hogy jaj, dehogyis! Tavaly szám szerint éppen annyit engedtünk be, mint amennyit a kvóta keretében elutasítunk. A Bloomberg szerint az ellentmondás a hatalom hitelét fenyegeti éppen a legfőbb kampánykérdésben. (De hát tudjuk, hogy az igazmondás szobrát semmiképpen volna szabad Orbán Viktorról megmintázni. Pl. amikor a Bildnek arról beszélt, hogy Magyarország a jogállam talaján állt, akkor 50 %-os találati arányt ért el. A talaj stimmelt, a jogállam nem.) Ennek megfelelően Juncker fölöttébb keményen fogalmazott, amikor a Times-ban kifejtette, hogy a magyar és a lengyel vezetés rasszista, amiért nem vesz át muzulmán migránsokat.
 
Aztán jöttek a jelzések Berlinből, hogy össze(vissza)áll a nagykoalíció, és mint a Financial Times írta, egyik legfőbb feladatának tekinti Európa mélyreható reformját. Ennek megfelelően a miniszterelnök következő, berlini útján, a Springer-konszern gazdasági konferenciáján a Die Welt beszámolója szerint már csupán egy blöffre futotta: ha az EU nem ad pénzt az infrastruktúra fejlesztésére, akkor majd kérünk a kínaiaktól. Miközben állítólag jól elvagyunk az EU sokmilliárdos támogatása nélkül is. Viszont a soros interjúban (Die Welt) a korábbinál már jóval engedékenyebben arról beszélt, hogy Magyarország hajlandó részt venni a kvótarendszerben, ha nem írják elő, hogy kiknek kell menekültstátuszt adnuk. (Nos, ez az óhaja máris teljesült, mert eleve nem írták elő.) Ugyanakkor megint üzent Merkelnek, csak most azt, hogy mi szeretjük és nagyra becsüljük, ám ezt Berlin nem viszonozza. (Ami azt illeti, fogas dolog ez a szeretet. Pl. úgy kell csinálni, hogy a másik érezze és komolyan vehesse…)
 
Persze még egy ilyen, minden hájjal megkent, ravasz politikai róka is melléfoghat: az ősszel a felcsúti stadionban nem vette észre, hogy palira vette a Guardian tudósítója. Csak az egyikük volt sportújságíró, a másik viszont alaposan ismerte a magyar politikai valóságot és kézből kontrázta, amit a kormányfő, aki talán nem is volt teljesen ítélőképessége birtokában, összehordott neki. Azt írta pl. hogy Orbán már uralma birodalmi szakaszába lépett: kritikus újságokat zárat be, rendőrséggel fenyeget független civil szervezeteket.
 
A gondfelhők azért is igencsak gyülekeznek a miniszterelnök feje fölött, mert Európa erősen halad a többsebességes közeljövő felé, és ez azzal jár, hogy várhatóan alaposan megkurtítják a támogatásokat az olyan államok esetében, amelyek önkiszolgáló boltnak tekintik az uniót, vagyis csak az előnyökre tartanak igényt. A Süddeutsche Zeitungezt úgy fogalmazta meg, hogy Macron szuverén EU-t akar, és aki ezzel nem ért egyet, az mehet, isten hírével. Pontosan ebbe az irányba mutatnak a legfrissebb kommentárok is. A Guardian rámutat, hogy a legnagyobb veszély belülről, a keleti tagállamok oldaláról veszélyezteti az európai összefogást. Ám ha Orbánnak netán sikerülne megbuktatnia a német kancellárt, akkor egy szinte  senki dönt le egy politikai kolosszust. A lap másik elemzése pedig összefoglalta az illiberális demokrácia lényegét: belső elnyomás, haveri kapitalizmus, tömeges korrupció, a jogállam összeomlása, a rasszizmus megerősödése, amihez nemzetközi viszályok társulnak. Vagyis Európa újra találkozik legsötétebb démonaival. A Fidesz egypártrendszert akar, de ha ez a szándéka, akkor tegye azt az unión kívül, a lengyelekkel együtt, csak ne Brüsszel pénzén.
 
A Guardian liberális, a Wall Street Journal ellenben keményen konzervatív. Mégis arra figyelmeztetett vezércikkében, hogy Magyarország a demokrácia próbaköve Európa számára. Orbán Viktornak a választási győzelem esetén veszedelmesen nagy hatalom kerülhet a kezébe, ám nem érthető, hogy Brüsszel miért ilyen gyengekezű, amikor Orbán a demokráciát ostromolja. Pedig lenne eszköz a megfékezésére: a pénz. Hasonlóképpen látja a helyzetet a világ egyik legbefolyásosabb lapja, a Financial Times, amely kiemeli, hogy a lengyel és a magyar kérdés sokkal nagyobb gond, mint a Brexit, mert a két kormány a demokratikus, törvénytisztelő nemzetek közösségének alapjait kérdőjelezi meg. A visszavágásra nagy valószínűséggel a következő hosszú távú költségvetés tárgyalása teremti meg az alkalmat. A Times brüsszeli forrásokat idéz, miszerint ez ügyben vérfürdő várható a zöld asztalnál.
 
Orbánnak persze van aduja, hiszen Lengyelország sokkal fontosabb az EU-nak, mint Magyarország, és a kormányfő bármikor elárulhatja Kaczynskit, ha ezen az áron hatalmon maradhat, és még azt is kicsikarja, hogy továbbra is jöjjenek a támogatások. Ezt már a Foreign Policy fogalmazza meg, rámutatva, hogy a magyar vezetőt meg lehet vesztegetni, mert az ideológiában opportunista, szimplán cinikus, számára a pragmatizmus a politika lényege. Ugyanez a folyóirat emlékeztet ugyanakkor arra, hogy még a Kárpát-medence géniusza is melléfoghat, hiszen nagy reményeket fűzött Trumphoz, de azután kiderült, hogy a kétoldalú viszony nem attól függ, ki áll az Egyesült Államok élén. Mellétrafált akkor is, amikor nekiment a CEU-nak, és az sem éppen jó pont Washingtonban, hogy milyen meghitt viszonyt ápol Putyinnal.
 
Orbán nagyon bízik az új osztrák kancellárban is, ám amit Kurz a maga elképzeléseiről nyilatkozott a Frankfurter Allgemeinének, abból az tűnik ki, hogy csupán a bevándorlás ügyében képviselnek hasonló álláspontot. Ugyanakkor az osztrák miniszterelnök szerint a demokrácia kérdésében nincs semmiféle engedmény, és helyes volt Varsó ellen megindítani az eljárást a 7-es paragrafus alapján. Mert mindenkor meg kell vizsgálni, ha valahol veszélybe kerül a demokrácia és a jogállam.
 
Már év év első két hetében kijutott három, további vaskos pofon a magyar kormányfő: a Wall Street Journal kiderítette, hogy Orbán vejének volt cégénél 35 esetben találtak súlyos szabálytalanságokat a közvilágítási közbeszerzések során, ami azt jelenti, hogy 40 millió eurót, nagyjából 12 milliárd forint uniós pénzt kellene visszafizetni. Továbbá megjelent a Freedom House jelentése, amely az unió legkevésbé demokratikus tagjának minősíti Magyarországot. A kormányszóvivő ugyan igyekezett leszólni a szervezetet, mondván, tudjuk, kik finanszírozzák, ám a Wall Street Journal  egészen másfelől közelíti meg az ügyet: „A reményeket sehol sem rombolták le durvábban, mint Európa szívében. Magyarország és Lengyelország nyíltan szembefordul azokkal az intézményekkel, amelyek a politikai szabadságot és a civil szabadságjogokat védelmezik. Populista mozgalmak lecsaptak a menekültválságra, hogy visszahelyezzék jogaiba az etnonacionalizmust, ami a pluralizmus halálos ellensége. (Amúgy az amerikai kormányzat nagyon is odafigyel a Freedom House véleményére!)
 
A végére maradt a Financial Times hosszú anyaga arról, hogy Soros felveszi a kesztyűt a populista ellenfelekkel szemben. Ann Applebaum, a neves történész szerint az emberbarát milliárdos kényelmes ellenség az olyanok számára, mint Orbán Viktor, akik nem akarnak nyíltan Amerika- vagy unióellenesek lenni, ezért találták meg mumusként Sorost. Csakhogy az újság szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok ezután sem riadnak vissza a politikai ütközésekről, legyen szó a korrupcióról vagy a migrációról. (Az pedig hogy a kettős állampolgár Sorost kiutasítanák Magyarországról, nos, az még humbugnak is lapos. Egyrészt nagyon is a szovjet időket hozná vissza, másrészt pedig a kormánynak érdemes volna emlékezetébe idéznie, miként reagált Washington már a CEU elleni hadjáratra. Is.
 
Szóval a sok fekete levesnek biztosan lesz folytatása, de ettől még Orbán Viktornak igen jók az esélyei az újabb mandátumra.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9413586083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BAZINGA2 2018.01.18. 14:35:36

Bírom ezt a Soros Stop! újabb őrületet. Tényleg szellemi fogyatékosak a híveik.

BAZINGA2 2018.01.18. 14:37:17

Bírom ezt a Soros Stop! újabb őrületet. Tényleg szellemi fogyatékosak a szavazóik.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 15:05:13

A jó politikus ismérve, hogy lavíroz, mi ezzel a gond?

morpho 2018.01.18. 15:33:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ezzel semmi. De ez hazudozik és megosztja súlyosan a társadalmat. Ez is a jó politikus ismérve?

aptikjampó 2018.01.18. 15:33:41

@BAZINGA2: Hülye maga hogy mindent kétszer mond kétszer mond?

Cicmen. 2018.01.18. 15:47:45

@morpho: De ez hazudozik és megosztja súlyosan a társadalmat.

Már eleve két részből áll! Libbant prolik és MAGYAROK!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 16:03:57

@morpho:

Igen, a demokrácia egyik jellemzője, hogy a társadalom megosztott: van pl. ellenzék. De komolyan ellenzék nélküli országot akarnál?

morpho 2018.01.18. 16:16:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Neked kötelező mindig másról beszélni?
Az Egyesült államokban láttam olyat, hogy Albany kertvárosában a családok reggel kirakják az amerikai zászlót és eléneklik a himnuszt. Vannak köztük republikánus és demokrata szavazók. Aztán láttam olyat New Yorkban, hogy egy kocsmában republikánus-demokrata vita robbant ki arról, hogy milyen pénzügyi hatásai vannak az iraki háborúnak. Nem kurvaanyázós, hanem céltudatos. Aztán láttam olyat Londonban, hogy a tory és a labour szimpatizánsok közösen demonstráltak az állatkínzás ellen. De tudnék még példákat mondani. Nem az a baj, hogy két politikai oldal van, hanem, hogy árkokat ástak és gyűlölködnek. Erről leginkább egy Orbán nevű magyar tehet. 2002-ben kezdődött azzal, hogy: A haza nem lehet ellenzékben.

morpho 2018.01.18. 16:18:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Olvasd el az elmeroggyant kommentjét a tiéd fölött a magyarokról. Abban benne van minden. Ez nem politikai megosztottság. Ez valami egészen más!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 16:41:37

@morpho:

Mert a fő pártok közt Amerikában és Angliában is minimálisak a különbségek.

morpho 2018.01.18. 16:59:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Mert a fő pártok közt Amerikában és Angliában is minimálisak a különbségek"
Demokráciafelfogásban mindenképp, de gazdaságpolitikában, vagy külpolitikában már nagyon nem. Ezért vannak viták. De Magyarországon nincsenek valódi politikai viták. Vagy nem mennek el, vagy egymás szavába vágva leugatják egymás fejét. Bécsben például a nyári melegfelvonuláson minden politikai párt képviseltette magát. Pedig az nem Amerika vagy Anglia. Orbán még arra sem volt képes, hogy 2004-ben együtt utazzon a többi egykori magyar miniszterelnökkel az EU csatlakozási szerződés aláírására. Odament de külön és nem is állt a magyar delegáció mellé, hanem tüntetőleg átment az Akropolisz túloldalára. Ez maga az árokásás, a széthúzásra való buzdítás. Mire jó ez? Kinek jó ez? Neked jó ez?

Cicmen. 2018.01.18. 17:01:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem értek egyet vele.

Akiknek ez "szar ország" azok a libbant prolik akiknél a másik gyakori kitétel "a magyarok"!
Na ezek közé sorolom magam! És még csak nem is én határoztam így meg mindezt!
Gondolom te is gyakran olvasod mindkettőt kedves kommenttársainktól!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 17:17:12

@morpho:

Te magad igazolod, nyugtaon a fő pártok mind liberálisak, Hát persze, hogy nincsenek komoly vitáik!

S ez ott is élppen most változik. Ezért erősödnek mind a balos, mind a jobbos populisták, mert felmondták a liberális konszenzust.

morpho 2018.01.18. 19:06:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem a pártok liberálisok nyugaton, hanem a demokrácia. Neked a liberalizmus anyázása a vesszőparipád (meg hogy Jézus homofób volt), de néha úgy érzem, hogy nem vagy teljesen tisztában a "liberalizmus" szó pontos jelentésével.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 19:59:32

@morpho:

A liberális demokrácia a demokrácia korlátozott alakja. Én teljes demokráciát akarok.

morpho 2018.01.18. 20:03:11

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A liberális demokrácia azt jelenti, hogy a pártok szabadon, egyenlő esélyekkel indulhatnak a hatalom megszerzéséért. Mi van itt korlátozva, illetve hogy néz ki a teljes demokrácia", amit te akarsz?

taga20 2018.01.18. 20:22:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

ako neked a ruszkiknál kéne élned.
ott full demokrácia tombol.

morpho 2018.01.18. 20:24:58

@taga20: Tényleg érdekel, hogy most mire gondol. Lehet, hogy megvilágosodom végre!

taga20 2018.01.18. 20:29:33

@morpho: birka annyi hülyeséget összehord a különböző blogokban, hogy ne keresd benne az értelmet, me nincs.

kábé annyi, mint a fityeszmaffia tagjainak napi fosásainak.

úgy, hogy a megvilágosodást máshol keresd!:))

sinus67 2018.01.18. 20:40:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Most beszéltem az Árpival teniszezés közben! Azt mondta ezért a kijelentésedért fizetésmegvonás jár!
Megmondta világosan, hogy ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA! Nem totális!
Nem igaz, higy ennyit nem tudsz megjegyezni!?

sinus67 2018.01.18. 20:43:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Azt is mondta még, hogy Te csak ne akarjál semmit! Majd ők megmondják, amit Te akarsz!
Lehet vissza kell menned pótvizsgázni trollkodásból! :)))

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.19. 06:38:10

@morpho:

CSak a te saját példád: te magad mondtad, pl. minden párt kimegy a homokbüszkeségre, azaz nincs ellenzék ebben a kérdésben.

BOAR 2018.01.20. 12:55:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Mindenesetre szabadabb a helyzet, mint nyugaton. "
Figyelj, elkopott a hegymászóbakancsom talpa. Kérnék egy kis bőrt a pofádról az újratalpaláshoz...észre sem fogod venni a hiányát, marad ott még vastagon...
Persze, az oroszoknál szabadabb a helyzet...ugyan néha bebörtönzik, néha a nyílt utcán lelövik az ellenzék hangjait de hát ezek minden normális demokráciában így vannak. A hatalomnak demokratikus alapjoga minden létező eszközzel eltaposni a kritikusait, a démosznak meg joga van tapsolni, éljenezni amúgy meg befogni a pofáját...
Rosszul vagy te összerakva öreg, ez egyre nyilvánvalóbb...

Alick 2018.01.20. 13:01:36

@morpho: Az USA elég rossz példa, Trump talán Orbánnál is megosztóbb, oda-vissza nem kevés tüntetés volt az utóbbi időben. Ja és nálunk talán még kevesebb a rendőr kontra sötétbőrű gettólakó/kisebbségi atrocitás és vonzatai...

1ghost 2018.01.20. 13:25:21

Gratulák a szerzőnek remek cikk, korrekt, tárgyilagos és kiválóan összefoglalta a helyzetet. Köszönjük.

nemecsekerno_007 2018.01.20. 13:26:13

@morpho: Jaja, kőkeményen képviselik a nemzetgazdasági, geopolitikai, stratégiai érdekeiket pártállástól függetlenül. Nálunk a mostani kormány csinálja nagyjából ezt de az ellenzék erre képtelen. Egy részük az MSZMP szervilizmusán nőtt fel, az európai jóléti modellt próbálta építeni főleg hitelekből, meg persze tőkét gyűjtött magának. A másik fele meg az olyan modern üvegyöngyök bűvöletében él mint a demokratikus értékek, melegházasság, másság tisztelete meg hasonlók, és nem hajlandó tudomást venni a demokrácia gazdasági alapjáról, a kapitalista piacgazdaságról. Értsd.: Ha nem sérülnek a szabadságjogok, vagy lehet melegfelvonulás BP-en, akkor akár a Halász-bástyát v. a Balatont is eladhatják fillérekért. Legfeljebb lelépünk külföldre ha itt már nagyon szar lesz. Igazából nem működünk közzösségként, ezért lehet ilyen a politika és a közélet.

Kivlov 2018.01.20. 13:27:05

A negatív reklám is reklám.
Ha a zsindex csak feleannyit írna a libbantakról, mint orbánról, akkor lehet nem a 10%ért küzdenének áprilisban. :D

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.20. 14:17:16

@BOAR:

Sokkal nagyobb a pluralizmus Oroszországban, mint nyugaton, ez szimpla tény. Nézz orosz médiákat.

leponex 2018.01.20. 14:50:04

@morpho: ' Nem az a baj, hogy két politikai oldal van, hanem, hogy árkokat ástak és gyűlölködnek. Erről leginkább egy Orbán nevű magyar tehet. 2002-ben kezdődött azzal, hogy: A haza nem lehet ellenzékben. '

- nézz utána, a 'gyűlölködik' terminust döntő részben bezony a 'ballib' oldalról hallod unos-untalan, hogy a zorbánék gyűlölködnek. Pedig nem.
Meg hogy mikoris kezdődőtt a gyűlölködés - már az első demokratikus kormány idején. Ami azóta is tart, ha épp nem a ballib van hatalmon.

Persze nyilván az árkokat mindig a túloldalon ássák, hát persze.

Az az elhíresült mondás - ha már sokadszor hivatkoznak rá, emígyen vala volt kontextusában elhelyezve, ami ugye megint csak egészen másként szól:

"...A polgári Magyarország nem ennek az országnak az egyik kisebb vagy nagyobb része. A polgári Magyarország az egész. A polgári Magyarország az, amit az emberek polgárként tesznek kormányoktól függetlenül. Néha könnyebb, néha nehezebb ezen az egy Magyarországon élni és szolgálni, de ez a helyünk. Innen nem megyünk el. Itt maradunk. Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest, ha feladja a nemzet céljait. Még egyszer: nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk és akarjuk megítélni...."

ez ugye 2002-ben esett meg, ami után jött az a nyócév, aminek a vége az de facto államcsőd lett.
Azok az intő jelek bizony alá lettek becsülve.
Az akkori kormány - Ferenc testvérünk vezetésével - viszont tényleg ellenzékbe került, remélhetőleg jó hosszú időre.

Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem! (törölt) 2018.01.20. 15:12:12

Brüsszel kritikája nagyjából olyan, mint amikor a budin hatalmas fingások után kiesik egy gombelemnyi méretű szardarab...

A lényeg:
www.faz.net/aktuell/politik/ausland/f-a-z-exklusiv-gabriel-will-mehr-geld-fuer-europa-ausgeben-14935843.html

Szépen elmondja benne a csóka, hogy Németországnak legnagyobb nettó befizető, de minden egyes befizetett Euró többszöröse tér vissza direkt van indirekt módon a német gazdaságba. A fentiek miatt ellenzi a forrásmegvonások politikáját, ugyanis az indirekt módon a német gazdaságnak okoz kárt.

Nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy azt nekünk be akarják adni hű liberális barátaink :)

1ghost 2018.01.20. 15:31:05

@leponex: Baromság.

1. Ugyanis az EU-s pénzeknek pont annyi az import vonzata mint bármely nem EU-s forintnak.

2. Másfelől ha az összes EU-s lóvé visszakerülne a nettó befizetőkhöz (természetesen nem kerül, de tegyük fel) a befizetők számára ez akkor sem biznisz.

Ugyanis a dolog a következő rugóra jár: ha "A" (mint nettó befizető) pénzt ad "B"-nek (nettó haszonélvező) B pedig vásárol A-tól abból a pénzből amit kapott.

Ezen a bizniszen "A" személynek egy kibaszott fillér haszna sincs, lévén visszakapta azt a pénzt, amit adott.

Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy termeléshez A-nak nyilván költségei vannak, akkor a buli "A" számára veszteséges, B-nek vagyis nekünk nyereséges. Ez ilyen egyszerű.

Szóval a helyzet az, te mocskos szarházi orbántroll, hogy eltakarodhatsz a velejéig hazug, korrupt, fideszes kurva anyádba.

1ghost 2018.01.20. 15:34:09

Előbb elrontottam a címzettet. A helyes ez, bár úgy látom a kettő ugyanazt a szarházi orbántrollt takarja:

@Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem

HaD 2018.01.20. 15:49:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: annyi a gond főnök hogy az állítsuk meg Brüsszelt meg a soros...agitpropos dumára elkúrtak néhány milliárdot miközben elég lett volna feltenni a kacsót és aszondani hogy köszi mi már teljesítettük is a kvótát,és passz. Ettől kezdve várom hogy a kőkemény ellenzék mikor tesz feljelentést a közpénz elherdálásának ügyében???!!!! Te nem várod főnök?

Indriq 2018.01.20. 16:15:19

@nemecsekerno_007: jó ha tudod, hogy jelenleg a fityisz-kdnpben ül a legtöbb volt MSZMP tag...

Indriq 2018.01.20. 16:19:17

@Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem!:
én meg olyat láttam az interneten, hogy hogy csinálnak lézerkardot ( www.youtube.com/watch?v=mRG1NNKtwqQ ), vajon igaz?

jó, hogy nem a putyonka féle állami médiumot idézed mint hiteles forrás :)

dobj fel valami témát, pro és kontra felhozok 10-10 oldalt.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.20. 16:30:59

"ha Orbánnak netán sikerülne megbuktatnia a német kancellárt, akkor egy szinte senki dönt le egy politikai kolosszust."

Ja, annyira senki, hogy folyton vele foglalkozik a hazai libsi média, de még a nemzetköziben is állandó rovat jut a kötelező orbánfikának. Merkel meg sok minden csak nem kolosszus. Egy állandó tapadóképességgel minden falon megtapadni kész gekkó

Ami viszont tény, hogy Orbán minden ellenségét túlélte, legtöbbjükre már alig emlékszünk, akinek volt esze az legalább utólag megpróbálta leutánozni (Ponta), de még sok más rejtett utánzója akad. Merkel nem tartozik közéjük, de így is úgy is Orbán túl fogja élni

s

1ghost 2018.01.20. 16:40:13

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:

Na mi van te bérhazudozó orbánfasz? Már megint új nickkel próbálkozol? Kár hogy ezen is kilométerekről bűzlesz, éppen úgy mint a többin.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.20. 16:40:50

"megjelent a Freedom House jelentése, amely az unió legkevésbé demokratikus tagjának minősíti Magyarországot"

Sorosisztán pedig az Eu legdemokratikusabb állama lenne, ha ilyen vóna

1ghost 2018.01.20. 16:43:12

Most olvastam!

"Mészáros Lőrinc vállalkozó gyerekeinek a cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. nettó 14,8 milliárd forintos közbeszerzési kiírást nyert."

Hát a büdös kurvaéletbe! Most már tényleg ott rohadjon ám meg az összes, tetves, mocskos fideszes.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.20. 16:46:30

"Ann Applebaum, a neves történész szerint "

Ennek a libsi csajnak fogalma sincs semmiről, ahogy kiderült a Schmidt Mária által nyilvánosságra hozott beszélgetésből. Például azt hitte, a Horthy korszakban egypártrendszer volt Magyarországon. Sorost pedig nem utasították ki a Kádár érában, ezt nagyon benézte

rallus 2018.01.20. 16:49:36

Az tényleg megdöbbentő, hogy az osztrák politikusok évek óta kőkeményen kitartanak migránspolitikájuk mellett, Orbán meg szélkakasként változtatja a véleményét! Régebben Bécsbe járt saját kocsijával, hogy migránst hozzon, aztán kaput épített szárnyakkal, most meg a határra rendelte a hadsereget...

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.20. 16:52:09

" a Wall Street Journal egészen másfelől közelíti meg az ügyet: ... Magyarország és Lengyelország nyíltan szembefordul ... hogy visszahelyezzék jogaiba az etnonacionalizmust, ami a pluralizmus halálos ellensége."

Értjük, értjük, aki nem akar milliónyi afrikai jöttmentet az már etnoizé, meg a pleura halálos ellensége, fujj neki

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.20. 17:00:06

@rallus:
A libsi média saját kitalációival áll harcban, amit világok harcaként akar eladni

Ehhez képest Orbán mindig megmondta és azt is csinálta, hogy Magyarország minden nemzetközi szerződést betart. A schengeni egyezményt és az ENSZ menekültügyi egyezményt is. Az előbbihez volt szükség a kerítésre, az utóbbihoz a tranzitzónákra, és a menekültkérelmeket befogadó állomásokra a határon

Orbán leiskolázta az egész EU vezetést, meg a többi inkompetens faxfejt. Most még szavakba és mondatkba próbálnak belekötni, hátha nem jön le a nagy hangzavarban hogy mi is történt

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.20. 17:07:04

"Orbánnak persze van aduja, hiszen Lengyelország sokkal fontosabb az EU-nak, mint Magyarország, és a kormányfő bármikor elárulhatja Kaczynskit, ha ezen az áron hatalmon maradhat, és még azt is kicsikarja, hogy továbbra is jöjjenek a támogatások. Ezt már a Foreign Policy fogalmazza meg, rámutatva, hogy a magyar vezetőt meg lehet vesztegetni, mert az ideológiában opportunista, "

Fogalma sincs a szerzőnek az egészről. Lefogadom még csak nem is hallott a lengyel-magyar bratyankiról. Nem baj, addig jó amíg ilyenek készítik a fanatikus bosszúterveket, aztán végül saját magukat lövik lábon

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.20. 17:13:11

"Macron szuverén EU-t akar, és aki ezzel nem ért egyet, az mehet, isten hírével. "

S bárki taknyost egy bősz iram
Felrepit.

Seregesen senkik jönnek,
Megrabolnak, elköszönnek

Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem! (törölt) 2018.01.20. 17:19:13

@1ghost: Pubi A cikket ugye nem olvastad?
Németül van, nem tudom érted-e...

Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem! (törölt) 2018.01.20. 17:23:01

@Indriq: Ezzel a hozzászólásoddal éppen az általatok nagyra tartott FAZ-t sikerült hiteltelen médiumnak beállítani. Jól van... :)

"dobj fel valami témát, pro és kontra felhozok 10-10 oldalt."
Mészáros Lőrinc cégvilága... Nekem nem tetszik amit csinál közpénzből. De pont most mondtad el, hogy nem kell elhinni azt, amit firkálnak... :)

1ghost 2018.01.20. 17:29:06

@Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem!:

Te sorosbérenc, orbánista migráncssimogató bérhazudoz fidesztroll. Ki a faszt érdekel hogy az új nickeden éppen mi a retkes kurva anyádat hazudsz majd össze!

Elvégre, ti mocskos fideszesek húszezer millió forintot vertetek el a magyarok pénzéből arra, hogy éveken keresztül belehazudjatok a magyarok szemébe,! Ráadásul éjjel-nappal, minden hullámhosszon.

inteligencs elenzeki 2018.01.20. 17:34:53

"Magyarország a demokrácia próbaköve Európa számára. Orbán Viktornak a választási győzelem esetén veszedelmesen nagy hatalom kerülhet a kezébe, ám nem érthető, hogy Brüsszel miért ilyen gyengekezű, amikor Orbán a demokráciát ostromolja. Pedig lenne eszköz a megfékezésére: a pénz."

Aranyos nem ? A demokráciát féltik, közben meg azon spekulálnak, hogyan lehetne befolyásolni itt a választásokat. Fantasztikus.
Elmondom mi lesz. Megint hatalomra kerül majd egy balf.szul szervilis kormány, aztán hazavágja Magyarországot, ahogy az 2002 és 2010 között történt.
Persze ez már nem fogja érdekelni sem az USA-t, sem az Uniót, lesz.rják, hogy 10 millió csóró hogyan nyomorog itt, a bukásunk sem fogja a piacot megrengetni, a lényeg az, hogy úgy menjen a szekér, ahogy nekik tetszik.

Azért én adok még egy mandátumot ennek a kormánynak.

Jakab.gipsz 2018.01.20. 18:02:24

Magyarországnak nincs szüksége ellenségre, ha ilyen szövetségeseink vannak.

Orbán Viktor miniszterelnök úr, intuíciója pedig helyes amikor kiáll a keresztény kultúrakör védelmében, ez csak az ateistáknak és az ateista-zsidó értelmiségnek, a nem tetszik.

Tehetnek egy szívességet, oszt jó napot.

Orbán sajnos egyenlőre még csak taktikázik és értelemszerűen túlzottan szerény, (véleményem szerint tutyimutyi és nyámnyila), addig örüljenek, a nagy hazugok.

1ghost 2018.01.20. 18:32:59

Egyébként el kell ismernem, kibaszott nagy ötlet volt húszezer millió forintnyi adófizetői pénzt elkölteni soros elleni kampányra, majd suttyomban, fű alatt titokban végrehajtani a soros tervet. Sőt még faszán túl is teljesítették, Sorosnak egy szava sem lehet.

Baromi nagy pech, hogy kitudódott, mert erre a zseniális húzásra, magától a büdös életbe nem jött volna rá soha senki. Még én, Ghost sem.

De a hülye államtitkár - áldassék a neve - bevallott mindent. .

rallus 2018.01.20. 18:42:13

@1ghost: Gondolkoztál már azon, hogy mire vihetted volna, ha képes vagy két mondatot értelmezni?

taga20 2018.01.20. 19:41:40

@1ghost: ő volt a kulákmalomtulajszeretője?

most látom, hogy csak szimplán egy hazug fityeszszardarab, mint itt néhány véglény:)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.20. 19:43:15

@HaD:

Az eszmei harc nagyon fontos, a rá költött pénz nem pazarlás.

taga20 2018.01.20. 20:02:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

na befutott hakapeszimaki, aki szerint putyinlandban nagyobb a demokrácia, mint németországban.

ha nem pazarlás faszkalap, akkor miért nem te fizeted a fizetésedből ruszkiügynök?

taga20 2018.01.20. 21:21:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: elárulok neked egy titkot. az államnak nincs pénze, nem egy gyár. a pénze az a mi megtermelt pénzéből van. sőt! az állam nem egy valami, nem egy jézuskrisztus, hanem mi vagyunk.

tudom neked ez furcsán hangzik ruszki ügynök, me te mindig azt hallottad a gazdáidtól, hogy muzsik vagy, és a pofádnak kuss.

szóval az állam nem tud semmit fizetni, me nincs pénze. az a mi pénzünk.

zöd? hülyegyerek?

taga20 2018.01.20. 22:44:03

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: látom nem hallottál még a demokráciáról.

csak a redvás putyinrendszerről, ahol egy tetves muzsik vagy a gazdáidnak.

na ébredj fel proletár, mer szarrá gyalázod a ploretárokat a szarfaszú kamu nickeddel.

nemecsekerno_007 2018.01.21. 12:32:09

@Indriq: fidesz-kdnp kormányban v. a két pártban? Mer' nem midnegy.

nemecsekerno_007 2018.01.21. 12:42:43

@Indriq: egyébként meg nyílván ez a leginkább lényeges abból amit írtam :) Mossuk össze a dolgokat, abból nem lehet baj. :)
süti beállítások módosítása