B1 blogcsalád



Senki nem ért úgy a focihoz, mint a vezér

2018. január 13. - ashwood

4979560_cc16635489d2c1689049826f180b5583_x.jpg"A magyar foci nagyon szépen fejlődik, és előrefelé haladunk" – mármint a vezénylő tábornok szerint. Egy hozzá nem értő profi futballista szerint mindez korántsem igaz.

Ritkán foglalkozunk sporttal – nem véletlenül. Egy egészséges társadalomban a sport bármely ága – ide értve a focit is – nem a pártpolitika része. E kitétel alól nem csupán Magyarország, de minden diktatúra kivétel. A szocializmus évtizedei alatt nem csak idehaza, de Moszkvától Varsóig minden kommunista diktatúra igyekezett a "győztes társadalmi berendezkedést" a sportsikerekkel legitimálni. Más, nemzetközi sikert úgysem nagyon tudott felmutatni az a berendezkedés.

A turáni átoknak tulajdonítjuk, hogy a kommunizmus egyik legnagyobb magyar ellenzője és lebontásában igen aktív politikai aktora hozta vissza a kommunizmus sport-felfogását Magyarországra. Orbán számára a foci, maga az élet – ezt, bár eddig is tudtuk, nemrég maga vezette le a Guardian két újságírójának.

„A futball furcsa kombinációja annak, hogy valaki szabad ember és egyben egy katona is. A futballista egy egység tagja, de közben kreatívnak is kell lennie. Ez a modern társadalmak nagy dilemmája is: hogy egyszerre legyünk szervezettek és szabadok. A futballpályán még megy is ez, de a politikában már bonyolultabb” – így Orbán. – "A magyarok eleve kritikusan állnak a civilizációkhoz, és úgy gondolják, hogy a modern társadalom nagyon veszélyes lehet a gyerekekre, ezt ellensúlyozza a sport. … Ez az akadémia (a felcsúti – a szerk.) és ami körülveszi, egy része egy koncepciónak. Az én koncepciómnak, hogy a futballnak nem kell üzletiesnek lennie. A futball inkább a művészethez tartozik, nézzék meg ezt a stadiont, ez művészet."

De mást is mondott a kedves vezető az angol zsurnalisztáknak - akiknek értelemszerűen alig is van fogalmuk arról, mit is jelenthet a futball. "Jól haladunk, hogy újraélesszük a magyar futballt, de sokan nagyon kritikusak. Kevesen értenek velem egyet, sokan mondják azt, hogy a magyar futball szar, de a helyzet az, hogy nagyon szépen fejlődik, és előrefelé haladunk".

Nem is érdemes meglepődni a miniszterelnök mondatain, elvégre az elmúlt években több tízmilliárd adóforint áramlott a TAO-támogatások formájában az állítólag professzionális magyar futballba. Az eredményt nem igazán érdemes boncolgatni…

Foci-ismeretekkel igazán nem vádolható Szalai Ádám, válogatott játékos, aki lassan 300 meccset tudhat maga mögött a spanyol és a német ligában, meglehetősen másként látja a magyar futball sikertörténetét. A "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci" elvet magyarítva Szalai a napokban adott interjújában kijelentette: "Jól finanszírozzák (a magyar foci – a szerk.). A tehetség a kevés."

Köszönjük, nincs több kérdésünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5713571829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.01.13. 16:50:36

szerintem abba kéne hagyni idehaza a focit. semmi értelme, csak viszi a pénzt.

sZulamith 2018.01.13. 20:15:08

"Más, nemzetközi sikert úgysem nagyon tudott felmutatni az a berendezkedés." Bezzeg a rendszerváltás óta csak siker van, meg kificamodott norma. Nagy pénz, kis siker:)

Toportyán Zsóti 2018.01.14. 09:25:23

G csuti pocakmutyi és tolvajsereglete annyira gyenge mindenben hogy tudatmódosítókon kell élnie.Putingazda simán zsebrevágta mire észbekapott volna, lejtőn van aminek csúfos vége lesz.

2018.01.14. 09:35:01

jó ez a kép.
először nem láttam, hogy az egy toll szalai kezében.
azt hittem azt mutatja, kész a cigi :D

2018.01.14. 09:43:49

"A futball inkább a művészethez tartozik, nézzék meg ezt a stadiont, ez művészet." Ami benne van azzal nem nagyon tudott dicsekedni. Szar a főzelék de a lábos legalább szép. Gondolom attól a benne lévő kaja is finomabb lesz.
„A futball furcsa kombinációja annak, hogy valaki szabad ember és egyben egy katona is. A futballista egy egység tagja, de közben kreatívnak is kell lennie. Ez a modern társadalmak nagy dilemmája is: hogy egyszerre legyünk szervezettek és szabadok. A futballpályán még megy is ez, de a politikában már bonyolultabb” – így Orbán. – "A magyarok eleve kritikusan állnak a civilizációkhoz, és úgy gondolják, hogy a modern társadalom nagyon veszélyes lehet a gyerekekre, ezt ellensúlyozza a sport. … Ez az akadémia (a felcsúti – a szerk.) és ami körülveszi, egy része egy koncepciónak. Az én koncepciómnak, hogy a futballnak nem kell üzletiesnek lennie. A futball inkább a művészethez tartozik, nézzék meg ezt a stadiont, ez művészet." Szép lassan hozzászokunk ehhez az irtózatos őrülethez. Mint megannyi máshoz is. Ilyenkor lúdbőrözik az ember bőre, mikor ez az ember kinyitja a száját. Nem véletlenül nem ad interjút senkinek, szinte sehol sem beszél. Iszonyatos.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.14. 17:55:29

Én úgy emlékszem, hogy a magyar futballválogatott megnyerte a csoportját a franciaországi EB-n..

dr. mesterséges színezék 2018.01.14. 18:01:03

Komonisták!
A szemüknek hisznek, nem Neki... MFHA

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.14. 18:05:34

@EU zászlót mindenhova!:
Portugália 3 – 0 Magyarország
Magyarország 0 – 3 Oroszország
Andorra 1 – 0 Magyarország
Magyarország 0 – 1 Portugália
Svájc 5 – 2 Magyarország
Luxemburg 2 – 1 Magyarország

2018.01.14. 18:17:29

@EU zászlót mindenhova!: ne nevettesd ki magad, 1x van pár szerencsés mozzanat, akkor megy az ünneplés, de ha egy pár ezer fős ország, kik pékekkel meg szakácsokkal focizik, rommáveri a vezér seregét, akkor kussolás van :)
A másik, hogy sok pénz itthon = mégkisebb foci.
Mert az átlag falábú havi 5-10 milla után mi a francnak rohangáljon? nulla motiváció, nulla foci, maximális hiszti a pályán és az öltözőben.

nemecsekerno_007 2018.01.14. 18:25:27

Pont olyan a magyar FOCI, mint az magyar ELLENZÉK.

Cicmen. 2018.01.14. 18:31:06

@aleksz róz: azt hittem azt mutatja, kész a cigi :D

Elsőre télleg, jó hosszú rakéta lehetett volna!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.14. 18:46:18

@okostojas007: Magyarázod az eredményt, kis koma..?;) Oda-vissza levertük a stabil európai középcsapatnak számító, premmiership és budesliga játékosokkal alaposan megtűzdelt norvégokat, hogy kijussunk, majd két góllal elpicsáztuk a selejtezőcsoportját megnyerő osztrák "tarka" válogatottat, majd döntetlent játszottunk a szintén selejtezőcsoport győztes Izlanddal. A tények makacs dolgok..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.14. 19:03:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ettől még az EB-ne megnyertük a csoportunkat. Kénytelen leszel ezzel együtt élni..( Hogy dolgoztad fel egyébként? Csoportterápiára jártál vagy külön pszichológussal..:)))

1ghost 2018.01.14. 19:21:03

Persze, hogy kell a pénz a magyar futballnak. Elvégre így tudtunk hozzájárulni ahhoz, hogy a futballnagyhatalom Andorra történelmi sikert ért el a magyarok legyőzésével.

Meg különben is: a luxemburgi futbalóriások is csak egy góllal tudtak verni minket, a feröeri halászoktól pedig idegenben raboltunk pontot.

Hát persze, hogy fejlődik a futball, a velejéig korrupt, tolvaj orbánnak miért ne lenne igaza?
És még több pénz kell bele, hiszen nehogy má' havi rongyos 3-4 millát keressenek ezek az aranylábú faszagyerekek.
Inkább a kórházak, a tanárok, a köztisztviselők, meg a rokkantak dögöljenek éhen, mert így kell ezt csinálni ott, ahol egy szarházi, magát gennyesre lopó hibbant, elme bitorolja a miniszterelnöki széket.

Artie 2018.01.14. 19:21:11

Szalai nem ezt mondta, ezt csak ágasssssssssi nem tudta értelmezni. Azt mondta, kevés tehetséget nevelünk ki.

2018.01.14. 19:23:06

@EU zászlót mindenhova!:

A norvégok is mélyrepülésben vannak. Már visszavonultak azok a játékosok, amelyek a topligákban és topklubbokban játszottak.
A 4-ik helyen végeztek a VB- selejtező csoportban:

1 Germany 10 10 0 0 43 4 +39 30
2 Northern Ireland 10 6 1 3 17 6 +11 19
3 Czech Republic 10 4 3 3 17 10 +7 15
4 Norway 10 4 1 5 17 16 +1 13
5 Azerbaijan 10 3 1 6 10 19 -9 10
6 San Marino 10 0 0 10 2 51 -49 0

Az osztrák válogatott hasonlít a magyar válogatotthoz. Nincsenek kiemelkedő eredményeik annak ellennére, hogy több játékosuk topligában játszik. Azonban klasszis futballistájuk nincs.
VB selejtező csoportban a 4-ik helyet szerezték meg:

1 Serbia 10 6 3 1 20 10 +10 21
2 Republic of Ir… 10 5 4 1 12 6 +6 19
3 Wales 10 4 5 1 13 6 +7 17 L
4 Austria 10 4 3 3 14 12 +2 15
5 Georgia 10 0 5 5 8 14 -6 5
6 Moldova 10 0 2 8 4 23 -19 2

Izland. Döntetlent játszottunk velük. Nem biztos, hogy büntető volt amit megadtak nekik, de mi csak vérrel, verejtékkel és óriási nagy mázlival, tudtuk egalizálni az eredményt. Nem mellesleg a Csúti Törpe és a magyar fociban dolgozók tanulmányozhatnák Izland szárnyalásának az okait a futballban. Mert ott bizony SZAKMA van. 350.000 ember sem lakja azt a szigetet és messze-messze lehagytak minket futballban. Nálunk nem futball van, hanem magyar foci és az nem ugyanaz.
Ez két különböző sportág!
Azt meg már csak mellékesen jegyzem meg, hogy tizen x évben sorba gyűjtjük az amatőr csapatok ellen a megdöbbentő döntetleneket és a teljesen demoralizáló vereségeket.

1999. Liechtenstein - Magyarország 0 : 0
2006. MÁLTA – MAGYARORSZÁG 2-1
2014. Észak-Írország -Magyarország 2-1
2015 Magyarország- Észak Írország 1-1
2016. Feröer szigetek- Magyarország 0-0
2017. Andorra- Magyarország 1:0
2017. Luxemburg-Magyarország 2:1

Pluszban: 2014. Gibraltár U19–Magyarország U18 2–2

Mint látható az időpontokból kiderül, hogy az utóbbi időben egyre sűrűbben előfordul, hogy ezekete a csapatokat sem sikerül megverni. Sőt vereségeket szenvedünk.
Miközben egy épkézláb európai nemzet válogatottja kitömi ezeket a csapatokat 5-6 meg 8-10 góllal.
Igaz minket is kitömnek Hollandia-Magyarország 8-1.
Már tényleg csak San Marino és a nem hivatalos Vatikán válogatott hiányzik a listáról.
Előbb-utóbb az is meg lesz.

Tweed (törölt) 2018.01.14. 19:41:07

@EU zászlót mindenhova!:

"Én úgy emlékszem, hogy a magyar futballválogatott megnyerte a csoportját a franciaországi EB-n.."

Jól emlékszel. Csak egy baj van, hogy a portugálok fél gőzzel játszottak a csoportkörben, a magyar falábúak meg kb. 110 %-on pörögtek és ugyan az osztrákokat legyűrtük egy ki-ki meccsen, Izland ellen megszenvedtünk az 1 pontért, a portugálok ellen háromszor vezettünk és háromszor egyenlítettek. Nem kedvelem a Dzsudzsákot, viszont egy jó elmondható róla, talán kettő. 1.Kapura lőtt. 2. kapura is ment és mindkét lövése megpattant. Szerencsénk is volt. Viszont Ronaldót sem kedvelem, de a harmadik egyenlítésnél ő mutatta a magyaroknak, hogy jó a döntetlen. Azt követően a portugálok és a magyarok is csak tingli-tangliztak a pályán.
Az egyenes kiesés rendszerben a belgák ellen meg már jó ha 90 %-on pörgött a magyar csapat és a végeredmény (4:0) jól mutatja, hogy oda még a 110 % is kevés lett volna.

Összefoglalva az EB pótselejtező és az EB egy jókora fellángolás volt semmi több.
Talán még mélyebbre süllyedtünk, mint előtte voltunk.

Tweed (törölt) 2018.01.14. 19:47:16

@EU zászlót mindenhova!:

Pont ma jelent meg és hallgattam végig:

index.hu/sport/futball/2018/01/14/kovacs_ferenc_mlsz_program/

Számomra döbbenet az, hogy ezer milliárdokat öntenek stadionokba és a focisták fizetésébe és nem kezdenek el egy lefektetett koncepciót amely alapján teljesen megreformálnák a magyar focit az iskoláktól, utánpótlástól, megye 1-től az NB1-ig.
Itt futballt akarsz látni?
Nem fogsz látni futballt, magyar focit fogsz látni, mert az álló langyos poshadt víz kell ide.

morph on deer 2018.01.14. 20:56:07

@nemecsekerno_007:
“Pont olyan a magyar FOCI, mint az magyar ELLENZÉK.”

Azokat is orbán pénzeli, azért ennyire szarok?
Nem mondod..!

vaffanculo 2018.01.14. 21:23:39

A csúti geci egyik leggecibb húzása, hogy a nem létező magyar fociba önti a temérdek pénzt, ahelyett, hogy az eü-t, oktatást, stb fejlesztené.

2018.01.15. 00:14:19

@EU zászlót mindenhova!: hahaha.. ne nevettesd ki magad, 1x volt szerencséjük, elég volt nézni a meccseket. Összevissza ellőtték, összevissza pattogott, aztán szerencséjükre bepattant. Van ilyen, csak erre nem lehet a focit építeni, hogy mindig szerencsénk van.
Andorra és Luxemburgot magyarázd már meg... a helyi pék leveri a szupercsapatot? :)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.15. 11:09:56

@okostojas007: Az a portugál meccs volt okoska, amit szándékosan nem hoztam fel. Előtte stabil európai középcsapatokat vertünk, és a kiváló formában lévő izlandiakkal ikszeltünk..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.15. 11:13:49

@Tweed: Szándékosan nem hoztam elő a portugál meccset.. De ha már.. .Félgőzzel játszottak, valóban? Azon a meccsen múlt a továbbjutásuk. És ha már a mázlifaktor emlegetitek sűrűn. Ha azon a portugálok elleni meccsen nem rúg a végén Kádár kapufát, ma portugál lebőgésről beszélgetnénk, és nem EB győzelemről..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.15. 11:17:25

@Tweed: Hát akkor nem voltak mélyrepülésben.. Az olasz csoportban nüansszal maradtak le a harmadik helyről két jóval magasabban jegyzett válogatott mögött és bravúrjuk is volt a selejtezők során.
Ezt utálom, ha mi vesztünk akkor "ciki magyarázni az eredményt", de ha tőlünk kap ki valaki, akkor mindig megmagyarázzátok. Önmagatoknak mondtok ellent..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.15. 21:48:59

@Tweed: "Az osztrák válogatott hasonlít a magyar válogatotthoz. Nincsenek kiemelkedő eredményeik annak ellennére, hogy több játékosuk topligában játszik."

Az osztrákok a francia EB előtt megnyerték a saját selejtezőcsopotjukat. Akárcsak Izlad, amely Hollandiát ütötte el az EB kijutástól..
süti beállítások módosítása