B1 blogcsalád



Göbbels sírna örömében - náci kampány Magyarországon

2017. december 14. - ashwood

www_tvn_hu_620ca83561d8814375f3bf91e7f3d0cd.jpgNem kell ahhoz antiszemitának lenni, hogy náci, göbbelsi kampányt folytasson a magyar kormány. Márpedig széles mellkassal, szégyenkezés nélkül állt bele a legújabb náci alapvetésbe is a Fidesz.

– Elképzelésem szerint a sajtó egy nagyszerű zongora, amelyen a kormány játszhat.

– Minden eszköz helyénvaló, ha eredményt hoz.

– Aki Sorost védelmezi, saját népének árt. Csak sorosbérenc vagy Soros ellenfele lehet valaki. Soros tevékenységét ellenezni a személyes higiénia kérdése.

– Minél inkább Soros-ellenes egy magyar személy vagy mozgalom, annál értékesebb. Ha Soros támad valakit, az annak értékét jelzi. Akit Soros nem üldöz vagy akár dicsér, az haszontalan vagy veszélyes.

– Soros nem okosabb, mint mi, csak ügyesebb és ravaszabb. Rendszerét nem lehet gazdasági eszközökkel legyőzni, mert teljesen más erkölcsi elvei vannak, mint nekünk. Csak politikai eszközökkel lehet legyőzni.

Nem kell komolyabb képzelőerő, hogy elképzeljük, amint a fenti mondatok bármelyikét mikrofonba okádja valamelyik ügyeletes fidesznyik száj, vagy épp maga a miniszterelnök. Elvégre Orbán egyik kedvenc fordulata: "

Minél inkább támadnak bennünket azért, mert valami történik a faluban, fejlődik a falu, annál inkább folytatni kell a munkánkat.

Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.” – mondta a felcsúti kisvasút kapcsán. Rogán kapcsán kijelentette: minél inkább támadják, annál inkább megerősíti a propagandaminisztere pozícióját. (Persze a frázis lefelé szivárog a gépezetben: "Minél inkább támadják Magyarországot, annál határozottabban kell megvédeni a magyar reformok vívmányait" – ezzel épp Németh Szilárd örvendeztette meg a hallgatóságot.)

A fenti monatok azonban – kis kozmetikázással bár – nem narancsos uraink száját hagyták el. Ahol az eredeti aktor "zsidót" mondott, ott behelyettesítettük az aktuális ellenséggel, Sorossal. Azonban e göbbelsi szövegek a mai napig velünk élnek. Sőt, Hitelr propagandaminiszterének gondolatait épp Orbán és sameszai élesztették újra.

Azt azonban szögezzük le: a Soros elleni kampányt a kormány nem szánja antiszemitának - bár kétségtelen, hogy a milliárdos zsidó származása, és az ezen keresztüli áthallások nem jönnek rosszul a kabinetnek azokban a körökben, ahol igény azért lenne ilyen jellegű propagandára. Épp az inkriminált Soros disznó kép világít erre rá: Gulyás Gergelytől kezdve az egész Fidesz nem hajlandó megtenni azt az absztrakciós lépést, amellyel épp úgy dekódolnák valódi jelentését, ahogy a magyar társadalom összes többi tagja. Összehozni a levágott disznót egy zsidóval, bizony nettó antiszemitizmus, mégpedig komoly történelmi hagyományokkal. Ebbe azonban a kormánynak eszébe sincs bele állni. Elvégre pont az antiszemitizmus vádjával akarja akadályozni a Jobbik közeledését a baloldali választókhoz és pártokhoz.

Vagyis: attól, hogy nincs szándékolt antiszemita elem a Soros elleni kampányban, az még a náci propaganda alapvetéseire épít. Épp csak néhány kifejezést kell kicserélni - ahogy korábban mutattuk.

A propagandától pedig nem sok választja el a tetteket sem. Látjuk, ahogy az országban eluralkodik a generált rettegés olyan menekültektől, akik nem is léteznek a határokon belül. Most azonban újabb szintet lépett a modern, fideszes nácizmus. A történelmi elődnél maradva: leginkább a "Ne vásárolj zsidónál!" kampányt idézi az, amit Páva Zsolt, Pécs polgármestere kezdett a napokban. A polgármester arról fogadtatott el határozatot a fideszes többségű képviselő-testülettel, hogy a pécsi polgárok ne adjanak ki irodát a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott civil szervezeteknek. Mert Soros…

Ez egy jogállamban elképzelhetetlen lenne. A hatalom ugyanis arra hívja fel a polgárokat, hogy jogellenesen, minden alap nélkül tagadjanak meg árut vagy szolgáltatást valakitől, aki épp nem tetszik a hatalomnak.

Ki lesz a következő, a hatalomnak nem tetsző csoport? Mi lesz a következő áru vagy szolgáltatási kör, amihez nem férhetnek hozzá a hatalomnak nem tetszők?

Nem a zsidókat vagy a mohamedánokat kell félteni. Hanem mindenkit.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9613500175

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Napi Bérrettegés 2017.12.15. 2017.12.15. 09:43:28

A Ballib hírhamisítók mai hazugságai az indexen   Az Index ma meglepő módon, nem hozott le izmos bérrettegő sztorit, csúnya nagy ferdítést, és belemagyarázást mint általában. Van egy kis szokásosnak mondható Soros által pénzelt civilek iránti lelk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

illiberalisberlo · http://illiberalisberlo.blog.hu/ 2017.12.14. 15:21:21

A magántulajdon lebontása lesz a következő, gyakorlatilag már el is kezdődött.

FCUK13 2017.12.14. 16:30:25

1998 óta megy a nácizás meg a hitlerezés, nem unjátok még?

Okos Tóbiás 2017.12.14. 16:36:40

@FCUK13: A fideSS mindig ad rá alapot.

FCUK13 2017.12.14. 16:41:31

@Okos Tóbiás: de az nem tűnik fel, hogy semmi hatása, csak már kurvára unalmas? 19 éve megy a dolog, és még mindig csak hamarosan jön el a teljes nácizmus.

Helga Beauty Salon. 2017.12.14. 17:26:12

A disznó aki a soros volt! Jellemző pitiáner őrjöngés! Gusztustalanok vagytok mint mindig!
Megérdemlitek hogy rohadjatok meg! A Kertész Ákosok, Konrád Györgyök, Esterházyk miatt is! Az rendben van mi? Hát a nagy lóf.t! Mit képzeltek magatokról?

kalapácstollú 2017.12.14. 17:40:26

Úgy tűnik, a posztoló sem tudja már, mit is akar írni. Kb arról szól a poszt, hogy Hitlernek bőr volt a nyakán. Tehát, ha Orbánnak is van bőr a nyakán, akkor nyilvánvaló, hogy antiszemtitanácifajgyűlölőstb.
Szomorú történet. Vajon mennyiért csinálja, hogy ilyen posztokat (nem feltétlen pont ezt) raknak ki az index.hu kezdőoldalára?

bogáncs11 2017.12.14. 18:52:21

Orbán egy önkényúr, egy diktátor, ezért , természetesen, hasonlít minden más diktátorhoz. A miniszterelnök semmilyen aljasságtól nem riad vissza, "pávatánc" - ezt ő mondta - az egész élete, szinte követhetetlen fordulatokra képes.
Megvetendő, hitvány ember, aki már eddig is mérhetetlen károkat okozott az országnak, és ki tudja, mi következik, mert az biztos, hogy tovább marad a posztján.
Bármit is mond, persze hogy antiszemita, a disznóvágás nem tartozik a hatáskörébe; ez a cinizmus jellemzi. Bizonyára örömmel tölti el, hogy a gyűlöletkampánya hatékony és sikeres a támogatói körében, akik egyre csak gyarapodnak, és nem veszik észre, hogy olyan erkölcsi mélypontra süllyedtek, ahonnan már nincs visszaút. A soros-disznó leölésének posztolása is nagy sikert aratott a köreikben, régen nevettek már ilyen jót. Félelmetes!

kalapácstollú 2017.12.14. 18:58:09

@bogáncs11:
"Orbán egy önkényúr, egy diktátor, ..., a disznóvágás nem tartozik a hatáskörébe; ez a cinizmus jellemzi. "

tehát, ha liberális demokrata lenne, betiltaná, hogy a disznók oldalárba marhaságokat pörköljenek. Miután egy aljas diktátor, ezért szabadon vághat és pörkölhet disznót az országban bárki.

Basszus, mi ez a fordított világ?????

taga20 2017.12.14. 19:02:59

@kalapácstollú: te szerencsétlen fasz!
avval van a legnagyobb gond, hogy ezzel vagánykodik egy kibaszott fityeszes parlamenti képviselő.

bassszus, mi ez a retardált, állat világod???

kalapácstollú 2017.12.14. 19:09:30

@taga20: Szép, mondhatom, a tangának az életben azzal van a legnagyobb gondja, hogy egy képviselő milyen disznón röhög. Biztosan sokan irigyelnek, hogy ez a legnagyobb gondod.

taga20 2017.12.14. 19:16:22

@kalapácstollú: hú bazdmeg! mikor mondtam, hogy ez a legnagyobb gondom?

beböfögtél egy faszságot ide, én meg a leoltottalak. ennyi.

mennyé inkább nézd meg, hogy nem égett oda a farhátod a lábasban, me a geci nem fog újat küldeni:)))

kalapácstollú 2017.12.14. 19:20:04

@taga20: " mikor mondtam, hogy ez a legnagyobb gondom?"

Nem állítottam, hogy ezt mondtad.
Viszont ezt írtad. Mégpedig 2017.12.14. 19:02:59-kor.

Örömmel segítettem. (Ha ott lettem volna, mikor a nickedet adod meg, biztos akkor is segítettem volna és legalább nem marad ki belőle az n-betű.)

taga20 2017.12.14. 19:29:09

@kalapácstollú: komolyan mondom, hogy kurva fárasztó vagy.
minden fityeszesnyuggerzombi ilyen mint te?

annyi baromságot összehordasz egy-egy kommentedben, hogy megfájdul tőled a fejem.

"" mikor mondtam, hogy ez a legnagyobb gondom?"

Nem állítottam, hogy ezt mondtad.
Viszont ezt írtad. Mégpedig 2017.12.14. 19:02:59-kor."

te istenbarma, azt írtam, hogy a soros felírat a disznón szemétségen belül az a legnagyobb gondom, hogy az a tetves pöcs még rá is tett egy lapáttal!

nálatok fityeszbarmoknál valami verseny folyik, hogy ki tud nagyobb állatságot mondani?

kalapácstollú 2017.12.14. 19:31:58

@taga20: Nem, hazudsz. Azt írtad, hogy "avval van a legnagyobb gond". Nem ezen vagy azon belül. Hanem egyszerűen: azzal van a legnagyobb gond.
Befejeztem az oktatásodat. És erre nem kell válaszolnod.
Ez nem kérés, ez jóindulatú utasítás.
:)

taga20 2017.12.14. 19:41:47

@kalapácstollú: elöljáróban ANYÁDPICSÁJÁT!

ezt írtad, te fogyatékos:

"@bogáncs11:
"Orbán egy önkényúr, egy diktátor, ..., a disznóvágás nem tartozik a hatáskörébe; ez a cinizmus jellemzi. "

tehát, ha liberális demokrata lenne, betiltaná, hogy a disznók oldalárba marhaságokat pörköljenek. Miután egy aljas diktátor, ezért szabadon vághat és pörkölhet disznót az országban bárki.

Basszus, mi ez a fordított világ?????"

erre írtam ezt:

"@kalapácstollú: te szerencsétlen fasz!
avval van a legnagyobb gond, hogy ezzel vagánykodik egy kibaszott fityeszes parlamenti képviselő.

bassszus, mi ez a retardált, állat világod???"

ha bazdmeg, te nem tudod ezt összerakni, akkor boldog karácsonyt neked, me belefáradtam a nyuggerekbe.

bogáncs11 2017.12.14. 22:54:12

@kalapácstollú: Nagyon sajnálom, hogy a bejegyzésem kapcsán ilyen alpári, személyeskedő hangú reflexiók születtek. :(
Kár hogy félreértettél, vagy inkább félremagyarázod azt, amit írtam. A soros-disznó kiposztolása nem véletlen, az bizony kőkemény zsidózás, múltbéli tragikus időket idéz.
Egy européer miniszterelnök nyilván nem tért volna ki ilyen ostoba módon mint Orbán, hanem elhatárolódik az izléstelen és durva, áthallásos antiszemita jelenettől.

Pyrrhus 2017.12.14. 23:33:44

Bezzeg Páva nem szégyellt g.Orbán seggébe Soros pénzéig benyalni.

midnightcoder3 2017.12.15. 07:07:18

"attól, hogy nincs szándékolt antiszemita elem a Soros elleni kampányban, az még a náci propaganda alapvetéseire épít"

Attól mert nincs szándékolt cigányellenes elem a baloldal Orbán ellen folytatott kampányában, még a náci propaganda alapvetéseire épít.

2017.12.15. 07:08:11

@bogáncs11: Próbálhatod vért izzadva valahogy betolni az sntiszemitizmus/zsidózás tényállása alá a "Sorosozást", egyszerűen nincs alapja. Nem a zsidósága okán érez ellenszenvet vele szmeben az emberek sokasága, pusztán azért, mert úgy gondolják, hogy felhatalmazás,és jogalap nélkül újra és újra beavatkozik az ország (de emellett az EU) éltébe/politikájába . Ráadásul teszi ezt úgy, hogy az esetleges káros következmények terhében még véletlenül sem osztozik. Filantróp imázst igyekszik kiépíteni, felmutatni, közben csak egy megkeseredett, gátlástalan, a világot haszonelvűen szemlélő kupec és DIY messiás. Ha antiszemiták vagyunk, azért, mert elutasítjuk a tevékenységét, kétségbe vonjuk az ötletei (nem terv és kvóta nincs..) hasznosságát, hát akkor ugyanígy antiszemita Izrael zsidóinak nagy hányada és az Európából deklaráltan az iszlamizáció elől alijázó zsidók mind.

egyemberke12á9vé 2017.12.15. 07:08:27

Mi lenne, ha egy (leölt, perzselt) diszón az a felirat lenne: CSÜNGŐHASÚ?
Erre mit mondana Orbán, meg Gyurcsány (meg Soros)?

2017.12.15. 07:10:48

@egyemberke12á9vé: Miért nem próbálod ki? Jelenleg ilyen tevékenység nem ütközik törvénybe... a náci diktatúra ellenére sem. A holokauszttal viszont ne merj viccelni... csak szólok...

Gedeon Vinklmann 2017.12.15. 07:21:12

Goebbels nem sírna örömében, hanem mérgesen elvitetné a disznó miatt ajvékólókat.

nnnnnnnn 2017.12.15. 08:43:04

szerintem csak ez a blog önmagában hoz 2% plusz szavazatot a fidesznek

incognito ergo sum 2017.12.15. 09:10:57

a blogger jól ír (bár nem érhet fel Weiner Sennyei tegnapi írásáig), de természetesen NEM antiszemitizmus.

Orbán nagyon vigyáz arra, hogy látványosan jó kapcsolatokat ápoljon például Netanjahuval.

Egyébként nem annyira meglepő a hasonlóság: Putyin is kirakat-filoszemita.

incognito ergo sum 2017.12.15. 09:11:30

@Gedeon Vinklmann:

Teljesen egyetértünk.

Nálunk is ilyesmi formálódik.

AvéCézárVavan 2017.12.15. 09:12:17

@Helga Beauty Salon:

Randa és ostoba vagy, B(j)utika....

Jakab.gipsz 2017.12.15. 09:13:17

Ezek szerint két disznóval is dolgunk van.

Az a tény, hogy Göbbel-s rossz és disznó embervolt, még nem bizonyítja azt, hogy Soros jó ember és filantróp.

A tények makacs dolgok Soros a demokrácia exportőr, háborús uszító.

incognito ergo sum 2017.12.15. 09:16:19

@egyemberke12á9vé:

inkább olyasmi felirat mutatna jól, hogy "megvédtük az orbánctól" bár ezt talán még lehetne cizellálni

(megj: az orbánc a sertések bakteriális betegsége, embereket is megfertőzhet, és antropológusok szerint ez lehetett a fő oka, hogy meleg égövi országokban a disznó tiltott állattá vált -- a betegséget okozó baktérium ugyanis az állat húsában bespóráznak, túlélik a sütést, főzést, füstölést és utána is megfertőznek embert vagy állatot)

McZozo 2017.12.15. 09:19:05

@kalapácstollú: Latszik a levegon kivul neked se szorul;t sok minden mas a ket fuled koze. Nem a Disznovagas a tilos. Skandinav orszagokban egy ilyen akcio utan minimum hogy lemondatnak masnap a kepviselot, itt meg cask rohogcsel Viktor vezer es a negyven rablo.

2017.12.15. 09:21:05

@incognito ergo sum: Formálódik, formálódik... ezt azért különös megvilágításba helyezi, hogy a holokauszt-haknikból élő megélhetési rettegő Konrád György (György... kezdenek gyanússá válni a Györgyök..) és Magyarország liberális köldökcsakráját magáénak valló Heller Ágnes is pávatáncot járnak a barnainges fiúk előtt (csakis üzleti alapon, természetesen)
A slágerlisták élén: "Żydów, Węgier, dwa bratanki / I do szabli, i do szklanki / Oba zuchy, oba żwawi / Niech im Pan Bóg błogosławi."

2017.12.15. 09:23:47

@incognito ergo sum: Azért ehhez kell egy igencsak leromlott immunrendszer és praktikus valami vektor, ami lehetőleg a vérbe transzportálja a spórákat. Légy, bögöly, csontszilánk...

Duplaxiii 2017.12.15. 09:25:50

Szörnyű, amikor valaki ennyire leegyszerűsíti a dolgokat.
A posztoló sokadikként megint egy problémakörért aggódik! (Ahogy más bloggerek is a zaklatásoknál csak egy-két részhalamazért áll ki, a feministák is csak a saját körükbe tartozó nőkért stb.)
Tényéeg azt hiszi valaki, hogy hazánkban a alappróbléma az állítólagos antiszemitizmus?
Tényleg ennyire fiatala többség, hogy nem emlékszik, ez mindig volt, csak nem a sajtóban, hirdetésekben.
Régen egy gangos házban normális volt, ha a másikra alapjelzőkkel hivatkoztak, a zsidó kovácsék, a cigány lakatosék.
Ez soha nem volt rasszimus, kirekesztés, ez a mai PC filozófia miatt lett csak az.
Minden gondolkodó tudja, a sorosozás lényeg a terelés! Tudják a csútiék, hogy az átlagember erre felfigyel, a neoliberális média vezette ellenzéki hangulatkeltő szakma pedig ugrik erre.
Így most nácizhatunk, göbbelssezhetünk.
A csútiék milliókat "semmisítenek" meg éppen, a nemzetünket taszítják a szakadékba, de sokadszorra ez a ellenzéki médiában csak egy kis, nekik kedves részhalmazok miatt veri ki a biztosítékot.
Én leszarom, hogy sorosoznak-e, azt is hogy ez látens vagy nyilt zsidózás, mert a sok százerez idős beteg ember, a sok millió szegény nélkülöző, a milliós valós munkanélküli, a családok, a vállalkozók sorsa jobban zavar.
És azokon belül ugyanúgy megtalálhatók a zsidó, a cigány vagy bármilyen emberek.
De ezekben a blogokban az éhezők közül csak a zsidóélhezők számítanak, ugye? Csak a cigánymunkanélküliek a probléma?
Ez mentalitás segíti valójában orbánék újabb és most makd már a totális terrort eredményező választási eredményeket.
Nem csak a kollaboráns sajtó, hanem a strucc-sajtó, a problémákkal nem foglalkozó sajtó is felelős az országunk bukásáért.
Szerintem mindekettőt fizetik valahonnan...

2017.12.15. 09:26:08

@McZozo: Lehet, lemondatnák... de azért lásd be.. nem normális reakció az sem. Manapság kb. mindenki lehet gúny és karikatúra tárgya. Mohammedtől Jézusig... csak Gyurka lenne kivétel?

incognito ergo sum 2017.12.15. 09:31:09

@Womb Raider:

Nyilván, sok tényezője van, de ugye rosszabb években egy törzs nagyobb része is lehetett legyengült állapotban, és akkor megfelezhette őket az orbánc.

incognito ergo sum 2017.12.15. 09:39:54

@Womb Raider:

ezek a kiszólások inkább csak a sértettséget jelzik.
ez engem nem zavar, neked kell megküzdened vele :)

incognito ergo sum 2017.12.15. 09:41:51

@Womb Raider:

természetesen nem kivétel soros györgy sem :) sőt.

de te is pontosan tudod, hogy nem a gúnyról van szó, ez még mindig ugyanaz a mesterkélt értetlenség, amivel a szánalomra méltó fideszes parlamenti képviselők próbálták magyarázni, hogy a malacra firkált feliratnak semmi köze soros györgyhöz.

Evel Knievel 2017.12.15. 09:43:08

Olyan hogy mohamedán nincs. Legalább olvasnál, tájékozódnál, mielőtt írsz valamiről. A muzulmánok szájba vernének érte. Egyébként félni valód neked meg az agyhalott elvtársaidnak van.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.15. 09:45:07

Gratulálunk..
A napi bérrettegés aranyérmese ma te lettél:
berrettegok.blog.hu/2017/12/15/napi_berretteges_2017_12
...
Na de térjünk vissza az alapokhoz. Sorot támadni antiszemitizmus mondják, és a nácik is így lökették ezt Göbbels tervei szerint.

Szerencsétlen Izrael, aki éppen ugyanolyan hévvel támadja Sorost és szervezetit, mint a magyar kormány, és nemcsakhogy támadják, hanem direkt miatta törvényt is hoznának a Soros féle civilek térnyerése ellen.

Nézzünk is egy idézetet Netanjahu-tól, aki már elmondta hogy Sorost támadni nem antiszemitizmus:

"ideje megakadályozni azoknak a szervezeteknek a támogatását, amelyek aláássák az ország és kormány működését, és megakadályozzák, hogy Izrael megvédje magát. Blokkolni kell forrásaikat és meggátolni, hogy ártsanak otthonunknak!"

Szóval felkelt a nap, mikor Izrael, és Magyarország karöltve tolja a Göbbelsi propagandát a legnagyobb patrióta filantróp önzetlen ember ellen, aki valaha élt, Mr Soros ellen.

Evel Knievel 2017.12.15. 09:49:17

@Duplaxiii: nem tudom melyik országban élsz de kurva rossz lehet ott a helyzet. Magyarországon nincs kánaán de se éhezők milliói nincsennek se rettenetesen szenvedő vállalkozói réteg. Az adó teher kibaszott magas, ezt nem vitatja senki, de azért elég jól karistolnak a cėgek. Szóval akárhol is élsz,menekülj el onnan, vagy gyere haza, és nyisd ki a szemed.

2017.12.15. 09:51:00

@midnightcoder3: nem az a baj a csútival,hanem hogy egy gerinctelen féreg!Ha csiga lenne,akkor is legalább egyszer makogná,hogy tévedtem,uram bocsánat hazudtam!Ez pedig az szarjából egyenlő lenne a normális műkődéshez való visszatéréshez!Elképzelhetetlen!Akkor nem nézné istennek a sok ökörkörös!

McZozo 2017.12.15. 09:51:16

@Womb Raider: szerintem meg az a normalis rendszer ahol nem lehet ilyen "veletlenul" felreertheto poenokkal riogatni bizonyos retegeket. nekem tetszik az a rendszer ahol egy eselyes miniszterelnok jeloltnek azert kellett tavozni a politikabol mert a ceges kartyajaval vet magancelra egy csokiszeletet . Igenis ha ok az elit orszagunk vezeto retege akkor peldat kell mutatniuk. Nezd meg most mi folyik emberek feljogositva erzik magukat hogy az utcan ismeretleneket verjenek megcsak mert nem tetszik nekik valami stb stb. Az emberek egy resze ugy gondolkodik hogyha felettem ezt mutatjak akkor en is igy viselkedhetek mert ez az elfogadott.

2017.12.15. 09:51:35

@Legeslegalja: Ehh... hogyan érthetnéd te ez... Orbán megélhetési filoszemita, Netanjahu pedig a díszzsidója... nnna..

"Nem a zsidókat vagy a mohamedánokat kell félteni. Hanem mindenkit."
Bérrettegést és kertgondozást vállalunk.

2017.12.15. 09:56:11

@McZozo: "szerintem meg az a normalis rendszer ahol nem lehet ilyen "veletlenul" felreertheto poenokkal riogatni bizonyos retegeket. "

Kit látsz rettegni?

Khhmmm... hirtv.hu/ahirtvhirei/koves-slomo-reneszanszat-eli-a-zsidosag-1359048
obudaizsinagoga.hu/zsido-fiatalsag-reneszansza-2-0/

Sexual Harassment Panda 2017.12.15. 10:05:14

@McZozo: persze, mert a "skandináv országokban" már muszlim többségű a lakosság.

0rdas 2017.12.15. 10:21:40

Igazából, miért nem nevezhetem zsidónak a zsidót? Miért nem mondhatom Lewis Hamiltonra, hogy néger, ha egyszer az? Miért ne nevezném buzinak a buzit, ha férfi létére férfit szeret? Miért, miért és miért?
Soros zsidó. Miért nem említhetem meg? Az, nem? Akkor meg?
Ha a bűn elkövető cigány, azt mondjuk rá kreol bőrű. Ha áldozat, akkor azt mondjuk cigány. Miért?

Európai téridő 2017.12.15. 10:21:55

Leninék agipropja kábé ugyanaz volt tökben. De a 400 éves Habsburg-magyar közös múltban is akadnak gyöngyszemek. A nácizós minősítés enyhén szólva túlzás. És nézz csak körül a mai Európa irányított médiavilágában. Elég csak Szelestey lapszemléit átolvasni, Csőlátó Úr.

Jakab.gipsz 2017.12.15. 10:29:06

@Duplaxiii: Ha egalizálsz súlyosan tévedsz. Itt most többről van szó.

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.15. 11:05:28

Itt vagyok itt vagyok jöttem szak érteni náci náci náci náci náci náci náci náci náci náci náci náci náci náci náci náci. Na, szerintem most bevágodtam esvúdnál

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.15. 11:07:15

Esvúd, az összes nyomorult ballibsit engeded kommentelni, engem meg megint kitiltottál? Nem szégyelled magad?

midnight coder 2017.12.15. 11:09:32

@McZozo: "szerintem meg az a normalis rendszer ahol nem lehet ilyen "veletlenul" felreertheto poenokkal riogatni bizonyos retegeket"

Bárkit lehet riogatni bármivel. Persze az ellenoldal nyilván azt mondja, hogy ez hülyeség.

"nekem tetszik az a rendszer ahol egy eselyes miniszterelnok jeloltnek azert kellett tavozni a politikabol mert a ceges kartyajaval vet magancelra egy csokiszeletet"

Máshol pedig országokat borítanak lángba azért, mert a mindenkori politikai elit kiszolgálja a honi olajcégeket. És ezek exportálják lelkesen a demokráciát...

$pi$ 2017.12.15. 11:27:09

Szerintem a cikk Goebbels-ről akart szólni, csak elpapjancsizták. :D Nagyon gyenge próbálkozás...

$pi$ 2017.12.15. 11:30:14

"Ez egy jogállamban elképzelhetetlen lenne. A hatalom ugyanis arra hívja fel a polgárokat, hogy jogellenesen, minden alap nélkül tagadjanak meg árut vagy szolgáltatást valakitől, aki épp nem tetszik a hatalomnak."

És ez mire emlékeztet?

"Állami intézmény nem fizethet elő a Magyar Hírlapra, és az állami vállalatok nem hirdethetnek Széles Gábor napilapjában Gyurcsány utasításai alapján, miután Bayer Zsolt Betelt a pohár című rasszista publicisztikája felháborította a miniszterelnököt. "

Akkor jó volt, akkor helyes volt, akkor nem volt vele gond?

2017.12.15. 11:42:27

@Jakab.gipsz: "Az a tény, hogy Göbbel-s rossz és disznó embervolt, még nem bizonyítja azt, hogy Soros jó ember és filantróp. "

Igazad van, hiszen Soros filantrópságát az bizonyítja, hogy a vagyonából igen komoly pénzeket költ arra, hogy mások egy jobb világban élhessenek. És aki ilyet tesz, az általában jó ember.

guvat 2017.12.15. 11:44:35

Mindenkit fel kell jelenteni nyílt antiszemitizmus miatt, akinek egy megpörkölt disznóról egy zsidó ember jut eszébe! Akármi van ráírva!

guvat 2017.12.15. 11:46:45

Ylim
Akinek abból van pénze, hogy ellopja a pénztárcádat, aztán meghív egy kisfröccsre, az általában jó ember...

John Doe3 2017.12.15. 11:53:43

@$pi$: attól, hogy valamit idézőjelbe teszel, még nem lesz igaz (főleg, ha az idézet forrása sincs megadva).

meszena 2017.12.15. 11:53:57

A szerzőnek annyira hiányzik valami szaftos antiszemita hír, hogy mindenhová olyat vizionál :) Az erőlködés miatt bűzlik az izzadságszagtól az írás.

Bár érthető, hogy amikor a baloldali klientúrának nem jut elég pénz, akkor ilyen kevésért ne várjunk jobbat.

bogáncs11 2017.12.15. 11:54:04

@Womb Raider:
Én nem izzadok vért, csak a posztban foglaltakra válaszoltam, a goebbelsi kampány vonatkozásában: meggyőződésem, hogy az országban mindig is meglévő burkolt zsidóellenesség nyílttá válásában jelentős szerepe van Orbán Viktornak, aki naponta változtatja az álláspontját, és a kimondott szó gyakran nincs szinkronban a tetteivel, és fordítva.
Orbánnak sok bűne van, de a legnagyobbak között tartom számon azt, hogy nem az emberek erkölcsi felemelkedését szolgálja, hanem ellenkezőleg, az emberek legrosszabb énjére alapoz (persze sikerrel), a gyűlöletkeltés nagymestere, olyan intrikus, aki mindig kijelöli a gyűlölet alanyát vagy tárgyát, és ezt rázúdítja az ország lakosságára, akik boldogan rávetik magukat a koncra. Hogyan is szolgálhatná az erkölcsi felemelkedést, amikor ő maga is erkölcstelen, jellemtelen, hazug.

agapornisz 2017.12.15. 12:06:02

Ha egy libát mutattak volna sütés után, ráírva " Ö A SOROS", az még elment volna antiszemitizmusnak, de egy tréfli gyesznó?!?! Ne hogy már egy mértéket elveszített -egyébként zseniális pénzcsináló - embert ne lehessen rühellni, ha jogot formál, sőt megköveteli, hogy belepofázzon egy egész kontinens, sőt még tágabb térségek életébe. Szép gondolatait , legalább is amit szépnek tart, leírhatja, de ez már megalománia. Ha Bill Gates csinálná ezt, ő lenne a gyesznón, pedig nyomokban sem zsidó. Jómagam is echte vagyok, a shoában elpusztult család részekkel, de én is egy megalomániást látok ebben a pasiban. Amikor a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején itt jótékonykodott, akkor még ezek a mániái nem jelentkeztek. Része volt az akkori "fellazítási politikának". Mostanra egy új Marx-nak, vagy minek képzeli magát, aki az egész világra tud megoldást, amit pofátlan erőszakossággal terjeszt. Az pedig kiváló szerzőnk és a hasonlók idiótizmusa, hogy a shoá mögé bújva támadhatatlanoknak akarják tenni az ilyen extrém alakokat. Érdekes módon, a fentebb említett Bill Gates rengeteg pénzt áldoz a szegény országokra, de nincs pofája diktálni nekik, engedelmességet elvárva. Üdv.

konrada 2017.12.15. 12:09:58

@Ylim:
..."a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve"...

konrada 2017.12.15. 12:17:50

...zorbánt azért elég merész antiszemitának beállítani, tudva azt, hogy közeli családtagjai között is vannak ....., s tán még benne is...

felső határ nincs 2017.12.15. 12:19:57

A fidesznek muszaj a 2/3hoz a soros kampanyt a valasztasig huznia mint fo attrakciot.

Ashwood meg a ballib idiotak persze sokat segitenek ebben, hehe. Popcorn.

felső határ nincs 2017.12.15. 12:25:25

Az antiszemitizmusrol azt gondolom, hogy allasfoglalasra kell kesztetni a hazai zsidosagot, zsido szervezeteket.

Ha barmelyik nem hatarolodik el Sorostol, allampolgarsagot elvenni, hatarra kikiserni.

2017.12.15. 12:26:31

@Ylim: "Igazad van, hiszen Soros filantrópságát az bizonyítja, hogy a vagyonából igen komoly pénzeket költ arra, hogy mások egy jobb világban élhessenek. És aki ilyet tesz, az általában jó ember."

Ne haragudj, de engem kevéssé hoz lázba, hogy Soros mások pénzét költi arra, hogy megint mások jól élhessenek... plusz.. elég sok pénzt költ olyasmire, ami soksk számára jár(hat) életminőség romlással.
Talán az lenne az ideális, ha azt a pénzt, amit erre a fene se' kérte jótékonykodásra költi, előtte ne lopnák el megintcsak másoktól, főleg nem fegyverrel..ha érted, mire gondolok.

Bolshevik 2017.12.15. 12:29:47

Mikor a gipszorbán fejét rugdosta a dópmen, akkor is nyafogott a b1 blog? :D De szánalmas szarok vagytok.

kalapácstollú 2017.12.15. 12:31:06

@bogáncs11: Én is sajnálom az alpári stílust. Azt is, hogy mindezt nem tagának írtad, mert azért ebben ő jár élen. Ahogyan most is.
Egyébként meg nem magyarázok félre semmit. A zsidózást te magyarázod bele egy egyébként nem vicces, hanem inkább röhejes vagy szánalmas tettbe. Hogy mi volt az antiszemita olvasata az egésznek? Semmi. Az a tény, hogy Soros zsidó még nem antiszemitizmus. Soros személyén poénkodni lehet vicces, esetleg szánalmas (itt utóbbiról volt szó) - de ez nem antiszemitizmus. Az előző kommentedben (amire most épp reagálok) Te rólam írtál negatív hangnemben. Szerintem nincs ezzel semmi baj. Szerinted viszont - mivel én magyar vagyok - Te rasszista, magyarellenes vagy? Ugye, nem következik belőle ilyesmi? Nalátod!

NBarbieReloaded 2017.12.15. 12:38:04

Ebbol a cikkbol csak egy valami vilagos: habar a szerzo tobbszor is leirja, hogy a Soros propagandanak nincs antiszemita vetulete, megis mindenaron bele akarta eroszakolni a nacizast meg Gobbels-ezest valamibe, aminek koze nincs hozza.
Nem sikerult.

2017.12.15. 12:45:33

@Bolshevik: :)))) touché...
A topik zárható.

$pi$ 2017.12.15. 12:46:26

@John Doe3: "attól, hogy valamit idézőjelbe teszel, még nem lesz igaz (főleg, ha az idézet forrása sincs megadva). "

Nem, nem lesz igaz, idézet lesz. Idéztem egy hírt. Mondd, hogy nem így volt, mondd, hogy meg sem történt!

A forrásról meg annyit, hogy a google a te barátod, ekkora idézetet bemásolsz pontos válaszokat fogsz kapni. Van internet nálatok, nem?

Amúgy mindenki emlékszik mi történt, mit mondott Gyurcsány. Megpróbálhatod letagadni, tessék!

agapornisz 2017.12.15. 12:49:19

@felső határ nincs: Nem csak zsidók hívei eszement gondolatainak. Az általa elképzelt világ csuda izginek szépnek tetszik -sajna- rengeteg embernek a Júnióban, alsóbb és felsőbb pozícióban. Valami olyas fajta érzületet kelt a mint a kommunizmus gyönyörű eszméje: Mindenki képességei szerént ad a köznek és szükségletei szerént kapogat tőle. Oszt mit mutat a megvalósulás most és a múltban? Hááát valahogy nem olyan tetszetős a cucc. De most ez az nyílt társadalom mánia a "soros". Hááá ez milyen gyönyörkés?! Valahogy az az érzésem, hogy az emberek meghülyítése korszakokon átívelően nem csökkenő esélyű. Üdv.

$pi$ 2017.12.15. 12:52:03

@Ylim: "Igazad van, hiszen Soros filantrópságát az bizonyítja, hogy a vagyonából igen komoly pénzeket költ arra, hogy mások egy jobb világban élhessenek."

Olyan még nem volt, hogy valaki rá akarta volna erőszakolni az akaratát valakire és ne mondta volna, hogy jobb lesz így.

Ha azt nézed, hogy Soros egy jobb világot akar és azért fizet, akkor filantróp, ha azt nézed, hogy a pénzével politikai befolyást akar szerezni, akkor meg potentát.

Kivlov 2017.12.15. 13:00:10

qvaaa unalmasak vagytok.
Lassan már magas is várom a kormányváltást, csak azért, hogy ne kelljen a hőbörgő, libbant förmedvényeiteket olvasni, hallani mindenhol. :D

BéLóg 2017.12.15. 13:00:59

Ki az a Göbbels?
Mer a nácikoknál volt egy hasonló nevű, de az Goebbels volt és persze álnevű bolsevik, hiszen Adolfusz is SZOCIALISTA volt a nemzeti változatban.

Azon gondolkozom egyébként, mit lehetne még ilyenkor csinálni.
Mondjuk ha valaki a gáz/soros funkciókat tudná hozni, mondjuk a Műegyetemen mutathatnának "égő és büdös gázokat fejlesztő soros kapcsolatokról".

Nem tudom, lehet-e importálni kutyákat Izraelből (biztos!) és sertéseket Kelet Jeruzsálemből (üzlet az üzlet). Ezeket aztán valahogy egyszerre ki kéne engedni a reptéren és akkor jöhetne a cikk hogy zsidó kutyák kergetnek palesztin disznókat. Vagy fordítva és akkor zsidó disznókat fognak palesztin kutyák űzni.

Goebbels meg hangosan röhög a túlvilágon minden bizonnyal már rég mohamedánná konvertált Adolfival kart karba öltve.

Jakab.gipsz 2017.12.15. 13:09:20

@Ylim: A bűnöző az bűnöző, még akkor is ha a lopott pénzből jótékonykodik.

DFK 2017.12.15. 13:41:34

Ugye megint arról van szó, hogfy egy címeres gazembert/tolvajt nem szabad még kritizálni se, ha az illető történetesen zsidó. Mert akkor jön az antiszemita kártya.

midnight coder 2017.12.15. 14:04:07

@Ylim: "Igazad van, hiszen Soros filantrópságát az bizonyítja, hogy a vagyonából igen komoly pénzeket költ arra, hogy mások egy jobb világban élhessenek."

Hitlerék és Sztálinék is szilárdan hittek abban, hogy jobb világot építenek.

Meridian74 2017.12.15. 14:34:01

LOL... egy 0,01%-os támogatottságú bérrettegő írását olvashattuk. Köszönjük, de ez még mindig a hulladék színvonalú.

Meridian74 2017.12.15. 14:36:57

@taga20: "avval van a legnagyobb gond, hogy ezzel vagánykodik egy kibaszott fityeszes parlamenti képviselő."

Először is: azzal.

Aztán meg a helyében akár naponta tennék ki ilyen humort, még akkor is ha lézerjani a rosszallását fejezi ki. Ugyanis kétfajta ember van: az egyik érti a humort, a másik meg nem. Az is érthető, hogyha valakivel humorizálnak, az nem feltétlenül esik az jól neki, de a tréfa az már csak ilyen, mindig is ilyen volt.

NBarbieReloaded 2017.12.15. 14:50:07

@Meridian74: De erdekes, mikor peldaul Dopeman viccelodott azzal, hogy rugdosta hungarocell viki fejet, rogton nem volt ilyen erto humoru a fidesznyik kozonseg...

agapornisz 2017.12.15. 15:04:23

@NBarbieReloaded: Nem arról van szó, kedves kommtárs, hogy ez a dolog kulturált, vagy bunkó, hanem az a helyzet, hogy nyomokban sem antiszemita. Mint fentebb írtam, ha Bill Gates csinálná ezt, ő lett volna a célpont a cocán. Ugyanakkor nem éppen kulturált a reakció, mint az Orbán fej rugdosás sem, stb. de a politikai szférában másutt is van ilyen. A lényeg, ismétlem nyomokban sem antisimi, de odaki' ezzel lehet riogatni, mer tuti segítséget kap a "kikiabáló". Üdv.

2017.12.15. 15:10:18

@Womb Raider: ne nevettesd ki magad, egy tibeti zászlóért fél napra lecsuknak, és azt se mondják el mivel vádolnak.. ehhez képest a maszop idők maga volt a kánaán.

lac1 2017.12.15. 15:12:19

Ez az igazi filoszemitizmus, rosszabb még az igazi zsidótól is.

"Nem is azt mondtad, meg tudjuk is, hogy nem is azért és nem is úgy mondtad, de akkor is náczi vagy"

Nekem ez jött le a b1 eme szösszenetéből.
De a kozmopolita elit szándékai tisztán látszódnak, ha valamit nagyon szeretnének, legyen bármi is az, akkor az előtérbe nyomnak egy zsidót, ha lehet akkor a leghülyébbet, és akkor a bevált náczizással azt hiszik, elérhetőek lesznek a célok.

Igaz, hogy soros=cia de lehet soros=fszb, de akkor is.

És most én is megnácultam:

Elektromos fogyasztók SOROS kapcsolása.

NBarbieReloaded 2017.12.15. 15:15:45

@agapornisz: Pontosan ugyanezt irtam en is a 12.38-as hozzaszolasomban.

agapornisz 2017.12.15. 15:24:31

@NBarbieReloaded: Néha az az érzésem, hogy ha valakinek saját szakmájában -ha van ilyenje - nincs sikerélménye, tehetsége, akkor politikusnak, vagy jogvédőnek megy. Ekkor, így vagy úgy, lesz közönsége, visszhangja. Hja, vagy bloggernek,.... tisztelet a ritka kivételnek, amiben most nincs részünk.

lac1 2017.12.15. 15:28:28

@agapornisz:

Mert aki könyvtár, vagy esetleg andragógus szakon végez abban az évben a 1250. helyen, akkor arra ráfoghatjuk, hogy van "szakmája"?

NBarbieReloaded 2017.12.15. 15:28:40

@agapornisz: Van benne valami, de inkabb csak politikusnak meg bloggernek lehet tudas nelkul elmenni. Jogvedo azert nem art, ha tisztaban van a teruletehez tartozo torvenyekkel, jogokkal, kulonben hamar kihullik.

lac1 2017.12.15. 15:35:04

@NBarbieReloaded:

Dehogyis, majd azt mondja, rossz a rendszer, hogy joggal/törvénnyel nem "védik" azt, akiből ő hasznot remél.
A ratyik örökbefogadásánál nem ez a helyzet?

2017.12.15. 15:36:33

@FCUK13: és ti nem unjátok még, hogy csúsztok-másztok, mint a taknyos meztelencsigák, mert szégyellitek a "nemes" elődeiteket?
Mert az, hogy Szálasi vér szerinti utódai leköpnek benneteket, az érthető.
De ti, gerinctelen söpredék, a náci mocskot hirdetve, miért háborodtok fel, ha nevén nevezik a tetves kölköt?

Szabványok 2017.12.15. 15:40:40

@FCUK13: De nagyon unjuk, ezért kéne végre eltávolítani a hatalomból Orbánt, mielőtt annyira rágyógyul, hogy csak erőszakkal lehet leoperálni róla.

Szabványok 2017.12.15. 15:46:52

@egyemberke12á9vé: Volt fordított történet. Ha jól emlékszem csináltak egy Orbán arcú Sztálin szobrot, amit ledöntöttek. Aztán gurigáztak a fejével.
Volt sivalkodás rendesen a fideszesek részéről.

Az én véleményem szerint magánemberként azt csinál valaki, ami jól esik neki, tőlem Hitler vagy Sztálin oltár is építhet otthon. De egy parlamenti képviselőnek felelőssége van, nem adhatja bármihez a nevét, az arcát.

NBarbieReloaded 2017.12.15. 15:49:55

@hullajelölt88: Obazmeg, mar megint itt ez az elmebeteg a sablon utszeli dumajaval...

Egy Igazi Önkéntes Rendőr 2017.12.15. 16:15:33

@okostojas007:
Ime néhány kép az általad annyira dicsőített kánani időkből.
mozaiklap.blogspot.hu/2014/04/2006-veres-osze.html
csak emlékeztetőül...

$pi$ 2017.12.15. 16:15:45

@Szabványok: "Az én véleményem szerint magánemberként azt csinál valaki, ami jól esik neki, tőlem Hitler vagy Sztálin oltár is építhet otthon. De egy parlamenti képviselőnek felelőssége van, nem adhatja bármihez a nevét, az arcát. "

Gondolom amikor az egész magyar kormány énekelte az internacionálét a színpadon az okés volt, ugye? Kommunistának lenni sikkes, végülis miért is, szabadság van. Akkor mit is csinált a Zorbán amitől nácifasisztarasszista lett?

agapornisz 2017.12.15. 16:28:33

@lac1: Ne légy szakmai sovén!!!! Előfjordul, hogy bufet-garderobe szakon végzett is gondolkodásra, tanulásra, ismeretek szerzésére inklinálódik. Amúgy a hajdani G nap előtti barát örökbecsűje áll: hülének lenni állampolgi jog.

metax 2017.12.15. 16:47:02

@illiberalisberlo: "A magántulajdon lebontása lesz a következő, gyakorlatilag már el is kezdődött."

Már 2010-ben elkezdődött, lásd manyup pénzek elrablása. Aztán folytatódott a termőföld- és trafikpiac újraosztásával, a korábbi tulajok kisemmizésével. Röviden ebben már benne vagyunk, na.

metax 2017.12.15. 16:54:28

@Evel Knievel: " Magyarországon nincs kánaán de se éhezők milliói nincsennek se rettenetesen szenvedő vállalkozói réteg. "

Kb. 3,5-4 milliónyian élnek a létminimum alatt Magyarországon.

Ha pedig tisztában lennél azzal, Orbánék hány embert tettek tönkre, mennyi vállalkozót nyomorítottak már meg eddig (a legelső kormányzásuk időszakát is beleértve) nem állítanál hülyeségeket.

Meridian74 2017.12.15. 17:09:47

@NBarbieReloaded: mert azért az azt szimbolizálta hogy egy élő személyt ki kell nyírni, azaz meg kell ölni. Mint ahogy a holokauszt áldozataival sem illik viccelődni.

Míg ezzel szemben egy leölt disznóra disznó szöveget vagy poén szöveget írni, az egészen más, nem mellesleg ez egy szóvicc. A Soros egy rendes magyar szó, melléknév. Ő volt a soros, azaz ő volt a soron következő. Véletlenül passzol a Soros György nevével, akit amúgy sok mindenki egy aljas disznónak tart, aki amúgy ténylegesen sok disznóságot is elkövetett már az életében, szóval ezek megfelelőek egy tréfára, poénra.

Az én rendes nevemmel is sokat viccelődtek, szóval tudom milyen ez, és én sem maradtam ezzel adós. Pl volt egy Szerencsés nevű kollégám... napi szinten szívtuk a vérét, mikor valami rossz vagy jó dolog történt vele. Há' nem voltál elég szerencsés, vagy mi történt? Stb...

Az orbán szobros dolog addig volt elfogadható, amíg a szobrot elkészítették és ledöntötték. Viszont ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy ezt nem poénból csinálták, hanem forradalmi cselekedetet imitálva, ami meg egyáltalán nem viccelődés. És utána az "áldozat" fejét rugdalni meg pláne nem vicces dolog, hanem szadizmusra való hajlamosságot jelent.

NBarbieReloaded 2017.12.15. 17:30:17

@Meridian74: Vilagos, egy elo szemelyrol mintazott hungarocell szobor fejevel focizni az azon szemely kinyirasat szimbolizalja, de egy szinten elo szemely halott disznoval megfeleltetese az teljesen mas, az csak viccelodes
Na persze, fidesznyikeknel lehet. Normalis ertekrendu embereknel a ketto ugyanaz.

lac1 2017.12.15. 17:54:52

@agapornisz:

Ebben nem hiszek, de logikailag valóban lehetséges. Egy valamirevaló végzettség/ember/munka minimum két feltételhez kötődik, az észhez és a teljesítményhez. Ha valamelyik hiányzik, abból lesz jobb esetben az andragógus, rosszabban a politikus és/vagy blogíró.

lac1 2017.12.15. 17:57:23

@metax:

Magadnak mondasz ellent. Ellopták a termőföldet, hogy a haveri magántulajdonba adják? Ez ha így van, valóban pofátlanság, de nem a magántulajdon lebontása. Legfeljebb a világ újrafelosztása.

lac1 2017.12.15. 18:00:30

@metax:

Ebból vond le, akik költenek:
- alkoholra
- dohányra
- drogra
- nem dolgoznak habár lehetne rá lehetőségük
- amúgy meg a minimális eszük sincs, hogy beosszák ami mégis akad
- ...
És máris sokkal kevesebben lesznek a létminimum alatt élők.

lac1 2017.12.15. 18:09:31

@metax:

Bocsi, de:

www.zaol.hu/wp-content/uploads/2017/09/CignycsaldaKdrkorsz4c-620x377.jpg

Ez egyből 146 "létminimum alatt élő. Aki képtelen önmagát is létminimum szintjén tartani, annak kell szerinted a társadalom kárára még 144 kis semmirekellőt csinálnia? Szerintem nem. Sok egyeben kívül még a statisztikát is rontja.

taga20 2017.12.15. 18:12:35

@lac1: "Ez ha így van, valóban pofátlanság, de nem a magántulajdon lebontása. Legfeljebb a világ újrafelosztása."

ha ez így van? van pofád ilyen mondatot leírni, te ártány?

egy csomó olyan történet van, mikor a fityeszmaffia becsöngetett és vitték a magáncéget.

döbbenet, hogy vannak ilyen droidok mint te, akik szolgai módon kiszolgáljátok ezt a redvás fityeszmaffiát!

lac1 2017.12.15. 18:15:01

@taga20:

Én egy ilyenről sem tudok.
Neked is dolgoznod kellett volna amíg volt rá lehetőséged, akkor most nem kellene irigykedned arra, akinek van. Ezt leírni persze nem mered, inkább jönnek az elmédből a Csajkából kiszálló gépgyár rablók.

Helga Beauty Salon. 2017.12.15. 18:21:22

@AvéCézárVavan: Mi a baj? A te nevedet is felperzselték egy sertésre? :D

2017.12.15. 18:44:17

@lac1: "Én egy ilyenről sem tudok."

Pedig bezony van ilyen, nem is kevés... az is igaz, hogy korántsem minden ilyen akvizició köthető fidesz érdekeltséghez.. vannak régi komcsi famíliák is, akik a felhalmozott vagyont így forgatják be profitábilis cégekbe. Tégy egy próbát.. produkálj 40-60%-os profitot , vagy birtokolj olyan céget, ami rendszeresen szerez meg állami megrendeléseket..esetleg stratégiai területen mozog, osztán hamar megjelennek az érdeklődők, akik osztoznának a sikereiden :)
(taga20 most kivételesen olyat írt, ami nyomokban igazságot is tartalmazott.. ritka pillanat, kétségtelen. Idén már nem várunk ismétlődést..)

taga20 2017.12.15. 18:49:27

@Womb Raider: kösz ebola, ez most jól esett:)

lac1 2017.12.15. 18:51:20

@Womb Raider:

A kivételekből ne általánosítsunk, ez egy régi magyar mondás.
Amit írsz, azt elhiszem, de ez nem fideszes eljárás, ilyen szerintem mindenhol van.
De olyan céget kell csinálni, ami az IQ-ra alapszik, azt viheti a sok buzi, ha tudja.

taga20 2017.12.15. 18:52:19

@lac1: te arról sem tucc, hogy a csúti gázszerelő okosabb, mint cukkenberg!

laci, ne csináld a hülyét, me hülyébbnek foksz kinézni, mit ahogy kinézel!

ja és veled ellentétben én ma is melóztam.

Meridian74 2017.12.15. 18:53:21

@NBarbieReloaded: OKé, akkor rakjunk disznólábakat a dunaparti cipőkbe... az sem rosszabb ebből a szempontból. Jah, hogy azt tilos?!

lac1 2017.12.15. 18:56:47

@taga20:

-tál. Múlt idő.
A gépem nekem most is számol, amíg nyomorultakkal és erkölcsi hullákkal társalkodom a virtuális térben. Amikor befejezte a számolást, akkor meg jön a többi.

De az, hogy a ledobált párizsiszeleteket szeded össze, azt ne nevezzük munkának, inkább megélhetésnek.

lac1 2017.12.15. 18:57:38

@Meridian74:

Bocsi, hogy belekotty, de rakjanak, engem nem zavar.

2017.12.15. 19:03:39

@lac1: Nos... az is "vihető"... mármint a szellemi terméken alapuló cég. Másrészt azért ez irreális elvárás. Amúgy konkrétan ismerek olyat, aki saját találmányán alapuló környezetvédelmi/hulladékgazdálkodási cégét volt kénytelen betolni egy monstrum védőszárnyai alá. Amúgy egészen komoly összeget kapott és megmaradt ügyvezetőnek.. de azé' ez nem ugyanaz.

lac1 2017.12.15. 19:06:12

@Womb Raider:

Igen-igen, de mondom, ez nem Magyarországi sajátosság, nem Fideszé.
A "kénytelen" okaira azért kíváncsi lennék.

lac1 2017.12.15. 19:15:59

@Womb Raider:

De hogy érthető legyek, egy jogi, vagy műszaki fordítóirodát hogyan visz el bárki, és nyilván nem angolról beszélünk, hanem valami egzotikus nyelvről, ami azért jelentős célországbeli nyelv.

taga20 2017.12.15. 19:18:56

@lac1: mi van a múlt idővel?

neked az a munkád, hogy egész nap toljad a fityesz baromságait? és neked ez a szarlapátolás munka?

ritka ócska droid vagy!

lac1 2017.12.15. 19:21:05

@taga20:

Tudtam, hogy értetlen vagy. Te ma dolgozTÁL, vagyis már nem, de én meg még most is.
Persze, hülye vagyok, úgy kell nekem.
A munkám meg jó, köszönöm érdeklődésedet

taga20 2017.12.15. 19:27:32

@lac1: "Te ma dolgozTÁL, vagyis már nem, de én meg még most is."

ezt írtam: én ma is melóztam.

szerinted, hogy kellett volna írnom?

egyébként, milyen meló az, ahol egésznap faszságokat kell írogatnod?

tényleg érdekel.

2017.12.15. 19:34:47

@lac1: :) Nyugodt lehetsz, a kutyának nem kell egy fordító iroda. Tudsz olyanról, ami egy milliárd feletti bevétellelrendelkezik, hosszabb távú biztos megrendelései vannak és 50% fölötti adózott eredményeket hoz évek óta?
Meg azért ugye nem baj, ha nem mindenki áll neki ó-cseremiszül tanulni, mert mondjuk van egy műszaki területen sikeres vállakozása, ami egyedi ötletre, találmányra, szabadalomra épülés mondjuk 10 évet beletett a felfuttatásába. Vagy van egy cége, ami forgácsolásban utazik és 25 év alatt autóipari beszállítóvá küzdötte fel magát, 5-7 milliárdot forgalmaz és a cég önjáróvá erősödött...
Amúgy arra is tudok példát, innen Győrből, ahol ugyan nem vették meg 100%-ban a céget, de többségi tulajdont szereztek olyankor, amikor a cégnek cefetül ment... betoltak némi ki tudja honnan jött pénz és a tulaj tapsikol, hogy maradt 8%-a meg a Zrt. elnök-vezérigazgatói posztja.. de egyben igazad van és ezt én is írtam már... nem fideszes specialitás, de most éppen náluk a staféta.

lac1 2017.12.15. 19:36:54

@taga20:

Speciel most régi VHS kazikat digitalizálok megrendelésre, amíg dolgozik gép, téged oktatlak. Kár, hogy nem fog rajtad, habár ezt tudja mindenki itt.

lac1 2017.12.15. 19:41:45

@Womb Raider:

Ja, olyant nem valóban.
De viszont tudok olyant, aki szélturbina propellereket gyárt és máig magánkézben van, milliárdos bevétellel.
A staféta meg mindig az úgynevezett tőkések kezében van, szerintem tök mindegy, az éppen regnáló kormánypártnak mi a rövidítése.
Most az a baj, hogy a május 1-i ingyen sör-virsli már nincs, meg a szot üdülő sem, így aki szerette az ingyenkaját annak most a Fidesz a sátán. Ha az MDF lenne, akkor az, ha tököm-pöcsöm, akkor meg az.

taga20 2017.12.15. 19:44:52

@lac1: mire oktatsz te digitális mészaroslörinc?

az embertelenségre? a geci és a fityeszmaffia zabrálásra? mire?

az a baj veletek, hogy a faszságotok szorgalommal párosul, és szétbasszátok ezt a szép reményű országot!

hogy rohadnál meg.

lac1 2017.12.15. 19:50:21

@taga20:

Nem értelek, mi a bajod? Szeretnél ingyen virslit?
Fizessek neked egy menüt valahol? Karácsony lesz nemsokára, ennyit megér nekem, hogy egyszer ne éhesen feküdj le, akkor talán nem leszel ennyire negatív.

taga20 2017.12.15. 19:57:28

@lac1:" Nem értelek, mi a bajod? Szeretnél ingyen virslit?"

laci, veled az a baj, hogy hülye vagy, mint a segg, de neked má esse mond semmit!

lac1 2017.12.15. 20:08:11

@taga20:

Tudod, nekem megvan az a jó szokásom, hogy csak a nekem fontos személyek véleménye számít. Esetleg akiket tartok valamire. Szerencsére te nem tartozol bele, de nem csak konkrétan te, hanem az un. magukfajták nem.
Az idő elmegy veled is, még veled is, de amikor nem adom a bevásárlókocsimat oda a hajlékonyaknak visszatolásra, akkor ezt neked köszönhetik, mert mindig azt hiszem, hogy az egyik te vagy. Menüt fizetek, de kannásborra nem adok neked pénzt.

agapornisz 2017.12.15. 20:18:36

@lac1: Valami ilyest írtam fentebb. Színésznek végül is nem el, mert asz kemény követelményt jelent, de így sitty-sutty van hallgatóság(olvasóság...jújjj), Üdv,

taga20 2017.12.15. 20:21:01

@lac1: mekkora egy hulladék vagy haver!
így karácsony közeledtén, te azért nem adsz a csöveseknek egy kis pénzmagot, me aszt hiszed, hogy én vagyok.

laci, tedd má meg nekem aszt a szívességet, hogy leállsz evvel a hülyeséggel.
már nekem égő, hogy ekkora gyökér vagy.

tedd má meg!:)))

lac1 2017.12.15. 20:23:45

@agapornisz:

Még ez sem, mert ha visszaolvasol, itt a hsz-ek több mint a fele nem a blogíró gondolatához kapcsolódik pro-kontra.

:-)

Szerintem kéne csinálni egy sima fórumot, fidesz-libsi, vagy megnáczultak-zsidók térféllel, a téma az majd úgy is lesz valami.

taga20 2017.12.15. 20:26:21

@agapornisz: bakker, szerintem kérjél ki még egy kört, asztán fogd rá a sorosra!

te érted amit írsz?:)))

lac1 2017.12.15. 20:30:59

@taga20:

Sosem adok, nem karácsonykor nem adok, mert folyamatosan téged vizionállak amikor odajössz kuncsizni.
De amikor szólsz, hogy te vagy az, a kis játszós barátoddal megígérteted, hogy megvár és már mehetünk is a menüt elfogyasztani.

taga20 2017.12.15. 20:34:15

@lac1: laci, nem tucc leállni evvel a baromsággal? mit iszol?

fizetem, csak ne égesd má magad, és a retek fityeszcsürhédet:)

lac1 2017.12.15. 20:39:23

@taga20:

Hát ez nagyon viccesre sikeredett.

taga20 2017.12.15. 20:51:41

@lac1: eddig észre se vettem, hogy lenne humorérzéked.

2017.12.16. 06:09:48

@lac1: Bazz... engem feleslegesen győzködsz, hogy a fidesznek (sjanos, avagy sem..) jelenleg nincs alternatívája. Én pontosan így látom. A partvonal melett ugyanolyan tolvajok toporognak, de ezk ráadásul még gyűlölik is azokat, az országot, akik nyakára szeretnének telepedni és nekem már tulajdonképpen tele a púpom azzal, hogy folyton lehajtott fejjel kelljen járnunk. Majd, ha változik az értékrendjük és a prioritásaik is , no akkor már csak arra kell bizonyíték, hogy képesek jobban csinálni, mint a fijjug. Ha csak annyira, akkor sok ráció nincs a váltásban...

taga20 2017.12.16. 07:22:21

@Womb Raider: van annak valami diszkrét bája, mikor két retek fityesz jobbágy egymást gyalujja, hogy ki a nagyobb seggnyaló, kinek barnább a nyelve, mikor kiveszi a fejét a csúti hátsójából!:))))

és az ilyenekből van két millió! dzsézuszmária, ennek az országnak má megint reszeltek.

lac1 2017.12.16. 10:00:28

@Womb Raider:

Ó, nekem eszemben sincs bárkit is győzködni.
Én látom amit látok, ezt leírom, aki meg olvassa az is tudja, hogy nem hülyeséget írok, csak az ellenkezés és/vagy sértődöttség mást mondat vele.
Én mindig is a Jobbikra szavaztam, de nem örülnék annak, ha ő lenne kormányon, mert egyszerűen nincs bennük potenciál. Ha részben közreműködnének a kormányzásban és majd 12-16 év múlva, akkor elgondolkodnék, hogy lenne-e okom örülni, de most a Fideszt a legkisebb rossznak gondolom.
Egy másik, tolvaj, zsidóseggnyaló és álliberális bolsi kormány csak rosszabb lenne.

2017.12.16. 10:06:59

@Egy Igazi Önkéntes Rendőr: ja értem.. zászlólengetés vs városfelgyújtás és középületek szétverése.. a fideszes kommunistáknak ez egy és ugyanaz :)

Egy Igazi Önkéntes Rendőr 2017.12.16. 12:41:33

@okostojas007:
Úgy látom valami dupla erőssel kezdtél szombat reggel, hogy ilyen indulattal írsz...
süti beállítások módosítása