Két összeesküvés-elmélet bukkant fel szinte egy időben Simicska Lajosról és a Jobbikról.
Az egyiket a pesti utcán hallottuk, a másikat Mráz Ágoston Sámuel, a közpénzeket nyelő, fideszes Nézőpont Intézet vezetője írta meg. Ez utóbbi akár tekinthető békülési kísérletnek is a Jobbik és a Fidesz között.
Az első konteó, vagyis összeesküvés-elmélet lényege, hogy
Simicska Lajos nem is veszett össze Orbánnal, titokban az ellenzék - a Jobbik - megbuktatásán dolgozik.
Eszerint direkt hajszolta bele a pártot a reklámkampányba, amit ő finanszírozott, hogy aztán a Jobbikot megbüntesse az ÁSZ és ezzel a Fidesz legnagyobb ellenlábasát még a választások előtt kiüssék a nyeregből.
Ha a politikai teret piacnak fogjuk fel és arra gondolunk, más piacokon is szokás a konkurencia felvásárlása, párhuzamos működtetése, majd szükség esetén megszüntetése, akkor ez az elmélet is elképzelhető. A mai napig futnak olyan újságok még a magyar médiapiacon is, amelyek ugyanarra a vevőkörre koncentrálnak (pl. a receptújságok, vagy a fideszes propagandaújságok) és amiknek ugyanaz a vállalat a kiadója. Mégis megéri nekik, hiszen a piacvezető lap és az utána következő uralja azt a piaci szegmenst.
Ennek alapján tényleg nem lehetetlen - ha elég valószínűtlen is - , hogy
- Simicska még mindig összedolgozik Orbánnal titokban
- és célja nem is a Szeretett Vezető megbuktatása, hanem a Jobbik felfuttatása, majd leépítése.
Ha valakinek ez az elmélet túl vad, mutatunk egy másikat, amely a kormányzati szócsőben, a Magyar Időkben jelent meg és szerzője az a Mráz Ágoston Sámuel, aki a fideszes Nézőpont Intézetet irányítja. Egyfajta házi elemző ő, aki hétről-hétre engedelmesen megírja, amit a Fideszben gondolnak. Intézete – cserébe sok milliós közpénzes megrendelésekkel felturbózva – mindig kimutatja, hogy az ellenzék mennyire béna és Orbán mennyire rátermett vezető.
Ami meglepő az aktuális írásában, hogy
az ellenzék és a Fidesz helyzetét körülbelül objektívan írja le;
ugyanakkor felvázol egy hasonló összeesküvés-elméletet:
a Jobbik célja ugyan Orbán megbuktatása, de aztán összefognának a Fidesszel és átverik a baloldalt.
Logikus, ugye?
Összefog a Jobbik a baloldallal, legyőzik a Fideszt, aztán mégis a Fidesszel fognának össze.
Nem, az elmélet itt is nehezen hihető. De vajon felfoghatjuk-e ajánlatnak a Jobbik felé arra az esetre, ha ez így történne? Az írás célja minden bizonnyal nem ez, hanem a várható Jobbik-baloldal nagykoalíciót megakadályozza, valahogy éket verjen közé. Gondolatkísérletnek ez a történet is elég, bár valószínűtlen, elnézve, ahogy Vona Gábor nekiesett ma is a hatalomnak a Parlamentben.
Természetesen nem szoktunk hinni az összeesküvés-elméletekben, de érdekes, hogy a két elmélet szinte egy időben bukkant fel és kezdett el terjedni a Jobbikról és Simicskáról.
Az utolsó 100 komment: