B1 blogcsalád



A közlekedési helyzet Monoszlón

2017. november 28. - B1blog

A közlekedési helyzet Monoszlón jónak mondható. 

orban_kinai.jpg

Vannak kisebb terelések, úgy hírlik, kimarad a déli fél tízes busz vagy inkább csak késik, viszont a fél egyes ma hamarabb jön, de nem szabad azt mondani, hogy összevonják, mert az Veszprém megyei Volán statisztikáiban nem mutatna túl jól, a cég imázsát rombolná vagy micsinálna vele, mindenesetre a megyei Mészáros-újságba nem mehet.

Most három a napig a kis Zánka patakon átívelő kétsávos hídnak csak a bal és a jobb oldalát szabad használni, megfelelően körültekintő gépjárművezetés mellett.

A kínai boltot fellobogózták, a 200 forintos sampon szerdáig 250-be kerül, ezt fekete hétfőnek hívják errefelé. 

A zalai láma-emlékmű elé rendeletileg paravánt állítottak, népi motívumokkal hímezve. 

Monoszló utcái kvázi üresek, csak a kínai-magyar barátságot hirdeti néhány elvetemült kormánypárti szervezet, jellemzően azok, akik mindig nyernek a közbeszerzésen is. Erre a három napra a főutcát átnevezték Mao-Zedong körútra, majdnem szerződtettek egy Semjén Zsolt-imitátort is, hogy avassa fel a papír utcanévtáblákat, még szerencse, hogy a megye összes ilyen performance-művészét mára előre lekötötték, csak a szomszéd Józsi vállalta volna, aki viszont tavaly sajnos leesett a tetőről, és meghalt ittasság miatt.

Hozzám reggel kijött a NAV-kommandó, hogy nem akarok-e a Free Tibet mellett tüntetni, de nem akartam, és nem is tudtak rábeszélni. „Mert szívesen bevinnénk” - kapacitáltak még egy kis ideig, de hajthatatlan maradtam. Még alkudoztak kicsit, hogy akkor bevisznek másért, felségsértésért, utcai dohányzásért, autóadó-elmaradásért, de aztán menniük kellett, nem én vagyok az egyetlen renitens a faluban.

Amúgy süt a nap, havazást csak estére jósoltak, az észak-koreai kedves vezető sem jön ma. Előreláthatólag csendes napunk lesz.

Áh, falu.

 

(Tardos János)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2713400631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2017.11.29. 10:32:55

Ez most komoly? Mert humornak elég szar!
süti beállítások módosítása