B1 blogcsalád



Molnár Gyula meghajolt Gyurcsányt előtt, mindent odaadott

2017. november 08. - nickgrabowszki

Szerda délutáni állás szerint véglegesítették az MSZP és a DK megállapodását az egyéni képviselőjelöltekről.mgyf.JPG

A B1 blog értesülései szerint maradt a 60-40 százalékos arány a két párt között, azaz a DK megkapott mindent, amit akart és amit kért:

  • az újpesti,
  • a pestlszentőrinc-pestszentimrei körzetet,
  • továbbá egyet-egyet a miskolci, a szegedi és pécsi körzetek közül.

Ez az öt képviselőjelöltség volt még vitás a 2 párt között, ezért tűnt zavarosnak a kommunikáció. Molnár Gyula bejelentette, hogy megállapodtak, a DK tagadta,  majd Molnár is visszakozott. Jelen állás szerint a megállapodás biztosnak tekinthető, legalábbis a december 9-ei szocialista kongresszusig, amelynek el kell fogadnia ezt - de akár meg is vétózhatja.

Az MSZP-ben teljes feladásként értékelik a történteket,

ami azt jelzi, Molnár pártelnök mindenképpen meg akart állapodni Gyurcsánnyal, nem akarta megvárni, hogy tovább romoljanak a népszerűségi mutatók, mert akkor a DK követelheti a megállapodás újratárgyalását. (Ami azt illeti, ezt még így is megteheti.)

A pillanatnyi helyzet szerint az MSZP 62, a DK 44 helyen állíthat egyéni képviselőjelöltet, de ez még módosulhat, ha megállapodnak az Együtt-PM-mel, akik szintén kaphatnak 2 helyet, esetleg az LMP-vel 1-1 körzetben, vagy beállnak Kész Zoltán mögé Veszprémben.

Ami azt jelenti, hogy a körzetek többségében nemhogy 1 ellenzéki jelölt állna szemben 1 fideszessel, hanem az ellenzéki szavazatok 4-5 felé oszlanak majd szét. Ez egyúttal azt jelzi, hogy

az ellenzéki pártok,egyáltalán nem készülnek az Orbán-rezsim leváltására:

a kormánykritikus tortából akarnak kihasítani maguknak minél nagyobb részt.

A sok külön induló jelöltnek ugyanis nem kizárólag a listaállításnál van jelentősége (ahhoz elég lenne 27 saját egyéni jelölt), hanem a töredékszavazatoknál is: minél több körzetben engedi át a jelöltséget az adott párt egy másiknak, annál kevesebb töredékszavazathoz jut. Márpedig az MSZP 28 jelenlegi képviselőjének felét, 14-et a töredékszavazatok (az egyéni jelöltekre leadott, de mandátumot nem eredményező, vagy ahhoz nem szükséges voksok) segítettek mandátumhoz.

A szocialisták ezért értékelik önfeladásként a DK-val kötött megállapodást. Különösen azt a részét, amely a nagy létszámú budapesti körzetekben 9-9 helyen ad lehetőséget mindkét pártnak a jelöltállításra (miközben a felmérések szerint még mindig az MSZP számít a nagyobb pártnak), valamint azt is, hogy a nagyobb vidéki városok mindegyikébe úgymond beengedték a DK-t, azaz átengedik Gyurcsányéknak az itteni ellenzéki szavazatokat.

Arra természetesen egyáltalán nincs esély, hogy egy MSZP-DK koordinált indulás leváltsa a Fideszt: forrásaink szerint a két párt közös jelöltjei számára

a 106-ból mindössze 10 (tíz!) körzet nyerhető.

De ez nem is számít. Gyurcsánynak csak az a fontos, hogy

  1. a DK bekerüljön a parlamentbe,
  2. nagyobb frakciója legyen, mint az MSZP-nek.

A szocialisták meg ez ellen próbálnak védekezni. Illetve, mivel Gyurcsány mindent megkapott, amit akart, csak próbáltak. Mára feladták.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2713206385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geo_ 2017.11.08. 20:06:10

nickgrabowszki, nickgrabowszki...

mozzie 2017.11.08. 20:14:12

Milyen megállapodás lenne az, ahol a partner lényegében semmit sem kap az összefogásért? Anélkül pedig mindkét párt kevesebb mandátummal fejezné be a kampányt.

Hálás lennék ha ezt megmagyarázná Nick Grabowszki.

ulpius66 2017.11.08. 20:24:57

Aztán honnan veszitek, hogy a Hrabovszki cikke csak szarkeverés?
(emlékeztetnélek, hogy bejött a Balázs Péter verzió is, pedig csak itt volt olvasható...)

ulpius66 2017.11.08. 20:26:38

Szerintem meg van egy beépített informátora a Hrabovszkinak, aki csepegteti az infókat....

ulpius66 2017.11.08. 20:30:39

Persze az egész nem oszt, nem szoroz.

Az MSZP, DK, és a 0-1% támogatottságú nano-pártok együttes támogatottsága nagyjából annyi, mint a JOBBIK-é......

Okos Tóbiás 2017.11.08. 20:56:11

Maradjunk annyiban, hogy hála Istennek, nem ulpius66, és Nick Grabowszki fogja eldönteni, hogy tavasszal melyik párt, mennyi képviselője juthat a parlamentbe, hanem a választók.

morpho 2017.11.08. 21:15:09

@Okos Tóbiás: Nem vagyok benne biztos, hogy a választóknak túl sok köze van ehhez az egészhez, de azért abban sok igazság van, hogy inkább pofáznak róla, hogy le kell váltani Orbánt, mint hogy tennének is valamit. Ezért aztán egyiknek sem hiszem el, hogy le akarják váltani. Ha olyan kurvára le akarnák váltani, akkor összefognának és leváltanák. De valahogy ezt nem akarják...ki tudja miért...

legeslegujabbkor 2017.11.08. 21:36:01

Ez nagyon érdekes, de ki fog szavazni ezekre???

Okos Tóbiás 2017.11.08. 21:42:54

@morpho: Futnak még néhány kört, nehogy (politikai)kurvának nézzék őket. Aztán amelyik tényleg egyedül b@..ik(a választókra), az valóban az.

LKerekes 2017.11.08. 23:54:21

Mi jött be?
Balázs Péter nem miniszterelnökjelölt és a DK tagadja az egyezséget.

emmersson 2017.11.09. 00:00:31

@ulpius66: Szerintem nem jött be...

2017.11.09. 06:14:02

"a kormánykritikus tortából akarnak kihasítani maguknak minél nagyobb részt."

Há' most ezé' ne haragudjunk rájuk. 8 év koplalás után már az is nagy dolog, hogy a desszertből löknek nekik. A húsosfazékhoz egyelőre csak a nagyon férhetnek.

megamedve 2017.11.09. 06:15:50

Oké. Jó ez így, részemről pont leszarom ezek mit csinálnak.
4 párt van, akikre soha nem fogok szavazni
Fidesz(nevű gecihorda söpredék)
Kdnp(nevű primitív geciputtony)
MSZP(nevű megélhetési nulla)
DK(nevű gyurcsánypöcsök)

LKerekes 2017.11.09. 06:37:59

Semmi megerősítés. Kamu cikk.

Csaba Szikora 2017.11.09. 07:57:07

Gyuriferit ide de izibe.Megy a szekér most kell elbas'zni,míg nem késő.

selek 2017.11.09. 08:42:50

Csak egy megoldás van, hogy MI, szavazók fogunk össze. Elmondjuk mindenkinek, hogy az LMP nem hazudós, nem tolvaj, nem komcsizható, nem náci, korrupció felszámoló, parlamenti gyakorlattal rendelkező, női miniszterelnököt adó, amelyben milliók egyetértenek. EGY, amiben összefoghatunk és Orbán, Gyurcsány kommunista (volt) ifjakat elküldjük a politikából.

jolka40 2017.11.09. 09:02:41

@selek: Korteskedünk, korteskedünk?

vajdasagi 2017.11.09. 09:06:26

@megamedve: "4 párt van, akikre soha nem fogok szavazni
Fidesz(nevű gecihorda söpredék)
Kdnp(nevű primitív geciputtony)
MSZP(nevű megélhetési nulla)
DK(nevű gyurcsánypöcsök) "

Tömören és pontosan összefoglaltad, amit én is érzek.
Sajnos a többiek sem jók, de ezek ANNYIRA szarok, hogy teljesen egyetértek.

vajdasagi 2017.11.09. 09:08:54

@jolka40: Mindenki azt teszi. @selek: csak elmondta, amit a többség gondol. Amúgy ha a Jobbiknak nagyobb esélye van, mint az LMP-nek, akkor részemről még az is jobb mint a mostani és múltbeli bűnbandák.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.11.09. 09:20:18

@selek: Ki a faszt érdekel, hogy női miniszterelnököt adna az LMP? Nőnek lenni önmagában nem érdem, csak ezért nem válasszanak meg senkit, mert történetesen nőnek született. Ha annyi a kampányszöveged, hogy "Szavazzatok rám, mert - VAGINA!", akkor semmi szüksége rá a Magyarországnak, ez már Hillarynak sem jött be az USÁ-ban.

Továbbá vitatkoznék azzal az állítással is, hogy az LMP nem komcsizható. Személyi állományát tekintve ugyan tényleg nem kötődik már az utódpárthoz, na de erősen baloldali-szocialista intézkedéseket terveznek, mint az egykulcsos adórendszer felszámolása és fedezeti nélküli ígérgetések az egészségügybe-oktatásba való nagy befektetésre (a büdzsé egyötödét oktatásra költeni - honnan???). Ráadásul női kvótapártiak is, ha jól tudom, ami a meritokrácia elvének nyílt semmibevétele, illetve férfi numerus clausus, mindez együttesen pedig abszolút elfogadhatatlanná teszi őket részemről legalábbis.

ö...mikó? 2017.11.09. 09:20:26

@vajdasagi: Én is ezen vacilálok. Egyéniben majd arra szavazok, aki aktuálisan a legesélyesebb nem fideszes a körzetben, listán pedig még vacilálok az LMP, az Együtt és a Jobbik között.

Ad Dio 2017.11.09. 09:26:37

A DK már csak a látszat kedvéért állapodik meg bármiben is az MSZP-vel. A cél az MSZP kivégzése és a szavazók lerablása. Egyébként logikusan. Más kérdés, hogy a haldokló ingyen adja magát, vagy harcolni kell még vele. Meg aztán a többi érdekelt szereplő beleszól-e majd a csendes-békés koncolásba?

vajdasagi 2017.11.09. 09:28:19

@ö...mikó?: +1
És remélem, hogy még sok normális ember tesz így. Akár még meglepetést is okozhatunk ezzel.
Persze kérdés, hogy hazánkban mennyi - az én értékrendem szerint normális - szavazó van.

BALTAZÁR 2017.11.09. 09:44:20

Azt végiggondolta már valaki ezekben a pártokban, hogy a közvélemény felé milyen képet nyújt ez az évek óta tartó összefogósdi huzavona? Még egy ilyen, gyakorlatilag tét nélküli ügyben sem tudnak közös nevezőre jutni, akkor mire számíthatnánk egy esetleges kormányra kerülés után ahol már vaskos milliárdokról, az ország sorsát befolyásoló ügyekben kéne megegyezni? Emberek, ébresztő!!!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.09. 09:55:33

@BALTAZÁR: "mire számíthatnánk egy esetleges kormányra kerülés után ahol már vaskos milliárdokról, az ország sorsát befolyásoló ügyekben kéne megegyezni?"

Hát azt nem tudom. De azt tudom, hogy a csúti gecinek egyszerű saját magával megegyeznie az ország sorsát befolyásoló vaskos milliárdokról.

- Ellopjam? Hmmm... hmm. Hát ellopom.

Ennyike. És a bolgárok is elhúznak mellettünk.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.09. 10:00:13

@Ravasz Figyelmeztetés: ""Szavazzatok rám, mert - VAGINA!""

Mennyivel frappánsabb orbán szlogenje:

"Szavazzatok rám, mert GECI vagyok!"

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.09. 10:01:41

@vajdasagi: "Sajnos a többiek sem jók, de ezek ANNYIRA szarok"

Teljesen egyetértek.

Andy73 2017.11.09. 10:23:22

"Arra természetesen egyáltalán nincs esély, hogy egy MSZP-DK koordinált indulás leváltsa a Fideszt: forrásaink szerint a két párt közös jelöltjei számára

a 106-ból mindössze 10 (tíz!) körzet nyerhető."

Itt kellene a forrást megadni, no meg azt, hogy melyik 10 közetre gondol a blogger,

Egyébként ha egy párt vagy pártszövetség és annak a jelöltjei jó és hiteles programmal indulnak, akkor bármelyik körzetet nyerhető lehet. Akár az összeset megnyerhetik, vagy majdnem az összeset, nem 10-et, hanem akár 100-at is. Ahogy azt a Fidesz-KDNP tette az elmúlt két választáson.
A jelenlegi erőviszonyok, pártpreferenciák szerint viszont a 10 is egy nagyon eltúlzott szám e két baloldali párt számára.
Valós esély gyakorlatilag csak 1 körzetben van: Angyalföldön.
A valódi kérdés tehát, hogy ott ki indul, mert a többi a futottak még kategória.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.09. 10:26:39

:D

Csak tudnám hol az a kurva kávé..

:DD

BobAlice 2017.11.09. 10:35:46

Egyáltalán mi értelme van annak, hogy az MSZP és a DK külön pártként fut? Aki nem bírja Gyurcsányt, de baloldali, annak ott van az LMP.

PomberMaci 2017.11.09. 10:37:07

Készítik a 4/5-öt a Fidesznek...:-)))

sas70 2017.11.09. 10:44:47

Orbán 10 éve azon dolgozik, hogy ne legyen Magyarországon egy normális polgári alternatíva. Lehetnek rétegpártok, zöldek, kékek, pirosak, vörösök... stb, de olyan akiről mindenki elhinné, hogy képes valódi alternatívát jelenteni, olyan ne legyen. A Momentum így is meglepte, de az oszd meg és uralkodj jól bejött, mert ahhoz, hogy választást tudjanak nyerni, pont olyanokkal kellene egy platformra kerülni, akivel ők sem akarnak. Ettől kezdve pedig, csak a fidesznek jó, mert max azokat a szavazatokat viszik, akiknek már nagyon elege van Orbánból, de se Gyurcsányra, se az MSZP-re nem szavaznának jó szívvel, sőt valószínűleg sehogy. Ezek a szavazatok meg szépen elosztódnak az LMP és a Momentum között.
A fidesznek az egyéni körzetekben tökéletesen elég a szavazatok 25-30%-a, a jelenlegi felállásban, bár 2/3-ad valószínűleg nem lesz, de mint látjuk nem is kell, mert már minden fontos intézmény tőlük függ. És ha az kell, akkor olyan törvényt hoznak keddről-szerdára amilyet akarnak. Ezt a rendszert így találták ki és simán lenyomták a választók torkán, mert a legtöbben nem is értik az egészet.
Persze még lehetnének meglepetések, mert Orbán is kijelentette anno, hogy Torgyánnal soha, aztán milyen szépen összebútoroztak.

élveteg 2017.11.09. 10:45:26

Hmmm........ Gyurcsány persze lehet majd király Egy romhalmazon. 2006 óta nem is tudom hányadik választás ez aminek a győzelem leghalványabb esélye nélkül futnak neki Lesz még 4 évük de annyit sem számítanak mint az i-n a pont 2022 ben már teljesen más lesz a felállás a fideszel szemben ahol se Gyurcsánynak se mszp-nek nem osztanak lapot

morph on deer 2017.11.09. 11:55:49

@selek:
“az LMP nem hazudós, nem tolvaj, nem komcsizható,..”

Sokkal jobb lenne ám a helyzet, ha arról is tudnál pár szót ejteni, hogy MI az LMP, mert azt tudjuk, évek óta, hogy mi nem!

Legfőképpen azt, hogy - igazmondás ide vagy oda - sajnos NEM lehet más a politika, ha egy opportunista kis gittegylet csinálja, sorry!

Tudod a sehova sem tartozás sem előny ám akkor, ha ennek a mocskos bagázsnak az eltávolításáról lenne szó, sőt! Kifejezetten kollaboráns szaga támad a dolognak...
Perstze, ha ez volt a cél is, akkor nem szóltam...

dare 2017.11.09. 11:56:33

Még mindig ők fújják az ellenzéki térfélen a passzátszelet, bárhogy is szerencsétlenkednek meg bénáznak a választóiknak adott válaszaikban, még mindig komoly erőt képviselnek és kihagyhatatlanok bármilyen számításból.
Az ő választóik ugyanúgy kitartanak a végsőkig, mint a Fideszé.
A másik nagy szavazóbázissal rendelkező párt (Jobbik) meg jobban gyűlöli ezt a brancsot, mint a Fideszt, de azt hiszem ez az érzés kölcsönösen megvan közötttük.
Fél év múlva választások, és sajnos megint tud már most a bizonytalan választók többsége jó okot találni magának az otthonmaradásra.
A mostani választás a választók kompromisszumképességén fog eldőlni.
Ki mennyire lojális a pártjához, vagyis inkább az egyéniben elinduló pártkatonái iránt.
Ezen fog múlni minden, ami a mostani büfögésekre adott egészségedre válaszokból már jó előre borítékolható.
Hacsak, hacsaknem.

dare 2017.11.09. 12:02:57

@morph on deer: Maradjunk annyiban, hogy ha hazudozós, ha tolvaj, ha korrupt, ha gittegylet, ha bármi egyéb is, de még mindig értelmesebb választás, mint ez a régebbi gittegylet.
De hát kinek a pap....

Magister_ 2017.11.09. 12:14:33

Épeszű ember nem hiheti ebben az országban, hogy Orbánék ennyire magas népszerűségi mutatói mellett veszíthetnek. A Fidesz magasan győzni fog (valószínűleg a kétharmada is meglesz) így kérdem én: ...... MI A JÓISTEN CÉLJA LEHETNE MÁS A DEMOKRATIKUS ELLENZÉKNEK, mint az ellenzéki torta felosztása és minél jobb pozicionálása. Nyilvánvaló, hogy erre mennek rá, ha már győzelemre nincs esélyük!!!!!

morph on deer 2017.11.09. 12:19:47

@dare:
Hát ez az, hogy nem ilyen, meg nem olyan, - hanem milyen, tessék mondani?

Mert én ezt kérdeztem.
Jobb lenne talán azért választani valakit, amilyen, nem azért amilyen nem...

Azon a két három személyen túl, akik rendszeresen szerepelnek, én csak pár óvodásoknak szánt “performanszra” emlékszem, ami semmilyen nyomot nem hagyott, sajnálom!
Ahogy az LMP mint párt sem.

morph on deer 2017.11.09. 12:22:32

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Nem a jóslatoddal volt a baj, csak azt hiszem a Sorossal álmodtál már megint és az zavart a képbe.

Persze ez még mindig jobb, mntha vele is aludtál volna.. ;))

Gato666 2017.11.09. 12:27:44

Popcorn, kóla, 3D szemüveg, jó kis vígjáték... :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.09. 12:30:29

Gyurcsány jó munkásember.

MSZP kipipálva, LMP jelentkezik, felkészül a Momentum.

VaradiJanos 2017.11.09. 12:36:35

@morpho: te is le akarod váltani, mégsem tudod, mert csak okoskodsz, lusta vagy és hülye is hozzá

dare 2017.11.09. 12:40:21

@morph on deer: Nem akarok belemenni egy párt mellett érvelő, vagyis folyamatosan védekező álláspontra kényszerített pozícióba, ezért csak annyit mondok: olyan amilyen.
Akinek tetszik tetszik, akinek nem annak nem.
Nem akarom őket magasztalni az égig, a gazdaságpolitikájukkkal viszont jórészt egyetértek, pedig én is az egykulcsos adórendszer híve vagyok, de mivel rossz nézni a leszakadó térségekben lévő hazaiak nehéz sorsát, ezért ebben a kérdésbe is hajlandó vagyok őket támogatni (észszerű határokon belül).
Még az óvodás perfomanszok is többet adnak nekem, mint amit a posztban említett két párt adott az elmúlt 3 évben.
A kérdés nem az, ki mennyire szereti a saját pártját, és foggal-körömmel ragaszkodik-e hozzá, hanem az, hogy hajlandó-e adott pillanatban ha a helyzet azt kívánja kicsit más szempontokat is figyelembe venni?
Én képes vagyok rá, tehát nekem már eleve felesleges a pártköpködős szituációkba beleállnom.
De azért úgy fair, ha a végére ideírom én is, hogy az Mszp, és a Dk sem.

VaradiJanos 2017.11.09. 12:40:59

@morph on deer: “Tudod a sehova sem tartozás sem előny ám akkor, ha ennek a mocskos bagázsnak az eltávolításáról lenne szó, sőt! ”

Ja. Nem szereted a szart? Egyél fost, mert egyébként szarpárti kollaboráns vagy!

chrisred 2017.11.09. 12:46:29

@morph on deer: Egy politikai erőről akkor tudjuk meg, micsoda, ha hatalomra kerül. Addig csak az van, amit állít magáról.

morph on deer 2017.11.09. 13:06:11

A teljesség kedvéért: nekem különös ‘bajom’ nincs az LMP-vel, csak éppen semmilyennek látom.
Szemüvegben is.
Ez a “senkivel soha semmit” hozzáállás pedig a realitásérzék teljes hiányára utal.

Úgy egészében pedig az a benyomásom, hogy még nincs “kész” mint párt. A környezetvédelem már csak marginális kérdés náluk, más meg nincs helyette.
Ezért gond az ide is-oda is duma, meg az ezt se azt se hozzáállás - nekem.

Én az egyértelmű állásfoglalást hiányolom, de azt legalább alapvetően.

chrisred 2017.11.09. 13:25:17

@morph on deer: A "senkivel soha semmit" valójában inkább: "a rendszerváltókkal soha semmit". Erre alakult a párt, és ezt akarják a szavazóik.

2017.11.09. 13:38:35

@morph on deer: "Tudod a sehova sem tartozás sem előny ám akkor, ha ennek a mocskos bagázsnak az eltávolításáról lenne szó, sőt!" - féloldalasan nézed, egyik mocskos bagázst támogatod a másik ellenében. a kérdés pedig az lenne, hogy legyenek-e mocskos bagázsok kormányon. szóval mégiscsak előny.
karácsony gergő mennyire hiteles, amikor beáll az mszp és gyurcsány közé kézenfogva és az elmúlt 27 év politikájának radikális megváltoztatásáról beszél? hát semennyire.

2017.11.09. 13:42:23

@chrisred: így van.
és az aktuális szavazótáborukon kívül van még egy-két millió ember, aki szintén ezt akarja. őket biztos hogy nem fogják tudni sikeresen megszólítani az mszp-dk háta mögül bólogatva.

2017.11.09. 13:46:23

@morph on deer: benned a hithű kommunizmusban eltöltött negyven év hagyott mély nyomokat, azt látjuk

BAZINGA2 2017.11.09. 13:52:59

Egy biztos, hogy a Fidesznek nincs olyan nagy támogatottsága, mint amiről hadoválnak! Nagyon sokan nem nyilatkoznak, de nem is óhajtanak még 4 év rémuralmat! Az lenne a legjobb, ha az összes párt összefogna, elosztanák egymás közt mind a 106 helyet és nem finnyáskodnának! Még az is lehet, hogy jól tudnának együtt kormányozni. Csak akarni kell!

morph on deer 2017.11.09. 13:55:43

@chrisred:
"a rendszerváltókkal soha semmit"

Gratulálok.
Akkor viszont jobb, ha várnak még úgy 20-30 évet, addigra jószerével kipusztul majd az a korosztály, és akkor talán időszerű is lesz a hozzáállásuk.

Addig meg még lehet más a ‘másság’ is...

morph on deer 2017.11.09. 14:19:24

@aleksz róz:
Senkinek a háta mögül nem kéne bólogatni, mert miért is kéne?

Viszont ha valaki nem képes legalább néhány közös pont mentén sem kooperálni egy orbánmentes Magyarország érdekében, az bizony elmehet a búsba a “távolságtartó” - de valójában jellemtelen - hozzáállásával!

A félreértések elkerülése végett: engem nem a lobogó színe érdekel, tehát nem az, hogy ki éppen milyen oldalinak defiiálja magát, hanem az, hogy mit hajlandó tenni azért, hogy ez a szégyenletes bagázs eltakarodjon végre!

Az meg csak-csak nyilvánvaló kéne, hogy legyen, mondjuk bárki számára, hogy egy 5% körüli párt egymagában erre ugye képtelen.
Innentől lehet vígan ábrándozni tovább, ez már megint nem több, mint a szokásos lufi.
Ami kár, mert ebből így megint nem lesz más, mint egy “hűdeönálló” pártocska, ahogy már megszoktuk. Ennyi van benne, úgy látszik.

chrisred 2017.11.09. 14:19:59

@morph on deer: Amíg ki nem pusztul az az egy generáció, addig a többinek kuss a neve? Nagyjából ez a hozzállás teszi apolitikussá a fiatalabbakat.

2017.11.09. 14:50:23

@morph on deer: "Senkinek a háta mögül nem kéne bólogatni, mert miért is kéne?" - hát pont ezt mondom, hogy nem kéne... de mégis ezt teszik (pl. együtt-párbeszéd stb). aki meg nem teszi (lmp, momentum), azt köpköditek, hogy miért nem teszi.

mint már említettem, féloldalasan gondolkodsz, mert nem múlt el benned nyomtalanul az a sok év, nem tudod elképzelni az életedet az mszp vagy ferenc testvér nélkül.
a fideszes szégyentelen bagázs helyett a saját szégyentelen bagázsodat szeretnéd kormányon látni, pontosan ezt írod...
orbán ÉS mszp-dk mentes ország a kérdés.

egy 5%-ossal nyilván nem. de három 5-10%-os mszp-dk-bokros-liberálisok mentes pártra már lehetne alapozni.

simonpali 2017.11.09. 15:09:52

@morph on deer: Lègy erős, a jelenlegi baloldal mèg a Jobbikkal összefogva is (!) minimum kètes, hogy meg tudnà szorongatni a fideszt.

morph on deer 2017.11.09. 15:18:07

@chrisred:
Dehogy kuss: felelős gondolkodás!
Ez ugyanis most úgy néz ki, hagy a párt célja a párt maga!

Nem tudod eltüntetni a korábbi pártokat, ha tetszik, ha nem. Ezt lehet nem szeretni, de attól még ez van.

De gondolom az újabb pártoknak nincs annyi baja a mostani rendszerrel, mint a régebbi pártokkal, mert akkor gondolom nem így viselkednének.

Normális körülmények között természetesen negyven féle párttal és pártprogrammal is lehet(ne) indulni, csak semmi értelme, sajnos.
És én azt látom, hogy sokaknak még mindig az a fontosabb, hogy “egyéniségnek” tűnjön, és nem az, hogy hozzájáruljon a megoldáshoz.

morph on deer 2017.11.09. 15:35:36

@aleksz róz:
“mint már említettem, féloldalasan gondolkodsz, mert nem múlt el benned nyomtalanul az a sok év, nem tudod elképzelni az életedet az mszp vagy ferenc testvér nélkül.”

Hülyeség.
Én végre orbán nélkül szeretném tudni elképzelni az életet, az pedig így nem látszik kivitelezhetőnek, ennyi.
Amúgy minden “új” pártot összeadva is a szabad szemmel éppen csak érzékelhető tényezőről lehetne csak beszélni - akik viszont egymással sem jönnek ki, nem csupán a régiekkel!

Engem az qrvára nem érdekel(ne), hogy ki tudja elzavarni az orbánt, ha valaki ezt egymaga is képs lenne megtenni, az sem!

Csak ez a Botka-féle módszerrel nem megy! Azaz: “ÉN” vagyok az egyetlen igazi, mindenki álljon be mögém, és majd “ÉN” mondom meg a tutit!

Nem nyert. Akkor sem, ha amúgy szimpatikus Szél Bernadett. Ez ugyanis NEM politikusi magatartás. Ez a játszótéren még csak-csak összejöhet, de a politikai életben édeskevés.
Sajnos.

chrisred 2017.11.09. 15:43:54

@morph on deer: Milyen megoldásról van szó? A rendszerellenes protestpártoknak alkalmazkodniuk kell ahhoz a választói véleményhez, hogy az MSZP és Gyurcsány nem a megoldásnak, hanem a problémának a része, bármennyire is ellenzéki helyzetben vannak jelenleg. Ezért bármennyire is jól hangzik elméletileg, hogy az ellenzéki pártok egymás mellé állnak és egyesítik erőiket, a gyakorlatban az lenne belőle, hogy az eddigi választóikat is elveszítenék. De ezt Gyurcsányék is nagyon jól tudják, és 2014-ben ráhajtottak, meg a jelek szerint most is, hogy provokálják és hiteltelenítsék a többi kormányellenes erőt. Mert nem csak a Fidesznek, a ballibeknek is jól jönne a protespártok gyengesége miatti alacsony részvétel a választáson.

2017.11.09. 16:06:15

@morph on deer: "Amúgy minden “új” pártot összeadva is a szabad szemmel éppen csak érzékelhető tényezőről lehetne csak beszélni - akik viszont egymással sem jönnek ki, nem csupán a régiekkel!" - gyurcsány meg az mszp mögül bólogatva nem érik el az 5%-ot soha a büdös életben.
dolgozni kell, nem a romkocsmában siránkozni. (véletlenül egyetértek kálmán olgával, amit erről és a jobbikról mondott.)

ti orbánmentes magyarországot szeretnétek és felkínáltok cserébe... mit is?

furfi 2017.11.09. 16:30:03

Nem szeretem az "öszödi embert", de sajnos sok mindenben igaza van.....és még ő is jobb, mint ez a söpredék, beképzelt kormány....

morph on deer 2017.11.09. 17:10:30

@simonpali:
“ne legyen szavazati joguk a hataron tuliaknak?”

Az ne legyen, ez alapvető, de nem ez lenne a lényeg.
Például annak elhatározása, hogy megszüntetnék az esztelen futballmániát, stadionostól, TAO-stól, az így felszabadult milliárdokból mondjuk az oktatásügy európai szinvonalra emelését oldanák meg.
Vagy az összes kivagyi presztízsberuházás helyett az egészségügyre költenének.
Helyreállítanák az önkormányzatok önállóságát, a választási renszert, ésígytovább, meg stb.
Számtalan olyan szakpolitikai terület van, amelyik - normális körülmények szerint - nem oldalfüggő!

Ez nem lehetne égbekiáltóan nehéz, csak túl kéne tudni lépni a pártjelvényeken.
Na ez a legnehezebb, úgy látszik!

morph on deer 2017.11.09. 17:27:14

@aleksz róz:
“ti orbánmentes magyarországot szeretnétek és felkínáltok cserébe... mit is?”

Eltekintve attól, hogy én továbbra sem ‘mi’ vagyok, egy orbánmentes Magyarország már csak attól a ténytől is jobb hely lenne, ha nem kéne naponta szégyenkeznünk ezek miatt a sötét suttyóságok miatt, amelyekkel dicső vezérünk naponta előáll!
Csak ma:

Magyarországnak tiszteletet kell kivívnia, és feltehetjük a kérdést, hogy amikor „ilyen erővel támadnak minket, az minek a jele”.
Az én felfogásomban ez a tisztelet jele - mondta orbán...

Tényleg, baxki!
Az, hogy bunkó plakátokat rakat ki, aztán magyarázkodni kell miatta - és ez a “tisztelet jele” Felcsútról nézve - ez csak a nap termése!

Ha nem csinál semmit sem az, aki leváltja orbánt, már akkor is nyerünk vele, feltéve, hogy az legalább épelméjű lesz...

2017.11.09. 19:03:49

@morph on deer: "Ha nem csinál semmit sem az, aki leváltja orbánt, már akkor is nyerünk vele" - hát ez az, pont a semmit kínáljátok fel egy olyan bagázzsal, amelyet az emberek (némi joggal) még kevésbé szeretnének kormányon látni, mint orbánékat

morph on deer 2017.11.09. 20:27:03

@aleksz róz:
Szivi, én még mindig egy (1) darab vagyok, - direkt utánaszámoltam a kedvedért...

Amúgy: kínál a rosseb.
Ha odafigyelsz, épp arról megy a diskurzus, hogy “ki kivel mit miért nem” - meg melyik önjelölt jelölt mögé kéne felsorakozni, ami az illető szerint a legjobb dolog lenne...

Magyarul: csak a szokásos “hogy qrjuk el mégjobban” című vetélkedősorozat győztesére várunk türelmetlenül!
Ja, hogy a három-, a négy-, vagy az ötszázalékos “csakazértsekooperálunk, beee!” párt fogja legyőzni a felcsúti “öreg tolvaj nem vén tolvaj” nemzetthy válogatottat a köpönyegforgató versenyben.
Mondom, semmi érdekes.

2017.11.10. 01:05:41

@morph on deer: ha nem akarod érteni, akkor nem fogod érteni.
már szinte mindenki megértette, kevés olyan értetlen fanatikus maradt, mint te.

selek 2017.11.10. 10:28:53

@morph on deer: amiket megemlítettem, hogy korrupció felszámoló, parlamenti gyakorlattal rendelkező azokat nem említed. Csúsztatós geci vagy te is ? De, akkor mellé kérkulcsos szja, alapjövedelem, EU társ, kiáll a kisebbségek mellett, nemzetben gondolkodik. Maximum kérjük meg a határontúliakat, hogy a szavazáshoz küldjenek költségtérítést és akkor a szavazatuk is jöhet. Vagy ha úgy érzik - minden joguk megtartása mellett - ne szavazzanak, ha felérik ésszel, hogy a szavazás következményeket sem anyagilag, sem személyükben nem viselik.

morph on deer 2017.11.10. 12:55:52

@selek:
Hogy mit említettem és mit nem, az nem több, mint véletlen, - telefonról válaszoltam és az nem igazán kedvez a hosszabb értekezések írásának. (Elsősorban azért nem, mert csak pár sort látok egyidőben, macerás na.)
Amúgy én nem vagyok részese a történéseknek, fogalmam sincs, miről beszél ki kivel.

Egyébként én a zéró tolerancia gyakorlatát vezetném be a korrupciót illetően: akit bármekkora, azaz bármekkora összeggel rajtakapnak, az azonnal repülne! Virágot meg édességet (nem két kamion konyakmeggyre gondolok) elfogadhat legálisan bárki, mást nem.
A sávos progresszív adózás például úgy működik, hogy ha pl százezerig semmi, háromszázig 15%, stb, akkor a százötven ezerből csak az ötvenezerre esik a 15%, és így tovább. Azaz csak a határérték feletti összeggel lépsz áz a következő sávba, nem az egész után fizetsz többet.
Szerintem ez igazságosabb rendszer lehetne mint a mai, mert azonos jövedelem után mindenki azonos nagyságrendű adót fizethetne.
Magyarul: nem a középkeresetűre esne a legtöbb, stb.

Igen, nemzetben gondolkodik, amelyik nemzet az európai közösség része, és aszerint is viselkedik! Ahol a ‘nemzet’ nem vallási-, ideológiai és/vagy etnikai alapon szegregált részét jelrnti az ország lakóinak...

A “csúsztatóst” kikérem magamnak, míg a “geci” megegyezés kérdése. A Simicska féle meghatározás például egyáltalán nem stimmel, de én bízom benne, hogy előbb-utóbb eljutunk a helyes megoldásig. :)

Már többször leírtam: véleményem szerint meg kell oldani, hogy minden szavazóra azonos jogok és kötelezettségek vonatkozzanak!
Ez nálam azt jelentené, hogy a határontúliak lélekszámukkal arányban SAJÁT képviselőt küldhetnének a magyar parlamentbe, akik valóban őket képviselnék, és függetlenként azt támogathatnák akinek a programjával egyetértenek, - de nem kívülről avatkoznának be, nem adnák a szavazatukat töltelékként, tisztán belpolitikai célokra!
Ezen felül minden külföldön élő és dolgozó magyar állampolgár számára egyaránt elérhetővé tenném az internetes- vagy postán szavazást.

A jelenlegi rendszer ugyanis igazságtalan, hátrányosan különbözteti meg a határon belül születetteket a határon túl születettekhez képest, ok nélkül!

Egy csomó helyen egyébként olvasható általában 8-10 pont az alapvető kérdésekkel, amelyekre nézve lehetne és kéne konszenzusra jutni. Jelenleg egyébként is csak minimális eltérés van a vélemények között, nem lenne lehetetlen a megállapodás. Persze szándék kell hozzá.
süti beállítások módosítása