B1 blogcsalád



Az Ahmed H-ügy egyértelműen mutatta meg Orbán gusztustalan, hataloméhes sakkjátszmáját

2017. október 31. - Mr Flynn Rider

Az orrunk előtt folyik egy koncepciós per, amelyben Orbán Viktor és kampánytanácsadói úgy játszanak egy ember életével, ahogy nekik tetszik. 

tek_roszke.jpg

Friss hír, hogy újratárgyalják a terrorcselekmény elkövetésével gyanúsított és első fokon 10 év fegyház-büntetésre ítélt szír férfi esetét. Hogy mit csinált? Megdobta a rendőröket kővel. Ilyen komoly terrorcselekményt nem minden nap követnek el, azt beláthatjuk. (Irónia volt.) Korábban megírtuk a fideszes kődobáló esetét, akit aztán egy enyhe ejnye-bejnyével el is engedett a bíróság.

Ahmed H. esete más.

A 41 éves szír férfit a két évvel ezelőtti, röszkei tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolják. Tegnap a Szegedi Törvényszéken elkezdődött a megismételt elsőfokú eljárás az ügyében és újra ártatlannak vallotta magát.

A menekültválság csúcsán, 2015. szeptember 16-án százak torlódtak fel a röszkei határátkelőhely szerb oldalán. A sokáig békés tömegből később többen kiváltak, megpróbálták kidönteni a kerítést, néhányan pedig köveket is dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőrök felé. Az összecsapásokban több rendőr megsérült.

A vádlott, aki a rokonaival érkezett a határhoz, azt állította: azért ment a kerítéshez, hogy cukorbeteg édesanyjának inzulint kérjen. Vallomása szerint később többször is beszélt a rendőrökkel, a tömeg és a hatóságok között próbált közvetíteni, elmondta, hogy szeretnének békésen továbbmenni. Azt elismerte, hogy dobált a rendőrök felé és megafonon keresztül beszélt a tömeghez, ám azt tagadta, hogy a határ megnyitását követelte, fenyegetőzött vagy ultimátumot adott volna.

A Szegedi Törvényszék első fokon 10 év fegyház-büntetésre ítélte a férfit terrorcselekmény elkövetése és határzár tiltott átlépése miatt. Korábban azt írtuk:

a legsötétebb ’50-es évek hangulatában született meg az ítélet a Szegedi Bíróságon, egy nyilvánvalóan kirakatperben.

A jelenlévők beszámolója szerint

  • a férfi nem kapott rendes tolmácsot,
  • a vallomását és egyes szemtanúk beszámolóit, amelyek nem illettek a „terrorista migráncs”-képbe, egyszerűen kihagyták.
  • A Fidesz napokig, sőt, hetekig rugózott az ügyön, örültek, mint majom a farkának, hogy végre, végre, kiállíthatnak valakit, aki legalább Magyarország határán elkövetett egy "terrorcselekményt".

Ez feltűnhetett a Szegedi Ítélőtáblának is, mert hatályon kívül helyezte az ítéletet. Meglátásuk szerint a törvényszék nem értékelt egyes lényeges bizonyítékokat. Ahmed H. jogi képviselője, Bárándy Péter a Népszavának elmondta: helyes döntésnek tartja, hogy újraindult az eljárás, mert az első fok „a vádirati koncepcióba nem illő bizonyítékokat figyelmen kívül hagyta.” Az ügyvéd úgy fogalmazott: Ahmed H. „dobált valamivel, valaki felé”, átlépett Magyarországra egy mások által kinyitott kapun, vagyis valamilyen szabálytalanságot elkövetett,

de nem terrorcselekményt.

A Fidesz természetesen most is lecsapott az ügyre, de most a „terrorista migráncs”-fasisztoid dumája kiegészült a jól ismert sorosozással is. Hídvégi Balázs, akit a Fidesz nevében ki szoktak állítanak papagájkodni, most egy ártatlan ember meghurcolásával, egy menekült életének tönkretételével próbál politikai tőkét kovácsolni a pártjának. Eszébe se jutott olyanokat mondani, hogy „majd a bíróság meghozz a döntést, mert jogállamban élünk”, ehelyett szimplán előre elítélték a menekültet.

Miért gáz ez az egész?

  1. Orbánék Ahmedet és ügyét a saját hatalmi céljaikra használják fel. Nem érdekli őket, hogy hány életet tesznek ezzel tönkre: csak az fontos, hogy a jövő évi választáson nyerhessenek. Ebben az ügyben az orbáni hatalommánia feketén-fehéren mutatkozik meg: csak egy végtelenül gonosz ember lenne képes mások nyomora árán a hatalmat megragadni. Mindezek miatt amit a Fidesz ebben az ügyben művel, gusztustalan és erkölcstelen.
  2. A Fidesz előre eldöntötte, hogy ez az ember bűnös. Hiába derült ki, hogy előző ítélet nem volt megalapozott, hogy kirakatper volt. A Fidesz már úgy nyomja a propagandagépezetén keresztül az emberek arcába a dolgot, mintha egy ténylegesen elítélt terroristáról lenne szó, aki ténylegesen terrorcselekményt követett el. Csakhogy ez egyszerűen nem igaz. Ha az illető egy magyarul tudó magyar állampolgár lenne, már rég beperelhette volna a pártot és nyerne is, kár milliókat – a jó hírnév megsértése miatt. Magyarországon ugyanis nem a Fidesz, hanem az attól elviekben független bíróság mondhatja ki valakiről, hogy bűnös-e. Ebben az esetben a kommunikációs papagájkommandós meg is mondta, hogy mi történt a röszkei határnál, de azt is megmondják, hogy mi történik Brüsszelben, Soros György fejében. Magabiztosan állnak ki minden nap és ismételgetik minden nap ugyanazokat az abszurd hazugságokat, mintha tényleg tudnák. Nem kell leírnunk, nyilvánvaló, hogy ez is csak egy hazugság, jogi szaknyelven: prejudikáció.
  3. A Fidesz felhasználja a politikai haszonszerzésre a bíróságot is. Ilyen utoljára tényleg az ’50-es években volt, a Rajk-per idején. A Fidesz ezzel egy szintre kerül az ’56-ot megtorló, elnyomó kommunista diktatúrával. Mindez persze súlyosan roncsolja a megmaradt magyar demokráciát.
  4. Viszont komoly szerepe és felelőssége van az állampártnak, a Fidesznek abban, hogy Röszkénél így eldurvult a helyzet és egész kevésen múlt, hogy a Keletinél nem történtek hasonlók. Ugyanis mindent megtettek, hogy fellázítsák, a magyarok ellen hangolják a menekülteket, akik csak át akartak jutni Magyarországon. Ha nem a TEK-et küldik oda, hanem tolmácsokat, ha hagyják a civil segélyszervezeteket segíteni, vagy esetleg, ők maguk is beszállnak a menekültek nyomorának enyhítésébe, akkor mindez a helyzet nem alakulhatott volna ki. Ugyanúgy most is mindent megtesznek, hogy a magyarokat a menekültek ellen hangolják. Lehetett volna konfliktus nélkül, emberségesen intézni a menekültek ügyeit, de ennek éppen az ellenkezője történt.
  5. A Fidesz propagandájának, kampányának egyik kulcsmomentuma Ahmed H. pere. Mert végre van valaki, aki valami agresszív dolgot művelt – kővel dobálta meg a rendőröket. A terrorizmus vádja ott hibádzik, hogy minden normális országban ezért valakit maximum levízágyúznak, aztán hagyják futni. Emberélet nem volt komolyan veszélyben. Szándék sem volt az emberélet kioltására, ami a terrorizmus egyik alapja. A másik hiba, hogy még csak nem is magyar területen történt a dolog – hanem a határ túloldalán, a két ország közötti részen. ha nagyon akarná a bíróság, azt is kimondhatná, hogy nem illetékes az ügyben, hiszen nem magyar területen történt az eset.
  6. A Fidesz abban is hazudik, hogy összeköt egy rongyos szír menekültet egy öreg amerikai-magyar milliárdossal. Nyilvánvaló, hogy semmi közük egymáshoz, talán még sosem hallottak egymásról. Ennek ellenére a Fidesz azt hajtogatja: Ahmed H. minden jel szerint "valójában a Soros-szervezetek embere, és azért lobbiznak ilyen keményen, hogy kiszabadítsák, mert hozzájuk tartozik”. Ezt két évvel ezelőtt még nem mondták – mert akkor még nem Soros volt a főellenség, hanem szimplán a menekültek.
  7. Ember és ember között ilyen fokú különbséget tenni – Ahmed H. egy piszkos menekült – utoljára Dél-Afrikában, az apartheid idején volt divatos. Csak ott a feketékkel csinálták. Amit a Fidesz ebben az ügyben művel – más bőrszínű, vallású emberek elleni uszítás - , egyszerűen rasszista és gyomorforgató.

Ne felejtsük el, hogy ugyanezért a dobálózásért korábban a Fidesz kis üdvöskéjét egy ugyanilyen kődobálós ügyben egy dádával szabadon engedte a bíróság. Terrorizmusról szó se volt.

Egyébként a Népszava felvetésére, hogy a kormány nyíltan terroristaként mutatja be Ahmed H.-t, és az esetet politikai üggyé tette, Bárándy úgy reagált: ügyvédként reménykedik abban, hogy a bíróság politikától függetlenül végzi a munkáját.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6213120386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legyetek 2017.11.01. 16:07:03

Javaslom Ahmed H-nak, hogy gyakorlatozzon a fékes és ellensúlyos USA-Mexiko határon mielőtt idejön. Ha esetleg túléli, hivatkozzon arra, hogy nem is az USA-ban akar lenni, hanem Kanadában. Méltányolni fogják. Mind a 9 identitásának büntetését leülheti.

morpho 2017.11.01. 16:07:40

Egyébként itt sok agyhalott a bírósággal vitatkozik. Jópofa jogállami önbíráskodások felvetésével: Példát kell statuálni, meg agyon kell lőni, meg kerékbe kell törni, bezzeg Törökországban, stb. Még szerencse, hogy egyenlőre nem a nácik hozzák az ítéleteket Magyarországon. Az viszont elgondolkodtató kéne, hogy legyen, hogy ha itt lehet önbíráskodni, akkor bárhol lehet, az meg kurva messzire vezet!

fillérbaszó vadász 2017.11.01. 16:09:54

@taga20: Merkel meg a demokrácia! :)
Jó vicc!
Leülhetsz köcsög!

taga20 2017.11.01. 16:11:12

@morpho: én??? má az baj, ha ismerem az embereket?:))

fillérbaszó vadász 2017.11.01. 16:13:20

@legyetek5ó6éú2: "Javaslom Ahmed H-nak, hogy gyakorlatozzon a fékes és ellensúlyos USA-Mexiko határon mielőtt idejön. "

Ha az meg megvan, akkor menjen az Dél-koreai- Észak-Koreai határra és dobálja meg az észak-koreai határőröket majd mondja azt, hogy az anyjának szeretne kérni inzulint!

taga20 2017.11.01. 16:14:30

@fillérbaszó vadász: párdon köcsög! mi az anyád van ruszki muzsik? meséjj a demokráciáról!

ja:)))

Cycmen 2017.11.01. 16:15:17

@taga20: má az baj, ha ismerem az embereket?:))

Nem! Az a baj hogy MI ismerünk téged, meg azt a másik félkegyelműt!

taga20 2017.11.01. 16:16:17

@legyetek5ó6éú2: de előtte vegyen letelepedési kötvényt a geci gazdádtól, vagy konzultáljon faraon haverotokkal!

hogy rohadnál meg te kibaszott fityeszszar!

taga20 2017.11.01. 16:17:58

@Cycmen: cica, te melyik vagy a száz fityesz droidból?

te vagy tiborc, vagy rógán, vagy a gnóm géefgé?

melyik vagy féreg?

taga20 2017.11.01. 16:20:43

@Cycmen: bazdmeg, te a wombatos nyugger vagy, me az se rakja idézőjelbe, ha valakitől idéz.

hogy miért nem rohadtok meg a geci gazdátokkal együtt?!

Cycmen 2017.11.01. 16:20:45

@taga20: A te családod mikor vándorolt be az országba? Azt, hogy honnan jöttél az sejtem, szerintem a Maruti hazájából!

fillérbaszó vadász 2017.11.01. 16:21:15

@taga20: Nincs kedvem veled dumálni, mert nem vagy az a szint. Lealázni meg nem akarlak, mert nem szép dolog súlyosan értelmi fogyatékos embert bántani. ;)

Dickon 2017.11.01. 16:23:38

@Cycmen: taga, miután tönkrevágta a Varánusz blogot, keresett egy új helyet magának. Örülj, hogy most csak ezt az egy nevét használja, mert akcióba léphet még a boborján20...stb...stb
Piti kis troll...

fillérbaszó vadász 2017.11.01. 16:24:05

H. Ahmed barátunk inzulinos dumája kezd hasonlítani a lebukott cigánybűnözők meséihez.
Mikor egy cigány betörő lebukott, azt a sztorit adta be a zsaruknak, hogy ment az utcán, egyszer csak 3 nagydarab ember minden ok nélkül lefogta és bedobta őt a sértett kerítésén. :)

fillérbaszó vadász 2017.11.01. 16:26:00

@Cycmen: taga20 szerintem a Lipót bezárásának az egyik nyertese lehet. Ne bántsátok, súlyosan retardált szegény. :)

Cycmen 2017.11.01. 16:27:01

@taga20: bazdmeg, te a wombatos nyugger vagy, me az se rakja idézőjelbe, ha valakitől idéz.

Idézőjelet akarsz szarláda? Itt van: "Kapd be!" és ez tényleg idézet egy költőtől, Paul Verlaine írta Arthur Rimbaudnak! Na FCK!

élhetetlen 2017.11.01. 16:28:03

@Pizsera Kelemen: Hogy te milyen kisstílű vagy. Elég, „ha példát statuálnak ezen az Ahmeden,fogja föl mindegyik, itt nincs keresnivalójuk.”. Ah, ezt is eltolták. Elítéltek egy embert tíz évre. Képzeld el, mennyivel hatásosabb lett volna, ha elfognak tizet, felnégyelik őket, és fellógatják őket a kerítésre. Az lenne az igazi példa statuálás! Keresd meg a gyógyszered!

taga20 2017.11.01. 16:33:02

@Cycmen: tezsvérem, együtt jöttünk:)

Cycmen 2017.11.01. 16:36:39

@taga20: Hogyhogy nem mentél krizantémot meg mécsest lopni? Most van a szezonja!

taga20 2017.11.01. 16:36:41

@Dickon: hamá ennyire ismersz, akkor sorold fel a többi nicknevemet!

ja és én vágtam gallyra a varánuszt? és hogy? szóltam fabnak, hogy ne posztoljon?

te faszszopó fityeszdroid, mit ugacc?

taga20 2017.11.01. 16:38:50

@Cycmen: azt mondtad, hogy szólsz, de te akkora geci vagy, mint a geci, és egyedül mekcsináltad a balhét.

hogy rohadna rád a műanyag bilincs!:)))

ember100 2017.11.01. 16:39:48

@nick papagiorgo:
Helló !

Jó kis fideszesz csúsztatás :)
Nem arra járt véletlenül hetekig feltartották őket ez olyan szándékos belemenés volt !
Beadták a kérelmüket hogy engedjék át őket az országon de a vezíred szarakodott.
Persze nem kell mentegetni a jogtalan határátkelőket DE mit szólnál hozzá ha egy csokilopásért kapnál 2 évet hogy példát statuáljanak veled. ?
A többiről amiket írtál meg nincs mit beszélni ha az első mondatod ilyen volt !

taga20 2017.11.01. 16:42:20

@fillérbaszó vadász: te szerintem a bohócos arc lehecc, az volt ennyire szerelmes feribe!

Dickon 2017.11.01. 16:42:35

@taga20: Közönséges és alpári viselkedésed miatt hagyta ott (tüntetőleg), több tucat hozzászóló a blogot. Szerinted miért posztolna Fabius egy olyan blogra, amire már csak a hozzád hasonló prolik kommentelnek? Egy tanulatlan, faragatlan és műveletlen ember vagy.

ember100 2017.11.01. 16:46:36

@AK76:
Helló !

Ha ezeket Szaud Arábiában , Dél Timbuktuban , Észak Koreában.... írtad volna akkor , lefejeznek élve megsütnek , légvédelmi gépágyú elé kötnek ...
ESZEDNÉL VAGY .
De tudom ez is olyan habonyi fideszes dolog .

élveteg 2017.11.01. 16:49:50

"A Fidesz abban is hazudik, hogy összeköt egy rongyos szír menekültet egy öreg amerikai-magyar milliárdossal."

Milyen rongyos szír menekültet ? Aki cipruson élt ?

Cycmen 2017.11.01. 16:50:13

@taga20: : azt mondtad, hogy szólsz,

Én szóltam volna, de nem voltál otthon! Anyád azt mondta hogy elmentél varjút fogni ebédre!

taga20 2017.11.01. 16:51:40

@Dickon: oké haver, látom képbe vagy.

nicknév szerint sorold fel legalább egy tucatot, nem több tucatot!
hogy kik hagyták el miattam a varánuszt.

csak ismételni tudlak dik.

Egy tanulatlan, faragatlan és műveletlen ember vagy.

egy szar szemét tróger fityeszdroid vagy, talán géefgé, talán tiborc, talán habony!

érzitek, hogy előbb-utóbb vége lesz a habzsidözsinek, és börtön lesz a végetek!

taga20 2017.11.01. 16:54:14

@Cycmen: tezsvérem, ez legalább szellemes vot:)

hogy rohadnál meg a csúti sertéstelepen, mint fityeszjobbágy!:))

legyetek 2017.11.01. 17:01:21

@taga20: Bántottalak én téged?

Dickon 2017.11.01. 17:07:12

@taga20: Nem kell sorolnom, tudod te, hogy kikröl van szó. És ha már börtön...remélem, hogy te leszel a börtönőröm. Pont neked való munka.

taga20 2017.11.01. 17:11:37

@legyetek5ó6éú2: én téged?

mikor árultam a hazámat letelepedési kötvényért?

$pi$ 2017.11.01. 17:17:51

@morpho: "Németországba akart menni. Nem Magyarországra, Németországba. Mi közöd van hozzá? "

Szerintem neked már nagyon súlyos az elmezavarod, hogy ilyen groteszk érveket szedsz elő. A magyaroknak semmi köze ahhoz, hogy Ahmed mit csinált, mert csak át akart menni az országon. :D

Hat éves kor felett ilyen blődségeket már nem beszélünk, mert visz anyuka kivizsgálására aztán kisegítőbe kerülünk. :D

Dickon 2017.11.01. 17:23:20

@taga20: Dehogynem. Nem kell adnod az értetlen ártatlant.
Csak válassz ki egy random posztot 2015-ből a gyíkról és hasonlítsd össze a legutolsó poszt hozzászólóival.
Bár, ha belegondolok, mint fideszesnek, hagynom kellene, hogy ezt a blogot is tönkrevágd.
:)))

$pi$ 2017.11.01. 17:24:07

@ember100: "Beadták a kérelmüket hogy engedjék át őket az országon de a vezíred szarakodott."

Ja, a csávónak volt érvényes útlevele, de beadta a kérelmet, hogy csak engedjék át. Sőz az egész muszlim horda beadta a kérelmet. :) Mekkora duma ez már!

taga20 2017.11.01. 17:24:11

@$pi$: szöszi, arra emlékszel, amikor a magyarok buszokkal vitték a migráncsokat az labanc határra?

taga20 2017.11.01. 17:27:42

@Dickon: még egyszer kérdezem, kit üldöztem el te fityeszes szar?

ha csak a szaros pofádat járatod fityeszes, akkor inkább mennyé a 888-ra.

ja és!:)))))))))))))))

u.i.: ki az a retardált szar, aki a mai nap fityeszesnek vallja magát?

van ilyen véglény????????

$pi$ 2017.11.01. 17:32:20

@taga20: "szöszi, arra emlékszel, amikor a magyarok buszokkal vitték a migráncsokat az labanc határra? "

Egész európa hörgött, hogy engedjük át, a merkel mama majdnem gutautást kapott. Ausztriából elindultak kocsikkal a jó bürgerek pestre muszlimot menteni, azok meg elindultak gyalog mint valami újabb éhségmenet.

Csak egy nagy különbség volt:azok már benn voltak, az ahmed haverjai meg kint.

De igen, igazad van, ha rajtam áll, akkor nem engedtem volna el őket. Hiba volt elengedni őket, főleg azért, amit magad is bemutatsz itt: ha egyet átengedsz a bolondok mind azt követelik, hogy mindet átengedd.

Dickon 2017.11.01. 17:33:27

@taga20: Hogyne lenne. Mi nyerjük meg a választást a Fidesznek 2018-ban. Inkább azt kérdezd meg, hogy hol van az a sok ellenzéki, akik naphosszat jártatják itt a szájukat és a fontos, a döntő pillanatban otthon maradnak. Hol van a többségetek?

taga20 2017.11.01. 17:47:39

@Dickon: diki, az előbb ugattál itt valamit rólam.

na arról ugassál, ne arról, hogy naponta lenyeled a gecit, me aszt mindenki tudja rólad!

na csicseregj droid!

taga20 2017.11.01. 17:50:32

@$pi$: szösz, remélem gyónni voltál.

te egyébként, normális, érző keresztény embernek gondolod magad?

Dickon 2017.11.01. 17:52:38

@taga20: Droid? Légy szíves írj például a boborján20 nickeden, hogy lássák ki a droid. Köszönöm.

taga20 2017.11.01. 18:04:33

@Dickon: diki, hogy baszom a szádat!

ha egyszer ennyire ismersz, akkor tudod, hogy azé csináltam azt a nicket, mert kirakott valamelyik admin innen, de le akartam oltani az olyan arcokat, mint amilyen te is vagy, akinek tíz nickje van, és pénzé akkora fasz, mint amilyen te vagy!

szívesen, géefgé!
hogy rohadnátok meg a csúti gecivel együtt!

nyerafidesz 2017.11.01. 18:05:44

@Nevesse
Aki nézte a "röszkei csatát" az legszívesebben egy életre lecsukná az "inzulinért esedező " gazembert. Aki nem nézte, az blogjában ír róla.

Cycmen 2017.11.01. 18:05:59

@Dickon: Mi??? A másik nicken még hülyébb volt?

$pi$ 2017.11.01. 18:11:07

@taga20: "te egyébként, normális, érző keresztény embernek gondolod magad? "

Nem, én ateista vagyok.

"szösz, remélem gyónni voltál."

És hetero férfi, szerintem ne erőlködj.

taga20 2017.11.01. 18:14:32

@$pi$: ako te hülyébb vagy, mint ahogy gondoltam.

aki a fityeszt élteti, az vagy egy barom, vagy benne van a maffiába!

taga20 2017.11.01. 18:16:49

@Sándor Tury: sőt, még fel is négyelné és ledarálná!

sanyi, aki több száz csilliárdot lopott el a közösből, avval mit csinálná?

Dickon 2017.11.01. 18:17:41

@Cycmen: Mindig hülye. Nincs másik énje....ööö....azaz van. Mindenféle szar zenéket küldöz kéretlenül.

kolompa lole 1111 2017.11.01. 18:18:12

Miért kell védeni egy betolakodó iszlám gazdasági MIGRÁNST? Azért hogy aztán erőszakosan iszlamisztánt tudjon csinálni Európából? Ezt a jogát nem védeni, hanem üldözni kell! Ez itt Európa, a civilizáció földje, itt semmi keresnivalója a kőkorszaki iszlám terrorizmusnak! Ebben a kérdésben kivételesen támogatom a hazaáruló fideSSmaffiát.

A baloldal pedig pont az ilyen migránssimogató viselkedésével - ami a többségből undort vált ki, még a saját híveikből is - biztosítja be magának az örök vesztes helyet, és garantálja hogy soha ne szavazzák vissza őket a hatalomba.

Mert a magyar csak egy dolgot utál jobban Orbánnál: az iszlám gyilkosokat. És kár mantrázni hogy de ez MÉG nem gyilkolt meg senkit, majd csak holnap fog, nem lesz szimpatikusabb.

taga20 2017.11.01. 18:19:10

@Dickon: géefgé a duma a gazdád akolja, de nem erre voltam kíváncsi!

putyinevtársat majd holnap szopjátok le!

elismert felhasználó 2017.11.01. 18:27:04

@taga20: bár egy hihetetlenül nagy tuskó vagy, annyit azért segítenék, hogy az a sok gyökér, aki most neked ugrott, valszeg arra játszik, hogy újra kibasszanak innen, mer felhergeled magad a gecibe. csak segíteni akartam. szívesen.

mindenki nyugodjon le a picsába.

illaim 2017.11.01. 18:28:41

@Dickon: Te nemzetáruló köcsög! Ennyi szemét után még van pofád levegőt venni?
Ha nem tudnád, Orbán egy második generációs oláhcigány bevándorló! Párizsban is második generációs bevándorlók gyilkoltak!

kunzoo 2017.11.01. 18:29:06

@taga20:
A Mutti a tolerancia nevében pénzt ad a törököknek. Azok ebből a lóvéból falat építettek Szíria határára hogy a helyszínen agyonlőhessék azokat akik valószínűleg menekültek hisz az első biztonságos ország felé tartanak a háborús övezetből. Mondom, a tolerancia jegyében.

taga20 2017.11.01. 18:33:20

@elismert felhasználó: kösz, rendes vagy.

a tuskóságom ellenére, hülyeséget beszélek?
vagy lopom a közöst, mint a lölö és a geci?

egyébként, nyugodt vagyok.

szerintem reszeltek ennek a kurvaországunknak, a geci elintézte pár évtizedre.

Dickon 2017.11.01. 18:36:09

@illaim: Na itt a Gréczy blog árvája. Annyira szeretném, hogy egy bevándorló család költözzön a szomszédodba és hogy a lányod vagy a feleséged úgy napozzon a kertben, hogy azt a drága jó Ahmed láthassa.
:)

fillérbaszó vadász 2017.11.01. 18:36:30

A dk-s nyugati fény azt írta, hogy a B1 "blogcsalád" "mszp-közeli".
Ez igaz?
Milyen érzés egy haldokló faszát szopni?

taga20 2017.11.01. 18:37:32

@kunzoo: most erre mit válaszoljak droid? anyádpicsáját!

lassan nincs erőm, hogy a fityeszes droidok állatságait hárítsam.

kicsit úgy érzem magam, mint leónidász.

$pi$ 2017.11.01. 18:38:05

@taga20: "aki a fityeszt élteti, az vagy egy barom, vagy benne van a maffiába! "

Soha nem éltettem egyetlen pártot sem. Kizárólag a saját véleményemet hangoztatom. Csak tudod neked midenki a fideszt élteti, aki nem azok a marhaságokat hangoztatja, amit a bolsevikok terjesztenek.

taga20 2017.11.01. 18:38:48

@fillérbaszó vadász: te szerelmes vagy a feribe, az fiksz!

Dickon 2017.11.01. 18:39:11

@fillérbaszó vadász: Induláskor a Nyugati fény is MSZP közeli volt...Tudják milyen érzés.
:)))

$pi$ 2017.11.01. 18:39:17

@taga20: "kicsit úgy érzem magam, mint leónidász. "

Engem inkább arra az idiótára emlékeztetsz, aki szembe megy az utópálya forgalmával. :D De igaz, lehet, hogy leonidász volt a neve, azt nem tudom. :D

morpho 2017.11.01. 18:47:10

@$pi$: Te csapatod sz esti narancsmüszakot? Sok sikert pubi!

morpho 2017.11.01. 18:49:22

@$pi$: Néha azért próbálj keresni valami olyan poént, ami nem az óvodában ragadt rád! Google a barátod! Na léptem!

fillérbaszó vadász 2017.11.01. 18:53:36

@taga20: Gyűlölöm Gyurcsányt te kretén! Felőlem meg is dögölhet.

sZulamith 2017.11.01. 19:04:24

Szerintem igaz lehet a posztban leírtak, vagyis a vádlott közel sem érdemel 10 évet. Gyurcsány kormányzása idején a gyújtogatók, kődobálók, kordont épitők, tankot vezetők mennyit kaptak? Gondolom olyan sokat, hogy ezért kell börtönt építeni:)

A hozzászólásokban felhozott érvek a bűnösségére, gondolom annyira lehetnek igazak, mint László Petra esete.

kunzoo 2017.11.01. 19:14:06

@taga20:
Nem vagyok fidesz szavazó, legalábbis eddig még sosem szavaztam rájuk. A fal szépen épül a szír határon. Ez tény, politikai hovatartozástól függetlenül.

Cycmen 2017.11.01. 19:38:41

INDEX hír: újra 40% fölött a Fidesz! Meglesz itt a 4 harmad! :DDDDDDDDDDD

Cycmen 2017.11.01. 19:43:26

@taga20: Megint buktok! Jöhecc hozzám klotyót pucolni ha nem akarsz éhendögleni! A fizudat akkor kapod meg ha a karodra tetováltatod a Fidesz emblémát, persze nem nagyon fog látszani a sittes tetkóidtól! :D

Párhuzamos 2017.11.01. 19:57:35

De a gusztustalanság bennetek is ott van, kedvs B1. Szakmailag ennek kb. annyi a lényege, hogy a) helyesen szabályozták-e a Btk-ban a terrorcslelekményt és b) amit H. úr művelt, az az-e.

Na most erre, mint tik a takonyra repült rá a politika, de mindkét irányból. A fidesznek valóban kapóra jött ez a szerencsétlen, de azért szentet ne csináljatok már belőle! Szobra is legyen a hős kőhajítónak, vagy mi?

Párhuzamos 2017.11.01. 20:00:59

@Cycmen: sokat teszel azért, hogy az ország normális fele ne acsarkodó bunkónak lássa a fidesz-szaavzót :D

monddazigazatmar 2017.11.01. 20:02:40

@morpho: Tehát a bíróság kimondta, hogy a másik hibázott? Ez nem demokratikus, vagy mi a lófasz?

monddazigazatmar 2017.11.01. 20:04:02

@sZulamith: Gyurcsány alatt melyik határon volt dobálózás meg gyújtogatás?

sZulamith 2017.11.01. 21:12:01

@monddazigazatmar: Egyiken sem. Nehogy már, az legyen hogy a menekült és társai elakarták foglalni Magyarországot. Kellett egy szerencsétlen bűnbak.
Az, hogy országon belül mit csinálunk, mi az itthoniak, az felejtendő. Igaz, az akkori rendőr kapitánynak meggyűlt a baja, de az "utcai harcolók" közül kinek? Érthető, az ő harcuk igazságos volt, a menekülté nem. A menekült is élni, jobban élni akart. Nesze neked, ezért 10 év.

monddazigazatmar 2017.11.01. 21:19:01

@sZulamith: Bűnbak? Ott sem volt ugye? Takarítani jött át, ugye?
Igen, hadd legyen már több jogom itthon, mint egy olyannak aki már a határon sem tartja be a szabályokat. Mégis mit remélsz olyantól, aki már akkor megtámadja a rendőrt, amikor még bent sincs az országban?
Élni akar? Jobban? És ennek az a módja, hogy nekiesek a határon a rendőröknek? Normális vagy?

Na, megyek kérek inzulint egy rendőrtől, álltolag van náluk.

anyadmajma 2017.11.01. 21:29:12

@monddazigazatmar: azért jött, hogy téged megtanítson szopni. Azaz csak a fogaidat verje ki.
Apád küldött érte, mert te nagyon fogazol szerinte.

monddazigazatmar 2017.11.01. 21:45:48

@anyadmajma: hihihi, hahaha. Ezt magadtól sikerült? Egészen szenzációs.

kolompa lole 1111 2017.11.01. 21:53:02

@kunzoo: A migriket ideje lenne már valóban legatterolni a határon, pár einsatzgruppe elférne arrafelé, hogy ne nekünk kelljen aztán szaladni a mindennapos terrorakcióik elől.

anyadmajma 2017.11.02. 00:16:31

@monddazigazatmar: ezt mondták neked a központban, te hazaáruló bolsevik geci?
Mer magadtól annyi eszed sincs, hogy kilégzés-belégzés.

2017.11.02. 01:24:24

@monddazigazatmar: "Miben nem volt tisztességes az eljárás?" - mondjuk abban, hogy a bíróság önkényesen válogatott a bizonyítékok között, hogy a vád koncepcióját igazolja.

anonymand 2017.11.02. 03:07:55

@LKerekes:

Nem ártana eldöntened, hogy úti @nick papagiorgo: okmányokkal, vagy anélkül...
"9 -10 útlevél volt nála, amelyek most a magyar hatóságnál vannak."
"MIlyen fideszes üdvöske dobálódzott a rendőrök felé a magyar határon utiokmányok nélkül?" - nem a határon, nem tudni volt-é útlevél nála, egyébként pedig csak a véleményét nyilvánította ki, a lehető legbékésebben.
"Emlékszik még valaki Goró Oszkárra? A Fidelitas alelnöke 2006-ban a tévészékház előtt megdobálta a rendőröket, üvöltözött, bíztatta a társait, akik felgyújtottak és megrongáltak 21 gépkocsit és két motorkerékpárt. A székházat megtámadták a szélsőjobbos zavargók, akik behatoltak az épületbe, kifosztották a büfét és törtek-zúztak. A Magyar Televíziót, amelynek adását 2006. szeptember 19-én hajnali 1 óra után meg kellett szakítani, több mint 29 millió forintos anyagi kár érte."
b1.blog.hu/2016/11/30/megdobalta_a_rendoroket_a_fideszest_elengedtek_a_menekultet_10_ev_fegyhazra_eltek

@nick papagiorgo

"Épp volt nála kb 10 útlevél, meg egy hangosbeszélő. Teljesen normális, életszerű dolog." - LKerekes hittársad már megírta (nem lipsi!), hogy a rokonaié.
"Mi lett volna, ha megszólal azon 10 nyelv egyikén, amelyikre a papírjai szerint útlevele volt" - nem neki 10 különböző nyelvű.
"Rendeben, de rokonok"-é. (LKerekes).
Legalább egymással egyeztessetek!

Ezt meg csak úgy, bónusz gyanánt:

"6. FEJEZET. KÜLFÖLDIEK BEFOGADÁSÁRÓL
ÉS A VENDÉGEK TARTÁSÁRÓL.

A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet.

1. Honnan gyarapodott a római birodalom kezdetben, és magasztaltattak fel dicsőségre a római királyok, ha nem hogy különféle tartományokból sok jelesek és bölcsek sereglenek vala oda? Bizony, hogy Róma mind e mai napig szolgaságban lenne, ha Aeneas maradéka szabaddá nem tette volna.

2. Mert amint különb-különbféle tartományok széléről jőnek a vendégek, különb-különbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, ami mind a király udvarát ékesíti és teszi nagyságosabbá és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szívöket.

3. Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország.

4. Hagyom azért, fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakozzanak.

Mert ha te elrontani törekedel, amit én építettem, vagy ha mit én gyűjtöttem, te széjjel hányod azt, bizony mondom, nagyon nagy kárát fogja vallani országod. Amit hogy eltávoztass, növeld naponként a te országodat, hogy a te koronádnak felségét mindenek tiszteljék."

"Dümmert Dezső a soknemzetiségű ország "külső" teherbírását hangsúlyozza, párhuzamosan a magyar nemzet-fogalom kialakulásának gondos elemzésével. Többek között ezeket írja: "Kezdettől fogva világos, hogy a szöveg kiindulópontja és alapvető nézőpontja itt is, mint a többi fejezetben: a magyar királyi hatalom és méltóság növelése. (...)...a »vendégek« befogadása nem a vendéglátók háttérbe szorítását célozza. (...) Nem akart saját, adott, uralmi kereteiből kitörni és azt mérték nélkül növelni, de éppen az idegen szokások sokféleségének befogadásától remélte azt, hogy az egyre hatalmasabbá váló, nyomasztó német birodalmi szomszédsággal szemben egy hasonlóan széles körű és sokirányú összeköttetésű uralmat épít ki." (Az Árpádok nyomában. Bp. 1977. 196-209.)

"Az idegenek Magyarországra özönlésének alapja a szilárd jogrend és jogbiztonság volt, e tekintetben élre került hazánk a középkori Európában. Az idegenek helyzetét István király 22. törvénye szabályozta: "A vendégek befogadásáról. Ha valaki vendéget fogad magához jóakarattal, és annak tisztességes tartásáról gondot visel, valameddig feltett szándéka szerint látja, ne hagyja el a vendég az ő gazdáját, se lakó szállást ne keressen másnál." (Magyar Törvénytár I. Bp. 1899. 31.)"

"2. Volt akkor egy Géza nevű fejedelem, a negyedik (= az ötödik) attól számítva, ki a magyaroknak Pannóniába jövetele idején első vezérük volt. Minthogy Jézusban is hitt, hatalmaskodva bánt az övéivel, de irgalmasan s bőkezűen az idegenekkel, kiváltképpen a keresztényekkel; ámbár belesüppedt a pogány életmódba, mégis, a lelki kegyelem fényének közeledtére figyelmesen kezdett tárgyalni a körös-körül fekvő valamennyi szomszédos tartománnyal a békéről, melyet korábban sohasem kedvelt; úgyhogy már ebből felismerhető, kinek fiává vágyott válni, Üdvözítőnknek az evangéliumban mondott szavai szerint: "Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak."
mek.niif.hu/00400/00446/00446.htm

kolompa lole 1111 2017.11.02. 03:28:40

@anonymand:

"6. FEJEZET. KÜLFÖLDIEK BEFOGADÁSÁRÓL
ÉS A VENDÉGEK TARTÁSÁRÓL.

A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet."

Akkor még nem volt iszlám terrorizmus.

anonymand 2017.11.02. 06:43:42

@kolompa lole 1111:

Fölösleges a jelző.
Terrorizmus, amelynek lehet hamis, vallási köntöse.

sZulamith 2017.11.02. 08:35:24

@monddazigazatmar: Koffeintablettát is kérjél:)

Cycmen 2017.11.02. 09:29:55

@Párhuzamos: " sokat teszel azért, hogy az ország normális fele ne acsarkodó bunkónak lássa a fidesz-szaavzót :D"

Tudod ez úgy van, hogy a baloldal mélységeiben (az az értehő színvonal számukra, nincs mit tenni) de humoros formában próbálom zrikálni az itteni anyaszomorítókat! Ha megtekinted Tanga 20 kolléga "műveit" akkor láthatod hogy még így is túl kedves vagyok hozzátok! :D

monddazigazatmar 2017.11.02. 10:03:47

@anonymand: Szent István azt is bevezette, hogy a tolvajnak levágják a kezét.
Mivel jutalmazta azt, aki a megdobálta kővel a katonáit? Vagy ordítva betört az államhatáron?
Egyébként hirtelen mennyire fontos lett Szent István. Amikor a boltzár ellen okoskodtál, akkor miért nem jöttél elő azzal, hogy tiltotta a munkavégzést vasárnap?

kolompa lole 1111 2017.11.02. 11:59:29

@anonymand: Nem felesleges, az iszlám az eleve egy primitív, barbár jelentésű szó, ami igaz is. Ott van pl. az IRA, ETA, azok is robbantgattak, de csak azokat akikkel bajuk volt, nem mondjuk a pesti 3-as metrót. Azoknak volt bátorsáruk odaállni az ellenfél katonái elé, hogy lerendezzék a vitáikat, az arabok meg gyáva fosós szarházi senkik, akik csak gyerekeket és ártatlan civileket mernek gyilkolni, félnek hogy egy katonától olyan sallert adnak hogy a köcsög allahjuk adja a másikat.

kolompa lole 1111 2017.11.02. 12:01:19

@Cycmen: A fidesznyik az a legalja, valahol félúton van az ember és az iszlámgeci között. :)

kolompa lole 1111 2017.11.02. 12:02:38

@monddazigazatmar: A fideSSnek se fontos a kereszténység akkor amikor a "ne lopj!" parancsolatot kéne értelmezni...

anonymand 2017.11.02. 15:01:03

@kolompa lole 1111:

Némi tévedésben vagy az iszlám fogalmát illetően.
Esetleg megadhatnád a forrást, ahonnan azt vetted, hogy "eleve egy primitív, barbár jelentésű szó".
Rákerestem, nem találtam.

anonymand 2017.11.02. 15:05:52

@monddazigazatmar:

"Egyébként hirtelen mennyire fontos lett Szent István. Amikor a boltzár ellen okoskodtál, akkor miért nem jöttél elő azzal, hogy tiltotta a munkavégzést vasárnap?" - sajnálom, ha számodra okoskodásnak tűnt, én a véleményemet fogalmaztam meg.
A vasárnapi munkavégzés tilalma korlátozott.
Nyilván te magad is fel tudsz sorolni jó néhány olyan szakmát, hivatást, ahol szóba sem kerülhet, hogy vasárnap ne dolgozzanak.

Párhuzamos 2017.11.02. 15:07:54

@Cycmen: 1. nem vagyok baloldai szavazó. 2. ha valaki bunkó, az nem hiszem, hogy mást is feljogosít erre.

teéjesenmindegy 2017.11.02. 16:53:03

@anonymand: Tényleg? Pedig István alatt mindenkinek kötelező volt a templom, kivéve annak aki a tüzet őrzi.
Tényleg változott a világ 1000 év alatt? Nem mondod? Akkor miért csak néhány neked tetsző részt idézgetsz? Mellesleg ugye a vásárlás az nem ilyen létfontosságú feladat mint a tűz őrzése, vagy a tűz oltása mondjuk.

István megmondta, hogy ... lószart. A leszármazottai mintha nem nagyon akarták volna vendégelni a tatárokat, vagy a törököket. Miért forgatod ki a szavait?

kolompa lole 1111 2017.11.02. 17:43:32

@anonymand: Úgy hívják a forrást hogy: tévé, rádió, újság, internet. Aki lát és nem csak néz, az egyből levágja. Mindig csak az iszlámgecikkel van a baj. Hiába megy a migránssimogatás, "szegény"ezés, jól tudjuk hogy egyiknek se feltétele a robbantás, tömegbe hajtás autóval. Érdekes mód csak az iszlámban az. Pedig van elég migri (pl. mexikói az USA-ban), vagy szegény (hát ezért nálunk se kell a szomszédba menni), mégsincs terrorizmus. Csak az araboknál. Mindig ezekkel van a baj. Ahol ezek megjelennek, ott egyből lesz hőbörgés és tömeggyilkosság. Csoda hogy mindenki utálja őket mint a szart, és legszívesebben újraindítaná csak nekik Auschwitzot?

anonymand 2017.11.03. 18:38:12

@kolompa lole 1111:

"Úgy hívják a forrást hogy: tévé, rádió, újság, internet." - ezek valóban lehetséges források, de korántsem mindegy, hogy melyiket választod közülük.

..."az iszlám az eleve egy primitív, barbár jelentésű szó, ami igaz is." - Erre azonban nem válasz az, amit írtál.
Konkrétumot kérek; TV-t, internetet. Például.

..."mégsincs terrorizmus. Csak az araboknál" - ajánlom becses figyelmedbe az internetet.
www.google.hu/imgres?imgurl=https%3A%2F%2Fwww.start.umd.edu%2Fgtd%2Fimages%2FSTART_GlobalTerrorismDatabase_TerroristAttacksConcentrationIntensityMap_45Years.png&imgrefurl=https%3A%2F%2Fwww.start.umd.edu%2Fgtd%2F&docid=Zxhp6Dt1WZhtHM&tbnid=lbM0VarLl2edSM%3A&vet=10ahUKEwjI9LDU-KLXAhXBb1AKHVyeCPgQMwgqKAUwBQ..i&w=4894&h=2189&bih=708&biw=1522&q=terrorism%20map&ved=0ahUKEwjI9LDU-KLXAhXBb1AKHVyeCPgQMwgqKAUwBQ&iact=mrc&uact=8
Én pedig a rasszistákat utálom.

anonymand 2017.11.03. 18:49:26

@teéjesenmindegy:

Keversz dolgokat.
A tatárok megtámadtak minket, a török birodalom úgyszintén.
A betelepítésekről pedig, a teljesség igénye nélkül (besenyők, szászok, kunok és jászok, románok, szlovákok, lengyelek, görögök, zsidók, stb.):
hu.wikipedia.org/wiki/Betelep%C3%BCl%C3%A9sek_%C3%A9s_betelep%C3%ADt%C3%A9sek_Magyarorsz%C3%A1gra

EgyEdző 2017.11.03. 19:38:11

Ez a cikk megmutatja az írója valódi arcát...
Elképesztő meséjét még a baloldaliak sem veszik be...

ARYAN 2017.12.11. 09:20:59

Megafonnal tömeget vezényelni egy határostromra! Ha ez nem terrorcselekmény, akkar mi a túró az?!
süti beállítások módosítása