B1 blogcsalád



Orbán és kormánya csak az árnyékban szeret matatni

2017. október 27. - ashwood

d_as20170315033-1024x576.jpgMindaz, amit Orbán és kormánya művel a civil szervezetekkel szemben – bármire is hivatkozik – épp szembe megy a demokratikus kormányzás alapeszméjével. Az átláthatóságból igyekszik homályt és rejtélyt csinálni.

Mindig van feljebb – pontosabban lejjebb – a kormányzati kommunikációban. Ha meg nem is tudjuk szokni, de lassan képesek vagyunk üvöltő roham nélkül elviselni, hogy az ország irányítói másról sem hajlandóak beszélni, mint egy kitalált ellenséggel vívott háborúskodásról. Ehhez pedig nem sajnálják adóforintjaikat vazallusaik zsebébe dugdosni - és mindezt nemzeti konzultációnak csúfolni.

A napokban azonban újabbat csavartak a Soros-háborún: a titkosszolgálatokat is bevetik a milliárdos "hálózata" és az "igazság kiderítése" érdekében. Beszélt erről a Fidesz szóvivője, Hídvégi Balázs, aztán Lázár János, most pedig maga a kedves vezető, Orbán Viktor. A királyi rádió aktuális két perc gyűlöletében Orbán kijelentette a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével a nyilvánosság elé kell tárni az európai életet befolyásolni igyekvő "Soros-hálózatot", hogy megismerhetők legyenek a történések, az, hogy kik, miért és hogyan akarják befolyásolni a magyarok életét. Az is kérdés, hogy kik azok a magyarok, akik együttműködnek ebben a folyamatban innen, Magyarországról.

Emlékezetes: ezzel a trükkel korábban is próbálkoztam már, akkor kicsit kidolgozatlanabbul. Németh Szilárd, hivatásos iszapbirkózó köpte be, hogy ő bizony utasította a titkosszolgálatokat, mint a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke, hogy iziben nézzek Soros civiljeinek a körmére. Utóbb csúnya bukta lett a történetből - amiről kiderül, hogy egy szó sem igaz az egészből. Németh nem utasított senkit semmire, minthogy joga sincs hozzá. Az üggyel kapcsolatban a Fidesz kedvenc jogásza, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is kimondta: "a civil szervezeteket felesleges titkosszolgálati módszerekkel megfigyelni, mivel azok nem szoktak titokban semmilyen műveletet csinálni, hiszen a nyilvánosság a legfőbb fegyverük a hatalommal szemben. A tevékenységüket a sajtó, a politikusok és az állampolgárok előtt, nyilvánosan végzik."

Persze ez a legkevésbé sem szegi kedvét Orbánnak és sleppjének a titkosszolgálatok bevetésével riogatni, vagy akár be is rúgni a megfigyelés-motort. Főleg a belső árulók, az "együttműködő magyarok" ellen. Mindez pedig éppen ellentétes a demokratikus kormányzás minden alapeszményével. Ugyanis egy, valóban az állampolgárokért dolgozó kabinet az átlátható, nyilvános működésre törekszik. Mondanunk sem kell, hogy ennél semmi nem áll messzebb Orbánéktól és oligarcha köreiktől. Épp ezért igyekeznek a titok és rejtély ködét borítani a nyilvánosság előtt működő civil szervezetek tevékenységére. Hiszen egy képzelt ellenségnél már csak a láthatatlan, képzelt ellenség az ideálisabb. Így aztán a legfelsőbb hatalmi körök legalizálják a legvadabb összeesküvés-emléketeket.

A titkosszolgálatok ugyanis semmit nem árulhatnak el, működésük átláthatatlan, tevékenységükről, eredményeikről bárki, bármit mondhat. A Fidesz agytrösztjének eszébe sincs érdemben tenni bármit is a civilek, vagy az állítólagos Soros-hálózat ellen. Ugyanis ha hivatalosan lépnének fel, mondjuk hazaárulás vádjával, nagyon gyorsan kiderülne, hogy semmiféle alapja nincs a gerjesztett gyűlöletnek, a naponta százszor is elmantrázott, bornírt marhaságoknak. Marad tehát a rejtély - pontosabban: csinálnak. Ott, ahol a napnál is világosabb: a civilek átláthatóan működnek, miközben a kormány csak az árnyékban szeret matatni.

(fotó: 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4613103938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2017.10.28. 20:15:54

Arra lenne szükség, ha kell , titkosszolgálati eszközökkel feltárják a civil szervezetek valódi szándékait, és az őket mozgató nemzetközi hálózatokat....Ha pedig bebizonyosodik, hogy nemzetellenes tevékenységet folytatnak, lázítanak , felforgatnak, akkor be kell őket tiltani...

rasztaszív 2017.10.28. 21:06:11

@Brix: terjesszük ki ezt az egyházakra is,aztán hajrá.

morph on deer 2017.10.28. 21:13:33

@Brix:
Az ürgebőrt kifelejtetted!
Nem lehetsz ennyire nemzetellenes..!

Brix 2017.10.28. 21:21:14

@morph on deer: Jó, a betiltás talán túlzás, de valami szabályozás csak kell, hogy ne tudják szabotálni az országvédő intézkedéseket, pl. az illegális migránsok kerítésen kívül tartását...Tiszetelteben kellene tartaniuk a többségi véleményt ebben a kérdésben, és nem ellenünk harcolni...

morph on deer 2017.10.28. 23:32:02

@Brix:
Ahogy én látom, itt senki nem “harcol” a korlátlan és ellenőrizetlen beengedéséért a migráns/menekült/whatever népségnek, itt főleg arról van szó, hogy ha már engedtük, hogy valaki egyáltalán átlépne a határt, akkor viselkedjünk már kicsit emberségesebben, mert ezeknek az embereknek már bőven kijutott, - úgy kábé minden szarból, - teljesen függetlenül attól is, hogy hogyan kerültek ide. Meg tudjuk/tudnánk engedni magunknak, hiszen násról sincs szó, csak hogy mennyire sikeresek vagyunk!
Khmm...
Miért jó az nekünk, ha embertelenül bánunk valakivel is? ( Megtörtént, én nem ezen akarok vitatkozni, hanem az elveken!)
Ha egy ‘civil szervezet’ segít azoknak (is) akiknek senki más, mert nincs rájuk vonatkozó kategória, vagy nincs keret, stb., mi ebben s baj? Az, hogy Soros pénzén csinálnsk valamit, amit az állam pénzén - a miébken! - kéne egyébként csinálni?

A jogvédők pedig amúgy azt teszik, amit egyébként szintén az államnak kéne: jogi segítséget adnak annak, akit igazságtalanság ér, - mint például egy orbán viktor nevű személyt amikor kordont bontott - vagy csak nem képes gondoskodni a saját jogvédelméről.
A bűnözőknek jár kirendelt jogi képviselő, de a civileknek nem, csak mondom.

Én ezt nem tartom “közösség” vagy “nép” ellenesnek, és fogadok, hogy legtöbben mások sem, ha nem lenne túlfűtött a közhangulat.

Isten bizony, bégre szeretnék már egy unalmas, békés országot látni itt, ahol véletlenül épp nem “harcolunk” valaki/valami ellen, nem “küzdünk”, hanem csak élünk, ahogy normális helyeken szokás..!

(Jól van na, majd felébredek! Vagy valami..:)))
süti beállítások módosítása