B1 blogcsalád



Lehullott az álarc az MTI-ről: amit szabad a Fidesznek, azt tilos az ellenzéknek

2017. október 16. - nickgrabowszki

Az állami média eddig is térden állt a kormány és annak pártjai előtt, mostantól hivatalosan is a Fidesz sajtóosztályaként működik.meszaros-lorinc-es-orban-viktor_2.jpg

Történt, hogy az MTI visszautasította az LMP közleményét, amelyben vasárnap Mészáros Lőrinc uniós támogatásáról írtak volna. Arra hivatkoztak, hogy azért nem közlik, mert a belső szabályzatuk szerint

a közlemény nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.

Mindezt annak ellenére, hogy Mészáros Lőrinc

  1. a Fidesz jelöltjeként Felcsút polgármestere, tehát politikus, köztisztséget visel, és mint ilyen, közszereplő, aki többet kénytelen eltűrni, mint egy magánszemély,
  2. állami forrásokból, közpénzekből hihetetlen sebességgel gazdagodott meg, harácsolt össze százmilliárdokat.

De nem, őt nem lehet a miniszterelnök strómanjának nevezni.

Történt ugyanakkor, mint a 24.hu felhívta a figyelmet, hogy két nappal korábban, pénteken az MTI-OS lehozta a Fidesz közleményét, amelyben az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabát a baloldal strómanjának nevezik.

És ezt az MTI gond nélkül kiadta.

A jogerős ítélettel bűnözőnek nem nyilvánított szombathelyi önkormányzati képviselőt lehet strómannak nevezni, a felcsúti fideszes polgármestert nem.

Mészárosnak vannak személyiségi jogai, Czeglédynek nincsenek. A Fidesznek szabad, az LMP-nek - meg általában az ellenzéknek - nem.

Az MTI - éppúgy mint az állami média egésze - eddig is térden állt a kormány, és annak pártjai előtt, mostantól hivatalosan is a Fidesz sajtóosztályának illik nevezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4412992930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tibor László Pardavi 2017.10.16. 16:19:44

Máraival szólva a kommunisták eltűnése után jönnek a sunyi,félművelt parasztok.Bocsi véreim,agrárproletárok!/

api99 2017.10.16. 20:05:07

Nincs ebben semmi meglepő.
Ez még csak romlani fog a választásokig.
Teljes pályás letámadás jön.
Egyébként ettől azt várom, hogy az intellektuálisabbak még elpártolnak a fityesztől. Hátha lemegy a támogatásuk 1,8-1,9 millióra.
Áprilisban kiderül.

miért 2017.10.16. 22:28:51

..ahogy 40 vagy 80 éve: a kis tolvajokat lecsukják, a nagy rablókat kitűntetik! Tényleg a bunkó párttitkárok országa ez!

FCUK10 2017.10.17. 08:12:00

LMP? azt eszik vagy isszák?

Gandosz 2017.10.17. 11:16:14

hadd hőbörögjenek a balodali agyhalottak

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.17. 11:24:59

Az egyik esetben véleményben feltételes módban volt Czeglédy esetén, a másik esetben meg provokatíven tényként volt előadva.

Nagy különbség, bár a Gyurcsanyista gyűlöletkeltőket az ilyen apróságok nem érdeklik.

konrada 2017.10.17. 13:21:31

...szopacs.

...ilyen az, ha egy újságíró nem független hírügynökségnél dolgozik.

...teszem hozzá, a blogger sem hozza le, hogy ő meg Simicska-strómanjánál jelenteti meg beírásait, mert ő is tudja, akitől fizetést kap, azt nem "illik" jelzőznie....;))

Mistral1011 2017.10.17. 13:47:31

@FCUK10: EGy vicc jutott az eszembe, valami ilyesmi volt:
A Nagy Vezető rámutatott a "szőkékre" - és már vitték is el őket. Egy se jött vissza. Én nem voltam szőke, nem haborogtam.
A Nagy Vezető rámutatott a "vörös hajúakra" - és már vitték is el őket. Egy se jött vissza. Én barna voltam, nem haborogtam.
Aztán a Nagy Vezető rámutatott a "barnákra".
És már nem volt senki, aki értem szólt volna.

Tökmindegy ki van fent és ki lent, ez úgyis csak időleges. Tegyetek tetszőleges jelzőt az idézőjelek közé - buzit, cigányt, Ahmedet, Bélát. LMP-t...
A Hatalommal való visszaélés, amiről a poszt szól.

A Pillanatnyi Nagy Vezető pedig Magyarország leendő ex-miniszterelnöke... (lesz még pár ember ezen a poszton :-)

Mákosi Rátyás 2017.10.17. 14:05:07

Váá, most valaki megvilágosodott? Ezért kár volt ezt a posztot megírni....

n3spr3ss0 2017.10.17. 14:19:09

@Gandosz: Gecik sajtószabadsága.

Egéridomár 2017.10.17. 14:31:47

Egyszer minden fideszgeci megdöglik :)

Gandosz 2017.10.17. 14:43:05

@Mistral1011: "A Hatalommal való visszaélés, amiről a poszt szól."

rágalmazási kísérletről szól a poszt, amiben nem partner az MTI

Az Ellenálló 2017.10.17. 15:04:45

@Gandosz: A rágalmazásnak nincsen kísérlete, vagy megtörtént vagy nem.

Másrészt világosan látszik Mészáros strómansága, ezt még egy fideszesnek is be kéne látnia. Mindkét közleményt ki kellett volna adni, de ez nem történt meg.

konrada 2017.10.17. 15:09:30

@Az Ellenálló:
...gondolom azóta vagy ellenálló, aikor a főnököd azt mondta az egyik beosztottról többek előtt, hogy az egy f.sz, és te egyetértő bólogatás mellett - a többiek előtt kiegészítetted azzal, hogy a főnök is az...;))

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.17. 15:46:51

@Az Ellenálló:

Miben látszik a strómansága ?

Strómannak azt az embert nevezzük, akire ráiratjuk a vállalkozást hogy elvigye a balhét, miközben a pénzt a valódi tulaj viszi ki addig amíg a hatóság nem füleli le a svindlit.
A stróman háttérben van rendszerint, hatóságoktól rejtve, azonossága kétséges, ahogy a valódi főnöké is.

Ezzel szemben Mészáros polgármester, vagyonbevallása nyilvános, nagyon messze van a hajléktalanságtól, és balekságtól, nincs büntetőeljárás egy darab se, feljelentés is max a pályázatos elnyerése kapcsán születtek.
A pénz az övé, azt csinál vele amit akar (lásd Simicska, mint előző stróman, hamár).

Ezzel sztemben Czeglédy lopott csalt átvert embereket és hatóságot is. Nem volt képviselő és polgármester se a svindli alatt, háttérbe húzodott.
Különböző források szerint a lopott pénzből MSZP-s kampányt finanszírozott.
Persze ő se stróman.

Szóval ha csak úgy stróman a Mészáros, mint ahogyan Sorosnak nincs terve (amit 2015-ben és 2016-ban saját kezűleg publikált), akkor értem.
A ballibek leírták és te beszoptad.

morpho 2017.10.17. 15:54:10

Az MTI a kormánypropaganda egyik alappillére évek óta. Nem volt itt semmilyen álarc! A félretájékoztatás egyik fideszes alkotói műhelyéről beszélünk. Mindezt közpénzből....

morpho 2017.10.17. 15:55:40

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ha Mészáros nem Orbán strómanja, akkor te nem vagy narancskullancs! :))

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.17. 15:56:17

@morpho:

Nagy szükség van rá, hogy a ballib hírhamisító műhelyeket ellensúlyozni lehessen.
Úgy mint Index, 444, Hvg, Rtl, ...
A ballib gyűlöletkeltés nem monopólium ma már.

Dezső Németh 2017.10.17. 16:10:28

@Mistral1011: Hát, EZ a valóságban egy kicsit szomorúbb történet volt, és egyáltalán nem vicc...

2017.10.17. 16:17:36

@Ballib cenzúrázók réme 25: Most éppen te adod elő provokatív tényként a vádakat a gyanúsított ellen.

morpho 2017.10.17. 16:19:26

@Ballib cenzúrázók réme 25: Attól, hogy rákiabálod a kormánykritikus hírforrásokra, hogy hírhamisítók, attól a hírhamisító a fidesznyalonc propagandamédia marad. Régi fideszes trükk, hogy rákiabálják másokra a saját disznóságaikat. Ezzel lehet, hogy meg lehet zavarni az egybites fideszes szavazóbázist, de most komolyan velem próbálkozol pubi? :))
Olvass 888-at, origót, pesti srácokat, meg mandinert! Nézzél köztévét, tévé 2-t, Echo tvt, hallgass Vajnarádiót! Lapozgass Lokált! Minden adott a korrekt hírfogyasztáshoz, mit keresel egy ilyen hírhamisító oldalon, mint ez a B1 blog? Csak nem narancskullancs vagy mégis? Mert nagyon úgy tűnik, de akkor sajna Mészáros mégis Orbán strómanja!

morpho 2017.10.17. 16:21:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Nagy szükség van rá, hogy a ballib hírhamisító műhelyeket ellensúlyozni lehessen" Ezért hozták létre a jobbos hírhamisító műhelyeket! Bravó kullancs!

Dezső Németh 2017.10.17. 16:22:19

@Mistral1011
Martin Niemöller – Wikipédia
"Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, nem szóltam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, nem szóltam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, nem szóltam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, már nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna."
Martin Niemöller német egyházi vezető, megjárta a koncentrációs tábort... Viccből...

2017.10.17. 16:41:11

@Ballib cenzúrázók réme 25: vicces, amikor a magadfajta gerinctelen tetvek mosakszanak... tudod szarházikám, nektek minden szavatok hazugság, bűncselekmény... azt meg se kérdezem, mennyit fizet a Pártod és a führeretek a netes mocskotokért. :D

2017.10.17. 16:42:27

@Ballib cenzúrázók réme 25: nem tudom, te tényleg ilyen elmebeteg vagy, nem csak azért játszod az ostoba hazaáruló, elvtelen, gerinctelen taknyot, mert megfizetnek?

Aquincum 2017.10.17. 16:48:18

Egy tragédia a magyar sajtó állapota. Független média nélkül pedig sajnos nem működik a demokràcia. Ez alapigazság, alapérték lenne egy normális országban. A magyarországi állapotok miatt az igazi (nem a félázsiai) Európa polgárai már rég tüntetnének.

VadMacs 2017.10.17. 16:59:32

@hullajelölt88:
Nézd, ha ez a szerencsétlen balfasz csak szimpla meggyőződéses narancstálib lenne, nem itt szennyezné a környezetét, ellenne a munkaadója szennyportáljainál. Azért van itt a kisköcsög, mert ezért fizetik...

Béla66 2017.10.17. 17:33:34

@Ballib cenzúrázók réme 25: Möszjő rém! Azért ezt gondold még át,ha kérhetem!

Béla66 2017.10.17. 17:36:53

Urak!
Adtok linket a két közleményre? Vagy legalább a Fidesz hírre.
Ne mások döntsenek helyettem.
Tisztelettel, Münci

anyadmajma 2017.10.17. 18:34:57

@Ballib cenzúrázók réme 25: te meg egy hazaáruló bolsevik geci vagy:)

taga20 2017.10.17. 18:35:37

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"A stróman háttérben van rendszerint, hatóságoktól rejtve, azonossága kétséges,"

te istenbarma, akkora faszt, mint amekkora te vagy, rég láttam.

anyadmajma 2017.10.17. 21:25:06

@taga20: jaja, toronydaruval kell felállítani:)