B1 blogcsalád



Európa orbanizálódik

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2017. október 12. - Szelestey

• A tekintélyelvű rendszerek ugyanazokat a módszereket nyomatják

• Kurz Orbánt koppintja

• Az nem baj, ha az élelmiszergyárak más recept alapján készítik a Keletre szánt termékeket, csak ne tegyenek azokba olyasmit, ami árt az egészségnek

Die Presse

die_presse.jpg

A Greenpeace közép- és kelet-európai irodavezetője úgy látja, hogy napjainkban Ausztria és Európa orbanizálódik. Az uniós tagállamokban azt látni, hogy fokozottan próbálják megnyirbálni a civil szervezetek létalapját, ám ez ellen határozottan fel kell lépni. Alexander Egit szerint az autokraták mindenütt ugyanazt a módszert alkalmazzák az elnyomáshoz. Először lejáratják a politikai ellenfelet, majd állami intézményeket támadnak meg, a kritikus sajtót pedig kikapcsolják. Ezzel párhuzamosan nyomás alá helyezik az NGO-kat. Ezen a területen az orbáni Magyarország az egyik éllovas. A magyaroknál gyorsan elzárták az állami pénzcsapokat a nemszeretem civil csoportok számára. Orosz mintára törvényt hoztak a külföldi támogatást élvező szervezetek ellen, amelyek közül azok voltak kitéve a legnagyobb rohamoknak, amelyek a menekültekről gondoskodtak.

A nehezen kivívott szabadságjogokat az illiberális erők fokról fokra leépítik. Az autoriter magyar, lengyel vagy török vezetés lerombolja a demokrácia és a szabadság alapjait. Éspedig egy kaptafára: előbb a jogállamiság olyan pilléreit kezdik ki, mint a független bíróságok, majd a média jön, utána pedig megkérdőjelezik az olyan polgárjogokat, mint a tüntetések szabadsága. Félő, hogy Ausztriában a választás után követik Orbán példáját és pl. fellépnek a civilek ellen. De az Európai Parlament is akart már olyan döntést hozni, amely igencsak emlékeztet a magyar módszerekre, és itt sem lehet kizárni, hogy a végén jóvá is hagyják, ha változnak az erőviszonyok. Így azután nem lehet csodálkozni azon, hogy a Fidesz még mindig az Európai Néppárt tagja. Mi több, az EPP egyre inkább közeledik Orbán Viktorhoz, ahelyett, hogy rákényszerítené a demokratikus normák betartására.

A válasz a fokozódó orbanizálódásra csak az lehet, hogy eddig és ne tovább! Vissza kell verni minden kísérletet, amikor lábbal tipornak demokratikus alapjogokat vagy megnyesik a civilek jogait. Ám tartani lehet attól, hogy a tekintélyelvű intézkedések nyomán jelentősen visszafogják a civilek tevékenységét. Ezért azok függetlensége érdekében döntő, hogy az eddiginél több, apró magántámogatást kapjanak. A Greenpeace és az Amnesty International elutasít mindenféle állami, illetve vállalati segítséget. Ilyenformán Magyarországon az elnyomás idején sem lehet őket megzsarolni, továbbra is a civil társadalom szócsöveként jelennek meg.

Kurier

kurier.jpg

1. Az európai konzervatív pártok meglepetéssel és érdeklődéssel figyelik, miként tudta a csodagyereknek számító, mindössze 31 éves Sebastian Kurz kilendíteni szinte reménytelen helyzetéből az osztrák Néppártot, olyannyira, hogy az most a vasárnapi választások esélyesének számít. Ám a brüsszeli Politico egyik újságírója arra hívja fel a figyelmet, hogy a prototípus nem Kurz, hanem Orbán Viktor volt. Ő találta ki, hogy átveszi a szélsőjobb legvonzóbb témáit, és ezzel gyengíti meg a riválist, ez esetben a Jobbikot. Ám az EU számára a nagy kérdés az, az osztrák kormánykoalíció tagja lesz-e a Szabadságpárt. Nagy valószínűséggel igen, ezért újra felmerül, hogy Európa még nem győzte le a populizmus szörnyetegét. De szankciók ezúttal nem várhatóak, Magyarország és Lengyelország számít az unió nagy betegének. A Bizottság még egyiknél sem találta meg, hogy miként tudná rávenni őket az iránvonal módosítására. Azon kívül Európa már tudomásul vette a szélsőjobb nyomulását. Lásd az AfD-t, bár az csupán a parlamentbe jutott be. Egy brüsszeli elemző ugyanakkor igen problémásnak találja a jobboldali-populista Szabadságpárt idegenellenességét. Merthogy a megosztás politikája veszélyes az egész földrészre nézve.

2. Az újság úgy látja, hogy a Szabadságpárt nem sokat fog profitálni abból, ha Strache valóra váltja szándékát és szorosabb kapcsolatokat épít ki a Visegrádi csoporttal. A politikus még azt sem zárta ki, hogy Ausztria hivatalosan csatlakozzon a regionális szövetséghez. Utóbbiról a lap azt írja, hogy a tagok összehangolják véleményüket a legfőbb uniós témákban, így a nemzetállamok jogkörének erősítéséről és főleg Magyarország és Lengyelország esetében az uniós jog módszeres megszegéséről. Egy osztrák szakértő szerint azonban ha Ausztria összeáll ezzel a tömbbel, akkor az megnehezítené számára, hogy másutt szövetségesekre találjon. Vezető diplomaták ugyanakkor arra figyelmeztetnek Bécsben, hogy ilyen barátok körében az osztrákok is bepiszkolódnának az EU-ban. Hiszen a csoportban hemzsegnek a nacionalisták, nem véletlen, hogy az FPÖ közösködni akar velük.

Bloomberg

bloomberg.jpg

Várhatóan újabb lökést kapnak Európában a nacionalisták, mivel a vasárnapi választások eredményeként Ausztriában kisebbik erőként előreláthatólag bekerül a kormányba az euroszkeptikus Szabadságpárt. Ennélfogva Németország déli szomszédja az eddiginél berzenkedőbb lesz, miközben Merkel próbálja megőrizni az unió egységét. Előzőleg a populista jelöltek felsültek több választáson is, ám az osztrák eredmény arra mutat rá, hogy az eddigi politika továbbra is ostrom alatt áll. A nagy esélyes Kurz, a Néppárt vezetője a kampány során az FPÖ-féle kemény, bevándorlás-ellenes álláspontjára tette át a hangsúlyt. Viszont feltehetőleg megfékezi a szélsőjobbot és nem valószínű, hogy az új koalíció túlzottan EU-ellenes lenne.

Az utóbbi hónapokban a Szabadságpárt erősen visszafogta a Brüsszel-ellenes retorikát és ez megkönnyíti az összefogást a konzervatívokkal. Európában Merkel és Macron növekvő ellenállásra számíthat az integráció elmélyítésével, az oroszok elleni szankciók fenntartásával és azzal szemben, hogy megbüntessék a keleti tagokat, amiért azok legyűrik a szabadságjogokat. Az FPÖ vezére ugyanakkor decemberben együttműködési megállapodást írt alá az orosz kormánypárttal. A német-francia központosító törekvések ellensúlyozására pedig kinyilvánította a politikai rokonságot a V4-ekkel, köztük a magyarokkal és a lengyelekkel, akik nem voltak hajlandóak menekülteket befogadni, ugyanakkor ellentétbe kerültek a Bizottsággal a polgári szabadságjogok és a hatalmi ágak megosztásának felszámolása miatt.

Guardian

guardian.jpg

Jobbra fordul az osztrák politika és ebben a folyamatban a szélsőjobbos FPÖ lehet a királycsináló, olyannyira, hogy vezére, Strache lehet az első politikus Európában, aki a 2. világháború óta neonáci múlttal bekerül a kormányba. A Szabadságpárt a választási kampányban diktálta a témákat, így bevándorlás elutasítását, valamint azt, hogy mennyire veszélyes az iszlám. Megfigyelők szerint politikája a maga szempontjából annyira sikeres, hogy Ausztria ma már exportálja is a jobboldali populizmust, azaz módszereit átveszik a szélsőjobbos erők másutt is. Ám a párt nyomulását feltartóztatta a Néppárt vezetője, aki azzal büszkélkedik, hogy ő vetett véget a menekültválságnak, miután elérte, hogy a balkáni államok lezárják az utat az Európába igyekvő tömegek előtt. Kurz amellett van, hogy a kérelmeket a jövőben az EU-n kívül dolgozzák fel. Az FPÖ ugyanakkor negatív kampányt folytatott, antiszemita felhangokkal. Strache többször is olyan cikkeket linkelt be a Facebook-oldalán, amelyek Soros Györgyöt a menekültválság, illetve az orosz szankciók mögött álló sötét erőként tüntették fel. A szociáldemokrata kancellár pedig odáig jutott, hogy hiba volt megnyitni a munkaerőpiacot a keleti uniós országokból érkező munkavállalók előtt.

Der Standard

guardian.jpg

Az Osztrák Szabadságpárt azt követeli, hogy korlátozzák a munkaerő-bevándorlást a keleti uniós tagországokból. Jelenleg már rekordszámban, 300 ezren dolgoznak Ausztriában az érintett államok polgárai, vagyis számuk megkétszereződött öt év alatt, ám Strache szerint ezek az emberek lenyomják a béreket és elveszik az osztrákok állásait. A legtöbben Magyarországról érkeztek, de sokan jönnek Romániából is. Mindazonáltal a folyamat az utóbbi három évben lelassult, mert keleten is beindult a fellendülés. A magyaroknál, cseheknél és románoknál már kisebb a munkanélküliek aránya, mint Ausztriában. De az osztrák gazdaságnak sürgős utánpótlásra van szüksége, hiszen hiányoznak a szakemberek. A legtöbb magyar különben a vendéglátásban vállal állást, miközben feltűnő, hogy a keletiek közül csupán 10 % helyezkedett el a termelésben. Ráadásul csak tavaly 170 ezren dolgoztak ideiglenes kiküldöttként, ám ők nem szerepelnek a statisztikákban, viszont kevesebbet keresnek, mint az osztrákok és nem gyarapítják jelentősen az államháztartás bevételeit.

FT

financial_times.jpg

A cseh külügyminiszter visszautasítja a francia államfő uniós reformtervét. Zaoralek azzal érvel, hogy a mélyebb integráció helyett inkább az EU jobb működését kell elérni. Azaz hogy haladjon a felzárkózás és csökkenjen az életszínvonalban mutatkozó különbséget a Kelet és a Nyugat között. Megjegyezte, hogy két alapvető gond van: az alacsony bérek és a tőkeelszívás. A kettő szorosan összefügg és kettéosztja a földrészt. Az egyik oldalon vannak, akik mindennek hasznát látják, a másik térfélre szorulnak viszont az olcsó munkavállalók. A miniszter az ügyben is borúlátó, hogy országa egyhamar csatlakozhat-e az euróövezethez. Mint emlékezetes, Juncker pár hete éppen ezt javasolta a többi közt a magyaroknak, cseheknek és a lengyeleknek. Ám Zaoralek szerint ehhez előbb mérsékelni kell a különbséget a keleti és nyugati fizetések között. A politikus különben a szociáldemokraták kormányfőjelöltje a jövő héten tartandó választásokon. A párt azonban messze le van maradva a Babis-féle Ano mögött, bár a nagy riválist korrupciós vádakkal a héten eljárás alá vonták. Vetélytársa most a béremelés követelésével igyekszik fokozni népszerűségét.

Die Zeit

die_zeit.jpg

A lap megírja, hogy esetenként valóban más-más recept alapján készülnek ugyanazok az élelmiszerek, ha azokat nyugatra, illetve keletre szánják, de a nagy kérdés az, hol kezdődik a minőség manipulálása. Mindenesetre a volt szocialista országok összefogtak, mert másodrangú polgároknak érzik magukat az unióban és nem szeretnének Európa szemetes vödre lenni. „Élelmiszerrasszizmussal” vádolnak nagy konszerneket és a vizsgálatok azt igazolták, hogy az összetevők sok esetben különböznek, még ha ugyanarról a termékről van is szó. A magyar hatóság pl. 24 árut elemzett és jelentős eltéréseket állapított meg.

A megtámadott cégek azzal védekeznek, hogy nem is tudják, milyen módszereket alkalmaztak az ellenőrzésre a másik oldalon. Egyesek közülük elismerik, hogy a helyi ízlésnek megfelelően változtatnak a receptúrán. Azt azonban tagadják, hogy gyengébb minőségű alapanyagokat használnák az előállításhoz. Egy német elemző ugyanakkor azt mondja, a minőség attól még nem romlik, hogy olcsóbb alkotórészeket tesznek az adott élelmiszerbe. A határ ott húzódik, ha netán olyasmit alkalmaznak, ami káros az egészségre. Egy másik szakember azt tanácsolja, hogy aki ésszerűen akar táplálkozni, az mondjon le a gyári készítményekről és inkább fogyasszon főként friss zöldséget és gyümölcsöt. Bár ez utóbbi területen sem minden tejfel.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8112955751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Nethem 2017.10.12. 08:01:41

Osztrák kURIER:

".újra felmerül, hogy Európa még nem győzte le a populizmus szörnyetegét. De szankciók ezúttal nem várhatóak, Magyarország és Lengyelország számít az unió nagy betegének. A Bizottság még egyiknél sem találta meg, hogy miként tudná rávenni őket az iránvonal módosítására. Azon kívül Európa már tudomásul vette a szélsőjobb nyomulását. Lásd az AfD-t, bár az csupán a parlamentbe jutott be. Egy brüsszeli elemző ugyanakkor igen problémásnak találja a jobboldali-populista Szabadságpárt idegenellenességét. Merthogy a megosztás politikája veszélyes az egész földrészre nézve.."
---------------------

Nem csoda, ha egy liberális számára a populizmus "szörnyeteg". Csak miért nevezi magát akkor demokratikusnak ??
Hiszen a POPULIZMUS = Az az irányzat, mely nem a politikai elit, hanem az átlagember érdekeit tartja szem előtt.
A fentiekből is látszik, hogy aki aztán nem úgy ugrál, ahogy nekik tetszik, akkor az már "betegség"..... Hogy a KANKÓ állna beléjük.....

A megosztó éppen ez a merev, liberálfasiszta gondolkodás ami nem tűri a más, menet közben hatalomra került nézeteket és irányvonalat. Még ellenzékből is ő akarná megszabni a saját szája íze szerint dolgok menetét.
ÉS aztán csodálkozik, ha a viszontválasz ugyanolyan merev és elutasító..

John Nethem 2017.10.12. 09:55:07

Dánia 2018. május 12-ig fenntartja az ideiglenes határellenőrzést - jelentette be szerda este a királyság migrációs- és integrációs ügyekért felelős minisztériuma az intézkedést terrorveszéllyel indokolva.

John Nethem 2017.10.12. 09:55:39

"Az (Európai Unión belüli) szabad mozgás előfeltétele az unió külső határainak ellenőrzése. Eltekintve attól, hogy a jelenleg Dániába érkező migránsok és menekültek száma nem magas, sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy az EU külső határai továbbra is erős migrációs nyomásnak vannak kitéve" - közölte az Inger Stöjberg vezette minisztérium.

John Nethem 2017.10.12. 09:57:47

A "rohadt rasszista/fasiszta/xyz/tzg/kkft/xxx/erzoo!tlele/>&#vyxcv/" dánjait........

Vagy nem ?? vagy de mégis ??? vagy vagy ??

Brix 2017.10.12. 21:21:22

Szerintem unalmas már ez a szélsőjobboldizás meg populistázás... Amire Európának nagyon szüksége lenne , az egy olyan közös politika, amely a szuverén, egyenlő nemzetek Európáját vizionálja! A civil szervezetek működjenek, de lássuk be, sok esetben nem a magyar emberek érdekeit képviselik, hanem nemzetellenes tevékenységet folytatnak, külföldi pénzekből. A demokrácia lényege az (is), hogy nem a marginális kisebbség akarata/érdeke érvényesül a többség akaratával szemben. MOst, a többség érdeke/akarata az, hogy lehetőség szerint megvédjük Magyarországot a tömeges népvándorlás nem kívánt hatásaitól, ehhez kellene igazodni a baloldlai pártoknak , és a civil szervezeteknek is!

2017.10.13. 14:47:44

@John Nethem: Ez valami liberális kórság, hogy soha nem a potenciális választóiknak akarnak megfelelni, soha nem elsősorban azok érdekeit igyekeznek képviselni, hanemmindig valami külső, nagyobb (és kevésbé megfogható) entitás 'értékeit' tartják fontosnak védeni..
A magyar 'liberálisok' állandóan az "európai értékek' miatt szállnak síkra, az eu libbantjai meg nem kisebb terhet vesznek a vállukra, mint azt, hogy ők egyenesen az "egyetemes emberi értékeket" veszik védelmükbe.
(alap, hogy mindenről ők határozzák meg, hová is tartozik... de egy fontos ismért mindig fellelhető: soha nem a többség,csakis a kisebbségek, a perifériális szubkultúrák, a másság hirdetői által fontosnak vélt dolgok lehetnek 'értékek'.)

John Nethem 2017.10.13. 16:15:36

@Womb Raider:

Egyetértek.

És amikor esetleg arról lenne szó, hogy feltesszük a kérdést: mik is azok az "európai értékek", amikre olyan előszeretettel hivatkoznak

ec.europa.eu/hungary/eu60/5_hu

valami HOMÁLYOS és MEGFOGHATATLAN dolgokat ...

"..És akkor itt vannak most az „európai értékek” – na, ezekről nem lehet tudni semmit sem. Csak azt lehet tudni, hogy mi nem felelünk meg ezeknek az európai értékeknek. Sem mi, sem a lengyelek, a csehek és a szlovákok sem nagyon, bár ez utóbbiak állítólag mégis, mert szintén állítólag készülnek elhagyni a V4-et, és ennek módfelett örülnek a nyugati nagyok, akik viszont képviselik az európai értékeket.
A németek például példásan képviselik. Gyakorlatilag semmi mást nem csinálnak reggeltől estig, mint európai értékeket képviselnek, amit onnan lehet a legbiztosabban tudni, hogy lassan semmi mással nincsenek elfoglalva, mint azzal, hogy bezzeg mi mennyire nem képviseljük.

Hajdanán voltak a hajdani értékek, de azok elavultak. Nagy német romantika, nemzeti mozgalmak, reformáció, barokk, forradalmak, nemzeti nyelvek reneszánsza, hősi erények, haza, a haza megvédése, hősök, férfias férfiak és nőies nők, sőt egyáltalán: férfiak és nők – na, ezekről kiderült, hogy csupa marhaság.
És az is kiderült, hogy nincs német kultúra, meg magyar kultúra, egyáltalán semmilyen kultúra sincs, egy nagy fosztóképző lett minden, és egy érték maradt: semmilyennek se lenni, feloldódni valami nagy, közös semmiben, hajkurászni az egyén szabadságát, amiről persze nem lehet tudni, hogy mi, mert semmilyen határa sincs, hiszen határ sincs, ország sincs, haza sincs.
Ezek lettek az új európai értékek. Ezeknek nem felelünk mi meg itt, az elmaradott Keleten, és emiatt kell majd bennünket októberben elővenni. " (M.I.)

De itt van egy FEJTŐ - fejtegetés az európai értékekről:

vigilia.hu/regihonlap/2003/2/fejto.htm

Némelyben egyetértek vele, némelyben nem...

John Nethem 2017.10.14. 08:56:58

@Womb Raider:

Szomorú, hogy az internet anyaga ilyen sérülékeny. Olyan ez, mint amikor egy könyvtárban tűz üt ki, aztán oltják-oltják, de mindig másutt törnek föl a lángok...
Szerencsés eset, ha valahol, valami rejtett helyről előbányászható.... :-)
Köszönöm a linket !

John Nethem 2017.10.15. 08:23:32

Rengetegen kritizálták szombaton Thomas de Maiziere német belügyminisztert a CDU/CSU pártszövetség politikusát, amiért a héten mondott egyik beszédében késznek mutatkozott muzulmán ünnepek németországi bevezetésére.

-------------

Ezek után csoda, hogy Orbanizálódik Európa ?
süti beállítások módosítása