B1 blogcsalád



Kiszáll a Momentum mögül eddigi fő támogatója, mert nem az ország történelmi érdekét tartják szem előtt

2017. október 08. - nickgrabowszki

Bojár Gábor nagyot csalódott az ellenzéki pártban. bg.jpg

A Momentum mögött álló támogatók közül eddig ketten vállalták nyilvánosan a nevüket.

  • Az egyikük Raskó György mezőgazdasági vállalkozó, korábbi államtitkár (vele itt közöltünk interjút).
  • A másikuk Bojár Gábor informatikai vállalkozó, a Graphisoft alapítója.

Az utóbbi most nyilvánosan jelentette be, hogy kiszáll a Momentum mögül. Bojár a 168 órának nyilatkozott:

A Momentum nagy csalódást okozott azzal, hogy elzárkózik mindenféle együttműködéstől. Ez számomra azt jelenti, hogy a 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét.

Ezzel gyakorlatilag megüzente, hogy

a Momentum változtasson a stratégiáján, különben tőle nem jut több pénzhez.

  • A Momentum eddig elutasította a részvételt az MSZP, illetve korábbi miniszterelnökjelöltje, a kedden lemondott Botka László által javasolt választási együttműködésben.
  • Valamint a Juhász Péter Együtt-elnök szorgalmazta Új Pólusban is, amelyik az Együtt és a Momentum mellett az LMP és a Párbeszédből állna.

Mint az interjúból kitűnik, Bojárt az utóbbit preferálná:

Úgy érzem, a kisebb demokratikus pártoknak az úgynevezett új pólus szövetség hozhat többletszavazatot. Rengeteg olyan választó van, aki sem az MSZP-re, sem Gyurcsány pártjára nem akar szavazni. A Jobbikot pedig nem tartom demokratikus pártnak. A közös indulásra azért van szükség, mert külön-külön kicsi az esélyük a parlamentbe bejutni, és az Európa, a demokrácia és a jogállam melletti kiállás prioritásában egyetértenek.

A Momentum másik támogatója, Raskó György, aki szintén arcát adta a párthoz, épp a B1 blognak nyilatkozta bő hónapja, hogy nem állnak Orbán leváltás útjába. Ehhez képest a Momentum eddig mindenkivel elutasította együttműködést.

(Kép: 168 óra)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5812939201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.08. 10:20:11

Aki nem fogad szót a ballib agytrösztnek, az nem kap pénzt.

indeksz ISIS Al Qaeda mind CIA projekt 2017.10.08. 10:36:11

Már azt hittem, hogy a nemzet érdekeinek semmibevétele miatt...

Dehát Koncsítáéknál arról szó sem lehet.
Fontosabb nekik az iszlámista söpredéket beereszteni az országba-
hiszen Dzsordzsi bá is ezt parancsolta.

Tarka Macska Párt 2017.10.08. 10:39:06

Aki nem lép egyszerre nem kap rétest estére :)

patyuka 2017.10.08. 11:03:59

Teljesen mindegy, hogy egy pártnak/szervezetnek mi a neve, vagy hogy miképpen papol a változások szükségéről, ágál a regnálók ellen, mert nincs az a lerafináltabban szofisztikált duma, ami átírhatná azt a szikár tényt, mely szerint az éppen érvényben lévő(!?) választási törvények csakis a demokratikus ellenzék teljes összefogásával - mind a 106 körzetben egyetlen, koordinált jelöltállítás, és ugyanez célszerű a pártlisták állításához kötelező 27 helyet/"kamikázejelöltet" illetően is -, meg nagy választói részvétel mellett engednek némi esélyt a sokak által óhajtott változásra.

Tehát az a szerveződés, amelyik mégis különcködik: vagy álnok farizeus - sőt tégla -, vagy nem komplett.
Azaz a rájuk adott voksok hatalomkonzerválók, mert kifejezetten a kormányváltás ellehetetlenítését szolgálják!

taga20 2017.10.08. 11:06:19

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

nem lehet mindenki birkamenet, ahová dől a közpénz. ugye birka?

taga20 2017.10.08. 11:12:49

@Tarka Macska Párt: cica bazdmeg, nincs semmi a kamulapotokon!

Anna Kisfaludiné Baán 2017.10.08. 11:36:41

a bojárok ideje már régen lejárt!

taga20 2017.10.08. 11:59:15

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

ez megint kurvakevés vot gecitrol!

ha igazad lenne, akkor a fizudat utald át a költségvetésbe!

te redvás közpénzt zabálófityeszszar, összekevered azt, hogy valaki alkot valamit, amit bárhol a világban el lehet adni, avval, hogy a stróman mészaroslörinc kitömitek több száz csilliárddal!

remélem a gecivel fogsz együtt rohadni a sitten.

te és ő vagy az egyik legnagyobb parazita, ebben a szerencsétlen országban!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.10.08. 12:56:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Bojár magáncégektől származó, leadózott jövedelme mitől közpénz?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.08. 13:17:29

@Fedor:

Minden pénz az emberek zsebéből jön, a tőke nem képes pénzt teremteni.

szablya9 2017.10.08. 13:20:15

Senkit nem érdekel már ez a kis belvárosi kocsmai társaság. Ostoba, hiú, tudatlan kis pöcsök.

ulpius66 2017.10.08. 13:36:16

Figyusz!

eddig nem az ment a ballibsi blogokon, hogy a Momentum egy Fidesz-kreálmány amit azért hozott létre a Fidesz, hogy így akadályozza meg a ballibsi összefogást???

Most meg kiderül, hogy a Momentum egy "dísz-zsidó" kreálmánya!!!

Okos Tóbiás 2017.10.08. 13:44:08

@ulpius66: Az eddigi vélemény, hogy a Momentum fideSS kreálmány, nem változott. Csupán annyi történt, hogy az egyik szponzoruk is rájött.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.08. 13:58:17

@aleksz róz:

Igen, csinálok valamit, amit el tudok cserélni. Ez a pénz alapja.

taga20 2017.10.08. 14:09:24

@aleksz róz: birka és az érték??????:))))))))))))))99

bakker, te egy benihil vagy!

Katalin Buzásné 2017.10.08. 15:00:38

A MOMENTUM Orbán gyermeke !!!

2017.10.08. 15:52:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: és? attól még nem tudsz pénzt csinálni.

ki tud pénzt teremteni?

John Nethem 2017.10.08. 16:58:43

MOMENTUM ??

Akiknek csak VÍZIÓIK vannak ???
Víziókkal akarnak betörni a politikai valóságba ??

momentum.hu/momentum-vizio-ot-ugy/

2017.10.08. 17:15:01

"Lóry:
Ez nem a rózsadomb, nem neked való
Mindenedet elviszi a fekete ló.
Haver, a csajodnak öregem jó nagyot bever,
Húzd el a csíkot, mert itt bárki lever.
Én mondtam neked, hogy hallgass a szóra,
És ne tegyél soha a fekete lóra. "

:)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.08. 17:21:17

@aleksz róz:

Az emberek elcserélik egymás értékeit, ennek következménye a pénz.

Gallardo 2017.10.08. 17:45:41

Kivel működjenek együtt, azokkal akikre a kutya sem akar szavazni? Ha csatlakoznak hozzájuk akkor majd hirtelen csoda történik és a negyven százalék bizonytalan azonnal rájuk fog szavazni?

Szathmáry János 2017.10.08. 21:27:47

Nincs is értelme a magukat hülyegyereknek megjátszó kondícionálás ügynököket támogatni. Amit még illene támogatni, azt még nem támogatja szinte senki. Kollaboráns szar értelmiség és profitorientált gusztustalan szponzorok. A hazájukra szarnak magasról, csak befektetés nekik a politika.
Lassan 6 éve köztudott, hogy a hatalom érvénytelen jog alapján akarja kukázni a magyar államot. Az összes politikus tetteivel, vagy kollaboránsként önmagáról bizonyította a tetteivel, hogy senkiházi hazaáruló bűnöző. A magyar állam alkotmányos rendjét egy alkotmányellenes puccsal felborították. Sok ész sem kell ezt felfogni. Mégis a mágnás miskák csak nyomják az érdekeiket és a pénzüket azokba, akik a törvénytelen hatalomból esetleg szakíthatnak... Számolom, amit művelnek. Az egész Parlamentet ki lehetne üríteni egy valódi rendszerváltással, megszabadulva a politikusok teljes bűnszervezetétől. De erre nincs igény... Uff! Én szóltam...

Ktinka 35 2017.10.08. 22:50:47

Beszékgetls Fekete-Győr Andrással augusztus 20-i rendezvényükön:

youtu.be/CG78ljBxPaU?t=4m6s

andras314 2017.10.09. 08:19:31

Teljesen egyetértek Bojár Gáborral. A Momentum feltünésekor én is nagyon örültem nekik, aktívan gyüjtöttem nekik az aláírásokat. Sajnos a különállásukkal, még ha emellett lehet is érvelni, objektíven Orbán bandáját támogatják. És persze a választási rendszer olyan aljasul van összerakva, hogy százmilliókkal ösztönzi a pártokat a különállásra.

$pi$ 2017.10.09. 11:30:49

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Minden pénz az emberek zsebéből jön, a tőke nem képes pénzt teremteni. "

Úgy tűnik neked fogalmad sincs arról hogyan működnek a kereskedelmi bankok. Igen, pénzt teremtenek, igen a tőkéből. Nem, nem az "emberek zsebéből" jön, hanem a kereskedelmi bankok teremtik. Számlapénznek hívják.

Bolshevik 2017.10.09. 11:41:07

@taga20: remélem akik a közbeszéd leromlásán, ellenségessé válásán szoktak zokogni, azok most ezt a hozzászólást is mélyen elítélik :D

Bolshevik 2017.10.09. 11:42:27

@andras314: "És persze a választási rendszer olyan aljasul van összerakva, hogy százmilliókkal ösztönzi a pártokat a különállásra. "

Mágikus, hogy akkor a jobboldalon hogyhogy nincs 30 párt.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.09. 12:03:35

@$pi$:

Ami nagy probléma. A fedezetlen pénzzel élősködés napjaink egyik fő problémája.

alfacharlybravo 2017.10.09. 12:06:42

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Esetleg a jó dolgozóit jutalmazhatta volna a kis köcsög szamuelik támogatása helyett?

Duplaxiii 2017.10.09. 12:12:37

Döbbentes a primitív többség azonnali reakciója...
Van egy magyar vállalkozó, aki a hatalomtól függetlenül lett sikeres, lett az, aki! Saját fejéből, saját tehetségéből és nem a politikia seggek nyalása alapján.
Nem is foglalkozik a politikával, ő leszarhatja, hogy mi itt tönkretesszük az országunkat, ő majd elsétál a határ túloldalára és éli az életét.
De - sok normáéis pártnélkülihez hasonlóan - az ország sorsa foglalkoztatja, látja-tudja, hogy a mostani összes alkalmatlan a helyes út betartására.
Érkezik egy új csapat és mivel szembe mennek a mai egységes korrupt szélhámosokkal, támogatja őket.
Ahogy mondjuk soros a fideszt a rendszerváltáskor!!!!
A fiatal csapatról aztán hónapok alatt lehull a lepel, kiderül semmiben sem mások, mitn a többiek!
A fidesznek évtizedek kellettek a lebukáshoz, az lmp-nek elég volt pár év.
Ezeknek pár hónap.
És a vállalkozó belátja, ez a galeri sem viszi előre az országunkat, csak a saját pozícióba kerülése (azaz a kasszához férkőzés) a céljuk!
Mivel nincs további idő, ha 2018-ban orbán nyer, végleg és örökre bebetonozza magát, az ország kikerül a világból, 500 évre visszaveti az egészet, megint szovjet gyarmattá válunk, egy sokadit török vagy szovjet prolidiktatúrává, nem a kádári időkbe, a legsötétebb rákosi korszakba ugrunk vissza.
Ezt a gondolkodó vállalkozó látja és úgy dönt, ezeke SEM támogatja tovább, hiszen a galeri működése valójában az orbáni tervek szerint történik.
.
Erre a sok osroba elkezd libsizni, sorosozni...
Tehát most akkor a magyarok döntő része, több mint 60%-a mind libsi, bolsi és sorosbérenc?
Csak mert nem akar egy sötét, fasisztoid diktatúrát? Csak mer magyar akar lenni?
2018-nak két lehetséges kimenetele lesz:
- nyer a csúti és bevégeztetik, jön a TEK és a többi erőszakszerv, megy börtönbe mindenki, aki nem elvtárs, nem lesz EU, NATO, de lesznek szovjet csapatok...
- veszít a falábú és lesz elszámoltatás! És akkor nem csak a mostani mészárosoknak kell majd menekülniük, hanem a 80-as évek BM-es szarkeverői is, a besúgók, a háttérből irányító mocskok is futhatnak, mert nekik a lámpavas dukál! 28 év múlva, de végleg le kell számolni velük.
.
persze, az érintettek, a besúgó-házmester felmenőkkel bírók, a beszervezett bm-es ügynökök itt lázítanak, libsiznek, bolsiznak, ezért fizetik őket.
Ha nem érintett a mai politikai vezetés, miért nem lehet nyilvános az ügynöklista?
Nem soros, az ügynökök! Akik már 1988-tól segítették, védték a kis kócos "forradalmárokat". Az MDF csak arra kellett, hogy ezek megerősödjenek.
Na ez a gond, nem soros...

Duplaxiii 2017.10.09. 12:14:54

@$pi$:
Most tényleg? Miért ölsz időt, energiát egy ismert bérkommentelőre?
Nézd meg, a Port.hu-n is tartanak egy Törölt Felhasználó nevű gecit, aki rendre szétbarmolja a beszélgetést. Nincs azonosítója, nem létező felhasználó, de mindenhol ott van és rombol. Az csak egy kulturális fórum.
Kell foglalkozni a politikai blogokban azokkal, akiket ezért fizetnek?

Duplaxiii 2017.10.09. 12:17:19

@alfacharlybravo:
Kis bolsevik csibém!
1) honnan tudod, hogyan fizeti a dolgozóit?
2) miért ne költhetné a pénzét arra, amire akarja?
Még nem jött el az időd! Ez még egy privát cég, és nektek ócska kommunistáknak még nincs beleszólásotok.
Takarodj mások privát szférájától!

shocker 2017.10.09. 12:22:46

@patyuka: Végre valaki. Az azért sokat elmond arról, hogy mi van a fejekben, hogy ehhez a hozzászóláshoz nem érkezett vélemény.
Lehet itt erőlködni, de értelme a teljes összefogás nélkül NULLA.
Az egész olyan egyszerű pedig.
Köszönöm, hogy leírta ezt.

alfacharlybravo 2017.10.09. 12:29:08

@Duplaxiii: Kinek a privát szférájából kell takarodni? Bolsevik mondja bolseviknek, hogy bolsevik? Terroristákat is pénzel valaki vagy valamelyik államok tényleg mindenki arra költi a pénzét amire akarja, ha úgy hozza kedve támogathat büdös terrorista szakállas köcsögöket is, ha meg csalódik bennük támogasson mást.

Kivlov 2017.10.09. 12:42:42

egy csicskával kevesebb...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.09. 12:45:32

@alfacharlybravo:

Tök mindegy, hogy mit csinál egy profitéhes majomeber. Ha embereket vesz, az csak az emberei hírét viszi le a béka seggé alá. Szerintem a Momentum csak jól jár, hogy nem kapnak pénzt ilyen emberektől.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.09. 12:46:57

@Duplaxiii:

Ha valakit pénzel egy nagytőkés, azt azért teszi, mert növelni akarja profitját. Ami nem érdeke a kisembereknek,. Azaz innentől az egész érdektelen is.

alfacharlybravo 2017.10.09. 12:48:08

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Szerintem a Bojár és a momentum egyformán szutyok undorító.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.09. 12:49:33

@Duplaxiii:

Az nem privátügy, hogy valaki h1zik dolgozói nyakán.

Persze megteheti, mert sajnos ez törvényes, de innentől az ügy erkölcstelen.

Érted? Persze, hogy érted, de Soros-bérkommentelőként ez nem vallhatod be.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.09. 12:50:47

@alfacharlybravo:

Ez tény, de a Momentum legalább nem zsákmányol ki senkit, csak hülyeségeket gágognak, ami belefér a szabad véleménynyilvánításba.

alfacharlybravo 2017.10.09. 12:57:36

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Azért elég kártékony így is. Mint a Vencel téren a rohangáló patkányok.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 13:18:31

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"Aki nem fogad szót a ballib agytrösztnek, az nem kap pénzt."

+1

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 13:21:30

@Duplaxiii:

"A fiatal csapatról aztán hónapok alatt lehull a lepel, kiderül semmiben sem mások, mitn a többiek!"

Ez miből látszik ?

Hogy nem nyalják fényesre Gyurcsány seggét mint a többiek, és mint te magad is ?

Vagy mint a 'önerőből sikeres' támogató, aki csak a ballib kapcsolatrendszerének köszönheti a vagyonát ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 13:24:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"Ha valakit pénzel egy nagytőkés, azt azért teszi, mert növelni akarja profitját. "

Ez pontosan így van..
Lásd Soros - Clinton - Obama.

888.hu/article-kiszivargott-soros-gyorgy-es-hillary-clinton-titkos-levelezese
A WikiLeaks kiszivárogtatott egy olyan e-mailt, amit Soros György és Hillary Clinton váltott egymással még 2011-ben.

www.demokrata.hu/hir/kulfold/picike-leleplezes-clinton-rothschild-soros-kapcsolat
Ezek között vannak olyan dokumentumok, amelyek azt mutatják, hogy Hillary Clinton és George Soros 2012-ben kapcsolatban álltak egymással, és hogy Rothschildnak milyen befolyása volt a külügyminisztériumban, illetve milyen szívélyesen gügyögtek egymással e-mailjeikben. A Goldwater ezeket ismerteti három részben. Most az első adag jelent meg.

...

2017.10.09. 13:31:45

@Duplaxiii: "2) miért ne költhetné a pénzét arra, amire akarja?"

Költse.. és arról hol a bizonyosság, hogy ez valóban az ország... vagy legalább a választók többségének érdekeit szolgálja? Az vicces, ahogyan párhuzamba állítod Sorossal, csak arról feledkezel meg, hogy bizony Soros is benyújtotta a számlát. Miből gondolod, hogy Bojárnak nincsenek távlati tervei a most finanszírozott politikai szereplőkkel? Mi lesz, ha egyszer "Egy napon, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valamit. Addig is ez a kis szívesség ....."
Személy szerint nekem már tele a puttonyom a fentről kezdeményezett/irányított/formált politikai csoportosulásokkal. A sok 'majd mi tuggyuk mi kő a népnek' vátesszel, jóakaróval. Ebbe döglik bele az ország. Mindig mások döntenek helyettünk, mindig mások érdekeit kell a sajátaink elé helyezni.. a Fidesz a saját holdudvaráét, a bal/lib oldal még ennél is mélyebbre süllyedve a nyugat seggébe szorulva a külföldi tőkések érdekeit tartotta szem előtt mindig, amikor hatalmon voltak. Talán éppen azért, mert valahogy megszokták, hogy a külföld nyomásgyakorlása kellett ahhoz, hogy pozícióba kerüljenek.
Szóval elhet Bojár zseniális IT szakember, akár egy reneszánsz ember, jó lenne, ha ő is csak az egy szem szavazata erejéig folyna bele a választásokba. Vagy ha politikai ambíciói vannak, nosza, álljon bele, alapítson pártot, álljon a fénybe, ne a háttérből rángassa a szálakat.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 13:39:13

@Egéridomár:

Fórumra baszod ?

Ezt plakátra és két üveg viszki után kell beírni, és hajnalban az ukáz szerint !
Nem figyelsz ?

Egéridomár 2017.10.09. 13:42:55

@Ballib cenzúrázók réme 25: Köszi, hogy beismerted, nálatok fideszgeciknél milyen előírás szerinti az élet. :D Bár felesleges volt fideszgeci, ezt mindenki tudta eddig is :D

Parajpuding 2017.10.09. 13:54:32

A Momentumnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A füst mögül meg egy "mókusörs" rajzolódik ki, amelyik komolyabbá is válhatott volna, de sajnos nem elég okosak hozzá.

KUHULIN 2017.10.09. 14:01:12

Bojár Sorosnak képzeli magát, aztán mégsem az... :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 14:01:19

@Parajpuding:

Én mondjuk leszarom, de érdekes nézni ahogy a ballibek szétverik szerencsétleneket, csak mert nem állnak be az elftársak mögé.

Ettől érdekesebb már csak az lesz, mikor ugyanezek a ballibek akik aktívan segédkeznek a momentum lejáratásában, és tönkretételében, két év múlva a Fidesz nyakába varrják majd a pusztulását.

Morpheus. 2017.10.09. 14:35:26

Teljes mértékben érthető Bojár Gábor döntése.

jaap 2017.10.09. 14:59:12

Érthető döntés. A Momentum messze lesz a parlamentbe jutástól is ha azt folytatják amit eddig csináltak. Már ha egyáltalán eljutnak az indulásig...

Bolshevik 2017.10.09. 15:01:40

@Duplaxiii: "2018-nak két lehetséges kimenetele lesz:
- nyer a csúti és bevégeztetik, jön a TEK és a többi erőszakszerv, megy börtönbe mindenki, aki nem elvtárs, nem lesz EU, NATO, de lesznek szovjet csapatok"

Ezt annyiszor megjósoltátok már, nem uncsi?

2017.10.09. 15:24:32

@Duplaxiii: "Ha nem érintett a mai politikai vezetés, miért nem lehet nyilvános az ügynöklista?"

Jó kérdés... de nem írom le a választ, mert múltkor ezért vágtak ki egy hónapra innen :))))) Úgy látszik, vannak tabuk, érinthetetlen emberek... a lámpavassal fenyegetőzés még éppen belefér, jó célok érdekében lehet cigányozni is, de van egy határ,ami nem léphető át. ;)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.10.09. 15:57:24

Azt nem értem, hogy miért alapítana valaki azért pártot, hogy aztán a választáson a szavazóit akiknek az ő programja tetszik és őket támogatják felszólítsa, hogy szavazzanak másra. Ha az ö szavazójuk valaki másra akarna szavazni akkor alapból megtehetné. de akkor minek is van az a párt amelyik másra akar szavaztatni?

Nagyorrú Barbi 2017.10.09. 16:58:13

@Tarka Macska Párt: Pedig a rétes nagyon jó, momentán a momentumnak ez való.

Nagyorrú Barbi 2017.10.09. 17:00:37

@taga20: Te bugris. A két általánosoddal reagáltál valamire. A lelki csipkéid igen gyűröttek...

krepler 2017.10.09. 17:55:43

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: meg a te pénzed is közpénz... akkor mehetünk sörözni!
ne viccelj már!

krepler 2017.10.09. 17:58:35

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: az a helyzet, hogy a bankok ténylegesen pénzt teremtenek - a közgazdász szóhasználat szerint. és ténylegesen is, hiszen ugyanazt a pénzt többszörösen is forgalomba hozzák.
de ha te tagadod a magántulajdont, akkor wellcome - csak a kommunistáknak más a cégérük, szóval irány a munkáspárt!

krepler 2017.10.09. 18:07:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Birka, lehet, hogy csak rossz napom van, hogy beleakadok a kommentjeidbe, de a te logikád szerint Széchenyi is csak egy önző kis féreg volt, aki azért tolta bele egyéves jövedelmét az akadémia alapításába, hogy a saját zsebét megtömje... gratulálok! mindenki magából indul ki :(

Exploiter 2017.10.09. 19:01:30

@eßemfaßom meg áll:

Ennyi.
Azért szavaz valaki a pártra, mert bre nem akar.
Amelyik párt beáll az mszp utódok mellé, arra épeszű ember nem szavaz, bármennyire is utálja orbánt.

Janossz 2017.10.09. 19:10:58

@eßemfaßom meg áll:" Ha az ö szavazójuk valaki másra akarna szavazni akkor alapból megtehetné. de akkor minek is van az a párt amelyik másra akar szavaztatni? "
Te vagy annyira csekély értelmű vagy, hogy nem tudod megérteni a nagyszerű NER-es választási törvényt, vagy olyan aljas, hogy itt élvezkedsz rajta.

legyetek 2017.10.09. 19:29:27

@aleksz róz: A pénz általános értékmérő és csereeszköz. Ha maxval értéket teremt és ezt elcseréli bármilyen egységben számolva, akkor igenis pénzt teremt. Ha nem így lenne, akkor a gazdasági növekedés csak nominális lenne, ami mögött a jegybank pénzkibocsátása állna.

legyetek 2017.10.09. 19:31:55

Béndek is most kezdte leszedni a keresztvizet a nomentumról, úgylátszik: Nomentum ---> Kuka.

Kár értük, nagyon szépen terelgették a választókat a fidesz felé.

legyetek 2017.10.09. 19:40:40

@eßemfaßom meg áll: Ez túl egyszerű és logikus, nem fogják érteni.

legyetek 2017.10.09. 19:42:51

@krepler: Azért az igazság kedvéért tegyünk hozzá annyit, hogy Bojár nem a Tudományos Akadémiát támogatta, hanem a hatalom kicsi köreit.

Janossz 2017.10.09. 19:42:58

@Exploiter: "Amelyik párt beáll az mszp utódok mellé, arra épeszű ember nem szavaz, bármennyire is utálja orbánt. "

Próbáltál te már úgy kommentelni, hogy elolvastad előtte, amihez hozzászólsz?
Lehet ám úgy is! :-)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.10.09. 21:27:25

@Janossz: Szóval a ner miatt a fideszt és mszp-t egyformán rühellőnek az mszp jelöltjére kell szavaznia akkor is ha ő a momentán jelöltjét szeretné támogatni mert neki a momentán politikája és céljai tetszenek nem az mszp céljai és politikája. Mert Orbán.

Exploiter 2017.10.09. 21:47:50

@Janossz:

Nem érdekel a választási számmisztika. Sosem voltam ellenszavazó. Egyszer a fidesz is a kisebbik rossz volt, de jól jártunk. Arra szavazok, akinek tetszenek a céljai és nem azért, mert orbán. Ha mindenki így tenne, nem itt tartanánk.

2017.10.09. 22:55:23

@legyetek5ó6éú2: birka értéket teremt. a pénzt, amire elcseréli az általa teremtett értéket, a jegybank és kereskedelmi bank teremti.

2017.10.09. 23:39:00

@krepler: nem az a lényeg, hogy ugyanazt a pénzt hozzák többszörösen is forgalomba, hanem az, hogy ténylegesen a semmiből teremtik.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.10. 06:32:32

@krepler:

Egy dolog amagántulajdon tagadása (ez a marxista eszme), más dolog a magántulajdon politikai hatalmának tagadása (ezt vallom én).

Egyébként Marxt nem kell kidobni, csak legértékesebb teljesítménye pont nem a magántulajdon tagadása. Sajnos mindenki a Kommunista Kiáltnyát és a Tőkéjét ismeri, pedig vannak sokkal értékeebb művei.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.10. 06:33:24

@krepler:

Széchenyi alapvetően egy közintézményt hozott létre, melyet aztán nem ő vezetett. Ez így önzetlen.

krepler 2017.10.10. 12:22:04

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: bojár pedig támogat egy intézményt, ami - legalábbis deklaráltan - a köz javát szolgálja. és nem ő vezeti.

krepler 2017.10.10. 12:23:02

@aleksz róz: igen, persze - csak próbáltam kicsit egyszerűsíteni

krepler 2017.10.10. 12:31:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: marx volt minden idők egyik legfontosabb szociológusa például - kár, hogy nem erre emlékszünk :(
de a Bojár Gábor pénze miért nem magántulajdon szerinted?
a magántulajdon politikai hatalmának tagadása - hát ez egy létező jelenség (szerintem - bár ebben nyilván nem fogunk egyet érteni - a NER rendszerében ez még jobban elmélyült és egyre jobban elmélyülni látszik. szerintem ezzel a logikával a fideszt sos le kéne váltani, ha nem is bármi áron, de sürgősen). nyilván mind a ketten - legalább elvileg - egyet értünk abban, hogy nem kívánatos dolog, ha oligarchák működtetik a politikai hatalmat, amely utána mindenféle módon ezt meghálálja nekik. az viszont nem ilyen, ha valaki valamennyi (nem milliárdokra gondolok) pénzt ad egy neki szimpatikus párt támogatására, illetve a tekintélyével is támogatja. talán ebben azért egyet tudunk érteni. (mondjuk érdekesség még angliában a húszezresek klubja - akik húszezer font támogatást adnak a munkáspártnak. ez kb. egymillió ft - szerintem ez még bőven az oligarcha szint alatt van. és Bojár támogatása is kb ez a nagyságrend volt)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.10. 12:33:04

@krepler:

Nem éppen. Hiszen lám, nem ad pénzt, ha nem fogadnak neki szót. Ez Soros kicsiben.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.10. 12:35:37

@krepler:

Minden pénz az emberektől van, se a tőke, se az állam nem képes saját maga pénzt teremteni.

A magántulajdon politikai hatalma a legrosszabb dolog, amit a liberalizmus elhozott. Ez ellen nagyon fontos harcolni.

Oligarchák Mo-on nincsenek, se a fideszes, se a ballib oldalon: legalább ettől sikerült mindig mentesnek lennünk.

krepler 2017.10.10. 12:37:55

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: nem. nem ad pénzt, mert nem ért velük egyet. ez nem hogy nem Soros, hanem még csak az sem, amit Sorosnak tulajdonítanak. Bojár adott nekik, mert azt gondolta, hogy abba az irányba mozdulnak ami (véleménye szerint) jobbá teszi ezt az országot. most úgy látja, hogy nem arra mennek, ezért nem ad nekik többet.
azért jelenti ezt ki nyilvánosan, mivel nagy publicitást kapott korábban, h támogatja őket - ha tehát az egyet-nem-értése nem lenne nyilvános, sokan azt gondolhatnák, hogy a mostani momentumos irányvonalat is támogatja. ennyi.