B1 blogcsalád



Röghöz kötött pedagógus-rabszolgákat akar képezni a Fidesz

2017. szeptember 12. - B1blog

Első pillantásra nagyszerű lehetőség a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj, de azért érdemes részletesen átböngésznie a pályázati kiírást annak, aki esetleg jelentkezne. Már nem is kell a sorok között olvasni, a szövegből nyíltan kiderül: anyagilag évekre elköteleződött, fizikai értelemben is röghöz kötött pedagógus-rabszolgák képzése kezdődik.t.jpg

A szeptember elején megjelent felhívás többszintű segítséget ígér.

  • Első körben anyagi támogatást, ösztöndíj formájában.
  • Aztán, ha a támogatott diák lediplomázik, máris álláshoz juthat.

Igaz, nem pont ott, ahol szeretne, na de ezekben az ínséges időkben az ember minden apró segítségért legyen hálás. Már ha az tényleg segítség, nem pedig kényszer. Úgy tűnik, hogy a kiírók viszonylag szabadon értelmezik azt az igényt, hogy a szakmának elkötelezett pedagógusokra van szüksége. A pályázat által sugallt típusú elköteleződés

a hűbéri rendszer legvidámabb éveit idézi.

Az ösztöndíjas a támogatási szerződés aláírásával vállalja, hogy az általa megjelölt három
megye egyikében, a Központ által megjelölt köznevelési intézményi kör intézményei közül
választva, főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, és azt tartósan, de legalább az
ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartja

- fogalmaz a pályázati kiírás, melynek szavait tetszés szerint értelmezhetjük lehetőségként és fenyegetésként is. Szerencsére a Klebelsberg Központ által mellékelt hét oldalas szerződéstervezet segít árnyalni a képet. Különösen a tizedik pont, amely így szól:

10. “Az ösztöndíj összegét az ösztöndíjas jogviszony második félévétől kezdődően a KÖB minden tanulmányi félév lezárása után felülvizsgálja a rendelkezésre álló keretösszeg, valamint az Ösztöndíjas előző félévben elért kreditindexe figyelembevételével. 
A KÖB meghatározza az adott félévre vonatkozó kreditindex-szintekhez kapcsolódó ösztöndíj összegeket és a következő félévre vonatkozó, ösztöndíjra jogosító kreditindex minimum szintjét. A KÖB által meghatározott kreditindex minimum szintjét el nem érő Ösztöndíjasnak a következő félévben az ösztöndíjas jogviszonya fennmarad, de ösztöndíjra ebben az időszakban nem jogosult.

Kedves jelentkező, értsd jól: ahány évre szól a szerződésed, annyi ideig kell majd dolgoznod egy előre meghatározott helyen. Közben pedig megtörténhet, hogy amíg tanulsz, az első félévben rendes ösztöndíjat kapsz, a következőben pedig alig valamit, hiszen nincs fix összeg, ez keretfüggő. És az is megeshet, hogy ugyan nem kapsz egy fillért sem, mert rossz voltál, de attól még a leendő kijelölt munkahelyeden letöltendő évek száma tovább ketyeg.

A szándék világos: most, hogy

a pedagógusok tömegesen menekülnek az állami fenntartású intézményekből,

valamit tenni kell, hogy maradjon tanár az elnéptelenedő általános iskolákban, nem is beszélve az aranytojást tojó szakképzési centrumokról és tagintézményeikről. Augusztus utolsó napjaiban még tele voltak az álláskereső portálok "iskola tanárt keres”-hirdetésekkel, szeptember elsején volt olyan osztály, amelyik osztályfőnök nélkül kezdte az évet.

Közben az alternatív iskolákban most már nemcsak diákból, de tanárból is túljelentkezés van, a multinacionális vállalatok pedig továbbra is tárt karokkal várják a jó kommunikációs készségű és nyelveket beszélő friss diplomásokat, a kezdő tanári fizetés duplájáért. Ha ez így megy tovább, még a végén

nem marad senki az egyre jobban szervezett és csodálatosan teljesítő közoktatásban.

Nehéz elhinni, hogy ez a pályázati kiírás napok óta olvasható anélkül, hogy bármilyen érdekvédelmi szervezet - akár a pedagógusoké, akár az egyetemistáké - felemelte volna a szavát ellene. Pedig munkatapasztalat nélküli, karrierjük elején álló fiatalokat erőszakkal egy olyan pályára állítani, ahonnan csak egy irányba egyszerű a továbblépés, finoman szólva sem etikus.

A minisztérium hű a nevéhez: az ember valóban csak erőforrás a számára, ami segít az egyre merevedő rendszer újratermelésében. A következő generációt már ezek a tanárok fogják tanítani, és közvetíthetik azokat az értékeket, amelyeket a képzésük során jól megtanultak. Kötelességtudatot, hűséget, hálát a leeső morzsákért, és behúzott nyakkal éldegélést a hatalom árnyékában.

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1612822474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK10 2017.09.12. 11:06:25

az élet rendje a valamit valamiért. ti erre most jöttök rá?

2017.09.12. 11:25:01

Mely pedagógus pályára készülő fiatalnak nyomnak puskát a fejéhez, hogy vegyen igénybe támogatást (ösztöndíjat) ? Az ösztöndíj mióta is ajándék? Egy befektetéshez nyújtott támogatás, aminek kapcsán nem ördögtől való elképzelés némi ellentételezést remélni.
Oké, hogy ingyen képzés 12(14) félévre, meg ösztöndíj, csak aztán a deák veszi a kalapját és ül a Wizzair valamely Eu nagyvárosba irányuló járatára és huss, elszállt pár millió a szélben. Azért nem áll olyan fényesen az ország, hogy tízezerszám képezzük ingyen a gazdagabb Eu országok számára a szakembereket, mérnököket, orvosokat.
Ha úgysem szíve vágya a magára valamit is adó liberális juropéer pedagógus jelöltnek az állami szektorban elhelyezkedni, ha méltóságán alulinak érzi, gondolom ugyanígy érez az állami alamizsnával kapcsolatban is. (Talán még a magyar pedagógusképzés sem igazán felel meg a kvalitásainak...) Nosza, kössön ösztöndíjszerződést azon oktatási intézménnyel, vagy bármilyen céggel, ahol a diploma megszerzése után kamatoztatni óhajtja tudását. Vannak ilyen cégek, nem is kevés, de basszus... azok is kötik ám a röghöz a tanárt..

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2017.09.12. 11:45:20

Minden egyes minisztérium, miniszter, államtitkár és egyéb fideszes funkcionárius csak önálló gondolatok nélküli cseléd, aki az Orbán tervet hajtja végre, amely az egész magyar társadalmat akarja a fideszesek szintjére lebutítani és Magyaordzágot Oroszország gyarmatává tenni.
Az egész országnak ellen kell állnia az Orbán-tervnek!

gyurmicsek 2017.09.12. 11:49:24

Most hogy tanár hiány van, remélem az a sok elméleti szalember, aki osztotta az észt a tüntetések idején, most sorban áll és jelentkezik.....

bóvli ország jobban telejesít 2017.09.12. 11:52:16

@Dorottya Veres:

Röviden és tömören: Orbán tönkre tett mindent az országban, az EU konvergenicia helyett a behozhatatlan lemaradást hozta rá az országra, az emberek pedig tömegével menekülnek orbán befuccsolt lepratelepéről.

A suttyó orbáni válasz itt is a kerítés építése. Csak nem szögesdrótból, és nem a határra, csupán az emberek köré, amivel maradnak a becsődölt Orbanisztán rabszolgái.

gyurmicsek 2017.09.12. 11:59:08

Azért ilyen tanulmányi ösztöndíjak voltak már a rendszerváltás idején is és persze benne volt, hogy annál a cégnél kell dolgoznom x évig, aki adta. Különben mi értelme lenne a cég szempontjából? Mivel ezek a nagy állami vállalatok megszűntek közben, nem is volt lehetőségem ott dolgozni, így én nyertem vele.

Duplaxiii 2017.09.12. 11:59:37

@Dorottya Veres: Te aztán igazi magyar lehetsz! A segg imádata neked elég a magyarság megsemmisítéséhez is?
Szóval nem a kormány a hibás, hogy egy tanult fiatal elmegy, hanem a fiatal, aki nem vállalja az önkéntes jobbágyságot?
Igen, menjenek el a fiatalok, minél korábban! Ez most olyan, mint a scifikben a más bolygókra költözés, hogy tulélhessék a katasztrófát..

2017.09.12. 12:07:16

@bóvli ország jobban telejesít: Figyelted? Mióta a Fidesz van kormányon, egyre több tornádót látnak az országban. Véletlen lenne? Aligha...

"A suttyó orbáni válasz itt is a kerítés építése."
Bizony. A NATO főtitkár is így látta... ja, nem. Inkább azt mondta, hogy a többi eu tagországnak sem ártott volna időben hatékony határvédelmet kialakítani.

"az emberek pedig tömegével menekülnek orbán befuccsolt lepratelepéről."
Osztán azt mivel is magyarázod, hogy a lakhelyváltás (külföldre költözés) tekintetében mégis a sor végén kullog Mo? Vagy azt, hogy Ausztriából népességarányosan többen vándorolnak el?
"a behozhatatlan lemaradást hozta rá az országra"
Akkor nem a több évtizedes szoci múlt dicső hagyatéka? ..és mit is tett az országért a többi díszes kompánia amikor is nem a Fidesz volt hatalmon? Mer' tudomásom szerint a szoci -szadesz tandem pont 12 évig hazudott éjjel és nappal, trükkök százait bevetve kormányzás helyett és a startnál sem volt ott a Fidesz, merthogy MDF-FKGP-KDNP kormány került hatalomra.

Duplaxiii 2017.09.12. 12:10:43

Dorottya-félék nem értik az egész evolúció lényegét!
Az mindig alulról építkezik és az öntrendelkezés a lényege. Csak a diktatúrákban van az, hogy fentről határoznak mindenkinek a legkisebb dolgában is.
A lényeg, hogy a család, aztán a kikroközösség (mondjuk utca, társasház), aztán a település stb. boldog legyen, úgy élhessenek, ahony nekik jó!
Ha egy faluban vannak tehetős vállalkozók, akkor azok akkor támogatják a helyi erőforrásokat, ha nekik és a családjuknak az jó! És ha a falu kék iskolát akar, akkor majd kékre festik.
Igen ez egyenlőtlenségeket okoz, de ez a lényeg! Hogy más településeken is olyan vezetés legyen, hogy az ottaniaknak jó legyen!
És a hatalomnak is ez a jobb, hiszen a közpénzt fordíthatják azokra a részekre, ahol nincsenek tehetős vállalkozók...
Ez a normál társadalmak alapja, és ezt gátolja, tiltja a mostani kormány, hiszen a boldog és önrendelkező állampolgás nem korlátozható, nem zsarolható!
Az oktatás egyik fontos része ennek (az egészségügy, a vállalkozások támogatása mellett), nem cél olyan fiatalok létrehozása, akik a világ mai állapota szerint gondolkodnak! Már önmagában is tiltott, hogy gondolkodjanak...
Olyan kell, aki NER-kompatibilis, ideális bérmunkás lesz és nem a világgal, az informatikával és a modern dolgokkal kompatibilis.
Ehhez pedig a tanárokat kell lekötözni, megfélemlíteni, zsarolni!
Furcsa az a gondolkodás, ha egy szülő nem a gyerekének a jövőjét tekinti mindennél fontosabbnak, hanem a hatalom számára gyárt utódokat. Régen is az volt az alap, hogy a gyerek tanuljon, több legyen a szüleinél!!!
Ma ez a több a világhoz mért tudás és nem a kdnp-s elavult poroszos baromság.
Tehát a normális szülő normális tanárokat akar és azt, hogy a gyereke megfeleljen a jelennek és a várható jövőnek. Ekkor boldog lehet, családja lesz, unokák és így tovább.
De ha meg is történik, a mai Magyarország értékeli ezeket a fiatalokat? NEM!
Tehát mit csinál a tehetséges? Elmegy oda, ahol várják, megbecsülik.
És a normáli szülő már eleve így indítja el ma már a srácait, tanulj, aztán menj.
.
A Dorottya-félék azt szerenék, hogy a gyerekek tanuljanak, majd maradjanak itthon, ne legyen boldogok, sikeresek, ne tanuljanak tovább, elégedjenek meg a mostani nihillel és nézzék a köztévé, olvassák a bulvárlapokat és négyévente tegyék az x-et a kormány mellé.
Ennél még Kádár is többet adott a fiataloknak...

mh1973 2017.09.12. 12:11:20

@gyurmicsek: az egy kicsit tisztább viszony volt tudtad hogy hova mész és hány évre, itt meg beírsz 3 megyét és lehet a lakhelyedtől 120 km-re, az egyik legalja suliban kell 3 évet lehúznod, úgy hogy vmi kollégiumban kialakított szolgáltati szobában kell dekkolnod, amiért fiatalon még jónak tűnő havi 20-40-60e-ért beneveztél egy ilyen ösztöndíjra.

2017.09.12. 12:12:13

@Duplaxiii: "Szóval nem a kormány a hibás, hogy egy tanult fiatal elmegy, hanem a fiatal, aki nem vállalja az önkéntes jobbágyságot?"

Nem, főleg a kelet-nyugat közti hatalmas vákum/potenciálkülönbség ami teljesen konkrétan bérek tekintetében jelentkezik. Ha te azt hiszed, hogy a kormánynak van hatékony eszköze ezt a különbséget megszüntesse, akkor illúziókat kergetsz. A nyugatnak nem fűződik érdeke ennek csökkentéséhez, nekünk meg forrásaink és módszereink nem nagyon vannak.

Igen, menjenek a fiatalok! Hátra se nézzenek... csak akkor a hamuban sült pogácsát ne a hátramaradók szájából szedjék ki, hanem gondoskodjanak maguknak az útravalóról.
Magyarország azé' annyira mégsem szar, hogy egy ingyé' diplomát ne gomboljanak le róla búcsúzóul.

mh1973 2017.09.12. 12:16:24

@Dorottya Veres: nem érted milyen kerítésről írt, olvasd el újra! De megsúgom az oktatás lezüllesztése felől próbáld megközelíteni, legyen mindenki szakmunkás, de ott csomó alapozó tárgy óraszámát építsük le, nehogy át tudja magát képezni, netán más irányban tovább tudjon tanulni! Nem tudom miért hazudsz, a magyarok 100e számra húznak el külföldről és eszük ágában nincs visszajönni, az osztrákoknál ez nem áll fenn. A lemaradást meg a szétszakadást pedig a pártodnak köszönhetjük, nehogy már 7.5 év narancs diktatúra után még visszafele mutogass!

Duplaxiii 2017.09.12. 12:17:23

@gyurmicsek:
Jó helyen keresgélsz!
Az ösztöndíjrendszer az egész világon van és sikeres! Az amerikai oktatás erre épül. Miért is támogatják a cégek a sikeres egyetemeket? Mert a nekik megfelelő emberek keletkezhetnek. A kisebb városokban is alap, hogy a helyi vállakozások hozzájárulnak az oktatáshoz, a sporthoz vagy a művészetekhez, hiszen a tulajok jellemzően ott tanultak, a gyerekeik is ott tanulnak most is.
De nálunk megszünt az ipar, ma 99%-ban csak a bérmunka és a bérbeszállítás van (nem kellenek megfelelő jövőképpel bíró szakemberek) és a pénzfogyasztó szolgáltatások, kereskedelmek és a közigazgatás, ahova szintén csak betanított melósok kellenek...
Mivel egy ország alapja a helyi vállakozások, akik újat hoznak létre és a saját piacra dolgoznak (saját vállalkozás, saját munkavállaló, saját termék és saját fogyasztás... = növekedés. A mostani hitelalapú kereskedelem és a bérmunka csak pénzmosás és a nyereség, az új termék nem nálunk kerül "elköltésre"...), az ma nincs, így nem lesz olyan sem, aki ösztöndíjakkal vagy más támogatásokkal az oktatásból "kiszemezgetné" a tehetségesebbeket.
Az ilyeneknek könnyebb lenne a tanulási idő és eleve képben lenne, hogy lesz munkahelye és vélhetően normális jövedelme. Tehát nem az elvándorlás lenne számára az egyetlen lehetőség...

2017.09.12. 12:17:29

@Duplaxiii: Haggyá má lógva... az oktatás a világ boldogabbik felén jól felépített üzlet, adok-kapok elven működik.
Értsd már meg, hogy az országnak nem nagyon fűződik érdeke ahhoz, hogy bődületes pénzeket forgasson be egy soha meg nem térülő tevékenységbe.
Amúgy meg egy komplett Msc-s diplomát kap ingyen a fiatal, ami szerintem teljesen korrekt és ha azon felül még többet akar, abba már neki is illik beleltenni a maga részét. Ha nincs elegendő saját forrása, úgy simán szerezhet 8megfelel előmenetel mentén) ösztöndíjat, ám az egy kölcsönösen előnyös szerződés keretében valósulhat meg.

2017.09.12. 12:23:31

@Duplaxiii: "Miért is támogatják a cégek a sikeres egyetemeket? Mert a nekik megfelelő emberek keletkezhetnek. "
No, akkor ugye semmi akadálya, hogy a Knorr-Bremse, Bosch, a Fiat, az E-On, a vagy a dortmundi kórház, Thyssenkrupp támogassa azokat az egyetemeket, ahonnan a mérnökei, orvosai, szakemberei majd jönnek.
A magyar vállakozások is támogatják az oktatást és a szakképzést, havi járulék formájában, meg hát ugye a befizetett adókból is nyilván folyik az oktatás felé is. Meg nagyon sokan kötenk SZERZŐDÉST a feltételeiknek megfelelő jelöltekkel és azok bizony annál a cégnél gyakornokoskodnak és dolgoznak a diplomázást követően. Az AUDI nem azért köt szerződést az aspiránsokkal, hogy utána a Mercedeshez menjenek dolgozni, nyilvánvalóan. Jajjj... ez nem röghözkötés?

Duplaxiii 2017.09.12. 12:32:34

@Dorottya Veres:
Ne próbálkozz, aktív vállakozó vagyok és sok-sok évtizedes eredményes múlt áll mögöttem 100%-ban tudom, látom a folyamatokat. Rám nem hat egyik oldal hazugsága sem!
MA a hatalom szándékosan GÁTOLJA a hazai vállakozásokat, pontosabban a GDP-t eredményező és a jövőt biztosító termelő és fejlesztő KV/KKV szektort, ami azonban 200 ezres méretű és az éves bevételeit biztosítja az államnak.
Nem kell az a hazugság sem, hogy azért megy a fiatal, mert ott magasabbak a bérek, hiszen jellemzően kevesebbet kapnak, mint itthon! De az akkor is többszöröse a hazainak... Itthon egy bércég ad a piacinál alacsonyabb fizetést, és csak pár ezer embert alkalmaznak... A többivel mi lesz?
A környezetemből tudom, hogy mekkora a VALÓS munkanélküliség, ma a 45-50 feletti tanult, diplomás és nyelvet beszélők sem kapnak munkát, segédmunkások, pályaelhagyók, alkalmai és feketemunkások.
A fiatalok ERRE a területre érkeznek, azaz nekik sincs állás (erről minden oldal beszémolt már!), de ők még elmehetnek!
Az a baj, kedves fideszes-fan, hogy a jövő... Azt nem mi csináljuk, az a fiatalokra várna.
25-30 év múlva nem lesz megfelelő számú és képzettségű munkavállaló, mert azok most mennek el...
Nem érdemes pártpolitikából kiindulni, igaz aszerint is nemzetromboló az, ha nem a sajátot támogatjuk a jövőnk érdekében, elég a világ egészét nézni. Ha valohol nem jó, onnan ELMENNEK! És mindig a tehetséges, fiatal és tehetősek mennek először (gyengül a maradék...), majd a bekövetkező további romlás elindítja a maradék még mobilizálhatókat is. Az állatok is elvonulnak egy gyenge táplálékforrású területről!
Csak az emberek azért emberek, mert szervezetten élnek! Nekünk megadatott, hogy a társadalom önmaga szabja meg az irányt.
Mi ezt most elrontottuk és a hatalomra került exmszmps, bm-védett kiterveltek és a kollaboráns seggnyalói nem az ország érdekét nézik, hanem a gyors kifosztását.
Nem szoci meg hasonlók, mert az alap az mszmp és a bm kreaálta MDF... Az a baj, hogy a tisztességes emberek a jó és rossz között választanak, a teféléd, meg a rossz és a rosszabb között és nem ésszel, hanem zsigeri gyűlölet alapján.
Nem kellenek a szocik meg a többi, de MOST nem ők hozzák a szabályokat, és a mostani leépülés 99%-ban a mostaniak döntésének eredménye és még szándékos is.
A gazdádból 2010-ben az új kádár lehetett volna, ha az elrabolt ezermilliárdokat a népre költi. De nem, ellopta és ma már csak hitelekből élünk (az EU-s pénz is hitel, hiszen a büntetéseket a nép fizeti ki az adóból... és amit nem büntetnek, az sem a nép érdekében van elbszva)
Szóval dölj hátra, kényelmesen, még 20-30 évig maradtok, én már nem élem meg, a gyerekeim meg kintről nézik majd egy olyan ország végső elpusztulását, amire a történelem során eddig senkinek nem volt lehetősége.
Dél-Amerikában a sérült agyú diktátorokat le szokták lőni... Mi tapsolunk nekik. Pontosabba te és a társaid.

2017.09.12. 12:34:27

@mh1973: Hazudik a nőági felmenőd..
spiler.blog.hu/2017/02/13/liberalis_pofara_eses_cxvii_eleg_keves_magyar_megy_kulfoldre
...éééés...tadammm... a kivándorlás legnagyobb intenzitással pont nem Orbánék alatt növekedett. Na, erre varrjál gombot!

deneskata 2017.09.12. 12:37:58

Értelmelen dolgoról vitatkoztok. Ez az "ösztöndíj" nem ösztöndíj igazából. Inkább a termékbemutatók átveréseire emlékeztet.
Hiszen lehetséges, hogy a szerződés megkötése után a diák az égvilágon semmit nem kap, vagy éppen értelmezhetetlenül kicsi összeget, ugyanakkor annyit kell majd egy helyen (!) dolgoznia, amennyi a szerződében benne van. Vagyis a diáknak teljesíteni kell a szerződésben vállalt kötelezettséget, az állam pedig nem kötelezi magát semmire - legfeljebb állás biztosítására.
Ha ehhez hozzávesszük a tanárhiányt, valószínűleg a diák - ha már ennyire hülye vagy elkötelezett, hogy mindenképpen tanár akar lenni - maga is találna magának megfelelő helyen megfelelő állást.
Szóval, színtiszta átverés az egész. Itt nincsen hol megvédeni pártunkat és kormányunkat, mert éép azt teszi itt is, amihez a legjobban ért. :(

2017.09.12. 12:45:04

@deneskata: eccerű... nem kell ilyen szerződést aláírni! Te látsz valami kényszerítő erőt?

2017.09.12. 12:49:24

@Duplaxiii: "Nem kell az a hazugság sem, hogy azért megy a fiatal, mert ott magasabbak a bérek, hiszen jellemzően kevesebbet kapnak, mint itthon! "

?????

Ezt kifejtenéd? Mert én meg pont az ellenkezőjét tapasztalom :) (Ja... és '91 óta saját a cég, így visszatekintve kb a fideszes időszakokban ment legjobban a szekér, a csúcs 2013 és 2014 volt.

Lobo Marunga 2017.09.12. 12:57:47

Tehát akkor hogy is nézne ki egy igazságos ösztöndíj:

Az állam fizet nekem, amiért tanulok, hogy hogy tanulok, és mit tanulok, az az én dolgom, akkor is fizessen, ha nem tanulok, sőt ha be se járok, és ha végeztem, azt csinálok, amit akarok. Ja, nem hanem adjon nekem legalább öt remek állásajánlatot, ha egyi sem tetszik, ajánljon másik ötöt, és ha ezek sem tetszenek, hozzon létre egy olyat, ami megfelel az én feltételeimnek. Jól értem, ugye? :)
Már bocs, de az ösztöndíjnak általában feltétele, hogy vannak szabályok, vannak feltételek, és kérnek valamit cserébe...

2017.09.12. 13:04:48

@Lobo Marunga: Szerinted is? Jól van, akkor már hárman megyünk szembe az autópályán...:)
Én még elgondolkodnék egy ingyenes repülőjegyen... pályakezdési támogatásként...

élhetetlen 2017.09.12. 13:10:51

@FCUK10: Valamit valamiért. Tudod ezt értelmezni is? Ez azt jelentené, hogy a diák aláír pl. három évet, amiért kap három éven keresztül előre rögzített összeget. Most olvasd el újra az idézett 10-es pontot, és az utána következő magyarázatot. A diák csak azt tudja, hogy az első félévben mennyit kap, a többi „keretösszeg” függő, vagy, ha a KÖB által meghatározott szintet nem teljesíti, (amit majd utólag, félévenként állapítanak majd meg), akkor nem kap egy fillért sem, de azt az időt is le kell dolgoznia. Határesetben fél év ösztöndíjért három évet. Ez már súrolja a valamit semmiért eset határát.

sdani 2017.09.12. 13:18:39

@Dorottya Veres: "Az ösztöndíj mióta is ajándék? Egy befektetéshez nyújtott támogatás, aminek kapcsán nem ördögtől való elképzelés némi ellentételezést remélni."
Igen, befeketetés, de az állam befektetése is: egy főiskolát/egytemet végzett ember sokkal több adót fizet, mint egy nyolc általánost végzett segédmunkás. Ezért, ha az állam növelni akarja az adókból származó bevételeit, akkor biztosítja az oktatást, ez az állam befektetése, amiben benne van az a kockázat, hogy a tanuló nem szerez papírt, vagy elhagyja az országot. A képzésből persze nyer az egyén is, de ha a teljes kockázat az egyénre van hárítva, akkor a képzés nem lesz vonzó, és mindenki veszít. Az fair, ha hazai munkaviszonyt kérünk a finanszírozott képzés után, vagy vissza kell téríteni a képzés összegét, de a fenti szabályozás ezen jóval túlmutat.

zizi77 2017.09.12. 13:22:32

@Dorottya Veres: sőt, némi lakhatási támogatás is jól jönne, mert Münchenben baromi magasak az ingatlan bérleti díjak! Kezdő segédmunkás fizetésből, azt nem lehet kitermelni.

élhetetlen 2017.09.12. 13:28:18

@Dorottya Veres: Már megint nem érted a lényeget. Nem az ösztöndíjjal van a baj, hanem, hogy jól fizetett „szakemberek” megint összehoztak egy akkora baromságot, hogy a fal adja a másikat. Fucknak már ajánlottam, hogy olvassa újra az idézett tizes pontot. Határesetben a diák fél évnyi ösztöndíjért ír alá mondjuk három évet. Nem tudom, voltál-e ösztöndíjas. Én voltam, de olyat még nem hallottam, hogy ha nem fizet a cég, akkor is le kell szolgálni a nem fizetett időt is. (Az „Ösztöndíjasnak a következő félévben az ösztöndíjas jogviszonya fennmarad, de ösztöndíjra ebben az időszakban nem jogosult.”). Érted? (Persze, hogy nem). Normális diák ezt nem írja alá, de jó sok pénz ráment a szuper ötlet kidolgozására.

2017.09.12. 13:28:23

@sdani: Ja... értem már! A deák nem vállal kockázatot, nem a saját tőkéjét fekteti be, a kockázat legyen az államé és aztán jót röhög 'a magyarokon' akik hátramaradnak ..és a következő távozó diplomájára guberálják össze éppen a pénzt.
Ezt hívják parasztosan a profit internalizálásának a költségek maximális externalizálása mellett.
Az ösztöndíj ebben a helyzetben egy kétségbeesett lépés, de nem végleges és nem is túl effektív megoldás. Ami ennél fontosabb: nem kényszer.

John Doe3 2017.09.12. 13:32:34

@Dorottya Veres: nem mondasz igazat. Az államilag finanszírozott képzésben vevőnek (pl. a fiam konkrétan) alá kellett írnia, hogyha nem dolgozik itthon a képzési idő duplájának megfelelő ideig, akkor időarányosan visszafizet. Tehát a "soha meg nem térülő tevékenység" az csúsztatás.

2017.09.12. 13:34:53

@élhetetlen: A 10. ponton kattogsz... nos, azt valóban nehéz egyértelműen eldönteni, hogy az ösztöndíjas jogviszony valóban akkor is kötelezettséget ró az ösztöndíjasra, ha támogatásban nem részesül. Logikusan nem, de én tényleg nem tudom egértelműen kihámozni a leírtakból. A másik... hogy az ösztöndíj éppenséggel emelkedhet is, hiszen mi van, ha a keretösszeget kisebb létszámú támogatott közt kell elosztani? Egy biztos... tanulni és produkálni kell, mint a güzü. Ez nem a megszokott elte-bölcsész melegedő.
Egyben tökéletesen egyetértünk: akinek nem tetszik, választ más utat.

2017.09.12. 13:39:47

@John Doe3: Te az államilag folyósított ösztöndíjakról beszélsz :) Nem arról, hogy maga a képzés ingyenes egy Msc diploma megszerzéséig.

sdani 2017.09.12. 13:40:12

@Dorottya Veres: "Ja... értem már!" Nem, lófaszt se értesz. A diák akkor is kockáztat, ha nem kerül pénzébe a képzés, hiszen, míg tanul és nem dolgozik, jövedelemtől esik el, senki nem garantálja, hogy elvégzi a képzést, és, mégha el is végzi, lesz a papírjának megfelelő munkája illetve a kiesett bevételt tudja a képzéssel elérhető magasabb bérrel kompenzálni.

Megfelelő ellentételezéssel lehet kapacitálni, hogy további kockázatokat vállaljon, de a fenti szabályozás felháborítóan aránytalan: az állami vállalás definiálatlan, miközben a diákra komoly kötelezettségeket ró.

nemecsekerno_007 2017.09.12. 13:41:27

Emlékeztek még a Miért éppen Alaszka? C. sorozatra :). Hűbéri rendszer?! Az!

ami szabad 2017.09.12. 13:42:04

@Dorottya Veres: Ostoba vagy, és gyerektelen. Akinek gyereke/ unokája van, vagy a család sokadik unokahúga/ unokaöccse húz el, esetleg a baráti kör fogyatkozik sebesen, és VALÓBAN van benne emberség, hazaszeretet, az ilyet nem hogy nem ejt ki a száján, de nem is gondol! Minden 6. gyermek külföldön születik meg, és ők már legfeljebb vendégségbe jönnek majd haza. A tetves kurmány azonban a transzferek miatt egy lépést sem tesz annak érdekében, hogy legalább minden EZREDIK elvándorló hazajöjjön. Soha el nem évülő bűne- az egyik- ennek a bandának, akármennyit miatyánkozik is értük a dekára megvett - véletlenül éppen ma is- egyházak bármelyike is! :(

2017.09.12. 13:49:42

@ami szabad: Ha képes leszel ember módjára kommunikálni, majd beszélgetünk. Mielőtt elmészt, törölj már fel magad után.. Köszi!

Állampolgárnak születik az ember , venni nem szokás... érted?

sdani 2017.09.12. 13:52:55

@nemecsekerno_007: Az amerikai felsőoktatás finanszírozási rendszere ritka szar, jó lenne, ha nem abba az irányba tartanánk.

2017.09.12. 13:55:47

@sdani: Nos, akkor talán válasszon olyan szakirányt, ami esetében az átlagosnál magasabb az elhelyezkedés biztonsága. Ne csak alibiből, dolgozni nem akarásból meressze a hátsóját 10 féléven át büfé-ruhatár szakon. A felsőoktatás mindenhol kockázatot nem mellőző befektetés a jövőbe. Jól kell választani, jól kell teljesíteni és jól kell menedzselni magad. Viszont nem fontos mindenkinek élni a lehetőséggel, csak mert imgyáé van. Találni ezernyi más képzést, ami rövidebb idő alatt/után lehetőséget ad elhelyezkedésre és pénzkeresetre, ami mellett amúgy még mindig lehet tanulni tovább... Miért is ne lehetne elvárás a diákkal szemben, hogy képes legyen a lehetőségeit, adottságait felmérve pályát választani? Nem gyerekekről beszélünk...

commentes nikk 2017.09.12. 13:56:59

Nem akarok én senki pártjára állni, de megkérdezném: kötelező ezt az ösztöndíjat igénybe venni? Mert ha nem, akkor az egésznek semmi jelentősége. Az anyagi problémák bőven áthidalhatóak diákhitellel (nem honi ördöngösség, mindenhol van) vagy suli melletti munkával (amennyiben anyuék nem kőgazdagok). Ez meg talán azoknak jó, akik mindenképpen tanárok akarnak lenni ténylegesen, és kb mindegy nekik, hogy hova rakják őket. Ha van ilyen ember, akkor neki ideális, akinek nem ideális, az meg kerülje el a dolgot. So simple.

2017.09.12. 13:57:47

@sdani: Konkrétan kezdi maga alá temetni a diákságot, a diákhitelek révén, aminek összege meghaladja a hitelkártya tartozásokat.
Akit érdekel, 2-3 éve volt erről egy nagyon jó dokufilm, Elefántcsont torony címmel. Döbbenetes...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.12. 14:01:10

Beszarás ez a hazudozó MSZP-s blog komolyan mondom.

A ballinek elkúrása alatt rekordszámú iskolát zártak be. Az önkormányzatok szarrá adósodtak az alulfinanszírozás okán. Magyar Bálint féle libsi agybetegek szétkúrták az oktatás egészét.

Mostanra végre kezd helyreállni a rend az iskolákban, mind finanszírozás, mind képzés terén.

magyaridok.hu/belfold/sokkal-tobbet-koltunk-az-oecd-atlaganal-az-oktatasi-rendszer-fejlesztesere-2204347/
Magyarország sokkal többet költ az OECD és az unió átlagánál az iskolák és az oktatási rendszer fejlesztésére
...
Magyarországon a hároméves gyermekek 81 százaléka járt óvodába, míg az OECD-átlag 78 százalék
...
A felsőfokú végzettségűek körében pedig hazánkban a legalacsonyabb, 2,5 százalékos a munkanélküliség az OECD államai közül.
..
2015 óta folyamatosan nőnek a források, s míg 2013-ben 1386 milliárd forint volt az oktatási rendszerre fordított összeg, addig jövőre a becsült adatok szerint a 2100 milliárdot is meghaladja majd.
..
2015-ben a pedagógus életpálya keretében 31 százalékkal nőttek, bár akkor még nem érték el az OECD-átlagot. 2017 szeptemberére ezt az arányt a bérek nagyjából elérték a diplomás keresetekhez viszonyítva, s a növekedés üteme a legmagasabb volt hazánkban az OECD-államok közül.
...

sdani 2017.09.12. 14:08:36

@Dorottya Veres: Jajj istenem, szakadjál már le erről a büféruhatárszakozásról! Arról van szó, hogy az állam szeretné vonzóvá tenni a tanári életpályát, és ennek egy lépése, hogy kedvező feltételekkel ösztöndíjjal népszerűsíti a tanári szakokat. De pontosan ahogy mondod, ezt érik el ezzel a szabályozással: "válasszon olyan szakirányt, ami esetében az átlagosnál magasabb az elhelyezkedés biztonsága." Olyan, nem tanári pályát választ, ahol alacsonyabb a kockázat. De ezt akartuk? Nem, tehát a szabályozás szar.

sdani 2017.09.12. 14:10:47

@commentes nikk: "Nem akarok én senki pártjára állni, de megkérdezném: kötelező ezt az ösztöndíjat igénybe venni? Mert ha nem, akkor az egésznek semmi jelentősége"
De van jelentősége, nevezetesen az, hogy az állam a tanárhiányt szeretné feltölteni, amihez az egyik út a tanári szakok népszerűvé tétele ezzel az ösztöndíjjal.

élhetetlen 2017.09.12. 14:12:44

@Dorottya Veres: „azt valóban nehéz egyértelműen eldönteni, hogy az ösztöndíjas jogviszony valóban akkor is kötelezettséget ró az ösztöndíjasra, ha támogatásban nem részesül.” Semmi gond! Ugorj neki mégegyszer, annak a mondatnak, hogy az „Ösztöndíjasnak a következő félévben az ösztöndíjas jogviszonya fennmarad, de ösztöndíjra ebben az időszakban nem jogosult.”. Más, Deneskatanak írtad: „eccerű... nem kell ilyen szerződést aláírni! „. Ami engem zavar, hogy ezen a tervezeten több minisztériumi szinten fizetett hivatalnok dolgozott, ami nincs ingyen. „az ösztöndíj éppenséggel emelkedhet is”, persze, de ez a tanuló részéről akkor is egy biankó szerződés, az ösztöndíj rendszer normálisan nem így működik.

sdani 2017.09.12. 14:14:11

@Dorottya Veres: "Konkrétan kezdi maga alá temetni a diákságot, a diákhitelek révén, aminek összege meghaladja a hitelkártya tartozásokat."
Az USAban egy egyetemen dolgoztam jópár évig, szóval eléggé jó rálátásom van arra, miként mennek ott a dolgok. A magas tandíjak befagyasztják a társadalmi mobilitást, szegényebb rétegeket elzár a felemelkedés útjából. Én egy munkás családba születtem, a hozzám hasonló családnak az USAban esélye se lett volna, hogy egyetemre küldje a fiát.

élhetetlen 2017.09.12. 14:38:42

@Lobo Marunga: Zseniális vagy, és látom, vannak, akik egyetértenek veled. Biztosan növeli az önbizalmadat. De az, hogy már hárman mentek szembe az autópályán, még nem változtatja meg a közlekedési szabályokat, és a józan logikát sem. Most csak úgy leírom. Az igazságos ösztöndíj az úgy néz ki, hogy adott összegért vannak adott elvárások. Ha valamelyik fél nem teljesít, akkor jöhet a szerződésbontás. A hablatyodat kihagyva, („akkor is fizessen, ha nem tanulok, sőt ha be se járok, és ha végeztem, azt csinálok, amit akarok.”), az nem normális, hogy kidolgoznak egy tervezetet, ami csak a diákot kötelezi a letöltendőre, mert, majd, keretösszegtől, meg utólag megállapított limittől függ, hogy kap-e valamit a letöltendőért. Tudod, én voltam ösztöndíjas. Ráadásul az „átkosban” az volt, hogy 4.0 átlagtól kaptam zsebpénzt, kötelezettség nélkül az államtól, (tehát teljesítmény függő volt), és adott cég adott diákokkal szerződött, (nyilván ebből a rétegből), havi ennyiért, ennyit kell majd dolgozni náluk. Tudod, így leírva, egyértelmű szerződéssel. De lehet, hogy te sem érted a lényeget.

axolotl77 2017.09.12. 14:46:00

@bóvli ország jobban telejesít: Szívesen mondanám azt én is, hogy csak ezen az egy dolgon áll vagy bukik az oktatás sorsa. De tizenvalahány évnyi tanárkodás után elmondhatom, hogy ez a folyamat már elkezdődött a rendszerváltás után. A tanárok eszköztelensége a megváltozott és eldurvult viszonyok közepette + a tantervek/tankönyvek folyamatos változtatgatása, kísérletezgetések mind együtt vezettek ide.
Annak idején jó párszor megkapta a tantestület az igazgatóktól, hogy el lehet menni, mindenki helyére 10 jelentkezőt fog találni. Nem így napjainkban.

élhetetlen 2017.09.12. 14:50:51

@sdani: Igen. „Én egy munkás családba születtem, a hozzám hasonló családnak az USAban esélye se lett volna, hogy egyetemre küldje a fiát.”. Én egy paraszt családba, és volt a faluban ember, aki azt mondta a továbbtanulásom kapcsán apának, hogy régen egy birtok is ráment a gyerek taníttatására. Apa mondta, nincs gond, nem megy rá, mert nincs birtok. Most szépen rendeződünk, nem tudom, hogy az USA felé, vagy a feudális rendszer felé, de nem örülök.

2017.09.12. 14:55:16

@sdani: Ez a porbléma egyik része, bár valószínű ez a súlyosabb... a másik az egyetemi képzések ár/érték aránya volt. Amúgy érdekesen boncolgatta az alternatív oktatási formák előnyeit/hátrányait/jövőjét. Ha valahol , ha nem is röghöz, de pórázra kötik a fiatalt, hát az a diákhitelek paradicsoma.

Ez lenne a film :www.imdb.com/title/tt3263520/
Igaz, nem kapcsolódik teljesen szorosan a témához, de kicsit más szemszögből láttatja a felsőoktatást mint azt általában a média jellemzi.

2017.09.12. 15:01:43

@élhetetlen: Szerintem te nem kiolvasol belőle valamit, hanem belelátsz. Lényeges kölönbség. hasonló, mint az, amikor a hallgatói jogviszonya fennmarad a diáknak, ám halaszt, nem látogatja az egyetemet. De mindegy, majd a puding próbájának ott lesz az evés.
Másrészt miért is ne igyekezne az oktatásügyet irányító minisztérium bebiztosítani magát, hogy a befektetett pénzek valóban a cél megvalósítását szolgálják? Miért ne , hiszen a cél a magyar oktatás javítása magasan képzett, kompetens és tanítani akaró (nem munkahelyre vágyó) tanárokkal való erősítése. A belga, a francia, vagy a piréz oktatás meg termelje ki a maga kiváló pedagógusait, de ugyanez érvényes az XY kommunikációs/pr cégekre, meg egyéb cégekre, amelyek még a telefonközpontjaikba is 3 nyelven beszélő diplomás fiatalokat ültetnek.

Júlia Big 2017.09.12. 15:02:11

Már most rabszolgák a pedagógusok. Aki ma Magyarországon az állandó hírek ellenére tanárnak tanul, idióta. Jó rabszolga lesz belőle.

2017.09.12. 15:05:23

@axolotl77: Amúgy (bár ez sem szorosan a témához tartozó..) az oktatás szinvonalának változásában (direkt nem írtam irányt) mekkora szerepe/felelőssége van maguknak a pedagógusoknak/oktatóknak/tanároknak/egyáltalán a dolgozóknak?
Mert néha olyan véleményeket is hallani, hogy nem egyszerű eldönteni, hogy az iskola azért van, hogy a tanároknak legyen munkahelye, vagy azért, hogy összehozza a tudásra szomjazókat azokkal az emberekkel, akiktől megszerezhetik ezt a tudást...

Mauzli 2017.09.12. 15:08:53

@Dorottya Veres: Ha igy marad a jövö evi valasztason, nem csak a regiek hazudtak reggel-delben-este, hanem a mostaniak is...

2017.09.12. 15:10:43

@Júlia Big: Tanuljon mérnöknek,jogásznak, orvosnak... mittudomén, víz-gáz szerelőnek... a saját választása. Tudod ki nagyobb rabszolga náluk? A vállalkozó, amelyik a saját cégét építi és működteti.

Mauzli 2017.09.12. 15:11:40

@Dorottya Veres: Nekünk is vannak forrasaink, csak kisvasutat, stadionokat, meg erdekes koraszülött központokat epitettek belöle...Igy most mar nincs erre forras.

2017.09.12. 15:12:56

@Mauzli: Úgy érzed, robogunk egy újabb IMF hitel felé?

élhetetlen 2017.09.12. 15:18:03

@Dorottya Veres: Nem sok értelme van vitatkozni, de szar az idő, ráérek. Vagy megértjük egymást, vagy nem. „Miért is ne lehetne elvárás a diákkal szemben, hogy képes legyen a lehetőségeit, adottságait felmérve pályát választani? Nem gyerekekről beszélünk...”. De, gyerekekről beszélünk, általában. Nagyon kevés az az ember, aki 8 éves korában is tudja, hogy mi akar lenni, és az is lesz. Persze, van ilyen, de nem ez a jellemző. Az érettségizett, tizennyolc évesnek sem biztos a munkáról a világképe . Mellé ment? Esetleg vált? Lehet. Lehet, hogy megtalálja? Akkor jó. Van egy alapja, ami alkalmassá teszi a váltásra. Amitől én most ki vagyok borulva, az a gimnáziumok létszámának csökkentése, és a tizennégy évesen döntsd el, hogy mit akarsz csinálni. Átjárás sincs másik szakmába, mert a te szakmádhoz nem kell az a tantárgy, ami a másiknál kell. Egyetemre menni innen, na, ne. Igen, öreg vagyok, anno egy ipari technikumban végeztem, ahol vettük a teljes gimis anyagot, plusz a szaktárgyak, nem négy, hanem hét tantárgyból érettségiztem, de, ha nem tetszett volna a szakmám, mehettem volna az ELTE bölcsész szakára is (büfé szakra, mert szerinted ott csak az van). Most ezt veszik el egy csomó tizennégy évestől.

Mauzli 2017.09.12. 15:19:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: Hü basszus, pont a magyaridöket kell idezni :D :D :D

Mauzli 2017.09.12. 15:19:52

@Dorottya Veres: Aaaa, nem. Majd adnak az oroszok...

2017.09.12. 15:24:07

@Mauzli: Az összes stadiont és kisvasutat beletalicskázhatnád az évtizedek (az előző rendszer évtizedei) alatt megnyílt szakadékba, de nem sokat változtatna a helyzeten.
Persze lehet próbálkozni. Mondjuk jön egy kompetens kormány ami elkezdi borítani a pénzt a felsőoktatásba 8meg úgy általában az oktatásba) mondván a kiművelt emberfők fogják ezt az irgalmatlan mély szakadékot áthidalni, és Eu szintre emelni az országot. Ám amíg ezeket a szakmányban képzett és a gazdaság számára értéket képviselő embereket Eu szintű bérekkel nem tudja maradásra bírni, addig pont az a befektetése lesz az ablakon kidobott pénz, amibe a legtöbbet fektette és amitől a legtöbbet remélte. A brain drain már csak ilyen. A szürkeállomány folyamatosan (hála a világszinvonalúra emelt képzésből fakadó nagyfokú mobilitásának) eláramlik és a szakadék nem nagyon tűnik el. Nyilván nem mindenki megy el, de a legjobbak zöme igen, pedig pont ők tehetnék a legtöbbet, tudásukkal és példájukkal. Nem állítom, hogy reménytelen, de eléggé Sziszifuszi meló és irgalmatlan forrásigényes.

2017.09.12. 15:25:35

@Mauzli: Abból legalább épül valami, nem a magánnyugdíjpénztáron keresztül kifolyatott ezermilliárdok pótlására fog elmenni.

élhetetlen 2017.09.12. 15:34:37

@Dorottya Veres: Bocs, csa kmost látom az új leveledet. „Szerintem te nem kiolvasol belőle valamit, hanem belelátsz.”. Hát nem jósnői végzettségem van. Én olvasok, értelmezek. A hallgatói jogviszony fennmaradása semmire nem kötelezi a hallgatót, míg az ösztöndíj szerződés fennmaradásával járó szerződés igen, de látom, ez nem megy. „a puding próbájának ott lesz az evés”, csak tudod, ha a puding receptje olyan, hogy nyilvánvalóan hányás lesz a vége, akkor kár költeni az alapanyagokra. Nem az a baj, hogy az oktatásügyet irányító minisztérium megpróbál valamit tenni, hanem, hogy ilyen idióta szerződés tervezetet tudott csak összehozni.

2017.09.12. 15:34:40

@élhetetlen: Most a felsőoktatásról folyik a szó, remélem a bölcsödékig nem mész vissza...
Én azért öszességében nem látom olyan gyászosnak a helyzetet,mert egyelőre elég szépen megtelnek az egyetem(főiskolák) bár az is kétségtelen, van lemorzsolódás. Szerintem kb. egy korszak gyermekei vagyunk, ha összehasonlítod az akkori oktatást (és a hozzá kapcsolódó számonkérést...) a mostani rendszerrel, hát hihetetlen különbségek vannak. Én a saját fiamon keresztül végigkísértem a folyamatot... sokmindent nem értek. Ám ez nem pusztán Orbánékhoz köthető változtatások következménye. Mostanában csak pislogok, milyen szűkös ismeretanyaggal jönnek ki fiatalok az egyetemekről.. hajmeresztő.. pedig az ő oktatásuk (tudásuk megalapozása, felhalmozása) még javában a Magyar Bálinti felfogás szerint folyt. (Csörgedezett)

2017.09.12. 15:36:44

@élhetetlen: Hol és miből látod az ösztöndíjmentes terminussal szembeállított majdani munkavégzési kötelezettséget???? Komolyan kérdem. El lehet érbi valahol kompletten ezt a rendeletet? (vagy akármit)

John Doe3 2017.09.12. 15:36:59

@Dorottya Veres: Nem. "Ingyenes", de az említett korlátozó feltétellel. Vagyis, ha mondjuk végzés után rögtön külföldre mész, akkor a képzés visszamenőleg fizetősre változik.

axolotl77 2017.09.12. 15:42:14

@Dorottya Veres: Én nem tagadom (köpjenek le érte), de egyre motiválatlanabbá és elkeseredettebbé váltam az évek alatt. És nem is a fentebb említett okok miatt. Hanem leginkább azért mert egyre inkább csak jöttek és jöttek a cigányok. Az csak az egyik tényező, hogy milyen szinten nőtt a számarányuk. A másik, hogy milyen agresszív és primitív stílust honosítottak meg, hogyan terrorizálták a magyarokat. Akik vagy maguk is felvették ezt stílust, vagy elmentek - ha tehették - egy élhetőbb helyre.
Szóval, kedves feleim, lehet itt aggódni sok szempontból az ország sorsáért.

élhetetlen 2017.09.12. 15:57:37

@Dorottya Veres: Jó, ez tényleg esélytelen részemről. Feladom. „a következő félévben az ösztöndíjas jogviszonya fennmarad, de ösztöndíjra ebben az időszakban nem jogosult.”. Hogyan mondjam? Továbbra is ösztöndíjas, tehát amit ő vállalt, ledolgozás, az az övé, de pénzt nem kap.
Újabb leveled „Most a felsőoktatásról folyik a szó, remélem a bölcsödékig nem mész vissza...”, Nem, de a szűk látókör nem mentség mindenre. Nem a bölcsődéig megyek vissza, csak arról írtam, hogy a mostani „szakmunkásképzés” hogyan hat majd a három, négy év utáni felsőfokú oktatásra. De miért is kéne három, négy évvel előre gondolkodni? Mondom, feladtam, befejeztem. Nem azért mert igazad van, hanem azért, mer nem hat a logika. Falra hányni a borsót meg csak részegen lehet belülről eredményesen, egyébként lepereg.

apro_marosan_petergabor 2017.09.12. 15:59:30

Hübéri. Muhaha, remélem nem történelmet tanít a cikkíró, mert akkor elég szomorú, hogy nem tudja, mit jelent a hűbéri rendszer...
Nem, ez egy normális ösztöndíj ajánlat, melyért a díjadó elvár néhány év tanítást egy intézményben, s persze azt is szeretné valahogy kontrollálni, hogy a tanár ne újság olvasással üsse el az órákat ezalatt...
A többi a szokásos libero habverés.

ogli dzsí 2017.09.12. 16:06:47

@élhetetlen: hu bazmeg de buta vagy

ha nem éri el az ösztöndíj feltételének számító ELŐRE KIKÖTÖTT tanulmányi eredményt akkor nem kap pénzt, de nem basszák ki a rendszerből

az olvasás nem megy, vagy a szövegértés állít komoly kihívások elé?

2017.09.12. 16:11:39

@élhetetlen: Leírhatod még nyolcszor, ugyanazt. Bár ehelyett inkább elolvashattad volna a szerződéstervezet ezen pontját (is):
"Az ösztöndíjas jogviszony a szerződés megkötésétől az Ösztöndíjas által vállalt,
főfoglalkozású jogviszonyban eltöltött, az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő
időtartam végéig tart.

éééteeeed? Az ösztöndíj folyósításával megegyező időtartamot kell munkaviszonyban tölteni. Egyéb kérdés?

2017.09.12. 16:13:11

@ogli dzsí: Biztos kikötötték náluk a guglit, mert csak ennyi kellett volna:
kk.gov.hu/download/a/d4/e1000/Szerz%C5%91d%C3%A9s-tervezet-MINTA.pdf
(bár ahogyan elnézem, a B1-nél sem működik a kereső...)

élhetetlen 2017.09.12. 16:24:40

@ogli dzsí: hu bazmeg de buta vagy. „a KÖB minden tanulmányi félév lezárása után felülvizsgálja a rendelkezésre álló keretösszeg, valamint az Ösztöndíjas előző félévben elért kreditindexe figyelembevételével. 
A KÖB meghatározza az adott félévre vonatkozó kreditindex-szintekhez kapcsolódó ösztöndíj összegeket és a következő félévre vonatkozó, ösztöndíjra jogosító kreditindex minimum szintjét.”. Hol van itt az „előre kikötött” ?

inreallife 2017.09.12. 16:28:17

@Dorottya Veres:
pont errol szol a cikk, hogy senkinek nem fognak puskat a fejehez, csak ki akarjak hasznalni az ilyen-olyan okbol ezt a kepzest valasztokat. plusz a vegen azon ertetlenkedik a szerzo, hogy hol vannak ilyenkor az erdekvedok. az erto olvasas nem hatrany, ha 2 mondatnal tobbet latsz egymas utan...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.09.12. 16:34:05

Mond valakinek valamit a Miért épp Alaszka c. sorozat?

élhetetlen 2017.09.12. 16:34:14

@Dorottya Veres: Ja. „éééteeeed? Az ösztöndíj folyósításával megegyező időtartamot kell munkaviszonyban tölteni.”. Te nem érted, hogy ez a szerződés akkor is egy biankó szerződés. Ha úgy döntenek a keretösszeg, és a limit megállapítása miatt, hogy havi két forintot kap, akkor már fizettek, és letöltendő a letöltendő. Mondtam, hogy szeretném befejezni ezt az értelmetlen vitát.

ogli dzsí 2017.09.12. 16:36:00

@élhetetlen: ha nem tetszik az ösztöndíjj nem kötelező

bazmeg

élhetetlen 2017.09.12. 16:48:47

@ogli dzsí: „ha nem tetszik az ösztöndíjj nem kötelező”. Így van, de ne tapsoljak már, hogy minisztériumi szinten megfizetett szakértők ennyit tudnak összehozni! Ezért tartjuk őket, bazmeg? (ha már ez a menő stílus).

inreallife 2017.09.12. 16:56:04

@ogli dzsí:
ha nem tetszik, hogy nincs tanar videken, akkor el lehet koltozni...

ogli dzsí 2017.09.12. 17:01:18

@élhetetlen: én komolyan ne vágom te debil vagy vagy mi a problémád?

Minden egyes ösztöndíj így müködik, az összes fősulin és egyetemen is a diákoknak.

Van egy adott összegük mondjuk abban a félévben 100 millió amit adott szakon kioszthatnak, de ez minden félévben más összeg attól függően hogy mennyit kapnak az államtól. Ezen kívül a diákok is minden félévben máshogy teljesítenek, így minden félévben meghatározzák hol van az a szint aki még kap pénzt és hol van az aki már nem.

Az világos hogy iskolába nem jártál, ösztöndíjat életedben nem kaptál és fingod nincs hogy müködik de akkor minek ugatsz bele bazdmeg?

ogli dzsí 2017.09.12. 17:02:28

@inreallife: én is vidéken vagyok nálunk van tanár. Ha nálatok nincs, költözz el. Elég logikus, nem?

VaradiJanos 2017.09.12. 17:09:32

Görényi kata ajvékolását olvashattuk

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.12. 17:23:05

@ogli dzsí: "Van egy adott összegük mondjuk abban a félévben 100 millió"

Van ott sokkal több is, pl. nemzetibanki dolgozók az elég durva fizetésük mellé még havi 3000000 ösztöndíjat is kapnak himihumi képzésekre.

inreallife 2017.09.12. 17:28:47

@ogli dzsí:
kb annyira logikus, mint amit korabban irtal. legalabb az ironiat felfognad...

az osztondijat nem a roghoz koteshez talaltak ki, hanem arra, hogy az arra egyebkent nagyon hivatott fiatalok el tudjak vegezni az oktatast. szamitasok szerint egy diplomas 9* fizeti vissza az allamtol az elete soran megkapott tamogatasokat. egy kozepfoku vegzettsegu 2 max 3*. szoval ertem en, hogy az aluliskolazott tomeg utalja a nala okosabbakat, azt is ertem, hogy fidesz szavazoi kozul miert tuntek el a diplomasok, de legalabb ervek lennenek ra...

Mr. Bear 2017.09.12. 17:42:15

Azért én igencsak remélem, hogy az oktatás lesz az a banánhéj, amin a fidesz elcsúszik jövőre a választásokon. Alig van ember, aki nem ismert iskolás gyereket, alig van ember, aki nem látja, hogy mi folyik az iskolákban. Nincs szaktanár, de van helyette 40 (!) tanóra gimnáziumban. Épp tegnap beszélgettem egy sikeres kisvállalkozóval, ezer szállal (köztük erős családi szálakkal is) kötődik a fideszhez, hát úgy ki volt akadva azon, hogy a 16 éves lánya heti három nap 3/4 5-ig van iskolában, hogy csak na. Amint a saját bőrén érezte, egyből megértette, hogy miről beszélek neki évek óta.

Az én kérdésem ellenben ez: mi még elvagyunk így-úgy, de ki fogja kárpótolni/meggyógyítani a teljesen tönkretett mai gyerekeket? Ki fogja visszaadni az ellopott gyerekkorukat? Ki fog bocsánatot kérni tőlük azért, hogy nulla tudással hagyják el az iskolát, hogy csak az tud érvényesülni közülük (rettenetes erőfeszítések árán), akinek van pénze minőségi oktatás venni a szabadpiacon?

ogli dzsí 2017.09.12. 17:44:10

@inreallife: blabla

Gondolom a Miért éppen Alaszka sorozat rémlik.

sdani 2017.09.12. 17:52:18

@ogli dzsí: "én is vidéken vagyok nálunk van tanár. Ha nálatok nincs, költözz el. Elég logikus, nem?"
Szóval szerinted ez a megoldás? Elnéptelenedő falvak, leszakadó települések és régiók, mert akinek nem tetszik, és van forrása, az lelép... ez a nemzeti stratégia? Ennek az ösztöndíjnak pont az lett volna a lényege, hogy a hallgatókat bevonzza a tanári életpályára, hogy legyen elég tanár, hogy ne kellejen elvinni a gyereket másik településre, hogy ne kelljen elköltözni. Ezt a célját nyilvánvalóan nem teljesíti, mert egyszerűen szar: túl sok lemondással jár, és túl keveset lehet rajta nyerni. Persze akinek nem tetszik az nem válassza, de bassza meg a sok analfabéta végre: pont az volt a lényeg, hogy minél többen akarjanak tanárnak menni. Ezt miért ilyen nehéz felefogni?

VaradiJanos 2017.09.12. 17:52:53

@Mr. Bear: Ettől még nem lesz neki szimpatikusabb az ún ellenzék

2017.09.12. 17:56:10

@élhetetlen: Nem, kispajtás, te eddig arról regéltél, hogxy pénzt nem kap.mégis majd dolgoznia kell.

"Továbbra is ösztöndíjas, tehát amit ő vállalt, ledolgozás, az az övé, de pénzt nem kap. "

Ezt írtad, ezt bizonygattad...ja, most csúsztatsz, mert mi van, ha "két forintot kap csak".
Tudod mit? Akkor az 'átvert' tanerő majd visszafizeti az arra a félévre jutó kettő forintot és nem kell ledolgoznia. Szerintem a szerződés meglepően korrekt, értelmezhető és a manapság sztenderd lakossági pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó szerződésekhez képest egészen egyensúlyban van mindkét fél kötelezettségeit és jogait illetően.
Te viszont nagyon gyenge vagy, de kétségtelenüljól választottál nicket.

nemecsekerno_007 2017.09.12. 18:00:20

"Röghöz kötött pedagógus-rabszolgákat akar képezni a Fidesz...."

A tanítványaikból meg vérkeresztény gyermekprostikat nevelnek. :D

2017.09.12. 18:00:47

@sdani: Miről is kell lemondani a tanárnak????
Tanulhat ? Igen!
Kap hozzá támogatást? Igen!
Le kell vágnia egyik lábát ezért? Nem, elég,ha megfelelő szinten teljesít!
A képzés lezárultával taníthat? Igen, nagyon is!

Akkor hol a probléma? Ja... hogy kéne a zsé, ellébecolni is jó lenne a pár szemesztert, aztán elhúzni valahová fingot reszelni egy irodába. Na, ez tényleg skandalum, hogy nem jár hozzá állami apanázs.

ogli dzsí 2017.09.12. 18:04:19

@sdani: ami elnéptelenedik, az elnéptelenedik

ha akarsz, maradj ott, vagy költözz el, kit érdekel?

ogli dzsí 2017.09.12. 18:05:29

@sdani:' Ennek az ösztöndíjnak pont az lett volna a lényege, hogy a hallgatókat bevonzza a tanári életpályára, hogy legyen elég tanár, hogy ne kellejen elvinni a gyereket másik településre, hogy ne kelljen elköltözni. '

mármint ki szerint volt ez a célja? te szerinted?

besza behu

sdani 2017.09.12. 18:08:20

@Dorottya Veres: " hogy kéne a zsé, ellébecolni is bla-bla-bla"
Mond ki a szót: "ÖSZTÖNDÍJ".... ízlelgesd egy kicsit. Szerinted mégis ki a faszt ösztönöz a fenti kiírás? Senkit. Az az ígéret, hogy munkát kap egy hiányszakmában? (HIÁNYSZAKMA, érted?) Ez ösztönözne téged? Hogy nem választhatod meg tetszőlegesen az iskolát, ahol tanítani akarsz? Mi van, ha nem tetszik a tanítás, és váltanál valami más pályára? És mindezért mit kapsz cserébe? Meg se mondják, hogy mennyi az ösztöndíj összege. Ezzel nem fogják megoldani a tanárhiányt, ezért ez az ösztöndíj kiírás szar, akárhogy véditek is.

2017.09.12. 18:09:09

@Mr. Bear: " hát úgy ki volt akadva azon, hogy a 16 éves lánya heti három nap 3/4 5-ig van iskolában, hogy csak na."

Bruhaha... szokja csak,mert az egyetemen könnyen befigyelhet, hogy hetente kétszer reggel 8-tól este 8-ig táborozik majd a műintézményben. Inkább azt mondom,használja ki a lehetőséget. Másfelől, amennyire visszaemlékszem a fiam középiskolás éveire, hát simán összejött neki is ennyi elfoglaltsága egy hétre. Mellé még sportolt is. Valahogy túlélte.
Ettől eltekintve nem lepne meg, ha pont ilyen okok miatt törne ki palotaforradalom a Fidesz ellen.

sdani 2017.09.12. 18:10:48

@ogli dzsí: "mármint ki szerint volt ez a célja? te szerinted?"

kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij
"A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program célja a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása pedagógusi hivatásuk gyakorlására, egyúttal a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása. További törekvés a hazai köznevelés szaktanári ellátottságának megerősítése, a hiányszakok - például természettudományos szakirányok - iránti érdeklődés felkeltése."

Most köpj fel és állj alá te pöcsfej.

2017.09.12. 18:19:12

@sdani: Fura... a múltkor egy másik témában azon vekengett a lib ellenzék megmondó brigádja, hogy Mo.-n mennyire röghözkötött (ez úgylátszik az idén elsajátított új kifejezés...) a munkavállalók zöme,mert lusták lakhelyet váltani a munka okán, elvárják, hogy a munkahely járuljon a színük elé és a bér is a létező legmagasabb legyen országos (de inkább eu-s ) viszonylatban is. A tanárnak szerintem az első pár évben mindegyik iskola csak ad az addig megszerzett tapasztalatiahoz és jó lehetőség gyakorlatot szereznie. Kihívás!!! Ezt a szót kerestem! (Csak azért,mert más, szintén hiányszakmák területén sem elég egy frissen vasalt diploma, kell 3-4 év gyakornokoskodás. Messze nem olyan fizetési kondíciók mellett, mint később, ha már bizonyított. Üdv a való világban!
Ha meg nem akar tanítani... és erre csak a legvégén jön rá, hát úgy járt. Az állam sem olyan lovat akar, amelyik miután lelegelte a rétet, fogja magát és átugrik a palánkon, mjd elüget a naplementébe.
Az meg, hogy mekkora lesz az ösztöndíj, tényleg nem tudom pontosan, devalamelyik reggel,mintha halottam volna a Kossuthon... mérget nem vennék rá, de arra igen, hogy a szerződés aláírta előtt pontos tájékoztatást fog kapni és mérlegelhet. Ha nem tetszik, még elmehet nehézipari gépészmérnöknek, vagy molekuláris genetikusnak. (Jajj... de mi van, ha az sem tetszik neki,mire elvégzi???)

2017.09.12. 18:21:16

@sdani: Egyébként meg írhattam volna rövidebben is: nektek a szar is ízetlen. mennyivel jobbak voltak a kilátások és a támogatások az SzDSz felügyelte oktatás korszakában!

ogli dzsí 2017.09.12. 18:27:37

@Dorottya Veres: eccer az a baj hogy röghöz kötött

máskor az a baj hogy munkerőhiány van, mert mindenki elhúzott

a fene se igazodik ki ezeken a ballibeken, de mivel ők mindent elqrtak, szerencsére nem kell attól tartani hogy találnak vevőt a hazudozásukra

ogli dzsí 2017.09.12. 18:28:33

@sdani: na ezeket a célokat kiválóan elősegíti az ösztöndíj

de aki szerint nem az nem veszi fel

azt jó napot

Cycmen 2017.09.12. 18:31:07

Örüljetek hülye ballibek hogy röghöz kötik a pedagógusokat! Kimennének Angliába és elfoglalnák az összes pincéri állást a szociológus, kommunikáció, gender szakos romkocsmatöltelék belvárosi hülyegyerek elől!

élhetetlen 2017.09.12. 18:56:48

@Dorottya Veres: Hú, de jó vagy! „? Akkor az 'átvert' tanerő majd visszafizeti az arra a félévre jutó kettő forintot és nem kell ledolgoznia. Szerintem a szerződés meglepően korrekt.”. Erről hol olvastál? De már, mint mondtam, feladtam, több körrel ezelőtt, hogy veled vitatkozzam. Ja, és nagyon gyenge vagyok a szellemi képességeidhez képest, és még azt is tudod, hogy a hozzád hasonló hülyék miatt választottam a nicket. Hú, de okos vagy. Most jó? És tényleg fejezzük be, mert nem akarok lemenni a szintedre, azaz, érv helyett sértegetni.

2017.09.12. 19:09:40

@inreallife: "szamitasok szerint egy diplomas 9* fizeti vissza az allamtol az elete soran megkapott tamogatasokat" - csak nem mindegy, hogy kinek...
abban nekünk mi a bót, hogy a kilencszeresét befizeti a németeknek?

élhetetlen 2017.09.12. 19:36:03

@ogli dzsí: Nem én vagyok debil, hanem te. Az összes ösztöndíj úgy működik, hogy adott összegért valamit teljesítenem kell. Nem úgy, hogy teljesíteni kell, aztán majd kitalálják, hogy kapok-e valamit. Amiről te írsz, az teljesen más. A teljesítményért kapnak az államtól valamennyit a diákok. Ugye? De nincs olyan, hogy ha nem kapnak semmit, akkor is kötelezettségük van. „Az világos hogy iskolába nem jártál, ösztöndíjat életedben nem kaptál és fingod nincs hogy müködik de akkor minek ugatsz bele bazdmeg?” Hát igen, öreg vagyok, még az „átkosban” szereztem diplomát, ami még úgy működött, hogy 4.0 fölött kaptunk zsebpénzt az államtól (teljesítmény függő), aztán a jobbakat megkereste adott cég, szerződés, ennyi pénz havonta, ennyi időig dolgozol majd érte itt. Az nem szerződés, hogy majd a második félévtől a keretösszegtől függően, meg majd megállapítjuk a limitet, ami szerint kapsz, vagy nem kapsz pénzt, de a kötelezettséged az érvényes. És akkor a szlogen: bazdmeg.
________________________________________

2017.09.12. 19:50:29

@élhetetlen: Te nem tudod mikor kell elengedni valamit...
Nincs a szerződésnek olyan pontja, ami a semmiért cserébe valamit vár. Ezt te látod bele, ami addig nem baj,amíg másokra nem erőlteted a vízióid.
Ha funkcionális analfabéta vagy, nincsenek eszközök, amivel megvilágíthatná bárki is az összetett mondatok értelmét neked.
A keretösszegtől ÉS a szerződő diák tanulmányi előmenetelétől függ az adott időszakban folyósítható ösztöndíj mértéke. Viszont: 0 forint féléves ösztöndíjjal szemben 0 óra 'rabszolgaság' áll. Az első félévre nyilván megelőlegezik a bizalmat a másodiktól viszont már mérhető a teljesítmény. A sávosan és a tanulmányi átlaghoz kötött ösztöndíj teljesen szokványos támogatási forma, mintahogy az időablak is, hogy hány szemeszter alatt kell letudnod az adott képzést. Ez nem HÖK és nem nyugdíjas állás, ez teljesítmény-bérezés, ha úgy tetszik.. tapsoljon a tanár, hogy a későbbiekben már kevésbé egzakt módon mérik (ha mérik) a teljesítményét. (Ami egyébiránt megérne egy külön témát...csak az egyensúly fenntartása végett..)

élhetetlen 2017.09.12. 20:20:24

@Dorottya Veres: „Te nem tudod mikor kell elengedni valamit...”. De, tudom. Már többször írtam, hogy befejeztem, vagy fejezzük be ezt az értelmetlen vitát. Mi van, agyamentkém? ? Azzal mi lesz jobb, hogy magadról azt állítod, hogy csak te vagy képes összetett mondatokat értelmezni?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.09.12. 20:27:53

@élhetetlen:" Már többször írtam, hogy befejeztem"

...és nem is érted ezzel a mondattal mennyire magadat bökted tökön :)

_Neville 2017.09.12. 20:46:05

Kicsit túlzás ez a cím, de tényleg necces ez a szerződés. A 25-75 ezer ft. alighanem minden hallgatónak jól jön(ne), de ez a jelölj ki három megyét, amelyeken belül az állam akárhova vezényelhet, és ha nem fogadod el, perkálhatsz, elég necces. 3 megye bazi nagy terület, most ha kijelölnek az embernek 150 km-re valami - számára -megközelíthetetlen falut, hogy na, mehetsz ide tanítani, mit csinál a delikvens? Mind benzinre költi az óriási tanári kezdőbért? :) Nem véletlen, hogy hiába a potyapénz lehetősége, sokan ezt így inkább mégsem írták alá.

élhetetlen 2017.09.12. 22:38:04

@eßemfaßom meg áll: Mi van, rám cuppantál? „van egy rossz hírem...”, ez nem hír, csak a hülyeségedre alapozott magánvéleményed, és egy kicsit sem érdekel. „és nem is érted ezzel a mondattal mennyire magadat bökted tökön ”. Ha tök agyatlanokkal befejezek egy vitát, mert látszik, hogy semmire sem megyünk, ahogy úgy tűnik veled sem, az öntökönbökés szerinted. Szerintem csak annyi, hogy azzal kerültem szóváltásba, akivel nem érdemes, és ezt józan ésszel beláttam. Neked is csak akkor írok ezentúl, ha elfelejtem, hogy neked nem érdemes írni. Jó?
________________________________________

$pi$ 2017.09.13. 06:38:44

@_Neville: "Mind benzinre költi az óriási tanári kezdőbért? :)"

Odaköltözik. Ezt szokták csinálni.

Behajtó70 2017.09.13. 06:56:52

A tanájoknak takajítaniuk is kell és gyapotot sedni is kell! A Fides nagyon eljontota est. Nem kéne gyapotot is sedetni a tanájokkal!

Pop40 2017.09.13. 07:08:32

@Lobo Marunga:

Az a gond, hogy keversz két konstrukciót.

Van az ösztöndíj, amit jó tanulmányi eredmény esetén adnak.

Meg van egyfajta képzési megállapodás, amiben a tanár és az állam megállapodik, hogy a tanár x ideig y intézményben tanít majd, s ezért cserébe finanszírozzák a tanulmányait részben vagy egészben.

A posztban leírt konstrukció viszont egy kalap szar, amit épeszű ember nem fogad el.
Ha én elkötelezem magam arra, hogy x ideig y helyen tanítok, azért várok valamit cserébe. Az nem ellentételezés, hogy "ha jól tanulsz, meg lesz rá pénz, akkor esetleg kapsz majd valamit, hogy mennyit, az majd akkor derül ki".

Hát egy nagy lófaszt. Ez szimpla átverés, semmi több.

Pop40 2017.09.13. 07:15:06

@Cycmen:

Dehogy mennének ki.

Ki az a hülye, aki itt hagyja a fantasztikusan teljesítő Orbanisztánt? :D Muhahaha :D

Jellemző a tolvaj vajdád maffiaállamára, hogy az egyetlen perspektíva, amit a tanároknak ajánlani tudnak, a röghözkötés.

Nehezen lehetne ezen már fejleszteni :D Esetleg rakjatok rájuk nyomkövetőt, ami beléjük vezeti a 220-at, ha átlépik az államhatárt. Akkor tuti itthon maradnak - persze ez nem érdeke a fidesznek, mert a tanult ember nem lesz alkalmas segghülye fideszes szavazónak.

Pop40 2017.09.13. 07:17:21

@Behajtó70:

Bonyolult témakör ez neked, bolsi.
Sorosozzál inkább, az a biztos. ki ne égjen az az egy agysejted, mert még a végén nem találsz haza birkamenet után.

Cycmen 2017.09.13. 07:58:30

@Pop40:Jellemző a tolvaj vajdád maffiaállamára, hogy az egyetlen perspektíva, amit a tanároknak ajánlani tudnak, a röghözkötés.

Sajnos muszáj röghözkötni őket hogy el ne meneküljenek az olyan vízfejű debil kis hülyegyerekek elől akik kikészítik őket és akkora barom felnőttekké válnak mint aminek te is a prototípusa vagy! Az, hogy hülye maradtál nem a tanár sara, viszont legalább nagyjából le tudod írni baromságaidat, tehát respect a pedagógusaidnak!

zokogjatok 2017.09.13. 08:17:49

@ami szabad: "hogy legalább minden EZREDIK elvándorló hazajöjjön"

Akkor én valami kivételes helyzetben vagyok, mert hármat is ismerek. Akik meg külföldön dolgoztak 1-2 évet, abból még többet.

Te figyi, elvándorlás minden országból van ám. Meg bevándorlás is. Bizony, Magyarországra is van ám bevándorlás, kb. annyi mint elvándorlás. Ez a bőgés az ország kiürüléséről iszonyú fals, egyrészt mert nem igaz, másrészt mert azok bőgnek, akik arra szavaztak, hogy lehessen Bécsben cukrászdájuk, oszt most csodálkoznak, hogy jé ha valaki Bécsben van, az közben nincs Budapesten.

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

2017.09.13. 08:20:26

@Pop40: "Hát egy nagy lófaszt. Ez szimpla átverés, semmi több."

Ha te mondod... különben is, baszd meg nyuszi a fűnyíródat!

VaradiJanos 2017.09.13. 08:21:27

@Cycmen: az általad említett romkocsmás, genderszakos libsiszarok nem mennek ki pincérnek, ott dolgozniuk kéne. Ezek itt maradnak nekünk parazitának.

zokogjatok 2017.09.13. 08:22:57

@Mauzli: "Hü basszus, pont a magyaridöket kell idezni :D :D :D "

Ja hát a b1 blog sokkal hitelesebb az igaz.

Le Orme 2017.09.13. 08:56:02

ez az ösztöndíj jó lehetőség, és senki sem kényszerítenek elfogadására
tehát a cikk egy orbitális baromság

Cycmen 2017.09.13. 09:04:19

@Le Orme: ez az ösztöndíj jó lehetőség, és senki sem kényszerítenek elfogadására
tehát a cikk egy orbitális baromság

Persze hogy az és ők is tudják! A kormány ezzel próbál megoldást találni a zsákfalvak pedagógus hiányára, hogy a borsodi füstös el tudja legalább olvasni a vádiratot!

Cycmen 2017.09.13. 09:10:08

@VaradiJanos: Nem jó hasonlat tényleg, ezt a csőcseléket akartam csak felhúzni vele, ők ennél hülyébb hasonlatokat alkalmaznak amik tényleg köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, úgyhogy ezegyszer én is megengedtem magamnak!
Figyeld ezt a mondatot! Szerinted hány diszlexiás ballib fogja fel mit is írtam? :D

Bolshevik 2017.09.13. 09:30:20

Az oktatás hamarosan becsődöl de ott ugyis csak fidesz agymosás ment szóval ez akkor inkább jóhír nem?

Bolshevik 2017.09.13. 09:31:37

@Dorottya Veres: köztudott hogy az IMF hitel mentette meg az Országot orbán viktátorunk ballépésétől, szerintem erre nem kéne nagyon büszkének lennie a sok jobbosnak!

Bolshevik 2017.09.13. 09:36:30

@élhetetlen: "De miért is kéne három, négy évvel előre gondolkodni? "

jól mondod felesleges, három négy éven belül úgyis öszedől ez a kóceráj, szóval nem kel majd visszafizetni.

Cycmen 2017.09.13. 09:46:23

@Bolshevik: : köztudott hogy az IMF hitel mentette meg az Országot orbán viktátorunk ballépésétől,

Orbán Viktor felvette az IMF kölcsönt, majd közölte hogy elkúrta és lelépett átadva a posztját egy baromfitolvajnak, utána a szocik alatt nehezen meginduló gazdasággal visszafizettük! Pontosan ez történt! Ja, nem!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.13. 10:19:51

Most a posztoló teljesen hülye?
Az ösztöndíjjal mindenhol jár valamilyen kötelezettség - kinek az érdeke, hogy másnak képezzenek ki embereket?
Azzal meg mi a baja, hogy ha szarul tanul a diák, akkor nem kap semmit?

Komolyan azt várnád el kedves kerényi kata, vagy ki a faszom, hogy az állam az én pénzemen fizesse a romkocsmázást akármennyi évig, aztán amikor sok év múlva átmegy egy kegyelemkettessel akkor azzal a lendülettel húzzon angliába?
Na, a nőknek ezért kell szopniuk, nem pedig blogot írniuk.

Cycmen 2017.09.13. 10:32:08

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Na, a nőknek ezért kell szopniuk, nem pedig blogot írniuk.

A blogíró buzikkal mi a helyzet?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.13. 11:47:27

@Cycmen: :))

Majd a blogrendőrség rendet tesz, hogy csak a katolikus árja heteroszexuális férfiak írhassanak blogot. Na jó, ez kicsit túl megszorító, katolikus helyett lehet náci is.

Peetee 2017.09.13. 12:40:36

@Cycmen: Nem, Orbán ellenzéki politikusként (is) magasról sz@rt az ország sorsára és az egyszerű parlamenti többségben kormányzó pártot tökéletesen ellehetetlenítette azzal, hogy semmit nem szavazott meg. Ha neki (OV-nak) ajánlott volna egy díjat a parlament a jó munkáért, azt is leszavazta volna, ha egy maszopos lenyilatkozta, hogy OV okos ember, akkor azt a Fidesz megcáfolta...majd átgondolta és visszavonta a cáfolatot. A maszop meg eközben talicskázta kifelé a közpénzt tonnaszámra...ezzel nem nagyon foglakoztak, sütögette a saját pecsenyéjét a F-KDNP. Nem is számoltatták el a maszopot a szerepcsere (2010) után és azóta sem. De ebbe inkább ne is menjünk jobban bele, mert a kettős mérce a legjobb jelző az elmúlt 15év magyar politikájára.

Cycmen 2017.09.13. 12:55:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Majd a blogrendőrség rendet tesz, hogy csak a katolikus árja heteroszexuális férfiak írhassanak blogot. Na jó, ez kicsit túl megszorító, katolikus helyett lehet náci is.

Jól hangzik! :D

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.13. 12:59:48

@Peetee: Nagyrészt jól látod, egyben javítanálak. A gyurcsány tehetetlenkedéséért csak a gyurcsány a felelelős. Ha a sajátjai is gáncsolják, mondjon le. Azt nem elegáns, hogy 5 évig ott szarakodik, rengeteg ötlete van, de SEMMIT nem visz véghez. Az MSZMP-nek senki nem ártott többet, mint gyurcsány. Hatalmon ÉS ellenzékben. orbán ugyan százszor többet árt, de ő inkább az országnak.

Cycmen 2017.09.13. 13:01:36

@Peetee: Ja, kb. így van, van bennük közös tulajdonság szó se róla!

Cycmen 2017.09.13. 13:06:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az++ MSZMP++-nek senki nem ártott többet, mint gyurcsány.

Freudi pillanatok, vagy most keltél fel?

rigolya2 2017.09.13. 13:16:53

@Dorottya Veres: Nem érti a cikk lényegét?
Arra az időre, amikor nem kap az ösztöndíjas ösztöndíjat, eléggé visszás munkavállalási kötelezettséget az ösztöndíjas nyakába varrni.

rigolya2 2017.09.13. 13:22:35

@Dorottya Veres: 2018-ban a kezdő pedagógus kevesebbet fog keresni, mint a kezdő szakmunkás! Ez aztán az ösztöndíj!

Nyomorogj tanci!

Cycmen 2017.09.13. 13:25:46

@Peetee: Nem, Orbán ellenzéki politikusként (is) magasról sz@rt az ország sorsára és az egyszerű parlamenti többségben kormányzó pártot tökéletesen ellehetetlenítette azzal, hogy semmit nem szavazott meg.

Ha volt jó ötletük és Viktor nem szavazta meg, akkor átok reá természetesen!
Azért az ellenzék egy dolog, de a szövetséges SZDSZ is baszakodott ha jól emlékszem, meg az MSZP is jól állt belsőleg ha Gyurcsány beszédét kiadták. Volt ott belső árulás is bőven.

rigolya2 2017.09.13. 13:27:51

@Lobo Marunga: Az ösztöndíj arról is szól, ha nem fizet, akkor is le kell dolgozni???

Cycmen 2017.09.13. 13:33:11

@rigolya2: Arra az időre, amikor nem kap az ösztöndíjas ösztöndíjat, eléggé visszás munkavállalási kötelezettséget az ösztöndíjas nyakába varrni.

Mi a visszás? Arra kapja az ösztöndíjat hogy a kijelölt helyen dolgozzon később! Aki tanárnak megy van annyira értelmes (talán) hogy levágja a veszélyét, miszerint a boldog iskolaévek után az első óráján lovári nyelven köszönnek vissza neki a mátészalkai nebulók!

rigolya2 2017.09.13. 13:37:36

@Cycmen: Visszás, mert ha nincs szolgáltatás, akkor mire akar ellenszolgáltatást!

Visszás, mert a kezdő pedagógus kevesebbet keres,mint a garantált bérminimum 2018-tól!

rigolya2 2017.09.13. 13:38:34

@Cycmen: És ha nem érti, hogy nem a munkavállalási kötelezettség, hanem annak hossza a visszás, még vissza kéne ülnie logikai és szövegértési képességeit pallérozni az iskolapadba!

Cycmen 2017.09.13. 13:43:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: : MSZP, MSZMP, nem látok különbséget.

Ja! A Rózsadombon laknak!

Cycmen 2017.09.13. 13:54:17

@rigolya2: És ha nem érti, hogy nem a munkavállalási kötelezettség, hanem annak hossza a visszás, még vissza kéne ülnie logikai és szövegértési képességeit pallérozni az iskolapadba!

Én nem értem rigolya2 (hányszor tiltottak? :D)
Ez egy szerződés, nem aszerint van hogy mi visszás és mi nem, adjuk ezt, kérjük azt, aláírod? Nem kötelező, ha valakinek nem jó, nem kér ösztöndíjat, vagy meggondolja és visszafizeti! Mi itt a rugózás tárgya?

Bolshevik 2017.09.13. 16:09:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: elég nagy baly hogy bárki irhat blogot még a nácik is. Ezt is el kell majd törölni ha hatalomra kerülünk!

Bolshevik 2017.09.13. 16:11:01

@rigolya2: nyugi majd ha végre hatalomra kerülünk és leváltjuk orbánbasit akkor visszaemeljük a pedagógusbéreket a 2010-es szintre.

rigolya2 2017.09.13. 18:07:01

@Cycmen: 1x sem tiltottak ki... :P
Ezzel a nick-kel kezdtem... :P

A rugózás tárgya: Vagy fizessen ösztöndíjat az állam és örüljön hogy van pedagógusjelöltje, vagy ne fizessen! De hogy nem fizet és még elvár is egyben, az a rugózás tárgya!

Különben ha nem emeli a pedagógus-bértábla alapját, akkor 2018-tól szépen vissza is esik az a nagyon sikerkommunikált tanári pályára való pluszjelentkezés, amiben még mindig roppant kevesen mennek természettudományos vagy informatika-, netán szakmai tanárnak.

rigolya2 2017.09.13. 18:08:38

@Bolshevik: Ha már emútnyócévezik, akkor 2003-at emlegesse pedagógusbérezés tekintetében és medgyessy-t, ne 2010-et!

Bár 2010 se volt olyan rossz, amikor még mindenféle pótlék megvolt és többet ért a kétszakos tanár az egyszakosnál!

Bolshevik 2017.09.13. 21:44:31

@rigolya2: 2003 már nagyon rég volt és akkor még meg se születem. Szerintem akkortályt a pedagógusok könnyedén megéltek és eltartottak egy öttagú családot legalábbis nekem így mesélték a boldog megyesi féle aranykort. De mindent elrontot orbán, szerintem ez a sok hurrikán se véletlen mostanába!

Bolshevik 2017.09.13. 21:52:56

@rigolya2: bár ezzel a 2003-mal most szöget üttötél a felyembe hiszen akkor még nem voltunk EU tagok, de hát mindent az EUnak köszönhetünk, szóval bisztos hogy akor jó volt a tanárok bére és azóta romlot el hogy csatlakoztunk az euhoz?