B1 blogcsalád



Molnár Zsolt tovább harcol Botka ellen

2017. augusztus 04. - nickgrabowszki

Kiújult a belháború a szocialistáknál.mzs.jpg

  • Hétfőn még az a kompromisszum született a felek között, hogy Molnár ezután csak nemzetbiztonsággal foglalkozik.
  • Kedden még úgy tudta, hogy ezen kívül hozzátartozik a választási egyeztetések irányítása fővárosban (azaz továbbra is ő tárgyalhat Gyurcsánnyal.)
  • Botka azonban még aznap elfogadtatta az MSZP választási bizottságával, hogy a budapesti kampányt Tóth József XIII. kerületi polgármester irányítsa.

Ezek után szerdán összeült az MSZP fővárosi vezetése, és megnevezte saját kampányfelelőseit: a Magyar Nemzet szerint

  • a budapesti választási bizottság élére Kunhalmi Ágnes fővárosi elnök került, 
  • a kampányfőnök Őrsi Gergely ügyvezető alelnök lett.

Tóth polgármesternek ebben a leosztásban semmilyen szerep nem jutott.

Ezek szerint Molnár úgy vonult vissza a nemzetbiztonsági szakterületre, hogy az irányítást a hozzá lojális politikusok kezében hagyta. Bár Molnár ugyan már nem fővárosi elnök az MSZP-ben, a valódi vezetés továbbra is az ő kezében van, azaz

emberein keresztül nála marad a választási stratégia irányítása.

Ez komoly ütés Botkának, aki miniszterelnök-jelölként magának szeretné fenntartani a jogot a kampány stratégiai kérdéseinek eldöntésére.

Mint korábban írtunk róla, a Molnár és Botka között a stratégiai vita Gyurcsány szerepvállalásának megítélésében van.

  • Botka egy az MSZP-től az LMP-ig érő választási koalíciót, közös listát hozna létre, amin a Fideszen és a Jobbikon kívül mindenki képviseltetné magát. A DK is, de Gyurcsány nem lenne rajta, mert az ő szerepvállalása lehetetlenné tenné a kispártok részvételét, már pedig az - legalább - 600-800 ezer szavazót vonna el a közös baloldali (nemjobboldali) ellenzéki listától.
  • Molnár (és a mögötte álló budapesti szocialisták zöme) ellenben lehetetlennek tartja, hogy a DK belemenjen egy Gyurcsány nélküli együttműködésbe. Ő - Gyurcsánnyal összhangban - MSZP-DK listát akar, vagy ha az nem megy, akkor közös MSZP-DK egyéni jelölteket, amivel a főváros nagyrészét nyerné jövőre a baloldal.

Könnyű belátni azonban, hogy a kispártok 600-800 ezres szavazóinak támogatása nélkül ez országosan viszont vereséget jelent, azaz további kormányzást a Fidesznek. Molnárék viszont úgy látják, Gyurcsány úgysem fog engedni, és a DK külön indulása még nagyobb vereséget jelent: a Fidesz a budapesti egyéni körzeteket is besöpri.

Gyurcsány kezében nagy hatalom van: egymaga képes megakadályozni az ellenzéki győzelemnek még a lehetőségét is.

A volt miniszterelnök háttérbe vonulása nem elégséges, csak szükséges feltétele a választási győzelemnek, és mindenképpen szükséges feltétele a 4 éve éppen Gyurcsány által sürgetett összefogásnak, a nemjobboldali ellenzék közös listájának.

Az egyelőre nem világos, hogy Botka és Tóth József miképpen akarja meghátrálásra bírni a DK elnökét, de az igen, hogy amíg Gyurcsány tudja, hogy az MSZP-ben (különösen a fővárosban) jelentős támogatottsággal bír, addig esély sincs arra, hogy visszavonuljon.

Molnár Zsolték erre a Magyar Nemzetnek is utaltak. A nevét nem adta ugyan a nyilatkozathoz, de kikövetkeztethetően a nemzetbiztonsági bizottság elnöke volt, aki azt mondta a lapnak, 

most várják, a miniszterelnök-jelölt mikor változtat a stratégiáján, mert elkerülhetetlennek tartják, hogy kiegyezzen párton belül és párton kívül is mindenkivel. Akkor lenne forrásaink szerint más a helyzet, ha az MSZP „elkezdene hasítani”, hirtelen emelkedésnek indulna, mert az már egy más alkupozíció lenne. 

Lehet, persze, hogy ezt mégsem ő nyilatkozta. Lehet, csak valószínűtlen, mert ez pontosan ugyanaz, amiket korábban névvel vállalva is mondott. Ezért Botka és stábja mindenképpen azt fogja gondolni, hogy ő volt, azaz

Molnár visszakozott a hétfői kompromisszumból, és újra kivonta a kardot Botka ellen.

Ez már nyílt háború lesz. Bár - miután már megtörtént egymás nyilvános leárulózása is - elképzelni se tudom, milyen eszközöket vetnek majd még be egymás ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1112719864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bryan élete 2017.08.04. 14:57:50

Nnna, a megoldás az, hogy készíttetni kell egy új felmérést, miszerint Gyurcsány 6-800 ezer új választót hoz, oszt jónapot.

Orosz Attila 2017.08.04. 15:15:59

Orbán és bandája megszakad a röhögéstől.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2017.08.04. 16:13:50

A baj az, hogy a kispártok ugyanúgy a fővárosban és a nagyvárosokban hoznak szavazatokat, mint Gyurcsány, és nem vidéken. De lehet, hogy vidéken Gyurcsány többet visz el, mint amennyit a fővárosban és a nagyvárosokban hoz. Ebben a rendszerben az egyéni körzetek számítanak, és ennek más a dinamikája. Viszont ha az Együtt/Momentum és a többi kispárt külön listával indul és hajlandó közös egyéni jelölteket állítani (amit Juhász Péter most megszellőztetett), akkor már csak az a kérdés, hogy a MSzP-DK lista Gyurcsánnyal vagy anélkül tud több szavazatot nyerni.

morpho 2017.08.04. 17:24:37

@Orosz Attila: Nem hinném. Kurva sokat dolgoztak ők azon, hogy ez így legyen.

BAZINGA2 2017.08.04. 19:13:07

Nagyon úgy néz ki, hogy Botka szétveri az MSZP-t. Azután marad Szeged polgármestere a következő önkormányzati választáson. Lehet, hogy már régen egyezséget kötött rá.

Zsoltbacsi 2017.08.04. 22:34:47

@morpho: bocs, hogy belepofazok a diskurzusotokba, de a ketto talan kizarja egymast?

morpho 2017.08.04. 23:05:58

@Zsoltbacsi: Amennyiben van olyan idióta, aki megszakad a röhögéstől az éjszakai műszak után, akkor nem.

FCUK9 2017.08.05. 13:08:51

Botka az MSZP sírásója. Lenne, de ezt a feladatot már mások elvégezték, neki csak annyi maradt, hogy lekapcsolja a villanyt. Ideje volt már.

Bryan élete 2017.08.05. 13:21:29

Először is:Botka mérettesse meg magát más miniszterelnök jelöltekkel.
Ha nincs ilyen, miért nincs? Legyen!

legeslegujabbkor 2017.08.05. 22:56:37

@Amelanchier:
Tényleg egyetlen megoldás van, az ellenzék vezetői nyílt vitában mérkőzzenek meg egymással, és győzzön a jobb, aki mögé felsorakoznak a többiek

6.Lenin 2017.08.06. 09:41:14

@legeslegujabbkor:

Az mitől lenne jobb?

1 órás "vita", médiaszakértők által felkészített, a gyakorlatban alkalmatlan emberekkel?
Megyó mennyire vált be? Fogpasztareklámnak elment, de me-nek nem vált be.

A választásokra, az előző választás eredményének kihirdetése után már készülni kell(ene). Csak elő kell(ene) venni az előre felkészített, alkalmas emberek listáját és csiszolni rajta.
Ez most kapkodás, valószínűleg eredmény nélkül.

6.Lenin 2017.08.06. 09:46:08

@patkányarcúáginéni:

Azt lehet, de jobb nem lesz tőle, senkinek sem.

selek 2017.08.06. 10:03:55

Botka nem lesz többet szegedi polgármester, ezért előre menekül
Látja már Szeged, hogy szél ellenében nem megy, ìgy minden azon múlik, hogy mennyiben bizonyìtható a szegedi tolvajlás, el tud-e törpülni A NAGY ORSZÀGOS ORBÀN RABLÀS MELLETT. Van rá esèly.

laci_52 2017.08.06. 10:17:53

@FCUK9: Az MSZP sírját Gyurcsány már régen megásta, Botka csak ott áll a gödör mellett ásójára támaszkodva.

Singerkém 2017.08.06. 10:21:19

@morpho: Szóval Orbán a hibás, mert a baloldal olyan balfasz, hogy saját magával sem tud megegyezni.

morph on deer 2017.08.06. 11:12:09

"de Gyurcsány nem lenne rajta, mert az ő szerepvállalása lehetetlenné tenné a kispártok részvételét, már pedig az - legalább - 600-800 ezer szavazót vonna el a közös baloldali (nemjobboldali) ellenzéki listától."

Aha.
Mert Gyurcsány nélkül 600-800 ezer ember majd egyből a Botkára szavaz, mivel ő olyan szimpatikus... Ezt a hülyeséget!

És akkor mi lenne? Mert orbán leváltására kb. annyi az esély ebben az összeállításban is Botkával, mint a kis pártok nélkül Gyurcsánnyal, - ha továbbra is ezzel a régesrég lejárt módszerrel próbálkoznak - egyszerűen nincs meg hozzá a létszám, sem így, sem úgy!
Ez így csak arra lenne jó, hogy a kis pártok 'betagozódjanak' az MSZP, és főleg Botka alá, hogy az MSZP végre valóban a legerősebb ellenzéki párt lehessen, így biztosítva, hogy nekik is leesik valami a koncból!

És még elvárják, hogy mindenki más is támogassa őket ebbéli "nemes" igyekezetükben, ráadásul az ország érdekeire hivatkozva!

Kiváncsi vagyok, mikor fog először elhangzani, hogy "... de nagymama, mitől ilyen nagy a szád?" - azaz mikor fogják felismerni a 'kis pártok', hogy nekik bizony a Piroska szerep jutott a mesében..

bóvli ország jobban teljesít 2017.08.06. 11:23:06

Az Ötkerben Rogán "Sokatkératóni" Tóni előtt a maszoposok lopták szét a kerületet meg privatizáltak zsebre. Még szép hogy ez a Molnár akárki fedezte a Rogyántóni milliárdos privatizációs lopásait Juhászék elől. Ennek a korrupt molnárnak is ott lesz a helye ahol Rogyántóninak: a börtönben. Ott majd megbeszélhetik a letöltendő 10 év alatt, hogy hülye a Botka.

bóvli ország jobban teljesít 2017.08.06. 11:25:30

@BAZINGA2: "Nagyon úgy néz ki, hogy Botka szétveri az MSZP-t."

Ezt gyúrtcsány már megtette 11 éve.

bóvli ország jobban teljesít 2017.08.06. 11:30:01

@morph on deer: " Mert orbán leváltására kb. annyi az esély ebben az összeállításban is Botkával, mint a kis pártok nélkül Gyurcsánnyal,"

gyurcsány ahova áll, ott hoz 300 ezer szavazót, cserébe elrémít 6 milliót.
Ez evidens. Csak a hülye okoskodik ezután, hogy akar-e mínusz 6 millió szavazóval nekivágni a választásnak.

6.Lenin 2017.08.06. 11:39:17

@morph on deer:

Nagyon jó értékelése a jelenlegi helyzetnek, grat.1et kivéve.

"azaz mikor fogják felismerni a 'kis pártok', hogy nekik bizony a Piroska szerep jutott a mesében.. "

Mi van, ha tudják? Viszont egyénileg még a bejutásra sem esélyesek. A sok kis Piroska tulajdonképpen csak kevés kis Piroskákat képvisel. egyedül soha nem mennének semmire sem.

Szerintem megpróbálnák utánozni Orbánt, mert az az 1etlen esély a győzelemre, de valójában hiányoznak a feltételek.

A sok kis pártocska meglenne. Szavazásra jogosult is lenne (több, mint 3 millió bizonytalan) .
Valami/valamik mégis hiányzik/hiányoznak.

Elfogadható történet, vízió, hiteles vezető (akit a Piroskák elfogadnak nagymamának)
Miért nem erről beszélünk?

Miért próbálja az ellenzék a saját tehetetlenségét másra hárítani? Bejött?
Nem, akkor meg minek erőltetik?

Egy olyan nagymama hiányzik, aki jól fejbe vágná a farkast, mielőtt az felzabálhatná, a sok kis Piroska meg csápolna neki, éljenezné a nagyit.
Ne akarják a kis Piroskák a nagyit játszani, pláne, ha többen is erre bazíroznak közben, közülük.
És akkor még mindig ott van, hogy ez miért lenne jó azoknak, akik ezt a mesét olvassák. Kell-é nekik a nagyi, meg a sok kis Piroska?

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.08.06. 12:25:46

Botkanak vege van, napokon belul levaltjak. Es helyette az uj favorit Lado Andrea lesz a mszp miniszterelnok jeloltje. A csaj ugyan kisse gyengelmeju, de a remenyek szerint Botkahoz kepest meg mindig jobb.

morph on deer 2017.08.06. 12:36:34

@6.Lenin:
"Kell-é nekik a nagyi, meg a sok kis Piroska?"
:)
Vagy megelégszenek a(z egyre több éhes) farkassal is..?
----------
Én már kb. úgy vagyok a pártpolitikával is, mint a vallásokkal: tőlem viruljanak, amíg nem ártják bele magukat a kormányzásba, egyszerűen azért, mert az nem hit kérdése, hanem szakértelemé!
Kéne, hogy legyen.
Hótt elegem van ugyanis, hogy még az alapvető dolgokat is ilyen-olyan politikai és/vagy vallási mázzal kenik össze, holott egy államnak stabilan és megbízhatóan kéne működnie mindig, függettlenül attól, hogy épp melyik "próféta" peóbálja megváltani a lakosságot...

Dehát ennek belátásához racionális gondolkodásra lenne szükség, jelenleg meg semmilyen gondolkodásra hasonlító tevékenységet nem sikerül felmutatni, egyik oldalon sem.

Addig is: jó étvágyat a nagyihoz!

wabama 2017.08.06. 12:41:37

Botkának miért nem jut eszébe azt mondani a kis pártoknak:
ÁLLJATOK MELLÉM a győzelem érdekében???
Miért mondja azt álljatok mögém?! Mindenkit ki akar takarni??? Csak a szavazat kell???
Ezt akkor kellene mondania mikor lőnek!

ulpius66 2017.08.06. 12:41:48

"Molnár Zsolt tovább harcol Botka ellen"

Rossz a cím!!!!!!

A Botka harcol a Molnár Zsolt ellen!
(ugyanis a Molnár Zsolt sokkal erősebb a pártban, mint a Botocska....)

6.Lenin 2017.08.06. 12:48:10

@morph on deer:

"Hótt elegem van ugyanis, hogy még az alapvető dolgokat is ilyen-olyan politikai és/vagy vallási mázzal kenik össze,"

B+, te is meséből hoztad a példát. A népek kajálják a meséket, másként elviselhetetlen (számukra) az élet. Valamivel be kell kenni.

"Dehát ennek belátásához racionális gondolkodásra lenne szükség,"
Nem.
Az egyik oldalon találtak olyan mesét, amit sokan komálnak, a másikon még keresik, pedig még a mesemondó sincs meg.
Szerintem.

morph on deer 2017.08.06. 13:05:55

@bóvli ország jobban teljesít:
"cserébe elrémít 6 milliót."

Gondolom azért voltak csak 3,3 millióan a népszavazáson is, nem?

Az a baj, hogy az egy ordas nagy hazugság, hogy azért nem lehet leváltani orbánt, mert a Gyurcsány, stb.

Azért nem, mert nincs annyi szavazója ennek az egész gyülekezetnek, sem így, sem úgy! Ha meg a pártok egymás közti mutyija dönti el, hogy ki politizálhat, akkor még a maradékot is sikerül kiábrándítani!

Most egyetlen dolog működhetne, ha egy 'választási pártszövetség' - vagy nevezzük akárminek - MINDENKI részvételével kidolgozna néhány alapvető pontot, ami ahhoz kell, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, és az orbáni rendszertől való elszakadást jelentik, felállítana egy "ügyvivő kormányt" nyerés esetére, meghatározott időre, stb. Csomóan csomószor leírták, én is.
Aki aztán ezzel egyetért, az szavazzon arra, aki itt-ott-amott a legesélyesebb!
Ha bejön, akkor eltarítani ezt a mocskot, felelősségre vonni akit kell, stb., és egy tisztába tett alkotmánnyal és törvényekkel kiírni egy ú, már pártalapú, azaz szokásos választást.
Aki nyer, vigye a hajót.

De ez az iszapbirkózás csak a jelenlegi helyzet rögzítésére jó, semmi másra!
Ha persze ez a cél, akkor Botka kiválóan csinálja, orbán majd biztosan hálás lesz...

morph on deer 2017.08.06. 13:08:14

@6.Lenin:
"Az egyik oldalon találtak olyan mesét, amit sokan komálnak, a másikon még keresik, pedig még a mesemondó sincs meg.
Szerintem."

Jól van na, én optimista voltam ::)
De igazad van :(

élveteg 2017.08.06. 13:19:11

Ugyan Pontosan tudja a Botka is a Gyurcsány is a Molnár is hogy a 18 as választás elveszett a számukra ami zajlik az már a választási vereség felelősségének a kérdése

6.Lenin 2017.08.06. 13:21:45

@morph on deer:

"azaz szokásos választást.
Aki nyer, vigye a hajót."

Aztán kezdődik minden elölről, csak közben elmegy megint néhány év, feleslegesen.

Ha már racionálisan gondolkodónak tartod magad...

Megszülettél, tehát meg is fox halni. Mi a toszért számít bármi is a két esemény közt?
Ugyanez vár a ..................................................is, meg a ......................................is.
Az utána születettek szerint meg a ...........voltak a hülyék, mások szerint meg a .............voltak. számít valamit az előző egyik, vagy másik ......................-nak, hogy az utódoknak mi a véleménye?

Mennyivel könnyebb ezeken túllépni, ha valamivel (politika/vallás) bekenjük ezeket a kérdéseket.
Igaz, ez meg rögtön felveti, hogy melyik máz a jobb.
Na, melyik?
Racionálisan.
Szerinted.

alfacharlybravo 2017.08.06. 13:26:51

@Orosz Attila: Egy fenét szörnyülködünk, hogy ezek akarnak kormányt váltani, ha sikerül nekik akkor fusson ki merre lát.

6.Lenin 2017.08.06. 13:41:39

@6.Lenin:

Akkor gondolkodjunk racionálisan.

Mesére, mesemondóra szükség van.
Vannak néhányan, akiknek a jelenlegi mese, uncsi.
1 önjelölt kitalált 1et:fizessenek a gazdagok. Nem jött be, még az azonos mesét szeretők közt sem.
Erre nekiestek a mesemondónak ég a sok kis Piroskák is.
Új mese nincs, csak 1mást püfölő mesemondó jelöltek.
A farkas meg röhigcsél magában.
Nos, itt tartunk (még mindig)
Kéne nagyon 1 jó mese, és egy hiteles mesemondó.

Van, de azt szeretnék éppen P-n rúgni. Nem megy.

kiko grande 2017.08.06. 13:44:40

csak egy kávét kérek.

ob.szerver 2017.08.06. 15:00:54

Be kéne már fejezni a "Gyurcsány szavazatokat visz" fideszes mítosz szajkózását.

1. Tessék mondani, honnan jönnének azok a szavazatok? Hol az a hatalmas választói tartalék, akik csak a vezényszóra várnak, hogy Gyurcsány eltakarodott a közéletből, és rohannak Botkára szavazni? A 30%-nyi fidesz szavazóból mennének át? Vagy a 10%-nyi jobbikosoktól? A kis pártok 10%-nyi híve? Vagy a 40% fogalmatlan, mindenbe beleszaró, soha sem szavazó? Honnan csöppenne ide az a hatalmas választói tartalék, akiket most Gyurcsány tart távol az ellenzéktől?

2. A 2014-es választások óta sok pótválasztás volt, nagy többségében ellenzéki sikerrel, amely mögött mindig ott volt a Gyurcsány vezette DK. Ahol nem, ott nem is nyert az ellenzék. Vajon ezeken a választásokon miért nem riasztotta el az embereket Gyurcsány? Egyszerű: azért mert nincs ilyen jelenség. A mítoszt a fidesz találta ki, és sok olyan ellenzéki politikus - többek közt Botka - átvette, akik Gyurcsányban egy náluk tehetségesebb versenytársat látnak.

mh1973 2017.08.06. 15:02:30

Szerencsétlen molnárnak hány zakó kell ahhoz, hogy sikeresen felfogja ferkót pont annyira rühellik az emberek, mint ovit és akik változást akarnak, azok egyikre sem szavaznak!

Republic Forever! 2017.08.06. 15:04:32

Én is szeretném, ha Gyurcsány visszavonulna. Vannak erre persze valódi, racionális érvek is, de most egy kisebb, de mégsem elhanyagolható jelentőségű indokkal hadd éljek. Mert így legalább nem szolgáltatna ürügyet a megélhetési álellenzék jövő évi borítékolható választási vereségéhez. Mindeddig olyan jól tudták a bukta okait rákenni Gy-ra, de vajon mit fog mondani a Botka, a Szigetvári, a Czeglédi meg a Lengyel László, ha jövő tavasszal immáron egy Gy nélküli közös ellenzéki összeborulást fognak elverni, mint a huzatot?

Világít a torony 2017.08.06. 15:27:07

Ha Gyurcsánynak csak annyi szerepe maradt, hogy miatta omlik össze az Mszp amúgy is kusza struktúrája, akkor legyen. Támogatom. A többi pártnak amúgy sincs affinitása hozzá.
Az Mszp végső slágere a "Las Christmas".....

midnightcoder2 2017.08.06. 15:37:24

Vegyük a baloldal számára legrosszabb forgatókönyvet: tegyük fel, hogy győznek a választásokon. Vajon hogyan fogja a Gyurcsánynál úgy jó bő tízessel alacsonyabb IQ-jú Botka elvtárs irányítani az MSZP és a sok kis balos párt koalícióját, amikor Fletó sem volt képes irányítani csak az MSZP-t ? Erre még Bajnai is csak úgy volt képes, hogy folyamatosan ott volt az MSZP-s elvtársak torkán a kés, hogy ha nem teszik amit mond, akkor jönnek az előrehozott választások. És ráadásul ugyanez a FIDESZ-nek sem volt érdeke. De most ez nem így lesz, így ha netán győznek is Botkáék, abból nagyon hamar nagyon csúnya nagy bukfenc lesz.

ulpius66 2017.08.06. 15:57:42

Szerintem a ballibsiknek marad a bojkott......

Gaspen 2017.08.06. 16:40:34

@mh1973: "akik változást akarnak, azok egyikre sem szavaznak! "

Ennek bizony rengeteg értelme van :)

midnightcoder2 2017.08.06. 16:40:45

Szerintem ezt a csapatot még a Horn Gyula sem tudná összefogni.

Duplaxiii 2017.08.06. 17:02:31

Ez egy értéktelen cicaharc, nincs mögötte semmi érték és semmiféle szavazatot nem hoz/visz. Maga az mszp értéktelen és hiteltelen, mert gyujcsányék lelépése után sem voltak képesek átalakulni egy normális európai párttá.
A balos vonal hangos, de nem veszi figyelembe, hogy ez a balodaliság hazénkban nem képvisel tömegbázist, amire gondolnak, az a szovjet uralom alatt létrejött virtuális tömeg...
Nem hiszem, hogy 2018-ban egy normális magyar választónak egy olyan "vezér" kell, aki soha nem dolgozott, az érettségi után azonnal pártpolitizált, és ma is azt teszi.
Pontosan olyan, mint a KISZ-nevelte fiatal káderek, mint orbán, gyujcsány. És ma botka, kunhalmi is ez a vonal. Nem látok észérvet arra, hogy miért akarna egy 18 éves egy elavult mozgalomban szerepelni, ha nem a pénzért és a munka nélkül elérhető életért..?
Ez a cicaharc tömegesen viszi a passziv halmazba a szavazókat és jelentős számban fordulnak indulatalapon a szélsőjobb felé.
2018-ban ezért a fidesz anélkül húzza be a választást, hogy bármit tenni kellene, mert addigra a összes ellenzéki mozgalom önmagát semmisíti meg.
Amikor botka vagy ez a másik beszél a tévében, nekem a 70-es évek párthiradójának műsorai rémlenek fel...

Duplaxiii 2017.08.06. 17:05:24

@Gaspen:
Miért ne lenne?
Ha EMBER vagy, reggelente bele akarsz nézni a tükörbe anélkül, hogy leköpnéd magad!
Ha a mostani bűnözők helyett az egy x-eddel bármely másik bűnöző halmazt juttatsz a kassza mellé, nem köpöd le magad?
Ennél az is jobb, hogy nem veszel részt ebbe a bm által irányított korrupcióban, amit nálunk pártpolitikának hívunk.
Vagy te tudsz egyetlen olyan mozgalmat, ami hasznos és pozitív, nem kamu, nem hazug, nem csak a parlametbe akar jutni?
Írj egyet!

morph on deer 2017.08.06. 17:27:10

@6.Lenin:
"@morph on dear"
"Igaz, ez meg rögtön felveti, hogy melyik máz a jobb.
Na, melyik?
Racionálisan.
Szerinted."

Kérdezed ezt egy ateista pártonkívülitől!

Én nem véletlenül agitálok úgy általában a pártok ellen, ugyanis nem hiszek bennük. Szurkolni sem szoktam, meg "rajongani" se, soha senkiért, mivel egyértelmű értékrendem van, amihez semmi köze szimpátiának vagy bármiféle előnyhöz jutásnak, sem itt és most, sem a "túlvilágon" :))
Azaz a csomagolás, festés és kozmetikázás nélkül tudom és szoktam nézni a dolgokat. Ritkán válik előnyükre.

"Aztán kezdődik minden elölről, csak közben elmegy megint néhány év, feleslegesen."

Nem egészen. Az már alapból eredmény, hogy nem a jelenlegi trágyadomb tetejére akarunk még egy emeletet, hanem esetleg sikerül kitakarítani ezt a rengeteg penészes szemetet!

Igaz, van aki másképpen gondolja:

"Sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok"

Mondta ma Balog tiszteletes.
Ez azért nem akármilyen lehetőség, valljuk be...

morph on deer 2017.08.06. 17:32:33

@midnightcoder2:
"ezt a csapatot még a Horn Gyula sem tudná összefogni."

De a dobtáras kalashnikov esetleg tudna megint segíteni neki, ha komolyan gondolná!
Én csak abban nem vagyok biztos, hogy akarná is

Berta Csacsi 2017.08.06. 17:33:34

@Singerkém: persze. Egy alomból valö az összes

morph on deer 2017.08.06. 17:37:38

@Világít a torony:
"Ha Gyurcsánynak csak annyi szerepe maradt, hogy miatta omlik össze az Mszp amúgy is kusza struktúrája, akkor legyen."

Itt a pont!
Bár azért az is egyfajta szegénységi bizonyítvány, hogy az MSZP még mindig Gyurcsány körül liheg, mint a kikapós hmm asszonyka a válás után: 'Gyere vissza, Géza, nem is gondoltam komolyan azt a póstást.. mégse jössz, te rohadt strici?!!'

ulpius66 2017.08.06. 17:54:06

@Duplaxiii:

Dupla 13-as!

Azért azt hagyjuk meg nekik, már azoknak, akik az érettségi után egyből elkezdtek politizálni, lásd gyurcsányi, Orbán, Botka, Kunhalmi, stb, stb,... hogy egyvalamihez értenek.......A POLITIZÁLÁSHOZ!!!
(abban viszont egyetértek veled, hogy a mai 30 alattiak közül csak a törtető "hülyegyerekek" vannak a politikában....)

Potyka Kálmán 2017.08.06. 18:37:15

Milyen koalíciót akarhat vajon Botka? Láthatóan az általa kialakított MSZP konszenzusos platform nem képes új szavazókat vonzani, így meg mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti.

Mivel akarna harcolni Molnár Botka ellen? Irányíthatja a kampányt, de nem tud "politikát csinálni", Maximum azt mondhatja, amit Botka a szájába ad. Ez csak a szokásos zenekari székek leosztása.

ben2 2017.08.06. 19:01:23

"Könnyű belátni azonban, hogy a kispártok 600-800 ezres szavazóinak támogatása nélkül ez országosan viszont vereséget jelent, azaz további kormányzást a Fidesznek."

Könnyű belátni, hogy a Jobbik szavazóinak támogatása nélkül a baloldal országosan csak vereséget szenvedhet, azaz tök mindegy, hogy az MSZP melyik baloldali gittegylettel fog össze, a Fidesz tovább fog kormányozni.
A kérdés mára sokkal inkább az, hogy a választások után folytatódik-e a megszokott ellenzéki fingreszelés, vagy hagyják-e Botkát, hogy a romjaiból újraépítse a baloldalt ezúttal a Gyurcsány szekta és neoliberális kontroll nélkül.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.08.06. 19:04:01

@6.Lenin: Mondtam már, te vén munkásőr, hogy a metalko az olaj leszedésére való a davajgitáról, ne döntsd le a torkodon. Itt az eredménye, össze-vissza írogacc zagyva hülyeségeket.

ben2 2017.08.06. 19:10:44

@Republic Forever!:

"de vajon mit fog mondani a Botka, a Szigetvári, a Czeglédi meg a Lengyel László, ha jövő tavasszal immáron egy Gy nélküli közös ellenzéki összeborulást fognak elverni, mint a huzatot? "

Nem olyan nehéz: "Gyurcsány a személyes érdekeit az ország érdekei elé helyezte és az összefogásból Gyurcsány miatt kimaradó DK megosztotta a szavazótábort."
Az egész választásban a ballib ellenzék és az értelmiségi hátország magyarázkodása lesz a legérdekesebb, mert az első pár hónapban fog eldőlni, hogy ki nyeri a "nem én voltam a kudarc okozója" kommunikációs vetélkedőt, amin a következő ciklus baloldali politikája fog múlni.

ben2 2017.08.06. 19:16:17

@ob.szerver:

Az ellenzék akkor nyert előrehozott választást, ha vagy a jobbik vagy a baloldal nem indított jelöltet (vagy időben visszalépett). Azaz amikor a protest szavazatok mindkét oldalról összeadódtak.
Kormányváltáshoz az kellene, hogy a jobbik és a baloldal minden pártja legalább fű alatt leossza az egyéni körzeteket.
Persze akkor is ott maradna a fogós kérdés: ki és milyen felállásban kormányozna?
Jobbik-mszp? Jobbik-dk-mszp? Vagy az egyikük a többi külső támogatásával?
Mi lenne egy ilyen kormány programja?

ben2 2017.08.06. 19:23:25

@morph on deer:

Szerinted egy összellenzéki "technikai koalíciónak" meglenne a kétharmados támogatottsága?
Még a matematikai esélye is minimális.
Márpedig akkor az egész értelmét vesztené, mert nem tudnák a bebetonozott kétharmados szabályokat megváltoztatni.
A másik, hogy ennyire eltérő ideológiájú, kultúrális hátterű és választói összetételű csoportok mégis milyen programban tudnának megállapodni?
Milyen lenne egy szélsőjobbos-szocalista-liberális alkotmány? Milyen lenne a választási törvény, médiatörvény, stb.?

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.08.06. 19:25:43

Nem hogy baloldali osszefogas nem lesz, hanem meg a meglevo par szazalekos nyomorek partjaikat is szetverik a valasztasokig az biztos.

Mikrobi 2017.08.06. 19:26:57

Én egy kávét kérek.

morph on deer 2017.08.06. 20:11:01

@ben2:
"Szerinted egy összellenzéki "technikai koalíciónak" meglenne a kétharmados támogatottsága?"

Jó kérdés!
Sőt, az összes kérdésedről ez a véleményem, de nem hizelegni akarok.

Ha jól csinálnák, akkor meg lehetne lépni.
Úgy értem: kommunikáció-technikai szempontból lehetséges lenne olyan kampányt folytatni, amely képes lenne annyi embert megmozgatni, - feltéve, ha a politikai pártok valóban komolyan gondolják!
Hansúlyozom: szakmailag lehetséges megoldani, a fideszes médiatúlsúly dacára!

Politikailag ez egy jóval összetettebb kérdés - és nem azért, mert elméletben nem lenne megoldás, hanem azért, mert magyar módra gondolkodunk.
"Hát nehogy már neki jobb legyen!"

Holott most mindnyájunkról van szó!

Arra nem tudok vàlaszolni, hogy mi jönne ki a szélsőjobb és a baloldal keveredéséből, de ha valaki szemernyit is magyarnak vallja magát, akkor bizony erőfeszítéseket kéne tennie, hogy ezt a nemzetellenes szennyet el lehessen tskarítani, mielőtt végleg kiiratkozunk az európai civilizációból!
Ábrándozok, természetesen.

Bár a kétharmados támogatottság kérdéses, abban az esetben is, ha valami csoda folytán sikerülne a közös platform felállítása, de mi az alternatíva?

Ha Botka elvtárs maga alá gyűri a kis pártokat, legalább is azokat, akik hagyják, mégis mi lesz a mérsékelt jobboldali szavazókkal - Bokros, Gémesi, meg még egy csomó normális konzervatív - akiket Botka nyilván az életben nem fog tudni megszólítani, (a támogatást már meg sem említem)..?
És egy Botka féle MSzP által favorizált negoldásnak mekkora támogatottsága lehet? Most tényleg!

Én mindenképpen megpróbálnám, mégpedig kivétel nélkül mindenkivel!

Vagy meg lehet kezdeni ásni a gödröt!
"A sírt, hol nemzet süllyed el.."
- ésígytovább...

6.Lenin 2017.08.06. 20:42:38

@morph on deer:

"egyértelmű értékrendem van, "

Saját, egyedi máz. Eddig még nem sikerült rájönnöm milyen is lehet valójában.
Neked bevált, és ez a lényeg. Igaz 1x így, máskor úgy, de biztosan van rá magyarázatod mindig, akkor éppen miért is.
Mind1.

" mégis mi lesz a mérsékelt jobboldali szavazókkal - Bokros, Gémesi, meg még egy csomó normális konzervatív -"

Ott is kurva meleg volt?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.08.06. 20:50:30

@6.Lenin: A metalko melegben sem használ..., te vén munkásőr!

6.Lenin 2017.08.06. 21:13:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Igaz, mondta is a Gyula (Horn), meg a Tóth Ottó is. Együtt szolgáltunk. Meg a nagyid is.
Úgy hívtuk: Géppuskás Rozi.
A fél század tőle kapta első szexuális élményeit.
Szerintem ezért is lehetsz ekkora seggfej.

(A nagyidtól bocs, nekem nem nyújtott semmit, már akkor meleg voltam, hál' Isten még most is meleg vagyok 36.5)

Philadelphia 2017.08.06. 23:45:57

Jómagam tipikus swingvoter vagyok. Nagyapámat elvitte az ÁVÓ, megdolgozták, "csendes" emberként jött vissza. Apám nem mehetett a jogra a "klerikális" háttere miatt. Szóval az exkomcsik szerintem elmehetnek a francba, Gyurcsánnyal az élen. Orbán és tolvaj bandája sem jó az Országnak. A legjobb az lenne, ha Orbánt vissza lehetne nyomni 48-49% közelébe, mármint parlamenti helyek szempontjából. De szerintem legyen "tisztítótűz" a ballib. oldalon, lássuk ki marad állva. Igen, tudom, még 4 év Orbán = nemzethalál, és az is igaz, hogy 2018 lesz az utolsó szabad választás, de ilyen nemzet a magyar. Széthúz saját önös érdekei alapján, ahelyett hogy összefogna a Gonosz ellen. A 2018-as ballib. bukta nem baj, hulljanak és vesszenek azok, akik képtelenek a kompromisszumokra.

states1 2017.08.07. 02:23:57

Csak a munkásőrözvegyek, meg az elmebetegek bíznák az országot erre az úgynevezett baloldalra. Képzeljük el ezeket kormányon. Vagy inkább ne. Horrort csak hiteles forrásból, a moziban. Ott folytatnák, ahol 2002-2010-ben abbahagyták, osztogatás a választási ígéretekben, 13. havi nyugdíj stb., aztán, amikor földre vitték a gazdaságot, a költségvetést, akkor jön a fosztogatás, a megszorítások, 2 havonta villany- és gázáremelés, 10 százalékos infláció, nulla gazdasági növekedés. Szerencsére a józan többség megfogja akadályozni a horrort ahogy 2014-ben is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.08.07. 07:54:36

@6.Lenin: Ez spontán beismerő vallomásnak veszem. A nagyim ügyében tévedtél, anyád volt, csak már akkor is túl sok metalkót ittál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.08.07. 07:56:25

@Philadelphia: @states1: Egy dologban értünk egyet, a jelenleg "baloldalon" lévőket bele kellene géppuskázni a Dunába.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.08.07. 07:59:38

@states1: Nézz már utána mennyi volt 2010-ben az államadósság és mennyi most! 7 ezer milliárddal nőtt! Továbbá az 4 százalékos IMF hitelt úgy fizették vissza, hogy 2013-ban 5 milliárd dollárt vettek fel több mint 5 százalékos kamatra.
Ja és hol a 3000 milliárd manyup? Hol van 10 milliárd euró deviztartalék? Hova ment az állami Eximbank 600 milliárd hitelfelvétele, amit kifogásol is az EU hogy nincs benne a államadósságban holott a GDP majd 2 százaléka. Szánalmas megvezetett hülye vagy, aki benyeli a propagandát.

6.Lenin 2017.08.07. 09:13:45

@states1:

"földre vitték a gazdaságot, a költségvetést, akkor jön a fosztogatás, a megszorítások, 2 havonta villany- és gázáremelés, 10 százalékos infláció, nulla gazdasági növekedés. "

Abban igazad van, hogy minden ott folytatódna, ahol 2010-ben abbamaradt, de az idézetben leírtakat nem a szerencsétlen gondolkodni képtelen kis emberek követik el, igaz a fosztogatókat ők juttatják hatalomba, de szerencsére már 1re kevesebben vannak.
Már talán a saját táboruk se hisz ezeknek a hiteltelen embereknek. Ez világosan látszik is a közvélemény-kutatásokból. Más, valódi alternatívát kínálók pedig hiányoznak a bal-, liberális oldalról. Amíg ez utóbbi nem alakul meg, marad a jelenlegi.
Sajnos, hogy a jelenlegit semmi, senki nem kényszeríti szinte semmire sem, és ez is egy nagy hiba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.08.07. 12:05:38

@6.Lenin: Megint sok metalkót ittál, te vén munkásőr, mert a tények téged nem zavarnak.
süti beállítások módosítása