B1 blogcsalád



Metróval a pokolba

2017. július 29. - jdesi

A főpolgármester szerint úgyis kevés kerekesszékes jár a metrón, úgyhogy kár erre pénzt költeni. Ami egészen fényes logika. Mert, ha például az egész metrót úgy ahogy van bezárnánk, akkor senki sem járna rajta és akkor bátran mondhatná a derék Tarlós: Senki nem használja a metrót, tehát nincs is rá szükség.

tarlo_s_orba_n.jpg

Jó, ingyen nem adok neki tanácsot.

Ráadásul egy icipicit (de csak egy icipicit) sajnálom is. Mert neki kell megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Egy országban, ahol minden felesleges baromságra van pénz, ahol milliárdok mennek el uszító kampányokra (ok, van eredmény is, sokkal többen uszulnak ma már, mint ahányan metróval járnak), ahol tíz és százmilliárdok folynak el, részben persze  védelmi pénzként, az úgynevezett focira, ahol hülye kisvasút bármikor épülhet, ott tényleg nehéz amellett épelméjűen érvelni, ami Európát jelenti.

Európa  - fúj, fúj – az az a kontinens, ahol azokkal is törődünk, akik lehet , hogy kisebbségben vannak, de ugyanúgy mi vagyunk. Dögölj meg, ha nem bírod a ritmust felvenni. Éljen az iskolai tornaórák hazafias nevelése.

Sok évvel ezelőtt, amikor Ausztriában kirándultunk mondták a gyerekeim, hogy milyen érdekes, mennyi kerekesszékes osztrák gyerek van. Sorra ott kirándultak a többiekkel. Aztán hamar megfejtettük. Valószínűleg nincs több, mint Magyarországon, csak itt rendes iskolába járhatnak és a többiek viszik magukkal őket, mert tudják, hogy ez így normális és még a feltételei is megvannak ennek.

A fejlett diktatúra építése némi feudalizmussal leöntve áldozattal jár. Ezt az áldozatot pedig kedves nép most éppen megint neked kell meghoznod. Miközben gyönyörködsz a kis vezető szép beszédéiben és lelkesen, parancsszóra utálod embertársad, Mészáros Lőrinc megint a zsebébe sercint néhány milliárdot. De te csak vizionálj migráncsot mindenütt, amelyik gáncsol és akadályoz – te itt már csak paraszt vagy egy nagyobb játszmában. (Ok, gyalog. Most sokkal jobb.) És meccsre is mehetsz ám a  hétvégén és kisvasutazhatsz is. És olvasgasd a remek Wass Albertedet és kicsit olához is kérlek – de szép is ez a mai nap.)

Babakocsit tolsz, vagy böröndöt húzol, netán kerekesszékbe szorultál – ennyit is érsz.

Huhogj oduba – üzeni Tarlós, aki még mindig azt hiszi, nem a választóinak, hanem a tartóinak kell megfelelnie.

Én belefeccölök az üzletbe egy buszjegyet és befizetem Tarlóst, hogy jöjjön el velem a hetes buszon egy körre. Vannak ugyanis olyan buszok, amelyekre, igaz a vezető segítségével, kerekesszékkel is fel lehet szállni. Mióta ilyenek is járnak, amerre én utazom, rendszeresen akadnak ezt használó utasok. Korábban ők otthon maradtak, s lehetett volna azzal érvelni, úgysem használják a buszt, akkor minek rámpa nekik.

Lett rámpa, lett utad hozzá.

Ja, és sose tudjátok meg milyen efféle kisebbségnek lenni.

Csak szolgáljátok az uratokat, aztán a gyehennán lesz időtök elmélkedni minderről.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2512698307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2017.07.29. 16:26:52

Próbautat javasolnék: jelöltek alapos rögzítése egy kézzel hajtható tolókocsiban, majd repülőstart mondjuk a Moszkva téri metrólépcső tetejéről. Bizonnyal megoldható, ha igény van rá, nem? 0:-)

miért 2017.07.29. 21:29:21

..sajnos ezek a tolvaj bunkók találnak kétmillió másik bunkót, aki mennybe viszi őket..

gmihaly621 2017.07.29. 22:17:51

Ajánlom ennek a linknek a megnyitását, és a BKK Utazástervezőjén való szörfözgetést, hogy mások számára is kiderüljön, hogy már most is a majdan nem akadálymentesített metróállomásokkal párhuzamosan fut autóbuszvonal, alacsony padlós járművekkel. Legalábbis a múlt hónapban erről homályosodhattunk fel:
24.hu/kozelet/2017/06/21/nyolc-allomason-nem-lesz-lift-a-3-as-metro-felujitasa-utan/
Szeretném megjegyezni, hogy a hivatkozott cikkben is a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége képviseli azt a hajlíthatatlan álláspontot, hogy mindent vagy semmit.

sinus67 2017.07.30. 00:05:45

@Eren Jaeger:
Nem lehet lezárni a metrót. Hát ki a jó büdös édes anyukájuk olvasgatná akkor a Soros plakátokat. Kitapétázták vele az egész alagutat.
Lesz majd V. metró is, hogy több plakátfelület legyen!
A plakátgyártók elnyaralták a suskát, köll a pénz kalácsra!

Darth Revan 2017.07.30. 09:47:57

@gmihaly621:
mindenki maradjon otthon, akkor fel se kell ujitani a metrot.
aki a 21-ik szazadban epit/felujjit es ugy veli az akadalymentesites kihagyhato, mert felesleges plusz koltseg, azt bortonbe zarnam.

Duplaxiii 2017.07.30. 10:01:01

Az a baj, hogy csak a kerekesszékesekre gondolunk, miközben a kisgyerekesek, idős betegek számára sem megoldott ezért a közlekedés!
Én eltörném ennek a mocskos megélhetési kollaboránsnak a lábait és filmezném, ahogy mindennap megpróbál közlekedni. Akár székben, akár mankókkal!
Ez a tarlós húdebunkóvagyok pityu az ország talán legérzéketlenem faszkalapja.
Kevés a kerekesszékes (egy is sok!), na akkor a híveit nyomorítsuk már meg! Akik ezt a barmot hatalomba juttatták, az mind. Akkor lenne sok kerekesszékes...

Important roll 2017.07.30. 10:01:03

Nem kívánom, hogy legyen mozgáskorlátozott. De egy nap beültetném egy kerekesszékbe, és nekiereszteném a városnak. Kíváncsi vagyok, hogy jutna el bárhova is.
Amúgy megjegyezném, kiváló kampányfogás lenne ezt évente megcsinálnia önszántából, és ez alapján fejlesztéseket ígérni, majd később megvalósítani a kritikusnak ítélt helyeken. De egy ilyen "fogást" amúgy sem lehetne egy lapon említeni Tarlóssal.

hhbb 2017.07.30. 10:03:32

oké szóval aki arra is kíváncsi, mi hangzott el valójában, annak javaslom megnézni a budapestinfót innentől - mert ugye ki nézné végig - youtu.be/3tblYp1qX7g?t=4347.
Még rövidebben: Budapest pénze nem a kormány pénze. Ha nincs >teljes körű<, csak részleges akadálymentesítés, akkor egyáltalán ne újítsák fel a metrót?
Aki azt gondolja, ad a kormány - nem ad.

Karipapa01 2017.07.30. 10:11:38

Ha a kormány biztos lenne abban, hogy az összes mozgáskorlátozott rájuk szavaz, akkor ma már gyorsliftek hordanák őket egyenesen a metrókocsiba. Amit természetesen Pénztáros Lőrinc cége szerelne fel minden állomásra százat!

nu pagagyí 2017.07.30. 10:32:05

Tarlós csak megvillantotta a tipikus fideszes megközelítést. Az okozatból csinált okot. Mivel nincs akadálymentesítve a metró, tuti hogy alig merészkedik oda egy kerekesszékes sem.

A kész tények logikája ez, amikor a "tényt" szándékosan előállítja a hatalom, hogy utána hivatkozhasson rá. Például prímán lehet baszogatni az igazi (államtól független) civil szervezeteket, mivel ők a létrehozott állampárti struktúrában még csak véletlenül sem kaphatnak az adónkból fenntartott civil alapból, de semmilyen más állami pénzből sem, így bármikor megvádolhatók, hogy "gyanús" forrásból gazdálkodnak, akkor is ha nem. A hatalom által üzemeltetett, közpénzből kitömött, korrupt álcivil szervezeteknek pedig, még csak el sem kell számolnia a köz előtt, hogy mire költötte a pénzünket, nehogy kiderüljön, hova csurrant-cseppent a zsé. Ja, utóbbiak természetesen politizálhatnak is, sőt muszáj nekik nyomni a habonyi agymosó politikát, mert csak addig vehetnek részt a NER-világ korrupt aranyéletében.

csillagkutya seven 2017.07.30. 10:36:20

Csak egy példa, a Klinikák metró állomást semmilyen felszíni alternatíva nem tudja kiváltani, ugyanis nincs, ellenben van egy rakás kórház, ahova százával járnak nap mint nap idősek, gyerekesek, akiknek nehezükre esik a metróval való közlekedés. Tarlós könnyen beszél, klimatizált, sofőrös autóval járja a várost hasonszőrű politikus semmirekellőkkel...

deckard_r 2017.07.30. 10:44:53

@csillagkutya seven: Nagyvárad tér ugyanez...
Minimum 3 kórház, köztük Budapest legnagyobb gyerekkórháza. Lényegében 5 percenként látsz babakocsit lépcsőn cipelő anyukát mert se az aluljáróba se a peronszintre nem lehet másképp lejutni. Szégyen...

Nyilasm 2017.07.30. 10:46:34

A berlini tömegközlekedési térkép már ezelőtt 20 évvel is jelezte, hogy merre tudnak közlekedni akadálymentesen kerekesszékkel a mozgáskorlátozottak.
Én is döbbenten gondoltam 20 évvel ezelőtt, hogy Rostocban (egy évet dolgoztam ott) mennyi mozgáskorlátozott van, nálunk alig látni őket...
Németországban sincs több sérült, mint nálunk, csak itt ki sem tudnak szinte mozdulni a négy fal közül.
Magyarország jobban teljesít!!!

FCUK8 2017.07.30. 11:07:09

Meg kell nézni, mennyibe kerül, összehasonlítani azzal, hogy mennyit hoz, és kész. Ott vannak a buszok, hajrá.

Jottó 2017.07.30. 11:13:15

miskolc pl baromi büszke az új buszaira de hogy a terhes kismama majdnem megszül, meg az ember agyvérzést kap mire beér a városba, mert annyira szar a buszok "rugózása" (nem az út rossz, azt most aszfaltozták) hogy kb olyan érzés mintha villamosszékben ülnél, mindez nem baj.. a városi vezetés sehol nem fogja átérezni h milyen tömegközlekedéssel utazni, mivel ők nem úgy utaznak..így nincs is érdekükben fejleszteni, gondolom azt vallják hogy aki paraszt az járjon busszal/metróval, normális embernek autója van.. más kérdés hogy bűnös fejlett országokban már évtizedek óta a tömegközlekedés fontosságát hangsúlyozzák

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.07.30. 11:19:54

@gmihaly621: Szerinted nem jogos koveteles? Csak EU eloiras. Tudod amikor beleptunk az EU-ba ezt is vallaltuk.

Zöldély 2017.07.30. 11:27:54

Wass Albertet hagyd ki ebből. Egyrlszt kétlem, hogy olvastál tőle bármit is, másrészt méginkább kétlem, hogy van fogalmad arról mit kellett átélnie. Hogy a nevét felhasználják egyes NER-fanok, az más tál káposzta, de nekik sincs fikarcnyi fogalmuk róla, kiről beszélnek. Egyébiránt zömmel egyetértek az írással.

mgdé 2017.07.30. 12:15:08

FCUK your Tarlós!

Nézd meg Pityud mennyibe kerül, s nézd meg mit hoz.

2017.07.30. 14:44:47

Az nem egy nápolyi szelet volt Tarlós " bácsi "?
Mert "a kocka (vagy szabályos hexaéder) egy térbeli geometriai alakzat, egy speciális téglatest. 6 négyzet alakú lapja és 12 egyenlő hosszúságú éle van, amelyek 8 csúcsban találkoznak. A négyzet térbeli megfelelője. Hasáb, szabályos test."--mondá a kocka, mint alakzat meghatározása, a geometriában.

Nem kellene visszamenni az isibe tanulni ? Istenem ! Kocka volt a furnérlemezből, összeragasztott és padozatnak, netán padlólemeznek használt " kocka " !!!!
Nem lehet hogy csokis nápolyi volt , csak valaki elejtette és nem vette fel ? De lehet hogy csak citromos volt netán kókuszos, csak kissé olajos lett ? Ezért nem ette meg a szerelő, hanem letette és ott maradt.

De nem baj, mert van mire fogni, hogy a hozzá nem értésük az kapitálisan és orbitálisan a nullával egyenértékű ! De a duma az megy, ezerrel !

gmihaly621 2017.07.31. 21:15:47

@The Ghost Wolf: Akkkor a 2-es metró felújítása során elkövetett "mulasztás" miatt miért nem volt ekkora paláver? Akkor megfeleltek az alacsony padlós Volvó buszok is alternatívaként? Akkor most miért nem ez a helyzet?
süti beállítások módosítása