B1 blogcsalád



Gyurcsány-Botka ketrecharc: totálisan belebukhat a baloldal a saját hülyeségébe

2017. július 03. - Mr Flynn Rider

A Republikon Intézet júniusi közvélemény-kutatása alapján mind az MSZP, mind a DK támogatottsága esett a múlt hónaphoz képest, míg a Fidesz erősödött a pártválasztók között. Úgy néz ki, hogy Botka sem tudja megmenteni a vegetáló pártot a vereségtől, sőt, a Gyurcsánnyal való állandósult üzengetés teljesen tönkreteszi mindkét pártot.

 gyurcsanybotka.png

Csak a bizonytalanok aránya növekedett júniusban az előző hónaphoz képest, a teljes népességen belül. Egyik párt sem tudta növelni a támogatottságát. A bizonytalanok aránya viszont 7 százalékponttal növekedett.

A pártválasztók között jelentősen, 4 százalékponttal emelkedett a Fidesz támogatottsága (45-ről 49 százalékra). A magyarázat szerint, bár több lett a bizonytalan, nem a kormánypárt hívei bizonytalanodtak el, hanem a baloldali és liberális pártok támogatói. mindez azt jelenti: hiába rántotta vissza Boka az MSZP-t egy fatális hibától (tudniillik, hogy a plakáttörvényben együtt szavazzanak a Fidesszel), a szavazók mégsem adtak több bizalmat az utóbbi választásokon levitézlett szocialistáknak. A számok is ezt mutatják: májusról júniusra a teljes népességben 3, a pártválasztók között pedig 2 pontot esett a szocialisták támogatottsága.

Korbábban is megírtuk, hogy a választók nem kíváncsiak a Gyurcsány-Botka marakodásra, és itt az eredmény: a DK is támogatókat veszített május óta (a teljes népességben és a pártválasztók között is 2-2 százalékponttal választják kevesebben).

Gyurcsány Ferenc pártja a Republikon havi kutatásainak kezdete óta most először nem éri el az 5 százalékot a pártválasztók között, és az LMP is először előzi meg a DK-t.

 

A teljes népességben

  • a Fidesz továbbra is 27,
  • az MSZP és a Jobbik 9-9,
  • az LMP 3,
  • a DK és a Momentum 2-2,
  • az Együtt és a Magyar Liberális Párt 1-1 százalékon áll,
  • 46 százaléknak pedig nincs pártja.

A pártválasztók között

  • a Fidesz tábora 49 százalékos,
  • az MSZP 17,
  • a Jobbik szintén 17,
  • az LMP 5,
  • a DK 4,
  • a Momentum 3,
  • az Együtt 2,
  • a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt 1 százalékon áll.

Az adatok részletesen:

republikun_partpref_201707.png

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4512638131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

incognito ergo sum 2017.07.04. 12:19:24

Milyen megengedő a poszt -- "belebukHAT"

Egészen tutira bele fog bukni. Ugyanis ezek a faszfejek egész életükben nem csináltak más, mint helyezkedtek, területet védtek és esetleg próbáltak bővíteni, egymás kárára.

A kooperáció fogalmát sem ismerik, mert ahhoz bizalomra lenne szükség, nem pedig a könyökharcokban felpumpált személyiségre.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.07.04. 12:21:03

@GyMasa:

nem, a magyaroknak EZ KELL, lásd a totál kamu migráncsos népszavazásra elzarándokoló több mint 3 millió agyhalottat. és sajnos politikailag ők aktívak.

nemecsekerno_007 2017.07.04. 12:21:18

"Merjünk kicsik lenne!"

Az ellenzéknek sikerült ezt megvalósítania... :)

Ad Dio 2017.07.04. 12:26:11

@morph on deer:

Pedig...

Mondanám, hogy nekem aztán jobberként mindegy, de nem az. Egy normálisan működő demokráciában kell a potens ellenzék. És nem örülnék neki ha a Fidesz ellenzéke jobbról érkezne. De erről ennyit. Te meg vagy elhiszed vagy nem...

Duplaxiii 2017.07.04. 12:26:49

@konrada:
OK, értem, de ez nem a jövőért van, hiszen a dk a jövőben sem lesz tényező, hanem a meglévő szavazóktól ellopni pár százalékot (ami kiegyenlíti a veszteséget, ráadásul a veszteség ma jellemzően a Jobbikhoz csapódik), azaz kizárólag a saját belső pozíciók védése.
Ezzel a mentalitással sem 2018-ban, sem később nem lehet hatalomhoz jutni. Ha Botkának bármiféle jövőképe lenne, azzal kampányolna (leszarva Gyurcsányt), megszerezhetnek a 60%-ból akár 10-15 %-ot is! Még ezzel sem győznének, de minimumra korlátozhatná a fidesz pozícióit, sok gyáva melléjük állna és már bentről építkezhetne!
A mostani stratégia azonban az eredményezi, hogy az mszp pici marad, max. a harmadik erő és mivel senki senkivel nem fog össze majd, a következő négy év még lejjebb zülleszti a politikai kultúrát és távoliítja el tömegesen az embereket a politikától.
Ez pedig BŰN! Az a tömegpárt, aki nem a társadalmi igények szerint működik, aki nem is akar hatalomra jutni, az BŰNÖS!
A kis pártok pedig mindenhol koalíciós (és így társadalmi rétegek képviseletét végző) partnerek, de nálunk nem, hiszen ezek senkivel nem akarnak összeállni. Miért kellenek azok a pártok, akik pár százalékkal semmire sem alkalmasak????
Ez ma a létező politikai elit megeyezésének, a csendes közös érdekű együttélésének a lényege.
És Botka semmit nem akar ez ellen tenni.
Neki is csak az újraszotás a cél és hogy a legerősebb ELLENZÉKI párt lehessen az mszp.
De ez kinek jó? Számít társadalmi szinten? Változik a közoktatás, az egésségügy, a nyugdíjasok vagy a vállalkozók helyzete? Meggátolható az állami korrupció?
NEM!!!
Értelmes embereknek nem kell az a sportoló, aki nem az első helyet tűzi ki maga előtt és nem ezért tesz meg mindent.
De ugye nálunk a Hosszú Katinák a közellenségek és a második-harmadik helyre küzdő párt és vezetője az ideális...

Ló Elemér 2017.07.04. 12:27:13

@chrisred: Akkor az a 60 % kúrjon szifiliszes kecskét! Mér van az, hogy még a köcsög franciák is pár év alatt picsán tudták rúgni a teljes régi elitet és újrakeverték a kártyát, nálunk meg még mindig Fidesz, Mszp, Orbán, Gyurcsány, Botka, Tóbiás, meg Baja Ferenc!!! Nem hittem a szememnek, amikor láttam! Miért van az, hogy a magyar választók képtelenek új mozgalmakat csinálni, támogatni? Macron ugyanaz a jelenség, mint Bajnai (miniszter volt a totálisan megbukott Hollande-kormányban), Bajnait miért nem támogatta a párt nélküli 60%? Mindenki csak fikázott, azért nem jó, meg ezért nem jó. Meg a kedvencem, hogy ezek is csak a hatalmat akarják...Hát mi a lompos lópélót akarjon egy politikus. Van itt valaki, aki tudja, hogy működik a parlamentáris demokrácia? Mondjuk Bajnai is elszúrta, összefogósdi helyett egyedül, a saját mozgalmával kellett volna nekivágnia és szarni széles ívben az MSZP/DK vonulatra. Nem vagyok mai gyerek, de ha 2018-ban nincs változás, akkor innen pucolni kell, Európa alfele leszünk végleg, mert az EU nem tehetetlen, csak lassú, meg fogják oldani, hogy az összeférhetetlen, csak harácsolni akaró köcsögkormányok kiessenek a pixisből (természetesen országukkal együtt). Kövér Laca nyilatkozta is a Hetekben, hogy öt év múlva már nem lesz jó EU-tagnak lenni, és ő csak tudhatja: akkor jut el az EU a 2010 után eldorbézolt pénzek számonkéréséig, hogy Tyukodon miért épült húsz kilátó, felvonyítottam, amikor olvastam róla. Asszem, a temetkezési vállalatok már most kezdhetik körbecsatornázni a temetőket, mert az unokáink csak hugyozni járnak ki a sírjainkhoz: ez volt az a fatökű nemzedék, amelyik hagyta, hogy enyves kezű kis senkik ellopják vagy/és hihetetlen faszságokra költsék az új Marshall-segélyt. A következő ezer évre írja le magát éppen most ez az ország, a passzív 60% asszisztálásával.

morph on deer 2017.07.04. 12:27:35

A helyzet nagyon úgy fest, hogy a jelenlegi helyzet pártpolitikai alapon az életben nem fog megoldódni!

Sem egyik sem másik párttal!
Ennek csak részben oka az, hogy a fidesz inkább vallás (szekta) mint párt, az ok - szerintem - jórészt az, hogy a "másik" azaz orbánmentes oldal nem képes hiteles és konzisztens ideológiai alternatívával előállni, ami korszerű módon válthatná a jelenlegi agyhalottaknak szóló maszlagot, egyúttal képes lenne a civilizált réteg megszólítására is.

A Horthy-Szűzmária-Soros-Puskás-szabadságharc katyvasz helyett kéne tudni korszerű, európai alternatívát ajánlani, valamit ami a vörös-narancs-barna vonalon túl mutat gondolkodásmódban, és képes motiválni a normális embereket nem csupán a szavazásra, de az aktív részvételre is a saját sorsuk alakításában!

A jelenlegi kurzus éppen a döntés, a beleszólás jogát lopta el (többek közt) a vazallusok, helyi kiskirályok élet-halál uraivá tételével, a hétköznapi dolgoktól az oktatáson át minden területet behálóznak, ráadásul dilettáns csinovnyikok hoznak szakmai döntéseket az érdekeltek helyett, és így tovább.

Ezt kéne tudni leváltani, ehelyett kéne tudni alternatívát ajánlani, és nem a marakodást tenni központi helyre...

Na erre teljesen alkalmatlan a mai ellenzék a jelen formációban.
Ahány annyi féle ötlettel próbál legalább ideiglenes támogatókat szerezni, egymás rovására is, az eredményt meg látjuk.

Ebből nem fog tudni "egy" párt kinőni, amely képes lesz megoldást nyújtani, együttműködés pedig addig nem lesz, amíg az egyik utalkodni akar a többiek felett, - igen, Botkára gondolok, - de lehet nyugodtan rágni tovább a "gittet" ès harcolni az üveggolyókért, az olyan jólpofa...

Sok szerencsét!

Gaspen 2017.07.04. 12:30:10

Ez a firka valami vicc? Már rég megbuktak, csak lebegnek a felszínen

Duplaxiii 2017.07.04. 12:31:53

@Ad Dio:
Nagyon bölcs megközelítése ez a dolgoknak.
Nem csoda, hogy a 90-es években a legjobb és leghasznosabb vitákat az szdsz és a miép szimpatizánsok folytatták a kocsmákban!!! Soha nem volt személyes ellentét köztük, csak véleményütköztetés, sokszor hangos, de sörrel a kézben és a végén nevetve távolzás.
Ma még az egyoldalon lévők is megölnék a másikat a véleménykülönbség miatt.
ma aki nem fideszes a nem is magyar, aki nem balos a horthysta korrupt bűnöző, a lobboldaliak persze nácik és így tovább.
És sokadszorra: a ma pártnélküli 60% meg asz összes érintett erőnek ELLENSÉG!!!

GyMasa 2017.07.04. 12:31:59

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
...nem, a magyaroknak EZ KELL, lásd a totál kamu migráncsos népszavazásra elzarándokoló több mint 3 millió agyhalottat. és sajnos politikailag ők aktívak...
Az 3 millio ember a 8-bol.
Ha valaki meg tudna szolitnai azt az 5-ot, akkor siman tudna gyozni.
Sot, meg vagyok gyozodve, hogy egy ertelmes programmal abbol a 3 milliobol, aki azert szavaz a Fideszre, mert nem szeretne regressziv balos kormanyt, sokan szavaznanak rajuk.
Csak, ehhez kellene leteznie ennek a formacionak. Es ez hianyzik ma.

morph on deer 2017.07.04. 12:34:49

@Ad Dio: nem az a kérdés, hogy neked hiszek-e, hanem az a helyzet, hogy Botka proletárdiktatúrát idéző koncepciójának sem!
Ráadásul nem csak én nem.

Persze, hogy kellene egy ütőképes ellenzék - lehetőleg még mielőtt az egyenruha viselése is kötelező lesz, - de ez a mai készletből csak az egész "elit" kisöprése után képzelhető el!
Olyan tíz-tizenöt év múlva, ha el nem cseszik...

Ser Vazul 2017.07.04. 12:35:49

Az a baj a baloldalon h nincs ötlet csak a korrupció, haveri megbízások emlegetése (ami persze tényleg gyalázat) nade ebben ők is tökéletesen sárosak. a nagyságrend csak azért más mert ad1 a fideszesek okosabbak,ad2 anagy pénzek 2010 után jöttek.
- Teljesen röhej a "pártnélkülieket" emlegetni 25-35% sose megy el szavazni de az összes éppen(!) ellenzéki párt a magáénak gondolja őket
Azzal meg h jöjjenek a menekültek,meg éljen a másság a büdös életben semmire nem jutnak, a baloldali emberek ugyanúgy gondolják ezeket mint a jobboldaliak sőt! (Volt "szerencsém" oan balosokkal beszélgetni akik követni akarták a határon...)

Fekete Gyor Andras 2017.07.04. 12:35:57

A baloldal mar reg nem 18-ra keszul, mert tudjak, hogy azt elvesztettek, hanem mar 2022-re, ezert ez a gyilkos kuzdelem a baloldalon belul.

chrisred 2017.07.04. 12:39:07

@Ló Elemér: Mert minket megkeményített negyven év politikusterror, majd az azt követő negyedszázados itt a piros, hol a piros KISZ titkár módra. A franciák talán elég naivak, hogy elhiggyék, hogy a régi elit lecserélhető, és Franciaország elég nagy, hogy a levitézlett léhűtőket elvermeljék olyan helyekre, ahol senkit nem zavarnak. A mi képzetlen, semmihez nem értő kádercsürhénk számára máshol nincs hely, még nyelveket sem beszélnek. Az utolsó pillanatig védeni fogják a kivételezett helyzetüket és az életmódjukat, mert kizárt, hogy a mindennapi életben érvényesülni tudnának. (Aki látta a milliomos Bajnait szánalmasan tátogni az Internacionáléra, nemhogy az országot, egy kecske őrzését sem bízná rá.)

Ser Vazul 2017.07.04. 12:39:19

@GyMasa: na ez is egy orbitális marhaság. A többség azért nem ment el mert jobbról pl gáznak tartotta a kampányt, a kérdéseket,de ettől még kurvára nem akarja kerülgetni afrikai/arab barátaidat vagy pedig balos aki még nem támogatja ov-t

Duplaxiii 2017.07.04. 12:44:13

@Ló Elemér:
Te miről beszélsz?
A 60% VÁLASZTÓPOLGÁR és nem politikus? Nem a 60% feladata a politizálás.
Miért rajtuk kéred számon az új pártok alakulását, a hiteles politikusok megjelenését?
Nem ők alakították ki a választási rendszert, hogy 1/3-al 2/3-as hatalom szerezhető, nem ők akarták, hogy a régi komcsi elit átmenthesse magát, nem ők írják a szabályokat, nem ők akarják titokban tartani az ügynöklistákat, hatalomban tartani a besúgókat, bm-eseket!!!
Gondolkozz már el!
A 60% is csak egy darab x-et tehet az aktuális kínálathoz. De csak ahhoz!!! És ha lenne a szavazólapon egy olyan kocka is, hogy "Egyiket sem", akkor 70% fölé ugrana a megjelenés, de 90% fölött lenne az "Egyiket sem", mert sok ma pártkedvelő is inkább odatenné az x-et. Akkor a pártelit alig 15-20%-ok képviselne az egész rásadalomban, azaz a gyöztes 6-7%-al uralkodhatna, és a parlamentet akkor is feltöltenék az adott arányban a saját megélhetésű emberkéivel.
Mit tehet a 60%? Elmegy és másik bűnöző csapatot küld a kasszához?
A 60% döntöen dolgozó, tanuló vagy nyugdíjas ember, felség, családapa, azaz nem politikus, mert az is egy szakma. Az várod, hogy a 60% álljon fel, hagyja ott a szakmáját, munkahelyét és menjen politikusnak? És ki fog dolgozni? Ki fizet adót, járulákot?
Az állam úgy épül fel, hogy a politikus a nép akaratából intézi az ügyeket és a befizetésekkel a társadalom érdekében gazdálkodik.
Ma a politikus leszarja a társadalmat és a befizetésekből a saját pici körének a jövőjét építi.
A 60% ma már nem tehet mást, mint előveszi a kapát-kaszát és kimegy az udvarra és elvavar MINDENKIT a fenébe. De ez ugye forradalom, ami igazolhatóan elsöpör sok hasznosat is, hiszen a forradalmakban nagy a káló...
Ne fogd már a felelőséget a tisztességes 60%-ra!!!

morph on deer 2017.07.04. 12:44:31

@Duplaxiii:
"Ha Botkának bármiféle jövőképe lenne, azzal kampányolna (leszarva Gyurcsányt),"

De épp ezt qrta el, de alaposan!
Az első dolga volt gyurcsányozni, holott semmilyen erkölcsi alapja nincs hozzá!

Ezzel aztán sikerült is elijesztenie egy sereg potenciális támogatót, - és csak keveseket a Gyurcsány személye miatt!

A többségnek nem jön be ez a módszer, ha tetszik, ha nem! A parancsolgatás nem működik ezen az oldalon, pláne nem pártokon keresztül!
Ez az, ami a diplomáciai érzék teljes hiányát bizonyítja!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.07.04. 12:44:59

@GyMasa:

na igen, öt millió közéletileg inaktív embert kéne megszólítani... szép feladat...

Ser Vazul 2017.07.04. 12:47:43

@Duplaxiii: szar ügy a demokrácia,de állítólag nincs jobb. Vagy vezesse az országot az "egyiket sem" ?

morph on deer 2017.07.04. 12:49:07

@Ló Elemér:
"Mondjuk Bajnai is elszúrta, összefogósdi helyett egyedül, a saját mozgalmával kellett volna nekivágnia "

Bajnai ott szúrta el, hogy fél évet eltökölt anélkül, hogy csinált volna valamit - esett is a támogatottságuk rendesen - aztán meg buta egyezkedésekkel őrökték fel a maradék támogatók jó részét.
Sajnos nem igazán vezető alkat.
Ez van.

guvat 2017.07.04. 12:55:49

Baloldal ezen a vidéken csak brutális diktatúrával, vagy rengeteg pénzzel került hatalomra, de mindig külső segítséggel. Mára az egykori támogatók már bőségesen visszaszerezték azt a pénzt, amit a hazaárulókra költöttek, a jelentőségük innen nulla. Valamennyit még lehet kaszálni Soros migránspolitikáján, de ezzel meg saját haláluk módját választják meg. Szerencsére már ehhez is gyengék, mint egy kalap szamóca... Marad a mi vóna, ha vóna?

chrisred 2017.07.04. 12:57:52

@Ser Vazul: A választók túlnyomó többségének teljesen mindegy, hogy ki vezeti az országot, az számít, hogyan csinálja. Mivel az már teljesen egyértelmű, hogy az országgyűlési választásokon erre semmilyen ráhatással nem lehetnek a választók (a győztes úgy is azt csinálja majd, ami neki jólesik), a választások nem a jövőre vonatkozó döntések, hanem az előző időszak értékelése.

Ser Vazul 2017.07.04. 13:09:33

@chrisred: igazad van,de akasztani négy évente(vagy előbb) lehet kicsit erős lenne itt európában

HABONYKOMMANDO 2017.07.04. 13:13:48

@exterminador: "Ha Gyurcsány kiesne a parlamentből, az megváltás lenne az ellenzék számára. "

Az biztos, de garantalom, hogy mi ezt nem fogjuk hagyni. Ha kell mi magunk fogunk ra szavazni, hogy bent maradjon a parlamentbe.

morph on deer 2017.07.04. 13:13:51

@Fekete Gyor Andras:
"hanem mar 2022-re"

Olyan évszám márpedig nincs is!
Jobban mondva: ha valaki abban reménykedik, hogy az orbáni úthenger fog még hagyni pár négyzetcentiméternyi területet érintetlenül ahhoz, hogy bárminemű érdemi ellenzék megvesse ott a lábát, az valószínűleg a húsvéti nyuszit is hasonlóképpen várja..!

Nem tűnt fel, hogy körülbelül semmi nem gátolja orbánt a szabad cselekvésben?
Sem az alkotmány helyett összetákolt "alaptörvény", sem az EU, de még hazai vagy nemzetközi bíróságok döntése sem, a közhatalmi szervekről már nem is beszélve!

Ezek után további öt évet várni a 'nagy ugrásra' kb. olyan, mint Kipling patkányos elbeszélése!

(Ahol a patkány fél életén át tervezgeti, hogy majd egyszer összeszedi a bátorságát és átszalad a holdsütötte részen... Csak félig sikerült, mert pont akkor és pont ott jött a macska. De kegalább elszórakoztatta magát a tervezgetéssel, amíg volt...)

Ugyanazzal a várható eredménnyel, de az időtöltés garantált!

Duplaxiii 2017.07.04. 13:44:08

@morph on deer: Egyetértek! És öngól volt a gazdagokat megsarcolóandó blosi demagógia is, hiszen azért ma az országot nem a közalkalmazotti szféra tartja fent...
A válllakozó, a "gazdag" meg elmegy, elviszi a pénzét.
Vagy ugye ott az államosítás...
De ezeket ne akarjuk vissza!!!

GyMasa 2017.07.04. 13:46:45

@Ser Vazul:
...na ez is egy orbitális marhaság. A többség azért nem ment el mert jobbról pl gáznak tartotta a kampányt, a kérdéseket,de ettől még kurvára nem akarja kerülgetni afrikai/arab barátaidat vagy pedig balos aki még nem támogatja ov-t...
Melyik resze:
- Az, hogy meg kellene szolitani az amugy passziv 5 milliot,
- vagy az a resze, hogy a 3 milliobol is vannak olyanok, akik szivesen szavaznak valmai ERTLEMS alternativara a fidesz helyett?

Duplaxiii 2017.07.04. 13:49:53

@Ser Vazul:
Te ezt olvastad ki????
Arra céloztam, hogy az az x megmutatná a valós támogatottáságát a pártoknak!
Mert ma a fidesz az 1/3 alapon mondja, hogy a NÉP erre kérte fel őket, az mszp-sek telekülrtölik a médiát, hogy mekkorát nőttek és így tovább.
"Az Egyiket sem" lehetőséget adna a szavazóknak a valós véleményalkotásra.
Ma nem mennek el, és a távolmaradókat minden párt BESZÁMOLJA magának...
Volt itt nem rég egy népszavazás, az nem érvényes, mégis 98%-ot mond a fidesz...
Ne értsd félre a semleges véleményeket, ne akarj berántani a fertőzött területre!

GyMasa 2017.07.04. 13:53:31

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
...na igen, öt millió közéletileg inaktív embert kéne megszólítani... szép feladat...
Hat egy dolog az biztos, a jelenlegi baloldalrol SENKI meg sem probalkozik megszolitani oket.
Nem, mintha lenne mivel, ahogy ugye a legelejen leirtam, ennek a folyamatnak ott kellene kezdodnie, hogy legalabb korulbelul sejtjuk, hoyg mivel is lehetne oket megszolitani.
Aztan vermerseklet szerint lehetne ehhze illo igereteket kitalalni.
De, meg a startmezore sem allt fel senki.
Mert azert az eleg sokat elarul az orszag politikai kinalatarol, hogy egy ketfarku kutyapart az egyetlen ertelmes alternativa annak, aki nem akar a fideszre szavazni.
pedig, basszus ok az orok elettel, meg ingyen sorrel kampanyolnak...

Netuddki. 2017.07.04. 13:55:47

@morph on deer: Honnan vetted ezt a baromságot? Akinek válaszoltál, az egy 4 hozzászólásos balfasz tolvajfidesz troll, nézd meg az aktivitását!

Természetesen mindenki a jövő választásra készül. Ha "véletlenül" a maffiózó orbán banda "nyerne", az nem azt jelenti, hogy nem lesznek lecsukva. Mert nem leváltani kell őket, hanem lecsukni!

Netuddki. 2017.07.04. 13:56:34

@Netuddki.: Valójában jövőre a tolvajfidesznek nem is szabadna indulni a választásokon!

chrisred 2017.07.04. 13:58:35

@Duplaxiii: Most mégis a gazdag vállalkozók hiányolják a szakképzett munkaerőt. Nem hiszem, hogy ez fordítva is igaz lenne, ha a bérből, fizetésből élők számára kedvezőbb adórendszer miatt a nagyvállalkozók húznának el az országból.

konrada 2017.07.04. 14:03:59

@Duplaxiii:
...neked ez 60% fixa beakadás, miközben a legirányítottabb kutatás is 50% alá teszi a pártot nem választó nem szavazót, és a többi meg a 40% körülire.

...de még azt a 40%-ot is túlzás potens bikának tekinteni, mert annak a fele pont hogy azért nem is szavazott sosem, mert az életben is egyébként mindenben impotens...

...szóval ha valóban dugni akarnának, megtalálnák azt a tehenet, amelyik megáll nekik, de ők legfeljebb már csak beszélni tudnak róla, de legjobb esetben is olyan aggszűzek, akik mindig másokat hibáztatták azért, hogy úgy élték le az életük, hogy ..nát legfeljebb csak képen láttak, de még akkor is elborzadtak tőle...

Fabius Q 2017.07.04. 14:19:29

... már bele is bukott. Ennél jobban már nem tud bukni. :)))

chrisred 2017.07.04. 14:25:25

@konrada: Legalább annyira fixáció, ha valaki valaki értékesebbnek tartja a szekértáborokba lecövekelt szavazóréteget, akiknél lényegében érzelmi kérdés a szavazat leadása. Ők a politikai propaganda által könnyebben irányítható réteg, mondhatni a mainstream politika zsákmányállatai. És pont miattuk nehéz a politikai szereplőit észérvekkel, kényszerrel a helyes irányba terelni, mert a kedvenceiknek mindig mindenre feloldozást adnak.

1ghost 2017.07.04. 14:25:33

@Brumm Brumi:

Hé, te bérhazudozó orbáncsicska! Hogy a picsába tudtál megszakítás nélkül ilyen hosszasan hazudni?
Legalább egy nem hazug kijelentést itt-ott beékelhettél volna!

1ghost 2017.07.04. 14:26:24

@Fabius Quintilianus:

Te idióta orbánhülye! Ezt már a másik húsz nickeden ezerszer elmondtad!

BéLóg 2017.07.04. 14:30:38

Isten mentsen meg minket attól hogy Gyurkaferkó nem kerül be a Parlamentbe! Úgy kell ő nekünk mint egy falat kenyér.

Tom66 2017.07.04. 14:33:38

@1ghost: Nehezedre esik normálisan kommunikálni?

Kunhallmi Agnes. 2017.07.04. 14:38:51

@GyMasa: "Az, hogy meg kellene szolitani az amugy passziv 5 milliot,"

Nem kene megszolitani, egyszeruen csak egy normalis demokratikus valasztasi rendszer kene. Ahol a NEM szavazokat automatikusan a baloldali ellenzekhez soroljak. Ahanyan nem mennek el szavazni, annyi plusz szavazatot behuznak a baloldalnak, mert ez igy volna liberalis es demokratikus. Nem pedig fasiszta es naci, mint ahogy most van.

lobaszopiatej 2017.07.04. 14:39:17

Mint már említettem:
- van ugye a hívő oldal, keményen beszopja a nagyplakátos gyűlölet propagandát, ők a cseléd/jobbágy hűbérrendszert szerető oldal
- van a "bal" a progresszív adóval, tkp legazdagozza és lehúzná a középosztályt
- nyuggerek (= stabil MSZP szavazók), nekik lehet lebegtetni az emelést, arra szavaznak aki többet ad.
- jobbik: EU-ból is kilépnének, fasisztoidok, orosz pártiak, diktatúra is bejönne nekik csak jó legyen vezető.

Ez a szavazók jó része, a többi kiábrándult v nem érdekli apolitika.
Ez az ország ilyen, egy agyhalott buta csorda.

Ser Vazul 2017.07.04. 14:45:10

@Duplaxiii: ezt. A fenti stat is megmutatja (már amennyire két választás között,gondolom telefonon begyűjtött adatok alapján meg lehet mutatni) 54% ezek között dönt. Mire lenne jó ha ez egy választáson kiderülne x-el is? A mostaniak logó,boci arccal viszavonulnának?

Gymasa: az a része h úgy gondolod aki nem ment el (5millio) az potenciálisan elérhető valami nem tudni kikből majd egyszer létrejövő csodapártnak. Arra céloztam azok között sok baloldali (mszp,dk,stb) és sok jobboldali (fideszes,jobbikos) úgy egyébként nem passzív szavazó van.

Egyébként meg sajna kár csodát várni. Remek politikusaink a gátlástalanok közül kerülnek ki mint mindenhol. A minden szabályt leszaró, adócsaló,bliccelő,szemetelő,kiskapukereső stbiek közül. Épeszű,becsületes embernek esélye sincs odakerülni. Meg nem is akar

1ghost 2017.07.04. 14:57:01

@BéLóg: Na még kapjál elő egy tucatnyi nicket! Bérhazudj rendesen a fizetésedért, elvégre azé kapod.
No meg, hadd higgye a tolvaj, korrupt gazdád, hogy milyen sokan vagytok. Annál jobban esik pofára jövőre.

konrada 2017.07.04. 15:01:12

@chrisred:
Szerintem se értékesebb. Annyi szebb és jobb dolog van a világon a politikánál.
Így ha valaki úgy gondolja, hogy nem ér az annyit, hogy foglalkozzon vele, az nagyon is rendben van...

...én csak fürdős qrva mentalitásra írtam azt, amit...

Emília Röszkei 2017.07.04. 15:08:15

@chrisred: Értelemszerűen a második fordulók nem alkalmasak az összevetésre, mert azok már nem országos adatok.
Ha a 2014-es részvételi arány komolyan kormánykritikus távolmaradás lett volna, akkor legalább nőtt volna valamelyest az ellenzék támogatottsága. De az ellenzéki szavazók száma is csökkent.

chrisred 2017.07.04. 15:16:56

@Emília Röszkei: Attól függ, mivel veted össze. Most konkrétan a közvéleménykutatási felmérés és a választási részvétel adatai lettek összevetve, ami szintén olyan, mintha akörtét az almával hasonlítják össze.

dr. mesterséges színezék 2017.07.04. 15:17:38

Akárhogy is, egy biztos: Románia már kevésbé tűri azt a korrupciót, amely ellen 2010-ben a Fidesz is síkra szállt (és még ugyanabban az évben vissza is vonult a Lendvay utcába), mint a magyar sőt MAGYAR bircák és birkák.
Már a Balkánt emlegetni is egyenértékű a veréb bagoly általi nagyfejűzésével.
Döngjön a mell!

GyMasa 2017.07.04. 15:25:32

@Kunhallmi Agnes.:
...Nem kene megszolitani,...
De igen, meg kellene szolitani. A nem megszolitassal nem mennek el szavazni, ugyanugy, mint eddig.
...egyszeruen csak egy normalis demokratikus valasztasi rendszer kene....
Szerintem ez a mostani valasztasi rendszer demokratikus.
Ha jol emlekszem, azert kellett megvaltoztatni alapvetoen, mert az EU beszolt, hogy az eddigi nem volt az.
...Ahol a NEM szavazokat automatikusan a baloldali ellenzekhez soroljak....
Te most ugye viccelsz?
...Ahanyan nem mennek el szavazni, annyi plusz szavazatot behuznak a baloldalnak, mert ez igy volna liberalis es demokratikus.....
Ja, szerintem meg be kellene tiltani MINDEN partoto a MSZP kivetelevel, es visszaterni a kommunizmusba!
Az olyan jol mukodott!
...Nem pedig fasiszta es naci, mint ahogy most van...
He???
Ugye te most csak viccelsz!!!!

ulpius66 2017.07.04. 15:25:50

Kedves Finn Rájder!

Olvasgass kicsit többet!

A politológusok között teljes a konszenzus arról, hogy 2018-ban valamilyen formában összefog az MSZP a DK-val!
(ha úgy tetszik a Botka a gyurcsányival....)

GyMasa 2017.07.04. 15:28:03

@Ser Vazul:
...az a része h úgy gondolod aki nem ment el (5millio) az potenciálisan elérhető valami nem tudni kikből majd egyszer létrejövő csodapártnak. Arra céloztam azok között sok baloldali (mszp,dk,stb) és sok jobboldali (fideszes,jobbikos) úgy egyébként nem passzív szavazó van...
Lehet, hogy MINDET nem tudjak megszolitani, de lassuk be, hogy konnyebb balra behuzni valakit, akit nem erdekel amostani garnitura, mint valakit, aki meggyozodesbol, es mindenkeppen a Fideszre szavaz.
Raaadasul az 5 milliobol eleg lenne csak a felet megszolitani, hogy akar meg is tudjak nyerni a valasztast.

ulpius66 2017.07.04. 15:39:57

Gyakorlatilag 9 hónap van a parlamenti választásokig (az előre jelzett időpont: 2018. április 8. vasárnap.) na szóval, ezidő alatt kéne valami újat kitalálni a ballibsiknek!

Ráadásul úgy, hogy a buzifelvonulás után semmilyen "értelmes" ballibsi tünci nem lesz, és 3 hónapig annyira nem történik semmi, hogy még a fű se nő!

Egyebekben meg a választási-kampány már 2018. január-februárban beindul ezerrel, így akkorra kell felkészültnek lenni a ballibsi pártoknak! (programmal, jelöltekkel, és persze pénzügyi háttérrel..... bár a pénzügyi hátteret a SoroSS-elvtárs biztosítja......)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.07.04. 15:50:19

Sok hülye fideszes nick, meg a mögöttük álló picsipöcsű narancskomcsi... :-)

Ha az mszp bukik, akkor ki lesz az ügyeletes "nagyobbik rossz", az ellenség, aki egyben tartja a fideszes birkanyájat? Hm, mondjuk a méhtenyésztők, vagy a tetőfedők? A fidesz csak az állandó háborús retorikának köszönheti a hatalmát. Nem véletlen, hogy a fidesz folyamatosan "bűnözőzi" a baloldalt, de rohadtul nem kerül senki börtönbe, pedig minden hatalmi. Jó nagy hülyének néz teteket a saját pártotok is fideszesek!

Muhaha.

Emília Röszkei 2017.07.04. 16:09:07

@chrisred: Légyszi vedd komolyan a vitát és ne beszélj mellé. A második fordulók azért nem vethetők össze az első fordulókkal, mert az ország jelentős részén nem volt második forduló, tehát nem országos az adat.

Egyébként meg azt voltam bátor megjegyezni, hogy soha nem volt országos 75% részvétel. Két kivétellel 64-70%. Tehát teljesen mindegy, hogy van 46% aki nem választ pártot, abból 30% nem is fog elmenni szavazni. Marad 16% megszólítható bizonytalan. Nekik viszont hiába jössz a CEU-val, meg a migránsokkal való szolidaritással, vagy a fasizmussal, zömmel a saját (és még csak nem is az ország) pénztárcája alapján fog dönteni. Abban pedig most érzékelhetően szaporodik a pénz. Tehát ha azt mondod neki, hogy most "minden szar", jó okkal kiröhög.

Tom66 2017.07.04. 16:18:08

@Sörös Mérenc: Tévedés, a hatalmát annak köszönheti, hogy a történelem folyamán a baloldal mindig is egy leninista hazaárulók gyülekezete volt, és mint látjuk az is marad, és ezt sokan nem felejtették el. Történelmi tény, hogy a nemzeti érdekek védelméért soha nem álltak ki, csak és kizárólag idegen érdekeket képviseltek és szolgálnak ki a mai napig is. Az MSZP, a Kádári rezsim a szellemi örököseinek tekintető és ehhez csapódik a liberális gyülekezet is, és mint tudjuk ez a csoportosulás nem sok jót ígér.

al Dajjal 2017.07.04. 16:19:22

@GyMasa: Igen. Kunhallmi Ágnes végig viccelt.
(Leginkább azzal, hogy balról folyamatosan az igazságtalan választási rendszerrel jönnek, de azt egyik sem mondta még soha, hogy mi is lenne a szerintük "igazságos".) Iróniafaktor: 10.000

GyMasa 2017.07.04. 16:34:14

@al Dajjal:
...Leginkább azzal, hogy balról folyamatosan az igazságtalan választási rendszerrel jönnek, de azt egyik sem mondta még soha, hogy mi is lenne a szerintük "igazságos"...
De nem ugy volt, ahogy irtam, hogy az EU rankszolt, hogy az elozo rendszer nem volt igazsagos?

al Dajjal 2017.07.04. 16:38:30

@GyMasa: Nem tudom, hogy volt, de az tény, hogy a baloldal most folyamatban ezen sír. És szokásához híven csak sír, de semmit nem mond, hogy szerintük mégis hogy lenne igazságos. (Erre hozott ironikus példát Kunhallmi Ágnes)

Emília Röszkei 2017.07.04. 16:44:33

@GyMasa: Nem. Nem úgy volt. A magyar Alkotmánybíróság állapította meg többször is (még 2010 előtt !), hogy az egyéni körzetek aránytalansága miatt alkotmánysértő a rendszer. Ezt már 2010 előtt kötelező lett volna javítani. De ezt választásszociológiai okból mégse tehették, hiszen Budapest volt jelentősen felülreprezentálva (az 1990 utáni 600000 kiköltöző miatt) és nemcsak a budapesti egyéni körzetek számát kellett volna csökkenteni, hanem ezzel együtt a budapesti listán elnyerhető mandátumok számát is.

metax 2017.07.04. 16:47:31

"Úgy néz ki, hogy Botka sem tudja megmenteni a vegetáló pártot a vereségtől, 2

De hát pont ez most épp' Botka feladata: őfelsége legfőbb ellenzékének kitüntetett szerepében tartani pártját a NER égisze alatt.

metax 2017.07.04. 16:48:23

@metax: Persze, ehhez a Jobbiknak lesz még egy-két szava.

metax 2017.07.04. 16:52:11

@GyMasa: De nem ugy volt, ahogy irtam, hogy az EU rankszolt, hogy az elozo rendszer nem volt igazsagos?""

Nem szólt ránk, mert az előző rendszer nem volt igazságtalan. Mivel a 2010 előtti választási rendszer volt már az uniós csatlakozási tárgyalások idején is, nem is vettek volna föl bennünket az eu-ba, ha a választási szisztéma akkor igazságtalan és részrehajló lett volna.

metax 2017.07.04. 16:53:53

@al Dajjal: "És szokásához híven csak sír, de semmit nem mond, hogy szerintük mégis hogy lenne igazságos."

Például úgy, ahogyan az volt 2012.01.01, a jelen csaló választási törvény hatályba lépése előtt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.07.04. 16:55:06

A baloldalon terpeszkedőket már régen megvette a Fidesz.

Alick 2017.07.04. 17:24:42

@Duplaxiii: "Számít társadalmi szinten? Változik a közoktatás, az egésségügy, a nyugdíjasok vagy a vállalkozók helyzete? Meggátolható az állami korrupció? NEM!!!"

Mindez anno a "rendszerváltás" elitista leosztásaival dőlt el...

Alick 2017.07.04. 17:28:35

@Kunhallmi Agnes.: "Nem kene megszolitani, egyszeruen csak egy normalis demokratikus valasztasi rendszer kene. Ahol a NEM szavazokat automatikusan a baloldali ellenzekhez soroljak."

Érdekes humorod van... :)

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2017.07.04. 17:32:42

Csak lazán kapcsolódik ide, de ugye tudjuk azt is, hogy a Patás hetente bedönti az országot és minden kedden,esetleg szerdán meg is bukik. Ezt be is szokta jelenteni pl.Kunhalmi Ágika:) Ezzel szemben pár napja olvastam, hogy teljesítettünk minden paramétert az euró bevezetéséhez. Amolyan surranópályán, mert ugye nem igazán volt ez téma. Nem azt mondom, hogy be is kell vezetni, nyilván lehetne mellette meg ellene érvek. Csak annyit mondtam, hogy minden feltétel rendben van, ha akarnánk, akkor csak szólni kéne az EU-nak, hogy belépnénk.
Na most eszembe jut, hogy 2002-ben Megyó, akit egyébként minden hülyeségével együtt még mindig sokkal normálisabbnak tartok,mint bárkit a mai baloldalból, azt mondta, hogy jó állapotban vette át az országot, és kb 4 éves távlatban bevezethetjük az eurót. Ami azért is lett volna jó, mert a világválság kevésbé fájt volna. Mire Ferenc jött, már jóval távolabbra került a dolog, mire elment, addigra meg kb beláthatatlan távolságra. Persze tudom én rá kell fogni a válságra...csak az a baj, hogy egy feszes gazdaságpolitikával még a válság előtt lehetett volna eurónk. Na erre jön 2010-ben a romboló, csődbe vivő, sátáni patás és 2017-re meg is van a lehetőség. Na most akkor valamit jól csinált? Rengeteg dologban nem értek vele egyet! De valaki feljebb írta, hogy ők ha már lopnak,akkor úgy lopnak, hogy fejik a gazdaságot. És nem rögtön azt lopják el, amiből előbb valamennyit fejleszteni kellene, hogy le lehessen nyúlni a nagyobb profitot. Ezzel nem akarom felmenteni őket, mert a lopás az lopás. Ellenben ez legalább kicsit előrébb viszi az országot, mint az a mód,ahogyan a ballibák lopkodtak. Igen rossz és szar között lehet választani. Akkor inkább maradjon a rossz.

1ghost 2017.07.04. 18:05:48

@dorian gray:

Te, izé, figyu!

Ezzel a hazug propagandaszövegeddel visszabújhatsz oda ahonnan jöttél! Tudod miért? Mert az orbán kurmány teljesítménye iszonyatosan szar! Szarabb mint a komcsiké!

Dehát te ehhez ab ovo hülye vagy. Hiszen mit tudsz te arról, hogy gazdasági növekedés, meg hogy mészáros stróman egy évben többet lop mint a komcsik nyóc év alatt.

A fidesznél hitványabb társulat nincs ma a politika mezőnyben, ez faktum. Ezért a jelszó 2018-ban minden derék magyar számára: CSAK NE A FIDESZ!

morph on deer 2017.07.04. 18:12:26

@1ghost: @Netuddki.:
"Honnan vetted ezt a baromságot?"

Melyik marhaság is ez pontosan?
Hogy nem 2018-ra készülnek?

Ez eléggé egyértelmű, még ha csak azt nézed is amit pl. a Botka művel, állítólag a választásta készülve!
"Be lehet állni mögém, mert én vagyok a fasza gyerek egyedül!"
Ennek jegyében kedélyesen elbeszélget orbánnal, majd rátámad a vele névértékben azonos oldalon álló pártok vezetőire, és nem is csak Gyurcsányra!
Ezzel szemben a fidesz ellen egyetlen lépést sem tett!

Miért, ez neked renszerváltási szándékra vall?
Nekem ez csak azt jelenti, hogy Botka szeretne lenni az egyetlen "baloldali" vezető, aki sikeresen bedarálta a többi pártot és akinek kényelmes helye van a parlamentben.
Aztán 2022-ben esetleg lecserélné orbánt, hogy ő vihesse tovább ugyanazt a parancsuralmi rendszert, csak éppen MSZP szinekben, és minden megy szépen tovább.

Szóval nem, én nem veszem meg az MSZP-s kamut, sajnálom! Ők csak a túlélésre hajtanak, és a lehető legtöbb "balos" szavazó a többiektől - mindenekelőtt a DK-tól - való elcsábítására!
Az, hogy esetleg orbánt ki kellene hajítani a felcsúti szemétdombra, ahova való, fel sem merül Botkáéknál!

Ez van. Hogy terszik?

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2017.07.04. 18:17:20

@1ghost: www.consilium.europa.eu/hu/policies/joining-euro-area/convergence-criteria/

Látom jó baloshoz méltón sikerült kulturáltan meg fogalmaznod, a mondandódat. Azt hiszem én nem ebben a stílusban beszéltem.
De most vess egy pillantást a fenti linkre és tegyük fel a kérdést, hogy ezek közül minek feleltünk meg 2002-10 között. Azt csak mellékesen teszem hozzá, hogy azzal a váddal, hogy a nemzet gázszerelője többet lop évente,mint a baloldal a 8 év alatt, tulajdonképpen még inkább a kontrasztot növeled, a két periódus között.

chrisred 2017.07.04. 18:20:05

@Emília Röszkei: Ha szerinted a nagyjából 5 és félmillió választásra jogosultból 4 400 000 elmegy szavazni a második fordulóban, az nem mérvadó adat, de egy 1500 fős reprezentatív közvéleménykutatás számai maguk a kőbe vésett tények? Hiába csűröd-csavarod, az elmúlt évtizedben 2 millió körüli, azaz nagyjából Fidesz tábornyi szavazópolgár vált inaktívvá, vesztette el a reményét abban, hogy a politikai elit valamikor is a helyes útra tudja terelni az országot.
Az emberek meg a valóságban élnek, nem a propaganda által fülükbe üvöltött alternatív világban. A migráció náluk nem a sorosarabok megszállása, hanem az, hogy a rokonaik, barátaik eltűnnek a környezetükből, ahogy sorra külföldön kénytelenek munkát vállalni. Az erős állam náluk a 27%-os áfát jelenti, a fejlődő gazdaság meg azt, hogy a most felvett képzetlen munkaerő majdnem annyit keres, mint ő évtizedek után, mert a megemelt minimálbérre az ő bérfejlesztésétől vonták el a forrást.

midnight coder 2017.07.04. 18:34:36

Orbánnak a dolgok jelenlegi állása szerint egyedül a Jobbiktól van félnivalója. Gyurcsány és Botka a biztosíték arra, hogy a baloldal ne fenyegesse különösebben Orbánt: akár egyiket, akár a másikat nézzük, Orbán mellettük még mindig egészen vállalható figura.

Talán, ha egyszer a baloldal fel tud valakiket mutatni akik nem Dumb & Dumber akkor esetleg labdába tudnak majd rúgni. De az nem ma lesz. Addig viszont győzzön a Jobbik!

zokogjatok 2017.07.04. 18:49:00

@chrisred: "a most felvett képzetlen munkaerő majdnem annyit keres, mint ő évtizedek után, mert a megemelt minimálbérre "

Hohohóó, ez is egy akkora vicc, hogy ha alacsony a minimálbér, akkor azt kell írni, hogy jaj a szegényembert az árok szélén hagyja az embertelen orbán-rendszer, ha meg magas a minimálbér, akkor indulhat a sírás, hogy hogyan fogják ezt kigazdálkodni a cégek :D

zokogjatok 2017.07.04. 18:54:43

@chrisred: "A migráció náluk nem a sorosarabok megszállása, hanem az, hogy a rokonaik, barátaik eltűnnek a környezetükből, ahogy sorra külföldön kénytelenek munkát vállalni."

Azt tudod, hogy az EU csatlakozás fő szlogenje volt, hogy így lehet cukrászdám Bécsben? Öreg, te most jössz rá, hogy ha Bécsben van a cukrászdám, akkor az nem Budapesten lesz?

De hogy ne halj meg hülyén, azt is elmondom, hogy nem csak kivándorlás van a világon. Egyrészt minden másik országból is van elvándorlás, másrészt Magyarországra is van bevándorlás (neem, nem a kerítés alatt átkúszó fajtából, hanem a legálisból). Olyannyira, hogy igazából Magyarországra többen jönnek, mint ahányan azt elhagyják.
Forrás pl:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_net_migration_rate

vagy pl.:
www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

(Sajnos ezzel együtt MO lélekszáma csökken, ez azonban nem a kivándorlás miatt van, hanem a csapnivaló születésszám miatt.)

zokogjatok 2017.07.04. 18:58:53

@Kunhallmi Agnes.: "Nem kene megszolitani, egyszeruen csak egy normalis demokratikus valasztasi rendszer kene. Ahol a NEM szavazokat automatikusan a baloldali ellenzekhez soroljak."

Én úgy vagyok vele, hogy akik a Fideszre szavaznak, azok valószínűleg félelemből teszik ezt, ezért a biztonság kedvéért a Fideszre szavazók 60-80%-át az ellenzékhez kéne számolni, úgy lenne reális az eredmény.

chrisred 2017.07.04. 19:01:39

@zokogjatok: Ezek legfeljebb a te problémáid, nem a középosztályé.

chrisred 2017.07.04. 19:05:51

@zokogjatok: Bizony, arról volt szó, hogy a magyaroknak cukrászdája lehet Bécsben, nem pedig arról, hogy mosogathatnak egy bécsi cukrászdában, hogy el tudják tartani a családjukat. Hogy ne halj meg hülyén, elárulom, hogy a tőke szabad mozgása és a munkaerő szabad mozgása két teljesen különböző dolog. Simicska vagy Mészáros ma is válogathat a bécsi cukrászdák között.

midnight coder 2017.07.04. 19:58:51

@chrisred: Kezdetektől a tőke és a munkaerő szabad áramlásáról volt szó. Azt pedig csak a félhülyék hitték el már akkor is, hogy majd a szocializmus romjain tengődő magyar vállalkozó fog Bécsben céget alapítani, és nem a nyugati cégek hozzák ide a szarabb melóikat éhbérért. De még ennek is örülni kell, mert miután a jóelvtársak csődbe vitték a szocializmust, majd szétlopták a maradék vagyont, az átlagpolgárnak vagy a multi maradt, vagy a magyar pincebéték kabátgombbal fizetve. És amikor a polgár idehaza megkeres negyedannyit a multinál mint ugyannak a cégnek a nyugati anyacégénél ugyanezt a melót végző kollégája akkor a polgár előbb-utóbb menni fog, legalábbis ha kellőképpen fiatal. A nyelvtudás ma már minden diplomásnál megvan, ahogy a neten is össze tudja szedni az ember a szükséges infókat a távozással kapcsolatban. Innentől kezdve elég kevés olyan érv van ami az idehaza maradás mellett szólna. A szocik pedig a "fizessenek a gazdagok" kampánnyal még erre rá is játszanak: innentől kezdve az érintettek akik képesek idehaza annyit megkeresni mint egy osztrák takarítónő megszólítva érzik magukat mint "gazdagok" és újabb érvet kapnak a mielőbbi távozásra.

Janossz 2017.07.04. 20:05:46

@morph on deer: Tölgyessy mondja egy ideje már, hogy az ilyen Orbán-féle rezsimek képesek rövid idő alatt magukba omlani. (Na ja, erkölcsi alapok nélkül, megy az, könnyedén.)
Ilyen alkalmakkor viszont általában az ellenzék is bukik a rezsimmel, új pártok, erők lépnek színre, hatalomra.
Hihető.
Ennek fényében lehet itt nézegetni a szép színes tortákat, nem lesz sok értelme a diagramoknak.

chrisred 2017.07.04. 20:13:43

@midnight coder: Ha már, akkor legyünk pontosak: az áruk, szolgáltatások, tőke és a személyek szabad mozgásáról. Ebből a négyből háromnak se családja, se hazája. A többivel egyetértek, azt kivéve, hogy a lőtéri kutyát sem érdekli, mit handabandáznak a szocik. Amikor hatalmon voltak, bőven lett volna alkalmuk megfékezni a saját oligarcháikat.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.04. 20:22:46

@Janossz: "Tölgyessy mondja "

Tölgyessy csak kussoljon, a jelenlegi rendszer kiépítésében neki is van felelőssége. Ugatott volna akkor, mikor hatalmon voltak. Meg a polipkönyves magyarbálint, miért nem akkor tett a demokráciáért, mikor tehetett volna.

Janossz 2017.07.04. 20:31:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Pont az általam mondottakat erősíted. Ez a garnitúra, mindkét (vagy a fene tudja hány) oldalon befutotta a pályáját, semmi nem várható már tőlük. Ezért kellenek éppen friss erők, új arcok. Ne adj isten, gondolatok, ideák.

ulpius66 2017.07.04. 20:41:34

@Janossz: "Ez a garnitúra, mindkét (vagy a fene tudja hány) oldalon befutotta a pályáját, semmi nem várható már tőlük. Ezért kellenek éppen friss erők, új arcok. Ne adj isten, gondolatok, ideák."

Pösze János!

Akkor most ne szavazzunk se a Botocskára, se a gyurcsányira?
(pedig mán majdnem a gyurcsányira szavaztam volna, de most lebeszéltél róla!)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2017.07.04. 20:42:00

A baloldal már úgyis teljesen belebukott a saját bénaságába. Ami szerencse, mert kikerültek a hatalomból. Az már egy másik tragédia, hogy utánuk is csak a szar jött.
De őket és a narancsot sem szeretném még egyszer kormányon látni. Mind a kettő bizonyított már.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2017.07.04. 20:45:36

@chrisred: És amúgy lehet cukrászdája. Nem arról volt szó, hogy mindenképpen lesz.
Azt kéne megtanulni, hogy a komcsik alól szabadulással megszűnt az is, hogy kötelezően lesz kamumunkád. A felállás az lenne, hogy ha keményen dolgozol, és jó vagy, viszed valamire, ha nem, akkor nem.
Az megint más dolog, hogy vagy 20 éve a magyar kormányok beleköpnek a levesbe, és ha meggebedsz sem élsz meg, ha nem kentél meg mindenkit.

ulpius66 2017.07.04. 20:45:37

Pösze János!

Egyebekben meg új arcnak, meg új gondolatnak itt a Zázrivecz Gagyika meg a JOBBIK ideológia!!!!

Janossz 2017.07.04. 20:57:47

@ulpius66: Tudod, van az a szint, ami alá nem megy az ember. Te vagy az.

zokogjatok 2017.07.04. 21:17:46

@chrisred: "Bizony, arról volt szó, hogy a magyaroknak cukrászdája lehet Bécsben, nem pedig arról, hogy mosogathatnak egy bécsi cukrászdában, hogy el tudják tartani a családjukat. "

Igen igen, mert mikor csatlakoztunk, akkor kurvára pont ugyanannyit kerestünk ám, mint az osztrákok, nem lehetett ám ezt előre látni, hülyegyerek :D Az ilyenek szavazták meg nagy pofával az EU csatlakozást, de addig nem tudtak gondolkodni, hogy jaaa, hát ennek hátrányai is vannak ám, nem csak arról van itt szó, hogy Ajrópa annyira szeret minket hogy be akar fogadni... szóval rájönnek az ilyen hülyegyerekek, hogy jé a dolgoknak nem csak előnyeik vannak, aztán mindenki a hibás csak ők nem.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.04. 21:23:48

@zokogjatok: "nem lehetett ám ezt előre látni,"

Nem lehetett. 1996 és 2006 között hatalmasat fejlődött az ország, felzárkózásban voltunk. Csak azóta meg egyfolytában lecsúszásban vagyunk, franc se látta előre, hogy visszaépítik a horthy rendszert.

chrisred 2017.07.04. 21:28:34

@zokogjatok: Ha valaha kitisztul a köd az agyadban, le fog esni, hogy a a másik ember, akivel vitatkozol, szintén te vagy. Rajtad kívül senki sem lovagol a bécsi cukrászdán és sopánkodik az uniós tagság hátrányai miatt. Mindegy, a skizofréniának is vannak előnyei, mindig van kéznél egy vitapartner, aki ellen esélyeid is vannak.

morph on deer 2017.07.04. 21:28:51

@zokogjatok:
"Az ilyenek szavazták meg nagy pofával az EU csatlakozást,"

Pedig milyen qrva jó is lett volna kívül maradni!
Lehetne tolongani vízumokért Romániába, jóval kevesebb kilátó meg térkő lenne, és még az is lehet, hogy szegény Mészáros Lőrinc még mindig gázszerelőként kéne, hogy tengesse napjait - a Pancho aréna hűlt helyén, kisvasút nélkül!

Ezt te nem gondolhatod komolyan!

chrisred 2017.07.04. 21:34:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Önmagában a fejlődési tendencia kevés, ha alapvető különbségek vannak. Az uniós csatlakozás időszakában mondtam, hogy az Unió helyében csak olyan államot engednék csatlakozni, ahol a jövedelemszint eléri az Unió átlagának legalább a kétharmadát. Ott van értelme a felzárkóztatásnak. Egy érettségi környékén álló tanulót reális esély van felkészíteni az egyetemre, egy óvodást lehetetlen.

morph on deer 2017.07.04. 22:04:06

@Janossz:
"nem lesz sok értelme a diagramoknak."

Nem is azokra reagáltam!
Egyébként igazad van, és Tölgyesynek is.

A baj csak az, hogy mindez történelmi léptékben igaz, ez a spermahajder (Haider?) pedig a napi valoság, úgymint ma!

Persze, hogy bukni fog, és szerintem ezt ő is tudja. Ezért is hoz helyzetbe minden elképzelhető családtagot, távoli rokont, lekötelezett vazallust és/vagy megzsarolt bűnözőt, hogy a bukás után is ő maradjon a "capo di tutti capi" a háttérben, és vígan éljen, míg a többi szerencsétlen próbál összehozni egy normális és élhető Magyarországot!

Ami engem őszintén lenyűgöz az az a hihetetlen naiv bárgyúság, aminek eredményeképpen a hívek meg vannak győződve arról, hogy orbán értük és a "hazáért" teszi amit tesz!

Még viccnek is durva!
A kis csökött felcsúti porbafingó kizárólag magának és a pereputtyának harácsol, közben megengedi, hogy a szolganép is lecsiphessen néha néha valamit, csupán azért, hogy legyen aki elvégzi a piszkos munkát is!

De - látva az össznépi sötétség szintjét - ez még mindig nem szúr szemet, és nem is fog még az eljövendő évtizedben sem!

A cselédnép már csak ilyen... Örül, ha meghunyászkodhat, ha cserébe kap pár morzsát a saját maga jussából, - a javakból, amiért ő maga dolgouott meg - orbán nagyúrtól!
A felcsúti suttyótól, a trágyadomb mellől egyenesen a vársonyszékbe avanzsált "nemzetthy" csalótól!

"Boldogok a lelki szegények.."
(Máté 5:3-12 azoknak, akik hisznek ilyesmiben)

midnight coder 2017.07.05. 07:11:25

@chrisred: "a lőtéri kutyát sem érdekli, mit handabandáznak a szocik"

A szocik pillanatnyilag a baloldali ellenzék legerősebb pártja. A következő ciklusban garantáltan senki nem alakít kormányt a baloldalon nélkülük. Szavazhatsz te a DK-ra, az LMP-re, a Momentumra - ha bármelyik is hatalomra kerül, ott lesznek fölöttük a szocik.
És Megyóék óta tudjuk, hogy a szocik hajlamosak a legnagyobb ökörséget is véghezvinni. Ezért rohadtul nem mindegy, hogy mit handabandáznak.

chrisred 2017.07.05. 07:49:13

@midnight coder: A DK nyilvánvalóan ezer szállal össze van fonódva a szocikkal. De az LMP vagy a Jobbik kifejezetten MSZP elleni protestpárt, hozzájuk képest a Fidesz is közelebb áll a szocikhoz. A Momentum meg kifejezetten Fidesz gyökerű szervezet, semmi köze hozzájuk.

GyMasa 2017.07.05. 11:55:11

@chrisred:
...Bizony, arról volt szó, hogy a magyaroknak cukrászdája lehet Bécsben, nem pedig arról, hogy mosogathatnak egy bécsi cukrászdában, hogy el tudják tartani a családjukat...
De, egeszen pontosan arrol szol:
- Az aruk, szolgaltatasok, es szemelyek szabad mozgasa.
...Hogy ne halj meg hülyén, elárulom, hogy a tőke szabad mozgása és a munkaerő szabad mozgása két teljesen különböző dolog...
Hat, nem, mert ugyanabban az alapelvben vannak benne...
...Simicska vagy Mészáros ma is válogathat a bécsi cukrászdák között...
Fleto is siman megengedhetne maganak egy becsi cukrazdat, meg nagyjabol a teljes mszp/szdsz vezerkar is.

GyMasa 2017.07.05. 11:57:43

@midnight coder:
A szivembol szoltal!
Meg annyival egeszitenem ki ezt a multi dolgot, hogy en lattam a NAGY NEMET MULTI-nal, hogy bizony nem csak hogy 4x annyit kerestek a nemetorszagi irodaban az ott ulok, hanem emmelle meg kb. max fele annyit is dolgoztak, mint en Budapesten.

BéLóg 2017.07.06. 17:38:33

@1ghost: Mi van, kiengedtek a sittről? Már tisztáztuk ezeket a dolgokat, drága Fingszellem.
Ahogy mindig is mondtam, nem érdekel hogy elitéltek-e valóban pedofíliáért vagy sem, ezt az ügyvédeddel egyeztesd.