B1 blogcsalád



Orbán már áprilisban várta, hogy kitör a forradalom

2017. június 09. - nickgrabowszki

Az ember, aki ellen az egész világ összeesküdött. ovi_5.jpg

A magyar miniszterelnöknél kevesen voltak gyorsabban és alaposabban tisztában azzal, hogy a CEU-törvénnyel túllőtt a célon. Mindössze az amerikai diplomáciát akarta a sarokba térdepeltetni, erre már a legelső CEU-párti tüntetésnél, a törvény beterjesztése után attól kellett tartania, hogy utcai lázadás tör ki, hogy megfosszák a hatalmától.

Hogy Orbán emiatt aggódott, arra az utal, hogy az első CEU-s demonstráció alatt Rogán és Pintér miniszterek vasárnap délután öttől éjjel kettőig ültek az ORFK központjában várva, hogy történik valami.

Rogán Teve utca félnapjáról onnan tudunk, hogy a jobbikos Mirkóczki képviselő érdeklődött ezzel a kérdéssel (pdf) a Miniszterelnöki Kabinetirodán, ahonnan egyenes választ nem kapott, de Dömötör államtitkár - úgyis mint Rogán helyettese - egyáltalán nem cáfolta, sőt, tagadni sem próbálta (pdf), hogy közvetlen főnöke a rendőrségen töltött egy fél vasárnapot.

Pintér esetében ez még magyarázható azzal, hogy a rendőrség irányítója. (Bár ez sem feltéttelenül indokolt: egy tüntetés biztosítására a rendőrségnek megvan a kompetenciája anélkül, hogy miniszterek fognák a kezüket.) Rogán jelenlétét viszont csak az magyarázhatta, hogy arra készültek, hogy arra készültek, hogy olyan súlyú döntéseket kell meghozni, amit csak Orbán vagy a politikai helyettese, Rogán tehet meg.

Orbán meg mégse tölthet egy hétvégi napot a rendőrségen ülve. De Rogán - sőt, talán Pintér - se tenne ilyet magától. Erre utasítani kell őket. És csak egyvalaki utasíthatja.

Nem pusztán egyszerű rendbontásra készültek, hanem szervezett és átfogó lázadásra. Puccskísérletre. Narancsos forradalomra.

És ez még nem is az a tüntetés volt, mint a törvény elfogadása utáni, amelyiknél a Fidesz, a kormány és a propagandájuk azt állította, hogy a Soros repülővel és buszokkal szállított a tüntetésre 80 ezer embert. Arról nem tudunk, hogy akkor is a Tevében ültek-e, de az előzmények ismeretében valószínű, hogy igen.

A tüntetők büszkék lehetnek: egy teljes kormány követte az eseményeket, és várta a fejleményeket lélegzetvisszafojtva.

Nem mellesleg: egyik tüntetésen sem volt komolyabb rendbontás.

Ezek voltak a legkomolyabb incidensek, de Orbán és kormánya kitartóan győzködi magát, hogy az utcáról fogják megpróbálni megdönteni őket. Erről Rogán is beszélt 2 hete

vannak Magyarországon kiképzőközpontok, ahol már embereket készítenek elő (...), olyan aktivistákat, akiknek a polgári engedetlenség szervezése lesz a feladata ősszel. Új jelenség következik, ha nem működnek a tüntetések, majd el fognak foglalni közintézményeket, bankokat, aminek kifejezetten az a célja, hogy valamilyen rendőrségi attakot provokáljanak ki.

Nem ingatja meg őket ebben a hitükben az sem, hogy eddig nem történt semmi ilyesmi, pedig abból, hogy Rogán a rendőrségen üli végig a tüntetéseket (legalább egyet), abból látszik, hogy már eddig is valami hasonlót vártak.

Az, hogy eddig nem volt semmi ilyen, az nem számít. Majd ősszel lesz. Ha akkor se, majd tavasszal. Vagy nyáron. Az nem lehet, hogy hogy Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni!

Orbánnal szemben menetrendszerűen követnek el puccsokat.

  • Volt egy puccs 2011-12-ben. 
  • Egy másik 2014-15-ben.

Ezekről azt kell tudni, hogy mind a kettőre a legendásan éleselméjű  Matolcsy jött rá. Már hogy egyáltalán van ilyen. A másodikat egyenesen a legautentikusabb forrásból ismerte meg: Frei Tamás Bankár című könyvéből.

  • Az elsőt Brüsszel szervezte, meg az IMF és a CNN.
  • A másodikat Washington, Goodfriend, Simicska és Frei Tamás. De lehet, hogy a Tarsoly Csaba is benne volt.
  • Most meg a Soros.

És azt még ki is hagytam, hogy egyszer Pilz Olivér is szervezett puccsot ellene:

Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni.

Nem. Pilz Olivér a titkos puccsisták eszköze volt a tavalyi tüntetések idején. Vagy esetleg a vezetője.

Ennyi puccs, és mind sikertelen. Orbán igazi nagy túlélő, pedig mindenki - szó szerint mindenki - ellene esküdött össze. Nagyhatalmú emberek. A Soros például képes arra, hogy 80 ezer embert vigyen repülővel Budapest egyik kerületéből a másikba.

Mondjuk teljesen az sem kizárt, hogy nincsenek ilyen összeesküvések, Bástya elvtársat nem akarják megölni. Csak leváltani. És ehhez nem kell nagy szervezés, meg összeesküvés: van elég dühös választó. Elég életszerű, hogy Pilz Olivér egy reggel felkel, és rájön, hogy elégedetlen.

Valahogy nincsenek ilyen összeesküvések Angela Merkel ellen. Sőt, egyik nyugat-európai demokrata vezető ellen sem. Még Berlusconi ellen sem voltak.

Valahogy utcai kormány- és rendszerváltó demonstrációk csak azok ellen a kelet- és dél-európai autokraták ellen vannak, mint manapság Ukrajnában és Macedóniában, akik ellehetetlenítik a demokratikus korrekciót, akiket máshogy nem lehet leváltani.

Azzal, hogy örökké antidemokratikus, erőszakos hatalomváltási kísérlettől aggódik, Orbán maga is beismeri, hogy a Putyin, Erdogan, Lukasenka, Ceausecu-vonalhoz sorolja magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7312582055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 19:05:24

"utcai lázadás tör ki, hogy megfosszák a hatalmától"

Ez melyik országban zajlott?

szablya9 2017.06.10. 00:16:42

A szerzőnek: Anyád p...!

FCUK5 2017.06.10. 00:53:03

azért ült ott Rogán, mert a kormány nem akart a híradásokból tájékozódni.
szerintem.
nagyon gyenge a hétvégi műszak, srácok :)

werecke 2017.06.10. 06:17:39

Nincs forradalom ! Tessék nem megsérteni mások nyugalomhoz való jogát ! Bulitünti az mehet . Ja és fontos !!! A nyugati tőke nem szereti a változást. Ismerős duma ?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.10. 07:47:26

@werecke:
Esne a tősde...
A tőke (nem csak a nyugati, demokratikus, haladó, fejlett tőke) nem szereti a káoszt, az anarchiát.
Mondjuk ezt:
Öljétek a szar rendőrt és rendőrverés:

coub.com/view/tpto5

coub.com/view/t7zgl

Mátyás József Gál 2017.06.10. 09:31:16

Csak nyugi!! Ami késik az eljön !!! Futnak Ők még a Pintér irodájába !

Toportyán Zsóti 2017.06.10. 10:11:29

@MaxVal BircaMan HJCD: Leningrádi központ már ezért is kiadja a kopekjaid,bukott blogger?

Toportyán Zsóti 2017.06.10. 10:13:03

Gcsuti má sejti komolyan rá fog kefélni ő és tolvajsereglete.

rovid 2017.06.10. 14:57:34

csak szokni akarta a kóter levegőjét! már érzi a vesztét!

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.10. 19:40:03

@rovid:

Oszt' jövő hét keddre megbukik- e mán' végre?

Pattaya 2017.06.10. 20:44:19

Hiszen erre várnak. Mit gondoltok miért épül a sok stadion, tán focistáknak? Láttuk már Pinocsetnél mire valók a stadionok. A szálcsa nagyban játszik és előtte már csak egyetlen út van, csak előre menekülhet, a totális, fegyveres diktatúrába.

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.11. 07:15:28

@Pattaya:

Pszichiáter látott már?
Ha, még nem, hamarosan jön érted a Nagy Fekete Autó, ebben a nagy diktatúrában.

JA, NEM :DDD

nu pagagyí 2017.06.11. 13:57:02

Ne okozzunk csalódást a Kedves Vezetőnek! Eddig nem tudtuk, mit szeretne, de most már tudjuk.

gabiiii 2017.06.11. 13:57:42

Ez a halom girhes szociológus és gendertudós fog forradalmat csinálni? Örökké fogok élni, ha ebbe a forradalomba pusztulok bele!

Kántor Attila 2017.06.11. 14:01:42

...a fák nem nőnek az égig...

Bikkfanfutyulo 2017.06.11. 14:03:12

Ebben a Fidesz-féle reakcióban azért több van. Ez egy beismerés, hogy a 2006-os megmozdulások _békés_ _jellege_ sosem létezett. Mondjuk ez sokak számára eddig is nyilvánvaló volt.

hidroponi 2017.06.11. 14:16:20

@gabiiii: sajnos a demokratikus ellenzeknek nincsnenek buntetett eloeletu kopaszai es taho futballszurkoloi es focistai (pl urbán) akik egy sms-re ugranak es felgyujtjak a tvszekhazakat es kukakat borogatnanak az utcakon..

nemecsekerno_007 2017.06.11. 14:30:12

"Azzal, hogy örökké antidemokratikus, erőszakos hatalomváltási kísérlettől aggódik, Orbán maga is beismeri, hogy a Putyin, Erdogan, Lukasenka, Ceausecu-vonalhoz sorolja magát....."

Jájjjjj! Szórják az avas tepertőt, ti meg kapkodjátok. Közben meg megy az anyázás.

Ez lenne a demokratikus fordulat? Elég gáz, hogy ilyen a közélet, de még mindig jobb, mintha a gazdaság lenne ilyen.

Én nemtom mi lesz így belőlünk, mer' így csak vicces, de üzleti környezetben, cégnél tragédia. Sajnos hasonló idiotizmussal nap mint nap lehet találkozni mind az állami mind a vállalati szektorban. Gyerekek, ez nagyon gáz.

Bikkfanfutyulo 2017.06.11. 14:37:27

Az ezzel a probléma, hogy a szakértelem nem mindig párosul az elvtelen seggnyalással. Ha nem üldözte volna el a Fidesz a hozzáértőket sok cégből, rég hasítanánk, nem hátulról lennénk elsők.

Brumm Brumi 2017.06.11. 14:51:15

www.atv.hu/belfold/20141117-andre-goodfriend-elment-a-bito-szalonba

Belföld
ÍRTA Gavra Gábor
2014-11-17 11:48:00
André Goodfriend elment a „Bitó-szalonba”

Részt vett a Bitó László lakásán megrendezett szombat esti összejövetelen André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivője – tudta meg az atv.hu több, az eseményen jelen levő forrásból. Értesülésünket a házigazda, Bitó László is megerősítette.

Baloldali és liberális értelmiségiek, valamint parlamenti ellenzéki pártok politikusai mellett ezúttal André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője is részt vett szombaton a Bitó László lakásán rendezett összejövetelen. Nemcsak részt vett, de forrásaink egybehangzó állítása szerint énekelt is (az egyik jelenlévő szerint zongorakísérettel).

Bitó rendszeresen tart értelmiségiek és baloldali politikusok részvételével összejöveteleket lakásán. Most szombaton azonban a szokásos meghívotti kör mellett André Goodfriend is jelen volt az összejövetelen.

A Bitó-szalonnak nevezett értelmiségi kör sajtóértesülések szerint fontos szerepet töltött be 2014 magyar belpolitikájának fordulataiban. A hvg.hu a nyáron arról írt, hogy itt született meg Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségének ötlete. A lap szerint „Bitó László író lakásán rendszeresen találkozó a fővárosi liberális értelmiségiek hívtak fel MSZP-s politikusokat, hogy elfogadható lenne-e számukra Falus Ferenc jelölése”.

Januárban pedig Bitó és rendszeres meghívottai Fischer Iván lakásán találkoztak Bajnai Gordonnal és ekkor beszélték rá, hogy fogadja el Mesterházy Attila közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltségét és a koordinált indulás helyett az MSZP, a DK és az Együtt közös listás indulását az áprilisi országgyűlési választáson.

Egy másik hétfői írásunkban arról is beszámoltunk, hogy az amerikai ügyvivő a 19 éve meggyilkolt izraeli miniszterelnök, Jichák Rabin fiával találkozott vasárnap este Budapesten. Juval Rabin és André Goodfriend a “konfliktusok megoldásának lehetőségeiről” beszéltek - írta az ügyvivő Twitter-üzenetében."

Tessék figyelmesen újraolvasni az akkori- igencsak mértékletes- beszámolót.
Mi változott?
Jó, Badfriend nembarátunkat azóta elhordta a szél, ez talán a legnagyobb pozitív változás.
Házmesteri elvtársat felváltotta Botka elvtárs.

És kb. ennyi. A bitók, fischerek etc. most is ugyanolyan rettegéssel nézik a naptárt és őrjöngve, hisztizve bármilyen eszközzel próbálják megakadályozni az újabb bukást.
Mert ne legyen illúziónk: tudván hogy demokratikus választásokon esélyük nincs újra hatalomra kerülni, ha alkalmuk lesz rá, még egy kis polgárháború kirobbantásától sem riadnának vissza, úgy ősztől számítva, ahogyan már a gyulyásmártonok elkottyantották, a charlesgati forgatókönyv alapján.

U.I. A 168 Óra címoldalán éppen ez olvasható:
"Döbbenten nézik, amit az Orbán-kormány csinál, a Majdan réme lebeg Magyarország felett "'

Brumm Brumi 2017.06.11. 14:54:10

", még egy kis polgárháború kirobbantásától sem riadnának vissza, úgy ősztől számítva, ahogyan már a gyulyásmártonok elkottyantották, a charlesgati forgatókönyv alapján."

Ha valaki nem emlékezne:

valasz.hu/vilag/charles-gati-5-pontja-44756/

Brumm Brumi 2017.06.11. 14:57:59

"Valahogy nincsenek ilyen összeesküvések Angela Merkel ellen. Sőt, egyik nyugat-európai demokrata vezető ellen sem. Még Berlusconi ellen sem voltak."

Jézusom:P
mno.hu/kulfold/berlusconi-mindig-is-tudtam-hogy-puccs-aldozata-lettem-1226431

háromperhármas 2017.06.11. 14:58:34

Pedig Orbánt az utca fogja megbuktatni. Másképpen nem lehet, legalábbis demokratikus úton nem.

nemecsekerno_007 2017.06.11. 15:01:28

@háromperhármas: "Pedig Orbánt az utca fogja megbuktatni...."

Jaja, max. a közmunkások, akik az utcán ültetik a virágokat.

Brumm Brumi 2017.06.11. 15:15:13

A Washington Postban a minap egy olyan írás jelent meg, amelyik öt pontba szedte, hogyan kellene eltávolítani a legitim választások révén szerzett hatalomból Orbán Viktort.
Az Index.hu a" Washington Post újságírójaként "azonosította a forrást, a weyerbélázás legjobb szokásai szerint. ( weyerbéla anno megírta Budapestről ledorongoló cikkét (akkor az Antall-kormányról) a nyugati lapokba, majd itthon visszaszemlézte: ezt írja rólunk a mértékadó nyugati sajtó. )

Szóval, az egyik szerző Dalibor Rohac, a Somogyi Zoltán (ATV) által gründolt, Soros- és Gyurcsány-pénzen felhizlalt Poli­tical Capital kutatója. Társa, Hajba Máté pedig a Szabad Piac Intézet igazgatója, ahol olyan ízig-vérig független piactársakkal van egy fedél alatt, mint Kész Zoltán és Nehéz-Posony Márton politikusok, valamint Széky János (Élet és Irodalom) és Seres László (HVG.hu) baloldali-liberális sajtómunkások.

Na szóval, itt az 5 pont amit javasolnak Orbén megregulázására Trump(!) által:
444.hu/2017/05/03/a-washington-post-szerint-trumpnak-ki-kellene-tiltania-az-usa-bol-a-ceu-torveny-es-a-civiltorveny-megfogalmazoit-es-beterjesztoit

prukker 2017.06.11. 15:23:16

@FCUK5: De hát Pintér is ott volt... Tudod, ő is kormánytag:)

Te sem az eszedért kapsz kaját, az már biztos:)

gabiiii 2017.06.11. 15:47:54

@hidroponi: Kis ország vagyunk, csak egy csőcselékünk van... Viszont nyivákolástól és ajvékolástól még egyetlen hatalom sem rettent meg. Továbbra sem értem hogy lesz így forradalom.

midnight coder 2017.06.11. 15:56:14

@Pattaya: Kis hazánkban eleddig csak a "demokratikus" baloldal lövetett az ellene tüntető tömegbe. 1956-ban és 2006-ban. Ez utóbbi alkalommal szerencsére csak gumilövedékkel.

midnight coder 2017.06.11. 15:57:35

@háromperhármas: Akkor Orbán miniszterelnökként megy nyugdíjba. Elég kevés olyan hülye van ugyanis, aki azért adná az életét, hogy Orbánék helyett négy évig megint a szocik lopjanak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.11. 16:08:23

A cigó teszteli a népet, hogy meddig mehet el. A nép egyelőre tűri.

2017.06.11. 16:20:24

@midnight coder: Viszont 2006-ban egy fideszes javasolta az éles lőszer használatát.
2006-ban egyértelműen szükség volt a "légyszi menjetek haza"-n kívül valami komolyabb erőre a városromboló, gyújtogató csőcselék ellen. Inkább maradj kussban és örülj, hogy Orbán kiengedett a sittről.

Ha már visszafele tekintgetsz, akkor a 30'-as, 40'-es évek jobboldali kormányai nem jutnak eszedbe, ha arról van szó, hogy ki mekkora görény volt?

2017.06.11. 16:33:16

@gabiiii: A nyivákolás és ajvékolás egy békés kísérlet és akkor lesz, ha a nyivákolók belátják, hogy itt békésen nem lehet elérni semmit.

5perc 2017.06.11. 16:46:09

@midnight coder:
"Kis hazánkban eleddig csak a "demokratikus" baloldal lövetett az ellene tüntető tömegbe. 1956-ban és 2006-ban."
Szerintem vagy annyira gyakorlott, hogy ellenőrizni tudd, amit állítasz, nem hülyeség-e.
Üsd már be azt, hogy "csendőr sortűz"

incognito ergo sum 2017.06.11. 16:46:26

Az élet harc.

Akkor is, ha nem.

midnight coder 2017.06.11. 16:48:48

@Ylim: "@midnight coder: Viszont 2006-ban egy fideszes javasolta az éles lőszer használatát." Azok ellen a tüntetők ellen akiket állítólag ők szerveztek ? Ennyire azért nem olcsó a lőszer, elvtársak!

"2006-ban egyértelműen szükség volt a "légyszi menjetek haza"-n kívül valami komolyabb erőre a városromboló, gyújtogató csőcselék ellen."
Csakhogy nem a gyújtogató csőcselék ellen vetették be őket, hanem a békés tüntetők ellen két utcával odébb.

"Ha már visszafele tekintgetsz, akkor a 30'-as, 40'-es évek jobboldali kormányai nem jutnak eszedbe, ha arról van szó, hogy ki mekkora görény volt?"
Ja. Mert a Tanácsköztásaság vörösnácijai angyalkák voltak...

midnight coder 2017.06.11. 16:49:49

@5perc: Ja. És Mohácsot is hogy megszívtuk.

nu pagagyí 2017.06.11. 16:55:46

Ahhoz képest, hogy Gyurcsányt baszogatta a Fidesz 2006-ban, hogy esetleg (!) meg merte kérdezni a rendőrfőnöktől, mi az ábra, a Fityesz kormány prominensei a Teve utcai operatív központban csücsültek az amúgy békés tüntetés alatt. Felesleges volt a félelmük, aki itt él, pontosan tudja, hogy bármire felhasználható csürhe csak jobboldalon található és azokat haverjuk, Kubatov mozgatja.

Bár szériában hozza az aljas törvényeit a teljhatalommal rendelkező törpepárt, nem valószínű, hogy lincselés lesz. Normális ember nem szeret gyilkolni. Ahelyett, hogy a következő aljas törvény után a rendőrpalotába vonulnak további disznóságok elkövetése céljából, inkább szerezzenek be előre egy jó ügyvédet, mert a bukás után nehezebb lesz.

Consuela NO NO 2017.06.11. 16:57:12

arról is lehet majd valamikor olvasni, h mik a kormányváltók elképzelése szerdától (ovi kedden gondolom bukik)

5perc 2017.06.11. 16:59:46

@midnight coder:
"Ja. És Mohácsot is hogy megszívtuk."
Bocs, nem, tudtam, hogy csak összevissza beszélsz.

nu pagagyí 2017.06.11. 17:00:37

@Consuela NO NO: Nemsokáig nyekeregsz már. Készülj az illegalitásra!

nu pagagyí 2017.06.11. 17:04:46

@midnight coder: Pedig a Hírtévés előrelátón még vitt is magával éles lőszert, hogy bemutassa majd a "karhatalom" brutalitásának bizonyítékaként, de végül csak beijedt rendőriskolásokról és a lerohadt locsolóautóról sikerült filmet készíteni.

midnight coder 2017.06.11. 17:09:28

@5perc: Nem beszélek össze-vissza, csak nem akarnék visszamenni a Neandervölgyiek kiirtásáig a történelemben. Maradjunk 45 után.

midnight coder 2017.06.11. 17:12:21

@nu pagagyí: A karhatalom másnap volt brutális. Az egésznek pedig leginkább az volt az értelme, hogy a CNN, BBC, stb. nem arról számolt be, hogy lám 1956 ötvenedik évfordulóján azok ünnepelnek akiknek a jogelődjei anno kérték az oroszok közreműködését, hanem arról hogy micsoda zavargás van az utcákon. Ez utóbbi egy nullás hír, az előbbi már kicsit kínosabb lett volna. Persze valójában már az sem igen érdekelt volna senkit, ahogy igazából akkor is fontosabb volt a szuezi válság mint mi.

Consuela NO NO 2017.06.11. 17:16:59

@nu pagagyí: te még a táblás jóskánál is hülyébb vagy, "demokrata"

rozsdamentes arcél 2017.06.11. 17:30:46

offtopic, de nem tudja valaki, hogy egy egyszerű betörő elfogásához miért kellett a TEK-et kivezényelni a Fehérvári útra? Valami nagy embert rabolt ki a Széchenyi hegyen? Máskor egy ilyen elfogást a rendőrség megoldja segítség nélkül...

inforadio.hu/bunugyek/2017/06/09/panik_budapesten_maszkos_fegyveresek_miatt_menekultek_az_emberek_-_video/

Apadfaxa 2017.06.11. 17:32:05

csak majd a lámpák vasa bírja a sok gecit.... ezen aggódom

midnight coder 2017.06.11. 17:35:09

@rozsdamentes arcél: Esetleg előzőleg a csóka más csintalanságokat is elkövethetett.

Larry Fondue 2017.06.11. 17:36:55

Ilyen az, amikor a liberál-bolsevikek álmodoznak! Siralmas!

Apadfaxa 2017.06.11. 17:38:30

@Larry Fondue: A csúti geci a bolsevik, nem mondták még neked ?

midnight coder 2017.06.11. 17:39:32

@Apadfaxa: Az igaz. A hazai balliberósokat vörösnácinak illik hívni már csak a hagyományaik miatt is.

illaim 2017.06.11. 17:45:14

@midnight coder: Aztán mi köze volt a te fajtádnak 1526.-ban Mohácshoz,, amikor még Kirgisztán alsón jártatok?!

Consuela NO NO 2017.06.11. 17:48:48

@illaim: Kirgisztán? mr. földrajz szakértő úr. nnna, szólj még hozzá más témához is, h kiderüljön mekkora buta ostoba vagy

Apadfaxa 2017.06.11. 17:49:33

@midnight coder: KItérdekelnek a ballibek (márrég nincsenek is) csak a nemzetvesztő csúti paraszt cigányvajda és rablóbandája van...
Ők élősködnek a nemzet testén, őklopják szét az EU-s pénzeket, ölik és butítják a népet.
De ha ez kell a birka állatoknak (nem a féreg oroszbérenc rohadt Birka állatra gondolok,mert ő egy darab szar az árokban) akkor legyen ez......

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.11. 17:55:30

Hagyjatok már fel ezzel.. Lássuk be, nem megy nektek ez a forradalmasdi. Nem ment az egyetem járások idején és most tavasszal sem. Szánalmas kis piknikezésre futja csak. Az öregnek meg üzenem, hogy feleslegesen szórja itt a pénzét. Ha egy kupi nem megy, akkor nem a berendezést kell lecserélni, hanem a lányokat, Gyuri bácsi..:)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.11. 18:01:37

@Toportyán Zsóti: Már csak 9 hónap van az újabb szopásotokig..:)

eztkapodd 2017.06.11. 18:01:58

Nem megy neked ez a blogolás grabowsky. Ötleted sincs, szar a stílusod is. Mindenki jobban járna ha lemennél a Balcsira stégcölöpnek.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.11. 18:03:46

@Apadfaxa: Ha már lopás.. Mit szólsz az ózd Janiczák Dávidról (jobbikos polgármester) készült hangfelvételhez, ami egyértelműen korrupcióra utal?

Janossz 2017.06.11. 18:27:54

@Consuela NO NO: Miért teszitek ti mindig jövő időbe Orbán bukását?
Már megvolt, először tavaly februárban, azóta még kétszer.
Mennyi kell még?

midnight coder 2017.06.11. 18:39:42

@Apadfaxa: Azért még ott a jó MSZP a Botka pajtás elvtárssal az élen, hogy tudatosítsa a népben: van ott az Orbánnál is rosszabb alternatíva.

jolka40 2017.06.11. 18:40:09

" a Fityesz kormány prominensei a Teve utcai operatív központban csücsültek az amúgy békés tüntetés alatt." Azért az rohadt jó érzés, hogy be voltak szarva. Már ezért megérte.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.11. 18:53:11

@Larry Fondue: Ilyen, amikor egy köcsög fideszes magas lóról beszél.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.06.11. 19:30:51

Nagyon remélem, hogy a fidesz-bűnszervezetet egy forradalom, népfelkelés fogja elsöpörni. Mert "demokratikus választás" az nem fogja.

zoszil 2017.06.11. 20:04:07

A csuti patkány fog még menekülni!!!

Lyozsi 2017.06.11. 20:11:52

Röhej az egész. A para, a képzelődés...
Tényleg Bástya elvtárs effektus.
Nincs ebben az országban annyi tökös gyerek, hogy történhetne is valami.
Nem lesz itt sem felkelés, sem népharag... Mindenki kussol a kis komfort-zónájában. Nehogy baja essen. Meg a NET-ről osztja az észt. Fotelből... Aztán megvacsorázik, reggel meg megy dolgozni. A bérének 50%-át meg levonják ezért-azért.... De ez még mindig nem éri el az ingerküszöböt.
Aki igazán rábaszott, az most csövezik. Nincs ilyesmire energiája, a napi életben maradás a problémája. (kannás bor főleg, felejteni)

Nagyon ügyes taktika, bejött.

ember100 2017.06.11. 21:27:55

@midnight coder:
Helló !

Ne legyél már hülye ! :)
Maradjunk inkább 2006. szeptember 17 és szeptember 21 között hogy NE legyen túl direkt az időpont megválasztása :)

ember100 2017.06.11. 21:29:38

@midnight coder:
Helló !

Mi vagy te ? Nostradamus :)

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2017.06.11. 21:49:36

Orbánt a nyugdíjasok tömege fogja megbuktatni, amint hozzányúl a nyugdíjakhoz. A nyugdíjas szavazó bázis "szent tehén", azonban előbb-utóbb muszáj lesz megfejni, mert éhes lesz a neres heresereg.

Merlot 2017.06.11. 22:26:42

@zoszil: Cau is menekült feleségestül.
Oszt mi lett a vége?
Géppisztoly sorozat a fal előtt.
Orbánnak ez kegy lenne, neki lámpavas járna. (A felesége egy jó asszony, nem érdemel büntetést, elég bünti neki , hogy ez a kibaszott ember a férje.)

zokogjatok 2017.06.11. 22:45:10

Az feltűnt, hogy az itt lévő fideszesek még senki halálát nem kívánták, ellenben a demokratikus baloldal bőszen akasztana?
@Merlot: @zoszil: @Apadfaxa:

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.11. 23:33:57

@Sörös Mérenc: Csak mert cigányozol.. (Vagy azt már lehet..?)

2017.06.11. 23:49:43

@zokogjatok: Erdekes lenne, ha a békés fideszesek Orbán végét akarnák...majd később...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.11. 23:54:37

@zokogjatok: Csak fotelforradalmárok, klaviatúra kommiszárok. Dehogy csinálnának ezek semmit, csak a mocskos pofájuk jár. Veszélytelen szánalomra méltó kis véglények ők..

2017.06.11. 23:55:09

@zokogjatok: Tudod, ma nem Bajer írja a szöveget.

2017.06.11. 23:58:30

@EU zászlót mindenhova!: dehogy csinálnának ezek semmit" ez mit jelent?
Oroszból így fordítja a gugli?

2017.06.12. 00:01:09

@EU zászlót mindenhova!: Orbánnak nem az ellenzékétől kell félnie. A sajátjai veszélyesek rá igazán.
Az okosabbját el is távolította a hatalomból...
Kíváncsi vagyok, Simicska után kit nyír ki?

nu pagagyí 2017.06.12. 06:24:43

@EU zászlót mindenhova!: Ha jobban megnézzük, te lehetsz a hatalom egyik véglénye. Amíg urakék elosztják egymásközt a lopott szajrét, neked annyi jut, hogy éhbérért mocskos szövegekkel köpködjél tele mindent, amire utasítanak. Te korábban is luzer voltál, a jövőd sem lesz különb. A szánalmas hülyék sorsa az, hogy előbb kifacsarják, aztán kihajítják. A vagyon azé lesz, aki ellopta, neked nem marad semmi.

nu pagagyí 2017.06.12. 06:26:45

@zokogjatok: Te is egy itt lévő fideszes vagy? Ki küldött?

midnight coder 2017.06.12. 07:22:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: Anno én nem nagyon emlékszem olyanra, hogy a Gyurcsány kormány idején a másik oldalon ennyi fotellincselő lett volna.

midnight coder 2017.06.12. 07:24:01

@Merlot: Ceaut sem a forradalom tüntette el, hanem a Securitate.

midnight coder 2017.06.12. 07:38:09

@Lyozsi: "A bérének 50%-át meg levonják ezért-azért...."

Vegyünk egy 300 ezer forintos bruttó jövedelmet.

2010: a vállalkozónál jelentkező bérköltség: 385 000 forint. A dolgozónál maradt nettó: 185 500 forint.
2017: a vállalkozónál jelentkező bérköltség: 370 500 forint. A dolgozónál maradt nettó: 199 500 forint.

Ergo: a jó szocik alatt 385 ezer forintból kaptál kézhez 186 ezret, míg a gonosz patásnál 370 ezerből kaptál kézhez 200 ezret. Persze a másik oldalon az áfa sem 25 hanem 27 százalék.

konrada 2017.06.12. 08:44:46

@ipartelep:
Úgy ahogy írod. Ahol demokratikus választáson nem lehet legyőzni a kormányzó pártot, ott fegyverrel kell.
...igaz, azt csak a buktatni akaró fegyveresek nevezik forradalomnak, a történelem és a világ meg annak, ami: puccsnak....

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.12. 09:22:26

@nu pagagyí: Ne magadból indulj ki, te Soros apanázson élő szánalmas kis bérkommenter. Tudod, nem mindenki tölti az idejét egész nap a neten mint te..Keress egy rendes állást !

" Amíg urakék elosztják egymásközt a lopott szajrét"

Csak nem frusztrált vagy, mert a 170 milliárdos 4-es metro lenyúlásból nem jutott neked semmi? Látod, az erősebb fiúk most is kihagytak a buliból, és te csak a nyáladat csorgathatod, mint a suliban..:)

Forradalmat te?? Ugyanmár, te klavitúrahuszár Még a pincérnek se mertél szólni soha életedben, ha rosszul adott vissza..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.12. 09:25:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ja értem,most ez az aktuális reménysugár..hogy Zorbánynak a sajátjaitól kell félnie.Egyre szánalmasabbak vagytok.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.12. 10:19:26

@EU zászlót mindenhova!: Miért ne lehetne, ha egyszer az. Ez mondjuk engem alapból nem zavarna, de a népnemzethy bagázsnál nem tudom, hogy nem okoz kékhalált hogy ő mondja meg, hogy mit kell szajkóznotok. :-)

Egyallampolgar 2017.06.12. 11:23:16

Forradalom? Én polgár vagyok, nem akarok forradalmat. Orbán hülye. Vagy nagyon messzire sodródott a polgári identitástól ha egyáltalán volt valaha neki.
A forradalomban lámpavasra húzzák a korrupt politikusokat (is). Aztán gyakran jönnek a lámpavason a forradalom elvű lázadói (Jakobinus diktatúra, Orosz-bolsevik forradalom).
A forradalomban bokáig megyünk a vérben.
Én valódi ügyészséget, valódi eljárásokat szeretnék, Orbán és a banda fizesse meg a károkat, feleljenek vagyonukkal a károkért. Hja és persze Gyurcsányék is.

ZX 2017.06.12. 12:27:01

@EU zászlót mindenhova!: Öszöd után kurvára zavart benneteket, hogy szétlopják az országot, most meg lapítotok mint szar a gazban. Még te beszélsz arról, hogy ki a szánalmas? Hát ti vagytok, orbánnyaloncok.
süti beállítások módosítása