„Ruszkik haza!”- ismét zúg a tömeg a budapesti utcákon, miközben a kutatók aggódva állapítják meg, hogy a térségben Magyarország a legsérülékenyebb az orosz befolyással szemben. Ennek oka a kormány Kreml-barát politikája, az ellenintézkedések hiánya és a magyar sajtó helyzete. Sz. Bíró Zoltán történésszel Kardos Ernő beszélgetett. A történész úgy látja, hogy Oroszország ma nincs abban a helyzetben, hogy az általa gyakorolt önkényuralmat bármely országra ráerőltesse. Ha ez mégis bekövetkezne, azért a társadalom is felelős lenne.

Az orosz önkényuralom ma követendő minta a magyar politika számára, vagy inkább halálos fenyegetés?

Követendő példa semmiképp nem lehet, mert akik az orosz autokráciát eszményítik, tehát a szélsőjobb hívei, nincsenek döntési helyzetben. Persze a kormányzatnak is tetszik Putyin egyik-másik lépése, de szerintem a minták átvételére aligha van mód, mert az európai közösség kivetné magából azt a tagját, amely erre vetemedne.

Oroszország pedig nincs abban a helyzetben – a posztszovjet térséget leszámítva -, hogy az általa gyakorolt önkényuralmat más országra ráerőltesse. Ha az ország vezetői mégis sikerrel fogadtatnák el híveikkel az autokratikus orosz gyakorlatot, akkor azt a társadalom legalább annyira magának is köszönhetné, mint politikusainak.

Végül is a magyar kormány ebben mesterkedik, szoros együttműködést folytat az oroszokkal, sok esetben a módszereit is átveszi. Magyarázható ez pusztán a gazdasági racionalitással?

Aligha. Bár kétség kívül riasztó, hogy a magyar vezetés nagy horderejű, nemzetbiztonságot is befolyásoló ügyekben is együttműködik az oroszokkal, de a gazdasági együttműködés önmagában még nem jelenti a hatalomgyakorlás módjának átvételét. Ugyanakkor az is tény, hogy a magyar politikai hatalom alapmintázata máris sok tekintetben hasonlít az oroszra; mindkét rendszer autokratikus - nem diktatúra ugyan -, de önkényuralmi jellegű, leginkább választásos autokráciaként írható le. Hogy az Orbán kormány Brüsszel helyett miért Moszkva felé fordult, az nagyon rejtélyes, az okokról csak feltételezéseink lehetnek. Korábban talán még hihették, hogy a 2008-ig gyorsan növekvő orosz gazdaság felhalmozott tartalékai pénzforrást jelenthetnének Magyarország számára. Reménykedhettek továbbá abban is, hogy a politikai erőt mutató Moszkva barátsága az unió szemében felértékeli Orbánt is, ami illúziókra épülő feltételezés, ezen felül nagyon kockázatos is. 

Ha gazdasági előnye nincs az együttműködésnek, akkor esetleg „hozhat pénzt a konyhára”, ha a magyar kormány próbálja eljátszani kelet-nyugat között a híd szerepét?

Nem hiszem. A mai kommunikációs rendben híd szerepre már rég nincs szükség. A gazdasági szempontok ennél biztosan valóságosabbak lehetnének, Orbán gondolhatja, hogy a tőkeszegény magyar gazdaságba nyugat mellett, keletről is jöhetne fejlesztési forrás. A gond csak az, hogy az orosz gazdaság már az ukrán válság előtt lejtmenetre váltott. Sem rövid-, sem középtávon nincs esély az orosz gazdasági helyzet jelentős javulására. Keleti szomszédunk gazdasága elvesztette korábbi növekedési lendületét és a világgazdasági súlya is egyre kisebb. Ma az orosz gazdaság akkora, mint az amerikai gazdaság elmúlt öt évének növekedése.

Az is felvetődött, hogy Orbán Viktort – aki a rendszerváltás idején ajtót mutatott az oroszoknak – zsarolhatják, dróton rángathatják Moszkvából. Ennek lehet valóságalapja?

Nézze, számos döntés született az elmúlt években, közte a paksi erőmű bővítése, ami racionális módon nem magyarázható. Pedig ha nincs elfogadható érvrendszere az oroszbarát politikának, akkor kétségtelenül meglódul a fantázia. A találgatások során felmerült valamiféle korrupció gyanúja, esetleg zsarolás lehetősége is. Elvileg ez mind belefér az orosz vezetés harci arzenáljába. De hogy azt valóban bevetették a magyar miniszterelnökkel szemben, azt eddig senki nem bizonyította.

Mindenesetre az oroszoknak sikerül ránk sózni a paksi bővítést, a tervezett erőmű információink szerint a világon a legkevésbé korszerű. Az Oroszországban és Ukrajnában felépült hasonló berendezések komoly működési zavarokkal küzdenek. A hazai lapok erről ritkán írnak, az orosz sajtóban hangot kap mindez?

Igen, a műszaki problémákról beszámolnak az orosz lapok, persze nem a legnagyobb, közszolgálati orgánumok, hanem a nyomtatott ellenzéki újságok, vagy internetes portálok. Vita is kialakult már arról, hogy miközben az Oroszország súlyos gazdasági problémákkal küzd, a szegénység is megnőtt az utóbbi években, miért hitelez más országokat. Amikor a látszólag előnyös hitelt felajánlották, saját gyengeségüket ismerték el, hisz pár év múlva valószínűleg már a kedvező kölcsönnel sem tudták volna eladni a sokak szerint korszerűtlen atomerőművet. Az oroszok tehát mindenekelőtt piacot akartak vásárolni, birtokolni akarták a magyar energetikai piac jelentős részét. Egyébként pedig az orosz vezetés tisztában van az atomerőmű kedvezőtlen műszaki paramétereivel, s azzal is, hogy a globális energiapiac drámai gyorsasággal átalakul, mind a technológiai megoldások, mind az üzleti modellek tekintetében. A világban előtérbe került a nap- és a szélenergia, az úgynevezett megújuló energia egyre nagyobb szerephez jut. Mi viszont épp ellenkező irányba tartunk.

Pár napja Pekingben ismételten a paksi bővítésről tárgyalt Orbán és Putyin, miközben a beruházásról alig jönnek hírek, olyan vélemény is van, hogy áll az előkészítés. Valami baj van?

Olyan érzésem van, hogy ma már a magyar kormány is lassítaná a gigaberuházást, talán időközben rájött, hogy a kedvezményesnek látszó hitel nem annyira kedvezményes, mint ahogyan azt korábban az évszázad üzleteként próbálták a magyar társadalommal elhitetni. Láthattuk, hogy Putyin legutóbbi budapesti látogatásakor megtartott közös sajtótájékoztatón Orbán már fel is vetette a hitelkamatok ügyét. Az orosz elnök nem zárkózott el az újratárgyalás elől, de mintha azt a beruházás teljes hitelezésével kapcsolta volna össze. Úgy tűnik, hogy ezt – nagyon helyesen – nem akarja a magyar kormány. Mindazonáltal az a benyomása az embernek, hogy valami zűr lehet a projekt megvalósulása körül.

A kormány kezében lévő orgánumokban még véletlenül sem beszélnek ezekről a problémákról. Sőt, egyes elemzők szerint nálunk is az orosz érdekeknek megfelelő híreket sugároznak. Ön is ezt érzékeli?

Érzésem szerint a kormány úgy instruálja a kezében lévő médiumok vezetőit, hogy azok mindenképp kerüljék a Moszkva számára kényes ügyeket. Ezért az Oroszországgal kapcsolatos hírek gyakran kontroll nélkül, a Kreml álláspontját tükrözve kerülnek a magyar nézők és olvasók elé. Az is megfigyelhető, hogy előszeretettel hallgatják el a kínos ügyeket, például az európai szélsőjobboldali csoportok moszkvai támogatásáról szóló híreket. A magyar polgár ezekben a kormány által ellenőrzött médiumokban többnyire a valóságtól idegen, idealizált képet kap Oroszországról. Ez nemcsak súlyos felelőtlenség, de méltánytalan is a magyar politikai közösséggel szemben. Teszik mindezt azért, hogy fönntartsák a jó kapcsolatok látszatát. 

Ugyanakkor veszélybe kerültek a nyugati kapcsolatok, hisz megbízható forrásból úgy tudjuk, hogy katonai titkokat a NATO már nem oszt meg a magyar vezetéssel, mert azok továbbadásától fél a szövetség.

Ma már annak lehetőségét sem zárnám ki, hogy nemcsak katonai titkokhoz, vagy egyéb érzékeny információkhoz nem jutnak a magyar illetékesek, de kiemelt jelentőségű politikai ügyekben sem feltétlenül konzultálnak velük. Az unió vezetése nyilván fél attól, hogy a szenzitív adatok és értékelések gyorsan Moszkvába jutnak. Hogy ez a veszély valóban reális-e, azt nem tudom megítélni, de ettől még ez a percepció létezik. És ez nem jó nekünk. 

Azt tudjuk, hogy az oroszok folyamatosan támogatják az európai szélsőséges szervezeteket, az osztrák Szabadságpárttól, a görög Arany Hajnalig. Az unió szétzilálása miért érdeke Moszkvának?

A történetet onnan érdemes kezdeni, hogy 2014 tavaszát, illetve későnyarát követően – vagyis a Krím annektálása, illetve a maláj gép lelövése utáni hetekben – komoly gazdasági szankciókat léptettek életbe a nyugati hatalmak Oroszország ellen. Moszkva gondjait csak tovább tetézte az olaj világpiaci árának nyárvégi beszakadása. Mindezekre való reagálásként születhetett meg az a döntés, hogy Oroszország a maga eszközeivel megpróbál az európai térségben és az Egyesült Államokban zavart kelteni. Ennek leginkább az lehet a célja, hogy megossza ezeket az országokat, belső helyzetüket egyre kaotikusabbá tegye, sőt ahol erre alkalom nyílik, kormányváltást idézzen elő. Ezért támogatja Moszkva a legkülönfélébb jobb és baloldali szélsőséges csoportokat, mind politikailag, mind anyagilag. Ezek a szervezetek nem egy esetben az orosz befolyásolás eszközeivé váltak.   

A befolyásnyerés talán legdurvább példáját szolgáltatta a 2016-os őszi orosz-hátterű puccskísérlet a frissen megválasztott montenegrói vezetés ellen, amiről a hazai sajtó csak késve és messze nem súlyának megfelelően számolt be. Pedig ez nagyon is fontos lett volna.  Rávilágított volna annak komoly kockázataira, hogy mivel járhat, ha egy ország belbiztonsági szervei és politikai vezetése szemet huny olyan, Moszkvából pénzelt szélsőséges csoportok működése felett, mint amilyen a Györkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal. A szélsőséges magyar csoport törvényellenes tevékenységére csaknem a montenegrói eseményekkel egy időben derült fény, ám párhuzamot e csoport jelentette kockázatok és a montenegrói puccskísérlet között jószerével senki nem vont. 

A cseh titkosszolgálat két éve azt jelentette, hogy az országban titokzatos erők igyekeznek mesterségesen igényt kelteni az unióból történő kilépésre. Nincs olyan érzése, hogy nálunk a kormány akarja ugyanezt?

Érzésem szerint ez abból a kormányzati politikából vezethető le, amely Magyarországot állandóan „harcban tartja” valakivel szemben. A kiválasztott ellenség az utóbbi időben Soros György mellett az Európai Unió lett. Mindeközben feltűnő az a kontraszt, ahogyan a magyar kormányzat Brüsszel bajszát az ide utalt euro-milliárdok ellenére ráncigálja, miközben szava sincs Moszkva súlyos aggályokat keltő kül- és belpolitikai lépéseivel szemben, noha keletről egy fityinget sem kap az ország.