B1 blogcsalád



Itt a megoldás, hogyan oldhatják meg a CEU-botrányt Orbánék

2017. április 12. - Mr Flynn Rider

Rájöttek, hogy hatalmas szarba léptek. Az hagyján, de az országot is magukkal ránthatják. Elkezdődött az óvatos kihátrálás a CEU-törvény mögül., ugyanakkor azt is megtudtuk, mi értelme volt az egész világot magunkra haragítani. Sosem találja ki, miért volt szüksége Orbán Viktornak erre a balhéra. ap.jpg

Lassan kiderül, hogyan evickélnek ki Orbánék abból a szarból, amibe saját magukat és az országot is belerángatták. A CEU-törvény ugyanis már akkora botrányt kavart, hogy az amerikai külügy is arra szólította fel a magyar kormányt, hogy vonja vissza a törvényt. Az Európai Bizottság pedig éppen most cincálja darabokra. Gulyás Gergely pökhendi stílusban igazította ki az amerikaiakat, viszont Palkovics Lászlónak a brüsszeli tárgyalások után hirtelen mentőötlete támadt.

Szemlátomást Orbán Viktornak a konfliktus a lételeme, de ennek az egész ország látja a kárát. Az amerikai külügy arra szólította fel, hogy vonja vissza a magyar kormány a CEU-törvényt, az Európai Bizottság pedig elemzi és hamarosan állást foglal róla. Ennek ellenére

egyre több az olyan hang az EU-n belül, ami azt bizonyítja: Magyarországnak tényleg lőttek és ha így folytatja, egyszerűen kiteszik a szűrét az Unióból.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke például elmondta: a bizottság napirendjén nem csak a CEU működését ellehetetlenítő törvény szerepelt, hanem

  • a magyarországi jogállam helyzete,
  • a bevándorlási törvény nemrég elfogadott szigorítása,
  • a civilszervezetekkel kapcsolatos, múlt héten benyújtott javaslat,
  • de még a romák helyzete is.

Timmermans szerint arra szeretnének választ kapni, mit is akar Európával a magyar kormány.

„Együtt voltunk Rómában, aláírtuk az Európa jövőjéről szóló nyilatkozatot, aztán hazament és arról beszél, hogy állítsuk meg Brüsszelt? Mi a fene történik?”

 - fogalmazott Orbán Viktorral kapcsolatban az alelnök, aki a CEU-t Európa egyik legfontosabb felsőoktatási intézmények nevezte.

Korábban azt is megírtuk, hogy az amerikaiak hogyan gyakorolnak nyomást a kormányra és ebből milyen megoldási kísérletek látszódnak.

A kormányzati szereplők mai megszólalásai is azt tükrözik, hogy az Orbán-kormány lassan rájön: nagy szarba léptek.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ugyan dacosan reagált a washingtoni külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozatára és súlyos tévedésnek állította be a szóvivő szavait:

„A magyar jogrendben nem lehet törvényeket felfüggeszteni .”

Mivel - hangsúlyozta - a magyar jogrend nem ismeri a törvények felfüggesztését. Aztán gyorsan hozzátette:

"Van egy törvény, és van egy maximális tárgyalási hajlandóság és jó szándék a magyar kormány részéről."

Nyilvánvalóan a tudatában annak, hogy a szövetségi kormány nem rendelkezhet a felsőoktatás ügyében, Gulyás a húzd meg-ereszd meg-alapon megint bedobta azt a kommunikációs panelt (illetve, hazugságot), amit már Rétváritól is hallottunk:

"Reméljük, hogy ha a törvény tartalmát megismerik, akkor (...) az amerikai szövetségi kormány is tudhatja, hogy semmi másra nincs szükség, mint egy elvi jóváhagyásra, megállapodásra, akár szándéknyilatkozatra a szövetségi kormány részéről."

Aztán kibújt a szög a zsákból: „a kormány célja, hogy tárgyaljon az Egyesült Államokkal és New York állammal.”

Ugyanakkor Palkovics László oktatási államtitkár a HVG-nak már egészen megoldás-központúan nyilatkozott. Palkovicsot valószínűleg megizzasztották Brüsszelben (igen, ott nem lehet ezekkel a gyenge propagandadumákkal kábítani az embereket):  

ugyanis a brüsszeli tárgyalásai után a Bruxinfónak nyilatkozva a CEU megmaradásának egy eddig nem kommunikált lehetőségét villantotta fel.

Az államtitkár szerint az a kérdés, hogy 

  1. a CEU ahhoz ragaszkodik, hogy legyen Magyarországon működési engedélye,
  2. vagy ahhoz, hogy legyen Magyarországon képzése, amire CEU-s diplomát adhat ki.

Palkovics László szerint a CEU és a Közép-európai Egyetem jelenlegi licencszerződésének kibővítésével az intézmény a nagy vihart kavart törvénymódosítás előtti módon működhet.

Legfeljebb a működési engedélyét veszítheti el a CEU, de a képzései nem kerülnek veszélybe, ha nem teljesíti a múlt héten elfogadott törvény szabta két új feltételt

– mondta a hvg.hu-nak az oktatási államtitkár. Abban az esetben, ha a CEU (tehát az amerikai intézmény) nem teljesíti az új előírásokat – vagyis nem kezd a származási országban is oktatási tevékenységbe, és nem születik amerikai-magyar megállapodás a működéséről – felhatalmazást adhatna a Közép-európai Egyetemnek, hogy a megbízásából egy licencszerződéssel végezze a képzéseit, így a hallgatók diplomáját ugyanúgy, mint előtte, a CEU bocsátaná ki.

A lehetőséget az államtitkár későbbi MTI-s nyilatkozatában már nem említette (abban csak annyit mondott, hogy a CEU működése nem kerül veszélybe, mert más formában ugyan, de az új feltételek elmaradása esetén is folytatni tudná a tevékenységét és még az üzleti modelljük sem feltétlenül sérülne). A hvg.hu-nak azonban megerősítette: ha az intézmény meg akarja oldani a problémát, akkor gyakorlatilag csak két önálló jogi személyiségnek számító egyetem: az amerikai CEU és a magyar Közép-európai Egyetem (KEE) magyar egyetem 2009-ben kötött licencmegállapodását kell kibővítenie. Az ugyanis az államtitkár tudomása szerint csak néhány képzésre kötötték meg nyolc éve, de ha változatlan konstrukcióban kíván működni a CEU, akkor ki kell terjeszteni a teljes képzési portfólióra. A különbség a mostani helyzethez képest, hogy az Egyesült Államokban akkreditált képzésekre a CEU-nak most van működési engedélye, a feltételek teljesítése nélkül ezt elveszíti, de a licencképzés alapján a CEU-s diploma kiadásáról nem kell lemondania. 

Arra a kérdésre, hogy ha ez ennyire egyszerű, akkor a törvény elfogadása előtt ő, illetve a kormány ezt miért nem kommunikálta, hiszen elejét vehette volna egy óriási, hazai és nemzetközi tiltakozáshullámnak, az államtitkár azt mondta, mert az egyetem ügye, nem a politikáé.

„Én is és a kormány is végig azt mondta, hogy nem akarja bezárni a CEU-t, csak azt akartuk, hogy a működési feltételei legyenek átláthatóak.”

Idézzük meg Gulyás Gergelyt egy pillanatra megint, hogy mi a kormány célja ezzel az egésszel: 

„a kormány célja, hogy tárgyaljon az Egyesült Államokkal és New York állammal.”

Hát, ezért volt az egész balhé. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5412419699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2017.04.12. 18:12:07

@Parasztlengő az imperialistáknak: szerintem te meg egy paródia vagy. Komolyan nem lehet valaki ennyire hülye.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.04.12. 18:38:13

"egyszerűen kiteszik a szűrét az Unióból"
Ilyen csak a ballib megmondóemberek képzeletében létezik.

Akinek van egy csöppnyi esze, az felidézte Orbán beszédét a Trump beiktatása utáni napról és Indexen karikatúrában megörökített bilaterális megállapodást...

sírjatok 2017.04.12. 18:50:19

Az a baj, hogy ezt nem ma kezdte el mondani a kormányzat, hogy ez nem a CEU ellen van, hanem kb. mióta van a törvény. De azért jó volt ezen hőzöngeni egy darabig, aztán mikor úgy lett, ahogy a kormány mondta, akkor meg hörögni hogy visszavonulnak a gyávák :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.04.12. 18:51:15

@teéjesenmindegy: A SOTE Magyarországon kívül ismeretlen, az ELTE a "futottak még" kategóriában van természettudományi területen, máshol nem jegyzik... A BME és Szeged egy hajszálnyit magasabban jegyzett, de azok is messze vannak az élvonaltól.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A Malév érték lett volna, de abban formában csak politikai kifizetőhelyként lopták szét...
Mit sajnálsz a lepusztult Népligeten? Ott semmi se változik évtizedek óta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 18:58:30

@Online Távmunkás: "kifizetőhelyként"

Igen. MÁV, Posta, BKV...

"Mit sajnálsz a lepusztult Népligeten?"

A lepusztulást. Én nem járok oda, de Budapestnek kell a zöldterület, eleve nagyon kevés van, minden fa kivágása bűntett. Egy tájépítésszel meg egy kis pénzzel ki lehetne kupálni, de a barmok le fogják betonozni.

A Central Parkot nyújorkban pont úgy megcsinálták, hogy természetesnek hasson. Az lehetne egy jó példa.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 18:59:38

@exterminador: "nem lehet valaki ennyire hülye. "

:)) Éééééssss... bebízonyítja!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 19:05:41

@Parasztlengő az imperialistáknak: "a Central Park picsafüst"

Csórikáim egy nyamvadt felhőkarcolót nem tudtak építeni a közepére, mind mellé ment. :))

Gergice 2017.04.12. 19:18:25

@lippsi e vagy?: A CEU működése mennyiben okoz kárt az országnak?
Az agymosás olyan túl jól nem mehet, hiszen Soros termék Orbán, Deutsch, Szájer, Schmidt Mária vagy a jelenlegi kormányszóvivő stb., stb. is.
Pénzt tudtommal nem kap a kölcsönvetésből.
Ha amerikai diplomát ad, az kit zavar, itthon legfeljebb nem fogadjuk el.
Elég tájékozottnak tűnsz, úgyhogy gondolom tudod, hogy nem ad két diplomát, illetve csak különbözeti vizsgák sora után.
Természettudományos végezettségű emberként a gender studies nekem sem szívügyem, de ha valaki kutyakozmetikát, növénypszichológiát vagy összehasonlító filatéliát akar tanulni, akkor hadd tegye. Ő vagy az ösztöndíjadója fizeti a költségeit, nem az állam.
Az egyetem maga jól működik, hegyekben állnak benne a magas impaktú kutatók, majdnem annyi kutatási pénzt tudott össepályázni, mint az Akadémia. Ha akkora veszélyt jelentene, akkor aligha jelentkezett volna be érte már több ország is, hogy szívesen viszi, ha nekünk nem kell.
Tetszik vagy nem tetszik, elég nagy nemzetközi beágyazottsága van ahhoz, hogy a piszkálása csak kárt okozzon az ország megítélésének. Ha feltételezzük, hogy a jogi hátterében tényleg gondok vannak, akkor nem lenne egy országgyűlés feladata az, hogy egy ilyen aranytojást tojó tyúk jogi helyzetét rendezze? A jelenlegi törvénygyárral egy kósza délelőtt megoldhatták volna, ha nem fájna a Vezérnek, hogy már nem neki oszt a Soros bácsi apanázst. Ha egy gumigyárral, vagy a kaszinóiparral meg tudták oldani, nem lehetne egy hasznot termelő egyetemmel is?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 19:24:20

@Gergice: "Pénzt tudtommal nem kap a kölcsönvetésből. "

Mlliárdokat fizet be minden évben.

morpho 2017.04.12. 19:45:47

"Nézzük meg, hogy maga a törvény alkotmányos-e. Nem az, teljesen egyértelműen alkotmányellenes" Sólyom László

Soros őt is megvezette...

6.Lenin 2017.04.12. 20:02:12

@morpho:

SL-t kibaszták Szlovákiából, mint macskát szarni, GyF is megvezette. SL egy beszari pacák volt.

morpho 2017.04.12. 20:10:22

@6.Lenin:

Mi van kullancs? Elemet cseréltek benned?

morpho 2017.04.12. 20:34:54

@6.Lenin:

Úgy látszik nem. A régi meg már nem bírja...

6.Lenin 2017.04.12. 20:43:04

@morpho:

Ha már így kettesben vagyunk, te kiért harcolsz itt egész nap? Magadért? Egy nyugati seggért? Neked mindig szükséged van arra, hogy valamilyen segget nyaljál?
Szolgának születtél? El is fogadod?
Jajj! Nehogy sokk legyen.

morpho 2017.04.12. 20:49:23

@6.Lenin:
Ez elég viccesen hangzik egy hivatásos narancskullancs klaviatúrájából :)) Te egyértelműen mindent bevédesz amit Orbánék csinálnak, mert ez a munkád. Ez világos, mindenki látja.

Oszt én vajh kinek a seggét nyalom?? Hm? Gyurcsányét? Sorosét? Kiét? Az meg elég szar, hogy aki kritizálni merészeli ezt a nagyszerű, mondhatni picsajó
magyar kormányt, az tuti, hogy valaki seggét nyalja. Ez is Habony Művek kommunikációs panel. Jó ideje messziről bűzlenek ezek a rothadt narancs szagú klisék. Nyilván a többiek BL meccset néznek, úgyhogy mostantól ezt fogom tenni én is.

6.Lenin 2017.04.12. 20:54:11

@morpho:

Beletrafáltam, megijedtél.
Őszintén szólva többet vártam. Talán eddig túlbecsültelek.
Ez van. Mind1.
Jó szurkolást (egy nyugati seggnek)

miketbeszéltek 2017.04.12. 21:06:13

@lippsi e vagy?: Szerinted Sólyom lipppsi? -És továbbra is igen kíváncsi vagyok arra, hogy milyen konzervatívizmus az, amit Ibizán láthattunk a nemkormányalkalmazott Úrtól?

miketbeszéltek 2017.04.12. 21:11:41

@lippsi e vagy?: A Miniszterelnökünk eltaktikázta magát. Azt gondolta, Trump majd mellé áll a CEU megtámadásában. Aztán szembesülnie kellett azzal, hogy még Trump polkorrekt-mentessége sem egyenlő a magyar modellel: Ő még tiszteli az ellenfelét is, szemben Orbánnal.....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 21:29:44

@miketbeszéltek: "Sólyom lipppsi?"

Nekik mindenki lippsi, aki nem fideSSfasszopó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 21:33:30

@6.Lenin: "te kiért harcolsz itt egész nap?"

Morpho a Magyarságért. Vannak ilyenek páran, csodálom a türelmüket.

morpho 2017.04.12. 21:37:25

@6.Lenin:

Hát őszintén szólva mikor megláttalak itt, rögtön beszartam! Azóta is szarok rád!

@lippsi e vagy?:

Nem, Sólyom a fidesz alkotmányellenes törvényére gondolt, amit 2017-ben két nap alatt vertek át egyeztetés nélkül, teljesen nyilvánvalóan basztatós célzattal. Örülök, hogy segíthettem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 21:38:30

Valamelyik fieSSfasszopó kúrja már seggbe a gazdáját, és mondja neki közbe, hogy "a Trump vagyok, a Trump vagyok." Mindenki örülne, és a geci is lenyugodna végre. :))

6.Lenin 2017.04.12. 21:44:55

@morpho: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Magyarság, hazafi, patrióta....

Aztán ilyen szánalmas kis örömök jelentik nektek az elégtételt ?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 21:54:48

@6.Lenin: "Magyarság, hazafi, patrióta....
Aztán ilyen szánalmas kis örömök jelentik nektek az elégtételt?"

A fideszes ruszkibérencek bezzeg habzsolják a faszt, az nekik az igazi élvezet. Közben meg a gazda simogatja a buksijukat. :))

miketbeszéltek 2017.04.12. 21:57:50

@lippsi e vagy?: Fel kéne oszlatni a parlamentet! Mert ez csak a parlamentarizmus lejáratása. Vasárnap este valamit kigondol a ME, extra sürgősséggel pedig 2 nap alatt kötelező jelleggel megszavaztatja, akár névre szabva. Ennek semmi köze a keresztény konzervatívizmushoz!

Anselmo 2017.04.12. 22:00:09

Az EU most épp azon ügyködik, hogy jól megszvassa Angliát, ezzel elvegye a kedvét a többieknek a kilépéstől. Ha most maguktól dobnak ki valakit, akkor széthullik az egész.

EU zászlót mindenhova! 2017.04.12. 22:06:49

Azért szögezzük le: az amerikai kormány és külügyi adminisztráció (amelyek közel sem azonosak Trumppal), egy olyan oktatási képződményért emel szót, amelynek nincs is campusa az USA-ban. Victoria Nuland szelleme bizony még ott kísért az amerikai adminisztrációban, és eltart egy darabig, míg ez a társaság lecserélődik. Az automatizmusok bizony még működnek. A kígyó is képes marni egy darabig azután, hogy a fejet elválasztották a test többi részétől..

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.04.12. 22:09:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Akkor a Városligetre gondolsz, nem a Népligetre. Eddig minden parkosítás a zöldfelület csökkenésével járt, ott se a parkoló betonjának feltörésével és fűmaggal beszórással, fásítással kezdték, hanem az épületekkel...

EU zászlót mindenhova! 2017.04.12. 22:10:25

@6.Lenin: Szegény hülyék nem fogják fel, hogy a magyar kormány elleni nemzetközi támadássoroztat csak Orbánt erősíti, és csak növelik a magyar miniszterelnök újraválasztásának esélyeit.
A ballibsi kommentelő csak az orráig lát, de majd '18-ban ismét rájuk vigyorog a valóság..:)

EU zászlót mindenhova! 2017.04.12. 22:13:16

@Anselmo: Nemhogy nem zárnak ki, de még a kohéziós támogatásokat sem fogják csökkenteni, mert azt a saját cégeik profitja sínylené meg, az pedig szet a ballibsiknél..

EU zászlót mindenhova! 2017.04.12. 22:16:24

@lippsi e vagy?: Trumpnak kisebb gondja is nagyobb jelenleg a CEU ügynél, saját harcát vívja a múlt láthatóan igen jól bebetonozott erőivel.
Ezenkívül közel sem lett lecserélve az adminisztráció, és a régi reflexek, kapcsolatrendszerek még műödnek..

Anselmo 2017.04.12. 22:23:05

@EU zászlót mindenhova!: valóban, az uniós "támogatás" felét vissza kell juttatni nyugati cégeknek, de ezt ritkán szokták hangoztatni baloldali fórumokon.

EU zászlót mindenhova! 2017.04.12. 22:33:13

@Anselmo: Érdemes elolvasni ezügyben az Öttinger interjút. A német pénzügyi biztos leinti a Handelsblatt vérlibsi újságíróit, amikor azok egy interjú keretében Magyarország EU-s támogatásai megnyirbálásának lehetőségét firtatják. A német biztos őszinteségi rohamában elismeri, hogy ezek a saját építőipari és gépgyártó cégeiknek is igen fontos beruházások.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.12. 22:35:37

@Chiccbp: A fidesz is azt mondta (számos prominens Viktorral az élen), hogy a CEU ellen hozzák a törvényt. Akkor most mit bizonygatod itt, hogy nem? Ha volt megoldás, az csak azért volt, mert annyira hülyék, hogy nem bírnak egy tisztességes törvényt összehozni. Azt meg már nem is lehet tudni, hogy a fideszesek mikor éppen mit hazudnak. És az emberek nem a CEU, hanem a demokrácia védelmében tüntetnek. Egy demokratikus országban nem lehet így törvénykezni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.12. 22:38:26

@lippsi e vagy?: Ez nem erről szól. Aki nem akar egy autokrata diktatúrában élni, az most felemeli a szavát, akár liberális, akár jobbikos, akár ex-fideszes. A fidesz megmutatta, hogy a mostani vezetésével merre tart. Normális ember nem akar olyan rendszerben élni, főleg ha 90 előtt megtapasztalta.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.12. 22:40:22

@Parasztlengő az imperialistáknak: Nem te döntöd el, hogy kinek kell mennie. Szerencsére. Mindenkit elüldöznél aki nem olyan fideszes szar, mint te vagy, és akkor nem maradna iq az országban... és becsület sem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.12. 22:43:14

@sírjatok: Miről beszélsz? Még két napja is azt pampogták a fideszes prominensek Viktorral az élen, hogy a CEU ellen van. Valamelyik csülök pofájú még ma is ilyet nyilatkozott. Ennyire hogy lehet duplagondolos valaki, mint ti alja-fideszesek?

2017.04.12. 22:44:37

@6.Lenin: @lippsi e vagy?: Ezek szerint a fideszesek nem lopnak?

2017.04.12. 22:49:38

@EU zászlót mindenhova!: Elég nagy fideszes seggarc (troll) vagy, ha eddig nem jöttél rá, hogy az Orbánod az összes egyetem bezáratásával sem kap sorszámot Trump elnöknél.

2017.04.12. 22:54:07

A szolgálatos fideszes troll elmélkedhet róla, hogy Trump melyiket nem szereti: a cigánybűnözést vagy a fideszbűnözést (csak mert a vezíretek még nem kapott sorszámot a seggnyaláshoz).

HALÁL A CEU ra 2017.04.12. 23:06:48

"egyre több az olyan hang az EU-n belül, ami azt bizonyítja: Magyarországnak tényleg lőttek és ha így folytatja, egyszerűen kiteszik a szűrét az Unióból."

Eloszor is ez jogilag nem lehetseges

Hetedik eve hallgatjuk, hogy Orban vagy kilep vagy ha nem, akkor ugyis kizarnak minket. Ez mostmar ugyan olyan rohejes, mint az Orban heti bukasa.

Tehat HETEDIK eve minden heten megszunik a demokracia, a sajtoszabadsag, az Orban megbukik, es mostmar minden heten kizarnak, vagy kilepunk az uniobol.

Eleg zsufolt a heti program, terveztek meg valamit ?

VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS 2017.04.12. 23:15:23

"Az amerikai külügy arra szólította fel, hogy vonja vissza a magyar kormány a CEU-törvényt, "

Szerintem nekunk meg arra kene felszolitani az amcsikat, hogy szopjak le magukat.
Egyszeru a megoldas, ha kell a buzi egyetemuk, akkor majd a Tramp idejon, es megbeszeli a magyar miniszterelnokkel, hogy milyen feltetelek mellett mukodhet a tovabbiakban.

miketbeszéltek 2017.04.12. 23:21:00

@HALÁL A CEU ra: Ha két nap alatt átnyomnak a szavazógépen egy ME fejében kipattant gondolatot, akkor egy kicsit megszűnik a demokrácia. Ez tényleg szinte minden héten megtörténik. Ha újabb újságot, hírportált tesznek kritikátlan demagóg szócsővé, akkor szűnik a sajtószabadság. -Erre a zsúfolt hétre újra tervezed kommunista demagógiával megmagyarázni, hogy a sose látott eséllyel (2/3) miért nem egy polgári, keresztény, konzervatív, de modern államot; hanem egy etatista, államkapitalista/szocialista/félfeudalista rendszert építünk ki?

miketbeszéltek 2017.04.12. 23:22:11

@lippsi e vagy?: "A Fidesznek nagyjából annyi a köze a keresztény konzervativizmushoz, mint a libsi elvek mentén felsorakozó ellenzéknek a klasszikus polgári liberalizmushoz."
És Te ennek örülsz, sőt teljes mellszélességgel támogatod??

miketbeszéltek 2017.04.12. 23:29:40

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: Le vagy maradva! Trump a barátunk és ideológiai szövetségesünk. (Ezt komolyan gondolom!) Úgyhogy most nem aktuálisak a marxista tanulmányaidból származó USA-ellenes jelszavak!

miketbeszéltek 2017.04.12. 23:32:34

@lippsi e vagy?: Amit most írtál, azzal majdnem szó szerint egyetértek, azzal a megkötéssel, hogy a népvezérség nem egyenlő az államférfiúsággal. Ebből viszont nem következne a lipppsizés....

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.12. 23:52:50

@lippsi e vagy?: Nem. Meg kéne csinálnom a feleségedet, de elég ronda. Viccet félretéve, leírtam, hogy mitől vagyok ideges. Mit nem értesz rajta? Meg persze a végtelen együgyűségetektől vagyok ideges. Mit sorosozol itt nekem? Mit kéne bevallani? A faszomatmár a hülyeségetekbe.

miketbeszéltek 2017.04.12. 23:57:27

A paranoia és az realizmus között "csak" annyi a különbség, hogy üldözik-e az embert. De ha az előbbi személy mondja meg, hogy üldözik-e, akkor honnan tudod, hogy igaza van-e?
-Továbbra sem értem, hogy az ibizai afférral és személlyel miért vagy olyan elnéző? Konzervatívként én is az erkölcsi nihilizmus visszaszorításának szurkolok-sőt teszek is érte; de nagyon kilóg a lóláb, hogy ez az elit -legalább is- jelentős része az antilibsizmust csak a saját pénzének és hatalmának gyarapítására használja fel. Újgazdag pökhendi felfuvalkodottsága pedig Az előtt, Aki az erkölcsi törvényeket adta az emberiségnek szintén bűnnek számít..... Sok libsizés mögött meg én nem valódi erkölcsi/lelki értéket, hanem bűnös, megtérni nem hajlandó emberek gyilkos indulatainak, beképzeltségének legalizálási/"megszentelési" szándékát érzem....

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.04.13. 00:01:01

@lippsi e vagy?: az az ember nem jó válságmenedzser aki képes elérni azt, hogy az általa teremtett válság ne temesse az egész országot azonnal maga alá. Már jó ideje ő és a kormánya, ja és az oligarchái a fő okai a válságmenedzseldndő dolgoknak.

EU zászlót mindenhova! 2017.04.13. 00:02:45

@kopasz barmok mindenhol: Kíváncsi leszek, hogy hogyan fogod kimagyarázni ha mégis , seggfejkém. Mert hogy ki fogod magyarázni, az biztos.
Persze eltart egy darabig, míg Trump eltakarítja a demokrata adminisztrációt a külöböző kormányszervekből..De ne legyenek illúzióid.

EU zászlót mindenhova! 2017.04.13. 00:06:25

@HALÁL A CEU ra: "Éhes disznó makkal álmodik.." -ez jut sokszor eszembe a magyar libsik jóslatairól..De előbb utóbb mindig rájuk vigyorog a valóság és akkor csak hülyén bámulnak maguk elé..:)

MIx 2017.04.13. 00:30:52

A nagy eszű Mr20% azt nyilatkozta: Az amerikai elnök felhívja a felcsúti szotyiköpködőt és minden rendben lesz.
A végén még tényleg kiderül, hogy ez a nagy hajcihő a CEU ellen csak azért volt, mert a csuti szeretett volna tárgyalni a sárgahajúval és egy közös fényképet csináltatni. Putyinnal már van neki.
Úgy gondolhatta, hogy akkor ország-világ előtt nyilvánvaló lesz, hogy ő ugyanakkora politikus mint azok.
Lehet, hogy rosszul számított, így kénytelen lesz egy újabb Putyin képet kirakni a dolgozószobájába. Az oroszok már amúgyis nemcsak a spájzban vannak, hanem a Nemzeti konzultációs programban is. Úgy látszik megirigyelte Putyin is a Kubatov listát, akar ő is egyet. Visszamentünk Orwell1984-ébe.

dr. mesterséges színezék 2017.04.13. 00:46:24

Mostan akkor a CEU sóval behintéséért hadba induló harci nickek IRL karakterek szembe vanna köpve?
Nem sok ez egy kicsit nekik a szaros nyelv mellé?

Pop40 2017.04.13. 01:31:43

@Chiccbp: @lippsi e vagy?: @Parasztlengő az imperialistáknak: @EU zászlót mindenhova!: @VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: @HALÁL A CEU ra: @6.Lenin: @sírjatok:

Szerencsétlen fideszes majmok majd' összeszarják magukat fejenként 120 nicken, hogy bizonygassák, valójában mekkora siker a csuti geci orbitális taknyolása :-)))

Ez van, szarháziak. A gecitekkel Trump úgy se áll szóba, hogy Vitya nyílt színen nyalta fényesre a seggét. A csuti korcsot seggberúgták, kapott egy pár kokit meg sallert, és most vinnyogva próbálja menteni, ami menthető.

Jöjjön már az usából valami. Bármi. Akármit tárgyalásnak veszünk. Ha Trump csak fingik egyet ebbe az irányba, azt is tárgyalásnak vesszük, csak hadd faroljunk már ki ebből :-))
Muhahahaha :D

Chiccbp 2017.04.13. 01:35:51

@Pop40: mindig csak egy nickem van, új csak akkor, mikor demokratikusan tiltotok. És képzeld, leszarom, találkozik-e bárki Trumppal. Nekem ez nem oszt. Az életem jó, tavasz van, rügyeznek a fák, visít az ellenzék, minden tökéletes:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.13. 02:40:26

@Chiccbp: @lippsi e vagy?: @Parasztlengő az imperialistáknak: @EU zászlót mindenhova!: @Pipas: @VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: @teéjesenmindegy: @HALÁL A CEU ra: @6.Lenin: @sírjatok: Valamelyik nickeden tosszad már farba a Vezért és közben súgd a fülébe, hogy "a Trump vagyok, a Trump vagyok". Te is boldog leszel, ő is lenyugszik végre, és nekünk se kell tovább hisztizned. :))

Tom66 2017.04.13. 07:06:29

Idióta! Csak el kel olvasni a barom Frans Timmermans facebook oldalán a hozzászólásokat.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.04.13. 07:35:00

A CEUnak mennie kell vagy páriaként, megvetett szennyként maradhat. Más lehetőség nincs.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.04.13. 08:04:25

@lippsi e vagy?: ja, ez amúgy igaz. De ettől még szerintem az is, amit én írtam :)

Punxsutawney Mormota 2017.04.13. 08:08:25

@lippsi e vagy?: Majom! Akkor a félhülye gazdád is nagy hibát követett el, és mulasztásos törvénysértésben van / volt, mivel uralkodása első időszakában is "illegetim" módon működött a CEU, idióta éhbértroll.
Persze a nagy kérdés veled, meg a a habonyista pincsicsapat többi tagjával kapcsolatban, hogy akkor is itt hőzöngenétek, hogy ha nem fizetnének benneteket érte?
Vagy a Fidelitasban ez az előrelépés útja?
Már tegnap is írtam: attól, hogy a szar majszolása közben arról győzködöd magad, hogy ez csokis praliné, attól még mindenki tudja, hogy szart majszolsz.

Punxsutawney Mormota 2017.04.13. 08:13:02

@Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): De, a másik lehetőség, hogy Te takarodsz el, ha nem tetszik. 3 hete még azt sem tudtad, hogy mi a fasz a CEU, ifú éhbértoll?! Most meg oktatásügyi szakértő lettél... Szép karrier, bár a Fidelitaszba minden gyengeelméjű, pénzhamisító helyet kap.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.04.13. 08:28:53

@Punxsutawney Mormota: Igazad van, mulasztásos törvénysértés, hogy még most is működik a CEU. Új hallgatókat már nem vehet fel.

Barbaarb 2017.04.13. 08:51:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Szerintem meg az a magyargyűlölő, aki például a röszkei zavargásokat úgy akarta előadni, mintha a magyarok megnyitották volna a kaput, hogy mészárolhassák szegény jóhiszemű, békés migránsokat. Vagy az, aki a határon túli magyarok állampolgárságára nemet mond, de a migránsok letelepítésére igent.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.13. 09:15:35

@Barbaarb: "a magyarok megnyitották volna a kaput, hogy mészárolhassák szegény jóhiszemű, békés migránsokat"

Igen, a magyar rendőrök kiprovokálták a konfrontációt. Számomra nyilvánvaló, hogy szándékosan.

"aki a határon túli magyarok állampolgárságára nemet mond"

Igen, az a népszavazás szégyenletes volt. Főleg a kormányoldal ellenpropagandája volt méltó orbán szellemiségéhez.

"a migránsok letelepítésére igent."

Nem akar senki migránsokat idetelepíteni. Szólj, ha egyszer tudomsodra jut ilyen.

Mindettől függetlenól magyargyűlölő hazaáruló ruszkiügynök a putyicsicska csúti geci, és minden fasszopója.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.13. 09:19:44

@Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): "páriaként, megvetett szennyként"

Nem is tudtam, hogy a panelproli nyuggerek ennyire kultúraellenesek. :))

Örülhetsz faszkalap, a csúti geci szép lassan be fog zárni minden egyetemet. Nehogy egyikőtök is valaha kiszakadhasson a panelből.

jaap 2017.04.13. 09:24:19

@Pipas: A jelenlegi formájában be akarja záratni, erről szól az egész. A palkovics fasz féle megoldás egy kiskapu amit a következő módosítással bezárnának, végképp ellehetetlenítve a CEU működését. Ezt a csapdát a CEU jogászai jól látják ezért nem is értik igazán miről vernyákol palkovics.
Tény, hogy be akarták vinni az erdőbe a népet csak azzal nem számoltak, hogy itt és most értelmes, az olvasott szöveget értelmezni tudó emberekkel kerülnek szembe akiket nem lehet megvezetni mint például téged :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.13. 09:28:01

@jaap: Bármit lép a CEU, hogy büdületes költség árán legalább részben életben maradhasson, a következő nap hoz ellene a csúti geci egy másik törvényt. Vagy átírja az alkotmányt. Reggel beterjesztik, délután megszavazzák.

Barbaarb 2017.04.13. 09:56:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Igen, a magyar rendőrök kiprovokálták a konfrontációt. Számomra nyilvánvaló, hogy szándékosan."

Már csak az kellene, hogy mi utal erre, mert a felvételek pont nem.

"Igen, az a népszavazás szégyenletes volt. Főleg a kormányoldal ellenpropagandája volt méltó orbán szellemiségéhez."

Bár szerinted is a kormány volt akkor szégyenletes, ebbe is sikerült egy jó orbánozást csempészni. Kellőképp árulkodó is ez a motivációdat illetően.

"Nem akar senki migránsokat idetelepíteni. Szólj, ha egyszer tudomsodra jut ilyen."

Nem hallottál még a 1294 fő idetelepítéséről? Az utóbbi hónapok EU-s nyilatkozatairól Magyarország migráns be nem fogadásáról? Az ezekre adott hazai ellenzéki reakciókról? Pótold!

Túlélő ... 2017.04.13. 10:01:16

... ha ki is hátrálnak, marad:

-Paks
-a Civil törvény
-az oktatáspolitika
-a szarban hagyott egészségügy

sőőtnagyonis 2017.04.13. 10:22:20

Orbánc lassan még tyupinynak is kényelmetlen lesz, mert ez a heresimogatást is túlzásba viszi, amikor Dzugasvili után ered a barma. Teljesen elszállt ha sámlira áll sem forog az agya mint a Kósa haverjának. Teljesen le van pukkanva szegényke.

Punxsutawney Mormota 2017.04.13. 11:09:19

@Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): Elfelejtettél nicket váltani Te, nagyon hülyeeeeeeee :D
Tudod egyáltalán, hogy mit jelent a mulasztásos törvénysértés? Tudod egyáltalán, hogy mi a CEU?
A másik nickednek már feltettem a kérdést, akkor is hőzöngenél és terjesztenéd a a gazdád pofájából folyó moslékot, ha nem fizetnének érte? Anyád büszke lehet rád, hogy ruszki érdekek elvtelen kiszolgálója vagy, takonygerincű habonypincsi.

Punxsutawney Mormota 2017.04.13. 11:12:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerintem ez valami Fidelitasos, Pázmányra járó hülyegyerek lehet, aki így remél előrelépni. Nem tudom, hogy most mi a helyzet, de a Pázmányon néhány évvel ezelőtt plusz pont járt azért, ha a plébánostól igazolást hoztál arról, hogy rendszeresen jársz misére és áldozol. Meg is látszik a felhozatalon :D

MaxVal BircaMan LMBQ · http://www.bircahang.biz/ 2017.04.13. 12:00:47

@Chiccbp: Szövegkörnyezete volt a 2006-os öszödi beszédböl kiragadott idézeteknek is.

Chiccbp 2017.04.13. 12:16:09

@MaxVal BircaMan LMBQ: ez igaz. Csak ott az egész a hazugságokról szólt. Linkeljem?:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.13. 12:58:30

@Barbaarb: "Nem hallottál még a 1294 fő idetelepítéséről?"

Nem, ilyen sose volt, ez a csúti geci hazugsága, amire 17 milliárd forintot elbaszott a te és az én pénzemből. Fejenként 13 milliót!!!

1294 fő áthelyezését kérte az EU. A menekültügyi eljárást le kellett volna folytatni, annak az egy-két embernek ideiglenes menekültstátuszt adni, akit a magyar hatóságok erre érdemesnek tartanak, a többit hazazsuppolni.

De ha a magyar hatóságok mindnek megadták volna a menekültstátuszt, akkor se lett volna semmi probléma 1294 embert elhelyezni egy 10 milliós országban. 0,013%

nemecsekerno_007 2017.04.13. 13:15:46

"Magyarországnak tényleg lőttek és ha így folytatja, egyszerűen kiteszik a szűrét az Unióból..."

Muhahahaha. És mi van a EU-s joggal, meg a szerződésekel??? Mer' ez a "kitesszük a szűrét" nem annyira jogi nyelvezet :D

Amíg keresnek rajtunk, addig nem nagyon fognak komolyabban buzerálni, ugyanis az EU-s politikusoknak is a nagy cégek adják a kottát. :)

MaxVal BircaMan LMBQ · http://www.bircahang.biz/ 2017.04.13. 13:54:08

@Barbaarb: Egyikre sincs szükség, se a migránsokra, se a határon túliakra.

MaxVal BircaMan LMBQ · http://www.bircahang.biz/ 2017.04.13. 13:54:49

@Chiccbp: Nincs rá szükség, pontosan tudom, hogy mi van benne.

illaim 2017.04.13. 14:09:49

@Barbaarb: Az a beírásod groteszk bája, hogy úgy migránsozol, hogy közben egy második generációs oláh cigány migráns seggét nyalod! LOL

cardiobascuralis 3 2017.04.13. 14:11:09

"és ha így folytatja, egyszerűen kiteszik a szűrét az Unióból"

Az EU-ból nem lehet tagállamokat kitenni. Még az összes többi tagállam egyhangú egyetértésével SEM.

Bizonyos szavazati jogait és a pénzügyi támogatást vonhatják meg, illetve függeszthetik fel bizonyos időre.

Ez a legerősebb szankció, és ehhez is 100%-os egyetértés kell, ami pl. a lengyelek miatt soha nem fog összejönni.

Szóval nem kéne faszságokat irkálni.

chrisred 2017.04.13. 14:17:08

Wishful thinking. Amíg a Néppártnak szüksége van a fideszes szavazatokra, hogy uralkodó helyzetben legyen, addig az Unió mindent elnéz Orbánéknak. Sokkal többet, mint amit az európai szocik elnéztek Gyurcsánynak. Legfeljebb az irgumburgum lesz hangosabb, ha már nagyon kínosan érzik magukat a szőnyegre köpködéstől.

illaim 2017.04.13. 14:18:18

Miután a "Híd ma munka világába" nevű cigány programból eltűnt a pénz, a hidat keresőket átképezték trolloknak! Nyomatják is rendesen, mert meg kell keresni a visszajárót! LOL

MaxVal BircaMan LMBQ · http://www.bircahang.biz/ 2017.04.13. 14:50:37

@cardiobascuralis 3: Egyszerü. Nem kell kidobni senkit. Csak ugyanúgy viselkedni, ahogy mi velük. Tök mindengy, papíron bent vagyunk-e, szimplán befagyasztják a támogatást. Nem fizetik ki. Az EP megkérdezése nélkül. Akkor majd pattoghat a bonszájdúcse.

cardiobascuralis 3 2017.04.13. 15:05:36

@MaxVal BircaMan LMBQ:
Ez azért nem így megy ám, ez nem egy gittegylet, mint amire te gondolsz, ahol Weisz meg Geréb eldönti, hogy ki rághatja a gittet.

MaxVal BircaMan LMBQ · http://www.bircahang.biz/ 2017.04.13. 15:25:13

@cardiobascuralis 3: Jobb megvárni, míg az élösködö elpusztítja a gazdatestet?

sírjatok 2017.04.13. 15:37:52

@MaxVal BircaMan LMBQ: "Tök mindengy, papíron bent vagyunk-e, szimplán befagyasztják a támogatást. Nem fizetik ki. Az EP megkérdezése nélkül"

nap naivja címet megnyerted... tudom hogy nem te vagy az igazi birca, de nem tudom, hogy csak azért viselkedsz-e ilyen hülyén, hogy kigúnyold azt az embert aki kigúnyolja bircát...

morpho 2017.04.13. 15:51:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ha mind az 1294 főt "idetelepítik" atyavilágjézusmária, akkor a 3200 magyar települést alapul véve és minden településre egyetlen embert számolva 1900 településre nem jutna senki. Az a településenkénti egy viszont jelentősen átalakítaná Magyarországot! Már most sokkal több bevándorló él Magyarországon és csak a letelepedési kötvénybiznisz 4-5 ezer teljesen ismeretlen és ellenőrizetlen embert "hozott' Magyarországra! Áh, ugyan már, ez szóra sem, amikor éppen sárkányháton támad Soros György!

sőőtnagyonis 2017.04.13. 16:01:10

Ha jól tévedek, kezd túlcsordulni a Kárpát medence a trágyalétől. A májusi esőkben kinyílik a pitypang, megírom!:DDD

szanalmas 2017.04.13. 17:05:41

Szegény Viktor, már mindent elkövet évek óta, hogy tárgyalhasson végre valakivel, dehát a helyén kezelik őt, és a kormányát is, annyit se érdekli őket az egész fidesz banda, mint egy darab szar. Még az elvtársai is leszarják, akár Moszkvában, akár Ankarában. Pedig hisztizik rendesen, de sajnos a szardarabból nem lesz brownie.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.04.13. 17:24:31

Azért ha visszavonják ha nem csak elindult valami. Egy "tele a tökünk" érzés ami talán kitart jövő májusig, a választásokig.

morpho 2017.04.13. 17:48:13

@Rebel Alliance:

Off:
Bennem veled kapcsolatban is megfogalmazódott egy ilyen tele a tököm érzés, amikor kidobtál tegnap a blogodról, mert nem voltam hajlandó a hülyeségeddel egyetérteni. ha valaki leír valamit és azt nyilvánosan mutogatja, akkor benne van a pakliban, hogy nem mindenki ért egyet vele! Egyébként meg lehet védeni érvekkel is egy álláspontot, de te inkább kikúrtál. Most meg kitartásról hablatyolsz. Ezt így hogy?
ON:
Amúgy a kommenteddel lényegében egyetértek.

Netuddki. 2017.04.13. 18:58:44

A fidesz és a fideszesek már régen eljátszották a becsületüket, kutyából nem lesz szalonna.

Gyűrött Papír 2017.04.13. 19:39:36

Magyarország kell az EU-nak (gazdaságilag mindenképpen), de nem az Orbán féle.

sutyerák 2017.04.13. 21:22:59

fölös végigolvasnom. a kis csútfax egyetlen célja volt,hogy trump fogadja. berágott és ezt agyatlanította ki elborult elméjében. őt nem nézheti senki senkinek,-az bosszantja föl. szerencsétlen kis roggyantagyú pöcsfej,az.

kolompa lole 1111 2017.04.14. 05:06:44

„A magyar jogrendben nem lehet törvényeket felfüggeszteni .”

Dehogynem, ott lehet csak igazán. Másodpercenként változnak a salátatörvények, ahogy épp a pártérdek kívánja. Mondjuk az igaz hogy jogrendszerben nem lehet ilyet csinálni, dehát nálunk olyan nincs is. Ez pártállami kommunizmus, Rákosi Viktátor elvtárssal az élen.

Barbaarb 2017.04.18. 09:01:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Te ugye nem nagyon voltál képben ebben az ügyben? Hiszen még most is ezen az 1300 főn lovagolnak, emiatt fenyegetőzik az EU pénzbüntetéssel, meg kizárással (ami elvileg nonszensz).

@illaim:

Ha így veszed, mind migránsok vagyunk, szóval ennek így nincs sok értelme. Az, hogy ugyanaz a véleményem migráns ügyben, mint Orbánnak, nem értem miért jelenti azt, hogy az ő seggét nyalom, és bár nyilvánvaló, hogy rá gondoltál, bizonyítékot még nem láttam cigány származására vonatkozóan...
süti beállítások módosítása