B1 blogcsalád



Németh Szilárd elismerte: a Fidesz úgy táncolt, ahogy Simicska fütyült

2017. április 03. - ashwood

10772795_74e02ca45f22a7e73adb242178b18195_wm.jpgVégre egy őszinte szó – persze nem megyünk vele sokra, hisz az általa közölt ténnyel eddig is tisztában voltunk, de kell olykor a megerősítés. Németh Szilárd, az állampárt alelnöke végre kimondta: a Fidesz Simicska kesztyűbábja volt.

Simicska Lajos, Orbán Viktor kollégiumi szoba- és harcostársa a nevezetes G-nap óta a Fidesz első számú közellensége. Hogy előtte mi volt 1988-tól 2014-ig, arról természetesen nem szól a fáma. Nincs is mire büszkének lenni a témában.

Azonban bölcs és megfontolt megszólalásairól méltán híres Németh szilárd, az állampárt alelnöke a hétvégén végre lerántotta a leplet a takargatott múltról. Azt bírta ugyanis nyilatkozni – az MTI beszámolója szerint –, hogy: "a milliárdos Simicska Lajos azt követően gondolta úgy, hogy "kell keresnie magának egy parlamenti pártot", miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt a parlamentben neki nem kedvező döntéseket is kezdeményezett."

Ízlelgessük kicsit a mondatot. A kulcsszó: "azt követően". Mert annak előtte tehát a Fidesz-kormány még úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt, a parlamentben neki kedveső döntéseket kezdeményezett. Köszönjük Szilárd, hogy a jelen bokros teendői mellett időt szakított a múlt őszinte feltárására is.

Segítünk még egy kicsit továbbgondolni az elhangzottakat.

A Jobbik Orbán szerint csicskapárt lett, eladta a lelkét Simicskának. Vagyis:

a, a Fidesz 1988 és 2014 között eladott lelkű csicskapárt volt,

b, a Fidesz lelkiségét hűen tükrözte Simicska tevékenysége.

Nincs több kérdésünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2612396767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nzoltan 2017.04.03. 17:59:56

De hanígy volt, akkor miért csodálkoznak sokan, ha a fidesz meg akart szabadúlni a kolonctól?

legeslegujabbkor 2017.04.03. 20:10:47

@Nzoltan:
Mi is meg akarunk szabadulni egy zsarnok kolonctól

Netuddki. 2017.04.03. 20:59:00

Nem egészen. Itt van viszont a 10 pontos megfejtés:
index.hu/belfold/2017/04/03/simicska_orban_orosz_penzbol_akarta_megszuntetni_az_rtl_klubot/

Reméljük, hogy van róla hangfelvétel is. Mindenesetre sok mindent megmagyaráz a Paks2-vel kapcsolatban is.

Pipas 2017.04.03. 21:24:12

@Tibi !: Vicces ugye, mennyire szavahihető lett a simicska ahogy elkezdte az orbánt vádolni. :D

Torz 2017.04.03. 21:29:56

Addig legalább táncolt valahogy (alapvető polgári erkölcs mentén, nem Simicskát fényezve ezzel). Most egyre mélyebbre süllyedve, minden elvét felrúgva részeg őrültként vonaglik az morális sártengerben fetrengve. Mégis hogy a p*csába paktálhat le egy "rendszerváltó" párt a ruszkikkal? Hogy használhatja puszta szavazatszerzésre a határon túli magyarokat? Ettől nem csak a Lajos csömörlött ám meg. Igen, egy pénzéhes oligarcha, de legalább ennek már nem feküdt le.

6.Lenin 2017.04.03. 21:44:23

@Torz:

Jó a névválasztásod, hűen tükrözi a gondolataidat.

Állítólag a Lajos együtt lopta a vagyonát az akkori polgári erkölcs mentén...
a másik...
A németek is megszálltak minket. És?

Gonoszgólya 2017.04.03. 22:01:11

Hehehehe.....pincér!!!!!! Kérek még egy kávét!!!!

tiszapartibetyár 2017.04.03. 22:06:08

@Pipas: "Vicces ugye, mennyire szavahihető lett a simicska ahogy elkezdte az orbánt vádolni. :D"

Vicces ugye, mennyire nem lett szavahihető a simicska ahogy elkezdte az orbánt vádolni. :D

Pipas 2017.04.03. 22:23:55

@tiszapartibetyár: "Vicces ugye, mennyire nem lett szavahihető a simicska ahogy elkezdte az orbánt vádolni. :D "

Én mikor utaltam arra, hogy bármikor is elhittem volna vagy bármikor is elutasítottam volna azt, amit simicska mondott?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.03. 22:43:01

@6.Lenin:
"A németek is megszálltak minket. És? "
És a Szovjetek meg fel is szabadítottak.

1ghost 2017.04.03. 22:44:21

Hát ez jobb mint a G nap.

1. Orbánról kiderült, hogy majd a Rossatom megveszi neki az RTL. ( A magyarok meg majd Paks2 formájában törlesztenek.)

2. Kiderült, hogy a fidesz egy ócska csicskapárt, jellemtelen szaralakok gyülekezete. Persze ezt eddig is tudtuk, de hát egy fideszestől hallani azért nem akármi.

Na, akkor lehet indítani a börtönépítés programot, TAO pénzből vagy anélkül, mert azok akiket ma fideszéknél a parlamentben látunk, jövőre már rács mögül kandikálnak kifelé.

tiszapartibetyár 2017.04.03. 22:44:34

Bírnám, ha tényleg kamingautolnának a bilivel és orbán fejére borítanák!

Pipas 2017.04.03. 22:46:41

@1ghost: Már meg is vette nem?

pamut 2017.04.03. 23:10:20

hehe, a féreg geci még tovább szigorított a törvényen, még egyértelműbben és gyorsabban likvidálja a CEU-t, hagy baszná meg meg a halál a ravatalon bazdmeg.

pamut 2017.04.03. 23:11:09

Lex CEU = Orbán-féle numerus clausus

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 23:14:16

@pamut: Bazmeg, rájöttem. A csuti geci azért akarta a kormányközi szerződést, hogy kierőltessen egy találkozást Trumppal. És pont azt ki kellett venni a törvényből. Csórikámnak megint csak nem sikerült. :(

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 23:15:04

@pamut: "Lex CEU = Orbán-féle numerus clausus"

Könyvégetés.

pamut 2017.04.03. 23:15:22

kérdés:

Most hogy az orbánmaffia, élén Orbán "egyetempusztító&putyinbérenc" Viktorral, már NYÍLTAN HAZAÁRULÓ lett, és csak úgy, merő gonoszságból lerombolja a legjobb magyar egyetemet, a magyar oktatás legjavát, direkt kárt okoz az országnak, ráront nemzetére, szóval ezek után van még egyáltalán ezen a bolygón olyan ember akinek van bőr a mocskos pofáján felvállalni hogy ő fideszes?

Na, ki vállalja fel nyíltan hogy egy rühes patkány kollaboráns hazaáruló fideszes?

A CEU likvidálásából még lopni sem tudnak bazdmeg, ebből még hasznuk sincs ahogy szoktak, nem bazdmeg az anyjukat, nem: ez színtiszta öncélú pusztítás.

morpho 2017.04.03. 23:17:55

Nincs is szebb, amikor a két fideszes főcsőgörény egymást szopatja! Remélem legalább közös cellába kerülnek! Kéne szerelni egy kamerát a cellába és 0-24 kipakolhatná az ecotv-m1-tv2 aranyháromszög. Aztán a sok agymosott fidióta nézhetné az igazi valóságsót. :)) Isteni sztorik mennének a közös kolesztól napjainkig, benne a székházügy, aztán Josip Toth és Kaya Ibrahim se maradna ki, a hosszú bájtok éjszakája és persze a Közgép tündöklése és bukása. A reklámok közt 3/3-as beszervező nyilatkozatok és kis Mészáros Lőrinc bábuk repkednének. Istenem, micsoda műsor menne. :))

room_101 2017.04.03. 23:18:46

@1ghost: Nem kell, ott vannak készen a stadionok. Chilében is befértek a hívek.

pamut 2017.04.03. 23:18:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ez a Trumpos szál nekem mindig büdös volt, mert ha valakit zsarolással kényszerítenek találkára, az ugyan mennyire fog ahhoz pozitívan hozzáállni aki ebbe belezsarolta? Ennek nincs értelme.

Ez kérlek inkább Vlagyimir Putyin parancsára történik, ahogy Paks2 is ezért történt. Épp most nyírt ki Putyin is egy egyetemet Szentpéterváron, amit Soros szintén támogatott, és most kiadta a magyar csicskájának is hogy utánozza. Na nem mintha Orbánnak olyan nehezére esne egy kis öncélú pusztítás.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.03. 23:20:01

Jajj, hát amikor egy ilyen Német Szilárd féle fideszes belenyilatkozik valamit a lakájmédiába, akkor nem filózik ilyeneken. Nem is kell neki, mert az egyszeri fideszes buta. Neki sem jut eszébe, hogy hányszor hányféleképpen lett már segg a szájból. A fideszes büszke rá hogy fideszes, történjen bármi, ettől érzi felsőbbrendűnek magát, pedig mára ez a legalja.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.03. 23:22:01

@Pipas: Hát, ha apeh elnöknek megfelelt, akkor gondolom szavahihető ember, vagy nem? Mert akkor elég nagy gáz, hogy anno Orbán apeh elnököt csinált belőle. Az egy eléggé érzékeny pozíció (és hosszú bájtokat is lehet eltüntetni hétvégén éjszaka).

morpho 2017.04.03. 23:23:29

@pamut:

Ezzel a Putyinnal gáz van. Ott is megjelentek a bevándorlók?? Mi volt ez a metrós történet? Vagy Szentpéterváron nem a bevándorlók okozzák a terrortámadásokat, csak Brüsszelben? Mi lesz most ezzel a keleti vonallal? Már Oroszországban sincs biztonságban az ember??

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 23:25:05

@pamut: kacsinszki is orbánt másolja, ha neki lehet, akkor a lengyeleknek pláne. Az EU fasz, hogy hagyja az elvei megsértését.

orbánnak már mindegy, ha a macskakajtón kell is bemásznia is, csak fogadják már hivatalosan a ZUSÁ-ban, mert a szelfiket nagyon gáz mutogatnia.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 23:26:40

@morpho: Csecsenek? Ukránok? Talán nem kéne más népeket leigázni. Hitlernek is sok gondot okoztak a partizánok.

pamut 2017.04.03. 23:29:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ja. Tudod miért imádják hogy egy a tudás, a műveltség, az értelmiség templomának, szimbólumának számító egyetemet rombol földig a putyincsicska pusztító?

megmondom: mert az aljanép gyűlöli az értelmiséget, a tudást, a műveltséget. mert az egy olyan világ, amibe soha semmi esélye nem volt bekerülni, és amihez képest értéktelennek és kisebbrendűnek érzi magát, és épp ezért gyűlöli.

ez az aljanép orbán népe, szavazói magja.

ezek akkor is üvöltenének a boldogságtól, ha a Kossuth téren élő egyenes adásban professzorokat, írókat, zeneszerzőket, matematikusokat fejezne le orbán. a könyvégetés csak a felvezető műsor lenne, ráhangolódásnak.

na ennek az alkanépnek találta telibe a vágyát, egész elkőrt életük frusztrációjának feloldását azzal, hogy a tudás számukra elérhetetlen templomát a földig rombolja.

ez a barbárok ünnepe, a fideszesek diadala.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.03. 23:30:30

@morpho: Gondolom ez is olyan, mint az Erdogan féle "puccs". Ha így megy tovább, ezt is koppintja majd Budapesten Viktor, mint pl a keleti egyetembezárási hullámot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 23:30:52

@pamut: "A CEU likvidálásából még lopni sem tudnak bazdmeg"

Lehet, hogy valamelyik fideszesnek az épület teszett meg. Most költöttek rá pármilliárdot.

morpho 2017.04.03. 23:33:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Talán nem kéne más népeket leigázni.

Putyin papának mondtad már? Lehet, hogy nem tudja...

Orbánt soha nem fogják hivatalosan fogadni az USA-ban. Ha leszopja a kandalló előtt az aktuális elnököt, akkor sem. 2001 szeptember 12.-én baszta el a magyar parlamentben, mikor egyetértett Csurkával (megérdemelték a gecik) Az amerikai elnökök sokfélék, de mind patrióta és egy patrióta sosem fogad egy ilyen embert. Az ellenzék azonnal kiplakátolná, hogy kit fogadott... Ennyire még Trump se hülye, és ő is patrióta.

pamut 2017.04.03. 23:33:29

@morpho:
"Mi volt ez a metrós történet?"

Idén év végén választások lesznek a ruszkiknál, és a Krím lenyúlásával elér nacionalista hatás kezd lecsengeni, a ruszkiknak kezd megint eszükbe jutni hogy ők akkor is éheznek ha Krím az övék, évek óta recesszióban vannak, a korrupció már az utcán folyik, szóval romlik a hangulat. Arra zéró esély van hogy javuljon a gazdasági helyzet a választásokig, vagy bármi más, szóval nem árt ilyenkor kicsit durrogtatni hogy inkább féljenek, ez máskor is bejött már.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 23:34:34

@pamut: "az aljanép gyűlöli az értelmiséget, a tudást, a műveltséget. ... ez az aljanép orbán népe, szavazói magja."

Ja.

morpho 2017.04.03. 23:37:11

@pamut:
Mint amikor a hunok/vandálok/vizigótok/stb lerombolták Rómát? Van benne valami.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Meg jó helyen is van az az épület. Lehet, hogy Habony (ex)anyósa már Bán Lászlóval a fali díszekről tárgyal.

pamut 2017.04.03. 23:38:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ha ki is tudna bármit is zsarolni trumptól (amit eleve kizártnak tartok), trump akkor sem fogadná, hanem aláírná egyedül a szobájában 25 másik papír között két szarás és két twitterezés közben. valszeg fel sem fogná mit ír alá, meg nem is érdekli, csak kapar a tollal a papírra amit elé tolnak.
ha orbán hörögne hogy ő tárgyalni akar, akkor dobnának neki egy WC-s nénit, hogy nesz bazdmeg tárgyalj ha annyira akarsz, de trump közelébe sem engednék.

de mondom ez az egész sztori büdös nagyon, eleve nem érdemes az USA zsarolásával próbálkozni mert kb ezer módon üthetnek vissza ha egyáltalán észreveszik, hogy egy egészen pici kis hangya próbálja ráncigálnia bajszukat, de fel se éri.

morpho 2017.04.03. 23:38:43

@pamut:
Azt mondod, hogy Magyarország még örülhet, hogy "csak" megsérült két rendőr a körúton?

pamut 2017.04.03. 23:39:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Lehet, hogy valamelyik fideszesnek az épület teszett meg. Most költöttek rá pármilliárdot."

ó, bammeg. akkor tényleg lehet.... :(

úgy lophatnak hogy közben rombolnak is, ez maga lehet a többszörös orgazmus a férgeknek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 23:42:17

@pamut: "dobnának neki egy WC-s nénit"

:))

Mint a szíjgyártónak.

pamut 2017.04.03. 23:43:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
@morpho:
"Mint amikor a hunok/vandálok/vizigótok/stb lerombolták Rómát?"
Úgy-úgy. Pontosan.

De ez a fideszes vezetésnek is érdeke. Megtanulták Hermann Göringtől, hogy:

"Az oktatás veszélyes. Minden tanult ember potenciális ellenség."

Ezt Orbán is tudja jól, szóval dupla haszon neki a pusztítás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 23:44:01

@pamut: "úgy lophatnak hogy közben rombolnak is"

Igen, az a legtutibb élvezet a gecinek.

Punxsutawney Mormota 2017.04.03. 23:44:26

@6.Lenin: Te, itt? Amikor nagygyűlés van a Putyilov gyárban?

dare 2017.04.03. 23:45:48

A Fidesz ha valaha is hallgatott akár a jó szóra, akár bárkinek is a tanácsára bárminemű dologban, jelenleg teljesen öntörvényűvé vált.
Nem szükséges nekik túlspilázni a hatalomban való maradásukat, elég nekik bedobni egy pár szót (liberális, Soros, Gyurcsány, migráns..), és az emberek többsége (általában rossz beidegződések következményeképpen) elkezdi félteni őt, miszerint titkos összeesküvések, háttérhatalmak játszmái, egy elképzelt világrend támogatóinak az áldozatává fog válni.
Ezért foggal-körömmel fognak ragaszkodni hozzá, mivel ő az egyetlen aki fel meri vállalni a harcot ezekkel az ármánykodókkal, nem lehet megvezetni őt, nem lehet megvenni, nem lehet senkinek a csicskása, hiszen ő egy szabadságharcos, a magyar nép szabadságáért küzd.
Ott bukik meg ez a teória, amit Simicska ma mondott: "majd megveszi nekem a roszatom".
Szeretném azt hinni, hogy ez csak egy olyan kijelentés volt, aminek nincs semmi valóságalapja, és csak Simicska szokásos lejáratókampányának a része.
Ilyet még viccből se, akár Orbán mondta, akár Simicska találta ki.
Úgy küzdeni Európáért, hogy közben kiválunk belőle, az felettébb furcsa politika.
Én valahogy úgy vagyok ezzel, felőlem bárki fújhat bármilyen sípot, aztán úgy ugrál rá mindenki ahogy akar, vagy nem akar, de egy dolgot nagyon nem szeretnék.
Arra a füttyszóra ugrálni, amit kelet felől fújnak.
Mert akkor tényleg csicskák leszünk.
Kutyából nem lesz szalonna, hülyeség abban hinni, hogy az oroszok meg tudnak változni, sokan hitték már ezt, aztán már későn jött nekik a kijózanodás.
Még a végén Simicska lesz a magyar nép megmentője :D
Komolyan mondom nem tudom már hova nézzek, annyira kínos itt már minden.

Punxsutawney Mormota 2017.04.03. 23:50:44

@morpho: Putyin-elvtársnak ez a khmm, sajnálatos robbantós eset - részvétem az orosz titkosszolgálat áldozatainak családjának! - Isten kegyelméből pont kapóra fog jönni ahhoz, hogy leszámoljon a kellemetlenkedő ellenzék megmaradt tagjaival.
Néhány csecsen holttest már lejegelve várja, hogy megnevezzék őket, mint elkövetők. Ők természetesen egy véres tűzharcban fognak elesni. :D A nyomoronc, sorosbérenc ellenzékiek pedig az elbaszott liberalizmusukkal lehetővé tették, hogy a csecsenek bejussanak a városba de sebaj! majd a gulagon lesz idejük gondolkodni.

pamut 2017.04.03. 23:50:45

@morpho: azt inkább egy magányos őrült akciójának tudom be.

nálunk tudatos provokáció az erőszak elszabadítása céljából akkor volt amikor a menekülteket szívatták direkt. csak a szemét civilek végig ott voltak és oldották a feszültséget étellel, itallal, jó szóval, tolmáccsal,infóval, így igazán komoly balhét, amit véres rongyként tudtak volna végtelenítve mutogatni a tévéikben, nem tudtak kiprovokálni, akárhogy próbálták is távol tartani a civileket a menekültektől.

ja, meg akkor is próbálkoztak kiprovokálni minimum pár pofon elcsattanását, amikor orbán ráuszította a III/III-as ügynökeit a Momentum vidékjáró gyűléseire (a saját propagandasajtójukkal szorosan párban hogy szépen le is videózhassák a verekedést). de azzal sem volt szerencséjük, okosabbak azok annál hogy hagyják magukat provokálni.

tiszapartibetyár 2017.04.03. 23:58:20

@pamut: "az aljanép gyűlöli az értelmiséget, a tudást, a műveltséget. ... ez az aljanép orbán népe, szavazói magja."

Úgy tűnik, ez igaz. Nagyjából tíz évvel ezelőtt a volt hittantanárom fejtegette, hogy kevés a normális jobboldali ember Magyarországon, ezért pozitív programmal nem lehet hatalomra kerülni, le kell menni kutyába - ez valóban így hangzott el! Sikerült, és az a baj, hogy ott is maradtak, sőt: egyre jobban beleélik magukat ebbe a szerepbe, miközben felnő egy újabb generáció, melynek ez az erkölcsi züllés a természetes (pl. a fideszes korrupció teljesen elfogadott számukra). Enélkül nem lehet megérteni, hogy Németh Szilárdot miért tűrik meg: valójában szükség van rá, az egyszerű ember őt érti meg (Majtényit pl. nem). Ami szintén érthetetlennek tűnik, hogy a Professzorok Batthyányi Köre miért fogadja el ezt a morális züllést - hát éppen ezért: tudják, hogy a hülyék szavazata nélkül nem mennének semmire (ebből adódik, hogy a hülyék markában vagyunk - sajnos). Németh Szilárdot is azért tűrik el, mert tudják, ő nem hozzájuk szól (szükséges rossz), a baloldalon egy ilyen figurát egy perc alatt kiközösítenének. Noha ez a lemenés kutyába politikailag célszerű, mélységesen erkölcstelen is.

morpho 2017.04.03. 23:59:34

@dare:
Simicska azért ne legyen már a magyar nép megmentője, ha egy mód van rá... Köszönjük Lajos!

@Punxsutawney Mormota: Hülye :)

@pamut:
Képletesen értettem. A rendszer ugyan az mint Putyinnál. Annyi a különbség, hogy ott valódi gyilkosságok mennek, míg Magyarországon a karaktergyilkosság is elég...egyenlőre...

Pipas 2017.04.03. 23:59:37

@dare: "Még a végén Simicska lesz a magyar nép megmentője :D "

ja, az lesz. a magyar nép megmentője! a bolsevikok meg a liberálisok már hónapok óta mosdatják abból, amit előtte rádobáltak. pedig aztán, ha valakik tudnak mosdatni, akkor ők azok, az elkúrót mára lassan boldoggá avatják, úgy fénylik, mint a salamon töke a sok suvickolástól. :D

morpho 2017.04.04. 00:02:17

@Pipas:

Már megint itt rontod a levegőt te isten barma te! Buta narancskullancs. Ilyenkor azért masszív légüres térbe kerülsz Orbán és Simicska között mi?? Írogatod is a faszságot rendesen. Csórikám...

dare 2017.04.04. 00:12:30

@morpho: :D

@Pipas: Én egészen más embernek a boldoggá avatását látom.
Az emberét, aki a keresztény európai értékrend megmaradásáért küzd.
Akit sem bolsevik, sem liberális, sem senki nem állíthat meg.
Úgy küzdeni Európáért, hogy közben kiválunk belőle, hát az nagyon érdekes küzdelem.
Harcoljunk úgy, hogy bent is maradunk.
Akkor már izgalmasabb lesz, így túl könnyű (egyeseknek).

pamut 2017.04.04. 00:18:09

@tiszapartibetyár:

"volt hittantanárom fejtegette, hogy kevés a normális jobboldali ember Magyarországon"

a hittanárodnak semmi nagy újdonságot nem mondott, viszont részérő mégis nagy dolog volt hogy ezt kimondta, lévén a hívők jellemezően beszopják az orbáni propagandát.

a többivel is egyetértek, kivéve hogy te még olyan naiv vagy hogy azt hiszed Németh Szilárdot "megtűrik", meg hogy ő a fidesznek egy "szükséges rossz". ugyan kérlek, Németh a fidesz igazi arca. nem megtűrik, hanem szerves része a bandának, totálisan beleillik közéjük. és nem csak egy Németh van, hanem sok, a többség Német, őt azért lehet kiemelni, mert ránézésre is úgy néz ki mint egy verőember, vagy mint egy náci/komcsi hóhér.
a többi fideszesnek csak jobb a diétája és több haja van, ennyi a különbség.

tiszapartibetyár 2017.04.04. 00:22:34

@Pipas:
"a bolsevikok meg a liberálisok már hónapok óta mosdatják abból, amit előtte rádobáltak"
- Ez nem igaz. A szokásos hamis vád, amit aztán nem lehet levakarni! Egyébként nyilván örülnek a fejleményeknek, és közben hahotáznak!

"elkúrót mára lassan boldoggá avatják, úgy fénylik, mint a salamon töke a sok suvickolástól"
- Ez is egy hamis állítás, Gyurcsányt mindenki utálja a baloldalon (DK kivétel, természetesen). Szokásos fideszes taktika: valakire rákenni a sz*rt, aztán ujjal mutogatni rá, hogy milyen büdös. Egyébként, aki Gyurcsányozik, az a lelke mélyén szégyelli, hogy fideszes, ez kell ahhoz, hogy elaltassa a lelkiismeretét, és elfogadja saját morális lezüllését!

tiszapartibetyár 2017.04.04. 00:38:30

@pamut:
"a hittanárod semmi nagy újdonságot nem mondott"
A vicc az, hogy az egyik kidolgozója volt az új fidesz-kommunikációnak, tehát ő mondta az újat! Ettől függetlenül, a rendszerváltás környékén, néhány "normálisabb" jobboldali barátommal, mi is azon keseregtünk, hogy kevés a normális jobboldali, mert vagy sunyítottak az emberek (a túlnyomó többség) és belesimultak a rendszerbe, vagy mindentvisszavesszentrianonos hőbörgők voltak. Ilyen értelemben valóban nem mondott újat, de furcsa volt tőle hallani, mert egyébként nagyon okos ember volt!

"kivéve hogy te még olyan naiv vagy hogy azt hiszed Németh Szilárdot "megtűrik", meg hogy ő a fidesznek egy "szükséges rossz""
Erkölcsi züllöttségét tekintve valóban belesimul a bandába, de szerintem ő nem alakítója, hanem végrehajtója a fidesz politikájának. És fenntartom, hogy az a szerepe, mint a vágóhídi vezérbirkának, amely a kés alá csalogatja a nyájat (majd oldalt lelép). Több ilyen embert használ a fidesz, minden társadalmi réteg megkapja a magáét.

pamut 2017.04.04. 00:52:03

@tiszapartibetyár:
"az egyik kidolgozója volt az új fidesz-kommunikációnak"

öööö, izé.... tehát kollaboráns bűnös a hazaáruló orbánmaffia aktív segítésében és hatalomra juttatásában?

illetve kollaboráns bűnös a "lemenni kutyába" stílus megalkotásában is, aktív részt vállalva az ország lezüllesztésében, a gyűlölet és uszítás alapú politika megalkotásában, a nép örök hergelésében, a magyar közélet végletes fossá alakításában?

azon túl hogy rohadjon meg a rühes patkány, ő ugyan miben is különb pl. a Németh nevű hóhérnál?

ja és amúgy még komolyan hívőnek is képzeli mindeközben magát ugye? :D

morpho 2017.04.04. 00:54:16

@tiszapartibetyár:

Hogy ha valaki jobbra húz, akkor könnyen köt ám önmagában kompromisszumokat, akár a szélsőjobbal is. Olyat is hallottam már, hogy inkább a jobbosok lopjanak, mint a Gyurcsány. Mintha lenne különbség lopás és lopás közt. Ráadásul a fidesz még csak nem is jobbos párt. Azt hazudja persze, de nem az. Sem ideológiájában (olyan nincs neki) sem cselekedeteiben nem is hasonlít egy nyugati jobbos pártra.(CDU/toryk, stb)

tiszapartibetyár 2017.04.04. 01:01:25

@pamut:
Sajnos, mint háttérember, igen. Már meghalt. De a Professzorok se különbek. Meg egy csomó magyar értelmiségi.

Régóta azon gondolkodom, hogyan tudnak ezek az emberek elszámolni a lelkiismeretükkel. Mert eltudnak, ilyenkor jön pl. a Gyurcsányozás stb. De ez most hosszú lenne.

tiszapartibetyár 2017.04.04. 01:05:01

@morpho:

Ezt meg tudom erősíteni: egy ismerősöm azt szokta mondani (az ellopott vagyonra), hogy az legalább a MIÉNK lesz. Egyébként ő nincs benne a buliba, de ezt gondolja. Ez az agyhalál.

morpho 2017.04.04. 01:13:55

@tiszapartibetyár:

Legyünk precízek, de elsőre is átjött :) Szoktam azon gonndolkozni, hogy vajon mitől inogna meg ez a vakhit kb másfél millió vidéki emberben? Ha kiraknák Orbán 3/3-as beszervezési nyilatkozatát, vagy ha kijönne egy hangfelvétel, amin Orbán és Rogán éppen azt dumcsizzák meg, hogy mennyit loptak ki eddig saját zsebre a letelepedési kötvényekből, az megingatna bárkit is? Sokat edződött már a magyar. egy őszödi beszéd sem jelentene ma már semmit. Nem tudom mi kéne ahhoz, hogy sokan felkapják a fejüket....

pamut 2017.04.04. 01:22:03

@morpho:
"Olyat is hallottam már, hogy inkább a jobbosok lopjanak, mint a Gyurcsány."
Ezt évek óta hajtogatják folyamatosan, nem újdonság.

És még ez is hazugság, noha ez már látszólag őszinte, mert beismeri hogy lopnak. A valódi igazság az, hogy őket már Gyurcsány idejében sem az zavarta hogy lopnak, hanem hogy nem ők lopnak. Illetve Gyurcsányt, meg mindenki mást veszettül gyűlölnek, akár lop, akár nem. A lopás csak ürügye és megideologizálása a gyűlöletnek. Bárkit gyűlölnek aki nem ők ha az útjukba áll a hatalom és a hatalmi önkény felé, és pont ezért bárkinél találnak valami fedőürügyet amivel látszólag megindokolják hogy miért gyűlölnek.

tiszapartibetyár 2017.04.04. 01:24:00

@morpho:

Szerintem, ha Orbán kiállna, és megmondaná, hogy átvertelek titeket, azt is megmagyaráznák maguknak valahogyan (szövegkörnyezetéből kiragadták, nem is úgy gondolta stb. stb.).

"egy őszödi beszéd sem jelentene ma már semmit"
Ez akkor sem jelentett semmit: Orbánék tudtak a beszédről, és rászervezték a "műfelháborodást". Az egész cirkuszt a fidesz szervezte, persze később ez eszkalálódott.

pamut 2017.04.04. 01:29:30

@tiszapartibetyár:
"Régóta azon gondolkodom, hogyan tudnak ezek az emberek elszámolni a lelkiismeretükkel."

Ez a probléma csak magadfajta tisztességes emberek problémája. És mivel magadból indulsz ki, nem érted másnak ez miért nem gond.
Egy tisztességes embernek szinte lehetetlen felfogni hogy másokban nincs meg az, ami a tisztességesben a személyiség a lélek legmélyebb, legalapvetőbb része, magja. Nekem is legalább 10 évembe került megérteni ezt. Aztán mikor megértettem végre hirtelen teljesen átláttam a fideszeseken. Nekik ilyen részük egyszerűen nincs és kész, ezt kéne felfogni. Ott a pénz, el tudja lopni, ellopja és kész, fel sem merül benne semmi más. Ha mellé meg kell őrjítenie egy országot fedezék gyanánt, ha cserébe egész életét végig kell hazudoznia, rágalmaznia, gyurcsányoznia meg sorosoznia, azt is megteszi, abszolút nem gond. Soha életében egyszer sem pórbál elszámolni a nem létező lelkiismeretével, eszébe sem jut ilyesmi, ilyen mesékről csak te álmodozol.

morpho 2017.04.04. 01:38:03

@tiszapartibetyár: @pamut:

Engem például kurvára zavarna, ha a kedvenc pártom vezérét 25!!! éve ugyanúgy hívnák. Nyilván egy idő után nem kapnák meg a szavazatomat. Az is baromira zavarna, ha a pártom vezetője két egymást követően elbukott választás után nem takarodna el a párt éléről azonnal. Akiknek nem tűnik fel, hogy itt valami nincs rendben, annak más se tűnik fel...

tiszapartibetyár 2017.04.04. 01:49:40

@pamut: "ilyen mesékről csak te álmodozol"

Egyébként, számomra is döbbenetes volt ez a felismerés! De nem olyan egyszerű a kérdés, mert végtelenül tisztességes emberek is támogatják a fideszt - na, ezt fejtsd meg! Mert a bűnrészesek persze, hogy lelkiismeretlenek, na de a tisztességes emberek (most ne mondd azt, hogy a fidesz-szavazó nem lehet tisztességes, mert ismerek párat, aki a magánéletben abszolút tisztességes, de az agyában van egy hegykoszorú (szép kis képzavar), amin nem hajlandó átnézni. Olyan az agyuk, mint egy tökéletesre csiszolt kristálygömb: semmilyen érvvel, ténnyel nem tudsz belé hatolni, miközben mindenedet, az életedet rábízhatnád. Számomra ez a rejtély.

tiszapartibetyár 2017.04.04. 01:57:20

@morpho:

Ebben van valami, de nem tudok a fejükkel gondolkodni. Valószínűleg a hívők nem szívesen cserélik le imádatuk tárgyát. De nagyon szívós Orbán is, mire kipicsázták volna a pártból, felülkerekedett mindenkin, a hívők meg ezt tudomásul vették.

morpho 2017.04.04. 02:07:16

@tiszapartibetyár:

Persze, csak a demokráciát húzták le a klotyón. Viszont úgy tűnik, hogy ez 27 évvel a rendszerváltás után sem érdekel igazán senkit, néhány hülye liberális városlakón kívül. Nem tudják a magyarok, hogy a liberális demokrácia jelenleg a legsikeresebb társadalmi modell a létezők közül. Nem tökéletes, de a legsikeresebb. De miért nem tudják?? Néha talán ki kéne menni a faluból...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.04. 02:53:40

@tiszapartibetyár: "aki Gyurcsányozik, az a lelke mélyén szégyelli, hogy fideszes"

Nekem az az elméletem, hogy a nagy gyurcsányozók maguk gyurcsány hívők voltak, de az őszödi beszéd után elhagyott szeretőkhöz hasonlóan a szerelmük gyűöletbe csapott át.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.04. 03:10:38

@morpho: "ha kijönne egy hangfelvétel, amin Orbán és Rogán éppen azt dumcsizzák meg, hogy mennyit loptak ki"

Volt már. "Ne mi nyerjük a legtöbbet." Oszt nem lett belőle semmi. Pedig akkor még csak század ennyit loptak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.04. 03:14:08

@morpho: "zavarna, ha a kedvenc pártom vezérét 25!!! éve ugyanúgy hívnák"

Igen, ez az elméletem, hogy a véresszájúaknak csak 11. éve hívják így, előtte gyurcsány volt a neve.

Pipas 2017.04.04. 06:45:14

@tiszapartibetyár: "Ez is egy hamis állítás"

Fenélet az!

Pipas 2017.04.04. 06:46:19

akarom mondani fenéket!

Torz 2017.04.04. 06:50:53

@6.Lenin: A te neved is tükröz valamit. Simicska idején legalább értelmes dolgok(pl u tak) épültek, a hasznot, mint vállalkozó eltette. Most gyűlölet kampányra megy a lóvé. Melyik a korrektebb? Szerintem mindegy kire, de minél többen menjünk szavazni jövőre. Ez az egyetlen megoldás. A te véleményed, az enyém, mindenkié érvényesüljön, legyen legitim a következő kormány minden 80% részvétel mellett. Üdvözlettel: Torz

6.Lenin 2017.04.04. 08:48:18

@Torz:

"...minél többen menjünk szavazni jövőre. Ez az egyetlen megoldás. A te véleményed, az enyém, mindenkié érvényesüljön, legyen legitim a következő kormány minden 80% részvétel mellett. Üdvözlettel: Torz"

Minden szavad kincs, 1etértek. Üdv: 6.

János Dunai 2017.04.04. 09:14:19

INKABB A CIGANY MINT A SIMICSKA.HA A JOBBIK EZZEL OSSZEALL ELMEHET A PICSABA.A JOBBIKNAK 2014-BEN SEM VOLT ELSÖ NAPI FORINTOSITOTT!!!PROGRAMJA UGYHOGY SEMMIKÉPPEN SEM JÓ D HA LESZ AKKOR JÖHET SIMISKASTÓL CSAK GONDOLJA MEG MIT AKAR MERT A KÖVETKEZÖ ENEN BEKESEN FOG CSEREBEREVEL JÖNNI HANEM SZETBASSZUK A FEJÉT MINDNEK.A LEGJOBB VISSZAVETT ALANYI JOGU NEPSZAVINKKAL ELVE KÖZVETLEN ELSÖ EMBER VALASZTAS AKI VISZ MINDENT.KINEBVEZ SAJAT FELELOSSEGGEL KORMANYOZ MI A NÉP MREG FOLYAMATOSAN ELLENÖRIZZUK MASODPERCALAPU ELEKTRONIKUS RENDSZERBEN.5 HET VAGY 50 EV CSAK RAJTA MULIK

tiszapartibetyár 2017.04.04. 12:06:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"de az őszödi beszéd után elhagyott szeretőkhöz hasonlóan a szerelmük gyűöletbe csapott át"

Biztosan van ilyen is, de Gyurcsányt a fideszesek már akkor utálták, amikor még nem is volt politikai szerepe. Már akkor sustorogták nekem, hogy van egy csávó, akinek sok pénze van, pénzeli is az MSZP-t (hahaha) és nagyon veszélyes. Mondták is a nevét, de elfelejtettem, és amikor megjelent egy Gyurcsány nevű csávó, rákérdeztem, hogy róla beszéltek-e. Igen volt a válasz. Aztán rásütötték, már a kezdetekkor, hogy megosztó személyiség, valójában azért, hogy ne kelljen vele szóba állni egy pillanatra se. Közben Orbán osztotta meg a társadalmat, 2002 környékén családokat tett tönkre azzal, hogy nem magyar, aki nem a fideszre szavaz!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.04. 12:24:17

@tiszapartibetyár: "Gyurcsányt a fideszesek már akkor utálták, amikor még nem is volt politikai szerepe"

Ezek emeszpések, csak 2006 óta fordultak ellentétükre, az igaz szelemből mérhetetlen gyűlöletre.

Fidesz
2006 42,03%
2010 53,64%

Én az emeszpére sose szavaznék, és utálom is gyurcsányt, de nem ilyen hévvel. (A 2006-os választáskor utáltam meg, mert a választás előtt titkolta a gazdasági adatokat, 5 éves adócsökkentési törvényt fogadtatott el, választás után meg egyből adót emelt. Az őszödi beszéd nekem indifferens.)

tiszapartibetyár 2017.04.04. 13:03:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ok! Egyetértek. Az azért vicces, amikor Szanyi vagy Botka lehazugozza Gyurcsányt, mert az , hogy "hazudtunk" az egész MSZP-re vonatkozott, és úgy is volt!

tiszapartibetyár 2017.04.04. 13:28:33

@Pipas:

"akarom mondani fenéket!"

Hát, ez nem egy mélyenszántó érvelés!

Pipas 2017.04.04. 14:07:58

@tiszapartibetyár: Érvelés? A mondás annyi volt, hogy "ez nem igaz". Én pont ugyanennyi érvet írtam.

tiszapartibetyár 2017.04.04. 14:26:36

@Pipas:

Egy kicsit többet írtam, de el kell ismernem, jól tolod. Minimális befektetéssel vagy maximálisan zavarkeltő (itt most más bejegyzéseidre gondolok)!
süti beállítások módosítása