B1 blogcsalád



Orbán megint fejjel ment a falnak, de lehet, hogy a CEU esetében a fal adja a másikat

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. március 30.

2017. március 30. - Szelestey

16002489_2c346819c9ae8069b0eb7577c7af1b14_wm.jpg

New York Times

new_york_times.jpg

Politikai vandalizmusnak hívják a tervet, amellyel be akarják záratni a Közép-Európai Egyetemet. Erre hívta fel a figyelmet az intézmény rektora. Elemzők szerint ez a legutolsó fejezet abban abban az eseménysorozatban, amely azt célozza, hogy Orbán Viktor alatt felszámolják a szólásszabadságot és a liberális értékeket. A kormányfő odaállt Trump mögé, viszont zajosan támadja Sorost, aki gyakori célpont a jobboldali sajtó számára, mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokban. Az egyetem mindig is megszólalási lehetőséget adott ellenzéki hangoknak, főként amióta hatalomra került Orbán, az illiberális demokrácia nagy híve. Ignatieff, a rektor elmondta, hogy hivatalos személyiségek magánbeszélgetésekben bírálták, hogy kik taníthatják a diákokat, így ellenzéki személyiségek. De arra is kitért, hogy a budapesti amerikai nagykövetség üzenete bizonyítja: a magyar fél téved, ha azt hiszi, hogy a jelenlegi washingtoni adminisztráció tétlenül nézi, amint diszkriminatív módon bánnak egy amerikai intézménnyel. Hozzátette, igen fontos, hogy az igazság utáni politikában akadnak olyan intézmények, amelyek amellett kötelezték el magukat, hogy megmondják az embereknek: van olyasmi, amit tudásnak hívnak, sőt az az egyetlen alap, amire építve a nyilvánosság megfontoltan dönthet.

Közben a magyar hatóságok egyre nagyobb nyomás alá helyezik a civil szervezeteket, különösen azokat, amelyek támogatást kapnak Sorostól. Nem biztos, hogy ezek a csoportok Trump alatt is élvezik Washington védelmét, sőt az elnök megválasztása felbátorította a populista vezetőket a térségben. Ugyanakkor az NGO-kat riadóztatta, hogy több republikánus képviselő az új amerikai külügyminiszternek küldött levélben ítélte el a magyar származású üzletemberhez kötődő szervezeteket. Orbán taktikáját különben gyakran hasonlítják ahhoz, ahogyan Putyin lépett fel a civilekkel szemben. Krekó Péter a Political Capitaltől úgy látja, hogy a készülő törvény csak súlyosbítja a baljós irányzatokat. A hatalom egyre keményebben jár el a civil társadalommal, a felsőoktatással, a sajtóval és más ágazatokkal szemben. Vagyis itt nem elszigetelt lépésről van szó, azon kívül Magyarországot egynémelyek modellnek tekintik a régióban. Mert pl. a dolgok nem egymástól függetlenül történnek a lengyeleknél és a magyaroknál.

New York Times/Washington Post/ABC News/AP

washington_post_1.jpg

A CEU vezetője ellenállást jelentett be a két napja benyújtott törvénymódosítással szemben, mert úgy véli, hogy az hátrányos megkülönböztetést alkalmaz az egyetemmel szemben. A jelentés magyarázatként megjegyzi, hogy Orbán Viktor ideológiai ellenfelének tartja az intézmény alapítóját, Soros Györgyöt. Az új jogszabályt egyúttal úgy minősíti, hogy az csak újabb fejezetet jelent, miután a miniszterelnök folyamatosan bírálja a Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott szervezetek tevékenységét. Rajnai Gergely a Méltányosság Politikaelemző Központtól azt mondja, hogy az időzítést aligha lehet a vakvéletlennek tulajdonítani, mégis meglepő volna, ha a hatalom valóban ki akarná paterolni a CEU-t, mert nem sokat nyerne általa, viszont a távozás nagy veszteség volna a magyar felsőoktatásnak.

New York Times/Reuters

reuters.jpg

Az idegen támogatást élvező civil szervezetek elleni hadjárat immár átcsapott abba, hogy szigorítják a működési feltételeket a külföldi egyetemek számára és így elképzelhető, hogy le kell húznia a rolót a Közép-Európai Egyetemnek, amely a liberális nemzetközi oktatás fellegvára Magyarországon. Orbán Viktor, aki egyre keményebben nyilatkozik a migráció ellen a választások közeledtével, azt állítja, hogy a külföldi forrásokból gazdálkodó NGO-k beleavatkoznak az ország belügyeibe. Ugyanakkor kétséges, hogy az új amerikai elnök, aki az elmúlt években többször is heves szócsatát vívott Sorossal, hajlandó-e megadni a magyar fél által követelt jogi garanciákat a CEU-nak. A hírügynökség megszólaltatta az intézmény egyik történész szakos PhD-diákját, aki úgy véli, hogy az egész történet leginkább Sorosról szól. Merthogy valami nincs rendben ebben az országban, így el kell terelni a figyelmet, szükség van egy bűnbakra.

Bloomberg

bloomberg.jpg

A Közép-Európai Egyetem, Soros György európai oktatási és emberbarát-hálózatának ékköve azt ígéri, nem engedi meg, hogy elbánjanak vele. Ugyanakkor a tudósítás rámutat, hogy Orbán, aki az illiberális demokrácia orosz és török modelljét követi, fokozza a kampányt az ellenzéki hangok kiszorítására. Továbbá a kormányfő 2010 után a rendszerváltás óta példátlan módon központosította a hatalmat. A hírügynökség emlékeztet ugyanakkor arra, hogy Trump szerint Soros, a demokraták egyik legfőbb támogatója, annak a globális hatalmi szerkezetnek a része, amely kirabolja a munkásosztályt. Orbán ugyancsak gyakran elítéli az üzletembert, főként mivel az a nyitott európai határok híve.

FT

financial_times.jpg

Orbán Sorost izélgeti az egyetemi törvénnyel, a bezárás fenyegeti a CEU-t, amely pedig az egyik legtekintélyesebb posztgraduális tanintézmény a régión belül. A jogszabályváltozás elmérgesíti a harcot a milliárdos és a miniszterelnök között, aki ideológiai ellenségének tekinti Soros Györgyöt. A lap hozzáfűzi, hogy Orbán 2010 után kézbe kaparintotta a politikai intézményeket, a médiát és a gazdaságot. A Közép-Európai Egyetemnek a Fidesz-barát sajtó már előzőleg nekiment, mondván, hogy az külföldi érdekeket szolgál, hamis diplomákat ad ki és méltatlanul bánik az alkalmazottakkal. A hatalom egyidejűleg lecsapott azokra a civil csoportokra, amelyek pénzt kapnak a Nyílt Társadalom Alapítványtól. Schmidt Mária Soros előretolt helyőrségének minősítette a CEU-t és igencsak megvetően nyilatkozott az üzletemberről. Az újság emlékeztet arra, hogy Oroszország ebben a hónapban vonta vissza a szentpétervári Európai Egyetem működési engedélyét és a két ügy igencsak hasonlít egymásra. 

BBC 

bbc_1.jpg

Diákok és tanárok tiltakoznak, mert úgy látják, hogy a kormány be akarja csukatni a Közép-Európai Egyetemet. Az alapítónak, Soros Györgynek egyébként is feszült a viszonya Orbán Viktorral. A milliárdos bástyának szánta a CEU-t, hogy az terjessze a liberális gondolkodásmódot, valamint a nyílt társadalom és a demokrácia értékeit. Ám úgy tűnik, hogy az intézmény a legújabb célpont abban a hadjáratban, amelyet a magyar kormány épp e liberális értékek ellen folytat. A hatalom azt állítja, hogy az egyetem – több más, hasonló tanintézettel együtt – a törvényen kívül működik és az új jogszabállyal éppen a jogi szabályozást igyekeznek rendezni. A budapesti tudósító hozzáteszi, nem valószínű, hogy Trump egyezményt írna alá a CEU-ról Magyarországgal, Soros neki és Orbánnak is esküdt ellenség, ugyanakkor fizikailag lehetetlenség teljesíteni azt a követelést, hogy az egyetem iskolát nyisson New York államban. 

FAZ  

frankfurter_allgemeine.jpg

A konzervatív újság szerint hiába számít a CEU a világ egyik legtekintélyesebb egyetemének a szellem- és társadalomtudományok területén, Orbán szemében van egy alapvető hibája, az ti. hogy Soros hozta létre és finanszírozza a mai napig. Márpedig őbelőle éppen most az elsőszámú államellenséget gyártja az kormányapparátus. A jelek szerint a sebtében beterjesztett törvényjavaslat több pontját is a tanintézetre szabták, bár ezt hivatalosan cáfolják. Ugyanakkor a CEU esetében nem vetődhetnek fel minőségi kifogások. Lehet, hogy megtalálják a módját, hogy az egyetem mégiscsak maradhasson. De a hatalom, amennyire csak lehetséges, igyekszik kötőfékre fogni, akárcsak más intézményeket. A csapásirány cseppet sem véletlen. Néhány napja az Orbán udvari történészének számító Schmidt Mária nekirontott a pénzügyi befektetőnek, némi antiszemita felhanggal. Az egész azért van, mert Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép. A nemzetközi felzúdulás be van kalkulálva, sőt örömmel fogadják. A különös az egészben az, hogy a miniszterelnök és Schmidt is a 80-as években Soros-ösztöndíjat kapott. De hát, ahogy a történész találta mondani: az üzletember akkoriban nemcsak a kommunistáknak segített.  

Süddeutsche Zeitung 

suddeutsche.jpg

1. Magyarországon egy új törvény az Amerikából finanszírozott Közép-Európai Egyetem létét fenyegeti. A rektor hangja remegett, amikor talán legfontosabb sajtóértekezletét tartotta, de hát a kormány már jó ideje nyomást gyakorolt az intézményre. Orbán Viktor többször értésre adta, hogy ki akarja szorítani Magyarországról az alapító Soros Györgyöt. Azzal vádolja a milliárdost, hogy az a Nyílt Társadalom Alapítványokkal és tevékenységével aláássa az ország érdekeit. Idáig azonban békén hagyta a CEU-t. Most azonban a kormányfő arra készül, hogy bevigyen neki egy ütést. Egyidejűleg a hatalom közeli sajtó is támadást indított az egyetem ellen.

2. A kommentár úgy értékeli, hogy Orbán most az ősellenségét, Soros Györgyöt veszi elő, de lehet, hogy túlvállalja magát. Persze hogy már megint Magyarországról van szó. Az embernek szinte az a benyomása, hogy a magyar kormány szándékosan vált ki ekkora felháborodást a menekültek, a segélyszervezetek, a külföldi egyetemek és a nemzetközi közösség elleni támadásokkal, mert a miniszterelnök bizonyítani szeretné, valóban mindenkivel szembeszáll. Múlt héten a civil szervezeteket kergette félelembe a fenyegetésekkel, ami a civil társadalom ellen irányult. E hét elején tabut döntött, amikor megkérdőjelezte az emberi jogi konvenciót. Ekkor az EU volt a célkörben. Majd következett a régen várt csapás a CEU ellen. Fel is út, le is út, ez esetben pedig tudomány és a baloldali Amerika a célpont. Ám elképzelhető, hogy Orbán most túlbecsülte az erejét. Mert lehet, hogy számíthat Trump támogatására, ám Magyarország súlyos árat fog fizetni, amiért nekitámadt a tudományos világ ennyire tekintélyes intézményének.

Die Presse

die_presse.jpg

Az új törvénytervezet arra megy, hogy becsukja a boltot a Soros által támogatott Közép-Európai Egyetem. De hát amint egy jeles budapesti publicista megjegyezte, jönnek a választások és Orbánnak új ellenségképre van szüksége. Márpedig a belpolitika számára ebből a szempontból ideális a magyar származású amerikai zsidó milliárdos. A készülő jogszabálynak egyébként különösen az a pontja teljesíthetetlen, hogy Amerikában is létre kellene hozni egy campust. Erre egyszerűen nem elegendő a megadott határidő. Goran Buldioski, a Nyílt Társadalom Kezdeményezés európai igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány jelenleg különösen éles hadjáratot folytat a Soros-féle nyílt társadalom gondolata ellen. Idetartoznak a civil csoportok ellen tervezett akciók is. Az egész egyeteme-ügyben egyébként az a legképtelenebb, hogy Soros korábban a Fidesz sok vezetőjét segítette. Kovács Zoltán pl. a CEU-ra járt.

Persze az már sokszor előfordult, hogy a kormány hangzatos bejelentéseket tett, ám azokból nem lett semmi. De ez most akár komolyra is fordulhat, mert egy év múlva választások lesznek, és az már nem hat, hogy posztkommunistának állítják be a balliberális ellenzéket, amely egyébként is teljesen ártalmatlan. A menekültválsággal inkább lehet riogatni, Sorost pedig úgy tünteti fel a hivatalos propaganda, hogy az amerikai nagytőke képviseletében ő mozgatja a szálakat, hogy elárasszák Európát a migránsok. Meg hogy tönkretegyék nemzeti gondolatot. Arra szolgál az is, hogy a CEU-n liberális elitet „tenyésztenek”.

Der Standard  

der_standard.jpg

Orbán most a Soros-féle Közép-Európai Egyetemet veszi célkeresztbe és a törvénymódosítással lehetetlenné tudná tenni annak tevékenységét. A kormányfő tiszta szívéből utálja az amerikai milliárdost és emberbarátot. Hiszen annak élete főműve, a Nyílt Társadalom Alapítvány olyan szellemiséget népszerűsít, ami éppen az ellentéte a politikus politika- és hatalomértelmezésének. A toleranciát, a nyitottságot, az ésszerű vitát és a kendőzetlen bírálatot hirdeti. Most pedig Magyarország Orbán akaratából az európai Soros-intézmények kulcsintézményének akar a sarkára lépni. A szinte a semmiből elővarázsolt törvényjavaslat olyan formális-bürokratikus feltételeket ír elő, amiket a CEU nem teljesít. A hatalom közeli sajtó pedig olyan vádakkal áll elő, amelyek egyszerűen nem állják meg a helyüket. Viszont hogy államközi megállapodás útján meg lehetne menteni az egyetemet, amögött az húzódhat meg, hogy a szerződésben Orbán valamelyik csókosa számára kötheti ki a vezetői jogokat.

Hangos sajtószemle

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9312386829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felk Entelme 2017.03.30. 09:47:56

@ISIS CIA projekt: amikor az ostobaság szorgalommal párosul

Alick 2017.03.30. 19:10:47

"a tudományos világ ennyire tekintélyes intézményének"

LOL... azért a "társadalomtudomány"messze van az egzakt tudományok kritériumaitól.

koala kóla 2017.03.30. 19:30:41

Sokadik bérrettegés.

A cseheknek volt tökük hogy a CEUt valóban elküldjék a picsába.

'It was originally located in Prague, but because of "political and financial conflict between its founder and Czech government"[5] represented by Vaclav Klaus it moved to campus in Budapest.'

en.wikipedia.org/wiki/Central_European_University

Minden ballib médium és blogász nyakát törve kuncsorog még több Soros aranyért.

Jakab.gipsz 2017.03.30. 19:44:50

1, Szorgalmas volt ma Lajos 10 komolynak tekinthető lapvéleményt is felsorakoztatott nekünk, Soros György és az általa finanszírozott magán egyetem védelmében.
2, El kell, hogy kedvetlenítsem Lajost, a tudomány-filozófia nem újságírói műfaj, hanem tudományos és mint ilyen nem bocsájtható a közvélemény ítélőszéke elé.
3, A tudományosan megalapozott igazságokkal, a közvéleménynek, a tudomásul vételen kívül nincs más dolga a relativizmus korának pedig vége van.
4, Mi magyarok a tudomány területén, verhetetlenek és legyőzhetetlenek vagyunk, ezt nagyon hamar megtapasztalhatjátok, és tök mind egy, hogy hányan vagytok és az is mekkora a hatalmatok.
5, 56-ban megígértük, "márciusba újra kezdjük", és ezt a szabadságharcot a tudomány-filozófia területén végig csináljuk.

U.i. A kormány és a politika tudományos kérdésekbe pedig ne kotyogjon bele.

Jakab.gipsz 2017.03.30. 20:16:49

@Jakab.gipsz: Önkorrekció.

A kormányok tartsák fel a törvényes rendet és fegyelmet, ez a dolguk.

Janossz 2017.03.30. 20:19:57

@Jakab.gipsz:
"4, Mi magyarok a tudomány területén, verhetetlenek és legyőzhetetlenek vagyunk, ezt nagyon hamar megtapasztalhatjátok, és tök mind egy, hogy hányan vagytok és az is mekkora a hatalmatok. "
Mi magyarok?? Kik a ti? Akik egybe írják az összetartozó szavakat, mert anyanyelvük ezt diktálja?
Tök mind egy. Ilyet magyar nem ír, nem mond...Menj vissza inkább, ahonnan jöttél, pls!

1ghost 2017.03.30. 20:22:19

@Jakab.gipsz:

Na tessék! Annyira szánalmas, hogy te, mint orbán segghülye bérhazudozója a tudományról értekezel egy olyan intézmény kapcsán, ahol te még portás sem lehetnél.

Most komolyan neked minden áron hülyébbnek kell lenned Rezsi Szilárdnál? :)))))

Habony Árpád. 2017.03.30. 20:57:08

Őszintén szólva rettentően élvezem. Hogy a 112. kormánybuktató nemzetközi műbotrányuk, műbalhéjuk a SEMMIÉRT is, pont olyan hamvában holt eredménytelen lesz, mint az ellőző 111 akciójuk. Amikor majd 2 hét múlva jönnek az újabb közvélemény kutatások, és a fidesz továbbra is atom biztosan vezetni fog, és csak a 8-10 libbant párt ossza egymás közt a pár százalékukat.

LÚZEREK, PUSZTÚLJATOK !!

Janossz 2017.03.30. 21:03:01

@Habony Árpád.: Te a honfitársa lehetsz a gipszesnek...Pusztúljatok! ???
Hol írják ezt így? Go home!!!

KurucInfo Főszerkesztő 2017.03.30. 21:03:58

PUSZTULJON A CEU !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Remelem holnapra megerkeznek a buldozerek es eltakaritjak, mintha sosem lett volna !!!!!!!

23 millio Román NEM 60 millio arab IGEN !! 2017.03.30. 21:31:22

Tegnap hallottam elöször erről az egyetemről, de ha Orbán szerint menniük kell, akkor takarodjanak.
Nem is kéne szarakodni, remélem a robbantó brigád már furja a lukakat a tölteteknek.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.03.30. 22:38:22

Az a FANTASZTIKUS, hogy a libbantak már megint nem veszik észre mekkorát szoptak.
Nem veszik észre, hogy amikor az emberek felfogják, hogy már megint egy általános külföldről jövő nemzetközi kormány lejárató, kormánybuktató kampány indul, akkor izomból összezár az ország. Mert még akinek nem szimpatikus az Orbán kormány, annak is KURVÁRA ELEGE VAN abból, hogy már megint beleszólnak a törvényeinkbe, már megint a felsöbbrendű nyugat mondja meg a keleteuropai barbároknak, hogy mi illik, hogyan kell késsel villával enni. Szoval csak hajrá üssétek a törvényessen megválasztott magyar kormányt, és szopjatok.

Jakab.gipsz 2017.03.30. 23:47:02

@Janossz: És? @1ghost: És? Ti kinek szurkoltok, én a magyaroknak.

Az EREDETI 2017.03.31. 00:36:42

Ahogy fentebb látszik, itt sem végzett senki egyetemet, de lehet a nyolc általános diploma se mindegyik hozzászólónak sikerült, szerintem be kéne tiltanunk az általános iskolákat is és akkor generációkra biztosítva lenne a jó beálítottságú gyíkemberhívő szavazókból.

Hajdú Peter 2017.03.31. 01:23:19

Az az elkepeszto, hogy magyarorszagon a libbantak egyetemet tartanak fent maguknak.
Dobbenet, hogy nalunk sorosberenc kepzo mukodhetett idaig.
Vajon a 2. vilaghaboru alatt Angliaban volt SS kikepzo tabor ? Mert ez azzal egyenerteku, vagy meg rosszabb.
Orulet, nem tudom eddig hogy sikerult titokban bujkalniuk, de nyilvanvalo hogy, AZONNAL BE KELL ZARATNI, ES FOLSZAMOLNI MINDENT AMINEK AKARCSAK ATTETELESSEN IS KOZE VAN HOZZA.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 01:29:42

@Hajdú Peter: "magyarorszagon a libbantak egyetemet tartanak fent maguknak."

Elképesztő! Hol?

Hajdú Peter 2017.03.31. 13:15:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Hat ez a CEU, amit remelhetoleg mostmar bezaratnak. Es valoszinuleg dunabalovetesek is lesznek.
süti beállítások módosítása