Reggel interjút adott az Indexnek, amiben javaslatot tett egy Együtt-LMP-Párbeszéd-Momentum-Kétfarkú Kutyapárt összefogásra, "új pólus" címen. Egyedül a Párbeszéd lebegtette meg, hogy hajlandó vele összefogni.
„Az a tervem, hogy közös lista legyen közös jelöltekkel.”
– mondta Juhász Péter az interjúban, aztán az ellenzéki pártok sorban kikosarazták. A politikus javaslata a régi nótán alapul:
„Hiszen az ellenzék közös érdeke, hogy egy jelölt álljon szembe a Fideszével szemben.”
(Ugyanezzel a szöveggel kampányolt az MSZP pártelnöke, Molnár Gyula is ma.)
Ugyan már számtalanszor megírtuk mi is és politológusok is sokszor visszahangozzák azt a véleményt, hogy az ellenzéki pártok ne egymással foglalkozzanak, hanem a választóikkal. Az LMP is ezzel a szöveggel utasította el a javaslatot.
A azonban valóban érvényes az az érvelés, hogy az ellenzéknek nem sok esélye van a 2018-as választáson, ha egymástól szívják el a levegőt. A Momentumtól az Együttig, a Párbeszédtől az LMP-ig ezek a pártok nagyjából hasonló szavazókat céloznak meg: azokat, akik városban élnek, tájékozottabbak és liberális nézeteket vallanak.
Juhász Péter ebből a diagnózisból indul ki:
„Eddig mindenki önmegvalósítani akart, de ez nem vezetett célra. A PM nem lett 10 százalékos párt a szétválás után. A Szolidaritás – nem bántva őket – ma már egy nem létező szervezet, és akik aktívak voltak belőle, azok velünk vannak. Az Együttnek pedig, hogy önkritikus legyek, nem sikerült szintén az eddigi politikával jelentősen növekednie. Hiszek abban, hogy az együttműködés több eredményre fog vezetni.”
Természetesen elég kevés politológus van, akinél ott van a bölcsek köve és meg tudja mondani, hogy ebben a politikai helyzetben, ebben a választási rendszerben hogyan kellene Orbán Viktort és tettestársait megbuktatni. Juhász Péter valószínűleg ott rontotta el hogy egyből a nyilvánossághoz fordult és nem próbált meg a háttérben egyeztetni az általa megszólított pártokkal. Erre az Index is rákérdezett és azt válaszolta:
„Nem hiszek a titkos tárgyalásokban, a politika a nyilvánosságra tartozik. Beszélgetések viszont voltak különböző szinteken. Konferenciák szünetében kávé és dumcsi. Mindenki arról beszél, hogy félre kellene tenni az ellentéteket, és a rengeteg közös pontra kellene fektetni a hangsúlyt. És majd a kormányváltás után fókuszálunk a különböző szakpolitikai megoldásokra.”
A pártok közül a Momentum és az LMP is jelezte az Indexnek, hogy nem kérnek az új pólusból, és ebből a szövetségből. A Momentumtól Hajnal Miklós szóvivő azt monta:
"A Momentum az emberekkel szövetkezik, nem a pártokkal."
Az LMP-től Ungár Péter, a párt elnökségi tagja az új pólusos felhívást úgy kommentálta:
"Juhász Péter is hatalomtechnikázik egy évvel a választások előtt".
Az LMP szerint Orbán Viktor érdeke az, hogy az ellenzék listákról, mandátumukról és technikákról beszéljen, nem pedig arról, milyen Magyarországot ajánl a választóknak. Az LMP kongresszusi határozatban döntött az önálló indulásról, vagyis nem kíván senkivel közösen indulni. "De minden párt és szervezet támogatását várjuk, hogy segítsen megakadályozni a paksi bővítést" - mondta Ungár. Az LMP szakpolitikai kérdésekben szívesen egyeztet bármely ellenzéki parttal, mandátumukról nem.
A Párbeszéd belengette, hogy hajlandó az együttműködésre az Együttel.