B1 blogcsalád



Vita helyett menekülés és bunkósbot - ennyit tud a kormány

2017. március 22. - ashwood

b_orban_rejtely.jpgHa valahol valakik kritikával merészelik illetni Orbánt és/vagy a kormányát, a magyar kabinet két dolgot képes tenni: vagy elmenekül a vita elől, vagy bunkósbotot ragad, és addig üti a kritikust, amíg el nem hallgat.

A Monthy Python – a jövőbe látva – megírta jó előre a magyar kormány vitastílusát. Íme a híres jelenet egyik meghatározó pillanata:

- A vita észérvek logikus sorozatainak ütköztetése, amelyet konklúzió követ.

- Nem!

Ennek jegyében bánik el épp a kormány a civilekkel - a Századvég ostoba és demagóg „szellemi” támogatása mellett.

De nem ez az egyetlen ilyen lépése Orbánnak. Tavaly decemberben, nagy sunnyogások közepette hagyta el a kabinet a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű korrupcióellenes nemzetközi kezdeményezést. Épp az előtt, hogy a testület éves közgyűlésén véleményt mondtak volna a magyarországi korrupciós helyzetről.

Inkább Csepreghy Nándor magyarázatát hallgassuk a helyzetről, aki szerint Mészáros Lőrinc épp annyira áll csak közel Orbán Viktorhoz, mint a 10 millió magyar polgár bármelyike. Sőt, a kedves vezető sógora azért nyerhetett közvilágítási közbeszerzéseket, mert a szocialista kormányok így döntöttek. És az interjú tanúsága szerint egyetlen egyszer sem röhögte el magát az államtitkár.

A legújabb ötlet a Századvég-Nézőpont Intézet tengely legújabb tagjától, a nagyon civil Alapjogokért Központtól származik – márpedig tudjuk, hogy a kormány szereti másokkal bedobatni saját, nagy ötleteit. Az új fiúk azt vetik fel, hogy érdemes megfontolni a kilépést az Emberi Jogok Európai Egyezményéből. Már akkor, ha a magyar államot rendre elítélő strasbourgi bíróság ismét jogellenesnek ítéli a kormányzat menekültekkel szemben alkalmazott jogszabályit. Sőt, van képük hozzátenni: Magyarországon annyira remek az alapjogvédelem, hogy erre a csip-csup, ócska kis testületre már semmi szükség nincsen.

Kétségtelen, sokkal könnyebb lenne, ha senki a világon nem szólna bele, de még csak nem is véleményezné a kedves vezető  unkáját. Brüsszelből havi rendszerességgel érkeznének a milliárdok, de a többi néma csend. Akkor lenne csak igazi jogvédelem, és szólásszabadság, meg a többi handabanda.

Már ha Orbán megengedi.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr812361351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.22. 12:14:05

A civileket érintő törvény, az csak a pénzügyi támogatás nyíilvánosságra hozatalát kövteeli meg.

Emennyiben ez a nyílvános közlés "elbán" egy Soros bérenc Civil szervezettel, amelyik csak ellopja a valódi civilek elől a pénzeket, azért nem nagy kár, lássuk be.

2017.03.22. 18:36:52

„Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső
"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." Voltaire

Megteremtették az antiszemitizmust, mint védő tabut. Ez a tabu jól bevált arra, hogy minden kritikát, minden jogos emberi felháborodást torkon fojtsanak vele! Szabó Dezső!

morpho 2017.03.23. 01:05:21

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Valódi civilek...mint például a CÖF?

Pop40 2017.03.23. 02:24:19

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Elvtárs, majd akkor pofázz civilekről, mikor a cöfös bandád nyilvánosságra hozta a költségvetését.

Bár tudom, ők lopott magyar közpénzből dolgoznak, és arra nem vagytok érzékenyek.

conchita wurst 2017.03.23. 04:47:22

'Az új fiúk azt vetik fel, hogy érdemes megfontolni a kilépést az Emberi Jogok Európai Egyezményéből. '

Még nem jogerős hogy fizetnünk kell a bangladesi cigányoknak. Amint azzá válik, azonnal ki kell lépni.
Legalábbis nekem nincs kedvem 50 millió bangladesinek fizetni fejenként 10ezer eurót, mert nekik Szerbia nem elég jó, úszni meg nem akarnak.

ogli dzsí 2017.03.23. 04:54:08

Az Emberi Jogok Európai Bíróságát haladéktalanul fejbe kell lőni hazaárulásért.

Mit képzelnek ezek, hogy a 100 millió bangladesit vagy beengedjük, vagy fizetünk nekik?

felső határ nincs 2017.03.23. 05:03:40

@ogli dzsí: Valóban felháborító ez az antidemokratikus döntés, ami a magyarokat teszi felelőssé, azért mert védik az EU államokat a mihaszna migriktől, miközben azok még fizetnek is, hogy takarodjanak haza.

Persze ez nem az egyes államok népeinek, hanem az arctalan nk-i szervezetekben még erős libsi terrornak köszönhető. Nem kell parázni, ezek csak meghoosszabbítják Orbán hatalmát, és ha ideerőszakolják a 2 migrit olyan életük lesz hogy önként mennek haza Bangladesbe.

fülesboci 2017.03.23. 05:44:27

@ballib rém: nem láttalak hörögni a tao és egyéb pénzek nyilvánosságra hozataláról.

nu pagagyí 2017.03.23. 06:03:21

Ebben az országban már csak néhány családnak van joga, de nekik mindenhez. A következő lépés, hogy felülről is befedik az országot, nehogy elszökdössenek a rabszolgák. A Kádár-rendszer ehhez képest a szabadság és jólét paradicsoma volt.

nu pagagyí 2017.03.23. 06:15:38

@Pop40: A CÖF nem civil szervezet, hanem egy kormányzati kifizetőhely. Kivénhedt szarládák jól fizetett munkahelye.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.23. 07:18:19

Mo-on ez a kormány az első 1990 óta, mely valamit próbál lépni valamit. Sajnos ez se sok, de mégse semmi.

Az eddigi konszenzus az volt, hogy a piac láthatatlan keze és a nyílt társadalom szellem előbb-utóbb az országot a világ leggazdagabb helyévé varázsolják, csak várni kell, s közben mindenben szót fogadni a tőkének, a nyugatnak, a liberális agytrösztnek, s nem szabad se sztrájkolni, se adóztatni, sőt megszólalni se nagyon.

Ezen változtatott Orbán. A bankok meg lettek picit szorítva, a közműcégek szarva meg lett picit nyomva, a magánnyugdíjcápák pedig ki lette fogva és fel lettek dolgozva.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.23. 07:20:04

@morpho:

A CÖF is civil, ha Soros civiljei azok.

Vagy egyik se.

A lényeg: ne legyen kettős mérce.

A ballibák szerint csak az civil, aki nyugati pénzen nyugati érdekeket véd.

morpho 2017.03.23. 11:15:41

"A ballibák szerint csak az civil, aki nyugati pénzen nyugati érdekeket véd."
Oszt ezt miből raktad össze jóember?
süti beállítások módosítása